Tények és termékek társadalmi konstrukciója avagy hogyan segítheti egymást a tudományszociológia és a technikaszociológia*

Trevor J. Pinch Wiebe E. Bijker Tények és termékek társadalmi konstrukciója avagy hogyan segítheti egymást a tudományszociológia és a technikaszociológia* Az utóbbi években a science studies gyarapodásának legfeltűnőbb vonása az volt, hogy a tudomány elkülönült a technikától. Bővében vagyunk az új tudományos tudásfajtákról szóló szociológiai tanulmányoknak, éppúgy, mint a technikai innovációkról készült elemzéseknek, ám mindeddig kevés erőfeszítés történt a két tudáshalmaz ötvözésére. 1 Könnyen lehet, hogy tudomány és technika lényegileg különbözők, és indokolt vizsgálatukhoz ez a kétféle megközelítés. Mindaddig azonban nem lehetünk biztosak ebben, amíg nem történik kísérlet arra, hogy mindkettőt ugyanazzal az analitikus módszerrel közelítsük meg. Ebben a tanulmányban azt állítjuk, hogy a tudomány vizsgálata és a technika vizsgálata valóban segíthetik egymást. Különösen amellett érvelünk, hogy a társadalmi konstruktivista szemlélet, amely uralkodó a tudományszociológiában és felbukkan a technikaszociológiá- Forrás: The Social Construction of Facts and Artifacts: Or How the Sociology of Science and the Sociology of Technology Might Benefit Each Other. In Wiebe E. Bijker, Thomas P. Hughes and Trevor J. Pinch (szerk.) (1987): The Social Construction of Technical Systems: New Directions in the Sociology and History of Technology. Cambridge, MA: MIT Press. Hungarian translation Replika. Ez az írás Pinch és Bijker (1984) munkájának rövidített és átdolgozott kiadása. A szerzők köszönettel tartoznak Henk van den Beltnek, Ernst Homburgnak, Donald McKenzie-nek és Steve Woolgarnak a korábbi változathoz fűzött észrevételeikért. Köszönetet mondanak továbbá a Stiftung Volkswagennek, a Német Szövetségi Köztársaságnak, a Twente Egyetemnek, Hollandiának és az egyesült királysági SSRC-nek (a G/00123/0072/1 szerint) az anyagi támogatásért. 1 Tudomány és technika szétválasztása, úgy tűnik, nem annyira a science studies általános analitikai célkitűzéseinek hiányából adódik, mint inkább az ezeken a területeken végzett empirikus kutatások igényeinek esetlegességéből. Például a tudományos tudás új szociológiáját, amely igyekszik figyelembe venni a tudományos ismeret konkrét tartalmát, azok a kutatók valósíthatják meg a legjobban, akiknek van némi képzettségük azon a szakterületen, amit tanulmányoznak, vagy legalább alaposan ismerik a szakirodalmat (ami azt illeti, sok kutató volt természettudós). Miután a kutatók szert tettek a szakértelemre, hajlamosak azon a szakterületen maradni, ahol ezt a szakértelmet a legjobban tudják kamatoztatni. Hasonló módon, a kutatás-fejlesztés és az innováció vizsgálatánál, ahol az elemzés középpontjában a cég és a piac áll, többnyire a közgazdászok szaktudására, kompetenciája van szükség. Ilyen egymástól eltérő alkotóterületek nehezen integrálhatóak a tudomány és technika egységes koncepciójába. Ravetz munkája (1971) egy figyelemre méltó kivétel, egyike a nemrégiben megjelent néhány olyan elemzésnek, ahol mind a tudományt, mind a technikát, mind a kettő közötti különbséget közös rendszerben vizsgálják. replika - 51 52 (2005. november): 57 87 57

ban is, hasznos kiindulási pont lehet. Feltesszük azokat a lényegi kérdéseket, amelyeket egy ilyen egységes társadalmi konstruktivista megközelítésnek analitikusan és empirikusan meg kell oldania. Írásunk három részre tagolódik. Az első részben az érvelés különböző irányait vázoljuk fel és a tanulmány szempontjából lényeges irodalmat tekintjük át. Ezt követően azt a két sajátos megközelítést tárgyaljuk, amelyekből integrált szemléletünk kifejlődött: a relativizmus empirikus programját (Collins 1981c) és a technika tanulmányozásának társadalmi konstruktivista megközelítését (Bijker et al. 1984). A harmadik részben összekapcsoljuk ezt a két megközelítést, és bemutatunk néhány empirikus példát. A tanulmányt kutatásunk feltételezhető eredményeinek összefoglalásával zárjuk, jelezve, hogy véleményünk szerint mely irányba folytatható leghasznosabban a program. Releváns szakirodalmak Ebben a részben a tudomány- és technikatanulmányok három szakirodalmi területére kívánjuk felhívni a figyelmet. A három tárgyalt terület a tudományszociológia, a tudománytechnika viszony és a technikatanulmányok. Az alábbiakban sorra vesszük őket. Tudományszociológia Nem áll szándékunkban a szakirodalom fejlődésének egészét teljes mélységében áttekinteni, 2 csak a tudományos tudás szociológiájának nemrégiben történő kialakulásával foglalkozunk. 3 Ezen a területen a tanulmányokban az elemzés tárgya maga a tudományos fogalmak, elméletek és kísérletek tartalma. Ez szemben áll a tudományszociológia korábbi munkáival, amelyek a tudománnyal mint intézménnyel és a tudósok normáival, életpályamintáival és elismerésstruktúráival (reward-structure) foglalkoztak. 4 A terület egyik legfontosabb ha nem a legfontosabb fejlődése az utóbbi évtizedben az volt, hogy a tudásszociológia kiterjedt a kemény tudományok tartományára. Bloor fogalmazta meg ezt az erős programot, amelynek központi tétele, hogy a hiedelmek (beliefs) okainak vizsgálatakor a szociológusoknak pártatlannak kell lenniük azok igaz vagy hamis voltát tekintve, és hogy az ilyen hiedelmek szimmetrikus magyarázatára van szükség (Bloor 1973). Más szavakkal, nem szabad más magyarázatokat keresni a tudományosnak tekintett igazságok (például a röntgensugarak létezése) és a tudományos tévutak (például az n-sugarak létezése) esetében. Ebben a programban minden tudással és tudás rangjára számot tartó állítással egyformán, mint társadalmi konstrukcióval kell bánni; azaz a tudás rangjára számot tartó állítások eredetének, elfogadásának és elutasításának magyarázatai inkább a társadalom, mint a természet világában keresendők. 5 2 Egy minden részletre kiterjedő áttekintés található: Mulkay és Milič (1980). 3 A tudományos tudás szociológiájának nemrégiben megjelent áttekintését lásd Collins (1983c). 4 A korábbi művek tárgyalását (melyek leginkább Robert Merton és tanítványainak nevéhez fűződnek) lásd Whitley (1972). 5 További szakirodalmat l. Barnes (1974), Mulkay (1979b), Collins (1983c) és Barnes és Edge (1982). A megközelítés kezdetei megtalálhatók: Fleck (1935). 58 replika

Ez a megközelítés pezsgő empirikus kutatási programot indított be, és ma már lehetséges a tudományos tudás konstrukciós folyamatainak különböző színtereken és kontextusokban történő megértése. A kutatók egy csoportja például a laboratóriumi műhelyre fordította a figyelmét. 6 Egy másik csoport kutatási területként a tudományos vitát választotta, és ezáltal a tudományos tudás egy tágabb tudományos közösségben történő társadalmi felépítésére koncentrált. 7 Ez a megközelítés éppúgy, mint az olyan kemény tudományokban, mint a fizika és a biológia gyümölcsözőnek bizonyult a peremtudományok, 8 valamint a lakosság és a tudomány közötti viták például az ólomszennyezés esetében is. 9 Bár szokás szerint vannak véleménykülönbségek a kutatók között arra vonatkozóan, mi az ilyen vizsgálatok ideális terepe (például a laboratórium, a vita vagy a tudományos cikk), és bár eltérnek a vélemények arról, mi a legmegfelelőbb módszertani stratégia, 10 általános az egyetértés abban, hogy a tudományos tudást lehetséges bemutatni és valójában már be is mutatták minden ízében társadalmi konstrukcióként. Ezek, amelyekre mint társadalmi konstruktivista megközelítésekre hivatkozunk, fontos előrelépést jelentenek a tudományszociológiában. A tudományos tudás társadalmi konstrukcióként való kezelése azt sugallja, hogy ismeretelméleti szempontból nincs semmi különleges a természetében: mindössze egy a tudáskultúrák hosszú sorában (beleértve például a primitív törzsi kultúrák tudásrendszereit is) (Barnes 1974; Collins és Pinch 1982). Természetesen továbbra is magyarázatra szorulnak az egyes tudáskultúrák sikerei és kudarcai, de ez nem ismeretelméleti, hanem szociológiai feladat. A tudományos tudás szociológiája más science studies területek számára is sokat ígér. Sokan állítják például, hogy az új munkák relevánsak a tudománytörténet (Shapin 1982), a tudományfilozófia (Nickles 1982) és a tudománypolitika (Healey 1982; Collins 1983b) számára is. A társadalmi konstruktivista szemlélet egyre inkább teret hódít, nemcsak saját jogán, mint fontos művek gyűjteménye, hanem mert a szélesebb körű alkalmazás minden lehetőségét is mutatja. Ezeknek a műveknek a gyűjteménye adja megközelítésünk egyik oszlopát a tudomány és a technika tanulmányozásához. A tudomány és technika kapcsolata A tudomány és technika kapcsolatára vonatkozó irodalom, ellentétben az előzőekben tárgyaltakkal, rendkívül heterogén, és különböző tudományágak szemszögéből készült műveket tartalmaz. Itt csak egy részleges, a saját érdeklődési körünknek megfelelő áttekintést kívánunk adni. Az egyik téma, amely a filozófusokat foglalkoztatta, hogy hogyan lehet analitikus alapon szétválasztani egymástól a technikát és a tudományt. Próbálkozásaik során a filozófusok hajlamosak túlidealizált megkülönböztetéseket megfogalmazni: például, hogy a tudomány 6 Lásd pl. Latour és Woolgar (1979), Knorr-Cetina (1981) Lynch (1985a) és Woolgar (1982). 7 Lásd pl. Collins (1983c), Wynne (1976), Pinch (1977, 1986), Pickering (1984), és Pickering, Harvey, Collins, Travis és Pinch tanulmányait Collins (1981a) szerkesztésében. 8 Collins és Pinch (1979, 1982). 9 Robbins és Johnston (1976). A közvéleményt mozgósító hasonló tudományos viták elemzését lásd Gillespie et al. (1979) és McCrea és Markle (1984). 10 Néhány nemrégiben lezajlott vita található: Knorr-Cetina és Mulkay (1983). replika 59

az igazság felfedezésére, míg a technika az igazság alkalmazására hivatott. Ami azt illeti, a technikafilozófiai irodalom eléggé kiábrándító (Johnston 1984). Mi inkább nem ítélkezünk mindaddig, amíg a filozófusok nem mutatnak fel egy realisztikusabb modellt mind a tudomány, mind a technika számára. Egy másik vizsgálati irányvonalat képviselnek a tudomány és technika kapcsolatának természetére vonatkozóan az innovációkutatók. Megkísérelték empirikus módon megvizsgálni, hogy a technikai innováció milyen mértékben támaszkodik az alaptudomány eredményire, illetve milyen mértékben ered belőlük. Ennek a megközelítésnek a folyományai azoknak a tudósoknak a művei, akik ezt a kapcsolatot a másik irányból vizsgálták; azaz azt állították, hogy a tiszta tudomány a technikai fejlesztések lekötelezettje. 11 A technika tudománytól való függésére irányuló empirikus vizsgálatok eredményei meglehetősen csalódást keltőek. Nehéz volt meghatározni a kölcsönös függőséget. Például az Egyesült Államok védelmi minisztériuma által finanszírozott Hindsight Project azt állapította meg, hogy a technikai növekedés legtöbbször nem annyira a tiszta tudományból, hanem inkább a célorientált projektekből és a műszaki kutatás-fejlesztésből ered (Sherwin és Isenson 1966, 1967). Bizonyos mértékig ezeket az eredményeket támasztotta alá egy későbbi angol tanulmány is (Langrish et al. 1972). Másrészt a Hindsight Projectre válaszul készült, NSF finanszírozta TRACES Project azt állapította meg, hogy a technikai fejlődés legtöbbször a tiszta tudományból ered (Illinois Institute of Technology, 1968). Bírálatok érték ezeket a tanulmányokat a módszertani fegyelem hiánya miatt, és ezért csak fenntartásokkal lehet határozott következtetéseket levonni belőlük (Kreilkamp 1971; Mowery és Rosenberg 1979). A legtöbb kutató manapság egyetérteni látszik abban, hogy a technikai innováció változatos körülmények között és történelmi korszakokban megy végbe, ezért az alaptudományok jelentősége nagyon különböző lehet (de Solla Price 1969; Jevons 1976; Mayr 1976). Az biztos, hogy a régi rossz napok uralkodó nézete (Barnes 1982a) mely szerint a tudomány felfedez, a technika pedig alkalmaz mára nem kielégítő. Az egyszerűsítő modelleket és általánosításokat ma már elvetjük. Mint Layton megjegyezte egy nemrégiben megjelent recenziójában: Tudomány és technika összekeveredtek. A modern technikába már beletartoznak a tudósok, akik technikát csinálnak, és a technikai szakemberek, akik tudósként működnek. A régi nézet, hogy az alaptudomány hozza létre mindazt az ismeretet, amit a technika azután alkalmaz, egyszerűen nem segít megérteni korunk technikáját (Layton 1977: 210). A tudomány és technika pontos függőségének mérésével foglalkozó kutatók, úgy tűnik, rosszul tették fel a kérdést, mert feltételezték, hogy a tudomány és a technika jól meghatározható, monolitikus struktúrák. Röviden: nem értették meg, hogy magát a tudományt és a technikát a társadalom termeli változatos társadalmi körülmények között (Mayr 1976). Manapság viszont láthatólag van egy elmozdulás a tudomány-technika kapcsolat inkább szociológiai felfogása felé. Layton például azt írja: A tudomány és technika közötti felosztás nem az ismeret és a gyakorlat (knowing and doing) absztrakt funkciói közötti megkülönböztetés. Sokkal inkább társadalmi (Layton 1977: 209). Barnes nemrégiben így ismertette ezt a gondolkodásbeli változást: 11 A locus classicus Hessen (1931) tanulmánya. 60 replika

Azzal kezdeném, hogy az utóbbi években a tudomány és technika kapcsolatáról való gondolkodásunk teljesen más irányba fordult. Felismertük, hogy tudomány és technika egymással egyenértékű. Mindkét terület művelői kreatívan kiterjesztik és fejlesztik már meglevő kultúrájukat; de mindkettő átveszi és kiaknázza a másik kultúrájának bizonyos részét. Alapjában véve szimbiotikus kapcsolatban fonódnak össze (Barnes 1982a: 166). Lehetséges, hogy amikor Barnes azt állítja, hogy a nagy irányváltás már végbement, túlságosan optimista; mégis látható, hogy a tudomány és technika társadalmi konstruktivista szemlélete jól beleillik az ő tudomány-technika kapcsolatról alkotott felfogásába. A tudósokat és technikai szakembereket tekinthetjük úgy, mint akik saját ismeretanyagukat és technikáikat alkotják meg, miközben mindkettő igénybe veszi a másik erőforrásait ott, ahol és amikor ezek az erőforrások előnyösen kiaknázhatók. Más szóval: mind a tudomány, mind a technika társadalmilag felépített kultúrák, és használatba állítanak minden kulturális forrást, amely megfelel az adott célnak. Ebből a szemszögből nézve, a tudomány és technika közötti határ konkrét esetekben társadalmi egyeztetések terepe, és nem alapvető különbségek reprezentációja. Így nem sok értelme van, hogy a tudomány-technika kapcsolatot a szokásos egyirányú módon kezeljük. Bár ezzel a kérdéssel itt nem foglalkozunk többet, a tudomány-technika viszony társadalmi felépítettsége egyértelműen olyan probléma, amely további empirikus vizsgálatot igényel. Technikatanulmányok A technikatanulmányok alábbi tárgyalása még sematikusabb. Rengeteg írás sorolható a technology studies kategóriába. Kézenfekvő háromfelé osztani az irodalmat: az innovációkutatás, a technikatörténet és a technika szociológiájának csoportjaira. Az alábbiakban egyenként tárgyaljuk ezeket. A legtöbb innovációról szóló tanulmányt olyan közgazdászok írják, akik a fejlesztések sikerességének körülményeit keresik. A kutatott tényezők között szerepelnek az innovációs cég különböző szempontjai (például a kutatás-fejlesztés mértéke, a menedzsment ereje, a marketinglehetőségek), a gazdaság egészére vonatkozó makroökonómiai tényezőkkel együtt (Schumpeter 1928, 1942; Schmookler 1966, 1972; Freeman 1974, 1977; Scholz 1976). Ez az irodalom bizonyos értelemben emlékeztet a tudományszociológia korai időszakára, amikor a tudományos tudást fekete dobozként kezelték (Whitley 1972), és az elemzések szempontjából a tudósok akár húspogácsát is termelhettek volna. Hasonlóképpen, a technikai innovációk gazdasági elemzése mindent felölel, ami az innovációt esetleg befolyásolhatja, kivéve magát a technikát. Mint Layton megjegyzi: A technika belső megértésére van szükség, mind ismerethalmazként, mind társadalmi rendszerként. Ehelyett a technikát gyakran úgy kezelik, mint egy fekete dobozt, amelynek tartalmát és viselkedését közismertnek lehet tekinteni (Layton 1977: 198). A közgazdászok csak az utóbbi időben kezdtek belenézni ebbe a fekete dobozba. 12 12 Lásd pl. Rosenberg (1982), Nelson és Winter (1977, 1982) és Dosi (1982, 1984). Egy ezeket megelőző tanulmány: Rosenberg és Vincenti (1978). replika 61

alapkutatás alkalmazott kutatás technikai fejlesztés termékfejlesztés termelés használat 1. ábra. Az innovációs folyamat hatlépcsős modellje A technikai innovációk tartalmának elhanyagolása azt eredményezte, hogy az innovációs folyamat leírására egy egyszerű lineáris modellt használnak széles körben. Meglehetősen önkényesnek tűnik e modellekben a fejlesztési szakaszok számának meghatározása (például az 1. ábrán látható hatlépcsős folyamat). 13 Noha az ilyen tanulmányok kétségkívül sokat segítettek, hogy megértsük a technikai innovációk gazdasági sikereinek feltételeit, nem szolgálhatnak alapul a társadalmi konstruktivista szemlélethez, mivel figyelmen kívül hagyják a technikai tartalmat. 14 Ez a kifogás ugyanakkor nem hozható fel a technikatörténettel kapcsolatban, ahol sok, alaposan kidolgozott tanulmány született egyes konkrét technikák kialakulásáról. A technikaszociológia szempontjából azonban ezekkel a művekkel két probléma van. Az első, hogy a leíró történetírás terjedt el ezen a területen. Kevés olyan tudós van (néhány figyelemre méltó kivétellel), akit érdekelni látszik, hogy a történelmi példákon túllépve általánosítson, és nehéz felfedezni olyan általános mintákat, melyekre technikaelméletet lehetne építeni (Staudenmaier 1983, 1985). Ezzel nem azt akarjuk mondani, hogy ezek a tanulmányok nem lehetnek hasznos építőkövek a technika társadalmi konstruktivista szemléletéhez, hanem mindössze csak annyit, hogy ezek a történészek eddig nem adták jelét, hogy a tudásszociológia egy speciális formáját művelnék. 15 A másik probléma az elemzés aszimmetrikus voltával kapcsolatos. Például a Technology and Culture huszonöt kötetében állítólag csak kilenc cikk foglalkozik sikertelen technikai innovációk tanulmányozásával (Staudenmaier 1985). Ez hozzájárul a technikai fejlődés lineáris felfogásának implicit elfogadásához, ami azt sugallja, hogy: a technikai fejlődés egész története egy szabályos vagy racionális úton haladt, mintha a mostani világ lenne az a pontos cél, amelyre minden, a történelem kezdete óta hozott döntés tudatosan irányult volna (Ferguson 1974a: 19). A sikeres innovációk ilyetén preferálása annak feltételezéséhez vezetett, hogy egy termék sikeressége ad magyarázatot fejlődésének további szakaszaira. A technikatörténészek láthatólag gyakran megelégednek azzal, hogy egy termék nyilvánvaló sikerére hivatkozzanak, mint bizonyítékra, ahol tovább már nincs mit magyarázni. Például a szintetikus műanyagok történetét sokszor kezdik a bakelit műszakilag előnyös tulajdonságainak leírásával; ezeket a vonásokat aztán magától értetődően használják arra, hogy a bakelitet tegyék meg a területen bekövetkezett dicsőséges fejlődés kezdőpontjának: És Isten szólt: legyen Baekeland, és minden műanyag lett! (Kaufman 1963: 61) 16 13 Átvéve: Uhlmann (1978: 45). 14 Ezeknek a lineáris modelleknek a kritikáját illetően lásd még Kline (1985). 15 Shapin azt írja: a tudomány hasznosításának megfelelő szemlélete rávilágíthat, hogy a tudásszociológiában és a technikatörténetben több a közös, mint gondolnánk (1980: 132). Bár hajlunk arra, hogy egyetértsünk Shapin érvelésével, úgy gondoljuk, mára megérett már az idő arra, hogy mélyrehatóbb kérdéseket tegyünk fel a történeti tanulmányokkal kapcsolatban. 16 Szójáték a bakelit feltalálója, L. H. Baekeland nevével. (A ford.) 62 replika

A műanyag- és lakkvegyészet fejlődésének részletesebb tanulmányozása azt mutatja, hogy a bakelitet a bakelitfolyamat 1909-ben megjelent publikációját követően (Baekeland 1909a, b) eleinte nem éppen annak a csodálatos szintetikus gyantának ismerték, aminek később bizonyult, 17 és ez a helyzet mintegy tíz évig nem is változott. Az első világháború alatt a szintetikus műanyag piaci kilátásai valójában tovább romlottak. A bakelit gyártásához használt fenol háborús tartalékainak dömpingje 1918-ban azonban mindezt megváltoztatta (Haynes 1954: 137), és lehetővé tette, hogy az árat elég alacsonyan tartsák ahhoz, hogy olyan (fél-) természetes gyantákkal versenyezhessen, mint a celluloid. 18 Mi már csak utólag spekulálhatunk: vajon a bakelit akkor is ilyen fontossá válhatott volna, ha a fenol dömpingje nem válik a hasznára? Mindenesetre világos, hogy egy termék retrospektív sikerességén alapuló történelmi beszámoló sok mindent elhallgat. Tekintve, hogy szándékunk egy olyan technikaszociológia kidolgozása, amely szimmetrikusan, részrehajlás nélkül kezeli a technikai tudást mint ahogyan a tudományos tényekkel is bánnak a tudományos tudás szociológiájában, úgy tűnik, hogy a történelmi anyag nagy része nem megy elég messzire. Pontosan a termék sikeressége az, amit meg kell magyarázni. A technika szociológiai elmélete esetében ez az explanandum kell hogy legyen, nem az explanans. Beszámolónk azonban nem lenne teljes, ha nem említenénk meg néhány nemrégiben végbement fejleményt, különösen az amerikai technikatörténet területéről. Ezek azt mutatják, hogy egyre több elméleti téma kerül a kutatások fókuszába (Staudenmaier 1985; Hughes 1979a). Például a technika rendszerszemlélete (Constant 1980; Hughes 1983; Hanieski 1973), a munkaadók és munkavállalók közötti viszony technikafejlődésre gyakorolt hatásának szempontja (Noble 1979; Smith 1977; Lazonick 1979), néhány nem igazán sikeres innovációról készített részletes tanulmány (Vincenti 1986) mind jelzik a régi technikatörténettől való eltávolodást. Az ilyen művek a technika szociológiai elemzése számára értékeseknek tűnnek, és még visszatérünk rájuk a későbbiekben. Az utolsó csoport, amit tárgyalni szeretnénk, a technika szociológiájaként jellemezhető. 19 Az utóbbi években már történt néhány korlátozott kísérlet, hogy egy ilyen szociológiát hozzanak létre, felhasználva a tudománytörténetben és tudományszociológiában kialakult elgondolásokat például Johnston (1972) és Dosi (1982) tanulmányai, akik a technikai tudásnak a kuhni paradigmák terminusaival történő leírását szorgalmazzák. 20 Ezek a megközelítések mindenképpen ígéretesebbnek látszanak, mint a standard leíró historiográfia, de nem világos, hogy ezek az írók a technikai termékeket hozzánk hasonlóan társadalmi konstrukciónak tekintik-e. Például sem Johnston, sem Dosi nem fogalmazza meg nyíltan olyan 17 A gyantaanyagokat leíró kézikönyvek megemlítik ugyan a bakelitet, de nem szentelnek neki annyi figyelmet, mint amennyit most utólag indokoltnak tartanánk. Max Bottler professzor például 228 oldalas gyantákról és lakkokról írt könyvében (Bottler 1924) összesen egyetlen oldalt szentel a bakelitnek. A bakelit még akkor sincs vitathatatlanul az első helyen, amikor Bottler a szintetikus gyantákkal foglalkozik egy másik könyvében. A könyv felében foglalkozik csak a fenol/formaldehid kondenzált termékekkel, és nagyjából ennek a felét szenteli a bakelitnek (Bottler 1919). Lásd még Matthis (1920). 18 A beszámolót a bakelit sikerének más aspektusairól l. Bijker (1987). 19 A technikaszociológiának létezik egy amerikai hagyománya. Lásd pl. Gilfillan (1935), Ogburn (1945), Ogburn és Meyers Nimkoff (1955) és Westrum (1983). A modern német technikaszociológiáról meglehetősen átfogó képet alkothatunk Jokisch (1982) révén. Krohn et al. (1978) szerkesztésében számos technikaszociológiai tanulmányt találhatunk, amelyek megpróbálnak szakítani a hagyományos szemlélettel. 20 Dosi a Nelson és Winter (1977) által kidolgozott technikai trajektória fogalmát használja. Lásd még Van del Belt és Rip (1987. Egyéb, Kuhnnak a tudomány közösségi struktúrájáról alkotott gondolatán alapuló technikamegközelítéseket Bijker említ meg (1987). Lásd még Constant (1987) és Laudan (1984a). replika 63

szimmetrikus szociológiai magyarázat szükségességét, amely ugyanúgy kezeli a sikeres és a sikertelen termékeket (artifacts). Sőt azzal, hogy technikai paradigmák szintjére helyezik fejtegetéseiket, nem vagyunk biztosak abban, hogy képesek magukat az egyes termékeket megragadni. Mivel eddig egyik szerző sem készített a kuhni eszméket felhasználó empirikus tanulmányt, nehéz értékelni, hogyan lennének Kuhn terminusai használhatóak. 21 Ez valóban akut probléma a tudományszociológiában, ahol a kuhni fogalmakhoz nem lehet mindig világos empirikus megfelelőt találni. Egy ennél radikálisabb konstruktivista technikaszemlélet lehetőségét veti fel Mulkay (1979b). Azt állítja, hogy a technika sikere és teljesítménye a tudományos tudás társadalmi konstruktivista szemlélete számára különleges problémát jelenthet. Mulkay azzal az érveléssel kíván szembeszállni, miszerint a technika gyakorlati teljesítménye valamilyen módon bizonyítja a tudomány kiváltságos ismeretelméleti pozícióját, és ezáltal egyben felmenti a szociológiai magyarázat alól. Mulkay ezzel a szemlélettel véleményünk szerint helyesen szembehelyezkedik, rámutatva a tudomány felfedez, a technika alkalmaz gondolat problémáira, amelyek az ilyen állításokban implicite benne rejlenek. E megközelítés ellen Mulkay második érveként felhozza [Mario Bunge (1966) nyomán], hogy egy hibás, vagy részben hibás elmélet alapul szolgálhat egy sikeres gyakorlati alkalmazáshoz: ez esetben a technika sikeressége önmagában nem mondhatna semmit az alapjául szolgáló tudományos tudás igazságáról. Ezt a második érvet nem találjuk teljes egészében kielégítőnek. Inkább azt szeretnénk kihangsúlyozni, hogy a tudományos tudás igaz vagy hamis volta a vélekedés szociológiai elemzésének szempontjából irreleváns: ha újra visszalépünk ahhoz az érvhez, hogy a tudomány lehet hamis, de még mindig épülhet rá jó technika, nem értjük meg a dolog lényegét. Továbbá, a technika sikerét ilyen érveléssel még mindig nem sikerült megmagyarázni. Az egyetlen hatásos módja annak, hogy ezeket a nehézségeket kezeljük, ha elfogadunk egy olyan perspektívát, amely igyekszik megmutatni, hogy a technikát éppúgy, mint a tudományt társadalmi konstrukcióként kell felfogni. Mulkay, úgy tűnik, nem szívesen teszi meg ezt a lépést, mert mint mondja, nagyon kevés tanulmány létezik, amely azt vizsgálja, hogy hogyan jön létre társadalmilag a kemény technológiák technikai jelentése (Mulkay 1979a: 77). Ez a helyzet azonban már kezd megváltozni: számos ilyen munka született az utóbbi időben. Például Michel Callon egy úttörő jelentőségű tanulmányában megmutatta, milyen eredményes, ha technikai vitákra koncentrálunk. Egy francia fejlesztésű (1960 1975) elektromos meghajtású járműről írt átfogó esettanulmányra támaszkodik, hogy szemléltesse, szinte minden megegyezések terepévé válhat: mi a biztos és mi nem az; ki a tudós és ki a műszaki szakember; mi technikai és mi társadalmi jellegű; és egyáltalán, hogy ki vehet részt a vitában (Callon 1980a, 1980b, 1981; Bijker 1987). David Noble tanulmánya a numerikus vezérlésű szerszámgépekről szintén a technikáról alkotott társadalmi konstruktivista szemlélet fontos adalékának tekinthető (Noble 1984). Noble 21 Az embernek eszébe jut a Kuhn szellemében keletkezett első tanulmányok feltűnése a tudományszociológiában. Remélték, hogy Kuhn paradigmafogalmát a szociológusok egy az egyben alkalmazhatják a tudomány tanulmányozásánál. Sőt számos olyan tanulmány született, amelyek megpróbálták a tudományban beazonosítani a paradigma előtti, a normál és a forradalmi szakaszokat. Hamarosan azonban nyilvánvalóvá vált, hogy Kuhn kifejezései nincsenek precízen megfogalmazva, értelmezések egész sorának adnak teret, és direkt módon nem lehetséges az operacionalizálásuk. Lásd pl. a lezáratlan vitát Palermo cikkében (1973) arról, vajon a kuhni analízis vonatkozik-e a pszichológiára. Figyelemre méltó kivétel Barnes hozzájárulása a Kuhn munkásságáról szóló vitához (Barnes 1982b). 64 replika

magyarázatának célja egy egészen más (marxista) tradícióból származik, 22 és tanulmányának sok hozadéka van: vizsgál mind egy sikeres, mind egy sikertelen technikai fejlődést, és egyenlő módon számol be mindkettőről. Egy másik, ebből a hagyományból táplálkozó izgalmas tanulmány Lazonick beszámolója (1979) az automata fonógép bevezetéséről: bemutatja, hogy ennek a technikai fejlesztésnek bizonyos aspektusai nem annyira a technikai fejlődés belső logikájából, mint inkább a termelési viszonyokból válnak érthetővé. Bijker, Bönig és Van Oost munkái szintén további kísérletek arra, hogy bemutassák, néhány technikai termék társadalmilag konstruált tartalmát hogyan lehet esetleg empirikusan megközelíteni: hat esettanulmány készült történelmi források felhasználásával. 23 Összefoglalva tehát elmondhatjuk, hogy a technology studies uralkodó hagyományai az innovációkutatás és a technikatörténet programunkhoz egyelőre nem biztosítanak sok ösztönzést. Vannak azonban kivételek, és néhány nemrégiben megjelent technikaszociológiai tanulmány ígéretes kiindulópontnak látszik egy egységes szemlélet kiépítéséhez. A továbbiakban részletesebben beszámolunk arról, hogyan lehet ezeket a gondolatokat szintetizálni. EPOR és a SCOT Ebben a részben nagyobb részletességgel vázoljuk fel a fogalmakat és a módszereket, amelyeket alkalmazni szeretnénk. Az empirikus relativizmus programjának (továbbiakban EPOR) leírásával kezdjük, ahogyan azt a tudományos tudás szociológiájának keretében kidolgozták. Aztán Bijker és munkatársai technikaszociológiára alkalmazott megközelítését tárgyaljuk nagyobb részletességgel. Az empirikus relativizmus programja (EPOR) Az EPOR megközelítésében számos tanulmány született már, amelyek a tudományos tudás társadalmi felépítettségét bizonyították a kemény tudományokban. Ez a kutatási irány a tudományos tudás újabb keletű szociológiájából emelkedett ki. Legfontosabb jellemzői amelyek a terület többi megközelítésétől megkülönböztetik, hogy a kortárs tudományos fejlődés empirikus tanulmányozására és különösképpen a tudományos viták vizsgálatára összpontosít. 24 Az EPOR magyarázatában három szakaszt azonosíthatunk. Az első szakaszban a tudományos eredmények értelmezési flexibilitása (interpretative flexibility) kerül bemutatásra; vagyis hogy a tudományos eredmények többféle értelmezést tesznek lehetővé. Ez a tudományos fejlesztések magyarázatának fókuszát a természetiből a társadalom világába helyezi át. Bár bizonyos körülmények között vissza lehet térni ehhez az értelmezési flexibilitáshoz, mégis az marad az általános állapot, hogy a tudományban az ilyen jellegű képlékenység hamar eltűnik; azaz, általában tudományos konszenzus születik arról, mi is az igazság minden egyes konk- 22 Az ezzel a területtel foglalkozó marxista művek értékes áttekintését l. MacKenzie (1984). 23 Az erről a tanulmányról szóló beszámolót lásd Bijker et al. (1984). Az öt tárgy, amelyet tanulmányoznak: a bakelit, a fénycső, a biztonságos kerékpár, a Sulzer-szövőgép és a tranzisztor. Lásd még Bijker (1987). 24 Azoknak a munkáknak a szerzői, amelyek még esetleg az EPOR kategóriájába illenek: elsősorban Collins, Pinch és Travis a Science Studies Centre-nél, University of Bath, továbbá Harvey és Pickering a Science Studies Unitnál, University of Edinborough. Lásd még pl. a 7-es lábjegyzetet. replika 65

rét helyzetben. A társadalmi mechanizmusokat, amelyek határt szabnak az értelmezési flexibilitásnak, és ezzel lehetővé teszik a tudományos viták befejeződését, a második szakasznak tekintjük. A harmadik szakasz, amelyet még egyetlen mai tudománnyal foglalkozó tanulmány sem vitt végig, az ilyen lezáró mechanizmusok (closure mechanisms) összekapcsolása a szélesebb társadalmi-kulturális miliővel. Ha mind a három szakasszal egyetlen tanulmányban foglalkoznánk, akkor, mint Collins írta: a társadalomnak a laboratóriumban»előállított«tudásra gyakorolt hatását a lehető legnehezebb módon követnénk nyomon (Collins 1981c: 7). Az EPOR a szociológusok azon folyamatos erőfeszítését képviseli, hogy a természettudományok tartalmát társadalmi konstrukcióként fogjuk fel. A program egyes részeiben a kutatás előbbre jutott, mint másutt: a harmadik szakaszhoz még csak hozzá sem fogtak, de sok kitűnő tanulmány született már, amely az elsőt tárta fel. A legújabb kutatás azt célozza, hogy megmagyarázzák a lezáró mechanizmusokat, ami által megszületik a konszenzus (a második szakasz). Az EPOR-on belül sok tanulmány igen eredményesen foglalkozik a tudományos vita területével. A viták módszertanilag előnyösek abból a szempontból, hogy a tudományos eredmények értelmezésbeli flexibilitása viszonylag könnyen feltárul bennük. Az interjúkban, amelyeket a vitában részt vevő tudósokkal készítenek, határozott és eltérő vélemények kerülnek felszínre a tudományos eredményekről. Mivel az ilyen flexibilitás gyorsan eltűnik a tudományból, nehéz utólag nyomára bukkanni a szövegforrásokban, melyekkel a történészek általában dolgoznak. Collins kiemelte a vitában részt vevő csoport, vagy ahogy ő nevezte, a magcsoport (core-set) fontosságát a tudományban (Collins 1981a). Ebbe azok a tudósok tartoznak, akik a legközelebbről érintettek egy vitát kiváltó kutatási témában. Mivel a magcsoportot abban a vonatkozásában határozzuk meg, hogy tudást hoz létre a tudományban (a magcsoport konstruálja a tudományos tudást), leküzdhető az empirikus problémák egy része, amelyekkel akkor találkozunk, amikor a tudományban csoportokat kívánunk azonosítani tisztán szociometrikus eszközökkel. Továbbá a magcsoport tanulmányozásának megvan az a másik módszertani előnye is, hogy a létrejövő konszenzust figyelemmel lehet kísérni. Más szóval: az a tudóscsoport, amelyik a kutatás határait tágítva kísérletezik, elméleteket hoz létre és tudományos vitákba bonyolódik, ugyanakkor megjeleníti a kibontakozó konszenzust is, mint az adott vitának az eredményét. Ezért ugyanazt a magcsoportot lehet mind az EPOR első, mind a második szakaszában tanulmányozni. A harmadik szakasz szempontjából a magcsoport fogalma azonban túlságosan behatárolt lehet. A technika társadalmi konstrukciója (SCOT) Mielőtt felvázolnánk néhány olyan fogalmat, amit Bijker és munkatársai gyümölcsözőnek találtak technikaszociológiai tanulmányaikban, fel kell hívnunk a figyelmet arra, hogy a két általunk vizsgált megközelítés (EPOR és SCOT) között nincs egyensúly. Az EPOR a tudományos tudás szociológiája virágzó tradíciójának egy része: sok empirikus kutatás által támogatott, alaposan kidolgozott program. Ezzel szemben, a technikaszociológia embrionális terület, ahol hiányoznak még a jól bevált kutatási tradíciók, és az a megközelítés, amelyre különösen támaszkodunk (SCOT), még csak korai empirikus szakaszában van, bár egyre nagyobb lendületet kap. 25 25 Lásd pl. Bijker és Pinch (1983) és Bijker (1984 és 1987). Van den Belt (1985), Schot (1985, 1986), Jelsma és Smit (1986) és Elzen (1985, 1986) tanulmányai szintén a SCOT-on alapulnak. 66 replika

Boneshaker Guilmet s bicycle Macmillan s bicycle Penny Farthing Xtraordinary Star Geared Facile Kangoroo Club Safety Lawson s Bicyclette 2. ábra. A Penny Farthing fejlesztési folyamatának többirányú nézete. A besatírozott terület kitöltve és felnagyítva a 11. ábrán található. A hatszögek az egyes termékeket szimbolizálják.. A SCOT-ban a technikai termék fejlődési folyamatát úgy írhatjuk le, mint felváltva történő variáció és szelekció. 26 Ez egy többirányú modellt eredményez a lineáris modellel szemben, melyet sok innovációkutatás explicit és a technikatörténet nagy része implicit módon használt. Egy ilyen többirányú szemlélet alapvető minden technikával foglalkozó társadalmi konstruktivista beszámolóhoz. Természetesen utólagos történeti okoskodással lehetséges a többirányú modellt egy egyszerűbb, lineáris modellé összesűríteni; de ezzel érvelésünk fő irányát vesztjük szem elől, mégpedig, hogy nem csak a sikeres szakaszok alkotják a fejlődés fokait. Gondolkodjunk el a kerékpár fejlődésén. 27 Amennyiben ennek a fejlődésnek az esetében alkalmazzuk a többirányú szemléletet a termékek szintjén, a kapott eredmény ábrázolását a 2. ábrán láthatjuk. Itt látjuk az Ordinary terméket (vagy a Penny Farthing, ahogyan 26 Constant (1980) egy hasonló evolúciós megközelítést alkalmazott. Mind Constant, mind a mi modellünk eredete láthatólag az evolúciós episztemológiával foglalkozó munkákra vezethető vissza; lásd pl. Toulmin (1972) és Campbell (1974). Elster (1983) áttekinti a technikai változás evolúciós modelljeit; lásd még van den Belt és Rip (1987). 27 Hasznos lehet, ha nyíltan kijelentjük, hogy a kerékpárt ugyanolyan teljesen kifejlett technikának tekintjük, mint mondjuk a gépkocsit vagy a repülőgépet. Olyan nemzetek olvasói számára, akik nem olyan megrögzött kerékpárosok, mint Hollandia, Franciaország vagy Németország, érdemes rámutatni arra, hogy bizonyos értelemben mind a gépkocsi-, mind a repülőgépipar a kerékpáripar leszármazottja. Sok név előfordul mind a kerékpár, mind a gépkocsi történetében: Triumph, Rover, Humber és Raleigh, hogy csak néhányat említsünk (Caunter 1955, 1957). A Wright testvérek árultak és gyártottak is kerékpárokat, mielőtt elkezdték repülőgépeiket építeni, többnyire kerékpár-alkatrészek felhasználásával (Gibbs-Smiths 1960). replika 67

3. ábra. A tipikus Penny Farthing, a Bayliss-Thomson Ordinary (1878) (A fotó a londoni Természettudományi Múzeum Igazgatóságának köszönhető) akkor nevezték, amikor már kevésbé volt mindennapos; 3. ábra), és a lehetséges variációk egész sorát. Fontos felismerni azt a tényt, hogy abban a korban az érintettek számára ezek a változatok egyszerre voltak egymástól egészen különbözőek, és ugyanakkor komoly riválisai is egymásnak. Csak egy retrospektív torzítás eredményeképpen bukkan elő egy kvázilineáris fejlődés, amint ezt a 4. ábra mutatja. E szerint az ábrázolás szerint az úgynevezett biztonságos mindennapi modellek (Xtraordinary 1878, Facile 1879, és a Club Safety 1885) csak mint szórakoztató kilengések jelennek meg, melyeket nem kell komolyan venni (5., 6. és 7. ábra). Egy ilyen retrospektív leírás megkérdőjelezhetővé válik, ha megvizsgáljuk az 1880-as években a valós helyzetet. Néhányat a biztonságos mindennapi modellek közül a kereskedelem számára gyártottak, míg a lineáris modellben fontos szerepet játszó Lawson s Bicyclette kereskedelmi szempontból kudarcnak bizonyult (Woodforde 1970). Ha azonban egy többirányú modellt fogadunk el, fel lehet tenni a kérdést, miért hal el néhány változat, míg mások fennmaradnak. Azért, hogy a fejlődési folyamatoknak ezen szelekciós részét megvilágíthassuk, vizsgáljuk meg az egyes termékekkel kapcsolatban egy adott pillanatban felmerülő problémákat és megoldásukat. Ezt a lépést ugyanaz a logika diktálja, mint ahogy az EPOR esetében a tudományos vitákra koncentrálunk. Ilyen módon várható, hogy világosabban érzékeltethetjük a technikai termékek értelmezési flexibilitását. 68 replika

Boneshaker Macmillan s bicycle Guilmet s bicycle Penny Farthing Xtraordinary Geared Facile Star Club Safety Lawson s Bicyclette 4. ábra. A Penny Farthing fejlesztési folyamatának tradicionális, kvázilineáris nézete. A folyamatos vonalak a sikeres fejlesztéseket, a szaggatottak pedig a sikerteleneket jelzik.. Abban döntésben, hogy mely problémák relevánsak, a termék iránt érdeklődő társadalmi csoportok és a termék e csoportok által kapott jelentései játszanak meghatározó szerepet: a probléma csak akkor válik problémává, ha létezik egy társadalmi csoport, mely létrehozza azt. A releváns társadalmi csoport fogalmának használata nagyon egyszerű. A kifejezés éppúgy lefedni szándékozza intézmények és szervezetek (mint katonai szervezetek és néhány különleges ipari vállalat), mint egyének szervezett és szervezetlen csoportjait. A kulcskövetelmény az, hogy egy bizonyos társadalmi csoport minden tagja számára azonosak legyenek az egy bizonyos terméknek tulajdonított jelentések. 28 Annak eldöntésénél, hogy mely társadalmi csoportok relevánsak, először is azt a kérdést kell feltennünk, hogy a vizsgált társadalmi csoport tagjai számára a termék egyáltalán hordoz-e valamilyen jelentést. A fogyasztók vagy 28 Nincs kész recept arra, hogyan lehet egy társadalmi csoportot azonosítani. Bizonyos esetekben kvantitatív eszközök, amelyek hivatalos adatokat használnak, segíthetnek. További kutatásra van szükség ahhoz, hogy a releváns szociális csoport operacionalizált fogalmait ki lehessen dolgozni a különböző történelmi és szociológiai kutatási terepek számára. replika 69

5. ábra. Az American Star bicikli (1885) (A fotó a londoni Természettudományi Múzeum Igazgatóságának köszönhető) felhasználók társadalmi csoportjai nyilvánvalóan megfelelnek ennek a követelménynek. De kevésbé nyilvánvaló társadalmi csoportokat is lehet, hogy ide kell sorolni. A kerékpár esetében meg kell említeni az antikerékpárosokat. Reakcióik a gúnyos megjegyzésektől a jóval destruktívabb tettekig terjedtek. L. Meadows White tiszteletes például az ellenállás ilyen formáiról ír A Photographic Tour On Wheels című könyvében: de amikor a szavakat tettek követik, és köveket dobálnak, botokat löknek a kerekekbe és sapkákat hajítanak a gépbe, a kép teljesen megváltozik. A fentiek mind gyakran előfordulnak bizonyos kerületekben, és már mind megtörténtek velem is, különösen, amikor átkerékpároztam a falun a tanítási nap végén (Meadows, idézi Woodforde 1970: 49 50). Világos, hogy az antikerékpárosok számára a kerékpár termék határozott jelentéssel bír! Egy másik kérdés, amellyel foglalkoznunk kell, arra vonatkozik, hogy homogének-e a feltételesen meghatározott társadalmi csoportok a terméknek tulajdonított jelentés szempontjából vagy hatékonyabb-e, ha a fejlődési folyamat leírásánál egy meglehetősen heterogén csoportot számos különböző társadalmi csoportra osztunk? Ily módon a kerékpár használóinak csoportjában észrevesszük a női kerékpárosok külön társadalmi csoportját. Az óriáskerekű Ordinary napjaiban nők nem ülhettek fel a kerékpárra. Például egy folyóirat tanácsadó rovatában (1885) egy fiatal hölgy levelére válaszolva kijelentették: Önmagában nem bűnös dolog a kerékpározás, és ha ez az egyetlen módja annak, hogy eljussunk a templomba vasárnap, akkor esetleg megbocsátható (idézi Woodforde 1970: 122). 70 replika

6. ábra. Facile bicikli (1874) (A fotó a londoni Természettudományi Múzeum Igazgatóságának köszönhető) 7. ábra. A Kangaroo bicikli egy változata (1878) (A fotó a londoni Természettudományi Múzeum Igazgatóságának köszönhető) replika 71

társadalmi csoport társadalmi csoport társadalmi csoport termék társadalmi csoport társadalmi csoport 8. ábra. A termék és a releváns társadalmi csoportok közötti kapcsolat A nők számára engedélyezett gép a háromkerekű kerékpár volt. De a mérnökök és a gyártók előre látták a nők mint potenciális kerékpározók fontosságát. 1890-ben, az évente megrendezett Stanley Kerékpár-kiállítás ismertetőjében az író a következőket jegyzi meg: A hölgyek számára kialakított biztonságos kerékpárfajta nagy számából úgy látszik, mintha a kerékpározás a gyengébb nem körében egyre népszerűbbé válna, és ez nem lep meg minket, tekintve, hogy mennyi erő takarítható meg egy olyan kerékpár használatával, amelynek csak egy pedálja van (Stanley Exhibition of Cycles 1890: 107 108). Ezáltal a kerékpár fejlődésének néhány szakasza jobban magyarázható, ha a női kerékpárosok külön társadalmi csoportját is bevesszük a vizsgálat körébe. Ez természetesen nem így van más esetekben: például várhatóan nem lesz indokolt a női felhasználók külön társadalmi csoportjának figyelembevétele mondjuk a fluoreszkáló lámpa esetében. A releváns társadalmi csoportok azonosítása után nagyobb részletességgel kerülnek leírásra a kiválasztott csoportok. Fontosságuktól függően itt kerülnek be a leírásba olyan szempontok is, mint a hatalom vagy a vásárlóerő. Bár az egyetlen meghatározó tulajdonság egy bizonyos terméknek adott homogén jelentés, a szándékunk nem az, hogy a fogyasztókra és termelőkre vonatkozó elkoptatott, általános állításokhoz térjünk vissza. Részletes leírásra van szükségünk a releváns társadalmi csoportról, hogy a termék funkcióját minden egyes csoport vonatkozásában jobban meghatározhassuk. Enélkül nem remélhetjük, hogy bármilyen magyarázatot adhatunk a fejlődési folyamatra. Például az óriáskerekű Ordinary kerékpárt használó kerékpárosok társadalmi csoportja jómódú és merész fiatalemberekből állt, akik diplomás emberek, hivatalnokok, iskolamesterek, előadók lehettek (Woodforde 1970: 47). Ennek a társadalmi csoportnak a számára a kerékpár elsődleges funkciója a sport volt. A Daily Telegraph (1877. szeptember 7.) egy észrevétele a közlekedés helyett inkább a sportra helyezi a hangsúlyt: Sok minden szól a kerékpározás mellett, amely egészséges és férfias időtöltés, és amely ellentétben más, ostoba hóbortokkal, nem tűnt el (idézi Woodforde 1970: 122). Térjünk most vissza a modell bemutatásához. Azután, hogy egy adott termékkel kapcsolatban meghatároztuk a releváns társadalmi csoportokat (8. ábra), érdeklődésünk homlokterében az áll, hogy az egyes csoportokon belül az adott termékkel kapcsolatban milyen 72 replika

probléma probléma probléma társadalmi csoport probléma probléma 9. ábra. Egy társadalmi csoport és az észlelt problémák kapcsolata megoldás megoldás probléma megoldás megoldás megoldás 10. ábra. Egy probléma és lehetséges megoldásainak kapcsolata problémák merülnek fel (9. ábra). Minden problémához megoldások különböző változatai rendelhetőek hozzá (10. ábra). A kerékpár esetében néhány releváns probléma és megoldás látható a 11. ábrán, ahol a 2. ábra besötétített része már ki van töltve. A fejlődési folyamat leírásának ez a módja mindenfajta konfliktust felszínre hoz: különböző társadalmi csoportok egymással szembenálló műszaki elvárásai (például a gyorsasági követelmény és a biztonsági követelmény); azonos problémára talált szembenálló megoldások (például a biztonságos kiskerekű és a biztonságos óriáskerekű kerékpárok [safety ordianaries]), erkölcsi konfliktusok (például, hogy a nagykerekű biciklin a nők szoknyát vagy nadrágot viseljenek-e; 12. ábra). Ebben az elrendeződésben a konfliktusokra és problémákra különböző megoldásokat lehet találni nemcsak műszaki, hanem jogi, sőt erkölcsi megoldások is lehetségesek (megváltozott például a hozzáállás a nők nadrágviseléséhez). replika 73

termelők Penny Farthing női kerékpárosok idősek turista kerékpárosok fékek ruhaprobléma sportkerékpárosok biztonságprobléma alacsonyabb első kerék rugós váz első villa hátradöntése rázkódásprobléma közvetett hátsókerékmeghajtás gyorsaságprobléma levegős kerekek Xtraordinary közvetett elsőkerékmeghajtás Lawson s Bicyclette 11. ábra. Néhány releváns társadalmi csoport, probléma és megoldás a Penny Farthing bicikli fejlődési folyamatában. Hely hiányában nincs minden termék, releváns csoport, probléma és megoldás ábrázolva.. 74 replika

Ha ily módon követjük a fejlődési folyamatot, a különböző termékek hol növekvő, hol csökkenő fokú stabilizációját figyelhetjük meg. 29 Elvben a stabilizáció foka eltérő a különböző társadalmi csoportokban. Azzal, hogy a stabilizáció fogalmát használjuk, láthatjuk, hogy a biztonságos kerékpár feltalálása nem egy elszigetelt esemény volt (1884), hanem egy tizenkilenc éves folyamat. A releváns csoportok az időszak kezdetén például nem a biztonságos kerékpárt látták, hanem a biciklik és triciklik egy széles választékát és, többek között, egy igen visszataszító krokodilszerű biciklit viszonylag alacsony elülső kerékkel és hátsó láncmeghajtással (Lawson s Bicyclette, 13 ábra). Az időszak végére a biztonságos kerékpár kifejezés egy alacsony kerekű kerékpárt jelentett, hátsó láncmeghajtással, gyémánt szerkezetű vázzal 30 és levegővel töltött kerekekkel. Az 1898 utáni stabilizáció eredményeképpen többé már nem kellett részletekbe menően jellemezni ezeket a tulajdonságokat. Természetesnek tekintették őket, mint a biztonsági kerékpár lényegi alkotóelemeit. Szeretnénk kihangsúlyozni, hogy modellünket nem öntőmintaként használjuk, amelybe az empirikus adatokat bele kell erőszakolni. A modellt egy sor esettanulmány, és nem tisztán filozófiai vagy elméleti elemzés segítségével dolgoztuk ki. Funkcióját tekintve elsősorban heurisztikus azaz abban segít, hogy a céljaink szempontjából összes releváns szempontot feltárhassuk általa. Ezzel nem azt akarjuk mondani, hogy ne lennének olyan magyarázati vagy elméleti céljaink, melyek az EPOR különböző szakaszainak felelnek meg (Bijker 1984). Valójában, mint bemutattuk, ez a modell eleve továbbmegy a technikai fejlődés puszta leírásánál: kiemeli többirányú jellegét. Ráadásul, mit később kifejtjük, kihangsúlyozza a technikai termékek értelmezésbeli flexibilitását és azt a szerepet, amelyet a különböző lezáró mechanizmusok játszhatnak a termékek stabilizációjában. A tények és termékek társadalmi felépítése Miután felvázoltuk a tudomány és technika tanulmányozásának két megközelítését, amelyekre hivatkozni szándékozunk, lehetőség nyílt, hogy részletesebben kifejtsük a köztük levő párhuzamokat. Hogy fejtegetésünket élőbbé tegyük, alkalmasint kutatási anyagunkból származó empirikus illusztrációkkal egészítjük ki azt. Értelmezési flexibilitás Az EPOR első szakasza a tudományos eredmények értelmezési flexibilitásának bemutatása. Más szavakkal: be kell mutatni, hogy a tudósok számára a természet különböző értelmezései lehetségesek, ennélfogva egyedül a természetre való hivatkozás nem lehet döntő egy tudományos vitában. 31 29 Korábban két fogalmat használtak, melyeket a stabilizáció szélesebb elképzelésén belül két egymástól világosan megkülönböztethető fogalomként kell felfognunk (Bijker et al. 1984). A tárgyiasulást (reification) a társadalmi létezésnek mint az egy bizonyos társadalmi csoport tagjai tudatában létezőnek a meghatározására használták. A gazdasági stabilizáció fogalmával egy termék gazdasági jelenlétét azt, hogy piaca van jelezték. Mindkét fogalmat folyamatos és relatív módon használják, olyan kifejezéseket igényelve, mint az óriáskerekű tárgyiasulásának foka a jómódú, merész fiatal férfiak körében magasabb, mint az idősebb férfiak csoportjában. 30 A gyémánt szerkezetű biciklik váza alapvetően két háromszög összeolvadásának eredménye. (A ford.) 31 Az értelmezési flexibilitás és a retorikus lezárás fogalmainak használatára a tudomány esetében Pinch és Bijkernél (1984) látunk példákat. replika 75

A SCOT-ban az EPOR első szakaszának megfelelője láthatólag annak a bemutatása, hogy a technikai termékek kulturálisan felépítettek és értelmezettek; más szavakkal, a technikai termék értelmezési flexibilitását kell bemutatni. Ezalatt nem csak azt értjük, hogy a flexibilitás abban nyilvánul meg, ahogy az emberek gondolkodnak termékekről vagy ahogy értelmezik őket, hanem hogy rugalmasság van abban is, hogy hogyan tervezik a termékeket. Nem csak egyetlen lehetséges vagy egyetlen legjobb módja van egy termék tervezésének. Elvben ezt azonos módon lehetne bemutatni, mint a tudomány esetében, tehát azoknak a technológiai szakembereknek a meginterjúvolásával, akik az adott időszakban technikai vitákban vesznek részt. Elképzelhetjük például, hogy ha interjúk készültek volna a kerékpárt tervező mérnökökkel 1890-ben, bemutathattuk volna a levegővel töltött kerék értelmezési flexibilitását. Egyesek számára ez a termék volt a válasz a kiskerekű járművek rezgési problémáira: [A levegővel töltött kereket] azzal a céllal tervezték, hogy a keréken guruló járművek különösen a könnyebb járművek, mint például a velocipéd, a rokkantak hordszéke és a mentőautók haladási képességét megnöveljék, különösen hepehupás vagy egyenetlen felületű utakon (Dunlop 1888: 1). 12. ábra. A nők öltözködési problémájára kínált egyik megoldás az óriáskerekű Ordinary tekintetében. Ennek a megoldásnak nyilvánvalóan voltak technikai és atlétikai aspektusai. Valószínűleg, az atlétikai aspektus akadályozta meg, hogy ez a megoldás stabilizálódjon. A fotó beállított jellege eléggé korlátozott gyakorlati használatra enged következtetni. (A fotó a Londoni Természettudományi Múzeum Igazgatóságának köszönhető) 76 replika