EURÓPAI PARLAMENT 2014-2019 Petíciós Bizottság 30.07.2014 KÖZLEMÉNY A KÉPVISELŐK RÉSZÉRE Tárgy: Joánisz Aszteríu görög állampolgár által a kasszandrai bányák munkavállalóinak egyesülete nevében benyújtott, két aláírást tartalmazó 1833/2008. sz. petíció a görög állam részéről a kasszandrai bányák Ellinikósz Hriszósz cégnek történő eladásával kapcsolatosan nyújtott állami támogatás gyanújáról 1. A petíció összefoglalása Hivatkozva azokra a közleményekre, amelyek értelmében a Bizottság vizsgálatot indított a görög állam részéről a kasszandrai bányák Ellinikósz Hriszósz nevű cég részére 11 millió euróért történő eladásának törvényességével kapcsolatban, a petíció benyújtója hangsúlyozza, hogy az a gyanú, miszerint az eladással összefüggésben állami támogatást nyújtottak, megalapozatlan. A petíció benyújtója nem hisz azoknak a vádaknak, amelyek szerint megsértették a közérdeket és az adófizetők érdekeit, valamint hogy a bányákat jóval tényleges kereskedelmi értékük alatt értékesítették. A petíció benyújtója rámutat, hogy a bányák több mint 2400 környékbeli családnak biztosítanak munkát, és egy esetleges bezárás katasztrofális következménnyel járna a terület társadalmi és gazdasági fejlődésére nézve. Ezért a petíció benyújtója arra kéri az Európai Parlamentet, hogy avatkozzon közbe, és biztosítsa a jelenlegi helyzet fennmaradását, továbbá akadályozza meg, hogy a helyi lakosság foglalkoztatási és gazdasági helyzetét aláássák. 2. Elfogadhatóság Elfogadhatónak nyilvánítva: 2009. április 8. Tájékoztatás kérése a Bizottságtól (az eljárási szabályzat 202. cikkének (6) bekezdése szerint) megtörtént. CM\1032465.doc PE430.786v07-00 Egyesülve a sokféleségben
3. A Bizottságtól kapott válasz: 2009. november 20. A petíció benyújtója (a Kasszandrai Bányász Egyesület) vitat egy (névtelenségét megőrizni kívánó panaszos által előterjesztett) panaszt, amely azt állítja, hogy az Ellinikósz Hriszósz vállalat számos állami támogatásban részesült az alábbiakon keresztül: - az Ellinikósz Hriszósz a kasszandrai bányát közbeszerzési eljárás lefolytatása nélkül, a tényleges piaci ár alatti értéken vásárolta meg a görög államtól; - mentességet kapott a regisztrációs adó vagy bármilyen más adó megfizetésének kötelezettsége alól; és - alacsonyabb ügyvédi, közjegyzői és egyéb díjakat kellett fizetnie. A petíció benyújtója szerint a panaszban felhozott vádak hamisak, mivel a közbeszerzési eljárás hiánya önmagában nem bizonyítja a tiltott állami támogatás nyújtását, és a szóban forgó mentesítések a de minimis szabály hatálya alá tartoznak. A petíció benyújtója továbbá amellett érvel, hogy a vételárat a szabad verseny szabályaival összhangban állapították meg, és hogy az eladott vállalat eladási árát nagymértékben befolyásolta a bányászati tevékenység hosszan tartó szünetelése. A petíció benyújtója végezetül megállapítja, hogy az adásvételi szerződés közvetlenül 600, közvetve pedig 1800 munkahelyet mentett meg. A petíció benyújtója hangot ad a kasszandrai bánya jelenlegi helyzete iránti feltétlen támogatásának. Az Ellinikósz Hriszósz A.E. egy bányászati társaság, az észak-görögországi Halkidikí prefektúrában található kasszandrai bányák tulajdonosa. A kasszandrai bányákat 1996-ban közbeszerzési eljárás keretében 32 millió eurónak megfelelő összegért eladták a TVX Hellas vállalatnak. Miután a görög államtanács 2002-ben visszavonta TVX Hellas bányaprojekt-engedélyeit, a TVX tulajdonosa, egy kanadai bányatársaság beszüntette a finanszírozást. Ennek eredményeképpen a TVX Hellas csődöt jelentett. A görög állam 2003. december 12-én, egy peren kívüli egyezség alapján 11 millió euróért megvásárolta a kasszandrai bányákat a TVX Hellastól. Ugyanezen a napon a görög állam 11 millió euróért továbbadta a kasszandrai bányákat az Ellinikósz Hriszósznak. A második eladást nyílt és átlátható nyilvános pályázat hiányában, illetve az eladási érték független értékbecslő által történő felmérése nélkül folytatták le. A Bizottsághoz 2007. július 9-én érkezett be a kasszandrai bányáknak az Ellinikósz Hriszósz részére történő eladásáról szóló panasz. E panasz nyomán a Bizottság az eladással összefüggő részletes tájékoztatásért a görög hatóságokhoz fordult. A Bizottság 2008. december 10-i határozatával hivatalos vizsgálatot indított az Ellinikósz Hriszósz részére nyújtott, állítólagos állami támogatással kapcsolatban 1. A vizsgálat célja annak megállapítása, hogy a kasszandrai bányáknak az Ellinikósz Hriszósz részére történő eladása tartalmazott-e állami támogatási elemeket, és amennyiben igen, ezek a támogatási elemek összeegyeztethetőek-e a közös piaccal. A Bizottság részben kételyeit fejezte ki az eladással kapcsolatban, ugyanis az nem nyílt és feltételekhez nem kötött ajánlati felhívás keretében zajlott le, illetve a bányákhoz tartozó vagyontárgyak piaci értékét sem becsülte fel független értékbecslő. A Bizottság határozatát a Hivatalos Lap 2009. március 10-i számában közzétették, annak érdekében, hogy az érdekelt feleket felhívják véleményük, érveik valamint az összes elérhető információ közlésére, továbbá hogy a Bizottság elvégezhesse a vizsgálatot. A Bizottság szolgálatai számos alkalommal találkoztak a görög hatóságok, illetve az 1 HL C 56., 2009.3.10., 45. o. PE430.786v07-00 2/6 CM\1032465.doc
Ellinikósz Hriszósz képviselőivel. 2009 márciusa óta az érintett felek további információkat szolgáltattak az eladásról. Összegzés Ezen a ponton a Bizottság még nem alakította ki az üggyel kapcsolatos végleges álláspontját, mivel a hivatalos vizsgálati eljárás még folyamatban van. 4. A Bizottságtól kapott kiegészítő válasz (REV): 2011. június 10. A 2008 decemberében indított alapos vizsgálatot követően 2011. február 23-án a Bizottság negatív határozatot hozott az Ellinikósz Hriszósz bányatársaság állítólagos állami támogatásával kapcsolatban. A Bizottság arra a következtetésre jutott, hogy a görög állam, amikor 2003-ban 11 millió euróért eladta a kasszandrai bányákat az Ellinikósz Hriszósz cégnek, akkor a bányák valódi értéke alatti áron értékesítette azokat. E tekintetben hangsúlyozni kell, hogy ez a tranzakció nyílt ajánlattételi eljárás és a bányák értékének független értékbecslő általi meghatározása nélkül, a vevővel kötött közvetlen megállapodás útján zajlott le. A görög állam 11 millió euróért vásárolta meg a bányákat az előző tulajdonostól. Az Ellinikósz Hriszósz cég számára röviddel az adásvételt követően készített jelentés alapján a Bizottság arra a következtetésre jutott, hogy a bányák értéke abban az időpontban inkább 25 millió euró volt. Ezért a Bizottság úgy ítélte meg, hogy az Ellinikósz Hriszósz cég 14 millió euró haszonhoz jutott. A görög állam ugyanazért az árért vásárolta meg a bányákat, amennyiért eladta őket az Ellinikósz Hriszósznak. Ez a tény azonban lényegtelen az ügy szempontjából, mivel az az ár, amiért a görög állam megvásárolta a bányákat, nem azok értékét tükrözte, hanem a görög állam és az előző tulajdonos közötti követelések rendezésére irányuló megállapodás eredménye volt. Az adásvételi szerződés ezenkívül mentességet biztosított különböző ügyletekre kirótt illetékek megfizetése alól, különösen: a) a földtulajdon adásvételekor esedékes illeték és b) a bányajog átruházásakor esedékes illeték megfizetése alól, amelyet rendes körülmények között az adásvétellel egy időben kellene megfizetni. Az elengedett illetékek összege 1,34 millió euró volt. A két fent említett támogatási intézkedés egyikének esetében sem lehetett megállapítani, hogy összhangban lett volna a belső piaccal. Valójában az EUMSZ 107. cikkében előírt feltételek egyikének sem feleltek meg. Különösen nem voltak összhangban a regionális támogatásokról szóló iránymutatás, az általános csoportmentességi rendelet és a nehéz helyzetben lévő vállalkozások megmentéséhez és szerkezetátalakításához nyújtott állami támogatásokról szóló iránymutatás alkalmazandó rendelkezéseivel. A Bizottság ezért arra a következtetésre jutott, hogy az Ellinikósz Hriszósz vállalat 15,34 millió euró értékben összeférhetetlen állami támogatásban részesült, amelyet kamatostul vissza kell térítenie a görög állam számára. CM\1032465.doc 3/6 PE430.786v07-00
A határozat nem bizalmas változata C 48/2008 ügyszám alatt már elérhető az állami támogatások nyilvántartásában a Versenypolitikai Főigazgatóság honlapján 1. 5. A Bizottságtól kapott kiegészítő válasz (REV. II): 2012. január 27. A petíció benyújtója által említett ügyben a Bizottság 2011. február 23-án határozatot hozott. Az állami támogatássokkal kapcsolatos uniós előírásoknak az Ellinikósz Hriszósz bányatársaság számára juttatott támogatások révén történő megsértését kimondó, illetve a támogatások visszafizettetését elrendelő 2011. februári negatív bizottsági határozat 2 után kilenc hónappal Görögország még mindig nem igazolta, hogy megtörtént volna az állami támogatás visszafizetése. A Bizottság megállapította, hogy a bányatársaság eladása 15,34 millió eurós jogtalan gazdasági előnyhöz juttatta az Ellinikósz Hriszósz vállalatot, és kötelezte Görögországot az összeg és kamatai behajtására, a határozat közlésétől számított négy hónapon belül (vagyis 2011. június 23-ig). 2011. november 23-ig azonban sem az Ellinikósz Hriszósz nem fizette vissza a támogatást, sem a görög hatóságok nem tudták bizonyítani, hogy bármiféle lépést tettek volna a behajtás tényleges végrehajtása érdekében. A Bizottság ezért 2011. november 23-án úgy döntött, az Európai Bíróságnál emel panaszt Görögország ellen, amiért az nem tett eleget a 2011. február 23-i bizottsági határozatban foglaltaknak. Eközben az Ellinikósz Hriszósz az Európai Unió Törvényszékénél fellebbezett a bizottsági határozat ellen (T-262/11. számú ügy). 6. A Bizottságtól kapott kiegészítő válasz (REV. III): 2012. december 18. A petíció benyújtója által említett ügyben a Bizottság 2011. február 23-án határozatot hozott. A határozat megállapította, hogy a bányatársaság eladása 15,34 millió eurós jogtalan gazdasági előnyhöz juttatta az Ellinikósz Hriszósz vállalatot, és kötelezte Görögországot az összeg és kamatai behajtására a határozat közlésétől számított négy hónapon belül (vagyis 2011. június 23-ig). Az Ellinikósz Hriszósz az Európai Unió Törvényszékénél megtámadta 3 a Bizottság határozatát, de az intézkedésnek nincs halasztó hatálya, így a határozat kötelezte a görög hatóságokat a támogatás behajtására a Bizottság által meghatározott határidőn belül. 2011. november 23-ig azonban sem az Ellinikósz Hriszósz nem fizette vissza a támogatást, sem a görög hatóságok nem tudták bizonyítani, hogy bármiféle lépést tettek volna a behajtás tényleges végrehajtása érdekében. A Bizottság ezért úgy döntött, hogy az Európai Bíróságnál panaszt emel Görögország ellen, amiért az nem tett eleget a 2011. február 23-i bizottsági 1 http://ec.europa.eu/competition/index_en.html. 2 Lásd az IP/11/216 sajtóközleményt. 3 T-262/11. sz. ügy. PE430.786v07-00 4/6 CM\1032465.doc
határozatban foglaltaknak. A Bíróság eljárása ténylegesen 2012. május 25-én indult 1. A görög hatóságok azóta jelentésekben számolnak be a behajtás végrehajtásáról. 2012. április 30-án tájékoztatták a Bizottságot, hogy 2012. április 25-én visszafizetési felszólítást küldtek az Ellinikósz Hriszósz vállalatnak (a felszólításon nem tüntették fel a visszafizetendő összeget). Az összeg, amelyet az Ellinikósz Hriszósznak végül vissza kell fizetnie, nem megfelelő, mivel a görög hatóságok nem a helyes kezdeti időponttól számították a visszatérítés kamatát, valamint mivel a kamatok továbbra is egészen a tényleges visszatérítés időpontjáig esedékesek. Az Ellinikósz Hriszósz a nemzeti bíróságnál fellebbezett a visszafizetési felszólítás ellen, kérve annak semmissé tételét, de a görög hatóságok még nem tájékoztatták a Bizottságot e bírósági eljárás eredményéről. 2012. szeptember 25-én a bizottsági szolgálatok levélben kérdezték a görög hatóságokat arról, hogy elvégezték-e a visszatérítendő összegre vonatkozó, szükséges korrekciókat; milyen eredménnyel zárult a visszafizetési felszólítás semmissé tételére vonatkozóan a kedvezményezett által benyújtott kérelemről szóló nemzeti bírósági meghallgatás; és végrehajtották-e a behajtást. A rendelkezésre álló információk szerint a behajtásra mostanáig nem került sor. 7. A Bizottságtól kapott válasz (REV. IV): 2013. május 31. Amint azt a petícióról szóló előző közlemény is kifejtette, Ellinikósz Hriszósz a nemzeti bíróságnál fellebbezett a visszafizetési felszólítás ellen, kérve annak semmissé tételét. A görög hatóságok 2012. november 28-án arról tájékoztatták a Bizottságot, hogy a nemzeti bíróság elutasította a visszafizetési felszólítás megsemmisítése iránti keresetet, továbbá visszautasította az ideiglenes intézkedések meghozatalát is. Így a görög hatóságok arról tájékoztatták a Bizottságot, hogy Ellinikósz Hriszósz mintegy 1 millió eurót fizetett, továbbá hozzájárult ahhoz, hogy a visszatérítendő összeg fennmaradó részét 17 hónap alatt törlessze le. Az utolsó részlet megfizetésére előreláthatólag 2014. március 31-én kerül sor. A görög hatóságok nem számoltak be arról, hogy a havi törlesztés a tervek szerint zajlik-e. A Bizottság szolgálatai többször is felhívták a görög hatóságok figyelmét arra, hogy a havi részletekben történő visszatérítés nem elfogadható, mivel nem tartja tiszteletben az azonnali és tényleges behajtás elvét. Következésképpen Görögország ez idáig nem teljesítette maradéktalanul és ténylegesen a beszedést, ugyanakkor a Görögország ellen az Európai Bíróságon benyújtott bírósági kereset még folyamatban van 2. 8. A Bizottságtól kapott válasz (REV. V): 2014. február 28. 1 C-263/12. sz. ügy. 2 C-263/12. sz. ügy. CM\1032465.doc 5/6 PE430.786v07-00
2011. február 23-án a Bizottság határozatot fogadott el, amelyben elrendelte az Ellinikósz Hriszósz A.E. javára nyújtott, 15,34 millió eurós jogellenes támogatás visszafizettetését, amelyhez a tényleges piaci ár alatti értéken történt vásárlás és a kedvezményes adóügyi elbánás során jutottak ezen ügylettel kapcsolatban. A Bizottság nem látja indokoltnak, hogy ezt a támogatást a szabályokkal összeegyeztethetőnek nyilvánítsa. 2013. október 17-i ítéletében (C-263/12 sz. Bizottság kontra Görög Köztársaság ügy 1 ) az Európai Unió Bírósága úgy határozott, hogy Görögország nem teljesítette a Szerződésből eredő kötelezettségeit, amikor nem hajtotta végre a Bizottság 2011. február 23-i határozatát az előírt határidőn belül. 2013. november 7-i levelükben a görög hatóságok jelentették a támogatás kedvezményezett által történt visszafizetését. Annak érdekében, hogy megbizonyosodjanak a visszafizetés teljes körű és a vonatkozó szabályoknak megfelelő végrehajtásáról, a Bizottság szolgálatai felkérték a görög hatóságokat, hogy nyújtsanak tájékoztatást a visszatérítési kamatok kiszámításáról, valamint mellékeljék azon dokumentumokat, amelyek bizonyítják a visszafizetendő összeg átutalását a kedvezményezettől az állam felé. A görög hatóságok 2014. február közepén benyújtották a kért információ egy részét. A Bizottság szolgálatainak kiegészítő információkra lenne szüksége ahhoz, hogy ellenőrizzék, a teljes visszafizetés, és ezáltal a bizottsági határozat végrehajtása valóban megtörtént. 9. A Bizottságtól kapott válasz (REV. VI): 2014. július 30. 2011. február 23-án a Bizottság határozatot fogadott el, amelyben elrendelte az Ellinikósz Hriszósz A.E. javára nyújtott, 15,34 millió eurós jogellenes támogatás visszafizettetését, amelyhez a tényleges piaci ár alatti értéken történt vásárlás és a kedvezményes adóügyi elbánás során jutottak ezen ügylettel kapcsolatban. A Bizottság nem látja indokoltnak, hogy ezt a támogatást a szabályokkal összeegyeztethetőnek nyilvánítsa. A görög hatóságok 2014. február 12-i és 2014. április 2-i levelükben igazoló dokumentumokat nyújtottak be a bizottsági határozat végrehajtásának bizonyítására. A benyújtott igazoló dokumentumok alapján a Bizottság szolgálatai megállapították, hogy a visszafizettetés immár megtörtént noha a jogellenes támogatás bizottsági határozatban rögzített határidőn belüli visszafizettetésének kötelezettsége nem teljesült, amint az a Bíróság 2013. október 17-i ítéletében (C-263/12. sz. Bizottság kontra Görög Köztársaság ügy) megállapította. 1 C-263/12. sz. Bizottság kontra Görög Köztársaság ügy Tagállami kötelezettségszegés - Állami támogatások - A támogatás visszatéríttetését előíró bizottsági határozat - A végrehajtás elmaradása. PE430.786v07-00 6/6 CM\1032465.doc