Vizsgálódások a hatti nyelvtan területén. Fonológia, morfológia, szintaxis

Vizsgálódások a hatti nyelvtan területén Fonológia, morfológia, szintaxis Simon Zsolt Doktori disszertáció kézirata az ún. házi védésre ELTE BTK Elméleti Nyelvészeti Doktori Program Budapest 2012

Tartalomjegyzék Köszönetnyilvánítás......... v Filológiai rövidítések......... vi 1. Bevezető.......... 1 1.1. Lehet-e a hatti nyelvet érdemben kutatni?.... 1 1.2. Hogyan lehet a hatti nyelvet kutatni?..... 10 1.3. A jelen munka: célkitűzés, módszer, szerkezet.... 14 1.4. Technikai megjegyzések....... 15 2. A hatti fonológiáról......... 17 2.1. A fonémarendszer........ 19 2.1.1. Kutatástörténet....... 19 2.1.1.1. A. Kammenhuber..... 20 2.1.1.2. H. J. Thiel...... 20 2.1.1.3. Ch. Girbal...... 20 2.1.1.4. O. Soysal...... 21 2.1.1.5. J. Klinger...... 21 2.1.1.6. A. Kassian...... 22 2.1.1.7. Összegzés...... 23 2.1.2. A hettita háttér....... 23 2.1.3. Alkalmazás a hattira...... 27 2.1.3.1. A grafémakészlet..... 28 2.1.3.1.1. A ligatúra-jelek.... 28 2.1.3.1.2. A második szibiláns kérdése... 35 2.1.3.2. A helyesírási szabályok.... 36 2.1.3.2.1. A scriptio plena.... 36 2.1.3.2.2. Az <e ~ i> ingadozások kérdése.. 43

2.1.3.2.3. Az <u> és <ú> megkülönböztetése.. 53 2.1.3.2.4 A gemináció..... 58 2.1.3.3. További vélelmezett ingadozások... 62 2.1.3.3.1. Magánhangzó-ingadozások... 63 2.1.3.3.2. Mássalhangzó-ingadozások... 70 2.2. Fonotaxis......... 77 2.3. Összefoglalás........ 81 3. A hatti morfológiáról........ 84 3.1. A hatti névszói morfológiáról...... 85 3.1.1. Nem........ 89 3.1.1.1. Kutatástörténet..... 89 3.1.1.2. Kiértékelés...... 91 3.1.2. Szám........ 97 3.1.3. Eset........ 105 3.1.3.1. Az =(V)n rag...... 105 3.1.3.2. A =šu/tu rag...... 109 3.1.4. Birtokos prefixumok...... 116 3.1.5. Összefoglalás....... 127 3.2. A hatti igei morfológiáról....... 129 3.2.1. Bevezetés....... 129 3.2.2. Az alany és a tárgy prefixumai..... 134 3.2.2.1. Az első és második személy.... 134 3.2.2.2. A harmadik személy..... 141 3.2.2.2.1. A nominatív-akkuzatív felfogás.. 142 3.2.2.2.2. A participium-probléma... 159 3.2.2.2.3. Az ergatív felfogás.... 163 3.2.2.2.4. Az alak kérdése.... 168

3.2.3. A modális prefixumok...... 169 3.2.4. A tu=prefixum kérdése...... 176 3.2.5. Az időt jelölő szuffixumok..... 183 3.2.6. Összefoglalás....... 189 4. Zárszó.......... 192 5. Függelékek 5.1. Glosszárium........ 194 5.2. A hatti nyelv rokonsága....... 201 5.2.1. Bevezetés....... 201 5.2.2. Az elméletek....... 203 5.2.2.1. Az északnyugat-kaukázusi nyelvek... 203 5.2.2.2. A kartvel nyelvek..... 228 5.2.2.3. A kassúk, a hurrik, és az északkelet-kaukázusi nyelvek 233 5.2.2.4. Az égei szubsztrátum..... 237 5.2.2.5. Egyéb javaslatok..... 239 5.2.3. Összegzés....... 240 6. Bibliográfia.......... 241

Köszönetnyilvánítás Köszönetem fejezem ki Eka Gogokhiának (Calendzsikha), aki az ókori Kelet kutatásában nem használatos orosz és grúz nyelven írott tanulmányokat rendületlen türelemmel számomra lefordította minden tévedés természetesen engem terhel. Köszönet illeti továbbá kollégáimat, Federico Giusfredit (München), Adam Kryszeńt (Varsó), Jana Mynářovát (Prága), és Peter Schrijvert (Utrecht), akik számomra hozzá nem férhető dolgozatokat juttattak el. Végezetül jelen dolgozat nem jöhetett volna létre a Magyar Állami Eötvös-ösztöndíj nélkül, melynek segítségével a müncheni Ludwig-Maximilians-Universität páratlan kutatási körülményeket biztosító Institut für Assyriologie und Hethitologie-jében kutathattam itt fejezem ki köszönetem mindkét intézménynek. Budapest, 2012. június A szerző Technikai megjegyzés. Jelen kézirat az ún. házi védésre készült. A hivatalos védésre a disszertáció német nyelven kerül benyújtásra. Szintén a német változatba kerülnek bedolgozásra azon orosz nyelvű, mindössze kutatástörténetileg értékelhető dolgozatok, melyek beszerzése eddig nem volt lehetséges. Ezeket a bevett * (értsd: non vidi) szimbólummal jelöltem.

Filológiai rövidítések /a /z = az 1931 és 1967 között Boğazköyben talált táblák leletszáma An Ar = Ankara Arkeoloji Müzesi Tabletleri Bo 68/ stb. = az 1968 óta Boğazköyben talált táblák leletszáma C = tetszőleges mássalhangzó HFAC = Hittite Fragments in American Collections = JCS 37 (1985) 1-60. KBo = Keilschrifttexte aus Boğazköy KUB = Keilschrifturkunden aus Boğazköy l. Kol. = linke Kolumne (a tábla bal oszlopa) Or. = Ortaköy (a hivatkozás szerkezete: évszám (utolsó két jegy)/leletszám) r. Kol. = rechte Kolumne (a tábla jobb oszlopa) Rs. = Rückseite (a tábla hátoldala) u. R. = unterer Rand (a tábla alsó pereme) V = tetszőleges magánhangzó VBoT = Verstreute Boghazköi-Texte Vs. = Vorderseite (a tábla előoldala) x x x x? x? = nem azonosítható ékjel = enyhén sérült ékjel = erősen sérült ékjel = teljesen bizonytalan ékjel, talán karc vagy repedés az agyagban = bizonytalan olvasatú jel (?) = minden előtte álló jel olvasata bizonytalan x! = szokatlan jelforma, ill. írásmód x (!) = rosszul használt jel x = a jel felső része letörött x = a jel alsó része letörött x = törölt, vagy törlésre írt ékjel - = ékjel-elválasztó az átírásban = = morféma-határ (-) = talán összekötendő ékjelek (=) = a morféma-határ bizonytalan [ ](-) = bizonytalan, itt kezdődik-e a szó (-)[ ] = bizonytalan, itt végződik-e a szó + = ún. join (hozzáillő táblatöredék) (+) = nem közvetlenül hozzáillő táblatöredék (join) x > y = x y-ná vált (diakrón változás) x - y = x y-ná vált (szinkrón változás) x ~ y = x y-nal váltakozik

< > [ ] / / = graféma, grafémikus átírás = fonetikai átírás = fonéma, fonémikus átírás

1. Bevezető A hattik az ókori Anatóliának a Kızıl Irmak folyó íve által határolt részének első név szerint is ismert lakossága, 1 akiknek nyelvét a Hettita Birodalom (kb. 1650/1560 1185) levéltáraiban fennmaradt, vallási tárgyú szövegeket tartalmazó agyagtáblák őrizték meg (eleddig két lelőhelyről ismerünk hatti szövegeket: a fővárosból (Boğazköy, az egykori Ḫattuša; kb. 150 kilométerre Ankarától keletre) és egy lokális központból (Ortaköy, az egykori Šapinuwa; kb. 50 kilométerre Çorumtól délkeletre 2 ). A hatti felfedezése (Forrer 1919) óta eltelt közel több mint kilencven év óta nem sikerült a kutatásnak e nyelvet kielégítően leírnia, holott megismerése nem csak az ókori anatóliai vallási hiedelmek, etno-politikai viszonyok megértését segítené nagy mértékben, hanem a nagy világnyelvek megszokott struktúráitól eltérő szerkezete miatt hozzájárulhatna az általános nyelvészeti kutatásokhoz is, nem is beszélve a klasszifikációja által a történeti nyelvészet számára nyújtott kihívásról. Mint látni fogjuk, a kutatás helyzete és a források mennyisége jelenleg nem teszi lehetővé, hogy egy minden szempontból kielégítő leírását adjuk e nyelvnek. E dolgozat célkitűzése ezért mindössze az, hogy a kulcsproblémák módszeres áttekintésével egy megbízható grammatikai vázat dolgozzon ki e nyelvre. Ennek módszertani technikai kérdéseit tekintem át ebben a bevezetőben. 1.1. Lehet-e a hatti nyelvet érdemben kutatni? A hatti nyelv az ókori Kelet egyik legkevésbé ismert nyelveinek egyike. Egy közhelyszámba menő, de nagyon pontos idézet világítja meg a kutatás helyzetét, amivel a következő lapokon lépten-nyomon szembesülni fogunk: Da beim gegenwärtigen Forschungsstand von einer communis 1 Elterjedésük pontos határai vitatottak, Soysal 2004b: 10 szerint még a Konya-fennsík és a Tuz Gölü környékét is hattik lakták volna, de erre nincsen bizonyíték; vö. még Klinger 1996: 182-197 kritikai áttekintését. Sokszor e vidék őslakosságának tartják, de ez nyilvánvalóan pontatlan, hiszen semmit sem tudunk a hattik őstörténetéről, így azt sem bevándorlóak-e vagy sem. 2 Az ásatók ismételt érvelése, miszerint Šapinuwa egy időben (még pedig III. Tudḫaliya idején) főváros is volt (összefoglalólag ld. Süel 2009) még kiértékelésre vár (vö. Mielke 2011: 1039). 1

opinio in Bezug auf die Interpretation der grundlegenden Strukturen des Hattischen keine Rede sein kann (Klinger 1996: 615). Ennek lehet betudni azt is, hogy az ókori keleti nyelveket bemutató friss kézikönyv csak egy pár lapos, rendkívül vázlatos fejezetet szentel a hatti nyelvtannak (Klinger 2005, amely tulajdonképp Klinger 1996: 615-633 grammatikai vázlatának kivonata) noha azért annál a pár lapnál jóval többet lehetett volna írni. 3 Kulcskérdés, hogy mi ennek a helyzetnek az oka. A kutatás ezt egyöntetűen azzal magyarázza, hogy a hatti nyelv töredékesen és rendkívül rossz minőségben, azaz nagyon hibás lejegyzésben hagyományozódott, melynek oka az volt, hogy legkésőbb a másolatok készítése idején a hettita írnokok már nem értették a kihalt hatti nyelvet (Kammenhuber 1969: 428, 430; 4 Beckman 1989: col. 669; 5 Neu 1991: 160; 6 Soysal 2004b: 12, 7 28; 8 Klinger 1996: 32, 2005: 128; 9 3 Arra viszont nincs magyarázat, hogy az ókori kis-ázsiai nyelveket bemutató Woodard 2008 miért hagyja figyelmen kívül a hattit, amikor még a hattinál jóval rosszabbul adatolt és alig ismert kárnak is önálló fejezetet szentel, hacsak az nem, hogy az angolszász világban ma már Theodisca non leguntur. Az a nyelv, amelyen terjedelmes szakirodalom született, de az ókori Kelet nemzetközi kutatásában nem használatos, az az orosz. Én mindazonáltal törekedtem az orosz nyelvű (szovjet) szakirodalom feldolgozására is, annak ellenére, hogy a szinkrón dolgozataik jórészt elavultak, a diakrón dolgozataik pedig történeti nyelvészet alatt valami nagyon mást értenek, mint Európában szokás (utóbbihoz részletesen ld. a 3. számú Függeléket). 4 Da man auch in der Orientalistik nur selten mit so schlecht und in viel zu geringem Umfange überlieferten, isolierten Sprachen, wie dem Hatt. konfrontiert wird, ill. die Abschriften aus der Großreichszeit sind zum größten Teil so entstellt, daß man nach 1400 v. Chr. im Hethiterreich nicht mehr mit gesprochener hatt. Sprache rechnen kann. 5 Researchers have been hampered by the small quantity and poor quality of the linguistic remains with which they must work. The texts, like most cuneiform documents, are often damaged, but more importantly it is clear from internal inconsistencies that the Hittite copyists of these texts had scant understanding of the Hattic rituals and incantations, and but little grasp of the Hattic language itself ( ). Therefore the Hittite translations which they provided for some of the Hattic passages perforce our main point of entry into the isolated Hattic tongue are not necessarily reliable. 6 Das Überlieferungsbild ( ) nimmt sich wegen des stark zerschlagenen Textmaterials recht ungünstig aus, und entsprechend nachteilig trotz mehrerer zweisprachiger (hatt.-heth. Texte) sind folglich auch die Voraussetzungen für die Erforschung dieser Sprache, die möglicherweise schon seit ihrer frühesten Bezeugung (um die Mitte des 16. Jh. v. Chr.; nach 2

vö. Dunaevskaja D jakonov 1979: 79; Taracha 1995; Braun Taracha 2007: col. 194 [ zahlreiche phonetische, orthographische und grammatische Fehler ]; Rizza 2007: 19; Kassian 2010: 170; (visszafogottabban) Girbal 1986: 1 10 ). A kutatás véleménye olyan lesújtó e kérdésben, hogy a nagy hettitológus, E. Neu Chr. Girbal hatti tárgyú disszertációja (1986) kapcsán kijelentette: Überhaupt erscheint mir eine Untersuchung, die sich ausschließlich mit Erschließungsproblemen des Hattischen befaßt, schon wegen des unvermeidbar spekulativen Charakters solcher Versuche ungeeignet für eine Doktorarbeit (1991: 164). Nézzük meg azonban ezeket az érveket közelebbről. A hatti valóban töredékesen hagyományozódott. A töredékesség azonban relatív. A legutolsó cenzus szerint 359 hatti nyelvű táblatöredék ismert (Soysal 2004b: 52-68; der Kurzchronologie) wohl nur noch im Kult Verwendung fand und, worauf gewisse Indizien der Niederschriften hinweisen, wahrscheinlich auch von den Schreibern nicht (mehr) richtig verstanden wurde. 7 Neben der knappen Quantität der zur Verfügung stehenden hattischen Dokumente besteht auch das Problem der sprachlichen Qualität dieser Texte, weil sie nicht gerade von ihren nativen Sprechern stammen, sondern von Hethitern als Vertretern einer ganz anderen Rasse späterer Zeiten geschaffen worden sind. Es ist selbstverständlich, daß der markante kulturelle, sprachliche Unterschied und zeitliche Abstand zwischen beiden Völkern auf die hattische Textüberlieferung während der Hethiterzeit ganz nachteilig wirkten. 8 Die hattischen Texte, verfaßt von den Hethitern, weisen unzählige phonetische, orthographische und grammatische Fehler auf, so daß man sie kaum für glaubhaft halten kann. Die variierenden Schreibungen derselben Wörter in den Duplikatoder Paralleltexten offenbaren die Tatsache bildhaft, wie stark diese Sprache, zumindest in ihrem schriftlichen Gebrauch, im Laufe der Zeit degeneriert wurde. 9 Es ist unbekannt, wie lange das Hattische gesprochen wurde; sein Gebrauch dürfte allerdings bereits zum Zeitpunkt der einsetzenden keilschriftlichen Überlieferung (Mitte des 16. Jahrhunderts) stark im Rückgang begriffen sein; mit großer Wahrscheinlichkeit aber, dafür spricht die ungewöhnlich hohe Anzahl an Fehlern und Varianten in jüngeren Abschriften, war die Kenntnis des Hattischen bereits in der Phase der jüngeren hethitischen Geschichte (nach 1400) weitgehend bis vollständig verloren gegangen und neue Texte oder gar Bilinguen wurden nicht mehr aufgezeichnet, sondern allein das überkommene Textmaterial mehr schlecht als recht weiter tradiert. 10 Der Erhaltungszustand der hattischen Texte ist durchweg als schlecht zu bezeichnen; kaum ein Text ist unversehrt geblieben, viele sind arg beschädigt. Davon abgesehen ist der philologische Wert der überlieferten Texte mitunter sehr fraglich. Manche Fassungen hattischer Texte erwecken den Eindruck, zumindest stellenweise stark verzerrt zu sein. 3

Goedegebuure 2010: 949 számítása ezen lista alapján, pontosítva a szakirodalomban többször felmerült több mint 500 becslést, Klinger 1996: 31, mintegy 550, Soysal 2004b: 12 ( Fragmente in hattischer Sprache oder hattische Wörter enthaltend ), 27 ( hattische, oder im engeren Sinne, Hattisch enthaltende, Dokumente ), átvette Braun Taracha 2007: col. 194; időbeli eloszlásukhoz ld. Goedegebuure 2008: 140 Fig. 1 / 2010: 950 Fig. 1. grafikonját). Bár az abszolút számok az eltérő terjedelem és tartalom miatt nem sokat mondanak, érdemes felidézni, hogy az ékírásos luvi nyelvű táblatöredékből 227 (Starke 1985: 16), palái nyelvűből pedig mindössze 24 (Carruba 1970: 6) ismeretes, mely nyelveket mégis csak messze jobban ismerjük, mint a hattit, noha kétnyelvű szövegek nem is állnak rendelkezésünkre. Ilyen nagyságrendi különbség mellett azt kell mondanunk, hogy a töredékesség önmagában nem érv arra, miért nem értjük a hatti szerkezetét. Ezt nem semlegesíti, hogy a luvi és palái általános szerkezete a hettitával való rokonság miatt egyszerűbben átlátható volt, hiszen a kár nyelv is közeli rokonuk, mégis alig tudunk róla valamit a mintegy kétszáz felirat (köztük több bilingvis) ellenére (mivel a feliratok jórészt rövidek, ill. névformulákból állnak, ld. Adiego 2007). Amint a kár esete is utal rá, a kulcskérdés a hagyományozódás minősége melyről már láthattuk a kutatás lesújtó véleményét. De igaz-e ez? Figyelemreméltó, hogy a szövegkiadók szerint a (még lentebb részletesen tárgyalandó) hettita hatti kétnyelvű táblák ortaköyi változatai sokkal pontosabb és megbízhatóbb szövegeket mutatnak fel, különösen a hatti tekintetében (Süel Soysal 2007: 3). Ez azért érdekes, mert Ortaköy (Šapinuwa) soha nem volt hatti központ (amint maguk a szerzők is jelzik, Süel Soysal 2007: 1), így a hatti szövegek hagyományozása kizárólag a hettita írnokokon múlt akik ebben az esetben ezek szerint mégiscsak magas színvonalon teljesítettek. Ez egy jelzés abban a tekintetben, hogy lehet, még sem csak a hettita írnokok a hibásak. Azért tételezi fel a kutatás, hogy a hatti szövegek lejegyzése hibás, mert egyes szavak esetén rengeteg szabálytalannak, összevisszának tűnő lejegyzés ismeretes, elsősorban a duplikátszövegekben. Először is azonban, mint ismeretes, tetszőleges nyelv anyanyelvű lejegyzésében is találhatunk hibákat, nem is egyet elegendő mondjuk a római feliratok corpusára gondolni vagy 4

maguknak a hettita szövegeknek a hibás lejegyzéseire (vö. Rüster 1988; Cotticelli-Kuras 2007). Másodszor, ha egyszer nem ismerjük a hatti nyelvet, honnan tudjuk, hogy ezek hibás lejegyzések? Módszertanilag kiemelkedő fontosságú, hogy a hagyományozott szöveget és minden változatát mindaddig helytállónak tekintsük, amíg kényszerítő erejű érveink nincsenek hibás voltának megállapítására. Ez azt jelenti, hogy könnyen lehet, hogy egyszerűen csak még nem ismertük fel az írásváltozatok mögött húzódó rendszert. Az erre adott szokásos válasz, hogy az eltérő duplikátumokból látszódik a hagyományozódás rossz minősége a fentieken túl még figyelmen kívül hagyja azt a lehetőséget is, hogy a hatti mint minden természetes nyelv, melyet használnak folyamatosan változott függetlenül attól, hogy élő vagy holt nyelvként használták (ne feledjük, több száz évet fog át a hagyományozódása). S bár a szövegek kronológiai eloszlása sajnálatos módon meglehetősen egyenetlen (túlnyomó többségük újhettita írásduktusú, ld. Goedegebuure fentebb idézett diagramjait), mégis csak esélyt kínálnak az efféle lehetőségek ellenőrzésére. Nagyszerű példa erre Goedegebuure 2010 tanulmánya, aki számtalan épp ilyen hibás alakról mutatta ki a mögötte meghúzódó rendszert, csak mert komolyan vette a hagyományozott alakokat és kronológiájukat. Érdemes felidézni a hettita nyelvre vonatkozó kutatásokat is: majdnem két évtized telt el addig, amíg fel nem ismerték, hogy a hettita nem össze-vissza jelöli a zárhangokat, hanem bizonyos rendszer szerint (Sturtevant-törvény, 1933: 66-67) és majdnem hét évtizedet váratott magára az első komoly vizsgálat azt illetően, hogy felfedezhető-e bármiféle logika az <e>, ill. <i> tartalmú jelek használatában (Melchert 1984). Ha hozzávesszük, hogy a hattival nagyságrenddel kevesebb kutató foglalkozott és foglalkozik, akkor tekintve az eddig elért eredményeket nem is olyan rossz a helyzet: egyszerűen csak hiányoznak még azok a kutatások, amelyek alapján az efféle állításokat igazolni vagy cáfolni lehetne, ezért önmagában a hibák jelenlétéből sok mindenre még nem lehet következtetni. 11 11 Soysal 2004b: 92-142 egy minden részletre kiterjedő hibalistát közöl, három kategóriára osztva: (A) azonos szavak azonos alakban, kevés írásbeli-hangtani eltéréssel, melyből morfológiai következmények nem származnak; (B) azonos szavak eltérő alakban, komoly írásbeli-hangtani eltéréssel, melyből néha lényeges morfológiai következmények 5

Csakhogy erre, ill. ezt igazolóan újabb elméleteket építettek, miszerint a hettita írnokok nem értették már a hatti nyelvet. 12 Szögezzük le rögtön, amit minden kutató elismer: nem tudjuk, mikor halt ki a hatti. Annak feltételezése, hogy a hettita írnokok már nem értették a hattit csak akkor lenne helytálló, ha a hibás lejegyzés elmélete is helytálló lenne, ami a fentiek alapján legalábbis kétséges. Akkor is helytálló lehetne azonban, ha már holt nyelv volt, és az írnokok már csak a fennmaradt szövegekből (ill. az ismeretlen terjedelmű szóbeli hagyományból) tanulhatták meg. 13 Ugyanakkor kifejezetlen valószínűtlen ez a feltevés, amennyiben a hatti még élő nyelv volt. S számos jel utal arra, hogy a hatti a Nagybirodalom koráig (sőt talán még utána is) élő nyelv volt (ld. Girbal 1986: 2 megjegyzését, hogy teljesen lehetséges, hogy a hatti Ḫattušától északkeletre soká fennmaradt, sőt, hogy túlélte a birodalmat; vö. még Haas 1976: 201 és 2. j. [bár kultikus szerepkörbe szorult vissza, nem zárható ki, hogy a második évezred közepén még (vereinzelt) beszélték]; Kassian 2010: 168): 1. A nem-akkád nyelvű írásbeliség nem azonnal indult meg a Hettita Birodalomban, hanem csak később, a XV. században (van den Hout 2009). Így felmerül az a kérdés, hogy hatti szövegeink, melyek túlnyomó többsége rítusokhoz kötődik, vagyis végső soron szóbeli hagyományra megy vissza, hogyan került lejegyzésre. 14 Az egyik lehetőség lenne, hogy korábbi, származnak; (C) egyes alakok, melyek a hatti hibatipológiához relevánsak (vö. még Soysal 2004b: 71-91). A felhozott hibák túlnyomó többségéről azonban a következő fejezetek során kiderül, hogy valójában rendszert (elsősorban helyesírási rendszert) alkotnak, így a hatti általánosan feltételezett hibás lejegyzése nem csak elméleti alapon, hanem közvetlenül a hatti anyag alapján is megkérdőjelezhető. 12 Kammenhuber 1969: 431 szerint a neriki himnusz írnokának figyelmeztetése (KUB 28.80 iv 1-11), hogy a szöveg nem felel meg a régi himnusznak, annak bizonyítéka, hogy maguk az írnokok is tudatában voltak annak, hogy nem értik már e szövegeket. Itt azonban a kultusz újjászervezéséről van szó, ld. Taggar-Cohen 2006: 233-234. 13 Kassian 2010: 170 szerint a lejegyzők hettita vagy luvi írnokok voltak (itt nyilvánvalóan az írnokok anyanyelvéről beszél) ám elméletben nem lehet kizárni, hogy a lejegyzők között hatti ajkú írnokok is voltak, ez egyszerűen (jelenleg) eldönthetetlen, mivel az írnokok neve természetesen nem nyújt segítséget e problémában. 14 A kérdésnek, miképpen lett a rítusokból írott hagyomány, gazdag irodalma van, összefoglalólag ld. Miller 2004: 469-530 (kül. 472-481), Christiansen 2006: 22-26. 6

hatti nyelvű táblákat másoltak (akár értették, akár nem), de ezek puszta létét megkérdőjelezi az írásbeliség addigi akkád nyelve. 15 Ebből viszont az következne, hogy amikor a hatti nyelvű feljegyzések is megindulnak, akkor azt élő, hattiul beszélő emberektől (sőt, akár által) jegyzik le (bár fel lehet tételezni, hogy a hatti szövegeket már csak nem-hatti ajkúak adták tovább, s tőlük jegyezték volna fel az írnokok, ez nem túlzottan életszerű). Ez azt jelentené, hogy a XV. században még élő volt a hatti nyelv (szemben Neu 1991: 160 véleményével). 2. Soysal 2004b: 28 75 joggal utal arra a lehetőségre, hogy a hatti városokból származó recitátorok bizony még hattiul beszéltek, mint például a neriki? Nunnu, rangja szerint az énekesek vezetője, aki a királyi családnak szóló jókívánságokat recitálja hatti nyelven a KBo 37.44 szövegében (ebből természetesen nála az következik, hogy csak épp a hettita írnokok nem voltak abban a helyzetben, hogy szavaikat pontosan visszaadják). 3. Soysal 2004b: 14-16 (irodalommal) tárgyal két olyan szöveget egy jogi szöveget (KBo 37.68) és egy esküt (KUB 28.88 + KUB 40.85) amelyek arra utalhatnak, hogy a hattit nem csak kultikus közegben használták. 4. Soysal 2000: 113-114 a középhettita KBo 18.151 elemzése során rámutatott arra, hogy némely orthográfiai sajátosság alapján a táblán leírt rítus hatti végrehajtója a hettitát érezhető akcentussal beszélte. Bizonyítékai erre a szabálytalan nipiš(a)- ég a szabályos nepiš(a)- helyett; zöngés zárhangú jelek használata szókezdő pozícióban a szokásos zöngétlen helyett, és a szótagzáró nazálisok következetes eltűnése zárhang előtt. Sajnos, mint maga is utal rá, az első két érvet be lehet tudni egyszerűen a hettita ékírás sajátosságainak is (a <ni> másik olvasata <né>); azt pedig magam teszem hozzá, hogy a nazális eltűnését pedig például egy luvi írnoknak (vö. a 15 Egyelőre nem tudjuk, hogy a hatti államok milyen nyelvű írásbeliséggel rendelkeztek. Soysal 2004b: 13 szerint a mamai Anum-ḫirbi akkád nyelvű levele Waršamának, Kaneš fejedelmének (Balkan 1957) példa lenne erre, mert Waršama hatti lett volna ez azonban kevéssé valószínű, mivel Kanešt tekintették a hettiták a központjuknak, olyannyira, hogy önelnevezésük is ebből származik. Azt azonban a levél mindazonáltal mutatja, hogy a korszak diplomáciája Közép-Anatóliában is akkád nyelven zajlott még ha ebből semmi sem következik a helyi bürokrácia nyelvére. 7

nazális eltűnéséhez a luviban ld. Melchert 2003a: 182), akiknek a jelenléte e régióban a kezdetektől fogva megragadható (Goedegebuure 2008: 170-175; Yakubovich 2009: 227-260). Döntő viszont Soysal azon érve, hogy a hatti tulajdonnevek tőmagánhangzója (ami hettita betoldása, hogy beilleszthetőek legyenek a hettita névszóragozási paradigmákba) vagy hiányzik ( URU Kanneš, D Ḫalmašutt), vagy eltorzulva jelenik meg ( D Inare, D Zikiltu a szabályos a-tövek helyett), egyértelműen egy hatti anyanyelvű beszélőre utalva. Utolsó érve, miszerint az óhettita [birtokos-gen birtok-poss] szerkezet voltaképp nem hettita, hanem hatti, tévedés, mivel ez a szerkezet a elidegeníthetetlen birtokkal járó óhettita szerkezet volt (Garrett 1998, vö. még Hoffner Melchert 2008: 251-252), s amúgy sem felel meg a hatti [birtokos-gen POSSbirtok] szerkezetének (vö. 3.1.4). 5. Goedegebuure 2010: 968-978 az egyes szám harmadik személyű intranzitív igék alanyi prefixumának duplikátumokban való megjelenése alapján kimutatta, hogy szerepük az adatoltság időszakában átalakulóban van. Ez azzal a következménnyel jár, hogy a hatti legalább az újhettita írásfázis elejéig, vagyis a XIV. sz. végéig élő maradt (amint maga is kiemelte [2008b: 978 65 ]; szemben Kammenhuber 1969: 430 és Klinger 2005: 128 véleményével). Ez szépen összhangban áll a hatti záródó diftongusok szakirodalomban elszórtan megjelenő monoftongizációjának jelenségével (részletesen ld. 2.1.3.3.1) a későbbiekben magam is további hangváltozások és az ebből adódó morfológiai változások mellett fogok érvelni (vö. 2.1.3.3.1-2, 3.1.3.1, 3.3.3, 3.3.5). 6. Közismert, hogy a Közép-Észak-Anatóliát benépesítő kaškák eredete tisztázatlan, bevándorlók-e (mint Klinger 2002: 451 óvatosan javasolta [ld. uo. 439 további irodalomhoz], noha a hettita források nem festik le őket bevándorlóknak (Giorgadze 2000: 31)) vagy helyiek (legújabban Giorgadze 2000: 30-31, Singer 2007: 176-177). Utóbbi elmélet egy változata szerint (bár ezt az előző elmélet sem zárja ki a priori) a kaškák hattik lennének (Singer 2007: 171-176, de ld. Giorgadze 1961: 209-210, 2000: 31-32 ellenérveit, Neu 1991: 160: vielleicht ; Soysal 2004b: 11: möglich, de hypothetisch ; nyelvrokonnak ötletként javasolja Klinger 1994: 25 7 ; ellene érvek nélkül Kammenhuber 1969: 442), mint a hettita nyomás által északra 8

visszaszorult hatti populáció (Singer 2007: 176-177, vö. már 1981: 123 és Giorgadze 1961). Bár a kutatás (és a források) jelen állapotában ezeket a kérdéseket von Schulerrel egyetértve nyitva kell hagyni (1976-1980: 463b), számolni kell azzal az elméleti lehetőséggel, hogy a kaškák hattik voltak, és így nyelvük nemhogy végig élő maradt volna a Hettita Birodalomban, de túl is élte volna azt, hiszen a kaškákat a VIII. sz. végéig említik (feltéve, hogy nem hettitásodtak luvisodtak el nyelvileg, ami tekintve a minden tekintetben képlékeny hettita kaška határt [Glatz Matthews 2005: 54-55], nem zárható ki). Forrásainkból tehát egy olyan hatti nyelv képe rajzolódik ki, amely nem szorult vissza a vallás szférájára, olyan beszélői is voltak, akik a vezető hettita réteg nyelvét csak hibásan beszélték (s talán részben ez fordítva is így volt), és amely folyamatosan változott legalább a XIV. sz. elejéig (az újhettita írásduktus kezdetéig). Ez újabb bizonyítékát jelenti annak, hogy a hatti szövegek lejegyzett formáját komolyan kell venni, hiszen a lejegyzők között minden további nélkül lehettek a hatti nyelvet jól ismerő írnokok, horribile dictu hatti anyanyelvű írnokok is. Ez természetesen nem jelenti azt, hogy nincsenek hibásan lejegyzett formák, erre e munkában is bőven találni majd példát, csupán az, hogy általános szkepszis jórészt indokolatlan. Összegezve tehát az a széleskörűen elterjedt nézet, hogy a hatti nyelv a források helyzete miatt nem megismerhető, nem tartható fenn. A hatti nyelvre vonatkozó ismereteink korlátját nem a források korlátozott mivolta jelenti, hanem a hozzájuk kapcsolódó prekoncepciók és a részletes vizsgálatok hiánya. Ebből még nem következik, hogy ha ezek megtörténnek, akkor a hatti nyelvet jól le lehet majd írni, csupán az következik, hogy a kutatásban elterjedt nézettel szemben ennek nincsenek elméleti korlátai. Technikai korlátai azonban vannak, amelyekre itt célszerű felhívni a figyelmet. Míg a hatti táblák ékírásos formában már kiadásra kerültek (kivéve az ortaköyi szövegeket), a hatti szövegcorpus maga a folyamatos előrehaladás dacára (ld. kül. Schuster 1974, 2002; Klinger 1996; Stivala 2006) szövegszerűen nincs összegyűjtve és kiadva, tehát nem érhetőek el úgy, mint például a palái (Carruba 1970), az ékírásos luvi (Starke 1985), vagy a vaskori hieroglif luvi (Hawkins 2000) szövegek. Hatti szótár sincs, ehelyett Soysal 2004b: 271-330 és Stivala 2006: 9

585-672 összeállításai használhatóak (az ebből adódó gyakorlati problémákhoz vö. a Glosszárium bevezetőjét). Mindezek helyett van viszont Soysal 2004b monumentális és megkerülhetetlen munkája, amely hatalmas lökést adhat a kutatásnak: egy minden hatti alakot felölelő kritikai szótár, hosszú kommentárokkal bevezetve és az adott szó teljes irodalmát felmutatva. 1.2. Hogyan lehet a hatti nyelvet kutatni? Ha tehát lehet érdemben kutatni a hattit, már csak az a kérdés, hogyan, milyen eszközökkel. Meglepő módon ugyanis ebben sincs egység a kutatásban. Vitán felül áll, hogy a legfontosabb forrást a kétnyelvű, hatti-hettita szövegek alkotják, még ha sajnos nincsen is sok belőlük. E szövegek három nagy csoportra oszthatóak: a hosszú vagy nagy bilingvisek, a rövid vagy kisebb bilingvisek és az ún. kvázi-bilingvisek. Az ún. kvázibilingvisek olyan szövegek, ahol a hatti és a hettita szöveg két különböző kompozícióban őrződött meg, de bizonyos jegyek alapján ugyanazon szöveg különnyelvű variánsainak tarthatóak. Minthogy azonban így nem valódi bilingvisek, a hettita fordítás relevanciája még kérdésesebb, mint egy valódi kétnyelvű szövegnél, így a továbbiakban figyelmen kívül hagyom őket. 16 A hatti szövegek a hettita szövegek katalógusában a CTH 725 CTH 745 katalógusszámok alá kerültek besorolásra. 17 A fennmaradt bilingvisek a következőek (az első három a nagy, a többi a rövid kétnyelvű szövegek kategóriájába tartozik; zárójelben a legfrissebb kritikai kiadás [a kisebb bilingvisek közül néhány még kiadatlan, a részben kiadottakra vonatkozik a vö. megjelölés]; az egyes szövegekhez tartozó táblák felsorolása megtalálható Košak 2002- adatbázisában; hagyományozódás-történeti kérdésekhez ld. még Rizza 2007: 23-50 áttekintését): 1) CTH 725 A reteszek elhelyezésének rítusa (Torri Corti 2011) 2) CTH 726.1 A templomépítés rítusa (Torri 2011) 3) CTH 727 Az égből aláhullott Hold mítosza (Schuster 2002: 337-649) 16 Listájukhoz vö. Soysal 2004b: 19 és Rizza 2007: 51 31 összeállításait. 17 A hatti nyelvű és hattit tartalmazó teljes corpus leírásához ld. Soysal 2004b: 47-68 összeállítását. 10

4) CTH 728 A dühös papok története (Soysal 2004a) 5) CTH 729 A juhráolvasás (Laroche 1950-1951 és Soysal 2002: 754-755) 6) CTH 731.1 Az almafa története (vö. De Martino 1986: 212-213, Pecchioli Daddi 1999: 157-160) 7) CTH 731.2 8) CTH 736.2, 4, 7, 8 Egy zintuḫi-papnő szövegei (vö. Klinger 2000) Módszertani jelentőségük felülbecsülhetetlen, hiszen ez az a forráscsoport, amely segítségével a hatti nyelvtan alapjai lerakhatóak és amely tesztet kínál a különféle elméletekhez, még ha a hettita fordítások nem is száz százalékban adják vissza a hatti szövegeket, amint ez a kétnyelvű szövegeknél már csak lenni szokott (példákhoz ld. a morfológiáról szóló fejezetet). A hatti nyelv ilyen alapú leírásában semmilyen elkerülhetetlenül spekulatív elem nincsen, szemben azzal, amit Neu állított (1991: 164). A visszatérő érvről, miszerint ezek a hagyományozódás rossz minősége miatt csak korlátozott mértékben használhatóak (Beckman 1989: col. 669; Klinger 2005: 128) pedig ld. fentebb. Taracha 1988: 60 még egy annyira meglepő ellenvetést tett a kétnyelvű szövegekkel kapcsolatban, hogy szó szerint kell idéznem: Weitere Schwierigkeiten erscheinen bei der Interpretation der bilinguischen Texte selbst in Anbetracht der Fehler hethitischer Übersetzer und der eigenartigen Struktur des Hattischen, deren adäquate Wiedergabe im Hethitischen kaum möglich war. Es handelt sich hier nicht nur um ganz andere Syntaxregeln, die in einigen wortgetreuen Übersetzungen ins Hethitische eine gute Widerspiegelung gefunden haben, sondern auch um semantische Unterschiede (hasonlóképpen Dunaevskaja D jakonov 1979: 79). Hogy ez nem egyszeri nyelvbotlás volt, azt bizonyítja egy néhány évvel később tanulmányából vett idézet is: deren Deutung jedoch große Schwierigkeiten bereitete in Anbetracht der eigenartigen Struktur des Hattischen, die in einer indoeuropäischen Sprache, wie Hethitisch, kaum adäquat wiedergegeben werden konnte (1993: 288, vö. még 1995: 353). Természetesen az az állítás, hogy vannak olyan nyelvek és ilyen lenne a hatti is melynek 11

szerkezete vagy szemantikája olyan, hogy más nyelveken nem visszaadható, csak nyelvi babona és ez egyáltalán nem érv a kétnyelvű szövegek felhasználhatósága ellen. 18 A fennmaradó szövegeink az egynyelvű szövegek, melyek szintén fontos, ha csak másodlagos forrást kínálnak, hiszen ezekre a szövegekre nehezebb állításokat alapozni, mivel egyrészt csak korlátozottan értjük őket (még ha a kétnyelvűekből levont következtetések alapján bizonyos részeiket meg is értjük), másrészt nem áll rendelkezésünkre a fordítás, amivel ellenőrizhetnénk az elméleteinket. Mindazonáltal ez az a két szövegcsoport, amelyek segítségével, azaz a kombinatorikus módszerrel leírhatjuk a hatti nyelvet (vö. Kammenhuber 1969: 440; korábban még Taracha is ezen a véleményen volt, 1988: 60; később azonban (1993: 289, 1995: 352) az így kinyert eredményeket a rokon nyelvek adataival akarta leellenőrizni, még ha ez nyelvészetileg értelmezhetetlen is). Itt abba is lehetne hagyni, ha a kutatásban újból és újból nem bukkant volna fel még két alternatív módszer, ill. annak hiányolása. Az első a nyelvtipológia alkalmazása. Számos kutató előszeretettel használ tipológiai bizonyítékokat állítása alátámasztására. Csakhogy nem mindegy, hogyan. Minthogy a tipológiai kutatások kötelező szabályokat nem, csak tendenciákat tudtak feltárni (azaz minden tipológiai szabály megcáfolására lehet nyelvet találni), a tipológiai bizonyítékok csak arra jók, hogy egy már független úton bizonyított állítást még jobban alátámasszanak, hiszen semmi sem következik belőlük szükségszerűen. Vagyis a tipológiai bizonyítékokból se pozitív értelemben nem lehet következtetést levonni, azaz kifejezetten nem alkalmasak arra, hogy csak magukban eldöntsenek vagy bizonyítsanak egy kérdést; se negatív értelemben, azaz arra sem alkalmasak, hogy kizárjanak bármilyen lehetőséget. Az első problémára jó példa Goedegebuure 2008: 160-164 okfejtése, aki szerint a hatti szórendnek a tipológiai univerzálék -tól való eltérése csak egy másik nyelvvel való kölcsönhatással magyarázható (!); a másodikra Klinger megállapításai a tárgyeset jelöléséről 18 Kassian 2010: 175 szerint akadálya a hatti helyes megértésének a hatti tipológiailag nem-triviális szerkezete. Az nem derül ki, miért is lenne tipológiailag nem-triviális és az sem, hogy ha ez igaz is lenne, miért akadályozná az egyszerű leíró nyelvtan megalkotását. 12

(1994: 37, 1996: 624; kiértékelésükhöz ld. 3.1.2.1.2). Megemlítendő azonban, hogy maga Klinger is felfedezte a tipológia és a hatti nyelv által nyújtott adatok között feszülő különbséget (1994: 35-36). A másik ilyen a Taracha által többször szorgalmazott eszköz, a komparatív módszer, vagyis hogy vonjuk be a hatti nyelvrokonait a kutatásba (1993: 289, 1995, kül. 353-354), odáig merészkedve, hogy a hatti nyelvrokonait a kombinatorikus módszerrel kinyert eredmények ellenőrzésére kellene felhasználni ( die Tauglichkeit komparatistischer Methode, die m. E. beim Überprüfen der Ergebnisse kombinatorischer Analyse des hattischen Materials angewandt werden darf und soll, 1995: 352, kiemelés tőlem). Ez természetesen módszertani tévedés. Ez először is azt feltételezi, hogy ismerjük a hatti nyelvrokonait, ami tényszerűen nem igaz (ennek részletes kifejtéséhez ld. a 5.2 függeléket), így addig módszertani tévedés velük igazolni, nemhogy ellenőrizni bármit is (vö. Klinger 2005: 129). A legnagyobb azonban módszertani tévedés az, hogy egy tisztázatlan grammatikájú nyelvnek rokont keres egy kutató, sőt azt bizonyítottnak is véli. További módszertani tévedés, hogy ha még ismernénk is őket se jutnánk velük túl messzire. Közismert ugyanis, hogy egymás közel álló nyelvek is igen eltérőek lehetnek nyelvtanilag tipológiailag: gondoljunk a német és a gyakorlatilag izoláló angol között különbségre, vagy arra, milyen komoly különbségek vannak mondjuk a névelő tekintetében az amúgy szorosan rokon germán nyelvek esetében (egyalakú angol, ragozott német, és skandináv végartikulus), az olyanokat nem is említve, hogy a latin prepozícióknak az umberben posztpozíciók felelnek meg. Vagyis az az elképzelés, hogy a nyelvrokonok szerkezetileg is hasonlóak, megint csak csupán tendencia és nem törvényszerűség. Ebből a tipológiához hasonlóan ismét az szűrhető el, hogy még ha ismernénk is a hatti rokonait, sokat nem segítene, hiszen legjobb esetben is csak egy független úton már bizonyított jelenséghez nyújthatna párhuzamot, így független következtetést belőlük levonni nem lehet (szemben például Tarachával, aki a hatti nyelvtani nemeit az északnyugati-kaukázusi nyelvek alapján szeretné meghatározni, 1989: col. 267). Mellesleg, Taracha azon vélekedése (1995: 352), hogy a korai kutatás (E. Laroche, A. Kammenhuber, H.- S. Schuster) azért használták volna a kombinatorikus módszert, mert a rokon nyelvekkel való 13

összehasonlítás módszerét kompromittálta Mészáros (é. n.) sikertelen munkája, abból fakad, hogy nincs tisztában a leíró nyelvészet módszereivel, szemben az idézett szerzőkkel. Taracha egyébként úgy véli (1995: 353), hogy a hatti nyelv kutatása fordulat előtt áll: vagy elfogadjuk, hogy a hatti kutatása nem haladhat előre, mert a kétnyelvű szövegeket kimerítettük, vagy új módszert, mégpedig a nyelvrokonokkal való összehasonlítgatást vonjuk be. Félretéve azt, hogy a források vélelmezett de aligha bizonyítható kimerülését nem lehet megalapozatlan módszerekkel kiváltani, Soysal 2004b eredményei és különösen Goedegebuure 2010 tanulmánya csattanós választ adtak arra a feltevésre, hogy a kétnyelvű források kimerültek. Megállapítható tehát, hogy az alternatív módszerek nem nyújtanak segítséget a hatti nyelv leírásához. 1.3. A jelen munka: célkitűzés, módszer, szerkezet A fentiek figyelembevételével a következőképp lehetne megfogalmazni jelen munka célkitűzését: előrehaladást elérni a hatti nyelvtan főbb tisztázatlan pontjaiban, jelesül a fonémarendszerben, a morfológián belül pedig a névszó- és igeragozásban, s ezáltal egy megbízható nyelvtani vázat megalkotni. Ezt a hatti szövegek komolyan vételével és a kétnyelvű szövegek minél szélesebb körű kiaknázásával kívánom megvalósítani, alkalmilag kitérve az egynyelvű szövegekre is. A hangsúly a komolyan vétel -en van. Az a munkahipotézisem, hogy a hatti szövegeket lejegyző írnokok jobban tudtak hattiul, mint mi, így mindaddig, amíg be nem bizonyítható, hogy az adott lejegyzés téves, helytállónak tekintem és magyarázatot keresek rá. Más szavakkal: azt vizsgálom, hogy a hibák szisztematikusak-e vagy sem. Azaz jelen munka nem kíván teljes leíró grammatikát adni: ez egyfelől nem lehetséges, hiszen bizonyos nyelvtani kategóriák (például a pl. 2. igei prefixuma), úgy tűnik, még nem is adatoltak egyelőre hatti szövegeinkben. Másfelől számos olyan részletkérdés van (például fonotaxis, részletes szintaxis, a névszók elejére prefixumként becsatlakozó, eleddig alig definiált elemek), amelyek kutatása csak akkor indulhat meg érdemben, ha a fentebb vázolt három nagy témakör alapjait tisztáztuk. Jelen dolgozat tehát egy probléma-orientált vizsgálódássorozat (innen 14

a cím), lehetőség szerint minél szélesebb területét átfogva a hatti grammatikának. Így sem referencianyelvtant, sem teljeskörű kutatástörténetet nem kínál, habár az egyes grammatikai kérdéseknél az első komoly nyelvtan, Kammenhuber 1969 óta született teljes tudománytörténet áttekintésre kerül, így ezekből az olvasónak összeáll a hatti nyelv kutatásának története is. 19 A fentieknek megfelelően e dolgozat két nagy témakörre tagolódik, a fonológiára ( 2) és a morfológiára, utóbbin belül a névszói ( 3.1) és az igei morfológiára ( 3.2). Az összefoglalást ( 4) követően dolgozatot két függelék zárja le: egy glosszárium ( 5.1), amely kitüntetett szerephez jut a vizsgálódások során; és egy, a hatti vélelmezett rokonságát kritikailag áttekintő fejezet ( 5.2). Nem tárgya e dolgozatnak a mondattan, mint olyan, ugyanakkor számos alrendszere tárgyalásra kerül, így az esetek szintaxisa, az ergativitás kérdése, vagy épp a modalitás és a tagadás (vö. 3.1.3-4, 3.2.2.2, 3.2.3). 20 1.4. Technikai megjegyzések A hatti alakokat Soysal 2004b szótára szerint idézem, beleértve a pontos olvasatot és a szöveghely megadását is, ha csak külön nem jelöltem. Az egyes szerzők elméleteinek elemzésekor azonban megtartottam az általuk használt alakokat. Az átírások a hettitológiai konvenciókat 19 Kutatástörténethez ld. Kammenhuber 1969: 438-440; Schuster 1974: 3-8; Klinger 1996: 81-127; és kül. Soysal 2004b: 21-39, kül. 21-26. Mindazonáltal emlékezzünk meg a hatti nyelv leírásainak fontosabb periódusairól (a publikációkhoz ld. a bibliográfiát, a szerzők neve alatt): miután E. Forrer 1919-ben felfedezte a hatti nyelvet és azonosította néhány elemét, a kutatók következő generációjának (E. Laroche, A. Kammenhuber, I. Dunaevskaja) sikerült a hatti nyelv vázlatáig eljutni, amelyet Kammenhuber 1969-es kritikai leírása összegzett (s amely mindmáig klasszikus kiindulópont). Ezután egy hosszabb szünetet követően a nyolcvanas évek végén a kilencvenes években élénkült meg a kutatás, elsősorban Ch. Girbal és J. Klinger munkáinak köszönhetően, akikkel párhuzamosan P. Taracha is számos, egyéni utat járó dolgozatot publikált. Fordulatot hozott a kutatásban O. Soysal monumentális munkája (2004b), amely nélkülözhetetlen kiindulópont, s amely komoly lendületet adhat a kutatásnak, amint azt legutóbb P. Goedegebuure tanulmányai is bizonyítják. 20 További mondattani kérdésekhez, elsősorban a szórendhez ld. Berman 1977; Klinger 1993: 34-35; Goedegebuure 2008: 153-160; Simon 2008b. 15

követik. A hatti adatoknál az ékjel szintű átírás álló, a morféma szintű (interpretált) átírás dőlt betűvel lett szedve. A hatti hettita kétnyelvű szövegek idézése esetén a fordítás értelemszerűen a hettita változatot követi, a hatti változat esetleges eltéréseit a folyó szövegben tárgyalom. Ha a kézirati változatoknak az adott kérdésben nincs jelentősége, a kompozit szöveget idézem (megadva természetesen a kézirati forrásokat); ha van, akkor külön a kéziratokat. Glosszázást ezekben az esetekben nem alkalmaztam, hiszen az csak a hettita szavak struktúráját adná vissza, amely ebből a szempontból lényegtelen. Egyéb esetekben a glosszázás a lipcsei szabályokat követi. 21 Ez alól fontos kivétel, hogy a hatti alakokban a = jel nem a klitikumok, hanem általában a morfémák elválasztására szolgál. A hettita táblák datálása Silvin Košak világhálós konkordanciajegyzékét követi (1.84 változat). 22 21 http://www.eva.mpg.de/lingua/resources/glossing-rules.php 22 http://www.hethport.uni-wuerzburg.de/hetkonk/ 16

2. fejezet. A hatti fonológiáról A holt nyelvek fonológiájának leírása közismerten nehézkes. Különösen, ha az adott nyelv (1) töredékesen maradt fenn, (2) nem anyanyelvű beszélők jegyezték le, (3) egy, a lejegyzésére alkalmatlan írásrendszerrel jegyezték le, (4) nincsenek élőnyelvi átírataink az adott nyelvről. A kutatás egyetért abban, hogy a hatti esetében mindegyik feltétel adott, sőt az első három esetben ki is hangsúlyozza szerepüket. Ezekből az első kettőt a bevezetőben már részletesen elemeztem s rámutatta, hogy nem képeznek akadályt, itt csak a harmadik és a negyedik pontra térnék ki. A hatti nyelv lejegyzésére az ékírás hettita változatát használták, melyet bizonyos konvenciók szerint írunk át. Azaz, az átírásban megjelenő hangok hétköznapi értelemben sem hangok, fonémáknak pedig végképp nem tekinthetőek. Itt jelzem, hogy ugyan a szövegben én fonémákról fogok beszélni, ezek fonémavoltának bizonyítása elégséges számú minimális pár híján (vö. a töredékes hagyományozottságot) szigorúan vett nyelvészeti értelemben nem, vagy csak alig lehetséges (néhány minimális pár azonban még így is lesz). Ugyanakkor kénytelenek vagyunk fonémákkal dolgozni, hiszen mint azt a 2.2. bemutatja, ha korlátozott számban is, de ismeretesek olyan fonotaktikai jelenségek, amelyek miatt allofónokat is fel kell tételeznünk. A fonéma szó tehát itt nagyvonalúan kezelendő. A másik probléma fonetikai, amellyel akkor szembesülünk, amikor ezeknek a hangoknak, fonémáknak a tényleges hangértékét akarjuk megállapítani. A holt nyelvek fonetikája elsősorban az élő nyelvekre történt átírások elemzésén alapul. Ám míg ez lehetséges, mondjuk (némi leegyszerűsítéssel), a latin esetén, a hattiéban nem, hiszen ilyesmi hiányzik. A hatti ugyanis azon ókori nyelvek közé tartozik, amelyeket csak más ókori nyelvek lejegyzéséből ismerünk (amelyek fonetikáját, nem mellesleg, szintén csak más ókori nyelvek közbeiktatásával tudjuk rekonstruálni), s így a kiejtést illetően egy többemeletes hipotézissel kell számolnunk. A bizonytalanságot jól jelzi, hogy az átírások alapján elméletben például a hattiban, hettitában, luviban, akkádban és sumerben ugyanúgy kellett volna ejteni az [a]-t ez azonban nem túlzottan 17

valószínű. Vagyis nemcsak a fonológiai, de a fonetikai leírásunk is szükségszerűen közelítő lesz csupán. Ami a hatti lejegyzésére alkalmatlan írásrendszer általánosan elterjedt érvét jelenti, két súlyos probléma is létezik vele kapcsolatban. Tekintve, hogy a világon elterjedt írásrendszerek túlnyomó többsége nem az egy fonéma egy írásjel elvét követi (kivétel például a grúz), így gyakorlatilag bármelyik írásrendszert alkalmatlannak nyilváníthatnánk az adott nyelv lejegyzésére, természetesen némelyiket kevésbé, másokat jobban, de ennek megítélése már szubjektív. Az állítás azonban azt implikálja, hogy a hattinak olyan fonémaállománya és szótagszerkezete volt, amellyel a szótagjelekből álló ékírás nem tudott mit kezdeni. Tipikus Soysal 2004b: 73 8 megfogalmazása, aki szerint (da) diese Sprache [das Hattische S. Zs.] nicht nur genetisch, sondern auch phonetisch vom Hethitischen stark abweichen muß (az én kiemelésem). Arra nem tér ki, ennek miért kellene így lennie, különösen, hogy ezt saját vizsgálatai sem támasztják alá (ld. lentebb). 23 Csakhogy ez a vélekedés nem támasztható alá, mivel nemhogy a hatti szótagszerkezettel, de a fonémaállománnyal sem vagyunk tisztában (ld. lejjebb a kutatástörténeti áttekintést, 2.1.1). Másfelől, ez elméleti szempontból sem valószínű. Példának okáért a hettita nyelv szótagszerkezete nagymértékben eltért az akkádétól és a sumerétől, ennek ellenére sikerült olyan szabályokkal adaptálnia az ékírást az írnokoknak a hettita nyelvre, hogy ma, e szabályok felfedése révén az esetek nagy többségében meg tudjuk mondani, melyek a valódi és melyek csak az írás szerkezete miatt kényszerből megjelenő, ún. üres magánhangzók. Márpedig ha ez sikerült a 23 Taracha szerint 2000: 233 (vö. még 1998: col. 16) szerint a hatti lejegyzésére alkalmazott ékírás nem adja vissza a hatti mássalhangzórendszert, amely számos mássalhangzót tartalmazott, itt Thiel 1976-ra és Braun 1994-re utal: egyrészt Thiel, mint látni fogjuk, épp abból indult ki, hogy a hatti lejegyzésére alkalmazott ékírésból visszafejthető a hatti fonológia (és nem is feltételezett a többi kutatónál lényegesen több mássalhangzót); másrészt Taracha megint téved módszertanilag: Braun dolgozata ugyanis etimológiai, és a hatti szinkrón fonémaállománya, ill. annak ékírásban való lejegyezhetősége szempontjából teljesen érdektelen, hogy milyen korábbi fonológiai rendszerből ered (ráadásul Braun eredményei nem elfogadhatóak és a hettitológiában nem is elfogadottak, ld. 5.3.2.1). 18

hettita írnokoknak a hettita nyelv esetén (és nem mellesleg: a luvi és a palái nyelv esetén is), vélelmezhető, hogy sikerült ugyanezen írnokoknak a hatti nyelv esetén is. Az természetesen megtörténhetett, hogy a rendelkezésükre álló jelrendszer nem fedett le minden fonémát ezzel szokás magyarázni a nagyszámú, furcsa hangtani alternációt. Csakhogy legalább egy esetben ismeretlen hang esetén új jelsort alkottak, legalábbis általános feltételezés szerint a PI jellel alkotott ligatúrák egy ilyen, a hettitában ismeretlen fonéma lejegyzésére szolgáltak (részletesen ld. lentebb, 2.1.3.1.1). De ha viszont ezt megtették egyszer, miért nem tették meg más esetekben is? Ez a körülmény legalábbis a gyanú árnyékát veti a változások alapján feltételezett hatti hangok meglétére (részletesen ld. lentebb, 2.1.3.3). Összegezve tehát elmondható, hogy a hatti fonológiára vonatkozó korlátozott ismereteinket nem tudhatjuk be a hettita írnokok által alkalmazott írásrendszernek sem. A problémát általánosabb szemszögből nézve azt látjuk, hogy a kutatók eddig általában az egyszerűbb (és prekoncepciózus) utat választották: ha valamilyen hangtani probléma merült fel, azt vagy a rossz hagyományozódásnak tudták be vagy az idegen fonémáknak, ahelyett, hogy közelebbről megvizsgálták volna, van-e valamilyen rendszer az adatokban. Mint látni fogjuk, sok esetben van. 2.1. A fonémarendszer 2.1.1. Kutatástörténet Ebben a részben a hatti fonémarendszerre vonatkozó eddig publikált teljes, ill. részleges rekonstrukciókat tekintem át az első modern nyelvtan, Kammenhuber 1969 óta (a rekonstrukció szót itt és a továbbiakban nem történeti nyelvészeti szakterminusként, hanem praktikus fogalomként használom). Itt csak az álláspontokat írom le, az egyes kutatók részletes érvelését (amelyek azonban az esetek túlnyomó többségében meglepően rövidek) az elemző részben fogom idézni és kiértékelni. A fonetikus fonémikus átírás és a terminológia nem az IPA gyakorlatát, hanem a hettitológiában megszokottat követi. 19

2.1.1.1. A. Kammenhuber Kammenhuber az első modern hatti nyelvtan szerzője nem adott teljes fonémarendszert, különösen nem a magánhangzóknál (1969: 443-450, vö. 1955: 115-116): /p t k b(??) d(??) g(??) ḫ f m n r l y w t h/j /δ h/j / A plena írás szerinte inkonzekvensen jelenik meg. Ezen felül elutasítja az /o/ meglétét, mivel az <u> és <ú> jelek felcserélhetőek. A zöngések vagy lenisek elkülöníthetőségét nagyon kérdésesnek tartja. A ligatúra-jelek és a <p> váltakozását /f/-ként értelmezi. Elutasítja az <l> ~ <t>, <l> ~ <n> váltakozásokat is. A <t ~ z ~ š> váltakozások viszont szerinte egy önálló fonémára utalnak, aspirált vagy palatalizált /t/-re vagy /δ/-re. 2.1.1.2. H. J. Thiel Thiel volt az első (és az utolsó), aki tanulmányában (1976) megpróbálta komolyan venni a hatti írásképet (az más kérdés, hogy akkor még a hettita ékírás helyesírási szabályai nem voltak teljesen tisztázva, így nem tehetett arról, hogy elméletei jórészt megalapozatlanoknak bizonyultak). Ő a következő fonémarendszert tette fel (1976: 146 2 ): /a e i o u p t c č k p t c č k s š m n l r w y ʔ h/ Az /o/-t bizonyos <a>-k mögött látja (Thiel 1976: 155-156, 160). A <p>-vel váltakozó ligatúra-jeleket a /p/ [β] allofónjának tekinti. A zárhangok és affrikáták vagy fortisok (nemgemináltan írva, őket jelöli felponttal) vagy lenisek (gemináltan írva). A <z> /č/, az <s> tartalmú jelek /š/. Az <š ~ t ~ z> váltakozás /c/. A <ḫ> /h/ (1976: 153). Glottális zárhangot lát bizonyos <a ~ semmi> váltakozásokban (1976: 152-153). 2.1.1.3. Ch. Girbal Girbal vázlatos hatti nyelvtani összefoglalójában (1986: 164-167) nem ad teljes fonémarendszert, csak néhány szempontot tárgyal. Az <a ~ e ~ i ~ u> vagy <a ~ i ~ u> (és hasonló) váltakozások szerinte a schwa meglétére utalnak. Girbal 2001: 294-296 óvatosan felveti, hogy az <u> [o]-t jelölt. A geminált / nem-geminált írásmód különbségének fonémikus jelentőséget 20