Őrturizmus a XXI. században



Hasonló dokumentumok
Fiatalok a világőr közelében

Összeállította: Juhász Tibor 1

Kvantum kommunikáció használata az őrtávközlésben

Vár a világűr. Bacsárdi László. Magyar Asztronautikai Társaság (MANT) főtitkár

Csillagászati eszközök. Űrkutatás

Rádiókapcsolat Charles Simonyival

Témakörök. Tájékoztató Számítástechnikai alapismeretek (Halama Szabolcs, 9

Nagyon örülök, hogy tudtam válaszolni ezekre a kérdésekre

Nemzetiség: Állampolgárság: Született: Elhunyt: Magyar Magyar

Őrhajós találkozó a Puskásban

HÍRLEVÉL I. PANNON MECHATRONIKAI KLASZTER TEVÉKENYSÉGEI

SZMSZ. JEGYZİKÖNYV Szigetköz Felsı-Duna mente Térségi Fejlesztési Tanács ülésérıl

Forgószárnyas repülőgépek. Gausz Tamás Budapest, 2014

33. Hét augusztus. 11. Kedd

2014. január március 1. A kereskedelmi szálláshelyek vendégforgalmának alakulása

Beszámoló a BTSSZ évi tevékenységérıl Mőködés

K É P V I S E L İ T E S T Ü L E T E 6/2009. (II.19.) Budapest XXI. Kerület Csepel Önkormányzata Kt. rendelete

és több mint ezermilliárd USD bevétel világszerte 2012-ben

JEGYZİKÖNYV. Napirend elıtt:

SZOLGÁLTATÁSTERVEZÉSI KONCEPCIÓJA

1996. évi LXXXI. törvény. a társasági adóról és az osztalékadóról

1. A kereskedelmi szálláshelyek vendégforgalmának alakulása 1

További információk a következı címen szerezhetık be: Azonos a fent említett kapcsolattartási ponttal/pontokkal

Balmazújváros, március 18. polgármester

Összefoglaló. A világgazdaság

Lapszemle hét

J e g y z ı k ö n y v

Nógrád Megyei Önkormányzat Közgyőlésének 18/1992. (VI.11.) Kgy. rendeletével alapított Nógrád Megyei Múzeumi Szervezet A L A P Í T Ó O K I R A T A

TURISZTIKAI TERMÉKEK. A Turisztikai Világszervezet ökoturizmus kutatási programja TURIZMUS BULLETIN A tanulmány célja

BÉKÉSCSABA MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŐLÉSE december hó 17-én tartott nyilvános ülésének jegyzıkönyvi K I V O N A T A

Fejér megye Integrált Területi Programja 2.0

Diákkapcsolat Charles Simonyival

Magyar anyagtudományi kísérlet a világűrben

Sárospatak Város Önkormányzata Képviselı-testülete 3950 Sárospatak, Kossuth u. 44. Tel.: 47/ Fax: 47/

Újvári Ágnes nemzetközi hálózati igazgató Magyar Turizmus ZRt.

Légi turizmus számokban

A HÓNAP KÜLDŐORSZÁGA UKRAJNA. Kiss Kornélia Magyar Turizmus Zrt. Budapest, június 20.

Az űrkorszak a világűrrel kapcsolatos tevékenységeket foglalja magába. Kezdetének az első műhold, a Szputnyik-1 indítását tekintjük.

Diákkapcsolat Charles Simonyival

Részvételi és szponzorációs ajánlat

A Polgármester elıterjesztése JAVASLAT. Gyır Megyei Jogú Város évi költségvetésére

Sárospatak Város Polgármesterétıl

Hivatal részérıl: Kovácsné dr. Bozsoki Kornélia

Az ETC 2013/3. negyedéves jelentése

LOVASKOCSIVAL AZ INFORMÁCIÓS SZUPERSZTRÁDÁN. információtartalma /1

Emirates. segítség az üzleti kapcsolatokban

BUDAFOK-TÉTÉNY BUDAPEST XXII. KERÜLETÉNEK TURIZMUSFEJLESZTÉSI KONCEPCIÓJA

A Duna-Dráva Nemzeti Park Igazgatóság hírlevele

Technikai elemzés. . c.člá. Fio o.c.p., a.s. Fio o.c.p., a.s. Forrás: Bloomberg 12/2011

Közlemény. 3 Egyes tarifacsomagokban a bruttó árak az ÁFA változással illetve az éves infláció együttes mértékének megfelelıen módosulnak.

TÁRSULÁSI MEGÁLLAPODÁSA

Átalányáras vállalkozási szerzıdéstervezet ÉPÍTÉSI TEVÉKENYSÉGRE

Erasmus Krétán 2008/2009 ıszi félév

Visszaesés vagy új lendület? A nemzetközi válság hatása a közép-európai térség járműgyártására

RÁBAKECÖL KÖZSÉG TELEPÜLÉSRENDEZÉSI TERV MÓDOSÍTÁS SZABÁLYOZÁSI TERV ÉS HELYI ÉPÍTÉSI SZABÁLYZAT MÓDOSÍTÁS

/(épek. föl'félleféijijl. tib g"k"ftlfií8. DR. KULlN GYORGY MOLNAR OTTO. Osszeállította: Szaktanácsadó: Szerkesztette: RUZICSKA JOZSEFNÉ

VARGA JÁNOS BIZTONSÁGI KIHÍVÁSOK KÉPZÉSI REAKCIÓK

és a várakozási díjról

Papp-Váry Árpád: Pozicionálás Harc a fogyasztók fejében elfoglalt helyért

AZ EGÉSZSÉGTURISZTIKAI KERESLET JELLEMZ I A FÁKORSZÁGOKBAN

Charles Simonyi űrdozimetriai méréseinek eredményei

Az X-33 - VentureStar

Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyőlése 5600 Békéscsaba, Szent István tér 7. sz.

Fejér megye munkaerıpiacának alakulása október

Az orosz lakosság g utazási sai

Egészségturizmus a Nemzeti Turizmusfejlesztési Koncepcióban ( ) november 14., Hotel Benczúr

7/2008. (I. 31.) számú határozat. 8/2008. (I. 31.) számú határozat. 9/2008. (I. 31.) számú határozat. 10/2008. (I. 31.

BÉKÉSCSABA MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŐLÉSE február hó 18-án tartott nyilvános ülésének jegyzıkönyvi K I V O N A T A

NYÍRSÉG VIDÉKFEJLESZTÉSI KÖZHASZNÚ EGYESÜLET Helyi Vidékfejlesztési Stratégia

Az EU Business Avenues program 2015-ben is folytatódik Délkelet-ázsiai üzleti lehetőség magyar vállalkozások számára

Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kar. Történelemtudományi Doktori Iskola Mővelıdéstörténeti Doktori Program KÉRI LAURA

Festetics Kristóf Általános Iskola Balatonkeresztúr 2010/2011. Különös közzétételi lista

Kiállítási program 2012

JÖVŐBELI FORGALOM HORVÁTH LÁSZLÓ

(INLAND TRANSPORT COMMITTEE)

DESZTINÁCIÓ TURIZMUS ALAPOK

A magyar lakosság belföldi és külföldi utazásai 2016-ban A KSH keresletfelmérésének adatai alapján

PIACI KÖRKÉP Magyarország

VÍZÓRA NYÍLVÁNTARTÓ RENDSZER

BAKONYKÚTI TELEPÜLÉSSZERKEZETI TERVE

Bakonyalja-Kisalföld kapuja Vidékfejlesztési Egyesület december

Láng István. A Környezet és Fejlıdés Világbizottság (Brundtland Bizottság) jelentése húsz év távlatából

csütörtök, szeptember 10. Vezetői összefoglaló

Elıterjesztés a Fıvárosi Közgyőlés részére

MAGYARORSZÁG TURIZMUSÁNAK ALAKULÁSA A kereskedelmi szálláshelyek főbb mutatóinak alakulása

Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyőlése 5600 Békéscsaba, Szent István tér 7. sz. I /2010. J E G Y Z İ K Ö N Y V

BÉKÉSCSABA MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŐLÉSE május hó 14-én tartott nyilvános ülésének jegyzıkönyvi K I V O N A T A

Komárom-Esztergom Megyei Területfejlesztési Tanács Elnöke

MUNKAANYAG A KORMÁNY ÁLLÁSPONTJÁT NEM TÜKRÖZI

48. Hét November 26. Csütörtök

A MAGYAR TURIZMUS ZRT. KONGRESSZUSI IGAZGATÓSÁGÁNAK TÁJÉKOZTATÓJA. a Magyarországon 2012-ben megrendezett nemzetközi rendezvényekrıl

RÉSZISMERETI KÉPZÉSEK. Felsıoktatás-pedagógia és felsıoktatás-menedzsment témájú

Vezetői összefoglaló február 17.

29 { 29 [Budapest ] Székesfehérvár Tapolca. a 9720 $ a 850. a a x $ a 9714 $ a 970. a 852. a 9710 $ a 854.

HR HÍRLEVÉL Július

A JRET-Tudásközpont hatása az innovatív oktatási környezet fejlesztésére

PUBLIKÁCIÓS LISTA I. Könyv II. Tankönyv, jegyzet III. Szerkesztett kötet

J E G Y Z İ K Ö N Y V. Városfejlesztési Bizottsága április 26-án tartott nyilvános ülésérıl.

BESZÁMOLÓ. (Genf, október 19-22) dr. Matolcsy Mátyás

KERCSELIGET TELEPÜLÉS RENDEZÉSI TERVÉNEK M1 JELŐ MÓDOSÍTÁSA

Átírás:

A 140 éves Természet Világa születésnapi rendezvénye 140 év 140 gyertya Simonyi rádiókapcsolat Puskás Technikum Budapest, 2009. IV. 5. Őrturizmus a XXI. században zadban Dr. Both Elıd a MANT alelnöke a Magyar Őrkutatási Iroda vezetıje a Természet Világa Szerkesztı Bizottságának tagja

Az emberes őrrepülés múltja 1961. IV. 12.: Jurij A. Gagarin 1961. V. 5.: Alan Shepard - őrugrás 1962. II. 20.: John Glenn 1969. VII. 21.: Niel Armstrong 1971. IV. 19.: Szaljut-1 1981. IV. 12.: Columbia 2000. XI. 2.: ISS 1. személyzet 2003. X. 15.: Jang Li-vej

Érdekes adatok 1961. IV. 12. - 2009. IV. 5. közöttk 490 őrhajós s (1-7 7 repülés) Kb. 37 országb gból Rekord idıtartam: 803 nap 9 óra 39 perc (Szergej Krikaljov,, 6 repülés) Összes őrhajós s világőrben töltt ltött tt ideje: 32 543 nap 4 óra 6 perc = 89,1 év www.spacefacts.de/english/e_tis.htm

Őrutazás közpénzen ( PR-őrhajósok ) Interkozmosz őrhajósok - baráti alapon Szenátorok, pl. Japán újságíró Kis nemzetek őrhajósa (SK) Nagy nemzet magán őrhajósa (UK) Elnöki tanácsadó (RU)

Egyéni turistautak Utánpótlás szállítása Szojuz őrhajóval, legénység-csere esetén 1 ülıhely szabaddá tehetı Orosz üzlet a közössel Kezdetben amerikai ellenkezés (J. Glenn!!) 7-12 napos utazás a Nemzetközi Őrállomásra Igény szerint bekapcsolódás a tudományos programba Viteldíj: > 20-35 millió USD (4,4-7,7 milliárd Ft), van kereslet, ezért lassan emelkedik!

Őrturisták k 2001 2009 2009 Dennis Anthony Tito 61 2001. VI. 7 d 22 h 4 m Mark Shuttleworth 29 2002. IV. 9 d 21 h 25 m Gregory Olsen 60 2005. X. 9 d 21 h 15 m Anousheh Ansari 40 2006. IX. 10 d 21 h 5 m Charles Simonyi 59 2007. IV. 13 d 19 h 0 m Richard Garriott 47 2008. X. 11 d 20 h 35 m Charles Simonyi 61 2009. III. kb. 12 d

Charles Simonyi 1948. IX. 10., Budapest 1966: DániaD USA: Berkeley, Stanford Egy. 1981: belép p a Microsofthoz Word és s Excel fejlesztıje, je, az ember, aki Bill Gatest gazdaggá tette Saját t cég: c 2002: Intentional Software 2005: a Természet Világa Szerk. Biz. tagja 1. őrrepülése: 2007. IV. 7. (Szojuz TMA-10) 2. őrrepülése: 2009. III. 26. (Szojuz TMA-14) Őrrepülés: 59 és s 61 évesen, ISS

Súlytalansági repülésen

Nem tántort ntorítsz tsz el, lelkem felfelé tör.. http://charlesinspace charlesinspace.com/

Start: Bajkonur, 2007. IV. 7. 19:31 (Szojuz TMA-10) Leszáll llás s (Szojuz TMA-9): 2007. IV. 20. 15:36

Start: Bajkonur, 2009. III. 26. 12:49 (Szojuz TMA-14) Leszáll llás s (Szojuz TMA-13): 2009. IV. 7. (?)

Dozimetriai méréssorozat

Ádám... A cél c l voltaképp mi is? A cél, c megszünte a dicsı csatának, A cél c l halál, l, az élet küzdelem, k S az ember célja c e küzdk zdés s maga. Madách Imre: Az ember tragédi diája (Tizenharmadik szín, Az őr) Idézte: C. Simonyi a világőrbıl, 2009. márciusában

Hajdani, eltévedt utas Vág g neki uj hináru utnak, De nincsen fény, f nincs lámpal mpa-láng És hirük sincsen a faluknak. Ady Endre: Az eltévedt lovas - részlet (Nyugat, 1914) Idézte: C. Simonyi a világőrbıl, 2009. IV. 4-én

Csak érinté az idegen világot

Az egyéni őrturizmus jövıje Van fizetıképes kereslet...... és az oroszoknak jól jön a pénz 2009. májustól hatfıs személyzet az ISS-en nincs többé értékesíthetı hely a Szojuzban! Az ISS jövıje bizonytalan Távlati tervek: Őrséta (+ kb. 15 millió dollár) Hold körülrepülése módosított Szojuzzal kb. 100 millióért, esetleg 2 utassal Hosszabb idıtartamú repülés (az ISS-en vagy erre a célra épített őrállomáson, őrhotel)

Az őrturizmus piaca Polgári repülés: 100 év felfutás után évente 1 milliárd utas 1970-ben 0,5 millió nagy luxusutazás, 2004-ben 10,4 millió Becslés: 2020-ra évente 1 millió turista repüli körbe a Földet alacsony Föld körüli pályán Utazási és turisztikai ipar éves forgalma (2002): 6200 milliárd dollár, a világ őrköltségvetése: 37 milliárd dollár (<1%!!!)

X-prize gyıztes: SpaceShipOne Scaled Composites Model 316 Cégtulajdonos és tervezı: Burt Rutan Fejlesztés költsége: 25 millió dollár Regisztrációs szám: N328KF (328 ezer láb = 100 km = a világőr határa ) Elsı 100 km fölötti repülés: 2004. VI. 21. (elsı magán őrrepülés) Gyıztes repülések: 2004. IX. 29. és X. 4.

A piac szereplıi ma Több cég piaci versenye, pl.: Space Adventures Virgin Galactic Blue Origin Armadillo Aerospace XCOR Aerospace Rocketplane Limited Zero G Corporation (parabolarepülés, 3750 USD) Általában 100-160 km közötti szuborbitális repülés, 100-200 ezer dollárért, ez késıbb 20 ezerre csökkenhet

Space Adventures DSE-Alpha (módosított Szojuz), Hold körülrepülése, 2008-tól, 2 fizetı utas, 100 millió dollár/fı Látogatás az ISS-re (folyó program): 20 millió USD Szuborbitális repülés, 100 km magasság, kb. 5 perc súlytalanság, 102 000 USD Teljes őrhajóskiképzés: 211 ezer USD, ízelítı a kiképzésbıl: 66 ezer USD A világőr peremén, 25 km magasság MiG-25-tel, 2,5 Mach: 32 ezer USD Túlterheléses (több g) repülés Szuhoj-30 vagy MiG-29-cel: 27 vagy 24 ezer USD Súlytalansági parabolarepülés: 3910 dollár

Space Adventures

Virgin Galactic A Virgin Csoport vállalata v az őrturizmus igényeinek kielégítésére, alapítás: 1999 SpaceShipOne alapján n fejlesztett SpaceShipTwo,, 30 pilóta kiképz pzése Próbarep barepülés: 2008 2009-2019 2019 közt k 50 000 őrturista 120 országb gból l (!!!) 40 000 elıjegyzett utas (jelentkezés: www.virgingalactic virgingalactic.com)

Virgin Galactic

Magán őrrepülıterek Spaceport America Virgin Galactic Upham, Új-Mexikó

Magán őrrepülıterek Space Adventures 2006. II. 17.: 265 millió dolláros projektet jelent be: őrrepülıtér r az Egyesült Arab Emirátusokban (Ras( Al-Khaimah Khaimah) 2006. II. 20.: Őrrepülıteret létesl tesítenek tenek Szingapurban,, legalább 110 millió dollár szuborbitális repülések őrhajóskiképzés interaktív látogatói központ

Spaceport Emirates

Spaceport Singapore

Genesis-1 Bigelow Aerospace Start: 2006. VII. 12. Felfújhat jható,, 1:3 modell Orosz Dnyepr (SS-18 ICBM) rakéta 4,4 m hosszú,, 2,5 m átm., 11,5 m 3 lakótér Genesis-2: 2007. január Őrhajó kétféle dokkoló-egys egységgel: ggel: 2012 http://www www.bigelowaerospace.comcom

Pillantás a jövıbe Albérlet helyett: Turisztikai célra kifejlesztett őrrepülıgépek (SpaceShipOne és társai) Külön őrrepülıterek Egyelıre csak őrugrás Jelentıs árcsökkenés

Honlapok, cikkek http://en.wikipedia.org/wiki/space_tourism és más címszavak www.spaceadventures.com www.virgingalactic.com http://www.spacefacts.de/english/e_tis.htm Both Emese: Az őrturizmus, mint új irányzat a turisztikai piacon (szakdolgozat, Budapesti Gazdasági Fıiskola, 2002) Both Elıd: Fellendülıben az őrturizmus, Természet Világa, 2006. IX.