REGIONÁLIS POLITIKA AZ EURÓPAI UNIÓTÓL A PILISIG

Budapesti Gazdasági Főiskola KÜLKERESKEDELMI FŐISKOLAI KAR KÜLGAZDASÁGI SZAK Nappai tagozat Európai üzleti tanulmányok szakirány REGIONÁLIS POLITIKA AZ EURÓPAI UNIÓTÓL A PILISIG Készítette: Kovács Bernadett Budapest, 2003.

3 TARTALOMJEGYZÉK BEVEZETÉS 5 1 A KÖZÖSSÉGI REGIONÁLIS POLITIKA 8 1.1 TÖRTÉNETI ÁTTEKINTÉS 8 1.2 A REGIONÁLIS POLITIKA FORRÁSAI 10 1.2.1 STRUKTURÁLIS ALAPOK 11 1.2.1.1 A strukturális támogatások alapelvei 13 1.2.1.2 A támogatások célkitűzései 15 1.2.1.3 Strukturális Alapok felhasználása 17 1.2.2 A KOHÉZIÓS ALAP 18 1.2.3 KÖZÖSSÉGI KEZDEMÉNYEZÉSŰ PROGRAMOK 19 1.3 TERÜLETFEJLESZTÉS A TAGÁLLAMOKBAN 20 1.3.1 REGIONÁLIS SZINTEK 20 1.3.2 A TÁMOGATÁSOK FELHASZNÁLÁSÁNAK NEMZETI KÖRNYEZETE 22 1.4 REGIONÁLIS POLITIKA A JÖVŐBEN 23 2 REGIONÁLIS POLITIKA MAGYARORSZÁGON 26 2.1 A TERÜLETFEJLESZTÉS ALAKULÁSA 26 2.2 A TERÜLETFEJLESZTÉS INTÉZMÉNYRENDSZERE 26 2.2.1 JOGI KERETEK 26 2.2.2 TERÜLETBEOSZTÁSI RENDSZER 27 2.2.3 AZ INTÉZMÉNYRENDSZER ÁLTALÁNOS VONÁSAI 29 2.3 PÉNZÜGYI ESZKÖZÖK 31 2.3.1 A HAZAI TERÜLETFEJLESZTÉS FINANSZÍROZÁSI RENDSZERE 31 2.3.2 KÖZÖSSÉGI FORRÁSOK A CSATLAKOZÁS ELŐTTI SEGÍTSÉG FORMÁI 37 2.3.2.1 PHARE 37 2.3.2.2 ISPA 39 2.3.2.3 SAPARD 41 3 A KÖZÉP-MAGYARORSZÁGI RÉGIÓ 45 3.1 HELYZETÉRTÉKELÉS 45 3.2 A RÉGIÓ JÖVŐKÉPE 52 3.3 A RÉGIÓ STRATÉGIÁJA ÉS PRIORITÁSAI 53

4 4 KISTÉRSÉGI TERÜLETFEJLESZTÉS A PILISBEN 58 4.1 HELYZETÉRTÉKELÉS 58 4.1.1 TÉRSZERKEZET 58 4.1.2 TERMÉSZETI ADOTTSÁGOK 59 4.1.3 DEMOGRÁFIAI HELYZETKÉP 60 4.1.3.1 Szuburbanizáció 61 4.1.3.2 Foglalkoztatási helyzetkép 62 4.1.4 GAZDASÁG 64 4.1.4.1 Vállalkozások 64 4.1.4.2 Agrárgazdaság 65 4.1.4.3 Turizmus 66 4.1.5 INFRASTRUKTÚRA 68 4.1.5.1 Kommunális infrastruktúra 68 4.1.5.2 Közlekedés 70 4.1.6 EGÉSZSÉGÜGY ÉS SZOCIÁLIS ELLÁTÁS 71 4.1.7 OKTATÁS, KÉPZÉS 73 4.1.8 KULTÚRA 75 4.1.9 CIVIL SZERVEZETEK 76 4.1.10 KÖRNYEZET 77 4.2 A PILISI-MEDENCE ERŐFORRÁS MÉRLEGE 79 4.3 PILISI-MEDENCE KISTÉRSÉGI ÖNKORMÁNYZATI TERÜLETFEJLESZTÉSI TÁRSULÁS 83 4.4 TERÜLETI TERVEZÉS 84 4.4.1 A KISTÉRSÉG JÖVŐKÉPE 85 4.4.2 "ÉLŐ ÉS ÉLHETŐ TEREK" A PILISI-MEDENCÉBEN: A KISTÉRSÉG TERÜLETFEJLESZTÉSI KONCEPCIÓJA 86 4.4.3 FEJLESZTÉSI PRIORITÁSOK ÉS PROGRAMOK 86 4.5 KÖVETKEZTETÉSEK ÉS JAVASLATOK 88 5 ÖSSZEFOGLALÁS 91 MELLÉKLETEK 93 IRODALOMJEGYZÉK 105 ÁBRÁK ÉS TÁBLÁZATOK JEGYZÉKE 109

5 BEVEZETÉS A Főiskola Európai üzleti tanulmányok szakirányos hallgatója vagyok, ezért szakdolgozatomnak olyan témát szerettem volna választani, ami kötődik az Európai Unióhoz. Az Európai Unió politikái közül a regionális politikát választottam, mivel a téma a csatlakozáshoz közeledve egyre aktuálisabbá válik. A keleti bővítéssel olyan államok többek között Magyarország válnak majd az Unió tagjává, amelyek fejlettségi szintje elmarad az uniós átlagtól. Ezek az államok jogosultak lesznek a Strukturális Alapok által nyújtott támogatásokra. Mindenképp szerettem volna Magyarországról és a magyar regionális politikáról is írni. Minél jobban belemerültem a témába, annál jobban kezdett kikristályosodni, hogyan lehetne a témát leszűkíteni. Végül úgy döntöttem, hogy a területfejlesztést mutatom be az Európai Unió regionális politikájától kezdve egy magyarországi kistérségig. Ez a kistérség a Pilis. Azért választottam ezt a kistérséget, mert én is a Pilisben lakom. Dolgozatom az Európai Unió regionális politikájára alapulva áttekintést nyújt a hazai területfejlesztés rendszeréről. Célom bemutatni a hazai területfejlesztési rendszer működését, két konkrét példán - a Közép-Magyarországi Régión és a Pilisi-medence kistérségen - keresztül. Igyekszem megvilágítani a rendszer sajátosságait, hiányait. Szeretném, hogy az olvasó egy átfogó képet kapjon arról, hogyan működik a regionális politika egy nagy egységtől, az Európai Uniótól kiindulva egy (leendő) tagország egy kis részegységéig. Ennek érdekében haladok a nagyobb regionális szintektől az egyre kisebbek felé. A dolgozat első fejezete az Európai Unió regionális politikájáról nyújt áttekintést. Mivel e fejezet kidolgozásánál szinte kizárólag a szakirodalomra tudtam hagyatkozni, ez a fejezet mintegy háttéranyagul szolgál a többi rész számára. A fejezet történeti áttekintéssel kezdődik. Ismerteti a közösségi regionális politika fontosabb állomásait, kialakulásának folyamatát. Ezt követően a regionális politika forrásairól esik szó. Ebben az alfejezetben először a Strukturális Alapokat veszem számba. Az alfejezeten belül szót ejtek a strukturális támogatások alapelveiről, célkitűzéseiről, a támogatások

6 felhasználásáról. A források bemutatása a Kohéziós Alap, majd a Közösségi Kezdeményezések ismertetésével zárul. A következő alfejezetben a területfejlesztés rendszerét vizsgálom. Először a regionális szinteket veszem sorba, bemutatva a NUTS rendszert. Ezt követően a támogatások felhasználásának nemzeti környezetét ismertetem. Ez az alfejezet egy csoportosítást tartalmaz a tagállamok regionalizálódottságára vonatkozóan. A Európai Uniós fejezet a regionális politika jövőjével zárul, ami főképp az Agenda 2000 ismertetésére hagyatkozik. A második fejezet Magyarország területfejlesztését igyekszik bemutatni. Első lépésként a hazai területfejlesztés alakulásáról esik szó. Ezt egy nagyobb alfejezet követi, a területfejlesztés intézményrendszere. Ezen belül először az intézményrendszer jogi hátterére derül fény. Majd a területbeosztási rendszert vizsgálom, az első fejezethez hasonlóan a regionális szintek ismertetésével. Ezt követően az intézményrendszer kerül bemutatásra, feltárva az összefüggéseket az egyes szintek között. A következő alfejezetben a regionális politika pénzügyi eszközeire térek ki. Először a hazai finanszírozási rendszert ismertetem, majd a közösségi forrásokat. A közösségi forrásokon belül az előcsatlakozási alapokat veszem sorba. A harmadik fejezet a Közép-Magyarországi Régióval foglalkozik. Először egy helyzetértékelés keretében veszem sorba a régió sajátosságait. A helyzetértékelés a térszerkezetre, demográfiára, gazdasági helyzetre, iparra, mezőgazdaságra, turizmusra, foglalkoztatási helyzetre, oktatásra, infrastruktúrára, környezeti állapotra és még más területekre terjed ki. Az ezt követő alfejezetek a régió jövőképét, stratégiáját, fejlesztési prioritásait ismertetik. Az utolsó fejezet a Pilisi-medence kistérség területfejlesztését vizsgálja. Az előző fejezethez hasonlóan szintén helyzetértékeléssel kezdődik. A helyzetértékelésen belül külön alfejezetekben tárgyalom a térszerkezetet, természeti adottságokat, demográfiai helyzetképet, gazdaságot, infrastruktúrát, egészségügyet és szociális ellátást, oktatást, kultúrát, civil szervezeteket, végül a környezet állapotát. A helyzetértékelést a kistérség SWOT-analízise követi a térszerkezetre, természeti és épített környezetre, valamint a gazdaságra, társadalomra és humán erőforrásokra vonatkozóan. Ezt követően a Pilisimedence Területfejlesztési Önkormányzati Társulást mutatom be. A következő alfejezetben a térség jövőképét ismertetem, majd a területfejlesztési koncepciót és a hozzá kapcsolódó fejlesztési prioritásokat és programokat. Végezetül következtetéseket

7 vonok le a kistérség helyzetére vonatkozóan és javaslatokat teszek a problémák megoldására. Témám szakirodalmi feldolgozottsága igen jó mind a hazai, mind a külföldi szakirodalmat tekintve. Egy korábbi házidolgozat keretében feladatom volt e téma szakirodalmának felkutatása és bibliográfia készítése, ami nagy segítséget jelentett dolgozatom megírásánál. Kutatásaim során több szakkönyvtárat főleg a Külkereskedelmi Főiskola, valamint a Közgazdaságtudományi Egyetem könyvtárát kerestem fel. A statisztikai adatokat a Központi Statisztikai Hivatal könyvtárában gyűjtöttem, továbbá ellátogattam az Európai Tájékoztatási Központba és a Pro Régió Ügynökségbe. Kutatásaim során számos internetes forrásra is hagyatkoztam. Például az Európai Unió hivatalos honlapja (www.europa.eu.int), a Közép-Magyarországi Régió (www.kozpontiregio.hu) és a Pest Megyei Területfejlesztési Kht. (www.pmtkht.hu) honlapja, MTA Regionális Kutatások Központjának (www.rkk.hu) honlapja, továbbá www.vati.hu, www.terport.hu, www.celodin.hu, www.mfa.gov.hu, stb. Ezúton szeretnék köszönetet mondani Káldyné dr. Esze Magdolna belső konzulensnek és Gallay Katalinnak, a kistérség vidékfejlesztési menedzserének, mint külső konzulenseknek, akik segítségükkel hozzájárultak a diplomamunka elkészítéséhez. Továbbá Pénzes Gábornak, Pilisszentiván polgármesterének és a Pilisi-medence Területfejlesztési Önkormányzati Társulás elnökének, valamint Galina Beátának, a Pro Régió Ügynökség pályázati iroda vezetőjének.

8 1 A KÖZÖSSÉGI REGIONÁLIS POLITIKA 1.1 TÖRTÉNETI ÁTTEKINTÉS Noha a hetvenes évekig nem létezett az Európai Közösségben összehangolt, egységes regionális politika, az 1957-es Római Szerződés 2. cikkében megjelenik az a törekvés, "hogy népeik gazdaságait egyesítik és azok harmonikus fejlődését előmozdítják, ha az egyes területek közötti különbségeket és a kedvezőtlenebb adottságú területek elmaradottságát csökkentik." 1. A szerződést az elmúlt évtizedek során többször módosították, új címek, fejezetek és cikkek kerültek a szövegbe, illetve a már megvalósult és így feleslegessé váló részeket hatályon kívül helyezték. A Római Szerződésnek jelenleg az 1999 májusában életbe lépett Amszterdami Szerződéssel módosított szövege hatályos. Az eredeti Római Szerződésben a regionális vonatkozásokat csak néhány cikkben érintették: a 2. cikk mellett a 39. (jelenlegi 33.) cikkben az agrárpolitikával összefüggésben, a közlekedési politikáról szóló 75. (jelenlegi 71.) cikkben és az állami támogatásokkal foglalkozó 92. (jelenlegi 87.) cikkben. Olyan pénzügyi eszközökről is rendelkezett a Római Szerződés, amelyeknek volt bizonyos regionális hatásuk: a 123. (jelenlegi 146.) cikk alapján felállított Európai Szociális Alap, és a 198/D-E. (jelenlegi 266. és 267.) cikkek alapján létrehozott Európai Beruházási Bank sorolható ide. 2 A tagországok a Római Szerződés aláírását követő gazdasági növekedéstől várták a területi kiegyenlítődést, ezért a kereskedelmi akadályok lebontását és az egységes belső piac megteremtését tartották a legfontosabbnak. Úgy gondolták, hogy a nyugat-európai integráció nem képzelhető el a regionális különbségek mérsékelése nélkül. A területi egységek közötti jelentős fejlődésbeli eltérések ugyanis akadályozzák az áruk, szolgáltatások, a tőke és a munkaerő szabad áramlását. Később azonban nyilvánvalóvá vált, hogy az egységes belső piac kialakítása nem segíti a fejlettségbeli különbségek kiegyenlítődését, sőt a Közösség fejlett és kevésbé fejlett régiói közötti szakadék még mélyebbé válik. A tagországok önálló regionális politikájának kialakítása jó megoldásnak tűnt. Az önálló regionális politika azonban mind eszközeiben, mind mechanizmusában 1 Az Európai Közösség Alapító Szerződése, Róma, 1957. március 25. (2. cikk)

9 különbözött az egyes országokban, sőt esetenként a versenypolitikát is érintette. Az EU csak annak biztosítását tekintette feladatának, hogy a nemzeti politikák ne legyenek ellentétesek a közösség céljaival, illetve közös politikáival. Ezért a nemzeti politikák összehangolására 1968-ban létrehozták a regionális politikáért felelős főigazgatóságot. 3 A hetvenes évek elején több okból is indokolttá vált a regionális politika közösségi szintre emelése. Egyrészt 1969-re létrejött a vámunió, amely fokozta a tagállamok közötti versenyt, és ezáltal tovább mélyítette a regionális különbségeket. A monetáris unió megvalósításáról szóló 1970-es Werner-terv, az első kibővülés és a súlyos gazdasági válság mind ráirányították a figyelmet a regionális politika fontosságára. Az 1973-as bővítéskor felszínre kerültek a regionális különbségek. Az újonnan csatlakozó országokban (Nagy-Britannia, Írország, Görögország) jelentős regionális fejlettségbeli különbségekkel kellett számolni. Ekkor Írország volt a Közösség legelmaradottabb része. Az 1972-es Párizsi Csúcsértekezleten megszületett az Európai Regionális Fejlesztési Alap (ERDF) létrehozásáról szóló döntés, melynek értelmében 1975-től kezdte meg működését az Európai Regionális Fejlesztési Alap. Az alap fő célja a strukturális és területi aránytalanságok mérsékelésének elősegítése. A további bővítések (Spanyolország, Portugália 1986), valamint regionális folyamatok hatásait felismerve indították el a regionális politika átfogó reformjának előkészítését és kidolgozását. Az 1986-ban elfogadott Egységes Európai Okmány a legfontosabb célok közé sorolta a harmonikus és kiegyensúlyozott fejlődés elősegítését. Az Okmány a regionális politikát új politikaként nevesítette a közösségi politikák között, azaz közösségi szintre emelte. A regionális politika céljaként a gazdasági és szociális kohézió erősítését jelölték meg, mint a majdani gazdasági és pénzügyi unió feltételét. Az 1988-ban elfogadott Delors-I. csomag a regionális politikát alapvetően átalakította. A reform során összehangolták a Strukturális Alapok - Európai Szociális Alap (ESF) 1960, Európai Mezőgazdasági Orientációs és Garancia Alap (EAGGF) 1962, Európai Regionális Fejlesztési Alap (ERDF) 1975, 1993-tól a Halászati Pénzügyi Alappal (FIFG) kibővülve - tevékenységét. Továbbá egységes elveket fektettek le, és meghatározták a Strukturális Alapok segítségével megvalósítandó öt célkitűzést. Ugyancsak a reform részeként költségvetési időszakokat határoztak meg, amelyekben 2 Kengyel Ákos: Az Európai Unió regionális politikája, Aula Kiadó, 2002, Bp., 72. p.

10 előre kijelölték a fejlesztési célkitűzéseket, valamint az azokhoz rendelt támogatások összegét és felhasználásuk módját. 4 Az 1993-ban életbe lépett Maastrichti Szerződés módosította az 1988-ban meghatározott célkitűzéseket, és létrehozta a Kohéziós Alapot, amelynek feladata a legfejletlenebb tagállamok felzárkóztatása. A Maastrichti Szerződés alapelveiben szereplő regionális politikai célok hosszú távon érvényesülnek, s azok nem csak az Unió országainak területfejlesztési célkitűzéseit határozzák meg, hanem a tagjelölt országokét is. Az 1999-es reformra az Európai Tanács márciusi berlini ülésén került sor. A reform alapjául az 1997-ben előterjesztett Agenda 2000 szolgált, amely tartalmazza a 2000-2006 közötti időszakra vonatkozóan a regionális politika célkitűzéseit és költségvetését. Ez a szabályozás Magyarország szempontjából kiemelkedő jelentőségű, ugyanis csatlakozásunk után a hazai rendszernek e szabályokhoz kell igazodnia. 1.2 A REGIONÁLIS POLITIKA FORRÁSAI A regionális politika strukturális támogatásokon keresztül igyekszik a hátrányos helyzetű régiókon segíteni, versenyképességüket növelni. A strukturális támogatások legfőbb célja, hogy különböző régiók fejlettségbeli különbségét csökkentse és a legelmaradottabb régiók lemaradását mérsékelje. A strukturális támogatások a Strukturális Alapokból, a Kohéziós Alapból és a Közösségi Kezdeményezésekből tevődnek össze. 1. táblázat: A strukturális politikák finanszírozása (millió euró, 1999-es árakon) 2000 2001 2002 2003 2004 2005 2006 Strukturális Alapok 29.430 28.840 28.250 27.670 27.080 27.080 26.660 Kohéziós Alap 26.152 6.152 6.152 615 2.515 2.515 2.510 Összesen 32.045 31.455 30.865 30.285 29.595 29.595 29.170 forrás: Régiók Európája, az Európai Unió regionális politikája, Magyar Köztársaság Külügyminisztériuma, Budapest, 2002. 3 Dr. Ránky Anna - Jobbágy Valér: A Nemzeti Fejlesztési Tervről röviden /Európai Füzetek 16., 3. p./ 4 Dr. Ránky Anna - Jobbágy Valér: A Nemzeti Fejlesztési Tervről röviden /Európai Füzetek 16., 4. p./

11 1.2.1 STRUKTURÁLIS ALAPOK Az Európai Unió regionális politikájának forrásait jelentő Strukturális Alapok a következő alapból tevődnek össze: Európai Regionális Fejlesztési Alap (ERDF) Európai Szociális Alap (ESF) Európai Mezőgazdasági Orientációs és Garancia Alap (EAGGF) Halászati Orientációs Pénzügyi Eszköz (FIFG) Az alapokat eltérő időpontokban állították fel. Működésüket először az 1988-as reform során koordinálták. Ekkor kapták a Strukturális Alapok elnevezést. Cél az alapokból származó pénzösszegek leghatékonyabb felhasználása. A Strukturális Alapok általános szabályozásáról az 1260/1999 EK tanácsi rendelet szól. Ez meghatározza a működés alapelveit, ismerteti a négy alap feladatait, és megadja a források felhasználásának intézményi keretrendszerét. Európai Regionális Fejlesztési Alap (European Regional Development Fund - ERDF) A Strukturális Alapok legjelentősebb összetevője, hiszen a regionális politikára szánt összegek közel 45 %-a ezen az alapon keresztül kerül a tagállamokba. Először az 1972- es Párizsi Csúcsértekezleten merült fel az Európai Regionális Fejlesztési Alap létrehozásának terve, majd három évvel később megkezdte működését az alap. Az alap a közös költségvetésből több évre előre meghatározott forrásokkal rendelkezik, amelyeket 1988 óta minden költségvetési időszak elején megemeltek. Az alap az első időszakban a nemzeti regionális politikákat támogatta, mivel a Közösség ekkor még nem rendelkezett önálló regionális politikával. 1975-78 között programfinanszírozás folyt, amelynek keretében közel 4750 programot finanszíroztak. Az önálló regionális politika kialakulásával szükségessé vált az alap szabályozásának újrafogalmazása. A mai szabályozást 1999-ben fogadták el. Az alap feladatául ekkor a gazdasági és társadalmi kohézió elősegítését, a regionális egyenlőtlenségek felszámolását és a régiók fejlesztésében való részvételt jelölték meg. Az alap támogatásai a következő területeket érintik: versenyképességet növelő termelő infrastruktúra-fejlesztés, főleg kis- és középvállalatok körében

12 új technológiák és innovációk bevezetését támogató kutatás-fejlesztés az információs társadalom fejlesztése a környezet védelme és rehabilitációja a gazdasági fejlesztések során a nemek közti esélyegyenlőség nemzetközi, határokon átnyúló és interregionális együttműködések 5 Európai Szociális Alap (European Social Fund - ESF) Az Európai Szociális Alap felállításáról már a Római Szerződésben is szó volt, ám ténylegesen 1960-ban kezdte meg működését. Célja elsődlegesen a foglalkoztatottság elősegítése, a foglalkoztatottak térbeli és szakmai mobilitásának növelése. Először 1971-ben reformálták meg, és ettől kezdve a projekteket közösségi szempontok alapján választották ki, országonkénti kvótákat alkalmazva. 1983-ban újabb reform következett, amikor nagyobb súlyt kapott a fiatal munkavállalók esélyeinek javítása. A szociális alap kiadásainak 75 %-át a 25 év alattiak képzését szolgáló programok támogatására fordítják. Az 1988-as reform során a Strukturális Alapok részévé vált, és ezzel tevékenységét a többi alap működéséhez integrálták. Az alap által támogatott tevékenységeket személyek, illetve szervezetek vehetik igénybe. Céljai között szerepel az oktatási rendszer hatékonyságának növelése, valamint a jobb költséghatékonyság elérése. Egyre nagyobb hangsúlyt kap az információs társadalom igényeit kielégítő szaktudással rendelkező munkaerő képzése. Európai Mezőgazdasági Orientációs és Garancia Alap Orientációs Részlege (European Agriculture Guidance and Guarantee Fund - EAGGF) Ezt az alapot 1962-ben hozták létre azzal a céllal, hogy a mezőgazdaság szerkezet átalakítását és a vidékfejlesztés támogatását szolgálja. Konkrétabban, hogy elősegítse a mezőgazdaság termelékenységének és a szektorban dolgozók bérének emelkedését, valamint növelje a mezőgazdasági termékek piacának stabilitását. 1968-tól támogatta a mezőgazdaságból élők átképzését és nyugdíjba vonulását. 1972-től a Közösség saját mezőgazdasági strukturális politikával rendelkezik, amely hatására a támogatások is kiegészültek. Az 1985-ös reform a mezőgazdaság hatékonyságának növelését szolgálta, 5 Dr. Ránky Anna - Jobbágy Valér: A Nemzeti Fejlesztési Tervről röviden /Európai Füzetek 16., 7. p./

13 majd az 1988-as reformkor az EAGGF orientációs részlege integrálódott a Strukturális Alapokba. Halászati Orientációs Pénzügyi Eszköz (Financial Instrument for Fisheries Guidance - FIFG) A halászati pénzügyi alap 1993-tól működik. Létrehozását a Közösség vizeinek "túlhalászata" indokolta. A Római Szerződés a tagállamok parti vizeit közös víznek nyilvánította. A nyolcvanas években a tagállamok a halállomány csökkenésének problémájával szembesültek, és gondot okozott, hogy nem létezett a halászatot korlátozó rendelet. A csökkenő halászat miatt az alap fő feladata az érintett települések gazdaságának szerkezetátalakítása és diverzifikálása lett. Célja pedig a halállomány újratelepítése, és versenyképes vállalatok létrehozásának segítése. 1.2.1.1 A strukturális támogatások alapelvei Az 1988-as Delors-I. csomag által javasolt reform egyik célja a Strukturális Alapok működésének átláthatóvá tétele volt. Ennek érdekében új szabályozást vezettek be, és meghatározták a regionális politika eszközeinek működésére vonatkozó alapelveket. 6 Szubszidiaritás A szubszidiaritás fogalma azt jelenti, hogy minden döntést a legoptimálisabb szinten kell meghozni. Ennek értelmében magasabb szintű szerv nem intézkedhet olyan esetben, amikor az adott célkitűzést alacsonyabb szinten is el lehet érni. Törekedni kell a döntések decentralizálására. A szubszidiaritás az Unió egyik legfontosabb elve. Segítségével növekszik a helyi szintek felelőssége, továbbá egyre több település- vagy régió-szintű elképzelés és erőforrás jelenik meg, aktivizálódik. Programozás A programozás elve az Unió regionális politikájában azt szolgálja, hogy egy-egy projektet támogatása helyett, hosszabb távú, komplex, a fejlődést jobban segítő célkitűzéseket és prioritásokat támogassanak. A Delors-csomag óta a programkészítésnek három lépcsője van: 6 Régiók Európája, az Európai Unió regionális politikája, Magyar Köztársaság Külügyminisztériuma, Budapest, 2002., 6-8. p.

14 - fejlesztési stratégiát, célokat és prioritásokat tartalmazó Nemzeti vagy Regionális Fejlesztési Terv - az EU és az adott tagállam által elfogadott Közösségi Támogatási Keretterv - az intézkedéseket részletesen leíró működési vagy megvalósítási program Partnerség A partnerség együttműködést jelent a célkitűzésektől a programok megvalósításáig, a különféle szintek (EU, ország, terület-régió, település) szereplői között. A partnerség elve arra épül, hogy a területi egységek működése csak akkor valósulhat meg hatékonyan, ha a szereplők folyamatosan és rendszeresen együttműködnek. A partnerségnek egyaránt van vertikális és horizontális vetülete. Különböző döntéshozatali szintek együttműködését éppúgy magába foglalja, mint a helyi önkormányzatokét. A térségi kapcsolatok, azaz a régió-régió, valamint a településtelepülés viszonylatok fontos metszetei a vertikális együttműködésnek. Céljuk, hogy a kistelepülésen ne versenytársakat, hanem lehetséges partnereket lássanak egymásban a támogatásért folyó harcban. Több kistelepülés közösen nagyobb projekteket is képes lehet megvalósítani, mivel az összefogással megnövekszik a rendelkezésükre álló önrész, így az elnyerhető támogatás nagysága is. Koncentráció és addicionalitás A koncentráció elvén egyrészt a támogatásoknak a leginkább rászorult régiókba történő összpontosítását értjük. Másrészt a pénzügyi eszközök koordinációját, vagyis a különböző forrásokból származó összegek együttes felhasználását. Az Unió arra törekszik, hogy ezeket a támogatásokat minél kevesebb régióban ossza szét. Az addicionalitás elve szerint, a Közösség által nyújtott pénzügyi támogatást az országnak vagy területi egységnek ki kell egészíteniük saját forrásukkal. A regionális politika támogatási rendszere nem azt jelenti, hogy az adott ország területfejlesztési támogatási rendszerét az Európai Unió forrásai helyettesítik, csupán kiegészítik azokat. A Közösség nem támogat olyan programokat és célokat, amelyeket a tagország nem finanszíroz. Azaz a helyi és regionális önkormányzatoknak megfelelő összeget kell felmutatniuk minden olyan projekthez, amelyet közösségi forrásból kívánnak finanszírozni. A tagországnak a területfejlesztés támogatási rendszerét a korábbi szinten kell tartani, és általában elvárás, hogy az adott program finanszírozásának legalább a felét a tagország

15 vállalja. Kevésbé fejlett országok esetében a hozzájárulás mértéke minimum 20%-ot tesz ki. A koncentráció és az addicionalitás célja kettős: egyrészt az adottságok felismerése és erősítése, másrészt olyan területi egységek kialakítása, ahol azonos vagy nagyon hasonló problémákkal küszködnek. 1.2.1.2 A támogatások célkitűzései A Tanács meghatározza azokat a célkitűzéseket, amelyekre a Strukturális Alapok egy adott időszakban fordíthatók. Az 1988-ban elfogadott Delors-I. csomagban a strukturális alapok feladataként eredetileg öt célkitűzést határoztak meg, melyeken 1993-ban kisebb változtatásokat hajtottak végre és az 1995-öt bővüléshez kapcsolódóan egy hatodikkal egészítették ki. 1. célkitűzés: A fejlődésben elmaradott régiók fejlődésének és strukturális alkalmazkodásának elősegítése. 2. célkitűzés: A hagyományos iparágak hanyatlásával küzdő régiók szerkezetátalakításának támogatása. 3. célkitűzés: A hosszú távú munkanélküliség leküzdése és a fiatalok foglalkoztatási integrálódásának elősegítése. 4. célkitűzés: Az iparban és a termelési rendszerekben bekövetkező változásokhoz történő munkaerőpiaci alkalmazkodás elősegítése. 5. célkitűzés: a) A mezőgazdasági és halászati struktúrák korszerűsítésének felgyorsítása. b) A vidéki körzetek fejlődésének elősegítése. 6. célkitűzés: Alacsony népsűrűségű északi területek támogatása. 7 Az 1. célkitűzés alapján támogatott régiók akkor juthatnak támogatáshoz, ha a támogatás igénylése előtti három évben az egy főre jutó jövedelmük nem érte el az EUátlag 75 %-át. 1989 és 1999 között Görögország, Írország és Portugália teljes területe e célkitűzés alá tartozott. Ezen kívül még öt országnak voltak az első célkitűzés alapján támogatásra jogosult területei.

16 A 2000-től 2006-ig terjedő időszakban már csak három célkitűzés alapján támogatják az arra rászoruló régiókat. 1. célkitűzés: A jövedelem, a foglalkoztatottság, a termelési rendszer és az infrastruktúra tekintetében a legkomolyabb nehézségekkel küzdő, fejlődésben elmaradt régiók támogatása. 2. célkitűzés: A gazdasági és társadalmi szerkezetátalakítás miatt strukturális problémákkal küzdő régiók támogatása. Ide tartoznak az ipar és a szolgáltatások területén változásokon keresztülmenő régiók, a hanyatló vidéki körzetek, a halászati ágazattól függő válságba jutott területek és a nehézségekkel küzdő városi körzetek. 3. célkitűzés: Az oktatási, képzési és foglalkoztatási rendszerek alkalmazkodásának és korszerűsítésének támogatása. 2. táblázat: A Strukturális Alapokból származó támogatások megoszlása célkitűzések és országok szerint, 2000-2006 (millió euró 1999-es árakon) ORSZÁG 1. Célkitűzés 2. Célkitűzés 3. Célkitűzés Összesen Belgium 625,00 433,00 737,00 2.056,00 Dánia 00,00 183,00 365,00 828,00 Németország 19.958,00 3.510,00 4.581,00 29.764,00 Görögország 21.000,00 00,00 00,00 25.000,00 Írország 3.500,00 00,00 00,00 4.200,00 Olaszország 22.122,00 7.402,00 3.744,00 29.656,00 Luxemburg 00,00 40,00 25,00 68,00 Spanyolország 38.096,00 2.651,00 2.140,00 56.206,00 Hollandia n.a. n.a. n.a. n.a. Portugália 19.029,00 00,00 00,00 19.700,00 Franciaország 3.805,00 6.050,00 4.540,00 15.666,00 Finnország 913,00 489,00 403,00 2.090,00 Svédország 722,00 406,00 720,00 2.186,00 Nagy-Britannia 6.251,00 4.695,00 4.568,00 16.596,00 Ausztria n.a. n.a. n.a. n.a. forrás: http://www.eutanfolyam.hu/index.php?sid=&m=6&l=7 (2003. 09. 01.) (A támogatott régiók térképét lásd. 1. melléklet.) 7 Kengyel Ákos: Az Európai Unió regionális politikája, Aula Kiadó, 2002, Bp., 76. p.

17 1.2.1.3 Strukturális Alapok felhasználása A regionális programozás két irányból indulhat. Az egyik az országos vagy regionális szint, a másik a közösségi szint. Az országos, illetve regionális szintről induló programozásnak két módja létezik. Az egyik esetben a támogatások felhasználásának alapfeltétele a Nemzeti vagy Regionális Fejlesztési Terv elkészítése, amely az EU által társfinanszírozásban megvalósítandó terveket tartalmazza. A fejlesztési terv jóváhagyását a Közösségi Támogatási Keret (CFS) megtárgyalása követi. A Közösségi Támogatási Keret elfogadása mind az Unió, mind a partnerország pénzügyi kötelezettségvállalását jelenti. Meghatározásra kerülnek benne az EU által a partnerország rendelkezésére bocsátott források, továbbá a partnerország kötelezettségvállalása a pénzügyi, irányítási, ellenőrzési, végrehajtási feltételek megteremtésére. A Közösségi Támogatási Keretet egy vagy több részprogramra bonthatják. Formájukat tekintve a részprogramok lehetnek: - Regionális Operatív Programok (OP), amelyek egy-egy régió fejlesztésének programjai - Multiregionális Operatív Programok (MOP), amelyek egy-egy ágazat régiókhoz nem köthető fejlesztésének feladatai - Közösségi Kezdeményezésű Programok (CIP), amelyek az egész Közösség számára kiemelt jelentőségű programok - Kiemelt projektek (MP), amelyek nagy beruházási összegű projekteket jelölnek - Kerettámogatások (GG), amelyeket kisösszegű támogatások esetén alkalmaznak - Vidékfejlesztési terv rurális térségek speciális problémáinak megoldására. 8 Ezt követően kerülnek kidolgozásra a projektek. A másik lehetőség, ha a tagállam egy Egységes Programozási Dokumentumot (SPD) nyújt be a Bizottságnak. Ez tartalmazza a prioritásokat és a javasolt programokat. Ezt követően egyszeri döntés születik a dokumentumról, amit a projektek kidolgozása követ. Közösségi kezdeményezések esetében a Bizottság a Zöld Könyvben közzéteszi a Közösségi Kezdeményezésekkel kapcsolatos elképzeléseit, majd konzultációkat követően elfogadja a Közösségi Kezdeményezések irányelveit. Az irányelvek alapján elfogadja a tagállamok által javasolt programokat. A Közösségi Kezdeményezések

18 olyan problémák megoldását szorgalmazzák, amelyek az egész közösség számára fontosak lehetnek. 9 (A programozás folymatábráját a 2. melléklet tartalmazza.) 1.2.2 A KOHÉZIÓS ALAP A regionális politika másik forrása a Kohéziós Alap. A Kohéziós Alapot a Maastrichti Szerződés hozta létre azzal a céllal, hogy a Közösség legszegényebb tagállamait segítse a monetáris unióra való felkészülésben. A Kohéziós Alap támogatásaira az az állam jogosult, ahol a vásárlóerő paritáson számolt GDP nem éri el a közösségi átlag 90%-át. 1993-ban négy ország - Görögország, Írország, Portugália és Spanyolország - részesülhetett az alap támogatásaiból. A Kohéziós Alap e négy ország számára nyújt infrastrukturális fejlesztésre fordítható támogatásokat. A támogatások környezetvédelmi beruházásokra vagy közlekedési infrastruktúra (transzeurópai közlekedési hálózatokat érintő projektek) kiépítésére fordíthatók. Az alábbi táblázat tartalmazza a támogatások e két terület közötti megoszlását. 10 3. táblázat: A Kohéziós Alap támogatásainak megoszlása területek szerint 1993-1999 között Területek millió euró % Környezetvédelem Ivóvíz Szennyvíz Szilárd hulladék Erózió ellenőrzés és erdősítés Egyéb Közlekedés Közutak Vasutak Repülőterek Kikötők 8424,2 2576,5 3817,8 948,8 622,7 458,4 8325,7 4706,1 2819,2 496,2 237,2 50,3 15,4 22,8 5,7 3,7 2,7 49,7 28,1 16,8 3,0 1,4 8 Forman Balázs: Az Európai Unió strukturális és előcsatlakozási alapjai, Európai Bizottság Magyarországi Delegációja, 2001, Bp., 139. p. 9 Dr. Kovács Dezső Majoros Endre: A terület- és vidékfejlesztés szabályozása és működtetése az Európai Unióban, PHARE GATE - KGF, Szolnok, 1998, 74. p. 10 Horváth Zoltán: Kézikönyv az Európai Unióról, Magyar Országgyűlés, 2001., 292. p.

19 Közlekedés-ellenőrzési rendszerek Egyéb 37,9 29,1 Kohéziós Alap összesen 16749,9 100 forrás: Horváth Zoltán: Kézikönyv az Európai Unióról, Magyar Országgyűlés, Bp., 2001. 0,2 0,2 1.2.3 KÖZÖSSÉGI KEZDEMÉNYEZÉSŰ PROGRAMOK Az Európai Unió strukturális támogatáspolitikájának szerves összetevői az un. közösségi kezdeményezések. A közösségi kezdeményezések eredete 1989-re nyúlik vissza, amikor a Bizottság javaslatot tett, hogy az egyedi elbánást kívánó regionális fejlesztési problémák megoldására pénzügyi eszközöket különítsenek el. Ezek olyan projektek finanszírozásával foglalkoztak, amelyek nem fértek bele a hat célkitűzéssel kapcsolatos tevékenységbe, illetve amelyek egyszerre több régiót egyszerre érintettek vagy nem jelentek meg a nemzeti programokban. 1994 júniusában a Bizottság összesen 13 közösségi kezdeményezést jelölt ki, mint támogatott programot az 1994-99 közötti időszakon belül. A 13 közösségi kezdeményezés összköltségvetése 13,45 milliárd euró volt, ezen kívül léteztek kiegészítő közösségi kezdeményezések, mint például az Employment, Adapt, Urban, Pesca. A 2000-2006 közötti költségvetési időszakban a pénzügyi eszközök hatékonyabb felhasználása érdekében a kezdeményezések számát négyre csökkentették: INTERREG - határon átnyúló, interregionális együttműködés URBAN - városok és városkörzetek gazdasági/szociális megújítása LEADER - vidékfejlesztés EQUAL - munkaerő-piaci diszkrimináció és hátrányos megkülönböztetés elleni, nemzetek/régiók közötti együttműködés 11 E programok összköltségvetése 10,44 milliárd euró, amely a Strukturális Alapok 5,3 %- át jelenti.

20 4. táblázat: Közösségi Kezdeményezésekből juttatott támogatások tagállamonként 2000-2006 között (millió euró) Interreg Equal Leader Urban Ausztria 183 96 71 8 Belgium 104 70 15 20 Dánia 34 28 16 5 Finnország 129 68 52 5 Franciaország 397 301 252 96 Görögország 568 98 172 24 Hollandia 349 196 78 28 Írország 89 34 48 5 Luxemburg 7 4 2 0 Nagy-Britannia 362 376 106 117 Németország 737 484 247 140 Olaszország 426 371 267 108 Portugália 394 107 152 18 Spanyolország 900 485 467 106 Svédország 154 81 38 5 forrás: Régiók Európája, az Európai Unió regionális politikája, Magyar Köztársaság Külügyminisztériuma, Budapest, 2002. 1.3 TERÜLETFEJLESZTÉS A TAGÁLLAMOKBAN 1.3.1 REGIONÁLIS SZINTEK Az Európai Unióban a Strukturális Alapokból származó támogatások odaítélésének alapjául az EUROSTAT által kidolgozott területi osztályozási rendszer, a NUTSrendszer szolgál. A NUTS-rendszert az Unió központi statisztikai szervezete 1988-ban dolgozta ki. A NUTS-elnevezést a francia nyelvű meghatározás (Nomenclature des Unités Territoriales Statistiques) rövidítéséből kapta. A NUTS-rendszernek nincs közvetlen jogi alapja, de a Közösség törvényhozásában 1988 óta alkalmazzák a 2082/88 számú, a Strukturális Alapok feladatairól szóló EK Tanácsi Rendelet (majd a helyébe lépett 2081/93 rendelet) alapján. 12 A rendszert kialakításának célja az volt, hogy az eltérő fejlettségű területek statisztikai számbavétel szempontjából összehasonlíthatók 11 Forman Balázs: Regionális politika az Európai Unióban, VÁTI Kht., Budapest, 2000., 155. p. 12 Bonifert Donát: A kistérségek szerepe az Európai Unió országaiban és Magyarországon, Falu Város Régió, 2003/5. 6-11. p.

21 legyenek, egységekbe lehessen sorolni őket, egységes szempontok alapján lehessen elemezni, majd támogatni. A NUTS-rendszer ötszintű hierarchikus osztályozással dolgozik, három regionális és két lokális szinttel. NUTS 1: makrorégió (kisebb államok) NUTS 2: közigazgatási értelemben vett régió NUTS 3: megye NUTS 4: kistérség NUTS 5: település A rendszer nómenklatúrájának kialakításakor alapvetően a létező közigazgatási egységeket vették figyelembe. Ám a tagállamok közigazgatási struktúrája eltérő, valamint a regionális egységek méretében is különbségek vannak. Így a számbavétel érdekében a NUTS-rendszer kialakításakor mesterséges területi egységeket is létre kellett hozni. A jelenleg érvényes NUTS-nómenklatúra NUTS 1 szinten 72 régiót (átlagosan 45 ezer km 2 -es, 5,2 millió lakosú makrorégiók), NUTS 2 szinten 213 régiót (átlagosan 15 ezer km 2 -es, 1,8 millió lakosú mezorégiók), NUTS 3 szinten 1091 régiót (átlagosan 3 ezer km 2 -es, 348 ezer fős körzetek) tartalmaz. Helyi szinten NUTS 4 régiót csak hat országban Nagy-Britannia, Finnország, Görögország, Írország, Luxemburg, Portugália - hoztak létre, NUTS 5 szinten 98 433 települési önkormányzat található. 13 (lásd. 3. melléklet) A regionális politika szempontjából a NUTS 2 szint a legfontosabb. Ez a szint tekinthető a Strukturális Alapok akcióterületének. Az egyes régiók társadalmi és gazdasági helyzetét, fejlődését főleg NUTS 2 szinten elemzik. Ehhez a szinthez kötődik az Unió Strukturális Alapjainak támogatási szabályozása, feltételrendszere. A célkitűzések többnyire NUTS 2, illetve NUTS 3 szintű területi egységeket támogatnak. 13 REGIONS Nomenclature of territorial units for statistics NUTS-2003,Office for Official Publications of the European Communities, 2003, Luxembourg, 24-25 p. (forrás: Eurostat)

22 1.3.2 A TÁMOGATÁSOK FELHASZNÁLÁSÁNAK NEMZETI KÖRNYEZETE Az Unióban a területfejlesztés intézményrendszere rendkívül változatos. Ez annak köszönhető, hogy semmiféle előírás nincs arra vonatkozólag, hogy a nemzeti kormányoknak milyen mértékben kell bevonni a döntéshozatalba a regionális, helyi képviselőket. Néhány szerv meglétét azonban előírja az Unió, illetve feladatukat definiálja. Az 1260/1999 számú Tanácsi rendelet szerint ezek a szervek a következők: - kezelőszerv: olyan szervezet, amely nemzeti, regionális vagy helyi szinten bonyolítja a támogatás ügyeit; - kifizető szerv: a fizetési kérelmek összeállítását, bonyolítását és a kifizetések átvételét intéző szervezetek; - monitoring bizottságok: a tagállamok kormánya által felállított bizottságok, amelyek a támogatások végrehajtása hatékonyságának és minőségének biztosítását és ellenőrzését végzik. 14 A nemzeti kormányok felelőssége tehát, hogy mely intézményt bízza meg a regionális politikában való részvétellel. Csoportosítani lehet az országokat, amelyek regionális fejlesztési intézményrendszerüket tekintve egy-egy sajátos típusba tartoznak. A csoportosításnál először az országok államberendezkedését kell figyelembe venni, ez ugyanis befolyásolja a strukturális alapok felhasználásakor a regionális intézmények érvényesülését. Eszerint léteznek unitárius (központosított) és föderalizált (szövetségi) államok. Majd a hatalom decentralizációja szempontjából tovább lehet osztályozni a tagállamokat. A csoportosítást a következő táblázat tartalmazza: 5. táblázat: Az Európai Unió tagállamainak regionalizálódottsága Klasszikus unitárius országok Egyesült Királyság* Görögország Írország Luxemburg A hatalmat a helyi hatóságok szintjére delegáló unitárius államok Dánia Finnország Norvégia** Svédország A hatalmat a régiókra ruházó unitárius államok Egyesült Királyság Finnország Franciaország Hollandia Portugália Regionalizálódott unitárius államok Olaszország Spanyolország Föderális államok Ausztria Belgium Németország Svájc** 14 Kengyel Ákos: Az Európai Unió regionális politikája, Aula Kiadó, 2002, Bp., 93. p.

23 * Az Egyesült Királyság klasszikus unitárius állam volt 1999-ig, amikor bizonyos hatalmat átruházott Wales, Skócia, Észak-Írország részére. ** Nem EU-tagországok forrás: Kengyel Ákos: Az Európai Unió regionális politikája,aula Kiadó, 2002, Bp. A klasszikus unitárius államok esetében a szubnacionális kormányzat csak helyi szinten létezik. A regionális szintnek csupán adminisztratív szerepe van. A régió csak formális szereplő, tényleges hatáskörre nincs. A regionális politika irányítója a kormányzat és annak decentralizált szervei. A hatalmat a helyi hatóságok szintjére delegáló unitárius államokban a területi tervezés és végrehajtás tényleges szereplői a helyi hatóságok. A helyi hatóságok készítik el és valósítják meg a fejlesztési terveket, míg a régió csupán koordinációs hatáskörrel rendelkezik. A hatalmat a régiókra ruházó unitárius államokban a régió a központi kormányzat alatt helyezkedik el, valamint bizonyos alkotmányos jogokkal is rendelkezik. A területi tervezés és fejlesztés végrehajtása a regionális szint feladata és joga. A regionalizálódott unitárius országok esetében a régió egy közvetlenül választott kormányzati szint, amely alkotmányos joggal, széles körű önállósággal és jogalkotási hatalommal bír. A föderális államok lényegesen különböznek az unitárius államoktól. A régió önálló joggal rendelkezik, sőt az unitárius országokkal ellentétben itt a régiónak joga van a nemzetközi politikai döntésekbe való beleszólásra is. 15 Összességében elmondható, hogy az Unió strukturális támogatásai nagy hatással vannak a nemzeti regionális politikára. A strukturális alapokból származó támogatások jelentős szerepet játszanak a regionális politika finanszírozásában, míg korábban a kormányok, illetve az ország költségvetése töltötte be ezt a szerepet. Ennek köszönhetően az uniós célkitűzések erőteljesen befolyásolták a nemzeti regionális politikák prioritásait is. 1.4 REGIONÁLIS POLITIKA A JÖVŐBEN Az Európai Unió keleti bővítése olyan államok felvételét célozza, amelyek fejlettségi szintje elmarad a közösségi átlagtól. A bővítés tehát hatással lesz a regionális politika jövőjére. Csatlakozást követően a közép- és kelet-európai országok teljes területükkel jogosultak lesznek a közösségi támogatásokra. A bővítés következménye, hogy a közösségi fejlettségi szint átlaga lecsökken, így jelenlegi haszonélvező térségek

24 kerülhetnek ki a támogatottak köréből. Természetesen az újonnan csatlakozó tagok mindegyike részesedni kíván a támogatásokból. A probléma megoldását az alapok kiadásának megemelése jelentené, ami szinte elképzelhetetlen. A problémát a 2000-2006-os költségvetési periódus megkezdése előtt meg kellett oldani. A választ az Agenda 2000 költségvetési és reformcsomag keretében próbálták megadni, amelynek 1997. július 16-i tervezete számos változtatást javasolt a strukturális és kohéziós politika terén. A csomagot az 1999. március 24-25-i berlini csúcson fogadták el. Az Európai Tanács a 2000-2006-os költségvetési periódusra 260 milliárd eurót állapított meg strukturális műveletekre. Az Agenda 2000 egyik legfontosabb célkitűzése a strukturális és kohéziós alapok hatékonyabb felhasználása és szétosztása volt. A strukturális alapok korábbi hat célkitűzését az Agenda 2000 keretében háromra csökkentették (lásd. Strukturális Alapok fejezet). Az új 1. célkitűzés a fejlődésben leginkább elmaradott régiókat segíti. Célkitűzéseit figyelembe véve a korábbi 1., 6. és 5a. célkitűzésnek felel meg. Az új 2. célkitűzés a szerkezetátalakítási nehézségekkel küzdő régiókat támogatja. A korábbi 2. és 5b. célkitűzéseket egyesíti. Az új 3. célkitűzés az oktatási, képzési és foglalkoztatási rendszerek alkalmazkodását és korszerűsítését segíti az 1. célkitűzésen kívül eső területeken. A korábbi 3. és 4. célkitűzések összevonásával jött létre. 16 Mint fent említettem az Agenda 2000 változásokat hozott a közösségi kezdeményezések számát tekintve is. A korábbi 13 kezdeményezés helyett 2000-től már csak négy működik: INTERREG, EQUAL, LEADER és URBAN. Megoldandó kérdés volt az is, hogy kezeljék a bővítés uniós tagállamokra gyakorolt hatását a strukturális alapokkal kapcsolatban. A bővítés következtében néhány "régi" tagállam a 75%-os küszöb fölé kerül, és így elesik a támogatástól. A Bizottság javaslatára e régiók számára 2000-től egy átmeneti támogatási forrást nyitottak. Az Agenda 2000 rendelkezett a strukturális és kohéziós támogatások közösségi társfinanszírozási hányadának mértékéről is. 2000-től a strukturális alapoknál a közösségi támogatás aránya az 1. célkitűzésnél az összköltség maximum 75%-a, a 2. és 3. célkitűzésnél maximum 50%-a lehet. A Kohéziós Alap által nyújtott közösségi 15 Kengyel Ákos: Az Európai Unió regionális politikája, Aula Kiadó, 2002, Bp., 93. p.

25 támogatás a társfinanszírozás mértékének 80-85%-a maradt. Bevezették, hogy egy tagállam éves bevétele a strukturális alapokból és Kohéziós Alapból együttesen nem haladhatja meg az adott ország GDP-jének 4%-át. 17 16 Horváth Zoltán: Kézikönyv az Európai Unióról, Magyar Országgyűlés, 2001, 296. p. 17 Horváth Zoltán: Kézikönyv az Európai Unióról, Magyar Országgyűlés, 2001, 298. p.

26 2 REGIONÁLIS POLITIKA MAGYARORSZÁGON 2.1 A TERÜLETFEJLESZTÉS ALAKULÁSA Magyarországon a rendszerváltás előtti időszakban a területi különbségek nem voltak jelentősek. Ebben az időszakban ágazati problémák, a verseny hiánya, foglalkoztatás támogatása és a jövedelmek erőteljes újraelosztása jellemezte az országot. A rendszerváltás után felerősödött a verseny, a teljes foglalkoztatás nem volt cél, új törvények születtek. Ennek következtében nőttek a területi különbségek. Az 1990-94 közötti időszakban nem volt hangsúlyos szerepe a területfejlesztésnek. Megyei válságkezelő programok léteztek, amelyeket települési önkormányzatok és államigazgatási szervek végeztek. 1994-98 között felvetődött, hogy a regionális politika önálló szabályozására van szükség. Ennek érdekében 1996-ban létrehozták a területfejlesztésről és területrendezésről szóló törvényt, valamint kidolgozták az Országos Területfejlesztési Koncepciót (35/1998. OGY határozat az Országos Területfejlesztési Koncepcióról). A koncepció lényege, hogy a területfejlesztés nem az önkormányzatok, hanem megyei területfejlesztési tanácsok feladata. A törvényt 1999-ben módosították, és létrehozták a Regionális Területfejlesztési Tanácsokat. A módosított törtvény teljes mértékben EUkonform. Tartalmazza a területfejlesztési elveket, célokat és eszközrendszert. A koncepcióban lehatárolták a magyar NUTS 2 régiókat. 2.2 A TERÜLETFEJLESZTÉS INTÉZMÉNYRENDSZERE 2.2.1 JOGI KERETEK A területfejlesztési politika törvényi szintű szabályozásának alapja a területfejlesztésről és területrendezésről szóló 1996. évi XXI. törvény. A törvény megszületése előtt a területfejlesztési tevékenység jogi kereteit OGY határozat és kormányrendeletek szabályozták. Ez a tevékenység az elmaradott és válságtérségek helyzetének javítására irányult. Közvetlen forrásául 1991-ig a Területfejlesztési és Szervezési Alap majd később a Területfejlesztési Alap szolgált.

27 A kormányzati döntések legmagasabb szintű hátterét a területfejlesztési támogatás irányelveiről és a kedvezményezett térségek besorolásának feltételrendszeréről szóló 84/1993 (XI.11.) OGY határozat teremtette meg, amely először fogalmazta meg a területpolitika fő irányait. Ezek az intézkedések azonban csak enyhíteni tudták a kedvezőtlen területi folyamatok negatív hatásait, miközben újabb kihívást jelentett az ország Európai Unióhoz való csatlakozásának felgyorsítása. Ezért elengedhetetlenné vált a területfejlesztési politika egységes törvényi szintű szabályozása, a területfejlesztésről és területrendezésről szóló 1996. évi XXI. törvény megalkotása. A törvényt 1999-ben módosították az 1999. évi XCII. törvénnyel. Középpontjában az Unióhoz való csatlakozás, valamint az ezzel összefüggő intézmény és eszközrendszer fejlesztése áll. A módosítás a következő területeken hozott alapvető változást: - a területfejlesztés regionális intézményrendszerének megerősítése - a tervezési-statisztikai régiók stabilitását jelentő elemek erősítése - az uniós források fogadóképességének biztosítása - kistérségi, megyei, regionális és országos tervek egymásra épülő rendszere 2.2.2 TERÜLETBEOSZTÁSI RENDSZER Magyarország területét az utóbbi évtizedekben számos alkalommal osztották fel régiókra. Rengeteg változata létezett a különféle szempontok és módszerek alapján elkészített régióbeosztásnak Nem létezett egy általánosan elfogadott régióbeosztás. A kilencvenes években az Unióhoz való csatlakozással kapcsolatos követelmények között szerepelt egy olyan hierarchikus területbeosztási rendszer létrehozása, amely harmonizál a NUTS-rendszerrel. A rendszer kialakítása meglehetősen időigényesnek bizonyult. A NUTS 1 szint meghatározása nem jelentett különösebb gondot, ugyanis Magyarország - Dániához, Írországhoz és Luxemburghoz hasonlóan - NUTS 1 szinten egy egységnek felel meg. A második és harmadik szint kialakítása azonban nehézségekbe ütközött a regionalista és a vármegyepárti nézetek ellentéte miatt. Végül a regionalista nézet került többségbe, amely szerint a magyar megyék méretei nem érik el az Unió NUTS 2 szintjét, így ki kell alakítani egy külön regionális területbeosztást. A megyék kielégítik a NUTS 3 szint követelményeit. A Kormány 1996-ban elhatározta, hogy NUTS 4 szintű, úgynevezett kistérségeket hoz létre. Ennek értelmében 150 ilyen

28 területi egység került kialakításra, amelyek egyenként átlagosan 20 települést foglalnak magukban. 18 Az ország települései NUTS 5 szintnek felelnek meg. A magyar területi statisztikai osztályozási rendszer szintjei (2001. január 1-én): 19 1. szint ország 1 2. szint tervezési-statisztikai régiók 7 3. szint megyék, főváros 19+1 4. szint statisztikai kistérségek 150 5. szint települések (városok + községek) 3135 A 35/1998. OGY határozat az Országos Területfejlesztési Koncepcióról hét tervezésistatisztikai régiót jelölt ki. A területfejlesztésről és területrendezésről szóló 1996. évi XXI. törvény 1999-es módosítása alapján több megye területére kiterjedően kialakításra került a tervezési-statisztikai régiók rendszere. A törvény meghatározta a hét tervezésistatisztikai régió intézményi rendszerét, az intézmények feladatait és működésének kereteit. Hét tervezési-statisztikai régió a következő: Közép-Magyarország (Budapest, Pest megye) Közép-Dunántúl (Fejér, Komárom-Esztergom, Veszprém megye) Nyugat-Dunántúl (Győr-Moson-Sopron, Vas, Zala megye) Dél-Dunántúl (Baranya, Somogy, Tolna megye) Észak- Magyarország (Borsod-Abaúj-Zemplén, Heves, Nógrád megye) Észak-Alföld (Hajdú-Bihar, Jász-Nagykun-Szolnok, Szabolcs-Szatmár-Bereg megye) Dél-Alföld (Bács-Kiskun, Békés, Csongrád megye) A napokban (november 28-án) új kistérségi beosztársról született döntés. 18 Bonifert Donát: A kistérségek szerepe az Európai Unió országaiban és Magyarországon, Falu Város Régió, 2003/5. 6-11. p. 19 KSH http://w3.ksh.hu/orszagjaras/magyar_2.htm (2003. 10. 02.)

29 1. ábra forrás: KSH 2.2.3 AZ INTÉZMÉNYRENDSZER ÁLTALÁNOS VONÁSAI A területfejlesztésről és területrendezésről szóló 1996/XXI. törvény rendelkezik a területfejlesztés új intézményrendszerének létrehozásáról. Az újfajta területfejlesztési struktúrák felállításának célja az volt, hogy az országosnál alacsonyabb szinten is kialakuljanak megfelelő stratégiák és prioritások, valamint hogy a régiók fel tudjanak készülni az uniós csatlakozásra. Új testületek jöttek létre regionális és megyei szinten, a regionális, illetve megyei fejlesztési tanácsok, továbbá az ezek feladatait operatív szinten ellátó regionális, illetve megyei fejlesztési ügynökségek. A területfejlesztés tervezési szintjei: Országos szint Az intézményrendszer csúcsán az Országos Területfejlesztési Tanács (OTT) áll, amely felelős a területfejlesztési politika kialakításáért, valamint tanácskozási joga van minden a politika beavatkozási eszközeit érintő döntésben (támogatásra jogosult területek