A CSALÁDI HÁTTÉR HATÁSA A GYERMEK VISELKEDÉSÉRE SURÁNYI KRISZTINA
Mennyire számít egy kisgyermek magatartásában a családi háttér? Ötlettár Mennyire kell bevonni a gyermek szüleit az óvodapedagógiába? Számít-e, ha a gyermek óvoda előtt már járt bölcsődébe? Hogyan lehet megszerettetni a gyermekkel az óvodát? Hogyan integrálják/integrálódik a magatartászavaros gyermek? Hogyan szocializálódik a kisgyermek az óvónő segítségével valamint egyedül? Játszik-e valamiben fontos szerepet az a tény, hogy a gyermeknek van-e testvére vagy nincs? Mennyire játszanak fontos szerepet a készségfejlesztő játékok az óvodáskor első szakaszaiban (3 éves korban), és mennyire a későbbiekben (5 éves korban)? Milyen módon tanulja meg a gyermek a fegyelmet? Melyik az előnyösebb: 3 éves kórtól vagy 5 éves kortól óvodába kerülni, előbb vagy később küldeni a gyermeket iskolába? Van-e különbség a kisgyermek személyének alakulásában attól függően, hogy magán- vagy normálóvodába járt?
A CSALÁDI HÁTTÉR KIHATÁSA A GYERMEK SZOCIALIZÁCIÓJÁRA, VISELKEDÉSÉRE, KAPCSOLATAIRA AZ ÓVODÁBAN Absztrakt Témakörök: kisgyermek, óvoda, család, szocializáció Kulcsszavak: óvoda, gyermeki személy, viselkedés, családi háttér (státusz, családmodell) Mint minden korosztálynak, a kisgyermeknek is megvan a maga társadalma, ez az óvoda. A kisgyermek nem önálló ember, nagy hatással van rá közvetlen környezete, amely nem más, mint a családja. Egyéni témámban azt szeretném feldolgozni, milyen hatással van a gyermek maga társadalmán belüli viselkedésére az, ha összetartó családból jön, ha csonkacsaládból jön, ha vannak testvérei, ha családi tragédia árnyékolja be a napjaikat, ha foglalkoznak vele a szülei, vagy ha nem szeretetteljesen bánnak vele otthon, milyen viselkedési attitűdöket vesz át a szüleitől, és melyek hatnak csak közvetve a kapcsolatainak építésére és milyenségére. Manapság ez fontos kérdés, hiszen a család által közvetített értékek rendkívül meghatározzák a gyermek egészét, aki majdan a jövő nemzedékévé válik.
SZAKIRODALMI LISTA Buda Béla (1995): A személyiségfejlődés és a nevelés szociálpszichológiája. Budapest, Nemzeti Tankönyvkiadó. Dombi Alice - Oláh János - Varga István (szerk.) (2004): A neveléselmélet alapkérdései. Gyula, APC Stúdió. Horváth-Szabó Katalin (2011): A házasság és a család belső világa. Budapest, SE Mentálhigiéné Intézet: Párbeszéd (Dialógus) Alapítvány Ján Grác (1979): Értsük meg a gyermeket! Budapest, Tankönyvkiadó. Pálhegyi Ferenc (2009): Keresztyén házasság. Budapest, Református Kálvin Kiadó. Popper Péter Ranschburg Jenő Vekerdy Tamás (2005): Sorsdöntő találkozások: szülők és gyermekek. Budapest, Saxum Kiadó. Ranschburg Jenő Popper Péter (1978): Személyiségünk titkai. Budapest, RTV- Minerva. Ranschburg Jenő (1995): Félelem, harag, agresszió. Budapest, Nemzeti Tankönyvkiadó. Solymos Katalin: A családi szocializáció jellemzői. In: Kollár Katalin N. Szabó Éva (szerk.) (2004): Pszichológia pedagógusoknak. Budapest, Osiris Kiadó. Solymos Katalin: Fejlődés és szocializáció. In: Kollár Katalin N. Szabó Éva (szerk.) (2004): Pszichológia pedagógusoknak. Budapest, Osiris Kiadó.
Galambos Katalin (2009): A fejlődéslélektan és a szocializáció alapjai. Budapest, Műszaki Könyvkiadó. Teleki Béla (2000): Kézikönyv a családról. Kecskemét, Korda. Vekerdy Tamás (2008): Az óvoda és az első iskolai évek - a pszichológus szemével. Budapest, Saxum. Velkey László (1984): Gyermekeink gondozása, nevelése. Budapest, Medicina Könyvkiadó. Virginia Satir (1993): A család együttélésének művészete. Budapest, BFI.
GONDOLATI TÉRKÉP
HOSPITÁLÁS KEREKERDŐ ÓVODA A csoport neve: Katica csoport Létszáma: 25 fő; a hospitálás napján jelen volt: 22 fő Nemi eloszlás: 15 lány, 10 fiú; a hospitálás napján jelen volt: 13 lány, 9 fiú SNI gyermekek száma: 1 fiú JÁTÉKMEGFIGYELÉS Helyszín: Kerekerdő óvoda, 1202, Mártonffy utca 76-84., csoportszoba Időpont: 2012. május 11., 8:47 8:51 Résztvevők: 3 lány, 4-4,5 évesek, nevezzük őket Katinak, Boginak, Szilvinek. A szituáció körülményei: Szabad játék ideje. Bogi és Szilvi az építőkockás sarokban játszik. Kati először odajön hozzám, megkérdezi: Megnézed, hogyan játszom? Azt válaszolom: Persze!, ő pedig odamegy a már játszó két kislányhoz a terem tőlem távolabb eső sarkába, ezért közelebb mentem hozzájuk. A megfigyelt játék: Kati bekapcsolódik a konstruáló játékba, őt beengedik a játszó lányok, és Kati újabb elemeket hozzáadva építi azt. Közben beszélnek mindhárman, de kevés a kapcsolat köztük, mindenki a maga részét építi. Kb. 2 perc elteltével Bogi azt mondta, amint egy építőelemet helyezett el: Ez lesz a királylány szobája. Kati viszont azt reagálta rá: Nem! Nem itt lesz! Hanem itt lesz! és egy építőkockát helyezett a már felépített kockák egy másik területére. Bogi reakciója erre az volt, hogy bár elfogadta Kati tettét, a sajátját is végrehajtotta, és azt mondta: Akkor az én királylányomnak itt lesz a szobája. Kati azonban nem akarta engedni, így először szóban hívta fel rá a figyelmet, hogy Bogi szedje le az építőkockáját, majd amikor Bogi nem volt rá hajlandó, akkor Kati lelökte onnan. Bogi mérges lett, megfogta a kockáját, és vissza akarta tenni oda, ahova eredetileg is szánta, de Kati kijelentette, hogy Nem!. Bogi még próbálkozott egy ideig, azt mondta: Legyen két királylány, és az enyém itt fog lakni!, de Kati nem akarta engedni. Szilvi viszont nem akart belefolyni a vitába, ezért csak nézte a jelenetet. Boginak nem tetszett a szituáció, ezért kilépett belőle, elment az orvosos játékokhoz. Szilvi továbbépített, Kata viszont zavartnak tűnt. Ezután az egyik
építőkockával azt kezdte el játszani, hogy az egy kisautó, majd amikor megunta, ő is odébbállt. Megjegyzendő: Szilvi testvére fogyatékos, ő maga visszahúzódó kislány, legtöbbször egyedül játszik akkor is, ha többiekkel együtt van, ettől függetlenül sok játékkal játszik. Bogi családi háttere az óvodapedagógus szerint rendben van, nincs különösebb probléma otthon. Kati szülei viszont elváltak, az óvodapedagógus úgy tudja, szülei sokat veszekedtek, és megfigyelése szerint Kati agresszív viselkedésre hajlamos, nem mindig szófogadó, gyakran provokálja a másik gyereket, és szeretne irányítani. Az óvodapedagógus az aznap délután tartandó ünnepségre készült, így erre a helyzetre nem figyelt fel. Mit tanulhatunk ebből a szituációból? Az általában visszahúzódóan viselkedő kislány most sem avatkozott közbe, pedig konfliktushelyzet bontakozott ki körülötte, viszont nem is ment el onnan, csak hagyta, hogy elmúljon. Az a kislány, akinek családja feltehetőleg harmonikusan működik, felajánlott egy kompromisszumos megoldást, hajlandó volt a helyzet megoldására. Az a kislány viszont, akinek családi háttere problémásnak mondható, nem hajlott a felajánlott kompromisszumos megoldásra, nem akarta elfogadni a másik ötletét, hanem a saját akaratát akarta véghezvinni, ehhez még a nyílt támadástól sem rettent vissza. A hirtelen felgyülemlett feszültségét úgy vezette le, hogy az építőkockával azt játszotta, az egy kisautó, így visszatért egy korábbi játékfejlődési szakaszhoz. Választott kutatási módszer: az óvodapedagógus véleményének kikérdezése az egyes gyermekek családi hátteréről, majd a gyermekek megfigyelése, tudatos észlelése. Azért a megfigyelést választottam, mert az volt a feltételezésem, hogy a problémásabb családból jövő gyerekek játékában megfigyelhető valamilyen deviancia, így már a feltételezésből adódott a kutatási módszer, a téma jellegéből adódóan azonban elengedhetetlen az óvodapedagógus véleménye, háttérinformációi.
A választott módszer jellemzői: rövid ideig tartó, egyéni, közvetett megfigyelés. A megfigyelés szempontjai: az óvodapedagógus felhívta a figyelmemet azokra a gyerekekre, akikről úgy tudta, nehezebb családi hátterük van. Feltételezésem szerint ők játékban is deviánsabb viselkedést mutatnak, így az alábbi tényezőkre figyeltem: - Játék közben mutat-e haragot, agressziót - Funkciójának megfelelően használja-e a játékot - Van-e társas kapcsolata játék közben, ha igen, az mire irányul, és kimenetele szerint pozitív vagy negatív-e. Interjú a csoport óvodapedagógusával (Kerekerdő Óvoda): - Előző évekhez képest lát-e valamilyen változást azzal kapcsolatban, hogy milyen családi háttérrel érkeznek a gyerekek az óvodába? - Igen, jelentős változás figyelhető meg az elmúlt 10-20 évben. Romlott a gyerekek családi háttere, és a gyerekek is agresszívebbek, nehezebben nevelhetőek. - Általában milyen családból érkezik a gyermek? - A legtöbb gyermek szülei elvált, vagy épp folyamatban van a válás, emiatt sokat veszekszenek gyakran a gyerek előtt is, aki a felgyülemlő feszültséggel nehezen tud mit kezdeni, még a játékában sem. De vannak olyan gyerekek is, akik jó családból érkeznek, velük nincs semmi baj. Könnyen szoktathatóak. - Van olyan gyerek, aki különösen kötődik Önhöz? - Nem, nem igazán. Csak a szokásos kötődés figyelhető meg. De olyan sincs, aki meg egyáltalán ne lenne velem kapcsolatban. - Rendben. Köszönöm szépen!
Eötvös Loránd Tudományegyetem Bárczi Gusztáv Gyógypedagógiai Kar A kisgyermekkor pedagógiája NBÁA-005/1 A családi háttér hatása a gyermek viselkedésére Szemináriumi dolgozat 2012 Oktató: Kerekes Valéria KEVLAAP.ELTE Készítette: Surányi Krisztina SUKTAAG.ELTE
Tartalomjegyzék 1.... A témaválasztás indoklása... 3 2.... Sze mináriumi dolgozat: A családi háttér hatása a gyermek viselkedésére... 4 3.... Össz egzés... 12 4.... Felh asznált szakirodalom... 14
5.... Miért választottam ezt a témát? Szeretem megfigyelni az embereket, akár utazom, akár az utcán sétálok, munka vagy éppen játék közben, egy beszélgetés vagy egy konfliktus közepette. Gesztusaikból, mimikájukból sok mindenre következtethetünk: milyen a személyisége, hogyan reagálna egy-egy szituációban, jól érzi-e éppen magát vagy kikívánkozik az adott helyzetből. Számomra ezek fontos, ugyanakkor lenyűgöző dolgok is. Nézetem szerint személyiségünk nem merül ki pusztán a biológiailag öröklött tényezőkből rendkívüli módon befolyásol minket a környezetünk, de ami a legmeghatározóbb az életünkben, az a családunk, hiszen az ember egy bio-pszicho-.szociális lény. A családunkkal vagyunk nap mint nap, kisgyermekként ez az első közeg, ahol szocializálódunk. A család személyiségre való hatása bizonyított, mégis mindig rácsodálkozom, amikor a gyakorlatban találkozom ezzel a ténnyel. Mindig is nagyon érdekelt a családi légkör, nevelés problematikája. Vajon tényleg törvényszerű-e, hogy aki szeretetteljes családi légkörben nő fel, példaértékű életet fog élni, aki pedig nehéz családi körülmények közt élte gyermekkorát, tényleg hajlamosabb lesz-e a deviáns viselkedésre? Hogyan veszi át a gyermek az otthoni családmodellt, és ez hogyan mutatkozik meg az egyes helyzetekben? Valóban megállapítható, hogy a nyugodtan játszó gyermek családja harmonikus, szeretetteljes, az agresszívabb, elutasítóbb gyermek viselkedése hátterében pedig valamilyen családi probléma állhat? Vajon tényleg a családunk az, ami meghatároz minket egy életen át? Vajon a jó gyermekből tényleg szeretetteljes felnőtt lesz, a rossz kisgyermekkel pedig tényleg problémák lesznek a későbbiek folyamán is? Ennek eldőlésében mennyire van szerepe a családnak? Számomra izgalmas kérdések ezek. Tinédzser, felnőtt embereken látom, hogy a családjuk nagymértékben meghatározza őket. De vajon a gyermekeken hogyan mutatkozik meg a családjuk milyensége? Erre kerestem a választ projektem során. A családi háttér hatása a gyermek viselkedésére
A Szülők Kislexikona c. könyv definíciója alapján a család a következőképpen azonosítható be: A család a legalapvetőbb közösség, a két nemhez tartozó, egy háztartásban élő emberek szervezett együttélése, amely elsődlegesen házastársi kapcsolatra épül. ( ) A család társadalmi funkciói közül különösen hármat szoktunk kiemelni: 1. gazdasági funkció t (a család fenntartása, család szervezése), 2. biológiai és pedagógiai funkciót (utódok létrehozása és felnevelése), 3. a családtagok közötti egyensúlyt biztosító meggyőződésbeli és érzelmi funkciót (azonos vagy hasonló világnézeti alap, érzelmi harmónia). Kisgyermekként megtapasztaltuk, hogy a családunk az a hely, amely a biztonságot nyújtja számunkra, ahol vigaszt találunk, játszhatunk szabadon, mert anya mindig ott van, ha ő ott van, akkor semmi baj nem érhet. Amikor a kisgyermek megtapasztalja, hogy kap szabadságot, mégis törődnek vele, akármikor visszatér, szeretettel fogadják - ez egy jó anya-gyermek kapcsolat, ami annak válik alapjává, hogy a gyermek később nyílt legyen a világra: másik gyerekekre, új helyzetekre, ismeretlen dolgokra (Ranschburg, 1978). Harlow 1966-ban elvégzett majom-kísérlete is bemutatta: az anya és az utódja között nem pusztán testi kapcsolatnak kell kialakulnia, mert ahhoz, hogy az utód biztonságban érezze magát, szüksége van az érzelmi ingerekre is, a szeretetteljes kötődés pedig az egészséges személyiségfejlődés alapjául kell, hogy szolgáljon. A kísérletben megfigyelt kismajmok, amik anyukája egy szőrbábu és egy drótbábu volt, később agresszívek, félénkek lettek, hiszen bár ételt kaptak a pótanyáktól, semmi egyéb reakciót nem mutattak a kismajmok viselkedésére, mivel élettelenek voltak, sőt a későbbiek során az így felnőtt kismajmok nem gondozták utódjukat sem. Véleményem szerint ez a kísérlet az alapja annak, hogy mennyire meghatározza az utódot az anyával való kapcsolata. Emberekre kivetítve természetesen nem állhatunk meg pusztán az anya-gyerek kapcsolatnál, hiszen az apának is rendkívül fontos szerepe van, ő is a család tagja, érzelmileg neki is kötődnie kell a gyermekhez, és viszont (Buda, 1995). Mindezek után megállapítható, hogy a gyermek ép személyiségfejlődéséhez elengedhetetlen a harmonikus, elfogadó, szeretetteljes légkör, amit a két szülőnek kell biztosítania de ez nem tévesztendő össze azzal, hogy nem fordulhatnak elő viták, nézeteltérések, kisebb-nagyobb konfliktusok a családon belül. Azonban ha a fönt leírt
légkör biztosított, akkor a konfliktusok elrendezése is hasonló módon zajlik: egymást meghallgatják, segítenek, elmondhatják érzéseiket, a felek szabadsággal rendelkeznek. Ha az elfogadás biztosított, a gyermek is könnyebben él a kezébe akadó eszközökkel, bátrabban kipróbálja magát (Buda, 1995). Az alapvetően szükséges családi harmóniát azonban sok más körülmény, tényező is megbonthatja (Teleky, 2000). Elsőként a nem vagy rosszul kialakult kötődést kell megemlíteni. A sérült anya-gyermek kapcsolatnak többféle oka lehet: oka lehet egyrészről az anya elutasító magatartása vagy az ambivalens kötődése (a szeretete mellé negatív érzelem, pl. harag társul), másrészről az anya elvesztése (ez esetben az édesanya elhunyt, vagy pedig a gyermek állami intézetben nevelkedik). A kisgyermekre traumatizáló hatással van, ha magát a szülőt éri valamilyen érzelmi sokk, mert ez kihat a gyermekkel való kapcsolatára is; ha a szülők elválnak, hiszen az a biztonság, amit a két szülő együtt alakít ki, megbomlik; vagy a szülőknek rossz kapcsolata van egymással, esetleg családon belüli erőszak, szenvedélybetegség jelenik meg. Ezekben az esetekben a gyermek biztonságérzete mindenképpen sérül, a család harmóniája megbomlik. Nem érzi a határokat, nem érzi szabadnak sem magát, hiszen egy folytonos hiányérzet lép fel, olyan hiány érzete, ami nem valami konkrét történéshez, tárgyhoz, érzelemhez kapcsolható. A harmonikus családmodell mellett fontos megemlíteni a következő családmodelleket is, melyek káros hatással lehetnek a gyermek személyiségfejlődésére. Dr. Pálhegyi Ferenc gyógypedagógus, pszichológus szerint a következő családmodellek léteznek: a diktátor család, ahol az apát kell szolgálni, az anyakirálynő családja, ahol az anya a domináns fél, tőle függ a család (alá-fölérendelt szerepek a családon belül). A cipekedő modell az, ahol az anya minden fáradságot magára vállal, hiszen senki más nem csinálja meg helyette, de sem a nőies nő, sem a férfias férfi szerepét nem tanulja meg a gyermek. Az egyenlősdi családmodellben minden jogi alapon történik: a szülőknek joguk van önálló gondolatokhoz, bankszámlához, stb. a gyerekek viszont nem kapnak konkrét útbaigazítást, hiszen mindkét szülő mást mondhat a gyereknek. A veszekedő szülők modellje is egyértelműen negatív, hiszen azok az emberek pusztítják egymást, akiktől a gyermek élete függ. Az elszigetelt modellben a gyermek a két szülő közt ingázik, az anya
magához láncolja a gyermeket, az apa pedig közömbösen a munkába menekül, igazi érzelmi támaszt azonban egyik szülő sem ad a gyermeknek. A csonka család problémája nagyon összetett: először is eltűnik a családból vagy az anya vagy az apa nemi szerepe, így a másik félnek egyszerre két szerepet kell magára vállalnia, másrészről a gyermekhez is kétféleképpen viszonyulhat: vagy túl korán akarja a felnőtt szerepébe helyezni őt, vagy pedig magához láncolja, és lelkileg alig engedi el. A marionett mester családmodelljében legtöbbször a nagymama irányítja a családot, ami sok feszültséghez vezet a családtagok közt. A gyerekbálvány családban a szülők játékokkal fejezik ki a törődésüket, szeretetüket megfosztva a gyermeket az érzelmektől, az életkorának megfelelő követelményektől, a korlátoktól. A jó pásztor családja pedig a fönt említett harmonikus család modelljének felel meg, ami az optimális fejlődést segíti. Fontos azonban megemlíteni a testvérkapcsolatokat is, ami szintén meghatározó szereppel bírhat egy kisgyermek életében. A harmonikus családban a gyermekek léte természetes, a figyelem megoszlására figyelnek a szülők. Azonban itt is felborulhat az egyensúly: az idősebb gyermeket megviselheti, hogy a figyelem az újszülöttre összpontosul, esetleg féltékennyé válhat, de a fiatalabb gyermek is irigykedhet az idősebbikre, pláne ha a szülők a gyerekeket összehasonlítják, és a fiatalabbik viselkedése a nemkívánatosabb. A testvérek közt sajátos kapcsolat alakul ki: ha kicsi a korkülönbség, akkor az idősebbik jótékony hatással lehet a fiatalabbik fejlődésére, sajátos nyelv alakulhat ki kettejük közt, létrejöhet egy egymást segítő, szeretetteljes kapcsolat. Ez a kapcsolat azonban deformálódhat is: az egyik testvér domináns szeretne lenni, vagy nem alakul ki az egymást segítő kapcsolat ez leginkább azokban a családokban történik, ahol vagy az apa vagy az anya domináns félként van jelen (Ranschburg, 1978). Azonban az is meghatározó, ha a család elveszíti az egyik gyermeket, amely érzelmi sokkal járhat, illetve az is külön esetként említendő, ha a gyermeknek fogyatékos testvére van, vagy ha nincs testvére. Mindezek a családmodellek, a testvérkapcsolatok igen nagy hatással vannak a gyermek alaptermészetére, a temperamentumára (Buda, 1995).
Arra kerestem a választ, hogy egy óvodai csoport játékában, a gyermekek egyénenkénti viselkedésében mennyire szembetűnő, tipikus jelenségek figyelhetőek meg annak tudatában, hogy a gyermek kedvező vagy kedvezőtlen családi háttérrel jön az óvodába. Feltételezésem szerint, aki szeretetteljes családi közegből jön, olyanból, ami a gyermek személyiségfejlődésének optimális, az a gyermek játékában, interakcióiban nyugodtabb, kiegyensúlyozottabb, nem agresszív, a játékokkal pedig funkciójuknak megfelelően játszik. Sajnos több volt a csoportban az a gyermek, akinek valamilyen családi probléma felhőzi be a mindennapjait, így a békésen játszó gyermekek hamar feltűntek. A hospitálás megkezdésekor három kislány játszott három babával kb. 10 percen át. Megkérdeztem az óvodapedagógust, hogy tud-e a gyerekek valaminemű családi problémájáról. Azt mondta, egy kislány kivételével, akinek a szülei elváltak, nekik jó családi hátterük van. A későbbiekben az említett kislány kivált kettejük közül mind játékban, mind viselkedésben, erre a későbbiekben még visszatérek. A hospitálás során ez előbb említett kislányok egyébként rendesen viselkedtek: ha szerettek volna valamivel játszani, aminek használatáról az óvodapedagógust kellett megkérdezni, akkor ez nem okozott gondot nekik, a játékuk alatt csendesen, békésen játszottak, ha valamelyik társuk akart bekapcsolódni a játékukba, bevették őt, bár szívesebben voltak csak maguk ketten. Amint befejezték a játékot, visszapakolták a helyükre az eszközöket. Még egy hármast figyeltem meg, akik szívesen játszottak együtt, és akik ugyanígy békésen játszottak. Róluk is azt mondta az óvodapedagógus, hogy jó családból jönnek. Volt azonban egy kisfiú, akiről bár azt mondta az óvónő, hogy neki is rendben van a családja, mégis rendkívül visszahúzódóan viselkedett, alig kezdeményezett játékot a társaival, bár amikor őt hívták játszani, szívesen vette azt. Mégis az első adandó konfliktushelyzeteknél kilépett az adott szituációkból. Amikor a szabad játék után a délutáni műsorra próbáltak a gyerekek, ami egy irányított feladat volt, a kisfiú mindig szót fogadott, bár sokszor bizonytalan volt abban, hogy hol kellene éppen állnia. Egy másik kisfiú is felkeltette a figyelmemet. Gyönyörűen beszélt, a csoportban egyértelműen neki volt a legérthetőbb beszéde. Folyton mosolygott, békésen,
nyugodtan játszott, de legtöbbször egyedül. Mint azt az óvodapedagógus mondta, a kisfiú művészcsaládból származik: mindkét szülő zongoraművész, testvére nem született. Volt egy kislány, aki mindig egyedül játszott. Szinte senkivel sem került kapcsolatba. Majdnem biztosra vettem, hogy valami gond lehet a szüleivel, ám az óvodapedagógus rácáfolt, és teljes meggyőződéssel azt mondta, a szülei kapcsolata kiegyensúlyozott, viszont van egy fogyatékos testvére (a fogyatékosság típusára nem tértünk ki), akit szülei szintén szeretnek, viszont nagy mértékben megnehezíti a testvér gondozása a hétköznapokat, mert huszonnégy órás jelenlétet igényel a gyermek. Jelen esetben tehát a testvér volt hatással a kislányra, akinek egyébként finommotorikája rendkívül fejlett, csakúgy mint a konstruáló képessége, és az esztétikai érzéke ő volt az egyetlen, aki a reggeli után az asztal formájára merőlegesen, pontosan középre helyezte el a terítőt, és a virágos vázát is pontosan az asztal közepére tette, játékait is mindig a helyére rakta vissza, és meglehetősen önálló volt. Az tehát nem jelenthető ki egyértelműen, hogy azok a gyerekek, akik harmonikus családban nevelkedtek fel, mindig bátrak, magabiztosak, társaikkal jó kapcsolatuk van, hiszen ezt a tapasztaltak megcáfolták. Viselkedésük nem csak az otthoni légkör milyenségétől függ, hanem a gyermekbiológiai adottságaitól, az alaptermészetétől is (Grác, 1979). Az azonban közös volt mindegyikük játékában és viselkedésében, hogy nyugodtak, kiegyensúlyozottak voltak, törekedtek a rendre, csendben játszottak, nem keltettek feltűnést. A legtöbb gyermek azonban nehéznek mondható családból jön, sokszor nehezen kezelhetőek, ahogyan az óvodapedagógus állította, képességiek fejlettségi szintje a korukhoz mérten elmaradott, fejletlen a mozgáskoordinációjuk, beszédük, finommotorikájuk. A család tehát nem csak a gyermek viselkedésére van hatással, de a testi fejlődésükre is (Velkey, 1984). Az egyik kisfiú a padlón ülve (és nem a szőnyegen) játszott egy kisautóval. Bár ő volt a csoport legfiatalabb tagja, a negyedik évét nemrég töltötte, de játéka kimerült a funkcióörömben, ami a kocsi tologatása okozott. Miután megunta, a játékot ott hagyta a földön, és elment a szoba sarkában található paravánhoz játszani a többiekkel.
Azonban az itteni játéka is kimerült abban, hogy apró szivacslabdákat dobált pár társával a paravánon át. Amikor az óvodapedagógus rájuk szólt, az építőkockákhoz ment játszani. Ezután már csak az tűnt fel, amikor a szobában kezdett futkosni. Az óvodapedagógus azt mondta, szülei elváltak, a gyermek pedig általában nehezen kezelhető. De ha megtalálja a módját, ami a gyermek esetleges hangulatától nagyban függ, akkor sikeres is lehet az együttműködés. Egy másik kisfiú pedig rendszeresen odajött hozzám megkérdezni, hogy hívnak. Először bemutatkoztam neki, de odajött másodszorra, sőt harmadszorra is. Egy idő után pedig azt kezdte el kérdezgetni, hogy tényleg úgy hívnak-e engem, ahogyan mondtam, és megmondta, hogy ő valóban arra kíváncsi, hogy jól emlékszik-e. Folyamatos megerősítést kívánt meg, és azt mondta az óvónő, csak azokkal teszi ezt, akiket addig nem ismert. Amikor az építőkockákkal játszott, feltűnt, hogy a rövid ideig tartó építés után az egyik kockával azt játszotta, hogy az egy autó, és mellette a búgó motor hangját hallatta. Az óvodapedagógus azt mondta, az ő szülei is elváltak. A játékmegfigyeléskor leírt kislány viselkedése meglepő volt: legelőször is odajött hozzám, hogy megkérdezze, megnézem-e, ahogyan ő játszik, majd beleegyező válaszomra az építőkockákhoz szaladt, és nagyon koncentráló arckifejezéssel folytatta a már megkezdett építést. Sokszor ellenőrizte, figyelem-e, ugyanis sokszor rám pillantott. Amikor azt látta, hogy éppen másra figyeltem, amikor ő föltekintett, csalódottnak tűnt az arckifejezése, és játékában is leállt egy pillanatra. Majd amikor megerősítettem őt abban, hogy figyelem őt, újult kedvvel épített tovább, az építőelemeket nagy szakértelemmel, gondosan választotta ki. Amikor egy másik kislány a királylány szobáját szerette volna megépíteni, kijelentette, hogy a másik kislány által választott hely helyett az ő általa választott területen lesz a szoba. A másik kislány szeretett volna egy köztes megoldást találni a konfliktushelyzetre, nevezetesen, hogy legyen két királylány, de ez nem tetszett az érintett kislánynak, inkább a saját akaratát szerette volna véghezvinni. Amikor ezt nem engedte a másik kislány, ő egy idő után agresszívebben lépett fel, és lelökte azt az építőkockát a helyéről, amit a másik kislány a királylány szobájának szánt, és közben hangosan azt mondta, nem. Végül a másik kislány kilépett ebből a konfliktushelyzetből, ő pedig csalódottnak, elhagyatottnak tűnt arckifejezése alapján, és játékában is megállt egy rövid ideig. Az óvodapedagógus
elmondta, hogy szülei elváltak, apja és anyja felváltva, külön neveli őt, testvére pedig nincs. Sok hasonló helyzetű gyermek közül szeretnék még két gyermeket kiemelni, egy lányt és egy fiút. A kislány azért keltette fel a figyelmemet, mert folyamatosan negatív válaszokat adott a társainak, pl. Nem szeretlek, ha így viselkedsz!, Nem kell mesekönyv! Nem kapod meg! hangja mindig kihallatszott, ha valakit vagy valamit visszautasított, ezt pedig gyakran tette. Következő játékában hozzám hozta kis tálcán a játékgyümölcsöket. Egy idő után nagyon sok gyerek sereglett oda körém hasonló kistálcákkal, így kissé hátráltatták a megfigyelésemet, ezért azt mondtam nekik, már nem tudok többet enni. Többen elfogadták, de ez a kislány sokáig állt előttem értetlenül, bár nekem nem mondta, hogy vegyek még abból, amit ő adott. Az óvodapedagógus is megerősítette abban, hogy véget ért ez a játék, ekkor szomorúságot láttam az arcán, majd letette a tányért az asztalra, ami nem az eredeti helye volt, és az építőkockákhoz szaladt. Az óvodapedagógus elmondta, hogy a szülei gyakran veszekszenek, és az is előfordult már, hogy az édesanya kizárta a házból az édesapát. Mindez sokszor megnehezíti a gyermek hétköznapjait is, többször feszült, és gyakran elutasítóan viselkedik. A másik gyermek, akit kiemelnék, az a kisfiú, aki egy gyermekotthonban él, ugyanis elvették az édesanyjától őt kiskorában. A nagymamája gondoskodik róla, de magához venni nem tudja. A kisfiú szemüveges, beszédfejlődése megkésett, ezért logopédushoz jár. Mozgáskoordinációs problémákkal is küzd, és az óvodapedagógus említette, hogy gyakran hirtelen leül a padlóra és eszeveszett módon elkezd evezni a levegőben valamely okra visszavezethető ez a pótcselekvés. Ő is tagja volt azoknak a fiúknak, akik a paravánnál dobálták a szivacslabdákat és hangoskodtak. Legtöbbször egyedül játszott, és kevésbé kereste a többiek társaságát. Egyszer azt játszotta, hogy ő egy kismacska, nyávogott és az asztal alá bújt, ezt a szerepjátékot körülbelül negyed órán át játszotta. Többszöri felszólítás után sem volt hajlandó kijönni azt asztal alól, de az óvodapedagógus által irányított műsor gyakorlásának hatására véglegesen abbahagyta ezt a játékot. A fönt leírt helyzetek is mutatják, hogy azoknál a gyerekeknél, akiknél valamilyen családi probléma hálózza be a mindennapokat, legtöbbször valamilyen testi funkció
sérül. Játékuk sokszor nyugtalanabb, korukhoz képest látszólag fejletlenebb. Sokszor hangoskodnak, illetve egyedül vannak az antiszociális viselkedés alapja mindenképpen a korai kötődésben keresendő (Velkey, 1984). Többször haragosak, agresszívek, a negatív érzelmek megélésére hajlamosabbak (Grác, 1979). Véleményem szerint tudnak együttműködőek is lenni, de ehhez az szükséges, hogy ebben az együttműködésben kielégüljön valamely szükségletük, ugyanis csak így lelik örömüket abban a tevékenységben. Erre jó példa, amikor a fönt említett problémásabb gyermekek közül sokakra rá kellett, hogy szóljon az óvodapedagógus a műsor gyakorlása közben, ugyanis sokan nem figyeltek oda, hangosan beszélgettek, rendetlenkedtek az irányított feladat közben, tehát kevésbé voltak szófogadóak. A konfliktushelyzetektől nem rettennek vissza legtöbbször, ám rendezni nem tudják azt (Grác, 1979), ezt tükrözte a játékban megfigyelt kislány viselkedése is. Felnőttekkel szemben azonban feltételezésem ellenére meglehetősen nyíltan viselkedtek, szinte keresték a kapcsolatot mind az óvónővel, mind pedig velem, ellentétben azokkal a gyerekekkel, akik nem küszködnek családi gondokkal. Összegzés Feltételezésemet, mely szerint a szeretetteljes, ép családból jövő gyermek játéka és személye kiegyensúlyozottabb, nyugodtabb, beigazolódottnak tartom a játékmegfigyelések és a szakirodalmak alapján, azt azonban feltételezésemmel ellentétben nem jelenthetjük ki, hogy ezek a gyermekek bátrabban is viselkednek azokhoz a gyermekekhez viszonyítva, akiknél gond van a családi fészekben. A következő feltételezésem is helyt állónak tűnik a szakirodalmak és a játékmegfigyelések alapján, mely szerint azok a gyerekek, akik problémásabb családi háttérrel érkeznek, hajlamosabbak az antiszociális viselkedésre, többet hangoskodnak, játékuk fejletlenebb az ép családból jövő gyermekekéhez képest. Arról azonban nem szabad megfeledkeznünk, hogy nem pusztán a családi háttér az egyetlen befolyásoló tényező, ami a kisgyermek viselkedését meghatározza rendkívül fontosak a gyermek öröklött tulajdonságai és az alaptermészete, amely vagy