ü^fflw mpmm^mfjmtij.l.u. i NEHÉZIPARI MŰSZAKI EGYETEM ÉVKÖNYV 1986/87 MISKOLC 1988



Hasonló dokumentumok
Időtartam (-tól -ig) Munkáltató neve és címe Miskolci Egyetem (Központi Igazgatás), 3515 Miskolc-Egyetemváros

ßz JisztaCtársaság neve, címe és jogi HeCyzete

NEMZETI KÖZSZOLGÁLATI EGYETEM

A Pécsi Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karának. Demonstrátori Szabályzata

Negyedszázados múlt, tudatos jelen, fenntartható jövő

PTE MIK Vezetői Értekezlet PTE MIK Kari Tanács

Az oktatókra, kutatókra és tanárokra vonatkozó különös szabályok. 1. fejezet. Az oktatói munkakör létesítése Általános szabályok

BMF SZMSZ 22. melléklete TUDOMÁNYOS DIÁKKÖRI SZABÁLYZAT. Budapest, 2001 június

Ikt. sz.: SZF/ /2013. S z o l n o k. A Szolnoki Főiskola Demonstrátori Szabályzata

Tanulmányi időbeosztás a 2018/2019. tanév I. félévére

Tanulmányi időbeosztás a 2017/2018. tanév I. félévére

Hatályba lépett: május 4-én

A Pécsi Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karának. Demonstrátori Szabályzata

TARTALOMJEGYZÉK A Tudományos Diákkör A Tudományos Diákköri munka Az Egyetemi Tudományos Diákköri Tanács A kari Tudományos Diák

REGIONÁLIS POLITIKA ÉS GAZDASÁGTAN DOKTORI ISKOLA

Az EGRI SZILÁGYI ERZSÉBET GIMNÁZIUM tanévre vonatkozó felvételi tájékoztatója

Tanulmányi időbeosztás a 2016/2017. tanév I. félévére

FEB 93 Ifjúsági Oktatási Alapítvány. Közhasznúsági jelentés FEB 93 IFJÚSÁGI OKTATÁSI ALAPÍTVÁNY KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS

A szervezett doktori és mesterképzésben résztvevők kreditrendszerű Tanulmányi és Vizsgaszabályzata (továbbiakban: Doktori TVSZ)

ZRÍNYI MIKLÓS 28. sz. melléklet a 1164/115. ZMNE számhoz NEMZETVÉDELMI EGYETEM. . sz. példány

A KÁRPÁTALJAI MAGYAR NYELVŰ FELSŐOKTATÁS HELYZETE ÉS A MAGYARORSZÁGI FELSŐOKTATÁSI INTÉZMÉNYEKKEL VALÓ EGYÜTTMŰKÖDÉS LEHETŐSÉGEI

Alumni szabályzat. Dunaújváros, 2013.

Tanulmányi időbeosztás a 2016/2017. tanév II. félévére

A Műszaki Földtudományi Kar Tanácsának 2017-ben hozott határozatai

Debreceni Egyetem Debrecen Az oktatói munka hallgatói véleményezésének szabályzata

Téglás Városi Önkormányzat 10/2002. (V. 30.) TÖ. számú rendelete az önkormányzat által adományozható címekről és kitüntetésekről

A MISKOLCI EGYETEM TUDOMÁNYOS KUTATÁSRA ÉS MŰVÉSZETI ALKOTÓTEVÉKENYSÉGRE VONATKOZÓ SZABÁLYZATA

BUDAPESTI MŰSZAKI és GAZDASÁGTUDOMÁNYI EGYETEM Természettudományi Kar KOGNITÍV TUDOMÁNYI TANSZÉK. SZERVEZETI és MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA

Az ÓBUDAI EGYETEM SZABÁLYZATA az ÁLLAMI és EGYETEMI ÜNNEPEK, MEGEMLÉKEZÉSEK RENDJÉRŐL

Nehézipari Műszaki Egyetem ÉVKÖNYV 1981/82. MISKOLC

BABITS MIHÁLY ÁLTALÁNOS ISKOLA

Mit kínál a Szekszárdi I. Béla Gimnázium?

KITÜNTETÉSEK ÉS DÍJAK ADOMÁNYOZÁSÁNAK ÜGYRENDJE

3/2016. (IX.26.) számú REKTORI ÉS KANCELLÁRI EGYÜTTES UTASÍTÁS. 1. A szabályzat célja

A nevelés-oktatás tervezése I.

TUDOMÁNYOS ÉLETRAJZ Dr. Garbai László

A MAGYAR HADTUDOMÁNYI TÁRSASÁG ÁLTAL ALAPÍTOTT ÉS ADOMÁNYOZOTT DÍJAK, ELISMERÉSEK RENDSZERE

Határon átnyúló felsőoktatási együttműködéssel a tudásrégióért

SZABÁLYZAT A SZEGEDI TUDOMÁNYEGYETEM ÁLLAM- ÉS JOGTUDOMÁNYI KAR KITÜNTETÉSEIRŐL

Különös közzétételi lista

Tapolca Város Önkormányzata Képviselő-testületének 39/2012. (XII. 17.) önkormányzati rendelete

A Kar rövid bemutatása

NYELVTANULÁS A VILÁGON SPANYOL MAGYARORSZÁG

A Debreceni Egyetem Intézményfejlesztési Terve

Tanulmányi időbeosztás a 2014/2015. tanév II. félévére

A Nyugat-magyarországi Egyetem Központi Levéltára

Szakkörök igénybevételének lehetősége, mindennapos testedzés lehetősége 2012/2013

Mit kínál a Szekszárdi I. Béla Gimnázium?

KÖRNYEZETTUDOMÁNY MSc. KÖRNYEZETMÉRNÖK MSc. mesterképzés

A Magyar Elektrotechnikai Egyesület Mentor programjának bemutatása november 21. OET

Az esélyegyenlőség megvalósítása a Szent László Katolikus Általános Iskolában

A MISKOLCI EGYETEM GAZDASÁGTUDOMÁNYI KAR TANULMÁNYI EMLÉKÉREM SZABÁLYZATA

IPARI PARK MENEDZSER szakirányú továbbképzés

KÁROLY RÓBERT FŐISKOLA TUDOMÁNYOS DIÁKKÖRI TANÁCS

A Bajai. III. Béla Gimnázium. pedagógiai nevelési programja

A MISKOLCI EGYETEM ÖNKÖLTSÉGES KÉPZÉSEINEK SZABÁLYZATA

A PÉCSI TUDOMÁNYEGYETEM KRISZBACHER ILDIKÓ TEHETSÉGGONDOZÓ ÖSZTÖNDÍJÁNAK ALAPSZABÁLYA

Ünnepi elnökségi ülés napirendi pontjai

2/2007. számú Dékáni Utasítás A TANÍTÁSRA FORDÍTOTT IDŐ SZÁMÍTÁSÁNAK SZABÁLYAI A PTE BÖLCSÉSZETTUDOMÁNYI KARÁN

Bernáth Kálmán Református Kereskedelmi és Vendéglátóipari Szakképző Iskola. felvételi tájékoztató

A pedagógusképzés fejlesztési projekt felsőoktatási környezete. Előadó: dr. Rádli Katalin Emberi Erőforrások Minisztériuma

Mit kínál az I. Béla Gimnázium?

A Nemzeti Tehetség Program, a Nemzeti Tehetség Alap és pályázataik

Kökönyösi Gimnázium 7300 Komló, Alkotmány u. 2/B TANÉVBEN INDULÓ OSZTÁLYOK

Különös közzétételi lista

BUDAPESTI MŰSZAKI FŐISKOLA REJTŐ SÁNDOR KÖNNYŰIPARI MÉRNÖKI FŐISKOLAI KAR SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA

Nyugat-magyarországi Egyetem

A MISKOLCI EGYETEM DEMONSTRÁTORI SZABÁLYZATA

A BEREGSZÁSZI PÁL SZAKKÖZÉPISKOLA ÉS SZAKISKOLA SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA 10. SZÁMÚ MELLÉKLETE

SZIEGTK Tudományos Diákköri programjainak támogatása a 2017/18. tanévben NTP-HHTDK SZAKMAI BESZÁMOLÓ

Országos Tudományos Diákköri Tanács Helyzet és Jövőkép

Az ELTE Állam- és Jogtudományi Kar Kari Tanács február 1-jei ülésén meghozott határozatai. Határozatok tára:

A MISKOLCI EGYETEM ÖNKÖLTSÉGES KÉPZÉSEINEK SZABÁLYZATA

FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ NYOLCADIKOS TANULÓK RÉSZÉRE a VSZC Közgazdasági és Közigazgatási Szakgimnáziuma kilencedik évfolyamára a 2019/2020.

Tanulmányi időbeosztás a 2018/2019. tanév II. félévére

INTÉZKEDÉSI TERV A nemzeti felsőoktatásról szóló évi CCIV. törvény végrehajtásából adódó intézményi feladatokról

NTP-HHTDK Tudományos Diákkörben folyó multidiszciplináris egészségtudományi kutatások támogatása és fejlesztés Szakmai beszámoló

Eötvös Loránd Tudományegyetem. a "Közalkalmazottak jogállásáról szóló" évi XXXIII. törvény 20/A. alapján pályázatot hirdet

Tóvárosi Általános Iskola

E L Ő T E R J E S Z T É S

Kacsóta Községi Önkormányzat 4/2004. (IV.19.) KT. Rendelete. a közművelődésről

EFOP TERMÉSZETTUDOMÁNYOS ÉLMÉNYPEDAGÓGIAI PROGRAMKÍNÁLAT ÉS TERMÉSZETTUDOMÁNYOS ÉLMÉNYKÖZPONTOK FEJLESZTÉSE

J A V A S L A T a évi városi imázs költségvetési keret felosztására

ad /2004. ALAPÍTÓ OKIRATA január

Salgótarján Megyei Jogú Város Alpolgármestere

Miskolc Megyei Jogú Város Közgyűlésének. 21/2012.(VI.27.) önkormányzati rendelete. A város közművelődési feladatainak és ellátásának feltételeiről

A KRE Történettudomány Doktori Iskolát két oktatási program alkotja: A jelentkezés és a felvétel szabályai a doktori iskolában

AZ ESZTERHÁZY KÁROLY EGYETEM PEDAGÓGUSKÉPZŐ KÖZPONT SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI RENDJE

Károly Róbert Főiskola költségvetési alapokmánya

Az Alba Regia Egyetemi Központ bemutatkozása.

EUROMENEDZSER szakirányú továbbképzés. Uniós és vezetési ismeretek kiváló MAB - minősítéssel

Az ELTE Állam- és Jogtudományi Kar Kari Tanács szeptember 25-én tartott rendes ülésén meghozott határozatai Határozatok tára:

Török János Mezőgazdasági és Egészségügyi Szakképző Iskola, 2700 Cegléd, Széchenyi út 16. Különös közzétételi lista a es tanévre

Esztergomi Kőrösy László Középiskolai Kollégium Munkaterv

SZEGEDI TUDOMÁNYEGYETEM INTÉZMÉNYI ÜNNEPEK ÉS MEGEMLÉKEZÉSEK RENDJE

ESEMÉNYNAPTÁR A ES TANÉVRE

Különös közzétételi lista

ELTE Informatikai Kar Nyílt Nap

IPARI PARK MENEDZSER szakirányú továbbképzés

A pedagógusképzés és -továbbképzés rendszerének összhangja, a felsőoktatási intézmények szerepe a pedagógustovábbképzésben

Átírás:

ü^fflw mpmm^mfjmtij.l.u. i NEHÉZIPARI MŰSZAKI EGYETEM ÉVKÖNYV 1986/87 MISKOLC 1988

- 3 - TANÉVNYITÓ ISSN 0133-2333 Dr. Kovács Ferenc rektor tanévnyitó beszéde (19B6. szeptember 26.) Tisztelt Tanévnyitó Ünnepi Egyetemi Tanácsülés! A szerkesztő bizottság vezetője: DR. BÁRCZY PÁL egyetemi docens, a Tudományos és Nemzetközi Osztály vezetője A szerkesztő bizottság tagjai: DR. ZSÁMBOKI LÁSZLÓ levéltáivezető felelős szerkesztő HORNYÁK MIHÁLY a Tanulmányi Osztály vezetője DR. LEHOCZKY LÁSZLÓ egyetemi adjunktus Lektor: TAR SÁNDOR ny. egyetemi docens A Nehézipari Műszaki Egyetem Tanácsa nevében tisztelettel és szeretettel köszöntöm egyetemünk professzorait, oktató és nem oktató dolgozóit és tanuló ifjúságát. Külön köszöntöm elsőéves hallgatóinkat, akik sikeres felvételi vizsgájuk eredményeként e tanévben megkezdhetik egyetemi tanulmányaikat. Mély tisztelettel és meleg szeretettel köszöntöm egyetemünk jogelődjének, a soproni Bányamérnöki és Erdőmérnöki Főiskolának egykori hallgatóit, akiknek tanévnyitó ünnepségünkön hagyományosan gyémánt- és aranyoklevelek adományozásával fejezzük ki az Alma Mater köszönetét sok évtizedes alkotó mérnöki munkájukért. Külön tisztelettel köszöntöm ünnepi tanácsülésünkön Pazsák Lajos professzort, a Kassai Műszaki Egyetem rektorát és Szász Endre festőművészt, akik ma veszik át magas egyetemi kitüntetésüket. Tisztelettel köszöntöm tanévnyitó ünnepségünkön megjelent minden kedves vendégünket: a Művelődési Minisztérium és az Ipari Minisztérium magasrangú képviselőit, Borsod-Abaúj-Zemplén megye és Miskolc város politikai és társadalmi szervezetéinek vezetőit, a termelőüzemek, intézmények és vállalatok képviselőit, akik jelenlétükkel megtisztelték tanévnyitó ünnepségünket. Engedjék meg, hogy mindannyiunk nevében köszöntsem az elnökségben helyet foglaló vendégeinket. Tisztelt Ünneplő Közönség! Kiadja a Nehézipari Műszaki Egyetem Kiadásért felelős: Dr. Romvári Pál rektorhelyettes NME Sokszorosító Üzeme Nyomdaszám: Tu- 89-180 -NME. Miskolc-Egyetemváros, 1988. Engedély száma: 56 787 Az Alma Mater történetének 252., a Nehézipari Műszaki Egyetem alapításától számított 38. tanév megnyitása illő alkalom arra, hogy röviden átgondoljuk dolgainkat, azokat a feladatokat, amelyeknek maradéktalan teljesítését várja tőlünk az ország politikai és állami vezetése, a szocializmust építő magyar társadalom. Ma már mindannyiunk számára egyértelmű, hogy társadalmi-gazdasági előrehaladásunk záloga hazánk polgárainak felkészültsége, tudása, szakismerete, erkölcsi-politikai elkötelezettsége, magatartása, fegyelmezett munkája. Ezeknek az emberi értékeknek a kialakításában különösen nagy feladatai vannak a felsőoktatási intézményeknek, köztük egyetemünknek is. Ma már nem elegendő, ha az egyetem csupán az ismeretek átadásának, illetve megszerzésének színtere, ha csupán a szakmai tananyag továbbításával hat. Azt kell elérni, hogy az intézmény légköre, oktató és tudományos munkája, tanárainak személyisége, tudása és emberi magatartásának példája is olyan tényező legyen, ami biztosítja azt, hogy az egyetemek nevelte szakemberek szakmailag és emberileg egyaránt képesek legyenek helytállni a jövő társadalmában. Az intenzív fejlesztés törekvéseinek és igényeinek megvalósulása azon múlik: sikerül-e az általános műveltségi szint, a természettudományos képzés színvonalának emelése, a biztos és széleskörű alapképzés megvalósítása, amelyre a szakmai specializáció éppúgy rá-

- 4 - - 5 épülhet, mint a többirányú továbbképzés. A kibontakozás csak részben van az oktató kar nevében. Döntő módon a befogadó közeg, a jövőt képviselő hallgatók tehetsége, szive, szelleme, akarata határozza meg az oktatő-nivelö munka eredményességét, a társadalom, a gazdaság előttünk álló fejlődésének ívét. Kedves Elsőévesek! Régi egyetemi hagyomány,.hogy a tanévnyitó ünnepségünkön külön szolunk új egyetemi polgárainkhoz, örömmel teszek most eleget ennek a kedves kötelességemnek, mert ezen az ünnepi tanácsülésen önök azok, akik az Alma Mater több, mint 250 éves életében a folytonos megújulást jelentik, s akiknek ez az ünnepség egyben választott életpályájuk indulását jelenti. Ez az indulás az egyetemi tanulmányok megkezdésével az új környezetbe való beilleszkedés, a megváltozott körülmények és munkastílus, mind-mind próbatétel elé állítja a fiatalt, aki lehet, hogy hosszabb időre most először szakadt ki a családi kötelékből. Mi, az egyetem oktatói és a felsőbb éves hallgatók segíteni akarunk a próbák letételében, mivel az új élet sikeres indulása hosszabb távon is biztos alapot ad az eredményes munkához. Éppen ezért az a természetes, hogy a tanév kezdetétől fogva megkülönböztetett figyelemmel kísérjük új elsőéveseink munkáját, hogy amikor szükségük van rá, segítőleg közbeléphessünk. Kedves Elsőévesek! önök értelmiségi pályát, szép hivatást választottak. Embert próbáló nagy feladat a bányász számára a föld kincseinek felszínre hozása, a kohász számára az ércekből a fémek kinyerése és feldolgozása, a gépész számára az ember fizikai erejét kímélő berendezések kifejlesztése, létrehozása, az automatizálás, a távirányítás széleskörű elterjesztése. Nem kevésbé nemes munka a jogász számára az egyéni és a társadalmi érdek összhangjának keresése és biztosítása, a személyes igények és a társadalmi lehetőségek közötti konfliktus helyzetekben az igazság kiderítése és érvényre juttatása. A szép hivatás gyakorlása igen komoly, esetenként megfeszített munkát, lelkiismeretességet, becsületes helytállást kíván. Mindezt vállalni csak akkor szabad, ha az ember szereti a munkáját, tudja szolgálni népét és a hazát. Az értelmiségi pályára való felkészülés az egyetemi tanulmányok befejezésével nem ér véget. A továbbiakban az is kell, hogy az egyetemen szerzett tudást a fiatal szakember rendszeres önképzés útján állandóan bővítse, hogy hivatása gyakorlásában a korszerű követelményeknek mindenkor meg tudjon felelni. Az egyetemi évek alatt lebegjen mindig szemük előtt jövő feladatuk. Önök már a 21. század mérnökei és jogászai, a következő évezred társadalmának vezetői lesznek. önök már eddigi életükben is sokat tanultak, sikeres felvételi vizsgájukkal bizonyították alkalmasságukat egyetemi tanulmányok folytatására. Az egyetemi életet azonban csak ezután ismerik meg. Ne tévesszen meg senkit, hogy az egyetemi környezet több szabadságot enged meg annál, mint amiben eddig részük volt. Nagyobb lesz az önállóságuk, de ezzel együtt nagyobb a felelősségük is. Az egyetem feladata a középiskolában kellően felkészített fiatal embereknek a kor követelményeihez igazodó, magasszintű ismeretek elsajátíttatásával történő képzése, hogy alkalmassá váljanak népünk és hazánk szolgálatára. Munkájukat, ami a következő öt évben a tanulás.komolyan kell venni, a szakmai tevékenységre, a jövő életükre való felkészülést is szolgálatnak kell tekinteni. A hallgatói éveket kemény munkával kell eltölteni. Az egyetemi felvételt nem szabad kitüntetésnek tekinteni, hanem egy olyan kötelezettség vállalásának, ami lehetőséget ad felkészülésre a választott hivatásra, a szocializmust építő magyar nép, a Magyar Népköztársaság szolgálatára. Önök mától, a fogadalmuk letételétől, a dékáni kézfogástól kezdve a Nehézipari Műszaki Egyetem hallgatói. Jogosultak élni mindazokkal a lehetőségekkel és szolgáltatásokkal, amit ma a hallgatói jogviszony jelent, ami tanulmányaik zavartalan végzéséhez szükséges. Mi hívtuk, vártuk és mindenben segíteni fogjuk Önöket. Ez nem jelenti azonban azt, hogy a hallgatók feladatait átvállaljuk, átvállalhatjuk. A hiányokat pótolni, a tudományokban elmélyedni, a természettudományos, ideológiai, nyelvi, szakmai ismereteket megszerezni, képességüket kibontakoztatni, a jövőre felkészülni, mind-mind elsődlegesen az Önök feladata. Jól véssék emlékezetükbe: hogy kiből milyen szakember lesz, az döntő mértékben attól függ, hogy egyetemi évei alatt milyen szorgalommal és hivatástudattal készül fel jövendő pályájára, hogy szakterületén milyen széleskörű tudományos ismereteket szerez, és mennyire sikerül magát elmélyült gondolkodásra képessé tenni. Az értelmiségi pályán dolgozó szakember - legyen az mérnök vagy jogász - nem nélkülözheti az önálló gondolkodó képességet, amelyre egy-egy tudományterület beható tanulmányozása útján lehet leginkább szert tenni. Ez persze nem könnyű dolog, ehhez kitartó, kemény munka kell, amit azonban tanáraik segítségével, kellő szorgalommal, okos időbeosztással teljesíteni is tudnak. Az egyetem nemcsak követelményeket támaszt, hanem a teljesítéshez szükséges minden segítséget is megad. Önök eddigi életükben már legyőztek egy-két akadályt, nem állhatnak le a jövőben sem, ha kell, hatoljanak be faltörő kosként a tudomány várába. Bízom abban, hogy önök azzal a komoly elhatározással jöttek ide, hogy választott hivatásukra nagy szorgalommal és kitartó munkával készülnek fel az elkövetkező egyetemi évek alatt. Kívánom, hogy elhatározásuk mindannyiuk számára hozza meg gyümölcsét, a sikeres egyetemi végzettséget tanúsító oklevelet. Ehhez az egyetem, a politikai és társdalmi szervezetek vezetése és az oktatói testület megad Önöknek minden szükséges támogatást. Éljenek jól a felkínált lehetőséggel, dolgozzanak, tanuljanak becsülettel! Tisztelt Ünneplő Közönség! Amikor a távolabbi jövő követelményeit említjük, a hallgatók mellett az oktatókhoz is kell fordulni, az egyetem előtt álló feladatokról szólni. Az oktató-nevelő és a tudományos munkánk fő irányzatát a Magyar Szocialista Munkáspárt Politikai Bizottságának 1981. február 3-i határozata alapján kidolgozott fejlesztési tervünk határozza meg. Az elmúlt tanévben megkezdett úton kell továbbhaladni, a lehetőségeket maximálisan kihasználni. Külön feladatot, és remélem, kedvező feltételeket jelent, hogy szeptember l-jén életbe lépett az új oktatási törvény. Bízunk abban, hogy a végrehajtási utasítás, a hozzá kapcsolódó rendeletek és szabályzatok a törvény szellemében biztosítják az intézmények önállóságának növelését, a helyi adottságokhoz igazodó sajátos feladatok rugalmas megoldási rendszerének kidolgozását. Tudjuk természetesen, hogy az önállósággal felelősségünk is nő. A ránk háruló oktatási és továbbképzési, kutatási és fejlesztési feladatokat csak akkor tudjuk sikeresen megoldani, ha folyamatos és korrekt munkakapcsolatot tartunk az irányító és szakmai főhatósággal, ha bírjuk a politikai és társadalmi szervezetek támogatását, ha törekvéseinkkel az intézmény oktatói, dolgozói és hallgatói túlnyomó többségükben egyetértenek és a megvalósításban aktívan részt is vesznek. Ez a sikeres munka alapvető feltétele. A Bányamérnöki Kar az ország egyetlen bányász felsőoktatási intézménye, ezért felelőssége és feladata kiemelt a szakemberképzés és továbbképzés területén. Az iparági igényekhez is igazodva, terveink szerint képzés ezen a karon csak egyetemi szinten folyik. Ennek színvonalát kívánjuk emelni, a bányászati és a bányagépészeti szakok közös oktatását megteremtve az általános alapképzést bővíteni. A moduláris képzés beindításával párhuzamosan olyan irányban kell a profilt erősíteni, hogy a klasszikus területek szakember-igényének csökkenése esetén a határterületi képzés - a műszaki

- 6 - - 7 - földtudományi szak, az olaj- és gázipari szak - más intézményekben is meglevfi,,illetve tervezett szakirányaival mindenkor versenyben maradhassunk. Ennek érdekébe kívánjuk állítani a szer vezeti keretek tervezett változtatását, az oktatói utánpótlást és a továbbképzési tevékenység bővítését is. A Kohómérnöki Karra a hazai kohászat strukturális változtatásai, a technikai színvonal növelése, a kapcsolódó ipari területek - pl: anyagtechnológiák, műanyagipar stb. - szakember ellátása nagy feladatokat rónak. A már alapjaiban kidolgozott tantervek véglegesítése során biztosítanunk kell a Kohó- és Fémipari Főiskolai Karral való szorosabb oktatási együttműködést, a kegészítő - II. lépcsős - képzés és a továbbképzési területen egy színvonalas és hatásos rendszer kialakítását. A Gépészmérnöki Karon az új tantervek már az előző tanévben elkészültek. Ezekhez kell a tematikát és a tantárgyi programokat kidolgozni. Az Elnöki Tanács 1986. augusztus 29-i határozata alapján a Gépészmérnöki Kar feladata a Vegyipari és Automatizálási Főiskolai Kar meghatározó profiljainak átvétele, az üzemmérnök-képzés színvonalas folytatásának biztosítása. Új feladat ez. Kiemelt gondot kell fordítani arra, hogy az ipari feladatok megoldására alkalmas üzemmérnök gárdát az ún. elágazásos képzés keretében is biztosítani tudjuk. A Karnak a kitűzött minőségi feladatok megoldása mellett most erre kell összpontosítani. Az Állam- és Jogtudományi Kar sikeres indulását az elmúlt tanévben először több, mint szá; végzős jogász kibocsátásával is igazolta. Az oktatás országos tantervi irányelvek alapján folyik. Aktuális feladat.azonban a saját tantervek véglegesítése, a műszaki karok közelségéből adódó speciális elemek meghonosítása az oktatásban. örömmel jelenthetem be, hogy a Művelődési Minisztérium és a megyei politikai szervek támogatása eredményeként ipari üzemgazdászok képzése céljából egyetemünkön közgazdasági intézet létesül. A közgazdász-képzésre való felkészülés az állam- és jogtudományi képzés indításához hasonlóan nagy munkát, a jövőt szolgáló szép feladatot jelent. Erőnket nem kímélve azon leszünk, hogy ennek a feladatnak is megfeleljünk, a társadalomtudományi képzés szélesítésével intézményünk fejlődését az universitas felé vigyük. Az oktatás-nevelés mellett a kutatás az egyetemi tevékenység olyan szerves része, ami nélkül hosszabb távon nincs színvonalas szakemberképzés, nem biztosított az oktatók tudományos fejlődése, sőt napjainkban már az intézmény fenntartásában is pótolhatatlan szerepe van a kutatómunkából származó bevételeknek. Változatlan feladat az ipari kutató-fejlesztő tevékenységben való részvétel, a szerződéses munkák eddig is töretlenül emelkedő volumenének növelése. A korábbiaknál sokkal nagyobb energiát kell ugyanakkor fordítani arra is, hogy az alapkutatásokra kormányszinten biztosított anyagi forrásokból számottevő támogatást tudjunk magunknak megszerezni. Ez - az egyetemek szerepét támogató politikai állásfoglalások ellenére - nem egyszerű feladat, mivel a központi kutatóintézetek jobb felszereltségük következtében eleve előnyösebb helyzetben vannak, és nekünk - vidéki intézmény lévén - a még ma is ható provinciális szemlélettel is meg kell küzdenünk. Kutatási támogatásért azzal indultunk harcba, hogy az egyetemünkön meglévő szellemi potenciálra és a helyi lehetőségekre támaszkodva, az Ipari Minisztérium és a régió nagy vállalatainak vezetőivel egyeztetett kutatási-fejlesztési témákkal innovációs központ létesítésére adtunk be pályázatot. Bízunk ennek sikerében, valamint abban is, hogy külföldi támogatással végre talán nagyteljesítményű számítógéphez jutunk. A számítóközpont megteremtése jelentős mértékben hozzájárulhat a kutatások intenzitásának fokozásához, a belső és külső szolgáltatások fejlesztéséhez, a regionális kutatási központ szerepének megalapozásához. intézetek létrehozása a Bánya- és Kohómérnöki Karon is azt a célt szolgálná, hogy az erők összefogásával, komplex szakmai feladatok megoldására olyan egységek jöjjenek létre, amelyek kutatóintézetekkel és iparvállalatokkal történő koncentrált. együttműködés keretében a jelenleginél eredményesebben dolgozhatnak. Az intézetekhez rendelten a szakok, illetőleg képzési irányok oktatása összefogottabb lehet, az oktató-kutatómunka kiszolgálásának színvonala emelhető. A Gépészmérnöki Karon a szervezeti keretek változását a kazincbarcikai profilok oktatása, illetőleg ezzel egyidejűleg az automatizálás és a robottechnika szerepének bővülése indokolja. Tervezzük, hogy az Idegennyelvi Lektorátus, ahol az utóbbi időben a nyelvi továbbképzés és a kutatási tevékenség is jelentősen bővült, központi szervezeti egységként fog működni. Az Állam- és Jogtudományi Karon egy-egy tanszék már ma is intézetnek megfelelő tudományterületet oktat. Feladatunk az oktatói kar stabilitásának megteremtése, a fiatal oktatók szakmai-tudományos előrehaladásának biztosítása, hogy a jövőben a lehetőségekhez igazodva bővülhessenek a szervezeti egységek. Amint már szóltam róla, szeptember l-jétől életbe lépett az új oktatási törvény, várjuk a végrehajtási utasítást, a szervezeti- és működési szabályzat, valamint az egyetemi élet más területeinek munkáját szabályozó keret-rendeletek megjelenését. Az.intézményi szabályzatok kidolgozásánál arra fogunk törekedni, hogy a formalitások a tartalmat, a demokratikus fórumok a közös gondolkodást és az egységes csselekvést, a jövőt, mindannyiunk ügyét szolgálják. A káder- és személyzeti munkánknak az eddigieknél határozottabban kell célozni a minőség javítását, és ezzel együtt a fiatalítást. Az oktatás színvonala döntő részben azon múlik, hogy kik és kiket oktatnak. A képzés eredményességét az oktatók tudományos, szakmai, pedagógiai képzettsége, a hallgatók tehetsége és szorgalma determinálja. Aligha tartható hosszabb távon a mai helyzet. Az oktatói kar 10-12 H-a 30 éven aluli, több olyan tanszék is van, ahol nincs 40 év alatti oktató. A központi források korlátozott volta, az oktatás területén is várható normatívák bevezetése, az említett szempontokon túl, arra is kényszerítenek bennünket, hogy nyugdíjkorhatáron túli foglalkoztatást csak ritkábban, különösen indokolt esetben biztosítsunk. A szükséges oktatói mobilitás, a fiatalítás ugyanis elsődlegesen a meglevő bérkeretnek terhére történhet. Ez a helyzet nem jelentheti természetesen azt, hogy tekintélyes, hosszú időn keresztül eredményesen dolgozó oktatók tapasztalatairól, tudásáról lemondunk. Alkalmazásuk formáit azonban idejében elő kell készíteni, annak anyagi fedezetét elsődlegesen a tanszékek kutatási alapjaiból kell biztosítani. Tudom, hogy nem lesz könnyű ezen a területen előrelépni. A jövőbeni feladatok színvonalas megoldásának kényszere azonban egyrészt megköveteli ezt tőlünk, másrészt bőven vannak olyan tapasztalataink is, hogy ahol a vezető a megfelelő utánpótlásról évtizedekig nem gondoskodott, ott a humánumra hivatkozó ismételt kivárás szinte egyetlen esetben sem hozott eredményt. A vezetők, és itt elsősorban a szakmai egységek, a tanszékek vezetőire gondolok, legfontosabb feladata az utánpótlás tudományos-szakmai-pedagógiai előrehaladásának irányítása, fejlődésének biztosítása. Az oktató-nevelő és a kutatómunkát segítő technikai és műszaki apparátus tevékenysége is nélkülözhetetlen. A rájuk vonatkozó alapelvek ugyanazok, mint az oktatói-kutatói karnál. A létszám bővítése nélkül, munkájuk jobb megszervezésével, a rutinmunkák és a nehéz fizikai munka gépesítésével kell biztosítani az egyetem előtt álló napi feladatok színvonalas ellátását. A következő ötéves időszakra kidolgozott fejlesztési tervünk integrációs feladatokat is tartalmaz. A tanszéki szervezeti keretek fejlesztése, a szorosabb együttműködést biztosító

- 8 - - 9 - Most pedig egy olyan kérdésről szólok, ami nem ünnepi alkalomhoz illik, de úgy érzem, jelenlegi helyzetünkben nem térhetek ki előle. A fegyelemre, annak több elemére, köztük a munkafegyelemre, a munkaidő betartására gondolok. A fegyelem a demokrácia, a klasszikus Demokratikus elvek korrekt betartásánál kezdődik. A társadalom egyes csoportjai, egyes tagjai természetesen élhetnek az adott munkaterületen biztosított jogokkal, de vállalniuk kell a kötelezettségeket is. Lehetőség van részt venni a döntések előkészítésében, véleményt,akár ellenvéleményt is mondani a célokról, a megoldás iról, demokratikus elvek szerint dönteni, és ezt követően dolgozni a kitűzött célok elérése érdekében, nem pedig a folyosón a többségi döntést ismét vitatni-, a munka sodrától távolabbra húzódni, a partról figyelni az evezőt húzó csapatot. Az egyetem több vezetőjével együtt magam is úgy látom, hogy a munkafegyelem területén igen sok a tennivalónk. És sokaknak, sokunknak vannak feladataink, nemcsak a beosztottaknak, nemcsak a fizikai dolgozóknak. Az egyetemi, a kari vezetőknek, a tanszékvezetőknek és így tovább. Alig tartható tovább az, hogy a kötött munkaidőben dolgozók 6 óra, vagy fél 8 helyett 8,fél 9-kor, 9-kor járnak be, majd délután a fél 5-ös időpontra fittyet hányva, már 2 órakor megkezdődik az elvándorlás! Hogyan lehet az, hogy fél ötkor nincs a 12-es buszon csúcsforgalom? 700-800 dolgozónak kellene közel egy időpontban hazaindulni. Természetesen az sem tartható, hogy a kötetlen munkaidőben dolgozó oktatók nem fordítanak hivatásuk gyakorlására, és az arra vald felkészülésre heti 42 órát, hogy főállású oktatóink heti 2-3 napot töltenek Miskolcon. Az oktatási rend, a munkafegyelem javítása, az előírások szigorú betartása és betartatása sürgős feladatunk. Ezen a téren is elsődleges a vezetők példamutatása és felelőssége. Az előttünk álló feladatok megoldásához kérem a párt és társadalmi szervezetek segítségét, az egyetem minden vezetőjének, oktatójának, dolgozójának és az oktatás területén minden hallgatójának aktív, támogató tevékenységét. Tisztelt Tanévnyitó Ünnepi Egyetemi Tanácsülés! A Nehézipari Műszaki Egyetem 38. tanévét ezennel megnyitom. Kívánok az egyetem minden oktatójának és kutatójának, technikai, gazdasági és adminisztratív dolgozójának és tanuló ifjúságának az új tanévben jó erőt és egészséget, helytállást a munkában, alkotói kedvet és ehhez jó munkahelyi légkört, végezetül a jól végzett munka örömét és elismert eredményeket. Tisztelt Ünneplő Közönség! Az utóbbi három évtized szép egyetemi hagyománya, hogy tanévnyitó ünnepi tanácsüléseinken az új elsőévesek egyetemi hallgatóvá fogadásával egyidóben nyújtjuk át az Alma Mater 60, illetve 50 évvel ezelőtti volt diákjainak a sok évtizeden át kifejtett alkotómunkájuk elismerését kifejező gyémánt-, illetve aranyoklevelet. Engedjék meg most nekem, hogy az Alma Mater és mindannyiunk őszinte tiszteletét és köszönetét tolmácsoljam az egykori diákoknak, akik megjelenésükkel tanévnyitó ünnepségünket megtisztelték. Úgy gondolom, hogy ezzel segítenek nekünk méltóképpen kifejezni az Alma Mater örök szép hivatását: a nagy elődök helytállásának példáin méltó utódokat nevelni, és így átörökíteni az utókornak mindazt, ami nemesnek és előremutatónak bizonyult a múltban. Egy világégés után, fél évszázad elmúltával úgy alakult a sors, hogy az 1936-ban oklevelet szerzett bányamérnökök közül ma már senki sincs az élők sorában. Nem adatik meg az sem, hogy ma, a 3é. Bányásznapon gyémánt- vagy vasokleveles bányamérnököket köszönthessünk. Az 50 év előtti bányász-kohász évfolyamot ma a Kohász testvérek képviselik. Kérem a Tisztelt Ünneplő Közönséget, hogy most hallgassa meg a Kohőmérnöki Kar dékánjának előterjesztését a kitüntető oklevelek adományozása ügyében. Minden éremnek természetesen két oldala van. Az egyik, hogy mit vár, a másik, hogy az egyetemhez való hűségért, a fegyelmezett, színvonalas munkáért mit ad cserébe az egyetem, a társadalom. A kérdésről őszintén szólva nem hallgathatjuk el, hogy a felsőoktatásban dolgozók anyagi helyzete - bár saját dolgait minden ember szubjektíven nézi - jelenleg nem áll arányban munkájuk jelentőségével, az érvényben levő, de különösen nem a tervezett követelményrendszerrel. A felsőoktatásban dolgozók reálbére az utóbbi 5 évben 13-15 %-kal csökkent! Ez a helyzet hosszabb távon súlyosan veszélyezteti az oktatásfejlesztési célok megvalósítását, ellene hat a színvonal emelésének, bizonyos területeken - elsősorban a fiatal oktatók, technikai szakemberek vonatkozásában - az állások betöltése is gondot jelent. Kedves Kitüntetett Öregdiákjaink, kívánunk Önöknek az Alma Mater és minden jelenlevő nevében sok szeretettel és nagyrabecsüléssel jő erőt és egészséget, a jól végzett munka utáni pihenésben még hosszú, boldog életet és mindazt, amit kifejez az ősi bányász köszöntés: Jó szerencsét! Hogy mit tehetünk? Egyet biztosan nem! Azt, hogy mindennapi munkánkat depressziós állapotban végezzük, hogy az órákra való felkészülés helyett ezen marcangoljuk egymást, és a katedrára lépve erre gondolunk. A dobogón, a tábla előtt állva a hallgatók tekintetét kell vezetni, tudásunk maximumát nyújtva a korszerű ismereteket átadni, őket őszinte szívvel nevelni. Nem várhatunk azonban ölbe tett kézzel! Belső tartalékaink feltárása, a felhasználás belső mechanizmusának korszerűsítése, az oktatási és munkafegyelem növelése mellett - és nem helyett - a politikai, állami, társadalmi fórumokon el kell érni azt, hogy az egyetemi dolgozók erkölcsi és anyagi elismerése igazodjék az oktató-nevelő és tudományos munka társadalmi értékéhez, a szocialista elosztás elveihez. Én bízom abban, hogy a kormányzatunk a helyzet ismeretében mielőbb hathatos lépéseket tesz az oktató-nevelő és kutatómunka anyagi elismerésének jelentős javítására. Őszintén bízom azonban abban is, hogy egyetemünk oktatói és dolgozói addig is, azt követően pedig fokozottabban, minden tőlük telhetőt megtesznek vállalt feladatuk becsületes teljesítése érdekében.

A TANÉV I. TÖRTÉNETE

- 13 - A tanév fontosabb eseményei MISKOLCON A tanévnyitó 1986. szeptember 26-án volt. Ünnepi beszédet dr. Kovács Ferenc mondott. Az Egyetemi Tanács tiszteletbeli doktorává fogadta Dr. Alojz Pazák professzort, a műszaki tudomány doktorát, a Szlovák Tudományos Akadémia Műszaki Tudományos Kollégiumának tagját, a Kassai Műszaki Egyetem rektorát. Rektor a "Signum Aureum Universitatis" kitüntetést adott át Szász Endre Munkácsy-díjas festőművésznek az aulában elkészített "Tudás fája" című művészi alkotásáért. Az Egyetemi Tanács 1 gyémánt díszoklevelet és 2 arany díszoklevelet adományozott, h.jrom fémkohómérnöknek. A Nagy Októberi Szocialista Forradalom 69. évfordulójának ünnepsége 1986. november 6-án volt, az ünnepi beszédet dr. Ortutay Miklós rektorhelyettes tartotta. Az ünnepségen kitüntetések, egyetemi elismerések átadására is sor került. Ezt követően nyilvános Egyetemi Tanácsülés keretében 22 műszaki egyetemi doktort avatott az Egyetemi Tanács. Ugyan e napon az egyetem rektora tíz 35 éves, tizenhárom 30 éves, harmincegy 25 éves törzsgárda oklevelet adott át ünnepélyes keretek között. A Nemzetközi Nőnapon'1987. március 6-án dr. Farkas Ottó rektorhelyettes mondott köszöntőt, majd kitüntetések átadására került sor. Március második felében ünnepélyes kari tanácsüléseken adták át a Tanulmányi Emlékérmet, és könyvjutalmakat a Karok dékánjai. 1987. február 20-án nyilvános egyetemi tanácsülés keretében jogász doktorokat avattak az aulában: 10 summa cum laude, 55 cum laude, 42 rite fokozattal. 1987. április 3-án volt a felszabadulási ünnepség, ünnepi köszöntőt dr. Novotni Zoltán egyetemi tanár, tanszékvezető mondott. Az ünnepségen az egyetem rektora kitüntetéseket adott át, és bejelentette az Elnöki Tanács által adományozott kitüntetéseket. Ezt követően nyilvános egyetemi tanácsülésen 17 műszaki egyetemi doktort avatott az Egyetemi Tanács. A Pedagógusnapi ünnepséget az egyetemi KISZ Bizottság rendezte, 1987. június 5-én. A kitüntetéseket Rektor elvtárs adta át. 1987. június 20-án jogász doktorráavatás volt nyilvános Egyetemi Tanácsülésen: 10 cum laude, 35 rite fokozattal. A végzős hallgatók 1987. június 26-án tartották hagyományos ballagásukat, búcsút véve Miskolc városától. A tanévzáró ünnepség 1987. június 27-én volt, az ünnepi beszédet dr. Ortutay Miklós rektorhelyettes mondta. DUNAÚJVÁROSBAN 1986. szeptember 5. Tanévnyitó november 6. Nagy Októberi Szocialista Forradalom ünnepsége

- 15 1987. február 6. április 2. április 15-17. április 30. június 5. június 26. KAZINCBARCIKÁN 1986. szeptember 8. november 6. 1987. április 3. június 22-23-24-25. június 26. Diplomakiosztó ünnepség Felszabadulási ünnepség Országos Tudományos Diákköri Konferencií VégzSs hallgatók búcsúztatása Pedagógusnapi ünnepség Diplomakiosztó ünnepség Tanévnyitó ünnepség A Nagy Októberi Szocialista Forradalom emlékünnepsége Felszabadulási emlékünnepség Államvizsgák Tanévzáró és oklevélkiosztó ünnepély 0KTATÚ-NEVELŰ MUNKA MISKOLCON Oktatómunka Az 1986-87. tanév leglényegesebb oktatási, nevelési területet érintó feladata - az oktatási törvény helyi végrehajtásából adódóan - az intézményi szabályzatok, kidolgozása volt. Ennek keretében az Egyetemi Tanács jóváhagyta a Szervezeti és Működési Szabályzatot, a Tanulmányi és Vizsgaszabályzatot, a Tudományos Diákköri Szabályzatot, a Kollégiumi Szabályzatot, a nappali tagozatos hallgatók állami támogatása és szociális juttatások rendszerét, valamint az oktatói munka hallgatói véleményezésének rendjét. A Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsa határozata alapján az egyetem Vegyipari Automatizálási Főiskolai Kara, mint szervezeti egység megszűnik. Ezzel egyidőben megkezdődtek a Közgazdaságtudományi Intézet létesítésével, és az 1987. szeptemberi oktatás beindításával kapcsolatos szervezési munkák. Az Egyetemi Tanács elfogadta az 1987/88-as tanévben induló üzemgazdász képzés tantervi irányelveit és tantervét. A Bánya- és Kohómérnöki Kar integrációs javaslatainak Egyetemi Tanácson történt jóváhagyása után a Bányamérnöki Karon Földtani Intézet, a Kohőmérnoki Karon Kémiai Intézet és Metallurgiai Intézet alakult. Az Idegennyelvi Lektorátus a Kohómérnöki Kar keretéből kivált, és központi szervezeti egységként Nyelvi Intézet néven működik. Az Egyetemi Tanács módosította az Állam- és Jogtudományi Kar tantervét és jóváhagyta a belügyi dolgozók részére szervezett speciális jogász levelező tagozat, valamint a Kohómérnöki Kar és az ELTE Természettudományi Kara közös szervezésében indítandó Kohászati Anyagtudományi Szak tantervét. A Bányamérnöki, a Kohómérnöki és a Kohó- és Fémipari Főiskolai Kar előterjesztése alapján az Egyetemi Tanács elfogadta a két egyetemi és főiskolai kar új tantervét. Az Egyetemi Tanács jóváhagyta, hogy a Gépészmérnöki Karon az 19B7/B8-as tanév második félévében Kerámiaipari Szakmérnöki szak induljon. Az 1986/87. tanévben folytatódott a külföldi hallgatók önköltséges képzése. A hallgatók többsége Jordán állampolgár volt. A képzés a Gépészmérnöki Kar I. évfolyamán 2 tanulókörben angol nyelven folyt. Az előkészítő tanfolyamon 3 tanulókörben angol nyelvű, 1 tanulókörben magyar nyelvű előkészítőn vettek részt a hallgatók. A Gépészmérnöki Kar I. évfolyamán az 1. félévre 32, a 2. félévre 21 fő iratkozott be. Az angol nyelvű előkészítő tanfolyamon az 1. félévben 42, a 2. félévben 44, a magyar nyelvű előkészítő tanfolyamon az 1. félévben 11, a 2. félévben 10 hallgató vett részt. Az egyetemi előkészítő tanfolyamok műszaki tagozaton matematika és fizika, jogi tagozaton magyar nyelv és irodalom, illetve történelem című tantárgyakból folytak. A Felvételeket Előkészítő Bizottság eredményesen tevékenykedett a fizikai dolgozók középiskolás gyermekeinek egyetemi felvételi vizsgára történő felkészítésében. Az egyetem műszaki karaira és az Állam- és Jogtudományi Karra jelentkezők mellett a Közgazdaságtudományi Intézetben induló képzésre is jelentkezhettek végzős középiskolások. Az egyetem rektora és a karok dékánjai az 1986. november 6-i és az 1987. április 3-i Egyetemi Tanács ülésén 8 fő bányamérnököt, 13 fő gépészmérnököt és 18 fő kohőmérnököt avattak műszaki egyetemi doktorrá.

- 16 - - 17 - A kiemelkedő tanulmányi és társadalmi munkát végző hallgatóknak nyilvános kari tanácsülésen adták át az egyetem által alapított Tanulmányi Emlékérmet. Az érem különböző fokozatait az Államés Jogtudományi Karon 17 fö, a Bányamérnöki Karon 46 fő, a Gépészmérnöki Karon 19 fő és a Kohómérnöki Karon 11 fő kapta meg. NEVELŐ MUNKA Az 1986/87. tanév nevelési tevékenysége a hosszú távra meghatározott, az oktatási törvényből és a hozzá kapcsolódó jogszabályokból következő feladatok megoldása jegyében zajlott. A tanév egyik fontos feladata volt a patronáló tanári rendszer működésének áttekintése, hatékonyságának növelését célzó fejlesztési elképzelések kimunkálása. A tanév nevelési munkájának célkitűzéseit részletesen a nevelési terv tartalmazta, melyek megoldásában a karok önállóan tevékenykedtek. E tervek végrehajtásának értékelése a tanév végén tanszéki értekezleteken, kari tanácsüléseken történt meg. Jelentős változást jelentett a hallgatói képviseleti rendszer létrehozása és működtetése. A tanulóköri, kari és egyetemi hallgatói közösségek éltek jogaikkal, véleményezték az elkészült egyetemi szabályzatokat. A kollégiumi küldöttgyűlés elfogadta az új kollégiumi Szervezeti és Működési Szabályzatot. 1986/87. tanévre beiratkozott hallgatók száma karonként és tagozatonkénti bontásban (1986. október 15-i állapot) B K G ÁJK MOsza szakc ki ktató KFFK VAFK Összesen Nappali 464 150 773 592-535 162 2 676 Levelező 54 32 68 332-191 35 702 Gazdasági mérnök 16 20 76 - - - - 112 Szakmérnöki - 13 21 - - - - 34 - - - - 143 - - 143 Műszaki szakoktató (Miskolc) Műszaki szakoktató (Dunaújváros) Műszaki tanár + kiegészítő - - - - 156 - - 156 - - - - - 35 Üsszesen: 534 215 928 924 299 761 197 3 858 1986/87. tanévben oklevelet szereztek " 35 Az Egyetemi Nevelési Bizottság a nevelés területére vonatkozó döntések előkészítése során foglalkozott az Ifjúságpolitikai pénzalapok felosztásával, a kollégiumi férőhelygazdálkodás helyzetével, a MEAFC tevékenységével. Az előző évek színvonalának megfelelően folytak a tanszéki ideológiai szemináriumok. Az oktatói munka hallgatói véleményezése a terveknek megfelelően lezajlott, melyet jelentősen segített a módosított számítógépes feldolgozási rendszer. Egyetemünk képviselői aktív szerepe vállaltak az országos szintű nevelési munkabizottságok, munkakbzsségek tevékenységében, melynek során egy, a szakmai neveléssel kapcsolatos előterjesztés előkészítését kezdte meg a Kohómérnöki Kar. A tanév közművelödéi programja tartalmas és változatos volt, amelyhez jelentősen hozzájárult a hallgatói öntevékenység kibontakozása a klubmozgalomban. A testi nevelés feltételei az elmúlt években kialakultak. A létesítmények kihasználása Számos országos jelentőségű rendezvény színhelye volt az egyetemi sportkombinát. A tervek szerint a testnevelési fakultatív órák meghirdetésével tovább javul a testi nevelés feltételrendszere. javult. Szakok AJK KFFK VAFK Összesen Nappali Műszaki tanár nappali (Dunaújváros) Levelező 12 féléves Levelező üzemmérnök 8 féléves Műszaki szakoktató Műszaki oktató 6 féléves (Dunaújváros) Műszaki oktató kiegészítő (Dunaújváros) Pedagógus kiegészítő Műszaki tanár 4 féléves (üzemmérnök, Dunaújváros) Gazdasági mérnök Szakmérnök 90 25 26 101 152 13 66 13 52 42 28 21 49 14 484 13 45 66 58 42 28 21 DUNAÚJVÁROSBAN Az oktatási törvényből adódóan a Főiskolai Kar elkészítette alapdokumentumait, így többek között a Tanulmányi és vizsgaszabályzatot, a Szervezeti és Működési Szabályzatot, a Kollégiumi Szerve zeti és Működési Szabályzatot, a Fegyelmi Szabályztot, az Oktatók hallgatói véleményezésének Szabályzatát, a Hallgatók állami támogatásának Szabályzatát, a Tanulmányi Versenyszabályzatot, a Közművelődés irányításához szükséges Szabályzatot. A felsoroltak jóváhagyási folyamata alkalmat adott arra, hogy a hallgatókkal és oktatókkal közös eszmecserét folytasson az oktató-nevelő munka részletkérdéseiről is. Tanterveink alapvető dokumetumok, melyek szintén az új oktatási törvény szellemében és annak lehetőségeit kihasználva készültek (évharmados képzés, ipari hátterű üzemmérnökképzés teljes körű kiterjesztése). Átdolgozásra került a tankörfelelős tanári munka értékelési rendszere.

- 18 - A Kari Nevelési Oktatási Bizottság javaslatára az új oktatási módszerek kifejlesztésére az oktatók részére pályázatot hirdetett a Kar, melyre számos dolgozat érkezett be. MISKOLCON A tudományos diákkörök munkája A számítástechnikai ismeretek elsajátításához új kabinetterem létesült. A kabinetterem eredményesebb kihasználása érdekében a "Neumann János Számítógéptudományi Társasággal" közös számítástechnikai klub alakult. Az egyetemi karok tanszékein a hallgatók a tanévben összesen 135 dolgozatot készítettek. A Tudományos Diákköri Tanács javaslata alapján ezek közül 1.000.-Ft-os I. díjban 68 db 750.-Ft-os II. díjban 52 db 500.-Ft-os III. díjban 12 db dicséretben 3 db dolgozat részesült. Az egyetem hallgatóinak Tudományos Diákkonferenciáját 1986. december 10-én rendezték meg. A konferencián 21 szekcióban 132 előadás meghirdetésére került sor. A legjobb előadóknak a TDT és a KISZ NME-i Bizottsága 20.600.-Ft előadói dijat osztott ki. A tanévben végzett kiemelkedő szakmai munkájáért 2 diákkör részesült jutalomban. A konferencia záróünnepségén a kiemelkedő konzulensi munkáért 30 oktató jutalmat kapott. A tanévben 26 tanszéki feladatmegoldó versenyre került sor. A legjobb eredményt elérő 148 hallgató összesen 44.950.-Ft jutalomban részesült. A tanévben 3 külföldi tudományos diákkonferencián 7 kohász és 1 gépész hallgató vett részt és tartott előadást dolgozatából. Sikeresen szerepeltek hallgatóink a XVIII. Országos Tudományos Diákköri Konferencián. 4 szekció munkájában 230 hallgató és 54 oktató vett részt. Hallgatóink 135 előadást tastottak meg, ezek közül 51 db díjazásban, 10 db dicséretben részesült. Az Állam- és Jogtudományok Szekció rendezési feladatait az Állam- és Jogtudományi Kar magas színvonalon látta el. DUNAÚJVÁROSBAN A főiskolai kar házi TDK konferenciáján 1986. november 26-án 4 szekcióban 28 főiskolai hallgató (illetve üzemmérnök) 26 előadása hangzott el. A beadott dolgozatok száma 17 volt. A TDT döntése alapján: I. díjban 4 II. díjban 6 II. díjban 4 részesült. KISZ különdíjban 3, 0MBKE különdíjban 3, NŰSZT különdíjban 2 dolgozat szerzője részesült.

- 20 - - 21 - MISKOLCON A Közművelődési Bizottság szervezésében Művelódés az egyetemen A Közművelődési Bizottság a hallgatók közreműködésével az 1986/87. tanév I. félévében a szabadidő kultúrált eltöltésére változatos, sokszínű programot szervezett. Az egyetemen folyó kultúrált élet fő területei a klubokban és az öntevékeny csoportok keretében folyó tevékenység, valamint a központi rendezvények. Az E/2, a Vitamin és a Fictiv Klubok aktív hallgatói öntevékenységgel sokszínű és színvonalas programot szerveztek. A klubok programkínálatában jelen volt a komoly műfaj éppúgy, mint a különféle könnyűműfajú, szórakoztató rendezvények: Cseh Tamás, Koncz Zsuzsa-Brődy János, Kern-Zorán koncertek, Pilinszky-est, jazztörténeti előadássorozat, dr. Varga Károly előadása a "Közelmúlt nagy traumái" címmel, Forrás-est stb. Népszerűek a discók, a táncházak, a folkzenei koncertek (Kaláka, Muzsikás, Gereben), a különféle vitaestek, nyelvi klubok, vetélkedők, ismeretterjesztő előadások. Az öntevékeny körök hivatásos művészeti vezetők irányításával és megfelelő technikai felszereléssel lehetőséget biztosítottak tehetséges hallgatóinknak aktív kulturális tevékenységünkhöz. A képzőművészeti és a fotókör az egyetemi galériában rendszeresen bemutatta alkotásait. A hallgatók szívesen látogatták a Hi-Fi kör és a táncklub foglalkozásait. Cséti Ottó emlékkiállítás és emlékülés Wenzel Gusztáv emlékkiállítás és emlékülés Szádeczky-Kardoss Elemér emlékkiállítás Telegdi-Róth Károly és Vendl Aladár emlékére Tóth Árpád emlékére 10 éves a Borsodi Miniatűrkönyvgyűjtők Klubja (Bemutatva Budapesten és Salgótarjánban is) Ezeken kívül számos alkalmi, figyelemfelkeltő kiállítást is megtekinthettek a könyvtár látogatói. (AZINCBARCIKÁN Főiskolai Klub állandó rendezvényei: - Video-fílm vetítés minden kedden - Disco minden szombaton Kiemelésre érdemes rendezvények: - Muzsikás együttes műsora - Dinnyés József pol-beat műsora (háromszor) - Rádiőkabaré színházának műsora - Tátrai-Török Tandem együttes műsora - Sugár András politikai előadása Népszerűek voltak a különféle filmklubok vetítései, amelyek a filmművészet kiemelkedő alkotásaiból mutattak be válogatásokat. DUNAÚJVÁROSBAN és sport az egyetemen Újszerűek voltak a Fictiv klub sorozatai: a szociológiai és a Gothár Péter rendezői sorozat, amelyen a nézők találkozhattak az alkotókkal is. Az egyetemi galéria mindig örömmel ad helyet az országosan is ismert művészek, illetve pályakezdő fiatalok munkásságát bemutató kiállításoknak. (Varga János, M. Balogh Éva, Morelli Edit, Pandúr József, H. Barakonyi Klára, Abaházi Katalin, Bérezi László stb.) Rendszeres művészettörténeti előadássorozatot, író-olvasó találkozókat rendeztünk. (Or. Végvári Lajos, Pap Gábor, Hegedűs Géza), és önálló eseteken vendégünk volt többek között Sztankay István, Schütz Ila, Gálffy László, Gáti Oszkár, Pécsi Ildikó. Rétegműsor szervezésére is sor került, pl. nyugdíjas találkozó, gyermeknapi műsor, jogász 0T0K kulturális programjának megszervezése, a Megyeri-Szajlai duó fesztiválja. A Bizottság közönségszervezői munkát is végez, a város kulturális rendezvényeire, színházhangverseny bérleteket (jegyeket) árusít. Az egyetemi könyvtár és levéltár szervezésében A Selmeci Műemlékkönyvtár dísztermét és az Egyetemtörténeti Múzeum állandó kiállítását 1986-ban 3.106, 1987-ben 3.218 látogató tekintette meg. A kiállítások nyilvánosak. Időszaki kiállítások: Tárczy-Hornoch Antal emlékkiállítás (K. Bányászati Múzeummal közösen, bemutatva Sopronban és Tatabányán is). 200 éve alakult meg a Societat der Bergbaukunde (Born Ignác emlékére) - országos konferencia keretében Sportmunka három fő területen folyik: - Kötelező testnevelési órákon - Szakosztályokban - Tömegsportban A kötelező testnevelési órák száma: I-II. évfolyamon heti 2 óra III. évfolyamon heti 1 óra A főiskolai kar "HALADÁS" Sportkörének szakosztályai: - Kosárlabda (férfi) NB II. - Kézilabda (férfi) - Turisztika Tömegsport: Hét sportágban kiírt háziversenyen egész tanévben versenyeztek a hallgatóink értékes díjakért. Ez a versenyrendszer csaknem minden hallgatónak rendszeres sportolást biztosít. KAZINCBARCIKÁN A Kar természetjáró szakosztálya Bognár Ellák testneveifitanár vezetésével 1986. júliusában sikeres vizitábort szervezett. A KFSC 275 taggal működött az elmúlt tanítási évben. A férfi kosárlabda csapat az NB II. középcsoportjában a 18. helyen végzett. A női röplabda csapat a megyei bajnokságon első helyezést ért el.

- 22 - A kollégium életének főbb eseményei - 23 - TUDOMÁNYOS KUTATÚMUNKA MISKOLCON 1986. oktőber: Időmérleg szociológiai felmérés (450 hallgatóról) A KISZ KB felkérésére 1986. november 9-11-ig az Országos Kollégiumi Találkozó kollégiumunkban került megrendezésre. 1987. január: Idfimérleg kontroll felmérés (150 hallgatóról) Kollégiumi Felkészítő tábor 1987. március 7-11-ig a Magas-Tátrában Küldöttgyűlés 1987. május 6-án - az új SZMSZ megvitatása, elfogadása - a Házirend módosítása Országos Triatlon verseny megrendezése 1987. május 9-én MISKOLCON Az egyetem szakembereivel, speciális műsorparkjával, számítógépeivel, laboratóriumaival az észak-magyarországi régió tudományos-műszaki központjának számít. A tudományos műhelyekben nagy erőfeszítések történnek, hogy a tudományos kutatás a gyorsuló tudományos-műszaki fejlődés iramával lépést tartson. Az egyetem kutatómunkáját az elmúlt időszakban a kutatásfinanszírozás koncepcióváltozása lényegesen átalakította. A változás lényege, hogy az intézményfinanszírozás mérséklődött, ugyanakkor országos és tárcaszintű kutatási pályázati kiírások adtak lehetőséget preferált kutatási témák művelésére. DUNAÚJVÁROSBAN A kollégiumi nevelés célkitűzései szervesen illeszkednek az egységes nevelési rendszer irányelveihez. A kollégium tárgyi feltételei a felújítás következtében sokat javultak. A szakmai szobák és a tanulóhelyiségek kialakításával a kultúrált szórakozási és a szakmai-tanulmányi munka alapfeltételei már biztosítottak. A kollégium a főiskolai szakmai képzésen túl sajátos lehetőségeivel és kialakult formáival igyekszik hozzájárulni a szakmai-tanulmányi munkához. A szakkollégiumi részlegek kialakítása és a bevezetett seniori rendszer, valamint a tanszéki konzultációk segítik a hallgatók tanulmányi munkáját. A szakmai szobák általános feladatai közé tartozik a szakmaszeretet, az adott szakmához való érzelmi kötődés kialakítása, a szakmai ismeretek bővítése és az önképzés. A kollégista hallgatók magas százaléka és a főiskola közelsége lehetőséget teremt arra, hogy a kollégium legyen a főiskola politikai, közéleti és kulturális munkájának jelentős bázisa. A nevelést elősegítő rendezvények közé tartoznak a különböző vetélkedők, stúdió politikai jellegű adásai, valamint megemlékezések nemzeti és nemzetközi ünnepekről. A kollégium továbbfejlesztette társfőiskolák kollégiumaival kapcsolatait. Kollégiumunk 1982. óta vesz részt az Észak-Magyarországi Területi Kollégiumi Munkaközösség munkájában. Ez lehetőséget biztosít egymás munkájának megismerésére és tapasztalatok cseréjére. KAZINCBARCIKÁN A műszaki tudomány csak az iparral összekapcsolva fejlődhet. Az egyetem az IpM, OMFB, OKKFT programjaihoz 91 pályázatot nyújtott be, ebből eddig 12 pályázatot fogadtak el. Több téma esetében még folyamatban van az elbírálás. A kutatások megvalósítására a kutató és termelő szervezetek nem egy esetben közös pályázattal vállalkoztak, és általában saját erőfeszítéseik felhasználásával versenyeztek azért, hogy az állami támogatást elnyerjék. Ezek a pályázatok eredményérdekeltségű állami megbízásként realizálódtak, amelyek tartalmazzák az állami támogatást, a vállalati hozzájárulást, az egyetemi saját forrást. Az elfogadott pályázatok némelyikében visszatérítési kötelezettség is szerepel. Ezzel a kutatók-felhasználók közös érdekeltségét kívánják megteremteni. A visszatérítést általában a vállalati megvalósítók vállalták, néhány esetben az egyetem, a kutatási eredmények hasznosításából befolyó összegek terhére. A pályázatok között egy-egy tanszéki kutatóhely önálló pályázata mellett kari, illetve egyetemi szinten koordinált kutatásokkal is jelentkezett az egyetem. Elfogadást nyert, és megindult a kutatás a Gépészmérnöki Kar szervezésében, a G/6 program V. alprogramjában, oktatás-fejlesztés témában. Egyetemi koordinációban több tanszék bevonásával folyik az Interkozmosz Tanács finanszírozásában az űranyagtechnológiai kutatás. Az MTA-OTKA és az MM-TKA pályázati kiírásokra 88 pályamű készült, ebből 22 pályázatot fogadtak el. Ezen pályázatok egy része a tudományos kutatás hosszútávú irányzataihoz kapcsolódó, a nemzetközi fejlődésnek megfelelő alapkutatások, másik része olyan alkalmazott,fejlesztő kutatások, amelyek hozzájárulnak az oktatás korszerűsítéséhez, előkészítik az eredmények gyakorlati alkalmazását és egyben a nemzetközi tudományos színvonal követését is szolgálják. Sokat segítenek kutatási eszközök, műszerek, anyagok beszerzésében. A karon a nappali és levelezős hallgatók elhelyezése terén minden igényt ki tud elégíteni a kollégium. Az épület felújítása folyamatos. Az önkormányzati tevékenység jól működik, a szakköri tevékenység a hallgatók nagy tanulmányi leterheltsége miatt nem egyenletes. A diákhagyományok ápolása a kollégiumban folyamatos, ősszel a "Malacharc", tavasszal pedig a Bláthy Ottó kollégiumi Napok a kiemelkedő események. Ezek a hagyományos diákünnepségek bővelkednek kulturális, sport és politikai rendezvényekben. Az egyetem vállalkozóképességét bebizonyította, és képes arra, hogy új gyártmányok, új technológiák, új eljárások kidolgozásával jelentős eredményekhez segítse a felhasználó vállalatokat, iparágakat. Az egyetem költségvetési forrásból kutatásra fordítható kerete, valamint az e forrásból finanszírozható kutatási témák száma is folyamatosan csökken. Az utóbbi időben a nemzetközi kapcsolatokban is az a tendencia érvényesül, hogy hosszútávú közös kutatások valósuljanak meg. Ez évben először a partner intézményeinkkel folytatott kutatásokhoz öt tanszék kapott többlettámogatást a központi kutatási keretből. Többlettámogatást nyújtottunk kutatási szolgáltatás végzésére, azon tanszéknek is, amelyek szolgáltatást nyújtó berendezésekkel, illetve ilyen célra kialakított laboratóriummal rendelkeznek. A költségvetési támogatás stagnálása, i letve reálértékbeni csökkenése szükségszerűvé teszi, hogy más forrásokat (állami megbízás, szerződéses munka) is igyekezzen az egyetem igénybe venni. Az OTKA Bizottság létrehozta az OTKA Miskolci Műszerközpontot és gesztorintézményként az egyetemet jelölte ki. A Műszerközpont létesítéséhez a VII. ötéves tervben 55,0 millió forintot ebből 10,0 millió forintnak megfelelő devizakeretet ítélt oda.

- 25 - Az iparnak teljesített kutatási-fejlesztési szerződéses munkák tekintetében az 1986-os gazdasági év rendkívül sikeres volt, az egyetem 133,2 mft bevételhez jutott. A munkák tartalma érdemi kölcsönhatásban áll a tanszékek, intézetek profiljával, többségük atanszéki kutatási terv része, jelentős szerepük van a tananyagok aktuálissá tételében, és a tanszékek publikációs tevékenységében is. Az NME szaktanszékei részt vettek a 2000. éven túlnyúltí hosszútávú tervezés keretében kidolgozandó elemzések, prognózisok és koncepciók elkészült témavázlatainak véleményezésében, illetve a távlati tervezéshez indító tematikát készítettek. Az egyetem kutatási tevékenységének minden paramétere bővülést mutat. Dinamikusan nő a szellemi termékek (találmány, know-how, szoftver) száma. A tanszékek vállalkozási kedvét a jövőben is minden eszközzel fokozni kell. Az egyetemen 1986-ban 24-en szereztek egyetemi doktorátust ebből 11 az egyetem oktatói kutatói közül került ki, a többi pedig az ország vállalatainál és intézményeiben egyetemi irányítással végezte tudományos munkáját. Oktatóink-kutatóink közül négyen a tudomány kandidátusa, ketten a tudomány doktora fokozatot érték el. Dr. Kovács Ferencet, egyetemünk rektorát és dr. Páczeit Istvánt, a Gépészmérnöki Kar dékánját a Magyar Tudományos Akadémia levelező tagjává választotta. Az egyetemen a tanévben egy aspiráns, illetve 21 tudományos továbbképzési ösztöndíjas végzett tudományos kutatómunkát. Két oktatónk más hazai intézményben, két oktatónk külföldön tevékenykedik ösztöndíjasként. Az NME Közleményeinek sorozatában az alábbi kiadványok jelentek meg: DUNAÚJVÁROSBAN A kar tudományos-kutató tevékenysége zömében a szerződéses munkákhoz kapcsolódik, miután TKFA támogatásuk és ÁMSZ megbízásuk változatlanul alacsony szintű volt. A szerződéses munkák nagy része - a megrendelők igényének megfelelően - gyártmány- és gyártásfejlesztési témájú volt. A kidolgzott és megvédett műszaki doktori értekezések is szerződéses munkákhoz kapcsolódtak. A TKFA támogatásokkal az érintett tanszékek a tudományos kutatómunka tárgyi feltételeit igyekeztek javítani, mivel gép-műszer beruházást ez évben sem kaptak, Szm fejlesztési alapjukat pedig költségvetés-kiegészítésre, illetve kari beruházásokra kellett fordítaniuk. KAZINCBARCIKÁN A főiskolai kar oktatóinak jelentős része ipari gyakorlattal rendelkezik, a szaktanszékek oktatóira általánosan jellemző az innovációs készség, mely az oktatásba is integrálódik. Az alkalmazott kutatási tevékenység szakterületei: 1. Az elektronika, méréstechnika, robottechnika, informatika-számítástechnika felhasználásával az ipar igényeinek megfelelő eljárás vagy berendezés kidolgozása, amely alkalmas egy-egy technológiai folyamat korszerűsítésére. Mikroszámítógéppel segített mérések és folyamatellenörzési rendszerek hardveres és szoftveres fejlesztései. 2. A nagyipari és robotipari üzemágakban, kohászatban, energiahordozók termelésében és feldolgozásában, műanyagok megmunkálásában és gépgyártásban is megtalálható szakaszos és folyamatos technológiák automatizálása, kutatás-fejlesztés végzése. Közi. I. Sor. Bányászat, 33/1-4. 264+32 old. Publ. of the TUHI Ser. C. Mech. Eng. 42/1. 73+ 9 old. Publ. of the TUHI Ser. C. Mech. Eng. 42/1. 123+10 old. Az Alkotó Ifjúság pályázat keretében 7 pályamunkát nyújtottak be és részesültek díjazásban. 3. Jelentősek a gépészeti szakterületen kifejtett kutatási-fejlesztési tevékenységek a szakértői tevékenység, konstrukciós fejlesztések, elsősorban földgáz- és kőolajkitermelésben használt szerelvények területén, vegyipari folyamatok számítógépes modellezése, környezetvédelmi feladatok megoldása. Jelenleg 2 fő dolgozik az egyetemi doktori disszertációján, illetve 2 fő kandidátusi fokozat megszerzésén.

- 26 - - 27 - NEMZETKÖZI KAPCSOLATOK Szervezeti Egység Fő Kiküldetések száma Külföldön töltött na pok száma MISKOLCON Az egyetem nemzetközi kapcsolatai a tanévben - nagyrészt a már régebben kötött barátsági és együttműködési szerződések alapján - kiegyensúlyozottak voltak. Kapcsolatainkat tovább böviti az 1986. decemberében a torontói Ryerson Műszaki Egyetemmel, (Ka nada) aláirt együttműködési megállapodás. Bányamérnöki Kar Kohómérnöki Kar Gépészmérnöki Kar Állam- és Jogtudományi Kar Marxizmus-Leninizmus Intézet Egyetemi Számitóközpont Központi szervek 27 52 75 9 7 1 5 3R 90 132 12 10 2 9 360 974 997 26P 156 2B 38 Az egyetem nemzetközi kapcsolatait egyrészt az egyes külföldi felsőoktatási intézményekkel fennálló szerződések, az államközi munkatervekben biztositott külföldi tanulmányutak, illetve hivatalos vendégek fogadása, másrészt nemzetközi konferenciákon való részvételek alkotják. Az egyetem az alábbi külföldi felsőoktatási intézményekkel kötött eddig barátsági és együttműködési szerződést: Freibergi Bányászati Akadémia 1960. Magdeburgi Műszaki Egyetem 1960. Krakkói Bányászati és Kohászati Akadémia 1962. Harkovi Műszaki Egyetem 1964. Kassai Műszaki Egyetem 1966. Moszkvai Petrolkémiai és Gázipari Egyetem 1969. Moszkvai Bányászati Egyetem 1969. Osztravai Bányászati és Kohászati Akadémia 1970. Bányászati és Geológiai Egyetem, Szófia 1973. Riesai Mérnökiskola (KFFK) 1973. Rzseszowi Műszaki Egyetem 1974. Rossweini Mérnökiskola (KFFK) 1975. Zsdanovi Kohászati Egyetem 1977. Gépészeti és Elektrotechnikai Egyetem, Szófia 1978. Holguini Műszaki Egyetem, Kuba 1979. Moszkvai Acél- és Ötvözetek Egyetem 1981. Leobeni Bányászati és Kohászati Egyetem 19R2. Fürstenwaldei Műszaki Főiskola (VAFK) 1983. Műszaki Egyetem Berlin, Berlin (Nyugat) 1986. Ryerson Miiszaki Egyetem, Toronto 1986. A tanévben az egyetemet 151 hivatalos külföldi vendég, összesen 2065 napra látogatta meg. Az alábbi táblázat tájékoztatást ad az egyetem oktatóinak és kutatóinak hivatalos külföldi újtáról: ezek anyagi fedezetét részben a Művelődési Minisztérium, részben más intézmények (MTA, OMBKE, MTESZ, OMFB, GTE, stb.) biztosították: Az egyetem hallgatói közül 139-en vettek részt külföldi nyári szakmai gyakorlaton az alábbi intézményekben : Gépészeti és Elektrotechnikai Egyetem, Szófia Kassai Műszaki Egyetem Krakkói Bányászati és Kohászati Akadémia Freibergi Bányászati Akadémia Magdeburgi Műszaki Egyetem Rossweini Mérnökiskola (KFFK) Riesai Mérnökiskola (KFFK) Fürstenwaldei Műszaki Főiskola (VAFK) Moszkvai Acél- és Ötvözetek Egyetem Moszkvai Bányászati Egyetem Moszkvai Petrolkémiai és Gázipari Egyetem Harkovi Műszaki Egyetem 1986. szeptember 6-án a tanévnyitó ünnepség alkalmával nyilvános egyetemi tanácsülésen egyetemünk tiszteletbeli doktori cimet adományozott: Dr. Alojz Pazak professzornak a Kassai Műszaki Egyetem (Csehszlovákia) rektorának. 1987. június 10-én nyilvános ünnepi egyetemi tanácsülésen tiszteletbeli doktori cimet kaptak: János M. Beér egyetemi tanár a Massachusettsi Technológiai Intézet (USA) tudományos igazgatója, Dr. GUnter Fettweis egyetemi tanár, a Leobeni Bányászati és Kohászati Egyetem (Ausztria) professzora és Dr. Heinrich Schubert egyetemi tanár, a Freibergi Bányászati Akadémia (NDK) professzora.

- 28 - - 29 - DUNAÚJVÁROSBAN Az egyetem a tanévben a Müvelódési Minisztérium engedélyével (1986. július 1-től 1987. július 30-ig) az alábbi konferenciákat, illetve tudományos üléseket rendezte: - az Áramlás és HStechnikai Gépek Tanszék 1986. november 3-5. között rendezte meg az "Áramlástechnikai gépek numerikus módszerei" c. tanszéki szemináriumot. A magyar szakembereken kivül 4 külföldi vendég vett részt a szemináriumon. - a Bányamüveléstani Tanszék 1986. november 26-27-én a "Számitógéppel támogatott tervezés a bányászatban" c. tudományos konferenciát rendezett. A magyar szakembereken kivül 4 külföldi vendég vett részt a konferencián. - A KISZ NME-i Bizottsága, a Hermán Ottó Múzeum, valamint az ELTE Ásványtani Tanszéke közösen rendezte meg 1987. március 7-8. között az V. Tavaszi Ásványgyüjtő Találkozót (szakmai tanácskozó, ásványbörze, kiállitások). 1987. június 10-én az egyetem tudományos kollokviumot rendezett.amelyen az újonnan avatott tiszt letbeli doktorok (Dr.h.c.Dr. Günter Fettweis, Dr.h.c.János M. Beér, Dr.h.c.Dr.Heinrich Schubert) mutatták be szakmai eredményeiket. A kar külföldi kapcsolataiban változás nem történt. Az érvényes együttműködési szerződésük értelmében az NDK-beli riesai kohászati és a rossweini gépészeti jellegű mérnökiskolákkal folytatnak 30-30 vendégnapos oktatói tapasztalatcserét, illetve 10 fős hallgatói csoportokban 3-3 hetes cseretermelési gyakorlatot. Az oktatócsere keretében valamennyi kiutazó és ideutazó szakmai vagy módszertani előadást tartott, ezek publikálását a kari "KOZELMÉNYEK" 1987. évi számában kezdik meg az éves munkatervben szereplő megállapodásuk értelmében. Az előadások színvonala és szervezettsége tovább javult. A karról 24 oktató volt külföldön (szocialista és kapitalista országokban), összesen 155 nap időtartamban. Egy fő háromhetes 0ÖT tanulmányúton vett részt 1986. júliusában Angliában. Egy fő pedig a Japán Elektrosztatikai Társaság meghívására - egy éves szerződésének meghoszszabbításaként - 1987. április 20-tól november 17-ig tartózkodott Japánban. KAZINCBARCIKÁN A Förstenwalde (Spree)-i S.W. Lebegyev Műszaki Főiskolával kötött szerződés alapján 4 fő oktató 10 napos tanulmányúton vett részt az NDK-ban, illetve a kar 4 fő oktatót fogadott 10 napos szakmai és kulturális programra. Karunk főigazgatója, igazgatóhelyettese, illetve a Gépészmérnöki Kar dékánhelyettese 5 napos időtartamban meglátogatta az S.W. Lebegyev Műszaki Főiskolát, illetve főiskolánkon 5 napos tapasztalatcserén vett részt az NDK főiskola igazgatója és egy tanszékvezetője. Hagyományosan megrendezésre került 8 fő főiskolai hallgató és két fő oktató kölcsönös termelési gyakorlata. Az I.M. Gubkin Moszkvai Kőolaj- és Gázipari Egyetemmel kötött szerződés alapján 8 fő hallgató tölti termelési gyakorlatát a Szovjetunióban 2 kísérő tanár vezetésével. A Főiskolai Kar 8 német hallgatót fogad cseretermelési gyakorlat keretében.

MISKOLCON Az egyetem gazdálkodása fölötti átjáró szigetelési munkálatait 1,6 millió, az I. előadó tetőszigetelési munkáit 3,3 milliő, az A/4, épületben működő körforgó nagyjavítását 1,7 milliő, a belső gázhálózat nagyjavítását 1,0 millió és a telefonközpont tető nagyjavítását 0,6 millió forintos tetemes ráfordítással. A népgazdaság folyamatosan romló helyzete kormányzatunkat mind szigorúbb megszorító intézkedések megtételére kényszeritette. Az egyensúlyi helyzet megőrzése érdekében végrehajtott korlátozások hatása alől az egyetem, mint költségvetési intézmény sem vonhatta ki magát. Arra kényszerülünk, hogy valamennyi rendelkezésre álló pénzforrást a lehető legcélszerűbben és legtakarékosabban használjunk fel. Megfelelő anyagi ellátottság hiányában a világban tapasztalható gyorsütemű fejlődéssel ellentétben az oktatáshoz és a tudományos kutatáshoz nélkülözhetetlen korszerű eszközállományunk - elsősorban minőségben - egyre gyorsuld ütemben marad el a jogosan elvárható szinttől. Gazdálkodásunk célja így elsősorban az alapellátás biztosítása lehetett. Bérhelyzetünkről megelégedéssel állapítható meg, hogy a Minisztertanács vonatkozó határozata alapján - 1987. április 1-jei hatállyal - rendkívüli béremelésre került sor. Az oktatók részére átlagosan 15 %-os, a tudományos kutatók részére 13 %-os, míg a dolgozók részére 12 %-os bérfejlesztésre nyílt lehetőség. Egyetemünk vezetése a keretek felhasználása, de az évközi bérgazdálkodás során is arra törekedett, hogy a bérhelyzet jobban tükrözze a teljesítményarányokat, ösztönözze a munkafegyelem megszilárdítását és segítse a káderpolitika érvényesülését. Költségvetési pénzellátottságunk ugyan nominálisan emelkedett, de a megfelelő szintű ellátottság biztosítására elégtelennek bizonyult. A szükséges kiegészítést változatlanul a szerződéses munkák vállalásának lehetősége adja. S bár a megbízók anyagi helyzetének romlása miatt az árbevétel 104,2-ről 97,1 milliő forintra csökkent, jogos a remény, hogy a kedvezőtlen tendencia átmeneti jellegű. Pénzforrásaink között mind jelentősebb szerep jut a pályázatokkal elnyert Állami Megbízási Szerződéseknek. Egyetemünk ilyen címen 1986. évben 218, 1987. I. félévében pedig 14,9 millió forinthoz jutott. A pályázatok elnyerésével biztosított beruházási keret jelentős lehetőséget teremt elhasználódó eszközállományunk megújítására. Az ÁMSZ-ek száma és nagyságrendje örvendetesen növekvő tendenciát mutat. Az építési beruházásként megvalósuló új Számítóközpont kialakítására 9,6 millió forintot költöttünk. A munkálatok jő ütemben haladnak, és reményt keltő a feltételezés, hogy mihamarabb befejeződnek. Anyagi ellátottságunk alakulása jelentős hatással van gép-műszer beszerzésünk helyzetére. Lehetőségeink messzemenő kihasználásával gép-műszerállományunk 24,5 milliő forinttal emelkedett. A teljesség igénye nélkül emelnénk ki néhány olyan jelentősebb tételt, mely említést érdemel. - Áramlás- és Hőtechnikai Gépek Tanszékünk 1,5 milliő forintos ráfordítással Multitech számítógépet kapott; - Örvendetesen javult tanszékeink számítógéppel történő ellátottsága, jó hatásfokkal szolgálva a korszerű számítástechnika térhódítását. Ennek keretében jutott l-l Varyter konfiguráció a Gépgyártástechnológiai, a Mechanikai, a Mechanikai Technológiai, valamint a Szerszámgépek Tanszékünk állományába, és gyarapodott l-l MAT Turbo számítógéppel, illetve tartozékokkal a Szállítóberendezések, a Mechanikai és a Szerszámgépek Tanszéke. Valamennyi konfiguráció értéke meghaladta az 1 millió forintot és a kiépítettségtől függően megközelítette a 2 milliót. A tanévben is arra törekedtünk, hogy jelentős felújítási munkálatok elvégzésével biztosítsuk az egyetem állagának lehetőség szerinti szintentartását. Ennek keretében végeztük el a főbejárat Az előbbi nagyobb volumenű és jelentőségű munkálatok megvalósításával egyidejűleg került sor egy sor olyan munkára is, melyek létesítményeink szakszerű karbantartását szolgálták. Ezek közül megemlítésre kívánkozik a B/l-C/1 épület fűtésének távhővezetékre kapcsolása, az E/5 kollégium villamosberendezéseinek korszerűsítése, a C/2-C/3 műhelycsarnok közötti sűrített levegő kiépítése, az E/6 kollégium beépített szekrényeinek általános javítása, nemkülönben a Központi Könyvtár olvasóterem asztalállományának felújítása. Az elmúlt tanév gazdálkodásáról összegzésként megállapítható, hogy a külső okok és a belső lehetőségek csökkenése és a népgazdaság általánosan kedvezőtlen objektív helyzete együttesen éreztették kedvezőtlen hatásukat. DUNAÚJVÁROSBAN A költségvetési előirányzatok változásai a következők voltak: 1. Központilag elrendelt bérautomatizmus + 982 eft 2. Rendkívüli béremelés + 1035 eft 3. Marxizmus-Leninizmus Tanszék 1 fő bérfejlesztés + 77 eft 4. Dologi kiadás zárolás - 300 eft 5. Diákjóléti kiadások + 471 eft 6. 1986. évi bérfejlesztés szintrehazása + 86 eft 7. Dologi automatizmus + 400 eft 8. Állóeszköz fenntartás + 435 eft 9. Költségvetési tartalék - 860 eft Fenti levezetés 1987. jűnius 19-ig ismert adatok, melyek érvényessége, illetve hatálya éves szintű. A változás jogcímei, ami a dologi kiadások lehetőségét illeti, az előző évhez képest jelentős (325 eft) visszaesést mutatnak, melyet az alábbi levezetés szemléltet. Dologi automatizmus növekedés + 400 Dologi kiadás zárolása - 300 Állóeszköz fenntartás + 435 Költségvetési tartalék - 860 Egyenleg: - 325 A kar gazdálkodásában a jelzett dologi pénzeszköz csökkenés további színvonal visszaesést jelentett. Az elhasználódott műszerek, szerszámok pótlásának lehetősége tovább csökkent. Számottevő fejlődést jelentett az a központi intézkedés, mely 1987. április l-jétől kezdődően az oktatók 10 %-os, az egyéb dolgozók 7 %-os rendkívüli béremelésben részesültek. A tanév folyamán elkészült az egyik kollégiumi épület külső homlokzat idegen kivitelezővel történő kisjavítása, valamint a lépcsők karbantartása. Megkezdődött ugyanezen épület vizes blokkjának szintén idegen kivitelezővel történő karbantartása, mely a tanév végéig nem fog befejeződni. A tanév időtartamára esett a számítóközpont épület nagyjavításának befejezése. Elkészült az Öntöde utcai üvegportáljának saját kivitelezésű cseréje, mely munkavédelmi szempontból - világítás - emelhető ki.

- 32 - A tanév elss felében - 1986. szeptember 1. és 1987. február 1. - az előző évi pénzmarad ván>ből fedeztünk olyan kiadásokat, amelyeket a költségvetési előirányzatból valósíthattunk volna meg. Az így felhasznált pénzeszköz mintegy 700 ef1. volt. AZ EGYETEM HALOTTAI KAZINCBARCIKÁN Intézményünk a tárgyi időszakban műszereket, gépeket, berendezéseket, számítástechnikai eszközöket költségvetési juttatásból nem szerzett be, mivel erre megfelelő pénzeszközzel nem rendelkeztünk. Dr. Bocsánczy János Nyikes József Pisztrú Balázsné eqyetemi tanár kapus takarítő 1986. július 25. 1986. október 13. 1986. július 29. Közismert a Kar további működésének megszüntetése, így sem fejlesztésre, sem egyéb szín vonal növekedésre a Minisztérium támogatást nem biztosított. Bankszámlánkat 1987. március 20. napjával megszüntették, létszám, bér- és egyéb dologi eszközök elvonására is sor került. Újszászl József Tárczy-Hornoch Antal (1900-1986) Szarvas Pál (1910-1986) egyetemi adjunktus egyetemi tanár egyetemi tanár 1986. augusztus 25. Az Alma Mater egykori professzorainak évfordulói: 150 éve született 'Farbaky István (1836-1928) Cséti Ottó (1836-1906) Gretzmacher Gyula (1836-1906) Kerpely Antal (1837-1907) Lehoczky Gyula (1837-1892) gépészeti professzor bányaméréstani professzor bányászati professzor vaskohász professzor építész professzor 125 éve született Bartha Béla (1861-1914) jogász professzor

- 35 - MEGEMLÉKEZÉSEK Dr.h.c.dr. Tárczy-Hornoch Antal 1900-1986 1900. október 13-án született a Bereg vármegyei Oroszvégen. A munkácsi középiskolai évek után az ausztriai Leoben egyetemén 1923-ban bányamérnűki oklevelet, 1924-ben bányamérnöki képesítést szerzett. Az 1925-ben benyújtott - a vetőproblémák megoldásával foglalkozó - doktori tanulmánya már nemzetközi visszhangot keltett. Szentistványi Gyula utódaként 1926-ban kapott megbízást a soproni Bányamérnöki és Erdőmérnűki Főiskola bányaméréstani tanszékének vezetésére. Oktatói és kutatói tudományos tevékenységét kezdettől fogva - nemzetközi összehasonlításban is - a legmagasabb színvonalon végezte. Kezdeményezője és szerkesztője volt a főiskola bányászati és kohászati osztálya idegen nyelvű közleményeinek, melynek 1929-től 1949-ig megjelent 17 vas kos kötete, hat és félezer oldalával, elismerést szerzett az Alma Mater magas színvonalú tudományos eredményeinek a határokon túl is. A bányabeli és külszíni mérések pontosságát növelő műszereket tervezett és új számítási eljárásokat dolgozott ki. Laboratóriumi és műhelykutatásokat alakított ki az üzemekkel, a műszergyárakkal, minden munkahelyen örömmel fogadták hasznos, célravezető és a gyakorlati élettel összefüggő mérési eljárásait, tanácsait. Szakírói munkásságát hat könyv, 41 könyvrészlet, önálló füzet és mintegy 250 szakcikk fémjelzi, ez utóbbiak 15 ország több mint 50 folyóiratában jelentek meg. A fegyelmezett, rendszeres munka emberformáló erejével az egyetemi katedrán 33 éven át nevelt szakembereket a bányászat, a geodézia és a műszaki felsőoktatás számára. Környezetére gyakorolt különleges hatása lemérhető azon is, hogy maga választotta közvetlen munkatársai közül később többen váltak a magyar műszaki közélet kimagasló egyéniségeivé. A bánya-, kohó- és erdőmérnöki kar dékánjaként a legnehezebb háborús időkben történelmi távlatú gondolkodásával és a vitás kérdésekben tanúsított szilárd állásfoglalásával kiállt az igazi magyar érdekek mellett, bátran hallatta szavát az üldözött professzortársak és hallgatók érdekében. Azok közé a felelős személyek közé tartozott, akik megakadályozták a soproni egyetemi kar személyzetének és értékeinek Németországba telepítését. Az egyetemet ért háborús károk gyors felszámolásában igen tevékenyen működött közre, és döntő szerepe volt abban, hogy Sopronban 1949-ben megindult a földmérőmérnök-, majd 1951-ben a geofizikusmérnök-képzés. A tudományos kutatások elmélyítése érdekében kezdeményezte, hogy az Akadémia Sopronban Geodéziai, majd Geofizikai Kutató Laboratóriumot hozzon létre. A két intézménynek, majd a belőlük kialakult Geodéziai és Geofizikai Kutató Intézetnek 1972-ig, nyugalomba vonulásáig volt igazgatója. Életútjának csak szűkszavú keretét tartalmazó méltatása során meg kell emlékeznünk sokoldalú kivételes műveltségéről, a bányászat és a földmérés múltjára és az ősi Alma Mater történetére ki-' terjedő széleskörű tudásáról, sok históriai adat általa történt felkutatásáról, közkinccsé tételéről. Tudományos-oktatói pályája mellett ízig-vérig közéleti ember volt, aki intézménye vagy városa döntő kérdéseiben, nehéz problémáiban mindig állást foglalt, érvényesítette tekintélyét és befolyását. Az Országos Magyar Bányászati és Kohászati Egyesületnek 1941-1944. között alelnöke 1972-től tiszteletbeli tagja volt. Sopron 1970-ben Pro Űrbe kitüntetéssel, 1975-ben díszpolgársággal ismerte el a város tudományos-kulturális életében elért érdemeit. A felszabadulás utáni években tudományos, oktatói és társadalmi tevékenysége számos elismerésben részesült. Az újjáalakult Magyar Tudományos Akadémia 1946. júliusában levelező és még az év decemberében rendes tagjává választotta. A kormányzat 1949-ben Kossuth-díjjal, 1966-ban Állami Díjjal tüntette ki. Sikerekben gazdag szakmai pályafutását a Francia Akadémia levelező tagsággal, az osztrák, a bolgár és a lengyel tudományos akadémia külföldi tagsággal, a bécsi és a grazi műszaki egyetem tiszteletbeli doktori címmel ismerte el. Számos bel- és külföldi tudományos társaság és szaklap szerkesztőbizottságának is tagja volt. A magyar tudományos élet olyan nem hivatásos diplomatájának tekinthetjük, aki lenyűgöző tárgyismerettel, meggyőző érveléssel sok elismerést szerzett nemzetközi fórumokon a magyar tudománynak. Dr. Bocsánczy János 1920-1986 Bocsánczy professzor 1920. január 11-én született Szamosújvárott. Középiskolai tanulmányait Désen végezte. Egyetemi tanulmányait Bukarest és Temesvár után 1943-ban Sopronban fejezte be. A bányamérnöki oklevelének megszerzése után 1945-ig a Farkaslyuki bányaüzemben dolgzott, ahol a frontfejtés bevezetését szorgalmazta. Szakmai tevékenysége a háborús események miatt fél évre megszakadt. A következő munkahelye, 1945-48. között, a Somsályi bányaüzem volt, itt üzemvezető-helyettesi beosztásban dolgozott. Bevezette a frontfejtést és a réselőgépek alkalmazásával kísérletezett. 1948-től a berentei bánya üzemvezetője, itt is meghonosította a frontfejtést, és az üzem termelékenységét a termelés és szállítás jobb megszervezésével növelte. A Borsodban eltöltött évek után 1949-től 1951-ig a tatabányai XV-ös akna üzemvezetője. Itteni szakmai tevékenységét szintén a frontművelés bevezetése és a korábban viszahagyott pillérek kis veszteséggel, nagy teljesítménynyel való lefejtésének megszervezése fémjelezte. 1951-ben a Bánya- és Energiaügyi Minisztérium titkárságának vezetésével bízták meg. 1953-tól a budapesti Bányagépalkalmazási Kísérleti és Kutató Intézet igazgatója, majd az intézetnek a Bányászati Kutató Intézettel történt 1955. évi egyesítése után a Bányászati Kutató Intézet igazgatóhelyettese. Ebben az időben keltette fel érdeklődését a széngyaluk hazai alkalmazásának vizsgálata, de részt vett a szénfűrész kialakításában és az F5 vágathajtőgép tervezési irányelveinek kidolgozásában is. 1956. júniusától rövid ideig a Minisztertanács titkárságán dolgozott, majd ismét a borsodi medencében vállalt feladatokat. Itt először a Mákvölgyi bányaüzem főmérnöke, majd a Borsodi Szénbbányászati Tröszt gépalkalmazási és kutatási osztályának vezetője. Közel 15 éves alkotó, részben üzemi mérnöki tevékenység után 1959-től az egyetemi oktatást választotta élethivatásnak. Kezdetben docens, 1966-tól egyetemi tanár, 1968-tól 1985-ig történt nyugállományba vonulásáig pedig a bányagéptani tanszék vezetője. Közben 1960-65. között a Bányamérnöki Kar dékánhelyettese és 1968-69-ig oktatási rektorhelyettes. Oktatói tevékenysége a bányaszállítás, valamint a jövesztő- és rakodógépek tárgykörére terjedt ki. Mindkét témakörből széles szakmai érdeklődést felkeltő könyvet írt. Jelentős a kőzetek jivesztésének elméleti és gyakorlati vizsgálatával foglalkozó, két évtizedes kutatása. A kutatási eredményeit rendszeresen közreadta, szakfolyóiratokban és tudományos konferenciák anyagaiban közel

37 száz publikációja jelent meg. A hallgatókkal való foglalkozást élethivatásnak tekintette. Kiemelkedő szakmai, oktatási, tudományos és közéleti tevékenységét számos kitüntetéssel ismerték el: tulajdonosa volt a Munka Érdemrend arany és ezüst fokozatának, a Munka Érdeméremnek az Oktatásügy Kiváló Dolgozója és a Nehézipari Kiváló Dolgozója kitüntetéseknek, a Bányászati Szo gálati Érdemérem arany fokozatának, a Magyar-Szovjet Tudományos Együttműködés Emlékéremnek és a SZOT Érdemérem arany fokozatának. Szakmai tevékenységén kívül jelentős társadalmi megbízatásai is voltak: Éveken át volt az egyetemi szakszervezeti bizottság elnöke. 1951-54. között az OMBKE főtitkára volt. 1986. július 25-én hunyt el tragikus körülmények között. MISKOLCON Dr. Vincze Endréné Farkas Józsefné Kovács Miklós Kardos Andrásné Szemán Jánosné Szántó Andrásné Vásárhelyi Andrásné Dr. Toró Béla Szabó Imréné Lengyel László G. Szabó Béla Jármai Károlyné Tóth Istvánné Farkas Lajos Szíjjártó Józsefné Tóth Károlyné Czinglér Gusztávné Szabó Zoltánná Dr. Jelűnek Olga Török Károlyné Takács Ilona Nagy Sándorné Demjén József Dr. Firtkó János Dr. Szabó Gábor Korausz Józsefné Rontó Józsefné Nyugállományba vonultak a tanévben technikus kapus technikus takarító hivatalsegéd betanított munkás takarító egyetemi docens főmunkatárs osztályvezető helyettes betanított munkás nyelvtanár kapus szakmunkás hivatalsegéd kapus kapus gyors-gépíró egyetemi adjunktus hivatalsegéd hivatalsegéd betanított munkás egyetemi adjunktus egyetemi docens osztályvezető dajka takarító DUNAÚJVÁROSBAN Boda Endréné Pósa Gyula Péter Tituszné Petróczi Györgyné önálló operátor főiskolai docens takarító kapus KAZINCBARCIKÁN Dorgó Gyula Erdősi Lászlóné Katona Györgyné Kolozsi Andrásné Kristó Béláné Mózes Ödönné főelőadó konyhalány mosónő adminisztrátor szakácsnő könyvtáros

r 39 MISKOLCON 1986. augusztus 20-án KITÜNTETÉST KAPTAK 1986. november 27-én a Magyarhoni Földtani Társulat Elnökségétől Dr. Némedi Varga Zoltán egy. docens Kiváló Munkáért Dr. Egerer Frigyes egy. docens Kiváló Munkáért Dr. Zsámboki László Seregély György Myckó Tibor Mózes Ödönné levéltárvezető nyelvtanár műhelyvezető könyvtáros (VAFK) Szabd Ervin Emlékérem (MM) Szocialista Kultúráért Szocialista Kultúráért Szocialista Kultúráért 1986. december a TÜSZI-től Jakab Andrásné előadó Miniszteri Dicséret 1987. január 16-án nyugdíjazása alkalmából 1986. szeptember Bányásznap Kovács Miklós technikus Miniszteri Dicséret Or. Tarján Iván Dr. Kolozsvári Gábor Or. Debreczeni Elemér Hursán László Or. Kovács Ferenc Dr. )ompos Endre Bchm József Sümegi István Moinár Lászlóné Kovács Tiborné egyetemi tanár egy. tanár egy. docens egy. adjunktus egy. tanár egy. docens egy. adjunktus egy. adjunktus csoportvezető művezető 1986. október 18-án a MTESZ tisztújító közgyűlésén Bányász Szolg. Érdemérem arany f Bányász Szolg. Érdemérem arany f Bányász Szolg. Érdemérem ezüst f Bányász Szolg. Érdemérem ezüst f Bányász Szolg. Érdemérem ezüst f Bányász Szolg. Érdemérem ezüst f Bányász Szolg. Érdemérem bronz f Bányász Szolg. Érdemérem bronz f Kiváló Munkáért Miniszteri Dicséret Dr. Szaladnya Sándor egy. tanár Munka Érdemrend arany f. 1986. október GTE Országos Elnökségi Ülésén Dr. Farkas József Dr. Kiss Lajos Or. Török Imre 1986. november 7-én Bak István Vidő Endre Dr. Szarka Tivadar Dr. Jobbágyi Gábor Vass András Farkas Lajos Erdélyi Ferencné Tóth László Or. Törő Béla Dr. Szarka Gyula Pap József Dr. Kiss Antal Dr. Lukács János Rittenbacher László Léggyel László Ligeti Sándorné Orosz Lászlóné Dr. Sárközi László Or. Stipta István Tóth Albertné Dr. Miskolczi Bodnár Péterné Dr. Harsányi Gyöngyi egy. tanár egy. docens egy. adjunktus PB titkár egy. docens egy. tanár egy. adjunktus egy. adjunktus szakmunkás főelőadó hivatalvezető (KFFK) egy. docens egy. adjunktus egy. adjunktus egy. adjunktus egy. docens műszaki ellenőr osztályvezető helyettes műszaki ügyintéző tud. munkatárs tud. munkatárs egy. adjunktus előadó Kiváló Munkáért Kiváló Munkáért Kiváló Munkáért Munka Érdemrend ezüst f. Kiváló Munkáért Kiváló Munkáért Kiváló Munkáért Kiváló Munkáért Kiváló Munkáért Kiváló Munkáért Kiváló Munkáért Kiváló Munkáért Miniszteri Dicséret Miniszteri Dicséret Miniszteri Dicséret Miniszteri Dicséret Miniszteri Dicséret Miniszteri Dicséret Rektori Dicséret Rektori Dicséret Rektori Dicséret Rektori Dicséret Rektori Dicséret Kiváló Népi Ellenőr (megyei NEB) 1987. február 19-én Dr. Dormány Mihály egy. adjunktus Rektori Dicséret 1987. március 8-án a Nemzetközi Nőnap alkalmából Szepessy Andrásné Farkas Jánosné Gyopár Miklósné Csabainé Németh Ágnes Dr. Roósz Andrásné Szlávik Béláné Schütt Mihályné özv. Szabó Lászlóné Szemán Jánosné Rakaczki Bálintné Dr. Vincze Endréné András Józsefné Bodnár Miklósné Horváth Lászlóné Posta Jánosné Siető Lászlóné Simon Béláné Szőnyiné Passa Erzsébet Tamás Józsefné Dr. Török Gézáné Török Károlyné egy. adjunktus előadó laboráns nyelvtanár tud. munkatárs főisk. adjunktus (KFFK) takarító (KFFK) betanított munkás takarító fehérneműs tanszéki mechanikus mosónő (VAFK) s.laboráns gyors-gépíró főelőadó főelőadó beszerző főisk. adjunktus (KFFK) takarítónő könyvtáros hivatalsegéd 1987. március 16-án 80. születésnapja alklamából Kiváló Munkáért Kiváló Munkáért Miniszteri Dicséret Miniszteri Dicséret Miniszteri Dicséret Miniszteri Dicséret Miniszteri Dicséret Miniszteri Dicséret Miniszteri Dicséret Miniszteri Dicséret Miniszteri Dicséret Rektori Dicséret Rektori Dicséret Rektori Dicséret Rektori Dicséret Rektori Dicséret Rektori Dicséret Rektori Dicséret Rektori Dicséret Rektori Dicséret Rektori Dicséret Dr. Tarján Gusztáv ny. egy. tanár Magyar Népköztársaság Csillagrendje 1987. április 4-én Dr. Zsidai József Dr. Töró Béla Demjén József Dr. Firtkó János Dr. Jakab Endre Dr. Kalas Tibor Marig Béla Pajtők László Dr. Tóth Árpádné Dr. Sikora Gizella főigazgató egy. docens egy. adjunktus egy. docens egy. adjunktus egy. docens egy. tanársegéd műhelyvezető egy. adjunktus Munka Érdemrend ezüst f. Munka Érdemrend bronz f. Kiváló Munkáért Kiváló Munkáért Kiváló Munkáért Kiváló Munkáért Kiváló Munkáért Kiváló Munkáért Kiváló Munkáért