I. MODUL. Bevezető gondolatok a vállalkozásról



Hasonló dokumentumok
Olasz társasági jog Szikora Veronika

JOGI SZEMÉLYEK NEVÉRE FOLYÓSZÁMLÁK MEGNYITÁSÁHOZ SZÜKSÉGES DOKUMENTUMOK - IRÁNYMUTATÓ DOKUMENTUM-JEGYZÉK -

Olasz társasági jog 2013.

A vállalkozások alapításának és működtetésének jogszabályi feltételei, engedélyezési eljárásokkal kapcsolatos gyakorlati tudnivalók

Motivációs teszt válaszok, kiértékelés

Járulékok, biztosítási kötelezettség

A külföldön szerzett habilitáció egyetemi szintű elismerésének eljárási rendje

Amit magával kell hoznia Előfizetői Szerződés megkötéséhez

Hatályos: március 1-jétől Készítés időpontja: Amit magával kell hoznia Előfizetői Szerződés megkötéséhez

Kitöltési útmutató a pénzmosás megelőzésével kapcsolatos Adatlap ügyfelek ismételt azonosításához című nyomtatványokhoz

Hatályos: április 24-től Készítés időpontja:

AZ EGYSZEMÉLYES KORLÁTOLT FELELŐSSÉGŰ TÁRSASÁG ALAPÍTÓ OKIRAT MINTÁJA. 1. A társaság cégneve, székhelye, telephelye(i), fióktelepe(i)

Kérelem. a évi CXXVII (VII. 24.) törvény 38.. szerinti Állategészségügyi szolgáltatói engedély (Praxis engedély) kiállítására

ADATLAP a Nemzeti Tehetség program

HEVES MEGYEI KORMÁNYHIVATAL GYÖNGYÖSI JÁRÁSI HIVATALA

Hatályos: március 7-dikétől Készítés időpontja:

GVOP pályázati útmutató kivonat

A ROMÁNIAI KKV-K ALAPÍTÁSÁRÓL ÉS MŰKÖDÉSÉRŐL

INFORMAŢII ŞI MANUAL DE UTILIZARE - ÎNREGISTRARE ŞI PLATĂ CU CARD BANCAR în Sistemul Naţional Electronic de Plată (SNEP) -

Rendelet. Önkormányzati Rendeletek Tára. Dokumentumazonosító információk. Rendelet tárgykódja:

Útmutató a vállalkozási elképzelés és a projektötlet megfogalmazásához, leírásához

dr. Száldobágyi Zsigmond Csongor ügyvéd ingatlanforgalmi szakjogász AZ EGYSZEMÉLYES KORLÁTOLT FELELŐSSÉGŰ TÁRSASÁG ALAPÍTÓ OKIRAT MINTÁJA

Megoldás a gazdasági környezetünk tantárgyhoz készült feladatlaphoz (Vállalkozások alapítása, működtetése és megszűnése témakörben)

ŐSTERMELŐI IGAZOLVÁNY KIADÁSA IRÁNTI KÉRELEM BENYÚJTÁSA

BEJELENTÉS TÁRSASHÁZ-KEZELŐI ÉS/VAGY INGATLANKEZELŐI TEVÉKENYSÉG TERMÉSZETES SZEMÉLY ÁLTALI VÉGZÉSÉHEZ

Cégbejegyzési kérelem

AZ EGYSZEMÉLYES KORLÁTOLT FELELŐSSÉGŰ TÁRSASÁG ALAPÍTÓ OKIRAT MINTÁJA. Alapító okirat. 1. A társaság cégneve, székhelye, telephelye(i), fióktelepe(i)

10 éve foglalkozom kis- és középvállalkozások tanácsadásával. Rendszeresen tartok előadást adóváltozásokról, az aktuális adójogszabályok

Cégkapu-regisztráció űrlap benyújtásakor csatolandó dokumentumok

Magyar-román gazdasági kapcsolatok. Skapinyecz Péter Nemzeti Külgazdasági Hivatal

Hosszúhetény Község Önkormányzat Képviselőtestületének. a helyi iparűzési adóról szóló

ADATLAP a Nemzeti Tehetség Program

HITELKÉRELEM HUF. HUF Önerő mértéke. Önerő mértéke HUF. Beruházás célja. Beruházás megvalósulási helye

K É R E L E M NYILATKOZAT. N é v Születési hely, idő Anyja neve Házastársa, élettárs.

ADATLAP. Magánszemélyek részére fizetési kedvezmény (mérséklés, fizetési halasztás, részletfizetés) igényléséhez

ADATLAP Magánszemély (egyéni vállalkozó) fizetési könnyítésre (fizetési halasztás, részletfizetés) irányuló kérelmének elbírálásához

Kitöltési útmutató tényleges tulajdonosi nyilatkozat Jogi személy (alapítvány), jogi személyiséggel nem rendelkező szervezet

NKH.. Regionális Igazgatósága Iktatószám: Cím: Telefonszám: Személyi azonosító:

A hagyományos fűtésrendszer cseréje / kiegészítése megújuló energiaforrásokat használó rendszerekkel ZÖLD HÁZ PROGRAM

II. HELYI IPARŰZÉSI ADÓELŐLEG BEJELENTÉSE (ÁLLANDÓ JELLEGŰ IPARŰZÉSI TEVÉKENYSÉG ESETÉN) (lásd segédlet) Ft Ft Ft. aránya: aránya: aránya:

AZ EGYSZEMÉLYES ZÁRTKÖRŰEN MŰKÖDŐ RÉSZVÉNYTÁRSASÁG ALAPSZABÁLYMINTÁJA. 1. A társaság cégneve, székhelye, telephelye(i), fióktelepe(i)

Sportszervezet neve:, bajnoki osztálya:

Tartalomjegyzék. Bevezető Szeretnék vállalkozó lenni A cégbejegyzés folyamata: Milyen jogi format választhatok?...

ADATLAP Magánszemély (egyéni vállalkozó) méltányosságra irányuló kérelmének elbírálásához

Az I. pont alá nem tartozó jogi személyek vagy jogi személyiséggel nem rendelkező gazdálkodó szervezetek

A pénzügyi vállalkozás vezető állású személyének megválasztása/kinevezése

Akasztó Község Képviselőtestületének 9/2007. (XI.27.) rendelete a helyi iparűzési adóról. (egységes szerkezetben)

Pénzmosás elleni szabályzat

Vállalkozási forma. A tevékenység TEÁOR önálló vállalkozói tevékenységek jegyzéke KSH 36/2011(XII.23) KIM rendelet

A méz termelésének és forgalmazásának támogatása Kifizetési kérelem Főlap

TÁMOP A-13/

Vállalkozási formák, vállalkozások létrehozása

Csanytelek Község Önkormányzata. Képviselő-testülete. 26/2007.(XI. 29.) Ökt. rendelete AZ IPARŰZÉSI ADÓRÓL

A tervezet előterjesztője

A gazdasági társaságok

Szabályzat a Pénzmosás Megelőzéséről és Megakadályozásáról

Kitöltési útmutató a 09VAMO Állandó meghatalmazás bejelentésére szolgáló nyomtatványhoz

Tájékoztató a jogszabályi kötelezettségen alapuló könyvvizsgálói tevékenység végzéséhez szükséges igazolásról

Oroszi Község Önkormányzata Képviselő-testületének 6/2014. (XI. 28.) önkormányzati rendelete a szociális tűzifa juttatás szabályairól

A kérelemhez az alábbi iratokat kell csatolni:

ADATLAP azonosításhoz

Zalacsány község Önkormányzata 7/1999. (VI. 29.) számú rendelete. A helyi iparűzési adóról.

FAKTORING KÉRELEM ADATLAP

Az általam képviselt szervezet olyan belföldi / külföldi 1

Társadalmi Megújulás Operatív Program Esélyegyenlőségi célcsoportok a gazdaságban megváltozott munkaképességűek integrációja a munkaerőpiacon

ROMÁNIA HIVATALOS KÖZLÖNYE A MONITORUL OFICIAL AL ROMÂNIEI KIVONATOS FORDÍTÁSA

ADATLAP Magánszemély (egyéni vállalkozó) fizetési könnyítésre (fizetési halasztás, részletfizetés) irányuló kérelmének elbírálásához

Úrkút Község Önkormányzata Képviselő-testületének 12/2014. (X.7.) számú önkormányzati rendelet a szociális tüzelőanyag támogatás helyi szabályairól

Á Általános iskola 5-8. évf. K Középiskola évf.

Vállalkozások 1. Feladatlapok értékelése

Pályázat benyújtásához. A jelen nyilatkozatot nem kell kitöltenie a következő szervezeteknek:

Kérelmi adatlap mezőgazdasági gép finanszírozásához

HITELKÉRELEM. 1. Az igényelt kölcsön adatai. Önálló Forgóeszköz hitel HUF HUF. Önerő mértéke Ballon összege. *Ballon összege.

dr. Száldobágyi Zsigmond Csongor ügyvéd ingatlanforgalmi szakjogász AZ EGYSZEMÉLYES ZÁRTKÖRŰEN MŰKÖDŐ RÉSZVÉNYTÁRSASÁG ALAPSZABÁLYMINTÁJA Alapszabály

Az ÉAOP es pályázati kiírással kapcsolatos Gyakran Ismételt Kérdések gyűjteménye

ADATLAP a Nemzeti Tehetség program

Nem természetes személy ügyfél általános tényleges tulajdonosi nyilatkozata

Jegyzőkönyvi kivonat. 3. napirendi pont: Előterjesztés a Soproni Kommunikációs Központ Kft. létrehozásáról

a, Neve:... b, Adószáma:... Adóazonosító jele:... c, Lakcíme:... d, Telefonszáma:... e, Foglalkozása:... f, Munkahely megnevezése és címe:...

1. számú KIFIZETÉSI IGÉNYLÉS Kérjük, az űrlap kitöltését megelőzően olvassa el az útmutatót KLEBELSBERG INTÉZMÉNYFENNTARTÓ KÖZPONT

Útmutató. az SZJA- bevalláshoz

BEJELENTKEZÉS, VÁLTOZÁS-BEJELENTÉS az adózás rendjéről szóló évi XCII. törvény és a helyi adókról szóló évi C.

Magyarkeszi Község Önkormányzat Képviselő-testületének 7/1999./XII.14./ sz. rendelete a helyi iparűzési adóról. A rendelet hatálya.

A munka világa. HÍD Dunaújváros és Környéke 2007 ROP / /36

Szápár Község Önkormányzat Képviselő-testületének 14/2013. (XII.02.) Kt. számú R E N D E L E T E. A helyi iparűzési adóról

II. számú melléklet. Kitöltési Útmutató

Borszörcsök Község Önkormányzata Képviselő-testületének. 8/2014. (XII.10.) önkormányzati rendelete a szociális tűzifa juttatás szabályairól

1. lépés: Kattints ide!!

Lehet belőle üzlet? AZ ÜZLETI KONCEPCIÓ. StartUP Vállalkozásindítás 3.0 Vecsenyi János, 2013.

ADATLAP. Magánszemély (egyéni vállalkozó) fizetési könnyítésre (fizetési halasztás, részletfizetés) irányuló kérelmének elbírálásához

BEJELENTKEZÉS, VÁLTOZÁS-BEJELENTÉS

Amennyiben az alábbi pályázattal kapcsolatban további kérdése merül fel, keressen minket bizalommal az alábbi elérhetőségeink egyikén:

AZONOSÍTÁSI ADATLAP KIZÁRÓLAG A SZOLGÁLTATÓ TÖLTHETI KI!

A földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter./2007. ( ) FVM rendelete

ADATLAP Magánszemély fizetési könnyítésre és mérséklésre irányuló kérelmének elbírálásához

Á LTA L Á N O S F E LT É T E L E K

Pályázati tájékoztató Megjelent a Mikrovállalkozások fejlesztése - GOP /M elnevezésű pályázati kiírás

Általános tudnivalók:

a helyi iparüzési adóról. I. fejezet Általános rendelkezések

Gyakran ismételt kérdések

Átírás:

I. MODUL Bevezető gondolatok a vállalkozásról

BEVEZETŐ I. MODUL Bevezető gondolatok a vállalkozásról 3 A vállalkozás innováció- és változásforrás, és mint ilyen, ösztönző hatással van a termelékenység, valamint a gazdasági versenyképesség növekedésére. A tudás és a rugalmasság a vállalkozások elengedhetetlen velejárói olyan tényezők, amelyek az egyre globalizálódó világgazdaságban a versenyképesség új forrásaiként jelennek meg. Az a feltevés, mely szerint a vállalkozói kedv ösztönzése egyben az ország versenyképességének ösztönzését is jelenti, a technológiai változások és a felgyorsult globális folyamatok által előidézett nemzetközi verseny erősödésének, valamint a gazdaság liberalizálásának köszönhetően ma érvényesebb, mint valaha. Meglepő, hogy a vállalkozások fontosságáról szóló aktuális vita leginkább a fejlett országokat érinti, mint ahogyan az is, hogy a vállalkozói kedv ösztönzése főként az OECD (Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet) országainak döntéshozói számára jelent prioritást. Mint a fejlett országok verszenyképésségének kulcsfontosságú tényezője, a vállalkozói kedv talán még fontosabb a fejlődésben lévő országok számára, amelyek most probálnak versenyképesekké válni a nemzetközi piacokon. MI A VÁLLALKOZÁS? A legtöbb gazdasági, pszichológiai és szociológiai kutatás eredményei szerint a vállalkozói kedv egy folyamat, és nem egy statikus jelenség. A vállalkozás több, mint egy mechanikus gazdasági tényező (Pirich 2001: 14-15). A vállalkozás a változáshoz kötődik, ugyanakkor gyakran a választási lehetőségekhez társítják. A vállalkozói tevékenység meghatározásában gyakran utalnak a vállalkozók funkcionális szerepére, valamint a koordinációra, az innovációra, a bizonytalansági tényezők semlegesítésére, a tőke biztosítására, a döntéshozatalra, az erőforrások birtoklására és a forráselosztásra. (Friijsetal 2002: 1-2; Jääskeläinen 2000: 5). A vállalkozókkal kapcsolatban említett három leggyakoribb funkcionális szerep a vállalkozásokkal foglalkozó jelentősebb gondolkodási irányzatokhoz társítható: Kockázatkeresés: a Cantillon vagy Knight által bemutatott vállalkozók önként vállalják a bizonytalansággal járó kockázatokat Innováció: a Schumpeter által bemutatott vállalkozók sürgetik az újszerű ötletek generálását, terjesztését és alkalmazását Lehetőségek keresése: a Kizner által bemutatott vállalkozók felismerik a lehetőségeket, és ezek kiaknázása által nyereséghez jutnak (OECD, 1998: 11; Carree és Thurik 2002: 8) A vállalkozás fogalmi meghatározásainak egyike a Wennekers és Thurik-féle (1999) definíció, amely sikeresen szintetizálja a vállalkozások funkcionális szerepeit: a vállalkozás az egyének arra való képességének és hajlandóságának megnyilvánulása, hogy egyénileg vagy csapatban, létező szervezeteken belül vagy kívül, új gazdasági lehetőségeket vegyenek észre vagy hozzanak létre (új termékeket, új termelési módokat, új szervezeti formákat és új termék-piac kombinációkat), valamint új ötletekkel jelenjenek meg a piacon, szembeszállva a bizonytalansággal és más akadályokkal, döntéseket hozva a helyről, a formáról és az erőforrások és intézmények használatáról. (46-47) Következésképpen a vállalkozás lényegében a személy egy viselkedési megnyilvánulása. Ez a vállalkozóknál karrierjük egy bizonyos szakaszában, vagy csak bizonyos tevékenységekkel kapcsolatban jelentkezhet (Carree és Thurik 2002: 4-5). 15 mítosz a vállalkozókról és a vállalkozásról 1. mítosz Vállalkozónak születni kell! Mi a valóság? Miközben a vállalkozók bizonyos fajta intelligenciával, alkotói érzékkel és energiával születnek, ezek az adottságok önmagukban olyanok, mint egy meg nem formált agyag vagy egy üresen hagyott festővászon. A vállalkozó az évek során felhalmozott lényeges készségek, tudás, tapasztalatok és kapcsolatok által, valamint önfejlesztő képességének köszönhetően válik vállalkozóvá. A kreativitás, képzelőerő és az üzleti lehetőségek rutinszerű követése 10 vagy annál is több év tapasztalatából adódnak. 2. mítosz Bárkiből lehet vállalkozó Mi a valóság? Azok a vállalkozók, akik képesek arra, hogy megkülönböztessék az ötletet a lehetőségtől, és akik elég m agasra is törnek, olyan vállalkozásokba kezdenek, amelyek sikere sokkal esélyesebb. A szerencséhez ha van jó előkészítés kell. És mindig a kezdet a legkönnyebb. A neheze csak később kezdődik: életben kell tartani, fel kell építeni

4 Kezdő vállalkozói ismeretek egy olyan vállalkozást, amely, mint egy jó fa, tulajdonosai számára jó gyümölcsöt terem. Valójában minden 10-20, legalább öt évig fennmaradó vállalkozás közül csupán egyetlen egy képes alapítói számára tőkenyereséget biztosítani. 3. mítosz A vállalkozók szerencsejátékosok Mi a valóság? A sikeres vállalkozók kiszámítottan és nagyon óvatosan kockáztatnak. Ők azok, akik megpróbálják befolyásolni a sorsot, leggyakrabban úgy, hogy rávesznek másokat, osszák meg velük a kockázatokat, illetve úgy, hogy csökkentik vagy elkerülik ezeket, ha erre lehetőségük van. Rendszerint kisebb részekre tagolják a kockázatokat és csak így fordítanak időt vagy erőforrást arra, hogy a folytatásról döntsenek. Ezek a vállalkozók nem törekszenek arra, hogy értelmetlen kockázatokat vállaljanak, de nem is ijednek meg, ha a kockázatvállalás elkerülhetetlenné válik. 4. mítosz A vállalkozók mindent maguk akarnak csinálni Mi a valóság? Ha vállalkozóként mindent magunk akarunk csinálni, akkor ezzel felső határt szabunk vállalkozásunk fejlődésnek. Az egyéni vállalkozóknak általában sikerül túlélniük. Egy nagyobb vállalkozást nagyon nehéz úgy fejleszteni, hogy ez csak egyetlen ember munkájára épül. A nagyobb teljesítőképességű vállalkozók csapatot, szervezetet, társaságot hoznak létre. Ugyanakkor tisztában vannak azzal, hogy a semmi 100%-a is semmi, így nem a nagyobb szelet tortára, hanem egy nagyobb tortára összpontosítanak. 5. mítosz A vállalkozó saját maga főnöke és nem függ senkitől Mi a valóság? A vállalkozók távol állnak attól, hogy függetlenek legyenek, sőt, több főnökük is van. Ezek a partnerek, a beruházók, az ügyfelek, a beszállítók, a hitelezők, az alkalmazottak, családjaik és mindazok, akikkel szemben társadalmi és közösségi kötelezettségeik vannak. A vállalkozók mégis szabadon dönthetnek saját felelősségükről. Nagyon nehéz és ritka egy 1 millió lejt forgalmazó vállalkozást létrehozni egyedül. 6. mítosz A vállalkozók többet és keményebben dolgoznak a nagy cégek menedzsereinél Mi a valóság? Semmilyen bizonyíték sincs arra, hogy a vállalkozók többet dolgoznának, mint a nagyvállalatok vezetői. Van aki többet dolgozik, van aki nem. Sőt, egyesek maguk állítják, hogy kevesebbet dolgoznak. 7. mítosz A vállalkozók rengeteg stresszel szembesülnek és nagy árat fizetnek a sikerért Mi a valóság? Ehhez kétség sem fér! Vállalkozónak lenni stresszes és megterhelő. De nincs semmi bizonyíték arra, hogy egy vállalkozó nagyobb stressznek lenne kitéve, mint az, aki nagyon megterhelő munkakört tölt be, és a vállalkozók általában kielégítőbbnek érzik munkájukat. Sikerélményük van, egészségesebbek és sokkal kevésbé vonzza őket a nyugdíjba vonulás lehetősége, mint azokat, akik másnak dolgoznak. A nagyvállalkozások vezetőihez képest háromszor annyi vállalkozó állítja, hogy soha nem szeretne nyugdíjba vonulni. 8. mítosz Egy vállalkozás beindítása kockázatos és gyakran végződik kudarccal Mi a valóság? A tehetséges, tapasztalt vállalkozók gyakrabban építenek sikeres vállalkozást, mivel ők a vonzó lehetőségeket keresik, és képesek arra, hogy megtaláják és bevonják a megfelelő szakemberek, hogy biztosítsák szükséges pénzügyi hátteret, és minden más erőforrást, ami a vállalkozás sikeréhez elengedhetetlen. Minden ellenére mégis vannak olyan vállalkozások, amelyek kudarcba fulladnak, de egy igazi vállalkozó ezen is túl tud lépni. Ahogy a szólás mondja: teher alatt nő a pálma. A vállalkozó számára a kudarc is egy ilyen teher. 9. mítosz A vállalkozáshoz három dolog kell: pénz, pénz és pénz Mi a valóság? Ahol a vállalkozáshoz szükséges feltételrendszer, és köztük a tehetség adott, ott a pénz jönni fog, az viszont egyáltalán nem biztos, hogy, ha egy vállalkozónak elegendő pénze van, ettől kötelezően sikeres is lesz. Egy sikeres új vállalkozás egyik legkevésbé fontos összetevője a pénz. A pénz a vállalkozónak az, ami a művésznek az ecset és a vászon eszköz, amely jó kezekben csodákra képes. A pénz önmagában nem cél, inkább egy eredményjelző. A vállalkozó számára a megmérettetés öröm, így az első millókon túl is és ezektől függetlenül egy vállalkozó fáradhatatlanul fog dolgozni azért, hogy egy új elképzelés alapján egy új vállalkozást hívjon életre és sikerre. 10. mítosz A vállalkozó legyen fiatal és energikus! Mi a valóság? Nem vitatjuk, hogy ezek a tulajdonságok nem segítenek, de egy pillanatig se gondoljuk, hogy a kor akadály! A versenyképes vállalkozások mögött álló vállalkozók átlagéletkora hozzávetőlegesen 30 év, többen 60 éven túl kezdenek vállalkozni. Az életkornál sokkal fontosabb, hogy a vállalkozó olyan tudással, tapasztalattal és kapcsolatokkal rendelkezzen, amelyek könnyebbé teszik a lehetőségek felismerését és kiaknázását. 11. mítosz A vállalkozókat csak a pénz motiválja Mi a valóság? Azok a vállalkozók, akik igazán életképes üzleti lehetőségeket keresnek, jobban vonzódnak a hosszú távú vállalkozásfejlesztés és jövedelemtermelés gondolatához, mint az azonnali hasznot jelentő magas fizetésekhez és a különféle kiegészítő juttatásokhoz. A sikerélmény, az önmegvalósítás, a saját sorsuk feletti döntés joga, üzleti elképzeléseik és álmaik

I. MODUL Bevezető gondolatok a vállalkozásról 5 megvalósulása különösen erős motiváló tényezők. Ilyen körülmények között a pénz csak eszköz, a számadás egy módja. 12. mítosz A vállalkozók arra törekszenek, hogy másokat ellenőrizzenek és uraljanak Mi a valóság? A sikeres vállalkozókat a felelősség-, siker- és eredménykeresés motiválja, nem önmagában a hatalom. Ők a sikerélményt keresik és a versenytársak túlszárnyalását, nem a személyes hatalmat, amely a másokon való uralkodásból, mások ellenőrzéséből fakad. Teljesítményüknek köszönhetően hatalmasakká és befolyásosakká válhatnak, de ez az állapot inkább a vállalkozásból fakadó eredmény, mintsem motiváló erő. 13. mítosz Ha egy vállalkozó tehetséges, egy-két éven belül sikeressé válik Mi a valóság? Ahogy a kapitalista üzletemberek körében elterjedt népszerű szólás mondja: A citrom két és fél év alatt érik be, a gyöngynek hét-nyolc év kell. Ritka az a vállalkozás, amely három-négy évnél korábban erősödik meg. 14. mítosz Ha van egy jó üzleti ötleted, nem nehéz befektetőt találni Mi a valóság? Minden száz jó üzleti ötlet közül legfennebb három talál befektetőre. 15. mítosz Ha vállalkozóként elegendő indulótőkével rendelkezel, nem hibázhatsz Mi a valóság? Általában az ellenkezője igaz: a kezdeti túl sok pénz eufóriát, elkényezetetett gyerek szindrómát szül. A fegyelem hiányából adódó féktelen költekezés általában komoly problémákkal és kudarccal végződik. Hat meghatározó téma A VÁLLALKOZÓI PROFIL ALKOTÓELEMEI Hat meghatározó téma hat kívánt, alakítható magatartás- és viselkedésforma 1. Elkötelezettség és elszántság A legfontosabbak az összes tényező közül az elkötelezettség és elszántság. E két tulajdonsággal felvértezve egy vállalkozó hihetetlen akadályokat le tud küzdeni, és ellensúlyozhatja gyengeségeit. Minden vállalkozás teljes elkötelezettséget igényel. A vállalkozók, szinte kivétel nélkül, óriási és állandó nyomás alatt élnek elsősorban azért, hogy vállalkozásuk túlélje a kezdeti időszakot, aztán hogy életben maradjon, végül pedig hogy fejlődjön. Egy kezdő vállalkozás a vállalkozó idejének, érzelmeinek és lojalitásának prioritása. Így általában az elkötelezettség és az elszántság a vállalkozó személyes áldozatvállalása. Egy vállalkozó elkötelezettsége többféleképpen mérhető: hajlandó beruházni saját jövedelmének nagy részét, hajlandó lemondani a fizetéséről, amennyiben a vállalkozás nagy részének a birtokosa, hajlandó életvitelét és családi körülményeit érintő áldozatokat hozni. A legtöbb kutató egyetért abban, hogy, bár a vállalkozók roppant kitartóak, egyben realisták is a tekintetben, hogy mit tudnak, vagy mit nem tudnak elérni, illetve hogy hol találhatnak támogatást a nehéz, de szükséges feladatok megoldásában. 2. A lehetőség rögeszméje Azok a vállalkozók, akik ezt a magatartásformát követik, teljes mértékben elmerülnek a lehetőségekben. Szoros kapcsolatban állnak az iparral, az ügyfelekkel és a versenytársakkal. A lehetőségek e megszállott kezelése határozza meg a vállalkozónak a fontos dolgokhoz való viszonyulását. Jellemző, hogy az ilyen vállalkozók a problémákban és a krízishelyzetekben is a lehetőséget látják. 3. A kockázattal, kettősséggel és bizonytalansággal szembeni tűrőképesség A vállalkozók pénzt kockáztatnak és még annál is többet saját hírnevüket. A sikeres vállalkozók nem szerencsejátékosok, ők kiszámított kockázatot vállalnak. Akár az ejtőernyősök, hajlandók kozkázatot vállalni, de amikor kockázatot vállalnak, gondosan és részletekbe menően elemzik ezt, és mindent elkövetnek annak érdekében, hogy az esélyeket a saját javukra fordítsák. A vállalkozók meggyőznek másokat arról, hogy megosszák velük a pénzügyi és üzleti kockázatokat. A partnerek adják a pénzüket és a hírnevüket, a beruházók hasonlóképpen; melléjük állnak a hitelezők, az ügyfelek, akik előre fizetnek, és a beszállítók is, akik utólagos fizetéssel adják az árut. A vállalkozók jól tűrik a félteérthető és a bizonytalan helyzeteket is, akkor sem érzik magukat kellemetlenül, amikor konfliktushelyzetbe kerülnek. Változatlanul azt hangoztatják, hogy elviekben biztos, és majd átgondolják a kérdést. A kezdetek kezdetén a vállalkozók mindennek éppen az ellenkezőjével szembesülnek; lehetséges, hogy nem lesz bevételük az elején, és ha lesz, hát lesz, egy 90 napos késedelem kivételt képezne. És hogy a helyzet még rosszabb legyen, életmóddá válik a szervezetlenség, a rendszertelenség és a rendetlenség. Az állandó változásoknak köszönhetően a vállalkozás minden területén úrrá lesz a félreérthetőség és a stressz. Az elvégzendő munkák meghatározatlanok és állandóan változnak, az ügyfelek újak, a kollégák újak, a váratlan

6 Kezdő vállalkozói ismeretek fordulatok és meglepetések elkerülhetetlenek. És mintha soha semmire nem jutna idő. 4. Kreativitás, önbizalom és alkalmazkodási készség A kezdő vállalkozásokra jellemző magas bizonytalansági fok és a túl gyors változások rugalmas és gördülékeny szerveződési formát igényelnek. Egy gyorsan és ténylegesen reagáló szervezet elengedhetetlen. A sikeres vállalkozók hisznek magukban. Meg vannak győződve arról, hogy a teljesítményük saját befolyásuk és ellenőrzésük alatt áll, és hogy képesek hatással lenni az eredményekre. A sikeres vállalkozók meglátják és megszépítik a részleteket, és képesek arra, hogy pontosan megfogalmazzák a dolgokat. Elégedetlenek a status quo-val és türelmetlen kezdeményezők. A modern kutatások sokat finomítottak az önbizalommal kapcsolatos megközelítéseken. Széleskörű az egyetértés a kutatók és gyakorlók között abban, hogy a hatékony vállalkozók aktívan keresnek és átveszik a kezdeményezést. Hajlandók olyan helyzetekbe hozni magukat, amelyekben személyesen felelősek a művelet sikeréért vagy kudarcáért. Szeretnek kezdeményező szerepet vállalni egy probléma megoldása során, vagy olyan esetekben, amikor a irányítás hiányából származó űrt kell betölteni. Ugyanakkor kedvükre valók azok a helyzetek is, ahol a személyes ráhatás mérhető. Ez a vállalkozó akció-orientáltsága. A sikeres vállalkozók alkalmazkodók és ellenállók. Olthatatlan vágyuk tudni, milyen mértékben felelnek meg. Tudatában vannak annak, hogy ahhoz, hogy megtudják, milyen mértékben felelenek meg, és hogyan javíthatják teljesítményeiket, szükségük van a visszacsatolásra, mások véleményének kikérésére és megfontolására. A visszacsatolásnak köszönhetően képessé válunk arra, hogy tanuljunk a hibáinkból és hogy reagáljunk a váratlan eseményekre. Az ilyen vállalkozókat gyakorta jó hallgatóságként és gyorsan tanulóként jellemzik. A vállalkozók nem félnek a kudarctól, mi több, a sikerre összpontosítanak. Azok az emberek, akiket a kudarc félelemmel tölt el, semlegesítik magukban a bennük rejlő teljesítési motivációt. Ők inkább könnyű feladatokat vállalnak, ahol a kudarc esélye csekély, vagy olyan nehéz helyzeteket, amelyek során kudarc esetén nem őket találják felelősnek. A próba-hiba ismétlődő folyamatán keresztüli tanulás fontos annak érdekében, hogy sikeres vállalkozóvá váljunk, még annak ellenére is, hogy komoly akadályokat és csalódásokat hordoz, hiszen ezek mind szerves részei a tanulási folyamatnak. 5. A teljesítménymotiváció A sikeres vállalkozókat a kiváló teljesítmény motiválja. A vállalkozók szeretnek önállóan kezdeményezni, erős vágy hajtja őket, hogy megfeleljenek a saját maguk által állított mércének, szeretik követni és elérni céljaikat. Ezt az önmegvalósítási vágyat kiválóan meghatározták a vállalkozókkal kapcsolatos tanulmányokban (ld. McClelland és Atkinson motivációs elmélete az 1950-es és 1960-as évekből). A kezdetek eredendő kihívásainak keresése és az ezekre adott pozitív válasz eredményezi a teljesítménymotivációt. Más szemszögből nézve, a teljesítmény által motivált vállalkozók nem státuszra és hatalomra vágynak, a személyes motiváció számukra a versenyhelyzet, a teremtés, egy új vállalkozás építésének izgalma. Inkább a teremvágy, nem a hataloméhség hajtja őket. A sors iróniája, hogy hatalmuk éppen teljesítményükből fakad, főleg ha az kiemelkedő. De el kell elismernünk, hogy a hatalom és a pozíció tevékenységük eredménye és nem motivációs tényezők. A nagyszabású, de elérhető célok lehetővé teszik a vállalkozó számára, hogy megfelelő irányba összpontosítsa energiáit, hogy jól válogasson az előtte álló lehetőségek között, és hogy tudja, mire mondhat nemet. A célnak és az iránynak köszönhetően könnyebb felismerni a prioritásokat, és könnyebb felállítani a siker mércéjét is. Fontos ugyanakkor, hogy legyen egy tárgyilagos mérce: a profit, az eladások vagy éppen a részvények értéke. 6. Leadership A sikeres vállalkozók tapasztaltak, alapos technológiai ismeretekkel rendelkeznek, ismerik a piacot, amelyben versenytársaikkal együtt jelen vannak, általános menedzseri tulajdonságokkal rendelkeznek és bizonyítani tudják korábbi sikereiket. Ők azok, akik egyedül kezdenek bele egy tevékenységbe, és működik az önkontrolljuk. Türelmes vezetők, akik képesek kézzel fogható jövőképet alkotni, és hosszú távon irányítani. A vállalkozó egyidőben végrehajtó és jövőbelátó. Megálmodja egy olyan vállalkozás jövőképét, amely hosszú távon jelentőset és maradandót alkot, miközben a tőkenyereség eléréséhez türelem és akár 5-10 évig tartó kitartó munka szükséges. A sikeres vállalkozók között akadnak olyanok is, akik formális hatalom nélkül képesek befolyással lenni másokra. Ők a konfliktusmegoldás hívei. Tudnak logikusan gondolkodni, tudják, hogy mikor kell meggyőzni, tudják, hogy mikor kell engedményt tenni vagy kérni. A vállalkozás sikere érdekében a vállalkozó megtanul a különböző, olykor ellentétes érdekű emberekkel ügyfelekkel, beszállítókkal, finanszírozókkal, hitelezőkkel, partnerekkel és más, belső személyekkel együttműködni. Sikert akkor lehet elérni, ha a vállalkozó közvetítő, tárgyaló és nem diktátor. A sikeres vállalkozók olyan emberek, akiket személyes kapcsolataikban támogatóként és nem versengőként ismernek. Amikor a vállalkozóban ég az ellenőrzés, befolyásolás és a másokon való uralkodás vágya, vagy amikor erős késztetést érez arra, hogy társát tönkretegye, majdnem biztos, hogy a vállalkozásnak is problémái lesznek. A diktatórikus, domináns vezetési stílus megnehezíti a teljesíteni vágyó, felelősségre és eredményre törekvő emberek bevonzását és megtartását.

II. MODUL Cégbejegyzéssel kapcsolatos ismeretek

II. MODUL Cégbejegyzéssel kapcsolatos ismeretek 9 Milyen vállalkozási formát válasszunk magunknak? I.Bevezető Mit jelent vállalkozónak lenni? Vállalkozónak minősül minden olyan gazdálkodó, amely a saját nevében és kockázatára, nyereség- és vagyonszerzés céljából, üzletszerűen, ellenérték fejében termelő vagy szolgáltató tevékenységet végez. A vállalkozó az a személy, aki vállalja egy saját vállalkozás indításának kockázatát, márpedig a romániai vállalkozó számára a kockázat valóban jelentős kérdés. Ellentétben a nyugati államokkal, amelyek jólétüket a kezdeményezőkészségű embereknek, a vállalkozóknak köszönhetik (akiknek viszont számos kedvezményt biztosítanak), Romániában vállalkozóként a nehézségeket nem egyszerű, de nem is lehetetlen leküzdeni. Nyolc ok, ami miatt érdemes vállalkozni: 1. Több pénzt fogsz keresni 2. Saját magad főnöke leszel 3. Te határozod meg a saját munkabeosztásodat 4. Egyedül fogod meghozni a döntéseket 5. Azokkal az emberekkel fogsz dolgozni, akiket te magad alkalmaztál 6. A konkurencia kihívásai miatt kénytelen leszel fejlődni 7. Kivívod mások megbecsülését 8. Új munkahelyeket teremtesz A vállalkozás kockázatai: Az előnyökkel párhuzamosan a kezdő vállalkozónak fel kell vállalnia a kockázatokat is. Ezek közé tartozik (legalábbis a vállalkozóvá válás elején) a biztos munkahely feladása a bizonytalanért; ugyanakkor az a tény, hogy a saját vállalkozásba saját pénzt kell befektetni, és ha a vállalkozás sikertelen, ez a pénz elveszett. Az sem kizárt, hogy a vállalkozás kedvéért adósságokba vered magad, és ezeket csak nehezen tudod visszafizetni. Kockázat lehet az is, hogy a megcélzott piaci szegmensben túl erős a konkurencia, vagy nehezen találhatók valóban kompetens szakemberek, akiket érdemes alkalmazni. Mindezek valós kockázati tényezők, és mindegyikkel számolnod kell ahhoz, hogy a vállalkozói lét előnyeit kiaknázhasd. Ha valaki kockáztat, az annyit jelent, hogy valamit nyerhet, és ez a lehetőség számodra is adott. De ahhoz, hogy ezzel a lehetőséggel élhess, néhány olyan tulajdonsággal kell rendelkezned, amely a sikeres vállalkozókat jellemzi: 1. Munkabírás: képesnek kell lenned sokat dolgozni, a vállalkozás fejlődésével párhuzamosan pedig egyre többet és többet dolgozni. 2. Pozitív hozzáállás válsághelyzetekben: egy vállalkozó nem adhatja fel az első akadálynál. 3. Döntéshozási képesség nehéz kérdésekben: a vállalkozáshoz fűződő döntések nagyrészét a vállalkozónak kell meghoznia, és tudnod kell, hogy ez legtöbbször nem lesz könnyű. 4. Saját hibáinkból való tanulás képessége: a hibáinkra nem szabad úgy tekinteni, mint a siker útjában alló akadályokra, hibáink lehetőségek, amelyek segítenek a tapasztalatszerzésben, abban, hogy megértsük, hogyan kell cselekedni, illetve hogyan nem egy adott helyzetben. A vállalkozó munkája nehéz. Bár egy kis szerencse nem árt, a siker kulcsa nem az opportunizmus, hanem a vállalkozási ötleted életképessége és az az erőfeszítéshez, amelyet a siker érdekében vagy hajlandó tenni. (Forrás: www.basepoate.ro) II. Egyéni vállalkozások (egyéni vállalkozó, egyéni vállalkozás, családi vállalkozás) általános fogalmak A szabad kezdeményezés, a szabad társulás és a szabad letelepedés jogán bármely román állampolgár vagy az Európai Unió vagy az Európai Gazdasági Térség valamelyik államának állampolgára gazdasági tevékenységet folytathat Románia területén, a törvényes rendelkezések értelmében. Gazdasági tevékenységet lehet folytatni minden olyan tevékenységi ágazatban, minden olyan mesterségen, foglalkozáson és szakmán belül, amelyet a törvény kifejezetten nem tilt. A természetes személyek a következő formákban végezhetnek gazdasági tevékenységet: a. Egyénileg és függetlenül, mint egyéni vállalkozók (vállalkozói engedéllyel rendelkező természetes személy);

10 Kezdő vállalkozói ismeretek b. Mint egyéni vállalkozás képviselői; c. Mint családi vállalkozás tagjai. egyéni vállalkozó (PFA persoană fizică autorizată): vállalkozói engedéllyel rendelkező természetes személy, olyan természetes személy, aki a törvény által engedélyezett gazdasági tevékenység végzésére jogosult, és aki leginkább a saját munkaerejét használja; egyéni vállalkozás (ÎI întreprindere indivisuală) jogi személyiséggel nem rendelkező, vállalkozó természetes személy által szervezett gazdasági vállalkozás; családi vállalkozás (întreprindere familială)- jogi személyiséggel nem rendelkező, vállalkozó fizikai személy és családja által szervezett gazdasági vállalkozás. (44/2008. számú sürgősségi kormányrendelet) 1. Egyéni vállalkozó (vállalkozói engedéllyel rendelkező természetes személy PFA Persoană fizică autorizată) Egyéni vállalkozói engedélyt bármely román vagy külföldi állampolgár szerezhet. Megszerzéséhez a következő dokumentumokra van szükség: a. Személyi okiratok: Román állampolgárok esetében a személyazonossági kártya saját aláírással hitelesített fénymásolata szükséges, valamint egy adóügyi feddhetetlenségi bizonyítvány (cazier fiscal), amelyet a Cégnyilvántartási Hivatal a bejegyzési iratcsomó benyújtása után kér az adóhatóságtól. Külföldi állampolgárok esetében a személyazonossági igazolvány saját aláírással hitelesített fénymásolatán kívül szükséges egy adóazonosító szám (NIF), amelyet az adóhatóság állít ki. Ennek beszerzéséhez szükség van egy úgynevezett adómegbízottra, akinek abban a megyében van a lakhelye, ahol a külföldi állampolgár által bejegyzett egyéni vállalkozás székhelye lesz. Ezen kívül a külföldi állampolgár saját büntetőjogi felelősségére közjegyző előtt nyilatkozatot tesz, amelyben kijelenti, hogy nem büntetett előéletű és nincsenek adótartozásai a román állammal szemben. A dokumentáció többi része megegyezik a román és a külföldi kérelmezők esetében. b. Székhely meglétét igazoló dokumentumok: Minden egyéni vállalkozónak rendelkeznie kell egy bejelentett székhellyel, ahol a vállalkozás hivatalos dokumentumait őrzi, illetve adott esetben a tevékenységét végzi. A székhely meglétét igazoló dokumentumok a következők: 1. Bérleti vagy haszonbérleti szerződés, amelyet az ingatlan tulajdonosával köt az egyéni vállalkozó. Amennyiben a bérleti szerződést az egyéni vállalkozó egy magánszeméllyel köti, a szerződést a bérbeadónak be kell jelentenie az adóhatósághoz, mivel a bérbeadásból származó jövedelem adóköteles. Ezt követően az adóhatóság által láttamozott bérleti szerződés sajátkezű aláírással hitelesített fénymásolatát be kell benyújtani a Cégnyilvántartási Hivatalhoz. Ha haszonbérleti szerződés jön létre (ingyenes használatbavételi szerződés), ezt nem kell bejelenteni, mivel a két fél akaratát kifejező magánokirat. 2. Egy 30 napnál nem régebbi tulajdoni lap (telekkönyvi kivonat): Ez a dokumentum igazolja, hogy az a személy, akivel az egyéni vállalkozó a szerződést megkötötte, ténylegesen az ingatlan tulajdonosa. Amennyiben az ingatlan nincs telekkönyvezve (nem telekkönyvezték az építést követően), a tulajdoni lap helyettesíthető egy, az illetékes polgármesteri hivatal által kiállított igazolással, amelyben a polgármesteri hivatal igazolja, hogy az illető bérbeadó fizeti az ingatlanadót. 3. A szomszédok és (adott esetben) a tulajdonosi társulás beleegyezése: Amennyiben a székhelyül szolgáló ingatlan nem kereskedelmi célú épület, amely ekképpen van telekkönyvezve, meg kell szereznünk a szomszédok írásos beleegyezését ahhoz, hogy a székhelyünket bejelenthessük ide akkor is, ha semmiféle tevékenységet nem fogunk itt végezni. Ha az ingatlan egy különálló ház, a két (bal- és jobboldali) tőszomszédnak kell a beleegyezését adnia. Amennyiben a székhelyünket egy tömbházlakásba jelentjük be, az összes falszomszéd, valamint a tulajdonosi társulás beleegyezése is szükséges. Ha tevékenységüket nem a székhelyükön, hanem egy másik ingatlanban fogjuk végezni (például műhelyben, üzletben, irodában), a tevékenység helyszínén munkapontot kell bejelentenünk. Ehhez ugyanazokra az okiratokra van szükség, mint a székhely bejelentéséhez. c. Szakirányú végzettséget és/vagy szakmai tapasztalatot igazoló okiratok: A vállalkozói engedély megszerzéséhez igazolnunk kell az adott tevékenységre vonatkozó szakirányú végzettséget és/vagy szakmai tapasztalatot. Vannak tevékenységek, amelyek végzéséhez nincs szükség speciális szakirányú végzettségre, ilyen például a kereskedelem (kivéve az élelmiszerkereskedelmet, ebben az esetben a

II. MODUL Cégbejegyzéssel kapcsolatos ismeretek 11 leendő vállalkozónak igazolnia kell, hogy elvégzett egy egészségügyi tanfolyamot vagy legalább beiratkozott egy ilyen szakirányú tanfolyamra). Ha viszont üzleti tanácsadással akarunk foglalkozni, közgazdasági végzettséggel és magiszteri vagy posztgraduális képzést igazoló oklevéllel kell rendelkeznünk. Azoknak, akik agrártevékenységet szeretnének folytatni, szükségük van egy, a székhely szerint illetékes polgármesteri hivatal által kiállított úgynevezett közismertségi igazolásra, miszerint földterülettel rendelkeznek, amelyen gazdálkodhatnak, ugyanakkor közismertek a hozzáértésükről ezen a területen. Amennyiben a leendő vállalkozó nem rendelkezik szakirányú végzettséggel azon a területen, amelyen a tevékenységét szeretné végezni, de alkalmazottként legalább két év szakmai tapasztalatot fel tud mutatni, úgy ezt kell igazolnia a munkakönyvének másolatával vagy az illető munkaadó által kiállított igazolással. E két dokumentum bármelyike helyettesíti a szakirányú végzettséget igazoló okiratot. d. Aláírási címpéldány: Ezt a dokumentumot közjegyző vagy a Cégnyilvántartási Hivatal illetékes referense előtt kell aláírni. e. Tevékenység/ek meghatározása: A kérelemben kell feltüntetni azokat a tevékenységeket, amelyeket a leendő vállalkozó végezni szeretne. A tevékenységeket a TEÁOR tevékenységek egységes ágazati osztályozási rendszere (CAEN) szerint kell meghatározni. f. A tevékenység/e bejelentése működési engedély kérelmezése: Ahhoz, hogy a vállalkozó elkezdhesse tevékenységét, nem szükséges semmiféle előzetes engedélyeztetés. A bejegyzési dokumentáció benyújtásakor az 1. illetve 2. számú formanyomtatvány saját felelősségre tett nyilatkozat kitöltésekor a vállalkozó nyilatkozatot tesz arról, hogy ismeri és tiszteletben tartja a közegészségügyre, állategészségügyre, környezetvédelemre és munkavédelemre vonatkozó törvényes előírásokat. Az 1. számú nyilatkozatot abban az esetben kell kitölteni, ha a vállalkozó a cég székhelyén semmiféle tevékenységet nem folytat, tehát az kizárólag székhelyül szolgál. A tevékenység végzésének helyszíne határozza meg azt, hogy a 2. számú nyilatkozat mely rovatait szükséges kitöltenünk. Így az első oldalon lévő táblázatot akkor töltjük ki, ha a munkavégzés a székhelyen történik, a második oldal felső részén található táblázatot abban az esetben, ha a munkavégzés egy munkaponton zajlik, a második oldal alsó részén lévőt pedig akkor, ha tevékenységünket a székhelyen illetve a munkaponton kívül végezzünk (pl. piaci standon, a megrendelőnél stb.). A nyilatkozatot a Cégnyilvántartási Hivatal kiküldi az illetékes hatóságokhoz (Közegészségügyi Igazgatóság, Állategészségügyi és Élelmiszerbiztonsági Igazgatóság, Környezetvédelmi Hatóság valamint Területi Munkaügyi Felügyelőség), amelyek jogosultak ellenőrizni a vállalkozást. Egy kezdő vállalkozás esetében az első ellenőrzés irányító jellegű. Miután az iratcsomót benyújtottuk, a Cégnyilvántartási Hivatal az illetékes Közpénzügyi Hivataltól (AFP) lekéri a leendő vállalkozó adóügyi feddhetetlenségi bizonyítványát. Miután az egyéni vállalkozó kézhez kapja a bejegyzési dokumentumokat (tehát miután megkapta a cégjegyzékszámot és az adószámot), a vállalkozást be kell jelentenie a székhely szerint illetékes Közpénzügyi Hivatalnál, ahol ki kell töltenie a 220-as számú nyilatkozatot, amelyben meghatározza a becsült jövedelmet és kiválasztja az adózási formát, illetve amennyiben szeretné bejelentkezik az ÁFA-fizetők körébe. Az egyéni vállalkozók kétféle adózási forma közül választhatnak: Jövedelemnorma szerinti adózás: Ezt az adózási formát azok az egyéni vállalkozók választhatják, akik olyan tevékenységet folytatnak, amely megtalálható az éves jövedelemnormák szerint adózó tevékenységek listáján. Ezt a listát minden megyében a területileg illetékes Pénzügyi Főigazgatóság (Direcţia Generală a Finanţelor Publice) teszi közzé minden év januárjában, azzal a céllal, hogy megszabja azokat a tevékenységeket, amelyeket azok az adófizetők folytatnak, akik esetében a nettó jövedelem az éves jövedelemormák szerint határozható meg. Azoknak az adófizetőknek, akik ezt az adózási formát választják, nem kell semmiféle könyvviteli nyilvántartást vezetniük, csupán meg kell őrizniük a tevékenység során kiállított nyugtákat és pénztárbizonylatokat. A jövedelemnorma szerint adózók számára tehát az éves jövedelmnormát az illetékes adóhatóság határozza meg: például egy ABC azaz élelmiszer jellegű bolti vegyes kiskereskedelem számára a meghatározott éves jövedelmnorma 8050 lej, ez azt jelenti, hogy az éves adó összege 1288 lej, ami negyedévenként 322 lej befizetési kötelezettséget jelent. Amennyiben az egyéni vállalkozó tevékenységi körében több tevékenység van, és ezek mindegyike megtalálható a jövedelemnormák szerint adózó tevékenységek listáján, az egyes jövedelmnormák összege az adóalap, amelynek 16%-át kell adóként befizetni. Reális jövedelem szerinti adózás: Azoknak az egyéni vállalkozóknak, akik ezt az adózási formát választják, egyszerűsített könyvelési nyilvántartást kell vezetniük a bevételekről és kiadásokról, illetve meg kell őrizniük minden számlát, nyugtát, pénztárbizonylatot stb. amelyek az elszámolható költségeket igazolják (elszámolható az a költség, amely a vállalkozás működtetése szempontjából indokolt) és ezeket a költségeket

12 Kezdő vállalkozói ismeretek fel kell vezetniük a pénztárkönyvbe (Registru de încasări şi plăţi). Év végén a bevételi oldal összegéből ki kell vonni a kiadási oldal összegét, ez lesz az adóalap, melynek 16%-át kell befizetni jövedelemadóként. FIGYELEM: Minden egyéni vállalkozónak, akinek a vállalkozásából jövedelme származik, kötelező módon be kell fizetnie az éves nettó jövedelme (bevételi oldal mínusz kiadási oldal) 5,5 százalékát az Egészségügyi Biztosítóházhoz (CAS Casa de Asigurări de Sănătate) még akkor is, ha a vállalkozása mellett az állami vagy magánszektorban alkalmazottként egyéni munkaszerződéssel is rendelkezik. Az ÁFA-fizetők körébe való opcionális beiratkozás szintén a Pénzügyi Igazgatóságnál (Direcția Finanțelor Publice) történik. Bármely egyéni vállalkozó opcionálisan ÁFA-fizetővé válhat és beiratkozhat a Közösségen belüli kereskedelem szereplőinek nyilvántartásába (Registrul Operatorilor Intracomunitari), például abban az esetben, ha importál. Az egyéni vállalkozó kötelezően ÁFA-fizetővé válik, amikor az éves jövedelme meghaladja a 35.000 eurót, amelynek átszámolását a 2007. május 1-i árfolyam szerint végzik (Románia Unióhoz való csatlakozásának dátuma). 2. Egyéni vállalkozás (ÎI Întreprindere individuală) Egy egyéni vállalkozás bejegyzéséhez ugyanazok az okiratok és dokumentumok szükségesek, mint az egyéni vállalkozó esetében. Gyakorlatilag egyetlen különbség van az egyéni vállalkozó és az egyéni vállalkozás között: az egyéni vállalkozás nem adózhat jövedelemnorma szerint, csak reális rendszerben (a fent leírtak szerint). 3. Családi vállalkozás Egy családi vállalkozás bejegyzéséhez, a fent (az egyéni vállalkozó bejegyzéséről szóló fejezetben) leírtak mellett további két okiratra van szükség: a. egy társulási megállapodásra (acord de asociere), amelyben a tagok nyomatékosan kinyilvánítják társulási szándékukat és meghatározzák működésük feltételeit, kinevezik képviselőjüket, vagyis azt a személyt, aki a vállalkozást képviseli, meghatározzák a módot, ahogyan részt vesznek a vállalkozás tevékenységében, illetve a megállapítják nyereségrészesedés/veszteségviselés mértékét; b. egy különleges meghatalmazásra (procură specială), amelyben a tagok megbízzák a képviselőjüket, hogy aláírjon a vállalkozás nevében, illetve képviselje azt harmadik személlyel szemben. A családi vállalkozás adózása ugyanolyan, mint az egyéni vállalkozásé (ÎI), tehát reális rendszerben történik. A nettó jövedelmet (bevételek mínusz kiadások) a vállalkozás tagjai felosztják egymás között annak függvényében, hogy a társulási megállapodásban miképpen határozták meg a nyereségrészesedés mértékét és minden tag befizeti a rá eső jövedelem adóját (a nettó jövedelem 16%-át, valamint az 5,5% egészségbiztosítási hozzájárulást). III. Kereskedelmi társaságok (SNC, SCS, SA, SCA, SRL) általános fogalmak A 31/1990-es számú törvény meghatározása szerint a természetes és jogi személyek kereskedelmi ügyletek lebonyolítása érdekében, a törvényes feltételek betartása mellett társulhatnak és kereskedelmi társaságokat hozhatnak létre. A romániai székhelyű kereskedelmi társaságok román jogi személyek. A kereskedelmi társaságokat a következő jogi formában lehet létrehozni: a. Közkereseti társaság (Societate în nume colectiv SNC); b. Betéti társaság (Societate în comandită simplă SCS); c. Részvénytársaság (Societate pe acțiuni SA); d. Betéti részvénytársaság (Societate în comandită pe acțiuni SCA); e. Korlátolt felelősségű társaság (Societate cu răspundere limitată SRL). (31/1990. sz. újraközölt, módosított és kiegészített törvény a kereskedelmi társaságokról) 1. Korlátolt felelősségű társaság (Kft.) A korlátolt felelősségű társaság a legkedveltebb társulási forma. Ez egy jogi személy, és ahogyan az elnevezéséből is kiderül, a tulajdonosok felelőssége a törzstőke összegéig terjed. Korlátolt felelősségű társaságot alapíthat egy vagy több természetes és/vagy jogi személy. Ha egyetlen személy az alapító, egyszemélyes cégről beszélünk. A törvény értelmében egy személy csak egyetlen egyszemélyes vállalkozást alapíthat. Egy korlátolt felelősségű társaság alapításához szükséges dokumentumok: a. Névlevédés: Ez a Cégnyilvántartási Hivatalnál történik, lehetőleg több opció megadásával. Tudni kell, hogy a levédés országos szinten történik (nem úgy, mint előző években, amikor megyei szinten történt, és így több azonos nevű kft. működhetett a különböző megyékben), és két betű eltérésnek kell lennie egy már meglévő cég neve és a levédendő név között.

II. MODUL Cégbejegyzéssel kapcsolatos ismeretek 13 b. Székhely meglétét igazoló dokumentumok: Ugyanazok a dokumentumok szükségesek, mint az egyéni vállalkozók esetében, tehát: bérleti vagy haszonbérleti szerződés, 30 napnál nem régebbi tulajdoni lap, valamint a szomszédok és esetenként a tulajdonosi társulás beleegyezése. c. Személyazonosságot igazoló dokumentum. Amennyiben a cég alapítói természetes személyek, részükről a személyazonossági igazolvány saját kezű aláírással hitelesített másolatára van szükség ez érvényes román és a külföldi állampolgárokra is. 1. Amennyiben a kft. alapítója egy román jogi személy (kereskedelmi társaság), a következő dokumentumokra van szükség: A jogi személy tulajdonosainak (vagy egyszemélyes tulajdonosának) taggyűlési határozatára, melyben elhatározzák egy korlátolt felelősségű társaság létrehozását. Meg kell határozni, hogy milyen arányban lesz a cég résztulajdonos, illetve meg kell hatalmazni az egyik tulajdonost vagy ügyvezetőt (a személyi adatok feltüntetésével), aki az alapításhoz szükséges okiratokat aláírja az alapító nevében. Megjegyzés: Amennyiben a képviselettel megbízott személy nem tulajdonosa és nem is ügyvezetője az alapító cégnek, a meghatalmazásnak közjegyzői okiratnak kell lennie, amelyet az alapító ügyvezetője közjegyző előtt ír alá. 2. Amennyiben az alapító külföldi jogi személy, a következő dokumentumokra van szükség: Taggyűlési határozat, amelynek tartalma ugyanaz, mint a román jogi személy taggyűlési határozatának hiteles román fordításban; az alapító jogi személy utolsó, aktualizált alapító okiratának hiteles román fordítása; Banki jótállás hiteles román fordításban, amelyet az alapító valamelyik számlavezető bankja állít ki. Ez általános információkat tartalmaz az alapítóról, melyek azt igazolják, hogy az eleget tesz fizetési kötelezettségeinek, a számláján nincs sorban állás vagy késedelmes kifizetés stb. egy 30 napnál nem régebbi cégkivonat hiteles román fordítása. A cégkivonatot az illető ország illetékes hatósága állítja ki. d. Alapító okirat. Az alapító okirat mindazokat a rendelkezéseket tartalmazza, amelyek a cég működését szabályozzák. Természetesen a rendelkezések nem mondhatnak ellent a törvényes rendelkezéseknek (a 31/1990-es törvény, a Ptk. és más vonatkozó jogszabályok előírásainak), és ezekkel kiegészülnek. Az alapító okiratnak kötelezően tartalmaznia kell a következő adatokat: a cég neve; az alapító természetes személyek személyi adatai, valamint az alapító jogi személy azonosító adatai; főtevékenység; melléktevékenységek; a cég székhelye a teljes cím megjelölésével, valamint az alapításkor bejegyzett munkapontok teljes címe; Megjegyzés: A cég főtevékenysége általában az a tevékenység, amelyből a bevétel legnagyobb része származik. Egy cégnek csak egy főtevékenysége lehet és elméletileg annyi melléktevékenysége, ahányat óhajt. A tevékenységeket a TEÁOR (CAEN) szerint határozzuk meg. A leendő vállalkozónak jó előre tudnia, hogy milyen tevékenységeket kíván hosszú távon folytatni, azért, hogy ezeket már a cégalapításkor belefoglalhassa a tevékenységi körébe, mivel a tevékenységi kör utólagos bővítésének költségvonzata van. Léteznek korlátolt felelősségű társaságok által nem végezhető tevékenységek (pl. közigazgatási, szociális ellátással kapcsolatos, bizonyos szintű oktatási tevékenységek), mások pedig egyedi tevékenységek, amelyek szakirányú végzettséghez kötöttek (könyvvitel, jogi, pénzügyi tevékenységek). törzstőke és az alapítók részesedése: egy kft. alapításához szükséges minimális törzstőke 200 lej; törzstőke-részek és ezek eloszlása az alapítók között: a törzstőkét kötelezően törzstőke-részekre kell osztani. Egy törzstőke-rész névértéke nem lehet 10 lejnél kisebb. A törzstőke-részek megoszlása az alapítók között a törzstőkében birtokolt résszel arányos. Az egyszemélyes kft-ben természetesen a teljes törzstőke az egyszemélyes alapító tulajdonát képezi, de a törzstőkét ebben az esetben is kötelező törzstőke-részekre bontani, ezek összessége szintén az egyszemélyes alapító tulajdonában áll. a cég ügyvezetője: egy korlátolt felelősségű társaság egy vagy akár több ügyvezetővel is működhet. Az ügyvezető lehet az egyszemélyes alapító, egy vagy több alapító vagy harmadik személy. Az ügyvezető képviseli a céget és felelőssége a cég, illetve a hatóságok felé a teljes magánvagyonára kiterjed. A törvényes rendelkezések értelmében az ügyvezető teljes cégképviseleti jogkörrel bír, de alapításkor az alapítóknak joguk van a jogkört korlátozni; a nyereség felosztása és a veszteségek fedezése: arányosan történik a törzstőkében birtokolt résszel, amennyiben az alapítók nem döntenek másképp alapításkor; a cég feloszlatásával és felszámolásával kapcsolatos rendelkezések.

14 Kezdő vállalkozói ismeretek e. Adóbejelentési nyomtatvány (vector fiscal): Ezen a nyomtatványon azt a rovatot kell kitölteni, amelyik az általunk választott adózási formának felel meg. A korlátolt felelősségű társaságok kétféle adózási mód közül választhatnak: 3%-os jövedelemadó, amelyet az ún. mikrovállalkozások választhatnak. Ahhoz, hogy egy cég mikrovállalkozásnak minősüljön, két feltételnek kell eleget tennie egyidőben: a bejegyzéstől számított 60 napon belül legalább egy alkalmazottat kell foglalkoztatnia (akár részmunkaidőben), és alkalmazottainak száma nem haladhatja meg a kilencet, illetve az éves forgalma nem haladhatja meg a 100.000 eurót. 16%-os nyereségadó. f. A törzstőke befizetéséről szóló bizonylat: A törzstőkét bármely romániai bankba be lehet fizetni azt követően, hogy nyitunk hozzá egy speciális gyűjtőszámlát. Amennyiben a törzstőke teljes egészében nem pénzbeli hozzájárulásból áll, tehát egy része természetbeni hozzájárulás, ennek meglétét alátámasztó dokumentumokkal, szakvizsgálatokkal stb. kell igazolni. g. Nyilatkozatok: mind az alapítóknak, mint pedig az ügyvezetőknek nyilatkoznia kell saját büntetőjogi felelősségre arról, hogy nem büntetett előéletűek, és mint ilyen, a törvény értelmében alapítói és/vagy ügyvezetői lehetnek egy kereskedelmi társaságnak. Az ügyvezetőknek külön ki kell jelenteniük, hogy elfogadják az ügyvezetői megbízást. A román állampolgárságú alapítók nyilatkozatát ellenjegyezheti ügyvéd, közjegyző vagy a Cégnyilvántartási Hivatal megbízott munkatársa. A külföldi állampolgárságú alapítók nyilatkozatát kötelezően közjegyzői okiratba kell foglalni és az alapítóknak külön ki kell jelenteniük, hogy nincsenek adótartozásaik a román állammal szemben. Amennyiben az alapító jogi személy, a nyilatkozatokat az alapító dokumentumok aláírásával a taggyűlés által megbízott képviselő teszi. A saját felelősségre tett nyilatkozatok az erkölcsi bizonyítványt (cazier judiciar) helyettesítik, illetve külföldi állampolgárok esetében az adóügyi feddhetetlenségi bizonyítványt (cazier fiscal) is. A román állampolgárságú alapítók és ügyvezetők adóügyi feddhetetlenségi bizonyítványát a Cégnyilvántartási Hivatal a cég bejegyzése előtt lekéri az illetékes adóhatóságtól. h. Aláírási címpéldány: minden ügyvezetőnek kötelezően aláírási címpéldányt kell csatolnia a bejegyzési kérelemhez. i. A tevékenységek bejelentésére szolgáló nyilatkozatok (formanyomtatványok) ugyanazok, mint az egyéni vállalkozók esetében. Ha bejegyzés után a vállalkozást ÁFA-fizetőként szeretnénk regisztrálni, illetve be akarjuk jegyeztetni a Közösségen belüli kereskedelem szereplőinek nyilvántartásába (ROI), mindezt az illetékes adóhatóságnál tehetjük meg.

IV. A Cégnyilvántartási Hivatal által alkalmazott cégbejegyzési formanyomtatványok I. II. III. MINISTERUL JUSTIŢIEI CERERE Nr. intrare:... OFICIUL REGISTRULUI înregistrare în registrul comerţului COMERŢULUI DE PE LÂNGĂ înregistrare fiscală autorizarea funcţionării TRIBUNALUL Data:........................ Forma de organizare (1)... IV. Doamnă/Domnule Judecător delegat, 1. Subsemnat (ul/a)... domiciliat în... str.... nr.... bloc.... scara.... etaj... ap..... judeţ/sector... telefon... act identitate... seria... nr....... eliberat de... la data...... CNP/NIF... în calitate de... prin... conform....... 2. pentru firma:...... având număr de ordine în registrul comerţului... cod unic de înregistrare.......... 3. cu sediul în: localitatea... str...... nr.... bloc... scara... etaj... ap.... judeţ/sector... cod poştal... telefon...... fax....... e-mail... web site.......... în temeiul Legii nr. 26/1990 privind registrul comerţului, republicată, cu modificările şi completările ulterioare şi a Legii nr. 359/2004 privind simplificarea formalităţilor la înregistrarea în registrul comerţului a persoanelor fizice, asociaţiilor familiale şi persoanelor juridice, înregistrarea fiscală a acestora, precum şi la autorizarea funcţionării persoanelor juridice cu modificările şi completările ulterioare, solicit: 4. Obiectul cererii privind înregistrarea în registrul comerţului, prevăzut în (2) :..., constă în: 4.1. autorizarea constituirii persoanei juridice şi/sau înmatricularea în registrul comerţului 4.2. autorizarea constituirii sucursalei şi înmatricularea în registrul comerţului 4.3. înmatricularea ca urmare a schimbării sediului în/din judeţul.../din statul membru... 4.4. înregistrarea modificării formei juridice 4.5. înregistrarea declaraţiei(lor) tip (3) : model 1 model 2 model 3 4.6. [înregistrarea menţiunilor] / [radierea cf. art. 25 din Legea nr. 26/1990 a menţiunilor] referitoare la : Marcajul unei căsuţe presupune plata taxei pentru menţiunea solicitată denumire (4) emblemă sediu în acelaşi judeţ (4) durata societăţii suspendare activitate reluare activitate capital social asociaţi/acţionari transmitere părţi sociale / acţiuni participare la profit şi pierderi obiect de activitate (4) administratori / persoane împuternicite / reprezentanţi legali fuziune dizolvare divizare lichidare act constitutiv actualizat radiere (5) altele, conform art....... cenzori auditori sediu secundar (3)... din actul conducător / reprezentant sediu secundar (3) modificator/ hotărâre judecătorească irevocabilă 5. Solicit publicarea în Monitorul Oficial al României, Partea a IV-a/a VII-a, după caz, a....... 6. Solicit judecarea cererii şi în lipsa mea, conform art. 242 alin. (2) din Codul de procedură civilă. În susţinerea cererii, depun actele doveditoare menţionate în opisul de documente. 7. Cererea este legal timbrată cu... 0,00 lei taxă judiciară de timbru şi... 0,00 lei timbru judiciar. Data:... Semnătura... V. (6) În temeiul art. 6 din Legea nr. 26/1990, republicată, cu modificările şi completările ulterioare...... judecător delegat la Oficiul Registrului Comerţului de pe lângă Tribunalul... examinând înscrisurile depuse în susţinerea cererii şi, constatând că sunt / nu sunt îndeplinite cerinţele legale dispune:.... Judecător delegat, Data :... Referent, Loc pentru timbru judiciar Notă : (1) Se completează cu denumirea formei de organizare, conform reglementărilor legale: societate comercială (SRL, SA, SNC, SCS, SCA)/companie naţională/societate naţională/regie autonomă/cooperativă de credit/casă centrală/ societate cooperativă/cooperativă agricolă/institut naţional de cercetare dezvoltare/ grup de interes economic (comerciant, necomerciant)/grup european de interes economic (comerciant, necomerciant)/societate europeană/societate cooperativă europeană/sucursală; (2) Se completează cu denumirea actului (act constitutiv, modificator: act adiţional, hotărâre AGA, decizie CA, act înfiinţare, hotărâre asociat unic etc.); (3) În cazul menţiunilor, taxa se aplică pentru fiecare model de declaraţie-tip pe propria răspundere privind autorizarea funcţionării şi/sau sediu secundar; (4) În cazul schimbării denumirii şi/sau sediului şi/sau activităţii principale la taxa calculată, pentru menţiunile solicitate, se adaugă taxa de preschimbare a certificatului de înregistrare; (5) Se completează numai în cazul în care se solicită radierea ca urmare a fuziunii/divizării/schimbării sediului în alt judeţ; (6) Se consemnează rezultatul deliberării (minuta). cod: 11-10-150 Pag. 1

CERERE DE ÎNREGISTRARE Nr. intrare :... data :... VI. Solicit înregistrarea fiscală conform datelor marcate cu X în Anexa nr. 1. VII. Solicit obţinerea informaţiilor din cazierul fiscal pentru următoarele persoane:............ VIII. După caz, solicit: verificare calitate asociat unic verificare unicitate sediu (1) IX. Datele privind participarea străină la capital (2), pentru prelucrări statistice, sunt înscrise în Anexa nr. 2. X. Solicit copie de pe cererea de înregistrare, anexa(ele) nr.... şi declaraţia(ile) - tip model.... XI. Persoana şi domiciliul ales pentru comunicări, potrivit art. 28 din Legea nr. 26/1990, republicată cu modificările ulterioare: 1. Nume şi prenume:.... 2. Adresa: localitatea... str.... nr.... bloc... scara... etaj... ap... judeţ/sector... cod poştal... telefon... fax... e-mail.... 3. Solicit comunicarea documentelor care atestă efectuarea înregistrării în registrul comerţului prin: poştă e-mail biroul eliberări, la sediul O.R.C. de pe lângă Tribunalul... XII. Nr. crt. OPIS DE DOCUMENTE DEPUSE PENTRU ÎNREGISTRARE/AUTORIZARE FUNCŢIONARE Denumirea actului Nr. şi data actului / Emitent Nr. file 1. Anexa nr. 1 referitor la înregistrarea fiscală 2. Anexa nr. 2 referitor la investiţia străină 3. Dovadă disponibilitate firmă 4. Act adiţional / Hotărâre adunare generală / Decizie CA / Hotărâre directorat 5. Act constitutiv / Act administrativ / Act constitutiv actualizat 6. Declaraţii pe propria răspundere asociaţi/administratori/cenzori 7. Specimen de semnătură 8. Copii acte identitate 9. Dovadă sediu social 10. Dovadă sediu secundar 11. Dovadă capital social 12. Declaraţie-tip pe propria răspundere privind autorizarea funcţionării model... 13. Împuternicire 14. Dovadă taxă registru şi publicare în Monitorul Oficial 15. Dovadă taxă obţinere informaţii din cazierul fiscal 16. Dovadă taxă judiciară de timbru Şi, după caz, în funcţie de înregistrările solicitate, se menţionează documentele doveditoare cerute de prevederile legale în vigoare. 17. 18. 19. 20. 21. Total file : XIII. Anexele nr.... şi declaraţia(ile) - tip model... fac parte integrantă din prezenta cerere. Întocmită într-un exemplar, pe propria răspundere, cunoscând că declaraţiile inexacte sunt pedepsite conform legii. Data:... Semnătura... Notă : (1) Se completează la constituire şi la schimbarea sediului; (2) Se completează pentru societăţile comerciale care au asociaţi/acţionari cu domiciliul/sediul în străinătate cu situaţia investiţiei străine la: constituire, majorare/reducere capital, transmitere părţi sociale/acţiuni. Pag. 2

I. Spre înaintare către (1) :........................................................................................................................ V. II. MODEL 1 DECLARAŢIE pe propria răspundere dată în temeiul prevederilor art. 15 alin. (1) lit. a) din Legea nr. 359/2004, cu modificările şi completările ulterioare III. OFICIUL REGISTRULUI COMERŢULUI DE PE LÂNGĂ TRIBUNALUL..................... IV. Nr. intrare:... Data :... 1. Subsemnat (ul/a)... domiciliat în... str.... nr.... bloc.... scara.... etaj... ap.... judeţ/sector... telefon... act identitate... seria... nr.... C N P / NIF... eliberat de... la data... (cod numeric personal / număr de identificare fiscală) în calitate de (2)... 2. pentru firma... având număr de ordine în registrul comerţului (3)... cod unic de înregistrare (3)......... 3. cu sediul social/profesional în: localitatea... str.... nr.... bloc... scara... etaj... ap.... judeţ/sector... cod poştal... căsuţă poştală... telefon...... fax...... e-mail... web site...... 4. DECLAR PE PROPRIA RĂSPUNDERE: 4.1. că, la data prezentei, în spaţiul destinat sediului social/profesional/sucursalei din...... 4.2. şi/sau secundar/punctului de lucru din...... şi în afara acestora, nu se desfăşoară niciuna din activităţile ce constituie obiectul de activitate declarat la înmatriculare sau ca urmare a actualizărilor ulterioare, şi mă oblig ca, înainte de începerea activităţii, să depun declaraţia pe propria răspundere privitoare la legalitatea desfăşurării activităţilor declarate conform prevederilor Legii nr. 359/2004, cu modificările şi completările ulterioare şi, pentru activităţile cu impact semnificativ asupra mediului, să solicit autorizarea la sediul autorităţii publice teritoriale pentru protecţia mediului. VI. Întocmită într-un exemplar, pe propria răspundere, cunoscând că declaraţiile inexacte sunt pedepsite conform legii. Data:... Semnătura... Notă : (1) Se completează, după caz, cu: Direcţia de Sănătate Publică a/agenţia de Sănătate Publică în Transporturi..., Direcţia Sanitară Veterinară şi pentru Siguranţa Alimentelor/Agenţia de Sănătate Publică în Transporturi..., Autoritatea Publică Teritorială pentru Protecţia Mediului..., Inspectoratul Teritorial de Muncă al... ; (2) Se completează cu calitatea pe care solicitantul o deţine (asociat, fondator, persoană fizică autorizată, întreprinzător persoană fizică titular al întreprinderii individuale, reprezentant întreprindere familială, administrator, reprezentant); (3) Se completează numai în cazul în care firma este înregistrată. cod : 11-10-141

I. Spre înaintare către (1) :.......................................................................................... II. MODEL 2 DECLARAŢIE pe propria răspundere dată în temeiul prevederilor art. 15 alin. (1) lit. b) din Legea nr. 359/2004 cu modificările şi completările ulterioare III. OFICIUL REGISTRULUI COMERŢULUI DE PE LÂNGĂ TRIBUNALUL..................... IV. Nr. intrare:... Data :................................. V. 1. Subsemnat (ul/a)... domiciliat în... str.... nr.... bloc.... scara.... etaj... ap.... judeţ/sector... telefon... act identitate... seria... nr.... C N P / NIF... eliberat de... la data... (cod numeric personal / număr de identificare fiscală) în calitate de (2)... 2. pentru firma:...... având număr de ordine în registrul comerţului (3)... cod unic de înregistrare (3).......... 3. cu sediul social/profesional în: localitatea... str.... nr.... bloc... scara... etaj... ap.... judeţ/sector... cod poştal... căsuţă poştală... telefon...... fax...... e-mail... web site....... 4. DECLAR PE PROPRIA RĂSPUNDERE: 4.1. cunosc şi respect prevederile legislaţiei şi ale reglementărilor generale şi specifice din domeniul (4) : sanitar sanitar-veterinar şi pentru siguranţa alimentelor protecţiei mediului (5) protecţiei muncii 4.2. mă oblig ca pentru activităţile cu impact semnificativ asupra mediului să solicit autorizarea la sediul autorităţii publice teritoriale pentru protecţia mediului. 4.3. sunt îndeplinite condiţiile de funcţionare prevăzute de legislaţia specifică în domeniul sanitar, sanitar-veterinar, protecţiei mediului, protecţiei muncii, care se desfăşoară la: 4.3.1. SEDIU SOCIAL/PROFESIONAL Nr. salariaţi (6) :... Clasa CAEN Denumire activitate Data:... Semnătura,... Notă : (1) Se completează, după caz, cu: Direcţia de Sănătate Publică a/agenţia de Sănătate Publică în Transporturi..., Direcţia Sanitară Veterinară şi pentru Siguranţa Alimentelor/Agenţia de Sănătate Publică în Transporturi..., Autoritatea Publică Teritorială pentru Protecţia Mediului..., Inspectoratul Teritorial de Muncă al... ; (2) Se completează cu calitatea pe care solicitantul o deţine (asociat, fondator, persoană fizică autorizată, întreprinzător persoană fizică titular al întreprinderii individuale, reprezentant întreprindere familială, administrator, reprezentant); (3) Se completează numai în cazul în care firma este înregistrată; (4) Se marchează după caz căsuţa(le) corespunzătoare domeniului de autorizare; (5) În cazul activităţilor cu impact semnificativ asupra mediului se marchează căsuţa din caseta 4.2.; (6) Se completează numărul mediu estimativ de angajaţi şi, după caz, capacitatea estimată de producţie sau desfacere a produselor pentru sediul social/profesional şi pentru fiecare sediu secundar (punct de lucru) în care se desfăşoară activităţile specificate conform codului CAEN. cod : 11-10-167 Pag. 1

DECLARAŢIE PE PROPRIA RĂSPUNDERE Model 2 Nr. intrare :... data :... 4.3.2. SEDII SECUNDARE (puncte de lucru) Nr. salariaţi (6) :... Nr. crt. Adresa Clasa CAEN Denumire activitate 4.3.3. Activităţi proprii de birou pentru firmă Nr. salariaţi (6) :... Adresa :...... 4.3.4. Activităţi desfăşurate în afara sediului social/profesional Nr. salariaţi (6) :... şi a sediilor secundare (punctelor de lucru) (7) Clasa CAEN Denumire activitate VI. Întocmită într-un exemplar, pe propria răspundere, cunoscând că declaraţiile inexacte sunt pedepsite conform legii. Data:... Semnătura... Notă : (7) În această categorie se includ şi activităţile itinerante. Pag. 2

Nr. intrare :... data :... Anexa nr. 7 SPECIMEN DE SEMNĂTURI Nr. de ordine în registrul comerţului / / cod jud. nr. în R.C. an Cod unic de înregistrare... FIRMA :... Nr. crt. Numele şi prenumele descifrabil Calitatea Semnătura (1) 1)......., Pag.... 2).... (1)..., (1) 3)......., (1) 4)......., Semnătura a fost dată în faţa mea......, judecător delegat la / director al Oficiului Registrului Comerţului de pe lângă Tribunalul.... Data :... Semnătura,... Notă : (1) În spaţiul destinat semnăturii nu se va depăşi chenarul. Pag....