BALATONFÜREDTŐL ODESSZÁIG BALATONFÜRED 1914 1918. Összeállította: -sziklaizoltán- Balatonfüred, 2009. ISBN 978-963-06-8110-0
A kiadvány elkészítésében közreműködött: Tóth-Bence Tamás (Városi Könyvtár és Helytörténeti Gyűjtemény, Balatonfüred) BalaTON Art Balatonfüred, 2009. ISBN 978-963-06-8110-0 2
TARTALOM I. Balatonfüred 1914 és 1918 között Az utolsó békebeli hónapok Mozgósítás és hadüzenet Füred 1914 augusztusától az első háborús karácsonyig Balatonfüred a háborús évek alatt Kórházak, orvosok, ápolók, lelkészek A Vöröskereszt Egylet balatonfüredi fiókja A király születésnapjának füredi eseményei 7 10 14 23 II. Balatonfüredtől Odesszáig Füredi ezredek a mozgósítás napjaiban A közös, k.u.k. 48-asok A m. kir. 20. gyalogezred Füredi huszárok Limanovánál Hadifogolysorsok 65 67 84 98 102 III. I. világháborús emlékek Balatonfüred hősi halottai Balatonfüred első világháborús emlékei Balatonfüredi hadviseltek Balatonarács hősi halottai Balatonarács első világháborús emlékei Balatonarácsi hadviseltek 108 116 134 202 205 209 Balatonfüreden/Arácson elhunyt és eltemetett tisztek, főtisztek 211 IV. Jegyzetek és hivatkozások Katonai kislexikon Személynévmutató 216 227 232 3
ISBN 978-963-06-8110-0
2004-ben elhunyt egy első világháborús magyar katona, László Gyula. Ő volt az utolsó szemtanú, aki még élőszóban mesélhetett volna a nagy világégésről, arról, amit utólag I. világháborúnak nevezünk. A füredi és az arácsi katonák már jóval korábban elmentek. Sokan voltak, akik már nagyon korán, nagyon fiatalon elestek a harcmezőkön. Az ő emléküket kőbe és márványba vésve, szoborba öntve és emlékoszlopba foglalva méltóképpen megőrizte Füred és Arács lakossága. Mellettük emlékezni kell azokra a balatonfüredi hősökre is, akiknek megadatott, hogy hazatérhettek a nyugati frontról, Szerbiából, Galíciából, az Isonzó mellől vagy Bukovinából, mert ők is hősök voltak. Harcoltak a világháború legborzalmasabb csatáiban Doberdónál, vagy épp a távoli Odesszánál érte őket a világháború befejezése 1918-ban, vagy később. Mert sokak számára csak néhány évvel később ért véget a háború, mikor szabadulva többéves hadifogságukból, hajóra szállhattak Odessza kikötőjében. Akkor még senki sem sejthette, hogy közel két és fél évtized elteltével a történelem megismétli önmagát: újra füredi katonák, leventék és elhurcoltak érkeztek az odesszai kikötőbe, hogy továbbszállítsák őket a szibériai munkatáborokba. A katonák mellett kell őrizni azoknak az emlékét is, akik a füredi kórházakban önzetlenül ápoltak, gyógyítottak, nyújtottak lelki támaszt ismeretlen katonák százainak, ők voltak Vöröskereszt Egylet füredi szervezetének fáradhatatlan közkatonái. 5
6
AZ UTOLSÓ BÉKÉS HÓNAPOK 1914 májusának végén seregek érkezésében reménykedtek Balatonfüreden, méghozzá békés hadak érkezésében, mert az előző évi fürdőszezon igencsak gyengének bizonyult. Jó szezonnak ígérkezett az 1914. évi nyár, legalább is a hadsereg előőrsei lényegesen nagyobb számban foglalták el a szálláshelyeket, mint az előző évben. A visszaemlékezésekben sokan úgy tartották, hogy a háború szele már akkor benne volt a levegőben, a Zalai Közlöny is arról tudósított június elején, hogy valami oknál fogva igencsak megnőtt az élelmiszerek felvásárlása, mintha valamitől tartana a vármegye lakossága. Intő jel lehetett számukra az is, hogy a kanizsai ezredek jelentős része hátra maradt a július nagy hadgyakorlatról hidak, objektumok, állomások őrzése céljából. A zsúfolt vonatokra rendőrhatósági igazolvány nélkül nem lehetett Nagykanizsa felé utazni, ugyanakkor új gyorsvonat beállításával közvetlen összeköttetést alakítottak ki Nagykanizsán keresztül Budapest és Fiume között. Megszaporodtak a szuronyos katonai járőrök ellenőrzései, s egyre mozgalmasabbá vált az élet a kanizsai laktanyák körül, a város mindennapi életének súlypontja a környékükre helyeződött át. 1914 júniusának közepén Füreden még semmi sem érződött. Továbbra is érkeztek a hivatásos tisztek és tiszthelyettesek családjaikkal nyaralni, köztük Korláth Eörs százados Bécsből. Itt nyaralt Deutsch József őrmester Székesfehérvárról, Blum Antal őrmester a messzi Aradról. Ki tudja, hogy látták-e még egyszer a Balatont? A fürdőélet nagy arányban indult meg. A szanatórium már megtelt. Igen előkelő körökből érdeklődnek a füredi fürdőélet iránt és bizonyosnak látszik, hogy azok a remények, miket a tihanyi apátság az új beruházásokhoz fűzött, mind valóra válnak. A fürdőn tartózkodik Ghillány Imre báró földmívelésügyi miniszter nejével és két fiával, Kéthly Károly dr. báró főrendi házi tag. A legutóbbi napokban értekezlet folyt a kir. Magyar YachtKlub temében a hajókikötő építése tárgyában. Az értekezlet Lisznyay Damó Tihamér miniszteri tanácsos elnöklése mellett folyt le és rész vettek azon: Árvay Lajos alispán, Halbik Cziprián apát, Kolosváry Ödön osztálytanácsos, 7
K. Nagy Dezső főmérnök, Langer István főszolgabíró, Perger Ferenc [18] gőzhajózási vezérigazgató, Vaszary Ernő fürdőigazgató és mások. Boldog nyárnak nézett elébe Papp Károly bádogosmester is: június elején eljegyezte Nagy Gizella kisasszonyt, Nagy János és felesége lányát. Ki is számított akkor még arra, hogy három hónap elteltével véget ér a fiatalok boldog mindennapjainak, és újabb három hónap múlva már Papp Károly halálhírét is továbbítják a megszakítás nélkül működő távírók? Az Ipartestület új székházában még nem a háborúra sorozták a füredi fiatalokat, meg is látszott a végeredményen: 157 fő besorozását tervezték, de 26-an átjelentkeztek Zala vármegyéből Veszprém vármegyébe. A megmaradt létszámból mindössze 23 fő (!) találtatott alkalmasnak a katonai szolgálatra, ezek közül is 5 önkéntes jelentkező. Július 12-én ünnepélyesen megnyitották a Kisfaludy-mozgót, Kerékjártó Duczi zeneművész hangversenye emelte a fürdőélet rangosságát. Hosszú betegségéből felépülve megérkezett báró Splényiné Blaha Lujza is, hogy ha személyesen nem is, de füredi jelenlétével megtisztelje az év legnagyobb társasági eseményét, az Anna-bált. 1914. július 28-án két nappal Anna napja után az agg Ferenc József hadat üzent Szerbiának, kitört az első világháború és a fegyverzajban elhallgattak a hegedűk. A bálozó fiatalemberek csukaszürke tábori uniformist öltöttek frakk helyett és elmentek a csataterekre. Sokan közülük sohasem [19] tértek haza Megkezdődött a füredi tartalékosok mozgósítása is, zsúfolt katonavonatok indultak Füreden keresztül Kanizsa felé, rajtuk almádi, kövesdi, füredi, arácsi hadbavonultakkal, hogy rövidesen egyenruhát öltve augusztus közepén elinduljanak a frontokra. Vajon mit érezhettek volna a frontra indulók 1914 augusztusában, ha azt látják, hogy a csukaszürke tábori öltözet helyett társasági ruhába öltözött tisztek és tiszthelyettesek szállnak le a füredi állomáson? Többek között akkor érkezett saját villájába nyaralni Baur Nándor cs. és kir. százados Komáromból, a Grand Hotelbe pedig Logoner Kajetán cs. és kir. őrmester Hamburgból és Galgóczi Sándor őrmester Debrecenből. [20] Még idegenül csengett a Grand Hotel portásának Galícia neve, mikor bejegyezte a Stanislauból érkezett Ster Kajetán számvevő altiszt adatait a vendégkönyvbe. Azé a Galíciáé, amelyik rövidesen Európa egyik legnagyobb katonai temetőjévé vált. 8
Azé a Galíciáé, hol tízezer zalai társával együtt alussza örök álmát a füredi Laki József, Bodó Lajos, Hertling Imre, Mészáros Károly, Szabó Miklós, Kurucz László Lemberg mellett van egy kerek erdő közepébe van egy gyász temető abba nyugszik sok szép magyar baka eltemette gyászos Galícia édesanyám ne keressen engem a többi közt úgy se talál engem a fejfámra nincs a nevem írva csak úgy fekszünk közösen egy sírba (Magyar katonadalok és énekek) 9
MOZGÓSÍTÁS ÉS HADÜZENET 1914. június 28-án ugyanolyan száraz, forró nyári nap volt Füreden is, mint bárhol másutt, ugyanolyan, mint Sarajevóban, melynek nevét örökre megjegyezte a világ. Ugyanúgy indult a nap a Fürdőtelepen, mint bármikor: jóleső reggeli után a kívánatos és elmaradhatatlan sétájukat végezték a szállók és panziók vendégei az árnyas fák alatt. Társadalmi rangjuknak megfelelő csoportok verődtek össze rövid idő alatt, mintegy véletlen találkozásként, hogy a legfrissebb pletykákat megismertessék egymással, mert kora délelőtt politikáról nem illett beszélni. Annak az esti órák voltak a legalkalmasabbak. Épp, hogy véget ért a reggeli koncert a Zenepavilonban, mikor futótűzként terjedt el a tragikus hír: Ferenc Ferdinánd trónörököst és nejét Sarajevóban meggyilkolták! Véget is ért azonnal a megszokott rend, alkalmi csoportosulások verődtek össze, mert a hír oly döbbenetet váltott ki, hogy az első pillanatban senki sem merte, vagy akarta elhinni. Nem kellett sokáig várni a bizonytalanságban, mert fél egy felé a budapesti telefonok megerősítették a hírt. Amilyen gyorsan szállt a gyilkosság híre, ugyanolyan gyorsan jutott mindenki tudomására: Háború lesz! A sors íróniája, hogy pont azok értesültek legutoljára a hírekről, akiket elsőként érintett annak következménye: a füredi hadköteleseket, akik csak késő este tértek haza a határból. Három nappal később be is igazolódott, hogy nem tévedtek azok, akik hadüzenetet és háborút jósoltak. Hatalmas szalagcímekkel közölte a Balatonfüredi Hirlap első oldala is: Általános mozgósítás! Harcba indul a magyar! 1914. július 31-ike örökre szóló fordulópontot jelent nem csupán Magyarország, de valószínű, hogy az egész világ történelmében. E napon írta alá Ő Felsége, dicsőségesen uralkodó apostoli királyunk a mozgósítási parancsot, mely az osztrák-magyar monarchia egész haderejét fegyverbe szólítja, és alig múlik el kétszer 24 óra, a monarchia minden fegyverbíró férfia teljes fegyverzetben, mindenre készen várja a parancsot, hogy az [22] ellenségre vesse magát, és azt szétmorzsolja. És mozgósítottak Balatonfüreden és Arácson is, elsőként közel 150 fő indult a füredi községházától Nagykanizsára, Fehérvárra, Veszprémbe, Komáromba hogy felszerelkezzenek és meginduljanak Szerbia felé, mert akkor még Oroszországról senki sem beszélt. A zöld és vörös plakátok elszólították 10
otthonukból a mozgósítottakat, elindultak a fából készült, sötétre festett katonaládáikkal, melyekre fehér betűkkel rá volt pingálva, hogy Fekete Gyula, vagy Gyenis Gábor melyik ezredben szolgálja a hazát. Akkor még hittek az agg Ferenc József szavainak: mire a falevelek lehullnak, újra otthon lesznek. Az újság vezércikkének írója, Faragó Adolf a következő gondolatokkal zárta cikkét, melyben a balatonfüredi hadkötelesek felé fordult: És ti balatonfüredi katonák, kiket királyunk hívó szava elszólít az édes szülőtől, a szerető hitvestől, az ártatlan gagyogó gyermektől, amikor ott álltok az ellenség előtt, gondoljatok arra, hogy a ti szűkebb hazátok, a kis falutok felől forró fohászok szállnak az ég felé, melyekben erőitek megsokszorosításáért, küzdelmetek dicsőséges befejezésért kérjük a mindnyájunk fölött őrködő Mindenhatót. Teljesítsétek tehát magasztos kötelességeteket, hogy akkor, amidőn majd győzedelmesen visszatértek szeretteitek ölelő karjaiba, az örömtől könnybe borult szemekkel és büszkén mondhassuk rátok: ilyen a magyar katona! Isten veletek! Isten vezéreljen vissza [22] benneteket! A füredi községháza az első világháború idején. Itt kellett elsőként jelentkezni katonaládáikkal a hadbaszólított füredi tartalékosoknak. 11
Balatonfüreden nem volt örömünnep, mint Pesten, nem éltették a mozgósítást, nem vonultak Éljen a háború! feliratú táblákkal, nem ünnepelték meg a háború kitörését sem, mert mintha valahogy másképp látták volna a kialakult helyzetet. (Ferenc Ferdinánd igen népszerű volt a magyarok körében, így a halála okán indított háborút a magyarok jó része jogosnak könyvelte el, és kötelességének érezte, hogy részt vegyen benne, hisz az ország egyik jelképét pusztították el.) Ugyanezen újság első oldalán még egy kisebb terjedelmű cikk is helyet kapott HÁBORÚ címmel, szerzőjének aláírása nélkül: Ne csüggedjünk, és ne féljünk. Ez a monarchia utolsó gesztusával bebizonyította, hogy tud élni erejével, és ez az erő kell, hogy fellelkesítsen [22] mindenkit Mert a sorok között olvasva bizony még ott volt Solferinó és Königratz emléke, amelyek igencsak megtépázták a MONARCHIA tekintélyét. A hadgyakorlatnak kikiáltott boszniai hadjárat során is súlyos emberáldozatot szenvedtek a többszörös túlerőben levő osztrák-magyar csapatok. Hogy milyen terhekkel és áldozatokkal járnak majd a következő hetek, hónapok, azt Ferenc József nem mondhatta ki, helyette megtették mások, mert néhány nappal később már megjelentek azok felhívások, melyek a hadbavonultak családjainak megsegítésére hívtak fel, és ezek a felhívások nem egy villámháború befejezését jósolták meg. Elsőként a Mangold-család tette meg felajánlását: 20 sebesült honvéd teljes ellátását vállalta magára felgyógyulásukig a Stefánia szállóban. Ha óvatosan is, de már augusztus elején megkezdődött a lakosság felkészítése az elkövetkezendő gazdasági nehézségek elviselésére, a várható kivételes intézkedések meghozatalára. Ezek sem a háború gyors befejezésére utaltak. Augusztus 9-én jelent meg az első háborús tudósítás a szerbiai hadműveletekről, akkor még úgy látszott, minden a terveknek megfelelően alakult, talán szükség sem lesz a füredi katonák bevetésére: Már eldördült az első ágyúlövés és katonáink már bevonultak arra a területekre, ahol a legtöbb gyűlöletet szították ellenünk és ahol az egész [23] művelt világot megdöbbentő kettős gyilkosság eszméje megszületett. Szerbiai győzelmekről és emberáldozat nélküli gyors előrenyomulásokról olvashatunk a helyi lapban, a szerkesztőségi cikkek bizony az íróasztalok mögött születtek meg, a tények ismeretének hiányában, dicsérve a füredi katonák példamutató helytállását: 12
No igen, mert hát Európa olyat még nem pipált, hogy egy kis falu lelkes és önfeláldozó népe tíz, húsz millió, vagy talán milliárdnyi hadizsákmányt [23] ejtsen, méghozzá vérontás nélkül. A füredi katonák hőstetteire még várni kellett, mert akkor, 1914. augusztus 9én a frissen bevonultak még a laktanyáikban készültek a nagy útra, s várták az indulási parancsot: a 48-asok augusztus 12-én vagoníroztak be Nagykanizsán, s nem Szerbiába indultak, hanem az orosz frontra. A kanizsai 20-asok is Galíciában estek át a tűzkeresztségen, a veszprémi 31-esek is még a körleteikben rendezték soraikat, hogy a második hullámban megérkezzenek a frontokra. Fekete György, id. Fekete Márton, Fekete József és Fekete Gyula 1915-ben. Z. Karkovány Judit közreadása a Füredi Históriában.(2003. december.) (Másolat: Helytörténeti Gyűjtemény) 13
FÜREDI ESEMÉNYEK 1914 AUGUSZTUSÁTÓL DECEMBERIG Ismét győzelem Oroszországban, Bevonultunk Szerbiába, Csapataink jelentős ellenállás nélkül folytatják előrenyomulásaikat, - ilyen és hasonló cikkek uralták a napilapok első oldalait, veszteségektől és elesettekről még hírek nem érkeztek augusztus első hetében. Sem fürediekről, sem másokról. A civil lakosság körében egyre nagyobbá vált a mesterségesen felkorbácsolt szerb és orosz ellenesség. Állandó éberséget és hazafias tetteket vártak el mindenkitől. Elhitették, hogy az ellenség nem csak a frontokon van jelen, harcolni kell ellenük a lakóhelyeken is: Vigyázz! Kémek lepték el az országot! Sorra érkeztek is a megalapozatlan bejelentések, hogy gyanús idegeneket láttak kószálni Füreden, gyanús házaspárok szálltak meg az egyik panzióban, fegyvert láttak az egyik sétálónál, orosz nyelvű beszédek szűrődtek ki a szállodai szobákból, stb. Rövidesen megtörtént az első szerb kém leleplezése is letartóztatták a közeli Hajmáskér postamesternőjét, mint utólag kiderült, alaptalanul, a szegény füredi tánctanárt pedig szerb származása miatt páholták el. Hamar kimúltak a kezdeti kémkeresés hullámai, mert 1914 augusztusának közepén anyagi okokra való hivatkozással feloszlatásra került a helyi polgárőrség szervezete, pedig azért hozták létre, hogy az országba betört idegen autómobil és hadirepülőgépek támadási szándékait [40] megakadályozzák. És továbbra is folytatódott a lakosság manipulása. Az első hivatalos veszteséglista mindössze 3 halottra és 10 sebesültre tették a Monarchia seregeinek veszteségét! (A k.u.k. 69-esek veszteségei is jóval nagyobbak voltak a hivatalos adatoknál, sőt a 68-asoké is, akik a legelső ütközetet megvívták Szerbiában.) Füredi halottakról, sebesültekről továbbra sem volt híradás. A harctérről továbbra is csak győzelmi hírek érkeztek, még minden olyan áldozatnélkülinek, sikeresnek tűnt. Montenegró hadbalépése Szerbia oldalán 14
meg egyenesen nevetséges volt, a Balatonfüredi Hirlap augusztus 16-án közzétett gúnyversében könnyű harcot jósolt Nikita seregei ellen is: Nevess, világ, ha-ha-ha Hadat üzent Nikita! Kilenc korpás meg van töltve, A csordámat hajtsák össze. Hol az ágyú, hol a puska? Majd lesz, hogy ha küld apuska. Ha nem is küld, mi kiállunk, Hisz úgyis csak kiabálunk. Hátul menjen Gyorgye úrfi, Hogy majd elöl tudjon futni. Nevess, világ, ha-ha-ha Hadat üzent Nikita! Kertek alatt kutya ugat, Hitvány tacskó fügét mutat, De ki vetne ügyet erre, Nikitának teljék kedve. Gyorgye, Sándor, vigyázzatok, Erős legyen a lábatok, S ha lezajlott a nagy csata, Fődolog a tiszta ruha. Nevess, világ, ha-ha-ha Hadat üzent Nikita! Egy néhány soros tudósítás bizonyára sokak figyelmét elkerülte: Megkezdődtek az erődítési munkálatok a Duna vonalában a meglepetések elkerülése érdekében, mert néhány nap elteltével kiderült, arra is számítani kellett, mintha 1914 őszén valami megkérdőjelezte volna a végső győzelmet. Augusztus 18-án Balatonfüred hazafias polgársága minden addiginál nagyobb szabású ünnepségek közepette ünnepelte meg a király születésnapját: a telepi róm. kat. templomban maga Halbik Ciprián tihanyi apát mondott misét fényes segítséggel, az izraelita gyülekezet imaházában Goldstein Ezra rabbi tartott ünnepi beszédet. Még el sem kezdődött az igazi háború, de a lakosság segítségére, áldozathozatalára máris szükség volt. A hadbavonultak családjainak megsegítésre indított gyűjtés igen szép eredménnyel zárult Füreden: Összeadásra került 352 K 62 fillér készpénz, 160 kenyér, 2 láda sütemény, 1 zsák krumpli, 2 láda hús és szalonna, 1 zsák paprika, 1 szütyő szárazbab, 650 tojás, 2 zsák alma és körte, 1 láda barack, 6 kosár szilva, 1 kosár szőlő, 288 liter bor, több üveg pálinka, 1 láda [24] dohánynemű és 2 kosár virág. Szeptember 6-án érkezett meg Balatonfüredre az első sebesültszállító kórházvonat. Hatalmas érdeklődés előzte meg a szerelvény érkezését. Külön rendfenntartókat kellett szolgálatba állítani a tömeg megrendszabályozására, Langer István főispán vezetésével. 15
Ünneplőbe öltözött fürediek várják az első sebesültszállító vonat megérkezését. Érthető volt a nagy tömeg összeverődése, mert a hozzátartozók részére utolsó életjelek még a laktanyákból érkeztek, mindenki keresett valakit, akitől hírt remélt az apáról, testvérről, férjről. Hibás jelzés miatt órákat töltöttek el várakozással, mikor 3 óra felé a várt vonat helyett Budapest felől érkezett váratlanul egy szerelvény, a kraszniki csatában megsebesült zalai fiúkat vitte a kanizsai kórházba, 48-asokat, 20asokat vegyesen. Ők a keleti hadszíntér sebesültje voltak, onnan jöttek ahol a fürediek is harcoltak. Előzetesen ezt még senki sem tudta, ezért a szerelvény nem is időzött sokáig Balatonfüreden, pedig a füredi katonatársakról a volt század és ezredtagok talán bővebbet ők tudtak volna mondani. Az előzetesen elsőnek jelzett, zöld ágakkal és virágokkal feldíszített vöröskeresztes vonat valamivel később érkezett meg Tapolca felöl: a szerelvény a szerb fronton megsebesülteket szállította Budapestre. Némi csalódást is okozott a jelenlevők között, hogy magyar katonák helyett horvát és cseh sebesültekkel volt tele a szerelvény, csak egy magyar kísérő tiszt érkezett velük. 40 percet tartózkodott a vonat az állomáson, az idő bőven elég volt arra, hogy a fürediek zsúfolásig megtöltsék a vonatot: enni és innivalóval, virággal és apró ajándékokkal. Annyi mindent hordtak össze, hogy be sem fért a vagonokba, a veszprémi helyőrségi csapatoknak is jutott még bőven belőle. 16
Nem lehet és nem szabad neveket említeni, hogy ki voltak ott és mit hoztak, de nyugodt lélekkel és őszinte örömmel, sőt bizonyos büszkeséggel megállapíthatjuk, hogy egész Balatonfüred kivonult, és mindenki elhozta azt, amije volt 17
Még ugyanezen a napon megérkezett a hír az első füredi sebesültről is, ki nem volt más, mint Segesdy Miklós m. kir. főhadnagy, Segesdy Miklós református lelkésznek a fia. Harc közben a jobb vállát lőtték keresztül, de szerencsére nem bizonyult súlyosnak sebesülése. (Más adatok szerint a golyó a szív alatt hatolt be és a lágyékon jött ki.) Néhány nappal később már balatonfüredi célállomással érkezett a harmadik szerelvény. Szeptember 16-án 110 sebesült katonát hoztak a szerb [201] frontról füredi kórházba, mindannyian golyó és srapnell által okozott sérüléseket szenvedtek. A vonat fogadásánál jelen volt dr. Ajtós Imre (18761957) alezredes, a kórház parancsnoka, Langer István főszolgabíró, a község vezetői és a fürediek hatalmas tömege: mint az első alkalommal, most is a tűzoltóknak kellett a rendet fenntartani, mellette rájuk hárult még a sebesültek kiszállítása is a kórházi kocsikból. Az első csoportot a Stolczer József járási tisztiorvos felügyelete alatt álló Erzsébet-udvarban helyezték el. Ezt a tartalékkórházat 60 szobával, a bencések adományából hozták létre. 1914 végén a Vöröskereszt Egylet Langer István egyesületi elnök és Fazekas Vilmos jegyző vezetésével működő balatonfüredi fiókja három kórházat tartott fenn. A további sebesültszállítmányok elhelyezésére megszervezték az ipartestületi 30 ágyas, az arácsi szeretetházi 14 ágyas és a népházi 26 ágyas kórházakat. A kórházakat Langer István főszolgabíró és Halász Istvánné, a körorvos felesége, a helybeli Vöröskereszt alelnöke szervezte. Halász Istvánné nemcsak vezette a kórházat, hanem ápolt, kötözött, vigasztalta a sebesülteket. A király arany érdemkereszt adományozásával ismerte el önzetlen [44] tevékenységét. Október 6-án újabb füredi sebesültről érkezett híradás: a Lublin alatti harcokban megsebesült Somogyi Károly dr., a Balatonfüredi Hirlap főszerkesztője. Szerkesztőtársának, az ugyancsak füredi dr. Szántó Bélának [35] írott levelében a következőképp számolt be sebesülésének körülményeiről: Immár tudatom veletek, hogy megfogyva, megtörve bár, de mégiscsak élek. Augusztus 27-én, Lublin alatt súlyos sebeket kaptam. Két lövést a bal lábamba, mely térden felül el van törve, s egy golyót a bal kéz csuklóján keresztül. Három nap, három éjjel szenvedtünk a csatamezőn. 17 napi utazás után értem ide Troppauba, teljesen kimerülve, már nem bírtam tovább hazafelé menni. Most is fekszem, várom a gyógyulást. 3-4 hónapig eltart, míg a lábam összeforr. A fürediek közül e hó elején találkoztam Horváth Zsigával, 18
Varga Gáborral jó egészségben; közöld ezt az érdekeltekkel. Küldök egy [27] zsák üdvözletet, oszd szét mindenkinek, akit illet. Egy másik Somogyi, Somogyi Kálmán is megírta saját levelét a frontról (1914. december), ő igen szerencsésnek mondhatta magát legalább is az első hónapokban: Jól vagyunk, mindennel el vagyunk látva, cigaretta, szivar, étel és ital rogyásig van. Most nyúlbőrös mellényt kaptunk és kilátásba van helyezve a bundával bélelt felsőkabát is. Jó dolgom van, meg is híztam, [31] de meg is őszültem. Utólag már biztosan kijelenthető, hogy csak ígéret maradt a bélelt felsőkabát. Három hónappal a háború kitörése után már gondok mutatkoztak az alapvető ellátásokat illetően. Egy több helyről jelentették, hogy akadozott a lőszerellátás, napokon keresztül éheztek a csapatok, mert nem érkeztek meg időben a hátországból az élelmet szállító vonatok. Sőt, 1915 elején, a [203] veszteségek pótlására indított menetzászlóaljak legénységének nagy része saját civil kabátjában indult a frontra, mert a készletek kiürültek. Az elesett és a hadikórházakban fekvő katonatársak kabátjai jelentették az utánpótlást. Az országos és a helyi lapok többségében, így a Balatonfüredi Hirlapban is egyre gyakrabban jelent meg a következő felhívás: KÖSSÜNK HÓSAPKÁKAT, CSUKLÓ- ÉS TÉRDVÉDŐKET, KÉSZÍTSÜNK HASMELEGÍTŐKET A HŐSIESSEN KÜZDŐ KATONÁINKNAK! Vagy a következő: A TÉLI HÁBORÚ BORZALMAI ELLEN KATONÁINKNAK PRÉMRE VAN SZÜKSÉGEIK. AKINEK VAN, KÜLDJE E CÍMRE: HADSEGÉLYEZŐ HIVATAL, BUDAPEST, VÁCZI - UTCZA 38. A POSTA INGYEN SZÁLLÍTJA Október elején már megkezdődött a hadsereg állományának újabb feltöltése: A füredi járásból 177 fő népfelkelőt kellett kiállítani. A sorozást Fazekas Vilmos szolgabíró felügyelte az alispán megbízásából. 1914. november elsején bekövetkezett az, amire már lelkiekben felkészültek a hadbavonultak családjai: hősi halottat, a világháború első* füredi hősi halottját kellett gyászolni: 19
Messze, idegen földről, északról, ahonnan az új, a boldogabb Magyarország alapművét rakják hős fiaink, szomorú hírt hozott a távíró egy férjéért epedő asszonynak és két, az atyjáért imádkozó kisgyermeknek. Nem látja már többet az özvegy, és nem ölelik többé az apát az árvák. Megsebesült a hősi küzdelemben Major Gábor, a vitéz katona, és az orvostudomány, a gondoskodó ápoló kezek sem tudták őt visszaadni a szerető, életéért remegő családnak. Idegen földben porlad Major Gábor, Balatonfüred derék fia, de emlékét családján kívül polgártársai is azok között a védtelen hősök között fogják megőrizni, akik dicsőséggel és önfeláldozással ontották vérüket [28] értünk, Magyarországért. *Varjas István hősi haláláról csak később érkezhetett hír, ő már 1914 szeptemberében esett el a szerb fronton. 1914. november 8-án kelt szárnyra a hír, hogy Kovács Károly balatonarácsi gazdálkodó és bérkocsis hősiesen küzdve súlyosan megsebesült, a frontkórházban hősi halált halt. Illő módon adózott emlékének az elesett családja és Balatonarács hazafias polgársága. Mint rövidesen kiderült, Kovács Károlynak tévesen keltették halálhírét, a tévedést a névazonosság okozta. Felesége semmilyen értesítést sem kapott férje elestéről. Beigazolódott egy régi közmondás: Akinek halálhírét költik, sokáig fog élni. Kovács Károly a rendelkezésre álló adatok alapján túlélte a világháború csatáit és megpróbáltatásait, egészségesen tért haza. December 6-án érkezett meg Ligeti Jenő, izraelita elemi iskolai tanító levele Balatonfüredre, melyben könnyebb sebesüléséről számolt be, a klostenburgi, majd a tapolcai hadikórházban lábadozott. Három hónap elteltével már egyre kevesebb levél érkezett a fronton harcoló fürediektől, arácsiaktól. Nagy volt a bizonytalanság, sok volt az ellenőrizhetetlen szóbeszéd, ezért a helyi lap is közzétette a Monarchia katonai irodájának a bécsi címét, ahol a feltételezett eltűntekről, elesettekről tájékoztatást lehetett kérni. 1914 novemberében a Vöröskereszt Egylet füredi megalapításának egyik szorgalmazója és alapító tagja, Mangold Budapestről vonult be - a Balatonfüredi Hirlap hasábjain tapasztalatai leírásával már a háború valós képét festi le elsőként [68] előtt: 20 szervezete Gusztáv személyes az olvasók
A múlt héten voltam kirendeltségi őrszem az állomáson. Sebesülteket hoztak Hogy hányat? Azt nem tudom! Sokat, igen sokat! Az én érző és vérző keblemnek szédületesen sokat. Sohasem hittem volna, hogy ennyire erőt vesz rajtam a megindulás. Íme, ez tehát a háborúnak valódi képe? Borzasztó! Hogy a civilizációs zászlóvivői kultúra összes vívmányait csak erre tudják felhasználni, irtózatos, hogy a tudomány és a hit, a művészet csak ebben leli kedvtelését s ösztönzi, hogy a gyilkolás, rombolás, fosztogatás fellobbanásának essék áldozatos martalékául a testvér, a fiú, az apa, a férj teremtő két karja A Drina és a Krupanje között, ahol csapataink kergették az ellenséget, erős havazás közben egy kalandozó századot fogott el a gyalogságunk előőrse, amelynek parancsnoka elmondotta, hogy azért törtek be Magyarországra, hogy ennivalót harácsoljanak a hatvanéves aggastyánoknak, akik az ország belsejében teljesítettek szolgálatot. A sebesülteknek sincs nyugalmuk, visszakergették őket, így fest a szerb hadsereg. [ ] Az egész kis helységben, ahol lépten-nyomon láthatóak voltak a szerbek háromnapi pünkösdi királyságának nyomai, nem kaptunk egy kenyeret, amely szánk íze szerint lett volna, így nem maradt más hátra, mint elővegyük az amúgy is fogyatékos tarisznyáinkat, amelyekben még mindig bőven találhatott némely szalámi, szardínia stb. Érdeklődtünk a dolgok ilyetén való állásának okairól s azt a választ kaptuk, hogy a szerbek minden ehetőt elvittek, így most megint napokig kell majd várakozni, amíg a készletek gyarapodhatnak. Bejutottunk egy másik házba, hogy némely érdekesebb dologra is szert tehessünk, vagy pedig az estéli szállás irányában gondolkodjunk az utak végnélküli rosszasága nem tanácsolta nekünk, hogy a délutáni órákban az indulásra gondoljunk 1914. december 8-án már Füreden is temettek, hősi halottat kísértek nagy részvétellel az utolsó útjára: A helyi kórházban elhunyt Jovity Milos 6. gyalogezredbeli katona, mivel családjának nehézséget okozott a koporsó elszállítása, ezért úgy döntöttek, hogy a lakóhelyüktől távoli Balatonfüreden temetik el hozzátartozójukat. A temetési szertartás bizony nagyon sok jelenlevő füredi szemét elhomályosította, mintha az ő hozzátartozójukat temették volna. Először a református temetőben került sor a szertartásra: dr. Ajtós Imre főorvos búcsúbeszéde után Győrffy Lajos református segédlelkész vett búcsút az elhunyttól, majd a Polgári Dalegylet 21
gyászéneke kíséretében átvitték a katolikus temetőbe, ahol a hadsereg nevében Koritsánszky Ottó veszprémi főhadnagy szavai búcsúztatták az otthonától távol, de magyar földbe eltemetett Jovity Milost. (Arról nem maradt fenn adat, hogy a katolikus egyház miért nem vállalta Jovity Milos eltemetését.) A kezdeti hadi sikerek eredményeként december elejére a hivatalos adatok szerint 93. 594 fő legénységi és 867 fő tiszti állományú szerb és orosz katona került hadifogságba. Jelentős részüket nem hadifogolytáborban, hanem gazdaságokban, településeken helyezték el, került belőlük Füredre is. Langer István főszolgabíró már 1914. december 13-án arról érdeklődött a református egyháznál, hogy a tavaszi mezőgazdasági munkák beindulásával kb. 100 fő orosz hadifogoly alkalmazását vállalná-e az egyház a volt telepen levő [33] helyiségekben való elhelyezéssel? 1914. december 26-án érkezett meg a füredi állomásra az újabb szerelvény, amelyik 150 gyógykezelésre szoruló katonát hozott a frontról a Stefánia (Mangold) szállóba. Teljes egészében már nem is lehetett ott elhelyezni őket, ezért egy részüket a könnyebben sérülteket - magánházaknál szállásolták el. A balatonfüredi református elemi népiskola I.-III. osztályos tanulói gyűjtést indítottak a hadbavonult katonák karácsonyára. 66 K 84 fillér jött össze, melyet egy névtelen magánszemély 70 K-ra egészített ki. A kórházakban elhelyezett katonákat mind Arácson a Szeretetházban, mind a füredi intézményekben Vaszary Ernő vezetésével igen kedves meglepetésben részesítette a Vöröskereszt Egylet. A nemes szívű füredi hölgyek mellett ott volt még Vaszary Ernőné a lányaival, Langer István főszolgabíró felesége és dr. Halász Istvánné. A karácsonyi ünnepekre 400 K. gyűlt össze, amit Darányi Ignác 10 K. összeggel toldott meg. Minden egyes katona 100 db. jófajta cigarettát, 1-1 helyben sütött kalácsot, a tisztek még egy apró füredi emléket is kaptak a karácsonyfák alá, hogy a hős katonákat pedig ily nemes cselekedet további [39] hősies küzdelmekre fogja serkenteni. 1914 karácsonya már sok füredi családnál fekete karácsony volt. Elsősorban nekik szólt a Balatonfüredi Hirlap karácsonyi számának vezércikkében a részvétnyilvánítás szomorú kötelessége: Tudjuk, értjük. Szomorú karácsony, fekete karácsony az, ahol a karácsonyfa alól nem az ajándékok, hanem az ajándékozók hiányoznak. 22