A cs.és kir. 68. gyalogezred emlékhelyei

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "A cs.és kir. 68. gyalogezred emlékhelyei"

Átírás

1 1 A cs.és kir. 68. gyalogezred emlékhelyei Az 1866-os königgratzi csatát követően a 68. gyalogezred tisztjei elhatározták, hogy a hadjáratban elesett hősök számára egy emlékművet állítanak föl. Az emlékmű elkészítéséhez szükséges pénzt adományokból szedték össze, az ezred tisztjeitől, illetve azok családjától. Az elkészült obeliszk 7 méter magas lett, tetejét babérkoszorú díszítette. Az oszlop négy oldalára 1,42x0,87 méteres táblák kerültek név szerint felsorolva az elesetteket. Az ünnepéjes átadásra 1872 június 28-án került sor. Az obeliszket az akkor már megyeszékhely, Szolnok város főterén állították fel, az akkori piactéren, szemben a Városházával. Az ünnepségen megjelent, az egykori dandárparancsnok, József királyi herceg, Robics Gábor vezérőrnagy, az ezred tulajdonosa is. Az avatóbeszédet Gammel Ferenc ezredes a tartalék ezred parancsnoka tartotta. Hubay Ferenc, Szolnok város polgármestere vette át a város nevében az emlékművet a felszentelést követően. A második táblára az 1878-as boszniai hadjáratban elesettek nevei kerültek, még 1879-ben.

2 2 A harmadik és a negyedik tábla viszont már kevésnek bizonyult az első világháború több ezer hősi halottja számára. Ezt az oldalt már csak egy tisztelgő felirat díszíti, emléket állítva a 68-as gyalogezred hőseinek. Szolnok városa egészen 1960-ig a város főterén hagyta az emlékművet, csak a Kossuth tér rekonstrukciója miatt került a mai Eötvös térre az obeliszk. Ekkor már a babérkoszorúnak nyoma veszett, és a felíratok is eltűntek az oldallapokról. Lassan már senki sem tudta, hogy milyen emlékmű lehetett ban Szolnok városa, a Szolnok Magyar Királyi Honvéd Hagyományőrző Alapítvány inspirálására Ragó Antal úr irányítása mellett az emlékművet felújítatta. Az újraszentelést Gacsári Kiss Sándor kanonok úr végezte.

3 3 A Honvédelmi Minisztériumot Fodor Lajos vezérezredes úr képviselte, és megemlékezésével kezdetét vette az azóta minden év szeptember 1.-ére a város napjára időzített emlékezés Fotó: U.Gy Fotó: Dr Bíró Andor Az újra avatáson a Szolnok Magyar Királyi Honvéd Hagyományőrző Alapítvány díszőrein kívül, a 88. Könyű-vegyes zászlóalj katonái adtak díszőrséget, de jelen volt a Svéd, és az Osztrák hagyományőrző szövetség elnöke is kíséretével. A várost Kovács Líbor alpolgármester képviselte.

4 4 A Nové-Brckói emlékmű. Az emlékművet eredetileg az 1878 szeptember 17.-én a Nóvé-Brcka-i harcok során hősi halált halt Ulbrich János százados, a 7. század parancsnokának emlékére állíttatta, menyasszonya, Kreuzinger Berta. Az emlékmű 2,5 méter magas oszlop volt. Fotó: 68-as Album. Az avatásra 1879 nyarán került sor, ahol az ezred II. zászlóaljának díszőrsége mellett Oreskovics alezredes, zászlóaljparancsnok tartotta az emlék beszédet. Az emlékművet 1900-ban az ezred tiszti alapjának költségére felújították. Az újjá épített obeliszk tégla alapon. Egy 1.4 méter magas vörös márvány piramis formájú obeliszk lett. A munkákat a 4. század katonái végezték el. Az emlékműre a következő felirat került: Dem im Gefechte bei Bracka am 17. september 1878 gefollenen tapferen Mameraden. Das infanterieregiment Nr 68 Az ünnepéjes avatásra szeptember 18.-án került sor. A felszentelést a helyi katolikus plébános végezte el. Az ezred tisztikara nevében Mayer Károly százados mondott beszédet, a 4. század díszőrsége mellett. / Vajon áll-e még az emlékmű? / Emlékmű a belgrádi katonai temetőben. Az első világháború első halottjait a 68-as gyalogezred katonái adták, Kovács Pál gyalogos, Bizó Gábor gyalogos és veres Imre személyében. Ők 1914 július 29-én estek el a Száva hídnál. A gyalogezred halotti anyakönyvi kivonata annyit jegyez föl mindössze: Az ellenség a Buzma őrség elleni támadása alkalmával elesett. Az eltemetés helye: a harcmezőn.

5 5 Később a halottakat a belgrádi temetőben helyezték örök nyugalomra. Az emlékmű most is a belgrádi temetőben van. Fotó: HM HIM

6 6 I. világháborús katonai temető Galíciában. Sok volt 68-as katona nyugszik benne. Fotó R.I. Katonatemető a Hermadán 1917 tavaszán sok 68-as talált itt végső nyughelyet. Fotó: R.I.

7 7 Osztrák-Magyar katonatemető az Isonzónál. Fotó: R.I. fotó: Dr Ravasz István

8 8 Az első világháború idején Szolnok városában is működött egy katonai kórház a frissen felavatott fiú gimnáziumban. Természetesen az itt elhunyt katonákat a város katona temetőjében helyezték végső nyugalomba. Az egykoron szépen kialakított parcellákra azonban a II. világháború során elesett katonákat temették el. Ez az áldatlan állapot 2002-ben szűnt meg, amikor a német katonákat exhumálták és a budaörsi központi temetőbe vitték. Ekkor adódott egy jó alkalom arra, hogy a Szolnok Magyar Királyi Honvéd Hagyományőrző Alapítvány kezdeményezésére a HM. Hadtörténeti Intézet és Múzeum Hadisírgondozó Irodája és Szolnok Megye Jogú Város Önkormányzata a temetőrészt teljesen felújította, és szeptember 1-én felavatta. Az avatáson Iváncsik Imre a HM politikai államtitkára és Dr Holló József vezérőrnagy a HM HIM főigazgatója mondott beszédet. fotó: Dr Bíró Andor

9 9 fotó: Dr Bíró Andor A volt 68-asok a nagy háború elmúltával is tartották egymással a kapcsolatot, hiszen az 1930-as évek közepén az ezred volt tisztjei a szolnoki emlékműre akkor íratták föl az első világháborúban hősi halált halt katonákra emlékező feliratot. Az ezred kétszeresen tiszti arany vitézségi éremmel kitüntetett tisztjének, Vági Imrének emlékművénél még az 1970-es években is találkoztak az egykori bajtársak, leróva kegyeletüket a kimagasló hős emléke előtt. fotó: v Aranyosmaróty Vilmos

A K.u.K. 68. Jászkun gyalogezred emlékhelyei

A K.u.K. 68. Jászkun gyalogezred emlékhelyei A K.u.K. 68. Jászkun gyalogezred emlékhelyei Az 1866-os königgrätzi csatát követően a cs. és kir. 68. gyalogezred tisztjei elhatározták, hogy a hadjáratban elesett bajtársaik számára emlékművet állítanak.

Részletesebben

Salgótarján Megyei Jogú Város Polgármestere. Javaslat salgótarjáni I. világháborús honvéd emlékművek felújítására irányuló pályázatok benyújtására

Salgótarján Megyei Jogú Város Polgármestere. Javaslat salgótarjáni I. világháborús honvéd emlékművek felújítására irányuló pályázatok benyújtására Salgótarján Megyei Jogú Város Polgármestere Szám: 19031/2017. Javaslat salgótarjáni I. világháborús honvéd emlékművek felújítására irányuló pályázatok benyújtására Tisztelt Közgyűlés! I. A Közép- és Kelet-európai

Részletesebben

Honvédtemető, Hősök Temetője

Honvédtemető, Hősök Temetője Honvédtemető, Hősök Temetője A temető különlegessége, hogy 3 korszak hősi halottainak végső nyughelye 1849. augusztus 2-án a debreceni csatában elesett honvédek és orosz katonák 112 honvéd és 634 orosz

Részletesebben

A 68. Jászkun gyalogezred zászlói

A 68. Jászkun gyalogezred zászlói A 68. Jászkun gyalogezred zászlói A cs. és kir. 68. gyalogezred zászlóaljai külön zászlóaljzászlóval rendelkeztek. Az I. zászlóaljé 1837 M. festett sárga zászló volt, amelynek mindkét oldalán a császári

Részletesebben

A limanowai csata emléknapja Sopronban

A limanowai csata emléknapja Sopronban A limanowai csata emléknapja Sopronban 2 A limanowai csata emléknapja Sopronban A Soproni Huszár Hagyományőrző Egyesület nevében köszöntöm vendégeinket, tagjainkat, és a megjelenteket. Egyesületünk császári

Részletesebben

Magyarok az I. világháborúban Doberdó, Isonzó

Magyarok az I. világháborúban Doberdó, Isonzó Magyarok az I. világháborúban Doberdó, Isonzó A Pécsi SzC Radnóti Miklós Közgazdasági Szakgimnáziumának tanulmányi kirándulása 2017. június 13-14. Résztvevő: Horvat Dorisz (9. B) Nagy Richárd (9. B) Riszt

Részletesebben

KUTATÁSI JELENTÉS I.

KUTATÁSI JELENTÉS I. Magyar Honvédség 5. Bocskai István Lövészdandár Takács Attila dandártábornok parancsnok Honvédség és Társadalom Baráti Kör Egyesület Debrceni szervezete Polyák András elnök KUTATÁSI JELENTÉS I. a Debreceni

Részletesebben

Zemplén Térségi katasztrófa és Polgári Védelmi Szövetség 2010. évben végzett tevékenysége:

Zemplén Térségi katasztrófa és Polgári Védelmi Szövetség 2010. évben végzett tevékenysége: Zemplén Térségi katasztrófa és Polgári Védelmi Szövetség 2010. évben végzett tevékenysége: 2010. január 14. a Sátoraljaújhelyi Városvédő és Szépítő Egyesülettel, az Eötvös József Klubbal közösen megemlékezést

Részletesebben

Nándorfehérvári diadal emléknapja: július 22.

Nándorfehérvári diadal emléknapja: július 22. Nándorfehérvári diadal emléknapja: július 22. Hunyadi János és Kapisztrán János seregei 558 évvel ezelőtt, 1456. július 22-én állították meg a Nándorfehérvárt ostromló oszmán hadat. A győztes csata emlékére

Részletesebben

Kedvenc városom Szolnok 2015. Várostörténeti vetélkedő középiskolásoknak 2. forduló Javítókulcs Ajánlott irodalom: 1.) 940 éve

Kedvenc városom Szolnok 2015. Várostörténeti vetélkedő középiskolásoknak 2. forduló Javítókulcs Ajánlott irodalom: 1.) 940 éve Kedvenc városom Szolnok 2015. Várostörténeti vetélkedő középiskolásoknak 2. forduló Javítókulcs Ajánlott irodalom: Hősök voltak mindannyian (URL: hosokvoltak.blog.hu) Jász-Nagykun-Szolnok Megye helyismereti

Részletesebben

A szakmai bírálók és a tudományos konferencia bíráló bizottságainak javaslatai, valamint a fő zsűri döntése alapján:

A szakmai bírálók és a tudományos konferencia bíráló bizottságainak javaslatai, valamint a fő zsűri döntése alapján: A szakmai bírálók és a tudományos konferencia bíráló bizottságainak javaslatai, valamint a fő zsűri döntése alapján: 1. Biztonságpolitika és Hadtörténelem tagozatban: II Bánki Szabolcs honvéd tisztjelölt

Részletesebben

A Magyar Ejtőernyősök Bajtársi Szövetsége 2011. évi KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉSE

A Magyar Ejtőernyősök Bajtársi Szövetsége 2011. évi KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉSE Magyar Ejtőernyősök Bajtársi Szövetsége 1126 Budapest, Böszörményi út 21. : 1531 Bp., Pf. 28 : 355-1182, 224-5151 Fax: 224-5157 BM : 36-101, Fax: 36-108 Email: foig@nbsz.gov.hu Adószám: 181 82147-1-43

Részletesebben

Beregnyei Miklós Újvárosi anziksz (4. rész) Paks újváros épített környezete. Épített környezet

Beregnyei Miklós Újvárosi anziksz (4. rész) Paks újváros épített környezete. Épített környezet Beregnyei Miklós Újvárosi anziksz (4. rész) Paks újváros épített környezete Paks 1945 utáni épített környezetére vonatkozó adatok kutatása közben az Illyés Gyula Megyei Könyvtár Helytörténeti Gyűjteményében

Részletesebben

1.) Petőfi-emléktábla

1.) Petőfi-emléktábla 5. A nemzeti érték rövid, szöveges bemutatása, egyedi jellemzőinek és történetének leírása 1.) Petőfi-emléktábla A Városháza falában emléktábla van elhelyezve, amely Petőfinek állít emléket. Az emléktáblát

Részletesebben

Megoldókulcs. Várostörténet

Megoldókulcs. Várostörténet Megoldókulcs Várostörténet 3. forduló Kecskemét városának legrégebbi oktatási intézményéhez kapcsolódik a következő feladat. 1. Egészítsd ki a szöveget! Az iskola híres kegyesrendi, más néven piarista

Részletesebben

MUNKATERV. a 2012-es évre

MUNKATERV. a 2012-es évre 1 BÉKEFENNTARTÓK BAJTÁRSI KÖZHASZNÚ EGYESÜLETE MUNKATERV a 2012-es évre A tevékenység fő irányelvei: 1. Részvétel a békefenntartással és a katonai ellenőrzés hagyományainak ápolásában. A területi kapcsolatok

Részletesebben

A Monarchia utolsó offenzívája a Piavénál 1918-ban

A Monarchia utolsó offenzívája a Piavénál 1918-ban A Nagy Háború befejezése és következményei szakmai konferencia Hajdú-Bihar Megyei Önkormányzat, Debrecen, 2018. november 5. A Monarchia utolsó offenzívája a Piavénál 1918-ban Különös tekintettel a debreceni

Részletesebben

Javaslat az I. világháborús hadisírok és emlékművek felújítására vonatkozó pályázat benyújtására

Javaslat az I. világháborús hadisírok és emlékművek felújítására vonatkozó pályázat benyújtására Javaslat az I. világháborús hadisírok és emlékművek felújítására vonatkozó pályázat benyújtására Előterjesztő: Farkas Péter Barnabás alpolgármester Előkészítő: PH. Településfejlesztési Osztály Ózd, 2016.

Részletesebben

Hódmezővásárhely és környéke I. világháborús emlékei

Hódmezővásárhely és környéke I. világháborús emlékei Hódmezővásárhely és környéke I. világháborús emlékei Hódmezővásárhely I. világháborús emlékműve Típus: Emlékszobor Lelőhely: Kossuth tér Készíttető/adományozó: Hódmezővásárhely thj. város Kivitelező neve:

Részletesebben

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS. Beérkezett pályaművek elbírálása: március 8. A pályázók értesítése: március 10. Ünnepélyes átadás: április 18.

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS. Beérkezett pályaművek elbírálása: március 8. A pályázók értesítése: március 10. Ünnepélyes átadás: április 18. PÁLYÁZATI FELHÍVÁS A RepTár Szolnok Nonprofit Kft. mint Kiíró, pályázatot hirdet: Vitéz Nagybányai Horthy István repülő főhadnagy domborművének elhelyezésére a RepTár Szolnoki Repülőmúzeum területén. A

Részletesebben

Várostörténet. 3. forduló. Kecskemét városának legrégebbi oktatási intézményéhez kapcsolódik a következő feladat.

Várostörténet. 3. forduló. Kecskemét városának legrégebbi oktatási intézményéhez kapcsolódik a következő feladat. Várostörténet 3. forduló Kecskemét városának legrégebbi oktatási intézményéhez kapcsolódik a következő feladat. 1. Egészítsd ki a szöveget! Az iskola híres kegyesrendi, más néven iskola. megalapítása gróf.

Részletesebben

MANS(Z)BART(H) ANTAL

MANS(Z)BART(H) ANTAL MANS(Z)BART(H) ANTAL Gyermekkora Tóvároson született 1821. december 20-án, az akkori Öreg (ma Ady Endre) utca 4-es számú házban. Apja Josefus Mansbart viaszöntő és mézesbábos mester volt. Anyja Anna Venusin

Részletesebben

A Nagy Háború Kutatásáért Közhasznú Alapítvány általános céljai és tevékenysége

A Nagy Háború Kutatásáért Közhasznú Alapítvány általános céljai és tevékenysége Aktakaland 4. blogtalálkozó: a magyar katonai múlt forrásai Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára, 2017.05.19. A Nagy Háború Kutatásáért Közhasznú Alapítvány tevékenysége Pintér Tamás A Nagy Háború

Részletesebben

Magyarország köztársasági elnöke. A MAGYAR ÉRDEMREND TISZTIKERESZTJE kitüntetés KATONAI TAGOZATÁT ADOMÁNYOZTA

Magyarország köztársasági elnöke. A MAGYAR ÉRDEMREND TISZTIKERESZTJE kitüntetés KATONAI TAGOZATÁT ADOMÁNYOZTA Magyarország köztársasági elnöke A MAGYAR ÉRDEMREND TISZTIKERESZTJE a tömeges bevándorlás okozta válsághelyzet kezelésében közreműködő honvédségi erők középszintű vezetése során végzett kiemelkedő tervező

Részletesebben

IV. Rákosmenti Hagyományőrző Rendvédelmi és Katonai Napok

IV. Rákosmenti Hagyományőrző Rendvédelmi és Katonai Napok IV. Rákosmenti Hagyományőrző Rendvédelmi és Katonai Napok Negyedik alkalommal rendezték meg a Rákosmenti Hagyományőrző Rendvédelmi és Katonai Napokat június 12-14. között. A program fővédnöke Hende Csaba

Részletesebben

Szakmai beszámoló. Vérzivataros évtizedek 1914-1944. MNL Hajdú-Bihar Megyei Levéltári Napokl

Szakmai beszámoló. Vérzivataros évtizedek 1914-1944. MNL Hajdú-Bihar Megyei Levéltári Napokl Szakmai beszámoló Pályázati azonosító: 3508/01149 Vérzivataros évtizedek 1914-1944 MNL Hajdú-Bihar Megyei Levéltári Napokl Az idén 2014. november 18-19-én, immár 41.alkalommal került sor a Hajdú-Bihar

Részletesebben

Emlékezés Preisz Húgóra, Egyetemünk egykori rektorára

Emlékezés Preisz Húgóra, Egyetemünk egykori rektorára Emlékezés Preisz Húgóra, Egyetemünk egykori rektorára Prof. Dr. emer. Anderlik Piroska előadása a SE Baráti Körén 2013 január 30. Preisz Húgónak, a hazai bakteriológia megalapítójának életrajza számos

Részletesebben

Kitüntető címek, szolgálati jelek, érdemjelek, dísztőr, oklevél, emléktárgy és emlékgyűrű adományozása a ZMNE ünnepélyes tanévnyitóján

Kitüntető címek, szolgálati jelek, érdemjelek, dísztőr, oklevél, emléktárgy és emlékgyűrű adományozása a ZMNE ünnepélyes tanévnyitóján Kitüntető címek, szolgálati jelek, érdemjelek, dísztőr, oklevél, emléktárgy és emlékgyűrű adományozása a ZMNE ünnepélyes tanévnyitóján A Magyar Köztársaság honvédelmi minisztere Állami Ünnepünk 2010. augusztus

Részletesebben

CSELEKVÉSI TERV 2009. évre

CSELEKVÉSI TERV 2009. évre HONVÉDSÉG ÉS TÁRSADALOM BARÁTI KÖR Székesfehérvári Szervezete -Közhasznú társadalmi szervezet- 8000. Székesfehérvár, Malom utca 2. Tel./ Fax: 00-36-22-503-186, 503-187. email: htbk.szfvar@regiment.hu,

Részletesebben

Emlékezzünk a Szent Koronát megőrző hősökre és barátokra!

Emlékezzünk a Szent Koronát megőrző hősökre és barátokra! Ráckeve Város Polgármestere és a Ráckevei Molnár Céh Alapítvány meghívást kapott a Szent Korona hazatérésének 35. évfordulóján tartott megemlékezésre és az azt követő fogadásra. A megemlékezésre az V.

Részletesebben

DOBERDÓ JAJ! Én Istenem, hol fogok én meghalni? Hol fog az én piros vérem kifolyni? Olaszország közepében lesz a sírom,

DOBERDÓ JAJ! Én Istenem, hol fogok én meghalni? Hol fog az én piros vérem kifolyni? Olaszország közepében lesz a sírom, DOBERDÓ JAJ! Ha kimegyek a doberdói harctérre, Feltekintek a csillagos nagy égre, Csillagos ég, merre van a magyar hazám, Merre sirat engem az édesanyám? Én Istenem, hol fogok én meghalni? Hol fog az én

Részletesebben

SZAKMAI BESZÁMOLÓ 21. Szabolcs-szatmár-beregi Nemzetközi Levéltári Napok megrendezése

SZAKMAI BESZÁMOLÓ 21. Szabolcs-szatmár-beregi Nemzetközi Levéltári Napok megrendezése SZAKMAI BESZÁMOLÓ 21. Szabolcs-szatmár-beregi Nemzetközi Levéltári Napok megrendezése A programok megvalósulásának helye és ideje Nyíregyháza Budapest, 2014. szeptember 18-19. A programok részletes ismertetése

Részletesebben

Kovács Gyula. tűzszerész főtörzsőrmester ( )

Kovács Gyula. tűzszerész főtörzsőrmester ( ) Kovács Gyula tűzszerész főtörzsőrmester 2008. június 10., Afganisztán (1978-2008) Egy bomba hatástalanítása közben halt meg, hiába volt rajta a legjobb védőfelszerelés. 30 éves volt. A házi készítésű bombát

Részletesebben

HONVÉDSÉG ÉS TÁRSADALOM BARÁTI KÖR

HONVÉDSÉG ÉS TÁRSADALOM BARÁTI KÖR HONVÉDSÉG ÉS TÁRSADALOM BARÁTI KÖR Székesfehérvári Szervezete - közhasznú szervezet- 8000 Székesfehérvár, Malom u. 2. Tel./ Fax: 00-36-22 311-255 E-mail: htbk.szfvár@regiment.hu CSELEKVÉSI TERV 2014. /tervezet/

Részletesebben

A Magyar Ejtőernyősök Bajtársi Szövetsége 2013. évi KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉSE

A Magyar Ejtőernyősök Bajtársi Szövetsége 2013. évi KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉSE Magyar Ejtőernyősök Bajtársi Szövetsége 1126 Budapest, Böszörményi út 21. : 1531 Bp., Pf. 28 : 355-1182, 224-5151 Fax: 224-5157 BM : 36-101, Fax: 36-108 Email: foig@nbsz.gov.hu Adószám: 181 82147-1-43

Részletesebben

Díjak, elismerések a ZMNE I. Ludovika Fesztiválon

Díjak, elismerések a ZMNE I. Ludovika Fesztiválon Díjak, elismerések a ZMNE I. Ludovika Fesztiválon 1. A Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem kancellára kiemelkedő közéleti tevékenysége és az egyetem kapcsolatrendszerének bővítése érdekében végzett munkája

Részletesebben

2014. március 4-i rendkívüli ülésére

2014. március 4-i rendkívüli ülésére 5. számú előterjesztés Egyszerű többség ELŐTERJESZTÉS Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. március 4-i rendkívüli ülésére Tárgy: Pályázat benyújtása I. világháborús emlékmű renoválására

Részletesebben

A háború és a béke kérdései ifj. gróf Andrássy Gyula gondolkodásában

A háború és a béke kérdései ifj. gróf Andrássy Gyula gondolkodásában A háború és a béke kérdései ifj. gróf Andrássy Gyula gondolkodásában Ifjabb gróf Andrássy Gyula Kép forrása: Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár Budapest Gyűjteménye http://bpkep.fszek.hu/webpac_kep/corvinaweb?act

Részletesebben

1. függelék a 18/2015. (XII.10.) önkormányzati rendelethez HELYI VÉDELEM ALATT ÁLLÓ ÉPÍTMÉNYEK JEGYZÉKE

1. függelék a 18/2015. (XII.10.) önkormányzati rendelethez HELYI VÉDELEM ALATT ÁLLÓ ÉPÍTMÉNYEK JEGYZÉKE 1. függelék a 18/2015. (XII.10.) önkormányzati rendelethez HELYI VÉDELEM ALATT ÁLLÓ ÉPÍTMÉNYEK JEGYZÉKE 1 246 Hősök tere 2. Római katolikus plébánia Az udvari szárny 1746-ban, az utcai beforduló szárny

Részletesebben

Semmelweis Ignác négyszeri kihantolása

Semmelweis Ignác négyszeri kihantolása Forrás: http://www.papp-szuleszet.hu/?p=semmelweis Semmelweis Ignác négyszeri kihantolása Dr. Papp Zoltán írása A fényképeket Dr. Csabay László készítette Talán nem mindenki tudja, hogy Semmelweis Ignác

Részletesebben

Olaszország hadba lép

Olaszország hadba lép Doberdó & Isonzó Az olaszok átállása Olaszország az I. világháború előtt a hármas szövetség tagjaként Németország és a Monarchia szövetségese volt. Majd ellentétbe került a Monarchiával. A fiatal olasz

Részletesebben

A Zemplén Térségi Katasztrófa és Polgári Védelmi Szövetség 2009. évi programjai

A Zemplén Térségi Katasztrófa és Polgári Védelmi Szövetség 2009. évi programjai A Zemplén Térségi Katasztrófa és Polgári Védelmi Szövetség 2009. évi programjai 2009. január 12. Közreműködtünk a Don-kanyarban elesett katonák, hősök és áldozatok emlékére szervezett megemlékezés megszervezésében

Részletesebben

11. Dr. Komár György tartalékos hadnagy (9. könnyű tüzérezred, 3. üteg) visszaemlékezése, március május (részletek)

11. Dr. Komár György tartalékos hadnagy (9. könnyű tüzérezred, 3. üteg) visszaemlékezése, március május (részletek) TARTALOMJEGYZÉK Előszó...5 Bevezető...7 A magyar királyi 9. honvéd könnyű hadosztály 1942 1943. évi harctevékenysége a keleti hadszíntéren...7 Korábbi szövegkiadások a 9. könnyű hadosztály történetéről...71

Részletesebben

Melek Çolak Az első balkáni háború idején magyarországra menekült török katonák Abstract A balkáni háború, a török hadsereg és Magyarország

Melek Çolak Az első balkáni háború idején magyarországra menekült török katonák Abstract A balkáni háború, a török hadsereg és Magyarország ő1őő őő1 ő 1 ő 1 1 1ő 1 őőő 1 ő 11 11 ő ő ş 1 1 1111 11 1 ő ş ő őş ő ő ş 1 ő 1 ő 11 1 ű ő ő ő ő ő ő ő 1111 ő ő 1 1 1111 11 1 1 1 11111ő ő 1 1 ő1őő őő1 ő ő1 1 1 1 őő ő ő 1 11ő 11 ű ő 1 ő 1 11 ő 1 ő 1 ő

Részletesebben

Állami kitüntetések elnökhelyettese. Országos Etikai Bizottság elnöke. Felügyelő Bizottság elnöke. Számvizsgáló Bizottság elnöke

Állami kitüntetések elnökhelyettese. Országos Etikai Bizottság elnöke. Felügyelő Bizottság elnöke. Számvizsgáló Bizottság elnöke Kedves Bajtársnőnk, Bajtársunk! Tisztelt Látogató! Összeállításunkban 2015. május 14-től megtekinthetik azokat a fontosabb eseményeket, programokat, amelyeken részt vettünk, vagy amelyeket mi szervezetünk.

Részletesebben

Lengyel emlékhelyek nyomában Dunakanyar, Ipolymente

Lengyel emlékhelyek nyomában Dunakanyar, Ipolymente Lengyel emlékhelyek nyomában Dunakanyar, Ipolymente A magyarországi lengyel emlékhelyeket bejárva 2014-ben hazánk egyik legszebb vidékére, a Dunakanyarba, valamint az Ipolymentére látogatunk el. Olyan

Részletesebben

3. napirendi pont: Tárgyalja: Gazdasági Bizottság Ügyrendi és Kommunikációs Bizottság

3. napirendi pont: Tárgyalja: Gazdasági Bizottság Ügyrendi és Kommunikációs Bizottság Kapuvár Város Polgármestere 9330 KAPUVÁR, Fő tér 1. GYŐR-MOSON-SOPRON MEGYE : 96/596-001, Fax: 96/596-005 E-mail: polgarmester@kapuvar.hu 3. napirendi pont: Tárgyalja: Gazdasági Bizottság Ügyrendi és Kommunikációs

Részletesebben

PÉCS ÉS KÖRNYÉKE KŐVÁGÓTÖTTÖS. KŐVÁGÓTÖTTÖS A szöveget írta: Sallay Árpád. TársszerzŐk: Németh Gábor, Ulrich Károly BÁNYÁSZ ÚTIKALAUZ

PÉCS ÉS KÖRNYÉKE KŐVÁGÓTÖTTÖS. KŐVÁGÓTÖTTÖS A szöveget írta: Sallay Árpád. TársszerzŐk: Németh Gábor, Ulrich Károly BÁNYÁSZ ÚTIKALAUZ PÉCS ÉS KÖRNYÉKE BÁNYÁSZ ÚTIKALAUZ KŐVÁGÓTÖTTÖS KŐVÁGÓTÖTTÖS A szöveget írta: Sallay Árpád TársszerzŐk: Németh Gábor, Ulrich Károly 173 10/A térkép, KŐvágótöttös, V. sz. Bányaüzem 10.2. 10.1. Kővágótöttös

Részletesebben

J A V A S L A T emlékművek áthelyezésével kapcsolatos döntések meghozatalára

J A V A S L A T emlékművek áthelyezésével kapcsolatos döntések meghozatalára J A V A S L A T emlékművek áthelyezésével kapcsolatos döntések meghozatalára Ózd, 2016. május 20. Előterjesztő: Előkészítő: Polgármester Humánerőforrás- és Képviselő-testületi Osztály Tisztelt Képviselő-testület!

Részletesebben

Lovas Emlékmenet az I.világháború áldozatainak tiszteletére. Kisújszállás-Nagycenk 2014. június 12-22.

Lovas Emlékmenet az I.világháború áldozatainak tiszteletére. Kisújszállás-Nagycenk 2014. június 12-22. Lovas Emlékmenet az I.világháború áldozatainak tiszteletére Kisújszállás-Nagycenk 2014. június 12-22. Az 1800-ban a jászkunokból toborzott Nádor huszárok emlékére alakult a Nagykun Nádor Huszár Bandérium

Részletesebben

1956 Öröksége Alapítvány

1956 Öröksége Alapítvány 1 ALAPÍTVÁNYI JELENTÉS 2017 1956 Öröksége Alapítvány Székhely: 1149 Budapest, Nagy Lajos király útja 155. Adószám: 18032217-1-42 Végzés száma: 09.Pk.60.187/2010/01 Ny.sz: 01-01-0011095 1 2 T a r t a l

Részletesebben

MUNKATERV. a 2011-es évre

MUNKATERV. a 2011-es évre BÉKEFENNTARTÓK BAJTÁRSI KÖZHASZNÚ EGYESÜLETE MUNKATERV a 2011-es évre A tevékenység fő irányelvei: 1. Részvétel a békefenntartással és a katonai ellenőrzés hagyományainak ápolásában. A területi kapcsolatok

Részletesebben

Karácsony József, csendőr alezredes

Karácsony József, csendőr alezredes Karácsony József, csendőr alezredes Szül. Kékes, Szolnok-Doboka vármegye (Erdély), 1895.06.13. Édesapja Karácsony Sándor földbirtokos, 1840-ben Erdélyben született, ott is halt meg 1916. március 29-én.

Részletesebben

FELSŐZSOLCA VÁROS KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK ÉVI MUNKATERVE

FELSŐZSOLCA VÁROS KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK ÉVI MUNKATERVE FELSŐZSOLCA VÁROS KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2011. ÉVI MUNKATERVE I. TESTÜLETI ÜLÉSEK IDŐPONTJA ÉS NAPIRENDJE JANUÁR 19. 1. Köztisztviselői teljesítménykövetelmények alapját képező kiemelt célok meghatározása

Részletesebben

Kiállítások, bemutatók

Kiállítások, bemutatók Kiállítások, bemutatók 1991 Atomrakéta siló megtekintése veteránokkal - Dad 1993 - Atomrakéta siló megtekintése veteránokkal - Dad 1995. április 22. - Szabadságemlékmű avatás, díszőrség Kecel 1998 Istentisztelet,

Részletesebben

HÁTTÉRANYAG a 2013. június 26-i Választmányi ülés napirendjéhez

HÁTTÉRANYAG a 2013. június 26-i Választmányi ülés napirendjéhez HONVÉDSÉG ÉS TÁRSADALOM BARÁTI KÖR Székesfehérvári Szervezete - közhasznú szervezet- 8000 Székesfehérvár, Malom u. 2. Tel./ Fax: 00-36-22 311-255 E-mail: htbk.szfvár@regiment.hu HÁTTÉRANYAG a 2013. június

Részletesebben

1. A tárgyalandó témakör tárgyilagos és tényszerű bemutatása

1. A tárgyalandó témakör tárgyilagos és tényszerű bemutatása RÉTSÁG VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2651 Rétság, Rákóczi út 20. Telefon: 35/550-100 www.retsag.hu Email: hivatal@retsag.hu Előterjesztést készítette és előterjeszti: Vargáné Fodor Rita Pénzügyi

Részletesebben

KARSZTI KÖVEKEN JÁRVA

KARSZTI KÖVEKEN JÁRVA Ma már gyom és feledés takarja a Nagy Háború emlékeit. A gyalogosok drótakadállyal védett lövészárkai turisztikai látványossággá szelídültek, az elsimult sírhalmokon virág nő, a sírköveket lassan elmorzsolja

Részletesebben

Soltész Imre csö. ezredes és fia, dr. Soltész István

Soltész Imre csö. ezredes és fia, dr. Soltész István Az alábbi információ zömét Soltész Imre fivérének dédunokája, a mai Trvanában (Nagyszombaton) élő Boris Majerov szolgáltatta, amiért köszönetünket fejezzük ki. Soltész Imre csendőr ezredes 1877. február

Részletesebben

1. A javaslatot benyújtó személy (személy/intézmény/szervezet/vállalkozás) neve: 2. A javaslatot benyújtó személy vagy kapcsolattartó személy adatai:

1. A javaslatot benyújtó személy (személy/intézmény/szervezet/vállalkozás) neve: 2. A javaslatot benyújtó személy vagy kapcsolattartó személy adatai: Velencei Értéktár A Velencei Értéktár Bizottság 2015. december 7-i ülésén VÉB/2015/ 73. határozatszám alatt a zsidó temetőt a Velencei Értéktár részének nyilvánította. A döntés az alábbi javaslat alapján

Részletesebben

A munkabalesetben megrokkantak és elhunytak XVI. emléknapja.

A munkabalesetben megrokkantak és elhunytak XVI. emléknapja. A munkabalesetben megrokkantak és elhunytak XVI. emléknapja. Mint minden évben, 2011. április 28-án is megemlékeztünk a munkabalesetben megsérült és elhunyt dolgozókról. Az ez évi rendezvény eltért a korábbi

Részletesebben

Javaslat az I. világháborús hősi emlékmű. Települési Értéktárba történő felvételére

Javaslat az I. világháborús hősi emlékmű. Települési Értéktárba történő felvételére 1. melléklet a 114/2013.(IV.16.) Kormányrendelethez Javaslat az I. világháborús hősi emlékmű Települési Értéktárba történő felvételére Készítette: Cseh Gáborné -------------------------------------(aláírás)

Részletesebben

Munkácsy emlékezete Csabán

Munkácsy emlékezete Csabán Munkácsy emlékezete Csabán 2014. március 4. Békéscsaba, Fő tér (Fiume szálloda) 1906-ban. Képeslap fekete-fehér fotója. Levéltári jelzet: XV.9./177. Őrzés helye: Munkácsy Mihály Múzeum, 17 849 Békéscsaba,

Részletesebben

A XX. századi világháború első hősi halottja ( Sose hal meg az, ki a hazájáért hal )

A XX. századi világháború első hősi halottja ( Sose hal meg az, ki a hazájáért hal ) A XX. századi világháború első hősi halottja ( Sose hal meg az, ki a hazájáért hal ) Az elsőség elsősége minden témakörben és mindig foglalkoztatja a kutatót és az érdeklődő olvasót egyaránt. Igaz ez még

Részletesebben

10 OLD BOOKS (published before World War Two) AND 10 CONTEMPORARY BOOKS (published after 2000)

10 OLD BOOKS (published before World War Two) AND 10 CONTEMPORARY BOOKS (published after 2000) 10 OLD BOOKS (published before World War Two) AND 10 CONTEMPORARY BOOKS (published after 2000) ON THE GREAT WAR in Hungarian A Selected Bibliography September 2015 O L D B O O K S Old/1. Ajtay, Endre.

Részletesebben

A tábori tüzérek a hagyományoknak megfelelően megünnepelték fegyvernemi napjukat

A tábori tüzérek a hagyományoknak megfelelően megünnepelték fegyvernemi napjukat A tábori tüzérek a hagyományoknak megfelelően megünnepelték fegyvernemi napjukat A tábori tüzérek 2011-ben is a hagyományoknak megfelelően ünnepelték a Szt. Borbála emlékének szentelt fegyvernemi rendezvénysorozatukat.

Részletesebben

A Miniszterelnökség a Civil Alap 2014 keretében a Magyar Holokauszt Emlékév 2014 programjaira 2013 őszén pályázatot írt ki. Egyesületünk A lapátosok

A Miniszterelnökség a Civil Alap 2014 keretében a Magyar Holokauszt Emlékév 2014 programjaira 2013 őszén pályázatot írt ki. Egyesületünk A lapátosok A Miniszterelnökség a Civil Alap 2014 keretében a Magyar Holokauszt Emlékév 2014 programjaira 2013 őszén pályázatot írt ki. Egyesületünk A lapátosok serege és az emlékezet címmel beadott pályázatára elnyert

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV a Képviselő-testület december 5-én tartott rendkívüli üléséről

JEGYZŐKÖNYV a Képviselő-testület december 5-én tartott rendkívüli üléséről Balatonszárszó Nagyközség Önkormányzatának Képviselő-testülete 8624 Balatonszárszó, Hősök tere l. Ügyiratszám: 505-23/2016 JEGYZŐKÖNYV a Képviselő-testület 2016. december 5-én tartott rendkívüli üléséről

Részletesebben

1/2014. (II.3.) önkormányzati rendelet. a választási plakátok elhelyezésének tilalmáról

1/2014. (II.3.) önkormányzati rendelet. a választási plakátok elhelyezésének tilalmáról 1. oldal 1/2014. (II.3.) önkormányzati rendelet a választási plakátok elhelyezésének tilalmáról (Módosította a 7/2014. (II.28.) önkormányzati rendelet) Szolnok Megyei Jogú Város Közgyűlése a választási

Részletesebben

9.00 a Széchenyi emléktáblánál (Hősök tere 7.) néma koszorúzás egy szál virággal

9.00 a Széchenyi emléktáblánál (Hősök tere 7.) néma koszorúzás egy szál virággal KOSZORÚZÁSOK ÉS MEGEMLÉKEZÉSEK OKTÓBER 19-én pénteken 9.30 a Romek emlékoszlopnál (Szentpéteri kapu) Közreműködnek a Petőfi Sándor Általános Iskola tanulói 10.30 Ünnepi műsor a Miskolci Egyetemen 12.00

Részletesebben

A Kari Tudományos Diákköri Konferencia díjazottjai

A Kari Tudományos Diákköri Konferencia díjazottjai A Kari Tudományos Diákköri Konferencia díjazottjai A szakmai bírálók és a tudományos konferencia bíráló bizottságainak javaslatai, valamint a Zsűri döntése alapján 1. Biztonságpolitika tagozatban: I Rajnai

Részletesebben

Zrínyi napok PROGRAMOK

Zrínyi napok PROGRAMOK Zrínyi napok - 2016. - PROGRAMOK szeptember 05. (hétfő) 12:00 - Nemzeti emlékhelyet jelölő sztélé avatása Ünnepi beszédet mond: Dr. Vass Péter polgármester és Dr. Puskás Imre kulturális örökségvédelemért

Részletesebben

TÁRGYMUTATÓ. Fegyvernek Nagyközség Önkormányzat Képviselőtestülete 2012. szeptember 13-ai rendkívüli ülésének jegyzőkönyvéhez.

TÁRGYMUTATÓ. Fegyvernek Nagyközség Önkormányzat Képviselőtestülete 2012. szeptember 13-ai rendkívüli ülésének jegyzőkönyvéhez. TÁRGYMUTATÓ Fegyvernek Nagyközség Önkormányzat Képviselőtestülete 2012. szeptember 13-ai rendkívüli ülésének jegyzőkönyvéhez 118/2012.(IX.13.) sz. önk.hat. A szovjet katonai emlékmű helyreállításáról és

Részletesebben

2013. évi II. szám (Április hó)

2013. évi II. szám (Április hó) 2013. évi II. szám (Április hó) Elhunyt vitéz Horthy Istvánné gróf Edelsheim Gyulai Ilona Tisztelt Rendtársak! Vitéz Horthy Istvánné 95 éves korában, angliai otthonában megtért a Teremtőhöz. Búcsúztatása

Részletesebben

CSELEKVÉSI TERV 2013. /tervezet/

CSELEKVÉSI TERV 2013. /tervezet/ HONVÉDSÉG ÉS TÁRSADALOM BARÁTI KÖR Székesfehérvári Szervezete - közhasznú szervezet- 8000 Székesfehérvár, Malom u. 2. Tel./ Fax: 00-36-22 311-255 E-mail: htbk.szfvár@regiment.hu CSELEKVÉSI TERV 2013. /tervezet/

Részletesebben

AKADÉMISTÁK SELMECEN

AKADÉMISTÁK SELMECEN AKADÉMISTÁK SELMECEN Az utóbbi évtizedekben évente több ezer magyar diák látogatja meg Selmecbányát, az egykori Bányászati és Erdészeti Akadémia utódintézményeinek valamennyi hagyományőrző szakjáról. Az

Részletesebben

B. Stenge Csaba vitéz nemes belényesi Heppes Miklós repülő alezredes

B. Stenge Csaba vitéz nemes belényesi Heppes Miklós repülő alezredes B. Stenge Csaba vitéz nemes belényesi Heppes Miklós repülő alezredes Heppes Miklós öccséhez, Aladárhoz hasonlóan - a magyar királyi honvéd légierő hosszú szolgálati idejű, fontos beosztásokat betöltő,

Részletesebben

Csopak épített környezetének értékkatasztere

Csopak épített környezetének értékkatasztere HE ép 1 Csákányhegyi kilátó 050/2 Leírás: A Csopak települését északról határoló Csákány-hegy, valamint a parkerdő mindig is kedvelt kirándulóhely volt az itt élők és az üdülő vendégek körében, a Balaton

Részletesebben

A Tűzoltóság Napja alkalmából Dr. Pintér Sándor belügyminiszter hosszú időn át végzett kimagasló szolgálati tevékenysége elismeréséül:

A Tűzoltóság Napja alkalmából Dr. Pintér Sándor belügyminiszter hosszú időn át végzett kimagasló szolgálati tevékenysége elismeréséül: A Tűzoltóság Napja alkalmából Dr. Pintér Sándor belügyminiszter hosszú időn át végzett kimagasló szolgálati tevékenysége elismeréséül: Év tűzoltója címet adományozta: Bódi Csaba tűzoltó alezredes úrnak,

Részletesebben

Az Oroszlányi Települési Értéktár Bizottság (TÉB) ismét várja a javaslatokat

Az Oroszlányi Települési Értéktár Bizottság (TÉB) ismét várja a javaslatokat Az Oroszlányi Települési Értéktár Bizottság (TÉB) ismét várja a javaslatokat Felhívás! A TÉB az alábbi felhívás közzétételével kéri a polgárokat, civil és társadalmi szervezeteket, intézményeket, hogy

Részletesebben

SZAKMAI ÉS PÉNZÜGYI BESZÁMOLÓ

SZAKMAI ÉS PÉNZÜGYI BESZÁMOLÓ SZAKMAI ÉS PÉNZÜGYI BESZÁMOLÓ Támogatási szerződés száma: KKETTKK-56P-04-0116 Támogatott: Marcali Város Önkormányzata Támogatás tárgya: Emlékezzünk együtt 1956-ra megemlékezés hónapja Marcaliban című program

Részletesebben

Limanowa, a magyar Monte Cassino!

Limanowa, a magyar Monte Cassino! Limanowa, a magyar Monte Cassino! Évszázada, 1914 nyarán kezdődött a Nagy Háború, amely során az orosz gőzhenger rárontott Galíciában az osztrák-magyar csapatokra. A döntően magyar katonák, huszárok, honvédek,

Részletesebben

Kiadja az 1956-os Emlékbizottság Budapest, október. PROGRAMFÜZET október 20. november 6.

Kiadja az 1956-os Emlékbizottság Budapest, október. PROGRAMFÜZET október 20. november 6. Kiadja az 1956-os Emlékbizottság Budapest, 2016. október PROGRAMFÜZET 2016. október 20. november 6. 2016. október 20., csütörtök 11:00 óra A MAGYAR IFJÚSÁG TÖRTÉNELMET ÍRT Ünnepi megemlékezés Beszédet

Részletesebben

Szakály Sándor. I. Személyi adatok

Szakály Sándor. I. Személyi adatok Szakály Sándor I. Személyi adatok Szül.: 1955. november 23. Munkahely: Károli Gáspár Református Egyetem Bölcsészettudományi Kar, Történettudományi Intézet, Új-és Jelenkori Történeti Tanszék 1146 Budapest,

Részletesebben

A honvédelem és a Magyar Honvédség szervezete, felépítése, sajátosságai

A honvédelem és a Magyar Honvédség szervezete, felépítése, sajátosságai HONVÉDELMI MINISZTÉRIUM TÁRSADALMI KAPCSOLATOKÉRT FELELŐS HELYETTES ÁLLAMTITKÁR A honvédelem és a Magyar Honvédség szervezete, felépítése, sajátosságai 2015. október 14. Az előadás felépítése I. A honvédelem

Részletesebben

A határozatokat aláírta: (szignál!) ÁDER JÁNOS köztársasági elnök és HENDE CSABA honvédelmi miniszter

A határozatokat aláírta: (szignál!) ÁDER JÁNOS köztársasági elnök és HENDE CSABA honvédelmi miniszter Ismertetem Magyarország köztársasági elnökének és honvédelmi miniszterének határozatait elismerésekről. A határozatokat aláírta: (szignál!) ÁDER JÁNOS köztársasági elnök és HENDE CSABA honvédelmi miniszter

Részletesebben

A klub 2010. évi programja.

A klub 2010. évi programja. A 2010. ÉV ESEMÉNYEI A klub 2010. évi programja. A hazai társadalmi, gazdasági körülmények figyelembe vételével, anyagi lehetőségeink további szűkülésével számolva jelöljük meg 2010. évi céljainkat. Ezért,

Részletesebben

Szakmai beszámoló a Gergő család hegytékának megvásárlásáról

Szakmai beszámoló a Gergő család hegytékának megvásárlásáról Szakmai beszámoló a Gergő család hegytékának megvásárlásáról A Körmendi Kulturális Központ, Múzeum és Könyvtár pályázatot (3509/01184) nyújtott be az NKA Közgyűjtemények Kollégiumához a körmendi Gergő

Részletesebben

ÖTLETPÁLYÁZATI DOKUMENTÁCIÓ. az első világháború hőseinek központi emlékhelye. tárgyú nyílt ötletpályázati eljáráshoz

ÖTLETPÁLYÁZATI DOKUMENTÁCIÓ. az első világháború hőseinek központi emlékhelye. tárgyú nyílt ötletpályázati eljáráshoz ÖTLETPÁLYÁZATI DOKUMENTÁCIÓ az első világháború hőseinek központi emlékhelye tárgyú nyílt ötletpályázati eljáráshoz 2015. december PREAMBULUM Magyarország Kormánya az első világháború centenáriumával összefüggésben

Részletesebben

1/8 BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLETI LENGYEL KISEBBSÉGI ÖNKORMÁNYZAT SAMORZĄD MNIEJSZOŚCI POLSKIEJ W 17-TEJ DZIELNICY BUDAPESZTU

1/8 BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLETI LENGYEL KISEBBSÉGI ÖNKORMÁNYZAT SAMORZĄD MNIEJSZOŚCI POLSKIEJ W 17-TEJ DZIELNICY BUDAPESZTU 1/8 Ikt.szám.: 18- /2009. BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLETI LENGYEL KISEBBSÉGI ÖNKORMÁNYZAT SAMORZĄD MNIEJSZOŚCI POLSKIEJ W 17-TEJ DZIELNICY BUDAPESZTU J E G Y Z Ő K Ö N Y V PROTOKÓŁ amely készült a Lengyel

Részletesebben

A Nagy Háború ( ) emlékezete Megyei Történelem Verseny. 1. forduló - megoldások

A Nagy Háború ( ) emlékezete Megyei Történelem Verseny. 1. forduló - megoldások A Nagy Háború (1914-1918) emlékezete Megyei Történelem Verseny 1. forduló - megoldások 1. feladat (10 pont) 1. Igaz 2. Hamis 3. Hamis 4. Igaz 5. Igaz 6. Hamis 7. Igaz 8. Igaz 9. Igaz 10. Hamis 2. feladat

Részletesebben

Első és második világháborús hadisírok Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében

Első és második világháborús hadisírok Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében Debreceni Egyetem Bölcsészettudományi Kar Történelmi Intézet Első és második világháborús hadisírok Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében Témavezető: Dr. Barta Róbert Készítette: Papp Rita Zsófia, II. évf. Történelem

Részletesebben

Magyarország köztársasági elnöke Nemzeti Ünnepünk, 2015. március 15-e alkalmából

Magyarország köztársasági elnöke Nemzeti Ünnepünk, 2015. március 15-e alkalmából Magyarország köztársasági elnöke Nemzeti Ünnepünk, 2015. március 15-e alkalmából A MAGYAR ÉRDEMREND TISZTIKERESZTJE kitüntetés ERDÉLYI LAJOS dandártábornoknak, a Honvéd Vezérkar, volt Személyzeti csoportfőnökének

Részletesebben

Képek a megemlékezésről

Képek a megemlékezésről 2012 Közgyűlések Felderítő Napi megemlékezés 2012. november 11.: az immár hagyományosan a családtagok részvételével tartott ünnepi megemlékezésünkre rendkívül kulturált környezetben, a Művészetek Palotájában

Részletesebben

Karcag - a szobrok városa

Karcag - a szobrok városa Karcag - a szobrok városa Karcag a múlt valóságos panteonja. A város lakossága és a látogatók sok köztéri, közintézményi szoborban és más műalkotásban gyönyörködhetnek. Kun emlékhely a város határában

Részletesebben

Az 1848/49-es Szabadságharc Hagyományőrző Budai 2. Honvédzászlóalj (Budakeszi Katonai Hagyományőrző Egyesület) évi szakmai beszámolója

Az 1848/49-es Szabadságharc Hagyományőrző Budai 2. Honvédzászlóalj (Budakeszi Katonai Hagyományőrző Egyesület) évi szakmai beszámolója Az 1848/49-es Szabadságharc Hagyományőrző Budai 2. Honvédzászlóalj (Budakeszi Katonai Hagyományőrző Egyesület) 2016. évi szakmai beszámolója A zászlóalj bővítése 2016-ban kezdtük meg az 1848/49-es Szabadságharc

Részletesebben

A Magyar Honvédség évi sportbajnokságain az összesített pontversenyben

A Magyar Honvédség évi sportbajnokságain az összesített pontversenyben 1 A Magyar Honvédség 2013. évi sportbajnokságain összesített pontversenyben I. helyezést ért el és ezzel újból elnyerte a Honvéd Vezérkar Főnök vándorserlegét MH 86. SZOLNOK HELIKOPTER BÁZIS CSAPATA II.

Részletesebben

MAGYARORSZÁG HONVÉDELMI MINISZTERÉNEK H A T Á R O Z A T A I. elismerések adományozásáról

MAGYARORSZÁG HONVÉDELMI MINISZTERÉNEK H A T Á R O Z A T A I. elismerések adományozásáról HONVÉDELMI MINISZTERE MAGYARORSZÁG HONVÉDELMI MINISZTERÉNEK H A T Á R O Z A T A I elismerések adományozásáról Magyarország címerének és zászlajának használatáról, valamint állami kitüntetéseiről szóló

Részletesebben

ALAPÍTÓ TAGJAI (1998. október 29.)

ALAPÍTÓ TAGJAI (1998. október 29.) Puskás Tivadar Híradó Bajtársi Egyesület ALAPÍTÓ TAGJAI (1998. október 29.) 1. Béres Ferenc Elhunyt 2. Fecske Jenő Elhunyt 3. Fekete Álmos Elhunyt 4. Fogarassy Pál 5. Fóti Mária 6. Hidasi György 7. Hirling

Részletesebben