Paks, Lukács Vilmos

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Paks, Lukács Vilmos"

Átírás

1 Visken jártunk Testvér gyülekezetünkben nagy esemény volt március 21.-én. Több évi küzdelem után sikerült kiharcolniuk, hogy Jenei Károly lelkipásztort beiktassák. Az esperes úrnak más elképzelése volt, de ahogy gondnokuk Lator Sándor fogalmazott esperes úr bízzuk Istenre a dolgot a gyülekezet 343 jelen lévő tagja közül 340 Jenei Károlyt választotta. Ez volt az előzmény. Sajnos minimális létszámmal, a gondnok úr és jómagam, vágtunk neki a kilenc órás izgalmaktól sem mentes útnak. Este hét óra után érkeztünk, egyenesen a kultúrház dísztermében megrendezett koncertre, melyet a nagytiszteletű úr beiktatásának tiszteletére rendeztek. A terem zsúfolásig megtelt (több mint 300 fő). Az előadók, két leány és egy fiú (Érdemes megjegyezni a nevüket: Jőrös Andrea, Czébel Beáta, Bacsi János), Budapesten a Liszt Ferenc Zeneakadémián tanulnak, zongora szakon. Őket a község szülötte és nagylelkű mecénása Varga Sándor utaztatta haza, hogy az általa ajándékozott hangversenyzongorán koncertet adjanak. Nagyszerű volt. Meghatott, mennyire számon tartják egymást az itt élők, és a távolba szakadtak. Vasárnap délután két órakor kezdődött a lelkészbeiktatás. A templom megtelt, csak a karzaton volt néhány üres hely. Akik a szószéken is megszólaltak: - Köszöntés és lekció: Héder János főjegyző - Textus és prédikáció: Zán Fábián Sándor püspök - Jenei Károly lelkipásztor beiktatása: Seres János esperes - Jenei Károly igehirdetése után a lelkészek és meghívott vendégek köszöntése következett. - Gondnokunk Kern Sándor Jeremiás könyvéből vette a lelkésznek szóló köszöntő igét: "Ne mondd, hogy fiatal vagy, hanem menj, ahova csak küldelek, és hirdesd, amit csak parancsolok! Ne félj tőlük, mert én veled leszek, és megmentelek! így szólt az Úr. Én most szádba adom igéimet! Lásd, én a mai napon népek és országok fölé rendellek, hogy gyomlálj és irts, pusztíts és rombolj, építs és plántálj!" Jer. 1: 7b-8 ; 9b-10 A gyülekezetet pedig a következőkkel köszöntötte: "Kérünk titeket, testvéreink, hogy becsüljétek meg azokat, akik fáradoznak közöttetek, akik elöljáróitok az Úrban, és intenek is titeket, és munkájukért nagyon becsüljétek őket. Éljetek egymással békességben. " Thessz: 12-13

2 A köszöntések, és a Himnusz eléneklése után a templom oldalán elhelyezett emléktábla avatása következett, amit Zán Fábián Sándor püspök úr végzett. A tábla annak a két lelkésznek állít emléket, akik a kommunista rendszer táboraiban is megőrizték hitünk tisztaságát. A fogadáson, melyet a magyar iskola dísztermében rendeztek, a gyülekezet asszonyai gyönyörűen és gazdagon terített asztallal fogadták a meghívott vendégeket. Gárdai György úr jóvoltából a Takler pincészetből származó fehér, vörös és rozé borokat kínáltak a fínom falatok mellé. A kötetlen beszélgetések fél tízig tartottak, ekkor indultunk a szállásunkra. Szinte mindenki, akivel beszéltem felemlítette a magyarországi választást, nagy reményeket fűzve hozzá. A kései órán már nem vágtunk neki a visszaútnak, csak hétfő reggel. A határon történő várakozáson és alapos vámvizsgálaton kívül eseménytelen volt utunk. Miért kapott rendkívüli hangsúlyt ez az ünnepség? Mert 193 év után ismét viski születésű lelkésze van a gyülekezetnek. Ami számomra tanulság volt ebből az útból: A kitartó imádság és ha kell a küzdelem meghozza gyümölcsét. Egy összetartó közösséget gyülekezetet hoz létre. Olyan szeretettel és várakozással fogadtak bennünket, hogy ezt a kapcsolatot kötelességünk tovább ápolni. Kicsit zokon vették, hogy csak ilyen kis létszámban jelentünk meg, és a várost nem képviselte senki. Kicsit fárasztó volt a sok utazás (főleg Sándornak, aki oda-vissza vezetett), de örömömre szolgált, hogy részt vehettem a beiktatáson. Paks, Lukács Vilmos Gyülekezetünk nem tervez idén közös viski látogatást, azoknak azonban, akik tehetik, javasoljuk, hogy töltsék el Visken a vakációjuk egy részét. Szálláslehetőséget a jól szervezett falusi turizmus (vezetője Ötvös Ida) kínál az alábbi elérhetőségeken: Honlap: otvos.ida@gmail.com Héder János főjegyző

3 Zán Fábián Sándor püspök Seres János esperes

4 Jenei Károly, Seres János Jenei Károly igét hirdet

5 Jenei Károly, Lator Sándor gondnok Jenei Károly, Kern Sándor gondnok

6 Az új emléktábla Nemzeti színekben pompázó asztal

7 Nemzeti színekben pompázó asztal

Az Ünnepi Istentisztelet liturgiája:

Az Ünnepi Istentisztelet liturgiája: Az Ünnepi Istentisztelet liturgiája: Esperes - Lelkész - Kántor részére I. Harangszó 16,00 II. Harangszó 16,30 III. 17,00 (Marinka Sándor) Gyülekezés Kultúrházban (Árpád utca) Lelkészek 16,35-ra. 1. Palástos

Részletesebben

Partium földi buszkirándulás gyülekeztünk csoportjával (Zarándoklat és tiszteletadás nemzetünk nagyjainak emlékhelyeinél)

Partium földi buszkirándulás gyülekeztünk csoportjával (Zarándoklat és tiszteletadás nemzetünk nagyjainak emlékhelyeinél) Partium földi buszkirándulás gyülekeztünk csoportjával (Zarándoklat és tiszteletadás nemzetünk nagyjainak emlékhelyeinél) Románia határához érve, majd azt kevés várakozás után átlépve az első, amit jó

Részletesebben

Ultreya (országos Cursillos találkozó) a paksi Református Templomban. - 2008. május 31. -

Ultreya (országos Cursillos találkozó) a paksi Református Templomban. - 2008. május 31. - Ultreya (országos Cursillos találkozó) a paksi Református Templomban - 2008. május 31. - A Cursilló (spanyol eredetű szó) magyarul a keresztyénségről szóló rövid tanfolyamot jelent. A református Cursillo

Részletesebben

Lelkészbeiktatás Piskitelepen

Lelkészbeiktatás Piskitelepen Lelkészbeiktatás Piskitelepen 2016. 11. 22. Munkálkodjon ki-ki a maga helyén Lelkészbeiktatás Piskitelepen Szórványvidéken, a szívós kitartásba kövesedett küzdelemben edzett harangok szebben szólnak. Kiváltképpen

Részletesebben

Egyházaink hírei MEGHÍVÓ november. GyóNI KATOLIKUS EGYHÁZKöZSÉG. AlsóDABASI KATOLIKUS EGYHÁZKöZSÉG. GyóNI REFORMÁTUS GyüLEKEZET

Egyházaink hírei MEGHÍVÓ november. GyóNI KATOLIKUS EGYHÁZKöZSÉG. AlsóDABASI KATOLIKUS EGYHÁZKöZSÉG. GyóNI REFORMÁTUS GyüLEKEZET 2018. november KATOLIKUS egyházközségeink F GyóNI KATOLIKUS EGYHÁZKöZSÉG miserendünk: Novembertől a téli miserend lép életbe. Hétfőn, kedden, pénteken és szombaton 17.00 órakor kezdődik a szentmise. Vasárnap

Részletesebben

KATolIKUS egyházközségeink F

KATolIKUS egyházközségeink F KATolIKUS egyházközségeink F GyÓNI KATolIKUS egyházközség MiserenDÜnk: hétfő, kedd, péntek szombat 18.00 óra (Gyón) vasárnap 8.30 (Dabasi-szőlők), 10.30 (Gyón) Augusztus 21 24-ig a hétköznapi szentmisék

Részletesebben

Időpont: 2013. 05. 06 09. Károlyi István 12 Évfolyamos Gimnázium

Időpont: 2013. 05. 06 09. Károlyi István 12 Évfolyamos Gimnázium Időpont: 2013. 05. 06 09. Károlyi István 12 Évfolyamos Gimnázium Az emeletes buszunk, mellyel utaztunk Így mentünk Kárpátaljára Elindultunk: 7 órakor, Budapestről Délkor elértük a határt, kis idő után

Részletesebben

Bibliaolvasó vezérfonal a évre

Bibliaolvasó vezérfonal a évre Bibliaolvasó vezérfonal a 2019. évre Abban nyilvánul meg Isten hozzánk való szeretete, hogy egyszülött Fiát küldte el Isten a világba, hogy éljünk Őáltala. (1Jn 4,9) KÖZÖS IMÁDSÁGAINK TÉMÁI AZ EGYES NAPOKRA

Részletesebben

KATolikus egyházközségeink F

KATolikus egyházközségeink F 2019. február hit vallás Egyházaink hírei KATolikus egyházközségeink F Gyóni KAToliKUs Egyházközség miserendünk: hétfő, kedd, péntek szombat 18.00 óra (Gyón), vasárnap 9.00 (Dabasi-szőlők), 11.00 (Gyón)

Részletesebben

Lelkészbeiktatás Zsobokon

Lelkészbeiktatás Zsobokon Lelkészbeiktatás Zsobokon 2016. 09. 29. Szeptember utolsó vasárnapján ünnepi népviseletbe öltözött emberek lepték el a közel 300 lelket számláló kalotaszegi település, Zsobok utcáit. Nem mindennapi eseményre

Részletesebben

A Gárdonyi Zoltán Református Együttes 2014. évi szakmai munkájának bemutatása

A Gárdonyi Zoltán Református Együttes 2014. évi szakmai munkájának bemutatása A Gárdonyi Zoltán Református Együttes 2014. évi szakmai munkájának bemutatása A Szekszárdi Gárdonyi Zoltán Református Együttes Szekszárd Megyei Jogú Város kiemelt művészeti együttese. Az énekkar tagjai

Részletesebben

6. A HÁZASSÁG MEGÁLDÁSÁNAK EMLÉKÜNNEPE

6. A HÁZASSÁG MEGÁLDÁSÁNAK EMLÉKÜNNEPE 6. A HÁZASSÁG MEGÁLDÁSÁNAK EMLÉKÜNNEPE gyülekezeti (vasárnap délelőtti) istentiszteleten felépítés BEVEZETÉS (BEJELENTÉS, IMÁDSÁG) RÖVID IGEHIRDETÉS HÁZASTÁRSAK MEGÁLDÁSA 67 A házasság megáldásának emlékünnepe

Részletesebben

egyházaink hírei KAtolIKus egyházközségeink F GyónI evangélikus GyüleKezet református egyházközségeink

egyházaink hírei KAtolIKus egyházközségeink F GyónI evangélikus GyüleKezet református egyházközségeink 2019. június hit vallás egyházaink hírei KAtolIKus egyházközségeink F GyónI KAtolIKus egyházközség miserend a nyári időszakban: hétfő, kedd, péntek 18.00 óra, szombat 19.00 óra, vasárnap 9.00 óra (dabas-szőlők),

Részletesebben

33. GYÜLEKEZETI TISZTSÉGVISELŐ IKTATÁSA

33. GYÜLEKEZETI TISZTSÉGVISELŐ IKTATÁSA 33. GYÜLEKEZETI TISZTSÉGVISELŐ IKTATÁSA Liturgikus szín: az egyházi esztendő szerint vagy piros Gyülekezeti felügyelő, presbiter, gyülekezeti munkatárs, gondnok, pénztáros, jegyző, kántor és egyházfi iktatása

Részletesebben

A szerkesztôség e-mail címe: derekpont@freemail.hu telefon: 0620-389-58-53. Zetelakán jártunk Aki járt már Derekegyház testvértelepülésén Zetelakán az bizonyára igen kellemes tapasztalatokat szerzett az

Részletesebben

Uram! Téged tartottunk hajlékunknak

Uram! Téged tartottunk hajlékunknak Uram! Téged tartottunk hajlékunknak 90. zsoltár A Vámosmikolai Református Gyülekezet küzdelmes évtizedeiből 1 A reformáció Vámosmikolán Mikola hitújítására vonatkozó feljegyzés csak a 17. század második

Részletesebben

VÁC VÁROS UZONYI BÁLINT DIÁKPOLGÁRMESTER BESZÁMOLÓJA 2016/2017 TANÉV

VÁC VÁROS UZONYI BÁLINT DIÁKPOLGÁRMESTER BESZÁMOLÓJA 2016/2017 TANÉV VÁC VÁROS UZONYI BÁLINT DIÁKPOLGÁRMESTER BESZÁMOLÓJA 2016/2017 TANÉV VÁC 2017 Képviselőtestületi ülés 2016.05.21. A diák-polgármesteri beiktatás után meghívást nyertem a soron következő képviselő-testületi

Részletesebben

A ránk következő két hétben is gondoljunk imádságban a szabadulni vágyókra a Misszióban.

A ránk következő két hétben is gondoljunk imádságban a szabadulni vágyókra a Misszióban. Március 8. (hétfő) Adjuk hálát azokért a nőkért, asszonyokért, lányokért, akik ott vannak életünkben, és sok tekintetben Imádkozzunk, hogy Istenünk kezében azokká formálódhassanak, akiknek Urunk őket elképzelte,

Részletesebben

22. LECKE: A REFORMÁTUS ISTENTISZTELET Gyülekezeti óraszám: 1. Egyházi iskolák óraszáma: 2.

22. LECKE: A REFORMÁTUS ISTENTISZTELET Gyülekezeti óraszám: 1. Egyházi iskolák óraszáma: 2. 22. LECKE: A REFORMÁTUS ISTENTISZTELET Gyülekezeti óraszám: 1. Egyházi iskolák óraszáma: 2. TEOLÓGIAI ALAPVETÉS Az istentisztelet: Az istentiszteleti cselekvés során az Istenben hívő emberek közössége

Részletesebben

Az Ige megszólítja Jeremiást

Az Ige megszólítja Jeremiást Jeremiás és az Ige Lekció: ApCsel. 22.1-21 2008. szept. 21. Textus: Jer. 1.1-10 Gazdagrét Az Ige megszólítja Jeremiást A mai nappal egy új sorozatot kezdünk, amelynek a címe: Jeremiás és az Ige. A Biblia

Részletesebben

Egy gazdagon megáldott lélek-aratás egy iszlám országban

Egy gazdagon megáldott lélek-aratás egy iszlám országban 1972 2010 Egy gazdagon megáldott lélek-aratás egy iszlám országban Isten országának ez az Evangéliuma pedig hirdettetik majd az egész földkerekségén, tanúbizonyságul minden népeknek; és akkor jön el a

Részletesebben

2019. július HIT VALLÁS EGYHÁZAINK HÍREI

2019. július HIT VALLÁS EGYHÁZAINK HÍREI 2019. július HIT VALLÁS EGYHÁZAINK HÍREI KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉGEINK F GYÓNI KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉG MISEREND A NYÁRI IDŐSZAKBAN: hétfő, kedd, péntek 18.00 óra, szombat 19.00 óra, vasárnap 9.00 óra (Dabasi-szőlők),

Részletesebben

EGYHÁZAINK HÍREI REFORMÁTUS EGYHÁZKÖZSÉGEINK GYÓNI REFORMÁTUS EGYHÁZKÖZSÉG KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉGEINK F GYÓNI KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉG

EGYHÁZAINK HÍREI REFORMÁTUS EGYHÁZKÖZSÉGEINK GYÓNI REFORMÁTUS EGYHÁZKÖZSÉG KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉGEINK F GYÓNI KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉG EGYHÁZAINK HÍREI KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉGEINK F GYÓNI KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉG Dr. Beer Miklós megyéspüspök atya június 1-jén töltötte be 75. életévét. Ez a papi és püspöki nyugdíjkorhatárunk, amikor kötelező

Részletesebben

Szombathely. Utazás. Vasárnap

Szombathely. Utazás. Vasárnap Szombathely Utazás Élmény ország kapuja megnyílt előttünk, amikor 2016.03.04-én elindultunk Szombathely fele. Mindenki hatalmas energiákkal és jó kedvel indult az útnak, akkor még senki sem számította

Részletesebben

AlsódABASi KAToliKUS EgYHÁzközség

AlsódABASi KAToliKUS EgYHÁzközség hit vallás Egyházaink hírei KAToliKUS egyházközségeink F Gyóni KAToliKUS EgYHÁzközség miserend: Hétfőn, kedden, pénteken és szombaton 17.00 órakor kezdődik a szentmise. Vasárnap változatlanul 9.00 (Dabasi-szőlőkben),

Részletesebben

A tanévzáró istentisztelet felépítése

A tanévzáró istentisztelet felépítése A tanévzáró istentisztelet felépítése HÁLAADÓ ÉNEK BEVEZETÉS BEVEZETÕ ZSOLTÁR (INTROITUS) A NAP IMÁDSÁGA (KOLLEKTA) IGEOLVASÁS IGEHIRDETÉS TE DEUM-ÉNEK ÁLTALÁNOS KÖNYÖRGÕ IMÁDSÁG, KYRIE, MIATYÁNK ÁLDÁS

Részletesebben

46. LELKÉSZLAKÁS MEGÁLDÁSA

46. LELKÉSZLAKÁS MEGÁLDÁSA 46. LELKÉSZLAKÁS MEGÁLDÁSA Az új parókia megáldását a püspök vagy megbízottja végzi, az épület utcai bejárata előtti istentisztelet keretében. Ha a vendégek nagy száma, vagy az utcai forgalom mértéke,

Részletesebben

Vallás. Írta: Administrator április 05. hétfő, 19:01 - Módosítás: december 20. kedd, 21:56

Vallás. Írta: Administrator április 05. hétfő, 19:01 - Módosítás: december 20. kedd, 21:56 Rádóckölked lakói két egyházközösséghez tartoznak: a római katolikus és a református egyházhoz. Jelenleg a lakosság negyed része református, háromnegyed része katolikus vallású. Csak néhányan vallják magukat

Részletesebben

egyházaink HÍrei katolikus egyházközségeink F református egyházközségeink hit vallás GyóNi katolikus egyházközség AlsóDABAsi katolikus egyházközség

egyházaink HÍrei katolikus egyházközségeink F református egyházközségeink hit vallás GyóNi katolikus egyházközség AlsóDABAsi katolikus egyházközség hit vallás katolikus egyházközségeink F GyóNi katolikus egyházközség miserendünk: hétfő, kedd, péntek, szombat 17.00 óra vasárnap: Szőlők 9.00 óra, Gyón 11.00 óra Nagyböjt péntekjein 16.15 órától keresztúti

Részletesebben

EGYHÁZAINK HÍREI KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉGEINK F REFORMÁTUS EGYHÁZKÖZSÉGEINK GYÓNI EVANGÉLIKUS GYÜLEKEZET GYÓNI KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉG

EGYHÁZAINK HÍREI KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉGEINK F REFORMÁTUS EGYHÁZKÖZSÉGEINK GYÓNI EVANGÉLIKUS GYÜLEKEZET GYÓNI KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉG EGYHÁZAINK HÍREI KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉGEINK F GYÓNI KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉG Májusban közvetlenül minden esti szentmise után közösen imádkozzuk a Loretói litániát. Ezeket idén az egyházközségünk egységéért

Részletesebben

Mezőkövesdi Református Gyülekezet Presbiteri Gyűlés. Javaslatok a Mezőkövesdi Református Gyülekezet 2012. évére

Mezőkövesdi Református Gyülekezet Presbiteri Gyűlés. Javaslatok a Mezőkövesdi Református Gyülekezet 2012. évére Javaslatok a Mezőkövesdi Református Gyülekezet 2012. évére Állandó alkalmaink jelenleg Istentisztelet Vasárnap de. 10.30-kor, Úrvacsorás Istentisztelet de.11:00-kor Istentisztelettel egy időben gyermek

Részletesebben

A Magyar Érdemrend Lovagkeresztjével tüntették ki Molnár Irmát

A Magyar Érdemrend Lovagkeresztjével tüntették ki Molnár Irmát A Magyar Érdemrend Lovagkeresztjével tüntették ki Molnár Irmát 2014. 09. 08. A Magyar Érdemrend Lovagkeresztjével tüntették ki Molnár Irma zsoboki lelkészasszonyt szeptember 6-án, az általa alapított Bethesda

Részletesebben

3. FELNŐTT-KERESZTELÉS FELÉPÍTÉS

3. FELNŐTT-KERESZTELÉS FELÉPÍTÉS 3. FELNŐTT-KERESZTELÉS FELÉPÍTÉS KÖSZÖNTÉS MISSZIÓI PARANCS KERESZTELÉSI IGE, IGEHIRDETÉS APOSTOLI HITVALLÁS KERESZTELÉSI KÉRDÉSEK KERESZTELÉS (MIATYÁNK) KÖSZÖNTÉS A GYÜLEKEZETBEN 31 KÖSZÖNTÉS Felnőtt

Részletesebben

REFORMÁTUS OKTATÁSI PROGRAM

REFORMÁTUS OKTATÁSI PROGRAM Istené a bölcsesség és hatalom, övé a tanács és az értelem. (Jób 12:13) REFORMÁTUS OKTATÁSI PROGRAM KONFESZT Közéleti Kollégium 2018. február 2018. május A második világháborút követő bő fél évszázad alatt

Részletesebben

EGYHÁZAINK HÍREI KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉGEINK F REFORMÁTUS EGYHÁZKÖZ- SÉGEINK GYÓNI EVANGÉLIKUS GYÜLEKEZET május HIT VALLÁS

EGYHÁZAINK HÍREI KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉGEINK F REFORMÁTUS EGYHÁZKÖZ- SÉGEINK GYÓNI EVANGÉLIKUS GYÜLEKEZET május HIT VALLÁS 2019. május HIT VALLÁS EGYHÁZAINK HÍREI KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉGEINK F GYÓNI KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉG MISEREND A NYÁRI IDŐSZAKBAN: hétfő, kedd, péntek 18.00 óra, szombat 19.00 óra, vasárnap 9.00 óra (Dabas-Szőlők),

Részletesebben

MAKÓ VÁROS ALPOLGÁRMESTERÉTŐL FROM THE VICEMAYOR OF MAKÓ

MAKÓ VÁROS ALPOLGÁRMESTERÉTŐL FROM THE VICEMAYOR OF MAKÓ MAKÓ VÁROS ALPOLGÁRMESTERÉTŐL FROM THE VICEMAYOR OF MAKÓ 1/162-1/2015/I. Ea: Varga Erika Tárgy: Czirbus Gábor alpolgármester tájékoztatója az előző ülés óta történt fontosabb tárgyalásokról, eseményekről.

Részletesebben

Írta: Administrator szeptember 06. szombat, 15:09 - Módosítás: szeptember 10. szerda, 16:44

Írta: Administrator szeptember 06. szombat, 15:09 - Módosítás: szeptember 10. szerda, 16:44 A levéltári források szerint Szilvágy nevének első írásos említése 1343-ból ered. Két Szilvágyról értesülünk, az egyikben akkor Szent Márton tiszteletére épült templom állt. A török harcok idején annyira

Részletesebben

alkalmatlan az idő, feddj, ints, b i z t a s s t e l j e s t ü r e l e m m e l é s t a n í t á s s a l ( 2 T i m ó t e u s 4 : 2 )

alkalmatlan az idő, feddj, ints, b i z t a s s t e l j e s t ü r e l e m m e l é s t a n í t á s s a l ( 2 T i m ó t e u s 4 : 2 ) Hirdesd az igét, állj elő vele, a k á r a l k a l m a s, a k á r Misszió Vajdaságban alkalmatlan az idő, feddj, ints, b i z t a s s t e l j e s t ü r e l e m m e l é s t a n í t á s s a l ( 2 T i m ó t

Részletesebben

2018. július hit vallás. GYÓNI KATOlIKus EGYHáZKÖZSÉG

2018. július hit vallás. GYÓNI KATOlIKus EGYHáZKÖZSÉG 2018. július hit vallás Egyházaink hírei KATOlIKus egyházközségeink F református egyházközségeink GYÓNI KATOlIKus EGYHáZKÖZSÉG Július hónap hétköznapi szentmiséivel kapcsolatban figyeljük a templomi hirdetéseket!

Részletesebben

egyházaink Hírei református egyházközségeink katolikus egyházközségeink F december hit vallás gyóni katolikus egyházközség

egyházaink Hírei református egyházközségeink katolikus egyházközségeink F december hit vallás gyóni katolikus egyházközség 2018. december hit vallás egyházaink Hírei katolikus egyházközségeink F gyóni katolikus egyházközség DeCeMBeri MisereND: A karácsony előtti négy hét az adventi idő egyházunk életében. Készületünk részét

Részletesebben

egyházaink Hírei református egyházközségeink katolikus egyházközségeink F december hit vallás gyóni katolikus egyházközség

egyházaink Hírei református egyházközségeink katolikus egyházközségeink F december hit vallás gyóni katolikus egyházközség 2018. december hit vallás egyházaink Hírei katolikus egyházközségeink F gyóni katolikus egyházközség DeCeMBeri MisereND: A karácsony előtti négy hét az adventi idő egyházunk életében. Készületünk részét

Részletesebben

AZ IPA TAPOLCAI SZERVEZETE 2013. szeptember 05-től szeptember 09-ig a Hunguest Hotel Pelion **** Tapolca Köztársaság tér 10. szám alatt rendezi meg a 20 éves jubileumi ünnepségét, rendezvényét. A rendezvényre

Részletesebben

A Gárdonyi Kórus 2012. évi megvalósított szakmai tevékenységének bemutatása

A Gárdonyi Kórus 2012. évi megvalósított szakmai tevékenységének bemutatása A Gárdonyi Kórus 2012. évi megvalósított szakmai tevékenységének bemutatása A Szekszárdi Gárdonyi Zoltán Református Együttes 1994-ben alakult. Az énekkart Nagytisztelető Lemle Zoltán Csokonai Vitéz Mihály

Részletesebben

EGYHÁZAINK HÍREI KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉGEINK F REFORMÁTUS EGYHÁZKÖZSÉGEINK HIT VALLÁS

EGYHÁZAINK HÍREI KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉGEINK F REFORMÁTUS EGYHÁZKÖZSÉGEINK HIT VALLÁS HIT VALLÁS EGYHÁZAINK HÍREI KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉGEINK F GYÓNI KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉG A GYÓNI KATOLIKUS PLÉBÁNIA MISERENDJE: hétfő, kedd, péntek 18.00 óra, szombat 19.00 óra, vasárnap 9.00 óra Dabasi-Szőlők,

Részletesebben

EGYHÁZAINK HÍREI REFORMÁTUS EGYHÁZKÖZSÉGEINK KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉGEINK F április HIT VALLÁS

EGYHÁZAINK HÍREI REFORMÁTUS EGYHÁZKÖZSÉGEINK KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉGEINK F április HIT VALLÁS 2019. április HIT VALLÁS EGYHÁZAINK HÍREI KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉGEINK F GYÓNI KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉG MISEREND A NYÁRI IDŐSZAKBAN: hétfő, kedd, péntek 18.00 óra, szombat 19.00 óra, vasárnap 9.00 óra (Dabas-Szőlők),

Részletesebben

KAToLIKUS egyházközségeink F. Alsódabasi KAToLIKUS EgYHÁZKÖZSÉg

KAToLIKUS egyházközségeink F. Alsódabasi KAToLIKUS EgYHÁZKÖZSÉg KAToLIKUS egyházközségeink F Gyóni KAToLIKUS EgYHÁZKÖZSÉg Szentmiséink Gyónon hétfőnként, szerdánként, péntekenként és szombatonként 18 órakor kezdődnek. A pénteki szentmisék után 1 órás csendes szentségimádást

Részletesebben

HITÉLETI, MISSZIÓI ESEMÉNYNAPTÁR

HITÉLETI, MISSZIÓI ESEMÉNYNAPTÁR HITÉLETI, MISSZIÓI ESEMÉNYNAPTÁR 2014-2015 Vezess hűségesen, és taníts engem, mert Te vagy szabadító Istenem, mindig Benned reménykedem. (Zsoltárok 25,5) Ebben a tanévben is kérjük Isten segítségét, vezetését

Részletesebben

HITÉLETI ESEMÉNYNAPTÁR

HITÉLETI ESEMÉNYNAPTÁR HITÉLETI ESEMÉNYNAPTÁR Szeresd az Urat, a te Istenedet teljes szívedből, teljes lelkedből és teljes elmédből. Szeresd felebarátodat, mint magadat. (Máté 22, 37.39) Ebben a tanévben is kérjük Isten segítségét,

Részletesebben

Egy lélekkel a templomban

Egy lélekkel a templomban Egy lélekkel a templomban 2016. 06. 26. Állhatatosan, egy szívvel, egy lélekkel a templomban mottóval június 27-től kezdődően ebben az évben is megszervezésre kerül a Kézdi-Orbai Református Egyházmegyében

Részletesebben

KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉGEINK F

KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉGEINK F KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉGEINK F EgyházAINk HÍRei GYÓNI KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉG Örömünkre, a szőlősi templomunk fűtéskorszerűsítésének eredményeként mostantól a szentmiséinken 17 C van. Az adventtel megkezdődött

Részletesebben

A PRESBITEREK LEHETŐSÉGEI ÉS FELADATAI A GYÜLEKEZETI LÁTOGATÓ SZOLGÁLATBAN

A PRESBITEREK LEHETŐSÉGEI ÉS FELADATAI A GYÜLEKEZETI LÁTOGATÓ SZOLGÁLATBAN mert nem azt keresem, ami a tietek, hanem titeket magatokat kereslek (2 Kor 12,14) A PRESBITEREK LEHETŐSÉGEI ÉS FELADATAI A GYÜLEKEZETI LÁTOGATÓ SZOLGÁLATBAN DÉL- TISZÁNTÚLI REGIONÁLIS DIAKÓNIAI KONFERENCIA

Részletesebben

Határtalanul program Erdély május 3-6.

Határtalanul program Erdély május 3-6. Határtalanul program Erdély 2017. május 3-6. Május harmadikától hatodikáig Erdélyben jártunk. Mindenki nagyon várta a kirándulást, amin a Határtalanul pályázat segítségével vehettünk részt. Szerdán korán

Részletesebben

32. EGYHÁZKERÜLETI, EGYHÁZMEGYEI FELÜGYELŐ IKTATÁSA FELÉPÍTÉS

32. EGYHÁZKERÜLETI, EGYHÁZMEGYEI FELÜGYELŐ IKTATÁSA FELÉPÍTÉS 32. EGYHÁZKERÜLETI, EGYHÁZMEGYEI FELÜGYELŐ IKTATÁSA FELÉPÍTÉS ELŐJÁTÉK, GYÜLEKEZETI ÉNEK BEVEZETÉS INTROITUS KRISZTUS IMÁDÁSA (KYRIE) DICSŐÍTÉS (GLORIA IN EXCELSIS) BEJELENTÉS LEKCIÓ IGEHIRDETÉS GYÜLEKEZETI

Részletesebben

GYÓNI EVANGÉLIKUS GYÜLEKEZET

GYÓNI EVANGÉLIKUS GYÜLEKEZET Katolikus EGYHÁZKÖZSÉGEINK F Gyóni Katolikus EGYHÁZKÖZSÉG Miserendünk: hétfő, kedd, péntek szombat 18.00 óra (Gyón) vasárnap 8.30 (Dabasi-szőlők), 11.00 (Gyón) Szeptember 10-én, hétfőn este 18.30-tól Biblia

Részletesebben

KÖZHASZNÚSÁGI MELLÉKLET és KIEGÉSZÍTŐ MELLÉKLET A ÉVI EGYSZERŰSÍTETT ÉVES BESZÁMOLÓHOZ

KÖZHASZNÚSÁGI MELLÉKLET és KIEGÉSZÍTŐ MELLÉKLET A ÉVI EGYSZERŰSÍTETT ÉVES BESZÁMOLÓHOZ KÖZHASZNÚSÁGI MELLÉKLET 2016. és KIEGÉSZÍTŐ MELLÉKLET A 2016. ÉVI EGYSZERŰSÍTETT ÉVES BESZÁMOLÓHOZ RÁKOSLIGETI REFORMÁTUS KULTURÁLIS ALAPÍTVÁNY Székhely: 1172. BUDAPEST, Ferihegyi út 21. Adószám: 18065200-1-42

Részletesebben

EGYENRUHA, KÖPENY, ÁHÍTATOK, TEMPLOM, KÖZÖS IMÁINK

EGYENRUHA, KÖPENY, ÁHÍTATOK, TEMPLOM, KÖZÖS IMÁINK EGYENRUHA, KÖPENY, ÁHÍTATOK, TEMPLOM, KÖZÖS IMÁINK Egységes viselet Iskolánkban a nagyobb ünnepségeken ünnepi egyenruha viselete kötelező mind a pedagógusok, mind a tanulók számára. A hölgyek kalotaszegi

Részletesebben

KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS 2007.

KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS 2007. KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS 2007. 1 I. SZÁMVITELI BESZÁMOLÓ Bevételek: Megnevezés Költségvetési Központi Kapott Egyéb támogatás költségvetési szervtől, elkülönített állami pénzalaptól, helyi önkormányzattól

Részletesebben

Hollandia (2010. márc máj. 03.)

Hollandia (2010. márc máj. 03.) Hollandia (2010. márc.29-2010. máj. 03.) Az első napunk utazással telt. Hajnal ötkor találkoztunk és indultunk útnak. Este kilenc és tíz között érkeztünk és foglaltuk el a szállást. Cees, aki kinti dolgainkat

Részletesebben

Meghívó. Fujii Aki zongoramûvésznõ jótékonysági szólóestjére. Sok szeretettel meghívjuk Önt és kedves családját. és a hangversenyt követõ fogadásra.

Meghívó. Fujii Aki zongoramûvésznõ jótékonysági szólóestjére. Sok szeretettel meghívjuk Önt és kedves családját. és a hangversenyt követõ fogadásra. Az adományokat a következő számlán fogadjuk: OTP Rt. 11745004-20110479 Református Egyházközség Adományszámla Támogatók: Aba-Novák Kulturális Központ Aktív Rádió Bartók Béla Kamarakórus Cora Csányi Konyha

Részletesebben

Péntek, 18 óra: bibliatanulmányozás + imaközösség (havonta egyszer) Márk evangéliuma tanulmányozása

Péntek, 18 óra: bibliatanulmányozás + imaközösség (havonta egyszer) Márk evangéliuma tanulmányozása Katolikus egyházközségeink F Egyházaink hírei református egyházközségeink Gyóni Katolikus Egyházközség A nagyböt 14-én hamvazószerdával kezdődik. Ez szigorú böjti nap, melyen 18 60 éves korig 35 veszünk

Részletesebben

Gyóni ReforMÁTUS EgyHÁZközség

Gyóni ReforMÁTUS EgyHÁZközség KatolikUS egyházközségeink F Egyházaink hírei református egyházközségeink Gyóni Katolikus EgyHÁZközség A nagyböt 14-én hamvazószerdával kezdődik. Ez szigorú böjti nap, melyen 18 60 éves korig 35 veszünk

Részletesebben

Tanévnyitó, tanévzáró istentiszteleti rend

Tanévnyitó, tanévzáró istentiszteleti rend Tanévnyitó, tanévzáró istentiszteleti rend A tanévnyitó istentisztelet felépítése GYÜLEKEZETI ÉNEK ISTEN NEVÉNEK SEGÍTSÉGÜL HÍVÁSA (INVOKÁCIÓ) BEVEZETÕ ZSOLTÁR (INTROITUS) VENI SANCTE-IMÁDSÁG IGEOLVASÁS,

Részletesebben

Békéscsaba Megyei Jogú Város Román Önkormányzata 2013. december 16-án 15.00 órától megtartott, telefonon összehívott ülésén.

Békéscsaba Megyei Jogú Város Román Önkormányzata 2013. december 16-án 15.00 órától megtartott, telefonon összehívott ülésén. Békéscsaba Megyei Jogú Város Román Önkormányzata 5600 Békéscsaba, Szabadság tér 11-17. Ikt.sz.: I. 347-18/2013. J E G Y Z Ő K Ö N Y V /Tekintettel az ülés hangfelvételen történt rögzítésére, a jegyzőkönyv

Részletesebben

Soós Mihály laudációja Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Kedves vendégek!

Soós Mihály laudációja Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Kedves vendégek! Soós Mihály laudációja Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Kedves vendégek! Vannak emberek, akiken érződik, hogy a helyükön vannak, tudják mit akarnak, miért vannak a földön. Mások nyugtalanok, keresik, de nem

Részletesebben

egyházaink Hírei KATolIKuS EgYHÁZKÖZSÉgEINK F REFoRMÁTuS EgYHÁZKÖZSÉgEINK Egyházi búcsú szentmise és körmenet GYÓNI EVANGÉLIKUS GYÜLEKEZET

egyházaink Hírei KATolIKuS EgYHÁZKÖZSÉgEINK F REFoRMÁTuS EgYHÁZKÖZSÉgEINK Egyházi búcsú szentmise és körmenet GYÓNI EVANGÉLIKUS GYÜLEKEZET egyházaink Hírei KATolIKuS EgYHÁZKÖZSÉgEINK F gyóni KATolIKuS EgYHÁZKÖZSÉg A gyóni katolikus misék időpontja AugusztusbAn A következőképpen változik, szabadság miatt. augusztus 11-től szeptember 8-ig:

Részletesebben

Hitéleti alkalmaink a as tanévben

Hitéleti alkalmaink a as tanévben Hitéleti alkalmaink a 2017-2018-as tanévben Intézményünk vezérigéje a 2017-2018-as tanévben: "A bölcsesség kezdete az Úrnak félelme, és a Szentnek megismerése ad értelmet." (Példabeszédek könyve 9,10)

Részletesebben

Mainz-i Magyar Református Gyülekezet. Ungarische Reformierte Kirchengemeinde in Mainz

Mainz-i Magyar Református Gyülekezet. Ungarische Reformierte Kirchengemeinde in Mainz Mainz-i Magyar Református Gyülekezet Ungarische Reformierte Kirchengemeinde in Mainz Istentiszteleteink Helye Altmünsterkirche, Münsterstraße 25 55116 Mainz - (bejárat a Walpoden utca felől): vagy Evangelische

Részletesebben

Diakóniai munkapontot avattak Mezőpanitban

Diakóniai munkapontot avattak Mezőpanitban Diakóniai munkapontot avattak Mezőpanitban 2017. 05. 13. A Diakónia Keresztyén Alapítvány 51. munkapontját nyitották meg hivatalosan szombaton, május 13-án Mezőpanitban. Az új iroda nyitása, az otthoni

Részletesebben

Munkaterv a évre. Egységes munkaterv-forma társadalmi szervezetek számára. Általános adatok

Munkaterv a évre. Egységes munkaterv-forma társadalmi szervezetek számára. Általános adatok Egységes munkaterv-forma társadalmi szervezetek számára Általános adatok Szervezet neve: Budaörsi Pro Musica Kórusalapítvány Címe: 2040 Budaörs, Szabadság út 134. Levelezési cím: 2040 Budaörs, Víg u.63.

Részletesebben

A P R O G R A M C É L J A

A P R O G R A M C É L J A HIRDESD AZ IGÉT! A P R O G R A M C É L J A A Tiszántúli Református Egyházkerület felnőttképzési programjának keretében indul 2015. márciusában a Hirdesd az Igét program. Programfelelős: a Tiszántúli Református

Részletesebben

http://webovoda.blogspot.com/

http://webovoda.blogspot.com/ http://webovoda.blogspot.com/ B e t l e h e m e s j á t é k Szereplők: Király, szolga, Mária, József, egy paraszt család (akiknél a betlehemes játszódik), a betlehemet vivők, angyalok, pásztorok. Az egész

Részletesebben

A Szülőföldünk, Nádudvar Öröksége és Jövője Alapítvány köszönti Vendégeit alapításának 14. évfordulója alkalmából

A Szülőföldünk, Nádudvar Öröksége és Jövője Alapítvány köszönti Vendégeit alapításának 14. évfordulója alkalmából A Szülőföldünk, Nádudvar Öröksége és Jövője Alapítvány köszönti Vendégeit alapításának 14. évfordulója alkalmából Tájékoztató az Alapítvány elmúlt éves munkájáról 2012. novemberében a 13. születésnap alkalmából

Részletesebben

Keresztyén Egyetemista Napok a Gecse Dániel Szakkollégiumban

Keresztyén Egyetemista Napok a Gecse Dániel Szakkollégiumban Keresztyén Egyetemista Napok a Gecse Dániel Szakkollégiumban 2015. 12. 16. Idén kerültek először megrendezésre Marosvásárhelyen a Keresztyén Egyetemista Napok a Marosvásárhelyi Főiskolások Keresztyén Egyesületének

Részletesebben

-2- Felsorolta az esemény kapcsán felmerült költségeket, amelyek kifizetését kérte a képviselıktıl elfogadásra. H A T Á R O Z A T

-2- Felsorolta az esemény kapcsán felmerült költségeket, amelyek kifizetését kérte a képviselıktıl elfogadásra. H A T Á R O Z A T Békéscsaba Megyei Jogú Város Lengyel Nemzetiségi Önkormányzata 5600 Békéscsaba, Szabadság tér 11-17. Ikt.sz.: I. 290-10/2014. J E G Y Z İ K Ö N Y V (Tekintettel az ülés hangfelvételen történt rögzítésére,

Részletesebben

Csákváry Ferenc néhai szentgáli református lelkipásztor laudációja Szentgál Község posztumusz díszpolgári címének átadása alkalmával

Csákváry Ferenc néhai szentgáli református lelkipásztor laudációja Szentgál Község posztumusz díszpolgári címének átadása alkalmával Csákváry Ferenc néhai szentgáli református lelkipásztor laudációja Szentgál Község posztumusz díszpolgári címének átadása alkalmával Csákváry Ferenc a Veszprém megyei Kéttornyúlakon született, 1922. augusztus

Részletesebben

Véndiák Találkozó 2016

Véndiák Találkozó 2016 Véndiák Találkozó 2016 A Kar 2016. szeptember 23-án rendezte meg éves Véndiák Találkozóját, immár hatodik alkalommal. Az esemény hivatalosan 18.00 órakor, egy eseménydús programmal várta a regisztrált

Részletesebben

Mindennapi közös imádságok

Mindennapi közös imádságok Mindennapi közös imádságok A mindennapi istentiszteletek rendje Zsoltározó istentiszteletet bárhol tarthatunk: otthoni magányban, családi körben, munkahelyen, iskolai közösségben, táborokban és természetesen

Részletesebben

Ember nélkül nincs közösség - szórványgondozók találkoztak Algyógyon

Ember nélkül nincs közösség - szórványgondozók találkoztak Algyógyon Ember nélkül nincs közösség - szórványgondozók találkoztak Algyógyon 2014. 09. 01. A gyülekezetek segítése a cél Szórványgondozó lelkipásztorok gyűltek össze szeptember 1-én Algyógyon, hogy a szórványgyülekezetek

Részletesebben

JÚLIUS 6. Sopron, Dóczi L. utca 1. alagsor 2. szám alatti 40 m2-es lakás A licit időpontja: július 9. (kedd) 9.30 (Induló licitár:

JÚLIUS 6. Sopron, Dóczi L. utca 1. alagsor 2. szám alatti 40 m2-es lakás A licit időpontja: július 9. (kedd) 9.30 (Induló licitár: SOPRON MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA licittárgyalást hirdet az alábbi, tulajdonában álló ingatlanok ELIDEGENÍTÉSÉRE Sopron Brennbergbánya, Harang utca 1. fszt. 6. szám alatti 28 m2-es lakás A licit időpontja:

Részletesebben

Határtalanul I. rész Kolozsvári diákok látogatása Szekszárdon

Határtalanul I. rész Kolozsvári diákok látogatása Szekszárdon Határtalanul I. rész Kolozsvári diákok látogatása Szekszárdon A Határtalanul pályázat keretében 2016 áprilisában a kolozsvári Báthory István Elméleti Líceum két osztálya járt nálunk a Garay János Gimnáziumban,

Részletesebben

Erasmus+ Lengyelország

Erasmus+ Lengyelország Erasmus+ Lengyelország 2016.05.30.-2016.06.05. Hétfőn indultunk Lengyelországba vonattal, az út 8 óra hosszú volt. A vége felé mindenki unta már az ülést. Katowicénél át kellett szállni egy másik vonatra,

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v

J e g y z ő k ö n y v 9/2013 szám. J e g y z ő k ö n y v Készült az Ágfalvi Német Nemzetiségi Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. szeptember 9-én az Ágfalvi Közös Önkormányzati Hivatal Tanácstermében (Ágfalva, Soproni

Részletesebben

2016. Csobánka. A Baross Péter Közösségi Ház és Könyvtár évi munkaterve. Közösségi Ház szervezésében

2016. Csobánka. A Baross Péter Közösségi Ház és Könyvtár évi munkaterve. Közösségi Ház szervezésében 2016. Csobánka program A 2016. évi munkaterve tervezett szereplők időpont helyszín interaktív bábelőadás gyerekeknek, A magyar kultúra napja január 23. Nyáry Bernadett bábművész Farsangi kézműves foglalkozás

Részletesebben

Dabrony: falunap és búcsú augusztus 21. vasárnap, 09:30

Dabrony: falunap és búcsú augusztus 21. vasárnap, 09:30 Az idén is megrendezésre került a már hagyományosnak számító falunap - augusztus 13-án majd másnapi a búcsú. Ezen a szombati napon az égiek is kedveztek az ünnepléshez, mert a korábbi borús napok után

Részletesebben

1. osztály. A tanév során tanult énekek közül 5 ifjúsági és 5 református énekeskönyvi ének ismerete.

1. osztály. A tanév során tanult énekek közül 5 ifjúsági és 5 református énekeskönyvi ének ismerete. 1. osztály Külső jegyek alapján a református templom sajátosságainak felismerése. A bibliai teremtéstörténetének korosztályi szintű ismerete. Noé és a vízözön történetének ismerete. Az elveszett bárány

Részletesebben

24. ÁLDÁSOK. az ordinációhoz, valamint a püspöki szolgálatba indításhoz

24. ÁLDÁSOK. az ordinációhoz, valamint a püspöki szolgálatba indításhoz 24. ÁLDÁSOK az ordinációhoz, valamint a püspöki szolgálatba indításhoz 1. Az Úr a te kősziklád, várad és megmentőd, benne lelj oltalmat. Az Úr áldjon meg téged, hogy áldás légy sokak üdvösségére. Zsolt

Részletesebben

HITÉLETI, MISSZIÓI ESEMÉNYNAPTÁR

HITÉLETI, MISSZIÓI ESEMÉNYNAPTÁR HITÉLETI, MISSZIÓI ESEMÉNYNAPTÁR 2017-2018 "A bölcsesség kezdete az Úrnak félelme, és a Szentnek megismerése ad értelmet." (Példabeszédek könyve 9,10) Ebben a tanévben is kérjük Isten segítségét, vezetését

Részletesebben

Hónap Rendezvény megnevezése Rendezvény helyszíne Információ kérhető Telefonszám Február

Hónap Rendezvény megnevezése Rendezvény helyszíne Információ kérhető Telefonszám Február Hónap Rendezvény megnevezése Rendezvény helyszíne Információ kérhető Telefonszám Február 09. Terápiás foglalkozás (kutyával) Alapítványi Ház 09. Katolikus bál 13. Hamvazószerda Katolikus templom 16. KISZE

Részletesebben

Kedves Tarokk Barátok! III. Országos Paskievics Vándorkupa 1. forduló 2015.03.28. (szombat) VIII. Gibás Imre Tarokk kupa 2015. 03.29.

Kedves Tarokk Barátok! III. Országos Paskievics Vándorkupa 1. forduló 2015.03.28. (szombat) VIII. Gibás Imre Tarokk kupa 2015. 03.29. Kedves Tarokk Barátok! Örömmel tudatom Veletek, hogy idén immáron 8. alkalommal rendezzük meg Szilvásváradon a hagyományos Gibás Imre tarokkkupát, illetve természetesen csatlakozunk az Országos tarokkverseny

Részletesebben

Nincs szükség új reformációra Nemzetközi tudományos konferencia volt a Református Teológiai Karunk szervezésében

Nincs szükség új reformációra Nemzetközi tudományos konferencia volt a Református Teológiai Karunk szervezésében Nincs szükség új reformációra Nemzetközi tudományos konferencia volt a Református Teológiai Karunk szervezésében A Szlovákiai Református Keresztyén Egyház, a komáromi Selye János Egyetem Református Teológiai

Részletesebben

ORSZÁGOS POLGÁRR SZÖVETSÉG

ORSZÁGOS POLGÁRR SZÖVETSÉG ORSZÁGOS POLGÁRR SZÖVETSÉG Levélcím: Telefon: Fax: BM-tel: BM-fax: 1077 Budapest Király u. 71. 441-1827 441-1794 441-1821 14-334 13-863 Forgatókönyv az Országos Polgárr Napra Az Országos Polgárr Szövetség

Részletesebben

2. nap 2014.05.07. Szerda

2. nap 2014.05.07. Szerda 2. nap 2014.05.07. Szerda Az előző napi hosszú út után nem túl frissen ébredtünk a második nap reggelén, de a finom reggeli és a tartalmas útvonal lelkesítőleg hatott mindenkire. - Irány Parajd! hangzott

Részletesebben

Galgagyörki Napló. Galgagyörk község Önkormányzatának lapja II. évfolyam 3. szám - 2012. május

Galgagyörki Napló. Galgagyörk község Önkormányzatának lapja II. évfolyam 3. szám - 2012. május Galgagyörki Napló Galgagyörk község Önkormányzatának lapja II. évfolyam 3. szám 2012. május ÖNKORMÁNYZATI HÍREK Lőrik László átveszi a Köznevelésért díjat Fristáczki Erik 8. osztályos tanuló Izgatottan

Részletesebben

2014 év. Környezettisztasági hét

2014 év. Környezettisztasági hét 2014 év Környezettisztasági hét 2014. 04.10. Évek óta hagyományos program áprilisban a Kőszár-hegymenet, melyet egy takarítási akció előz meg. A környezettisztasági hét célja településünk szebbé tétele,

Részletesebben

HITTAN Postai cím: Harmatcsepp 8500 Pápa, Pf. 57.

HITTAN Postai cím: Harmatcsepp 8500 Pápa, Pf. 57. Tanítók Fekete István Egyesülete Feladási határidő: 2018. december 10. (hétfő) HITTAN Postai cím: Harmatcsepp 8500 Pápa, Pf. 57. Forduló: II. Évfolyam: 2. Az iskola kódja: H- A versenyző neve: 2018/19.

Részletesebben

A Debreceni Művelődési Központ Homokkerti Közösségi Ház egységének 2011 évi programterve

A Debreceni Művelődési Központ Homokkerti Közösségi Ház egységének 2011 évi programterve 43.b.sz. melléklet felnőttek 100 HKH 1 2011 január 1 Szilveszteri mulatság homokkerti kertbarát Kör 2011.01.06 Aprók-falvi ficánkoló óvódások 25 HKH 2 3 2011.01.08 "Találnál csodafiú szarvast" családok

Részletesebben

Határtalanul! Négyfalu

Határtalanul! Négyfalu Határtalanul! Négyfalu 2016.03.03 2016.03.06. A 2015/2016. tanévben a Határtalanul! program keretében sikeres pályázatot nyújtottunk be, így lehetőségünk nyílt az erdélyi testvériskolánkba ellátogatni

Részletesebben

Kerekegyháza Város Képviselőtestületének augusztus 5-i rendkívüli ülésére

Kerekegyháza Város Képviselőtestületének augusztus 5-i rendkívüli ülésére 8064-1/2009 E L Ő T E R J E S Z T É S Kerekegyháza Város Képviselőtestületének 2009. augusztus 5-i rendkívüli ülésére Tárgy: Emlékoszlop elhelyezése a kommunizmus és fasizmus áldozatainak emlékére, Millenniumi

Részletesebben

MEE GYERMEK- ÉS IFJÚSÁGI BIZOTTSÁG

MEE GYERMEK- ÉS IFJÚSÁGI BIZOTTSÁG MEE GYERMEK- ÉS IFJÚSÁGI BIZOTTSÁG EVANGÉLIKUS GYERMEK- ÉS IFJÚSÁGI PÁLYÁZATA 2016-2017. EVANGÉLIKUS EGYHÁZMEGYÉK, EVANGÉLIKUS EGYHÁZKÖZSÉGEK EVANGÉLIKUS CSERKÉSZCSAPATOK MUNKÁJÁNAK TÁMOGATÁSÁRA POSTÁRA

Részletesebben