a NAT NET DUNA/DUNAJ projekt keretében Magyarországon végzett zoológiai és botanikai vizsgálatokról



Hasonló dokumentumok
7. melléklet. Fotódokumentáció. A Paksi Atomerőmű környezetében található jellegzetes, védett növény- és állatfajok, jellemző életterek

41. ábra. Zárt erdőterületek a Duna-Tisza közén 1783-ban. Zárt és nyílt erdőterületek, ligetek, cserjések a Duna- Tisza közén 1783-ban.

A 6. Magyar Biodiverzitás Nap előzetes arachnológiai eredményei

Natura 2000 területek bemutatása

Natura 2000 célok megvalósítása erdőterületeken

Természetvédelmi tervezést támogató erdőállapot-felmérési program: célok, választott módszerek, minőségbiztosítás

Hullámtéri és mentett oldali vízpótlás a Szigetközben módszerek és eredmények

Natura 2000 területek bemutatása

Kisalföldi homokpuszta

A Nemzeti Biodiverzitás-monitorozó Rendszer (NBmR)

Inváziós fajokkal kapcsolatos feladatok megvalósítása Jász-Nagykun-Szolnok megyében 2017-ben

KÖRNYEZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI MINISZTÉRIUM

Pannon szikes vízi élőhelyek helyreállítása a Kiskunságban

Natura 2000 területek fenntartási terveinek készítése Falu- és gazdafórum Mogyorós-hegy Litér, július 16.

A természetvédelemről szóló évi LIII. Törvény a alapján Göd Nagyközség Önkormányzata a következőket rendeli el.

Élőhelyvédelemhez kapcsolódó dokumentációk a gyakorlatban. Élőhelyvédelem

Élőhelyvédelem. Kutatások

Tervezet. (közigazgatási egyeztetés)

A nagyvízi mederkezelési tervek készítésének tapasztalatai az ÉDUVIZIG működési területén

Terepi adatgyűjtés mobil eszközökkel a természetvédelemben

Mosoni-Duna és Lajta folyó térségi vízgazdálkodási rehabilitációja

A Nagyvízi mederkezelési tervek készítése Igazgatóságunk területén. Győr, február 24. Dunai Ferenc Árvízvédelmi és Folyógazdálkodási Osztály

KÖRNYEZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI MINISZTÉRIUM. Tervezet. a Táti és süttői Duna szigetek természetvédelmi terület létesítéséről. (közigazgatási egyeztetés)

TÁRSADALMI IGÉNYELEMZÉS

Tervezet. az Abaújkéri Aranyos-völgy természetvédelmi terület létesítéséről. (közigazgatási egyeztetés)


Természetvédelem. 7. gyakorlat: Természetvédelmi értékcsoportok

A Kis-Tómalmi láprét védett növényritkaságai

Korlátozások és lehetőségek a gazdálkodásban és a megőrzésben Natura 2000 területek fenntartási terveinek készítése

Felső-Dunai térség KEHOP támogatással megvalósuló fejlesztései

A vizes élőhelyek szerepe délkiskunsági

KÖRNYEZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI MINISZTÉRIUM

A természetvédelmi szempontok kezelése a Vidékfejlesztési Programban

Szőlőtelepítés Tokaj-Hegyalja Natura 2000-es természeti területein. Zsólyomi Tamás Aggteleki Nemzeti Park Igazgatóság ökológiai szakreferens

Előzmények. Tömegszerű megjelenés Nagy távolságot érintő migrációs tevékenység Állategészségügyi és humán egészségügyi problémák

Erdő-víz. Veled, vagy nélküled. Erdők a nagyvízi mederben

11/2007. (III. 30.) KvVM rendelet. a Bükkhát természetvédelmi terület létesítéséről és erdőrezervátummá nyilvánításáról

HELYI JELENTŐSÉGŰ TERMÉSZETVÉDELMI TERÜLETEK GYŐR-MOSON-SOPRON MEGYÉBEN

Készítette: Babiak Sabina, Bugyi Ágnes, Pálovics Nikoletta Tanár: Győriné Benedek Kata Gáspár Sámuel Alapiskola és Óvoda Csicsó Kattintásra vált

V. évf. 2. szám június (Megjelenik negyedévente) Hírek a Zöld szigetről

2012 év madara - az egerészölyv

A természeti. sba zatkezelési. Scheer Márta WWF-ÁIE tájékoztató március 27. Budapest

J_ 02.. számú előterjesztés. Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Polgármestere. I. Tartalmi összefoglaló

Javaslat a. A Maros -ártér növényvilága települési értéktárba történő felvételéhez

LIFE- utáni védelmi terv

KETTŐS KÖNYVVITELT VEZETŐ EGYÉB SZERVEZETEK KÖZHASZNÚ EGYSZERŰSÍTETT ÉVES BESZÁMOLÓJÁNAK MÉRLEGE

Bartal György (Öko Zrt. vezette Konzorcium megbízásából Vidra Kft.) "Vízgyűjtő-gazdálkodási tervek készítése (KEOP-2.5.0/A)

A Tócó, egy tipikus alföldi ér vízminőségi jellemzése

A térség hidrológiai feltételei

BCE, Tájépítészeti Kar, Tájtervezési és Területfejlesztési Tanszék. MTA, Ökológiai és Botanikai Intézet

A madárvédelmi irányelv végrehajtása a közoktatási intézmények bevonása az irányelv magyarországi alkalmazásába

KÖRNYEZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI MINISZTÉRIUM. Tervezet. az Erdőtelki égerláp természetvédelmi terület természetvédelmi kezelési tervéről

MTA, Ökológiai Kutatóközpont, Ökológiai és Botanikai Intézet

Általános nemzeti projektek Magyar Topográfiai Program (MTP) - Magyarország Digitális Ortofotó Programja (MADOP) CORINE Land Cover (CLC) projektek Mez

A szigetközi vízpótlás vízügyi eredményei, várható fejlesztések. Észak-dunántúli Vízügyi Igazgatóság Németh József igazgató

Agrár-környezetvédelmi Modul Agrár-környezetvédelem, agrotechnológia. KÖRNYEZETGAZDÁLKODÁSI MÉRNÖKI MSc TERMÉSZETVÉDELMI MÉRNÖKI MSc

Gyakorlati madárvédelem a ház körül 1. Természetes élőhelyek és mesterséges odúk

Fenntartható természetvédelem megalapozása a magyarországi Natura 2000 területeken

A Duna-Dráva Nemzeti Park Igazgatóság természetvédelmi fejlesztései

Magyarország vízgazdálkodás stratégiája

A kaszálás szempontjai természetvédő szemmel

Az állami természetvédelem feladatai A Svájci-Magyar Együttműködési Program által támogatott projektek vonatkozásában

Erdei denevérfajok kutatásának felhasználhatósága a gyakorlati természetvédelemben

GYŐR SZOL GYŐRI KÖZSZOLGÁLTATÓ ÉS VAGYONGAZDÁLKODÓ Zrt Győr, Orgona u. 10.

IDEGENHONOS INVÁZIÓS FAJOK ELLENI FELLÉPÉS ÉS SZABÁLYOZÁSUK SZAKMAI NAP

KÖRNYEZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI MINISZTÉRIUM

A Szabadság-sziget rehabilitációja. WWF Magyarország Siposs Viktória projektvezető

Felszín alatti vizektől függő ökoszisztémák vízigénye és állapota a Nyírség és a Duna-Tisza köze példáján keresztül

KÖRNYEZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI MINISZTÉRIUM

Nagy kócsag A Wikipédiából, a szabad lexikonból. Nagy kócsag Státusz: nem veszélyeztetett Magyarországon fokozottan védett! Eszmei értéke: Ft

A kállósemjéni Nagy-Mohos láp természeti értékei

KÖRNYEZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI MINISZTÉRIUM

Önkormányzatok lehetőségei a klímaalkalmazkodás vizekkel kapcsolatos területén című konferencia november 22.

AKTUÁLIS FEJLESZTÉSI FELADATOK A VÍZÜGYI IGAZGATÓSÁG TERÜLETÉN

Szigetköz. A vizsgálat tárgyát képező terület: Dunakiliti-Szap közötti hullámtéri erdők Területük: 3080 ha

védősáv (töltés menti sáv): az árvízvédelmi töltés mindkét oldalán, annak lábvonalától számított, méter szélességű területsáv;

ERDÉSZET EMLÉKEZTETŐ: Erdőművelés Erdőhasználat Erdőtervezés. Termőhely klíma hidrológiai viszonyok talaj kölcsönhatás az erdővel

Erdei életközösségek védelmét megalapozó többcélú állapotértékelés a magyar Kárpátokban

A LIFE és LIFE+ program Magyarországon, a természetvédelem területén. A LIFE+ program jövője

Beszámoló: Madártani szakmai kirándulás a Cséffai Természetvédelmi Területre

FÖLDHASZNÁLAT VÁLTOZÁSOK ÖSSZEHASONLÍTÓ VIZSGÁLATA VÁLASZTOTT MODELL TERÜLETEKEN KÍNAI NÉPKÖZTÁRSASÁGBAN ÉS MAGYARORSZÁGON

Jelentés a Gerecse-hegység barlangjaiban a évben végzett denevérfaunisztikai kutató munkáról

Feljegyzés. Dunaharaszti Város Önkormányzata. Tisztelt Városi Önkormányzat!

LIFE- utáni védelmi terv. Akció megnevezése Terület Leírás ütemezés Felelős szervezetek A1 A mezőgazdasági támogatási Minden

Gördülő Tanösvény témakör-modulok

BEVEZETÉS A NEMZETI BIODIVERZITÁS-MONITOROZÓ RENDSZER

Madárvédelem Vásárhelyen

ZÖLDINFRASTRUKTÚRA A TERMÉSZETVÉDELEM ORSZÁGOS PROGRAMJÁBAN

KÖZÉP-TISZA-VIDÉKI KÖRNYEZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI IGAZGATÓSÁG. Az árvízkockázati térképezés információs eszközei

SÁRBOGÁRDI KISTÉRSÉG KOMPLEX FEJLESZTÉSI KONCEPCIÓ ÉS STRUKTURATERV 2005 DECEMBER ZÁRÓ DOKUMENTÁCIÓ ZÁRÓ DOKUMENTÁCIÓ 2005.

A Rádi Csekei-rét Helyi Jelentőségű Természetvédelmi Terület természetvédelmi kezelési terve

A Közép-Tiszán elhelyezkedő napos elöntésű erdők természetes felújítása bontóvágással

Natura 2000 erdőterületek finanszírozása ( )

Turizmuson túl: az élővilág meghatározó szerepe az életminőségben. Török Katalin MTA Ökológiai Kutatóközpont

Ragadozómadár-monitoring (RMM) Módszertani útmutató

hazai természetvédelemben Érdiné dr. Szekeres Rozália főosztályvezető Természetmegőrzési főosztály

A Keleti-Bakony közösségi jelentőségű élőhelyeinek és fajainak megóvása és helyreállítása (LIFE07 NAT/H/000321)

Öntözésfejlesztés lehetőségei kormányzati szemmel

Magyarország, a pannon értékek őre az Európai Unióban

Orchideák szimbionta gombapartnereinek azonosítása egyes hazai erdőkben és felhagyott bányákban

Átírás:

Kutatási zárójelentés a NAT NET DUNA/DUNAJ projekt keretében Magyarországon végzett zoológiai és botanikai vizsgálatokról A projekt keretében a Szlovák Állami Természetvédelemmel közösen kidolgozott Közös Fajlista melléklete Projekt címe Projekt száma Összehangolt határon átnyúló természetvédelmi tevékenységek a magyar szlovák Duna szakasz mentén HUSK/1101/2.2.1/0133 Magyarország Szlovákia Határon Átnyúló Együttműködési Program 2007 2013 Sarród 2014.

Bevezető Az Összehangolt határon átnyúló természetvédelmi tevékenységek a magyar szlovák Duna szakasz mentén című, HUSK/1101/2.2.1/0133 azonosító számú NAT NET DUNA/DUNAJ pályázati jelű projekt keretében végzett kutatás általános célja a Szigetközi nem védett és Csallóközi védett, illetve nem védett vizes élőhelyeken előforduló védett és fokozottan védett növény és állatfajok közös jegyzékének létrehozása. A Szigetköz és a Csallóköz védett növény és állatfajait tartalmazó közös jegyzék egyrészt a Szigetköz védett területein a már az EKO PLAIN NET c. projektben elvégzett monitoring és kutatás eredményeit terjeszti ki további taxonokra, másrészt a Csallóköz eddig fel nem mért, védett fajaira irányul, harmadrészt a jelenleg nem védett, azonban számos védett faj élőhelyét jelentő területekre (Szigetközben kavicsbánya tavak, árkok, vízügyi csatornák, Csallóközben a vízlépcső szivárgó csatornája) koncentrál. A közös jegyzék két nyelven (magyarul és szlovákul) készült el, digitálisan elérhető a Projektpartnerek honlapján. A védett fajok közös jegyzékének létrehozásához szükséges szigetközi kutatások az alábbiakban felsorolt négy részterületre terjedtek ki. Jelen zárójelentés e kutatások rövid összefoglalóját ismerteti 1. Madártani vizsgálatok a Szigetközben, különös tekintettel a ritka és telepesen fészkelő fajok terület használatára 2. Öreg Duna és ártere élőhelyeinek felmérése 3. Szigetköz jellemző élőhely típusainak részleges talajzoológiai felmérése 4. A szigetközi mellékágrendszer nádasainak és gyepterületeinek felmérése quadrocopteres légifényképezéssel

1. Madártani vizsgálatok a Szigetközben, különös tekintettel a ritka és telepesen fészkelő fajok terület használatára Kutató megnevezése: Dr. Tamás Enikő Anna PhD Kalocsa Béla Koch Dániel Vas László Tamás (Palustris Oktató és Szolgáltató Bt.) Feladat meghatározás: Madártani adatok gyűjtése a meghatározott területen (Szigetköz). A nádasokban fészkelő gémfélék és barna rétihéja állományának felmérése, a költő telepek térképezése GIS eszközökkel. Fészkelő állományban nagy kócsag fiókák egyedi jelölése (25 pd) nagy távolságból leolvasható kóddal ellátott színes jelölőgyűrűkkel, a faj területhasználatának vizsgálatára. Leolvasási adatok összegyűjtése és térinformatikai adatbázisba rendezése shape formátumban. Kócsagteleppel azonos nádas állományban fészkelő adult barna rétihéja (2 pd) befogása és felszerelése GPS nyomkövető eszközzel, az ehhez szükséges eszközök biztosítása, területhasználati adatok gyűjtése a nyomkövető jeleiből. Szélerőműpark területén vagy közelében fészkelő adult egerészölyv (2 pd) befogása és felszerelése GPS nyomkövető eszközzel, az ehhez szükséges eszközök biztosítása, területhasználati adatok gyűjtése a nyomkövető jeleiből. Kutatás összefoglalása: A vizsgált madárfajok területhasználatára vonatkozóan az idő rövidsége miatt nem minden esetben volt lehetséges jól elemezhető mennyiségű adatot gyűjteni. A vizsgált időszak az egerészölyvek költési időszaka és a barna rétihéja költési időszakának első fele volt. Az egerészölyvek mindhárom helyszínen kb. a fészkelőhelyük 1.2 km sugarú körzetében, jellemzően útmenti fák, bokorsávok és egyéb vonalas létesítmények mentén tartózkodtak. A barna rétihéja 10 15 km es körzetben; mezőgazdasági területeken és vizes élőhelyeken tartózkodott/vadászott. Gyakran napi 4 5 alkalommal is a csallóközi területekre járt ki. A gémfélék közül színes gyűrűs madár jelenlétét nem észleltük.

2. Öreg Duna és ártere élőhelyeinek felmérése Kutató megnevezése: Schmidt Dávid (Dal Olló Bt.) Feladat meghatározás: Az Öreg Duna ártér és környéke, mint a Szigetköz kiemelt jelentőségű természetmegőrzési területe élőhelytérképének elkészítése a Magyarországon általánosan használt módszertan alapján (Takács G. & Molnár, Zs. (szerk.) (2009): Élőhely térképezés, 2. átdolgozott kiadás, MTA Ökológiai és Botanikai Kutatóintézete (Vácrátót) és a Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium (Budapest)). Kutatás összefoglalása: A kutatás keretében 2013 augusztusa és 2014 júniusa között felmérésre került az Öreg Duna 1850. és 1781. fkm. közé eső szakaszának jobb oldali hullámtere és szigetei, a mentett oldal jelentősebb mellékágai és csatornái (Zátonyi Duna, Zsejkei csatorna, Szavai csatorna, Bácsaicsatorna), a mentett oldali ligeterdők és jelentősebb vizes élőhelyek, valamint a Mosoni Duna hullámtere Győr Nagybácsa és a torkolat közötti területe. Összesen 27 terepnap alapján elkészült a vizsgált terület élőhelytérképe. Az ártér jelenlegi vegetációs képét a korábbi vízrendezések (Duna szabályozás: 1886 1894, Duna elterelés: 1992) nagymértékben átalakították, s a megmaradt ártéren beszűkült a természetes vegetációfejlődés lehetősége. A természetszerű ligeterdők aránya a kultúrállományokénak csak töredéke, az erdők állapota továbbra is romló tendenciát mutat. A korábbi rétművelés nagyon visszaszorult, helyüket többnyire spontán puhafaligetek és főleg nemesnyarasok foglalják el. Ugyanez vonatkozik az Öreg Duna élő és fattyúágai által körülölelt kisebb nagyobb szigetek vegetációjára is, helyenként azonban háborítatlanabb vizes élőhely együttesek is megmaradtak. A Mosoni Duna hullámterének keskeny sávjában nem található természetközeli élőhely, a területet jórészt telepített nyarasok és leromlott származékerdők foglalják el. A mentett oldalon a korábban kaszált vagy legeltetett gyepek legnagyobb részén özönnövények állományai uralkodnak, vagy a terület erősen cserjésedik. Megmaradt (kékperjés és mocsárrét jellegű) gyepek elsősorban a töltések közelében vannak, amelyeknek flórája az általános talajvízszint csökkenés következtében szegényedik, de még így is sok védett növényfaj otthonát jelentik. Rajka Dunakiliti térségében az 1980 as években hatalmas tározótér került kialakításra, a szárazon maradt, árvíztől védett területen spontán szukcessziós folyamatok indultak meg. A nyers kavicsfelszíneken spontán kialakult cserjések és gyér aljnövényzetű puhafaligetek

alakultak ki, jelentős a kavicsbányászat után visszamaradt anyagnyerő gödrök, bányatavak száma. Nemesnyár ültetvényeket ugyanitt csak elenyésző számban találunk. A kutatás során összesen 22 védett növényfaj adatai kerültek rögzítésre. Puhafás ligeterdőkben az egész Szigetköz területén elterjedt és gyakori a Leucojum aestivum. Mocsárréteken és üde gyepekben mindenütt láthatjuk a Clematis integrifolia t. A Rajka melletti Alsó erdő keményfás ligeterdejében tömeges a Galanthus nivalis és a Scilla vindobonensis, utóbbi az Alsó Szigetköz árvízvédelmi töltésein is nagy számban jelenik meg. Botanikai szempontból a kékperjés gyepek a legértékesebbek közé tartozik, itt él a Gentiana pneumonanthe, Dactylorhiza incarnata, Epipactis palustris, Senecio paludosus, Blackstonia acuminata is. Említést érdemel a Duna Gönyű melletti magaspartjának természetközeli gyepjében fennmaradt Iris pumila populáció. A rajkai Tározótér területén pionír fajok fordulnak elő: Salix elaeagnos, Orchis militaris, Chamaenerion dodonaei.

3. Szigetköz jellemző élőhely típusainak részleges talajzoológiai felmérése Kutató megnevezése: Kovács Péter Szél Győző (LocArt Kft.) Feladat meghatározás: A HUFH30005 Szigetköz kiemelt jelentőségű természetmegőrzési terület, illetve ezen belül különösen a keményfaligetek, láprétek és mocsárrétek pók és futóbogár faunájának felmérése legalább 15 mintavételi helyen. Kutatás összefoglalása: Pókfauna felmérésének eredményei: A vizsgálatainkat megelőzően 94 pókfaj publikált adatáról volt ismeretünk. A téli mintavételezés ehhez újabb 16 fajt tett hozzá, végül a tavaszi eredményekkel (77 faj) együtt már 167 faj előfordulásáról tudunk. Ez 22% a a hazai faunának. Kovács és mtsai (2012) munkájából tudjuk, hogy 319 faj adata ismert Győr Moson Sopron megyéből. Igy a megyei lista felét teszi ki a Szigetközi adathalmaz. A megyére nézve 20 fajjal bővítettük a cheklistát, így a Szigetközi adatok publikálását követően 339 re emelkedhet a fajok száma. Végül eredményeink az országos faunalistára is kihatnak, mivel a 755 fajhoz két új fajt is hozzá tudunk tenni (Mermessus trilobatus, Panamomops latifrons). A 20 faj között több, olyan is szerepel, mely gyakori hazánkban és előfordulása csak idő kérdése volt (Drassodes pubescens, Drassyllus lutetianus, Enoplognatha thoracica, Haplodrassus minor, Liocranoeca striata, Robertus lividus, Trachyzelotes pedestris, Zalotes latreillei,). Vannak olyan fajok, melyek a szoros élőhelyprefernciájuk vagy speciális aktivitási időszakuk miatt csak célirányos kutatás mellett kerülnek elő (Angulipalpis angulipalpis, Cicurina cicur, Civizelotes gracilis, Ozyptila trux, Palliduphantes pallidus, Urocoras longispinus, Walckenaeria obtusa, Xysticus luctator). És végül, olyan taxonokkal is sikerült bővíteni a megyei listát, melyek ritkaságuk miatt nem kerültek még elő (Diplocephalus latifrons, Gongylidiellum latebricola, Panamomops latifrons, Walckenaeria dysderoides, Mermessus trilobatus). Faunisztikai szempontból a fenti fajokon túl az egyetlen védett taxont a tölgyestorzpókot (Atypus affinis) kell még kiemelni. Külön említést érdemel a Mermessus trilobatus és a Panamomps latifrons, melyek jelen kutatásokkal párhuzamosan 2014 tavaszán a Gönyűierdőből is megkerültek. Ritka fajok még a Diplocephalus latifrons a Gongylidiellum latebricola és a Cnephalocotes obscurus, melyeknek ez idáig csak egy egy publikált adatuk ismert.

Futóbogárfauna felmérésének eredményei: 2014 folyamán a Szigetköz 17 különböző területén végeztek talajcsapdás vizsgálatokat. A vizsgált élőhelyek zöme keményfás ártéri ligeterő volt, de akadt több mocsárrét, egy láprét és fűz nyár ligeterdő is. Az április végétől június elejéig tartó gyűjtések során összesen 60 futóbogárfaj 1454 egyede került elő, melyek zöme a Szigetköz területéről már ismert volt. Az alább felsorolt fajok újak a Szigetköz faunájára, illetve az utóbbi 70 év során nem kerültek elő: pompás pöfögőfutrinka (Brachinus psophia), sárgacsápú fémfutó (Harpalus flavicornis), keskeny fémfutó (Harpalus subcylindricus), erdei bársonyfutó (Ophonus laticollis) és réti gyászfutó (Pterostichus diligens). Országos viszonylatban is ritka a mosoni változó futrinka (Carabus scheidleri baderlei), mely a Szigetköz néhány keményfaligetén kívül csak a Mosonisíkról ismert. Viszonylag ritka, illetve csak helyenként előforduló fajok a díszfutó (Callistus lunatus) és az erdei szívesfutó (Nebria brevicollis), melyekből az utóbbi évtizedek intenzív kutatásai során mindössze egy egy példány került elő. Összesen négy védett bogárfaj került elő, ezek a ragyás futrinka (Carabus cancellatus), a mezei futrinka (Carabus granulatus), a mosoni változó futrinka (Carabus scheidleri baderlei) valamint a rezes futrinka (Carabus ulrichii). A változó futrinka természetvédelmi értéke jelenleg 10000 Ft, míg a többi felsorolt fajé 5000. E futrinkák a mosoni változó futrinka kivételével országszerte elterjedtek.

4. A szigetközi mellékágrendszer nádasainak és gyepterületeinek felmérése quadrocopteres légifényképezéssel Kutató megnevezése: Kalmár Sándor Flóris (e.v.) Feladat meghatározás: Kisebb kiterjedésű nádasok és mozaikos gyepterületek ökológiai állapotának vizsgálata távirányítású illetve GPS pozíciók alapján automata üzemmódban kis (50 m alatt) és nagy magasságban (100 m felett) repülni képes quadrocopterre szerelt minimum 5 Mpx felbontású digitális fényképezőgéppel készített felvételek alapján. A felvételeknek alkalmasnak kell lenniük élőhelytérképezésre, illetve zárt nádasokban költő madárfajok fészekszámlálására összesen minimum 100 ha nagyságú területen. Kutatás összefoglalása: A program során tervezett mintaterületeken 2013 nyarán és őszén, valamint 2014 nyarán három mintaterületen végeztünk felméréseket. Mindhárom terület esetében az ott potenciálisan fészkelő nagy kócsag (Egretta alba) és szürkegém (Ardea cinerea) fészektelepeinek feltérképezése volt az elsődleges cél. A győrladaméri morotva térségében található kócsag és gémtelepek egyéb módszerekkel nem mérhetők fel, így légifelvételek segítségével vizsgáltuk át a potenciális fészkelőhelyeket. A felvételek 2013 nyarán készültek, mivel a rendkívüli árvíz miatt ebben az évben a költési időszak jelentősen kitolódott. Mindkét terület esetében manuális repülést végeztünk, azaz a visszasugárzott élőkép segítségével fésültük át az általunk korábban potenciálisnak minősített területeket. A lipóti morotva területén évek óta végzünk modellrepülőgépek és quadrocopterek segítségével légifelvételezést, az ott élő kócsagok fészektelepeinek felmérésére. A felmérések során szintén manuális irányítással végeztünk repülést, így nem volt szükség a teljes terület nagy magasságból történő felmérésére, a sugárzott élőkép segítségével könnyedén megtalálhatóak voltak a gémek és kócsagok jellegzetes fészektelepei.