wicznak az emberi akció szerepét lekicsinylő tudományos következtetését, szinte a túlzó elismerés hangján ír róla: Gumplowicz és Ratzenhofer kellőkép

Ludwig Gumplowicz. Egy tudománynak sem kell manapság anynyira szenvedni, mint a szociológiának oly dilettánsok és áltudósok betörése alatt, akik minden tudományt kompromittálnak. Mert ezek előtt nem a tudomány a cél, hanem az, hogy könyvet írjanak, hacsak egy első kötetet is, és ezt kicsinyes céljaikra gyümölcsöztessék. Professzori körökben még akad elégsok fqjankó, akinek minden nyomtatott könyv imponál, legyen ez bár a legnagyobb szemét... Gumplowicz: Grundriss des Soziologie. rácból, amelynek egyetemén majd négy évtizeden keresztül tanított, vitte szét a távíró néhány hét előtt a megdöbbentő hírt, hogy Ludwig Gumplowicz önkezűleg oltotta ki gondoktól zilált és betegségtől megroskadt éleiét. Gumplowicz életműve nagyszabású kísérlet az összes társadalmi tüneményeknek egyetlenegy tényezőből való levezetésére. És ez a tényező: a különböző etnikus csoportok összeütközése. Ebből az összeütközésből, szerinte, az állam keletkezését és szerepét csakúgy le lehet vezetni, mint a társadalom osztálytagozódását, jogi és erkölcsi életét és a kultúra megszületését. Tanítványai közül Ratzenhofer és Ward még tovább mentek. Megpróbálták kimutatni, hogy ez a törvény, t. i. a különböző etnikus csoportok harca: csak egyik megnyilvánulása azon kozmikus törvénynek, mely az egész természeten uralkodik és amely a különböző energiák egymásrahatásában nyilatkozik meg. Mert a létért folyó harc is csak ennek a természettörvénynek a megnyilatkozása, a társadalmi és etnikus csoportok közötti küzdelem pedig mi egyéb, mint a létért folyó harcnak a népcsoportokra való

246 átvitele. Gumplowicz szerint ugyanis a darwini létért való harc a társadalomban nem az egyes egyének között folyik le és a természetes kiválasztási folyamat sem az egyes egyének között megy végbe, hanem a különböző társadalmak, valamint ugyanazon egy társadalom különböző osztályai vagy csoportjai között. Épen ez okból ő szociológiáját társadalmi darwinizmus -nak nevezi, ami pedig nem elég szabatos kifejezés, mert hiszen társadalmi darwinizmus alatt általában a társadalomnak a természetes kiválasztás befolyásolására (pl. öröklékeny betegségek megakadályozására) irányuló tevékenységét értik. A társadalmi élettüneményeket determináló harc így tehát vissza van vezetve egy egyetemes természettörvényre. Ami Spencernél az egyensúlyra való törekvés, az nála a heterogén erők harca. De ellenkező irányban halad. Mert míg Spencer a fizika, illetve a biológia törvényeiből indult ki és ezeket akarta alkalmazni a társadalomra, addig Gumplowicz és tanítványai előbb keresték, melyek magának a társadalomnak sajátos, a többi kutatási területektől független törvényei. És mikor ezeket meglelték, áthatva attól a gondolattól, hogy a társadalom is a természettörvények uralma alatt áll, kutatták, hogyan lehet a társadalomra nézve fölfedezett törvényeket az egyetemes természettörvényekbe belekapcsolni. Mikor Gumplowicz az ő szociális természettörvényét kifejtette, Németországban alig vettek róla tudomást. Első könyveiről a hivatalos kritika mélységesen hallgatott. Ő maga írja könyvei előszavában szemrehányás nélkül, de nem keserűség híjján, hogy a rég ismert recept szerint Németországban agyon akarták hallgatni. A berlin-jenai klikk, amely a Conrad által szerkesztett Handwörterbuch der Staatswissenschaften körül csoportosult, egy sort sem írt hosszas tudományos működéséről. (A Handwörterbuch utolsó kiadásában sem fordul elő a Gumplowicz neve, az a füzetes kiadás pedig, amely most van besorakozóban, még nem jutott el a Gu betűig.) A hallgatás lassankint lekicsinylő kritikába ment át. Hogyan lehet egy nem létező tudomány vázlatát adni, kiáltott fel a tudós középszerűség, tettetett jóakarattal, a Grundríss der Soziologie megjelenése alkalmából. Hogy a szociológia nem tudomány, arról könynyen meggyőződhettek, ha egy pillantást vetettek az egyetemi előadások katalógusába, mely ilyen tudományágat nem ismer, nem is szólva arról, hogy nem fordul elő a kötelező kollégiumok között. Míg odahaza nem akarták észrevenni, azalatt könyveit lefordították majd minden európai nyelvre: franciára, olaszra, spanyolra, angolra, oroszra, némelyiket még japánra is. Ward, az amerikai szociológus, aki pedig erősen támadja Gumplowicz sötétlátását és Gumplo-

247 wicznak az emberi akció szerepét lekicsinylő tudományos következtetését, szinte a túlzó elismerés hangján ír róla: Gumplowicz és Ratzenhofer kellőkép és csodálatos módon bebizonyították, hogy a társadalom genezise, ahogy azt mi látjuk és ismerjük, a fajok harca folytán keletkezett. Én nem remélem, hogy ezen igazság mesteri rajzáh amely kétségtelenül a legjelentősebb a szociológiában eddig megtett 1' esek között, bármit is hozzáadhatnék. Végül megleltük a társadalom keletk zésének megértéséhez a helyes kulcsot. Ez nem minden, de megalapozása annak, amin a szociológiának fel kell épülnie. Ez az egyetlen tudományos magyarázat, amely mai napig a társadalom tüneményeiről nyujtatott. (Pure Sociology.) Ha nem is osztjuk mindenben Ward nézetét, még mindig nem tudnók megérteni Gumplowicznak a hivatalos tudomány részéről ért mellőzését, ha szemelőtt nem tartanánk két körülményt. Az egyik az, hogy Németországban és általában a német tudományosságban az egész társadalomtudomány épúgy, mint a filozófia, ismeretelméleti kérdések vitatásában merül ki, ezen a téren pedig meg kell hagyni, hogy Gumplowicz nem teljes készültségű. Nagy bűn ez Németországban, ahol az államtudományok hivatalos képviselői olyan benyomást keltenek az emberben, mintha az összes szociális kérdések megoldása azon fordulna meg, vajon a tér- és időszemlélet apriori-e? A másik körülmény, amelyben Gumplowicz mellőzésének az oka keresendő, az volt, hogy a német tudomány vezérei már kényelmesen elhelyezkedtek az ő államelméleteikben. Az uralkodó jogrendet a jog örök eszméjéből és más végső metafizikai principiumokból vezették le. A jogállam volt az ideál, a fennálló államrend pedig mint ennek az örök eszménynek a megközelítése lett beállítva. Szocialista írók ugyan már erősen támadták az uralkodó államelméletet, de ezeket nem kellett komolyan venni, mert a szocialisták kívül állottak a jó társaságon és így tudományos érveik komoly figyelmet nem érdemeltek. Ám Gumplowicz maga is céhbeli volt, aki, mikor bebizonyította, hogy a modern jogállam is, ez az örök eszmény, lényegében a legnyersebb osztályuralom, a jogállam ideológiáján élősködő tudomány érezte, hogy homokra épített. Sérthette a hivatalos tudomány fülét talán maga a szociológia szó is, melyet Gumplowicz oly sűrűn használt. Felforgatás, ateizmus, hagyománymegvetés képzete fűződött ehhez a fogalomhoz. Igaz ugyan, hogy Gumplowicz úgy állította be az osztályuralmat az államban, a keveseknek a népmilliók feletti uralmát, mint valami megváltoztathatatlan természettörvényt. De az államrendnek, az osztályuralomnak ezen, hogy úgy mondjuk, csupaszra vetkőztetése mégis sérthette az

248 uralkodó érdekeket és az uralkodó ideológiát. (Akkor még nem fedezték fel a szociológiai antitoxint, a reakciós szociológiát, mint manap; akkor még szociológia forradalmárságot jelentett.) Ratzenhofer kitűnően jellemezte a helyzetet azon felolvasásában, melyet a st. louisi világkiállításon tartott. Uraim mondotta a német tudósvilág körében kell annak élnie, aki azt akarja, hogy fogalma legyen azon elkeseredett harcról, melyet a speciális tudományok a szociológia ellen vezetnek. Ma már azonban ez a harc, dacára a szociológia megalapozói, mint például Gumplowicz elleni gyűlöletkitöréseinek, eldőlt és pedig utóbbiak javára Azóta, alig egy évtized alatt, hihetetlen változás ment végbe Németországban, épúgy, mint minálunk. Most már az ellenkező végletbe estek és mindenki szociológiát művel. A Gumplowicz tudományos érdemeit is kezdték elismerni, de azért élete végéig ott kellett tanítani a szürke kis vidéki egyetemen. A hivatalos tudomány talán még ekkor sem tudta neki megbocsájtani, hogy fölfedezett egy új igazságot. 2. Törvényét a fajok harca -nak nevezte és Der Rassenkampf című legjelentősebb munkájában következőképen formulázta: Mindegyik erősebb nép vagy társadalmi elem arra törekszik, hogy a hatalmi körébe eső vagy oda jutó gyöngébb elemet saját céljaira kihasználja. A különnemű etnikus és szociális elemek viszonyára vonatkozó eme tétel és ennek folyományai magukban rejtik az emberi történelem természetfolyamata rejtélyének a kulcsát. Ezt a tételt mindig és mindenütt a múltban és a jelenben a heterogén etnikus és szociális elemek egymás közti viszonyában érvényesülni látjuk és annak általános érvényéről meggyőződhetünk. Ezen utóbbi kölcsönhatásban nyilvánul és nem olyan természettörvényekben, mint a vonzás és a gravitáció vagy a kémiai rokonság vagy a vegetatív és állati élet törvényeiben. Az etnikus és szociális elemek alatt a különböző társadalmakat és ugyanazon társadalom csoportjait érti. Ezek a csoportok és nem az egyének a társadalmi egység, mert az egyének fizikai és lelki életét azon csoport helyzete és azon csoport mozgató eszméi determinálják, amelyhez tartoznak. Gumplowicz kifejezése, mikor ő a fajok harcáról beszél, a legnagyobb mértékben megtévesztő. Faj alatt ugyanis ő és iskolája, amint az eddigiekből is kivehető, nem anthropológiai fajt ért, hanem szociális csoportokat, tehát az egyes társadalmakat és ugyanazon társadalom rétegeit. Ámde ekkor teljesen jogosulatlan továbbra is fentartani a faj és a fajharc terminológiát. Ez alatt mindenki csak azt értheti, hogy a különböző csoportok közötti harcnak a mozgatója a fajbeli ellentét. Gumplowicz azonban, nagyon helyesen, nem így fogja fel a dolgot. Ő nagyon élesen látja, hogy a különböző fajták közti gyűlöletnek és ellenszenvnek a forrása az, hogy egyik nép-

249 csoport gazdasági előnyök kicsikarása végett akarja maga alá gyűrni a másikat és nagyon jól látja, hogy nemcsak a különböző népfajok, hanem ugyanazon nép vagy társadalom osztályai között is folyik a harc abból a célból, hogy a győztes osztály győzelmét gazdasági előnyök szerzésére kihasználja. A dolog tehát a következőképen áll Gumplowicz szerint, és e tekintetben a magunk részéről teljesen osztjuk nézetét: Ugyanazon a népcsoporton belül a közösségnek, az összetartozásnak az érzése nyilatkozik meg, mely érzés más oldalról az idegen népek gyűlöletében nyilvánul. Az összetartozás, illetve a gyűlölet ezen ösztönszerű érzéseinek azonban a gyökere az az öntudatlan törekvés, hogy az egyik csoport uralkodni akar a másikon gazdasági előnyök szerzése végett, más szóval gyökere a gazdasági érdek. Tény az, hogy ezen gazdasági érdek nem tudatos, a faji összetartozás, illetve az idegen gyűlölet érzése tehát egy ösztönszerű, a hasznossági meggondolástól független érzés, mégis ezen érzéseknek az erejét, hevét az az érdek dönti el, amely a saját csoporthoz való vonzódásból és az ellenséges csoport gyűlöletéből következik. Ezzel azt akarjuk mondani, hogy a különböző népfajok érdekből gyűlölik egymást, bár nem tudatos érdekből (talán ez az érdek csak a vezetők előtt tudatos) és abban a pillanatban például, amelyben a különböző népfajoknak felismerhető érdeke az lenne, hogy a harc szűnjön meg, az anthropológiai és nyelvi ellentét dacára, a más fajta gyűlölete eltűnnék, lyen megvilágításban eloszlik az a tévhit, amely úgy tünteti fel a dolgot, mintha az egyik faj minden érdek nélkül, valami titokzatos őserőnél fogva gyűlölné a másikat és amely így ideális, hazafias színben akarja feltüntetni az idegen faj gyűlöletét. Ha vérnyomok nem jeleznék az útjukat, mosolyogni lehetne azokon a modern fajelméleteken, amelyek fedezékei mögül akarják az egyes népek a gyarmatok kirablását, vagy a legnyersebb nemzetiségi politikát igazolni. Németországban a porosz fegyverek győzelme alatt egy, hogy úgy mondjuk, tudományos kardcsörtetés hangzott fel, amely a germán faj dicsőítésében nem ismer határt. Így Woltmann azt akarta bebizonyítani (Die Germanen und die Renaissance in Italien), hogy a renaissance minden kiváló képviselője és Franciaország minden kiváló tudósa germán származású volt. A germánok között sorolja fel a többek között Dantet, Boccaciot, Michel Angelot, Benvenuto Cellinit, Rafaelt, Lionardot, Galileit és még Columbust is, az ifjú Olaszországból Garibaldit, Cavourt, Mazzinit, Galvanit, Voltát, Rossinit, stb. stb. Chamberlain szerint kultúrát csak árja fajok hoztak létre, a sémi és

250 turáni fajok csak annyiban, amennyiben az árjával keveredtek. Gobineau már ő előtte ugyanezt vallotta és minden valaha létezett kultúrát árja eredetűnek tekintett. Utóbbi szerint ezen kultúrák felbomlását és a történeti államok bukását az okozta, hogy a győztes árja faj összekeveredett az alacsonyabb, az árja által meghódított fajokkal, ami az árja vér megromlását vonta maga után. A római birodalom bukását sem a latifundiumok okozták, hanem okozta az árjáknak a sokféle meghódított törzsekkel való vér keveredése. Gumplowicztól ez a fajdicsőítés távol áll. Ellenkezőleg, nemcsak azt mutatja ki, hogy tiszta fajról, tiszta árjákról, vagy sémikről stb a történelem folyamán sehol sem lehet beszélni, mivel a történelem folyamata az, hogy a győztes népfaj a legyőzöttel vérségileg is eggyé olvad, amalgamizálódik, hogy aztán a számban megnövekedett nép mint egységes faj más fajok ellen folytathassa a harcot, hanem azt a fontos kijelentést teszi, hogy nem a faj, hanem az állam teremt kultúrát, még pedig minden állam, bármilyen népfajhoz tartozzék is. Az állam ugyanis, mint a győztes nép uralmi szervezete, a fáradságos munkát az igába hajtott széles néprétegekre hárítja. Ezáltal az állam egy erőszakos munkamegosztást létesít, amelynek következménye egyrészt a széles néprétegek munkához való szoktatása, erejének felhasználása, másrészt az uralkodó osztályoknak a munka alól való felszabadítása. Az uralkodó kisebbség így felszabadulván a terhes munka alól, a tudományra és művészetre fordíthatja szabad idejét. így lesz az állam, mint az erőszakos munkamegosztás végrehajtója, a kultúra forrása. Az állam és nem a faj. * 3. Első művei a Rasse und Staat, valamint a Philosophisches Staatsrecht, amelynek újabb kiadása Allgemeines Staatsrecht címen jelent meg, fontos lépést jelölnek az elméleti államtudományok terén. Föllépése előtt az állam keletkezését és lényegét illetőleg főleg két felfogás uralkodott: Az egyik felfogás szerint, amely a nagy francia forradalom államelméletének, a Contrat Social-nak volt a leszármazottja, az államot az emberek okossága hozta létre és tartja fönn vagyis annak a fölismerése, hogy az államon belül a jogrend védelme alatt az emberek boldogulásukat könnyebben érhetik el, mint természetes állapotban. * Bosszantó felületesség tehát, ha valaki Chamberlaint, Lapouget és Ammont egy kalap alá fogja Gumplowiczcal, mint azt Balog Arthur teszi, (Az állam tudománya. Budapest, 1909) és utóbbira vonatkozólag is a kővetkezőket írja: A faji elméletek szerint a társadalom fejlődését a faji nemzedékről nemzedékre átszármaztatott, a fajban ekép felhalmozott faji sajátságok határozzák meg.

251 Ezzel a racionalista nézettel szemben állott a történeti iskoláé, mely azt vallotta, hogy az állam nem az előnyök felismerése folytán keletkezett, amelyeket tagjainak nyújt, nem is az egyének érdekében áll fenn hanem megvalósítása a különböző fajoknak vagy nemzeteknek a jogról, az igazságról, az erkölcsről táplált sajátos eszméinek. Találóan feiezik ki az egész iskolát Lazarus szazai: Jeder Staat ist eine geäusserte, der Realität eingebildete Idee eines Volkes. Gumplowicz elvetette ezeket a metafizikai elméleteket és történeti és etnográfiai tanulmányai folytán arra az eredményre jutott, hogy az állam uralom, az uralom jogilag szervezett formája, vagyis eey olyan politikai berendezés, melyet egy győztes nép a legyőzöttre rákényszerít abból a célból, hogy a legyőzötteket ezen hatalmi berendezés segélyével gazdaságilag kihasználja a maga javára, más szóval: hogy egyik nép vagy társadalmi réteg politikai eszközökkel, vagyis lényegében erőszakkal gazdasági értékeket csikarjon ki. Egy állam sem jött létre Gumplowicz szerint más úton. Mindenütt és minden időben egy harcias nép leveri a kevésbbé harciasat és szolgaságba sülyeszti ezt. A nyílt erőszak azonban rendkívül terhes, Szükség van tehát az uralom biztosítása és a legyőzöttek állandó megdolgoztatása, kihasználása végett olyan intézményekre, melyek ezt az uralmat megszilárdítják és állandósítják. Ezek az intézmények teszik ki az állam alkotmányát. Bármilyen sokféle változatosságot is mutassanak ezek az alkotmányformák fel, lényegük állandóan egy és ugyanaz: az erős kisebbség javára megdolgoztatni, munkamotorokká tenni a gyenge népmilliókat, másszóval gazdasági ellenérték nélkül vagy legalább is nem egyenlő ellenértékkel, tehát erőszakkal, mondjuk politikával, jutni az uralom alá vetett faj vagy osztály gazdasági javaihoz, munkaerejéhez, A modern alkotmányos állam intézményei ravaszul befödik az erőszakot, amelyet egyik osztály a másik felett gyakorol, de az állam szerepe itt is ugyanaz. Mindenütt, ahol van egy nép vagy osztály, mely ellenérték nélkül jut gazdasági előnyökhöz, szükség van ezen Mehrwert biztosítása végett uralmi berendezésekre, amelyek az állam alkotmányát, politikáját, jogát képezik. Az a gondolat, hogy az állam nem a jog és igazság örök épülete, hanem az uralom egyik eszköze, nem volt ismeretlen már Gumplowicz előtt sem. Szocialista írók gyakran emlegették: az osztályállamot. Engels és Marx sokat foglalkoztak az állam szerepével, különösen a modern államéval, az államnak a társadalomhoz való viszonyával. Lassalle, bár ebben a kérdésben is éles ellentét választotta el Marxtól, maga is kifejtette egy kis népies brosúrában, hogy az állam alkotmányát az osztályok erőviszonyai határozzák meg. Mégis

252 épen a szoczialista írók olvasása győz meg bennünket arról, milyen nagyok e téren Gumplowicz érdemei. Mert amit ő előtte mondottak és írtak, azok csak gondolatfoszlányok voltak, az állam történeti szerepének rendszeres végiggondolása nélkül. Szinte meglepő, hogy olyan férfiak is, mint Marx és Engels, mily kevéssé látják teljes világításban az állam történeti szerepét, ami különben jórészt annak tulajdonítható, hogy történeti materializmusuk nem fogadta el az erőszakot már eredetileg is önálló tényezőül, hanem erre még alább visszatérünk a politikában, az állam alkotmányában, jogában csak a gazdasági rend függvényét hogy ne mondjuk ideológiáját látták. Engels úgy fogja fel a dolgot, hogy ugyanazon egy társadalmon belül az idő folyamán vagyonkülönbségek támadnak, és az eredeti, az ősi vagyonközösség felbomlása után a társadalom birtokosokra és birtoktalanokra szakadozik. Már most gondoskodni kell olyan társadalmi intézményekről, amelyek a birtokosokat a vagyontalanok forradalmaitól megvédik és a birtok uralmát biztosítják. Engels ezen álláspontja sok világosságot vet a már kialakult állam szerepére, de nem érteti meg velünk az állam lényegét és szerepét kellőképen, mert ellentmond a történeti tényeknek, melyek azt tanítják, hogy az állam, ez a szervezett uralom, nem ugyanazon társadalom gazdasági differenciálódása folytán állott elő, hanem különböző népek összeütközése folytán, amelyek egyike a másikat uralma alá veti. Következésképen az állam nem ugyanazon társadalomban már előzőleg végbement gazdasági tagozódásnak kísérője, felülépítménye, hanem idegen nép meghódításából származó uralom. Ez azt jelenti, hogy nem osztályok alakultak ki előbb, és ennek biztosítására jött létre az állam, hanem fordítva, az állam forrása az osztályképződésnek. És itt élesen látszik, hogy a történelmi materializmus, amely annyira hangsúlyozta, hogy a történelem nem egyének, hanem társadalmi osztályok harca, viszont azt nem látta meg, hogy a történelem nemcsak osztályok, hanem népek harca is.* Úgy hisszük még kevésbbé látta meg Marx az állam szerepét ennek világtörténeti jelentőségében.** Szerinte a középkor nem * Az állam keletkezését gazdasági tagozódás útján különben Gumplovicz sem tartja lehetetlennek, de csak mint ritka kivételt. (Grundriss 2-ik kiadás. 1905. 229. old.) De úgy látjuk, későbbi műveiben ezt elejti, az osztályképződést kizárólag csak heterogén népek harcára vezeti vissza. (Lásd: Rassenkampf. 1909. 3-ik kiadás, 218. old.) ** Ε sorok írása közben jelent meg magyarul Marx és Engels válogatott művei-nek második kötete. Ebben is megerősítve látjuk fenti állításunkat.

253 is ismert államot, az állam egészen modern képződmény, és nem egyéb, mint a kapitalista termelési rend közjogi formája, melyet a nagy francia forradalom hozott létre. Bár szintén egyoldalú, de sokkal távolabbi az a perspektíva, melyből Gumplovicz nézi a jelenségeket. Szerinte az állam, mint az uralom szervezett formája meg volt minden időben, mert az élet legrejtelmesebb megnyilatkozása, hogy az erősebb kihasználja a gyengébbet, egyik nép vagy osztály a másikat. Hosszasan fejtegeti könyveiben azt a folyamatot, mely a hódítástól és a nyílt erőszaktól egészen a jog kialakulásáig elvezet, és amíg a különböző népek harcából az állam gazdasági, jogi, erkölcsi és kulturális élete kiképződik. Szerinte a történelem folyamán mélyreható reformon egy társadalom sem ment keresztül mindaddig, míg más társadalmakkal nem jutott összeütközésbe. Sok adatot sorakoztat amellett az álláspontja mellett, hogy egy nép határtalan időkig elmaradhat ugyanazon a kulturális fokon, ha idegen néppel nem kerül összeütközésbe. (Rassenkampf, 200 old.) Osztályképződés nincs heterogén népek nélkül. Magában a társadalomban ugyanazon népfajban csak a másodlagos tagozódások, minők az egyes hivatások, foglalkozási ágak kialakulása mennek végbe békés úton. Míg a történelmi materializmus szerint tehát egy találmány, pl. valamely technikai eszköz feltalálása oly jelentős változást idézhet elő a társadalomban, hogy ennek egész belső szerkezete mélyreható átalakuláson megy keresztül, addig Gumplowicz szerint mélyreható, a társadalmi organizmus egész szerkezetét érintő változás idegen néppel való összeütközés nélkül be nem következhetik. Szerinte, mint láttuk, az osztálytagozódás sem a társadalmon belül előálló vagyonkülönbségeknek a következménye, hanem a népek harcának, az egyik nép győzelmének a másik nép felett. A győztes nép, az uralkodó osztály eredetileg fajilag is más, mint a meghódított paraszt, vagy a bevándorolt külföldi, amely a kereskedő osztályt képezi. Az osztálytagozódás és osztályharc csak a különböző fajok harcának a folytatása. A győztes A góthai programmot kritizálva, Marx azt írja (425. oldal első sorai) a pártprogrammról, mert a helyett, hogy a fennálló társadalomban (s ez érvényes a jövendőre is) látná a fennálló állam (vagy a jövő társadalomban a jövendő állam) alapját, az államot mint valami önálló lényt fogja fel, amelynek saját szellemi, erkölcsi, szabad alapjai vannak. Szóval a mindenkor fennálló társadalom az állam alapja. Néhány sorral lejebb ennek az ellenkezőjét olvassuk, itt már azt halljuk, hogy: a mai társadalom a kapitalista társadalom, mely minden kultúrállamban fennáll... Ellenben a mai állam minden országban más... Ha a társadalom ugyanaz és a társadalom képezi az állam alapját, hogyan lehet ez az állam mindenütt más?

254 faj uralma intézményileg is biztosíttatván, kiváltságos helyzete a később bekövetkező vérkeveredés után is megmarad. Azt a gondolatot, hogy a különböző osztályok, a földbirtokos, kereskedő és a paraszt eredetileg más és más fajt képeznek, hogy tehát az osztályok a háborút folytatott néptörzsek folytatásai, könyveiben következetesen keresztül is viszi. Gondolatmenete a következő: A győztes nép pontosan körülírja a legyőzötthöz való viszonyát. A nyers erő megvonja saját maga hatalmának határvonalát. Ez a jog gyökere. Meg lévén állapítva a győztes faj jogi helyzete, dacára a vérkeveredésnek, dacára egyesek felemelkedésének és egyesek lesülyedésének a szolgasorba, az osztályok jogi helyzete nem változik, illetve a faji ellentét eltűntével is megmarad a hatalmi és jogi ellentét. Ilyen módon az osztályok harcát is visszavezeti Gumplowicz a népek harcára, a heterogén népcsoportok összeütközésére. 4. Örök a harc tehát a népek és társadalmi rétegek között, csak a harc formája változik. Ez rendszerének idegzete. Ami a Nílus országában, az Eufrát és Tigris lapályán, az Indus és Ganges alföldjein, Irán fönsíkján, az Amur és Hoangho hegyvidékén és végül Előázsiában lejátszódott: ugyanez ismétlődött meg Európában, ugyanez ismétlődött meg a tengeren túl a Mississipi és Rio Grande partjain északon, ugyanez az Amazon folyó forrásainál és a Cordillerák völgyeiben. És a harc eredménye? A hatalmasabb népcsoport diadala a gyengébb fölött, míg a győztes egy nálánál ismét hatalmasabb népnek lesz szolgája, tovább és tovább a modern nagy nemzeti államok kialakulásáig, ahol azonban a harc szintén nem áll meg, hanem még tovább folyik a nagy népek között, még nagyobb közösségek kialakulásáig. Kultúra alakul a hódítás nyomán az államban, de ez a kultúra föléli önmagát, mert puhulttá teszi az uralkodó rétegeket, amely így nem lesz képes ellentállani a barbárok támadásainak. De más immanens erők is fizikai kényszerűséggel a kifejlett állam bukásához vezetnek. A győztes népfaj, hogy ne kelljen állandóan fegyverben állania, intézményileg állapítja meg uralmát, megszabja hatalmának határvonalát. Ez a jog. A jog azonban a másik oldalról kötelesség. Most már nem fordul a győztes sem a nyílt erőszakhoz, hiszen határt szab neki a törvény. (Mivel azonban a jog tartalmát az erőviszonyok döntik el és így a jog csak az egyéni erőszaknak vet véget, kedvünk volna azt mondani, hogy a jog nem egyéni, hanem osztályerőszak.) Ebből kisarjadzik a jogeszme. Ez az eszme erősödik, izmosodik, míg végre több és több lelket ragad meg, mely folyton támadja a kisebbség uralmát. Így nem csak a külső, hanem a belső barbárok támadása is az állam bukásához vezet, hogy romjain új állam és vele új kul-

255 túra fakadjon. Végzetesség ez, melyen emberi okosság nem változtathat. A legsötétebb pesszimizmussal tölti el Gumplowiczot az emberiség története, ez az örök tragédia. (A történész többé-kevésbbé mind akaratbeteg.) Nincs haladás és nincs visszaesés, ha az egész emberiséget nézzük. Az ember fizikailag is és szellemileg is állandó típus és ebből vezethető le a történelem örökös ismétlődése, mondja Gumplowicz, és túltéve magát a modern evolúció tanításán (az állatfajokat és az összes emberfajtákat egymástól külön keletkezett típusoknak tartja), olyan nyilatkozatokat tesz, melyek a gyerekes naivitással határosak. Úgy véljük ezek a nyilatkozatok is hozzátartoznak az ő egyéniségéhez és színt vetnek egész rendszerére. Ide írjuk egy-két megjegyzését: Őrültség lenne azt hinni, hogy ma nagyobb találmányok vannak, mint évezredek előtt... Vajon a modern filozófia az emberi élet megismerésében messzibbre jutott-e azon igazságnál, melyet a prédikátor ezen tömör mondatban foglal össze: Minden hiúság!... És mit tanít Aristoteles a szelemi haladásra nézve: Nincs olyan igazság, amely egyszer már nem lett volna az ember előtt ismeretes. Amiről; azt hisszük, hogy először fedeztük fel, vagy leltük meg, az már bizonyosan ismerős volt egyszer az emberek előtt, csak feledésbe ment. (Rassenkampf II. kiadás 337.339.) De ha az emberiség történetében nincs is fejlődés, van az egyes nemzetekében véli Gumplowicz. Mert minden nép ugyanazokon a történeti fokokon megy keresztül és kell kikerülhetetlenül keresztülmennie. Ezek a fokok a feudalizmustól a rendiségen, az abszolutizmuson át a parlamentarizmusig, esetleg a népies reszpublikáig vezetnek. A fejlődés tehát az uralomban résztvevők számának a szaporodásában áll. Hogy minden államnak ezeken a fokokon kell keresztülmennie, azt Gumplowicz a történelem adataival szeretné igazolni, de annak a bizonyítása, hogy ez a fejlődés minden államra nézve szükségszerű, szóval hogy itt egy törvényről van szó e szónak természettudomány értelmében, azt Gumplovicz ugyancsak kevéssé tudja bizonyítani. Mert néhány népre nagyjából igaz az, hogy ezeken a fokokon keresztülmentek, mert néhány hűbérállamról tényleg ki lehet mutatni, hogy alkotmánya az abszolutizmusig és vissza ismét az alkotmányos uralomig vezet, ebből még nem következik, hogy itt szociális természettörvényről van szó. Gumplowicznak épen ezek az állításai nem állják meg a kritikát, mert ezeket a történelemből vezette le. Egészen máskép áll a dolog az ő alaptörvényével, az etnikus csoportok harczával. Gumplowicz ugyan azt mondja, hogy ezen törvényt is a történelemből és az etnográfiából nyerte, mi azonban nem vagyunk hajlandók ezt elfogadni. Mi úgy látjuk, hogy az a törvény, hogy minden csoport ellenérték nélkül akar a másiktól gazdasági előnyökhöz jutni, az emberi természeten alapul,

256 szóval egy biológiai és pszichológiai tétel és nem történeti. És épen erre vezethető vissza a Gumplowicz alaptételének a szilárdsága. Kétségkívül nagyszámú történeti adattal is támogatja Gumplowicz alaptörvényét, de téved, ha azt állítja, hogy a történelemből vezeti azt le. Helyesnek fogadjuk el Gumplowicz törvényét a népek és osztályok harcáról. Ezzel azonban nem akarjuk azt mondani, hogy azt elegendőnek is tartjuk a társadalmi élet megértéséhez. Ellenkezőleg, a legnagyobb mértékben egyoldalú és pontatlan elmélet ez, amely mindent az államból szeretne levezetni. Egy valóságos államfetisizmus, amely az államot minden bűvös erővel felruházza. Érthető ez napjainkban, amikor az állam befolyása napról-napra nő, mert hiszen az államhoz fordul az uralkodó osztály, a szocializmus elleni harcában, és az államhoz fordul a szervezkedő proletariátus, ettől várván a nagy néptömegek javára szolgáló berendezkedések megvalósítását. Az állam csodaerejébe vetett ez a hit tehát érthető, de evvel nem sikerül Gumplowicznak a társadalom belső életének magyarázatát adni. Eltekintve attól, hogy nála feledésbe ment a társadalomnak és az államnak az a szétválasztása, amelyet a történeti iskola és főleg a történelmi materializmus nyújtott, elfogadva azt, amit mond, hogy az államban egyik osztály nem megfelelő ellenérték útján, hanem politikai úton, tehát erőszakkal szerez más osztálytól gazdasági előnyt, hiányzik annak a magyarázata, miért nyerte ez az erőszak egyszer a rabszolgaság, másszor a jobbágyság, ismét másszor a bérgazdaság formáját? És ezen a téren kiegészítésre szorul elmélete a történelmi materializmus vizsgálódásaival, amely kimutatta, hogy az osztályuralom formája és a termelési rend között szoros összefüggés áll fenn, és hogy az osztályképződésben az erőszakon kívül a gazdasági rendnek mekkora szerep jut. Gumplowicz azokat a kérdéseket, amelyeket a történelmi materializmus felvetett, egyáltalán nem is tárgyalja. A társadalom gazdasági éleiére vonatkozó megjegyzései semmitmondó általánosítások. (V. ö. Grundriss der Sociologie II. kiadásában a Munka szervezeté-ről szóló részt, hol ilyenek foglaltatnak: Ha egy győztes csoport földművelő népre bukkan, ezt földművelésre kényszeríti, tengerparton pedig matrózszolgálatra és hajóépítésre fogják a legyőzötteket kényszeríteni. Súlyos igazságok!) A harcias alakulatok mellett a békés kooperáció és a gazgasági munkamegosztás szerepét az erőszakos munkamegosztás mellett figyelmen kívül hagyta. Pedig a gazdasági élet vizsgálata nélkül az sem érthető, milyen nagy terjedelmű társadalmak képződhetnek. Gumplowicz fölveszi, hogy a fejlődés folyamata az, hogy mind nagyobb

257 és nagyobb népcsoportok képződnek. Ámde tudunk eseteket nemcsak államok bukásáról, hanem nagy társadalmak szétszakadásáról is és fel kell vennünk, hogy a népcsoportok integrálódásának van valamelyes határa. Ezt a határt azt hisszük az szabja meg, milyen nagyfokú társadalmi összműködés lehetséges, ezt pedig a gazdasági rend nélkül elbírálni nem lehet. Gumplowicz az erőviszonyokra vezeti vissza a társadalom rendjét. Jól kivehető minden sorából, hogy ez alatt a kifejezés alatt tisztán a fizikai erőre, tisztán az osztályoknak összeütközés esetén előálló hatalmi túlsúlyára gondol és fel sem veti a kérdést, vajon csupán maga a termelési rend, függetlenül az osztályok erejétől nem-e épen olyan primär tényező a társadalmi rendben, az osztályok politikai és jogi helyzetében, mint maga a hatalmi túlsúly és így az ellenkező végletbe esett, mint a történelmi materializmus, legalább is ennek az a formulázása, mely viszont az erőszaknak nem tulajdonított önálló szerepet és azt vallja, hogy az osztályerőszak ideológia, illetve, hogy valamelyes erőszakos mozgalomnak a sikerét csak az dönti el, a társadalom gazdasági evolúciója bizonyos fejlődési fokot elért-e már vagy sem. Tudvalevő, hogy az erőszak szerepét illetőleg Engels sokat vitatkozik Dühringgel. Azt mondja Engels, hogyha a perzsa háborúk idejében Korinthusban a rabszolgák száma 460.000, Aeginában pedig 470.000 volt, úgy, hogy minden szabad emberre 10 rabszolga esett, akkor ez nem alapulhatott erőszakon, hanem egy kifejlett mű- és kézműiparon és kereskedelmen. Engels ezzel nyilván azt akarja mondani, hogy az erőszak csak külső forma, ideológia a gazdasági rend mellett. Hogy tehát egy rabszolgalázadás vagy nem járhatott sikerrel, az akkori termelési processzus mellett, vagy ha a nyers túlerő folytán sikerrel járt volna is, az eredmény csak újra a rabszolgasághoz való önkéntes visszatérés lett volna, mert hiszen a termelésnek ez a lépcsőfoka nem volt túlhaladva, vagy Marx szavai szerint: még nem fejlődtek ki mindazok az erők, amelyek befogadására a társadalom még elég tág. Nézetünk szerint ez az álláspont egyoldalú. A történelmi materializmus objektív iránya kitűnően meglátta a társadalmat, de nem látta meg az embert. Gumplowicz csak az embert látja és nem látja a társadalmat. Az erőszak nem ideológia, a nyers emberi erő, a szervezett erőszak önálló tényező ma is, volt és lesz és az uralomnak épúgy lehet forrása, mint a gazdasági rend. Nyilvánvaló, hogy mindkét álláspont egyoldalú és a gazdasági rend épen úgy lehet forrása az uralomnak, mint a harc, a nyers erő. Az egyik figyelmen kívülhagyása épen olyan tévedésre vezet, mint

258 a másiké. Minden tényező, mely az erőviszonyokat módosítja, realitással bír. Az osztályok erőviszonyait egy tényezőből megérteni nem lehet. Realitással bír tehát a vallás, az erkölcs, a műveltség stb. is. Azonban ezek tényleg más tényezők függvényei. Az erőszak az erőbeli túlsúly és a gazdasági rend azonban bár egymásra ható, egymást módosító, de eredetileg is önálló tényezők, melyek sem egymásra, sem elemibb erőkre nem vezethetők vissza. 5. Néhány megjegyzést óhajtunk még tenni Gumplowicznak a szocializmussal szemben való álláspontjáról. Természetes, hogy ezen kérdéssel sokat foglalkozik, oly nagy horderejű társadalmi kérdés ez, mely minden gondolkodó fejet állásfoglalásra kényszerít. Rechtsstaat und Sozialismus című könyvében fejtette ki álláspontját. Ebben alapvető tévedésbe esik, mert a modern szocialista mozgalmat a jogállam elméletekből származtatja le. Ő, aki azt hirdeti, hogy a történelem népek és szociális csoportok harca, nem veszi még ekkor észre a szocializmus osztályharcjellegét és úgy hiszi, hogy a szocialista-mozgalom a jogállam teóriák egyenlőségtanából hajtott ki. Mivel pedig az állam uralom, egyenlőségről beszélni az államban képtelenség, ez ellenkezik az állam fogalmával, ellenkezik a történelem tanúságaival, mely szerint egyik nép vagy osztály uralkodik a másikon. A szocializmus üres ábránd. Ugyancsak nekitámad ebben a könyvében Lassallenak, aki egyik beszédében a szegény osztályok nagy asszociációjának nevezte az államot. Ellenkezőleg, kiált fel Gumplowicz, az állam nem a tömegé, hanem a tömeg az államé, az államot mindenkor az uralkodó kisebbség irányítja és fogja irányítani, aki tehát jogállamot és szocializmust prédikál, az az állam megsemmisítését és elpusztítását prédikálja. Õ örök természettörvénynek látta azt, hogy a kisebbség a nagy néptömeget kizsákmányolja. Csoda-e, hogy egy természettörvénnyel szemben minden emberi törekvést, minden társadalmi mozgalmat hiábavalónak látott, és azt mondja, hogy bár az uralom nyomja a népet, azon nem lehet segíteni és haladás csak ezen uralom alatt lehetséges. Minél erősebb lett szeme láttára a tömeg szervezkedése, minél hevesebben ostromolta a szocializmus a mai államot, de egyúttal kényszerítette ezt a nagy néptömeg érdekeit is szolgáló berendezkedésre, minél jobban csökkentette a szakszervezetekbe sorakozott munkásosztály a tőkésosztály Mehrwert-jét és kényszerült ez a proletariátuson ért veszteséget a gyarmatok kizsákmányolása útján pótolni,* annál * Az a megismerés lesz előttem napról-napra erősebb, hogy a munkásosztály szervezkedése és a gyarmatosítás között szoros összefüggés van.

259 nagyobb lett Gumplowicz féltékenysége, hogy a szocializmus még meg találja cáfolni az ő örök természettörvényét, az ő államelméletét. Ám dacára ezen örök természettörvénynek, dacára a történelem folytonos ismétlődésének, kénytelen elismerni a szocializmusról: sie steht bisher einzig da in der Geschichte. Majd Ratzenhofer hatása alatt kijelenti, hogy a jövő a civilizált államé, amely a mai sokféle érdek helyett az általános érdeket fogja szolgálni, könyvének egy más helyén pedig a szociális csoportok harmonikus összműködéséről beszél. Ámde mindez legalább is a szociális csoportok egyenlőségét vagy egyensúlyát tételezi föl, és nagyon is hasonlít a Gumplowicz által előzőleg annyira támadott jogállam teóriákhoz. A szociális osztályok ezen formai egyenlőségénél azonban tovább jutni nem tudott, a nagy néprétegeknek gazdasági felemelkedésükre irányuló mozgalmait és ezeknek a mai társadalmi rend gyökeres átalakítására irányuló törekvéseit kulturellenesnek, és a szocializmust utópisztikus fecsegésnek tartotta. Így hirdette ezt Ludwig Gumplowicz egy hosszú életen át. A fia szocialista képviselő. Lánczi Jenő. Minden osztály törekszik arra, hogy ellenérték nélkül jusson gazdasági javakhoz. Minél jobban csökkenti a proletariátus a szervezkedése és sokféle államintézmény útján a tőke profitját, annál inkább fordul ez oly területek felé, ahol ez az akadály nincs meg, szóval más népek felé. Az osztályközi ellenérték nélküli szerzés csökkenését egy nemzetközi kifosztással akarja pótolni.

Az egyke Egy fertály, egy gyerek. Szántunk, de nem vetünk. (Az ormánsági paraszt mondásai.) A morbus latifundii-val együtt jár a negyedtelkes betegség. Az arisztokrata hajiadóságú magyar parasztnak a magasabb standard of life felé való törekvése kivándorlásban, vagy az egyke-szokásban keres megoldást, amint azt épen a körülményei, a meggyőződése, a vallási vagy egyéb motívumai diktálják. Ez az egyke-kérdés rövid diagnózisa. És a prognózisa?... Két esztendeje, hogy egy pár nagyobb lapunk hasábjain (Az Újság, 1907 április 14; Budapesti Hírlap, április 23) részletesen ismertettem a mozgalmat, amelyet vármegyéink az egyke-kérdésben megindítottak. Azóta a vármegyék közös akcióra egyesültek s az őszi kaposvári egyke-konferencia már nem ok nélkül fogja foglalkoztatni a közvéleményt. Az egyke-kérdés csak minálunk mostohagyermeke a publicisztikának és a tudományos vizsgálódásnak. Franciaországban a tudományt és a napi sajtót egyaránt érdekli a népszaporodás kérdése: ott az egyke nemzeti ügye a nacionalista sajtónak csak úgy, mint a szocialistának. Miben áll ennek a kérdésnek igazi jelentősége? Tudományos beállításban: a neomalthuzianizmusnak ma már többé-kevésbbé elfogadott tanai mellett sem közömbös a tömegek gazdasági produktivitására, a munkamegosztásra, az intenzívebb agrikultúrára a gyermeklétszám mindaddig a beláthatatlan időkig, ameddig a mezőgazdasági termelés az iparinak formáját meg nem közelíti. Gyakorlati beállításban: a holnap kérdései követelik sürgősen az egyke-kérdés valamilyen megoldását az általánosan közeledő agrárius termelési korszak bekövetkeztére. A termelésnek és a népszaporodásnak egymásra ritmikusan következő hullámzása ma általánosan a

261 meliorációk és a mélyebbben szántás korszakát éli. A kiváltkép iparos államok agrárius politikát sürgetnek. Németország népessége a legutolsó, 1907-ig terjedő tíz esztendőben nyolc és fél millióval, Angliáé három millióval szaporodott. A nemzetek versenye még nem ért véget s a dreadnoughtitisz idején nem közömbös dolog az, hogy ugyanennyi idő alatt Franciaország csak félmillió lakossal számít többet. Azok a vértelenül elveszített hadtestek, amelyeket a francia politikusok és publicisták siratnak, nemcsak ágyútölteléknek lettek volna jók, hanem a nagy agrárversengésben gazdasági tényezőknek is. Mert ebben ma még mindig több ember kell, mint gép. Oroszország az utolsó tíz esztendőben tizenhat millió emberrel és évi negyven millió métermázsa búzával lett nehezebb. A neomalthuzianista elv úgy látszik, csak a családok eugenetikájára vonatkozhatik még ez idő szerint. A gazdasági rend nem ismer eugenetikát, legfölebb azt, amit az államok az alkoholdegeneráció rettenetes formájában ok nélkül zúdítanak reá. Természetesen csak nagy vonásokban mondhatjuk azt, hogy az egyke az ipari kapitalizmus okozta betegség, s hogy utána az agrárius kapitalizmusnak a sok gyerek az érdeke. A népesedéstudomány mai állása szerint is, mint Kovács Gábor a népesedés elméletéről írt munkájában kifejtette, számtalan motívum az, amely az egyénnél a családi létszámot irányítja s e motívumok között a gazdaságinak törvényszerűsége nem több, mint a legszubjektívebb természetű egyéb vallási, pszichológiai motívumok érvényesülése. Különösen minálunk Magyarországon, ahol nemzetiségi és vallási tényezőkkel való összefüggését világosan ki lehet mutatni, s hol a nagyobb igényű, műveltebb reformátusságnak s a magyarságnak térveszteségével is kapcsolatos. I. Az egyke története és elhelyezkedése. Sajátságos dolog, hogy az egyke Magyarországon nem összefüggő, hanem nagyjában elszórt területeken keletkezett és terjedt el. Cauderliernek Les lois de la population en France címen megírt nagy tanulmányában és a hozzá kiadott részletes atlaszban nagyon erősen összefüggő egyke-területeket találunk, amelyek a múlt század elején elkezdenek stagnálni, sőt a legtöbb azután a század derekán a depopulációba is átcsap. Minálunk nem ez a formája az egykének: annyira pszichológiai rugók mozgatják, hogy legelőször kezd lábrakapni a baranyai Ormánságban, s aztán csaknem egyidejűleg az erdélyi szászok között, majd a hontmegyei luteránus lakosságú részeken. Nagyjából mégis francia divat. A Dunántúlon, ahol az egyke a legelterjedtebb, jártak Napoleon hadai. Értékes följegyzéseket közölt velem az egész magyarországi egykeugy történetéről Mende Lajos dr., kir. tanácsos, ny. vármegyei főorvos úr, akinek hosszú időn át alkalma volt megfigyelni és kutatni az egyke megnyilvánulásait. Az ő följegyzései szerint általában mondható, hogy a Dunántúl a rendszer fészke. Azonban, mint a kutatók állítják, Erdély, Pestmegye és a Délvidék sem ment tőle. De a legnagyobb arányú a Dunajobbparton. Baranya-, Tolna-, Somogy-, Veszprém-, Zala-, Fejér- és Vas-

262 megyében úgyszólván közismert, a Dráva mentén e szokás csaknem általános. Az egy-gyermekrendszer e meghonosodása a Dunántúlon igen valószínűleg szoros kapcsolatban van az 1809-iki inszurrekcióval; elterjedését mindenesetre az segítette elő. Napóleon 1805-ben elfoglalta Bécset és ettől kezdve csapatai folyton háborgatták a szomszédos magyar megyéket; sőt később Magyarország lett a háború színhelye. Közel Komáromig az egész terület francia kézre jutott. Emez ütközetek a franciák helyenkénti megtelepedésével jártak. A csapatok nyomán sok francia maradozott el és családot alapított. Győr vidékén még most is több család van, mely a francia jelzőt viseli: Francia Kovács János, Francia Szabó Péter stb. A francia szokásokat meghonosították a francia telepesek; ennek nyomán terjedt a szokás mind jobban és jobban. De e szokás terjedésének mélyebb okai vannak, mint a puszta utánzás. Nem véletlen, hogy Baranyában terjedt el legelőbb az egyke. Nem véletlen, hogy a magyar járásokban, amelyek síkon feküsznek s rossz legelőik, vízhiányuk miatt nem űzhetnek igazi állattenyésztést s a szemtermelésre vannak utalva. Nem véletlen, hogy a vasút mellett seholsem egykések a falvak. Nem véletlen, hogy először az erősebb igényű, nagyobb műveltségű reformátusok között terjedt el s azután kezdte ki a katholikus vallású falvakat. Nem véletlen, hogy a magyarok között van elterjedve s csak majd azután terjed ha gátat nem lehet neki vetni a németek között. Természetesen a gazdasági ok nem egyoldalú. A magyar gazda földszeretete, arisztokratikus hajlandósága, megnövekedett életigényei mind hozzájárulnak. Az ormánsági paraszt kultúrember. Alkalmam volt két év előtt a nagy francia szőlősgazdamozgalom egypár emberével beszélni. Mondhatom, hogy a mi parasztgazdáink nagyon is kiállják velük a versenyt intelligencia és műveltség dolgában. Így aztán ennek a parasztnak lelki rugói is, amelyek házasságának szaporaságát befolyásolják, összetettebbek, különböző gazdasági, erkölcsi, vallási, lelki motívumok, olykor a saját külön közvéleményük is, nagyon sokszor determinálják. A továbbiakban csak a baranyai egykével fogunk részletesebben foglalkozni; főleg azért, mert az egységesebb terület áttekintése sokkal jobban megkönnyíti a pontosabb szociográfiai felvételt s a következtetéseket. De másrészt épen Baranya példáján szemlélhetjük az egykés falvaknak valamennyi lehetséges típusát: a városmellettit csak úgy, mint az extenzív gazdagságút. Baranyavármegyében az egyke keletkezésének ideje egyes vidékeken feltűnően összeesik a földrajzi és gazdasági tagozódással. Három nagy egykevidék van: a dunamenti, az ormánsági és a mecsekvidéki. A két első síkvidék, latifundiumok és hitbizományok ércgyűrűjétől övezetten, míg az utóbbi hegyalja-rendszerű, legelőkre és szőlőkre alkalmas s a város környezetében fekvő. A dunamenti egykevidék Mohácstól délfelé húzódik le a Duna széles, síkká fejlődött völgyében. Kölked, Dályok, Izsép, Vörösmart, Sepse, Csuza, Kő, Laskó, Kopács, mindmegannyi népesebb jómódú

263 község, vallásra nézve a Duna-Dráva szögletiek reformátusok, a többi katholikus, vagy görög-keleti. Ezt az egykevidéket, mely így a Duna- Dráva által van keletről és délről körülhatárolva, nyugaton természetes határként a baranyabáni hegylánc zárja be termékeny szőlőhegyeivel. A másik és legtipikusabb egykevidék az ormánsági róna. A siklósi hegy alatt, az egész Drávavölgyben, föl egészen a Mecsek aljáig, földrajzi és gazdasági tekintetben egy vidéket képez. Síkföld, szárazabb éghajlatú, jó szemtermő, de már legelője kevesebb. Színmagyar fajnéppel sűrűn betelepítve. Apró, kicsiny lakosságú községeik közel egymás mellett feküsznek. Két, egymásba olvadó vidék ez: a siklósi hegyalja s az ormánsági róna. Református vallású falvaikban mindenütt, még a legkisebbekben is, karcsú, fehérremeszelt templomtorony emelkedik, ez legvilágosabb jele annak, hogy a nép jólétben élt s még hanyatló gazdasága mellett is ragaszkodik szokásaihoz, hitéhez. Sajátságos etnográfiai csoport a legtisztább értelemben vett Ormánság: az a mintegy 50 községből álló vidék, amely nyugatról Drávafokon, keletről Diósviszlón végződik. Lukácsy Imre diósviszlói lelkész, az Ormánság nagy ismerője ennek a vidéknek tiszta ormánsági eredetű lakosságát ma már csak 17 ezerre becsüli. Szokásaik, hagyományaik mellett váltig kitartanak, de azért bizony veszni induló, hanyatló faj, már sok közöttük az idegen: a bevándorolt, vagy a cseléd. Az ormánsági róna fönt északon szelíden simul bele a Mecsek aljába. Ez a vidék is színmagyar, de már katholikus vallású s ma már ez is hatalmasan kezdi tanulni az egykét. A Mecsekaljának már mások a gazdasági viszonyai: itt elég jók a legelők, elég jól fizetnek a szőlők is. A Pécs fölött kelet-nyugati irányban elhúzódó Mecsek láncában feküsznek ezek az egykés községek szép sorjában. A város piacát élelmezik, csakúgy, mint a hozzájuk számítódó mecsekhegyháti egypár magyar helység, amely a legújabb időkben már szintén az egykedivat rabjává lett. Nyugatról keletre menve: Boda, Bakonya, Kővágótőttős, Kővágószőllős, Cserkút, Patacs, Rácváros Pécsnek ez a Hétfaluja képezi a nyugati hegyalját, ahol a leányok tizenöthúszezer koronás egyetmást visznek a házhoz stafírungképen. Már a keleti Hegyalja valamivel kevésbé fényűzőbb: a közeli bányavidék gazdasági és etnográfiai szférájába tartozik. A jó legelő miatt gazdagodó Mecsek-hegyháton is egyedül a város közelsége és az aránylag kelleténél gyorsabban eltanult igényeik azok, amik az egyke-rendszert kifejlesztették. Az adatok összegyűjtésénél eleinte egy-két község egész részletes felvételét terveztük, családonkint; mert érdekes lett volna annak a közelebbi megvilágosítása, hogy az egyke esetleges elhalálozása után, nyolc-tíz évi szünet után megszületik a második egyke s hogy a házasság első három-négy esztendeje majdnem mindenütt meddő (néhol a közvélemény egyenesen megbélyegzi azt az anyát, akinek a házasság első esztendejében már megszületik a gyermeke) de ezt a tervet később elejtettük. Mert bármennyire intelligens és az ügy iránt komolyan érdeklődni kezdő parasztsággal állunk is szemben (a törvényhatósági közgyűlésen ők maguk kardoskodtak legjobban az adatgyűjtés mellett) mégis a családi élet dolgaiba való belenyúlás

264 lett volna az olyatén természetű, családonkinti összeírás, amilyent még a statisztikai hivatal sem foganatosított. Ellenben igénybe vettük a központi statisztikai hivatal készséges és hathatós közreműködését az egyéb adatok összegyűjtésénél, úgyszinte a magánosok által felajánlott, sokszor nagyon érdekes adatgyűjtéseket és szakvéleményeket, nemkülönben a községi elöljáróságoknak kérdőpontokra adott véleményeit. Ezeket a kérdőpontokat nem lehetett a gazdasági viszonyok teljes részletezésére kiterjeszteni, mégis a mi kulturparasztjaink és ritka intelligenciájú jegyzőink egyik-másik idevágó jelentése annyira érdekes, találó és bátor, hogy az elért eredménnyel teljesen meg lehetünk elégedve. Nagyjában a tipikus egykevidékek szerint fogom most a beérkezett jelentések leszűrődött eredményeit ismertetni, hogy aztán az okokat és az ajánlott orvosságokat szemügyre vehessük. 2. Az egyke a Dunamentén. A Dunamentén elterülő egykés falvak természetes földrajzi határa észak felé Mohács városa. A Mohácstól északra fekvő, jobb legelőjű és szőlőhegyekkel is bíró községek nem hódolnak az egykének. Mohácstól délre, le egészen a Duna-Dráva szögletéig, a Duna belsejében sorakoznak ezek az egykés falvak egymás mellé. Mint az egész vidékre jellemzőt, kiemeljük a mohácsi járás főszolgabírájának jelentéséből a következőket: Megállapíthatom ténykép, hogy járásomban az egy-gyermekrendszer a református vallású magyaroknál különösen Kölked és Mohács községekben dívik és kezd már Dályokon és Izsépen is a sokácok között lábrakapni. Mindenesetre feltűnő jelenség, amelynek különleges okai lehetnek, hogy épen a református magyarság az, amelynél ez a baj leginkább szembeötlő módon jelentkezik. Jelentkezik és terjed ez az intelligens osztálynál is. A kedvezőtlen gazdasági viszonyok, a élet nehéz volta, a kényelemszeretet és bizonyára örökösödési jogrendszerünk (az egyenlő osztozkodás elve) is erősen befolyásolják ezt a kérdést. Egy gyermekkel olcsóbban, könnyebben, kényelmesebben, kevesebb gonddal és bajjal élek meg, sőt a jövőjét is jobban biztosíthatom, mint öttel vagy tízzel. Aminők és ahányfélék tehát az alaptényezőik, az okok, amelyek indítékai és előidézői ennek a bajnak, ugyanolyanoknak és annyiféléknek kell lenniök azoknak az eszközöknek is, amelyekkel ezt a bajt szerintem teljesen megszüntetni ugyan sohasem, de leginkább csökkenteni, korlátozni lehet. A népszellem megváltoztatása, bizonyos kézzelfogható anyagi előnyök nyújtása, (magasabb, illetve több gyermeknél kevesebb adó fizetése, több gyermek után magasabb fizetés) az egy-gyermeket megillető kedvezmények (Véderőtörvény 34..) megszüntetése, viszont ennek és ilyen kedvezményeknek a többgyermekre való kiterjesztése, a gyermeknevelés (iskoláztatás) olcsóbbá tétele és a kényszerosztály mellőzésével a végrendelkezési szabadság biztosítása volnának szerény véleményem szerint egyebek között azok az eszközök, amelyekkel a siker némi kilátásával lehetne az egy-gyermekrendszer kérdésének megoldásához fogni.