PHD DISSZERTÁCIÓ TÉZISEI SOLTI GERGELY DOSZTOJEVSZKIJ: A FÉLKEGYELMŰ MISKIN ALAKJÁNAK MEGFORMÁLÁSA A POÉTIKAI TÖRTÉNETMONDÁS FÉNYÉBEN BUDAPEST 2008
A kutatás tárgya és előzményei A disszertációban alapvető vizsgálódásunk A félkegyelmű című regény főszereplőjére, Lev Nyikolajevics Miskin hercegre összpontosul, arra a hősre, akiben Dosztojevszkij a pozitív szépséget szándékozott megformálni. A kortárs kritika a szereplői alak ellentmondásosságát az író által megjeleníteni kívánt eszme és a társadalom konfliktusának vetületeként értékelte, míg a későbbi kritikai megnyilvánulások a hős belső ellentmondását más-más nézőpontból Dosztojevszkij költői céljának eszközeként fogják fel. A disszertációban ismertetjük A félkegyelműt értelmező klasszikus kritikai megközelítéseket (M. M. Bahtyin, A. P. Szkaftimov, G. M. Fridlender); a Dosztojevszkijösszkiadás jegyzetapparátusából nyomon követjük azokat a tudományos témafelvetéseket, amelyek a regény mai kutatásában méltó folytatást kaptak. A félkegyelmű jelenkori vizsgálatának irányait a Dosztojevszkij-kutatás rendszeres, az irodalomtudományi russzisztika keretében nemzetközi párbeszédet kínáló írásos tudományos fórumain keresztül jelenítjük meg, lásd a Достоевский. Материалы и исследования című kiadványt, valamint ennek kortárs folytatását, a Достоевский и мировая культурa. Альманах című folyóiratot. Az alkotásra vonatkozó kutatástörténet további jelenkori tendenciáit egyrészről a 2001- ben megjelent, aktuális kutatási területeket feltáró nemzetközi tanulmánygyűjtemény (szerkesztette: T. A. Kaszatkina) alapján tekintjük át, amely a tradicionálisnak számító témákat igyekszik új megvilágításba helyezni. Másrészről, nyomon követve a Nemzetközi Dosztojevszkij Társaság tudományos munkásságát, a 2007 nyarán F. M. Dosztojevszkij a kultúrák dialógusának tükrében címmel megrendezett 13. nemzetközi szimpóziuma tudományos előadásait vonjuk be, s mutatunk rá arra, hogy eltérő aspektusok érvényesítésével miként kerülnek új megvilágításba a régi, klasszikus témák. Kutatómunkánkkal is ilyen új megvilágításra vállalkozunk, amikor a hős poétikai alakját kifejezetten az irodalmi szövegben zajló jelentésalkotás folyamatában kíséreljük meg láttatni, s egyúttal az irodalom történetébe is beléptetni. Miskint tehát nem általában a regény műfajával és Dosztojevszkij hőstípusával összekötve faggatjuk, nem a pszichológiai motivációja alapján közelítjük meg, és nem is a keletkezésének történetét állítjuk össze. A regény főhőse a költői jelentés kiemelt közvetítője, így alakján keresztül rendszerbe szervesülnek a különböző, a cselekményes és metaforikus kifejtés síkjain szerveződő poétikai sorok. Szemlélet és módszer A hős alakmegformálásának a problémáját a történetmondás kérdéskörével fűzzük össze, s az összekapcsolódást igyekszünk a formálódó történet több szintjén is feltárni. Ehhez olyan elméleti munkáknak a vonatkozó eredményeire utalunk és építünk, amelyek a műalkotás poétikai
megközelítésének keretében nyújtanak támpontot ahhoz, hogy számba vehessük a szereplői alaknak az eseménytörténeti kifejtésben és egy tágabb szemantikai térben történő poétikai mozgósítását. A szereplői alak és történetmondás kérdésének több szinten történő összekapcsolása esetén (B. V. Tomasevszkij, V. J. Propp, O. M. Frejdenberg és J. M. Lotman megközelítéseire támaszkodva) a hős poétikai jelenségén mindvégig többet értünk, mint csupán a szereplő eseménytörténeti meghatározottságát és ezen a szinten betöltött funkcióját. A többletet annak értelmezése adja, ami a történet fogalmának pontosításán, szintjeinek a differenciálásán keresztül világlik ki. Történet alatt olyan eseménysort érthetünk, amely vonatkozhat a konkrétan megjelenített cselekménysorra; az eseménytörténet kibontásának a síkján Miskin nem egyszer maga is történetmondóvá válik. A hős alakja ekként nemcsak a történet, hanem a történet elmondásának a függvényében is értelmezhető, így kerül a történet mellé a történetmondás kategóriája a cselekmény síkján is. De a történet azonosítható mitológiai, szimbolikus és intertextuális figurához kötődő történetként is, amely Miskin alakjára vetített, így beépül az ő cselekményes történetének értelmezésébe. Ezek az eseménytörténet síkján nem megjelenített vagy nem teljesen végigvezetett történetek többféle poétikai módozatban is körvonalazódnak. A cselekménybe való beépülés oda vezet, hogy a történet szemantikai határai lényegileg növik túl az eseménytörténeti ábrázolás alapján fogható történet jelentéssávjait. Ebben a gondolatkörben vizsgálható az intermedialitás (a regényben kiemelten: a vizualitás) problémája is. A történet szimbolikus szintjét (vö.: megemelkedik a történet) az intertextualitás, illetve intermedialitás (az esemény tárgyi jelentését ezen keresztül más jelentéssíkokra vonatkoztató) szintjével együtt viszont, és e szintek egymáshoz való viszonyát vizsgálva, már a regényszöveg történetmondásának formáit vehetjük számba. Az imént megjelölt szintek mindegyikén lokalizálni szükséges a miskini figurát, az általunk megjelölt szereplői alakot, melynek eredményeképpen feltárul az értelmezésben a cselekményvilág hőse mögött az irodalomtörténetbe beágyazott metaforikus történet is. A disszertációban külön vizsgáljuk az eseménytörténet kibontásának síkját, ahol a regényi cselekmény részletezésében a hősök is szerephez jutnak, lásd a különböző előtörténeteket, Miskin képszerű narratív stílusát, mely a regény nagy gondolataihoz is elvezet, vagy éppen Nasztaszja Filippovna estélyén a történetmondás tematikus megjelenítését. A történetmondás megvalósulhat olyan speciális nézőpontból is, amely nem a hősök, illetve az elbeszélő szövegéhez köthető. A Jézusalakot a regényszöveg hozza rendszeresen mozgásba: Holbein Krisztust ábrázoló alkotásának leírása kétszer is megjelenik a cselekménykibontás folyamán, Nasztaszja Filippovna is festményt képzel el róla. A Holbein-kép pedig beilleszthető a cselekményes történet elemeibe, hiszen valamilyen módon Miskin gondolatvilágára, de a hősökhöz való viszonyára is utal. És e beillesztésnek magának is van története, amely éppen a képi alkotásoknak a történetbe való poétikai bekapcsolódási módozatain keresztül fejthető fel. Hasonlóképpen nyilatkozhatunk Miskin lovag-alakként való értelmezhetőségéről, amelyre a cselekmény több pontján is lehetőség kínálkozik. S bár e lovagi minőség a cselekmény síkján nem mindig ítélhető meg egyértelműen, a miskini történetből mégis
fontos elemekhez kapcsolódik, s Puskinnak az Élt a földön című költeménye a hős lovag-alakká válására is utal a szövegpoétika világában. A félkegyelmű szövegvilágán belül a történetmondás fajtáit tehát a következőkben azonosíthatjuk: az eseménytörténeti részletezés a hős cselekedeteinek a sorát ábrázolja, ugyanakkor a gondolatkifejtés közegévé is válva, az értelmezőt a metaforikus történet síkjára lépteti át. A metaforikus történet kifejtésében döntőnek bizonyul a képszerűség, amely egyben úgy is megnyilatkozik, mint más művészi szövegekből hozott történet (intertextus). A történetmondás eme szintje már nem csupán a konkrét eseménytörténeti részlet értelmezésében ölt testet, hanem a szövegbelső világ poétikájában formálódó, egy irodalom-, sőt művészettörténetbe ágyazott metaforikus történet kifejtésében. Narratológiai vizsgálódás keretében írható le a hősök történetmondásának a szerepe, amely ugyanakkor szintén túlmegy az eseménytörténeti elbeszélés problémakörén. Miskin történetmondása a poétikai történetmondás keretében a hős metaforikussá váló sorsának ábrázolásáról, egy általános emberi tapasztalat kifejtéséről szól, amely történetbe fordítható. Miskinnek mint lovag-alaknak az értelmezését az Aglaja által elszavalt Puskin-költeményen keresztül az intertextuális történetmondás poétikai módjával számot vetve végezzük el. Az Egyiptomi éjszakák segítségével vizsgáljuk az intertextuális történetmondás lehetőségeit, ami többek között azzal is indokolható, hogy a cselekményben a hősök között a felszínre törő konfliktusok a szerelmi háromszög szereplői közül mindig mást-mást tesznek hangsúlyossá. Ezúton is megragadható annak a szerelemnek a mibenléte, amely Miskin, Rogozsin és Nasztaszja Filippovna szerelmi háromszögében a női és férfi szerepek mentén bomlik ki, s amelynek egyik vonatkoztatási pontja éppen az Élt a földön című versen alapozódó Puskin-intertextus. A miskini történetre a Jézus-figurát vonatkoztatva a vizualitás poétikai kontextusában létrejövő történetmondást vizsgáljuk, mégpedig két síkon. Egyrészt a hős képekben gondolkodik, másrészt Jézus a regényben képi ábrázolások tárgyává válik. Holbein képének az a képessége, hogy a cselekményes történet elbeszélésének hiányosságait valamilyen módon meg tudja szüntetni, már Dosztojevszkij képi alkotásokon keresztül (is) megvalósuló történetmondásának a részévé válik. Ezzel a regény egyúttal olyan történetet fejt ki, amely a miskini alakhoz köti a Jézus-figura poétikai jelentéskiteljesítését. A Jézus-figura Miskinre vonatkoztatva a lovag-alakhoz hasonlatosan az intertextuális történetmondás módozataként is felfogható. Ehhez a disszertációban a felmerülő elméleti és interpretációs kérdéseket egyrészt megalapozó, másrészt kiegészítő monográfiákat, kistanulmányokat három csoportba sorolva vesszük számba. Elsőként olyan szakirodalmakat ismertetünk röviden, amelyek általános narratológiai értelmezéseket az orosz poétikában munkálnak ki. Az orosz irodalmi műveken gondolkodó kutatók (W. Schmid és M. Drozda) elsősorban Puskin prózájára támaszkodva alkotják meg koncepciójukat, amelynek különös fontosságát jelen disszertáció szempontjából az adja, hogy a Dosztojevszkij-próza történetmondásának az egész problémaköre A félkegyelműben láthatóan összekapcsolódik a puskini poétika sajátosságainak a számbavételével. A félkegyelműt érintő narratológiai kérdések rendszerezése
után lásd a hőst a szüzsé és a műfaj összefüggésébe helyező bahtyini koncepció narratológiai vonatkozásait, a miskini alakreprezentációt az elbeszélői nézőpontváltással összekapcsoló elméletet (R. Feuer Miller), illetve a hős történetének műfajpoétikai kérdéskörrel történő összekötését (Kovács Árpád) a szakirodalmi áttekintés második pontjában az intertextuális történetmondás problémakörének tárgyalásába illeszkedő munkák közül ismertetünk néhányat. Itt különválasztjuk a kulturális paradigmához, illetve a konkrét irodalmi szöveghagyományokhoz kapcsolódó intertextusokat feldolgozó tanulmányokat, amelyek egyúttal A félkegyelmű főhősének a két fontos alakszerepére a Jézus-figurára és a lovag-alakra történő utalásokat is tartalmaznak. E két alakmegjelenítés kérdése nemcsak a vizualitás témaköréhez vezet át, hanem, mivel a szimbolikus történet síkján azonosítható figurák értelmezését implikálja, a képiségnek a szimbolikusság nézőpontjából történő értelmezési lehetőségét is magában foglalja. A szakirodalom bemutatásának harmadik pontjában a képi és az elbeszélői diskurzus kapcsolatának általános jellegű problémafelvetései keretében lásd: képi kifejezésmód, ekphraszisz, kép és történetmondás a regényi cselekmény kiemelt képe, Holbein alkotásának interpretációjához a képi alkotás elbeszélői funkciójára vonatkozó tanulmányokat tekintünk át. A saját nézőpontunkhoz illeszkedő szakirodalmak mellett ugyanakkor olyan tanulmányokra is hivatkozunk, melyek a regényben jelentésessé váló műalkotásokat A félkegyelmű vizuális kontextusában vizsgálják. A Miskin fontos gondolataihoz is kapcsolódó eme képi kísérők közvetítők bizonyos motívumok jelentésessé válásának a poétikai történetét alkotják meg. Műelemzések A Miskin és a Szegény lovag című fejezetben kiindulási pontként Puskin Élt a földön kezdetű költeményének eredeti kontextusát, a lovagi középkort megidéző Jelenetek a lovagkorból című dráma szövegét vizsgáljuk. Értelmezésünk szerint a lovagkori értékrendben, a korszak szerelmi lírájában meghatározó szolgálat kulcsmotívumához való alakkapcsolódás poétikai keretein belül a főhős, Franz a belső tartalma szerint a művészi létre jellemző alkotó cselekvéssel összhangba hozható lovagi létforma megalkotásáig jut el a dráma végére. A Puskin-dráma hősének szemantikai szüzséje eszerint a tett, a szolgálat jelentéskibontásaként, annak személyes műfajban történő megfogalmazásaként írható le. E jelentéstörténés-sor a fenti fogalmak belső, azaz személyes tartalmának megalkotását rejti magában a külső, szociális kontextusban (a kereskedőlét, vagy a lovaglét által) eleve adott értelmezések helyett. Ehhez részletesen vizsgáljuk azt a dráma végi cselekményszituációt, amely a puskini drámaszövegben kijelöli a szolgálat különböző jelentéseit összehangoló kontextust, amelyben feltárul a szövegjelentés síkján hitelesített költői szolgálat értelme. Franz a szolgálat korábbi értelmezésétől ellépve személyes értelmezéssel munkálja ki létélményét, tehát a hős a szolgálat jelentését újramegjelölés útján értelmezi át, amit, saját dalát énekelve, egy alkotási folyamat
elemeként tár közönsége elé. Ezen keresztül pedig a megszülető dal a puskini szövegegész poétikájában egy szemantikai transzformáció végpontját jelöli meg, s a szolgálat metafizikai értelmét lépteti érvénybe, azaz a szöveg ekkor a kereszténység belső lényegének megnyilvánulásával azonosítja a lovagi szolgálat Franz által elővezetett végső értelmét. E motívum költői jelentése pedig azon a szüzsén keresztül bontakozik ki, melyben a hős alkotásán, költői szaván keresztül eltávolítja magát a szégyentől, s kiérdemli önnön dicsőségét. L. Dällenbach kicsinyítő tükör -elméletét a disszertáció témafelvetésének szempontjára átfogalmazva egy hősnek egy másik irodalmi alak segítségével történő értelmezhetőségének a kérdését tárgyaljuk, s a koncepció kiemelt elemeiről gondolkodva a tükörkép szemantikai státusának a tisztázását igyekszünk elmélyíteni. Franz alkotása tükrözője a dráma cselekményének, s kicsinyítő tükör funkciójában átkerülve A félkegyelműbe, hasonlóképpen értelmezi a regényszöveget, amikor a szolgálat jelentéshátterén szemantikailag motiválttá teszi azt az összefüggést, hogy Nasztaszja Filippovnának a szégyenből való önként vállalt kivezetése egyben Miskin dicsőségeként határozódjék meg. A regény másik lovagi intertextusa pedig elsősorban Rogozsin alakjához kapcsolódik A félkegyelműben. A hős fukarsága, apjától eltérően, már nem a pénzhez, hanem a szerelemhez fűződik, hiszen bizonyos cselekményesen ábrázolt szituációkban Rogozsin tud olyan bőkezű lenni, mint a herceg. Mindez annak a szolgálatnak a lehetőségét rejti magában, amivel Rogozsin nem megvásárolná maga számára az asszonyt, hanem kivásárolná őt áldozati szerepköréből. A fukar lovag nem jelenik meg tükröző szövegként Dosztojevszkij regényében, hiszen Rogozsin, egy bizonyos értelmezési nézőpontból tekintve, mégsem képes élni azzal az alaképítési kettősségből fakadó lehetőséggel, hogy véghezvigye saját dicső tettét. A Dosztojevszkij-mű nem az ő alakjához köti azt a történetet, amely szerint a hős önmagán felülemelkedve elvezeti Nasztaszja Filippovnát addigi szerepétől. Dosztojevszkij alkotása éppen azáltal tud értelmező funkciót betölteni, hogy az eltérő lovagi intertextusokat alapvetően különböző szereplőkhöz köti, mégis felvillantja a lehetőségét e szerepek átjárhatóságának. Rogozsin mint fukar lovag előtt ott a lehetőség a Szegény lovag -gá válásra, a dicsőség elnyerésére, mindez mégsem vezet oda, hogy a hőst Szegény lovag -figuraként azonosíthatnánk. A Miskinhez kötött Szegény lovag -intertextus is, regénybeli kibomlása során, magában rejti annak lehetőségét, hogy a főhős szégyenben marad a többiek előtt, ám ez mégsem realizálódik kiteljesedve a cselekményvilágban. Többek között azért, mert nem a Don Quijoteintertextus által kijelölt, komikus modalitású alakszerep fordul át történetbe. Az Egyiptomi éjszakák című fejezetben a fragmentált szerkezet kérdését puskini szöveghelyeken az Egyiptomi éjszakákban, s ehhez kapcsolódóan a Повесть из римской жизни, valamint a Мы проводили вечер на даче megnevezésű töredékes elbeszélésekben a költői jelentés teljességének vizsgálatával kötjük össze. Nasztaszja Filippovnának A félkegyelmű
cselekményvilágában az esküvő előtt megidézett kleopátrai vonása az alakhoz kötődő szemantikai történet kifejtésében vállal részt, mégpedig kettősen. Egyrészről megjelöli a hősnő szüzsés mozgását az áldozat szerepkörén belül, másfelől pedig miközben a női szereplő folyamatosan együtt tartja Miskint és Rogozsint a cselekményben alakja a szerelem megélhetőségének a problémáját annak újrafogalmazásával köti össze. Nasztaszja Filippovna a szerelmet úgy élheti meg teljességként, hogy Miskinnel a lelki tartalmában, Rogozsinnal a testi dimenziójában részesülhet. Ebből a nézőpontból szemlélve az esküvőtől való visszalépés cselekményes szituációját, a két hős között felszámolható az ellentét, hiszen alakjukon keresztül a szövegvilág képes értelmezni a meghasított szerelem motívumát. Nasztaszja Filipovna katalizátora azoknak a szituációknak kezdve a regény elején a vonaton róla folyó beszélgetéssel, s bevégezve azzal a jelenettel, melyben a holtteste mellett állnak, amelyekkel a szövegvilág újra meg tudja mutatni, hogy Miskin és Rogozsin egyek: alakjukkal egyazon teljességhez vezető két közelítési módot, két komponenst képviselnek. A szövegpoétika a teljesség és töredékesség gondolatát több síkon is egymás mellé rendeli. Az eseménytörténeti ábrázolás szintjén Miskin saját, meglehetősen korlátozott élményvilága alapján fejti ki gondolatait az élet nagy kérdéseiről. E gondolataiban gyakran helyet kap az élet egy olyan pillanatáról való elmélkedés, amely mégis annak teljességét hivatott tükrözni. Idekapcsolódik a hős elbeszélhetőségének a kérdése, hiszen a róla szóló elbeszélői szöveg is töredékessé válik, amikor a herceg fél évre Moszkvába távozik. Amikor Nasztaszja Filippovnára a puskini Kleopátra-alak intertextuális figurája vonatkoztatódik, mely a szerelem, az áldozat szerepének megélhetőségét a sors alakíthatóságával teszi egyenértékűvé, akkor a miskini történetet is új és ezáltal teljesebb nézőpontból értelmezhetjük. A hercegnek az asszony iránti szerelme a Szegény lovag szolgálata is, ám egyúttal a másik iránti részvét is. A Miskin által történetben és tételesen is megfogalmazott részvét (vö.: сострадание) eszméjének a Nasztaszja Filippovna életében való megnyilvánulásáról a regényszöveg poétikai történetmondásán keresztül kaphatunk hírt. A kleopátrai lakoma szimbolikus tartalmára is utaló születésnapi estély, amelyen Miskin házassági ajánlatot tesz a hősnőnek, valójában a züllöttségben rejlő mélyebb szemantikát hívja elő: Nasztaszja Filippovna Kleopátrához hasonlóan úgy bocsátja áruba szerelmét, hogy érte már ő szab árat. A hősnő részt vehet saját életének alakításában, s nemet mond Miskinnek, hiszen amikor teljesen részt vesz az életben, többé már nem szánandó, már nem igényli a részvétet. A történet metaforikus síkjának azonosításában szerepet kapó intertextuális viszonyrendszer alapján Miskin alakja is összeköthető a teljesség töredékesség jelentésaspektusával. A hősnő esetében Miskin az, aki őt továbbsegíti, egy cselekményes szituáció (s ezzel egyenértékűen: egy alakszerep) szemantikai tartalmát átlényegíti, hogy ezen keresztül tehesse teljessé ez a miskini együttérzés a sorsban való részvételt. A továbblépés biztosítja azt, hogy akár új történet születhessen, hiszen
Rogozsin alakjára vonatkoztatva azért jelenhet meg a fukar lovag -figura, amely a miskini lovagság értelmezőjévé válik, mert Nasztaszja Filippovna a kleopátrai döntéshozás helyzetébe lép születésnapi ünnepségén. S az Egyiptomi éjszakák-intertextus mégsem ebben a szituációban bontakozik ki: a szöveg újrafogalmazza a választás helyzetét a tervezett esküvő helyett Nasztaszja véglegesen Rogozsin mellett marad, így mutatva rá arra, hogy a korábbi megjelenítés bizonyos szempontból mégis töredékesként értékelhető. A Holbein-kép. A Halott Krisztus szerepe A félkegyelműben című fejezetben arra a kérdésre összpontosítunk, hogy milyen módon valósul meg az intermedialitás (kiemelten: a vizuális kifejezési formák) poétikai kontextusában a szemantikai jelentéskiteljesedés folyamata. A festmény mint kicsinyítő tükör úgy utal az előző jelre, hogy az adott szemantikai alakzatot értelmezi és újrajelöli, vagyis a hős által bejárandó szüzsés útnak megfelelően el is lép az előző értelmezéstől. A miskini részvét eszméjét melyet a már említett korábbi fejezetben a részvétel poétikai jelentéskiteljesítőjeként vizsgálunk Holbein képe az egyedülléttel jelöli újra. Nasztaszja Filippovna pedig képessé válik egy olyan Krisztus-kép megalkotására, amely megszünteti Jézusnak azt az egyedüllétét, amellyel a cselekményben Miskin is küszködik, s ezzel újrajelöli a szöveg által adott Krisztus-értelmezést, Holbein képét. A Holbein-kép értelmezése kiemelt pontra helyezi a szépség gondolatát, amellyel összefüggésben a dosztojevszkiji alapkoncepció a szépségnek a krisztusi alakon, annak belső lényegét megtestesítő ekvivalens figurán keresztüli ábrázolása úgy tud megvalósulni, hogy a szép főhős, Miskin életéből sem iktatódik ki a nem szép (a kétely, a megkísértődés) tapasztalata. Holbein képén, az ippoliti ekphraszisz alapján, nincs nyoma a szépségnek, s a regényszöveg maga is leválasztja az esztétikai etikai lényegként megnyilvánuló szépről a szépség fogalmát, amikor olyan helyzetekben is megidézi azt, amely Miskin tapasztalásával ellentétes. A Dosztojevszkij-szöveg a szépség fogalmát időről időre elveszíti és újra megjelöli, újra felismerhetővé teszi nincs tehát statikus szépségfogalom. A szöveg áttételeken keresztül bekapcsol különböző szemantikai jegyeket a szépség gondolatkörébe, mégpedig úgy, hogy a szépség tematikus előfordulási helyén megjelenő motívum megismétlődik ott is, ahol a szépség témaként meg sem jelenik. E motívumnak a megformálási módozatait is értelmezhetjük töredékesnek, azt tartva szem előtt, hogy a regényszövegnek újra kell mondania (újra kell fogalmaznia) a motívumot, rávilágítva ezáltal korábbi megjelenítésének az értelmére is. Ebben a kontextusban az újrafogalmazások, melyek egyikeként értékelhetjük Holbein alkotását, a költői jelentéskifejtés történetének megalkotásában vesznek részt.
E gondolatot visszavezetjük a már tárgyalt teljesség töredékesség problémaköréhez. A töredékes szituáció újramondásának poétikai sora olyan láncolatként azonosítható, amely a Miskin által történet formájában elővezetett gondolatokat (vö. a szépség, a részvét, a szolgálat szemantikai körébe tartozó kifejtésekkel) képi alkotásba fordítja. Holbein festménye pedig illetve Nasztaszja Filippovna ehhez kötött gondolati képe e motívumok kiemelt közvetítőjévé válik a regényben, mégpedig úgy, hogy az ekphraszisz, illetve a cselekményvilágban való megelevenítések már a narráció teljességében mutatják meg a hozzájuk kötődő költői jelentést. A szépség nem kanonikus módon való ábrázolása a főhős alakján keresztül a nem kanonikus módon való befogadással is összekapcsolódik, hiszen a herceg bizonyos helyzetekben előbb lát történetet, mint a regényi narráció. A miskini történetmondás sajátossága megközelíthető úgy is, hogy a főhős a szereplőknek az alakjukból hiányzó történeteket vezeti elő, s ezen keresztül részesíti őket olyan élményekben, amelyeket saját sorsuk nem kínál fel nekik. A regényszöveg poétikai történetmondásának általunk vizsgált példái az intertextualitás és intermedialitás tehát a cselekményre való vonatkozásukban annak a szolgálatában is állnak, hogy történeteken keresztül a befogadót részesévé tegyék egyébként át nem élhető sorsoknak. Az idegen sors elsajátítása egyúttal értelmező aktusként azonosítható, hiszen történethez köthető, illetve vizuális tapasztalatból táplálkozó elbeszéléshez vezet, s a miskini alakot egyben a jézusi sors és az ippoliti képleírás hátterén kibontakozó mester tanítvány viszony metaforikus történetének keretébe helyezi. Ez az interpretációra vonatkozó közös kontextusa a szépség vizualitás történetmondás problémakörének. A Történetmondás történetértelmezés című fejezetben a miskini alakszerepek egymáshoz való viszonyát felfedve határozzuk meg azt, ahogy A félkegyelmű című regény értelmezi saját főhősét, mégpedig azon keresztül, hogy milyen átfogó, integráló történetet jelöl ki számára. Ilyen történetként vizsgáljuk az egység megteremtését, amelynek Miskin alakjához kötött költői jelentését a regény mint a szellemi értékeknek a hétköznapokban való megteremtését megőrzését fedi fel. E metaforikus történet kibontásában is számot vetünk a regény lovagi intertextusán keresztül megjelenő puskini Szegény lovag figurájával. A Miskin alakjával összefűzött egység gondolata magában hordozza azt a jelentésaspektust, amely a főhős (a történetkibontás egy másik síkján: lovagi) szolgálatát a másik sorsában való részvétel költői megfogalmazására vonatkoztatja: a főhős vágya, hogy egységet (vö.: teljesség) teremtsen, jelentős mértékben a szolgálat és a részvét részvétel motívumkörében értelmezendő. Így a regény szereplőjéhez kötött jézusi alakszerep úgy fordul át történetbe, hogy őrzi Miskin különállóságát a szimbolikus figurától a miskini szereplői alak leválik a vázlatok Krisztus hercegéről, a pozitív szépségű emberről. A
krisztusi egység (vö.: megváltás) gondolatának a Dosztojevszkij-poétikában a miskini teljesség motívuma is értelmezőjévé válik. Ez utóbbi motívum pedig megfogalmazható úgy is, hogy a főhős a világ egységbe forrasztását az önmagával való egység megteremtésén keresztül viheti végbe. Az alakkettősség mitopoétikai nézőponton keresztül való értelmezése Miskin alakjában az öntudatra ébredést és az alkotást láttatja. Ebben az értelmezésben a regényi szüzsé nem más, mint a már meglévő alkotóképességek kibontása, s ezen keresztül egy mélyebb igazság megélése megértése. Az egység / teljesség gondolati hátterén vizsgálva a Miskin, Rogozsin és Nasztaszja Filippovna által megformált szerelmi háromszög cselekményes szituációját, felfedhető a regényszöveg szereplői alakokra vonatkozó értelmezése. Az alakkettősség problémáját a szerepek felcserélhetőségének nézőpontjából szemlélve megállapítjuk, hogy a három hős cselekményes helyettesíthetőségét s ezen keresztül a motívumok egymásba fordíthatóságát a szerelmi háromszög emeli ki. A széthasított és alakokhoz kötött motívumokon keresztül (lásd: áldozatiság, szolgálat, kétely) mindegyik hős hasonmásává válik a másiknak, így a regény végére a szereplők (M. M. Bahtyin gondolatának szellemében:) eljutnak a másik énjükig, egységbe forrnak. Ez lehetőséget nyújt arra, hogy a főszereplők története szimbolikus síkra emelkedjék. A történet szimbolikus síkján kirajzolódó háromszög csúcsait Jézus, az ördög és a megkísértés tárgya (a hős) képezi. A szereplő cselekedete így arról is szól, hogy ki hol jár a megváltáshoz / ördögiséghez vezető úton, s ebben az értelemben mind a három szereplői alak a megváltás megkísértés ellentétes erőpár rabságában vergődik. Az alakszerepek nemcsak a motívumok széthasítottságán keresztül válnak felcserélhetővé, a hősök pedig egymás leképezéseivé, hanem azáltal is, hogy (lásd: P. Torop gondolatkifejtése nyomán) éppen kire vetül a bibliai Jézus-alak A félkegyelműben már annak függvényében, hogy az adott cselekedetével a hős a megváltáshoz, vagy az ördögiséghez lépett közelebb. Az ebben a háromszögben alkotóelemként feltűnő Jézus nem inkarnáció: olyan reprezentáció, amelyik nem azonosítható a miskini alakkal, sem a Holbein-kép Jézusával. J. M. Lotman szövegelméletének és az irodalmi hős ábrázolásának kapcsolata értelmében a szereplői alak is tekinthető szöveggeneráló egységnek. Ez alapján a miskini alakhoz olyan invariáns jelentést kapcsolunk, amelyet a szereplői alakra vonatkoztatott történetként való megjelenéssel (a variánsokkal ) kötünk össze. Az intertextualitás poétikai közegében megmutatkozó lovag-alakok Don Quijote, a Szegény lovag és a fukar lovag mellé kerül a Jézus-figura, hiszen szöveghagyomány jelöli ki. Ugyanakkor ez utóbbi az intermedialitás kontextusában is vizsgálható. A mitológiai archetípus elemzésünkben: Dionüszosz és Apollón elővezetése egyúttal indokolttá teszi a főhős jézusi alakvonásának az ördögi princípium viszonyában történő értelmezését is. A történet szimbolikus és metaforikus síkján megjelenő figurák egymásra vetítettségében képződik a szereplői alaknak olyan jelentése, amelyet már a regényszöveg kínál az olvasónak. Az egyes szereplőkhöz
kötött történetek párhuzamosan olvashatóak, hiszen egy-egy szereplői alak a figurával egybefűzött szerepekben egyszerre lokalizálható. A statikus figurára (lásd az invariáns jelentéstartalmat, melynek révén érvényesíthető az archetipikus értelmezés is) olyan történetek vonatkoznak, amelyeket a regényszöveg hoz mozgásba. Így válik a szövegvilág a főhősét interpretálva maga is olyan mozgástérré, amelyben a miskini alak folyamatosan újrafogalmazódik, ekként minősítve töredékesnek minden korábbi megjelenítést. A miskini alaknak, a pozitív szépségnek is csak stációi vannak, ahogyan a regényben a szép költői jelentése is mindig újramondásra vár. A disszertáció eredményei A disszertáció A félkegyelmű főhősének poétikai megformálódásait az irodalmi szövegben zajló jelentésalkotás folyamatában láttatja; az alakstrukturálódást a történetmondás problémájával több szinten is összekapcsolja. Az alakértelmezést az egyes hősök, illetve a szöveg által kijelölt mitológiai, szimbolikus, intertextuális szerepek történetbe való átfordíthatóságának a különböző szempontjaival köti össze. Az értekezés áttekinti a Dosztojevszkij-regényt érintő, a történetmondás kérdésére vonatkoztatható szakirodalmat, ekképp közös értelmezési tartományba helyezve a narratológiai kérdéseket, az intertextualitás problémakörét, valamint azokat az elméleti megfontolásokat, melyek a történetmondás egyéb kontextusaiban dolgozzák fel a műben jelentésessé váló képi alkotásokat. A tudományos munka a Miskinhez kötött történetek párhuzamos olvashatóságát a regényszöveg poétikai történetmondásának problémakörnyezetében felkínálva a történetmondást a történetértelmezéssel köti össze, amikor igyekszik bemutatni azt, hogy A félkegyelmű mint regényszöveg hogyan értelmezi a főhős alakját. A műelemzést tartalmazó fejezetekben a disszertáció: új nézőpontból mutatja az Élt a földön kezdetű Puskin-költeményt, Miskinnek a Szegény lovag -gal való azonosíthatóságát a különböző lovagi intertextusokon keresztül az alakszerepek átjárhatóságára vonatkoztatva; Nasztaszja Filippovna kleopátrai vonásán keresztül a teljességnek és töredékességnek A félkegyelmű szövegpoétikájában megnyilvánuló jelentésaspektusaira fokuszál, s a Miskin részéről a hősnő irányába megnyilvánuló részvétet mint az alakszerep szemantikai tartalmának átlényegítését, teljessé tételét határozza meg;
Holbein alkotását a szépség megformálási módozatait töredékesnek minősítve mint az e motívumra vonatkozó költői jelentéskifejtés történetének megalkotásában részt vevő elemet értelmezi, s a vizualitás poétikai kontextusában megvalósuló történetmondást a jézusi sors metaforikus történetének megjeleníthetőségével fűzi össze. A disszertáció témakörében megjelent publikációk 1. Dosztojevszkij: A félkegyelmű. Miskin alakjának értelmezéséhez. In: Kroó Katalin (szerk.) Első Század. Budapest, 2002, 171 196. 2. A kicsinyítő tükör jelentésformáló szerepe Dosztojevszkij A félkegyelmű című regényében. A miskini szolgálat értelmezéséhez. In: Kroó Katalin (szerk.). Párbeszéd-kötetek 1. Ösvények Turgenyev és Dosztojevszkij művészi világához. Budapest, 2004, 217 250. 3. Христос Ганса Гольбейна Мышкин Настасьи Филипповны. Картина Гольбейна как объект и субъект интерпретации. In: Han Anna Hetényi Zsuzsa (szerk.). Studia Russica XXI., Budapest, 2004, 42 48. 4. Jelrendszerek újraformálása F. M. Dosztojevszkij alkotásaiban (matematika). In: Balázs Géza H. Varga Gyula Veszelszki Ágnes (szerk.). Semiotica Agriensis 1. A magyar szemiotika negyedfél évszázad után. Budapest Eger, 2005, 56 61. (A tanulmány második része: Szekeres Adrienn, Folklórelemek megjelenése a Bűn és bűnhődésben, 61 70.) 5. Puskin Szegény lovagja Dosztojevszkij A félkegyelmű című regényében. In: Kroó Katalin (alkotó szerk.). Bevezetés a XIX. Századi orosz irodalom történetébe I II. Budapest, 2006, 473 478. 6. A félkegyelmű Kleopátrája. In: www.gyulakiraly.hu honlap. 1 5. (2008). Hermann Zoltán Kalavszky Zsófia (szerk.). Tanulmányok Király Gyula 80. születésnapjára. Várható megjelenés: 2008. ősz. 7. Ivo Pospíšil (ed.) A. S. Puškin v evropských kulturních souvislostech. Litteraria Humanitas VII, Brno: Masarykova univerzita, 2000, 322 c. (Recenzió.) Studia Slavica Hung. 2002, 47/ 1 2, 183 188. (Társszerző: Szekeres Adrienn, Trombitás Judit.)