f^ssc TÁRSADALOMTUDOMÁNYI ÉS MŰVÉSZETI FOLYÓIRAT VIII. ÉVFOLYAM, KÜLÖNSZÁM - 2006 SZERKESZTIK: BARTÁK BALÁZS, CZETTER

f^ssc TÁRSADALOMTUDOMÁNYI ÉS MŰVÉSZETI FOLYÓIRAT VIII. ÉVFOLYAM, KÜLÖNSZÁM - 2006 SZERKESZTIK: BARTÁK BALÁZS, CZETTER KASSAI FERENC, KATONA ATTILA, SÜMEGI E SZÁMOT SZERKESZTETTÉK: HOFFMANN IBOLYA, FŰZFA BALÁZS főszerkesztő, ISTVÁN, SZABÓ GÁBOR, TÓTH PÉTER BÉLA, VIG ISTVÁN, ANTONIO DONATO SCIACOVELLI A SZERKESZTŐSÉG CÍME: 9701 SZOMBATHELY, BERZSENYI TÉR 2. (BERZSENYI DÁNIEL FŐISKOLA - MAGYAR IRODALOMTÖRTÉNETI TANSZÉK) TELEFON: 94/504-5 1 9 FAX: 94/5 1 2-68 0 E-mail: b ar@f Sd. b d tf. h U ÁRA 800 FT ISSN 1416-6496 E SZÁM MEGJELENÉSÉT A SZOMBATHELYI B E R Z S E N Y DÁNIEL FŐISKOLA OLASZ NYELV ÉS IRODALOM TANSZÉKE TÁMOGATTA,

A Bár című folyóirat történetének érdekes és új állomásához érkezett el azzal, hogy először szentel külön tematikus számot egy másik ország kultúrájának, irodalmának. A Berzsenyi Dániel Főiskola Olasz Tanszékén folyó kutatások bemutatásával egy gazdag kultúra néhány, a magyar olvasók elől az olasz nyelv által eddig elzárt aspektusát szándékozunk az érdeklődők elé tárni. Apropóként szolgál ehhez az a tény is, hogy - bár Itália térben és szellemben-lélekben Szombathely viszonylagos közelségében található - meglehetősen csekély számú írás olvasható általában is az olasz kultúráról, a tudományos életet leginkább foglalkoztató kérdésekről. Ebben a folyóiratszámban nemzetközi konferencián már bemutatott, sikert aratott, ám magyar nyelven mindeddig még nem publikált tanulmányok mellett kifejezetten a jelen kötet számára készített munkákkal is találkozhatunk. Először jelenik meg több Palazzeschi-vers és két Landolfi-novella magyar fordításban, úttörő jellegű írás Babits fordításpróbálkozásainak műhelytitkairól, az olasz-magyar kapcsolatokat újabb szempontokból szemügyre vevő két másik munka, s egy szerző arcképe mellett helyet kaptak aktuális irodalomelméleti kérdésekkel foglalkozó tanulmányok és a magyar olvasók előtt is ismert költők és írók egy-egy alkotásának értelmezései is. Külön köszönettel tartozunk e szám szerzői közül azoknak, akik mint konferenciáink rendszeres résztvevői, ezúttal is megtiszteltek bennünket tanulmányaikkal, fordításaikkal, ahogy a folyóirat állandó szerkesztőinek, a Magyar Irodalom Tanszéken dolgozó kedves és kollegiális barátainknak is, akik e szám kiadására vonatkozó kérésünknek szinte elébe siettek. a Szerkesztők

Irodalomelmélet

Horváth Kornélia Leopardi nyelv- és költészetszemléletéről A sok tehetségtelenen kívül van azonban néhány született filológus, akiket különböző körülmények meggátolnak abban, hogy filológussá váljanak. Persze a legnagyobb akadály, ami ezeket a született filológusokat visszatartja, hogy az illetéktelen filológusok rosszul képviselik a filológiát. Leopardi a filológus modern eszménye, a német filológusok azonban semmire sem képesek." (Friedrich Nietzsche) Aligha minősíthető túlzásnak az állítás, hogy a nyelvnek és a költészetnek az a romantikus elmélete, amelyet angol, német és francia kortársai mellett az olasz Giacomo Leopardi is képviselt, ma igencsak aktuálisnak mutatkozik. Valószínűleg nem véletlen, hogy a mai, strukturalizmus utáni, illetve posztmodern irodalomtudomány és filozófia oly nagy érdeklődést tanúsít a romantika iránt 2 : a filozófia nyelvi fordulata 3 után elsősorban a romantika nyelvfelfogása bizonyult produktívnak és több szempontból folytathatónak a mai elméleti gondolkodás számára. A nyelvi megelőzöttség mára már széles körben elfogadottnak mondható gondolata nagy mértékben ebben a romantikus nyelvfilozófiai és költészetelméleti tradícióban gyökerezik. Ennek a nyelvfelfogásnak természetesen megvoltak a maga közvetlen és távolabbi előzményei. Az olasz filozófiai gondolkodásban Leopardi közvetlen elődeiként Beccariát és Vicót nevezhetjük meg, míg a távolabbiak között magát Dantét is ott kell sejtenünk. Leopardi a maga, töredékességében is szerves és nagyívű nyelv- és költészetelméleti koncepcióját a több ezer oldalt kitevő Zibaldone dei pensieri {Vegyes feljegyzések) passzusaiban fejti ki, s ezekben olyan XX. századi filozófusok megállapításit előlegezi meg, egyes esetekben azokkal teljesen egybehangzóan, mint Nietzsche, Cassirer, Heidegger, Gadamer vagy Ricoeur. (A XX. századi német filozófusok gondolatainak megelőle 4 gezése Leopardinál azért is tűnik jelentősnek, mert az olasz költő nem tudott németül, így közvetlen forrásból nem részesülhetett abból a szellemtörténeti 7

.Horváth Kornélia tradícióból, amelynek talaján a XX. századi fenomenológiai és hermeneutikai diszciplína kialakult.) 5 Jelen tanulmányunkban Leopardinak a nyelvre és a költészetre vonatkozó fejtegetéseit ebből a perspektívából, a XX. századi filozófia és irodalomelméleti gondolkodás felől nézve a legizgalmasabbnak mutatkozó pontokon vizsgáljuk meg. Első kérdésünk nyelv és gondolkodás viszonyára, a gondolat nyelvi előfeltételezettségére vonatkozik. Leopardi ezzel kapcsolatban világosan leszögezi, hogy beszélve gondolkodunk". Értelmezésében a szó egyetlen nyelvben sem 6 képes érzékeltetni a gondolat minden sajátosságát, ezért van szükségünk minél több nyelv ismeretére: mert ami az egyik nyelven nem kifejezhető, az a másik nyelven legalábbis könnyebben elérhetővé válik. A gondolat és a nyelv effajta inkongruenciájának megállapításából azonban Leopardi korántsem a nyelvromlás - egyébként szintén romantikus - tételét vezeti le, s nem is a gondolat feltétlen elsőbbségét hirdeti a nyelvvel szemben. Ellenkezőleg, érvelése szerint a több nyelv ismerete azért könnyíti meg és teszi világosabbá a gondolkodást, mert nemcsak egymás közti megértésünket, hanem önmegértésünket is lehetővé teszi, mégpedig oly módon, hogy az új - az idegen nyelvi - szót az ideára" alkalmazzuk, mely idea ezen alkalmazás nélkül gondolkodásunkban igencsak zavaros maradna." Az eltérő nyelvek szavai tehát át-, illetve újraalakítják a gondolatot, s ilyenként a gondolatalkotás - és nem a gon 7 dolatkifejezés! - eszközei lesznek, mely minőségükben a megértés és önmegértés médiumává válnak.talán nem tévedünk nagyot, ha itt a modern hermeneutika megértéselméletének csíráját véljük fölfedezni, mely megértéselmélet azonban Leopardinál nemcsak általában a nyelvhez, hanem hangsúlyozottan a nyelvi formához, és a nyelvenként eltérő szóformák involválta sajátos jelentésvonatkozásokhoz kötött: Mert egy idea a szó vagy a kifejezésmód nélkül elmenekül előlünk, vagy meghatározatlanként bolyong gondolatainkban, mint amit rosszul ismerünk mi magunk, akik felfogtuk. A szóval testet ölt, és szinte látható, érzékelhető és körülírt formára tesz szert." 8 A szó ugyanis, miként azt már Beccaria megfogalmazta, nemcsak a jelölt tárgy puszta ideáját, hanem kisebb vagy nagyobb mértékben ahhoz társuló járulékos képzeteket is prezentál. Leopardi szerint éppen ezek a típusú szavak - parole ('szavak') - jelentik a nyelv legfőbb értékét, 9 szemben a tudományos szavakkal, melyek valamely objektum puszta és körülírt ideáját prezentálják, s ezért terminusoknak {terming nevezzük őket, mert a dolgot minden oldalról körülhatárolják és definiálják. Minél inkább bővelkedik egy nyelv a szavakban [parole], annál alkalmasabb az irodalomra és a szépségre [...] Mert nagyon is különbözik a szavak [parole] tulajdonsága és a csupaszság és szárazság, s míg az előbbi hatékonnyá és kézzelfoghatóvá teszi a beszédet [discorso], addig az utóbbi csak elsivárosítja." 10 (Leopardi itt a francia nyelvet vádol- 8

Leopardi nyelv- és költészet szemléletéről. ja meg a régi szavak elfeledésével, aminek következtében véleménye szerint a francia korának legmesterkéltebb és geometrikusán csupasz nyelvévé vált. A baj orvoslásához a francia nyelvnek olyan nagy írókra és költőkre lenne szüksége, akik a nyelvet képesek lennének megújítani.) A terminével szemben a parola a nyelv eredendő, természetes erejét [forza nativa] realizálja, az erő és az evidencia ugyanis Leopardi szerint a tárgy kép(zet)ének előhívásában, nem pedig a tárgy dialektikus meghatározásában rejlik; ez utóbbi módon az anyanyelvbe átvett idegen szavak viszonyulnak a tárgyhoz.. Termine és parola Leopardi-féle szembeállítása erőteljes hasonlóságot mutat annak a Humboldtnak a nyelvelméletével, aki döntő módon meghatározza Cassirernek a szimbolizációval, illetve a kései Heideggernek és Gadamernek a nyelvvel, a megértéssel és a szubjektum nyelvi megalapozásával kapcsolatos nézeteit. 11 (Ez a hasonlóság azért is meggondolkodtató, mert koncepciójának kifejtése során Leopardi egyszer sem hivatkozik Humboldtra.) Mint arra emlékszünk, Humboldt a nyelvet lényege szerint nem készletként, produktumként (ergon), hanem tevékenységként (energeid) határozta meg, vagyis a kommunikáció eszközeként értett nyelvhasználattal szemben a nyelv folytonos önteremtő aktivitásának primátusát hangsúlyozta. Eszerint a nyelvet nem tekinthetjük kész, egészében áttekinthető vagy lépésről lépésre közölhető anyagnak, hanem úgy kell felfognunk, mint ami szakadatlanul létrehozza önmagát, úgy, hogy a létrehozás törvényei meghatározottak, ellenben a létrehozott terjedelme és bizonyos mértékig jellege is teljesen határozatlan." 12 A nyelv eme teremtő aktivitása Leopardinál a képzet előhívása, a tárgy képének megteremtése által valósul meg, amire csak a parola, a. nyelv eleven működésének letéteményese nyújt lehetőséget. A termine Leopardi-féle meghatározásával meghökkentő módon egybecseng Gadamernek a terminusról és a tudományos terminológiaalkotásról szóló okfejtése: Mert mi a terminus? Szó, amelynek jelentése egyértelműen körül van határolva, mert definiált fogalmat jelent. A terminus mindig mesterséges valami, mert vagy magát a szót is mesterségesen alkották, vagy pedig - s ez a gyakoribb eset - valamely már használatos szót kimetszenek jelentésvonatkozásai gazdagságából és tág köréből, s meghatározott fogalomértelemhez kötik. A beszélt nyelv szavainak jelentéséletéhez képest, melyről Wilhelm von Humboldt helyesen mutatta ki, hogy bizonyos mértékű ingadozás a lényegéhez tartozik, a terminus megmerevedett szó, s a szavak terminológiai használata a nyelven elkövetett erőszak." 13 A fenti Leopardi-gondolatok még két jelentős aspektusból értelmezhetők a modern filozófiai hermeneutika előkészítéseként. A noi pensiamo parlando" ( beszélve gondolkodunk") tétele a gondolkodás nyelvi előfeltételezettségének rögzítésén túl a nyelv beszédszerű, beszédként való elgondolására is rá- 9

mutat. Mint ismeretes, a beszédként értett nyelv nemcsak Humboldt nyelvelméletének, hanem a modern hermeneutika megalapozójaként számon tartott Schleiermacher teóriájának is sarkalatos pontját képezi: A feladat az, hogy a nyelv alapján megértsük a beszéd értelmét." - mondja 1809-10-es előadásainak egyikén Schleiermacher. 14 Nyelv és beszéd viszonylata Heidegger híres tézisében pedig így hangzik: A nyelv beszél. Az ember csak annyiban beszél, amennyiben megfelel a nyelvnek." 15 A beszédként értett nyelv gondolatával szoros összefüggésben pedig felértékelődik Leopardinál a beszélgetőtárs szerepe. Azt az állítását, mely szerint a szó [parola] a hallgatóban előhív, fölébreszt [destar] egy képzetet, a megértés létrejöttében való befogadói részvételként értelmezhetjük: a szó meghallásakor a befogadónak meg kell alkotnia a jelölt tárgy, a jelentett képét, vagyis a jelentés kizárólag az aktív befogadói együttműködés eredményeképpen jöhet létre. Mindez azt jelenti, hogy a befogadó a megnyilatkozás megértésekor ugyanazt a gondolati munkát végzi el, mint a beszélő: A beszéd és a megértés lényegileg csak ugyanannak a jelenségnek a két különböző oldala" - mondja majd Humboldt. 16 Ez pedig annyit jelent, hogy - mint azt Humboldt egyik követője a XIX. század végén megfogalmazta - a megértés folyamatában nem a beszélő adja át gondolatát a hallgatónak, hanem ez utóbbi alkotja meg, a szót megértvén, a saját gondolatát, mely a nyelv által kialakított rendszerben hasonló helyet foglal el, mint a beszélő gondolata." 17 A nyelvet eleven létezőként és aktivitásként elgondoló Leopardi a szavak jelölő-, illetve jelentésteremtő természetét is vizsgálja. E vizsgálatot pedig - s ez a romantikában aligha meglepő - történeti és etimológiai értelemben végzi el. Arra a következtetésre jut, hogy eredendően minden megnevezés érzéki jellegű, empirikus tapasztalaton nyugszik, vagyis a szavak eredendően érzékleteket jelöltek; az empirikus benyomásoktól való elszakadás pedig az újabb, másodlagos jelentések létrejöttével következhetett csak be. Ennek okán Leopardi határozottan kijelenti, hogy a fogalmak metaforákon és hasonlatokon keresztül keletkeztek: Bárki megvizsgálhatja és figyelmesen felderítheti a szavak legvégső eredetét bármely nyelvben, azt fogja látni, hogy nincs olyan cselekvés vagy emberi idea, vagy bárminő dolog, amely ne esne pontosan az érzékek fennhatósága alá, s amelyet egy eredetileg is rá magára alkalmazott és számára kigondolt szóval fejeznénk ki. Mindezek a dolgok (...) nem másként kapták a nevüket, mint metaforákon, hasonlatokon stb. keresztül. Mégpedig úgy, hogy a nem érzéki dolgok (cose) a ténylegesen érzéki (sensibilt) dolgok elnevezéseiből nyerték valamely módon nevüket, a jelentés és a forma bizonyos módosulásával, s számunkra gyakran ez utóbbi nevek őrződtek meg, miközben elvesztették elsődleges értéküket." Szemléletes példának az aspettare ('várakozni') igét választja, amely a 'látvány', illetve 'arc, külső (megjelenés)' je- 10

Leopardi nyelű- és költészetszemléletéről lentésű aspetto főnév tövéből alakult ki: Figyeljék meg például a várakozást [aspettaré] mint cselekvést. Nagyon is külsődleges és anyagi jellegű, de mivel nem tartozik szorosan az érzékekhez, ezért nyelveink nem másként, mint a látásból vett metaforán keresztül fejezték ki, ami egészében érzéki cselekvést jelöl. (...) Viszont ez a metafora később elvesztette elsődleges jelentését és valódi szóvá [parola propria] vált." 18 A gondolatmenet folytatásaként Leopardi leszögezi, hogy egy fogalom jelölésére az ember soha nem tudott közvetlenül szót alkotni: a fogalmakat (Leopardi szavával: az ideákat) csak metaforákon keresztül, közvetlenül az érzékiből kiindulva, fokozatos modifikációk útján volt képes az ember megnevezni oly módon, hogy még a legfinomabb és legtávolibb absztrakciók nevei is eredendően a valóban érzéki dolgok neveiből származnak, s azon nevekből, amelyek a primitív nyelvekben ilyen dolgokat jelölnek. És bármely nyelv minden szavának forrása és gyökere azon dolgok puszta nevében van, amelyek teljességgel az érzékek fennhatósága alá esnek." Az elvonatkoztatás útján megalkotott fogalom illusztrálásaként Leopardi a létigére hivatkozik, amely egyike a legelvontabb és legvégső ideáknak", és amely nyilvánvalóan ennek következtében minden nyelvben hiányos és szabálytalan". Érdemes ezt 19 összevetni Nietzsche híres megállapításával, mely szerint Önmagában és kezdettől fogva, a jelentésére vonatkozóan (...) minden szó trópus." Mint ismeretes, Nietzsche a szó tropikus természetét éppen érzéki eredetével köti össze, 20 amennyiben meglátása szerint a nyelvalkotó ember tevékenysége az érzetet egy hangképben hangzó szóalakban - képezi le oly módon, hogy az érzékelt dologból mindössze egyetlen jegyet fog fel, emel ki és nevez meg. 21 Leopardi tehát a fogalomalkotást nem logikai, hanem nyelvi meghatározottságú folyamatként írja le - innen válik érthetővé egyebek között a platóni idea-tant érintő kritikája is -, mely gondolata több ponton idézi Cassirer okfejtését, aki szerint a jelenség felfogásának és megértésének intellektuális 22 munkáját meg kell, hogy előzze a megnevezés munkája. Mert ez az a folyamat, amely az érzékletek világát, melyet az állatok is birtokolnak, mentális világgá alakítja át, az ideák és jelentések világává." Leopardi gondolatmenetét 23 abból az aspektusból is a szimbolikus formák teórájának előzményeként értékelhetjük, hogy - miként előtte Vico, s vele párhuzamosan Humboldt - a 24 fogalomalkotás nyelvi útját az ember eredendő antropológiai tulajdonságaként határozza meg ( Ilyen az emberi szellem természete és irányultsága").továbbá leszögezi, hogy az ember sosem tudott teljesen tiszta ideát alkotni [formarsi] egy olyan dologról, amely ne lett volna teljességgel érzéki, ha nem közelítette, hasonlította, mérte volna az érzékiekhez, s így bizonyos módon ne olvasztotta volna egybe velük. Vagyis sohasem tudott egyetlen ilyen ideát közvetlenül, olyan saját szóval kifejezni, amelynek jelentése alapjában és típusát 11

Horváth Kornélia tekintve ne egy érzéki dologra ment volna vissza. Majd ezen ideákat az érzéki természetű szavakon keresztül kifejezvén, rögzítvén és meghatározván, az ember fokozatosan fölemelkedett más, az érzéklettől előbb kevéssé, majd jobban eltávolodó, végül teljesen metafizikai és elvont ideák eleinte zavaros, aztán világos koncipiálásáig, majd pedig szavakban történő kifejezésükig és rögzítésükig." 25 Ezt a nyelvi folyamatot az olasz költő, mint jeleztük, alapvetően a metafora mintájára írja le: Mindezek a dolgok (...) nem másként kapták a nevüket, mint metaforákon, hasonlatokon stb. keresztül." 26 Ezáltal a beszélve gondolkodunk" ( noi pensiamo parlando") tétele úgy is lefordíthatóvá válik, hogy metaforákon keresztül gondolkodunk" (noi pensiamo attraverso metafore). Ezzel pedig ismét a XX. századi retorika egyik meghatározó gondolatához érkeztünk: a század első felében az amerikai New Criticism meghatározó alakja, I. A. Richards leszögezi, hogy a metafora a nyelv mindenütt jelenlévő elve, s a nyelv eredendő metaforikussága irányítja gondolkodásunkat (ennek következményeként Richards egy olyan univerzális érvényű metaforafogalom megalkotásának szükségességét hangsúlyozza, amely a metaforát nem a kifejezés jegyeként, hanem a gondolkodásunk alapsajátosságaként határozná meg). 27 Másfelől Hans Blumenberg a század vége felé nemcsak azt jelenti ki, hogy az ember valósághoz való viszonya indirekt, körülményes, halogatott, szelektív s mindenekelőtt»metaforikus«", hanem a fogalom elgondolásának metaforikus mivoltát kiemelve a humboldti-nietzschei tradícióhoz csatlakozik a Hobbes képviselte retorika-patológiával" szemben. 28 Leopardi a metaforáról mint a nyelv alapeleméről és fejlődésének generálójáról ír: Bármelyik nyelv legnagyobb része metaforákból áll, mert igen kevés bennük a szótő, ezért a nyelv mindenek felett hasonlatok és kapcsolatok erejénél fogva terjeszkedett." így van ez még akkor is, ha az általunk használt szavak metafora-mivoltát már nem érzékeljük: Ám e metaforák legnagyobb része, elvesztvén elsődleges jelentését, olyannyira valódivá és sajáttá [proprie] vált, hogy az általuk kifejezett dolog másképpen nem tud, vagy nem tud jobban kifejeződni." Ezek a - mai terminussal holt vagy kihunyt - metaforák úgy fejtik ki hatásukat, hogy egyszerre több jelentést 29 Leopardi szavával: ideát - aktivizálnak: bevett, fogalmi jelentésükön túl korábbi történeti, illetve etimológiai jelentésüket is képesek a szó elsődleges érzéki jelöltjét idéző kép vagy képzet formájában előhívni a befogadóban. Mármost, mivel ezeknek az eredetileg metaforáknak, ám ma már valódi [proprie] szavaknak az etimológiái felismerhetőek és érzékelhetőek - ami egy nyelv saját szavainak legalábbis a nagyobbik részénél megtörténik -, így az általuk előhívott idea szinte kettős. Legyen az bár a nyelv legsajátabb szava, az elmében nemcsak a dologról alkotott fogalmat [concezione], hanem a dolog képzetét [immaginé] is felidézi, még a leginkább elvontét is, 12

Leopardi nyelv- és költészetszemléletéről mert végeredményben bármely nyelv még ezek a végső absztrakciókat is az anyagi és az érzéki területéről vett metaforákkal fejezi ki." 30 A parola és a termine különbsége eszerint a nyelv eleven metaforikusságát megnyilvánító avagy intranszparenssé tévő szó differenciájaként áll elénk. A parola, a fogalmat sokoldalúan körvonalazó és lehatároló terminével szemben a képzet előhívása révén a megidézett jelentés mellett járulékos jelentések (ideák) sorát képes életre hívni, s ily módon az emlékezés letéteményese lesz. Ebből következik a nemzeti nyelvek különbsége bármely fogalom 31 elgondolásának mikéntjét illetően. Vagyis minden nyelvnek megvan a maga saját és megkülönböztetett természete, amelynek megfelelnek e nyelvek saját szavai. Nem találhatunk két különböző nyelvben két olyan rokonértelmű szót, amelyekről aprólékos megfontolás után kijelenthetnénk, hogy pontosan és egészében ugyanazt az ideát fejeznék ki." Leopardi eme meglátásával nemcsak a híres Humboldt-tanulmány alapgondolatát mondja ki az emberi nyel 33 32 vek különbözőségéről, hanem olyan gondolkodók megállapításait is megelőlegezi, mint Walter Benjamin, vagy a magyar József Attila. Benjamin a nyelvfilozófia egyik alapvető törvényének nevezi az elgondolt dolog (a Leopardi-féle idea) és az elgondolás intenciójának módja közötti különbségtevést: a fogalom elgondolásának különbségéből ered ugyanis a különböző nyelvek eltérő szerkezete és főképpen sajátos, egyéni gondolkodásmódja (világlátása). József Attila pedig a nyelvek közötti ilyetén különbséget egyenesen az egyes 34 nyelvek irodalmainak sajátosságaként értékeli. 35 Amennyiben pedig a fogalom (az idea) nyelvenként különböző módokon van elgondolva, akkor elvi univerzalitását elveszíti, ha egy másik nyelv közegébe kerül át, vagyis ha egy másik nyelv szavával fejeződik ki ( Sohasem lesz tökéletesen az [a másik nyelv szava], s az idea pontossága és univerzalitása el fog veszni, ha el akarnánk szakítani a szótól, amit a nemzet a számára választott, a nemzet, amelyik felfedezte, meghatározta és világossá tette a mondott ideát."). Az ideák eszerint szorosan kötődnek a szavakhoz, vagyis erősebben 36 kötődnek a szavakhoz, mint a dolgokhoz; avagy mindkettőhöz kapcsolódnak, ám oly módon, hogy a dolgot a szótól elválasztva a dolog nem képes előhívni ugyanazokat az ideákat. Láthatjuk, hogy ebben a meglátásban nemcsak a 37 jel és a jelölt tárgy megkülönböztetésének modern szemiotikai igénye nyer 38 világos megfogalmazást, hanem a fogalom szóhoz kötöttsége is explikálódik: A fogalmak elválaszthatatlanok a szavaktól" - jelenti ki Leopardi. 39 A parola azon képessége, hogy a befogadóban többféle járulékos ideát, vagyis gondolatot ébreszt fel, képszerűségének köszönhető. A szó képszerűségét Leopardi a szó etimológiai áttetszőségével magyarázza: Például a mi costringere ('kényszerít') szavunk, amelynek jelentése 'kierőszakol, erőltet' ['sforzare], még meglehetős világossággal őrzi etimológiáját, vagyis azt az anyagi 13

Leopardi nyelv- és költészetszemléletéről képzetet [immagine matériáié], ahonnan ez az eredetileg metafora eredt 40 (...) Az ilyen képzetek összessége az írásban vagy a beszédben, s mindenek felett a költészetben, ahol a leginkább számítunk minden egyes szó teljes értékére, s ahol a leginkább rá vagyunk hangolva a szavakban tartalmazott képzetek felfogására és felismerésére stb., mondom, a képzeteknek ez az összessége hozza létre a nyelv szépségét. (...) Ám ha például a costringere szóval kifejezett dolgot egy idegen nyelv szavával fejeznénk ki, melynek eredete és etimológiája általában nem lenne ismeretes előttünk, s természetesen nem lenne érezhető, akkor, amenynyiben jól értettük a szót, az ugyan felkeltené bennünk a dolog ideáját, de nem hívna elő semmilyen képzetet, szinte még magának az akár anyagi dolognak a képzetét sem. Ez történik minden görög eredetű szóval, melyekben nyelveink, s különösképp nomenklatúráink bővelkednek. Ezek [az idegen eredetű szavak], bármely nyelvből merítsük is őket, mindig (...) technikai, csak puszta jelentéssel bíró szavak lesznek." 41 A fogalom megalkotásának nyelvi útja, illetve a képszerű szavak azon hatása, hogy egyszerre több járulékos képzetet is aktivizálnak a befogadóban, evidens módon az emlékezés nyelvi előfeltételezettségét is jelenti. Egyik elmélkedésében Leopardi azon megállapítása nyomán, mely szerint a kisgyereknek még sem emlékezete, sem emlékezőképessége nincsen, fölteszi a kérdést: vajon az emlékezés elégtelensége a kisgyermekek esetében nem a nyelv hiányával, míg a nagyobbak esetében nem a nyelv tökéletlen elsajátításával és szűkös ismeretével magyarázható? A szó és a gondolkodás Leopardi-féle koncepciójának ismeretében úgy tűnik, határozott igennel válaszolhatunk a kér 42 désre. Ám a gyerek és a nyelv kapcsolatáról a szerző olyan, rendkívül izgalmas gondolatokat fejt ki, amelyek az irodalomkutatás számára is új fénybe állíthatják a költészetben és általában az irodalomban közkedvelt gyermek és kamasz tematikát (1. Leopardi, Pascoli, Pirandello stb.). Leopardi gondolatmenete szerint a szavak (parolé) azáltal fejthetik ki bennünk jelentésaktivizáló hatásukat, mert gyerekkorunkban ismertük meg őket, s megtanulásuk körülményei, illetve az ezekhez fűződő benyomások elválaszthatatlanok lesznek magától a - szintén individuálisan kialakított - fogalmi jelentéstől, vagyis egy életre meghatározzák a jelentés elgondolásának mikéntjét. Ebből következően a szót körülvevő fogalmak egyénenként változnak: Tehát talán nincs még egy olyan ember, akiben ugyanaz a szó (...) pontosan identikus fogalmat hívna elő, mint a másik emberben: amiként nincs olyan nemzet, amelynek ugyanazt az identikus tárgyat kifejező szavai ne mutatnának valamely minimális jelentésbeli eltérést más nemzetek e szavaihoz képest." A szó fogaimiságának körvonalazása, a szójelentés felépítése tehát nemcsak nemzetenként (nemzeti 43 nyelvenként), hanem egyénenként is változik. Hiszen, mint Humboldt is megjegyezte, a nyelv az egyénben éri el végső meghatározottságát". A nyelv 44 15

Horváth Kornélia egyidejű odatartozása az egyénhez és a közösséghez pedig éppen interszubjektív természetét tárja fel. Mindebből fakadóan Leopardi joggal hangsúlyozza, hogy talán egyetlen individuumnak (amiként a másikhoz képest egyetlen nemzetnek) sincsenek pontosan megegyező ideái még a legidentikusabb dolgot illetően sem." A minden megértés egyben meg-nem-értés" humboldti tételének korai megfogalmazása az ész hatalmának és az abszolút igazság lehetőségének megkérdőjelezéséhez vezeti az olasz szerzőt. A tapasztalás minden embernél egyedi, a különböző látásmódok ugyanazt a tárgyat különböző méretekben látják."a látásmódok, azaz megértésmódok különbségét azonban a közösen használt szóalak elfedi az emberek elől: az emberek ugyanarról a dologról a legkülönbözőbb ideákat fogják fel, de mivel ezeket egy azonos szóval fejezik ki, s közben eltérőképpen értik meg a szót, ez a második különbség elfedi előlük az elsőt." 45 A szó jelentésének gyermeki felépítése és megértése, amely a fentiekből eredően mindig individuális, és járulékos fogalmak sorát hívja életre, egyfelől mintaként szolgál az irodalom és a költői alkotás számára. Ugyanakkor egy fordított hatáskapcsolat is érvényesül, melynek során az irodalom újszerűen használt, idegen" szavainak megértése visszahat saját nyelvünkre és formálni képes azt: A megszokott szavak első gyermeki megértésének [concezioni] említett effektusa kiterjed ugyanazon szavak másfajta és új használatára is, amelyeket a költők vagy írók alkalmaznak, vagyis a gyermekkorunktól megszokottakkal valamely módon (vagy szószármazás, vagy egyszerű hasonlóság okán) analóg szavakra is stb., s így hatást gyakorol a saját nyelv egészére, még a leggazdagabbra is..." (kiem. az eredetiben). 46 A nyelvek különbözősége tehát involválja az irodalmak különbözőségét, mégpedig oly módon, hogy bármely szó (parola) a költészetben jut el a kiteljesülésig: a költészetben hívja elő a legtöbb járulékos képzetet, vagyis a költészet befogadása során vagyunk a leginkább képesek e képzetek felismerésére és megértésére. A költészet és a nyelv szépségének záloga ezért a parola, míg a termine csak szárazzá teszi a nyelvet. 47 Tehát a nyelv szárazsága a terminusok használatából fakad, amelyek, amennyire csak lehetséges, egy kíséret nélküli, magányos és korlátozott ideát ébresztenek fel bennünk; míg a beszéd és a költészet szépsége ideák csoportjainak felébresztésében rejlik, s abban a hatásában, hogy elménket a fogalmak homályos, zavaros, meghatározatlan és bizonytalan sokaságában történő bolyongásra készteti. Ezt pedig a valódi szavak [parole proprie] teszik lehetővé, amelyek egy több részből álló és sok kísérő ideához kötődő ideát fejeznek ki; mindez azonban a pontos szavak vagy terminusok révén elérhetetlen (legyenek azok filozófiai, politikai, diplomáciai, tudományos, képzőművészeti, művészi stb. terminusok), mert azok a lehető legegyszerűbb és legcsupaszabb ideát fejezik ki. A csupaszság 16

Leopardi nyelű- és költészetszemléletéről és szárazság lerombolja a költészetet és arányosan az irodalmat, következésképpen összeegyeztethetetlen vele " 48 A költészet tehát a parola lehetőségeit aknázza ki, s szépségét és értékét az általa nyelvileg előhívott képzetek sokféleségének és körvonalazatlanságának köszönheti. A költészet, jelenti ki Leopardi, nem a szavak definitív erejére, hanem tulajdonságaira épít, 49 s egy apró, zavaros gondolat mindig fontosabb lesz számára, mint a leghatalmasabb, precízen meghatározott idea. 50 Éppen ezért a költői alkotás keltette hatásokat, pontosabban az általa előhívott jelentéseket Leopardi a leghatározottabban leválasztja a szerzői intencióról, s a szerző számára elő is írja, hogy ne méricskélje szavainak majdani hatását és befogadói értelmezését. 51 A költészet regeneráló ereje ugyanis független közvetlen tárgyától: ezt Leopardi éppen azon versek kapcsán állítja, amelyek elégikus tárgya és hangvétele felől szokás a szerző költői habitusát a konzervatív irányultságú irodalomtörténeti munkákban meghatározni. Leopardi pesszimizmusáról alkotott képünket a költő szavai nagy mértékben felülírják: érvelése szerint a költészet akkor is örömet és lelkesedést vált ki, amikor kizárólag csak a halálról beszél. Azok a költői művek ugyanis, amelyek nem tárgyalnak és nem mutatnak be mást, csakis a halált, azt, legalábbis átmenetileg, magává az elveszett életté változtatják át." A semmi érzetének és témájának műalkotássá formálásáról írott sorai pedig döntő módon alakíthatják át például az A se stesso interpretációs horizontját: A semmi érzete egy halott és halálos dolog érzete. De ha semminek ez az érzete egy érzés és egy eleven érzés, mint abban az esetben, amiről beszélek, akkor az olvasó lelkében ez az elevenség fölébe kerekedik a dolog semmiség-érzetének, s a lélek új életet nyer." 52 Nyilvánvaló, hogy ezzel Leopardi elveti a műalkotás, a költemény tematikus és referenciális értelmezésének lehetőségét, s a verset kifejezetten a befogadóra mért hatás felől közelíti meg. Hermeneutikai gondolata pedig regeneráló, a befogadói szubjektumot átalakító erőt tulajdonít a műalkotásnak. Éppen ezért a költemény legnagyobb teljesítményét Leopardi abban látja, ha az az olvasót nagyobb önismerethez képes juttatni, vagyis ha lehetővé válik rajta keresztül a befogadói önmegértés aktusa: Óriási dolog, az öröm és lelkesedés biztos szülője és a költészet nagyszerű tanító hatása az, mikor a költemény eléri, hogy olvasója nagyobb öntudatra, szerencsétlenségének, lelke/szelleme legyőzetésének és megsemmisülésének tudatára tegyen szert." 53 S bár tudjuk, halál és élet ilyenfajta dinamikus, mégis antagonisztikus szembeállítása távolról sem idegen a romantikus költészettől, 54 Leopardi itt mégsem az ontológiai kérdésfelvetésnek, hanem a megértés és önmegismerés aktusának ad egyértelműen elsőbbséget. Úgy tűnik, némileg Wordsworth-höz hasonlóan: A helyreállító erő Wordsworth-nél nem a természetben található meg, nem is a történelemben, vagy az egyiktől a másikig tartó folyamatos át- 1 7

Horváth Kornélia menetben, hanem az elme és a nyelv szívós erejében, ami megmarad azután is, hogy természet és történelem csődöt vallottak. [...] Ez az igazság nem a természeti tárgy, hanem az öntudat igazsága; az imagináció «before the eyes and progress of my Song» («Dalom szeme és fejlődése előtt») keletkezik, az önmegértés folyamata során, mint önmagunkról való tudás." Az imagináció pedig, mint de Man rámutat, a felbomlás legvégső állapotában is megerősíti a reflexió lehetőségét. 55 Az önmegértés aktusa az olvasónál is csak a szerzőihez hasonló aktivitás során mehet végbe. Erre az aktivitásra az olvasót a költemény nyelvi habitusa készteti, mert a lelket kellemes módon cselekvésre ösztönzi, s nem hagyja lustálkodni". 56 A befogadói aktivitás pedig világosan nyelvi-gondolati tevékenységként, a költemény továbbírásaként" kerül meghatározásra. A költői műnek a befogadásban megvalósuló újraalkotása egyszerre minősül Leopardinál értelmi és az élvezeti mozzanatnak: És ez még tetszik is a léleknek, mert arra készteti, hogy folyamatosan pótolja azt, amit a költő nem mond, hogy fejezze be azt, amire a költő utal, s fedezze fel azokat a távoli kapcsolatokat, amelyket a költő éppen csak jelez." 57 Világosan látható, hogy itt nem a horatiusi utile et dulce" eszményéről van szó, hanem sokkal inkább az esztétikai tapasztalatnak arról az értelmezéséről, amit a modern, hermeneutikai alapozású recepcióesztétika az értő élvezet" és az élvező értés" együttesében lát végbemenni. 58 Az értő élvezethez Leopardi szerint a hang [suono], a művészet anyaga juttatja el a befogadót, amennyiben a szóban a hang, a nemzetenként változó ta 59 golt hangsor képes megjeleníteni az ideát. A hang materializálja", azaz előhívja az ideát, amely éppen a materializálódás" e folyamata révén körvonalazódik 60 világosan, míg másfelől a hang éppen az idea körvonalazódásának köszönhetően lesz kellemes az emberi fülnek. Vagyis Leopardi a hangot nem választ 61 ja el a jelentéstől, ellenkezőleg: ránk gyakorolt hatását éppen jelentésteremtő erejével magyarázza. A költészetben a fentiek értelmében akkor működik" megfelelően a hang, ha előhívja, de nem árnyalja, nem definiálja véglegesen az ideát: a hang önmagáért kellemes, vagyis nem másért, mint egy bizonytalan és határozatlan idea okán, amit (...) oly módon hív elő bennünk, hogy a fülünk és az idea a terek tágasságában szinte elveszítik a hangot..." (kiem. az eredetiben). 62 Lényeges, hogy Leopardi megkülönbözteti a hangot a harmóniától, mivel érvelése szerint az előbbi - bár szüksége van a harmóniára -, az első pillanatban képes megrázni és megnyitni az emberi lelket", szemben a legszebb harmóniával, ha azt nem kíséri hang. Az így felfogott, ideákat ébresztő, azaz értelemlétesítő potenciállal bíró hangot Leopardi világosan az ember megkülönböztető, antropológiai tulajdonságaként írja le. 63 A költészetről szólván Leopardi elkülöníti poesia és lirica fogalmát: az előbbit tágabban, az irodalom értelmében használja, míg a lirica kifejezést a 18

Leopardi nyelv- és költészetszemléletéről szűkebb értelemben vett költészet, a líra számára tartja fönn. Az elkülönítés egyben hierarchiát is jelent az emberi beszéd [discorso] különféle megnyilvánulásai, típusai között: A lírát a költészet csúcsának, tetőpontjának nevezhetjük, a költészetet pedig az emberi beszéd csúcsának." 64 Ebből következően a líra a beszédként értett szöveg, illetve a nyelv lényegének legautentikusabb feltárójaként nyer meghatározást. 65 Másfelől a költészet (az irodalom) birodalmát Leopardi a formalistákat és Jakobsont kísértetiesen idéző módon a költőiség, a tulajdonképpeni költői [poetico] alapján jelöli ki: De lényegét tekintve és önmagában a költészet nem a verssor függvénye. (...) mivel a költői, a terminus legszélesebb értelmében egyáltalán nem foglalja magában az ideát, sem a verssor vagy valamely dallam(lejtés) szükségességét. Az ember lehetne a legforróbb poéta prózában is anélkül, hogy valami abszolút meg nem felelést hozna létre: s az a próza, amelyik költészet lenne, minden meg nem felelés nélkül magára öltheti a költő nyelvét, kifejezésmódját és minden lehetséges karaktervonását. " 66 Leopardinak a nyelvről, a szóról és a költészetről vallott nézeteit ezúttal röviden és vázlatosan tekintettük át, mégis bízunk benne, a fenti bemutatás egyértelművé teszi, hogy az olasz költő személyében nemcsak a romantikus költészet, hanem a romantikus nyelv- és szubjektumfilozófia egyik kiemelkedő képviselőjével kell számolnunk. Egy olyan bölcselővel, akinek munkái felől beláthatóvá válik az a megállapítás, mely szerint a lét és gondolkodás, gondolat és nyelv, illetve személyiség és nyelvhasználat kartéziánus ekvivalenciái azért váltak kérdésessé a romantika korában, mert a szubjektivitás voltaképp ekkor kezdte felismerni önnön világának nyelvi-értelmezési feltételezettségét." 67 J E G Y Z E T E K 1 Nietzsche, Friedrich, Gondolatok és vázlatok a Mi, filológusok című korszerűtlen elmélkedéshez. In: Uő, Ifjúkori görög tárgyú írások. Bp., Európa 2000. 139- (kiem. az eredetiben) 2 Heidegger és Gadamer Hölderlin-elemzéseire, illetve Paul de Man könyveire utalunk. Vö. Heidegger, Martin,...költőien lakozik az ember..." In: Uő,...költőien lakozik az ember..." Válogatott írások. Bp.-Szeged, T- Twins-Pompeji 1994.; Gadamer, Hans-Georg, Költeni és gondolkodni Hölderlin Emlékezés című verse tükrében. In: Uő, A szép aktualitása. Bp.,T-Twins 1994. 202-226.; De Man, Paul, Rousseau. In: Uő, Allegories of Reading. Figurái language in Rousseau, Nietzsche, Rilke, and Proust. New Haven and London, Yale University Press 1979.133-301. De Man szerint a mai irodalomkritikai gyakorlat összes módszere a romantika költői hagyományából eredeztethető. Vö. Uő, The Rhetoric of Romanticism. Columbia University Press 1984., Romanticism and Contemporary Criticism. The Gauss Seminar and Other Papers. Baltimore and London, The John Hopkins University Press 1993-128. A magyar irodalomtudományban fellendülő romantika-kutatásról romantikus szerzők szövegeiből, illetve XX. századi romantika-értelmezésekből válogatott fordításkötetek, valamint hazai kutatók tollából származó könyvek és tanulmánygyűjtemények tanúskodnak. Vö. pl. Angol romantika. Szerk. Péter Ágnes. Bp., Kijárat 2003., Újragondolni a romantikát. Szerk. Hansági Ágnes és Hermann Zoltán. Bp., Kijárat 2003.; Eisemann György, A folytatódó romantika. Bp., Orpheusz, 1999-, Romantika: világkép, művészet, irodalom. Szerk. Szegedy-Maszák Mihály, Hajdú Péter. Bp., Osiris 2001. 19

Horváth Kornélia * Vö. Habermas, Jürgen, Vissza a metafizikához? In: Uő, Válogatott tanulmányok. Bp., Atlantisz 1994. 352., 354., különösen: 376-382. ' A Leopardi-féle és a heideggeri bölcselet rokonsága a létezés-problematika centrális szerepében és a semmi tapasztalatának filozófiai konceptusában mutatkozik meg. L. Ferucci, Carlo, Leopardi traprimato dell'esistenza ed esperienza del nulla. Testo 19. (Gennaio-giugno 1990.) 140-141. ^ Vö. Bini, D., A Fragrance from the Desert. Poetry and Philosophy in Ciacomo Leopardi. Saratoga, Anma Libri 1983.116. Idézi: Landoni, Elena, Ragione e immaginazione in Leopardi. Testo 19. (Gennaio-giugno 1990.) 156. '' noi pensiamo parlando". Leopardi, Giacomo, Zihaldone di pensieri. 121. applicando la parola all'idea che senza questa applicazione rimarrebbe molto confusa nella nostra mente." Az idea körvonalazódásának folyamatát pedig így írja le: Trovata la parola in qualunque lingua, siccome ne sappiamo il significato chiaro e giá noto per l'uso altrui, cosi la nostra idea ne prende chiarezza e stabilitá e consistenza e ci rimane ben definita e fissá nella mente, e ben determinata e circoscritta." Leopardi, Giacomo, i.m. 121. " Perché un'idea senza parola o modo di esprimerla, ci sfugge, o ci erra nel pensiero come indefinita e mai nota a noi medesimi che l'abbiamo concepita. Collá parola prende corpo, e quasi forma visibile, e sensibile, e circoscritta." Leopardi, Giacomo, i.h. Ismeretes, hogy a romantikus és posztromantikus XIX. századi nyelvtudomány terminus technicusként használja a platóni eredetű idea" kifejezést annak jelölésére, amit ma fogalomnak nevezünk. Vö.. Humboldt, Wilhelm von, Az emberi nyelvek szerkezetének különbözőségéről és ennek az emberi nem szellemi fejlődésére gyakorolt hatásáról. In: Uő, Válogatott írásai. Bp., Európa 1985. 9 Leopardi, Giacomo, i.m. 135. 10 Leopardi, Giacomo, i.m. 136. (kiem. tőlem, H. K.) 11 A Heideggerre és Gadamerre gyakorolt Humboldt-hatásról 1. Kulcsár Szabó Ernő, A nyelv mint alkotótárs. In: Uő, Beszédmód és horizont. Bp., Argumentum 1996. 288-310. 12 Humboldt, Wilhelm von, i.m. 102. 13 Gadamer, Hans-Georg, Igazság és módszer, (ford. Bonyhai Gábor) Bp., Gondolat 1984. 290. ''' Idézi: Grondin, Jean, Bevezetés a filozófiai hermeneutikába. Bp., Osiris 2002. 108. Grondin ehhez még hozzáteszi, hogy e nézetében Schleiermacher alapvetően a régebbi hermeneutika" gondolatát viszi tovább. Uo. 15 Heidegger, Martin, Unterwegs zur Sprache. Stuttgart 1993-32. Idézi: Kulcsár Szabó Ernő, i.m. 298. 16 Humboldt, Wilhelm von: Gesammelte Werke. Berlin, 1948. 6, 9, 67. n Potebnya, A. A., Jegyzetek a szóbeliség elméletéből. In: Poétika és nyelvelmélet. (Válogatás alekszandr Potebnya, Alekszandr Veszelovszkij, Olga Frejdenberg műveiből.) Szerk. Kovács Árpád. Bp..Argumentum 2002.154. w Leopardi, Giacomo, i.m. 930. 19 Leopardi, Giacomo, i.m. 931-20 Nietzsche, Friedrich, Retorika. In: Az irodalom elméletei IV. Szerk.Thomka Beáta. Pécs, Jelenkor 1997. 22. 21 Nietzsche, Friedrich, i.m. 21. 22 Leopardi szerint Platón elmélete azért önkényes és fantasztikus, mert feltételezi, hogy az ideák már a dolgok és a szavak előtt is léteztek. Vö. Leopardi, Giacomo, i.m. 1106-1107. l s Cassirer, Ernst, Language and Myth. New York, Dover Publications 1946. 28. -' Mikor Vico rámutatott, hogy az élettelen dolgok legnagyobbrészt az emberi test részeiről, illetve az emberi érzékletektől nyerték el nevüket, akkor ezzel nemcsak a megnevezés antropomorfizáló, hanem metaforikus természete mellett is érvelt.vö. Quello é degno d'osservazione che 'n tutte le lingue la maggior parte dell'espressioni d'intorno a cose inanimate sono fatte con trasporti del corpo umano e delle sue parti e degli umani sensi e dell'umane passioni." Vico, Gíambattista, La Scienza Nuova. Milano, Mondadori 1957. 172. 25 Leopardi, Giacomo, i.m. 931. 26 Ma tutte queste idee non le ha espresse se non che nel sopraddetto modo, cioé o con metafore, similitudini ec." Leopardi, Giacomo, i.m. 931. 27 Richards, Ivor Armstrong: The Philosophy of Rhetoric. (1936) New York, Oxford Univ. Press 1950. 92-93. 2ii Blumenberg, Hans, Antropológiai közelítés a retorika aktualitásához. Literatura 1999/2. 114. Blumenberg érvelése szerint Hobbes a metaforát mint az ész törvényeit és a fogalmi erőfeszítést felrúgó kényelmes képi tájékozódást" állítja szembe a fogalommal. Blumenberg, Hans, i.m. 124. Megjegyzendő, hogy ezzel szemben a Hobbes-recepció egyik, bár sokak által vitatott vonulata éppen a humanista retorikai tradíció folytatásának jeleit hangsúlyozza Hobbes-nál. Vö.: Skinner, Quentin, Reason and Rhetoric in the Philosophy of Hobbes. Cambridge, Cambridge University Press 1996. Idézi: Nagy József, Dante, Hobbes és Vico gondolatainak egysége a retorikai tradícióban. Világosság 2003/11-12. 246. 29 La massima parte di qualunque linguaggio é composto di metafore, perché le radici sono pochissime, e il linguaggio si dilatö massimamente a forza di similitudini e di rapporti." Ma la massima parte di queste metafore, perduto il primitivo senso, son divenute cosi proprie, che la cosa ch'esprimono non puö esprimersi, o meglio esprimersi diversamente." Leopardi, Giacomo, i.m. 1101. 10 Leopardi, Giacomo, i.h. Ez az okfejtés ismét nagy hasonlóságot mutat Humboldt egyik követőjének, Alekszandr Potebnyának a nyelvelméletével, aki bármely szó jelentését kettős módon adja meg, különválasztva az aktuális jelentést a szó történetileg korábbi jelentésétől, ami az aktuális jelentéshez viszonyítva mint képzet viselkedik. Minden alkalommal, mikor egy korábbi szóból újat alkotunk, az új jelentéssel együtt új képzetet is teremtünk. Ezért azt mondhatjuk, hogy bármely szó eredendően három elemből áll: a tagolt hangok 20

Leopardi nyelv- és költészetszemléletéről egységéből, azaz a jelentés külső jeléből; a képzetből, azaz a jelentés belső jeléből és magából a jelentésből" Potebnya, A. A., i.m. 148. Leopardi, Giacomo, i.m. 1100. Quindi tutte le lingue hanno i loro propri e distinti caratteri, a' quali corrisponde quello delle parole lor proprie. Non si troveranno in clue diverse lingue, due parole sinonime che minutamente considerate esprimano un'idea precisamente ed interamente identica." Leopardi, Giacomo, i.m. 1001. A szó nemzeti nyelvhez kötöttségéből fakad az a sajátossága is, hogy az a szóalak, amely egy adott nyelvben triviális vagy vulgáris jelentéssel bír, egy másik nyelvbe átemelve előkelő és nemes jelentésre is szert tehet. Vö.: i.m. 1209-1210. Vö. a tanulmány címével: Az emberi nyelvek szerkezetének különbözőségéről és ennek az emberi nem szellemi fejlődésére gyakorolt hatásáról. Humboldt, Wilhelm von, i.m. meg kell különböztetnünk az elgondolt dolog és az elgondolás módjának intencióját. A»Brot" és a -pain" szóban ugyanazt gondoljuk, ám az elgondolás módja máris különbözik. Az elgondolás módja teszi ugyanis, hogy németek és franciák számára mást-mást jelentenek ezek a szavak; hogy kicserélhetetlenek; hogy végső soron egymás kizárására törekszenek. Az elgondolt dolog eredményezi viszont, hogy - abszolút értelemben - mind ugyanazt jelentik, azonosat jelentenek." Benjamin, Walter, A műfordító feladata. In: Uő, Angelus Novus. Bp., Magyar Helikon 1980. 77. a nyelv minőségéből adódik az irodalomnak nemzetiségi különös mozzanata és a közösséget jelentő nyelvi anyag törvényeinek értelmében kapják meg az egyes irodalmak nemzetiségi különös mivoltukat [...] más lelki (művészi vagy érzelmi) tartalmú maga a szó is; noha tárgyi-fogalmi mozzanata egyugyanaz [...].Vagyis a különböző nyelvű versekben ugyanazt a szerepet játssza a»tisch«,»table«,»asztal«sző, mert mindhárom ugyanaz a fogalom; [...] ugyanakkor eltérő művészi, irodalmi eredmény létrehozására alkalmasak, mert mindegyik más szó, más anyag." JÓZSEF Attila művei II. Bp., Szépirodalmi 1977. 101-102. Leopardi, Giacomo, i.m. 1001. Queste idee sono spessissime legate alia parola (...) sono dico legate alia parola piü che alia cosa, o legate a tutte due in modo che divisa la cosa dalia parola (...) la cosa non produce piü le stesse idee." Leopardi, Giacomo, i.m. 1100. Vö. Miért kell hangsúlyozni, hogy a jel nem tévesztendő össze a tárggyal? Azért, mert a jel és a tárgy azonosságának közvetlen tudata mellett (A=A1) szükséges ennek az azonosságnak a hiánya is (A?A); ez az antinómia elkerülhetetlen, mert ellentmondás nélkül nincs mozgástér a fogalmak számára, nem lehet működtetni a jeleket, a fogalom és a jel közötti kapcsolat automatikussá válik, az események folyamata leáll, és a realitás tudata elhal "Jakobson, Roman, Mi a költészet? i.m. 257-258. le idee sono inseparabili dalle parole". Leopardi, Giacomo, i.m. 1536. A costringere töve azonos a 'szorít, összeszorít' jelentésű stringere igéével. Per esempío il nostro costringere che sigifica sforzare, serba ancora ben chiara la sua etimológia, e quindi l'immagine matériáié da cui questa che in origine é metafora, derivö (...) II complesso di tali immagini nella scrittura o nel parlare, massime nella poesia, dove piü si attende all'intero valore cli ciascuna parola, e con maggior disposozione a concepire e notare le immagini ch'elle contengono, ec. questo complesso, dico, forma la bellezza di una lingua (...) Ma se per esempio la cosa espressa da costringere l'esprimessimo con una parola presa da lingua straniera, e la cui origine e l'etimologia non si sapesse generalmente, o certo non si sentisse, ella, quando fosse ben intesa, desterebbe bensi l'idea della cosa, ma nessuna immagine, neppur quasi della stessa cosa, benché matériáié. Cosi accade in tutte le parole derivate dal greco, delle quali abbondano le nostre lingue, e massime le nostre nomenclature. Esse (...) prése da qualsivoglia lingua, saranno sempre (...) parole tecniche, e di significato nudo." Leopardi, Giacomo, i.m. 1101-1102. Fontos itt megjegyezni, hogy Leopardi nem egy mitologikus és eredetközpontú nyelvszemlélet híve, mint egyes kortársai (pl. M. Müller), hanem határozottan cáfolja a nyelv romlására és degenerálódására vonatkozó állítást. Leopardi, Giacomo, i.m. 1219- Müller elméletének kritikáját 1. Potebnya, A. A., A költői és a mitikus gondolkodás. In: Poétika és nyelvelmélet, i.m. 157-164., Cassirer, Ernst, i.m. Leopardi, Giacomo, i.m. 846., 740-741. e quindi non c'é forse un uomo a cui una parola medesima (...) produca una concezione precisamente identica a quella di un altro: come non c'é nazione le cui parole esprimenti il piü identico oggetto, non abbiano qualche menoma diversita di significato da quelle delle altre nazioní." Leopardi, Giacomo, i.m. 1103- Humboldt, Wilhelm von, i.m. 1104. forse nessun individuo (come nessuna nazione rispetto alle altre) ha precisamente le idee di un altro, circa la piü identica cosa." Le diversissime viste vedono uno stesso oggetto in diversissime misure". Gli uomini concepiscono diversissime idee di una stessa cosa, ma esprimendo questa con una medesima parola, e variando anche nell'intender la parola, questa seconda clifferenza nasconde la prima." Leopardi, Giacomo, i.m. 1103-1104. II detto effetto delle prime concezioni fanciullesche intorno alle parole a cui sono abituati i fanciulli, si stende anche ai diversi e nuovi usi delle stesse parole, che ne fanno gli serittori o i poeti, alle parole analoghe in qualsivoglia modo (o per derivazione, o per somiglianza) a quelle a cui da fanciulli ci abituammo, (...) quindi influisce su quasi tutta la propria lingua, anche la piü ricca..." (kiem. az eredetiben) Leopardi, Giacomo, i.h. Leopardi, Giacomo, i.m. 1101-1102. Leopardi, Giacomo, i.m. 832-833- 21

.Horváth Kornélia 19 Leopardi, Giacomo, i.m. 832. Szó és költészet effajta viszonya kapcsán érdemes felidéznünk a kései Gadamer e tárgykörben tett kijelentéseit: A szó előjön a költészetben", a költészetben a szó is többet mond, mint bárhol másutt", illetve A «poézis» szintaxisa ez: lenni a «szőban»." Gadamer, Hans-Georg, A szó igazságáról, (ford. Poprády Judit) In: Uő, A szép aktualitása. Vál. Bacsó Béla. Bp.,T-Twins 1994. 124., 138., 0 una píccolissima idea confusa é sempre maggiore di una grandissima, affatto chiara" Leopardi, Giacomo, i.m. 971. 71 Leopardi, Giacomo, i.m. 7. 72 non trattando né rappresentando altro che la morte, la rendono, almeno momentaneamente, quella vita che aveva perduta." il sentimento del nulla é il sentimento cli una cosa morta e mortifera. Ma se questo sentimento del nulla, é il sentimento é vivo, come nel caso ch'io dico, la sua vivacitá prevale neh'animo del lettore alia nullitá della cosa che fa sentire, e l'anima riceve vita." Leopardi, Giacomo,i.m. 253. 7Í Gran cosa, e certa madre di piacere e di entusiasmo, e magistrale effetto della poesia, quando giunge a fare che il lettore acquisti maggior concetto di sé, e delle sue disgrazie, e del suo stesso abbattimento e annichiamento di spirito." Leopardi, Giacomo,i.m. 253- " Vö. pl. 77 De Man, Paul: Idő és történelem Wordswortb-nél. In: Uő, Olvasás és történelem. Vál. Szegedy-Maszák Mihály, (ford. Nemes Péter) Bp., Osiris 2002.229-234., 228. * perché obbliga l'anima piacevolmente all'azione, e non la Iascia in ozio." Leopardi, Giacomo,i.m. 1275 37 Leopardi, Giacomo,i.h. 78 Vö. Jauss, Hans Robert, Az esztétikai élvezet és a poieszisz, aisztheszisz és katharszisz alaptapasztalatai. In: LIő, Recepcióelmélet - esztétikai tapasztalat - irodalmi hermeneutika. Szerk. Kulcsár-Szabó Zoltán. Bp., Osiris 1997. 158-177. 79 Leopardi, Giacomo,i.m. 172-173. 60 La convenienza elei suoni (...) é arbitraria e diversa in diverse nazioni." Leopardi, Giacomo,i.m. 173. ''' E generalmente parlando si puö dire che la chiarezza dell'espressione di qualsivoglia idea, o insegnamento, consiste nel materializzarlo meglio..." Leopardi, Giacomo,i.m. 1094. 62 Leopardi, Giacomo,i.m. 1215. M Leopardi, Giacomo,i.m. 1218-1219. '" Leopardi, Giacomo,i.m. 243. A beszédmódok effajta hierarchizációja szintén nem idegen a modern hermeneutika bizonyos képviselőitől. Vö. Gadamer, Hans-Georg: Miként járul hozzá a költészet az igazság kereséséhez? (ford. Tallár Ferenc) In: Uő: A szép aktualitása, i.m. 156. 66 Ma in sostanza, e per se stessa, la poesia non é legata al verso. (...) benché il poetico, in tutta l'estensione del termine, non includa punto l'idea né la necessitá del verso, né di veruna melódia. L'uomo potrebb'esser poéta caldissimo in prosa, senza veruna sconvenienza assoluta: e quella prosa, che sarebbe poesia, potrebbe senza nessuna sconvenienza assumere interessissimamente il linguaggio, il modo e tutti i possibili caratteri del poéta." Leopardi, Giacomo,i.m. 1097-98. 67 Kulcsár Szabó Ernő, A keltévált modernség nyomában. (A magyar líra a húszas-harmincas évek fordulóján). In: Uő, Beszédmód és horizont, i.m. 29. 22