A vadnyugat anatómiája avagy mit szed ízekre a Halott ember?

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "A vadnyugat anatómiája avagy mit szed ízekre a Halott ember?"

Átírás

1 Szkholion 2006/2 Bene Ferenc Debrecen A vadnyugat anatómiája avagy mit szed ízekre a Halott ember? A vadnyugat hagyományos ábrázolása az amerikai, az olasz és egyéb kommersz westernfilmekben sajátságos ideológiai kontextusban, meglehetősen idealizált változatban élt Hollywood hőskorától napjainkig. A Halott ember c. filmben mindezekkel szemben egy teljesen más kép tárul a néző elé. Itt torz és groteszk a vadnyugat képe: deheroizáló jellegű. A film szándékosan játszik rá egy bizonyos kognitív struktúra, egy bizonyos absztrakt reprezentáció szétzúzására. Ezt a bizonyos sémát F. Jackson Turner alakította ki határvidék-tézisével, amit egy 1893-as chicagói konferencián fejtett ki A határvidék fontossága c. előadásában. Turner beszédében úgy fogalmazott, hogy az amerikai történelem legfontosabb társadalmi színtere a Nyugati Part, sőt ez a terület egyben a gazdasági fejlődés kulcsa is. Elmélete szerint megfigyelhető, hogy az Atlanti-óceántól nyugat felé haladva egyre amerikaiasabb az atmoszféra. A nyugati területek lakója a magányos, bátor, igazságos, gyakorlatias lovag, a modern Lancelot-sheriff. A Turner-tézis alapgondolata az amerikai kivételesség doxája, mely egy sajátos fejlődési folyamatban, Európától függetlenül valósul meg. Ezt kiváltképp a puritán telepesek terjesztették, akik meggyőződésük szerint annak a világnak alapjait fektették le az új földrészen, amely autentikus terminológiával élve tetszik az Úrnak. A franciák elleni gyarmatosító háborúknak, illetve az indián népcsoportok leigázásának is ez volt egyik fő ideológiai alapja: a Szentírás alapján, annak vezérletével, annak nevében megteremteni az Úrnak tetsző országot. A függetlenségi háborúban aztán ezt az eszmerendszert már saját anyaországukra is alkalmazták: a brit kormány zsarnok, harcolni kell ellene az Úr híveinek lelkéért, ezzel (is) példát adva a világnak. Magának a betelepítésnek is ez volt az alapvetően felülről szerveződő, textuális ideológiája: az eszményi berendezkedést a puritán Biblia-olvasat és a Turner-tézis mixtúrája alapján el kell hinteni az egész kontinensen. Ennek utóhatásai érződtek Puerto Rico és a Fülöp-szigetek * nagyvizit 87

2 Bene Ferenc: A vadnyugat anatómiája annektálásakor, de többek között még a hidegháborús felsőbbrendűségi tudatot is ez katalizálta. Az ideológia történelmi háttere elsősorban az 1865-ös polgárháború, majd az azt követő gazdasági átalakulás (pl. az ország ipara ben már első a világon). A XIX. század második felétől népességrobbanás és fokozódó urbanizáció figyelhető meg. Az új bevándorlók miatt a már előzetesen bevándorolt telepes etnikumok nyugatra vonulnak, földművelésbe kezdenek, míg az új bevándorlók a nagyvárosok iparának primer kiszolgálói lesznek. Jefferson elnök gondolatrendszerében és kommünikéiben azonosítja a keleti gyárvárosokat a kapitalista Angliával, és azt mondja, becsülni és őrizni kell a nyugati kisbirtokos demokráciát, mert ez a réteg Amerika lelke. Ebben az ideológiában a földműves kisbirtokosság már-már Isten választott népévé transzformálódik. Ezen réteg ideális kisvilágának az eszményítő elfogadtatása, túlnyomórészt kritikátlan magasztalása, vagyis reklámozása az ideológia elsődleges célja. A nagyváros ezzel szemben negatív szimbólummá válik: bűnözés, kóros szinkretizmus minden téren, aminek megtestesítője Rockefeller lesz. Ebben a mikrotörténeti diszpozícióban, az ún. progresszivista korszakban keletkezik Turner teóriája. Ekkor valóban a (vad)nyugat számít az érintetlen, Európa sallangjától leginkább mentes régiónak. Turner vallja, hogy nem a keleti nagyok, hanem a nyugati kicsik csinálták meg az amerikai demokráciát. A korszak intézkedései közé tartozik a trösztellenes törvény, egy nagyívű szociális programcsomag, a női választójog bevezetése vagy éppen a nemzeti parkok megalapítása. Ezek működésében és működtetésében Turner elméletének nagy szerepe volt, tézise a legbevettebb magyarázattá vált. Turnert a Harvard professzorává nevezik ki, amely intézmény máig az egyik leghatalmasabb potentát a keleti(!) egyetemek között. A II. világháború táján viszont már kételyek merülnek fel a teóriával szemben: kikezdi, majd lassan leváltja a mindenkori történelmi (át)alakulás szakadatlan szubverziója, ám az mégis meg-megújulva él és hat mind a mai napig. ** Bizonyos elképzelések szerint a sztereotípia emberek egy elkülönült halmazának személyiségjegyeiről, specifikus gondolkodási stratégiájáról vagy akár testi megjelenéséről alkotott elvont kognitív reprezentáció, vagyis sémarend. Az is tudható, hogy az önazonosság felé való örökös törekvés, mint kognitív világunkat alapvetően felügyelő (sokszor irányító), egy képzési folyamat részeként működő konstruálási kényszer, antropológiai alapprogramunk. A kognitív pedagógiában a tudás reprezentáció- 88

3 nagyvizit jának módjai a propozícionális (vagyis a verbálisan jelöltté tett gondolatalakzat), a vizuális/térbeli/akusztikus gondolkodás (a képzetek), illetve a funkciótlan gondolkodás, a szabad asszociációk, ábrándok, a fantáziálás. A propozícionális alapú reprezentációban a tudást diszkrét szimbólumok vagy propozíciók jelenítik meg. Ezek tulajdonképpen az információk. Az elemek között verbális információk esetén az állítások, nonverbális információk esetén az asszociációk létesítenek kapcsolatot. Az emberi memória ilyen hálózatelvű relációrendszer. Az elemek folyamatos feldolgozása egyre újabb kapcsolatokat hoz létre, minden szónak mikrojegystruktúrája alakul ki, mely lehetőségek ezreivel konnektálódhat egy másik szóhoz. A tudást ilyeténképpen kapcsolatok hordozzák. Egy szó jelentése nem magában a szóban van kódolva, hanem azt a szó és más szavak, reprezentációk közötti kapcsolatok valósítják meg. A szótári jelentésekre mindezen felül rátapad(hat)nak a nyelvhasználó emberi közösség történelmi emlékezetének nyomai is, melyek nem csupán megnevezik a tárgyat, amit jelölnek, hanem közvetítik a fogalomhoz fűződő képzeteket, értelmezéseket is, amelyek történetileg alakultak ki körülötte járulékos mikrojegystruktúraként. Az így létrejött és a közhasználat által társadalmi konszenzussal szentesített konceptusok képezik egy-egy kultúra legelemibb építőköveit az ember gondolatvilágában. Ezt úgy is kifejezhetjük, hogy ha a lingvális konvenciókat vagy azok egy időben/helyen működő halmazait bevett filozófiai-nyelvészeti szakszóval nyelvjátékoknak tekintjük, rájuk is igaz, hogy a nyelvjátékhoz egy egész kultúra hozzátartozik tehát a konvenciók kulturális kötőanyagok hangok, szavak, mondatok, nyelvjátékok, mitologémák, ideologémák, sémák vagy épp festmények között. A fentebb említett identitáskényszer mint konstrukció szintén hasonló módon épül fel. A konstruktivizmus úgy tartja, hogy a valóság felől érkező ingerek, valamint a modellalkotó kreatív ereje együttesen határozza meg a világmodelleket. Alaptétele, hogy az ember beszéddé, szöveggé kódolt gondolatai lehetőségek arra, hogy a hagyományos értelmezési vagy éppen megfeleltetési szabályok alapján a hallgató tartalmakat építsen fel tudatában. Ezeket a szabályokat szocializálódási folyamat által létesülő kommunikációs rutinjaink, kulturális szokásaink, interpretációs képességünk rakja össze és futtatja. Éppen ezért a kommunikáció résztvevőinek megegyezése alapján, konvencionálisan határozható meg. Valóban úgy tetszik, hogy minden önalakzat, legyen ez a szubjektum énkonstitúciója, vagy egy nemzet (vagy nemzetek közösségének) öndefiníciója, konvencionális sémarendekből alkotja meg önmagát. Sémáink vagyunk. Annak tudatában pedig, hogy az identitás mint megfeleltetés útján megítélt azonosság antropológiailag csak metaforikusan létezhet (hiszen alapvetően sem önazonos dolgok léteznek, hanem szabályok és normák 89

4 Bene Ferenc: A vadnyugat anatómiája elsajátítása, eljárások és kontrollfolyamatok működtetése annak érdekében, hogy a mindenkori, éppen fókuszpontban álló dolgot valamiféle aktuális konfigurációként megérthessünk), mondhatjuk azt is: metaforáink vagyunk. Születő metaforáink pedig a pszichológia szerint vagy asszimilálódnak világmodellünket leképező kognitív rendszerünkbe, vagy akkomodálják, módosítják azt. A cél az egyensúly, a kognitív harmónia fenntartása. Az öninterpretáció tulajdonképpeni értelme az örök elmozdulás ezen egyensúly elől; az a szépségesen emberi élmény, hogy felülről reflektálunk asszimilációs, akkomodációs vagy éppen elutasító mentális reakcióinkra. Így konstituálódik szuverén rendezőelvek által a jelentésekből világunk. Hogy egy szóképzetben mely mikrojegyek fognak valóban aktiválódni, illetve melyek erősen és melyek gyengébben, azt a kontextus és az illető személy korábbi tapasztalatai, információi határozzák meg. Amikor pedig az ezekből fakadó identitásképzetek, a sémarendekből felépülő sztereotípiák együttesei kollektív érdekmintázatok szolgálatába állnak beleértve a legmagasabb morális vagy metafizikai érdekrendszereket is, amikor a mikrojegyek algoritmusai homogenizálódva bizonyos irányba és alakzatba ún. értékítéleti panelekbe szerveződnek koncepciózusan, nos akkor ideológiákká válnak. Identitásformáló Turner-tézisekké. *** A Turner-tétel ma is releváns viszonyítási alapnak látszik, eszmetörténetileg kontinuus ideológiának, melynek hatása direkt módon kimutatható mind a mai napig (ld. az Egyesült Államok jelenlegi elnökét mint Lancelotsheriffet, aktuálpolitikáját, külpolitikáját etc.). Ez az ideológia, az amerikai farmerek puritán heroikuma pedig rész-egész elvű, tehát egyéni szinten is énkonstituáló erejű szinekdochikus eszmény. Ennek hivatalos kifejezőeszköze a hagyományos western a(z amerikai) filmművészetben. A tézisből felépült egy világ, felépült egy nép. Optimizmus árad belőle és büszkeség, jövőreorientáltság és progresszió: energia. Mindeme struktúrának, folyamatnak és jelenségnek tudatos kiaknázása, koncepciózus szétszerelése és ravasz újrabarkácsolása a Halott ember c. alkotás, melyről szándékosan nem esett konkrétabban egyetlen mondat sem. Meg kell nézni, mert nemcsak a bennünk élő vadnyugatkonstrukciót ír(hat)ja felül, nemcsak országot, észjárást, aktuálpolitikát segít jobban megérteni, hanem mélyebb és csodálatosabb titkokat is kész megosztani velünk, mert úgy gondolkodik, mint a radikális konstruktivisták: a valóság nem más, mint kommunikatív realitás. Úgy gondolkodik, hogy a megismerés alkotófolyamat. Meg kell nézni, mert egy 90

5 nagyvizit séma, egy narratíva, egy teoréma, egy kultúra, egy sztereotípia, egy ideológia, egy önkép ironikus rekreációja, melyből nem kevesebb, de éppenséggel felszabadítóbb energia szabadul fel, mint abból, amelyből vétetett. (Dead Man [Halott ember], ff. amerikai-német film, R.: Jim JARMUSCH, Fsz.: Johnny DEPP, Gary FARMER, 1995, 129 p.) 91

SZKA_209_22. Maszkok tánca

SZKA_209_22. Maszkok tánca SZKA_209_22 Maszkok tánca diákmelléklet maszkok tánca 9. évfolyam 207 Diákmelléklet 22/1 AUSZTRÁLIA TOTÓ Jelöld X-szel azokat a válaszokat, amiket helyesnek tartasz! Hány millió négyzetkilométer Ausztrália

Részletesebben

15. BESZÉD ÉS GONDOLKODÁS

15. BESZÉD ÉS GONDOLKODÁS 15. BESZÉD ÉS GONDOLKODÁS 1. A filozófiának, a nyelvészetnek és a pszichológiának évszázadok óta visszatérô kérdése, hogy milyen a kapcsolat gondolkodás vagy általában a megismerési folyamatok és nyelv,

Részletesebben

Láma Csöpel GYÓGYÍTÓ ERŐTÉR. Tudat-test energiamező. egészség-tudat AZ INFORMATIKA KORÁBAN és az ősi gyökerű műveltségekben TUDATÉPÍTÉS

Láma Csöpel GYÓGYÍTÓ ERŐTÉR. Tudat-test energiamező. egészség-tudat AZ INFORMATIKA KORÁBAN és az ősi gyökerű műveltségekben TUDATÉPÍTÉS TUDATÉPÍTÉS Láma Csöpel GYÓGYÍTÓ ERŐTÉR Tudat-test energiamező egészség-tudat AZ INFORMATIKA KORÁBAN és az ősi gyökerű műveltségekben Buddhista Meditáció Központ Budapest Tar Alapvető szemléletváltás Földünkön

Részletesebben

1956 semmit nem jelent, hiszen nem is éltem még akkor...

1956 semmit nem jelent, hiszen nem is éltem még akkor... 1 1956 semmit nem jelent, hiszen nem is éltem még akkor... Örkény Antal Előadásomban arra a kérdésre keresem a választ, hogy 1956 emlékének és mai megünneplésének van-e jelentősége a fiatal generáció számára.

Részletesebben

Jaakko Hintikka filozófus. A finn születésű, Amerikában él, a Boston University filozófia tanszékén oktat.

Jaakko Hintikka filozófus. A finn születésű, Amerikában él, a Boston University filozófia tanszékén oktat. Jaakko Hintikka A fogalom mint látvány: a reprezentáció problémája a modern művészetben és a modern filozófiában Jaakko Hintikka filozófus. A finn születésű, Amerikában él, a Boston University filozófia

Részletesebben

Fejős Edina SZERZŐ, SZÖVEG ÉS BEFOGADÁS A BIBLIOTERÁPIÁBAN

Fejős Edina SZERZŐ, SZÖVEG ÉS BEFOGADÁS A BIBLIOTERÁPIÁBAN Fejős Edina SZERZŐ, SZÖVEG ÉS BEFOGADÁS A BIBLIOTERÁPIÁBAN Nemrégiben egy író-olvasó találkozón vettem részt, ahol Kőrösi Zoltán szerintem méltatlanul kevéssé ismert kortárs magyar írónk volt a vendég.

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S

E L Ő T E R J E S Z T É S E L Ő T E R J E S Z T É S mely készült Ordacsehi Község Önkormányzatának 2011 június 29 - i testületi ülésére a 1. sz. napirendi ponthoz. Tárgy: Beszámoló a lejárt határidejű határozatok végrehajtásáról

Részletesebben

Multimédia és felnőttképzés. Dr. Krisztián Béla. krisztb@pte.hu

Multimédia és felnőttképzés. Dr. Krisztián Béla. krisztb@pte.hu Multimédia és felnőttképzés Dr. Krisztián Béla krisztb@pte.hu Pécsi Tudományegyetem, Felnőttképzési és Emberi Erőforrás Fejlesztési Intézet, Humán Menedzsment Tanszék Az információs társadalomnak megfelelően

Részletesebben

A hömpölgyő elmúlás immár testközelben?

A hömpölgyő elmúlás immár testközelben? KÁNTÁS BALÁZS A hömpölgyő elmúlás immár testközelben? Gondolatok Géher István egy verséről,,... a víz leggonoszabb..." micsoda beszéd? fél év - s már kiárad, hömpölgyet lombkoronát, tetemet, mossa a partot,

Részletesebben

Európai integráció - európai kérdések

Európai integráció - európai kérdések 28 KÜMZSÉG Csák László: Európai integráció - európai kérdések 1998. Szeged "Ön Európát rabolja éppen. - búgja az asszony. Ugyan már, kedvesem, mit nem mond! - kacsint az úr. Hát hol van itt Európa? Nézzen

Részletesebben

BIRODALOM. Michael Hardt / Antonio Negri ELŐSZÓ. "Minden szerszám fegyver, ha helyesen tartod" Ani DiFranco

BIRODALOM. Michael Hardt / Antonio Negri ELŐSZÓ. Minden szerszám fegyver, ha helyesen tartod Ani DiFranco Michael Hardt / Antonio Negri BIRODALOM "Minden szerszám fegyver, ha helyesen tartod" Ani DiFranco "Férfiak harcolnak, és csatát vesztenek, és a dolog, amiért harcoltak, a vereségük ellenére létrejön;

Részletesebben

Pécsi Tudományegyetem Közgazdaságtudományi Kar Regionális Politika és Gazdaságtan Doktori Iskola

Pécsi Tudományegyetem Közgazdaságtudományi Kar Regionális Politika és Gazdaságtan Doktori Iskola Pécsi Tudományegyetem Közgazdaságtudományi Kar Regionális Politika és Gazdaságtan Doktori Iskola Az alumni szolgáltatások szerepe és az egyetemek versenyképessége Doktori értekezés tézisei Készítette:

Részletesebben

A (szak)képzés hazai rendszere, működési zavarai és megújítása

A (szak)képzés hazai rendszere, működési zavarai és megújítása Pécsi Tudományegyetem Közgazdaságtudományi Kar Regionális Politika és Gazdaságtan Doktori Iskola Iskolavezető: Dr. Buday-Sántha Attila A (szak)képzés hazai rendszere, működési zavarai és megújítása Doktori

Részletesebben

Az elmúlt évtizedekben a nemzetközi migráció, a globalizáció, az angol nyelv terjedése, a kommunikációs technológia fejlődése gyökeresen átformálta Európa hagyományos nyelvi térképét. A nyelvi és kulturális

Részletesebben

Biztos, hogy a narratíva közös téma?

Biztos, hogy a narratíva közös téma? VILÁGOSSÁG 2007/6. Közös témák Erdélyi Ágnes Biztos, hogy a narratíva közös téma? Annyi biztos, hogy a történelmi és az irodalmi elbeszélés közti hasonlóságok és különbségek tárgyalása régi közös témája

Részletesebben

A vágy titokzatos tárgya

A vágy titokzatos tárgya Fehér Dorottya A vágy titokzatos tárgya Tallér Edina: A húsevõ. Kalligram, Pozsony, 2010 Tallér Edina könyve már a fedőlapját tekintve is figyelmet ébreszt: borítóján vérvörös harisnyába bújtatott, a talajon

Részletesebben

GÁBRIEL GARCÍA MÁRQUEZ VÉLEMÉNYE A KRITIKÁRÓL

GÁBRIEL GARCÍA MÁRQUEZ VÉLEMÉNYE A KRITIKÁRÓL GÁBRIEL GARCÍA MÁRQUEZ VÉLEMÉNYE A KRITIKÁRÓL VARGA ISTVÁN Az, hogy az íróval egy időben megszületik a kritikus is, az szinte természetesnek tűnik az irodalomtörténetben. Talán azzal a kiegészítő megjegyzéssel,

Részletesebben

Az európai és a nemzeti öntudat fogalmi keretei, a nemzetfejlődés eltérő útjai Európában

Az európai és a nemzeti öntudat fogalmi keretei, a nemzetfejlődés eltérő útjai Európában Az európai és a nemzeti öntudat fogalmi keretei, a nemzetfejlődés eltérő útjai Európában Kovács János vezető elemző Talán úgy definiálhatnánk megfelelő módon az európai identitás fogalmát, hogy az nem

Részletesebben

A nyomon követhetőség fogyasztói megítélése az élelmiszeriparban

A nyomon követhetőség fogyasztói megítélése az élelmiszeriparban A nyomon követhetőség fogyasztói megítélése az élelmiszeriparban Rózsa Norbert V. évfolyam, gazdasági agrármérnök szak Konzulensek: Dr. Biacs Péter, egyetemi tanár Solymosi Viktor, PhD hallgató Kaposvári

Részletesebben

Pécsi Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kar Filozófia Doktori Iskola

Pécsi Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kar Filozófia Doktori Iskola Pécsi Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kar Filozófia Doktori Iskola Openness The Phenomenon of World-openness and God-openness PhD értekezés tézisfüzet Hoppál Bulcsú Kál Témavezető: Dr. Boros János

Részletesebben

AZ ERDÉLYI MAGYAR NÉPPÁRT KERETPROGRAMJA

AZ ERDÉLYI MAGYAR NÉPPÁRT KERETPROGRAMJA Politikai keretprogram Erdélyi Magyar Néppárt AZ ERDÉLYI MAGYAR NÉPPÁRT KERETPROGRAMJA A MEGTALÁLT ÚT ESÉLYT ÉS SZABADSÁGOT ERDÉLYNEK I. ALAPVETÉS az erdélyi rendszerváltás megújított terve Az erdélyi

Részletesebben

Lakotár Katalin Tizenévesek kognitív országképei szomszédainkról az egyes régiókban

Lakotár Katalin Tizenévesek kognitív országképei szomszédainkról az egyes régiókban Lakotár Katalin Tizenévesek kognitív országképei szomszédainkról az egyes régiókban A kognitív térképek a világ megismerésének, abban való tájékozódásnak tudati eszközei. Az objektív földrajzi tér egyéni

Részletesebben

Az alternativitás kérdése a neveléstudományban 1

Az alternativitás kérdése a neveléstudományban 1 MAGYAR PEDAGÓGIA 94. évf. 3 4. szám 349 353. (1994) Az alternativitás kérdése a neveléstudományban 1 Vastagh Zoltán Janus Pannonius Tudományegyetem és Főiskola Az alternatív szó eredeti értelmében azt

Részletesebben

Tóth Endre: A Pápai Református Egyházmegye története című műve, mint az egyházmegyetörténet írás modellje

Tóth Endre: A Pápai Református Egyházmegye története című műve, mint az egyházmegyetörténet írás modellje Dienes Dénes Tóth Endre: A Pápai Református Egyházmegye története című műve, mint az egyházmegyetörténet írás modellje Nincs könnyű helyzetben az, aki meg akar felelni a címből következő elvárásoknak.

Részletesebben

Digitális matematika taneszközök a. hatékonyabb tanulásszervezés szolgálatában. Szerző: Huszka Jenő

Digitális matematika taneszközök a. hatékonyabb tanulásszervezés szolgálatában. Szerző: Huszka Jenő 1 Digitális matematika taneszközök a hatékonyabb tanulásszervezés szolgálatában Szerző: Huszka Jenő 2009 1 2 Digitális pedagógia, digitális tananyagok Digitális pedagógia: minden olyan hagyományos (instruktív)

Részletesebben

A kvantum impulzus és a téridő mátrix hétköznapjaink a kvantum fizika nyelvén A 2015 október 8-i könyv bemutató előadás teljes anyaga

A kvantum impulzus és a téridő mátrix hétköznapjaink a kvantum fizika nyelvén A 2015 október 8-i könyv bemutató előadás teljes anyaga A kvantum impulzus és a téridő mátrix hétköznapjaink a kvantum fizika nyelvén A 2015 október 8-i könyv bemutató előadás teljes anyaga Kiss Zoltán J Azoknak, akik nem tudtak eljönni és azoknak is szeretettel

Részletesebben

Élet és Irodalom, LI. évf., 7. sz., 2007. február 16., 15-16. o. A válság anatómiája

Élet és Irodalom, LI. évf., 7. sz., 2007. február 16., 15-16. o. A válság anatómiája Élet és Irodalom, LI. évf., 7. sz., 2007. február 16., 15-16. o. A válság anatómiája Hazánkban a politikai élet súlyos erkölcsi és identitási válsága alakult ki. E sorok írója abban látja a válság alapvető

Részletesebben

POLYÁK GÁBOR MÉDIASZABÁLYOZÁS, MÉDIAPOLITIKA

POLYÁK GÁBOR MÉDIASZABÁLYOZÁS, MÉDIAPOLITIKA A SOROZAT LEGÚJABB KÖTETEI: Császi Lajos: A Mónika-jelenség kulturális szociológiája Frazon Zsófa: Múzeum és kiállítás. Az újrarajzolás terei Bódi Jenő Pusztai Bertalan (szerk.): Túl a turistatekinteten.

Részletesebben

Írta: Gánti Bence - 2005. 07. 02.

Írta: Gánti Bence - 2005. 07. 02. Átmeneti transzállapot és tartós tudatátalakulás Írta: Gánti Bence - 2005. 07. 02. Egy olyan alapvetõ kérdést tárgyalok ebben az írásban, amely sok transzélménnyel kísérletezõ keresõ embert foglalkoztat.

Részletesebben

Az Úr közel! A MAGYARORSZÁGI EGYHÁZAK ÖKUMENIKUS TANÁCSA MISSZIÓI ÉS EVANGELIZÁCIÓS BIZOTTSÁGÁNAK HÍRLEVELE

Az Úr közel! A MAGYARORSZÁGI EGYHÁZAK ÖKUMENIKUS TANÁCSA MISSZIÓI ÉS EVANGELIZÁCIÓS BIZOTTSÁGÁNAK HÍRLEVELE Az Úr közel! A MAGYARORSZÁGI EGYHÁZAK ÖKUMENIKUS TANÁCSA MISSZIÓI ÉS EVANGELIZÁCIÓS BIZOTTSÁGÁNAK HÍRLEVELE 2015. december Gyurkó József: KARÁCSONYVÁRÓ ÜZENETEK Kedves Testvérek, a 2015 év vége felé haladva

Részletesebben

1. A nem világnyelven folyó tudományos könyvkiadás problematikussága általában

1. A nem világnyelven folyó tudományos könyvkiadás problematikussága általában Miklós Tamás A tudományos könyvkiadás lehetõségei 1. A nem világnyelven folyó tudományos könyvkiadás problematikussága általában Bár a magyar tudományos könyvkiadás ma elevennek, gazdagnak látszik, jó

Részletesebben

Ajánlás a törvényalkotóknak

Ajánlás a törvényalkotóknak Bevezetõ Ajánlás a törvényalkotóknak E mberpróbáló időket élünk! Egyéni életeket, családokat, társas kapcsolatokat, szűkebb és tágabb közösségeket, az egész magyar társadalmat megviseli az a tartós, világméretű

Részletesebben

ÉRD MEGYEI JOGÚ VÁROS ÚTFEJLESZTÉSI KONCEPCIÓJA 9/12. Dátum: 2012. május ÉRD MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA PRO URBE MÉRNÖKI ÉS VÁROSRENDEZÉSI KFT.

ÉRD MEGYEI JOGÚ VÁROS ÚTFEJLESZTÉSI KONCEPCIÓJA 9/12. Dátum: 2012. május ÉRD MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA PRO URBE MÉRNÖKI ÉS VÁROSRENDEZÉSI KFT. ÉRD MEGYEI JOGÚ VÁROS ÚTFEJLESZTÉSI KONCEPCIÓJA 9/12. Dátum: 2012. május Megbízó: ÉRD MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA Tervező: PRO URBE MÉRNÖKI ÉS VÁROSRENDEZÉSI KFT. Ügyvezető igazgató: Felelős tervező:

Részletesebben

Dr. Simonik Péter: Honnan jöttek és merre tartottak? Adalékok a tatabányai zsidóság demográfiájához (1868-1945)

Dr. Simonik Péter: Honnan jöttek és merre tartottak? Adalékok a tatabányai zsidóság demográfiájához (1868-1945) 1 Dr. Simonik Péter: Honnan jöttek és merre tartottak? Adalékok a tatabányai zsidóság demográfiájához (1868-1945) A négy község Tatabánya, Alsógalla, Felsőgalla és Bánhida egyesítésével 1948-ban megalakult

Részletesebben

A TERÜLET- ÉS TELEPÜLÉSFEJLESZTÉS, MINT HAZÁNK EURÓPAI UNIÓBA ILLESZKEDÉSÉNEK FONTOS ESZKÖZE MIHÁLYI HELGA

A TERÜLET- ÉS TELEPÜLÉSFEJLESZTÉS, MINT HAZÁNK EURÓPAI UNIÓBA ILLESZKEDÉSÉNEK FONTOS ESZKÖZE MIHÁLYI HELGA A TERÜLET- ÉS TELEPÜLÉSFEJLESZTÉS, MINT HAZÁNK EURÓPAI UNIÓBA ILLESZKEDÉSÉNEK FONTOS ESZKÖZE MIHÁLYI HELGA A témaválasztás és a cím rövid magyarázatra szorul abból a szempontból, hogyan kapcsolódik előadásom

Részletesebben

5 HOZZÁFÉRÉS-VÉDELEM. A fejezet VIDEOTON fejlesztési dokumentációk felhasználásával készült

5 HOZZÁFÉRÉS-VÉDELEM. A fejezet VIDEOTON fejlesztési dokumentációk felhasználásával készült 5 HOZZÁFÉRÉS-VÉDELEM A rejtjelezésben az adatvédelem hatékony és az adathálózat védelmében nélkülözhetetlen eszközét ismertük meg. Természetesen annak sincs semmilyen elvi akadálya, hogy a rejtjelezést

Részletesebben

Miért alaptalan a magyar demokrácia

Miért alaptalan a magyar demokrácia KÖNYVBEMUTATÓ Csizmadia Ervin legújabb kötetének (Miért alaptalan a magyar demokrácia) könyvbemutatójára az Alexandra pódiumon, március 20-án került sor. A bemutató keretében tartott kerekasztal-beszélgetés

Részletesebben

Az európai időszemlélet változása és értelmezése

Az európai időszemlélet változása és értelmezése MACZÁK NÓRA Az európai időszemlélet változása és értelmezése Toronyórák, karórák, templomharangok szabdalják az éveket hónapokra, a hónapokat napokra, a napokat órákra, az órákat másodpercekre. Az idő

Részletesebben

Nyugat-Magyarországi Egyetem Erdőmérnöki Kar. Doktori (Ph.D.) értekezés tézisei

Nyugat-Magyarországi Egyetem Erdőmérnöki Kar. Doktori (Ph.D.) értekezés tézisei Nyugat-Magyarországi Egyetem Erdőmérnöki Kar Doktori (Ph.D.) értekezés tézisei A szarvasfélék túlszaporodásából eredő problémák áttekintő vizsgálata és a megoldás lehetőségei Buzgó József Sopron 2006 Doktori

Részletesebben

Zsidóellenes előítéletesség és az antiszemitizmus dinamikája a mai Magyarországon

Zsidóellenes előítéletesség és az antiszemitizmus dinamikája a mai Magyarországon Zsidóellenes előítéletesség és az antiszemitizmus dinamikája a mai Magyarországon Kovács András 1. Bevezetés A kommunista rendszer 1990-ben bekövetkezett bukása, a szabad véleménynyilvánítás jogának és

Részletesebben

RECENZIÓ. Gondolatok a táborok évszázada [1] kapcsán. I. Bevezetés

RECENZIÓ. Gondolatok a táborok évszázada [1] kapcsán. I. Bevezetés RECENZIÓ Farkas Ádám Gondolatok a táborok évszázada [1] kapcsán I. Bevezetés Egészen napjainkig számos, a 20. század történetétől elválaszthatatlan koncentráló-, internáló-, munka- és haláltáborok kérdésével

Részletesebben

Schéner Mihály Az alkotás létállapotai

Schéner Mihály Az alkotás létállapotai Schéner Mihály Az alkotás létállapotai Az alkotásnak három létállapotát különböztetem meg: a prenatálist, az intermediálist, és a posztnatálist, azt, amikor a mű napvilágra kerül. Mielőtt részletesen foglalkoznék

Részletesebben

Thimár Attila SÚLY, AMI FELEMEL

Thimár Attila SÚLY, AMI FELEMEL RÓZSÁSSY BARBARA 59 gondolok, kell, méghozzá az írás, a vers létjogosultsága mellett. Miként valamiképp a szerzõ is ezt teszi könyvében mindvégig. Hogy a társadalomnak mára nemhogy perifériájára került,

Részletesebben

A párkapcsolat-formálódás és -felbomlás néhány társadalmi meghatározója

A párkapcsolat-formálódás és -felbomlás néhány társadalmi meghatározója Szerepváltozások A párkapcsolat-formálódás és -felbomlás néhány társadalmi meghatározója Bukodi Erzsébet Az utóbbi néhány évtizedben a modern társadalmak legtöbbjében a házasság nélküli együttélés deviáns

Részletesebben

Meg kell küzdenem a társadalomba beivódott előítéletekkel

Meg kell küzdenem a társadalomba beivódott előítéletekkel http://www.honvedelem.hu/cikk/14500 Meg kell küzdenem a társadalomba beivódott előítéletekkel Végh Ferenc nyugállományú vezérezredes az elmúlt hetekben több konferencián is jelen volt. A Magyar Honvédség

Részletesebben

Rostoványi Zsolt hosszú évek óta a

Rostoványi Zsolt hosszú évek óta a NB2_bel.qxd 2/6/2008 9:23 PM Page 80 80 Háda Béla Helyzetképek a próféták földjérõl Rostoványi Zsolt hosszú évek óta a Közel-Kelet térségével foglalkozó kutatások egyik legelismertebb szaktekintélye Magyarországon.

Részletesebben

KÖZPONTI STATISZTIKAI HIVATAL NÉPESSÉGTUDOMÁNYI KUTATÓINTÉZETÉNEK KUTATÁSI JELENTÉSEI 78.

KÖZPONTI STATISZTIKAI HIVATAL NÉPESSÉGTUDOMÁNYI KUTATÓINTÉZETÉNEK KUTATÁSI JELENTÉSEI 78. KÖZPONTI STATISZTIKAI HIVATAL NÉPESSÉGTUDOMÁNYI KUTATÓINTÉZETÉNEK KUTATÁSI JELENTÉSEI 78. KÖZPONTI STATISZTIKAI HIVATAL NÉPESSÉGTUDOMÁNYI KUTATÓINTÉZET Igazgató: Spéder Zsolt Készítették: Hablicsek László

Részletesebben

GONDOLATOK AZ ÍRÁSÉRTELMEZÉSRŐL

GONDOLATOK AZ ÍRÁSÉRTELMEZÉSRŐL 1 GONDOLATOK AZ ÍRÁSÉRTELMEZÉSRŐL ÍRTA: DEMETER JÓZSEF ÁLTALÁNOS HERMENEUTIKAI SZABÁLYOK ÉS IRÁNYELVEK. Az alapgondolat: mindenkinek joga van értelmezni a Szentírást. Ehhez azonban a megértés utáni őszinte

Részletesebben

AZ OMBUDSMAN ALAPJOG-ÉRTELMEZÉSE ÉS NORMAKONTROLLJA *

AZ OMBUDSMAN ALAPJOG-ÉRTELMEZÉSE ÉS NORMAKONTROLLJA * Sólyom László AZ OMBUDSMAN ALAPJOG-ÉRTELMEZÉSE ÉS NORMAKONTROLLJA * 1. Ha már ombudsman, akkor rendes közjogi ombudsman legyen mondta Tölgyessy Péter az Ellenzéki Kerekasztal 1989. szeptember 18-i drámai

Részletesebben

A saját tanulási stílus felmérése a Kolb-féle tanulási ciklus alapján

A saját tanulási stílus felmérése a Kolb-féle tanulási ciklus alapján A saját tanulási stílus felmérése a Kolb-féle tanulási ciklus alapján Az LSI leírja, hogyan tanul ön, hogyan dolgozza fel az elméleteket és az életében adódó mindennapi helyzeteket. Tudjuk, hogy mindenki

Részletesebben

21. Dragán György: A beavatás szerepe az emberi életben, a pszichológiában és az iskolában

21. Dragán György: A beavatás szerepe az emberi életben, a pszichológiában és az iskolában 21. Dragán György: A beavatás szerepe az emberi életben, a pszichológiában és az iskolában A beavatás szerepe az emberi élet alakulásában nagyon fontos momentum. Péley Bernadett ennek egy hosszú tanulmányt

Részletesebben

Bevezetés az autizmus spektrum zavarokhoz. Bevezetésül. Mi az autizmus?

Bevezetés az autizmus spektrum zavarokhoz. Bevezetésül. Mi az autizmus? Bevezetés az autizmus spektrum zavarokhoz Dr. Stefanik Krisztina ELTE BGGYK Autizmus Alapítvány krisztina.stefanik@gmail.com Bevezetésül Az autizmus feltehetően egyidős az emberiséggel, de csak alig több,

Részletesebben

resszív-népírtó háború az van. És van gerillaháború, van tupamaros,

resszív-népírtó háború az van. És van gerillaháború, van tupamaros, A BÉKE POSZTULÁTUMA A háború és béke fogalmának konkrét szintézise mindig végbemegy. Vagy háború van, vagy béke. De az elvont fogalom, a háború elvont fogalma egy háborúval fenyegetett világban akkor is

Részletesebben

Szlovákiai régiók összehasonlítása versenyképességi tényezők alapján

Szlovákiai régiók összehasonlítása versenyképességi tényezők alapján Lukovics Miklós Zuti Bence (szerk.) 2014: A területi fejlődés dilemmái. SZTE Gazdaságtudományi Kar, Szeged, 81-92. o. Szlovákiai régiók összehasonlítása versenyképességi tényezők alapján Karácsony Péter

Részletesebben

STRATÉGIAI TERV. A dorogi, városi könyvtárban az elmúlt 10 év alatt számos és mélyreható változás indult el, ment végbe, és tart a mai napig is:

STRATÉGIAI TERV. A dorogi, városi könyvtárban az elmúlt 10 év alatt számos és mélyreható változás indult el, ment végbe, és tart a mai napig is: Gáthy Zoltán Városi Könyvtár és Helytörténeti Múzeum H-2510 Dorog, Bécsi út 42. H-2511 Dorog, Pf.: 17. Tel./Fax: +36 33/509 640 E-mail: info@dorogikonyvtar.hu STRATÉGIAI TERV A kultúra nem könyvesláda,

Részletesebben

Lévay Miklós: A büntető hatalom és lehetséges korlátai egy alkotmányban, különös tekintettel a bűncselekménnyé nyilvánításra és a büntetésekre

Lévay Miklós: A büntető hatalom és lehetséges korlátai egy alkotmányban, különös tekintettel a bűncselekménnyé nyilvánításra és a büntetésekre Pázmány Law Working Papers 2011/24 Lévay Miklós: A büntető hatalom és lehetséges korlátai egy alkotmányban, különös tekintettel a bűncselekménnyé nyilvánításra és a büntetésekre Pázmány Péter Katolikus

Részletesebben

SZABAD SAJTÓT ÉS SOKSZÍNŰ NYILVÁNOSSÁGOT

SZABAD SAJTÓT ÉS SOKSZÍNŰ NYILVÁNOSSÁGOT SZABAD SAJTÓT ÉS SOKSZÍNŰ NYILVÁNOSSÁGOT AZ EGYÜTT MÉDIAPOLITIKAI JAVASLATAI E javaslatcsomag az Együtt szakpolitikai sorozatának a részét képezi. Részben a Váradi András Alapítványban, részben az Együtt

Részletesebben

A magyar nyelv Ausztriában és Szlovéniában.

A magyar nyelv Ausztriában és Szlovéniában. SZÉPFALUSI ISTVÁN VÖRÖS OTTÓ BEREGSZÁSZI ANIKÓ KONTRA MIKLÓS, A magyar nyelv Ausztriában és Szlovéniában. Budapest Alsóőr Lendva, Gondolat Kiadó, 2012. (351 lap) A magyar nyelv Ausztriában és Szlovéniában

Részletesebben

Szimbólum-hidak a gyermekek terápiájában Gyimesné Markó Etelka

Szimbólum-hidak a gyermekek terápiájában Gyimesné Markó Etelka Szimbólum-hidak a gyermekek terápiájában Gyimesné Markó Etelka A MEGVÁLTÁS BELÁTÁS, MEGÉRTÉS. Keresd tetteid értelmét, mi, mire jó, hová vezet, minek mi csínja, miképpeg verázsolók, tudók titok zárait

Részletesebben

II. kötet A DÉLSZLÁVOK LÉLEKTANI SAJÁTOSSÁGAI

II. kötet A DÉLSZLÁVOK LÉLEKTANI SAJÁTOSSÁGAI II. kötet A DÉLSZLÁVOK LÉLEKTANI SAJÁTOSSÁGAI TERV ÉS MÓDSZER A lélektani sajátosságok mint az emberföldrajz vizsgálati tárgya. A közvetlen megfigyelés módszere a lélektani jelleg meghatározásában. Közvetett

Részletesebben

Urkom Aleksander AZ IDENTITÁS PERCEPCIÓJA A SZERB MINT IDEGEN NYELV TANULÁSA SORÁN

Urkom Aleksander AZ IDENTITÁS PERCEPCIÓJA A SZERB MINT IDEGEN NYELV TANULÁSA SORÁN IDENTITÁS Urkom Aleksander AZ IDENTITÁS PERCEPCIÓJA A SZERB MINT IDEGEN NYELV TANULÁSA SORÁN Ha megkíséreljük definiálni mit is értünk identitás alatt, egy nehéz és összetett kérdéskörrel találjuk szembe

Részletesebben

,,Az anya az első híd az élethez, a közösségbe. (Adler: életünk jelentése 102. o.)

,,Az anya az első híd az élethez, a közösségbe. (Adler: életünk jelentése 102. o.) Az individuálpszichológia megjelenése a nevelési tanácsadói munkában avagy: ˇBirtokba venni a Napot nem elég, ha nem tudjuk másoknak is odaadni. Készítette: Kolozsvári Katalin pszichopedagógus Óvodai intézményünkben

Részletesebben

Az apostolok példája. 5. tanulmány. július 28 augusztus 3.

Az apostolok példája. 5. tanulmány. július 28 augusztus 3. 5. tanulmány július 28 augusztus 3. Az apostolok példája SZOMBAT DÉLUTÁN E HETI TANULMÁNYUNK: 5Mózes 10:16; Zsoltár 51:1-12; Lukács 11:11-13; Apostolok cselekedetei 16; 2Korinthus 8:1-5; 1Thesszalonika

Részletesebben

KÖZIGAZGATÁSI JOG 3.

KÖZIGAZGATÁSI JOG 3. KÖZIGAZGATÁSI JOG 3. MAGYAR KÖZIGAZGATÁSI JOG Különös rész..kiadó 2008. 1 KÖZIGAZGATÁSI JOG 3. Különös Rész Szerkesztette: DR. NYITRAI PÉTER TANSZÉKVEZETŐ, EGYETEMI DOCENS Szerzők: DR. CZÉKMANN ZSOLT TANÁRSEGÉD

Részletesebben

Helyi tanterv 2-8. évfolyam Angol, német, mint idegen nyelv

Helyi tanterv 2-8. évfolyam Angol, német, mint idegen nyelv Helyi tanterv 2-8. évfolyam Angol, német, mint idegen nyelv 1 IDEGEN NYELV Az idegen nyelv oktatásának alapvető célja, összhangban a Közös európai referenciakerettel (KER), a tanulók idegen nyelvi kommunikatív

Részletesebben

Mi történt, kedves István?

Mi történt, kedves István? There are no translations available. Az Arany Embertől Attiláig Történelmi Lovasút Kazaksztánból Magyarországra 2009. március szeptember Az íjfeszítő népek testvériségének gondolata ma, a XXI. század elején

Részletesebben

Az ország fővárosa Tokió Honshu szigetén fekszik. Négyszer nagyobb, mint Budapest és lakosainak száma eléri a 13 milliót.

Az ország fővárosa Tokió Honshu szigetén fekszik. Négyszer nagyobb, mint Budapest és lakosainak száma eléri a 13 milliót. Rókadémonok Japán már az őskorban kb. 30000 évvel ezelőtt lakott terület volt. 6852 sziget tartozik az országhoz. Közülük is kiemelkedik a négy legnagyobb: Hokkaido Honshu Kyushu Shikotu Az ország fővárosa

Részletesebben

Kutatók Éjszakája 2014. szeptember 26.

Kutatók Éjszakája 2014. szeptember 26. Kutatók Éjszakája 2014. szeptember 26. ELTE PPK Pszichológia Intézet Intézeti szervező: Varga Katalin (varga.katalin@ppk.elte.hu) Kapcsolattartó: kocsis.eva@ppk.elte.hu. Program címe Felelős Rövid leírás

Részletesebben

Révkomárom után. Európai utas OTTHON LENNI

Révkomárom után. Európai utas OTTHON LENNI OTTHON LENNI Révkomárom után Pomogáts Bélával, az Anyanyelvi Konferencia elnökével, Sárközy Péter római, Péntek János kolozsvári és Bányai János újvidéki egyetemi tanárral, valamint Göncz Lászlóval, a

Részletesebben

Az oktatásügy válaszai egy évtized társadalmi kihívásaira

Az oktatásügy válaszai egy évtized társadalmi kihívásaira Balázs Éva EXPANZIÓ KÖZÉPFOKON Az oktatásügy válaszai egy évtized társadalmi kihívásaira Bevezetés A két világrendszer a rövid 20. század csaknem egész idõszaka alatt kölcsönös kihívást jelentett egymás

Részletesebben

Opponensi vélemény Wilhelm Gábor: Antropológiai tárgyelmélet című doktori disszertációjáról

Opponensi vélemény Wilhelm Gábor: Antropológiai tárgyelmélet című doktori disszertációjáról Opponensi vélemény Wilhelm Gábor: Antropológiai tárgyelmélet című doktori disszertációjáról Az előttünk fekvő disszertáció szerzője korábbi munkáival már egyértelműen bizonyította kiemelkedő kvalitásait,

Részletesebben

Egy protest mozgalom az Egyesült Államokban

Egy protest mozgalom az Egyesült Államokban Paár Ádám Egy protest mozgalom az Egyesült Államokban A Republikánus Párt konzervatív hátországában szerveződő, azonban a republikánusoktól független Tea Party mozgalom sikeres szereplése a májusi szenátusi

Részletesebben

Monostorpályi Község Önkormányzata. Közbiztonsági és Bűnmegelőzési koncepció

Monostorpályi Község Önkormányzata. Közbiztonsági és Bűnmegelőzési koncepció Monostorpályi Község Önkormányzata Közbiztonsági és Bűnmegelőzési koncepció 2012 2015 I. Bevezetés I.1. A koncepció célja: a Monostorpályi Község közbiztonsági és bűnmegelőzési filozófiájának megfogalmazása,

Részletesebben

A születéstől az élhető filozófiáig

A születéstől az élhető filozófiáig A születéstől az élhető filozófiáig A pszichológia új útjainak használata a mindennapokban Fejezetek egy transzperszonális szemléletű pszichológiából Ödipusz, Narkisszosz, Kékszakáll és a többiek írta:

Részletesebben

Civil szektor fejlesztők politikán innen, politikán túl

Civil szektor fejlesztők politikán innen, politikán túl Zsolt Péter Civil szektor fejlesztők politikán innen, politikán túl Láthattunk az elmúlt 20 évben olyan Soros pénzből fizetett választási részvételre felszólító plakátot, ahol csak magyar liberális megmondóemberek

Részletesebben

Tehetséggondozás a munkahelyen

Tehetséggondozás a munkahelyen Tehetségen azt a velünk született adottságokra épülő, majd gyakorlás, céltudatos fejlesztés által kibontakozott képességet értjük, amely az emberi tevékenység egy bizonyos vagy több területén az átlagosat

Részletesebben

AZ EGYSZÜLŐS CSALÁDDÁ VÁLÁS TÁRSADALMI MEGHATÁROZOTTSÁGA 2 BEVEZETÉS DOI: 10.18030/SOCIO.HU.2013.3.22

AZ EGYSZÜLŐS CSALÁDDÁ VÁLÁS TÁRSADALMI MEGHATÁROZOTTSÁGA 2 BEVEZETÉS DOI: 10.18030/SOCIO.HU.2013.3.22 MONOSTORI JUDIT 1 AZ EGYSZÜLŐS CSALÁDDÁ VÁLÁS TÁRSADALMI MEGHATÁROZOTTSÁGA 2 DOI: 10.18030/SOCIO.HU.2013.3.22 BEVEZETÉS Az családokról való ismereteink bizonyos dimenziók vonatkozásában igen gazdagok.

Részletesebben

rend. Ha nincs értékrend, akkor nincs kultúra. A kultúra nem más, Meg kell õrizni az európai kultúra sokféleségét, és benne a magyar

rend. Ha nincs értékrend, akkor nincs kultúra. A kultúra nem más, Meg kell õrizni az európai kultúra sokféleségét, és benne a magyar Orwell, a testvér 59 rend. Ha nincs értékrend, akkor nincs kultúra. A kultúra nem más, mint az értékrend megteremtése és kifejezése, tudatosítása és örökítése. Meg kell õrizni az európai kultúra sokféleségét,

Részletesebben

KONZULTÁCIÓS ANYAG 1-11 SIÓ

KONZULTÁCIÓS ANYAG 1-11 SIÓ A Víz Keretirányelv hazai megvalósítása KONZULTÁCIÓS ANYAG 1-11 SIÓ alegység vízgyűjtő-gazdálkodási tervhez közreadja: Vízügyi és Környezetvédelmi Központi Igazgatóság, Közép-dunántúli Környezetvédelmi

Részletesebben

DOKTORI DISSZERTÁCIÓ TÉZISEI. A dzsúdzsucu fogásrendszere és eszmeisége

DOKTORI DISSZERTÁCIÓ TÉZISEI. A dzsúdzsucu fogásrendszere és eszmeisége Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kar DOKTORI DISSZERTÁCIÓ TÉZISEI Szabó Balázs A dzsúdzsucu fogásrendszere és eszmeisége Forrástanulmány a japán művelődéstörténethez Nyelvtudományi Doktori

Részletesebben

Az integrált vidékfejlesztés lehetôségei Magyarországon

Az integrált vidékfejlesztés lehetôségei Magyarországon BÍRÓ NAGY András Túl a magyar ugaron Az integrált vidékfejlesztés lehetôségei Magyarországon 2007. április Tartalom 1. VEZETÔI ÖSSZEFOGLALÓ 4 2. BEVEZETÉS 10 3. MIÉRT KELL FEJLESZTENI A VIDÉKET? 16 4.

Részletesebben

FÉLÜNK-E A FARKASTÓL? A MAGYAR ÁLLAMPOLGÁROK BIZTONSÁGÉRZET- ÉNEK VIZSGÁLATA, ATTITUDJEI, VÉLEMÉNYE A NEMZETKÖZI TERRORIZMUSRÓL.

FÉLÜNK-E A FARKASTÓL? A MAGYAR ÁLLAMPOLGÁROK BIZTONSÁGÉRZET- ÉNEK VIZSGÁLATA, ATTITUDJEI, VÉLEMÉNYE A NEMZETKÖZI TERRORIZMUSRÓL. Gosi Mariann FÉLÜNK-E A FARKASTÓL? A MAGYAR ÁLLAMPOLGÁROK BIZTONSÁGÉRZET- ÉNEK VIZSGÁLATA, ATTITUDJEI, VÉLEMÉNYE A NEMZETKÖZI TERRORIZMUSRÓL Az európaiak még mindig nem vették tudomásul, hogy milyen komoly

Részletesebben

Mit közvetítenek a női magazinok 2012-ben?

Mit közvetítenek a női magazinok 2012-ben? Haraszti Adrienn Tömör Ágnes Mit közvetítenek a női magazinok 0-ben? A Nők Lapja, a Kiskegyed, az Éva és a Cosmopolitan magazinok 0-es évfolyamának tartalomelemzése Bevezetés A tömegkommunikáció korszakában

Részletesebben

F. Dárdai Ágnes Kaposi József

F. Dárdai Ágnes Kaposi József FDÆrdai`-KaposiJ_ProblØmaorientÆlt.qxp 2008.07.03. 6:02 Page 353 353 F. Dárdai Ágnes Kaposi József A PROBLÉMAORIENTÁLT TÖRTÉNELEMTANÍTÁS ÉS A FEJLESZTÕFELADATOK BEVEZETÉS A 20. század második feléhez,

Részletesebben

Tartalom, elemzés, értelmezés

Tartalom, elemzés, értelmezés Franczel Richárd Tartalom, elemzés, értelmezés 2009. november 7-én a német Die Welt interjút közölt Kertész Imrével 80. születésnapja alkalmából. A Nobel-díjas író a beszélgetés során Magyarországhoz,

Részletesebben

Budapest a kulturális turizmus szemszögéből A Budapesti Kulturális Munkacsoport tanulmánya. Szerzők: Nyúl Erika és Ördög Ágnes 1

Budapest a kulturális turizmus szemszögéből A Budapesti Kulturális Munkacsoport tanulmánya. Szerzők: Nyúl Erika és Ördög Ágnes 1 Budapest a kulturális turizmus szemszögéből A Budapesti Kulturális Munkacsoport tanulmánya Szerzők: Nyúl Erika és Ördög Ágnes 1 A Budapestre érkező külföldi turisták kulturális szokásait vizsgáló kutatás

Részletesebben

LECKE: MIT JELENT ISTEN CSALÁDJÁBA TARTOZNI? ISMERKEDÉS A KERESZTELŐVEL

LECKE: MIT JELENT ISTEN CSALÁDJÁBA TARTOZNI? ISMERKEDÉS A KERESZTELŐVEL LECKE: MIT JELENT ISTEN CSALÁDJÁBA TARTOZNI? ISMERKEDÉS A KERESZTELŐVEL Gyülekezeti óraszám: 1. Egyházi iskolák óraszáma:2 Az alábbiakban két óravázlat javaslat található, melyből az 1. óra az állami iskolákban

Részletesebben

MISKOLC MJV ENERGETIKAI KONCEPCIÓJA

MISKOLC MJV ENERGETIKAI KONCEPCIÓJA MISKOLC MJV ENERGETIKAI KONCEPCIÓJA REV.0. Munkaszám: 7795 Budapest, 2002 július Tartalomjegyzék Vezetői összefoglaló...4 Bevezetés...11 Néhány szó a városról...12 A város energetikája számokban: energiamérleg...13

Részletesebben

TOLNAI ÁGNES A MULTIKULTURALIZMUS ELMÉLETI ÉS GYAKORLATI KÉRDÉSEI AUSZTRÁLIA ESETÉBEN

TOLNAI ÁGNES A MULTIKULTURALIZMUS ELMÉLETI ÉS GYAKORLATI KÉRDÉSEI AUSZTRÁLIA ESETÉBEN TOLNAI ÁGNES A MULTIKULTURALIZMUS ELMÉLETI ÉS GYAKORLATI KÉRDÉSEI AUSZTRÁLIA ESETÉBEN NEMZETKÖZI TANULMÁNYOK INTÉZET TÉMAVEZETŐ DR. ROSTOVÁNYI ZSOLT DSC EGYETEMI TANÁR TOLNAI ÁGNES BUDAPESTI CORVINUS EGYETEM

Részletesebben

A KÖZPONTI STATISZTIKAI HIVATAL NÉPESSÉGTUDOMÁNYI KUTATÓ INTÉZETÉNEK ÉS A MAGYAR TUDOMÁNYOS AKADÉMIA DEMOGRÁFIAI BIZOTTSÁGÁNAK KÖZLEMÉNYEI

A KÖZPONTI STATISZTIKAI HIVATAL NÉPESSÉGTUDOMÁNYI KUTATÓ INTÉZETÉNEK ÉS A MAGYAR TUDOMÁNYOS AKADÉMIA DEMOGRÁFIAI BIZOTTSÁGÁNAK KÖZLEMÉNYEI A KÖZPONTI STATISZTIKAI HIVATAL NÉPESSÉGTUDOMÁNYI KUTATÓ INTÉZETÉNEK ÉS A MAGYAR TUDOMÁNYOS AKADÉMIA DEMOGRÁFIAI BIZOTTSÁGÁNAK KÖZLEMÉNYEI 65. KÖZPONTI STATISZTIKAI HIVATAL Népességtudományi Kutató Intézet

Részletesebben

Kopátsy Sándor Száz éve született Kádár Hozzászólás a májusi Egyenlítő két írásához

Kopátsy Sándor Száz éve született Kádár Hozzászólás a májusi Egyenlítő két írásához Kopátsy Sándor Száz éve született Kádár Hozzászólás a májusi Egyenlítő két írásához Örültem, hogy a baloldal megemlékezik a magyar baloldal legnagyobb alakjáról. Nemcsak a magyar baloldal, de a magyar

Részletesebben

választással azaz ha c 0 -t választjuk sebesség-egységnek: c 0 :=1, akkor a Topa-féle sebességkör teljes hossza 4 (sebesség-)egységnyi.

választással azaz ha c 0 -t választjuk sebesség-egységnek: c 0 :=1, akkor a Topa-féle sebességkör teljes hossza 4 (sebesség-)egységnyi. Egy kis számmisztika Az elmúlt másfél-két évben elért kutatási eredményeim szerint a fizikai téridő geometriai jellege szerint háromosztatú egységet alkot: egymáshoz (a lokális éterhez mért v sebesség

Részletesebben

1 Rendszer alapok. 1.1 Alapfogalmak

1 Rendszer alapok. 1.1 Alapfogalmak ÉRTÉKTEREMTŐ FOLYAM ATOK MENEDZSMENTJE II. RENDSZEREK ÉS FOLYAMATOK TARTALOMJEGYZÉK 1 Rendszer alapok 1.1 Alapfogalmak 1.2 A rendszerek csoportosítása 1.3 Rendszerek működése 1.4 Rendszerek leírása, modellezése,

Részletesebben

Kétezer-tizenkettő augusztus elsején kezdtem meg nagyköveti szolgálatom Ankarában,

Kétezer-tizenkettő augusztus elsején kezdtem meg nagyköveti szolgálatom Ankarában, Hóvári János Kétezer-tizenkettő augusztus elsején kezdtem meg nagyköveti szolgálatom Ankarában, 2012. október 9-én adtam át megbízólevelem Abdullah Gül elnöknek. A magyar török kapcsolatok rendszerében

Részletesebben

A kábulattól való megszabadulás szüksége

A kábulattól való megszabadulás szüksége A kábulattól való megszabadulás szüksége Karmikus horoszkópértelmezések és horoszkóprendelés Kozma Botond Szilárd család-asztrológussal Kozma Szilárd karma-asztrológus: A MÁSODIK, AVAGY AZ IGAZI (tényleges)

Részletesebben

Állam- és jogtörténet 5. óra. Mit kell tudni a vizsgán:

Állam- és jogtörténet 5. óra. Mit kell tudni a vizsgán: Mit kell tudni a vizsgán: 1. Tételhez: - korona küldésének közjogi jelentısége - ez lesz késıbbiekben a Szent Korona tan alapja - koronázási szertartás: ordó szerint történik szent olajjal kenik fel az

Részletesebben

Balázs Géza Anyanyelvi világképünk

Balázs Géza Anyanyelvi világképünk Balázs Géza Anyanyelvi világképünk 1. A világ nyelvi képe Mind az amerikai, mind pedig az európai nyelvtudományban a világ nyelvi képe fogalom kutatásának sokféle hagyománya van. Az alapkérdés az, hogy

Részletesebben

Helyi tanterv Német nyelv

Helyi tanterv Német nyelv Helyi tanterv Német nyelv 1. A német nyelv tantárgy általános céljai és feladatai Az idegen nyelv műveltségi terület, ezen belül pedig a német nyelv tantárgy céljai és tartalma összhangban állnak a Nemzeti

Részletesebben

MEGALAPOZÓ VIZSGÁLAT

MEGALAPOZÓ VIZSGÁLAT VONYARCVASHEGY NAGYKÖZSÉG TELEPÜLÉSFEJLESZTÉSI KONCEPCIÓJÁT ÉS TELEPÜLÉSRENDEZÉSI ESZKÖZEIT MEGALAPOZÓ VIZSGÁLAT KÉSZÜLT A TELEPÜLÉSFEJLESZTÉSI KONCEPCIÓRÓL, AZ INTEGRÁLT TELEPÜLÉSFEJLESZTÉSI STRATÉGIÁRÓL

Részletesebben

POSZTMODERN UTAZÁS (SEHOVÁ) AZ ÍRÓI KÉPZELET FEDÉLZETÉN

POSZTMODERN UTAZÁS (SEHOVÁ) AZ ÍRÓI KÉPZELET FEDÉLZETÉN KÁNTÁS BALÁZS POSZTMODERN UTAZÁS (SEHOVÁ) AZ ÍRÓI KÉPZELET FEDÉLZETÉN KAPCSOLÓDÓ TANULMÁNY ZSÁVOLYA ZOLTÁN HOLLANDI BOLYGÓ CÍMŰ HANGREGÉNYÉHEZ Zsávolya Zoltán első, műfajteremtő(nek szánt) (hang)regénye

Részletesebben