Működési terv 2016 Az Amnesty International Magyarország működési terve 2016-ban
ELSŐ CÉL Mindenki ismeri a jogait. És tud is élni velük. Oroszország: Jogvédők veszélyben Emberi jogi képzés (projekt 1-2-3) 1
Oroszország: Jogvédők veszélyben 1. Az orosz hatóságok eleget tesznek a gyülekezési, egyesülési és véleménynyilvánítás szabadságára vonatkozó nemzetközi kötelezettségeiknek. 2. A jogvédők és aktivisták üldöztetés nélkül, szabadon dolgozhatnak. Sürgős Akciók havonta 2 eset, esetenként 200 aláírás Levélíró Maraton 2016 3. A magyar jogvédők és civil szervezetek biztonságos és befogadó környezetben működik. 2
Emberi jogi képzés, 1. projekt: Globális kampányok és az emberi jogi képzés integrálása 1. Összpont: globális, regionális és országos kampányok beépítése 2. Emberi jogi barát iskolák: kampány és aktivizmus növelése 3
Emberi jogi képzés, 2. projekt: Egyenlő jogok biztosítása mindenkinek 1. Képzők számának növelése képzők képzése 225 résztvevő, 115 új képző 2. Az emberi jogi képzés láthatóságának növelése és elérhetőségének bővítése Amnesty-órák, Ellenség-órák, Menekült-órák, GYBCS-órák 274 óra megtartása 3. Diákok, szülők, partnerek és képzők bevonása ötnapos tábor 60 diák háromnapos nyári hétvége 20 résztvevő záróesemény 120 résztvevő 4
Emberi jogi képzés, 3. projekt: Emberi jogi képzés a formális oktatásban 1. Összpontos iskolákkal kapcsolat mélyítése rendezvény szervezése 7 iskolában 30 résztvevővel 2. Összpontos iskolák számának növelése Összpont 4.0 8 fővárosi és 8 vidéki iskolával 3. Emberi jogi barát iskolák elköteleződésének mélyítése Te, én, mi és az emberi jogok workshop legalább 20 alkalommal rendezvény tanárok és szülők részére legalább 20 résztvevővel iskolai kampányesemény szervezése legalább 50 résztvevővel 5
MÁSODIK CÉL Mindenki számára elérhetőek az emberi jogok és az igazságszolgáltatás. Gyűlölet nélküli világ 6
Gyűlölet nélküli világ 1. Az emberek hatékonyabb védelmet élveznek a gyűlölet-bűncselekményekkel szemben Európában és Magyarországon. Az áldozatok minden segítséget megkapnak. 2. A társadalom érti a gyűlölet motiválta bűncselekmények fontosságát, és fellép az előítéletek és az intolerancia ellen. 3. Az LMBTI emberek jogait tiszteletben tartják Magyarországon és Európában, különös tekintettel a transznemű és interszexuális emberekre. Budapest Pride legalább 50 résztvevőnkkel 7
HARMADIK CÉL Mindenki védelmet élvez, amikor veszélyben van. Biztonságos menedék 8
Biztonságos menedék 1. Az európai országok biztonságos és legális útvonalakat, megfelelő elhelyezési körülményeket és menekültügyi eljárást biztosítanak a menedékkérőknek és menekülteknek. 2. Magyarország dekriminalizálja az illegális határátlépést és megfelelő nemzetközi védelmet (ideértve a befogadási körülményeket) biztosít a menekülteknek és menedékkérőknek. 3. A magyar társadalom befogadja a menekülteket és támogatja az emberi jogaik érvényesülését. Élet határok nélkül kampány 20000 aláírás 9
NEGYEDIK CÉL Mindenkit, aki vét az emberi jogok ellen, felelősségre vonnak. Kínzás STOP Üzbegisztán 10
Kínzás STOP - Üzbegisztán 1. Az EU és Magyarország nyomást gyakorol Üzbegisztánra, hogy annak minden törvénye megfeleljen a nemzetközi sztenderdeknek. 2. Az Amnesty International egyéni eseteinek kapcsán nyomozás indul a kínzás kivizsgálására, az elkövetőket pedig felelősségre vonják. 11
ÖTÖDIK CÉL Az Amnesty International nagyobb, erősebb és sokszínűbb mozgalom. Média és kommunikáció Adománygyűjtés 12
Média és kommunikáció 1. Láthatóság növelése 2. Brand sztenderdizálása 3. Művészettel az Amnesty International Magyarországért 4. Éves jelentés 5. Emberi jogi képzés, mint különálló brand 13
Adománygyűjtés 1. Adománygyűjtési háttérmunka és technikai fejlesztés 2. Lead conversion program 3. Megtartás és növelés 4. Online adománygyűjtés 5. Pályázati lehetőségek 6. Elszámoltathatóság (RAM, Budget) TERVEZETT EREDMÉNY: 10.000.000 Ft 14
SZERVEZETI HÁTTÉRMUNKA 1. Minimum sztenderdek 2. Elismerés szekcióként 3. Közös Könyvelési Keretrendszer (COCOA) 4. AI nemzeti megszervezése 5. Jó kormányzás fenntartása 6. Hatékony, elszámoltatható és átlátható irodai működés 15
KÖSZÖNJÜK!