A helsinki záróokmány

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "A helsinki záróokmány"

Átírás

1 A helsinki záróokmány A helsinki záróokmány az Európai Biztonsági és Együttműködési Értekezlet (EBEÉ, az EBESZ elődszervezete) országai által augusztus 1- jén aláírt dokumentum. A helsinki folyamat Az EBEÉ első, Helsinkiben megtartott konferenciáján 35 ország által aláírt okmány nem szerződés, hanem politikai kötelezettségvállalásokat tartalmazó egyezmény. Az EBEÉ-t, illetve annak 1975 és 1990 között megtartott találkozóit nevezik helsinki folyamatnak, amelyeken többek között politikai normákat dolgoztak ki az emberi és kisebbségi jogok területén, illetve fegyverzetkorlátozási megállapodások (lásd CFE) születtek. A három kosár A dokumentum három fő kérdéskörre (kosárra) oszlik: - Az európai biztonsággal kapcsolatos kérdések. - Együttműködés a gazdaság, a tudomány, a technika és a környezetvédelem területén. - Együttműködés humanitárius és egyéb területeken (emberi jogok) Az első kosár tartalmazta a résztvevő tagállamok egymás közti kapcsolatait, illetve a tagállamok és állampolgárai közötti viszonyt szabályozó 10 alapelvet, más néven helsinki dekalógot: 1. Szuverén egyenlőség, a szuverenitásban foglalt jogok tiszteletben tartása. 2. Tartózkodás az erőszaktól vagy az erőszakkal való fenyegetéstől. 3. A határok sérthetetlensége. 4. Az államok területi integritása. 5. A viták békés rendezése. 6. A belügyekbe való be nem avatkozás. 7. Az emberi jogok és az alapvető szabadságjogok tiszteletben tartása, beleértve a gondolat, a lelkiismeret, a vallás és a meggyőződés szabadságát. 8. A népek egyenjogúsága és önrendelkezési joga. 9. Az államok közötti együttműködés. 10. A nemzetközi jogi kötelezettségek jóhiszemű teljesítése.

2 A helsinki mozgalom A helsinki mozgalom a helsinki záróokmány (1975) aláírása után bontakozott ki a Szovjetunióban: a Moszkvai Helsinki Csoport 1976-ban azzal a céllal jött létre, hogy nyomon kövesse, illetve számon kérje a szovjet kormányon a záróokmányban foglalt jogok érvényesülését. A csoport tagjait, Jurij Orlovot, Ludmilla Alekszejevát, és társaikat bebörtönözték, majd az ország elhagyására kényszerítették. Kezdeményezésük nyomán 1978-ban az Egyesült Államokban alakult meg a Helsinki Watch (Helsinki Jogőr), amely valamennyi aláíró országban (európai országok, USA, Kanada) figyelemmel kísérte az emberi jogok érvényesülését. Ezt követően sorra alakultak a helsinki bizottságok Nyugat-Európában, majd Kelet- és Közép-Európa, illetve a volt Szovjetunió országaiban. Az Emberi Jogok Nemzetközi Helsinki Szövetsége 1983-ban kezdte meg működését Bécsben. A magyar demokratikus ellenzék az 1980-as évek eleje óta kapcsolatban állt a helsinki mozgalommal, mindenekelőtt az amerikai Helsinki Watchcsal. A Magyar Helsinki Bizottság 1989-ben alakult meg. A MAGYAR HELSINKI BIZOTTSÁG 1989-BEN ALAKULT EGYESÜLET, MELYET A FŐVÁROSI BÍRÓSÁG OKTÓBER 9-ÉN VETT NYILVÁNTARTÁSBA BEN EURÓPA ÉS ÉSZAK-AMERIKA KORMÁNYAI ALÁÍRTÁK A HELSINKI ZÁRÓOKMÁNYT, AMELYBEN KÖTELEZETTSÉGET VÁLLALTAK, HOGY TISZTELETBEN TARTJÁK AZ EMBERI JOGOKAT, A LELKIISMERET SZABADSÁGÁT, BIZTOSÍTJÁK A VÉLEMÉNY-NYILVÁNÍTÁS SZABADSÁGÁT ÉS AZ INFORMÁCIÓK SZABAD ÁRAMLÁSÁT BAN EMBERI JOGI AKTIVISTÁK, A MOSZKVAI HELSINKI CSOPORT TAGJAI MEGPRÓBÁLTAK ÉLNI AZOKKAL A JOGOKKAL, AMELYEK MELLETT KORMÁNYUK ELKÖTELEZTE MAGÁT. BÖRTÖNBE KERÜLTEK, KÉNYSZERMUNKÁRA ÍTÉLTÉK ŐKET.

3 Közép- és Kelet-Európa-szerte, így Magyarországon is akadtak emberek, akik Helsinkire hivatkozva kihívó módon élni kezdtek emberi jogaikkal, mert azt vallották, hogy az embernek, bármi áll is az írott jogszabályokban, vannak elidegeníthetetlen emberi jogai. Ebben a szellemben alakult meg 1983-ban az Emberi Jogok Nemzetközi Helsinki Szövetsége, amelynek első látványos rendezvényére Budapesten került sor húsz évvel ezelőtt, 1985 októberében. A Magyar Helsinki Bizottság 1989-ben alakult meg. Folyamatos tevékenységét fordulóján kezdte el. Azóta követi nyomon, hogy valóban gyakorolhatók-e azok a jogok, amelyeket hazai törvényeink biztosítanak, és biztosítják-e a magyar törvények azokat a jogokat, amelyeket nemzetközi megállapodások vagy az emberi jogokra vonatkozó általános alapelvek értelmében biztosítaniuk kell. Léteznek-e ezek a jogok olyan emberek esetében is, akik üldöztetés elől menekülve hazánkban kérnek védelmet? Olyanok esetében, akik bőrszínük vagy másságuk miatt különböznek a többségtől? Gyakorolhatók-e ezek a jogok rendőrségi fogdákban vagy börtönökben is? A Magyar Helsinki Bizottság elemzi, valamint indokolt esetben bírálja a jogszabályokat és a joggyakorlatot, igyekszik hatni a törvényalkotásra, hogy törvényeink jobban megfeleljenek az emberi jogi alapelveknek, és nyújt jogi segítséget azoknak, akiknek alapvető jogait éppen a jogok biztosításáért felelős közhatalom sértette meg. Harminc évvel ezelőtt az emberi jogok gyakorlása az autonóm politizálás szinte egyetlen formája volt. Szót emelni az emberi jogokért ma is politika. A jogvédőknek azonban szerencsére nem kell tekintettel lenniük arra, hogy fellépésükkel nyernek-e szavazatokat, vagy veszítenek. Csak arra kell ügyelniük, hogy ne tévesszék szem elől Thomas Jefferson több mint kétszáz éves tanítását: Semmi sem megváltoztathatatlan, kivéve az ember veleszületett és elidegeníthetetlen jogait ban 18 ezer háború, üldözés, kínzás elől menekülő külföldi (köztük falunyi egyedülálló gyerek) keresett menedéket és új hazát Magyarországon ban is több száz embert ért súlyos emberi jogi sérelem Magyarországon (például jogellenesen vagy embertelen körülmények között tartották fogva; hatósági szervek bántalmazták; elszakították a családjától; vagy hátrányosan megkülönböztették) ban nagy lendülettel folytatódott tovább a jogállami keretek rombolása és a szabadságjogok korlátozása.

4 Jogállamiság Abban az államban szabadok a polgárok, ahol a döntéseik következményei előre kiszámíthatóak, ahol világos, átlátható szabályok vonatkoznak nemcsak az egyénre, hanem az állami szervekre is. Ahol tudják, mit vár el tőlük az állam, de tudják azt is, mit várhatnak el ők az államtól. Ezért fontos, hogy a magyar demokrácia jogállamként működjön, s ezért lépünk fel a jogállamiság védelme érdekében. Így többek között 2013-ban is folytatjuk együttműködésünket a Társaság a Szabadságjogokért és az Eötvös Károly Közpolitikai Intézettel a "Jogállamvédők" projekt keretében a jogállam alapértékeinek hatékony védelmére. A Magyar Helsinki Bizottság munkáját e területen december 1-je óta az Open Society Initiative for Europe támogatja. Egyenlő bánásmód Az egyenlő bánásmódhoz való jogot a magyar alkotmány és számos nemzetközi emberi jogi dokumentum is garantálja. A hátrányos megkülönböztetéssel szembeni küzdelem azonban számos ok miatt komoly nehézségekbe ütközik. Ezért a Magyar Helsinki Bizottság arra törekszik, hogy az emberi méltóság tiszteletben tartásának előmozdításához a saját eszközeivel hozzájáruljon. Ennek érdekében antidiszkriminációs tárgyú képzéseket tartanak, jogi segítséget nyújtanak a hátrányos megkülönböztetés áldozatainak, és kutatásokat folytatnak e területen. Menekültek és külföldiek A menedékkérés jogának tiszteletben tartása és a menekültek befogadásának kötelezettsége számos nemzetközi emberi jogi dokumentumban rögzített alapelv, mely az európai civilizáció szerves részét képezi. A Magyar Helsinki Bizottság az ENSZ Menekültügyi Főbiztosság (UNHCR) partnere. Ingyenes jogi segítséget nyújtunk a Magyarországra érkező menedékkérők számára és igyekszünk elősegíteni a nemzetközi védelemre szoruló személyek (menekültek, hontalanok, stb.) hozzáférését a védelmet biztosító eljárásokhoz. Jogvédő és képzési tevékenységünk célja, hogy a menedékjogi eljárás magas színvonalú és emberi jogi szemléletű legyen Magyarországon és az Európai Unióban egyaránt. Szervezetünk működteti a világon egyedülálló internetes menedékjogi tananyagot, a Refugee Law Readert, továbbá nemzetközi szinten törekszik a hontalanok jogainak képviseletére.

5 Fogva tartás és rendvédelem Az ember kiszolgáltatottnak érezheti magát az állam rendvédelmi szerveivel szemben. A Helsinki Bizottság ebben az egyenlőtlen viszonyban nyújt támogatást: jogi tanácsot, jogi képviseletet biztosít, rendszeresen látogatnak fogvatartási intézményekbe, valamint szakmai javaslataikkal igyekeznek javítani a rendőrséggel és a büntetés-végrehajtással kapcsolatba kerülők jogérvényesítési lehetőségein. Ezáltal átláthatóbbá válhatnak e zárt intézmények, csökken az állampolgárok kiszolgáltatottsága. AZ EMBERI JOGOK EURÓPAI BÍRÓSÁGA (EJEB) ÁN KIMONDTA: A TÉNYLEGES ÉLETFOGYTIG TARTÓ SZABADSÁGVESZTÉS MAGYAR SZABÁLYOZÁSA AZ EMBERTELEN, MEGALÁZÓ BÜNTETÉS TILALMÁBA ÜTKÖZIK, VAGYIS SÉRTI AZ EMBERI JOGOK EURÓPAI EGYEZMÉNYÉT. A DÖNTÉS IGAZOLJA A MAGYAR HELSINKI BIZOTTSÁG HOSSZÚ ÉVEK ÓTA KÉPVISELT ÁLLÁSPONTJÁT, ÉS A MAGYAR SZABÁLYOZÁS MEGVÁLTOZÁSÁT EREDMÉNYEZHETI. Joghoz való hozzáférés A jogok érvényesítése nem lehet csak azok kiváltsága, akik meg tudják engedni magunknak, hogy ügyvédet fogadjanak. Ezért a Magyar Helsinki Bizottság arra törekszik, hogy a rászorultak is részesülhessenek minőségi és a gyakorlatban is elérhető, államilag finanszírozott jogi segítségnyújtásban, továbbá, hogy ezáltal is emelkedjen e jogi segítségnyújtás szakmai színvonala. A joghoz való hozzáférés javítása érdekében elemzik és értékelik a jelenlegi helyzetet, szakmai és jogalkotási javaslatokat fogalmaznak meg.

Alapjogvédelem az EU-ban

Alapjogvédelem az EU-ban Tervezett tematika szeptember 4. Integrációtörténeti áttekintés szeptember 11. Az EU jogalanyisága,, integrációs célkitűzések, alapértékei szeptember 18. Az EU hatáskörei és a tagság szeptember 25. Az

Részletesebben

Az Európai Biztonsági és Együttmûködési Értekezlet Záróokmánya. Az európai biztonsággal összefüggô kérdések (A Helsinki Záróokmány részletei)

Az Európai Biztonsági és Együttmûködési Értekezlet Záróokmánya. Az európai biztonsággal összefüggô kérdések (A Helsinki Záróokmány részletei) Az Európai Biztonsági és Együttmûködési Értekezlet Záróokmánya. Az európai biztonsággal összefüggô kérdések (A Helsinki Záróokmány részletei) A) Nyilatkozat a résztvevô Államok kölcsönös kapcsolatait vezérlô

Részletesebben

M A G Y A R H E L S I N K I B I Z O T T S Á G A T E J O G O D, A M I H I V A T Á S U N K.

M A G Y A R H E L S I N K I B I Z O T T S Á G A T E J O G O D, A M I H I V A T Á S U N K. M A G Y A R H E L S I N K I B I Z O T T S Á G A T E J O G O D, A M I H I V A T Á S U N K. MIÉRT HELSINKI? Európa és Észak-Amerika kormányai 1975. augusztus 1-jén írták alá a Helsinki Záróokmányt, amelyben

Részletesebben

Történeti áttekintés

Történeti áttekintés Nemzetközi menekültjog Nemzetközi jog 2012 tavasz dr. Lattmann Tamás Történeti áttekintés 1918-ig: menekültek a migráció részeként két világháború között: szerződések egyes konkrét üldözött csoportok tekintetében

Részletesebben

A CPT-ről röviden. Kínzást és az Embertelen vagy Megalázó Bánásmódot vagy Büntetést Megelőzni Hivatott Európai Bizottság (CPT)

A CPT-ről röviden. Kínzást és az Embertelen vagy Megalázó Bánásmódot vagy Büntetést Megelőzni Hivatott Európai Bizottság (CPT) A CPT-ről röviden Kínzást és az Embertelen vagy Megalázó Bánásmódot vagy Büntetést Megelőzni Hivatott Európai Bizottság (CPT) A szabadságuktól megfosztott személyeket érintő rossz bánásmód megelőzése Európában

Részletesebben

A Yogyakarta alapelvek és a magyar jog: Nemzetközi kötelezettségek, alkotmányos alapértékek. Polgári Eszter Közép-európai Egyetem Jogi Tanszék

A Yogyakarta alapelvek és a magyar jog: Nemzetközi kötelezettségek, alkotmányos alapértékek. Polgári Eszter Közép-európai Egyetem Jogi Tanszék A Yogyakarta alapelvek és a magyar jog: Nemzetközi kötelezettségek, alkotmányos alapértékek Polgári Eszter Közép-európai Egyetem Jogi Tanszék AZ ALAPELVEK NEMZETKÖZI JOGI ALAPJA széles körben elfogadott,

Részletesebben

Nemzetpolitikai továbbképzés 2014. október 16.

Nemzetpolitikai továbbképzés 2014. október 16. Nemzetpolitikai továbbképzés 2014. október 16. A definíció hiánya Dilemma: - a szuverén állam ismeri/dönti el - az identitásválasztás szabadsága Az ET Parlamenti Közgyűlésének 1201 (1993) sz. ajánlása:

Részletesebben

Platón Párt EU Program VAN ERÉNY! Európainak maradni

Platón Párt EU Program VAN ERÉNY! Európainak maradni Európainak maradni Európa a jogállamiság és a demokrácia bölcsője. Ezek sírjává is válhat néhány erénytelen politikusbűnöző örömére. Rajtunk múlik. Hitler ámokfutása után az Európai Unió hat alapértékre

Részletesebben

Szerződés a jószomszédság és az együttműködés alapjairól a Magyar Köztársaság és Ukrajna között

Szerződés a jószomszédság és az együttműködés alapjairól a Magyar Köztársaság és Ukrajna között Szerződés a jószomszédság és az együttműködés alapjairól a Magyar Köztársaság és Ukrajna között (Részletek) 2. cikk A Szerződő Felek az Egyesült Nemzetek Alapokmányában és az Európai Biztonsági és Együttműködési

Részletesebben

Az alapjogok védelme és korlátozása

Az alapjogok védelme és korlátozása Az alapjogok védelme és korlátozása Dr. Smuk Péter, egyetemi docens Az alapjogvédelmi intézményrendszer Nemzetközi egyezmények fórumok Hazai általános szervek speciális szervek Az alapjogvédelmi intézményrendszer

Részletesebben

Emberi jogok védelme a nemzetközi jog területén

Emberi jogok védelme a nemzetközi jog területén Emberi jogok védelme a nemzetközi jog területén 2012. ősz dr. Lattmann Tamás ELTE ÁJK, Nemzetközi jogi tanszék Emberi jogok fajtái Karel Vasak: Human Rights: A Thirty-Year Struggle: the Sustained Efforts

Részletesebben

KIK VAGYUNK? Tudj meg többet az Amnesty International Magyarország kampányairól!

KIK VAGYUNK? Tudj meg többet az Amnesty International Magyarország kampányairól! KIK VAGYUNK? Az Amnesty International kormányoktól, pártoktól és egyházaktól független civil szervezet, amely világszerte 150 országban, több mint 3 millió taggal és aktivistáival küzd az emberi jogokért.

Részletesebben

Lakosság. Komanovics Adrienne, 2013. Komanovics Adrienne, 2013 1

Lakosság. Komanovics Adrienne, 2013. Komanovics Adrienne, 2013 1 Lakosság Komanovics Adrienne, 2013 Komanovics Adrienne, 2013 1 Áttekintés Az állampolgárság és a honosság A nemzetközi kisebbségi jog Az emberi jogok nemzetközi rendszere A külföldiek jogállása A menekültek

Részletesebben

HU Egyesülve a sokféleségben HU B8-0977/1. Módosítás

HU Egyesülve a sokféleségben HU B8-0977/1. Módosítás 12.9.2016 B8-0977/1 1 Paloma López Bermejo, Maria Lidia Senra Rodríguez, Ángela Vallina, Marina Albiol Guzmán, Cornelia Ernst, Marie-Christine Vergiat, Tania González Peñas, Miguel Urbán Crespo, Lola Sánchez

Részletesebben

III. MELLÉKLET A RENDES JOGALKOTÁSI ELJÁRÁS JOGALAPJAI

III. MELLÉKLET A RENDES JOGALKOTÁSI ELJÁRÁS JOGALAPJAI III. MELLÉKLET A RENDES JOGALKOTÁSI ELJÁRÁS JOGALAPJAI 1 Jogalap Leírás Eljárási szabályok 1 14. cikk Általános gazdasági érdekű szolgáltatások 15. cikk (3) Hozzáférés az uniós intézmények dokumentumaihoz

Részletesebben

AZ EURÓPAI UNIÓRÓL SZÓLÓ SZERZŐDÉS ÉS AZ EURÓPAI UNIÓ MŰKÖDÉSÉRŐL SZÓLÓ SZERZŐDÉS

AZ EURÓPAI UNIÓRÓL SZÓLÓ SZERZŐDÉS ÉS AZ EURÓPAI UNIÓ MŰKÖDÉSÉRŐL SZÓLÓ SZERZŐDÉS AZ EURÓPAI UNIÓRÓL SZÓLÓ SZERZŐDÉS ÉS AZ EURÓPAI UNIÓ MŰKÖDÉSÉRŐL SZÓLÓ SZERZŐDÉS P a t r o c i n i u m - k i a d v á n y W e r b ő c z y - s o r o z a t Károli Gáspár Református Egyetem Állam- és Jogtudományi

Részletesebben

Közhasznú Társadalmi Szervezet neve: Magyar Helsinki Bizottság Közhasznú Társadalmi Szervezet címe: 1054 Budapest, Bajcsy-Zs. út

Közhasznú Társadalmi Szervezet neve: Magyar Helsinki Bizottság Közhasznú Társadalmi Szervezet címe: 1054 Budapest, Bajcsy-Zs. út 1 9 0 1 3 9 8 3 9 4 9 9 5 2 9 0 1 Statisztikai számjel Közhasznú Társadalmi Szervezet neve: Magyar Helsinki Bizottság Közhasznú Társadalmi Szervezet címe: 1054 Budapest, Bajcsy-Zs. út 36-38. Közhasznú

Részletesebben

SZKC207_10. A világ gyermekei I.

SZKC207_10. A világ gyermekei I. SZKC207_10 A világ gyermekei I. diákmelléklet A VILÁG GYERMEKEI I. 7. évfolyam 61 Diákmelléklet D1 A világ gyermekei Gyermekjogok EGYEZMÉNY A GYERMEK JOGAIRÓL 1989 A Gyermek Jogairól szóló Egyezmény négy

Részletesebben

HU Egyesülve a sokféleségben HU B8-0442/1. Módosítás. Renate Sommer a PPE képviselőcsoport nevében

HU Egyesülve a sokféleségben HU B8-0442/1. Módosítás. Renate Sommer a PPE képviselőcsoport nevében 11.4.2016 B8-0442/1 1 10 bevezető hivatkozás tekintettel a Törökország uniós csatlakozásával kapcsolatos 2005. október 3-i tárgyalási keretre, tekintettel a Törökországra vonatkozó 2005. október 3-i tárgyalási

Részletesebben

EU közjogi alapjai május 7.

EU közjogi alapjai május 7. EU közjogi alapjai 2018. május 7. TEMATIKA febr. 12. Integrációtörténeti áttekintés febr. 19. Az EU jogalanyisága, alapértékei, integrációs célkitűzések, tagság, Az EU hatáskörei febr. 26. Az intézmények

Részletesebben

Működési terv Az Amnesty International Magyarország működési terve 2016-ban

Működési terv Az Amnesty International Magyarország működési terve 2016-ban Működési terv 2016 Az Amnesty International Magyarország működési terve 2016-ban ELSŐ CÉL Mindenki ismeri a jogait. És tud is élni velük. Oroszország: Jogvédők veszélyben Emberi jogi képzés (projekt 1-2-3)

Részletesebben

Árnyékjelentés az ENSZ Gyermekjogi Egyezmény érvényesüléséről

Árnyékjelentés az ENSZ Gyermekjogi Egyezmény érvényesüléséről Árnyékjelentés az ENSZ Gyermekjogi Egyezmény érvényesüléséről Jogforrások egymáshoz való viszonya A Törvények Alkotmány Nemzetközi egyezmények Közoktatási törvény dr. Jásper András előadása Rendeletek

Részletesebben

ÁLLAM ÉS POLGÁR II. NEMZETISÉGEK ÉS EGYÉB JOGI STÁTUSZOK. Alkotmányjog 1. előadás 2015. április 9.

ÁLLAM ÉS POLGÁR II. NEMZETISÉGEK ÉS EGYÉB JOGI STÁTUSZOK. Alkotmányjog 1. előadás 2015. április 9. ÁLLAM ÉS POLGÁR II. NEMZETISÉGEK ÉS EGYÉB JOGI STÁTUSZOK Alkotmányjog 1. előadás 2015. április 9. ÁLLAMI SZUVERENITÁS ÉS ANNAK ALANYI KÖREI 1. A magyar állami szuverenitás személyi hatálya A magyar állampolgárok

Részletesebben

Alkotmányjog 1 előadás november 6.

Alkotmányjog 1 előadás november 6. Alkotmányjog 1 előadás 2017. november 6. Népszuverenitás elve a közhatalom-gyakorlás legitimációja Minden közhatalom-gyakorlás forrása: a NÉP alanyi kör meghatározás? NÉP? Megközelítések Alaptörvény B)

Részletesebben

ZÁRÓVIZSGA KÉRDÉSSOR NKK MA 2017 júniusi vizsgaidőszak. KÖZÖS KÉRDÉSSOR Nemzetközi jog / nemzetközi szervezetek / külügyi igazgatás

ZÁRÓVIZSGA KÉRDÉSSOR NKK MA 2017 júniusi vizsgaidőszak. KÖZÖS KÉRDÉSSOR Nemzetközi jog / nemzetközi szervezetek / külügyi igazgatás ZÁRÓVIZSGA KÉRDÉSSOR NKK MA 2017 júniusi vizsgaidőszak KÖZÖS KÉRDÉSSOR Nemzetközi jog / nemzetközi szervezetek / külügyi igazgatás 1. A nemzetközi jog forrásai és alanyai 2. Az állami, mint a nemzetközi

Részletesebben

Küzdelem a gyermekek szexuális kizsákmányolása és szexuális bántalmazása ellen

Küzdelem a gyermekek szexuális kizsákmányolása és szexuális bántalmazása ellen Küzdelem a gyermekek szexuális kizsákmányolása és szexuális bántalmazása ellen Bevezetés A gyermekek szexuális kizsákmányolása, szexuális bántalmazása Európa és a világ minden országában létező probléma,

Részletesebben

EURÓPAI ÉS NEMZETKÖZI IGAZGATÁS MESTERKÉPZÉSI SZAK ZÁRÓVIZSGA TÉTELSOR

EURÓPAI ÉS NEMZETKÖZI IGAZGATÁS MESTERKÉPZÉSI SZAK ZÁRÓVIZSGA TÉTELSOR A nemzeti, az uniós és a globális nemzetközi intézményrendszer (az államtudományi és közigazgatási szempontból) 1. Az államtudomány fogalma. Az állam fogalmának alakulása kezdetektől napjainkig. 2. Az

Részletesebben

Jeney Petra. Évfolyamdolgozat témák

Jeney Petra. Évfolyamdolgozat témák Az ELTE ÁJK Nemzetközi jogi tanszék oktatói által fogadott évfolyam- és szakdolgozati témák (ellenkező jelzés hiányában más témák is szóba kerülhetnek, egyéni konzultáció után) Jeney Petra Évfolyamdolgozat

Részletesebben

Jegyzőkönyv az ír népnek a Lisszaboni Szerződéssel kapcsolatos aggályairól

Jegyzőkönyv az ír népnek a Lisszaboni Szerződéssel kapcsolatos aggályairól 1796 der Beilagen XXIV. GP - Staatsvertrag - 24 Protokoll in ungarischer Sprachfassung (Normativer Teil) 1 von 10 A TAGÁLLAMOK KORMÁNYAI KÉPVISELŐINEK KONFERENCIÁJA Brüsszel, 2012. május 14. (OR. en) CIG

Részletesebben

Családjogi perek és a gyermeki jogok

Családjogi perek és a gyermeki jogok Családjogi perek és a gyermeki jogok Budapest, 2007. február 7. Rezidensképzés-HEFOP-3.3.1 Dr. Barinkai Zsuzsanna Fő megállapítások o Család konfliktusok megoldására a jog eszközei korlátozottan alkalmasak

Részletesebben

Ellátotti jogok érvényesülése a jogvédők tapasztalatai alapján. Hajdúszoboszló, Rózsavölgyi Anna

Ellátotti jogok érvényesülése a jogvédők tapasztalatai alapján. Hajdúszoboszló, Rózsavölgyi Anna Ellátotti jogok érvényesülése a jogvédők tapasztalatai alapján Hajdúszoboszló, 2010. 06. 03. Rózsavölgyi Anna Székhely: 1051 Budapest Akadémia u.3. Levelezési cím: 1122 Budapest Városmajor u. 48/b. Telefon:

Részletesebben

ESÉLYEGYENLŐSÉGI TERV A 2017-ES ÉVRE VONATKOZÓAN

ESÉLYEGYENLŐSÉGI TERV A 2017-ES ÉVRE VONATKOZÓAN BHAKTIVEDANTA HITTUDOMÁNYI FŐISKOLA ESÉLYEGYENLŐSÉGI TERV A 2017-ES ÉVRE VONATKOZÓAN Az egyenlő bánásmódról és az esélyegyenlőség előmozdításáról szóló 2003. évi CXXV. törvény rendelkezéseivel összhangban

Részletesebben

Alapvető jogok az Európai Unióban, Európai Polgárság

Alapvető jogok az Európai Unióban, Európai Polgárság Alapvető jogok az Európai Unióban, Európai Polgárság 2012. december 13. Európai integráció és emberi jogok az EGK/Euroatom és ESZAK keretében lezajló európai integráció egyértelműen gazdasági célkitűzéseket

Részletesebben

Új Szöveges dokumentum Gyermeki és szülői jogok és kötelességek a gyermekvédelmi törvény alapján

Új Szöveges dokumentum Gyermeki és szülői jogok és kötelességek a gyermekvédelmi törvény alapján Gyermeki és szülői jogok és kötelességek a gyermekvédelmi törvény alapján Gyermeki jogok: A gyermeknek joga van a testi, értelmi, érzelmi és erkölcsi fejlődését, egészséges felnevelkedését és jólétét biztosító

Részletesebben

Jogod van hozzá! Rövid összefoglaló a leszbikus, meleg, biszexuális, transznemű, queer és interszexuális embereket érintő magyar jogszabályokról

Jogod van hozzá! Rövid összefoglaló a leszbikus, meleg, biszexuális, transznemű, queer és interszexuális embereket érintő magyar jogszabályokról Jogod van hozzá! Rövid összefoglaló a leszbikus, meleg, biszexuális, transznemű, queer és interszexuális embereket érintő magyar jogszabályokról Szexuális kapcsolat A férfiak közötti szexuális kapcsolatot

Részletesebben

Dr. Molnár Anna. Előadása. -Pszichiátriai Klinika 2015.nov.24. -

Dr. Molnár Anna. Előadása. -Pszichiátriai Klinika 2015.nov.24. - Dr. Molnár Anna Előadása -Pszichiátriai Klinika 2015.nov.24. - A pszichiátriai osztályon kezelt beteg szabadságától hatósági segédlettel megfosztott személynek minősül, ezért emberi jogainak védelme szempontjából

Részletesebben

A nemzetközi jog fogalma és. története. Pécs, 2012. Komanovics Adrienne. Komanovics Adrienne, 2012 1

A nemzetközi jog fogalma és. története. Pécs, 2012. Komanovics Adrienne. Komanovics Adrienne, 2012 1 A nemzetközi jog fogalma és története Komanovics Adrienne Pécs, 2012 Komanovics Adrienne, 2012 1 A nemzetközi jog fogalma Komanovics Adrienne, 2012 2 A nemzetközi jog fogalma: A nemzetközi jog a nemzetközi

Részletesebben

Erdélyi Magyar Adatbank A KÖZÉP-EURÓPAI KEZDEMÉNYEZÉS DOKUMENTUMA

Erdélyi Magyar Adatbank A KÖZÉP-EURÓPAI KEZDEMÉNYEZÉS DOKUMENTUMA A KÖZÉP-EURÓPAI KEZDEMÉNYEZÉS DOKUMENTUMA A KÖZÉP-EURÓPAI KEZDEMÉNYEZÉS 1 OKMÁNYA A KISEBBSÉGI JOGOK VÉDELMÉRŐL A Közép-Európai Kezdeményezés Tagállamai, az aláíró államok, elismerve, hogy a nemzeti kisebbségekre

Részletesebben

Választójogosultság. Kötelező irodalom: Előadásvázlat ( Kijelölt joganyag (ld. az előadásvázlat végén)

Választójogosultság. Kötelező irodalom: Előadásvázlat (  Kijelölt joganyag (ld. az előadásvázlat végén) Választójogosultság Kötelező irodalom: Előadásvázlat (http://alkjog.elte.hu/?page_id=3491) Kijelölt joganyag (ld. az előadásvázlat végén) 2017. november 20. ELTE ÁJK Alkotmányjogi Tanszék Lukonits Ádám,

Részletesebben

Alkotmányjog 1 előadás Nappali tagozat november 13.

Alkotmányjog 1 előadás Nappali tagozat november 13. Alkotmányjog 1 előadás Nappali tagozat 2017. november 13. 1. A magyar állami szuverenitás személyi hatálya A magyar állampolgárok köre (legszorosabb kapcsolat) a) magyar nemzetiségű magyar állampolgárok

Részletesebben

Javaslat AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS RENDELETE

Javaslat AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS RENDELETE EURÓPAI BIZOTTSÁG Brüsszel, 2015.9.9. COM(2015) 452 final 2015/0211 (COD) Javaslat AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS RENDELETE a nemzetközi védelem megadására és visszavonására vonatkozó közös eljárásokról

Részletesebben

A MENEKÜLTÜGYI POLITIKA

A MENEKÜLTÜGYI POLITIKA A MENEKÜLTÜGYI POLITIKA A menekültügyi politika célja a tagállamok menekültügyi eljárásainak harmonizálása egy közös európai menekültügyi rendszer kialakításával. A Lisszaboni Szerződés jelentős módosításokat

Részletesebben

A jogállam feladata biztosítani a bűncselekmények felderítését és üldözését, a bűnösség kérdésének tisztességes eljárásban történő eldöntését, és a

A jogállam feladata biztosítani a bűncselekmények felderítését és üldözését, a bűnösség kérdésének tisztességes eljárásban történő eldöntését, és a A jogállam feladata biztosítani a bűncselekmények felderítését és üldözését, a bűnösség kérdésének tisztességes eljárásban történő eldöntését, és a társadalom érdekeit szolgáló büntetés végrehajtását.

Részletesebben

Emberi jogok alapvető jogok. ELTE ÁJK tanév őszi szemeszter Alkotmányjog 3

Emberi jogok alapvető jogok. ELTE ÁJK tanév őszi szemeszter Alkotmányjog 3 Emberi jogok alapvető jogok ELTE ÁJK 2016-17. tanév őszi szemeszter Alkotmányjog 3 Méltóság Szabadság Szolidaritás Egyenlőség, megkülönböztetés tilalma Alkotmányjog 3 tantárgyi követelmények Előadás 3

Részletesebben

MELLÉKLETEK. a következőhöz A BIZOTTSÁG KÖZLEMÉNYE AZ EURÓPAI PARLAMENTNEK ÉS A TANÁCSNAK. A jogállamiság erősítésére irányuló új uniós keret

MELLÉKLETEK. a következőhöz A BIZOTTSÁG KÖZLEMÉNYE AZ EURÓPAI PARLAMENTNEK ÉS A TANÁCSNAK. A jogállamiság erősítésére irányuló új uniós keret EURÓPAI BIZOTTSÁG Strasbourg, 11.3.2014 COM(2014) 158 final ANNEXES 1 to 2 MELLÉKLETEK a következőhöz A BIZOTTSÁG KÖZLEMÉNYE AZ EURÓPAI PARLAMENTNEK ÉS A TANÁCSNAK A jogállamiság erősítésére irányuló új

Részletesebben

2018/2019. III. negyedév TÁRSADALOMISMERET EXTRA (Bea) TÉMA: EMBERI JOGOK. Írásbeli teszt időpontja: április 5. péntek reggel 9 óra

2018/2019. III. negyedév TÁRSADALOMISMERET EXTRA (Bea) TÉMA: EMBERI JOGOK. Írásbeli teszt időpontja: április 5. péntek reggel 9 óra 2018/2019. III. negyedév TÁRSADALOMISMERET EXTRA (Bea) TÉMA: EMBERI JOGOK Írásbeli teszt időpontja: 2018. április 5. péntek reggel 9 óra Ha kérdésed van a tananyag kapcsán, Beát keresd! Az alapvető emberi

Részletesebben

Esélyegyenlőségi szabályzat

Esélyegyenlőségi szabályzat MEDGYESSY FERENC GIMNÁZIUM ÉS MŰVÉSZETI SZAKGIMNÁZIUM 23. sz. melléklet Esélyegyenlőségi szabályzat OM azonosító: 031202 HA2301 2018.03.12 MEDGYESSY FERENC GIMNÁZIUM ÉS MŰVÉSZETI SZAKGIMNÁZIUM Fenntartó:

Részletesebben

TÁMOP-2.5.3.A-13/1-2013-0042 PROJEKT

TÁMOP-2.5.3.A-13/1-2013-0042 PROJEKT TÁMOP-2.5.3.A-13/1-2013-0042 PROJEKT Esélyegyenlőségi program III. rész Jogszabályi környezet Nyíregyháza, 2014. február 3-4 Kiskunfélegyháza, 2014. február12-13 Nyíregyháza, 2014. február 17-18 Szeged,

Részletesebben

Döntéshozatal, jogalkotás

Döntéshozatal, jogalkotás Az Európai Unió intézményei Döntéshozatal, jogalkotás 2012. ősz Lattmann Tamás Az Európai Unió intézményei intézményi egyensúly elve: EUSZ 13. cikk az intézmények tevékenységüket az alapító szerződések

Részletesebben

1. félév: alkotmányjog, közjogi berendezés 2. félév: alapvető jogok és kötelezettségekhez tartozó alkotmánybírósági döntések

1. félév: alkotmányjog, közjogi berendezés 2. félév: alapvető jogok és kötelezettségekhez tartozó alkotmánybírósági döntések 1. félév: alkotmányjog, közjogi berendezés 2. félév: alapvető jogok és kötelezettségekhez tartozó alkotmánybírósági döntések Alkotmány: constitutio közös állapot, közös megegyezés, hogy milyen szabályok

Részletesebben

P7_TA-PROV(2010)0033 Burma

P7_TA-PROV(2010)0033 Burma P7_TA-PROV(2010)0033 Burma Az Európai Parlament 2010. február 11-i állásfoglalása Burmáról Az Európai Parlament, tekintettel a Tanács 2009. április 27-i, Burmáról/Mianmarról szóló következtetéseire, valamint

Részletesebben

KÖZIGAZGATÁSI MESTERKÉPZÉSI SZAK ZÁRÓVIZSGA TÉTELSOR. Államtudomány Közigazgatás

KÖZIGAZGATÁSI MESTERKÉPZÉSI SZAK ZÁRÓVIZSGA TÉTELSOR. Államtudomány Közigazgatás Államtudomány Közigazgatás 1. A kameralisztika, az abszolutizmus kormányzati változatai 2. Jogi irányzatok a közigazgatás-tudományban 3. A közigazgatás politikatudományi megközelítése 4. A közigazgatás

Részletesebben

Migrációs és menekültügyi kérdés-felelt

Migrációs és menekültügyi kérdés-felelt Migrációs és menekültügyi kérdés-felelt Van-e Magyarországra irányuló megélhetési bevándorlás? o Magyarország nem célpontja a bevándorlásnak. A Magyarországon élő külföldiek száma lényegében évek óta változatlan:

Részletesebben

Bevezetés... 3 1. Az alapjogok korlátozásának általános szabályai... 5

Bevezetés... 3 1. Az alapjogok korlátozásának általános szabályai... 5 TARTALOMJEGYZÉK Bevezetés... 3 A jogok generációi...3 A hatalmi ágak elválasztása... 4 Az Alaptörvény és a korábbi Alkotmány kapcsolata... 4 1. Az alapjogok korlátozásának általános szabályai... 5 1.1.

Részletesebben

Európai Menekültügyi Alap 2008.

Európai Menekültügyi Alap 2008. Európai Menekültügyi Alap 2008. A 2008. évi pályázati célkitűzések és prioritások Az új menedékjogról szóló törvény Jogi háttér (EU): 2007/573/EK európai parlamenti és tanácsi határozat a Szolidaritás

Részletesebben

I. Nemzetközi szerzıdések a közösségi jogban. Az EU jogrendje 3. I/1. Szerzıdéskötési jogosultság

I. Nemzetközi szerzıdések a közösségi jogban. Az EU jogrendje 3. I/1. Szerzıdéskötési jogosultság I. Nemzetközi szerzıdések a közösségi jogban Az EU jogrendje 3. Nemzetközi szerzıdések Jogelvek A Közösségek (egyenként) rendelkeznek nemzetközi szerzıdéskötési képességgel. Csak az alapító Szerzıdésben

Részletesebben

MAGATARTÁSI KÓDEX PARAT VÁLLALATI CSOPORT

MAGATARTÁSI KÓDEX PARAT VÁLLALATI CSOPORT MAGATARTÁSI KÓDEX PARAT VÁLLALATI CSOPORT Kedves Munkatársaink! Társaságunk legfőbb értéke munkatársaink és külső üzleti partnereink cégünkbe vetett bizalma. A bizalom fenntartásához korrekt és példamutató

Részletesebben

A TANÁCSHOZ INTÉZETT AJÁNLÁSRA IRÁNYULÓ JAVASLAT

A TANÁCSHOZ INTÉZETT AJÁNLÁSRA IRÁNYULÓ JAVASLAT Európai Parlament 2014-2019 Plenárisülés-dokumentum B8-1365/2016 9.12.2016 A TANÁCSHOZ INTÉZETT AJÁNLÁSRA IRÁNYULÓ JAVASLAT az eljárási szabályzat 134. cikkének (1) bekezdése alapján az Európai Unió prioritásairól

Részletesebben

A Bírónők Egyesülete Regionális Konferenciát rendez 2011. április 14-16. között Budapesten Európa és a Közel-Kelet térségére kiterjedően

A Bírónők Egyesülete Regionális Konferenciát rendez 2011. április 14-16. között Budapesten Európa és a Közel-Kelet térségére kiterjedően A BÍRÓNŐK EGYESÜLETE (A BÍRÓNŐK NEMZETKÖZI SZERVEZETÉNEK TAGJA) levelezési cím: 1055 Budapest, Markó utca 16. e-mail: bironok.egyesulete@gmail.com web: www.bironokegyesulete.hu A Bírónők Egyesülete Regionális

Részletesebben

A SZLOVÉN NEMZETI MEGELŐZŐ MECHANIZMUS EGYÜTTMŰKÖDÉS CIVIL SZERVEZETEKKEL Ivan Šelih, helyettes ombudsman, Szlovénia Budapest, 2012 1 SZLOVÉNIA 2 A SZLOVÉN OMBUDSMAN (AZ EMBERI JOGOK BIZTOSA) (1995) Dunajska

Részletesebben

ZÁRÓVIZSGA KÖVETELMÉNYEK ALKOTMÁNYJOGBÓL 2019 tavasz

ZÁRÓVIZSGA KÖVETELMÉNYEK ALKOTMÁNYJOGBÓL 2019 tavasz ZÁRÓVIZSGA KÖVETELMÉNYEK ALKOTMÁNYJOGBÓL 2019 tavasz KÖTELEZŐ TANANYAG: Kocsis Miklós Petrétei József Tilk Péter: Alkotmánytani alapok. Kodifikátor Alapítvány, Pécs, 2015 Petrétei József: Magyarország

Részletesebben

emlékeztetve az Európa Tanács tagállamai állam- és kormányfőinek 1993. október 8 9-én Bécsben megtartott csúcstalálkozóján elfogadott Nyilatkozatra;

emlékeztetve az Európa Tanács tagállamai állam- és kormányfőinek 1993. október 8 9-én Bécsben megtartott csúcstalálkozóján elfogadott Nyilatkozatra; A Rasszizmus és Intolerancia Elleni Európai Bizottság 2. sz. általános ajánlása: A rasszizmus, az idegengyűlölet, az antiszemitizmus és az intolerancia elleni küzdelemben részt vevő szakosított nemzeti

Részletesebben

EmbEri jogok és szociális alapelvek kódexe. Hatálybalépés: november

EmbEri jogok és szociális alapelvek kódexe. Hatálybalépés: november EmbEri jogok és szociális alapelvek kódexe Hatálybalépés: 2017. november Nyilatkozat Vállaljuk, hogy működésünk minden terén beleértve üzleti partnereinket és beszállítói láncunkat -- tiszteletben tartjuk

Részletesebben

Javaslat AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS RENDELETE

Javaslat AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS RENDELETE EURÓPAI BIZOTTSÁG Brüsszel, 2014.6.26. COM(2014) 386 final 2014/0197 (COD) Javaslat AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS RENDELETE az Európai Unió stabilizációs és társulási folyamatában részt vevő vagy ahhoz

Részletesebben

A VISEGRÁDI NÉGYEK LEGFŐBB ÜGYÉSZEINEK SOPOTI NYILATKOZATA

A VISEGRÁDI NÉGYEK LEGFŐBB ÜGYÉSZEINEK SOPOTI NYILATKOZATA A VISEGRÁDI NÉGYEK LEGFŐBB ÜGYÉSZEINEK SOPOTI NYILATKOZATA SOPOT, 2015. MÁJUS 15. EURÓPAI ÜGYÉSZSÉG 1. A Visegrádi Négyek kiemelt figyelmet fordítanak az Európai Ügyészség felállításáról szóló egyeztetésekre.

Részletesebben

JOGSZABÁLYI KERETEK ÖSSZEFOGLALÁSA

JOGSZABÁLYI KERETEK ÖSSZEFOGLALÁSA JOGSZABÁLYI KERETEK ÖSSZEFOGLALÁSA Készült a Területi együttműködéseket segítő esélyegyenlőségi programok a Keszthelyi járásban (ÁROP-1.A.3-2014-2014-0080) elnevezésű projekt keretében. A projekt által

Részletesebben

1. cikk Az emberi méltóság Az emberi méltóság sérthetetlen. Tiszteletben kell tartani, és védelmezni kell.

1. cikk Az emberi méltóság Az emberi méltóság sérthetetlen. Tiszteletben kell tartani, és védelmezni kell. AZ EURÓPAI UNIÓ ALAPJOGI CHARTÁJA Preambulum Európa népei, az egymás közötti egyre szorosabb egység létrehozása során úgy döntöttek, hogy osztoznak a közös értékeken alapuló békés jövôben. Szellemi és

Részletesebben

A CO&CO COMMUNICATION KFT ESÉLYEGYENLŐSÉGI TERVE

A CO&CO COMMUNICATION KFT ESÉLYEGYENLŐSÉGI TERVE A CO&CO COMMUNICATION KFT ESÉLYEGYENLŐSÉGI TERVE CO&CO COMMUNICATION - ESÉLYEGYENLŐSÉGI TERV - 1.oldal A Co&Co Communication Kft esélyegyenlőségi terve az egyenlő bánásmódról és az esélyegyenlőség előmozdításáról

Részletesebben

A MAGYAR HELSINKI BIZOTTSÁG 2008. ÉVI TEVÉKENYSÉGE 1. A menekültek jogainak védelme 1.1. Menedékkérők hatékony jogvédelme: A menedékkérés jogának tiszteletben tartása és a menekültek befogadásának kötelezettsége

Részletesebben

3 cikk Minden személynek joga van az élethez, a szabadsághoz és a személyi biztonsághoz.

3 cikk Minden személynek joga van az élethez, a szabadsághoz és a személyi biztonsághoz. FORRÁS 16 Az Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozata 1948 Egyszerűsítette az Amnesty International 1 cikk Minden. emberi lény szabadon születik és egyenlő méltósága és joga van. Az emberek, ésszel és lelkiismerettel

Részletesebben

ALAPVETŐ EMBERI JOGOK - ELLÁTOTT JOGI TEMATIKA I. -

ALAPVETŐ EMBERI JOGOK - ELLÁTOTT JOGI TEMATIKA I. - ALAPVETŐ EMBERI JOGOK - ELLÁTOTT JOGI TEMATIKA I. - Országos Betegjogi, Ellátottjogi, Gyermekjogi és Dokumentációs Központ 2015. MÁJUS 14. dr. Kozicz Ágnes Alapvető Jogok Biztosának Hivatala TÁMOP 5.5.7-08/1-2008-0001

Részletesebben

A közigazgatási szakvizsga Az Európai Unió szervezete, működése és jogrendszere c. V. modulhoz tartozó írásbeli esszé kérdések (2017. augusztus 01.

A közigazgatási szakvizsga Az Európai Unió szervezete, működése és jogrendszere c. V. modulhoz tartozó írásbeli esszé kérdések (2017. augusztus 01. A közigazgatási szakvizsga Az Európai Unió szervezete, működése és jogrendszere c. V. modulhoz tartozó írásbeli esszé kérdések (2017. augusztus 01.) Az írásbeli vizsgák részét képezik tesztfeladatok (mondat-kiegészítés,

Részletesebben

MÜTF ALUMNI SZAKMAI KÖZÖSSÉG ETIKAI KÓDEXE

MÜTF ALUMNI SZAKMAI KÖZÖSSÉG ETIKAI KÓDEXE MÜTF ALUMNI SZAKMAI KÖZÖSSÉG ETIKAI KÓDEXE 2011 1. Az Etikai Kódex célja és alapelvei 1.1 A MÜTF ALUMNI SZAKMAI KÖZÖSSÉG (továbbiakban: MASZK) Etikai Kódexe a Közösség etikai önszabályozásának dokumentuma.

Részletesebben

A SZOCIÁLIS MUNKA ETIKAI KÓDEXE

A SZOCIÁLIS MUNKA ETIKAI KÓDEXE A SZOCIÁLIS MUNKA ETIKAI KÓDEXE Előszó 1. A Szociális Munka Etikai Kódexe a szociális munka gyakorlását meghatározó szakmai etikai normákat tartalmazza. 2. A Szociális Munka Etikai Kódexe az ENSZ Emberi

Részletesebben

Az alkotmányos demokrácia

Az alkotmányos demokrácia Az alkotmányos demokrácia Az alkotmányos demokrácia Demokrácia meghatároz rozása A nép uralma, a nép által, a népért való kormányzás (Lincoln: government of the people, for the people, by the people )

Részletesebben

Egyenlő bánásmód és esélyegyenlőség ELTE ÁJK

Egyenlő bánásmód és esélyegyenlőség ELTE ÁJK Egyenlő bánásmód és esélyegyenlőség ELTE ÁJK Az előítélet Előítéletesség ma, Magyarországon Krémer Ferenc: az előítéletről szóló minden elmélet csak adott korban és társadalomban igaz multikulturalizmus?

Részletesebben

AZ EURÓPAI UNIÓ ALAPJOGI CHARTÁJA

AZ EURÓPAI UNIÓ ALAPJOGI CHARTÁJA 2010.3.30. Az Európai Unió Hivatalos Lapja C 83/389 AZ EURÓPAI UNIÓ ALAPJOGI CHARTÁJA (2010/C 83/02) 2010.3.30. Az Európai Unió Hivatalos Lapja C 83/391 Az Európai Parlament, a Tanács és a Bizottság ünnepélyesen

Részletesebben

SZERZÕDÉS. a jószomszédság és az együttmûködés alapjairól. a Magyar Köztársaság és Ukrajna között

SZERZÕDÉS. a jószomszédság és az együttmûködés alapjairól. a Magyar Köztársaság és Ukrajna között SZERZÕDÉS a jószomszédság és az együttmûködés alapjairól a Magyar Köztársaság és Ukrajna között A Magyar Köztársaság és Ukrajna építve országaik történelmi múltban gyökerezõ kapcsolataira; meggyõzõdve

Részletesebben

Hung. Monitoring 19.5.89. (Kossuth Rádió, Hírek, 16 h ) - Megalakult a magyar Helsinki Bizottság, A ma már szerencsére természetes eseményről számol be Szilágyi Gabriella. - Az alakuló ülésen Schwarzenberg

Részletesebben

Állampolgári ismeretek. JOGI alapismeretek ALAPTÖRVÉNY

Állampolgári ismeretek. JOGI alapismeretek ALAPTÖRVÉNY Állampolgári ismeretek JOGI alapismeretek ALAPTÖRVÉNY ELŐZMÉNYEK Magyar Népköztársaság (1949-1989) 1949 1989 2012-1936. évi szovjet alkotmány mintájára készült - államforma: népköztársaság - elnevezés:

Részletesebben

AZ EURÓPA TANÁCS AZ EMBERI JOGOK VÉDELMEZŐJE ÖSSZEFOGLALÁS

AZ EURÓPA TANÁCS AZ EMBERI JOGOK VÉDELMEZŐJE ÖSSZEFOGLALÁS AZ EURÓPA TANÁCS AZ EMBERI JOGOK VÉDELMEZŐJE ÖSSZEFOGLALÁS Nem tagja az Európa Tanácsnak (Belarusz) TAGÁLLAMOK SZÉKHELY ÉS IRODÁK KÖLTSÉGVETÉS Albánia, Andorra, Ausztria, Azerbajdzsán, Belgium, Bosznia

Részletesebben

AZ EURÓPAI UNIÓ ALAPJOGI CHARTÁJA

AZ EURÓPAI UNIÓ ALAPJOGI CHARTÁJA AZ EURÓPAI UNIÓ ALAPJOGI CHARTÁJA Az Európai Parlament, a Tanács és a Bizottság ünnepélyesen kihirdeti az alábbi szöveget az Európai Unió Alapjogi Chartájaként: AZ EURÓPAI UNIÓ ALAPJOGI CHARTÁJA Preambulum

Részletesebben

(Vélemények) KÖZIGAZGATÁSI ELJÁRÁSOK BIZOTTSÁG (2008/C 14/10)

(Vélemények) KÖZIGAZGATÁSI ELJÁRÁSOK BIZOTTSÁG (2008/C 14/10) 2008.1.19. C 14/27 V (Vélemények) KÖZIGAZGATÁSI ELJÁRÁSOK BIZOTTSÁG Pályázati felhívás az emberkereskedelemmel foglalkozó szakértői csoport létrehozásáról szóló 2007/675/EK bizottsági határozatra vonatkozóan

Részletesebben

B8-0295/2014 } B8-0299/2014 }

B8-0295/2014 } B8-0299/2014 } B8-0308/2014 } RC1/Am. 1 1 Javier Couso Permuy, Ángela Vallina, Georgios Katrougkalos, Emmanouil Glezos, Sofia Sakorafa, Kostadinka Kuneva, Rina Ronja Kari A a preambulumbekezdés (új) Aa. mivel az iraki

Részletesebben

1964. évi 11. törvényerejű rendelet. az oktatásban alkalmazott megkülönböztetés elleni küzdelemről szóló egyezmény kihirdetéséről

1964. évi 11. törvényerejű rendelet. az oktatásban alkalmazott megkülönböztetés elleni küzdelemről szóló egyezmény kihirdetéséről 1964. évi 11. törvényerejű rendelet az oktatásban alkalmazott megkülönböztetés elleni küzdelemről szóló egyezmény kihirdetéséről (A Magyar Népköztársaság megerősítő okiratának letétele az Egyesült Nemzetek

Részletesebben

Mik azok az alapvető jogok?

Mik azok az alapvető jogok? Mik azok az alapvető jogok? Az egyének védelmi eszköze az állami intézkedésekkel és mások alapvető jogaival szemben Lásd Alaptörvényben Az alapvető jog - más alapvető jog érvényesülése vagy valamely alkotmányos

Részletesebben

Érintetti tájékoztató

Érintetti tájékoztató Érintetti tájékoztató Sorszám Adatkezelés megnevezése Adatkezelés célja Adatkezelés jogalapja 29000-148/123/2018.RAV Szabálysértési jogsegély Külföldi hatóság megkeresésére eljárási és végrehajtási jogsegély

Részletesebben

»MINDEN emberi lény szabadon születik és egyenlô méltósága és joga van « SIEGRIST FOGSÁGBAN ÉLÔ GORILLA ÚJSZÜLÖTT KICSINYÉVEL JÁTSZIK

»MINDEN emberi lény szabadon születik és egyenlô méltósága és joga van « SIEGRIST FOGSÁGBAN ÉLÔ GORILLA ÚJSZÜLÖTT KICSINYÉVEL JÁTSZIK 44 SIEGRIST FOGSÁGBAN ÉLÔ GORILLA ÚJSZÜLÖTT KICSINYÉVEL JÁTSZIK ABASELIÁLLATKERTBEN.Svájc, 1961»MINDEN emberi lény szabadon születik és egyenlô méltósága és joga van « AZ EMBERI JOGOK egyetemes nyilatkozata

Részletesebben

A BELÜGYMINISZTÉRIUM I. FÉLÉVI JOGALKOTÁSI MUNKATERVE. A jogszabálytervezet várható közzétételének időpontja

A BELÜGYMINISZTÉRIUM I. FÉLÉVI JOGALKOTÁSI MUNKATERVE. A jogszabálytervezet várható közzétételének időpontja A BELÜGYMINISZTÉRIUM 2019. I. FÉLÉVI JOGALKOTÁSI MUNKATERVE Jogszabály Cím A jogszabálytervezet várható közzétételének időpontja Jogalkotási feladat indokolása 1. törvény Egyes rendészeti és migrációs

Részletesebben

Jogszabályi háttér bemutatása Devecseri Járás

Jogszabályi háttér bemutatása Devecseri Járás Jogszabályi háttér bemutatása Devecseri Járás Nemzetközi jogi kitekintés Az egyes nemzetállamok közötti kapcsolatok rendezését a nemzetközi egyezmények, nemzetközi szerződések szolgálják, melyek az államok

Részletesebben

Nemzetpolitikai továbbképzés november 28.

Nemzetpolitikai továbbképzés november 28. Nemzetpolitikai továbbképzés 2016. november 28. A definíció hiánya Dilemma: - a szuverén állam ismeri/dönti el - az identitásválasztás szabadsága Az ET Parlamenti Közgyűlésének 1201 (1993) sz. ajánlása:

Részletesebben

*** AJÁNLÁSTERVEZET. HU Egyesülve a sokféleségben HU 2012/0268(NLE) 21.5.2013

*** AJÁNLÁSTERVEZET. HU Egyesülve a sokféleségben HU 2012/0268(NLE) 21.5.2013 EURÓPAI PARLAMENT 2009-2014 Állampolgári Jogi, Bel- és Igazságügyi Bizottság 21.5.2013 2012/0268(NLE) *** AJÁNLÁSTERVEZET az Európai Unió és a Zöld-foki Köztársaság közötti, a jogellenesen tartózkodó személyek

Részletesebben

Iromány száma: T/1607. Benyújtás dátuma: :09. Parlex azonosító: 1H2SM4R00001

Iromány száma: T/1607. Benyújtás dátuma: :09. Parlex azonosító: 1H2SM4R00001 Iromány száma: T/1607. Benyújtás dátuma: 2018-09-21 16:09 Országgyűlési képviselő Parlex azonosító: 1H2SM4R00001 Címzett: Kövér László, az Országgyűlés elnöke Tárgy: Törvényjavaslat benyújtása Benyújtó:

Részletesebben

KÖFOP VEKOP A jó kormányzást megalapozó közszolgálat-fejlesztés

KÖFOP VEKOP A jó kormányzást megalapozó közszolgálat-fejlesztés KÖFOP-2.1.2-VEKOP-15-2016- 00001 A jó kormányzást megalapozó közszolgálat-fejlesztés A rendőrség alapjogvédelmi kötelezettsége gyűlöletincidensek esetén a Gyöngyöspata- per ítélete Dr. Jovánovics Eszter

Részletesebben

Életkor és diszkrimináció. Dr. Gregor Katalin Egyenlő Bánásmód Hatóság 2012

Életkor és diszkrimináció. Dr. Gregor Katalin Egyenlő Bánásmód Hatóság 2012 Életkor és diszkrimináció Dr. Gregor Katalin Egyenlő Bánásmód Hatóság 2012 Összefüggések Idősödő Európa, idősödő Magyarország Növekvő kihívást jelent az életkor miatti sztereotípiák kezelése különösen

Részletesebben

A menekültügyi eljáráshoz való hozzáférés

A menekültügyi eljáráshoz való hozzáférés A menekültügyi eljáráshoz való hozzáférés Azonosítás Tájékoztatás Védelem Ezt a kis füzetet mindig magával viheti, hogy emlékeztesse arra, milyen alapvető kötelezettségei vannak az első vonalban dolgozó

Részletesebben

Az Alaptörvény felépítése. ELSŐ RÉSZ Az állam szabadsága - A Szabadság Alkotmánya 1. -ának irányelvei 2. oldal A. fejezet Általános rendelkezések

Az Alaptörvény felépítése. ELSŐ RÉSZ Az állam szabadsága - A Szabadság Alkotmánya 1. -ának irányelvei 2. oldal A. fejezet Általános rendelkezések Az Alaptörvény felépítése Előszó (Preambulum) 1. oldal ELSŐ RÉSZ Az állam szabadsága - A Szabadság Alkotmánya 1. -ának irányelvei 2. oldal A. fejezet Általános rendelkezések I. szakasz Alapvető rendelkezések

Részletesebben

ÁLLAM ÉS POLGÁR II. NEMZETISÉGEK ÉS EGYÉB JOGI STÁTUSZOK. Alkotmányjog 1. előadás április 20.

ÁLLAM ÉS POLGÁR II. NEMZETISÉGEK ÉS EGYÉB JOGI STÁTUSZOK. Alkotmányjog 1. előadás április 20. ÁLLAM ÉS POLGÁR II. NEMZETISÉGEK ÉS EGYÉB JOGI STÁTUSZOK Alkotmányjog 1. előadás 2017. április 20. ÁLLAMI SZUVERENITÁS ÉS ANNAK ALANYI KÖREI 1. A magyar állami szuverenitás személyi hatálya A magyar állampolgárok

Részletesebben

Városföld Község Önkormányzata. Állampolgári Tanács. Települési Esélyegyenlőségi Program készítése. Dr. Peredi Katalin, Guth Erika. 2010.

Városföld Község Önkormányzata. Állampolgári Tanács. Települési Esélyegyenlőségi Program készítése. Dr. Peredi Katalin, Guth Erika. 2010. Városföld Község Önkormányzata Állampolgári Tanács Települési Esélyegyenlőségi Program készítése Dr. Peredi Katalin, Guth Erika 2010. március 23 Kik vagyunk? Mit csinálunk? Jogszabályi háttér Mi az Állampolgári

Részletesebben

Az új magyar választási rendszer

Az új magyar választási rendszer Az új magyar választási rendszer Dr. Smuk Péter, egyetemi docens Széchenyi István Egyetem, Győr a demokratikus rendszer "a politikai döntéshozatal céljával létrehozott olyan intézményes berendezkedés,

Részletesebben