Klebelsberg Intézményfenntartó Központ Balmazújvárosi Tankerülete 4060 Balmazújváros, Veres Péter u. 12. A tankerület munkaterve a 2014/2015-ös tanévre Balmazújváros, 2014. augusztus 21. 1
I. Bevezető: A KLIK Balmazújvárosi Tankerülete a 2014/2015-ös tanévre vonatkozó munkatervét a 2011. évi CXC törvény (Köznevelési Törvény), a 200/2012. (VIII.31.) EMMI rendelet, a 35/2014. (IV.30.) EMMI rendelet (a 2014/2015. tanév rendjéről szóló miniszteri rendelet) alapján készítette el. A tankerület intézményeinek szakmai irányítását, a fenntartói - üzemeltetői feladatok ellátását a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ működésére vonatkozó jogszabályok, illetve a KLIK elnökének utasításai, eljárásrendje alapján tervezzük. A Balmazújvárosi Tankerület 2013. január elsejétől működteti a hortobágyi Petőfi Sándor Általános Iskola és Kollégium intézményt, illetve az Újszentmargitai Hunyadi Mátyás Általános Iskolát, a Balmazújvárosi Általános Iskola és a Tiszacsegei Fekete István Általános Iskola, ill. a Balmazújvárosi Alapfokú Művészeti Iskola esetében fenntartói feladatokat lát el. 1.Helyzetértékelés: 1.1. Tanulói étszám alakulása: A tankerület intézményeiben a 2014/2015-ös tanévet a tervek szerint 213fő tanuló kezdi meg. A 2013 júniusában elballagó 262 fő helyett 213 fő kezdi el az első osztályt. Balmazújvároson az 5 elsős csoportban 113 fő, Hortobágyon egy csoportban 16fő, Tiszacsegén 3 csoportban 65fő, Újszentmargitán egy csoportban 19 fő lép első osztályba. A belépő gyermeklétszám tekintetében általános tendencia a HHH/HH tanulók, köztük a roma származású gyermekek arányának növekedése, nő a különböző retardációk miatt szegregált, vagy integrált nevelés-oktatásba vont sajátos nevelési igényű tanulók száma. A gyermekösszetétel alakulásának változásai a nevelő-oktató munka módszertani átgondolását, a tevékenységközpontú pedagógiai gyakorlat, az egyéni követés és a módszertani sokszínűség erősítését feltételezi a kimeneti eredmények érdekében. 2
Az alapfokú művészeti iskola ebbe a tanévben várhatóan 270 fő növendékkel indítja a zenei oktatást, a táncművészeti oktatásra 54 fő beiratkozására számítanak. A tankerület korábbi kezdeményezésének megfelelően, az esélykompenzáció jegyében fenn kívánja tartani a hortobágyi, a tiszacsegei és az újszentmargitai kihelyezett alapfokú művészeti oktatást. Kezdeményezzük a nagyhegyesi tagintézmény átadását a Hajdúszoboszlói Tankerület által fenntartott Zichy Géza AMI és Művészeti Iskola részére. BALMAZÚJVÁROSI TANKERÜLET létszám HH HHH SNI BTM Magánt. Veszélyeztetett Német t. Angol emelt Kollégium Ped. létszám Tiszacsegei Fekete István Ált. Isk. Újszentmargitai Hunyadi M. Ált. Isk. Petőfi Sándor Ált. Isk. és Koll. Hortobágy 444 209 151 19 33 2 9 - - - 39 163 105 72 3 38 0 30 - - - 17 132 76 41 9 8-20 - - 45 17 BAMI 324 19 Balmazújvárosi Általános Iskola Székhely 419 216 118 9 24-8 145 63-39 Kalmár 415 194 84 9 19-7 - - - 34 Bocskai 350 210 114 9 30 2 8-101 - 32 Eltérő 30 28 27 30-2 1 - - - 5 BAI ÖSSZESEN TANKERÜLET ÖSSZESEN 1214 648 343 57 73 4 15 145 164-110 2274 1038 607 88 152 6 83 145 164 45 202 3
1.2.A pedagógus létszám alakulás, humán erőforrás menedzsment: A Balmazújvárosi Tankerület intézményeiben a 2014/2015-ös tanévet összesen 198fő pedagógus és 17 fő technikai dolgozó, általában 25-30 fő közfoglalkoztatású dolgozó látja el a nevelő-oktató munkát, az intézmények kiszolgálását, működtetését. Tekintettel a gyermeklétszám fokozatos csökkenésére, az alternatív fenntartású intézmények elszívó hatására, a feladatok differenciálódására, a középtávú humánerőforrás átgondolására van szükség. Csak következetes tervezéssel, járási szintű flexibilis foglalkoztatással és a kompetenciák bővítésével lehet kiegyensúlyozott és a csoportos leépítést elkerülő a pedagógusok foglalkoztatása a Balmazújvárosi Tankerületben. 2. Prioritások a pedagógiai-szakmai munkában: A 2013/2014-es tanév eredményeire alapozva tankerületünkben az alábbi fontosabb célok mentén szervezzük a tanévet: a) a pedagógusok módszertani kultúrájának tudatos, tervszerű fejlesztése a változó tanulói összetételnek megfelelően, b) a szülőkkel történő párbeszéd erősítése, a szülői szerepek gyakorlásának, érvényesülésének elősegítése a rendelkezésre álló eszközökkel, módszerekkel (pl. integrációs pedagógiai gyakorlat keretében megvalósított negyedéves értékelések, szülők-nevelők találkozója c) az SNI integráció hatékonyságainak javítása, a fejlesztőmunka megerősítése utazó gyógypedagógus beállításával d) a HHH/HH tanulók a jogszabályi környezet miatt az e kategóriából kieső, de kiemelt figyelmet igénylő tanulók tanulásának segítése e) a szakszolgálat átszervezése következtében kialakult hiányok pótlása (döntően logopédiai, pszichológiai ellátás) f) a pratic education, a tevékenységpedagógia érvényesítése a pedagógiai gyakorlatban (technika tantárgy tanítása, készségtárgyak, természetismereti tárgyak, tanórán kívüli tevékenységek) 4
g) munkára nevelés a tanulás-tanítás minél több színterén, az önkiszolgáló tevékenységek révén h) a hozzáadott értékelvű mérés-oktatás gyakorlatának megalapozása pedagógusok munkájához, az egyéni fejlesztés hatékonysága érdekében i) hálózatos együttműködés a tankerület iskolái között j) a néptánc és dráma oktatás az 1-2. évfolyamon k) a mindennapos testnevelés megvalósításainak elősegítése, az úszásoktatás folytatása (2-3. évfolyam) l) a tankerület iskolái tanulmányi és egyes sportversenyeinek koordinálása, feltételeinek biztosítása m) a pedagógusok gyakorlati ismereteinek, kompetenciáinak (pl. kézműves ismeretek) fejlesztése n) a megkezdett pedagógiai innovációk, jó gyakorlatok fejlesztése, kiajánlása o) a tehetséggondozás fejlesztése, kiteljesítése (tehetségpontként, szakkörökben, érdeklődési körökben, kollégiumban, stb.) az óvoda-iskola átmenet pedagógiai segítését támogató programok fejlesztése, működtetése (nagyobb szerepet kell kapnia a prevenciónak, az egyéni adottságok, képességek felmérésének, a szülőkkel való párbeszédnek, stb.) p.) múzeumpedagógiai, helytörténeti ismeretek oktatásának támogatása 2-8. évfolyamon (tanórán, tanórán kívüli tevékenységek keretében) 3. Belső ellenőrzés: 5
A tankerület valamennyi iskolájában rendszeressé kell tenni a szakmai-pedagógiai munka ellenőrzését, a 2013-ban elfogadott önellenőrzési-ellenőrzési szempontsor alapján, fokozott figyelmet fordítva az alábbi szempontokra: a) a gyakornokok és az új belépők segítése a tanulás-tanítás eredményes beilleszkedésének, minőségi munka normáinak tudatosítása miatt, b) a minőségi munka hiánya miatti célellenőrzések, c) az intézményfejlesztési elemek érvényesülése a tanulás-tanítás gyakorlatában, d) az egyéni fejlesztést elősegítő módszertani elemek érvényesülése a pedagógiai munkában, e) a NAT és a helyi tanterv követelményeinek konstruktív érvényesítése, f) a tevékenységközpontú és élménypedagógia érvényesülése a tanítási gyakorlatban g) az egésznapos iskola programjának megvalósítása, h) az önálló tanulás segítése, i) a házi feladatok mennyiségének optimalizálása, annak érdekében, hogy a tanulók az iskolában kapjanak szakavatott segítséget j) a mindennapos testmozgás megvalósulása, annak hatékonysága, k) a tehetségígéretű tanulók felismerése, tehetséggondozás. 4, Célok: 4.1. Intézményfejlesztés az általános iskolában Cél, hogy a tankerület iskolái reális helyzetértékelésre alapozva, a változó körülményekhez alkalmazkodva- folytassák az intézményfejlesztés elkezdett folyamatát. Ennek elemei: a) fokozatos felkészülés, ön-és továbbképzés során megerősített kompetenciák, módszertani kultúra fejlesztése (HHH/HH, SNI integráció eredményessége érdekében). b) a pedagógiai program (ennek keretében a helyi tantervek módosítása c) középtávú intézményfejlesztési terv készítése intézményenként (tagintézményenként) d) a pedagógus továbbképzési program módosítása a fejlesztés prioritásának megfelelően 6
4.2 Tankerületi munkacsoportok továbbműködtetése: a, Pályázatíró munkacsoport l) melynek céljai követni a fejlesztési célokkal, az infrastruktúra fejlesztéssel kapcsolatos feladatokat, forráslehetőségeket m) a hazai és EU forráspályázatok elkészítése, benyújtása n) az elnyert pályázati támogatás felhasználásának követése, ellenőrzése b, Kézműves munkacsoport o) melynek célja az önként vállalkozó pedagógusok felkészítése a kézművesség alapjainak elsajátítására p) feladatai közzé tartozik a környezetkultúra fejlesztése, hasznosítva a különböző technikákkal készített tárgyakat q) törekedjenek a funkcionális tárgyak készítésére, kiállításokra, ünnepkörökhöz kapcsolódó kiállítások szervezésére c, Mindennapos testnevelés, diáksport munkacsoport r) tevékenysége során elősegíteni a mindennapos testnevelés tárgyi feltételeinek fejlesztését, a foglalkozások tartalmi kereteit s) a felmenő rendszerű versenyek egyeztetése, szervezése t) a járási atlétikai és a mezei futóverseny megszervezése d, Mérés-értékelés munkacsoport: u) az intézményi mérés-értékelési koncepció kidolgozása 2017-ig v) a mérések összehangolása, kiértékelése w) mérőeszközök készítése, bemérése a koncepcióknak megfelelően x) a tanulási attitűdmérés előkészítése, kiértékelése y) belső továbbképzés szervezése 7
e, Gyermek- és ifjúságvédelmi munkacsoport z) az intézményi gyermekvédelmi tevékenység járási koncepciójának kidolgozása (közös elvek, eljárásrendek, dokumentáció) aa) prevencióhoz kapcsolódó feladatok összehangolása f.) Néptánc munkacsoport: bb) az iskolában működő néptánc oktatás koordinálása, szakmai fejlesztési tervének elkészítése cc) bemutató foglalkozások, hospitálás dd) helyi tanterv tartalmának egyeztetése, kapcsolattartás a néptánc együttesekkel, hagyományőrző civil közösségekkel ee) néptánc tábor, táncház szervezése a 2014/2015-ös tanév során g.) Gyógypedagógusok, fejlesztő pedagógusok: ff) szakmai kooperáció az SNI integrált és fejlesztésre szoruló tanulók tanulás-tanítása, szocializálása hatékonyságnak növelése érdekében gg) együttműködés előkészítése, működtetése a Nevelési Tanácsadóból hh) belső továbbképzés 8
5. A Balmazújvárosi Tankerület 2014/2015-ös tanév rendezvényterve 1. A tanév első napja: 2014. szeptember 1. (hétfő) A tanév utolsó napja: 2015. június 15. (hétfő) Első félév: 2015. január 16-ig Őszi szünet: 2014. október 27 - október 31. Téli szünet: 2014. december 22-2015. január 2. Tavaszi szünet: 2015. április 2 - április 7. 2. Tankerületi események: 2014. augusztus 22. Tankerületi tanévindító értekezlet Résztvevők: valamennyi pedagógus, pedagógiai asszisztens, rendszergazda, laboráns, a tankerület munkatársai Helye: Balmazújváros, Veres Péter Kulturális Központ színházterem 2014. augusztus 25-28. Nevelőtestületi alakuló értekezletek 2014. augusztus 30., 31. Tanévnyitó Ünnepségek 2014. szeptember 8-10. Tematikus munkacsoportok alakuló értekezletei Helye: Balmazújváros Munkacsoport ülések: minden hónap 2. hete Intézményvezetői értekezletek: minden hónap 1. hét első munkanapja Kibővített vezetői értekezlet: igény szerint, minden hónapban 3. Tankerületi tanulmányi és sportversenyek: 2014. október Atlétikai verseny (Hajdúböszörmény) Kalmár Tagintézmény + DSB 2014. november Fizika verseny Bocskai Tagintézmény, Balmazújváros Aranyszáj verseny Bocskai Tagintézmény, Balmazújváros 2015. január Szép Magyar Beszéd Dózsa Székely Int., Balmazújváros 9
2015. február Kalmár Helyesíró Verseny Kalmár Tagintézmény, Balmazújváros Balmazújváros Zrínyi Ilona Matematika Verseny megyei forduló Kalmár Tagintézmény, 2015. március Aranyceruza Helyesíró Verseny Dózsa Székhelyintézmény, Balmazújváros Rajzpályázat Újszentmargita 2015. április Angol komplex nyelvi verseny Dózsa Székhelyintézmény, Balmazújváros Atlétika verseny Kalmár Tagintézmény + DSB Vers- és prózamondó verseny Bocskai Tagintézmény, Balmazújváros 2015. május Zöld Szemüveg Természetvédelmi Verseny, Tiszacsege 2015. május 20-30. Pedagógusnapi Ünnepség, díjkiosztó Balmazújváros Tankerület kiváló pedagógusa, tanulója 10