MAKÓ VÁROS POLGÁRMESTERÉTŐL FROM THE MAYOR OF MAKÓ Ikt. sz.: 1/589-1/2010/I. Ea.: Gyurkovics Zoltán E l ő t e r j e s z t é s Tárgy: Makó Város Önkormányzatának 2010. évi közfoglalkoztatási tervének módosítása Melléklet: Közfoglalkoztatási terv tervezete Makó Város Önkormányzati Képviselő-testülete M a k ó Tisztelt Képviselő-testület! A szociális igazgatásról és szociális ellátásokról szóló 1993. évi III. tv. (továbbiakban Szt.) 37/A. (1) bekezdése alapján a települési önkormányzatoknak minden év február 15. napjáig közfoglalkoztatási tervet kell készíteni. A közfoglalkoztatási terv egy éves időtartamra készül, tartalmazza a rendelkezésre állási támogatásra jogosult személyek képzettség szerinti várható összetételét, a részben, vagy egészben közfoglalkoztatás keretében ellátandó közfeladatok megjelölését és várható ütemezését, a feladatok ellátásához szükséges létszámot és a közfoglalkoztatás finanszírozására rendelkezésre álló forrásokat. A tervezés folyamán az állami foglalkoztatási szerv által szolgáltatott összefoglaló adatokat, információkat és előrejelzéseket is figyelembe kell venni. A közfoglalkoztatás keretén belül három formában lehet foglalkoztatni: közcélú munka, közhasznú munka és közmunka. A foglalkoztatási formákon belül megkötés nincs, tehát egy személy egy éven belül akár mindhárom formában foglalkoztatható, vagy egy formán belül többször is. A közhasznú munkában bármely álláskeresőként regisztrált személy foglalkoztatható, finanszírozása a Délalföldi Regionális Munkaügyi Központ Makói Kirendeltségével kötött egyedi megállapodás alapján történik. A megállapodásokban kerül rögzítésre, hogy a bérköltség finanszírozása milyen módon történik. 2009. évben két finanszírozási mód alapján történt a foglalkoztatás: az egyik alapján a bérköltség 30%-át az önkormányzat fizette, 70%-ot a Munkaügyi Központ térített, a másik alapján a bérköltség 10%-át az önkormányzat fizette, 90%-ot a Munkaügyi Központ térített. A közcélú munka keretében elsősorban a rendelkezésre állási támogatásban részesülő személyek kerülnek foglalkoztatásra. Finanszírozása úgy történik, hogy a bérköltség 95%-át központi forrás fedezi, 5%-át a foglalkoztató. Ebben a formában Makó Város Önkormányzatán kívül külön megállapodás alapján más, közfeladatot ellátó intézmények, szervezetek is foglalkoztathatnak álláskeresőket. Ennek keretében Makó Város Önkormányzatának közfeladatot ellátó intézményeiben foglalkoztatottakon túl a Csongrád Megyei Önkormányzattal kötött megállapodás után három közcélú foglalkoztatott kapott munkát a Csongrád Megyei Önkormányzat Maros Menti Szociális Intézményben. A Dél-alföldi Regionális Munkaügyi Központtal kötött megállapodás keretében két közcélú foglalkoztatott lát el adminisztratív feladatokat a Makói Kirendeltségen. HUNGARY 6900 MAKÓ, SZÉCHENYI TÉR 22. TEL.: +36-62-213-255 FAX: +36-62-211-221 E-MAIL: INFO@MAKO.HU WWW.MAKO.HU
Makó Város Önkormányzatának 2010. évi közfoglalkoztatási tervét Makó Város Képviselő-testülete 2010. február 3-i ülésén elfogadta. A közfoglalkoztatási tervet a Dél-alföldi Regionális Munkaügyi Központ elfogadta és megküldésre került a Magyar Államkincstár részére is. Az Szt. 37/A. (4) a) pontja alapján a közfoglalkoztatási tervet módosítani kell, ha a közfeladatokban bekövetkezett változás az ellátásukhoz szükséges létszám 2000 fő feletti lakosságszámú településeknél 10%- át elérő mértékű bővítését, illetve csökkentését eredményezi. Makó Város Önkormányzatának 2010. évi Közfoglalkoztatási terve a Dél-alföldi Regionális Munkaügyi Központ Makói Kirendeltsége által nyújtott adatok elemzésével, továbbá az önkormányzat és közfeladatot ellátó szervezetei, intézményei közfeladat ellátásához szükséges munkaerő-igényének felmérésével készült. Tekintettel a közfoglalkoztatási terv elkészítésére megszabott korai határidőre a Dél-alföldi Regionális Munkaügyi Központ Makói Kirendeltsége rendelkezésére még nem álltak adatok a 2010. évi közhasznú foglalkoztatás várható alakulásáról, ezért a tervben a közhasznú foglalkoztatásra pénzügyi keret meghatározásra került. Azonban a konkrét munkafeladatok, azok ütemezése és a létszám, illetve a várható költség a szükséges adatok hiányában nem került meghatározásra. 2010. első félév során Makó Város Önkormányzata és a Dél-alföldi Regionális Munkaügyi Központ Makói Kirendeltsége közhasznú foglalkoztatással kapcsolatosan 16 megállapodást kötött, amelyek segítségével az eredetileg tervezettet 35,9%-kal meghaladó létszámú közfoglalkoztatott foglalkoztatása vált lehetővé. A fentiek figyelembevételével az első féléves tényadatok alapján szükségessé vált a közfoglalkoztatási terv módosítása. Az önkormányzati képviselő-testület által elfogadott közfoglalkoztatási tervet az elfogadását követő 5 napon belül meg kell küldeni a Magyar Államkincstárnak. HATÁROZATI JAVASLAT Makó Város Önkormányzati Képviselő-testülete a szociális igazgatásról és szociális ellátásokról szóló 1993. évi III. törvény 37/A. -ában foglaltak alapján Makó Város Önkormányzatának 2010. évi közfoglalkoztatási tervét a melléklet szerinti tartalommal módosítja.. Határidő: azonnal Felelős: polgármester Erről értesítést kap: - Makó Város polgármestere - Makó Város jegyzője - Polgármesteri Hivatal Pénzügyi Osztálya - Polgármesteri Hivatal Hatósági Osztálya - Dél-alföldi Regionális Munkaügyi Központ Makói Kirendeltsége - Magyar Államkincstár Dél-alföldi Regionális Igazgatósága M a k ó, 2010. június 17. Dr. Buzás Péter polgármester HUNGARY 6900 MAKÓ, SZÉCHENYI TÉR 22. TEL.: +36-62-213-255 FAX: +36-62-211-221 E-MAIL: INFO@MAKO.HU WWW.MAKO.HU
TERVEZET MAKÓ VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK 2010. ÉVI KÖZFOGLALKOZTATÁSI TERVE Makó Város Önkormányzati Képviselő-testülete a szociális igazgatásról és szociális ellátásokról szóló 1993. évi III. törvény 37/A. -ában foglaltaknak eleget téve 2010. évre a következő közfoglalkoztatási tervet fogadja el. I. A közfoglalkoztatási tervbe bevonhatók köre Munkavégzésbe bevonhatók: 1) a rendelkezésre állási támogatásban részesülők, 2) aki az aktív korúak ellátása jogosultság vagyoni és jövedelmi feltételeinek megfelel és a) az aktív korúak ellátása iránti kérelem benyújtását megelőző két évben az állami foglalkoztatási szervvel legalább egy év időtartamig együttműködött, b) akinek esetében az ápolási díj, a gyermekgondozási segély, a gyermeknevelési támogatás, a rendszeres szociális járadék, a bányász dolgozók egészségkárosodási járadéka, az átmeneti járadék, a rehabilitációs járadék, a rokkantsági nyugdíj, a baleseti rokkantsági nyugdíj, az ideiglenes özvegyi nyugdíj, illetve az özvegyi nyugdíj folyósítása megszűnt, és közvetlenül a kérelem benyújtását megelőzően az állami foglalkoztatási szervvel legalább három hónapig együttműködött. c) 2009. november 15. napjától aktív korúak ellátására egy családban egyidejűleg csak egy személy jogosult, ezért az a)-b) pontokban foglaltak szerint a támogatottak házastársának, élettársának közcélú foglalkoztatásra is nyílik lehetőség 3) Az aktív korúak ellátása támogatási forma keretén belül a rendszeres szociális segélyben részesülő személyek számára a közfoglalkoztatásban való részvétel nem előírás, ugyanakkor a segélyre jogosult személy is vállalhatja az önkormányzattal kötött hatósági szerződésben, hogy részt vesz a közfoglalkoztatásban (ebben az esetben a rendelkezésre állási támogatás szabályokat kell rájuk alkalmazni). Az aktív korúak ellátására jogosult személlyel közcélú munkára legalább évi 90 munkanapra és legalább napi hat órai munkavégzésre kell határozott idejű munkaviszonyt létesíteni. Az évi 90 munkanap munkaviszony nem csak közcélú foglalkoztatás, hanem közmunka, illetve közhasznú munka formájában is biztosítható. A közcélú munka megszervezése a települési önkormányzat feladata. 1) Közcélú munkavégzés keretében ellátható: a) az a települési önkormányzati feladat, amelynek ellátásáról a települési önkormányzat jogszabály vagy önkéntes vállalása alapján költségvetési szerv, önkormányzat többségi tulajdonában álló gazdasági társaság, társadalmi szervezet útján gondoskodik, b) költségvetési szerv, önkormányzat többségi tulajdonában álló gazdasági társaság, társadalmi szervezet által ellátott, jogszabályon alapuló helyi önkormányzati feladat, amelynek ellátásában a települési önkormányzat megállapodás alapján közreműködik, továbbá c) költségvetési szerv, a Magyar Állam egyszemélyes tulajdonában álló gazdasági társaság, az állam többségi tulajdonában álló gazdálkodó szervezet vagy társadalmi szervezet által 1
jogszabály alapján ellátott állami feladat, amelynek ellátásában a települési önkormányzat megállapodás alapján közreműködik 2) A közhasznú foglalkoztatás keretét, személyi körét, finanszírozását a Dél-alföldi Regionális Munkaügyi Központ határozza meg, amelyről a Munkaügyi Központ és az Önkormányzat megállapodást köt. A Munkaügyi Központ tájékoztatása szerint a közhasznú foglalkoztatás 2010. évi módjáról még döntés nem született, ezért a foglalkoztatás költségének önkormányzati önrésze a 2009. évi foglalkoztatás figyelembe vételével került meghatározásra. 3) A közmunka keretében történő foglalkoztatás pályázat útján történik, finanszírozása a pályázati kiírásban kerül meghatározásra. A közfoglalkoztatásra elkülönített önkormányzati keret lehetővé teszi a 2010. évi közmunka pályázatokon való részvételt és a foglalkoztatást. II. A 2009-es adatok elemzése A 2009-es évben az álláskeresők részére megállapítható támogatások rendszere jelentősen átalakult. 2009. január 1-jétől az Aktív korúak ellátása támogatási forma került bevezetésre, melynek keretén belül a közfoglalkoztatásra kötelezhetőek rendelkezésre állási támogatásban részesülnek. A közfoglalkoztatásra nem kötelezhetőek (egészségkárosodottak, 55. életévüket betöltött személyek, illetőleg az olyan személyek, akik 14 éven aluli kiskorú gyermeket nevelnek, és a gyermek ellátását napközben nem tudják biztosítani) rendszeres szociális segélyben részesülnek. A 2008-as adatokhoz képest a támogatottak száma mintegy 35%-os mértékben növekedett. Rendelkezésre állási támogatásban 434 fő részesült, mivel egyes kérelmezők év közben több alkalommal is jogosultak támogatásra, összesen 594 alkalommal került megállapításra támogatás. Az 594 megállapított jogosultságot követően 334 esetben egy havi, vagy annál kisebb támogatás került kifizetésre, tehát a támogatottak többsége egy hónapon belül közcélú foglalkoztatásba bevonásra került. A 2009. december 31-i állapotot figyelembe véve 38 fő azon személyek száma, aki három hónapot meghaladóan részesültek ellátásban, mert a munkavégzésre munkaköri orvosi alkalmassági vizsgálaton alkalmatlannak minősítették őket. Közülük 22 személy a támogatási forma bevezetése, 2009. január 1. óta folyamatosan részesül támogatásban. 2009. évben 3 fő vett részt a Munkaügyi Központ által szervezett, az általános iskolai végzettség megszerzésére irányuló képzésben. 12 fő talált magának munkahelyet a közfoglalkoztatás keretén kívül. Makó Város Önkormányzatának intézményei 2009. évben 41 főt foglalkoztattak. 2
III. A közfoglalkoztatási terv elkészítéséhez a Munkaügyi Központ által szolgáltatott adatok Dél-alföldi Regionális Munkaügyi Központ Makói Kirendeltség 6900 Makó, Deák Ferenc u. 6. által szolgáltatott a közfoglalkoztatási terv elkészítéséhez felhasznált összefoglaló adatok a következők: 1. számú táblázat Azon nyilvántartott álláskeresők havi átlagos létszáma, akik nem részesültek ellátásban és nyilvántartásban töltött idejük meghaladta a 12 hónapot, iskolai végzettség, nem és korcsoport szerint 1 1 Időszak: 2009. január-2009. november 3
2. számú táblázat Álláskeresési ellátásba belépők és ellátásukat kimerítő nyilvántartott álláskeresők iskolai végzettség, nem és korcsoport szerint 2 3. számú táblázat Álláskeresési ellátásban részesült nyilvántartott álláskeresők létszáma a hátralevő jogosultság időtartama, iskolai végzettség és nem szerint (2009. november) 2 Időszak: 2009. január-2009. november 4
5
4. számú táblázat Álláskeresési ellátásban részesült nyilvántartott 35 év alatti álláskeresők létszáma a hátralevő jogosultság időtartama, iskolai végzettség és nem szerint (2009. november) 5. számú táblázat Álláskeresési ellátásban részesült nyilvántartott 36-55 év közötti álláskeresők létszáma a hátralevő jogosultság időtartama, iskolai végzettség és nem szerint (2009. november) 6
6. számú táblázat Álláskeresési ellátásban részesült nyilvántartott 55 év feletti álláskeresők létszáma a hátralevő jogosultság időtartama, iskolai végzettség és nem szerint (2009. november) Az aktív korúak ellátásában részesülők helyzetének elemzését (2009. évi adatok alapján) a 7. számú táblázat tartalmazza. A táblázatban nem csak a közcélú foglalkoztatásban résztvevők létszáma, hanem a 2009. évben közhasznú foglalkoztatásban és közmunkában részt vettek létszáma is feltüntetésre került, mert Makó Város Önkormányzata mindhárom foglalkoztatási formában foglalkoztatott álláskereső személyeket. IV. A közfoglalkoztatás keretében ellátandó közfeladatok A 2010. évben az önkormányzat és az intézményei által részben, vagy egészében közfoglalkoztatás keretében ellátandó közfeladatok: Munkafeladatok megnevezése Járdaépítés: Takarítás: Kézbesítés: Adminisztrátor: Konyhai kisegítő: Portás: Gondnok: Koordinátor:. Buszkísérő: Makó Város közigazgatási területén önkormányzati intézményeknél, kft-nél, polgármesteri hivatalban a hivatal leveleinek kézbesítése városon belül postázás előkészítése, számítógépen adatrögzítés, iktatásra iratok előkészítése, adatgyűjtés, adatfeldolgozás, önkormányzati intézményeknél, kftnél, polgármesteri hivatalban önkormányzati intézményeknél, kft-nél intézménynél portási feladatok ellátása, telefonközpont kezelése intézménynél a zavartalan működés fenntartása roma gyermekek beilleszkedésének segítése, kapcsolattartás a szülő és az intézmény között az iskolabuszon a gyermekek felügyelete 7
Közterületi segédmunka: közterület takarítása, csapadékelvezető árkok karbantartása, külterületi csapadékelvezető csatornák és tározók karbantartása, zárt csatorna készítése, belvíz elleni védekezésben való részvétel, város belvízvédelmi szivattyúinak kezelése, karbantartása, fűnyírás, gépi és kézi kaszálás, parlagfű irtás sövénynyírás, gallyazás, nádvágás, veszélyes fák kivágása, új facsemeték ültetése, városi utak javítása, kátyúzás aszfalttal vagy kohósalakkal, utak karbantartása, padkázás, hó és síkosság mentesítés, temetők rendben tartásában való közreműködés, önkormányzati intézményeknél, kft-nél bontási, építési, karbantartási munkák végzése, a város játszótereinek karbantartása, sport és kulturális helyszínek karbantartása, a város és civilszervezetek rendezvényeinek előkészítésében, lebonyolításában és az utómunkákban való segítés TMK-s szakképzettséget igénylő munkakör: szerszámok karbantartása, lakatosipari munkák végzése, gépek és gépjárművek javítása, karbantartása Kőműves: önkormányzatnál, önkormányzati intézményeknél, szakmunkák elvégzése Szociális kisegítő munka, főként házi gondozás és étkeztetés keretén belül: étel kiszállítás gyógyszer kiváltás, bevásárlás tüzelő aprítás, házkörüli teendők takarítás Vagyonvédelmi feladatok Asztalos: önkormányzati intézményeknél szakmunka elvégzése Szakács Nehézgép-kezelő Információs V. A 2010. évi közfoglalkoztatási terv munkafeladatainak meghatározásánál figyelembe vett igények A munkafeladatok meghatározása nem csak az önkormányzat igényei, hanem az önkormányzat intézményeinek és közfeladatot ellátó korlátolt felelősségű társasága igényeinek figyelembevételével történt. Közcélú foglalkoztatás keretében a következő intézmények adtak be igényt: - Belvárosi Óvoda (Makó, Kálvin tér 6.) - Újvárosi Óvoda (Makó, Erdélyi p. u. 8.) - Makói Általános Iskola, Alapfokú Művészetoktatási Intézmény és Logopédiai Intézet (6900 Makó, Kálvin tér 6.) - Egyesített Népjóléti Intézmény (Makó, Béke u. 9.) 8
- Makói Kommunális Nonprofit Kft. (Makó, Návay Lajos tér 5-7.) - Csongrád Megyei Önkormányzat Maros Menti Szociális Intézmény - Dél-alföldi Regionális Munkaügyi Központ Makói Kirendeltsége Makó Város Önkormányzata a fenti intézményeken kívül, ha 2010. év folyamán erre igény jelentkezik a közcélú foglalkoztatás keretében munkaerőt biztosít más, közfeladatot ellátó szervezetek, intézmények részére is Makó Város Önkormányzatának intézményeivel azonos feltételek mellett. A szociális törvény 2010. január 1-jén hatályos rendelkezései alapján és a Munkaügyi Központ által közölt adatok, továbbá a 2009. évi tényadatok figyelembevételével került meghatározásra a 7. számú táblázat szerint az aktív korúak ellátására jogosultak jövőbeni helyzetének tervezése és értékelése. Makó Város Önkormányzatának 2010. évi közfoglalkoztatási tervét a 8. számú táblázat tartalmazza. 9
7. számú táblázat I. Aktív korúak ellátásában részesülő személyek helyzetelemzése 2009. évi adatok alapján Települési önkormányzat neve, címe, irányítószáma: Makó Város Önkormányzata, 6900 Makó, Széchenyi tér 22. Lakosságszáma: 24753 fő (2009. december 31-es adat) Sorszám 1. Megnevezés Aktív korúak ellátásában részesülők (fő) Közfoglalkoztatottak teljes létszáma (fő) Létszám összesen (1.1.a+b+c és 1.2.) 504 585 Ebből: 1.1.Rendszeres szociális segélyre jogosult 70 a) egészségkárosodott 30 b) 55 év feletti 40 83 c) 14 éven aluli kiskorú gyermeket nevelő 0 0 1.2. Rendelkezésre állási támogatásban részesülő 434 298 2. Életkor megoszlása: a) 35 évnél fiatalabb b) 35-55 év közötti c) 55 évnél idősebb 3. 4. 5. Nemek szerint: 177 252 75 170 332 83 a) férfi 226 280 b) nő 278 305 Iskolai végzettség: a) 8 általánost nem végzettek 51 70 b) 8 általánost végzett 258 309 c) szakmunkás/szakiskolai végzettség 113 116 d) szakközép/technikus végzettség 48 58 e) gimnáziumi érettségi 27 25 f) egyetemi/főiskolai végzettség 7 7 Háztartás formája: a) családban élő 257 89 b) egyedül élő 247 295 c) 14 éven aluli kiskorú gyermeket nevelő 95 201 Közcélú foglalkoztatás módja a munkáltatói feladatok ellátása szerint Közcélú foglalkoztatás összeg (Ft/év) Aktív korúak ellátására kifizetett 10
Sorszám Megnevezés Aktív korúak ellátásában részesülők (fő) Közfoglalkoztato ttak teljes létszáma (fő) Közcélú foglalkoztatás módja a munkáltatói feladatok ellátása szerint 3 Közcélú foglalkoztatás összeg (Ft/év) Aktív korúak ellátására kifizetett Folyósított ellátás átlagos 6. összege (Ft/hó/fő) 23711 49889125 a) RÁT 23532 30191585 b) RSZS 23992 19697540 7. Konkrét munkafeladatok/munkakörök megnevezése, felsorolása (pl. köztisztasági, adminisztratív stb.) kulturális menedzser információs köztisztasági feladatok ellátása zöldfelület karbantartási és parkosítási feladatok ellátása csapadék és belvízcsatornák karbantartása 8. Munkák teljesülése a 2009. évi közfoglalkoztatási terv Önkormányzat, közcélú munka szerinti ütemezés 4 alapján: Negyedéves bontás szerint szervezésével megbízott szervezet I. negyedév (havi átlag) 64 Önkormányzat II. negyedév (havi átlag) Önkormányzat, közcélú munka szervezésével 181 megbízott szervezet I. félév Önkormányzat, közcélú munka szervezésével 123 megbízott szervezet III. negyedév (havi átlag) Önkormányzat, közcélú munka szervezésével megbízott 218 szervezet IV. negyedév (havi átlag) (2009. november 30-ig) 204 2009. évben összesen 585 9. Foglalkoztatók köre, szervezetek megnevezése 5 Önkormányzat, közcélú munka szervezésével megbízott szervezet Makó Város Önkormányzata Makói Gyógyfürdő Kft. Makói Kommunális Nonprofit Kft. 3 Szt. 36. (5) bek. szerint munkáltatók lehetnek: települési önkormányzat, vagy a közfoglalkoztatási feladatok ellátását magára vállaló önkormányzati társulás, vagy a települési önkormányzat által a közcélú munka szervezésével megbízott szervezet, vagy a közcélú munkavégzés keretében ellátandó feladatokat (Szt. 36. (2) bek.) ellátó szervezet (=a foglalkoztató). 4 Az ütemezés lehet negyedéves vagy féléves. 5 Azon szervezetek tételes felsorolása, amelyeknél 2009-ben közcélú munkaerőt foglalkoztattak. A foglalkoztatókat a (Szt. 36. (5) bek. szerinti) munkáltatói feladatok csoportosításában kell felsorolni. 11
10. Foglalkoztatások átlagos időtartama (nap) 11. Közcélú foglalkoztatás: Egyesített Népjóléti Intézmény Makói Általános Iskola Alapfokú Művészetoktatási Int. és Logopédiai Int. 170 12. a) tervezett összeg 6 (saját forrással együtt) 90000000 b) felhasznált tényleges összege 7 77740100 c) ebből saját forrás 8, 4301670 aktív korúak ellátására kifizetett összeg 49889125 a) központi forrásból 41881054 b) helyi forrásból 8008071 6 2009. évi terv szerinti teljes költség 7 2009. évben a közcélú foglalkoztatás teljes költsége 8 2009. évben a közcélú foglalkoztatás önrésze 12
8. számú táblázat Közfoglalkoztatási terv az 1993. évi III. törvény 37/A. (2) bekezdés alapján 2010. évi tervezési adattábla Települési önkormányzat neve, címe, irányítószáma: Makó Város Önkormányzata, 6900 Makó, Széchenyi tér 22. Lakosságszáma: 24753 fő (2009. december 31-es adat) Társulás esetén gesztor önkormányzat neve: Sorszám 1. Rendelkezésre állási támogatásra Megnevezés jogosultak nemenkénti megoszlása (fő) férfi nő Rendelkezésre állási támogatásra jogosult személyek életkor szerinti várható összetétele összesen 9 (a+b): 212 268 a) 35 évnél fiatalabb 72 98 b) 35-55 év közötti 123 154 c) 55 év feletti 17 16 2. Rendelkezésre állási támogatásra jogosultak képzettség (iskolai végzettség) szerinti összetétele: a) 8 általánost nem végzettek 16 24 b) 8 általánost végzettek 111 138 c) szakmunkás/szakiskolai végzettség 62 53 d) szakközép/technikus végzettség 13 30 e) gimnáziumi érettségi 7 19 f) egyetemi/főiskolai végzettség 3 4 3. Részben vagy egészben közfoglalkoztatás Az ehhez keretében ellátandó közfeladatok 10 : kapcsolódó létszámigény (fő) A) megjelölése, csoportonkénti felsorolása 11 férfi nő Közfeladatok megjelölése Foglalkoztatotta k száma/ foglalkoztatók (fő) Feladatok várható ütemezése tevékenységek szerint (fő) I. negyedév II. negyedév III. negyedév IV. negyedév Finanszírozás összege (Ft) Közterület karbantartó 258 258 127 249 260 237 Közművelődési kisegítő munkák 6 6 10 11 12 15 Szociális étkezéshez kapcsolódó kisegítő tevékenységek 1 5 5 8 5 5 Egyéb közszolgáltatást nyújtó tevékenység 5 1 4 4 0 0 Járdaépítés 40 0 40 40 40 13 9 Szt. 37/A (2) bek. a) pontja alapján 10 Szt. 37/A (2) bek. b) c) d) pontjai alapján 11 Az ellátandó közfeladatok felsorolása után az adott feladathoz hozzá kell rendelni az összes létszámigényt, majd ütemezni kell, hogy a 2010. év folyamán hogyan merülnek fel majd várhatóan ezek a létszámigények. Féléves ütemezésnél a II. negyedév oszlopát kell kitölteni. 13
Sorszám Megnevezés Az ehhez kapcsolódó létszámigény (fő) férfi nő Közfeladatok megjelölése Foglalkoztatotta k száma/ foglalkoztatók (fő) Finanszírozás összege (Ft) 4. 5. 6. 7. 8. B) feladatok várható ütemezése összesen 12 I. negyedévben foglalkoztatottak száma havi átlagban 113 73 35455804 II. negyedév foglalkoztatottak száma havi átlagban 176 136 61627518 III. negyedév foglalkoztatottak száma havi átlagban 178 139 59219390 IV. negyedév foglalkoztatottak száma havi átlagban 141 129 51919910 C) megjelölt munka szakképesítési szükséglete 13 : a) 8 általánost nem végzettek 173 103 b) 8 általánost végzettek 173 104 c) szakmunkás/szakiskolai végzettség 14 8 d) szakközép/technikus végzettség 0 5 e) gimnáziumi érettségi 0 0 f) egyetemi/főiskolai végzettség 0 0 a 3. pont szerinti feladatok ellátásához szükséges létszám összesen 360 220 2010. év során várható közfoglalkoztatottak száma összesen 580 Foglalkoztatás szervezésének módja 14 : a) önkormányzat 360 14000000 b) önkormányzati társulás 0 0 c) e célra létrehozott szervezet 0 0 d) meglévő más szervezet 220 7100000 ÁFSZ képzési és munkaerő-piaci Létszám programjainak megnevezése (ÁFSZ-től Tervezett program (fő) kapott lista alapján tervezett programok), és a tervezett létszám Nincs információ N. i. Önkormányzati igények képzési és munkaerő-piaci programokra 2010. évben 15, és a tervezett létszám Nincs 0 Közcélú finanszírozására rendelkezésre álló/ szükséges forrás: a) önkormányzati 5778793 b) központi költségvetés 115575868 Amennyiben információ áll rendelkezésre: Aa) Közmunka program önrésze Ab) Közmunka program: igényelt támogatás Ba) Közhasznú munka önrésze Bb) Közhasznú munka: igényelt támogatás Nincs információ Nincs információ Nincs információ Nincs információ 12 Az a) pont szerinti feladatok várható ütemezése oszlopok összesítése negyedévenként nemenkénti bontásban, és a hozzá rendelt költségek (féléves ütemezésnél a II. negyedév sorát kell kitölteni) 13 Az a) pontban felsorolt közfeladatok alapján 14 A foglalkoztatottak száma a munkáltatói feladatok ellátása szemszögéből és a hozzá rendelt saját forrás 15 Olyan, az ÁFSZ listáján még nem szereplő képzések/munkaerő-piaci programok, melyekre előreláthatóan a közcélú foglalkoztatás során a településen igény mutatkozik. 14