Vilonya Község Polgármestere 8194 Vilonya, Kossuth u. 18., Tel./Fax: 88/ ;
|
|
- Mihály Sipos
- 9 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 Vilonya Község Polgármestere 8194 Vilonya, Kossuth u. 18., Tel./Fax: 88/ ; Beszámoló A közfoglalkoztatás tapasztalatairól Tisztelt Képviselő-testület! A közfoglalkoztatás célja, hogy a településen élő munkára képes, tartósan munkanélküli személyek rendszeres munkajövedelemhez jussanak, és közelebb kerüljenek a munka világához. A korábbi évekhez hasonlóan volt lehetőség nem foglalkoztatott személyek alkalmazására. Az önkormányzat több alkalommal pályázott a közfoglalkoztatás támogatására, de a költségvetési egyensúly fenntartása miatt figyelemmel kellett lenni a támogatás mértékére. A településen a Vízügyi Igazgatóság mellett új közfoglalkoztató volt a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ, melynek közreműködésével az iskola is foglalkoztatott munkanélküli helyi személyeket. A foglalkoztatás támogatására a pályázatokat az idő várható alakulásának és végezhető munkáknak, valamint a biztosítandó önrész rendelkezésre állásának megfelelően nyújtottuk be októberében benyújtott kérelmünkre 5 fő közfoglalkoztatását támogatták. Ők decembertől képzésben vettek részt Mindösszesen Közülük 4 fő volt foglalkoztatást helyettesítő támogatásban részesülő volt. A nemek szerinti megoszlás: 3 nő, 2 férfi. Közvetlen költségekre Ft-ot kaptunk a támogatás keretében.
2 2 Novemberben új kérelmet nyújtottunk be. Hosszabb időtartamú közfoglalkoztatás keretében 6 órás foglalkoztatás keretében egy hivatalsegéd, kézbesítő és egy szemétgyűjtő, utcaseprő foglalkoztatását támogatták Mindösszesen A hivatalsegédként dolgozó személy december 8-án elhelyezkedett, helyette új közfoglalkoztatott behívására nem került sor. A Munkaügyi Központ kezdeményezésére decemberben új kérelem került beadásra. A hatósági szerződés szerint a közfoglalkoztatás támogatása: Mindösszesen A szerződés alapján 1 nő és 2 férfi munkára való behívására került sor. Közülük kettő fő foglalkoztatást helyettesítő támogatásban részesült, és a téli átmeneti közfoglalkoztatás idejét megszakította, mert elhelyezkedett. Egyikük helyett másik munkanélküli került behívásra. A pályázat keretében beruházási költségekre 140 ezer Ft-ot kaptunk, amiből hómaró helyett a munkaügyi kirendeltség hozzájárulásával fűkaszát szereztünk be. Dologi költségekre pedig Ft-ot állapítottak meg részünkre. A közfoglalkoztatási bérek január 1-jétől történő emelkedése miatt a fenti közfoglalkoztatási szerződések módosítására volt szükség május 08-án nyújtottunk be kérelmet hosszabb időtartamú közfoglalkoztatás támogatására. A hatósági szerződés szerint egyéb takarító és kisegítő munkakörben kapott támogatás lehetőséget nyújtott 2 férfi foglalkoztatására.
3 Mindösszesen május 28-án nyújtottunk be kérelmet hosszabb időtartamú közfoglalkoztatás támogatására. A hatósági szerződés szerint egyéb takarító és kisegítő munkakörben kapott támogatás lehetőséget nyújtott 2 fő (1 nő és 1 férfi) foglalkoztatására. Itt közvetlen költségekre Ft volt elszámolható Mindösszesen július 2-án nyújtottunk be kérelmet A nyári diákmunka elősegítése program bérköltség támogatására. A hatósági szerződés szerint parkkarbantartó munkakörre kapott támogatás lehetőséget nyújtott 1 fő 6 órás foglalkoztatására Mindösszesen július 3-án nyújtottunk be újabb kérelmet hosszabb időtartamú közfoglalkoztatás támogatására. A hatóság szerződés szerint egyéb takarító és kisegítő munkakörben kapott támogatás lehetőséget nyújtott 2 nő foglalkoztatására, akik a munkát később, augusztus 1-jén kezdték meg Mindösszesen augusztus 4-én nyújtottunk be újabb kérelmet hosszabb időtartamú közfoglalkoztatás támogatására. A hatóság szerződés szerint egyéb takarító és kisegítő munkakörben:
4 Mindösszesen A közfoglalkoztatás keretén belül a végzett főbb tevékenységek a következők voltak: a) Településüzemeltetés, kommunális feladatok: - zöldterület: parkgondozás, sövénynyírás, gallyazás, parlagfű irtás, növények ültetése, öntözés, közterületek, játszóterek, oktatási intézmény, sportpálya, temető területén, - önkormányzati közterületről hulladék összegyűjtése, - utcabútorok, játékok javítása, festése, b) Intézmények működési feladatainak segítése: - hulladékgyűjtő edények előkészítése szállításra és visszahelyezése, - Iskola és Óvoda udvar rendben tartás (fű nyírás) - Kultúrházi rendezvények előkészítésében való közreműködés, szórólap kihordás - Önkormányzat és hivatala takarítás, rakodás, kézbesítés. c) Települési rendezvényekkel kapcsolatos feladatok: - berendezés, takarítás, visszarendezés, Séd Party, nemzeti ünnepek, civil szervezetek rendezvényeinek technikai elősegítése, lobogózás A évi közfoglalkoztatási tapasztalatok pozitívak, hiszen ennek keretében tudtuk elvégezni a feladatokat, amiknek az ellátása más formában nagyobb kiadást jelentett volna. A nehézségek (gépek karbantartási költségei, munkavégzés során okozott kár) ellenére értékteremtő, értékmegőrző munkát végeztek a közfoglalkoztatás keretében. Azt hogy ki kerül hátrányos helyzetbe a munkaerő-piacon, lesz aktív korú nem foglalkoztatott személy, a munkanélküliség határozza meg. Községünkből a munkanélküliek a Veszprém Megyei Kormányhivatal Várpalotai Járási Hivatal Járási Munkaügyi Kirendeltségéhez tartoznak. Együttműködni a kirendeltséggel kell. Vilonya községben a nyilvántartott álláskeresők száma és aránya az előző év hasonló időszakához képest az alábbiak szerint alakult: Vilonya Veszprém megye Aktív korú (munkavállaló) népesség száma 465 fő 477 fő fő
5 5 Nyilvántartott álláskeresők száma 28 fő 22 fő fő Tartósan (1 éven túl) nyilvántartottak száma 5 fő 3 fő fő Járadék típusú ellátásban részesülők száma 1 fő 0 fő fő Segély típusú ellátásban részesülők száma 0 fő 2 fő 556 fő Foglalkoztatást helyettesítő támogatás, rendszeres szociális segély 11 fő 6 fő fő Relatív mutató % 6,02 4,61 3,77 Arányszám 0,82 0,84 0,69 Relatív mutató: Nyilvántartott álláskeresők a munkavállalási korú népesség %-ában. Arányszám: A relatív mutatónak az országos relatív mutatóhoz viszonyított aránya. A település állandó lakossága a népesség-statisztika szerint január 1-én 671 fő, az előző évhez képes 9 fővel emelkedett. A nyilvántartott álláskeresők száma az elmúlt egy év alatt 6 fővel csökkent, miközben az aktív korú népesség száma 12 fővel emelkedett. A relatív mutató jelentősen csökkent, az arányszám kis mértékben emelkedett. A relatív mutató és az arányszám nagyobb, mint a Veszprém megyei átlag. Kérem a Képviselő-testületet, hogy a beszámolót elfogadni szíveskedjenek. Vilonya, október 22. Fésüs Sándor sk. polgármester
Vilonya Község Polgármestere 8194 Vilonya, Kossuth u. 18., Tel./Fax: 88/ ;
Vilonya Község Polgármestere 8194 Vilonya, Kossuth u. 18., Tel./Fax: 88/ 490-162; e-mail: vilonya@invitel.hu Beszámoló az átruházott gyermekvédelmi és szociális jogkörök 2013. I. félévi gyakorlásáról.
Tájékoztató a közfoglalkoztatás végrehajtásának tapasztalatairól
Az előterjesztés száma: 197/2013. A határozati javaslat elfogadásához egyszerű többség szükséges! Decs nagyközség képviselő-testületének 2013. október 30-án, 18-órakor megtartandó ülésére Tájékoztató a
Munkaügyi Központja. A nyilvántartott álláskeresők számának alakulása Tolna megyében december december. már jan. feb.
Munkaügyi Központja A MUNKAERŐ-PIACI HELYZET ALAKULÁSA TOLNA MEGYÉBEN - 2011. DECEMBER 2011. december 20-án a Tolna megyei munkaügyi kirendeltségek nyilvántartásában 13.706 álláskereső szerepelt, amely
Sződ Község Önkormányzat. Közfoglalkoztatási Terve. 19/2009.(III.26.)sz. Kt határozattal elfogadva
Sződ Község Önkormányzat Közfoglalkoztatási Terve 19/.(III.26.)sz. Kt határozattal elfogadva 1 Sződ Község Önkormányzata a szociális igazgatásról és szociális ellátásokról szóló 1993 évi III. törvény 37/A.
Projekt azonosítószáma: TÁMOP / vagy, attól függően melyik projekthez kapcsolódik DOKUMENTUM 5.
Projekt azonosítószáma: TÁMOP-4.1.1-08/1-2009-005 vagy, attól függően melyik projekthez kapcsolódik Projekt azonosítószáma: TÁMOP-4.1.1/A-10/1/KONV-2010-0019 DOKUMENTUM 5. Foglalkoztatottság és munkanélküliség
ELŐTERJESZTÉS. Sándorfalva Város Képviselő-testületének. polgármester
ELŐTERJESZTÉS Sándorfalva Város Képviselő-testületének Előterjesztő: Gajdosné Pataki Zsuzsanna polgármester Tárgy: Beszámoló Sándorfalva Városi Önkormányzat 2011-2015. évi közfoglalkoztatási tevékenységéről
A nyilvántartott álláskeresők számának alakulása Tolna megyében augusztus augusztus
A MUNKAERŐ-PIACI HELYZET ALAKULÁSA TOLNA MEGYÉBEN 2016. AUGUSZTUS Nyilvántartott álláskeresők száma és aránya 2016. augusztus 20-án a Tolna Megyei Kormányhivatal Foglalkoztatási Főosztályának nyilvántartásában
A MUNKAERŐ-PIACI HELYZET ALAKULÁSA TOLNA MEGYÉBEN JÚLIUS
A MUNKAERŐ-PIACI HELYZET ALAKULÁSA TOLNA MEGYÉBEN 2016. JÚLIUS 2016. július 20-án a Tolna Megyei Kormányhivatal Foglalkoztatási Főosztályának nyilvántartásában 7.464 álláskereső szerepelt, amely az előző
A nyilvántartott álláskeresők számának alakulása Tolna megyében 2013. augusztus - 2015. augusztus
A MUNKAERŐ-PIACI HELYZET ALAKULÁSA TOLNA MEGYÉBEN 2015. AUGUSZTUS 2015. augusztus 20-án a Tolna Megyei Kormányhivatal Foglalkoztatási Főosztályának nyilvántartásában 8.581 álláskereső szerepelt, amely
FOGLALKOZTATÁSI FŐOSZTÁLY. Munkaerőpiaci helyzetkép a számok tükrében november
FOGLALKOZTATÁSI FŐOSZTÁLY Munkaerőpiaci helyzetkép a számok tükrében 1. A nyilvántartott álláskeresők száma és aránya 2015. október fő % fő % fő % hónaphoz évhez Győr 2612 56,6 1 924 56,8 1818 54,5 94,5
A nyilvántartott álláskeresők számának alakulása Tolna megyében május május
A MUNKAERŐ-PIACI HELYZET ALAKULÁSA TOLNA MEGYÉBEN - 215. MÁJUS 215. május 2-án a Tolna Megyei Kormányhivatal Foglalkoztatási Főosztályának nyilvántartásában 9.454 álláskereső szerepelt, amely az előző
FOGLALKOZTATÁSI FŐOSZTÁLY. Munkaerőpiaci helyzetkép a számok tükrében december
FOGLALKOZTATÁSI FŐOSZTÁLY Munkaerőpiaci helyzetkép a számok tükrében 1. A nyilvántartott álláskeresők száma és aránya 2015. november fő % fő % fő % hónaphoz évhez Győr 2552 55,5 1818 54,5 1740 50,2 95,7
Munkaügyi Központja. A nyilvántartott álláskeresők számának alakulása Tolna megyében május május. máj. márc
Munkaügyi Központja A MUNKAERŐ-PIACI HELYZET ALAKULÁSA TOLNA MEGYÉBEN - 2012. MÁJUS 2012. május 20-án a Tolna Megyei Kormányhivatal Munkaügyi Központjának nyilvántartásában 13.296 álláskereső szerepelt,
A nyilvántartott álláskeresők számának alakulása Tolna megyében 2015.augusztus augusztus. júni. júli. dec. febr. nov.
A MUNKAERŐ-PIACI HELYZET ALAKULÁSA TOLNA MEGYÉBEN 2017. AUGUSZTUS Nyilvántartott álláskeresők száma és aránya 2017. augusztus 20-án a Tolna Megyei Kormányhivatal Társadalombiztosítási és Foglalkoztatási
Hajdúhadház Város Önkormányzat Polgármesterétől
Hajdúhadház Város Önkormányzat Polgármesterétől Tisztelt Képviselő-testület! E l ő t e r j e s z t é s 2013 Hosszabb időtartamú Közfoglalkoztatásban való részvétel tárgyában Hajdúhadházi Városi Önkormányzat
Munkaügyi Központja. A nyilvántartott álláskeresők számának alakulása Tolna megyében november november
Munkaügyi Központja A MUNKAERŐ-PIACI HELYZET ALAKULÁSA TOLNA MEGYÉBEN - 2011. NOVEMBER 2011. november 20-án a Tolna megyei munkaügyi kirendeltségek nyilvántartásában 12 842 álláskereső szerepelt, amely
A nyilvántartott álláskeresők számának alakulása Tolna megyében szeptember szeptember. aug. okt jan.
A MUNKAERŐ-PIACI HELYZET ALAKULÁSA TOLNA MEGYÉBEN 2015. SZEPTEMBER 2015. szeptember 20-án a Tolna Megyei Kormányhivatal Foglalkoztatási Főosztályának nyilvántartásában 8.857 álláskereső szerepelt, amely
A nyilvántartott álláskeresők számának alakulása Tolna megyében szeptember szeptember. álláskeresők száma álláskeresők aránya* okt.
A MUNKAERŐ-PIACI HELYZET ALAKULÁSA TOLNA MEGYÉBEN 2016. SZEPTEMBER Nyilvántartott álláskeresők száma és aránya 2016. szeptember 20-án a Tolna Megyei Kormányhivatal Foglalkoztatási Főosztályának nyilvántartásában
A nyilvántartott álláskeresők számának alakulása Tolna megyében február február. aug. szept. júni. júli. máj. febr. márc.
A MUNKAERŐ-PIACI HELYZET ALAKULÁSA TOLNA MEGYÉBEN 2017. FEBRUÁR Nyilvántartott álláskeresők száma és aránya 2017. február 20-án a Tolna Megyei Kormányhivatal Társadalombiztosítási és Foglalkoztatási Főosztályának
máj dec jan. szept.
A MUNKAERŐ-PIACI HELYZET ALAKULÁSA TOLNA MEGYÉBEN 2018. JÚNIUS Nyilvántartott álláskeresők száma és aránya 2018. június 20-án a Tolna Megyei Kormányhivatal Társadalombiztosítási és Foglalkoztatási Főosztályának
180 napnál régebben munkanélküliek aránya
3.2.3. számú tábla - A munkanélküliek és a 18 napnál régebben munkanélküliek száma és aránya nyilvántartott/regisztrált munkanélküli 18 napnál régebben regisztrált munkanélküli fő fő % nő férfi összesen
A nyilvántartott álláskeresők számának alakulása Tolna megyében október október
A MUNKAERŐ-PIACI HELYZET ALAKULÁSA TOLNA MEGYÉBEN 2016. OKTÓBER Nyilvántartott álláskeresők száma és aránya 2016. október 20-án a Tolna Megyei Kormányhivatal Foglalkoztatási Főosztályának nyilvántartásában
Munkaerő-piaci helyzetkép. Csongrád megye
CSONGRÁD MEGYEI KORMÁNYHIVATAL MUNKAÜGYI KÖZPONTJA Munkaerő-piaci helyzetkép Csongrád megye 2012. december 6721 Szeged, Bocskai u. 10-12. +36 (62) 561-561 +36 (62) 561-551 www.csmkh.hu csongradkh-mk@lab.hu
Munkaügyi Központja. A nyilvántartott álláskeresők számának alakulása Tolna megyében április április. júli. márc. febr. júni. ápr.
1 Munkaügyi Központja A MUNKAERŐ-PIACI HELYZET ALAKULÁSA TOLNA MEGYÉBEN - 2015. ÁPRILIS 2015. április 20-án a Tolna Megyei Kormányhivatal Munkaügyi Központjának nyilvántartásában 10.137 álláskereső szerepelt,
A nyilvántartott álláskeresők számának alakulása Tolna megyében november november
A MUNKAERŐ-PIACI HELYZET ALAKULÁSA TOLNA MEGYÉBEN 2015. NOVEMBER 2015. november 20-án a Tolna Megyei Kormányhivatal Foglalkoztatási Főosztályának nyilvántartásában 8.743 álláskereső szerepelt, amely az
A MUNKAERŐ-PIACI HELYZET ALAKULÁSA TOLNA MEGYÉBEN
A MUNKAERŐ-PIACI HELYZET ALAKULÁSA TOLNA MEGYÉBEN - 2015. 2015. június 20-án a Tolna Megyei Kormányhivatal Foglalkoztatási Főosztályának nyilvántartásában 8.817 álláskereső szerepelt, amely az előző hónaphoz
Tájékoztató a évi közfoglalkoztatásról
Decs nagyközség képviselő-testületének 2014. május 28-án, 18-órakor megtartandó ülésére Az előterjesztés száma: 89/2014. A határozati javaslat elfogadásához egyszerű többség szükséges! Tájékoztató a 2014.
aug jan. febr. júli. ápr. máj.
A MUNKAERŐ-PIACI HELYZET ALAKULÁSA TOLNA MEGYÉBEN 2016. JÚNIUS 2016. június 20-án a Tolna Megyei Kormányhivatal Foglalkoztatási Főosztályának nyilvántartásában 7.220 álláskereső szerepelt, amely az előző
Munkaügyi Központja. A nyilvántartott álláskeresők számának alakulása Tolna megyében április április
1 Munkaügyi Központja A MUNKAERŐ-PIACI HELYZET ALAKULÁSA TOLNA MEGYÉBEN - 2014. ÁPRILIS Tovább csökkent a nyilvántartott álláskeresők száma. 2014. április 20-án a Tolna Megyei Kormányhivatal Munkaügyi
A nyilvántartott álláskeresők számának alakulása Tolna megyében 2015.szeptember szeptember. aug. dec. febr. júli.
A MUNKAERŐ-PIACI HELYZET ALAKULÁSA TOLNA MEGYÉBEN 2017. SZEPTEMBER Nyilvántartott álláskeresők száma és aránya 2017. szeptember 20-án a Tolna Megyei Kormányhivatal Társadalombiztosítási és Foglalkoztatási
Munkaügyi Központja. A nyilvántartott álláskeresők számának alakulása Tolna megyében szeptember szeptember
Munkaügyi Központja A MUNKAERŐ-PIACI HELYZET ALAKULÁSA TOLNA MEGYÉBEN - 2012. SZEPTEMBER 2012. szeptember 20-án a Tolna Megyei Kormányhivatal Munkaügyi Központjának nyilvántartásában 13.356 álláskereső
A nyilvántartott álláskeresők számának alakulása Tolna megyében november november
A MUNKAERŐ-PIACI HELYZET ALAKULÁSA TOLNA MEGYÉBEN 2016. NOVEMBER Nyilvántartott álláskeresők száma és aránya 2016. november 20-án a Tolna Megyei Kormányhivatal Foglalkoztatási Főosztályának nyilvántartásában
TÁJÉKOZTATÓ BARANYA MEGYE MUNKAERŐ-PIACI HELYZETÉNEK ALAKULÁSÁRÓL ÁPRILIS
TÁJÉKOZTATÓ BARANYA MEGYE MUNKAERŐ-PIACI HELYZETÉNEK ALAKULÁSÁRÓL Megnevezés A NYILVÁNTARTOTT ÁLLÁSKERESŐK FŐBB ADATAI 213.. Változás az előző hónaphoz képest Változás az előző évhez képest Főben %-ban
Pannonhalma Város Önkormányzat. Közfoglalkoztatási tervének módosítása 2010.
Pannonhalma Város Önkormányzat Közfoglalkoztatási tervének módosítása 010. Pannonhalma, 010. június 1. Bagó Ferenc dr. Török Péter polgármester jegyző I. A közfoglalkoztatási terv módosítása Pannonhalma
Munkaügyi Központja. A nyilvántartott álláskeresők számának alakulása Tolna megyében február február. nov. dec jan.
1 Munkaügyi Központja A MUNKAERŐ-PIACI HELYZET ALAKULÁSA TOLNA MEGYÉBEN - 215. FEBRUÁR 215. február 2-án a Tolna Megyei Kormányhivatal Munkaügyi Központjának nyilvántartásában 1.49 álláskereső szerepelt,
A megyei és a kiskunmajsai munkanélküliség jellemzői
A megyei és a kiskunmajsai munkanélküliség jellemzői Bács-Kiskun megyében, 2015 januárjában egy év távlatában csökkent a nyilvántartott álláskeresők száma 1456 fővel (5,6%-kal). A nyilvántartott álláskeresők
A nyilvántartott álláskeresők számának alakulása Tolna megyében május május
A MUNKAERŐ-PIACI HELYZET ALAKULÁSA TOLNA MEGYÉBEN 2016. MÁJUS 2016. május 20-án a Tolna Megyei Kormányhivatal Foglalkoztatási Főosztályának nyilvántartásában 7.472 álláskereső szerepelt, amely az előző
HEJŐBÁBA KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK 2009. ÉVI KÖZFOGLALKOZTATÁSI TERVE
HEJŐBÁBA KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK 2009. ÉVI KÖZFOGLALKOZTATÁSI TERVE Az Út a munkához program célja Az Országgyűlés 2008. december 15-i ülésén döntött az egyes szociális és foglalkoztatási törvények módosításáról
A nyilvántartott álláskeresők számának alakulása Tolna megyében május május. aug. szept. júni. máj. ápr. nov. dec.
A MUNKAERŐ-PIACI HELYZET ALAKULÁSA TOLNA MEGYÉBEN 2017. MÁJUS Nyilvántartott álláskeresők száma és aránya 2017. május 20-án a Tolna Megyei Kormányhivatal Társadalombiztosítási és Foglalkoztatási Főosztályának
Pest Megyei Kormányhivatal Munkaügyi Központja TÁMOP /1/KMR A Nagykátai Járás munkaerő-piaci helyzete
Pest Megyei Kormányhivatal Munkaügyi Központja A Nagykátai Járás munkaerő-piaci helyzete A Nagykátai járás népességre vonatkozó statisztikái Pest Megye lakosainak száma (2013): 1 237 141 fő. A Nagykátai
TÁJÉKOZTATÓ BARANYA MEGYE MUNKAERŐ-PIACI HELYZETÉNEK ALAKULÁSÁRÓL MÁJUS
TÁJÉKOZTATÓ BARANYA MEGYE MUNKAERŐ-PIACI HELYZETÉNEK ALAKULÁSÁRÓL Megnevezés A NYILVÁNTARTOTT ÁLLÁSKERESŐK FŐBB ADATAI 213.. Változás az előző hónaphoz képest Változás az előző évhez képest Főben %-ban
A nyilvántartott álláskeresők számának alakulása Tolna megyében 2016.május május. júli.
A MUNKAERŐ-PIACI HELYZET ALAKULÁSA TOLNA MEGYÉBEN 2018. MÁJUS Nyilvántartott álláskeresők száma és aránya 2018. május 20-án a Tolna Megyei Kormányhivatal Társadalombiztosítási és Foglalkoztatási Főosztályának
A nyilvántartott álláskeresők számának alakulása Tolna megyében szeptember szeptember. aug. nov.
A MUNKAERŐ-PIACI HELYZET ALAKULÁSA TOLNA MEGYÉBEN 2018. SZEPTEMBER Nyilvántartott álláskeresők száma és aránya 2018. szeptember 20-án a Tolna Megyei Kormányhivatal Társadalombiztosítási és Foglalkoztatási
Munkaerő-piaci helyzetkép. Csongrád megye
CSONGRÁD MEGYEI KORMÁNYHIVATAL MUNKAÜGYI KÖZPONTJA Munkaerő-piaci helyzetkép Csongrád megye 2013. április 6721 Szeged, Bocskai u. 10-12. +36 (62) 561-561 +36 (62) 561-551 www.csmkh.hu csongradkh-mk@lab.hu
Munkaügyi Központja. A nyilvántartott álláskeresők számának alakulása Tolna megyében január január. márc. ápr. júni. júli.
1 Munkaügyi Központja A MUNKAERŐ-PIACI HELYZET ALAKULÁSA TOLNA MEGYÉBEN - 215. JANUÁR 215. január 2-án a Tolna Megyei Kormányhivatal Munkaügyi Központjának nyilvántartásában 9.465 álláskereső szerepelt,
A nyilvántartott álláskeresők számának alakulása Tolna megyében október október
A MUNKAERŐ-PIACI HELYZET ALAKULÁSA TOLNA MEGYÉBEN 2015. OKTÓBER 2015. október 20-án a Tolna Megyei Kormányhivatal Foglalkoztatási Főosztályának nyilvántartásában 8.727 álláskereső szerepelt, amely az előző
A nyilvántartott álláskeresők számának alakulása Tolna megyében 2015.december december. okt. márc. máj. aug. szept. febr.
A MUNKAERŐ-PIACI HELYZET ALAKULÁSA TOLNA MEGYÉBEN 2017. DECEMBER Nyilvántartott álláskeresők száma és aránya 2017. december 20-án a Tolna Megyei Kormányhivatal Társadalombiztosítási és Foglalkoztatási
Munkaerő-piaci helyzetkép. Csongrád megye
CSONGRÁD MEGYEI KORMÁNYHIVATAL MUNKAÜGYI KÖZPONTJA Munkaerő-piaci helyzetkép Csongrád megye 2012. november 6721 Szeged, Bocskai u. 10-12. +36 (62) 561-561 +36 (62) 561-551 www.csmkh.hu csongradkh-mk@lab.hu
A nyilvántartott álláskeresők számának alakulása Tolna megyében 2016.április április. júni. júli. márc. aug. szept.
A MUNKAERŐ-PIACI HELYZET ALAKULÁSA TOLNA MEGYÉBEN 2018. ÁPRILIS Nyilvántartott álláskeresők száma és aránya 2018. április 20-án a Tolna Megyei Kormányhivatal Társadalombiztosítási és Foglalkoztatási Főosztályának
A nyilvántartott álláskeresők számának alakulása Tolna megyében augusztus augusztus. okt. nov. szept. júni. júli.
A MUNKAERŐ-PIACI HELYZET ALAKULÁSA TOLNA MEGYÉBEN 2018. AUGUSZTUS Nyilvántartott álláskeresők száma és aránya 2018. augusztus 20-án a Tolna Megyei Kormányhivatal Társadalombiztosítási és Foglalkoztatási
Tárgyalja: Pénzügyi és Településfejlesztési Bizottság Szociális, Egészségügyi és Foglalkoztatási Bizottság BESZÁMOLÓ
Tisztelt Képviselő-testület! Ú J S Z Á S Z V Á R O S P O L G Á R M E S T E R E 5052 ÚJSZÁSZ, SZABADSÁG TÉR 1. TEL: 56/552-022; FAX: 56/552-102 E-mail: ujszasz@pr.hu; Web: http://www.ujszasz.hu Tárgyalja:
Munkaügyi Központja. A nyilvántartott álláskeresők számának alakulása Tolna megyében február február. máj. ápr. febr. márc jan.
1 Munkaügyi Központja A MUNKAERŐ-PIACI HELYZET ALAKULÁSA TOLNA MEGYÉBEN - 2014. FEBRUÁR A rendelkezésre álló adatok alapján megállapítható, hogy egy éves távlatban tovább csökkent a nyilvántartott álláskeresők
Munkaerő-piaci helyzetkép. Csongrád megye
CSONGRÁD MEGYEI KORMÁNYHIVATAL MUNKAÜGYI KÖZPONTJA Munkaerő-piaci helyzetkép Csongrád megye 2013. február 6721 Szeged, Bocskai u. 10-12. +36 (62) 561-561 +36 (62) 561-551 www.csmkh.hu csongradkh-mk@lab.hu
Tájékoztató Szuhakálló község évi foglalkoztatás-politikai helyzetéről
KAZINCBARCIKAI JÁRÁSI HIVATAL JÁRÁSI MUNKAÜGYI KIRENDELTSÉGE Ügyiratszám: 25869-0/2014-0503 Tárgy: Tájékoztató- Szuhakálló Ügyintéző (telefon): Zsuponyó Nikolett Melléklet: Tájékoztató Szuhakálló község
máj júni. Társadalombiztosítási és Foglalkoztatási főosztály
A MUNKAERŐ-PIACI HELYZET ALAKULÁSA TOLNA MEGYÉBEN 2018. JÚLIUS Nyilvántartott álláskeresők száma és aránya 2018. július 20-án a Tolna Megyei Kormányhivatal Társadalombiztosítási és Foglalkoztatási Főosztályának
Pannonhalma Város Önkormányzat. Közfoglalkoztatási terve 2010.
Pannonhalma Város Önkormányzat Közfoglalkoztatási terve 010. Pannonhalma, 010. január 06. Bagó Ferenc dr. Török Péter polgármester jegyző Tartalomjegyzék I. Helyzetelemzés.3. oldal II. A közfoglalkoztatás
A nyilvántartott álláskeresők számának alakulása Tolna megyében április április
A MUNKAERŐ-PIACI HELYZET ALAKULÁSA TOLNA MEGYÉBEN 2016. ÁPRILIS 2016. április 20-án a Tolna Megyei Kormányhivatal Foglalkoztatási Főosztályának nyilvántartásában 8.073 álláskereső szerepelt, amely az előző
A nyilvántartott álláskeresők számának alakulása Tolna megyében január január
A MUNKAERŐ-PIACI HELYZET ALAKULÁSA TOLNA MEGYÉBEN 2016. JANUÁR 2016. január 20-án a Tolna Megyei Kormányhivatal Foglalkoztatási Főosztályának nyilvántartásában 8.865 álláskereső szerepelt, amely az előző
Iktatószám: 01/102276/2012. Beszámoló a közfoglalkoztatásról. 1 db Határozati javaslat
Előterjesztő: Ménesi Imre önkormányzati képviselő Szociális, Családvédelmi és Egészségügyi Iroda Iktatószám: 01/102276/2012. Tárgy: Beszámoló a közfoglalkoztatásról Melléklet: 1 db Határozati javaslat
TÁRSADALOMBIZTOSÍTÁSI ÉS FOGLALKOZTATÁSI FŐOSZTÁLY. Munkaerőpiaci helyzetkép a számok tükrében február
TÁRSADALOMBIZTOSÍTÁSI ÉS FOGLALKOZTATÁSI FŐOSZTÁLY Munkaerőpiaci helyzetkép a számok tükrében 1. A nyilvántartott álláskeresők száma és aránya Győr 2924 55,1 2007 48,8 2019 50,4 100,6 69,0 Pannonhalma
Munkaügyi Központja. A nyilvántartott álláskeresők számának alakulása Tolna megyében március március. júni. júli. máj. febr.
1 Munkaügyi Központja A MUNKAERŐ-PIACI HELYZET ALAKULÁSA TOLNA MEGYÉBEN - 215. MÁRCIUS 215. március 2-án a Tolna Megyei Kormányhivatal Munkaügyi Központjának nyilvántartásában 11.345 álláskereső szerepelt,
Munkaügyi Központja. álláskeresők száma álláskeresők aránya* júli. szept. jún. febr márc
Munkaügyi Központja A MUNKAERŐ-PIACI HELYZET ALAKULÁSA TOLNA MEGYÉBEN - 2012. JÚLIUS 2012. július 20-án a Tolna Megyei Kormányhivatal Munkaügyi Központjának nyilvántartásában 13.186 álláskereső szerepelt,
Munkaerő-piaci helyzetkép. Csongrád megye
CSONGRÁD MEGYEI KORMÁNYHIVATAL MUNKAÜGYI KÖZPONTJA Munkaerő-piaci helyzetkép Csongrád megye 2013. március 6721 Szeged, Bocskai u. 10-12. +36 (62) 561-561 +36 (62) 561-551 www.csmkh.hu csongradkh-mk@lab.hu
Munkaügyi Központja. A nyilvántartott álláskeresők számának alakulása Tolna megyében december december. júli. aug. márc. febr. dec.
1 Munkaügyi Központja A MUNKAERŐ-PIACI HELYZET ALAKULÁSA TOLNA MEGYÉBEN - 214. DECEMBER 214. december 2-án a Tolna Megyei Kormányhivatal Munkaügyi Központjának nyilvántartásában 9.465 álláskereső szerepelt,
Munkaerő-piaci helyzetkép. Csongrád megye
CSONGRÁD MEGYEI KORMÁNYHIVATAL MUNKAÜGYI KÖZPONT Munkaerő-piaci helyzetkép Csongrád megye 2011. május 6721 Szeged, Bocskai u. 10-12. +36 (62) 561-561 +36 (62) 561-512 www.csmkh.hu csongradkh-mk@lab.hu
Előterjesztés Bogyiszló Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. február 13. napján tartandó ülésére 1. számú napirendi pont
Előterjesztés Bogyiszló Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. február 13. napján tartandó ülésére 1. számú napirendi pont Tárgy: Beszámoló a 2012. évi közfoglalkoztatásról, 2013. évi közfoglalkoztatási
Munkaügyi Központja. A nyilvántartott álláskeresők számának alakulása Tolna megyében október október
Munkaügyi Központja A MUNKAERŐ-PIACI HELYZET ALAKULÁSA TOLNA MEGYÉBEN - 2012. OKTÓBER 2012. október 20-án a Tolna Megyei Kormányhivatal Munkaügyi Központjának nyilvántartásában 13.118 álláskereső szerepelt,
TÁJÉKOZTATÓ BARANYA MEGYE MUNKAERŐ-PIACI HELYZETÉNEK ALAKULÁSÁRÓL JANUÁR
TÁJÉKOZTATÓ BARANYA MEGYE MUNKAERŐ-PIACI HELYZETÉNEK ALAKULÁSÁRÓL Megnevezés A NYILVÁNTARTOTT ÁLLÁSKERESŐK FŐBB ADATAI 2013. jan. Változás az előző hónaphoz képest Változás az előző évhez képest Főben
TÁRSADALOMBIZTOSÍTÁSI ÉS FOGLALKOZTATÁSI FŐOSZTÁLY. Munkaerőpiaci helyzetkép a számok tükrében március
TÁRSADALOMBIZTOSÍTÁSI ÉS FOGLALKOZTATÁSI FŐOSZTÁLY Munkaerőpiaci helyzetkép a számok tükrében 1. A nyilvántartott álláskeresők száma és aránya Győr 3575 55,9 2019 50,4 2448 52,1 121,2 68,5 Pannonhalma
2015. február 19-i rendes ülésére
Új napirendi pont 31. számú előterjesztés Egyszerű többség ELŐTERJESZTÉS Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. február 19-i rendes ülésére Tárgy: A 2015. évi hosszabb időtartamú közfoglalkoztatás
Munkaügyi Központja. A nyilvántartott álláskeresők számának alakulása Tolna megyében április április. júni. júli. máj. ápr.
Munkaügyi Központja A MUNKAERŐ-PIACI HELYZET ALAKULÁSA TOLNA MEGYÉBEN - 2013. ÁPRILIS 2013. április 20-án a Tolna Megyei Kormányhivatal Munkaügyi Központjának nyilvántartásában 13.842 álláskereső szerepelt,
Munkaerő piaci helyzetkép. Csongrád megye
CSONGRÁD MEGYEI KORMÁNYHIVATAL MUNKAÜGYI KÖZPONTJA Munkaerő piaci helyzetkép Csongrád megye 2011. december 6721 Szeged, Bocskai u. 10-12. +36 (62) 561-561 +36 (62) 561-512 www.csmkh.hu csongradkh-mk@lab.hu
TÁRSADALOMBIZTOSÍTÁSI ÉS FOGLALKOZTATÁSI FŐOSZTÁLY. Munkaerőpiaci helyzetkép a számok tükrében augusztus
TÁRSADALOMBIZTOSÍTÁSI ÉS FOGLALKOZTATÁSI FŐOSZTÁLY Munkaerőpiaci helyzetkép a számok tükrében 1. A nyilvántartott álláskeresők száma és aránya fő % fő % fő fő Győr 2146 58,4 1739 55,7 1835 57,0 105,5 85,5
Munkaerő piaci helyzetkép. Csongrád megye
CSONGRÁD MEGYEI KORMÁNYHIVATAL MUNKAÜGYI KÖZPONT Munkaerő piaci helyzetkép Csongrád megye 2011. április 6721 Szeged, Bocskai u. 10-12. +36 (62) 561-561 +36 (62) 561-512 www.csmkh.hu csongradkh-mk@lab.hu
Munkaerő-piaci helyzetkép. Csongrád megye
CSONGRÁD MEGYEI KORMÁNYHIVATAL MUNKAÜGYI KÖZPONTJA Munkaerő-piaci helyzetkép Csongrád megye 2012. október 6721 Szeged, Bocskai u. 10-12. +36 (62) 561-561 +36 (62) 561-551 www.csmkh.hu csongradkh-mk@lab.hu
TÁRSADALOMBIZTOSÍTÁSI ÉS FOGLALKOZTATÁSI FŐOSZTÁLY. Munkaerőpiaci helyzetkép a számok tükrében április
TÁRSADALOMBIZTOSÍTÁSI ÉS FOGLALKOZTATÁSI FŐOSZTÁLY Munkaerőpiaci helyzetkép a számok tükrében 1. A nyilvántartott álláskeresők száma és aránya fő % fő % fő fő Győr 2752 59,4 2448 52,1 1974 2752 59,4 2448
TÁRSADALOMBIZTOSÍTÁSI ÉS FOGLALKOZTATÁSI FŐOSZTÁLY. Munkaerőpiaci helyzetkép a számok tükrében július
TÁRSADALOMBIZTOSÍTÁSI ÉS FOGLALKOZTATÁSI FŐOSZTÁLY Munkaerőpiaci helyzetkép a számok tükrében 1. A nyilvántartott álláskeresők száma és aránya fő % fő % fő fő Győr 2081 58,1 1748 57,7 1739 55,7 99,5 83,6
TÁRSADALOMBIZTOSÍTÁSI ÉS FOGLALKOZTATÁSI FŐOSZTÁLY. Munkaerőpiaci helyzetkép a számok tükrében június
TÁRSADALOMBIZTOSÍTÁSI ÉS FOGLALKOZTATÁSI FŐOSZTÁLY Munkaerőpiaci helyzetkép a számok tükrében 1. A nyilvántartott álláskeresők száma és aránya fő % fő % fő fő Győr 2 178 59,7 1 757 56,4 1748 57,7 99,5
TÁRSADALOMBIZTOSÍTÁSI ÉS FOGLALKOZTATÁSI FŐOSZTÁLY. Munkaerőpiaci helyzetkép a számok tükrében május
TÁRSADALOMBIZTOSÍTÁSI ÉS FOGLALKOZTATÁSI FŐOSZTÁLY Munkaerőpiaci helyzetkép a számok tükrében 1. A nyilvántartott álláskeresők száma és aránya fő % fő % fő fő Győr 2 421 59,9 1 974 56,4 1 757 56,4 89,0
TÁJÉKOZTATÓ BARANYA MEGYE MUNKAERŐ-PIACI HELYZETÉNEK ALAKULÁSÁRÓL MÁRCIUS
TÁJÉKOZTATÓ BARANYA MEGYE MUNKAERŐ-PIACI HELYZETÉNEK ALAKULÁSÁRÓL Megnevezés A NYILVÁNTARTOTT ÁLLÁSKERESŐK FŐBB ADATAI 213.. Változás az előző hónaphoz képest Változás az előző évhez képest Főben %-ban
Munkaügyi Központja. A nyilvántartott álláskeresők számának alakulása Tolna megyében március március. júni. máj. ápr.
Munkaügyi Központja A MUNKAERŐ-PIACI HELYZET ALAKULÁSA TOLNA MEGYÉBEN - 2013. MÁRCIUS 2013. március 20-án a Tolna Megyei Kormányhivatal Munkaügyi Központjának nyilvántartásában 15.507 álláskereső szerepelt,
Munkaerő-piaci helyzetkép. Csongrád megye
CSONGRÁD MEGYEI KORMÁNYHIVATAL MUNKAÜGYI KÖZPONTJA Munkaerő-piaci helyzetkép Csongrád megye 2012. június 6721 Szeged, Bocskai u. 10-12. +36 (62) 561-561 +36 (62) 561-551 www.csmkh.hu csongradkh-mk@lab.hu
MUNKAÜGYI KÖZPONTJA Munkaerő-piaci adatok
MUNKAÜGYI KÖZPONTJA Munkaerő-piaci adatok Regisztrált álláskeresők száma Győr-Moson-Sopron megyében 2010 2014 20 000 18 000 16 000 14 000 12 000 10 000 8 000 6 000 4 000 2 000 - j a n. f e b r. m á r c.
Munkaerő piaci helyzetkép. Csongrád megye
CSONGRÁD MEGYEI KORMÁNYHIVATAL MUNKAÜGYI KÖZPONTJA Munkaerő piaci helyzetkép Csongrád megye 2011. október 6721 Szeged, Bocskai u. 10-12. +36 (62) 561-561 +36 (62) 561-512 www.csmkh.hu csongradkh-mk@lab.hu
Munkaügyi Központja. A nyilvántartott álláskeresők számának alakulása Tolna megyében november november. okt. febr
Munkaügyi Központja A MUNKAERŐ-PIACI HELYZET ALAKULÁSA TOLNA MEGYÉBEN - 2012. NOVEMBER 2012. november 20-án a Tolna Megyei Kormányhivatal Munkaügyi Központjának nyilvántartásában 13.503 álláskereső szerepelt,
Munkaerő piaci helyzetkép. Csongrád megye
CSONGRÁD MEGYEI KORMÁNYHIVATAL MUNKAÜGYI KÖZPONTJA Munkaerő piaci helyzetkép Csongrád megye 2012. július 6721 Szeged, Bocskai u. 10-12. +36 (62) 561-561 +36 (62) 561-551 www.csmkh.hu csongradkh-mk@lab.hu
TÁMOP 1.1.2 A hátrányos helyzetűek foglalkoztathatóságának javítása (Decentralizált programok a konvergencia régiókban) Szakmai Nap
TÁMOP 1.1.2 A hátrányos helyzetűek foglalkoztathatóságának javítása (Decentralizált programok a konvergencia régiókban) Szakmai Nap Csongrád Megyei Kormányhivatal Munkaügyi Központja 2013. április 8. TÁMOP
Munkaügyi Központja. A nyilvántartott álláskeresők számának alakulása Tolna megyében december december. okt. febr. márc. nov 2012.
Munkaügyi Központja A MUNKAERŐ-PIACI HELYZET ALAKULÁSA TOLNA MEGYÉBEN - 2012. DECEMBER 2012. december 20-án a Tolna Megyei Kormányhivatal Munkaügyi Központjának nyilvántartásában 14.647 álláskereső szerepelt,
Kivonat Kunszentmárton Város Önkormányzata Képviselő-testületének január 30-án tartott soros ülésének jegyzőkönyvéből.
Kivonat Kunszentmárton Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. január 30-án tartott soros ülésének jegyzőkönyvéből. 4/2014.(I.30.) határozat a közfoglalkoztatás lehetőségeiről, a foglalkoztatottság
A térség munkaerő-piaci helyzete
Pest Megyei Kormányhivatal Ráckevei Járási Hivatal Járási Munkaügyi Kirendeltsége A térség munkaerő-piaci helyzete Előadó: Schwarcz Gáspár kirendeltség-vezető Pest megye Járásai Pest Megye lakosainak száma
Munkaügyi Központja. A nyilvántartott álláskeresők számának alakulása Tolna megyében január január. okt jan. ápr.
Munkaügyi Központja A MUNKAERŐ-PIACI HELYZET ALAKULÁSA TOLNA MEGYÉBEN - 2013. JANUÁR 2013. január 20-án a Tolna Megyei Kormányhivatal Munkaügyi Központjának nyilvántartásában 15.851 álláskereső szerepelt,
BERHIDA VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK. /2009.(III.30.) rendelet-tervezete
BERHIDA VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK /2009.(III.30.) rendelet-tervezete a szociális ellátások szabályozásáról szóló 8/2007.(III.30.) rendelet módosításáról Berhida Város Önkormányzata Képviselő-testülete
Munkaügyi Központja. A nyilvántartott álláskeresők számának alakulása Tolna megyében szeptember szeptember. júni.
1 Munkaügyi Központja A MUNKAERŐ-PIACI HELYZET ALAKULÁSA TOLNA MEGYÉBEN - 2014. SZEPTEMBER 2014. szeptember 20-án a Tolna Megyei Kormányhivatal Munkaügyi Központjának nyilvántartásában 9.685 álláskereső
Tájékoztató a Baranya Megyei Kormányhivatal Munkaügyi Központjának közfoglalkoztatással kapcsolatos feladatairól március 16.
Tájékoztató a Baranya Megyei Kormányhivatal Munkaügyi Központjának közfoglalkoztatással kapcsolatos feladatairól 2011. március 16. Gazdasági helyzetkép Munkaerő-piaci helyzetkép I. A nyilvántartott álláskeresők
TÁJÉKOZTATÓ BARANYA MEGYE MUNKAERŐ-PIACI HELYZETÉNEK ALAKULÁSÁRÓL JÚLIUS
TÁJÉKOZTATÓ BARANYA MEGYE MUNKAERŐ-PIACI HELYZETÉNEK ALAKULÁSÁRÓL Megnevezés A NYILVÁNTARTOTT ÁLLÁSKERESŐK FŐBB ADATAI 2013. júl. Változás az előző hónaphoz képest Változás az előző évhez képest Főben
MUNKAERŐPIACI HELYZET, FOGLALKOZTATÁST ELŐSEGÍTŐ TÁMOGATÁSOK, SZOLGÁLTATÁSOK
MUNKAERŐPIACI HELYZET, FOGLALKOZTATÁST ELŐSEGÍTŐ TÁMOGATÁSOK, SZOLGÁLTATÁSOK Kovács Gábor osztályvezető Zala Megyei Kormányhivatal Zalaegerszegi Járási Hivatal Foglalkoztatási, Családtámogatási és Társadalombiztosítási
Munkaerő-piaci helyzetkép. Csongrád megye
CSONGRÁD MEGYEI KORMÁNYHIVATAL MUNKAÜGYI KÖZPONT Munkaerő-piaci helyzetkép Csongrád megye 2011. július 6721 Szeged, Bocskai u. 10-12. +36 (62) 561-561 +36 (62) 561-512 www.csmkh.hu csongradkh-mk@lab.hu
Munkaerő-piaci helyzetkép
A tartalomból: Főbb megyei adatok 2 Munkaerő-piaci helyzetkép Csongrád megye 2015. augusztus Álláskeresők száma 3 Álláskeresők aránya 3 Összetétel adatok 4 Ellátás, iskolai végzettség 5 Áramlási információk
Munkaerő-piaci folyamatok (2007/2008)
Munkaerő-piaci folyamatok (2007/2008) Dr. Teperics Károly egyetemi adjunktus E-mail: teperics@puma.unideb.hu Foglalkoztatottság, gazdasági aktivitás 4. 208.700 fő van jelen a munkaerőpiacon (15-64) Aktivitási
BARANYA MEGYE MUNKAERŐPIACI HELYZETE OKTÓBER
BARANYA MEGYE MUNKAERŐPIACI HELYZETE Megnevezés A NYILVÁNTARTOTT ÁLLÁSKERESŐK FŐBB ADATAI 2016. aug. Változás az előző hónaphoz képest Változás az előző évhez képest Főben %-ban Főben %-ban Nyilvántartott