E l ő t e r j e s z t é s Tura Város Önkormányzata évi Közfoglalkoztatási Tervének elfogadására

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "E l ő t e r j e s z t é s Tura Város Önkormányzata évi Közfoglalkoztatási Tervének elfogadására"

Átírás

1 E l ő t e r j e s z t é s Tura Város Önkormányzata évi Közfoglalkoztatási Tervének elfogadására Tisztelt Képviselő-testület! A szociális igazgatásról és szociális ellátásokról szóló évi III. törvény módosítása jelentős változásokat hozott a munkára képes, tartósan munkanélküli személyek ellátórendszerében. A változtatás célja, hogy a munkára képes, tartósan munkanélküli személyek a korábbiaknál fokozottabb mértékben vegyenek részt közfoglalkoztatásban, rendszeres munkajövedelemhez jussanak és közelebb kerüljenek a munka világához. A változtatás célja továbbá a segélyezettek munkaerőpiaci helyzetének javítása, a segélyezés munka ellen ösztönző hatásának mérséklése, a foglalkoztatás növelése, a szociális és munkaügyi szolgáltatások együttműködésének erősítése. A települési önkormányzatok képviselő-testületei a közfoglalkoztatás hatékony megvalósítása érdekében 2009-ben április 15-ig, ezt követően évente február 15-ig az állami foglalkoztatási szerv és a helyi Szociálpolitikai Kerekasztal véleményének ismeretében közfoglalkoztatási tervet fogad el egy év időtartamra. A Közfoglalkoztatási Terv tervezete a Középmagyarországi Regionális Munkaügyi Központ valamint a Szociálpolitikai Kerekasztal tagjai részére továbbításra került, a véleményezés várhatóan határidőben megtörténik. A Terv elfogadását követően legkorábban május hó 2. napjától kezdődhet az új szabályok szerinti közcélú foglalkoztatás. Kérem a T. Képviselő-testületet a évi Közfoglalkoztatási Terv mellékelt tartalommal történő elfogadására. Tura, március 23. Szendrei Ferenc polgármester Összeállította: Dolányi Róbertné jegyző, Kállainé Dolányi Katalin személyzeti- munkaügyi előadó

2 Tura Város Önkormányzata Képviselő-testületének Közfoglalkoztatási Terve

3 A közfoglalkoztatási terv célja A közfoglalkoztatási terv elkészítésének célja a szociális igazgatásról és szociális ellátásokról szóló törvény (1993. évi III. tv.) rendelkezései szerinti kötelezettségből származik, amely meghatározza a településnek a saját adottságaihoz igazodó, foglalkoztatási lehetőségeinek megfelelő program elkészítését. Cél, hogy a munkára képes, tartósan munkanélküli személyek a korábbiaknál fokozottabb mértékben vegyenek részt valamely közfoglalkoztatási formában, annak érdekében, hogy rendszeres munkajövedelemhez jussanak. Az alacsony iskolai végzettségű munkavállalók számára ugyanis a nyílt munkaerőpiacra való visszakerülés első lépcsőjét a közfoglalkoztatásban való részvétel jelentheti. Azoknak a személyeknek, akik életkorukból, egészségi állapotukból, egyéni élethelyzetből adódóan nem tudnak munkát vállalni, továbbra is a rendszeres szociális segélyre lesznek jogosultak. A terv a szociális törvény (1993. évi III. tv.) szerinti előírásoknak, valamint a Szociális és Foglalkoztatási Hivatal ajánlásának megfelelő tartalmi elemekkel készült. Közcélú foglalkoztatás Tura Város Önkormányzatának Képviselő-testülete a január 1-től életbe lépett új törvényi szabályozásnak megfelelően, a foglalkoztatottság szempontjából hátrányos helyzetű munkaképes személyek részére megszervezi a közfoglalkoztatást, közcélú munkavégzés keretében. Létszám meghatározás A munkavégzés tervezett létszáma meghatározásánál figyelembe vételre kerültek a jogszabályváltozás előtt rendszeres szociális segélyre jogosultakra, a jelenleg az ellátásuk szünetelése alatt közcélú munkát végző személyekre vonatkozó adatok, valamint - az Állami Foglalkoztatási Szerv (Közép-Magyarországi Regionális Munkaügyi Központ Gödöllői Munkaügyi Kirendeltsége) által szolgáltatott adatok évben elsősorban a jelenlegi felülvizsgált ellátottak, valamint az új kérelmezők tudják a foglalkoztatás alapját képezni, azok akik a Szociális törvény szerint az aktív korúak ellátására - ezen belül a rendszeres álláskeresési támogatásra jogosultak (40 fő). A Munkaügyi Központ által közölt adatok szerint a településünkön élő regisztrált munkanélküliek száma a január havi állapot szerint 192 fő, mely tartalmazza az ellátás nélküli, a Munkaügyi Központ által ellátásban részesülők, valamint a rendszeres szociális segélyben részesülők létszámát. A Munkaügyi Központ tájékoztató táblázata szerint a év végére várhatóan 72 fő kerül ki az ellátási rendszerükből: I. negyedévben 20 fő, II. negyedévben 13 fő, III. negyedévben 25 fő, IV. negyedévben 14 fő. A foglalkoztatási terv elkészítésénél az összlétszám meghatározásánál elsősorban a jelenlegi saját nyilvántartási adatokat vettük alapul, mivel a Munkaügyi Központ előrejelzése szerinti adatokból nem látható előre az, hogy hányan igénylik majd az aktív korúak ellátását és az, hogy a jogosultsági feltételeknek hány személy fog megfelelni. Fontos volt annak figyelembevétele is, hogy önkormányzatunk hány ember munkájának irányítását, felügyeletét tudja ellátni, hiszen közvetlen munkairányítói pályázati lehetőség települések részére nem került kiírásra. Az ellátottak számának növekedésével mérlegelhető a terv módosításának lehetősége. 3

4 Fentiek alapján a foglalkoztatási tervben így összességében 40 fővel számolunk a 2009-es évben. Foglalkoztatás időtartama A közfoglalkoztatási tervben a foglalkoztatás időtartamát a jogszabálynak megfelelően úgy képeztük, hogy valamennyi foglalkoztatottal megkötött szerződés napi 8 órás munkavégzéssel, legalább 7 hónapra történő szerződéssel jön létre, ezáltal a munkaszerződésben rögzített letöltött munkaviszony megszűnését követően az ellátottak álláskeresési ellátásra lesznek jogosultak. Munkavégzés helye A közcélú foglalkoztatott személyek a munka jellegétől, az erőforrások és az igények, továbbá más körülmények (pl. időjárási körülmények) alapján végzik munkájukat. A foglalkoztatott létszám 100%-a szakképzettséget nem igénylő segédmunkás illetve kisegítő feladatokat lát el. Ebből adódóan a munkavégzés a többség esetében közterületen, míg egy kisebb hányad munkája konkrét önkormányzati intézményben történik. Feladatok A közcélú foglalkoztatás keretében az elvégzendő feladatok alatt olyan önkormányzati feladatok ellátását értjük, amelyről - jogszabály alapján - a helyi önkormányzat gondoskodik. /A feladatok meghatározására útmutatást ad az Ötv, (1990. évi LXV. tv.) 8. -a/ A foglalkoztatottak által ellátott - tervben megnevezett - feladatok részletezése: köztisztasági feladatok: közterületi takarítás, buszmegállók, utak, járdák, parkok, terek, gépkocsi parkolók, vásártér és a városközpont területének szükség szerinti takarítása takarítása. útkarbantartás: helyi közutak, járdák, javítási-karbantartási munkáinak szükség szerinti elvégzése épület karbantartás: önkormányzati intézmények (Általános Iskola, Napköziotthonos Óvoda, Többsincs Óvoda és Bölcsőde, Művelődési Ház, Könyvtár, Orvosi Rendelők, Védőnői Szolgálat, önkormányzati bérlakások, Polgármesteri Hivatal, Városüzemeltetési Csoport épületrészei, ) belső és külső állagmegóvási-karbantartási munkái adminisztrációs kisegítő feladatok: Polgármesteri Hivatal kézbesítést megelőző adminisztratív feladatai, egyszerűbb kisegítő adminisztratív feladatok kézbesítés: Tura Város közigazgatási területén a Polgármesteri Hivatal és intézményei levélküldeményeinek kézbesítése, plakátolási feladatok takarítás: Önkormányzati intézmények kisegítő takarító feladatainak ellátása konyhai kisegítői feladatok: kifejezetten csak elháríthatatlan akadály esetén, az önkormányzati intézmények konyháin kisegítő feladatok ellátása fűkaszálás, parlagfű irtás: közterületeken, utak, járdák mentén, önkormányzati tulajdonú vagy fenntartású ingatlanokon végzett időszakos kaszálás, gyomirtás 4

5 parkfenntartás, parkgondozás: közterületeken, utak, járdák mentén, önkormányzati tulajdonú vagy fenntartású ingatlanok, parkok, terek, növényvédelmi, kertészeti, munkáinak elvégzése, műemlékek, kegyeleti helyek környezetének tisztántartása, tereprendezési feladatok felszíni vízelvezetés: felszíni vízelvezető árkok karbantartása, tisztítása illegális szemétlerakók felszámolása, szárazhulladék-válogatás: közterületeken, bekötőutakon szemétgyűjtés, a SZELEKTÍV Kft. területén szárazhulladék válogatása Finanszírozás A foglalkoztatottak finanszírozására szükséges források meghatározásánál a 2009-ben foglalkoztatott létszámot 40 főben határoztuk meg. Ez a létszám akkor realizálódik, ha a számításba vehető jogosultak valamennyien kérik az aktív korúak ellátására való jogosultságuk megállapítását, majd jogosultak lesznek rendelkezésre állási támogatásra is. A Szociális igazgatásról és a szociális ellátásokról szóló 1993.évi III.törvény 33. -a alapján az aktív korúak ellátására való jogosultságát majd rendelkezésre állási támogatásra való jogosultságát- a jegyző annak az aktív korú személynek állapítja meg akinek esetében a munkanélküli járadék, álláskeresési járadék, álláskeresési segély, vállalkozói járadék folyósítási időtartama lejárt vagy akinek esetében az álláskeresési támogatás folyósítását keresőtevékenység folytatása miatt a folyósítási idő lejártát megelőzően szüntették meg, és a keresőtevékenységet követően az Flt. alapján álláskeresési támogatásra nem szerez jogosultságot vagy aki az aktív korúak ellátása iránti kérelem benyújtását megelőző két évben az állami foglalkoztatási szervvel legalább egy év időtartamig együttműködött, vagy akinek esetében az ápolási díj, a gyermekgondozási segély, a gyermeknevelési támogatás, a rendszeres szociális járadék, a bányász dolgozók egészségkárosodási járadéka, az átmeneti járadék, a rehabilitációs járadék, a rokkantsági nyugdíj, a baleseti rokkantsági nyugdíj, az ideiglenes özvegyi nyugdíj folyósítása megszűnt, és közvetlenül a kérelem benyújtását megelőzően az állami foglalkoztatási szervvel legalább három hónapig együttműködött, feltéve ha saját maga és családjának megélhetése más módon nem biztosított, és keresőtevékenységet - ide nem értve a közfoglalkoztatást és az alkalmi munkavállalói könyvvel végzett munkát - nem folytat.a kérelmezőnek akkor nem biztosított a megélhetése, ha családjának az egy fogyasztási egységre jutó havi jövedelme nem haladja meg az öregségi nyugdíj mindenkori legkisebb összegének 90%-át. ( jelenleg: Ft-ot), és vagyona nincs.( családjának nincs olyan hasznosítható ingatlana, járműve, továbbá vagyoni értékű joga,amelynek külön-külön számított forgalmi értéke,illetőleg összege az öregségi nyugdíj mindenkori legkisebb összegének a harmincszorosát (jelenleg Ft-ot) vagyegyüttes forgalmi értéke az öregségi nyugdíj mindenkori legkisebb összegének a nyolcvanszorosát ( jelenleg: Ft-ot) meghaladja azzal a feltétellel, hogy nem számít vagyonnak az az ingatlan, amelyben az érintett személy életvitelszerűen lakik, az a vagyoni értékű jog, amely az általa lakott ingatlanon áll fenn, továbbá a mozgáskorlátozottságra tekintettel fenntartott gépjármű. Az a személy, akinek aktív korúak ellátására való jogosultságát megállapították köteles álláskeresőként nyilvántartásba vetetni magát és teljesíteni az elhelyezkedése érdekében megkötött álláskeresési megállapodásban foglaltakat, illetőleg közfoglalkoztatásban részt venni.( kivétel ez alól az egészségkárosodott, az 55.életévét betöltött és a 14.éven aluli gyermeket nevelő aktív korú személy, ez utóbbi esetében akkor, ha a családjában élő gyermekek valamelyikére tekintettel más személy nem részesül gyermekgondozási támogatásban, GYED-ben, terhességi gyermekágyi segélyben, és a gyermek ellátását napközbeni ellátást biztosító intézményben nem tudják biztosítani. 5

6 Fentiekből adódóan, a foglalkoztatottak - finanszírozási szempontú - meghatározásánál 40 főre határoztuk meg a saját és a központi költségvetési forrásigényt. Táblázatok I. tábla: a rendszeres szociális segélyezettek és a foglalkoztatásban lévők helyzetének évi értékelését takarja. II. tábla: III. tábla A jogszabályváltozás után a rendszerben lévő segélyezettek, és a rendszerbe várhatóan újként bekerülő személyek együttes létszámát tartalmazza kor, nem, iskolai végzettség szerinti adatok alapján. A közfoglalkoztatási terv, amely az ellátandó feladatokat, az ahhoz rendelt létszámot, a feladatokhoz szükséges iskolai végzettséget, kor, nem szerinti összetételt, a várható rendelkezésre állási támogatásra jogosultak számát, valamint a szükséges forrásigényt tartalmazza. 6

7 I. tábla Rendszeres szociális segélyezettek helyzetének elemzése, értékelése (2008. évi adatok alapján) 1. S o r s z á m Megnevezés Rendszeres szociális segélyben részesülő (fő) Közcélú foglalkoztatásban részt vett (fő) Létszáma (a+b+c): a) egészségkárosodott 7 b) nem foglalkoztatott c) támogatott álláskereső - - Közcélú foglalkoztatás Közcélú foglalkoztatás összeg (Ft/év) Rendszeres szociális segélyre kifizetett Életkora: a) 35 évnél fiatalabb b) év közötti c) 55 évnél idősebb Neme: a) férfi 17 3 b) nő Iskolai végzettsége: a) 8 ált. iskola alatti 10 2 b) 8 általános c) szakmunkásképző vagy szakiskolai - - végzettséggel rendelkezik d) gimnázium 1 1 e) szakközépiskola - - f) technikum - - g) főiskola, egyetem - - Háztartás formája: a) családban élő b) egyedül élő 17 3 Folyósított segély átlagos összege (Ft/hó/fő) 7. Konkrét munkafeladatok megnevezése, felsorolása Köztisztasági feladatok, kézbesítés, parkfenntartás, szárazhulladék válogatása,, vízelvezető árkok tisztítása, kisegítő takarítói feladatok 8. Munkák teljesülése: I. negyedév 1 teljesítve II. negyedév 2 teljesítve III. negyedév 10 teljesítve IV. negyedév 10 teljesítve 7

8 9. Foglalkoztatók köre (felsorolás) Önkormányzati költségvetési nevek Foglalkoztatások átlagos időtartama 200 (nap) Közcélú foglalkoztatás: a) tervezett összeg (saját forrással együtt) b) felhasznált összeg c) ebből saját forrás Kifizetett rendszeres szociális segély: a) központi forrásból b) helyi forrásból

9 II. tábla Aktív korúak ellátására jogosultak jövőbeni helyzetének tervezése, értékelése (2009. évi új szabályok szerint tervezett adatok alapján) Megnevezés Aktív korúak ellátására jogosultak (fő) Sorszám (Köz)foglalkoztatásba bevonhatók (fő) (Köz)foglalkoztatásba nem bevonhatók (fő) Elsősorban képzésre kötelezett 35 éven aluliak Aktív korúak ellátására jogosultak létszáma (a+b): 48 a) rendszeres szociális segélyezettek összesen: 8 8 ebből: egészségkárosodott életévét betöltötte éven aluli kiskorú gyermeket nevel és a gyermek ellátását napközbeni ellátást biztosító intézményben nem tudják biztosítani - - b) rendszeres munkavégzésbe bevonhatók Foglalkoztatásba bevonhatók életkora (a+b): 40 a) 35 évnél fiatalabb 14 b) év közötti 26 3.* Neme (a+b): 40 a) férfi 13 b) nő 27 4.* Iskolai végzettsége: a) 8 ált. iskola alatti 10 b) 8 általános 15 c) szakmunkásképző vagy szakiskolai végzettséggel rendelkezik 14 d) gimnázium 1 e) szakközépiskola - f) technikum - g) főiskola, egyetem - 5.* Háztartás formája: a) családban élő 29 b) egyedül élő 11 6.* Képzésre kötelezett 35 éven aluliak létszáma iskolai végzettségük szerint 2 2 (a+b): a) 8 ált. iskola alatti 2 8 b) 8 általános 8 *A közfoglalkoztatásba bevonhatók létszámának alapulvételével 9

10 Közfoglalkoztatási terv az évi III. törvény 37/A. (2) bekezdése alapján, a évi új szabályok szerint 1. Rendelkezés-re állási támogatásra jogosultak Közfeladatok Megnevezés nemenkénti megjelölése megoszlása (fő) férfi nő Rendelkezésre állási támogatásra jogosult személyek életkor szerinti várható összetétele összesen (a+b): a) 35 évnél fiatalabb 5 4 b) év közötti 8 23 részben vagy egészben közfoglalkoztatás keretében ellátandó közfeladatok: a) megjelölése, csoportonkénti felsorolása köztisztasági feladatok; útkarbantartás, épületkarbantartás, adminisztrációs kisegítő feladatok, kézbesítés; takarítás; fűkaszálás, parlagfű irtás; parkfenntartás, parkgondozás; felszíni vízelvezetés; illegális szemétlerakók felszámolása, szárazhulladékválogatás Sorszám Foglalkoztatás szervezése Finanszíroz ás összege Ft b) feladatok várható ütemezése I. negyedév köztisztasági feladatok; épületkarbantartás, kézbesítés; takarítás; parkfenntartás, parkgondozás; felszíni vízelvezetés; szárazhulladékválogatás II. negyedév köztisztasági feladatok; útkarbantartás, épületkarbantartás, adminisztrációs kisegítő feladatok, kézbesítés; takarítás; fűkaszálás; parkfenntartás, parkgondozás; felszíni vízelvezetés; illegális szemétlerakók felszámolása, szárazhulladékválogatás 10

11 III. negyedév IV. negyedév köztisztasági feladatok; útkarbantartás, épületkarbantartás, adminisztrációs kisegítő feladatok, kézbesítés; takarítás; fűkaszálás, parlagfű irtás; parkfenntartás, parkgondozás; felszíni vízelvezetés; illegális szemétlerakók felszámolása, szárazhulladékválogatás köztisztasági feladatok; útkarbantartás, épületkarbantartás, adminisztrációs kisegítő feladatok, kézbesítés; takarítás; fűkaszálás, parkfenntartás, parkgondozás; felszíni vízelvezetés; illegális szemétlerakók felszámolása, szárazhulladékválogatás c) megjelölt munka szakképesítési szükséglete: a) 8 általános b) szakképesítés - - c) középiskola - - d) felsőfokú képesítés A 2. pont szerinti feladatok ellátásához szükséges létszám 4. Rendelkezésre állási támogatásra jogosultak képzettség szerinti összetétele: a) 8 általános 6 16 b) szakképesítés 3 10 c) középiskola 0 1 d) felsőfokú képesítés Foglalkoztatás szervezésének módja: a) önkormányzat közcélú foglalkoztatás b) önkormányzati társulás - c) e célra létrehozott szervezet - d) meglévő más szervezet - 6. Közfoglalkoztatás finanszírozására szükséges forrás: a) önkormányzati b) központi költségvetés

Sződ Község Önkormányzat. Közfoglalkoztatási Terve. 19/2009.(III.26.)sz. Kt határozattal elfogadva

Sződ Község Önkormányzat. Közfoglalkoztatási Terve. 19/2009.(III.26.)sz. Kt határozattal elfogadva Sződ Község Önkormányzat Közfoglalkoztatási Terve 19/.(III.26.)sz. Kt határozattal elfogadva 1 Sződ Község Önkormányzata a szociális igazgatásról és szociális ellátásokról szóló 1993 évi III. törvény 37/A.

Részletesebben

HEJŐBÁBA KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK 2009. ÉVI KÖZFOGLALKOZTATÁSI TERVE

HEJŐBÁBA KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK 2009. ÉVI KÖZFOGLALKOZTATÁSI TERVE HEJŐBÁBA KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK 2009. ÉVI KÖZFOGLALKOZTATÁSI TERVE Az Út a munkához program célja Az Országgyűlés 2008. december 15-i ülésén döntött az egyes szociális és foglalkoztatási törvények módosításáról

Részletesebben

Nézsa Község Önkormányzata P o l g á r m e s t e r é n e k. E L Ő T E R J E S Z T É S E a Képviselő-testület március 17-i ülésére

Nézsa Község Önkormányzata P o l g á r m e s t e r é n e k. E L Ő T E R J E S Z T É S E a Képviselő-testület március 17-i ülésére Nézsa Község Önkormányzatának Polgármestere 2618. Nézsa Park út 1. Telefon: 530-022; Fax: 530-041 Nézsa Község Önkormányzata P o l g á r m e s t e r é n e k E L Ő T E R J E S Z T É S E a Képviselő-testület

Részletesebben

KÖZFOGLALKOZTATÁSI TERVE

KÖZFOGLALKOZTATÁSI TERVE A jól elvégzett munka egyedüli jutalma abban áll, hogy elvégezhettük (Mahatma Gandhi) Rudabánya Város Önkormányzatának KÖZFOGLALKOZTATÁSI TERVE 2010. Az ÚT A MUNKÁHOZ PROGRAM GYAKORLATI MEGVALÓSÍTÁSÁRA

Részletesebben

Tárnokréti Község Önkormányzata Közfoglalkoztatási terv 2010.

Tárnokréti Község Önkormányzata Közfoglalkoztatási terv 2010. Tárnokréti Község Önkormányzata Közfoglalkoztatási terv 200.. Helyzetelemzés Tárnokréti a Kisalföldön a Tóközben, a Rábca partján fekvő 23 lakosú település. A falu Győrtől 27 km, Csornától 7 km távolságra

Részletesebben

Bősárkány Nagyközség Önkormányzata Közfoglalkoztatási terv 2010.

Bősárkány Nagyközség Önkormányzata Közfoglalkoztatási terv 2010. Bősárkány Nagyközség Önkormányzata Közfoglalkoztatási terv 200.. Helyzetelemzés Bősárkány 2.37 fős település Magyarország nyugati részén, az osztrák határ közelében. GyőrMosonSopron Megye közepén a Csornai

Részletesebben

Kozármisleny Község Önkormányzata Képviselő-testületének 13/2005.(IX.13. ) Ök. számú rendelete

Kozármisleny Község Önkormányzata Képviselő-testületének 13/2005.(IX.13. ) Ök. számú rendelete Kozármisleny Község Önkormányzata Képviselő-testületének 13/2005.(IX.13. ) Ök. számú rendelete a szociális igazgatásról és ellátásról, valamint a gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról szóló 12/2003.

Részletesebben

IDŐSKORÚAK JÁRADÉKA III. törvény 32/B valamint folyósításának részletes szabályairól szóló többször módosított 63/2006. (III. 27.) Korm. rendel

IDŐSKORÚAK JÁRADÉKA III. törvény 32/B valamint folyósításának részletes szabályairól szóló többször módosított 63/2006. (III. 27.) Korm. rendel EGÉSZSÉGÜGYI SZOLGÁLTATÁSRA JOGOSÍTÓ HATÓSÁGI BIZONYÍTVÁNY III. törvény 54. valamint folyósításának részletes szabályairól szóló többször módosított 63/2006. (III. 27.) Korm. rendelet 50. Jegyzői hatáskör

Részletesebben

Bősárkány Nagyközség Önkormányzata Közfoglalkoztatási terv 2009.

Bősárkány Nagyközség Önkormányzata Közfoglalkoztatási terv 2009. Bősárkány Nagyközség Önkormányzata Közfoglalkoztatási terv 2009.. Helyzetelemzés Bősárkány 2.64 fős település Magyarország nyugati részén, az osztrák határ közelében. GyőrMosonSopron Megye közepén a Csornai

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS Dombóvár Város Önkormányzata Képviselőtestületének január 25-i ülésére

ELŐTERJESZTÉS Dombóvár Város Önkormányzata Képviselőtestületének január 25-i ülésére Egyszerű többség ELŐTERJESZTÉS Dombóvár Város Önkormányzata Képviselőtestületének 2010. január 25-i ülésére Tárgy: Dombóvár Város Önkormányzatának 2010. évi Közfoglalkoztatási Terve Előterjesztő: Patay

Részletesebben

K I V O N A T. 24/2010. (II.11.) sz. Li. Képviselő-testületi határozat

K I V O N A T. 24/2010. (II.11.) sz. Li. Képviselő-testületi határozat TELEPÜLÉSI ÖNKORMÁNYZAT LESENCEISTVÁND 8319 Lesenceistvánd, Kossuth út 145. Tel./fax: 87/436-151 e-mail: lesenceistvand@vazsonykom.hu K I V O N A T LESENCEISTVÁND TELEPÜLÉSI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK

Részletesebben

Pannonhalma Város Önkormányzat. Közfoglalkoztatási terve 2010.

Pannonhalma Város Önkormányzat. Közfoglalkoztatási terve 2010. Pannonhalma Város Önkormányzat Közfoglalkoztatási terve 010. Pannonhalma, 010. január 06. Bagó Ferenc dr. Török Péter polgármester jegyző Tartalomjegyzék I. Helyzetelemzés.3. oldal II. A közfoglalkoztatás

Részletesebben

Szécsény Város Önkormányzat Közfoglalkoztatási Terve. Módosításokkal egységes szerkezetben 2009.

Szécsény Város Önkormányzat Közfoglalkoztatási Terve. Módosításokkal egységes szerkezetben 2009. Szécsény Város Önkormányzat Közfoglalkoztatási Terve Módosításokkal egységes szerkezetben 2009. A közfoglalkoztatási terv célja A közfoglalkoztatási terv elkészítésének célja a szociális igazgatásról és

Részletesebben

Pannonhalma Város Önkormányzat. Közfoglalkoztatási tervének módosítása 2010.

Pannonhalma Város Önkormányzat. Közfoglalkoztatási tervének módosítása 2010. Pannonhalma Város Önkormányzat Közfoglalkoztatási tervének módosítása 010. Pannonhalma, 010. június 1. Bagó Ferenc dr. Török Péter polgármester jegyző I. A közfoglalkoztatási terv módosítása Pannonhalma

Részletesebben

Foglalkoztatást helyettesítő támogatásra jogosult az az aktív korú személy,

Foglalkoztatást helyettesítő támogatásra jogosult az az aktív korú személy, Foglalkoztatást helyettesítő támogatás Foglalkoztatást helyettesítő támogatásra jogosult az az aktív korú személy akinek esetében a munkanélküli-járadék álláskeresési járadék álláskeresési segély vállalkozói

Részletesebben

A település elhelyezkedése

A település elhelyezkedése R Á B A T A M Á S I Közfoglalkoztatási Terve 2010. Rábatamási Község Önkormányzat Képviselő-testülete 16/2010 (II.15.) határozatával elfogadta / Szabó István / polgármester 1. A település jellemzői, helyzetelemzés

Részletesebben

MAKÓ VÁROS POLGÁRMESTERÉTŐL FROM THE MAYOR OF MAKÓ

MAKÓ VÁROS POLGÁRMESTERÉTŐL FROM THE MAYOR OF MAKÓ MAKÓ VÁROS POLGÁRMESTERÉTŐL FROM THE MAYOR OF MAKÓ Ikt. sz.: I.2-79/2009. Ea.: Csomor Ágnes/Gyurkovics Zoltán E l ő t e r j e s z t é s Tárgy: Makó Város Önkormányzatának 2009. évi közfoglalkoztatási terve

Részletesebben

Budapest Főváros IV. kerület Újpest Önkormányzat Képviselő-testületének /2009. (...) számú R E N D E L E T E

Budapest Főváros IV. kerület Újpest Önkormányzat Képviselő-testületének /2009. (...) számú R E N D E L E T E Budapest Főváros IV. kerület Újpest Önkormányzat Képviselő-testületének /2009. (...) számú R E N D E L E T E a szociális rászorultságtól függő pénzbeli és természetben nyújtott szociális ellátásokról szóló

Részletesebben

Rendszeres szociális segély. Ügyleírás: Szükséges okiratok:

Rendszeres szociális segély. Ügyleírás: Szükséges okiratok: Rendszeres szociális segély Ügyleírás: Szükséges okiratok: A hátrányos munkaerőpiaci helyzetű aktív korú személyek és családjuk részére nyújtott támogatás. Az ügyintézéshez a kérelmező személyi igazolványa,

Részletesebben

k i e g é s z í t ő a j á n l á s a

k i e g é s z í t ő a j á n l á s a T/12642/58. Az Országgyűlés Szociális és családügyi Egészségügyi Emberi jogi, kisebbségi és vallásügyi Foglalkoztatási és munkaügyi Ifjúsági és sport Költségvetési és pénzügyi Önkormányzati k i e g é s

Részletesebben

Tolmács Község Önkormányzat 2010. évi közfoglalkoztatási terve

Tolmács Község Önkormányzat 2010. évi közfoglalkoztatási terve Tolmács Község Önkormányzat 2010. évi közfoglalkoztatási terve Tolmács község önállóan működő kistelepülés Nógrád megyében, az állandó lakosok száma 780 fő. A falu nyugodt hangulatát biztosítja, hogy nincs

Részletesebben

AKTÍV KORÚAK ELLÁTÁSA

AKTÍV KORÚAK ELLÁTÁSA AKTÍV KORÚAK ELLÁTÁSA Az aktív korúak ellátását a szociális igazgatásról és szociális ellátásokról szóló (1993. évi III.) törvény szabályozza, a 33.. 37/G. -ig. Az aktív korúak ellátása a hátrányos munkaerő-piaci

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S. Kerekegyháza Város Képviselő-testületének március 25-i ülésére

E L Ő T E R J E S Z T É S. Kerekegyháza Város Képviselő-testületének március 25-i ülésére E L Ő T E R J E S Z T É S Kerekegyháza Város Képviselő-testületének 2009. március 25-i ülésére Tárgy: Kerekegyháza Város Önkormányzatának 2009. évi Közfoglalkoztatási Terve Az előterjesztést készítette:

Részletesebben

ÜGYMENET LEÍRÁS ÁPOLÁSI DÍJ. fokozott ápolást igénylő, súlyosan fogyatékos és tartósan beteg közeli hozzátartozó otthoni ápolása

ÜGYMENET LEÍRÁS ÁPOLÁSI DÍJ. fokozott ápolást igénylő, súlyosan fogyatékos és tartósan beteg közeli hozzátartozó otthoni ápolása ÁPOLÁSI DÍJ fokozott ápolást igénylő, súlyosan fogyatékos és tartósan beteg közeli hozzátartozó otthoni ápolása, 35/342-806 ápolási díj megállapítása iránti kérelem jövedelemnyilatkozat vagyonnyilatkozat

Részletesebben

NYÍREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSÉNEK. 20/2000.(V.1.) számú. r e n d e l e t e

NYÍREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSÉNEK. 20/2000.(V.1.) számú. r e n d e l e t e NYÍREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSÉNEK 20/2000.(V.1.) számú r e n d e l e t e a szociális rászorultságtól függő egyes pénzbeli és természetben nyújtott szociális ellátásokról szóló 46/1999.(X.1.)számú

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S a Képviselőtestület január 21-i ülésére

E L Ő T E R J E S Z T É S a Képviselőtestület január 21-i ülésére PÁPA VÁROS POLGÁRMESTERE 8500 Pápa, Fő utca 12. Tel.: 89/515-000 Fax.: 89/313-989 E L Ő T E R J E S Z T É S a Képviselőtestület 2010. január 21-i ülésére Tárgy: Közfoglalkoztatási terv elfogadása Előadó:

Részletesebben

Munkaerőpiaci támogatási rendszer Magyarországon

Munkaerőpiaci támogatási rendszer Magyarországon Munkaerőpiaci i rendszer Magyarországon Támogatás Feltételek Célcsoport formája mértéke % időtartama (hó) továbbfoglalkoztatá si kötelezettség nettó létsz. növelési kötelezettség felmond tilalom mindenkire

Részletesebben

Közfoglalkoztatási terv 2009. évre

Közfoglalkoztatási terv 2009. évre ASZÓD VÁROS Önkormányzat Közfoglalkoztatási terv 2009. évre Az önkormányzat a közfoglalkoztatási terve a szociális igazgatásról és szociális ellátásokról szóló 1993. évi III. törvény módosítása értelmében,

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült: 2009.március 24-én du órai kezdettel megtartott képviselőtestületi ülésről.

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült: 2009.március 24-én du órai kezdettel megtartott képviselőtestületi ülésről. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: 2009.március 24-én du.14.00 órai kezdettel megtartott képviselőtestületi ülésről. Az ülés helye: Tanácsterem. Jelen vannak: Morvai István polgármester, Medve Éva, Meggyes

Részletesebben

2005. évi CLXX. törvény. a szociális igazgatásról és szociális ellátásokról szóló 1993. évi III. törvény módosításáról1

2005. évi CLXX. törvény. a szociális igazgatásról és szociális ellátásokról szóló 1993. évi III. törvény módosításáról1 2005. évi CLXX. törvény a szociális igazgatásról és szociális ellátásokról szóló 1993. évi III. törvény módosításáról1 1. A szociális igazgatásról és szociális ellátásokról szóló 1993. évi III. törvény

Részletesebben

Magyarország.hu - Rendszeres szociális segély

Magyarország.hu - Rendszeres szociális segély Page 1 of 5 Rendszeres szociális segély Létrehozva: 2006. március 29., szerda Módosítva: 2008. január 21., hétfő Ki jogosult a rendszeres szociális segélyre? Ki minősül egészségkárosodottnak? Ki számít

Részletesebben

Tájékoztató a évi közfoglalkoztatásról

Tájékoztató a évi közfoglalkoztatásról Az előterjesztés száma: 32/2013. A határozati javaslat elfogadásához egyszerű többség szükséges! Decs nagyközség képviselő-testületének 2013. február 27-én, 18-órakor megtartandó ülésére Tájékoztató a

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S

E L Ő T E R J E S Z T É S E L Ő T E R J E S Z T É S Zirc Városi Önkormányzat Képviselő-testülete 2008. március 30-i ülésére Tárgy: 2009. évi Közfoglalkoztatási Terv elfogadása Előadó Ottó Péter polgármester Előterjesztés tartalma:

Részletesebben

Rábakecöl Község Önkormányzata Képviselő-testületének ülése 2009. március 30. 7. napirend: Közfoglalkoztatási terv elfogadása.

Rábakecöl Község Önkormányzata Képviselő-testületének ülése 2009. március 30. 7. napirend: Közfoglalkoztatási terv elfogadása. Rábakecöl Község Önkormányzata Tuba Erik polgármester Cím : H-9344 Rábakecöl, Kossuth u. 129. Tel/Fax: 96/257-529 E-mail: rabakecol@t-online.hu Honlap: www.rabakecol.hu Rábakecöl Község Önkormányzata Képviselő-testületének

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS SORSZÁMA: 68. MELLÉKLET: - db

ELŐTERJESZTÉS SORSZÁMA: 68. MELLÉKLET: - db ELŐTERJESZTÉS SORSZÁMA: 68. MELLÉKLET: - db TÁRGY: Szálka Község Önkormányzata képviselő-testületének.../2016. (...) önkormányzati rendelete a szociális tűzifa juttatás szabályairól szóló 14/2013. (XI.

Részletesebben

Bánk Község Önkormányzat évi közfoglalkoztatási terve

Bánk Község Önkormányzat évi közfoglalkoztatási terve Bánk Község Önkormányzat 200. évi közfoglalkoztatási terve Bánk község önállóan működő kistelepülés Nógrád megyében, az állandó lakosok száma 685 fő. Természeti kincse a Bánki-tó, mely az önkormányzat

Részletesebben

K É R E L E M aktív korúak ellátásának megállapítására. Neve:... Születési neve:.. Anyja neve:... Születési hely, év, hó, nap:... Lakóhely:..

K É R E L E M aktív korúak ellátásának megállapítására. Neve:... Születési neve:.. Anyja neve:... Születési hely, év, hó, nap:... Lakóhely:.. K É R E L E M aktív korúak ellátásának megállapítására I. Személyes adatok: 1. A kérelmező személyre vonatkozó személyes adatok: Neve:.... Születési neve:.. Anyja neve:... Születési hely, év, hó, nap:...

Részletesebben

A köztemetést a szociális igazgatásról és szociális ellátásokról szóló (1993. évi III.) törvény 48. -a szabályozza.

A köztemetést a szociális igazgatásról és szociális ellátásokról szóló (1993. évi III.) törvény 48. -a szabályozza. Köztemetés A köztemetést a szociális igazgatásról és szociális ellátásokról szóló (1993. évi III.) törvény 48. -a szabályozza. A haláleset helye szerint illetékes települési önkormányzat polgármestere

Részletesebben

Út a munkához program. Jogszabályi változások és hozzá kapcsolódó végrehajtási feladatok (2009)

Út a munkához program. Jogszabályi változások és hozzá kapcsolódó végrehajtási feladatok (2009) Út a munkához program Jogszabályi változások és hozzá kapcsolódó végrehajtási feladatok (2009) Az átalakítás céljai és alapelvei 2 Célok: a segélyezettek munkaerőpiaci pozíciójának javítása, a segélyezés

Részletesebben

TÁJÉKOZTATÓ RENDSZERES SZOCIÁLIS SEGÉLYRL

TÁJÉKOZTATÓ RENDSZERES SZOCIÁLIS SEGÉLYRL TÁJÉKOZTATÓ RENDSZERES SZOCIÁLIS SEGÉLYRL A rendszeres szociális segély, olyan szociális rászorultságtól függ pénzbeli ellátás, amelyet a települési önkormányzatok biztosítanak a jogosultsági feltételeknek

Részletesebben

KÖMLŐ KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÖZFOGLALKOZTATÁSI TERVE

KÖMLŐ KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÖZFOGLALKOZTATÁSI TERVE KÖMLŐ KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÖZFOGLALKOZTATÁSI TERVE 2009 A közfglalkztatási terv célja A közfglalkztatási terv elkészítésének célja a szciális igazgatásról és szciális ellátáskról szóló törvény (1993.

Részletesebben

Kérelem aktív korúak ellátásának megállapítására

Kérelem aktív korúak ellátásának megállapítására 1. Személyes adatok Kérelem aktív korúak ellátásának megállapítására 1.1. A kérelmező személyre vonatkozó személyes adatok: 3. számú melléklet a 63/2006. (III. 27.) Korm. rendelethez 1.1.1. Neve:... 1.1.2.

Részletesebben

- - Baracska Község Önkormányzata 2471 Baracska, Kossuth u. 29. Tel.: 22/ , Fax: 22/

- - Baracska Község Önkormányzata 2471 Baracska, Kossuth u. 29. Tel.: 22/ , Fax: 22/ Baracska Község Önkormányzata 2471 Baracska, Kossuth u. 29. Tel.: 22/454-050, Fax: 22/454-052 1. melléklet a 2/2015. (II. 27.) önkormányzati rendelethez KÉRELEM a 18. életévét betöltött tartósan beteg

Részletesebben

Előterjesztés. Tisztelt Képviselő-testület!

Előterjesztés. Tisztelt Képviselő-testület! Előterjesztés a szociális rászorultságtól függő pénzbeli és természetbeli ellátásokról és a személyes gondoskodást nyújtó ellátásokról szóló 9/2007.(III.28.) rendelet módosítására Készült: Szécsény Város

Részletesebben

Kivonat. Tárgy: Sándorfalva Város Önkormányzat évi Közfoglalkoztatási terve. Határozat

Kivonat. Tárgy: Sándorfalva Város Önkormányzat évi Közfoglalkoztatási terve. Határozat Kivonat Sándorfalva Város Önkormányzat Képviselı-testületének 2010. február 11-én megtartott nyílt, képviselı-testületi ülésének jegyzıkönyvébıl 18/2010. (II. 11. ) Kt. Tárgy: Sándorfalva Város Önkormányzat

Részletesebben

Aktív korúak ellátása

Aktív korúak ellátása Aktív korúak ellátása Célja Feltétel Ellátás nyújtása olyan aktív korú személyeknek és családjuknak, akik a munkaerő-piacon hátrányos helyzetben vannak. Kiegészítő támogatás, akkor kaphatja a jogosult,

Részletesebben

MAKÓ VÁROS POLGÁRMESTERÉTŐL FROM THE MAYOR OF MAKÓ

MAKÓ VÁROS POLGÁRMESTERÉTŐL FROM THE MAYOR OF MAKÓ MAKÓ VÁROS POLGÁRMESTERÉTŐL FROM THE MAYOR OF MAKÓ Ikt. sz.: 1/589-1/2010/I. Ea.: Gyurkovics Zoltán E l ő t e r j e s z t é s Tárgy: Makó Város Önkormányzatának 2010. évi közfoglalkoztatási tervének módosítása

Részletesebben

Maglóca Község Önkormányzata Közfoglalkoztatási terv 2010.

Maglóca Község Önkormányzata Közfoglalkoztatási terv 2010. Maglóca Község Önkormányzata Közfoglalkoztatási terv 200.. Helyzetelemzés Maglóca község a Kisalföldön, a 85ös és a 86os főút között található 9 lakosú település, a Bősárkány és Barbacs közti közút mentén

Részletesebben

Abony Város Önkormányzat Képviselő-testülete 2740 Abony, Kossuth tér 1. 001/1-10/2009. Tárgy: jkv-i kivonat

Abony Város Önkormányzat Képviselő-testülete 2740 Abony, Kossuth tér 1. 001/1-10/2009. Tárgy: jkv-i kivonat Abony Város Önkormányzat Képviselő-testülete 2740 Abony, Kossuth tér 1. 001/1-10/2009. Tárgy: jkv-i kivonat Készült: Abony Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2009. március 26-i üléséről. Napirend:

Részletesebben

KÉRELEM az ápolási díj megállapítására

KÉRELEM az ápolási díj megállapítására Vác Város Polgármesteri Hivatal Szociális Osztálya 2600. Vác, Március 15. tér. 11. I. Az ápolást végző személyre vonatkozó adatok 1. Személyes adatok KÉRELEM az ápolási díj megállapítására Neve:... Születési

Részletesebben

Aktív korúak ellátása

Aktív korúak ellátása Aktív korúak ellátása 1993. évi III. törvény 33. (1) Az aktív korúak ellátása a hátrányos munkaerő-piaci helyzetű aktív korú személyek és családjuk részére nyújtott ellátás. A jegyző aktív korúak ellátására

Részletesebben

KÉRELEM AKTÍV KORÚAK ELLÁTÁSÁNAK MEGÁLLAPÍTÁSÁRA

KÉRELEM AKTÍV KORÚAK ELLÁTÁSÁNAK MEGÁLLAPÍTÁSÁRA KÉRELEM AKTÍV KORÚAK ELLÁTÁSÁNAK MEGÁLLAPÍTÁSÁRA 9090 Pannonhalma, Dózsa Gy. u. 10. Tel: 96/554-214, Fax: 96/554-219 Email: szocugy@pannonhalma.hu Ügyintéző: Hegedüs Ferencné Illetékmentes eljárás! I.

Részletesebben

KÉRELEM az ápolási díj megállapítására

KÉRELEM az ápolási díj megállapítására sz. r. 11. -ához I. Az ápolást végző személyre vonatkozó adatok KÉRELEM az ápolási díj megállapítására 1. Személyes adatok Neve:... Születési neve:... Anyja neve:... Születési hely, év, hó, nap:... Lakóhely:...

Részletesebben

Mátraszelei Közös Önkormányzati Hivatal Vizslási Kirendeltsége 3128 Vizslás, Kossuth út 69. Tel./fax: 32/444-077;06-20/496-2588

Mátraszelei Közös Önkormányzati Hivatal Vizslási Kirendeltsége 3128 Vizslás, Kossuth út 69. Tel./fax: 32/444-077;06-20/496-2588 Mátraszelei Közös Önkormányzati Hivatal Vizslási Kirendeltsége 3128 Vizslás, Kossuth út 69. Tel./fax: 32/444-077;06-20/496-2588 Kérelem aktív korúak ellátásának megállapítására 1. Személyes adatok A kérelmező

Részletesebben

A D A T L A P. a Bursa Hungarica Felsőoktatási Önkormányzati Ösztöndíjpályázatához. 1./ Pályázó családi és utóneve... Anyja neve:... Lakóhely:...

A D A T L A P. a Bursa Hungarica Felsőoktatási Önkormányzati Ösztöndíjpályázatához. 1./ Pályázó családi és utóneve... Anyja neve:... Lakóhely:... A D A T L A P a Bursa Hungarica Felsőoktatási Önkormányzati Ösztöndíjpályázatához A., Személyi adatok 1./ Pályázó családi és utóneve...... Anyja neve:... Születési hely, év, hó, nap:... Lakóhely:... Tel.

Részletesebben

K É R E L E M ápolási díj megállapításához

K É R E L E M ápolási díj megállapításához K É R E L E M ápolási díj megállapításához I. Az ápolást végző személyre vonatkozó adatok 1. Személyi adatok: Neve: Születési neve: Anyja neve: Születési hely, év, hó, nap: Lakóhely: Tartózkodási hely:

Részletesebben

Zsámbék Város Polgármesteri Hivatala

Zsámbék Város Polgármesteri Hivatala Zsámbék Város Polgármesteri Hivatala 2072 Zsámbék, Rácváros u. 2-4. Tel.: (36)-23-565-610, (36)-23-565-612 Fax: (36)-565-629 E-mail: hivatal@zsambek.hu Web: www.zsambek.hu 4. számú melléklet a 63/2006.

Részletesebben

Polgárdi Város Képviselő Testületének 3/2009.( II. 18.)Önk.sz. rendelete

Polgárdi Város Képviselő Testületének 3/2009.( II. 18.)Önk.sz. rendelete Polgárdi Város Képviselő Testületének 3/2009.( II. 18.)Önk.sz. rendelete A szociális igazgatásról és szociális ellátásokról szóló 27/2004.((X.01.)Önk.sz. rendelet módosításáról Polgárdi Város Képviselő

Részletesebben

Aktív korúak ellátása ügymenet leírás

Aktív korúak ellátása ügymenet leírás Aktív korúak ellátása ügymenet leírás Aktív korúak ellátása -Foglalkoztatást helyettesítő támogatás -Egészségkárosodási és gyermekfelügyeleti támogatás Hatáskörrel rendelkező szerv megnevezése Járási Hivatal

Részletesebben

Kérelem szociális tűzifa támogatás igényléséhez

Kérelem szociális tűzifa támogatás igényléséhez Kérelem szociális tűzifa támogatás igényléséhez Név:... Anyja neve:... Születési hely:...idő:... TAJ szám:... Lakóhely:... Tartózkodási helye (ha nem azonos a lakóhelyével):...... A kérelmemet az alábbiakra

Részletesebben

BUDAPEST FŐVÁROS IV. KERÜLET ÚJPEST ÖNKORMÁNYZAT KÖZFOGLALKOZTATÁSI TERV 2009.

BUDAPEST FŐVÁROS IV. KERÜLET ÚJPEST ÖNKORMÁNYZAT KÖZFOGLALKOZTATÁSI TERV 2009. BUDAPEST FŐVÁROS IV. KERÜLET ÚJPEST ÖNKORMÁNYZAT KÖZFOGLALKOZTATÁSI TERV 2009. Tartalomjegyzék I. A közfoglalkoztatási terv célja II. Jogszabályi háttér III. Helyzetelemzés IV. A közfoglalkoztatási stratégia

Részletesebben

Óbuda-Békásmegyer Önkormányzat Képviselő-testületének. 12/2006. (III. 13.) rendelete 1

Óbuda-Békásmegyer Önkormányzat Képviselő-testületének. 12/2006. (III. 13.) rendelete 1 Óbuda-Békásmegyer Önkormányzat Képviselő-testületének 12/2006. (III. 13.) rendelete 1 a szociális igazgatásról és egyes szociális ellátásokról szóló 8/1996. (IV. 1.) rendelet módosításáról Óbuda-Békásmegyer

Részletesebben

15/2014. (XI.17.) önkormányzati rendelete. a szociális célú tüzifa juttatásról /Egységes szerkezetben/

15/2014. (XI.17.) önkormányzati rendelete. a szociális célú tüzifa juttatásról /Egységes szerkezetben/ TISZASZENTIMRE KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 15/2014. (XI.17.) önkormányzati rendelete a szociális célú tüzifa juttatásról /Egységes szerkezetben/ Tiszaszentimre Községi Önkormányzat Képviselő-testülete

Részletesebben

54 762 01 0010 54 03 Szociális, gyermek- és ifjúságvédelmi ügyintéző. Szociális segítő É 1/6

54 762 01 0010 54 03 Szociális, gyermek- és ifjúságvédelmi ügyintéző. Szociális segítő É 1/6 A 10/2007 (II. 27.) SzMM rendelettel módosított 1/2006 (II. 17.) OM rendelet Országos Képzési Jegyzékről és az Országos Képzési Jegyzékbe történő felvétel és törlés eljárási rendjéről alapján. Szakképesítés,

Részletesebben

KÉRELEM TELEPÜLÉSI TÁMOGATÁS- ápolási támogatás. megállapítására

KÉRELEM TELEPÜLÉSI TÁMOGATÁS- ápolási támogatás. megállapítására KÉRELEM TELEPÜLÉSI TÁMOGATÁS- ápolási támogatás megállapítására I. A kérelmező személyre vonatkozó adatok 1. Személyes adatok Neve:... Születési neve:... Anyja neve:... Születési hely, év, hó, nap:...

Részletesebben

8/2010. (II. 11.) Kt. számú Tárgy: Közfoglalkoztatási terv jóváhagyása HATÁROZAT

8/2010. (II. 11.) Kt. számú Tárgy: Közfoglalkoztatási terv jóváhagyása HATÁROZAT Mátraterenye Község Képviselı-testületétıl 8/2010. (II. 11.) Kt. számú Tárgy: Közfoglalkoztatási terv jóváhagyása HATÁROZAT Mátraterenye Község Önkormányzatának Képviselı-testülete Mátraterenye Község

Részletesebben

NYÍREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSÉNEK 26/2009.(IX. 1.) KGY. r e n d e l e t e

NYÍREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSÉNEK 26/2009.(IX. 1.) KGY. r e n d e l e t e NYÍREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSÉNEK 26/2009.(IX. 1.) KGY r e n d e l e t e a szociális rászorultságtól függő egyes pénzbeli és természetben nyújtott szociális ellátásokról szóló 8/2007. (II. 13.)

Részletesebben

1.2. A kérelmező családi állapota: egyedülálló, házastársával/élettársával él együtt.

1.2. A kérelmező családi állapota: egyedülálló, házastársával/élettársával él együtt. 3. számú melléklet a 63/2006. (III. 27.) Korm. rendelethez A hivatal tölti ki! ÁTVETTEM Dátum: Aláírás: Melléklet: KÉRELEM aktív korúak ellátásának megállapítására 1. Személyi adatok 1.1. A kérelmező személyre

Részletesebben

A megváltozott munkaképességű személyek ellátásai

A megváltozott munkaképességű személyek ellátásai A megváltozott munkaképességű személyek ellátásai A megváltozott munkaképességű személyek ellátásairól és egyes törvények módosításáról szóló 2011. évi CXCI. törvény rendelkezik az új ellátási formákról.

Részletesebben

KÉRELEM. az ápolási díj megállapítására Neve: Születési neve: Anyja neve: Születési hely, idő (év, hó, nap):..

KÉRELEM. az ápolási díj megállapítására Neve: Születési neve: Anyja neve: Születési hely, idő (év, hó, nap):.. 4. számú melléklet a 63/2006. (III.27.) Korm. rendelethez KÉRELEM az ápolási díj megállapítására 1. Az ápolást végző személyre vonatkozó adatok 1.1. Személyes adatok 1.1.1 Neve:. 1.1.2 Születési neve:..

Részletesebben

TERVEZET. A Kormány. / 2012.( ) Korm. rendelete Egyes foglalkoztatási tárgyú kormányrendeletek módosításáról

TERVEZET. A Kormány. / 2012.( ) Korm. rendelete Egyes foglalkoztatási tárgyú kormányrendeletek módosításáról A Kormány / 2012.( ) Korm. rendelete Egyes foglalkoztatási tárgyú kormányrendeletek módosításáról A Kormány 1. alcím tekintetében a foglalkoztatás elősegítéséről és a munkanélküliek ellátásáról szóló 1991.

Részletesebben

BERHIDA VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK. /2009.(III.30.) rendelet-tervezete

BERHIDA VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK. /2009.(III.30.) rendelet-tervezete BERHIDA VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK /2009.(III.30.) rendelet-tervezete a szociális ellátások szabályozásáról szóló 8/2007.(III.30.) rendelet módosításáról Berhida Város Önkormányzata Képviselő-testülete

Részletesebben

Monostorapáti község Önkormányzata Képviselő-testületének.../2017.(..)önkormányzati rendelete. a szociális célú tűzifa juttatásról

Monostorapáti község Önkormányzata Képviselő-testületének.../2017.(..)önkormányzati rendelete. a szociális célú tűzifa juttatásról Monostorapáti község Önkormányzata Képviselő-testületének../2017.(..)önkormányzati rendelete a szociális célú tűzifa juttatásról Monostorapáti község Önkormányzata Képviselő-testületének../2017.(..)önkormányzati

Részletesebben

Előterjesztő: Alpolgármester Előkészítő: Szociális és Egészségügyi Osztály. Ózd, július 19.

Előterjesztő: Alpolgármester Előkészítő: Szociális és Egészségügyi Osztály. Ózd, július 19. Ózd Város Önkormányzata Képviselő-testületének /.... (........) önkormányzati rendelete a pénzbeli és természetben nyújtott szociális ellátásokról szóló 4/2011. (II.18.) önkormányzati rendelet módosításáról

Részletesebben

3. számú melléklet a 63/2006. (III.27.) Korm. rendelethez

3. számú melléklet a 63/2006. (III.27.) Korm. rendelethez 3. számú melléklet a 63/2006. (III.27.) Korm. rendelethez 1. Személyi adatok 1.1. A kérelmező személyre vonatkozó adatok: KÉRELEM aktív korúak ellátásának megállapítására 1.1.1. Neve:... 1.1.2. Születési

Részletesebben

ERDŐKERTES KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK

ERDŐKERTES KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK ERDŐKERTES KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÖZFOGLALKOZTATÁSI TERVE 2010. Záradék: Erdőkertes Községi Önkormányzat Képviselő-testülete a Közfoglalkoztatási Tervet a 13/2009.(02.09.) KT számú határozatával elfogadta.

Részletesebben

Cibakháza Nagyközségi Önkormányzatának 6/2010.(II. 11.) KT határozata A évi Közfoglalkoztatási tervről

Cibakháza Nagyközségi Önkormányzatának 6/2010.(II. 11.) KT határozata A évi Közfoglalkoztatási tervről Cibakháza Nagyközségi Önkormányzatának 6/2010.(II. 11.) KT határozata A 2010. évi Közfoglalkoztatási tervről 1. Cibakháza Nagyközségi Önkormányzat Képviselő-testülete az e határozat mellékletét képező

Részletesebben

A szociális igazgatásról és szociális ellátásokról szóló évi III. törvény Szt.- módosítása kapcsán szükségessé vált önkormányzati feladatokról

A szociális igazgatásról és szociális ellátásokról szóló évi III. törvény Szt.- módosítása kapcsán szükségessé vált önkormányzati feladatokról A szociális igazgatásról és szociális ellátásokról szóló 1993. évi III. törvény Szt.- módosítása kapcsán szükségessé vált önkormányzati feladatokról Az Országgyűlés 2008. december 15-én elfogadta az egyes

Részletesebben

NYÍREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSÉNEK 10/2009.(III. 3.) KGY. r e n d e l e t e

NYÍREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSÉNEK 10/2009.(III. 3.) KGY. r e n d e l e t e NYÍREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSÉNEK 10/2009.(III. 3.) KGY. r e n d e l e t e a szociális rászorultságtól függő egyes pénzbeli és természetben nyújtott szociális ellátásokról szóló 8/2007. (II.

Részletesebben

TÁJÉKOZTATÓ A PÉNZBELI ÉS TERMÉSZETBENI SZOCIÁLIS ELLÁTÁSOKAT ÉRINTŐ, 2015. MÁRCIUS 1-JÉTŐL HATÁLYOS VÁLTOZÁSOKRÓL

TÁJÉKOZTATÓ A PÉNZBELI ÉS TERMÉSZETBENI SZOCIÁLIS ELLÁTÁSOKAT ÉRINTŐ, 2015. MÁRCIUS 1-JÉTŐL HATÁLYOS VÁLTOZÁSOKRÓL TÁJÉKOZTATÓ A PÉNZBELI ÉS TERMÉSZETBENI SZOCIÁLIS ELLÁTÁSOKAT ÉRINTŐ, 2015. MÁRCIUS 1-JÉTŐL HATÁLYOS VÁLTOZÁSOKRÓL A pénzbeli és természetbeni szociális ellátások rendszere 2015. március 1-től jelentős

Részletesebben

KÉRELEM ÖNKORMÁNYZATI SEGÉLY TEMETÉSI KÖLTSÉGEKHEZ VALÓ HOZZÁJÁRULÁS céljára történő megállapítására

KÉRELEM ÖNKORMÁNYZATI SEGÉLY TEMETÉSI KÖLTSÉGEKHEZ VALÓ HOZZÁJÁRULÁS céljára történő megállapítására I. SZEMÉLYI ADATOK KÉRELEM ÖNKORMÁNYZATI SEGÉLY TEMETÉSI KÖLTSÉGEKHEZ VALÓ HOZZÁJÁRULÁS céljára történő megállapítására Megnevezés kérelmező házastárs (élettárs) Neve (születési név is) Anyja neve Születési

Részletesebben

KÉRELEM aktív korúak ellátásának megállapítására

KÉRELEM aktív korúak ellátásának megállapítására KÉRELEM aktív korúak ellátásának megállapítására 1. Személyi adatok 1.1. A kérelmező személyre vonatkozó adatok: 1.1.1. Neve: 1.1.2. Születési neve: 1.1.3. Anyja neve: 1.1.4. Születési helye, ideje (év,

Részletesebben

Időskorúak járadéka Jegyző PH. Ügyfélszolgálati Osztály Szociális Irodája Jászberény Illetékmentes

Időskorúak járadéka Jegyző PH. Ügyfélszolgálati Osztály Szociális Irodája Jászberény Illetékmentes Az ügytípus megnevezése Hatáskörrel rendelkező szerv Eljáró szerv Illetékességi terület Eljárási illeték Ügyintézéshez szükséges dokumentumok Alapvető eljárási szabályok (jogszabályok) Eljárás megindító

Részletesebben

Rendszeres gyermekvédelmi kedvezmény 2010.06.11. 1

Rendszeres gyermekvédelmi kedvezmény 2010.06.11. 1 Rendszeres gyermekvédelmi kedvezmény 2010.06.11. 1 Jogszabályi háttér: - 1997. évi XXXI. törvény (Gyvt.) 19-20/A. -ai, - 149/1997. IX.10.) Korm. rendelet (Gyer.) - 331/2006. (XII.23.) Korm. rendelet -

Részletesebben

Nagybánhegyes Község Önkormányzata Képviselő-testületének 9/2015. (XI. 25.) Ör. számú rendelete

Nagybánhegyes Község Önkormányzata Képviselő-testületének 9/2015. (XI. 25.) Ör. számú rendelete Nagybánhegyes Község Önkormányzata Képviselő-testületének 9/2015. (XI. 25.) Ör. számú rendelete a szociális célú tüzelőanyag támogatás helyi szabályairól. Nagybánhegyes Község Önkormányzata Képviselő-testületének

Részletesebben

AKTÍV KORÚAK ELLÁTÁSA

AKTÍV KORÚAK ELLÁTÁSA AKTÍV KORÚAK ELLÁTÁSA Az ellátás ismertetése Az aktív korúak ellátása a nem foglalkoztatott aktív korú személyek részére biztosított támogatás. Az Szt. szerint aktív korúnak minősül a 18. életévét betöltött,

Részletesebben

Szomor Község Önkormányzata Képviselő-testületének 13/2017. (X.27.) önkormányzati rendelete a szociális tüzelőanyag támogatás helyi szabályairól

Szomor Község Önkormányzata Képviselő-testületének 13/2017. (X.27.) önkormányzati rendelete a szociális tüzelőanyag támogatás helyi szabályairól Szomor Község Önkormányzata Képviselő-testületének 13/2017. (X.27.) önkormányzati rendelete a szociális tüzelőanyag támogatás helyi szabályairól Szomor Község Önkormányzatának Képviselő-testülete Magyarország

Részletesebben

Tájékoztató a szociális ellátásokról a SINOSZ tagjai számára Szociális rászorultságtól függő pénzbeli ellátások

Tájékoztató a szociális ellátásokról a SINOSZ tagjai számára Szociális rászorultságtól függő pénzbeli ellátások Szt. (1993. évi III. törvény) Mindegyik pénzbeli ellátás igénylése a Polgármesteri Hivatalban történik! Hatályos: 2011.12.31-ig! Tájékoztató a szociális ellátásokról a SINOSZ tagjai számára Szociális rászorultságtól

Részletesebben

Tájékoztatás a támogatási formákra való jogosultságról:

Tájékoztatás a támogatási formákra való jogosultságról: Tájékoztatás a támogatási formákra való jogosultságról: Bérpótló juttatás: A Nemzeti Közfoglalkoztatási Program keretében az aktív korú nem foglalkoztatott személyek részére megállapított rendelkezésre

Részletesebben

Kivonat Kunszentmárton Város Önkormányzata Képviselő-testületének január 30-án tartott soros ülésének jegyzőkönyvéből.

Kivonat Kunszentmárton Város Önkormányzata Képviselő-testületének január 30-án tartott soros ülésének jegyzőkönyvéből. Kivonat Kunszentmárton Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. január 30-án tartott soros ülésének jegyzőkönyvéből. 4/2014.(I.30.) határozat a közfoglalkoztatás lehetőségeiről, a foglalkoztatottság

Részletesebben

KÉRELEM a rendszeres szociális segély megállapítására

KÉRELEM a rendszeres szociális segély megállapítására I. Személyi adatok 3. számú melléklet a 63/2006. (III. 27.) Korm. rendelethez KÉRELEM a rendszeres szociális segély megállapítására 1. A kérelmező személyre vonatkozó személyi adatok: Neve:... Születési

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S. Kerekegyháza Város Képviselő-testületének január 27-i ülésére

E L Ő T E R J E S Z T É S. Kerekegyháza Város Képviselő-testületének január 27-i ülésére 203/2010 E L Ő T E R J E S Z T É S Kerekegyháza Város Képviselő-testületének 2010. január 27-i ülésére Tárgy: Kerekegyháza Város Önkormányzatának 2010. évi Közfoglalkoztatási Terve Az előterjesztést készítette:

Részletesebben

Foglalkoztatási támogatások 2011-ben Jáger László

Foglalkoztatási támogatások 2011-ben Jáger László Foglalkoztatási támogatások 2011-ben Jáger László kirendeltségvezető Támogatások Foglalkoztatás bővítését elősegítő bértámogatás Pályakezdők munkatapasztalat szerzés támogatása Mobilitási támogatás MKKv

Részletesebben

Közfoglalkoztatási terv évre

Közfoglalkoztatási terv évre Közfoglalkoztatási terv 2009. évre Az Út a munkához program megvalósításának kulcseleme a jogalkotói szándék szerint, a közfoglalkoztatás megszervezése, amely a települési önkormányzatok feladata, amelyet

Részletesebben

Pécs Megyei Jogú Város Közgyűlésének. 25/2000.(04.29.)sz. rendelete

Pécs Megyei Jogú Város Közgyűlésének. 25/2000.(04.29.)sz. rendelete Pécs Megyei Jogú Város Közgyűlésének 25/2000.(04.29.)sz. rendelete az önkormányzat pénzbeli és természetben nyújtott szociális ellátásairól és gyermekvédelmi támogatásairól szóló, módosított 50/1999.(11.25.)

Részletesebben

IDŐSKORÚAK JÁRADÉKA. Az időskorúak járadéka a megélhetést biztosító jövedelemmel nem rendelkező időskorú személyek részére nyújtott támogatás.

IDŐSKORÚAK JÁRADÉKA. Az időskorúak járadéka a megélhetést biztosító jövedelemmel nem rendelkező időskorú személyek részére nyújtott támogatás. IDŐSKORÚAK JÁRADÉKA Az időskorúak járadéka a megélhetést biztosító jövedelemmel nem rendelkező időskorú személyek részére nyújtott támogatás. Időskorúak járadékára jogosult az a személy, aki: a reá irányadó

Részletesebben

Fejér Megyei Kormányhivatal Bicskei Járási Hivatal TÁJÉKOZTATÓ A SZOCIÁLIS ELLÁTÁSOKAT ÉRINTŐ, 2015. MÁRCIUS 1. NAPJÁTÓL HATÁLYOS VÁLTOZÁSOKRÓL

Fejér Megyei Kormányhivatal Bicskei Járási Hivatal TÁJÉKOZTATÓ A SZOCIÁLIS ELLÁTÁSOKAT ÉRINTŐ, 2015. MÁRCIUS 1. NAPJÁTÓL HATÁLYOS VÁLTOZÁSOKRÓL TÁJÉKOZTATÓ A SZOCIÁLIS ELLÁTÁSOKAT ÉRINTŐ, 2015. MÁRCIUS 1. NAPJÁTÓL HATÁLYOS VÁLTOZÁSOKRÓL A pénzbeli és természetbeni szociális ellátások rendszere 2015. március 1-től jelentősen átalakul, a járási

Részletesebben

Beszámoló a szociális ellátások helyzetéről

Beszámoló a szociális ellátások helyzetéről Az előterjesztés száma: 168/2014. A határozati javaslat elfogadásához egyszerű többség szükséges! Decs nagyközség képviselő-testületének 2014. december 3-án 18 órakor megtartandó ülésére Beszámoló a szociális

Részletesebben

Tisztelt Képviselő- testület!

Tisztelt Képviselő- testület! Előterjesztés munkaterv szerinti ülésre /Nyílt Nagykovácsi, 2011. szeptember 29. Előterjesztő:. Előadó: dr. Halmosi-Rokaj Odett igazgatási ov.. Melléklet: rendelet tervezet Véleményezi: Ügyrendi és Összeférhetetlenségi

Részletesebben

KÉRELEM az ápolási díj megállapítására

KÉRELEM az ápolási díj megállapítására KÉRELEM az ápolási díj megállapítására 1. Az ápolást végző személyre vonatkozó adatok 1.1. Személyes adatok 1.1.1. Neve:... 1.1.2. Születési neve:... 1.1.3. Anyja neve:... 1.1.4. Születési hely, idő (év,

Részletesebben