Az Európai Unió jogi ábécéje Klaus Dieter Borchardt
A jelen kiadvány tartalma nem feltétlenül tükrözi az Európai Unió hivatalos álláspontját. Az itt található információkért és nézetekért a szerző vállalja a kizárólagos felelősséget. Felhasznált képek Az alábbiakban feltüntetjük a felhasznált fényképek tárolási helyét és/vagy azok forrását, valamint a jogok tulajdonosait. Minden tőlünk telhetőt megtettünk annak érdekében, hogy felleljük a felhasznált illusztrációk és fényképek szerzői jogának tulajdonosait. Amennyiben kérdése merülne fel, kérjük, forduljon a kiadóhoz: Az Európai Unió Kiadóhivatala 2, rue Mercier 2985 Luxembourg LUXEMBURG 8., 23., 30., 36., 53., 75., 96. és 118. oldal: Az Európai Bizottság Médiatára, Brüsszel Európai Unió, 2011 A Europe Direct vonal segít Önnek választ találni az Európai Unióval kapcsolatos kérdéseire. Ingyenesen hívható telefonszám (*): 00 800 6 7 8 9 10 11 (*) Néhány mobilszolgáltató nem biztosít hozzáférést a 00 800 as telefonszámokhoz, vagy díjat számít fel. Bővebb tájékoztatást az Európai Unióról az interneten talál (http://europa.eu). Katalógusadatok a kiadvány végén találhatók. Luxembourg: Az Európai Unió Kiadóhivatala, 2011 ISBN 978-92-78-40733-9 doi:10.2830/46753 Európai Unió, 2011 A sokszorosítás a forrás megnevezésével engedélyezett. Printed in Luxembourg Fehér klórmentes papírra nyomtatva
Az Olvasóhoz Az Európai Unió jogi ábécéje tükrözi a Lisszaboni Szerződés által bevezetett változásokat. Az idézett fejezetek bizonyos idézetek vagy részek kivételével, amelyekben a történelmi szövegkörnyezet ezt másképpen követeli meg az európai Szerződések egységes szerkezetbe foglalt változataiból származnak (Az Európai Unió Hivatalos Lapja C 83., 2010. március 30.). A kiadvány a 2010. márciusi állapotot tükrözi.
Tartalomjegyzék 007 ELŐSZÓ 009 PÁRIZSTÓL LISSZABONIG, RÓMÁN, MAASTRICHTON, AMSZTERDAMON ÉS NIZZÁN ÁT 019 AZ EURÓPAI UNIÓ ALAPVETŐ ÉRTÉKEI 021 Az EU mint a béke biztosítéka 021 Egység és egyenlőség mint vezérelvek 022 Alapvető szabadságok 024 A szolidaritás elve 024 A nemzeti identitás tiszteletben tartása 024 A biztonság iránti igény 024 Az alapvető jogok 031 AZ EURÓPAI UNIÓ ALKOTMÁNYA 031 Az uniós jog jellege 035 Az EU feladatai 040 Az EU hatáskörei 045 Az EU intézményei 048 Intézmények: Az Európai Parlament Az Európai Tanács A Tanács Az Európai Bizottság Az Európai Unió Bírósága Az Európai Központi Bank A Számvevőszék 078 Tanácsadó szervek: Az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság A Régiók Bizottsága 081 Az Európai Beruházási Bank 083 AZ EURÓPAI UNIÓ JOGRENDJE 083 Az EU mint a jog teremtménye és a jog által létrehozott közösség 084 Az uniós jog jogforrásai 085 Az EU alapító szerződései mint elsődleges uniós jog Az EU jogi aktusai mint másodlagos uniós jog Az EU nemzetközi megállapodásai Általános jogelvek Szokásjog Egyezmények és megállapodások az EU tagállamai között
090 Az EU cselekvési eszköztára 092 A rendeletek Az irányelvek Határozatok Ajánlások és vélemények Állásfoglalások, nyilatkozatok és cselekvési programok Közzététel és értesítés 101 Jogalkotási eljárás az EU ban 102 Rendes jogalkotási eljárás A hozzájárulási eljárás Egyszerűsített eljárás 107 Az EU jogvédelmi rendszere 107 Jogsértési eljárás Megsemmisítés iránti kereset Mulasztási kereset Kártérítési kereset Alkalmazotti kereset Uniós szabadalmi jogi jogviták Fellebbezési eljárás Ideiglenes intézkedés iránti kérelem Előzetes döntéshozatali eljárás 115 A tagállamok felelőssége az uniós jog megsértéséért 116 A tagállamok felelőssége a normatív cselekvésért vagy a cselekvés elmulasztásáért Felelősség az uniós jog bírói hatalom által történő megszegéséért 119 AZ UNIÓS JOG BESOROLÁSA A JOGREND EGÉSZÉBE 119 Az EU jogrendjének autonómiája 120 Az uniós jog és a nemzeti jog kölcsönhatása 122 Ellentét az uniós jog és a nemzeti jog között 122 Az uniós jog közvetlen alkalmazhatósága a nemzeti jogban Az uniós jog elsőbbsége a nemzeti joggal szemben A nemzeti jog uniós joggal konform értelmezése 131 KÖVETKEZTETÉSEK 133 MELLÉKLET
Előszó Az Európai Unió által képviselt jogrend mára politikai és társadalmi életünk szilárd részévé vált. Az uniós Szerződések alapján évente több ezer döntést hoznak, melyek az EU tagállamainak és azok polgárainak életében döntő szerepet játszanak. Az egyén már régóta nem csupán saját országának, városának, községének polgára, hanem egyben uniós polgár is. Nem utolsósorban ezért is fontos, hogy az unió polgárai kellően tájékozottak legyenek a mindennapi életüket is befolyásoló jogrendről. Az EU és jogrendje átfogó szerkezetének megértése azonban nem egyszerű feladat. Ez részben már a Szerződések szövegezése miatt is így van, hiszen azok gyakran nehezen áttekinthetők, és horderejük sem határozható meg egykönnyen. Ráadásul meglehetősen szokatlan az a sok új fogalom, amelyek segítségével a Szerződések igyekeznek úrrá lenni az új tényállásokon. A következőkben igyekszem szemléltetni az EU felépítését, valamint az európai jogrend tartópilléreit, így segítve az Unió polgárait abban, hogy közelebb kerüljenek azok megértéséhez. 0 07
Hága, 1948. május 7. Szívélyes fogadtatásban részesítik Winston Churchillt az európai egységmozgalom konferenciáján. A korábbi brit miniszterelnök, aki ekkor az ellenzék vezetője, az Európa Kongresszus megnyitó rendezvényén elnököl. 1946. szeptember 19-i híres zürichi beszédében Európa egyesítésére szólított fel
Párizstól Lisszabonig, Rómán, Maastrichton, Amszterdamon és Nizzán át Állami és politikai életünk egészen nem sokkal a II. világháború vége utáni időkig szinte teljes mértékben a nemzeti alkotmányok és törvények alapján alakult. Demokratikus államainkban ezek határozták meg azokat a magatartási szabályokat, amelyek a polgárok, pártok, de még az állam és szervei számára is kötelező érvényűek voltak. Csak Európa teljes összeomlása, valamint a régi kontinens gazdasági és politikai hanyatlása teremtették meg az újrakezdés feltételeit, és adtak új lendületet az új európai rend eszméjének. A háború utáni időszakban az Európa egyesítésére irányuló törekvések öszszességükben számos bonyolult és csak nehezen átlátható szervezet zavaros képét mutatják. Így léteznek egymás mellett és anélkül, hogy egymással igazából összekapcsolódnának: az OECD (Organization for Economic Cooperation and Development = Gazdasági Együttműködési és Fejlesz tési Szervezet), a NYEU (Nyugat európai Unió), a NATO (North Atlantic Treaty Organisation = Észak atlanti Szerződés Szervezete), az Európa Tanács és az Európai Unió. A különböző szervezetekben részt vevő tagállamok száma 10 (Nyugat európai Unió) és 47 (Európa Tanács) között mozog. Ezen európai formációk sokfélesége csak akkor rendeződik egységes szerkezetbe, ha belegondolunk abba, milyen konkrét célkitűzések bújnak meg e szervezetek mögött. A szervezetek három nagy csoportba sorolhatók. Első csoport: euroatlanti szervezetek Az euroatlanti szervezetek az Amerikai Egyesült Államoknak Európával való, II. világháború utáni összetartozása következtében alakultak ki. Így nem volt véletlen, hogy a háború utáni időkben létrejött első európai szervezet, az 1948 ban alapított OEEC (Organization for European Economic Cooperation = Európai Gazdasági Együttműködés Szervezete) az Egyesült 0 09
Államok kezdeményezésére vezethető vissza. Az USA akkori külügyminisztere, George Marshall 1947 ben felszólította Európa államait, hogy fogjanak össze a gazdasági újjáépítés érdekében. Ehhez felajánlotta az USA támogatását, amely a Marshall tervben valósult meg, és megteremtette Nyugat Európa gyors újjáépítésének alapjait. Az OEEC fő célja kezdetben az államok közötti kereskedelem liberalizálása volt. További célkitűzésként az USA és Kanada csatlakozásának évében, 1960 ban a harmadik világ országai számára fejlesztési segély formájában nyújtott gazdasági támogatást határozták meg; az OEEC ből megalakult az OECD. Az OEEC t az Egyesült Államokkal és Kanadával 1949 ben megkötött katonai egyezmény, a NATO követte. Az európai államok közötti biztonságpolitikai együttműködés erősítése érdekében 1954 ben megalakult a Nyugat európai Unió. A Nyugat európai Unió a Belgium, Franciaország, Luxemburg, Hollandia és az Egyesült Királyság között már fennálló Brüsszeli Szerződés utódszervezete, amelyhez csatlakozott a Német Szövetségi Köztársaság és Olaszország is. Időközben Görögország, Spanyolország és Portugália is beléptek a NYEU-ba. A Nyugat európai Unió 1954 es megalakulása jelezte a biztonság- és védelmi politika fejlődésének kezdetét Európában. Szerepköre azonban nem teljesedett ki, mivel kompetenciáinak többségét más nemzetközi szervezetekre ruházták át, elsősorban a NATO ra, az Európa Tanácsra és az EU ra. A Nyugat európai Unió hatásköre maradt a kollektív védelem, amelyet még nem adtak át az Európai Uniónak. Második csoport: az Európa Tanács és az EBESZ Az európai szervezetek második csoportját szerkezetüket tekintve olyan felépítés jellemzi, hogy lehetőleg sok állam működhessen közre munkájukban. Mindemellett tudomásul vették, hogy ezek a szervezetek nem lépik túl a hagyományos államközi együttműködés kereteit. E szervezetek körébe tartozik az 1949. május 5 én megalapított politikai szervezet, az Európa Tanács. Az Európa Tanács alapszabályában sem szövetségre, sem unióra való törekvésre nem található utalás, és ez a szervezet a nemzeti szuverenitás egyes részeinek átruházását vagy összevonását sem irányozza elő. Az Európa Tanácsban a döntéseket minden jelentős kérdésben az egyhangúság elve alapján hozzák meg. Ennek alapján bármelyik állam élhet vétójogával, és megakadályozhatja a határozatok létrejöttét, hasonlóan az 010
Egyesült Nemzetek (ENSZ) Biztonsági Tanácsában is érvényes szabályozáshoz. Így az Európa Tanács felépítését tekintve a nemzetközi együttműködés szerve marad. Az Európa Tanács keretein belül számos egyezmény született a gazdaság, a kultúra, a szociálpolitika és a jog területén. A legjelentősebb és egyben a legismertebb ezek közül az 1950. november 4 i, az emberi jogok és alapvető szabadságok védelméről szóló európai egyezmény (EJEE = emberi jogok európai egyezménye). Az egyezmény nem csupán gyakorlati szempontból jelentős minimális követelményeket határozott meg a tagállamok számára az emberi jogok megóvása érdekében, hanem egy olyan jogvédelmi rendszert is megalapozott, amely lehetővé teszi a Strasbourgban az egyezmény eredményeképpen létrehozott intézmények, az Európai Emberi Jogi Bizottság és az Európai Emberi Jogi Bíróság számára, hogy az egyezmény keretein belül a tagállamokban előforduló emberi jogi visszaéléseket elítélhessék. Ehhez a csoporthoz tartozik továbbá az 1994 ben megalapított Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ), amely az Európai Biztonsági és Együttműködési Értekezlet eredményeként jött létre. Az EBESZ elkötelezte magát az 1975 ös Helsinki Záróokmányban és az 1990 es Párizsi Chartában lefektetett alapelvek és célok mellett. Ezek közé tartozik az európai államok közötti bizalomépítő intézkedések támogatása mellett egy olyan biztonsági háló megteremtése is, amely a konfliktusok békés eszközökkel való elsimítását hivatott lehetővé tenni. Amint a közelmúlt tapasztalatai is mutatják, ezen a területen még igen sok a tennivaló Európában is. Harmadik csoport: az Európai Unió Az európai szervezetek harmadik csoportját az Európai Unió képezi. Az EU újdonsága a szokványos nemzetközi államok közötti kapcsolatokhoz képest abban áll, hogy a tagállamok lemondtak szuverenitásuk egyes részeiről az EU javára, és az Uniót saját, a tagállamoktól független hatalmi jogkörökkel ruházták fel. Az EU ezen jogkörök gyakorlásával képes olyan európai hivatalos aktusokat kibocsátani, amelyek hatásukat tekintve megegyeznek az államiakkal. Az EU megteremtésének alapkövét a hajdani francia külügyminiszter, Robert Schuman fektette le 1950. május 9 i nyilatkozatával, amelyben bemutatta azt a tervet, amelyet Jean Monnet val együtt dolgozott ki abból a célból, 011
hogy az európai szén- és acélipart az Európai Szén- és Acélközösségben egyesítsék. Ezt mintegy történelmi kezdeményezésnek is szánták egy szervezett és élő Európa megteremtése érdekében, mely elengedhetetlen a civilizáció számára, és amely nélkül nem biztosítható a világbéke. A Schuman terv végül valósággá vált azáltal, hogy a hat alapító állam (Belgium, Német Szövetségi Köztársaság, Franciaország, Olaszország, Luxemburg és Hollandia) 1951. április 18 án Párizsban megkötötte az Európai Szén- és Acélközösség (ESZAK vagy Montánunió) alapító szerződését ( Párizsi Szerződés ), és az 1952. július 23 án hatályba lépett. Az ESZAK 50 éves időtartamra jött létre, és amikor alapító szerződése 2002. július 23 án lejárt, integrálódott az Európai Közösségbe (EK). Ugyanezen államok néhány évvel később, az 1957. március 25 i, Rómában megkötött szerződésekkel ( Római Szerződések ) megalapították az Európai Gazdasági Közösséget (EGK) és az Európai Atomenergia közösséget (EAK vagy Euratom), mely intézmények a szerződések 1958. január 1 jei hatálybalépésével megkezdték tevékenységüket. Az Európai Unió (EU) megalapítása a Maastrichti Szerződéssel új szakaszt nyitott meg Európa politikai egyesülésének útján. Ez a szerződés, amelyet már 1992. február 7 én Maastrichtban aláírtak, de a ratifikálási eljárás során felmerült néhány akadály miatt (a dán lakosság csak a második népszavazás során adta hozzájárulását; alkotmánybírósági per Németországban a szerződés parlamenti elfogadása ellen) csak 1993. november 1 jén léphetett hatályba, önmagát az Európa népei közötti egyre szorosabb szövetség megvalósításának új fokozataként nevezi meg. A szerződés már magában foglalja az Európai Unió alapító jogi aktusát, azonban anélkül, hogy azt teljes egészében megvalósítaná. Ez volt az első lépés a végleges európai alkotmányos rend felé. Az Európai Unió az 1999. május 1 jén, illetve 2003. február 1 jén hatályba lépett Amszterdami és Nizzai Szerződésekkel fejlődött tovább. E szerződésreformok célja az volt, hogy a 15 helyett 27 vagy annál is több tagállamra bővült EU megtartsa cselekvőképességét. A két szerződés ezért elsősorban intézményi reformokat vezetett be, miközben az európai integráció elmélyítésére irányuló politikai akarat a korábbi reformokkal összehasonlítva némileg háttérbe szorult. Az erre irányuló számos kritika oda vezetett, hogy vita indult az EU jövőjéről és intézményi kialakításáról. Ennek eredményeképpen az állam- és kormányfők 2001. december 15 én a belgiumi Laekenben elfogadták az Európai Unió jövőjéről szóló nyilatkozatot. Ebben az EU elkötelezte magát, 012
hogy demokratikusabbá, átláthatóbbá és hatékonyabbá váljon, és megnyitja az alkotmány létrehozásához vezető utat. E célkitűzés megvalósításának első lépéseként az Európai Alkotmány kidolgozását egy Európa jövőjével foglalkozó konventre bízták, amelyben a korábbi francia államfő, Valéry Giscard d Estaing elnökölt. 2003. július 18 án az elnök a konvent nevében hivatalosan átnyújtotta az Európai Tanács elnökének a konvent által kidolgozott, Az Európai Alkotmány létrehozásáról szóló szerződés tervezetét. Ezt a tervezetet a tíz új tagállam 2004. május 1 jei csatlakozása és a 2004. június közepén megtartott európai parlamenti választások után az állam- és kormányfők Brüsszelben július 17 én és 18 án bizonyos változtatásokkal elfogadták. Ezzel az alkotmánnyal az eddigi Európai Unióból és az eddigi Európai Közösségből egy új, egyetlen Európai Uniót kívántak létrehozni, amely egyetlen alkotmányszerződésen alapul. Emellett lényegében csak az Európai Atomenergia közösség maradt volna meg önálló közösségként, amely azonban az Európai Unióval mint eddig is szorosan összefonódva működött volna. Az alkotmány létrehozására irányuló törekvés azonban a ratifikálási folyamat során meghiúsult. A kezdetben pozitív kimenetelű szavazásokat követően (25 tagállamból 13 ban elfogadták az alkotmányszerződést) a Franciaországban (54,68% nem szavazat 69,34%-os részvétel mellett) és a Hollandiában (61,7% nem szavazat 63%-os részvétel mellett) megtartott referendumokon elutasították az EU alkotmányszerződését. Majd kétéves mérlegelési időszak elteltével csak 2007 első felében sikerült útjára indítani egy új reformcsomagot. A reformcsomag hivatalosan búcsút int az európai alkotmányos koncepciónak, amely minden fennálló Szerződést hatályon kívül helyezett volna, azokat egy egységes, Az Európai Alkotmány létrehozásáról szóló szerződés elnevezésű szöveggel helyettesítve. Ehelyett egy reformszerződést dolgoztak ki, amely a Maastrichti, Amszterdami és Nizzai Szerződések hagyományát követve alapvető változtatásokat hajt végre a meglévő EU Szerződéseken az EU külső és belső cselekvőképességének növelése, a demokratikus legitimáció megerősítése, csakúgy mint az EU általános hatékonyságának javítása érdekében. Ugyancsak a hagyományok szerint ennek a reformszerződésnek a Lisszaboni Szerződés nevet adták. A Lisszaboni Szerződés kidolgozása rendkívül gyorsan haladt. Különösen annak köszönhetően, hogy maguk az állam- és kormányfők az Európai Tanács 2007. június 21 22 i brüsszeli ülésén a következtetésekben részletesen meghatározták, hogy az alkotmányszerződéshez egyeztetett újításokat milyen módon és mértékben építsék be a meglévő Szerződésekbe. Ennek során egészen szokatlanul 013
jártak el, és a korábbi gyakorlattól eltérően nem kizárólag általános előírásokra szorítkoztak, melyeket a későbbiekben egy kormányközi konferencia valósítana meg, hanem saját maguk dolgozták ki az elvégzendő változtatások szerkezetét és tartalmát, miközben gyakran az előírások pontos szövegét is meghatározták. A főbb vitás kérdések különösen a következők voltak: az illetékességek elhatárolása az EU és a tagállamok között, a közös kül- és biztonságpolitika továbbfejlesztése, a nemzeti parlamentek új szerepe az integrációs folyamatban, az Alapjogi Charta beillesztése az uniós jogba, valamint a büntetőügyekben való rendőrségi és igazságügyi együttműködés területén lehetséges előrelépés. A 2007 ben összehívott kormányközi konferencia ezért csak szűk mozgástérrel rendelkezett, és pusztán a kívánt változtatások technikai megvalósítására volt felhatalmazása. A kormányközi konferencia így már 2007. október 18 19 én be tudta fejezni munkáját; és azt az Európai Tanács Lisszabonban ugyanekkor megtartott informális találkozóján politikailag jóváhagyták. A szerződést végül 2007. december 13 án írták alá ünnepélyes keretek között Lisszabonban az EU 27 tagállamának állam- és kormányfői. Azonban e szerződés ratifikálási eljárása is igen nehézkesnek bizonyult. A Lisszaboni Szerződés az alkotmányszerződéssel ellentétben ugyan jól vette a ratifikálási folyamat akadályait Franciaországban és Hollandiában, azonban Írországban a 2008. június 12 i első népszavazáson kudarcot vallott (53,4% nem szavazat 53,1%-os részvétel mellett). Csak az új szerződéses szerkezet (korlátozott) horderejéről szóló jogi ígérvények nyújtását követően kérdezték meg Írország polgárait a Lisszaboni Szerződésről egy második népszavazáson 2009 októberében. Ez alkalommal a szerződés az ír polgárság széles körű támogatását elnyerte (67,1% igen szavazat 59%-os részvétel mellett). Az írországi népszavazás sikeres kimenetele szabaddá tette az utat a Lisszaboni Szerződés ratifikálásához Lengyelországban és a Cseh Köztársaságban is. Lengyelországban Kaczyński államfő az ír népszavazás sikeres kimenetelétől tette függővé a ratifikációs okmány aláírását. A cseh államfő, Václav Klaus is meg akarta várni az ír referendum eredményét, és a ratifikációs okmány aláírását végül annak garantálásától is függővé tette, hogy az 1945 ös ún. Beneš dekrétumokat, amelyek kizárják a csehországi egykori német területekre vonatkozó területi igényeket, a Lisszaboni Szerződés és különösen a vele együtt az EU Szerződésbe illesztett Alapjogi Charta semmilyen módon sem érinti. Miután erre a követelésre is találtak megoldást, a cseh államfő 2009. november 3 án aláírta a ratifikációs okmányt. Ezzel a 27 tagállam közül az utolsóban is sikeresen lezárult a ratifikálási folyamat, és így a Lisszaboni Szerződés 2009. december 1 jén hatályba léphetett. 014
A Lisszaboni Szerződéssel az Európai Unió és az Európai Közösség egyetlen Európai Unióvá olvad össze. A közösség kifejezést kivétel nélkül mindenhol az unió kifejezés váltotta fel. Az Unió az Európai Közösség helyébe lép, és ennek utódja lesz. Az uniós jogot azonban továbbra is a következő három szerződés határozza meg: Az Európai Unióról szóló szerződés Az Európai Unióról szóló szerződést (EU Szerződés EUSZ ) teljesen átalakították. A szerződés a következő hat címre tagolódik: Közös rendelkezések (I), A demokratikus elvekre vonatkozó rendelkezések (II), Az intézményekre vonatkozó rendelkezések (III), A megerősített együttműködésre vonatkozó rendelkezések (IV), Az Unió külső tevékenységére vonatkozó általános rendelkezések és a közös kül- és biztonságpolitikára vonatkozó különös rendelkezések (V) és Záró rendelkezések (VI). Az Európai Unió működéséről szóló szerződés Az Európai Unió működéséről szóló szerződés ( EUMSZ ) az Európai Közösséget létrehozó szerződésből származik. Az EUMSZ lényegét tekintve az EK Szerződés felépítését követi. A lényegi változások az EU külső tevékenységét érintik, valamint új fejezetek bevezetésében nyilvánulnak meg az energiapolitika, a rendőrségi és igazságügyi együttműködés büntetőügyekben, az űrhajózás vagy a sport és turizmus területén. Az Európai Atomenergia közösséget létrehozó szerződés Az Európai Atomenergia közösséget létrehozó szerződést (EAK Szerződés vagy Euratom Szerződés) csak néhány pontban módosították. Az adott változtatásokat jegyzőkönyvekbe foglalták, amelyeket csatoltak a Lisszaboni Szerződéshez. Az Európai Unióról szóló szerződés és az Európai Unió működéséről szóló szerződés jogi szempontból azonos szintű. Ennek egyértelmű jogi tisztázása elengedhetetlenül szükséges, mivel a korábbi EK Szerződés új címe (az EU működéséről szóló szerződés), valamint a szabályozottság mértéke mindkét szerződésben azt a benyomást kelti, mintha az EU Szerződés egyfajta 015
alaptörvény vagy alapszerződés lenne, míg az EUMSZ inkább végrehajtási szerződésnek tűnik. Az EU Szerződés és az Európai Unió működéséről szóló szerződés azonban nem alkotmányjellegű. A Szerződésekben használt terminológia tükrözi a korábbi alkotmányprojekttel szembeni változást: az alkotmány kifejezést nem használják, az Unió külügyminisztere kifejezést az Unió külügyi és biztonságpolitikai főképviselője váltja fel, és a törvény és kerettörvény megnevezésekről is lemondanak. A módosított Szerződések nem említik az EU olyan szimbólumait sem, mint a zászló, a himnusz és a jelmondat. Az uniós jog elsőbbségét nem fektették le külön szerződési előírásban, hanem az, mint eddig, az EU Bíróságának ítélkezési gyakorlatából adódik, amelyre külön magyarázatban utalnak e kérdés tárgyalásakor. A Lisszaboni Szerződéssel az EU hárompilléres modellje is megszűnik. Az első pillér, amely tulajdonképpen a belső piacból és az EK szakpolitikákból tevődik össze, összeolvad a második pillérrel, amely a közös kül- és biztonságpolitikából áll, valamint a harmadik pillérrel, amely a büntetőügyek során folytatott rendőrségi és igazságügyi együttműködést foglalja magában. A közös kül- és biztonságpolitika területén azonban a speciális eljárások, beleértve az európai védelmet is, hatályban maradnak; a kormányközi konferencia szerződéshez csatolt nyilatkozatai hangsúlyozzák e politikai terület specifikus jellegét és a tagállamok kiemelt felelősségét ezzel kapcsolatban. Az EU nak jelenleg 27 tagállama van. Közéjük tartozik először is az EGK hat alapító állama, vagyis Belgium, Németország (a két német állam 1990. október 3 i újraegyesítése után a korábbi NDK területével kibővítve), Franciaország, Olaszország, Luxemburg és Hollandia. 1973. január 1 jén Dánia (Grönland nélkül, amelynek népessége az 1982 februárjában megtartott népszavazás során csekély többséggel úgy döntött, hogy a sziget nem marad az Európai Közösség tagja), Írország és az Egyesült Királyság beléptek a Közösségbe; Norvégiában a szintén tervezett csatlakozást az 1972. októberi népszavazáson elutasították (53,5% nem szavazat). Az EU úgynevezett déli bővítését Görögország 1981. január 1 jei csatlakozása vezette be, végül pedig Spanyolország és Portugália 1986. január 1 jei csatlakozása zárta le. A déli bővítést 1995. január 1 jén Ausztria, Finnország és Svédország uniós csatlakozása követte. Norvégiában csekély nem szavazattöbbséggel mint már 22 évvel azelőtt is a lakosság meghiúsította a csatlakozást, mivel a referendum során a népesség 52,4%-a újra Norvégia EU tagsága ellen szavazott. 2004. május 1 jén a balti államok, Észtország, Lettország és Litvánia, valamint a kelet- és közép európai államok közül a Cseh Köztársaság, Magyarország, Lengyelország, Szlovénia és Szlovákia, 016
továbbá a két földközi tengeri sziget, Ciprus és Málta csatlakoztak az EU hoz. A keleti bővítés átmenetileg csak jó két évvel később, Bulgária és Románia 2007. január 1 jei csatlakozásával zárult le. Ezzel az EU tagállamainak száma 15 ről 27 re emelkedett, és az uniós polgárok száma kb. 90 millió fővel gyarapodott, így az EU lakosainak száma 474 millióra nőtt. Ez a történelmi jelentőségű EU bővítés egy hosszú folyamat lényegét képezi, amely lehetővé tette a vasfüggöny és a hidegháború miatt több mint fél évszázada szétválasztott európai népek újraegyesítését. Az ötödik EU bővítés hátterében következésképpen elsősorban az a szándék állt, hogy az egyesült európai kontinensen újra béke, stabilitás és gazdasági jólét uralkodjon. További bővítési tárgyalások is folynak, például Törökországgal, amely csatlakozási kérelmét 1987. április 14 én nyújtotta be. Az EU és Törökország kapcsolatának története azonban még messzebbre nyúlik vissza. Az EGK és Törökország már 1963 ban társulási megállapodást kötöttek, amelyben megtalálható egy esetleges későbbi csatlakozásra való utalás. 1995 ben vámuniót alapítottak, és 1999 decemberében az Európai Tanács Helsinkiben hivatalosan is tagjelölti státuszt adományozott Törökországnak. Mindennek hátterében az a meggyőződés állt, hogy az országban megvannak a demokratikus rendszer alapjai, még akkor is, ha az emberi jogok tiszteletben tartása és a kisebbségek védelme terén még rendkívül sok a teendő. A Bizottság ajánlása alapján az Európai Tanács végül 2004 decemberében jóváhagyását adta a Törökországgal folytatandó csatlakozási tárgyalások megkezdéséhez. A tárgyalások 2005 októberében indultak. Végső céljuk a csatlakozás. Nincs azonban semmilyen garancia arra, hogy ezt a célt sikerül is elérni. Az EU ban abban a kérdésben is egyetértés uralkodik, hogy az esetleges csatlakozás nem történhet meg 2014 előtt. A csatlakozást a lehető leggondosabban kell előkészíteni annak érdekében, hogy az integráció zökkenőmentesen történjen, a több mint 50 éves európai integráció alatt elért eredmények kockáztatása nélkül. További tagjelölt Horvátország, amellyel az EU 2005 októberében kezdte meg a csatlakozási tárgyalásokat, és Macedónia Volt Jugoszláv Köztársaság, amely 2005 decemberében kapta meg a tagjelölti státuszt, anélkül azonban, hogy a tárgyalások megkezdésének konkrét dátumát kilátásba helyezték volna. 2009. július 17 én Izland nyújtott be csatlakozási kérelmet. 2010. február 24 én az Európai Bizottság javasolta a Tanácsnak a csatlakozási tárgyalások megkezdését Izlanddal. Az EU figyelme jelenleg tehát a nyugat balkáni államokra irányul. Elhatározta, hogy a nyugat balkáni országokra ugyanazt a stratégiát fogja 017
alkalmazni, mint a legutóbb csatlakozott országok esetében. Ez azt jelenti, hogy a nyugat balkáni országoknak az EU ba való integrálásához az átfogó keretet egy kibővített stabilizációs és társulási folyamat nyújtja egészen a jövőbeni csatlakozásig. Ehhez az első fontos lépést az európai partnerség képezi, amely már fennáll Albániával, Bosznia Hercegovinával, valamint Szerbiával és Montenegróval, Koszovót is beleértve ( 1 ). Az európai partnerségek, amelyeket egyes esetekben még a mindenkori igényekhez kell igazítani, azt a célt szolgálják, hogy segítsék a Nyugat Balkán országait annak érdekében, hogy az esetleges csatlakozásra való felkészülés rendezett és összehangolt keretek között folyhasson; továbbá megteremtik azon akciótervek létrehozásának feltételeit, amelyek a megvalósítandó reformokra vonatkozó ütemterveket tartalmazzák, és amelyekben pontosan meg kell határozni azokat az eszközöket, amelyeket az országok az EU ba való erőteljesebb integrálódás céljára kívánnak fordítani. Az EU ból való kilépés lehetősége is adott: az EU Szerződésben megjelenik a kilépési záradék, mely lehetővé teszi a tagállamok számára az EU ból való kilépést. A kilépést semmilyen feltételhez nem kötik ehhez lényegében elegendő az EU és az adott tagállam közötti, a kilépés feltételeire vonatkozó megállapodás, vagy amennyiben ez a megállapodás nem jön létre, úgy a kilépési szándék bejelentésétől számított két év eltelte elég ahhoz, hogy a kilépés megállapodás nélkül is hatályossá váljon. Olyan rendelkezések azonban nincsenek, amelyek a Szerződések súlyos és tartós megsértése esetén egy adott tagállamot kizárnának az EU ból. ( 1 ) Az ENSZ Biztonsági Tanácsának 1244. sz. határozata szerint definiált státusznak megfelelően. 018
Az Európai Unió alapvető értékei EU Szerződés 2. cikk (Az Unió értékei) Az Unió az emberi méltóság tiszteletben tartása, a szabadság, a demokrácia, az egyenlőség, a jogállamiság, valamint az emberi jogok ideértve a kisebbségekhez tartozó személyek jogait tiszteletben tartásának értékein alapul. Ezek az értékek közösek a tagállamokban, a pluralizmus, a megkülönböztetés tilalma, a tolerancia, az igazságosság, a szolidaritás, valamint a nők és a férfiak közötti egyenlőség társadalmában. EU Szerződés 3. cikk (Az Unió céljai) (1) Az Unió célja a béke, az általa vallott értékek és népei jólétének előmozdítása. (2) Az Unió egy belső határok nélküli, a szabadságon, a biztonságon és a jog érvényesülésén alapuló olyan térséget kínál polgárai számára, ahol a személyek szabad mozgásának biztosítása a külső határok ellenőrzésére, a menekültügyre, a bevándorlásra, valamint a bűnmegelőzésre és bűnüldözésre vonatkozó megfelelő intézkedésekkel párosul. (3) Az Unió egy belső piacot hoz létre. Az Unió Európa fenntartható fejlődéséért munkálkodik, amely olyan kiegyensúlyozott gazdasági növekedésen, árstabilitáson és magas versenyképességű, teljes foglalkoztatottságot és társadalmi haladást célul kitűző szociális piacgazdaságon alapul, amely a környezet minőségének magas fokú védelmével és javításával párosul. Az Unió elősegíti a tudományos és műszaki haladást. Az Unió küzd a társadalmi kirekesztés és megkülönböztetés ellen, és előmozdítja a társadalmi igazságosságot és védelmet, a nők és férfiak közötti egyenlőséget, a nemzedékek közötti szolidaritást és a gyermekek jogainak védelmét. 019
Előmozdítja a gazdasági, a társadalmi és a területi kohéziót, valamint a tagállamok közötti szolidaritást. Az Unió tiszteletben tartja saját kulturális és nyelvi sokféleségét, továbbá biztosítja Európa kulturális örökségének megőrzését és további gyarapítását. (4) Az Unió egy gazdasági és monetáris uniót hoz létre, amelynek fizetőeszköze az euró. (5) A világ többi részéhez fűződő kapcsolataiban az Unió védelmezi és érvényre juttatja értékeit és érdekeit, és hozzájárul polgárainak védelméhez. Hozzájárul a békéhez, a biztonsághoz, a Föld fenntartható fejlődéséhez, a népek közötti szolidaritáshoz és kölcsönös tisztelethez, a szabad és tisztességes kereskedelemhez, a szegénység felszámolásához és az emberi jogok, különösen pedig a gyermekek jogainak védelméhez, továbbá a nemzetközi jog szigorú betartásához és fejlesztéséhez, így különösen az Egyesült Nemzetek Alapokmányában foglalt alapelvek tiszteletben tartásához. [ ] Az egyesített Európa alapját olyan alapvető értékrendek alkotják, amelyeket a tagállamok is magukénak vallanak, és amelyek megvalósítása az EU végrehajtó szerveinek feladata. Ezen elismert alapvető értékek körébe tartozik: a tartós béke, az egység, az egyenlőség, a szabadság, a szolidaritás és a biztonság megőrzése. Az EU kifejezetten elkötelezi magát a demokrácia és a jogállamiság valamennyi tagállam által vallott elveinek tiszteletben tartása, valamint az alapvető jogok és az emberi jogok védelme mellett. Ezek az értékek az EU hoz a jövőben csatlakozni szándékozó államok számára is irányt mutatnak. Ezen értékek és alapelvek valamely tagállam által történő súlyos és tartós megsértése pedig szankcionálható. Miután az állam- és kormányfők a tagállamok egyharmada vagy a Bizottság javaslatára és az Európai Parlament beleegyezését követően megállapították, hogy az EU értékeinek és elveinek súlyos és tartós megsértése áll fenn, a Tanács minősített többséggel úgy határozhat, hogy a kérdéses tagállamnak az EU Szerződésből és az Európai Unió működéséről szóló szerződésből származó egyes jogait felfüggesztheti, beleértve a tagállam kormányának képviselőjét a Tanácsban megillető szavazati jogokat is. Az érintett tagállam Szerződések szerinti kötelezettségei számára azonban kötelező érvényűek maradnak. Különösen figyelembe veszik azt is, hogy milyen hatást 020