A program részletes ismertetése 1. A program célja A korábbi években kialakult hálózatok: kortárssegítő és drogkoordinátori hálózat működtetése, az utánpótlás biztosítása érdekében új kortárssegítők bevonása, képzése A területünkön fiatalokkal foglalkozó szakemberek továbbképzése, konzultáció, tapasztalatcsere biztosítása A KEF szakembereinek prevencióba bevonása, támogatása ebben a tevékenységben 2. Mennyire felel meg a pályázati program a célcsoportok szükségleteinek A Győr városi KEF egy 126000 lakosú városban, mint amilyen Győr, nem képes a célcsoport valamennyi tagjához személyesen eljutni. Ezért tartjuk szükségesnek, hogy legyenek olyan hálózatok, amelyeken keresztül hatást tudunk gyakorolni a 13-18 éves korú győri fiatalokra. Ebben fontos partnereink az oktatási intézmények, a helyi média, a KEF tagintézményeiben dolgozó szakemberek, továbbá az egészségügyi, szociális és kulturális intézmények és szervezetek. A legutóbbi droghelyzet felmérésünkben arra is rákérdeztünk, hogy a fiatalok mit tartanának hatékony megelőzésnek. Meglepően sok okos, racionális és emocionális tanács érkezett a szenvedélybetegségek megelőzésével kapcsolatosan. A nyitott kérdésre adott válaszok az alábbi gondolatok köré csoportosultak. Legtöbben azt tartanák hatékonynak, ha a szülők jobban odafigyelnének, többet törődnének a gyerekekkel. Fontosnak tartanák a törvények szigorúbb betartatását, hogy kérjék el a fiatalok igazolványát a boltokban és ne adjanak el 18 év alatt alkohol-, és dohánytermékeket. Lényegesnek tartanák azoknak a helyeknek, kiemelten a szórakozóhelyeknek az ellenőrzését, ahol a fiatalok drogokhoz jutnak. Döntő elem volt a kábítószer-használat későbbi hatásainak, hosszú távú veszélyeinek nyomatékosabb bemutatása is. Többen válaszoltak úgy hogy a legfontosabb az, hogy első kipróbálásra tudjanak nemet mondani, erősnek maradni és hinni magukban. Nagyon sokan tisztában vannak a barátok, kortársak szerepével és válaszoltak úgy, hogy olyan barátokat kell választani, hogy azok ne drogozzanak, ill. hogy attól függ, hogy valaki él-e ezekkel a szerekkel, hogy milyenek a barátai. Ez azt igazolja, hogy a megkérdezett fiatalok többsége is tisztában van a kortárshatások jelentőségével, ezért is tartjuk fontosnak a kortárssegítő hálózat megerősítését, illetve felnőtt segítőik támogatását. 3. A program, szolgáltatás várható hatása I. Programelem: Kortárssegítők Szakmai Műhelye, kortárs segítő képzés az utánpótlás biztosítása érdekében, felnőtt segítők felkészítése Havonta Kortárssegítő Szakmai Műhely Kortárssegítő képzés Felnőtt segítők felkészítése Az elsődleges függőség megelőzés és primer prevenciós programok egyik leghatékonyabb módszere ma már Magyarországon is a kortárssegítés, mely során elsősorban tizenéves fiatalok próbálnak tenni elsősorban saját tizenéves társaik érdekében. Meg kell azonban jegyezni azt is, hogy a magyarországi gyakorlat nem csak a tizenévesekkel való foglalkozásról szól (elsősorban az ország és a társadalomsajátosságai miatt) hanem egy kicsit az önkéntes munkáról is, melynek nálunk még nincs igazán hatékony, bevált gyakorlata. Így a kortársak egyfajta mintaként, pozitív példaként is állnak a társadalom tagjai előtt.
A Kortárssegítő Szakmai Műhely főbb témakörei: Önismeret Kommunikációs készség fejlesztés Csapatépítés Esetmegbeszélés A kortárssegítő képzés Célja: a tréningen résztvevők gondolják végig saját szerepüket, kompetenciahatáraikat, a segítő tevékenységhez főződő viszonyukat, motívumaikat. A tréning végére kellő ismerettel rendelkezzenek ahhoz, hogy önállóan, vagy szupervízor segítségével, az iskolai drogprevenciós tevékenységbe bekapcsolódjanak. Résztvevők: az adott iskolában tanuló középiskolai diákok, kortárssegítők, érdeklődők. Főbb elemek: 1. A résztvevők elvárásainak tisztázása, a segítés motívumai 2. A segítés fogalma, kinek kell, kinek lehet segíteni, a segítő személyisége, a segítő attitűd, korábbi tapasztalatok, élmények a segítésben, a tanár, mint segítő 3. A tanácsadás fogalma, milyen a jó tanácsadó, az értő figyelem, a meghallgatás "művészete", kérdezéstechnikák, érzelmek visszatükrözése, a segítő kapcsolat 4. Deviáns viselkedés, a predeviáns személyiség, a másság kezelése, elfogadás, elutasítás 5. Szenvedélybetegségek elterjedtsége, kezelése (alkohol, drog, dohányzás stb.), az illegális drogok és azok hatásmechanizmusai, szerfogyasztói szubkultúrák, a drogos karrier 6. A drogproblémák jogi vonatkozásai 7. Az emberi jogok és kötelezettségek, diákjogok 8. Kompetenciahatárok, etikai szabályok, a segítő "háló" 9. Prevenciós program megtervezése, én mit tehetek saját környezetemben? Tréningprogram, tematika: 1-4.óra - Plenáris megnyitó, ismerkedés, a részletes program megbeszélése - A segítség, szolidaritás, proszociális viselkedés alapjai-előadás és beszélgetés 5-7.óra - Az élvezeti szerek-előadás, majd vita - A hallottak kiscsoportos feldolgozása 8-11. óra - Szociotechnikai laboratórium - önismereti és konfliktuskezelési blokk - a drogproblémák jogi vonatkozásai 12-14.óra - A drogproblémák kifejlődésének stádiumai- előjelek, rizikótényezők és tünetek-előadás - A hallottak kiscsoportos megbeszélése 15-18.óra - A drogproblémák kezelése, segítési lehetőségek, segítő intézmények - A hallottak kiscsoportos megbeszélése 19-22.óra - Diákjogok, emberi jogok - A tanácsadás és segítés lehetőségei, a tanár szerepe 23-24.óra
- Kompetenciahatárok, diákok és a tanárok jogai, kötelezettségei - Szociotechnikai laboratóriumi gyakorlatok a jogokról 25-26.óra - Esetjátékok - az iskola prevenciós modellek és a kortárssegítés - iskolai tervek, stratégiák-nagycsoportos megbeszélés 27-28. óra - Az egyéni munkatervek kiscsoportos megbeszélése - Az egyéni munkatervek közös célok mentén történő összeegyeztetése közös tervek készítése 29-30.óra - összegző plenáris ülés - tapasztalatokat átvivő csoport - útrabocsájtó üzenetek... Szakmai programvezető: Lőrincz Norbert - szociális munkás, narkológus Szakmai munkatárs: Hoffmann Kriszta szociális munkás, emberjogi tréner A kortárssegítő hálózat működését a Győr-Moson Sopron Megyei Kormányhivatal Győri Pannonhalmai téti Kistérségi Népegészségügyi Intézet egészségnevelője koordinálja a városban, aki a KEF tagja és ezt a feladatot vállalta fel a KEF-ben. Évek óta ő foglalkozik a kiképzett kortárssegítőkkel a Szakmai Műhely keretében. Jó kapcsolatot alakított ki a fiatalokkal. A legutóbbi kortárssegítő továbbképzés egyik fő eredménye lett a kosagy vagyis Kortárssegítők a gyakorlatban című facebook oldal, ahol a kortárssegítő fiatalok információkat tudnak cserélni az egészségmegőrzés, drogmegelőzés témakörében. Ez a fórum jelenleg is működik, különösebb költséget nem igényel, fenntartható eredménye a programnak. II. Programelem: Drogkoordinátorok Klubja Főbb témakörei: Játékszenvedély, internet függőség Előadó: Dr. Győrffy Dóra pszichiáter A jól működő család Előadó: Dr. Végh József pszichiáter A pedagógus lehetőségei a hátrányos helyzetű, nehezen nevelhető tanulókkal való foglalkozásban Előadó: Licskainé Stipkovits Erika pszichológus Az egészségfejlesztés gyakorlati lehetőségei, a résztvevők problémái a napi munkában Moderátor: Balázsdi-Szabóné Kiss Mária tanár, tréner Ennek a programnak is van a KEF által megbízott koordinátora, aki részt vett a drogkoordinátorok képzésében is trénerként és a továbbképzés utóéleteként jött létre a drogkoordinátorok klubja, találkozási és továbbképzési lehetőséget biztosítva a kiképzett koordinátoroknak. Az évek folyamán olyan sikere lett, hogy az iskolavédőnők és a gyermekés ifjúságvédelmi felelősök is kértek lehetőséget a bekapcsolódásra, így az előző évtől már egészségfejlesztő klubjává nőtte ki magát a kezdeményezés.
III. Program elem: KEF szakembereinek támogatása a prevencióban RÉV Szenvedélybeteg-segítő Szolgálat 20 db, 45 perces foglalkozás megtartását vállalja a győri általános és középiskolákban. A foglalkozások főbb témái: A szenvedélybetegség kialakulásának mechanizmusa A szenvedélybetegek tipikus viselkedése, kudarcai és megküzdési stratégiái Illegális szerek és az alkohol, mint a Magyarországon legelterjedtebb drog A KEF számos tagintézményének szakemberei járnak ki a területre előadásokat, foglalkozásokat tartani. A városi és megyei Rendőrkapitányság, a városi Ügyészség, Népegészségügyi Hivatal, Gyermekjóléti Szolgálat vállalja, hogy munkatársai a prevencióban részt vegyenek. Van azonban olyan civil szervezet, amelyik alacsony küszöbű szolgáltatásokat biztosít a városban és foglalkozik szenvedélybetegek ellátásával is. Ezért olyan tapasztalatokra tettek szert, amelyekkel hitelesebb képet tudnak nyújtani a szenvedélybeteg karrierről a fiataloknak. Mivel azonban szervezetük az iskolai prevencióban való részvétel költségét nehezen tudná kigazdálkodni, ezért az óradíjakat szeretnénk e pályázat költségvetéséből biztosítani. IV. Programelem: Játszani is engedd? című konferencia A konferencia főbb témái: A droghasználat szociális kontextusa Előadó: Prof. Dr. Vingender István oktatási főigazgató helyettes Semmelweis Egyetem A drogpolitika új irányai Előadó: Dr. Grezsa Ferenc irodavezető NEFMI Nemzeti Család-és Szociálpolitikai Intézet Programigazgatóság Nemzeti Drogmegelőzési Iroda Játékszenvedély, a család és más színterek lehetőségei a megelőzésben Új jelenségek a droghasználatban (vízipipa, energiaital, rohamivás, stb.) Előadó: Dr. Németh Attila pszichiáter, osztályvezető főorvos Nyírő Gyula Kórház, II. Pszichiátria A problémás gyerekek kezelése a családban, az oktatásban és más színtereken Előadó: Prof. Dr. Bagdy Emőke Pszichológiai Intézet vezető, Károli Gáspár Református Egyetem A szórakozóhelyekkel kapcsolatos szabályok változása Az iskolai drogproblémák jogi megközelítésben Előadó: Dr Takács Róbert vezető ügyész Győr Városi Ügyészség A Győr városi KEF működtetését, koordinálását Győr Megyei Jogú Város Önkormányzata vállalta fel és biztosítja ehhez a feltételeket 10 éve. A KEF hatókörének kibővítése céljából indult el a konszenzus konferencia sorozat a városban, hogy lehetséges partner intézmények és szervezetetek szakembereinek tájékoztatásán túl lehetőséget biztosítsunk szélesebb körű párbeszédre a területünkön.
A konferencia célcsoportjai: - oktatási intézmények: általános és középiskolák igazgatói, nevelési igazgatóhelyettesek, osztályfőnöki munkaközösség vezetők, osztályfőnökök, drogkoordinátorok, gyermek-és ifjúságvédelmi felelősök, szabadidő szervezők, DÖK-öt segítő pedagógusok, iskolaorvosok, iskolavédőnők, érdeklődő pedagógusok - szociális intézmények: vezetői, családgondozók, szociális munkások a Családsegítő Központokból, Gyermekjóléti Központból, Gyámügytől, Pártfogói Felügyelettől, - egészségügyi intézmények: ÁNTSZ Regionális és Városi Intézet, Támasz Drogambulancia, Petz A. Megyei Oktató Kórház III. sz. Pszichiátriai és Mentálhigiénés Osztály - kulturális intézmények: vezetői, munkatársai - rendőrség: bűnmegelőzési terület szakemberei (megye, város) - ügyészség, bíróság: ügyészek, ügyvédek, bírók - önkormányzat: képviselők, oktatási, ifjúsági terület szakemberei - civil szervezetek képviselői - helyi média képviselői. 4. A pályázat objektíven alátámasztható mutatói a program várható eredményeire vonatkozóan. I. programelem esetében: Szakmai műhely összejövetelek száma Szakmai műhelyeken résztvevők száma Résztvevők visszajelzései Kortárssegítők iskolai aktivitása Kosagy facebook oldal látogatónak száma II. programelem esetében: Klubfoglalkozások száma Klubfoglalkozásokon résztvevők száma Résztvevők visszajelzései III. programelem esetében: Bekapcsolódó intézmények száma Programba bevont évfolyamok száma Megtartott foglalkozások száma Foglalkozásokon résztvevők száma Foglalkozásokról visszajelzések IV. programelem esetében: Konferencián résztvevők száma Résztvevők visszajelzései 5. Humán és szervezeti erőforrások Ebből a szempontból jó helyzetben vagyunk, mert 24 tagintézménye illetve tagszervezete van a KEF-nek, amelyek közül számos nagyon aktív tevékenységet folytat. A programok megvalósításához tehát biztosítottak a személyi feltételek. Az I. programelem koordinálását a Győr-Moson Sopron Megyei Kormányhivatal Győri Pannonhalmai téti Kistérségi Népegészségügyi Hivatal vállalta fel, Jenes Mária egészségnevelő személyében.
A II. programelem vezetését Balázsdi-Szabóné Kiss Mária látja el. Az egészségvirág Egyesület megyei trénere és a Drogkoordinátor képzésben is trénerként vett részt. Az ő továbbképző tréningje után vetették fel a résztvevők, hogy találkozzanak rendszeresen, klubszerű keretek között. Így indult a drogkoordinátorok klubja és azóta is folyamatosan működik. A pályázati támogatás lehetővé teszi, hogy szakembereket is meghívjunk az őket foglalkoztató témakörökben. A III. programelem a KEF megalakulását kezdeményező, működését koordináló Győr M. J. Város Önkormányzat Humánpolitikai Főosztály WHO Iroda feladata lesz. Ebben is van már tapasztalatunk, hiszen évek óta próbálunk lehetőséget teremteni a városban fiatalokkal foglalkozó szakembereknek a szakmai tapasztalatcserére, továbbképzésre. Ezt a programelemet Miklósyné Bertalanfy Mária WHO koordinátor, KEF alelnök, a pályázatért felelős személy fogja össze. Az önkormányzat biztosítja a technikai feltételeket és a termet a konferencia lebonyolításához, de az országos hírű szakembereket pályázati támogatás nélkül nem tudnánk Győrbe hívni. A IV. programelem megvalósításában a Szent Cirill és Method Alapítvány RÉV Szenvedélybeteg-segítő Szolgálat vezetője, Lakat Csaba a kulcsszemély. A foglalkozások többségét ő, illetve munkatársai tartják.