Széchenyi István Egyetem Regionális- és Gazdaságtudományi Doktori Iskola Németh Ildikó Okleveles közgazdász Fogyasztói magatartás tényezıi a hosszú távú, befektetés típusú szolgáltatásvásárlási döntésekben, különös tekintettel az életbiztosításokra Doktori értekezés-tervezet Konzulens: Dr. habil. Veres Zoltán CS.c Gyır 2010. április
Tartalomjegyzék ÁBRÁK JEGYZÉKE...3 TÁBLÁZATOK JEGYZÉKE...5 1. BEVEZETÉS...6 2. PROBLÉMAFELVETÉS...8 3. A VIZSGÁLT PIAC KARAKTERISZTIKUS ELEMEI...13 3.1. BIZTOSÍTÁSTÖRTÉNET...13 3.2. A BIZTOSÍTÁSI PIAC TERMÉKE...16 3.3. A PÉNZÜGYI INTÉZMÉNYRENDSZER ÉS A NYUGDÍJ PROBLEMATIKÁJA...19 3.3.1. Nyugdíjrendszerek Magyarországon...20 3.3.2. A magyar öngondoskodás sajátosságai...22 3.3.3. A nyugdíj biztosítása, biztosíthatósága...24 3.4. A BIZTOSÍTÁS, MINT SZOLGÁLTATÁS...25 3.4.1. A szolgáltatások jellemzıi és a szolgáltatásmarketing sajátosságai...25 3.4.2. Minıség a szolgáltatásokban...27 4. FOGYASZTÓI MAGATARTÁS ASPEKTUSOK...34 4.1. AZ ÜGYFELEK MARKETING JELLEMZİI...34 4.1.1. Az ügyfelek vásárlási döntési szakaszai...34 4.1.2. Kulturális jellemzık...37 4.1.3. Társadalmi jellemzık...39 4.1.4. Személyes jellemzık...41 4.1.5. Pszichológiai jellemzık...46 4.2. INFORMÁCIÓS ASZIMMETRIA ÉS KOCKÁZAT-KOMMUNIKÁCIÓ...60 4.3. A FOGYASZTÓI MAGATARTÁS TRENDJEI...64 4.3.1. Megváltozott fogyasztói szokások...65 4.3.2. Az adósságok szerepe életünkben...66 4.3.3. Trendek és ellentrendek...67 4.3.4. A fogyasztói magatartás trendek és a nyugdíj célú életbiztosítások kapcsolata...69 4.4. FOGYASZTÓI MAGATARTÁS A BIZTOSÍTÁSI PIACON (IRODALMI ÖSSZEGZÉS)...72 5. A KUTATÁSI MODELL ÉS ELİZMÉNYEI: A KUTATÁSI MODELLT MEGALAPOZÓ BIZTOSÍTÁSI AKTIVITÁSI TENDENCIÁK FELTÁRÁSA...76 5.1. A SZEMÉLYES KAPCSOLATOK KÖZMEGÍTÉLÉS-ALAKÍTÓ KÉPESSÉGÉRE VONATKOZÓ ÜGYFÉL-BEÁLLÍTÓDÁSOK VIZSGÁLATA...76 5.1.1. A kérdıív bemutatása...76 1
5.1.2. A vizsgálat eredményei...77 5.2. CSALÁDI VISZONYOK ÉS FOGYASZTÓI MAGATARTÁS VÁLTOZÓK SZEREPE EGYES BIZTOSÍTÁSI TERMÉKEK VÁSÁRLÁSÁBAN...87 5.2.1. A TGI adatbázis célzott másodelemzésének eredményei...88 5.3. AZ EREDMÉNYEK ÁLTAL KIRAJZOLÓDOTT MODELL BEMUTATÁSA...97 6. A KUTATÁSI MODELLT ALÁTÁMASZTÓ KUTATÁSOK...99 6.1. A KUTATÁS MÓDSZERTANA...99 6.2. KVANTITATÍV KUTATÁS...101 6.2.1. Hipotézisek...101 6.2.2. A kutatás és az adatfeldolgozás módszere...101 6.2.3. Kutatási eredmények...102 6.2.4. A modulátor változók csoportosítása...111 6.3. SZAKÉRTİI PANEL VIZSGÁLAT DELPHI MÓDSZERREL...113 6.3.1. Definíció és történeti háttér...113 6.3.2. A Delphi módszer alapjai, jellemzıi...114 6.3.3. A Delphi folyamat...117 6.3.4. Adatelemzés...120 6.3.5. A Delphi kutatás elsı fordulójának eredményei...123 6.3.6. A Delphi kutatás második fordulójának eredményei...134 6.3.7. A Delphi kutatás harmadik fordulójának eredményei...148 7. ÖSSZEGZÉS ÉS AZ EREDMÉNYEK ÉRTÉKELÉSE...157 7.1. KUTATÁSI ÖSSZEGZÉS...157 7.2. AZ EREDMÉNYEK ÉRTÉKELÉSE, KÖVETKEZTETÉSEK...159 7.3. A KUTATÁS ÚJSZERŐSÉGEI, KORLÁTAI, TOVÁBBFEJLESZTÉSI ÉS ALKALMAZÁSI LEHETİSÉGEK...164 7.3.1. A kutatás új és újszerő eredményei...164 7.3.2. A kutatás korlátai és további kutatási irányok...165 7.3.3. A kutatási eredmények alkalmazási lehetıségei...166 8. IRODALOMJEGYZÉK...167 8.1. A TÉMÁBAN MEGJELENT SAJÁT PUBLIKÁCIÓK...175 9. MELLÉKLETEK...177 2
Ábrák jegyzéke 1. ábra: Az értekezés felépítése...12 2. ábra: Biztosítók száma Magyarországon 1920-2001...15 3. ábra: Az igény kielégítési folyamat minısítése...29 4. ábra: A szolgáltatásminıség modellje...31 5. ábra: Tulajdonság alapú szolgáltatásminıség modell...32 6. ábra: A fogyasztói vásárlási döntés folyamata...34 7. ábra: A fogyasztói magatartást befolyásoló tényezık...37 8. ábra: A szolgáltatást nyújtóval szembeni vásárlói bizalom modell...59 9. ábra: A biztosítási igények felmerülésére ható tényezık...78 10. ábra: A biztosítótársaságok közti döntés szempontjai...81 11. ábra: A magyarázatok a biztosítási szerzıdéskötésre történı hatásával való egyetértés...82 12. ábra: Az ügynökökkel szemben megnyilvánuló érzelmekkel való egyetértés...85 13. ábra: A biztosításválasztás általános modellje...98 14. ábra: A hitelek preferálása a hosszú távú megtakarítások diszpreferenciájával párosul...124 15. ábra: A díjtartalékos életbiztosítások az adósságkezelés prevenciós eszközei...125 16. ábra: A családi állapot jellemzıen befolyásolja a biztosításkötési hajlandóságot...126 17. ábra: Az öngondoskodás és a másokról való gondoskodás szerepe az életvitelben meghatározza a nyugdíjcélú életbiztosítások vásárlását...128 18. ábra: A hosszú távú befektetési formák preferálása és a nyugdíjcélú életbiztosítással való rendelkezés között párhuzam vonható, mert rendszeres és célzott megtakarítási forma...130 19. ábra: Az Interneten a biztosításokkal kapcsolatos információk megfelelı minıségőek, könnyen érthetık, magyarázatot nem igényelnek...131 20. ábra: A személyre szabott szolgáltatások igénylése determinálja, hogy az ember rendelkezik-e nyugdíjcélú életbiztosítással...133 21. ábra: A megtakarítási hajlandóság a díjtartalékos életbiztosítás vásárlási hajlandóságát feltételezi...135 22. ábra: A kockázat érzékelése az életünkben elıirányozza a megtakarításaink biztosításon keresztüli megvalósítását...138 23. ábra: A családi állapot (házas nem házas; gyermekes gyermektelen) jellemzıen befolyásolja a biztosításkötési hajlandóságot...139 24. ábra: A rohanás és a teljesítménykényszer háttérbe szorítja a nyugdíjcélú életbiztosítások aktualitásának érzékelését...141 3
25. ábra: A sikeres üzletkötınek elsısorban kiemelkedı szaktudással és kapcsolatteremtı képességgel kell rendelkeznie...142 26. ábra: A hosszú távú befektetési formák preferálása párhuzamba állítható a nyugdíjcélú életbiztosítás birtoklásával, mert nyugdíjas évekbeli életminıség megırzést tesz lehetıvé...144 27. ábra: Az egyes biztosítástípusokkal kapcsolatos információk, magyarázatok megfelelı mennyisége hozzájárul egy racionális vásárlási döntés meghozatalához...146 28. ábra: A személyre szabott szolgáltatások igénylése determinálja, hogy az ember rendelkezik-e nyugdíjcélú életbiztosítással...147 4
Táblázatok jegyzéke 1. táblázat: A szakemberek és a laikusok kockázatészlelésének eltérı szempontjai...49 2. táblázat: A szakértı és laikus vélemények eltérései...60 3. táblázat: Biztosítottság összefüggései a családi állapottal és a gyermekek számával...88 4. táblázat: Biztosítottság összefüggései a gyermekek életkorával...89 5. táblázat: Hitelkártyával többet költök, mint egyébként....91 6. táblázat: Az értékpapírok és részvények birtoklása túl kockázatos befektetés számomra....91 7. táblázat: Fontos, hogy mindenre be legyen az ember biztosítva....92 8. táblázat: Még az adósság gondolatától is irtózom....93 9. táblázat: Szeretnék pénzt megtakarítani, de nehéznek találom....93 10. táblázat: Nem tudok takarékoskodni....94 11. táblázat: Hajlamos vagyok a gondolkodás nélküli pénzköltésre....94 12. táblázat: Elıvigyázatosabban kezelem a pénzt, mint egyébként....94 13. táblázat: A TGI másodelemzés összegzése...96 14. táblázat: A H1b hipotézis igazolását megalapozó statisztikai adatok...103 15. táblázat: A H2a és a H2b hipotéziseket igazoló statisztikai adatok...104 16. táblázat: A H5 hipotézist igazoló statisztikai adatok...106 17. táblázat: A H6 hipotézis beigazolódott összefüggéseinek statisztikai adatai...107 18. táblázat: A kérdıívben felsorolt soft és kvantifikálható paraméterek...108 19. táblázat: A modulátor változók csoportosítása...112 20. táblázat: A szakértıi panel összetételére vonatkozó adatok...120 21. táblázat: Az önérvényesítés fontossága elıirányozza, hogy az adott egyén az életbiztosítástól eltérı forrásból kívánja megvalósítani a nyugdíjas éveik finanszírozását...128 22. táblázat: A hitelek preferálása a hosszú távú megtakarítások (nyugdíjcélú életbiztosítások) diszpreferenciájával párosul...136 23. táblázat: A hosszú távú befektetési formák preferálása és a nyugdíjcélú életbiztosítással való rendelkezés között párhuzam vonható, mert rendszeres és célzott megtakarítási forma...145 5
1. Bevezetés A biztosítást az 1928-ban kiadott Társadalmi lexikon a következıképpen definiálta: Szerencseszerzıdés, amelyben az egyik fél (biztosított) föltétlenül teljesít, a másik fél csak a biztosítási esemény bekövetkezése esetén (biztosító). Ez a definíció sajátos tendenciára hívja fel a figyelmet. Nem egyértelmően pozitív véleményt sugároz és sajnálatos módon ez nem változott azóta sem számottevıen. A biztosítás lelke a bizalom, és a marketing is erre próbál építeni ebben az üzletágban. Minden biztosító úgy formálja imázsát, hogy közben építeni és erısíteni tudja az ügyfelek bizalmát mind a biztosítás intézményének, mind pedig a biztosítótársaság irányában. Az ügyfél a szerzıdés megkötéséhez gyakran bizalmas adatokat közöl a biztosítóval, bízik abban, hogy az intézmény megfelelıen kezeli, illetve fekteti be a pénzét, végül feltételezi, hogy a káresemény bekövetkezésekor a biztosító valóban teljesíti kötelezettségét, vagyis a kár pénzbeni kifizetését. A biztosítás kötését a magyar ügyfél meglehetısen kockázatosnak találja, és általában alábecsüli biztosítási igényeit. Ezért a biztosításban a marketing feladatok részét képezi többek között az igényteremtés, vagyis a biztosításkötések szükségességének tudatosítása, a következetes eljárás, a legmegfelelıbb tájékoztatás és a biztosítás rendszerének átláthatóbbá tétele az ügyfél számára. A téma iránti elkötelezıdésem már az egyetemi évek alatt kialakult, ahol közgazdászként, pénzügy-biztosítás szakirányon a biztosítási témakörhöz kapcsolódóan rendkívül sok ismeretanyaggal találkoztam, ami megalapozta szakmai érdeklıdésemet. A szakmaiság mellett a biztosítások emberi oldalával munkám során ismerkedtem meg, kezdetben biztosítási üzletkötıként, majd marketing vezetıként. Kutatásaim során egyre több kérdéssel találtam szemben magam, ami arra engedett következtetni, hogy bármilyen okból kifolyólag is, de az ügyfelek és a biztosítók különbözı nézıpontból ítélik meg a biztosítást és a biztosítás intézményrendszerét, nem is beszélve az egyéni szintő biztosítási igények megoldásáról. Természetesen a kutatásaimnak nem célja a különbözı látásmódból adódó problémák, adott esetben konfliktushelyzetek elmélyítése és további problémák generálása, célja viszont mindenképpen, hogy rávilágítsak arra, hogy egy fogyasztó szolgáltató viszonyban, ahol speciálisan hosszútávra szóló fogyasztói döntések születnek és ahol ráadásul a szolgáltatást megtestesítı termék bonyolult matematikai statisztikai (aktuáriusi) módszereken 6
alapul, fontos ismerni azokat a tényezıket, amelyek meghatározzák és befolyásolják az ügyfelek fogyasztói magatartását. Tekintve, hogy ma tudományos értelemben kevesen foglakoznak a biztosításokkal (a szakirodalomban is inkább csak az egyszerőbb, online értékesíthetı módozatok problematikájára találunk példát), másrészrıl pedig a fogyasztói magatartás és a szolgáltatásmarketing szempontjából is a biztosítás egy különleges áru -nak tekinthetı, fontosnak tartom, hogy a dolgozatban rendszerezve mutassam be a magyar tudományos közéletnek az ismereteimet és felhívjam a figyelmet e problémakör társadalmi, gazdasági vetületeire. Olyan munka elkészítésére törekedtem, amely a lehetıségekhez képest a fogyasztói magatartás legtöbb aspektusának figyelembevételével egy olyan modellt alkot és igazol, ami a késıbbiek során nem csupán a biztosítási szektorban, de más hosszú távú döntést igénylı szolgáltatásnál is tesztelhetı, esetleg alkalmazható lesz. A modellhez kapcsolódó négy kutatás során a modell egyes elemeire vonatkozó vizsgálatokat végeztem, amelyek célja a kutatás típusától függetlenül és a mintanagyság korlátainak szem elıtt tartásával a megfogalmazott hipotézisek igazolása vagy éppen elvetése. 7
2. Problémafelvetés A marketing alapvetı szemlélete, hogy az ügyféligényeket helyezi a tevékenység középpontjába. A biztosítás, mint szolgáltatás elvégzése akkor lesz sikeres, ha a biztosítónak pontos ismeretei vannak a biztosítási igényekrıl, a potenciális ügyfelek értékeirıl, céljairól, az ügyfélnek pedig a biztosítási szolgáltatásról és arról, hogy az igényeinek megfelelı problémamegoldást kapta. A biztosítási marketing az élesedı verseny miatt anyagi-pénzügyi okokból is fontos az egyes biztosítótársaságok számára, ugyanakkor a fogyasztók felé a kedveltség elısegítése a cél. A biztosítás egy olyan pénzügyi szolgáltatás, ahol az ügyfél a befizetett díj ellenében kockázatvállalást, biztonsági garanciát és kár esetére fizetési ígéretet kap. Tehát a biztosítást - mint a szolgáltatásokat általában - nem valódi érzékelhetıség jellemzi. A biztosítási szerzıdés megkötésekor az ügyfél a díj folyamatos fizetésére, a biztosító pedig a kockázat átvállalására vállal kötelezettséget. Az ügyfél azonban díjfizetéskor semmiféle érzékelhetı ellenértéket nem kap közvetlenül a pénzéért cserébe, ezért a "termék" értékesítése elıtt a vevı számára kellı és közérthetı magyarázattal, vagyis információval kell szolgálni. Ekkor derül ki, hogy milyen jelentıs a szolgáltatások esetében az igénybevevı és a közvetítı (ügynök, tanácsadó) kapcsolata, hiszen a közvetítı az, aki ezeket az információkat nyújtja, és ha a vevı számára a lényeg túl bonyolult vagy érthetetlen, a vásárlást igen kockázatosnak tartja, úgy el is állhat tıle. A szolgáltatások esetében lényegesen felértékelıdik, sıt esetenként szinte kizárólagos meghatározóvá válik a szolgáltatás értékesítıjének a szerepe. Bár a szolgáltatások nem fizikai természetükbıl adódóan nem tárgyiasulnak, mégis tárgyiasíthatók. A biztosítás ebben a tekintetben a biztosítási szerzıdés formájában materializálódik, így az ügyfél a szolgáltatásra vonatkozó ígéret tárgyi hordozóját vásárolja meg. Éppen ezért az elosztási folyamatba közvetítık is bekapcsolhatók. A biztosítások értékesítésére a biztosítótársaságok többnyire egyszintő (termelı közvetítı fogyasztó) értékesítési csatornát alakítottak ki (Kotler Keller [2006], 617.p). A fogyasztók részérıl a biztosítás-vásárlási döntéshozatal fontos alapanyaga az információ, amely a kommunikáció során jut el a biztosítótól az ügynökön keresztül az ügyfélhez. Az üzleti folyamatok hatékonysága, sikere alapvetıen függ a kommunikációs folyamat sikerétıl. A kommunikációelméletben a kommunikációs folyamat sikerkritériuma a zajmentesség, azonban a folyamat gazdasági értelemben vett hatékonysága 8
szempontjából alapvetıen meghatározó az információ tartalma, tökéletessége. A tökéletes információ azonban nem minden gazdasági (üzleti) folyamatban jelenik meg célként. Ezt a jelenséget írja le a kommunikációelméletben az ún. interperszonális megtévesztés-elmélet, amelynek az alapvetése, hogy egy bizonyos szituációról, személyrıl, tárgyról vagy eseményrıl a kommunikációs folyamat egyik szereplıje több információval rendelkezik, mint a másik, amit jól definiálható érdekbıl nem kíván a másik féllel megosztani. A közgazdasági elmélet ezt a kérdéskört aszimmetrikus információként ismeri (Kovács [2006]). Az információs aszimmetriát 1 teljesen hétköznapi módon úgy lehet megfogalmazni, hogy az eladó jobban tudja, mit ad el, mint a vevı azt, hogy mit vesz meg. Ez a vevıket kiszolgáltatott helyzetbe hozhatja, a biztosítótársaságok (eladók) és az ügyfelek (vevık) között pedig bizalmatlanságot szül, ami alapvetıen információhiányra, vagy a kommunikáció nem megfelelı formájára vezethetı vissza. Hámori ([2003], 85.p) szerint a bizalom és a bizalmatlanság terrénuma tehát egyben a tökéletlen információk és bizonytalanság birodalma is. Denzau és North [1994] szerint ahhoz, hogy racionális döntést hozhassunk, három kritérium teljesülésének kell együtt állnia: egyrészt a döntéshozónak megfelelı minıségő és mennyiségő információval kell rendelkeznie, másrészt érdekeltnek kell lennie az eredményben, tehát az eredmény befolyásolja a döntéshozó egyéni sorsát, harmadrészt pedig a döntés tárgya ne legyen túlságosan komplex és bonyolult. A biztosítások esetében a háromból két feltétel teljesülése meglehetısen kétséges, hiszen még ha az információk tökéletesek lennének is, a biztosítási termékek olyan komplexek és bonyolultak, hogy messze meghaladják egy laikus áttekintıképességét. Mivel a bizalom bizonyos mértékig ezeket a hiányzó feltételeket helyettesítheti, mint az egyik legpozitívabb érzés paradox módon elengedhetetlen feltétele a racionális döntéshozatalnak (Hámori [2003]). Stiglitz [1977] (idézi Málovics et al. [2005]) kifejezetten a biztosítási tevékenységre vonatkozóan foglalkozott a jelenséggel és megállapította, hogy az információs aszimmetria fordított helyzetben is fennáll: az ügyfelek jobban ismerik egyedi kockázataikat, amelyeket igyekeznek eltitkolni a biztosító elıl annak érdekében, hogy kedvezıbb díjjal juthassanak hozzá az adott szolgáltatáshoz. Ezért a biztosítótársaság egy átlagos kockázatnak megfelelı összeget határoz meg díjként. Ez a díj az alacsony kockázatú biztosítottak számára túl 1 Az információs aszimmetria kifejezéssel elıször Akerlof [1970] tanulmányában találkozhatunk, aki tragacsmodelljén keresztül világít rá arra, hogy hogyan boríthatja fel a korlátozott információ a piaci egyensúlyt. 9
magas, így ık kilépnek a veszélyközösségbıl, ezáltal csak a magasabb kockázatú biztosítottak maradnak. Az ı kockázatukat viszont nem fedezik az átlagos biztosítási díjak, így a biztosító ehhez szabja (tehát emeli) a biztosítási díjakat. Ilyen módon megvalósul a kontraszelekció, azaz csak a magasabb kockázatú egyének kötnek biztosítást. Ugyanakkor még egy problémakör üti fel a fejét, amikor az egyénnek nem érdeke a káresemény megelızéséért erıfeszítést tenni, hiszen a biztosító úgyis kifizeti a biztosítási összeget. Ezt a motivációhiányt nevezzük morális kockázatnak (Varian [208] 678.p). Kovács [2006] tanulmányában egy közgazdasági levezetésen keresztül megmutatta, hogy a biztosítási piacon problémát jelenthet az információs aszimmetria jelensége, mivel a biztosítási fedezetet megteremtı díjak kiszámítását a kockázatközösségtıl származó információk alapozzák meg. Ha a fogyasztók oldaláról közelítjük az információs aszimmetria kérdéskörét, akkor a közgazdasági elméletek között jó eséllyel rátalálunk a megbízó ügynök problémára (Gömöri [2001], 46.p). A biztosítás-vásárlási folyamatra vetítve ez azt jelenti, hogy az ügyfél megbízza az ügynököt egy tanácsadási és biztosítási ajánlati tevékenységgel, amiért az ügynök honoráriumot kap (mivel a megbízónak az ügylet valamilyen elınyt jelent). Az információs aszimmetria irodalma megbízónak nevezi a rosszul informált felet, míg ügynöknek (vagy ügyvivınek) a jól informált felet. A biztosítások tekintetében az említett ügynöki honorárium fedezete a biztosítási díjba van beépítve. Ugyanakkor a megbízó nem tudja ellenırizni az ügynöki munka folyamatát, annak minıségét, csak a végeredményt látja. Ez esetben a másik oldalról láthatjuk a morális kockázat problematikáját, tehát azt a kérdést, hogy milyen szerzıdés ösztönözné az ügynököt arra, hogy a megbízó számára legelınyösebb magatartást, erıfeszítést tanúsítsa. Ilyen módon a szolgáltatások sajátosságai megerısítik a személyes kapcsolatok jelentıségét, hiszen a személyes eladás kiváló lehetıséget nyújt a tárgyi érzékelhetıség hiányának és a szolgáltatás megítélése problémájának bizalmi viszony kiépítésével való ellensúlyozására. Ugyanakkor a közvetítık alkalmazásánál megnıhet a negatív eredmény veszélye, amennyiben az ügyfélnek adott információ eltér a biztosító tényleges ajánlatától és az általa teljesíthetı szolgáltatás jellemzıitıl. Ennek eredményeképpen pedig a hosszú távú befektetési döntés meghozatalát követıen a kognitív disszonancia szerepe kiemelkedı. A biztosítások piaca tág szolgáltatási kört ölel fel, amely magában foglalja a vagyonnal és az élettel kapcsolatos kockázatok áthárításának lehetıségeit egyaránt. A 10
szolgáltatási konstrukciók bonyolultságának mértéke teszi indokolttá a személyességet, ugyanakkor a komplexebb termékek rejtik magukban a legtöbb információs kockázatot. Ezért a dolgozat kutatásainak elıre haladtával indokoltnak látszik a vizsgálatokban a termékkör szőkítése, egyúttal a szofisztikáltabb termékek elıtérbe helyezése. Továbbá makrogazdasági szinten a nyugdíjrendszer problematikája és az öngondoskodás szükségessége megalapozza a vizsgálati fókusz ebbe az irányba történı eltolódását. Így jutunk el az általános biztosítással kapcsolatos vélekedésektıl a nyugdíjcélú életbiztosításokra vonatkozó fogyasztói magatartás vizsgálatáig. A fentiekbıl kiindulva megfogalmaztam a dolgozat fı hipotézisét és hozzá a kapcsolódó alhipotéziseket, amelyek a következık: H: Szignifikáns információs aszimmetria áll fenn a lakossági biztosítási piacon a szolgáltatók és az igénybevevık viszonyában. Ez egyrészt az igénybevevık oldalán az azonosítható, ismeret- és kompetenciahiányból eredı információs deficitet, másrészt a két aktor közötti információs diszkrepanciát jelenti. H1: A biztosítók és az ügyfelek különbözıen ítélik meg a jövedelmi helyzet befolyását a személybiztosítás-vásárlási hajlandóságra. H2: A kockázatészlelést a biztosítók úgy értékelik, hogy az ügyfelek nincsenek tisztában az életükkel kapcsolatos kockázatokkal, míg az ügyfelek saját kockázataikon túl a kockázatot elsısorban a biztosítókkal és a tranzakciókkal szemben érzékelik. H3: A családi állapot befolyásoló hatását a biztosításkötésre az ügyfelek és a biztosítók különbözıen látják. H4: A biztosítási szakemberek szerint a fogyasztók életstílusa kevésbé van hatással a személybiztosítás vásárlására, mint az ügyfelek szerint. H5: Az ügyfelek és a biztosítók eltérı ügynöki tulajdonságokat tartanak fontosnak egy biztosítás-vásárlási folyamatban. H6: A hosszú távú befektetési formák preferálása és a nyugdíjbiztosítás-vásárlás közötti kapcsolatot különbözıképpen látják a biztosítók és az ügyfelek. H7: A személyes és az online információk helyzetét a biztosítás-vásárlási folyamatban eltérıen ítélik meg a biztosítási szakemberek és az ügyfelek. H8: Az ügyfelek és a biztosítók szerint különbözı fontosságúak azok a (minıségi és mennyiségi) szempontok, amelyek alapján az ügyfelek meghozzák a személybiztosítás vásárlási döntésüket. 11
Dolgozatom célja tehát, hogy a fogyasztói magatartás tényezıi között keresse az információs aszimmetria okait, és annak feltárása, hogy e tényezık hogyan befolyásolják az ügyfelek biztosítás vásárlási magatartását. A disszertáció elsı részében a biztosítási piac karakterisztikus elemeit ismerhetjük meg, ahol a biztosítás megítélésének alakulását a történelem egyes korszakain követhetjük nyomon, majd ezt követıen bemutatom a biztosítási piac termékét, foglalkozom a nyugdíjrendszer problematikájával (amibe beletartozik a hosszú távú megtakarítások szerepköre is) és megvizsgálom a biztosítás szolgáltatási sajátosságait is. A fogyasztói magatartás irodalmi hátterére építve ismertetem a biztosítási ügyfelek marketing jellemzıit, amelyben kiemelt szerepet kap a kockázat megközelítéseinek beillesztése a fogyasztói magatartás jól ismert aspektusaiba. Kitérek a fogyasztói magatartás új irányaira, a megváltozott fogyasztói szokások, a trendek és ellentrendek szerepére. A dolgozat második nagy egysége a kutatási modellt megalapozó vizsgálatokat mutatja be: a személyes kapcsolatok közmegítélés-alakító képességére vonatkozó ügyfélbeállítódás vizsgálatát és annak eredményeit, valamint a TGI adatbázis célzott másodelemzésének eredményeit, amely a családi viszonyok, a kockázati személyiség, a jövedelmi helyzet és a pénzzel kapcsolatos beállítódás szerepét vizsgálta a biztosítási termékek vásárlásában. E fenti két kutatás szolgál a modell elızményeként, ezek eredményei kirajzolják a személybiztosítás típus választás objektív és szubjektív feltételrendszerét. A dolgozat harmadik részében a modell alátámasztására további kvantitatív kutatás készült, amelynek a fókuszába az életstílus-változók, további a pénzzel kapcsolatos beállítódás-változók, valamint az ezek által meghatározott vásárlási szokások kerültek. Az ügyféloldali vizsgálatok eredményei közül pedig a legmarkánsabbakat biztosításértékesítési vezetıkkel szembesítettem egy Delphi módszeres szakértıi panelvizsgálat keretében, tekintettel arra, hogy a szakma nem mentes a benne dolgozók sztereotip meglátásaitól. 1. ábra: Az értekezés felépítése Forráskutatás A kutatási modell elızményei: Kérdıíves vizsgálat (2004) TGI másodelemzés (2005) MODELL A modell alátámasztására irányuló kutatások: Kvantitatív kutatás (2006) Szakértıi Delphi (2008-2009) 12
3. A vizsgált piac karakterisztikus elemei 3.1. Biztosítástörténet A magyar biztosítási piac, intézményrendszer alakulásának története egyben fémjelzi a biztosítások megítélésének és a biztosítási kultúra (ki)alakulását is. A magyar történelem különbözı korszakaiban a társadalmi, gazdasági viszonyok sajátosságai rányomták bélyegüket e pénzügyi területre és ezáltal az emberek biztosításokkal szembeni attitődjére is. A biztosítás alapgondolata már a nagyon kezdetleges társadalmi formákban is fellelhetı. A természet rákényszeríttette az embert, hogy a közösség tagjait hasonló módon fenyegetı veszélyek következményei ellen összefogással védekezzenek. Ennek alapját az képzi, hogy nem ismerjük a jövıt, cselekedeteink jövıbeli hatását, így a jövı bizonytalanságai ellen közösen kell védekezni, vagyis a biztosítás vezéreszméje az emberi szolidaritáson alapuló kockázatviselés. A Magyar biztosításügy elsı csiráit már a XIV. század elején megtaláljuk. Céhek, szakmai érdekvédelmen alapuló csoportosulások alakultak ki, amelyekben tagdíjakat szedtek egymás megsegítésére, keresıképtelenség idejére, temetkezési segélyre, özvegyek, árvák támogatására, stb. A XVIII. század közepén már biztosításszerő tömörülések alakultak, jobbára segélypénztárak (ún. tőzpénztárak) és segélyegyletek formájában. A XIX. század elején az ország gazdasági elmaradottsága következtében a biztosításügy csak lassan fejlıdött és nagyobb méreteket nem öltött. Hazánkban elsıként két osztrák biztosító intézet kezdte meg mőködését, Magyarországon a biztosítás terjesztését. A legjelentısebb volt a Triesti Általános Biztosító Társulat, amely 1832-tıl mőködött, és csak egy-egy szőkebb biztosítási szükséglet kielégítésére vállalkozott. 1857-ben alakult meg az Elsı Magyar Általános Biztosító Társaság. E társaság sokáig fontos szerepet játszott hazánkban és jelentıs fordulópontot jelentett a magyar biztosításügy történetében. Az elsı világháború után a területi veszteségek és az emberáldozatok egyaránt megrázták az országot és a biztosítási piacot is mind a vagyon, mind az életbiztosítások tekintetében. 1919-ben valamennyi biztosítóintézet részvételével megalakult a Biztosító Intézetek Országos Szövetsége, amelyhez több mint 60 biztosítótársaság csatlakozott. (S.n.: Biztosítástörténet, www.mabisz.hu) 13
A húszas, harmincas években a hazai biztosítottak külföldi pénznemben kötötték életbiztosításaik jelentıs hányadát (73%). A belsı infláció elleni védekezés és a gyilkos gazdasági verseny volt az oka az elsısorban dollárban kötött biztosítási ügyleteknek. A gazdasági világválság hatására azonban devalváció lépett fel, ami nálunk 40%-os árfolyameséshez vezetett. Ráadásul hazánkban az egyik legjelentısebb állománnyal rendelkezı biztosító, az osztrák Phönix is csıdbe ment, amely mintegy 50%-os díjtartalékhiányt eredményezett. A gazdasági világválság után ismét egy fellendülés volt tapasztalható, aminek a II. világháború vetett véget. A második világháború után hatalmas csapás érte a magyar biztosítási piacot, hiszen a Szovjetunió megkapta a hazánkban mőködı külföldi (német, olasz, osztrák) biztosítók részvénypakettjeit. A bankszférával együtt a biztosítás is államosításra került és megkezdte monopolisztikus munkáját az Állami Biztosító Nemzeti Vállalat. Közben megjelent egy miniszterelnöki rendelet, amely a háború elıtti aranypengıs biztosítások valorizálását ígérte, de soha nem lett beváltva ez az ígéret. Az ÁB költségvetési kapcsolatai egyre szorosabbak lettek, a biztosító a központi elosztási rendszer egyik csatornájává vált, hiszen a PM Biztosítási Fıigazgatóságaként is mőködött. Uniformizált és tipizált, de igen alacsony díjú biztosításokkal próbálta az igényeket kielégíteni, ami nagyon attraktív telítettségi adatokat eredményezett. 1986-ban kezdıdött meg a biztosítás privatizálása és a külföldi tıke dinamikus beáramlása is, azonban a kétszámjegyő infláció megjelenése aggodalomra okot adó helyzetet teremtett. A díjak folyamatosan emelkedtek és a közvélemény ezt a profitéhes biztosítók számlájára írta. Egyes rétegek már nem tudták követni a díjak emelkedését. A bankszférában és a befektetési piacon bekövetkezett anomáliák és csıdök tovább rontották a biztosítás közmegítélését és bizalmatlanná tették az embereket a pénzügyi szolgáltatások iránt, pedig a biztosítási piacot a negatív helyzet elkerülte. A szolgáltatások színvonala azonban- ami alapján a lakosság képet alkot az egész piac minıségérıl - nem javult. A közmegítélés változására az utóbbi idıben a bizalom erısödése jellemzı és ez tükrözıdik az életbiztosítások számának néminemő emelkedésében is. (Trunkó [1996]; Horinka- Luttenberger [2005]) A 90-es években a biztosítás értékesítésére a házalás volt a jellemzı, bárki lehetett üzletkötı. Habár az állam igyekezett valamiféle biztosítási kultúrát teremteni, de csak azt sikerült elérni, hogy az üzletkötıi munkát a lehetı legnegatívabban ítéljék meg. 14
Az ügyfelek kevésbé voltak kimőveltek e tekintetben, nem mindenki volt tisztában azzal, hogy a biztosítás mirıl szól. Az ismerısök kézrıl kézre adták a képviselıket, és ha az kellıen rámenıs volt, akkor sikeres tudott lenni. Ehhez még hozzájárult az a tény is, hogy az akkoriban Magyarországon megjelent unit-linked típusú biztosításokkal a nem túl szakképzett ügynökök akarva-akaratlanul félrevezették az ügyfeleket. Mivel ez a biztosítás típus szorosan összefügg a tızsde mőködésével, ha a tızsdeindexek magasan voltak, akkor magas hozamot ígértek, holott ık sem tudták garantálni, hogy ez a jövıben is így lesz. Kihasználva az ügyfelek naivitását, viszonylag könnyő pénzszerzésnek bizonyult a biztosítások értékesítése, csakhogy a képzetlen üzletkötık a biztosítótársaságok és a biztosítási piac negatív megítélését idézték elı. Ekkor még a biztosítás a szükséges rossz kategóriába tartozott. 1998-as nyugdíjreform óta a biztosítás az elıtakarékoskodást is megtestesíti. Az elıgondoskodás fontos: nem a megmaradtat kell biztosításra költeni, hanem elsıször önmagunkról, a jövınkrıl gondoskodni, majd ezt követıen lehet minden más fogyasztásra költeni. Ehhez paradigmaváltásra van szükség az emberek fejében. A biztosítóknak kell a másik 50%-ot e cél eléréséhez hozzátenni, úgy hogy olyan embereket képeznek és foglalkoztatnak, akik képesek megfelelni az ügyfél oldaláról érkezı elvárásoknak. Ha ez a két dolog együtt van, akkor elérhetı az az attitődváltás, ami a Nyugat-európai országokban már sokkal természetesebb. 2. ábra: Biztosítók száma Magyarországon 1920-2001 70 60 50 40 30 20 10 0 1920 1936 1941 1945 1949 2001 Forrás: Dr. Trunkó Barnabás - Brokernet Big Decade [2001] http://www.brokernet.hu 15
3.2. A biztosítási piac terméke Az ember egyszerre törekszik biztonságra és kockázatvállalásra, hiszen bizonyos vonatkozásban mindenki kockáztat, másrészt biztonságra vágyik és törekszik is a biztonság elérésére. Az emberi tevékenységek sora jár kockázattal, mégpedig többféle veszéllyel, illetve többféle nyerési lehetıséggel. Zoltayné ([2002], 454-473.p) a Renn [1992] által kidolgozott taxonómiát alapul véve a kockázatok megközelítését az alábbiak szerint osztályozza: Technikai közelítések szerint a nemkívánatos események a berendezések vagy rendszerek meghibásodása következtében az emberre és a környezetre gyakorolt negatív fizikai kémiai biológiai hatások, [ ] ahol a kockázat nagyságát a valószínőséggel súlyozott negatív hatásokkal mérjük (Zoltayné [2002], 455.p). A technikai közelítés lényege az egyes tevékenységek kockázatának minimalizálása, tipikus számítási módszereit, modelljeit például a biztosítás szakterületén alkalmazzák. E közelítéssel szemben megfogalmazott kritikák azt emelik ki, hogy itt is érvényesül a szakértık szubjektivitása, mivel nem létezik objektív kockázatértékelés. Közgazdasági közelítések a kockázatot annak következményeivel való elégedettség elégedetlenség összefüggésében írják le és a nemkívánatos következmények várható (negatív) hasznosságaként határozzák meg. E közelítések lényege a társadalom hasznának maximalizálása, vagyis a rendelkezésre álló erıforrások leghatékonyabb elosztásával az elınyök megırzése mellett a kockázatok csökkentése. Pszichológiai közelítések bevezetik a szubjektíven elvárt kockázat fogalmát. A pszichológiai kutatások egyik irányzata azt vizsgálja, hogy hogyan befolyásolják az észlelt kockázatot az egyes kockázatos tevékenységek vagy helyzetek különbözı kontextuális sajátosságai. Szociológiai és antropológiai közelítések közös elıfeltevése, hogy a kockázatokról alkotott ítéleteket a (z elsıdleges) referenciacsoportok közvetítik. A kultúrantropológiai közelítés abból indul ki, hogy a társadalmak a kockázattal szembeni problémamegoldásként kidolgozták az intézményrendszert, valamint a kockázat kulturális reprezentációját, amelyet az intézményrendszer érdekeinek megfelelıen alakít. 16
Horinka Luttenberger ([2005], 24.p) szerint a biztosítás egyik feladata, hogy megteremtse anyagi téren a veszély és a biztonság optimális egyensúlyát az egyén, a társadalom és a gazdaság életében. A kockázatot ık úgy definiálták, hogy az a lehetıség, hogy a bizonytalanság kedvezıtlen, negatív következménnyel (kárral) jár. A kár tehát egy esemény pénzben kifejezett kedvezıtlen kimenetele, vagyis anyagi veszteség. Banyár ([1994], 12.p.) a fenti definíciót kiegészítette azzal, hogy a kockázat az a tendencia, hogy egy vizsgált folyamat tényleges kimenetelei különbözhetnek az elıre várt kimeneteltıl. A két definíció alapvetıen abban különbözik egymástól, hogy amíg az elsı értelmezésben szereplı kockázatot mindenki próbálja elkerülni, azaz a negatív következményekkel szemben biztonságra törekszik, addig a második értelemben vett, nyerési lehetıséget is magában rejtı kockázatot sokan keresik. Szabó Farkas [2000] megkülönböztet objektív és szubjektív kockázatokat. Az objektív kockázatok körébe sorolják a rövid távon várható, statisztikai adatokkal alátámasztható hatásokat, míg a szubjektív kockázatok értékelése a hosszú távú döntések esetében jut fontos szerephez, amikor az ok-okozati kapcsolatokat legfeljebb csak becsülni lehet. (Horinka Luttenberger [2005], 24-26.p) az alábbi szempontok szerint csoportosítják a kockázatokat: Tiszta vagy biztosítható kockázat, amikor vagy kár következik be vagy fennmarad a kiinduló állapot. Ezen belül abszolút (amikor a biztosítási esemény biztosan bekövetkezik, pl: haláleset) és relatív (amikor a biztosítási esemény nem biztos, hogy bekövetkezik, pl: viharkár) kockázatokat különböztetünk meg. Spekulációs kockázat esetében a bizonytalanság pozitív kimenetelő is lehet, tehát három esélyes: veszteség, nyereség vagy visszaáll kiinduló állapot. Aktív és passzív kockázatot különböztetünk meg a döntéshozatallal kapcsolatban: az aktív kockázat egy tudatosan vállalt kockázat, míg a passzív kockázat a döntések lehetséges velejárója (pl: környezetvédelmi). A kapcsolódó gazdasági egységek szerint a termelıi illetve a fogyasztói szféra kockázatairól beszélhetünk Az érintett személyeket tekintve lehet saját érdeket érintı vagy harmadik személy érdekét érintı kockázat. Idıhorizont tekintetében rövid-, közép-, és hosszú távú kockázatokat különíthetünk el. 17
Nagyságrendjük szerint beszélhetünk katasztrófakockázatról, nagykockázatról, közepes és kis kockázatról. Elıfordulási gyakoriság alapján a kockázatok lehetnek tömegesen elıforduló vagy egyedi kockázatok. A biztosításügy a fenti kockázatok közül a tiszta kockázatokkal foglalkozik, azon belül személyes, vagyoni és felelısségi kockázatokat különítünk el. A biztosítás célja, hogy a kockázatok negatív következményeit kivédje, azokat enyhítse, vagyis a biztonság megteremtésének egy módszere, egyfajta kockázatkezelési stratégia, ahol a kockázattal való szembeszállás veszélyközösségek szervezésével történik. A veszélyközösségek szervezıje a biztosító, veszélyközösség tagjai pedig a biztosítottak, akik kockázatuk átvállalásáért a biztosítónak elıre megfizetik a biztosítási díjat, amely tulajdonképpen a veszélyközösség tagsági díja. A biztosító elıre felméri a kockázat mértékét, ez alapján fıként múltbéli adatokra alapozva - megállapítja és beszedi a kockázat ellenértékét, a kockázat realizálódása esetén pedig szolgáltat. (Banyár [1994]; Farkas Szabó [2003]; Horinka Luttenberger [2005]). Mindezek alapján Banyár József a következı definíciót fogalmazta meg: A biztosítás a kockázatfelosztás statisztikai módszerén alapuló pénzalapképzés a hozzájárulást fizetı veszélyközösségi tagok jövıbeni, esetleges és felmérhetı szükségleteinek a kielégítése céljából. (Banyár [1994], 21.p.) A biztosítások csoportosításának többféle lehetséges aspektusa létezik, témám szempontjából azonban csak a biztosítás tárgya szerinti felosztással foglalkozom, amely szerint léteznek személy- és vagyonbiztosítások. A személybiztosítások az egyének életével, egészségével, testi épségével szemben veszélyt jelentı kockázatok anyagi következményei ellen nyújtanak védelmet, ennek megfelelıen a személybiztosítások tovább bonthatók élet-, betegség- és balesetbiztosításokra. Az életbiztosításokon belül a szolgáltatás jellege szerint az alábbi biztosítástípusokat különböztetjük meg (Banyár [1994], 23-25., 41-48. p.; Asztalos [1997], 314-334. p.; Adorján et.al. [2005]): Kockázati (haláleseti) biztosítás: a biztosító kötelezettségvállalása arra, hogy a biztosított elhalálozása esetén szolgáltat, vagyis a biztosított biztosítási tartamon belüli halála esetén az elıre meghatározott biztosítási összeget a kedvezményezett részére kifizeti. Amennyiben a biztosított a tartam végén életben van, a biztosítónak nincs térítési kötelezettsége, tehát a biztosítás kifizetés nélkül megszőnik. 18
Elérési biztosítás: a biztosító arra vállal kötelezettséget, hogy ha a biztosított a biztosítási tartam lejáratakor életben van, akkor részére (vagy kedvezményezettje részére) a biztosítási összeget kifizeti. Ha a biztosított a tartam közben elhalálozik, úgy a biztosítás kifizetés nélkül megszőnik. Járadékbiztosítások: meghatározott tartam alatt befizetett díjakból (vagy egy összeg egyszeri befizetésével) feltıkésülı és meghatározott rendszerességgel kötelezı visszajuttatású biztosítás. Ezek kombinációi: - Vegyes biztosítás: az elérési és a haláleseti biztosítás kombinációja, technikailag a kettı összege. Egyesíti magában a két fı biztosítási fajtát és azok céljait: elérés esetén az öngondoskodást, halál esetén a hátramaradottakról való gondoskodást. - Nyugdíjbiztosítás: a nyugdíjbiztosítások tartama két szakaszra bontható. Az elsı szakasz a tıkegyőjtés a nyugdíjba vonulásig tart, ahol általában egy vegyes biztosítás funkcionál nagy elérési összeggel, a második szakasz a nyugdíjba vonulással kezdıdik, ahol egy járadékbiztosítás kezd mőködni. Befektetési egységhez kötött (unit linked) biztosítás: ennél a biztosítás típusnál a megtakarítási rész elkülönített, befektetett alapba kerül (emiatt mindenki csak a saját megtakarításának hozadékhoz juthat hozzá és a biztosítottak közti osztozkodás, újraelosztás sem jöhet létre). A unit-linked biztosítás úgy tekinthetı, mint a hagyományos (kockázati, elérési, vegyes, járadék) biztosítások általánosítása, mivel a hagyományos biztosítások sok megkötöttségét feloldva, azokat rugalmasan választhatóvá és változtathatóvá tették. 3.3. A pénzügyi intézményrendszer és a nyugdíj problematikája Az intézmények keretet szabnak, és iránymutatást adnak a társadalom tagjai számára a döntéseikben, a cselekvéseikben, így játszanak szerepet a gazdasági növekedésben. E keretek és a mögöttük meghúzódó intézmények hatással vannak a beruházásokra, a megtakarításokra, a technikai innovációk alkalmazására és ezáltal a versenyt inspirálhatják vagy korlátozhatják. Tehát az intézményi keretektıl függıen a beruházások nagysága, a megtakarítások mértéke különbözı lehet. Az intézmények kiemelkedı fontossággal bírnak, 19
ez azonban nem jelenti azt, hogy például az állam, mint intézmény meg tudná határozni a gazdasági növekedés ütemét (hiszen a beruházási és a megtakarítási döntéseket nagyrészt a vállalatok illetve a társadalom tagjai hozzák meg), csupán jó keretet képes biztosítani. Ennek egyik formája az adóterheken keresztül megnyilvánuló ösztönzı vagy éppen fékezı hatás. Ha az adóterhek magasak, akkor az túlméretezett állami tevékenységre utal, ami megnövelheti a szürkegazdaság kialakulásának valószínőségét. Mivel a szürkegazdaságban az adóelkerülés széles körben alkalmazott megnyilvánulási forma, amely egyrészrıl a legális gazdaság adóterheinek növekedését okozza, másrészrıl pedig a közmorálra gyakorol negatív hatást. Az adóelkerülés az intézményrendszerrel szemben tanúsított általános magatartást sodorja válságos helyzetbe. A gazdasági növekedés folyamatában a fejlett pénzügyi intézményrendszer kiemelkedı szerepet játszik, hiszen ezen keresztül bonyolódik le a megtakarítások begyőjtése és kihelyezése, amelynek hatékonysága kulcsszerepet tölt be a növekedési folyamatban. A pénzintézetek helyzetükbıl adódóan képesek az összegyőjtött forrásokat a pénzpiaci és tıkepiaci tranzakciók segítségével nagyobb hatékonysággal közvetíteni, mint az állam. (Erdıs [2003], 132-141.p) 3.3.1. Nyugdíjrendszerek Magyarországon A nyugdíj rendszeres idıközönként, az élet végéig (élethossziglan) pénzben fizetett járadék (életjáradék) a megélhetés, az életfenntartás biztosítására. A nyugdíjra elméleti megközelítésben azért van szükség, mert elkövetkezik/elkövetkezhet az az életidıszak, amikor az ember életkorának elırehaladott volta miatt alkalmatlanná válik arra, hogy megélhetésérıl, életfenntartásáról saját munkájával, keresıtevékenységével gondoskodjon. [ ] A nyugdíj az öregkor megélhetést, életfenntartást biztosító jövedelme. (Németh Gy. [2003], 51.p) Az öregedés folyamatának sokféle gazdasági következménye van, mind a társadalom egészét, mind az egyes emberek életét tekintve. A legnagyobb, makrogazdaságilag legfontosabb intézmény azonban, amelyet ez a folyamat érint, a nyugdíjrendszer. A 1990-es években Magyarországon érvényben lévı nyugdíjrendszer felosztó-kirovó jellegő volt, amelyben az államháztartáson belül nem kerültek elkülönítésre a nyugdíjas lakosság korábbi társadalombiztosítási járulékai, ami azt jelenti, hogy az állam a nyugdíjasok nyugdíjjáradékait az aktív korú lakosság mindenkori befizetéseibıl finanszírozza. A társadalombiztosítás által fizetett nyugdíjakat az utolsó munkában töltött 20
évek jövedelmének százalékában határozták meg, így nem vették figyelembe egy adott nyugdíjas esetében a szolgálatban töltött évek során ténylegesen befizetett járulékok összegét. Ezáltal, valamint a maximális és minimális nyugdíj meghatározásával a rendszer alapjaiban véve a szolidaritás és nem a feltétel nélküli igazságosság elvét tükrözi. A nyugdíjrendszer megreformálást mindazonáltal nem kifejezetten ez a probléma vetette fel, hanem közrejátszott az a tény is, hogy a társadalombiztosítás hosszú távú finanszírozhatósága megkérdıjelezıdött. A tapasztalatok szerint a fiatalok tanulóévei (amikor nem fizetnek járulékot) egyre elnyúlnak, az átlagéletkor várhatóan nıni fog és kérdéses, hogy magas munkanélküliség mellett meddig tartható fenn a viszonylag magas nyugdíjkorhatár. A nyugdíjas korú lakosság népességen belüli aránya egyre növekszik, ami egyben azt is jelenti, hogy az aktív korú lakosság aránya fokozatosan csökken, ennek eredményeként várhatóan folytatódik az a tendencia, hogy egyre kevesebb dolgozónak kell eltartania egyre több nyugdíjast és ez mind nagyobb terhet ró az államháztartásra, így elkerülhetetlenné vált egy többpilléres, az öngondoskodáson alapuló, ún. tıkefedezeti nyugdíjrendszer bevezetése. A többpilléres tıkefedezeti rendszer elsı pillére továbbra is a társadalombiztosításból származó öregségi nyugdíj, a második pillért a magánnyugdíjpénztárak jelentik, a harmadik pillért pedig az egyéni gondoskodás adja. A magánnyugdíjpénztári rendszerben való részvétel 35 éves korig minden pályakezdı számára kötelezı vagy önkéntes döntés alapján lehet tag az, aki nem pályakezdı, de még nem töltötte be a 30 évet. A szolgáltatást csak az állami nyugdíjjal egyidejőleg, nyugdíjasként lehet igénybe venni. A magánnyugdíjpénztári tagdíjat a mindenkori bruttó bér, a járadék mértékét pedig a felhalmozási idıszak alatti befizetések összege és a pénztárak által realizált hozam határozza meg. A magánnyugdíjpénztári megtakarítás nem jelent többletkiadást, csak átcsoportosítást. Jelenleg Magyarországon nyugdíjbiztosításként kötelezıen a bruttó bér 9,5%-ának megfelelı összeg fizetendı. A magánnyugdíjpénztári tag ebbıl 8%-ot tesz félre havonta nyugdíjpénztári számláján, 1,5% pedig az állami társadalombiztosításba kerül. Ilyen módon a munkabérbıl levont, és az évek alatt felhalmozott tagdíj a nyugdíjcélú megtakarításának az alapja. A pénztár a tag befizetéseit befekteti, a befektetések hozamait pedig a tag egyéni számláján jóváírja, így valósítva meg a tıkefedezeti elven való mőködést. Az egyéni gondoskodási pillér alapvetıen két megtakarítási formát takar: az önkéntes nyugdíjpénztári rendszert és a nyugdíjcélú biztosítások rendszerét. E két pillér ahogy a 21
neve is mutatja önkéntes alapon mőködik, tehát az önkéntes nyugdíjpénztárba történı belépésrıl illetve nyugdíjcélú biztosítás kötésérıl az egyén szabadon dönthet. 2 3.3.2. A magyar öngondoskodás sajátosságai Az 1998-as nyugdíjreform lényegesen átalakította a magyar nyugdíjrendszert. A reformot megelızıen heves viták bontakoztak ki a nyugdíj helyzetét illetıen, amelyek középpontjában nem csupán az egyre öregedı népesség állt, hanem az a tény is, hogy a magyar lakosságon belül csekély a nyugdíjjogosultságot szerzık számossága, valamint alacsony a foglalkoztatottság mértéke. A nyugdíjreform kapcsán a legjelentısebb változást az idézte elı a lakosság életében, hogy önálló döntést kellett hoznia a késıbbi nyugdíjáról és az öngondoskodás kérdésében állást kellett foglalnia. Az egyéneknek arról kellett dönteniük, hogy átlépnek-e az új tıkefedezeti elven mőködı rendszerbe és a nyugdíjuknak csupán egy része kerül az elsı pillér keretében kifizetésre vagy maradnak a régi rendszerben és teljes egészében a társadalombiztosítástól számítanak nyugdíjra. A megreformált rendszert már a kezdet-kezdetén sok kritikával illették, mivel számos tisztázatlan kérdést hagyott maga után. Az egyik ilyen probléma a nemek nemmegkülönböztetésének a kérdése. A hagyományos társadalombiztosítási rendszerek ugyanis nem teszek különbséget a nemek között, ami ekvivalens azzal, hogy azonos szolgálati idıvel és azonos bérrel rendelkezı nı és férfi azonos nyugdíjra tarthat számot. Azonban a nık és a férfiak várható továbbélési valószínősége közti különbség problematikája a magánnyugdíjpénztári egyéni számlák esetében, a nyugdíjjáradék folyósításakor a felszínre kerül. További kérdéseket vet fel, hogy az 1997. évi LXXXII. törvény nem fogalmazza meg egyértelmően a felhalmozott tıke járadékra váltásának mikéntjét (Ágoston Kovács [2007b]). Ezért a tıkefedezeti rendszer keretében nyugdíjba vonulók nyugdíjjáradékainak szolgáltatása, annak minıségi és színvonalbeli kérdései további kutatási témákat irányoznak elı a következı idıszakban (Erdıs [2007]). A klasszikus közgazdasági elméletek és modellek alapvetıen az egyénre, mint racionális és tökéletesen informált szereplıre tekintenek. Simonovitsnál [2004a], [2004b] a nyugdíjjáradék optimális formulájának levezetésekor szintén racionális döntéshozóként jelenik meg az egyén olyannyira, hogy fennáll az aszimmetrikus informáltság ténye is az egyén javára az állammal szemben. Ez azt jelenti, hogy mind az állam, mind pedig az egyén ugyanazzal az információval rendelkezik az egyén várható élettartama tekintetében, 2 http://www.privatbankar.hu/html/bef/600.php 22
viszont csak az egyén ismeri az egyéni munkaáldozat mértékét. Ezáltal a rövidebb várható élettartammal rendelkezı egyének fogják finanszírozni a hosszabb ideig élık nyugdíját. Banyár Mészáros [2004] viszont azt az álláspontot képviselik, hogy az egyén nem feltétlenül képes arra, hogy saját rövid és hosszú távú érdekeit figyelembe véve intertemporális döntést hozzon, ezért az államnak kell egyfajta kényszerítı magatartást tanúsítania. Ágoston Kovács [2007a], [2007b] egy telefonos kérdıíves megkérdezés keretében vizsgálták az egyes öngondoskodási formák, így a nyugdíjpénztárak, biztosítási termékek ismertségét, emellett arra törekedtek, hogy az egyes demográfiai jellemzıkkel (életkor, foglalkozás, iskolázottság, településtípus) való összefüggéseket is megismerjék. Kutatásuk eredményeképpen, a 18-62 éves budapesti lakosságot reprezentáló minta alapján kimutatták, hogy a lakosság eltérı mértékben ismeri és használja a pénztári és biztosítási szektor termékeit. A válaszadók 29%-a semmilyen öngondoskodási formában nem tag, 35%-ot tesz ki azok aránya, akik mindössze egy, 36%-ot pedig azoké, akik több formában gondoskodnak önmagukról. A magánnyugdíjpénztárak ismertsége szinte teljes körőnek mondható, viszont a tagság aránya alig haladja meg a 40%-ot. A magánnyugdíjpénztárak tagjai és az életbiztosítással rendelkezık döntıen a 30-50 év közötti életkorúak, társas kapcsolatban élnek, alkalmazotti státusban (munkavállalóként) dolgoznak, és jellemzı rájuk, hogy az átlagosnál jobb egészségi állapotnak örvendenek. A nyugdíj-kiegészítés céllal életbiztosítást vásárlók legnagyobb hányada a nyugdíj elıtt álló korosztály, zömében nık. Saját megtakarítással elsısorban a vállalkozók, a nem dolgozók és a 30 éves kor alatti egyedülálló lakosok rendelkeznek. A megkérdezettek pénztárválasztására a munkaadónak vagy könyvelıjének ajánlása (44%-71% között) van a legnagyobb hatással, az életbiztosítási döntésüket pedig elsısorban családi/baráti ajánlás (39%) alapján hozzák meg. A biztosító tanácsadója/ügynöke csupán a válaszadók 29,5%-ának öngondoskodási szokásaira volt ráhatással. E kérdıíves megkérdezés eredményei azt mutatják, hogy a lakosság pénzügyi ismeretei még jelentısen bıvíthetık, és az öngondoskodás mértéke is (ennek megfelelıen) elmarad az egyéni elvárásoktól. Mindebben a biztosítók és pénztárak tanácsadóinak/ügynökeinek jelentıs szerep tulajdonítható, munkájuk, képzésük, hatékonyságuk javításával segíthetik az öngondoskodási formák lakosság körében való kiterjesztését (Ágoston Kovács [2007a]). 23