»1«VÖRÖSMARTY MIHÁLY ÉLETE ÉS MUNKÁSSÁGA (1800-1855) Jelentősége: Életműve, akár a reformkor: indulás a szabadság felé, lobogás, majd vissza a mélybe ám őrizve a lángolás visszfényét. Költészetét a romantikus jegyek, a vallásos jelleg, a belső lelki folyamatok ábrázolása, a dicső múlt és a sivár jelen szembeállítása jellemzik. Életpályája: 1800. december 1-jén született a Fejér megyei Pusztanyéken, köznemesi családból. Apja gazdatiszt volt. 1811-ig otthon tanult, azontúl a ciszterciek székesfehérvári, majd 1816-ban a kegyesrendiek pesti gimnáziumában. 1817-ben apja meghalt. Az özvegy kilenc gyerekkel maradt egyedül. Vörösmarty a család eltartására nevelőséget vállalt a Perczel családnál. 1817 őszén beiratkozott a pesti egyetemre. 1820-ban a Perczel család Tolna megyében fekvő, börzsönyi birtokára költözött, s magánúton folytatta jogi tanulmányait. 1822 őszén lemondott állásáról, s Görbőre ment Tolna megye alispánjához, hogy megszerezze jogi gyakorlatát. Ennek befejeztével átvette a Perczel fiúk nevelését, velük Pestre ment, s felesküdött a királyi táblához. A reformkor szellemében nevelte tanítványait (Perczel Mór később a forradalom jelentős alakja s honvéd tábornok lett). A költő beleszeretett tanítványai nővérébe, Perczel Etelkába. Érzelmeit nem vallotta meg, mert társadalmi helyzetük annyira különbözött, hogy Vörösmarty nem kérhette meg az előkelő lány kezét. A versírással kora ifjúságától foglalkozó Vörösmarty 1825-ben országos hírre tett szert Zalán futása c. művével. Költői tervei visszariasztották az ügyvédi pályától. 1826-ban megvált állásától, de tapasztalnia kellett, hogy Magyarországon még nehéz megélni az irodalomból. Folyóiratot szerkesztett, műfordításokat készített, bírálatokat írt, az 1837-ben megnyitott pesti állandó magyar színházat darabbal látta el.1843-ban vette feleségül Csajághy Laurát. Az 1848-as forradalom előkészítésében nem vett részt közvetlenül, de ügyével azonosította magát, a szabadságharc bukása pedig összetörte lelkét. Bujdosni kényszerült. Miután kegyelmet kap, gazdálkodásba fog a Fejér megyei Baracska községben, majd szülőfalujában. Szűkösen él, kedélye levert, s a betegség hamarosan leveszi lábáról. Emiatt kénytelen Pestre költözni. Itt hal meg 1855. november 19-én. Temetése az önkényuralom elleni tüntetéssé válik: húszezren jelennek meg a sírjánál. Zalán futása Mint a nagy romantikusok, Vörösmarty is lírai alkat volt, de a hajlamaitól távolabb eső műfajokat is lírai hangnemnek rendelte alá. Képzelete azt tette lehetővé, hogy hirtelen megvilágosodásszerű látomásokban érzékelje a világot. Nyelvteremtő ereje lelkiállapotoknak: elégikus tűnődésnek vagy belső megrázkódtatásnak a kifejezésében talált magára. A Zalán futása (1825), tíz énekből álló költemény. Műfaja eposz (lírai túlsúllyal), hexameterben íródott s hangneme elégikus. Bár honfoglalási eposzt vártak tőle, ő elégikus töredékek laza füzérét adta. A cím is jellemző: Vörösmarty Zalán futását énekli meg, s nem Árpád diadalát. Nem a harc felemelő, hanem a halál rettenetes voltára esik a hangsúly: Csongor és Tünde A Csongor és Tünde az egyetlen maradandó értékű mű, melyet Vörösmarty a drámai költészet terén hozott létre. (Korábban előadhatatlan drámai költeményeket, később végzetdrámákat írt. Az előbbiek megalkotásakor Shakespeare nyelvének gazdagsága igézte meg, az utóbbiakat a francia romantika képviselőinek ösztönzésére készítette.) A mű mesejáték.
»2«A Csongor és Tünde Gyergyai Albert Árgirus historiája c., 1600 körül keletkezett verses műve nyomán készült, de a széphistórián kívül más műfajjal is tart rokonságot (középkori misztériumjátékok, népmesei elemek). Történése s szereplői emlékeztetnek a varázsmesére és a középkori színművekre. Csongor nem egyénített jellem. Célja igen általános: a boldogságot keresi. LÍRÁJA A HARMINCAS ÉVEKBEN Szózat, A Guttenberg-albumba A harmincas években a költő két szinten ábrázolt értékveszteséget az emberi életben: a nemzeti s az egyéni lét szintjén. E kétféle veszteséget minőségileg különbözőnek mutatta. A Szózatban (1836) nem belső rothadás végez a magyarsággal, hanem külső ellenség. A Késő vágy (1839) ezzel szemben belső kiüresedést tulajdonít az egyénnek. Hazádnak rendületlenűl Légy híve, oh magyar; Bölcsőd az s majdan sírod is, Mely ápol s eltakar. A nagy világon e kivűl Nincsen számodra hely; Áldjon vagy verjen sors keze; Itt élned, halnod kell. Ez a föld, melyen annyiszor Apáid vére folyt; Ez, melyhez minden szent nevet Egy ezredév csatolt. Itt küzdtenek honért a hős Árpádnak hadai; Itt törtek össze rabigát Hunyadnak karjai. És annyi balszerencse közt, Oly sok viszály után, Megfogyva bár, de törve nem, Él nemzet e hazán. Még jőni kell, még jőni fog Egy jobb kor, mely után Buzgó imádság epedez Százezrek ajakán. Vagy jőni fog, ha jőni kell, A nagyszerű halál, Hol a temetkezés fölött Egy ország vérben áll. Légy híve rendületlenűl Hazádnak, oh magyar: Ez éltetőd, s ha elbukál, Hantjával ez takar. Felütését a költő már 1835-ben papírra vetette, de ekkor még ilyenformán: A ma ismert szöveg 1836-ban keletkezett s 1837 elején jelent meg, az Aurora c. zsebkönyvben.
»3«A jambikus lejtésű szöveg címe a közösségi óda magasztos beszédhelyzetét jelöli meg. Az időszerű jelentést Vörösmarty retorikai művészettel emeli az általánosítás szintjére. Ezzel is magyarázható, hogy a Szózat a magyarság számára a hazafiság egyik fő letéteményesévé vált. 1843-ban a Nemzeti Színház pályázatot hirdetett a megzenésítésére. Ezt Egressy Béni (1814-1851) nyerte el. (Ő népies műdal-stílusban a mű dallamát.) A költemény szerkezeti rokonságot mutat a Himnusszal. Vörösmartyt is annak lehetősége foglalkoztatja, vajon a magyarság évszázados szenvedéseivel nem váltotta-e meg a sorsát. A második és az utolsó versszak megegyezik, az utolsó előtti az első négy sor változata. Ebben különösen a szórendcserés ismétlés hatásos. Az ige a sor és a mondat élére kerül, ezért a hanglejtés megváltozik, a határozó helyett a felszólító igére esik a fő hangsúly, s így az ismétlés fokozás benyomását kelti. A kétszer két versszak keretként veszi közre a vers többi részét. A III-IV. és V. versszak párhuzamos mondatokból álló fokozással idézi fel a magyarság múltját. Az utánuk következő két szakasz ellentétként fogalmazza meg a jelent. A beszélő a nemzet hangjaként szól, majd vagylagosságként jellemzi a jövőt. Tizenkét sor (VIII-IX-X. versszak) jövendöl aranykort, nyolc (XI-XI versszak) nemzethalált. Nem csak a sorrend okozza, hogy különös hangsúly tevődik ez utóbbi lehetőségre, hanem az is, hogy a "jobb kor" lehetőségével foglalkozó szakaszok közül az első kettő tagadólagos: annak a képtelenségét hangsúlyozza, hogy a korábbi szenvedések hiábavalók legyenek, ne szerezzék meg a jogot boldogabb jövőre. "Nagyszerű" halálon Vörösmarty eredetileg csak "országos halált" értett, de már Széchenyi azt gondolta, hogy a "magasztos"-sal egyértelmű. A XII. versszak látomása a világtörténelem távlatait idézi fel, s e fennköltség a megelőző versszakot is átminősíti. 1849 után a "nagyszerű halál" látomása különösen időszerűvé vált. Gyula Pál így ír Vörösmarty életrajza (1866) c könyvében: "Midőn a forradalom árja elzúgott, Vörösmarty alig találkozhatott valakivel, ki azt ne mondotta volna neki: a jóslat teljesült (...). A költő ilyenkor ingerülten mondá: a jóslat még nem teljesült, (...) nem ilyen halált értett." Vörösmarty a magyar költői mondattan legnagyobb mesteri közé tartozott. A Guttenberg-albumba (1839) írt szövegben a fokozásos párhuzamosságok a prófétáló beszédhelyzet retorikus pátoszát teremtik meg. (A Liszt Ferenchez (1840) intézett költeményben az ódai fennköltség hangnemét, a Keserű pohárban (1843) a bordal beszédhelyzetét hozza létre.) A Guttenberg-albumba Az epigramma a klasszicisták kedvelt műfajai közé tartozott. A Guttenberg-albumba alkalmi bejegyzésnek készült, de a körmondat és a jövő látomása feledteti a szöveg eredeti rendeletetését. A külső körülményt a költő belső élmény kifejezésére használja fel. A jóslat előfölvetése, hogy a jövő különbözni fog a jelentől, Vörösmarty késleltetett főmondat okozta feszültséggel juttatja kifejezésre látomásának feltételességét. E feltételesség óhaj, sőt felhívás. Az első két sor a felvilágosodás követelményeinek teljesítését sürgeti. Az emberélet tisztelete arra enged következtetni, hogy a vers beszélője nem forradalomként, hanem lassú, békés fejlődésként képzeli el a társadalom átalakulását. Nem vagyonegyenlőséget hirdet, hanem a közösség összes tagjának erkölcsi felemelkedését. Szabadelvűség az az eszmerendszer, amelynek meg lehet feleltetni az epigramma világképét. Vörösmarty is különböző társadalmi osztályok érdekeinek összeegyeztetésében látta a célt. A 7-8. sorból kiviláglik, hogy szabadelvűségére hatással volt romantikája: az emberi érzelmeknek az értelmet átlényegítő szerepet tulajdonított. Vörösmarty a romantikának nem olyan képviselői közé tartozott, akik kizárólag a nemzeti lét keretein belül képzelték el a változásokat. Ellenkezőleg: az emberi vágyak elérése csakis világtörténelmi folyamat függvényeként lehetséges.
»4«A Szózat szélesebb háttérhez viszonyította a magyarság sorsát, A Guttenberg-albumba már a "föld népségének" közmegegyezésével foglalkozott, s a következő évek két jelentős verse is az emberi lét egyetemes kérdéseire keresett választ. A NEGYVENES ÉVEK VERSEI Gondolatok a könyvtárban Hová lépsz most, gondold meg, oh tudós, Az emberiségnek elhányt rongyain Komor betűkkel, mint a téli éj, Leírva áll a rettentő tanulság: "Hogy míg nyomorra milliók születnek, Néhány ezernek jutna üdv a földön, Ha istenésszel, angyal érzelemmel Használni tudnák éltök napjait." Miért e lom? hogy mint juh a gyepen Legeljünk rajta? s léha tudománytól Zabáltan elhenyéljük a napot? A negyvenes évek közepétől Vörösmartyt szinte kizárólag a történelem egészének értelmezése foglalkoztatta. A mű záradéka pozitív értéket mutat fel: a küzdésre hivatkozik. Ezután a vers még egy pozitív értéket megnevez, a küzdés lehetséges eredményét, ami kizárólag a nemzeti létre vonatkozik. A vers korábbi része a világtörténelem egészének a célját vonta kétségbe. A szövegnek csak befejezése van, megoldása nincs, s a megoldás hiánya nem csorbítja a költemény szerves egységét. A vers felütésének első sora hasonlít a pokol kapuján lévő felirathoz (Dante: Divina commedia). A vers filozofikus költemény, amely hat részre tagolódik. Az I. szakasz "az emberiségnek elhányt rongyai"-ként jeleníti meg a könyveket. A mű kulcsszava: "rongy". Majd általános tanulság leírása következik. Ezután a társadalmi igazságtalanság képeiben az utilitarizmus, a haszonelvűség gondolatai jelennek meg. A II. szakasz "Miért e lom?" kérdéssel kezdődik, ahol a "lom" az irodalom, szépirodalom szót jelenti. Ezután az irodalmat szellemi tartalomra (erkölcs, törvény-igazság) és anyagi megjelenésre (a valós élet, melyből az irodalom és a könyv merítkezik) bontja, s ezek között ellentétet fedez fel, hiszen a szellemi tartalom ellentmond a valós életnek (az anyagi megjelenésnek). A III. szakaszban a rongy = könyv(tár) azonosítás után a könyvek és az irodalom hasznára kérdez rá. Erre a válasz: keserű, ironikus tagadás. Hasznosság szempontjából nincs értéke, értelme az irodalomnak, a könyveknek. A IV. szakaszban az eddigi kultúra elpusztításának kérdése merül fel. A művek (az irodalom) szellemi tartalma értékes, de a társadalom nem tudja felhasználni. Ha elpusztítjuk a műveket, akkor érték tűnik el. Ha elégetjük a könyvet, akkor elpusztítjuk az egyetlen jót is, ami azonban nem hasznos. Az V. szakasz már kétségbeesetten tagadja meg a mű eddigi logikáját. Az állam ideájaként Amerikát említi, de ez magában hordozza a feszültséget, hiszen a feketéket ott is gyűlölik. A VI. szakaszban Vörösmarty a "mégis fáradozni kell" gondolatmenetét jeleníti meg, mely szerint a jövőben talán eljön az igazság és a szeretet. Ez a társadalmi egyenlőség utópisztikus jelképeként jelenik meg. Az embernek ezért kell küzdeni, ezt kell létrehoznia. "Mi dolgunk a világon? küzdeni," Lehet, hogy cél elérhetetlen, de tenni kell a jövőért, mivel ha így élünk csak akkor halhatunk meg nyugodtan boldogan. A vers zárlata hasonló Madách: Az ember tragédiájának befejezéséhez. "Mondhatjuk, térvén őseink porához: Köszönjük élet! áldomásidat, Ez jó mulatság, férfi munka volt!"
»5«A SZABADSÁGHARC BUKÁSA UTÁN Szabadelvű felfogása hozzájárulhatott ahhoz, hogy Világost a rákövetkező három-négy évben nemcsak nemzethalállal, hanem a nagy társadalmi átalakulás végleges meghiúsulásával azonosította. Élete utolsó éveiben már alig írt verset, de ekkor keletkezett művei kivételesen magas művész színvonalat képviselnek. Két érdekes kísérlet és két remekmű áll életművének a végén. A Mint a földmívelő... (1853?) kezdetű szöveg az egy lélektani mondatból álló romantikus epigramma példája, a szintén cím nélküli s töredékben maradt Fogytán van a napod... (1855?) szövegében az önmegszólítás, a reményvesztettség, testi-lelki elszegényedés állapotát öniróniától sem mentes távlatból ábrázolja. Előszó (1850) Az Előszó a magyar irodalom csúcsai közé tartozik. Világos katasztrófáját kozmikus tragédia látomásává emeli. Időszembesítő szerkezetét egymásra játszatott formák kölcsönhatásaként értelmezhetjük. A szöveget a költő, egy 10, egy 31 és egy 8 soros egységre bontotta. Ez a tagolás háromrészes hídformának felel meg. Mivel a két szélső tag hasonló terjedelmű, és páros sorszámú, a közbülső viszont többszörösen hosszabb és páratlan sorszámú, a három egység rend, szabadság és rend egymásutánjaként hat az olvasóra. (ABA'). Ezt a verselés is erősíti. A költeményben 10 és 11 szótagos rímtelen jambusok szerepelnek, nagyjából egyenlő, nem szabályos eloszlásban. (Csak kétszer fordul elő kivétel: a második rész harmadik harmadának közepén 5 szótagos félsor van, a harmadik tagban viszont csak az utolsó sor 11 szótagos, az összes többi10-es.) A hármas osztást támogatja az a tény, hogy a középső részben a jelentésegységek rokon képzetkörbe tartozó szavak két sorába rendeződnek. Az egyik sort főnévinek, a másikat igeinek is nevezhetjük, szófaji átcsapás csak a szakasz második felében van, s e kilengés után újból a normaszerűvé vált rend áll helyre. A mű időszerkezete is hármas tagolódású. Az "A" egység és a"b" egység első 18 és fél és utolsó hat sorában a múlt és elbeszélő múlt, a "B" szakasz középső 6 és fél sorában jelen, végül a harmadik szakaszban jövő időt találunk. A romantikus látnok az idő teljességeként teremti meg az időszembesítő verstípust. Az Előszóban a költő nem mérhető időtartamú, pillanatként fejezi ki a tragikumot, mely értéktelített állapotra következett s ürességnek adja át a helyét. Mindhárom előttünk lejátszódó változás részeként jelenik meg a versben. A változásoknak ez az egészet képező együttese egyúttal belső léttörténet, lelki önéletrajz. A mű a legemelkedettebb magyar nyelvű versek közé tartozik. Csak a címet és az első három szót lehet betű szerint olvasni. A szöveg többi része kizárólag metaforikus jelentéssel olvasható. A "Midőn ezt írtam" nemcsak arra utal, hogy a költő a Három rege (1845) elé írta ezt a versét, hanem jelenti azt is, hogy személyes elkötelezettje volt a megjelenített értéktelítődésnek. A cím jelentésének metaforikus árnyalatát így írhatjuk körül: a beszélő arra utal, hogy a későbbi események átminősítették a korábban történteket. (A Három regét Vörösmarty Battyhány Emmának ajánlotta.) A Három rege szerzője még a beteljesedését várta annak, amiről az Előszó költője már tudja, hogy meghiúsult, s talán véglegesen. Az "előszó" elveszítette eredeti jelentését, mint a költemény végén szereplő tavasz, ami magának a szövegnek az átminősítése. A költő kétféle mondatszerkesztést alkalmazott: a bővítéses kidolgozottságot és a sűrítést. Az Előszóban az utóbbi elsődleges, de gyakori a nyelvi elemeknek elhagyása vagy igéknek meg nem ismétlése. A sűrítés mellett a képszerűség az Előszó nyelvét meghatározó minőség. Az utolsó két sort leszámítva időbeliség leírása a vers rendező elve, a leírásba négy megszemélyesítettről - a
»6«békéről, a vészről, a nyomorról és a földről - szóló elbeszélés iktatódik. Az utolsó előtti sor új rendező elvre vált át: a szöveg állító kérdéssel végződik. Az Előszó gondolati mélysége a metaforák burkolt jelentéséből származik. Két metaforatípusból teremti meg nyelvét: a pontosan nem meghatározható hasonlított hasonlóból és az igemetaforákból. Nem könnyű értelmezni azt a reflexiót, melyhez a három szakaszos - értékgyarapodásból, tragikus értékveszteségből és az értékeket tagadó iróniából álló - léttörténet vezet. Midőn ezt írtam, tiszta volt az ég. Zöld ág virított a föld ormain. Munkában élt az ember mint a hangya: Küzdött a kéz, a szellem működött, Lángolt a gondos ész, a szív remélt, S a béke izzadt homlokát törölvén Meghozni készült a legszebb jutalmat, Az emberüdvöt, melyért fáradott. Ünnepre fordúlt a természet, ami Szép és jeles volt benne, megjelent. Mély csend lön, mint szokott a vész előtt. A vész kitört. Vérfagylaló keze Emberfejekkel lapdázott az égre, Emberszivekben dúltak lábai. Lélekzetétől meghervadt az élet, A szellemek világa kialutt, S az elsötétült égnek arcain Vad fénnyel a villámok rajzolák le Az ellenséges istenek haragját. És folyton-folyvást ordított a vész, Mint egy veszetté bőszült szörnyeteg. Most tél van és csend és hó és halál. A föld megőszült; Nem hajszálanként, mint a boldog ember, Egyszerre őszült az meg, mint az isten, Ki megteremtvén a világot, embert, E félig istent, félig állatot, Elborzadott a zordon mű felett És bánatában ősz lett és öreg. Majd eljön a hajfodrász, a tavasz, S az agg föld tán vendéghajat veszen, Virágok bársonyába öltözik. Üvegszemén a fagy fölengedend, S illattal elkendőzött arcain Jókedvet és ifjuságot hazud: Kérdjétek akkor ezt a vén kacért, Hová tevé boldogtalan fiait? A vén cigány Utolsó nagy költeménye, A vén cigány (1854) lényegesen különbözik az Előszótól. Ebben a versben a mitikus példázatokra tett utalás és a refrén játszik formaalkotó szerepet. A tízsoros szakaszok négysoros refrénje egyre kegyetlenebbé teszi e sorokat. Az első öt szakasz tragikus jelentéssel ruházza fel a refrént. A hatodik szakasz a szenvedés útján elérhető megváltás irányában fejleszti tovább a szöveg világképét. Ez az új szövegösszefüggés új értelmet ad a refrénnek, és előkészíti lényeges módosulását, amely a hetedik versszakban következik be. A költő megfordítja az Előszó logikáját: az ünnep - mely ott múltként szerepelt - itt
»7«a távoli jövőbe helyeződik. Belső párbeszédet hallunk, olyan kérdéseket tesz fel a beszélő, amelyekre a választ is ő adja. A vén cigány a beszélő hasonmása, végső soron tehát önmegszólító a vers. Vörösmarty életműve kivételes helyet tölt be a magyar irodalom történetében. Költészetünk egyik legnagyobb fordulatát kezdeményezte, s vitte a beteljesülésig. Petőfinek és Aranynak föllépése után is emelni tudta verseinek művészi színvonalát. A romantikusok többsége fiatal korában írta legnagyobb műveit. Vörösmarty az igen ritka kivételek egyike volt. Húzd rá cigány, megittad az árát, Ne lógasd a lábadat hiába; Mit ér a gond kenyéren és vizen, Tölts hozzá bort a rideg kupába. Mindig igy volt e világi élet, Egyszer fázott, másszor lánggal égett; Húzd, ki tudja meddig húzhatod, Mikor lesz a nyűtt vonóbul bot, Sziv és pohár tele búval, borral, Húzd rá cigány, ne gondolj a gonddal. Kié volt ez elfojtott sohajtás, Mi üvölt, sír e vad rohanatban, Ki dörömböl az ég boltozatján, Mi zokog mint malom a pokolban, Hulló angyal, tört szív, őrült lélek, Vert hadak vagy vakmerő remények? Húzd, ki tudja meddig húzhatod, Mikor lesz a nyűtt vonóbul bot, Sziv és pohár tele búval, borral, Húzd rá cigány, ne gondolj a gonddal. Mintha ujra hallanók a pusztán A lázadt ember vad keserveit, Gyilkos testvér botja zuhanását, S az első árvák sirbeszédeit, A keselynek szárnya csattogását, Prometheusz halhatatlan kínját. Húzd, ki tudja meddig húzhatod, Mikor lesz a nyűtt vonóbul bot: Sziv és pohár tele búval, borral, Húzd rá cigány, ne gondolj a gonddal. Húzd, de mégse, - hagyj békét a húrnak, Lesz még egyszer ünnep a világon, Majd ha elfárad a vész haragja, S a viszály elvérzik a csatákon, Akkor húzd meg ujra lelkesedve, Isteneknek teljék benne kedve. Akkor vedd fel ujra a vonót, És derüljön zordon homlokod, Szűd teljék meg az öröm borával, Húzd, s ne gondolj a világ gondjával.