A SPORTISKOLÁK ÚJ RENDSZERE Lehmann László

Hasonló dokumentumok
Pedagógiai Csoport. VI. Országos Sporttudományi 1

A SPORTISKOLAI PROGRAM ÉS A SPORTISKOLAI KERETTANTERV

Szakmai vezető: DR. SZABÓ TAMÁS utánpótlás-nevelési igazgató. Sportiskolai programvezető: LEHMANN LÁSZLÓ pedagógiai csoportvezető

A SPORTISKOLAI PROGRAM MONITORINGJA ÉS A SZAKÉRTŐI MUNKA LEHMANN LÁSZLÓ

A sporttehetség nyomon követése a középiskolától a felsőoktatásig kettős karrier

A sportiskolák új rendszere A Sportiskolai program monitoringja Lehmann László

módosító javaslato t

Szakmai szolgáltatások az új szaktanácsadói rendszer felépítése PEDAGÓGUSKÉPZÉS TÁMOGATÁSA TÁMOP-3.1.5/

A nemzeti köznevelésről szóló évi CXC. törvény (Nkt.) hatályba lépésének ütemezése

1. Közoktatási típusú sportiskola, mint módszertani központ

SIOSZ ELNÖKI BESZÁMOLÓ a 2013-as évr l

Önéletrajz. Személyes információk: Dr. Révész László Eszterházy Károly Főiskola, Sporttudományi Intézet

Tájékoztató a református szaktanácsadó rendszerről. Budapest, január 21.

Sport szakember sportszakember

A 2012/13-as tanévben meghirdetett tanulmányi versenyekről és a pedagógiaiszakmai szolgáltatásokra vonatkozó jogszabályi változásokról

Ápolás Betegellátás Alapszak PEDAGÓGIA I/8. Deutsch Krisztina szakoktató

A Magyar Kézilabda Szövetség Kézilabda az iskolában és a NAT-ba való bekerülés programjainak bemutatása. Juhász István

Aktuális TÁMOP közoktatás fejlesztési pályázatok. Hajdúszoboszló, október 20.

A PEDAGÓGIAI OKTATÁSI KÖZPONTOK SZEREPE A TANULÓI LEMORZSOLÓDÁS MEGELŐZÉSÉBEN

Az OFI szerepe a pedagógiai szakmai szolgáltatások megújításában

NYÍREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS A L P O L G Á R M E S T E R E

MAGYAR RÖGBI SZÖVETSÉG

PEDAGÓGUSKÉPZÉS TÁMOGATÁSA TÁMOP-3.1.5/

Idegen nyelvi mérés eredményei év

Az Egri Városi Sportiskola nevében köszöntöm a sportszakmai fórum résztvevőit!

SPORTSZAKMAI GYAKORLAT

K I V O N A T. Tura Város Önkormányzatának Képviselő-testülete augusztus 29-én 16 órakor megtartott ülésének jegyzőkönyvéből.

Nemzeti Közszolgálati és Tankönyv Kiadó

Iskolai testnevelés és diáksport az önkormányzati politikában

Különös közzétételi lista a nevelési oktatási intézmények részére. Szilvási Általános Iskola

KÖTELEZŐ KÖZZÉTÉTELI LISTA 2018/2019

Az új típusú szaktanácsadás

SZAKMAI BESZÁMOLÓ Magyar Birkózó Szövetséggel ( ) FTC Birkózó Kft-vel ( )

FOGYATÉKOS DIÁKOK SPORTJA ÉS SZABADIDŐS SPORTOLÁSI LEHETŐSÉGEI MAGYARORSZÁGON

KIP SZAKMAI NAP BALMAZÚJVÁROS

MAGYAR CURLING SZÖVETSÉG SZAKEMBER KÉPESÍTÉSI SZABÁLYZATA

sorszám végzettség végzettség szintje tanított tantárgy 1. horvát, orosz főiskola horvát 2. horvát, orosz főiskola horvát

PEDAGÓGUSKÉPZÉS TÁMOGATÁSA TÁMOP-3.1.5/

A TÁMOP 3.1.5/12 kiemelt projektben az OFI által megvalósítandó fejlesztések és a köznevelés megújulásának kapcsolata

A MAGYAR JÉGKORONG SZÖVETSÉG

Társadalomismeret. Hogyan tanítsunk az új NAT szerint? Nemzeti Közszolgálati és Tankönyv Kiadó Zrt. Králik Tibor fejlesztő

SZAKMAI BESZÁMOLÓ. 3. A Vajda Péter DSE-vel közösen az alábbi rendezvényeket szerveztük a sportiskolás tanulóknak:

BESZÁMOLÓ A KÖZHASZNÚ TEVÉKENYSÉGRŐL

Ózd Város Önkormányzatának 35/2004. (XII.21.).számú rendelete a sportról. A rendelet célja 1.. A rendelet hatálya 2..

Különös közzétételi lista a nevelési oktatási intézmények részére

2011. ÉVI CXC. TÖRVÉNY A NEMZETI KÖZNEVELÉSRŐL

A TÁMOP PROJEKT CÉLJAI ÉS EREDMÉNYEI

MOB SPORTISKOLAI PROGRAM ORSZÁGOS INTÉZMÉNYVEZETŐI ÉRTEKEZLET

Polgár Judit Sakk Alapítvány SAKKPALOTA Program: Tehetségfejlesztő Sakk kerettanterv - NAT

Jász Nagykun-Szolnok Megyei Pedagógiai Intézet

Diploma és sportkarrier. Az lehetsz, aki akarsz lenni!

MEGÚJULÓ PEDAGÓGIAI- SZAKMAI SZOLGÁLTATÁS A REFORMÁTUS KÖZNEVELÉSBEN

NEMZETI TRIATLON KÖZPONTOK

SPORTISKOLÁK NAPJA Regionális sporttalálkozó és sportszakmai fórum a közoktatási és egyesületi típusú sportiskolák számára

KÉPESÍTÉSI SZABÁLYZAT

KÖTELEZŐ KÖZZÉTÉTELI LISTA 2017/2018

A TÁMOP PROGRAM KUTATÁSI ÉS FEJLESZTÉSI FELADATAI

Az Oktatási Hivatal új szervezeti felépítése, feladatainak bővülése. Oktatási Hivatal

Segesd Község Önkormányzata Képviselő-testületének 10/2014. (IV. 11.) önkormányzati rendelete a sportról. 1. A rendelet célja

KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA A NEVELÉSI-OKTATÁSI INTÉZMÉNYEK RÉSZÉRE

SZAKDOLGOZAT. Lehmann László

A szakszolgálati ellátás aktuális kérdései a jogszabályváltozás után

A PEDAGÓGIAI PROGRAM ÁTDOLGOZÁSA. Törvényi háttér:

Előterjesztés. Lajosmizse Város Önkormányzata Képviselő-testületének november 24-i ülésére

A projekt bemutatása. Új Széchenyi terv. Társadalmi Megújulás Operatív Program TÁMOP /

PEDAGÓGUSKÉPZÉS TÁMOGATÁSA TÁMOP-3.1.5/

Egész napos iskola szervezésekor figyelembe kell venni az alábbi szabályozást.

Iskolai sport. Budapest II. kerület Diáksport A II. kerületi diákolimpia versenyrendszer jellemzői

ASSOCIATION OF HUNGARIAN EDUCATIONAL INSTITUTIONS

A MOTORSPORT TERÜLETÉN KÉPESÍTÉSHEZ KÖTÖTT TEVÉKENYSÉGEK GYAKORLÁSÁNAK FELTÉTELEIRŐL SZÓLÓ SZABÁLYZAT

A törvényt az Országgyűlés a április 30-i ülésnapján fogadta el.

Pedagógiai-szakmai Szolgáltatások Koordinációs Főosztályának tájékoztatója

Különös közzétételi lista a nevelési-oktatási intézmények részére

JOGSZABÁLYOK AZ OKTATÁSRÓL MAGYARORSZÁGON 2005 Betlehem József

Utánpótlás-nevelési programok

Magyar Úszó Szövetség. Képesítési Szabályzat

MAGYARORSZÁG VERSENYKIÍRÁSA

Az A z ran a y n y Já J n á o n s o s Gi G mná n zi á u zi m u és é Álta t l a án á o n s o s Isk s o k l o a a, Diák á o k t o tth t o h n o n és é

VAJDA PÉTER ÉNEK-ZENEI ÁLTALÁNOS ÉS SPORTISKOLA OM SZAKMAI BESZÁMOLÓ

TÁMOP / Az Európai Unió és a Magyar Állam által nyújtott támogatás összege: Ft

NYÍREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSÉNEK. 159/2009. (VI. 29.) számú. h a t á r o z a t a

Veszprém Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének a 31/2013. (X.31.) és a 29/2018.(VI.27.) Ör-rel módosított

Köszöntjük vendégeinket!

SPORT-SZAKKÖZÉPISKOLA. Sárik Zoltán

MAGYARORSZÁG VERSENYKIÍRÁSA

Különös közzétételi lista 2010/2011. tanév

Jász Nagykun-Szolnok Megyei Pedagógiai Intézet

Diósgyőri Gimnázium. A 2013/2014-es tanévben induló képzések

oktatási azonosító

A 10 éves Egri Városi Sportiskola és az 5 éves Agriasport köszönti a megjelenteket!

Közzétételi lista. 2014/15-ös tanév. 1. A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztáshoz

A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztásához

MIHÁLYHÁZA KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ- TESTÜLETÉNEK. 8/2013./IV.30./ önkormányzati rendelete. a sportról

AKKREDITÁLT TOVÁBBKÉPZÉSEK 2013/2014. tanév őszi félév

Az iskolarendszerű felnőttoktatás kerettantervei

KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA

Arany János Programokról augusztus 22. Dr. Polonkai Mária c. egyetemi docens Arany János Programok szakmai vezetője

SZAKMAI BESZÁMOLÓ. 4. A Vajda Péter DSE-vel közösen az alábbi rendezvényeket szerveztük a sportiskolás tanulóknak:

EMBERI ERŐFORRÁSOK MINISZTÉRIUMA KÖZNEVELÉSÉRT FELELŐS ÁLLAMTITKÁRSÁG. Pölöskei Gáborné helyettes államtitkár

Szakképzési szakértők szakképzési változásokra való felkészítése

Átírás:

A SPORTISKOLÁK ÚJ RENDSZERE Lehmann László

A SPORTISKOLÁK KÉT TÍPUSA KÖZÖTTI LÜLÖNBSÉG A köznevelési jellegű sportiskolai formációkat a köznevelés jogilag és tartalmilag is szabályozza (törvényben, rendeletekben). Az egyesületi jellegű (nem-közoktatási) sportiskolai formációkat a közoktatás nem szabályozza és nem is szabályozhatja, ezeket csak a sport világának jogi és tartalmi reguláló eszközeivel lehet és kell szabályozni.

Szöveg CÍM

Szöveg CÍM

SPORTISKOLA FOGALMA (1) A sportiskola olyan közoktatási intézmény vagy sportegyesület vagy egyéb sportszervezet, ahol az utánpótlás-nevelés szervezet formában zajlik, az intézmény egyik fő profiljaként; a sportnevelés, a sportoktatás és a sportági képzés évfolyamos és/vagy korcsoportos formában történik, feladásos és/vagy továbbkíséréses rendszerben;

SPORTISKOLA FOGALMA (2) a sportági nevelést, oktatást és képzést az oktatási kormányzat és/vagy a sportági szövetség által elfogadott (akkreditált) sportági tantervek alapján folytatják; a sportoló tanulók (gyerekek és fiatalok) sportági fejlesztését sportszakmailag és pedagógiailag-pszichológiailag megtervezik, és ezt szakmai dokumentumokban rögzítik;

SPORTISKOLA FOGALMA (3) a sportoló tanulók sportági teljesítményét (az adott sportág nevelésével, oktatásával és képzésével kapcsolatos követelmények függvényében) rendszeresen ellenőrzikértékelik, és szakmai dokumentumokban rögzítik; a sportoló gyerekek és fiatalok számára biztosítják a rendszeres sportorvosi ellátást, vagy kötelezővé teszik a rendszeres sportorvosi kontrollt (sportorvos által igazolt versenyengedélytől függetlenül);

SPORTISKOLA FOGALMA (4) a sportági nevelést, oktatást és képzést szakedzők és/vagy testnevelő tanárok vagy pedagógus végzettségű sportedzők irányítják; a sportági nevelést, oktatást és képzést végző szakemberek rendszeresen részt vesznek a sportszakmai szervezetek által szervezett továbbképzéseken, vagy a testnevelés és sport műveltségterületéhez kapcsolódó akkreditált pedagógus-továbbképzési programokon (konferenciákon, tanfolyamokon, képzéseken);

SPORTISKOLA FOGALMA (5) az utánpótlás-nevelésben közreműködő szakemberek rendszeresen kapcsolatot tartanak egymással, továbbá a sportoló tanulók családjaival, és ezt a kölcsönös nyomon követést szakmai dokumentumokban rögzítik; az intézmény (mint sportszervezet) bekapcsolódik az utánpótlás-nevelés területi és országos rendszerébe, együttműködik a partnerintézményeivel, az érintett sportágak (szak)szövetségeivel, továbbá a sportkormányzat utánpótlási feladatokat ellátó szervezetével.

A KÖZNEVELÉS ÉS A SPORTUTÁNPÓTLÁS- NEVELÉS KÖLCSÖNHATÁSA

A SPORTISKOLAI MÓDSZERTANI KÖZPONTOK FUNKCIÓJA ÉS CÉLJA Funkciója: A tankötelezettségből fakadó elvárások és a sportkarrier lehetőségének maximális összehangolása a sportoló tanuló érdekében a közoktatás keretei között. Célja: Tudatos sportolóvá nevelés a közoktatás keretei között. A sportiskolai hálózat fejlesztésében (bővítésében) történő aktív közreműködés az iskola területi vonzáskörzetében.

A SPORTISKOLAI MÓDSZERTANI KÖZPONTOK FELADATA (1) Tankötelezettség teljesítésének biztosítása. Sportnevelés és sportági nevelés, továbbá sportoktatás és sportági képzés biztosítása. Évfolyamos és/vagy korosztályos nevelésioktatási-képzési munkaformák és módszerek alkalmazása.

A SPORTISKOLAI MÓDSZERTANI KÖZPONTOK FELADATA (2) Az ún. sportiskolai együttműködési háló kiépítése és működtetése. A sportiskolai program iránt érdeklődő önkormányzatok, iskolák és sportszervezetek számára információnyújtás, segítségadás a sportiskolai rendszer bővítése és fejlesztése érdekében.

A SPORTISKOLAI MÓDSZERTANI KÖZPONTOK FELADATA (3) Tanévenként minden évfolyamon minimum egy osztálynyi tanuló indítása a sportiskolai kerettanterv szerint. Az intézmény aktív bekapcsolódása az utánpótlás-nevelés helyi, területi, regionális és országos rendszerébe. Együttműködési kötelezettségeinek eleget tenni a közoktatási típusú sportcélú támogatási szerződések értelmében.

A SPORTISKOLAI MÓDSZERTANI KÖZPONTOK SPECIFIKÁCIÓJA (1) Közoktatási intézmény, de nem önálló intézménytípus. A közoktatási intézménytípusok közül a következők válhatnak sportiskolává: általános iskola, középiskola (gimnázium és szakközépiskola), szakiskola, gyógypedagógiai, konduktív pedagógiai nevelési-oktatási intézmény.

A SPORTISKOLAI MÓDSZERTANI KÖZPONTOK SPECIFIKÁCIÓJA (2) Az alapvető közoktatási (alap)szolgáltatás (tankötelezettség, vizsgáztatás ) biztosítása. Pedagógiai fejlesztő munkáját teljes egészében (nevelési program, helyi tanterv, sportági tantervek, sportelméleti modulok) az oktatási miniszter által kihirdetett (akkreditált) sportiskolai kerettanterv alapján végzi.

A SPORTISKOLAI MÓDSZERTANI KÖZPONTOK SPECIFIKÁCIÓJA (3) Működése a mindenkori oktatási kormányzat és a területileg illetékes helyhatóság oktatási szakigazgatási szervének hatáskörébe tartozik. Együttműködik a közreműködő sportegyesületekkel és/vagy nem-közoktatási típusú sportiskolákkal, az adott a sportági (szak)szövetségekkel és a sportkormányzattal.

A SPORTISKOLAI MÓDSZERTANI KÖZPONTOK SPECIFIKÁCIÓJA (4) A sportiskolai módszertani központokban az utánpótlás-nevelésért a közoktatási intézmény a felelős, ő jogosult és köteles azt megszervezni, ennek érdekében szakmai együttműködést épít ki és tart fenn az előző pontban felsorolt partnerekkel. Együttműködési kötelezettsége van a Támogatási szerződések értelmében a sportkormányzat utánpótlás-neveléssel foglalkozó szervezetével.

KÖSZÖNÖM MEGTISZTELŐ FIGYELMÜKET! lehmann.laszlo@nupi.hu www.nupi.hu