Diploma és sportkarrier. Az lehetsz, aki akarsz lenni!

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Diploma és sportkarrier. Az lehetsz, aki akarsz lenni!"

Átírás

1 Diploma és sportkarrier Az lehetsz, aki akarsz lenni!

2 Kozármislenyi utánpótlásnevelési modell Mintaprojekt, amely Kozármislenyben került bevezetésre először; Edzéselvű sportiskola, módszertani központ; Nem kell választani a sport és a tanulás között, a két dolog erősítheti egymást! Sportszakmai képzést megbecsülve folyik egy magas szintű oktatás; Kiemelkedő tehetségeket úgy segítjük profi sportolókká válni, hogy közben akár egyetemre is tudjanak majd menni; Egészséges emberként tudjon élni, és maradjon meg a sport iránti szeretete. Akik aktívan sportolnak, jobb eredményeket érnek el a tanulásban, és adott esetben később a társadalmi életben is, mint nem sportoló társaik!

3 Edzéselvű sportiskola Magas oktatási célok, garantáltan magas színvonalú képzés; Elsődleges a közismereti tantárgyak fontossága, utána jön a sport; Alternatív órarend lehetővé teszi a heti nyolc edzés megtartását is; Gyerekek életkori sajátosságaira építő sportiskolai mintatanterv; Nem a testnevelésórák számán, azok minőségén van a hangsúly. Testnevelés órák és az egyesületi edzések összehangolása, sportágspecifikus délutáni különórák és edzések; Gyermekek élettani adottságainak kielemzése, magas szintű sportorvosi háttér (Dr. Petrekanits Máté - Semmelweis Egyetem). Az oktatás egyedi tanrendben történik, így a reggeli edzésekre is van lehetőség, és egész napos elfoglaltságot jelent a focistáknak.

4 Egyesületi képzés Kiemelkedő utánpótlás bázis a régióban; Meghatározó sportegyesület több mint négyszáz igazolt sportolóval; Labdarúgás, kézilabda, kosárlabda, ritmikus gimnasztika, asztalitenisz szakosztályok; Egyedülálló létesítmények; Egy fedél alatt az egészségmegőrző célú tömeg- és a minőségi versenysport; Kiemelkedő összefogás, 2007-ben Baranyai Príma Primissima díj nyertese a Kozármisleny Sportegyesület. Tudatos utánpótlás-nevelési rendszer kiépítése és menedzselése zajlik a Pécs közelségére és régiós szerepére építő városban.

5 Létesítmények Nemzetközi méretű sportcsarnok összeépítve a sportiskolával, fedett műfüves csarnok, nagyméretű műfüves és füves pálya.

6 Sportszakmai céljaink, jövőképünk Stratégiai célunk, hogy a regionális labdarúgó utánpótlásnevelésben vezető szereplővé váljunk, hogy a helyi tehetségek általunk váljanak nemzetközi szinten is versenyképes labdarúgóvá. Jövőképünk egy olyan dinamikusan növekvő, a magyarországi utánpótlásnevelésben meghatározó, Kozármisleny központú szervezet, amely hatékony és magas színvonalú sport- és utánpótlásnevelési szolgáltatást nyújt tagjai, játékosai, szurkolói, partnerei számára. Hozzájárulunk a település és a régió kultúrájához, terjesztjük a labdarúgás és a sport szeretetét, biztosítjuk tagságunknak a folyamatos fejlődést.

7 Legyen Ön is a partnerünk! Társadalmi szerepvállalás a régióban; Helyi kapcsolatok fejlesztése; Értékes megjelenési lehetőségek; Üzleti lehetőségek. Olyan partnerekkel működünk együtt, akikre hosszú távon számíthatunk a Kozármislenyi utánpótlásnevelési modell megvalósításában.

8 Megjelenési lehetőségek az egyesület honlapján kialakított Támogatói oldalon való megjelenés névvel, logóval, bannerrel vagy üzleti ajánlattal; megjelenés az egyesület felnőttcsapatának vagy utánpótlás csapatainak sportruházatán; reklámtábla vagy molino elhelyezése az egyesület stadionjában és a Kozármislenyi Sportcsarnokban; logó megjelenítése a mérkőzéseken használt nyilatkozófalon; támogató üzleti ajánlatának kommunikálása hangosbemondón keresztül a hazai mérkőzéseken; Partner nevének, logójának, üzleti ajánlatának megjelenítése az egyesület nyomtatott kiadványaiban (Bemutatkozó anyag, Éves programfüzet) Partner logójának megjelenítése a saját rendezésű mérkőzésekre forgalomba hozott jegyeken, bérleteken; Kozármislenyi-modell névadói partnersége. Partnerünk támogatói befizetéséről közhasznú egyesületünk minden esetben igazolást állít ki.

9 Partnereink Olyan partnerekkel működünk együtt, akikre hosszú távon számíthatunk a Kozármislenyi utánpótlásnevelési modell megvalósításában.

10 Köszönjük a figyelmet! További információk: Kozármisleny Sportegyesület golhelyzet@kozarmislenyse.hu Hajrá Kozármisleny!

Szakmai vezető: DR. SZABÓ TAMÁS utánpótlás-nevelési igazgató. Sportiskolai programvezető: LEHMANN LÁSZLÓ pedagógiai csoportvezető

Szakmai vezető: DR. SZABÓ TAMÁS utánpótlás-nevelési igazgató. Sportiskolai programvezető: LEHMANN LÁSZLÓ pedagógiai csoportvezető A KÖZOKTATÁSI TÍPUSÚ SPORTISKOLAI KERETTANTERV Szakmai vezető: DR. SZABÓ TAMÁS utánpótlás-nevelési igazgató Sportiskolai programvezető: LEHMANN LÁSZLÓ pedagógiai csoportvezető Koordinátor: FARKAS MÁRTA

Részletesebben

A SPORTISKOLAI PROGRAM ÉS A SPORTISKOLAI KERETTANTERV

A SPORTISKOLAI PROGRAM ÉS A SPORTISKOLAI KERETTANTERV A SPORTISKOLAI PROGRAM ÉS A SPORTISKOLAI KERETTANTERV Szakmai vezető: DR. SZABÓ TAMÁS mb.főigazgató Sportiskolai programvezető: LEHMANN LÁSZLÓ pedagógiai csoportvezető Koordinátor: FARKAS MÁRTA pedagógiai

Részletesebben

MOB SPORTISKOLAI PROGRAM ORSZÁGOS INTÉZMÉNYVEZETŐI ÉRTEKEZLET

MOB SPORTISKOLAI PROGRAM ORSZÁGOS INTÉZMÉNYVEZETŐI ÉRTEKEZLET MOB SPORTISKOLAI PROGRAM ORSZÁGOS INTÉZMÉNYVEZETŐI ÉRTEKEZLET Budapest, 2013. augusztus 24. Sportiskolai program munkatársai: Lehmann László programvezető Farkas Márta sportiskolai szakmai főmunkatárs

Részletesebben

Jász-Plasztik Kft. JP Pack

Jász-Plasztik Kft. JP Pack Jász-Plasztik Kft. JP Pack Jász-Plasztik Kft. A Jász-Plasztik Kft. egy műanyagfeldolgozó, szerszámkészítő, akkumulátorgyártó, vakolatgyártó és vámügyintézést végző vállalat, mely immár több mint 17 éve

Részletesebben

be/sfp-8203/2015/mlsz

be/sfp-8203/2015/mlsz A kérelmező adatai A kérelmező szervezet teljes neve Grosics Gyula Labdarúgó Akadémia A kérelmező szervezet rövidített neve Grosics Akadémia Gazdálkodási formakód 521 Tagsági azonosítószám 3281 A kérelmező

Részletesebben

X. fejezet 12. cím: Nemzeti Sporthivatal

X. fejezet 12. cím: Nemzeti Sporthivatal X. fejezet 12. cím: Nemzeti Sporthivatal A Kormány az egészséges, mozgásgazdag életmód mind szélesebb társadalmi rétegek számára történő elterjesztése, a sportolási lehetőségek bővítése, korszerű létesítmények

Részletesebben

1Érkezett : 1. A KÉRELMEZŐ ADATAI A kérelmező szervezet teljes neve: Budakalászi Munkás Sportegyesület

1Érkezett : 1. A KÉRELMEZŐ ADATAI A kérelmező szervezet teljes neve: Budakalászi Munkás Sportegyesület 1Érkezett : 1. A KÉRELMEZŐ ADATAI A kérelmező szervezet teljes neve: Budakalászi Munkás Sportegyesület A kérelmező szervezet rövidített neve: BMSE 2Gazdálkodási formakód: 521 3Tagsági azonosítószám 158

Részletesebben

év hó napjától év hó napjáig 3/b.) Sportág: Birkózás Torna Öttusa Vívás Ökölvívás Asztalitenisz Úszás

év hó napjától év hó napjáig 3/b.) Sportág: Birkózás Torna Öttusa Vívás Ökölvívás Asztalitenisz Úszás EGYEDI SZOLGÁLTATÁSI SZERZŐDÉS A NEMZETI SPORTKÖZPONTOK VAGYONKEZELÉSÉBEN, ÜZEMELTETÉSÉBEN VAGY EGYÉB JOGCÍMEN HASZNÁLATÁBAN LÉVŐ BUDAPESTI OLIMPIAI KÖZPONT GEREVICH ALADÁR NEMZETI SPORTCSARNOK, KISSTADION

Részletesebben

A sportiskolák új rendszere A Sportiskolai program monitoringja Lehmann László

A sportiskolák új rendszere A Sportiskolai program monitoringja Lehmann László A sportiskolák új rendszere A Sportiskolai program monitoringja Lehmann László A sportiskolák új rendszere Közoktatási és nem-közoktatási típusú sportiskolák A közoktatási és a nem-közoktatási típusú

Részletesebben

TÁJÉKOZTATÓ a sportedző és sportoktató szaktanfolyamról

TÁJÉKOZTATÓ a sportedző és sportoktató szaktanfolyamról TÁJÉKOZTATÓ a sportedző és sportoktató szaktanfolyamról A PTE TTK 1 éves levelező sportedző, és 1 éves levelező sportoktató tanfolyamot indít az alábbi sportágakban: aerobic, asztalitenisz, atlétika, karate,

Részletesebben

MÓDOSÍTÓ OKIRAT. - 92401-4 Sportintézmények, sportlétesítmények

MÓDOSÍTÓ OKIRAT. - 92401-4 Sportintézmények, sportlétesítmények 334/2011. (VI.30.) számú közgyűlési határozat Eger Megyei Jogú Város Önkormányzatának Közgyűlése elfogadja az Egri Városi Sportiskola Alapító Okiratának módosítását 2011. augusztus 1-jei hatállyal az alábbiak

Részletesebben

Érettségi eredmények 2005-től (Békéscsabai Andrássy Gyula Gimnázium és Kollégium)

Érettségi eredmények 2005-től (Békéscsabai Andrássy Gyula Gimnázium és Kollégium) 2005/db közép 2005/db emelt 2005/db összes 2005/jegy közép 2005/jegy emelt 2005/jegy összes 2005/% közép 2005/% emelt 2005/% összes 51 119 170 3,53 5,00 4,42 59,90 99,17 84,27 22 17 39 4,45 4,94 4,7 75,68

Részletesebben

http://mlszkerelem.innospectrum.hu/kerelem2012/print?w=2

http://mlszkerelem.innospectrum.hu/kerelem2012/print?w=2 1 / 10 2013.12.09. 10:34 1 Érkezett : 1. A KÉRELMEZŐ ADATAI A kérelmező szervezet teljes neve: A kérelmező szervezet rövidített neve: 2 Gazdálkodási formakód: Tiszaszentimre Községi Sportegyesület Tiszaszentimre

Részletesebben

be/sfp-10682/2015/mlsz

be/sfp-10682/2015/mlsz A kérelmező adatai A kérelmező szervezet teljes neve Nagycserkeszi Szabadidő Sport Eggyesület A kérelmező szervezet rövidített neve Nagycserkeszi SZ SE Gazdálkodási formakód 521 Tagsági azonosítószám 2348

Részletesebben

SPORTEDZŐ (sportág megjelölésével) SZAKKÉPESÍTÉS (OKJ 54 813 02)

SPORTEDZŐ (sportág megjelölésével) SZAKKÉPESÍTÉS (OKJ 54 813 02) Felnőttképzési nyilvántartási szám: E-000405/2014 SPORTEDZŐ (sportág megjelölésével) SZAKKÉPESÍTÉS (OKJ 54 813 02) KIKNEK AJÁNLJUK? Ezt a képzést ajánljuk mindazoknak, akik a választott sportágban sportolói

Részletesebben

be/sfp-09538/2015/mlsz

be/sfp-09538/2015/mlsz A kérelmező adatai A kérelmező szervezet teljes neve Junior Sport Kereskedelmi és Szolgáltató kft. A kérelmező szervezet rövidített neve Junior Sport Kft. Gazdálkodási formakód 113 Tagsági azonosítószám

Részletesebben

E l ő t e r j e s z t é s a Baranya Megyei Önkormányzat Közgyűlése Kulturális Bizottságának 2010. november 3-ai ülésére

E l ő t e r j e s z t é s a Baranya Megyei Önkormányzat Közgyűlése Kulturális Bizottságának 2010. november 3-ai ülésére Baranya Megyei Önkormányzat Közgyűlése Kulturális Bizottságának Elnöke Szám: 777-4/2010. Melléklet: 2 db E l ő t e r j e s z t é s a Baranya Megyei Önkormányzat Közgyűlése Kulturális Bizottságának 2010.

Részletesebben

be/sfp-8204/2015/mlsz

be/sfp-8204/2015/mlsz A kérelmező adatai A kérelmező szervezet teljes neve Sportegyesület Bodroghalom A kérelmező szervezet rövidített neve Bodroghalom SE Gazdálkodási formakód 521 Tagsági azonosítószám 106 A kérelmező jogállása

Részletesebben

Célunk: testileg, lelkileg és szellemileg megalapozott tudással rendelkező nemzedékek útjára bocsájtása a középfokú oktatási intézményekbe.

Célunk: testileg, lelkileg és szellemileg megalapozott tudással rendelkező nemzedékek útjára bocsájtása a középfokú oktatási intézményekbe. Mottó: Minden ország támasza, talpköve a tiszta erkölcs. /Berzsenyi Dániel/ Az iskolaválasztás a családok számára fontos, felelősségteljes döntés, amely meghatározza a gyermek további fejlődését. E fontos

Részletesebben

Tájékoztató. TESTNEVELŐ INSTRUKTOR szakirányú továbbképzési szak résztvevői számára

Tájékoztató. TESTNEVELŐ INSTRUKTOR szakirányú továbbképzési szak résztvevői számára Tájékoztató TESTNEVELŐ INSTRUKTOR szakirányú továbbképzési szak résztvevői számára Szakirányú továbbképzési program megnevezése: Testnevelő instruktor szakirányú továbbképzési szak A szakképzettség oklevélben

Részletesebben

be/sfp-10745/2015/mlsz

be/sfp-10745/2015/mlsz A kérelmező adatai A kérelmező szervezet teljes neve Kerepesi Városi Sport Egyesület A kérelmező szervezet rövidített neve Nincs Gazdálkodási formakód 521 Tagsági azonosítószám - A kérelmező jogállása

Részletesebben

Magyar Kupa. Mesterfokú-bajnokság. Versenysport kategória 2016. évi versenykiírás

Magyar Kupa. Mesterfokú-bajnokság. Versenysport kategória 2016. évi versenykiírás Magyar Kupa Mesterfokú-bajnokság Versenysport kategória 06. évi versenykiírás RITMIKUS GIMNASZTIKA MRGSZ Preambulum A Magyar Ritmikus Gimnasztika Szövetség célja az egyesületekkel együttműködve megteremteni

Részletesebben

1Érkezett : 1. A KÉRELMEZŐ ADATAI. A kérelmező szervezet teljes neve: Balmazújvárosi Football Club

1Érkezett : 1. A KÉRELMEZŐ ADATAI. A kérelmező szervezet teljes neve: Balmazújvárosi Football Club 1Érkezett : 1. A KÉRELMEZŐ ADATAI A kérelmező szervezet teljes neve: i Football Club A kérelmező szervezet rövidített neve: i FC 2Gazdálkodási formakód: 521 3Tagsági azonosítószám 835 Áfa levonásra a pályázatban

Részletesebben

Használat célja. felkészülés és versenyeztetés. felkészülés

Használat célja. felkészülés és versenyeztetés. felkészülés 1Érkezett : 1. A KÉRELMEZŐ ADATAI A kérelmező szervezet teljes neve: Dabasi Női és Utánpótlás Kézilabda Egyesület A kérelmező szervezet rövidített neve: DANUKE 2Gazdálkodási formakód: 521 Áfa levonásra

Részletesebben

Beszámoló a kerületi sportéletről. Az előterjesztést megtárgyalja: Oktatási, Közművelődési, Ifjúsági és Sport Bizottság

Beszámoló a kerületi sportéletről. Az előterjesztést megtárgyalja: Oktatási, Közművelődési, Ifjúsági és Sport Bizottság Budapest Főváros XXIII. kerület Soroksár Önkormányzatának POLGÁRMESTERE 1239 Budapest, Hősök tere 12. KÉPVISELŐ-TESTÜLETI ELŐTERJESZTÉS Beszámoló a kerületi sportéletről Előterjesztő: Geiger Ferenc polgármester

Részletesebben

be/sfphpm01-08489/2015/mlsz

be/sfphpm01-08489/2015/mlsz A kérelmező adatai A kérelmező szervezet teljes neve i Labdarúgó Club Közös Torna Egylet Sportiskola A kérelmező szervezet rövidített neve i LC Gazdálkodási formakód 521 Tagsági azonosítószám 2590 A kérelmező

Részletesebben

be/sfp-8109/2015/mlsz

be/sfp-8109/2015/mlsz A kérelmező adatai A kérelmező szervezet teljes neve Győrújfalu Sport Egyesület A kérelmező szervezet rövidített neve Győrújfalu SE Gazdálkodási formakód 521 Tagsági azonosítószám 752 A kérelmező jogállása

Részletesebben

Miskolci Egyetem. Állam- és Jogtudományi Kar

Miskolci Egyetem. Állam- és Jogtudományi Kar Miskolci Egyetem Állam- és Jogtudományi Kar Állam- és Jogtudományi Kar Az Állam- és Jogtudományi Kar 1980-as alapításának elsődleges célja a regionális jogászhiány megszüntetése és a jogászutánpótlás

Részletesebben

KÖZÉPTÁVÚ T ESTNEVELÉSI ÉS SPORTFEJLESZTÉSI KONC EPCIÓJA

KÖZÉPTÁVÚ T ESTNEVELÉSI ÉS SPORTFEJLESZTÉSI KONC EPCIÓJA SIMONTORNYA s VÁROS KÖZÉPTÁVÚ TESTNEVELÉSI ÉS SPORTFEJLESZTÉSI KONCEPCIÓJA 2009-2013 1 Simontornya Város Középtávú Testnevelési és Sportfejlesztési Koncepciója 2009-2013 BEVEZETÉS A sporttevékenység fontosságát

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Ceglédbercel Község Önkormányzat Képviselő-testületének, valamint a Ceglédberceli Német Nemzetiségi Önkormányzatnak 2012. december 17-i Közmeghallgatásáról és Falugyűlésről 1 Készült:

Részletesebben

PSN Zrt. Vári Attila. vezérigazgató E-mail cím: Istók Tímea E-mail cím:

PSN Zrt. Vári Attila. vezérigazgató E-mail cím: Istók Tímea E-mail cím: 1 Érkezett : 1. KÉRELMEZŐ DTI kérelmező szervezet teljes neve: kérelmező szervezet rövidített neve: Pécsi Sport Nonprofit Zrt PSN Zrt 2 Gazdálkodási formakód: Bajnoki osztály: 114 NBI Áfa levonásra a pályázatban

Részletesebben

http://jegkorongkerelem.globalsoftware.hu/kerelem2012/admin?todo=...

http://jegkorongkerelem.globalsoftware.hu/kerelem2012/admin?todo=... 1 / 18 2012.08.28. 13:25 1 Érkezett : 1. A KÉRELMEZŐ ADATAI A kérelmező szervezet teljes neve: A kérelmező szervezet rövidített neve: 2 Gazdálkodási formakód: Miskolci Jegesmedve Sportszervező Korlátolt

Részletesebben

Magyar Országos Horgász Szövetség Dr. Dérer István, elnökhelyettes. VI. Gödöllői Halászati-Horgászati Szakember Találkozó

Magyar Országos Horgász Szövetség Dr. Dérer István, elnökhelyettes. VI. Gödöllői Halászati-Horgászati Szakember Találkozó Magyar Országos Horgász Szövetség Dr. Dérer István, elnökhelyettes VI. Gödöllői Halászati-Horgászati Szakember Találkozó 1 A horgászat jelene és jelentősége Magyarországon 1. A családtagokkal együtt 1

Részletesebben

PISZKOZAT. 1Érkezett : 1. A KÉRELMEZŐ ADATAI. A kérelmező szervezet teljes neve: Jászapáti Futball Klub Kft.

PISZKOZAT. 1Érkezett : 1. A KÉRELMEZŐ ADATAI. A kérelmező szervezet teljes neve: Jászapáti Futball Klub Kft. Érkezett :. A KÉRELMEZŐ ADATAI A kérelmező szervezet teljes neve: Jászapáti Futball Klub Kft. A kérelmező szervezet rövidített neve: Jászapáti Futball Klub Kft. 2Gazdálkodási formakód:52 3Tagsági azonosítószám

Részletesebben

Szakmai beszámoló 2011/12. Pécsi Sport Nonprofit Zrt. Kézilabda Utánpótlás Szakág

Szakmai beszámoló 2011/12. Pécsi Sport Nonprofit Zrt. Kézilabda Utánpótlás Szakág Szakmai beszámoló 2011/12. Pécsi Sport Nonprofit Zrt. Kézilabda Utánpótlás Szakág Pécs a város jelenlegi nehéz gazdasági helyzetében is nagy jelentőséget tulajdonít a sportnak. Ennek keretében kiemelten

Részletesebben

be/sfphpm01-04178/2015/mkosz

be/sfphpm01-04178/2015/mkosz A kérelmező adatai A kérelmező szervezet teljes neve Kőbányai Diákok Sportegyesülete A kérelmező szervezet rövidített neve KDSE A szakszövetség vagy a Magyar Egyetemi-Főiskolai Sportszövetség versenyrendszerében

Részletesebben

A Marcali Városi Sportcsarnok. vállalkozásban történő üzemeltetésének. tapasztalatairól.

A Marcali Városi Sportcsarnok. vállalkozásban történő üzemeltetésének. tapasztalatairól. A Marcali Városi Sportcsarnok vállalkozásban történő üzemeltetésének tapasztalatairól. A Képviselőtestület 2015. januári ülésére Tisztelt Képviselőtestület! Tisztelt Polgármester Úr! A Marcali Városi Sportcsarnok

Részletesebben

EGER MEGYEI JOGÚ VÁROS SPORTKONCEPCIÓJA (2015-2020)

EGER MEGYEI JOGÚ VÁROS SPORTKONCEPCIÓJA (2015-2020) Istenek ajándéka, sport! Élet éltető vize! A nehéz munka idejében kiszórod boldog fényedet, követe vagy te a régen letűnt napoknak, mikor ifjú örömben mosolygott még az ember s felfelé hágott a napisten,

Részletesebben

be/sfphpm01-05247/2015/mkosz

be/sfphpm01-05247/2015/mkosz A kérelmező adatai A kérelmező szervezet teljes neve Kozármisleny Sportegyesület A kérelmező szervezet rövidített neve KSE A szakszövetség vagy a Magyar Egyetemi-Főiskolai Sportszövetség versenyrendszerében

Részletesebben

Sportorvoslás helye, szerepe, lehetőségei a triatlonban DR. SZABÓ ANITA

Sportorvoslás helye, szerepe, lehetőségei a triatlonban DR. SZABÓ ANITA Sportorvoslás helye, szerepe, lehetőségei a triatlonban DR. SZABÓ ANITA Sportorvoslás A sportorvoslás az egészségügy minden egyéb ágától jól elkülönül, mert egy kicsi mindenből van benne. A jó sportorvos

Részletesebben

be/sfphpm01-10065/2015/mlsz

be/sfphpm01-10065/2015/mlsz A kérelmező adatai A kérelmező szervezet teljes neve Nagytarcsai Grund Sportegyesület A kérelmező szervezet rövidített neve NGSE Gazdálkodási formakód 521 Tagsági azonosítószám 3766 A kérelmező jogállása

Részletesebben

be/sfp-9017/2015/mlsz

be/sfp-9017/2015/mlsz A kérelmező adatai A kérelmező szervezet teljes neve Celldömölki Városi és Vasutas Sportegyesület A kérelmező szervezet rövidített neve CVSE Gazdálkodási formakód 521 Tagsági azonosítószám 2577 A kérelmező

Részletesebben

be/sfphpm01-10158/2015/mlsz

be/sfphpm01-10158/2015/mlsz A kérelmező adatai A kérelmező szervezet teljes neve Baksai Sportegyesület A kérelmező szervezet rövidített neve Baksai Sportegyesület Gazdálkodási formakód 521 Tagsági azonosítószám - A kérelmező jogállása

Részletesebben

NAGYATÁD-RINYAMENTE TURISZTIKAI EGYESÜLET

NAGYATÁD-RINYAMENTE TURISZTIKAI EGYESÜLET NAGYATÁD-RINYAMENTE TURISZTIKAI EGYESÜLET HÍRLEVÉL 2015. FEBRUÁR 11.-17. PROGRAMSOROLÓ - Február 12-ig adhatók le az alkotások a II. Kult-tér kiállítási projektre, képregény, manga, karikatúra témakörökben.

Részletesebben

2015-ÖS LÁTOGATÓI SZÁMOK:

2015-ÖS LÁTOGATÓI SZÁMOK: I S M E R T E T Ő 2016 A PlayIT Magyarország legnagyobb Gamer és IT rendezvénye, valamint a legnagyobb látogatói számmal rendelkező hazai kiállítás, mely Közép-Kelet Európában is abszolút egyeduralkodó.

Részletesebben

PISZKOZAT. Ügyiratszám : be/sfphp01-3494/2013 1Érkezett : 1. A KÉRELMEZŐ ADATAI A kérelmező szervezet teljes neve: Polgárdi Városi Sportegyesület

PISZKOZAT. Ügyiratszám : be/sfphp01-3494/2013 1Érkezett : 1. A KÉRELMEZŐ ADATAI A kérelmező szervezet teljes neve: Polgárdi Városi Sportegyesület 1Érkezett : 1. A KÉRELMEZŐ ADATAI A kérelmező szervezet teljes neve: Polgárdi Városi Sportegyesület A kérelmező szervezet rövidített neve: PVSE 2Gazdálkodási formakód: 521 3Tagsági azonosítószám 609 A

Részletesebben

Csátesz se. Ábel György. Elnök E-mail cím: Ábel György E-mail cím:

Csátesz se. Ábel György. Elnök E-mail cím: Ábel György E-mail cím: 1 Érkezett : 1. A KÉRELMEZŐ ADATAI A kérelmező szervezet teljes neve: A kérelmező szervezet rövidített neve: Csávolyi Természetjáró és Szabadidősport Egyesület Csátesz se 2 Gazdálkodási formakód: Bajnoki

Részletesebben

A SPORTISKOLÁK ÚJ RENDSZERE Lehmann László

A SPORTISKOLÁK ÚJ RENDSZERE Lehmann László A SPORTISKOLÁK ÚJ RENDSZERE Lehmann László A SPORTISKOLÁK KÉT TÍPUSA KÖZÖTTI LÜLÖNBSÉG A köznevelési jellegű sportiskolai formációkat a köznevelés jogilag és tartalmilag is szabályozza (törvényben, rendeletekben).

Részletesebben

be/sfphp01-05139/2015/mkosz

be/sfphp01-05139/2015/mkosz A kérelmező adatai A kérelmező szervezet teljes neve Játszva Sportolva Megelőzni Alapítvány A kérelmező szervezet rövidített neve JSMA A szakszövetség vagy a Magyar Egyetemi-Főiskolai Sportszövetség versenyrendszerében

Részletesebben

Nemzeti Sportközpontok bútorbeszerzése

Nemzeti Sportközpontok bútorbeszerzése Nemzeti Sportközpontok bútorbeszerzése Közbeszerzési Értesítő száma: 2015/124 Beszerzés tárgya: Árubeszerzés Adásvétel Hirdetmény típusa: Eljárást megindító felhívás - 121. (1) bekezdés b) pontja/ké/2013.07.01

Részletesebben

be/sfp-08781/2015/mlsz

be/sfp-08781/2015/mlsz A kérelmező adatai A kérelmező szervezet teljes neve Nagyhegyesi Községi Sport Egyesület A kérelmező szervezet rövidített neve Nagyhegyesi KSE Gazdálkodási formakód 521 Tagsági azonosítószám 848 A kérelmező

Részletesebben

A Magyar Asztalitenisz Szövetség szervezeti és működési szabályzata. I. Általános rendelkezések

A Magyar Asztalitenisz Szövetség szervezeti és működési szabályzata. I. Általános rendelkezések A Magyar Asztalitenisz Szövetség szervezeti és működési szabályzata I. Általános rendelkezések (1) A Magyar Asztalitenisz Szövetség (a továbbiakban: szövetség) a Fővárosi Bíróság által 1. sorszám alatt

Részletesebben

Diósgyőri Gimnázium. A 2016/2017-es tanévben induló képzések

Diósgyőri Gimnázium. A 2016/2017-es tanévben induló képzések Diósgyőri Gimnázium OM azonosító: 029262 Cím: 3534 Miskolc Kiss tábornok 42. Tel/Fax: 46/370-701 E-mail: suli@dig-misk.sulinet.hu Honlap: www.diosgyorigimnazium.hu A 2016/2017-es tanévben induló képzések

Részletesebben

1 / 12 2012.10.12. 11:17

1 / 12 2012.10.12. 11:17 1 / 12 2012.10.12. 11:17 1 Érkezett : 1. A KÉRELMEZŐ ADATAI A kérelmező szervezet teljes neve: A kérelmező szervezet rövidített neve: 2 Gazdálkodási formakód: Rinyamenti Kézilabda Club RKC 3 A szakszövetség

Részletesebben

be/sfp-08622/2015/mlsz

be/sfp-08622/2015/mlsz A kérelmező adatai A kérelmező szervezet teljes neve Nebuló Futball Sportegyesület A kérelmező szervezet rövidített neve Nebuló Futball Sportegyesület Gazdálkodási formakód 521 Tagsági azonosítószám 3108

Részletesebben

be/sfp-8340/2015/mlsz

be/sfp-8340/2015/mlsz A kérelmező adatai A kérelmező szervezet teljes neve Futball Club Ajka A kérelmező szervezet rövidített neve FC Ajka Gazdálkodási formakód 521 Tagsági azonosítószám 1970 A kérelmező jogállása Amatőr Áfa

Részletesebben

be/sfp-10567/2015/mlsz

be/sfp-10567/2015/mlsz A kérelmező adatai A kérelmező szervezet teljes neve Zagyvapálfalvai Ifjak Sportegyesülete A kérelmező szervezet rövidített neve Zagyvapálfalvai I.S.E. Gazdálkodási formakód 521 Tagsági azonosítószám 4059

Részletesebben

be/sfphpm01-05096/2015/mkosz

be/sfphpm01-05096/2015/mkosz A kérelmező szervezet teljes neve Kaposvári Sportközpont és Sportiskola A kérelmező szervezet rövidített neve KASI A szakszövetség vagy a Magyar Egyetemi-Főiskolai Sportszövetség versenyrendszerében részt

Részletesebben

be/sfphpm01-10470/2015/mlsz

be/sfphpm01-10470/2015/mlsz A kérelmező adatai A kérelmező szervezet teljes neve Hódmezővásárhely Sportjáért Alapítvány A kérelmező szervezet rövidített neve HSA Gazdálkodási formakód 569 Tagsági azonosítószám 3878 A kérelmező jogállása

Részletesebben

MAGYAR VÍVÓ SZÖVETSÉG Elnökségi ülés -2015. 10. 27. 9/2015. ELNÖKSÉGI EMLÉKEZTETŐ

MAGYAR VÍVÓ SZÖVETSÉG Elnökségi ülés -2015. 10. 27. 9/2015. ELNÖKSÉGI EMLÉKEZTETŐ MAGYAR VÍVÓ SZÖVETSÉG Elnökségi ülés -2015. 10. 27. 9/2015. ELNÖKSÉGI EMLÉKEZTETŐ Készült az MVSZ elnökségének 2015. 10. 27. napjára, a Magyar Sport Háza IV. emeleti tárgyalójában (XIV. Budapest, Istvánmezei

Részletesebben

Az Akadémiai program meghatározó, kiemelendő alappillérei, elemei a következők:

Az Akadémiai program meghatározó, kiemelendő alappillérei, elemei a következők: BEMUTATKOZÓ ANYAG A Rátgéber Kosárlabda Akadémia Alapítvány (továbbiakban Alapítvány) feladata Pécs Városa és vonzáskörzete utánpótláskorú fiataljainak edzése, versenyeztetése, illetve 14 éves kortól az

Részletesebben

1Érkezett : 1. A KÉRELMEZŐ ADATAI A kérelmező szervezet teljes neve: EGYSÉGES SPORTKÖR MÉNFŐCSANAK

1Érkezett : 1. A KÉRELMEZŐ ADATAI A kérelmező szervezet teljes neve: EGYSÉGES SPORTKÖR MÉNFŐCSANAK 1Érkezett : 1. A KÉRELMEZŐ ADATAI A kérelmező szervezet teljes neve: EGYSÉGES SPORTKÖR MÉNFŐCSANAK A kérelmező szervezet rövidített neve: MÉNFŐCSANAK ESK 2Gazdálkodási formakód: 521 3Tagsági azonosítószám

Részletesebben

be/sfphpm01-10515/2015/mlsz

be/sfphpm01-10515/2015/mlsz A kérelmező adatai A kérelmező szervezet teljes neve Mogyoród Football Club A kérelmező szervezet rövidített neve Mogyoród FC Gazdálkodási formakód 521 Tagsági azonosítószám 6486 A kérelmező jogállása

Részletesebben

be/sfp-10356/2015/mlsz

be/sfp-10356/2015/mlsz A kérelmező adatai A kérelmező szervezet teljes neve Nádudvari Sportegyesület A kérelmező szervezet rövidített neve NSE Gazdálkodási formakód 521 Tagsági azonosítószám 866 A kérelmező jogállása Amatőr

Részletesebben

PISZKOZAT. 1Érkezett : 1. A KÉRELMEZŐ ADATAI A kérelmező szervezet teljes neve: Székelyhidi Utánpótláskorú Labdarúgók Képző SE

PISZKOZAT. 1Érkezett : 1. A KÉRELMEZŐ ADATAI A kérelmező szervezet teljes neve: Székelyhidi Utánpótláskorú Labdarúgók Képző SE 1Érkezett : 1. A KÉRELMEZŐ ADATAI A kérelmező szervezet teljes neve: Székelyhidi Utánpótláskorú Labdarúgók Képző SE A kérelmező szervezet rövidített neve: Székelyhidi Utánpótláskorú Labdarúgók Képző SE

Részletesebben

be/sfphpm01-03297/2015/mksz

be/sfphpm01-03297/2015/mksz A kérelmező adatai A kérelmező szervezet teljes neve Községi Sportegyesület Tarján A kérelmező szervezet rövidített neve Tarján KSE Gazdálkodási formakód 521 Bajnoki osztály: NBII Áfa levonásra a pályázatban

Részletesebben

8. A. Kutató Gyerekek Tudományos Konferenciája, országos döntő. Eötvös-heti vers- és prózamondó verseny

8. A. Kutató Gyerekek Tudományos Konferenciája, országos döntő. Eötvös-heti vers- és prózamondó verseny TANULMÁNYI VERSENYEREDMÉNYEK 8. A CSÓKÁSI ANNAMÁRIA 8. A Kutató Gyerekek Tudományos Konferenciája, országos döntő ERDŐDI ZSÓFIA 8. A Eötvös-heti vers- és prózamondó verseny KOVÁTS BENCE 8. A HÓDítsd meg

Részletesebben

be/sfphpm01-08852/2015/mlsz

be/sfphpm01-08852/2015/mlsz A kérelmező adatai A kérelmező szervezet teljes neve Pannonhalma Sportegyesület A kérelmező szervezet rövidített neve nincs bejegyezve Gazdálkodási formakód 521 Tagsági azonosítószám 796 A kérelmező jogállása

Részletesebben

be/sfphpm01-04235/2015/mkosz

be/sfphpm01-04235/2015/mkosz A kérelmező adatai A kérelmező szervezet teljes neve Félegyházi Térségi Sportiskola Nonprofit Kft. A kérelmező szervezet rövidített neve Félegyházi Térségi Sportiskola Nonprofit Kft. A szakszövetség vagy

Részletesebben

http://kezikerelem.innospectrum.hu/kerelem2014/print?w=1 1 / 36 2014.12.02. 14:12

http://kezikerelem.innospectrum.hu/kerelem2014/print?w=1 1 / 36 2014.12.02. 14:12 1 / 36 2014.12.02. 14:12 Ügyiratszám : be/sfphp03-2121/2014/mksz 1 Érkezett : 1. A KÉRELMEZŐ ADATAI A kérelmező szervezet teljes neve: A kérelmező szervezet rövidített neve: Kiskőrös Kézilabda Sportszervezet

Részletesebben

KISOKOS. Első évfolyamos hallgatók részére SEMMELWEIS EGYETEM. Egészségtudományi Kar. Hallgatói Önkormányzat 2015 / 2016

KISOKOS. Első évfolyamos hallgatók részére SEMMELWEIS EGYETEM. Egészségtudományi Kar. Hallgatói Önkormányzat 2015 / 2016 E T K H Ö K S E M M E L W E I S E G Y E T E M KISOKOS Első évfolyamos hallgatók részére SEMMELWEIS EGYETEM 2015 / 2016 Semmelweis Egyetem Tel.: +36 1 486 5888 E-mail: hok.seetk@gmail.com Web: https://se-etk.hu

Részletesebben

DEBRECENI EGYETEM SPORTTUDOMÁNYI KOORDINÁCIÓS INTÉZET TESTNEVELÉS KURZUS LEÍRÁSOK

DEBRECENI EGYETEM SPORTTUDOMÁNYI KOORDINÁCIÓS INTÉZET TESTNEVELÉS KURZUS LEÍRÁSOK STEP AEROBIK ÉS ALAKFORMÁLÁS Bemelegítés, 30-40 perc step aerobic, utána alakformálás, erősítés. Segédeszközök: kézisúlyzó, therabend gumi. Speciális területek: has, hát, comb, fenék, kar. Az órák minden

Részletesebben

LÉTESÍTMÉNYGAZDÁLKODÁSI SZABÁLYZATA

LÉTESÍTMÉNYGAZDÁLKODÁSI SZABÁLYZATA Semmelweis Egyetem Testnevelési és Sporttudományi Kar (TF) LÉTESÍTMÉNYGAZDÁLKODÁSI SZABÁLYZATA Jóváhagyta a TF Kari Tanácsa az 666/2010. (IV. 15.) TF KT sz. határozatával Hatályos: 2010. május 1-től Budapest

Részletesebben

A Bornemisza Péter Gimnázium, Általános Iskola, Alapfokú Művészeti Iskola és Sportiskola felvételi tájékoztatója a 2015/2016.

A Bornemisza Péter Gimnázium, Általános Iskola, Alapfokú Művészeti Iskola és Sportiskola felvételi tájékoztatója a 2015/2016. A Bornemisza Péter Gimnázium, Általános Iskola, Alapfokú Művészeti Iskola és Sportiskola felvételi tájékoztatója a 2015/2016. tanévre A Hit Gyülekezete által fenntartott Bornemisza Péter Gimnázium felvételt

Részletesebben

be/sfphpm01-08388/2015/mlsz

be/sfphpm01-08388/2015/mlsz A kérelmező adatai A kérelmező szervezet teljes neve Testvériség Sportegyesület A kérelmező szervezet rövidített neve Testvériség SE Gazdálkodási formakód 521 Tagsági azonosítószám 2441 A kérelmező jogállása

Részletesebben

SPORTELMÉLETI ISMERETEK tantárgycsoport /edzéselmélet, sport és szervezetei/

SPORTELMÉLETI ISMERETEK tantárgycsoport /edzéselmélet, sport és szervezetei/ 11. évfolyam SPORTELMÉLETI ISMERETEK tantárgycsoport /edzéselmélet, sport és szervezetei/ A sportiskolai nevelés-oktatás, azaz a sportolói pályafutásra való felkészítés szerves része, hogy a tanulók elsajátítsák

Részletesebben

http://kosarkerelem.globalsoftware.hu/kerelem2012/print?w=piszk

http://kosarkerelem.globalsoftware.hu/kerelem2012/print?w=piszk Page 1 of 18 1 Érkezett : 1. A KÉRELMEZŐ ADATAI A kérelmező szervezet teljes neve: A kérelmező szervezet rövidített neve: 2 Gazdálkodási formakód: 521 Szentendrei Kosárlabda Sport Egyesület SZKSE 3 A szakszövetség

Részletesebben

Kérelem sportfejlesztési program jóváhagyása tárgyában hiánypótolt

Kérelem sportfejlesztési program jóváhagyása tárgyában hiánypótolt Oldalszám: 1 Kérelem sportfejlesztési program jóváhagyása tárgyában hiánypótolt Kérelem száma: KE02948/2014/MJSZ Érkezett: Ügyiratszám: KE02948/2014/MJSZ-3 Oldalszám: 2 A kérelmező adatai Általános A kérelmező

Részletesebben

TISZTELT AROS JÁNOS POLGÁRMESTER ÚR!

TISZTELT AROS JÁNOS POLGÁRMESTER ÚR! SUSI 2007 Sárospataki Utánpótlásnevelő Sportiskola Egyesület Labdarúgó és Kézilabda Szakosztálya 3950 Sárospatak, Kossuth Lajos utca 44. sz. Tel.: 06/47/513-240 és 06/70/450-42-60 Fax: 06/47/311-404 Számlaszám:

Részletesebben

be/sfphpm01-10056/2015/mlsz

be/sfphpm01-10056/2015/mlsz A kérelmező adatai A kérelmező szervezet teljes neve Sülysápi Gyerekfoci Egyesület A kérelmező szervezet rövidített neve Sülysápi Gyerekfoci Egyesület Gazdálkodási formakód 521 Tagsági azonosítószám 3372

Részletesebben

Sport- és rendezvénycsarnokok

Sport- és rendezvénycsarnokok PÁLYÁZATI FELHÍVÁS Sport- és rendezvénycsarnokok TÍPUSTERVRE ALAPOZOTT KIVITELEZÕI AJÁNLAT ADÁSÁRA Beadási határidõ: 2003. május 16. (péntek); 17:00 h SportUnió Sportfejlesztõ és Befektetõ Társaság Kft.

Részletesebben

Dr. Molnár Sándor Ügyvezető elnök. Tóth Tamara

Dr. Molnár Sándor Ügyvezető elnök. Tóth Tamara 1 Érkezett : 1. A KÉRELMEZŐ ADATAI A kérelmező szervezet teljes neve: A kérelmező szervezet rövidített neve: Magyar Testnevelési Egyetem Sportegyesülete TFSE 2 Gazdálkodási formakód: Bajnoki osztály: 521

Részletesebben

Már elnyert, megvalósításra váró EU-s pályázatok:

Már elnyert, megvalósításra váró EU-s pályázatok: Eredmények, fejlesztések, kicsik és nagyok. A jót könnyű megszokni! Ez örök igazság. Úgy gondoljuk, hogy városunkban nagyon sok olyan jó dolog készült az elmúlt években, melyeknek nagyon örültünk, hamar

Részletesebben

GYFKKA. Sej László. elnök E-mail cím: Létesítmény neve Létesítmény tulajdonosa Létesítmény üzemeltetője Átlagos heti használat (óra) Használat célja

GYFKKA. Sej László. elnök E-mail cím: Létesítmény neve Létesítmény tulajdonosa Létesítmény üzemeltetője Átlagos heti használat (óra) Használat célja 1 Érkezett : 1. A KÉRELMEZŐ ADATAI A kérelmező szervezet teljes neve: A kérelmező szervezet rövidített neve: Győri Férfi Kézilabdáért Közhasznú Alapítvány GYFKKA 2 Gazdálkodási formakód: Bajnoki osztály:

Részletesebben

felkészülés és versenyeztetés

felkészülés és versenyeztetés 1Érkezett : 1. A KÉRELMEZŐ ADATAI A kérelmező szervezet teljes neve: Balmazújvárosi Leány Kézilabda Sportegyesület A kérelmező szervezet rövidített neve: BLKSE 2Gazdálkodási formakód: 521 Áfa levonásra

Részletesebben

BÉRLETI SZERZŐDÉS. amely létrejött egyrészről a

BÉRLETI SZERZŐDÉS. amely létrejött egyrészről a BÉRLETI SZERZŐDÉS amely létrejött egyrészről a Pető András Főiskola Székhelye: 1125. Budapest, kútvölgyi út 6 Adószáma: 15826910-2-43 Statisztikai számjele: 15826910-8542-312-01 Intézményi azonosítója:

Részletesebben

Kérelem sportfejlesztési program jóváhagyása tárgyában hiánypótolt

Kérelem sportfejlesztési program jóváhagyása tárgyában hiánypótolt Oldalszám: 1 Kérelem sportfejlesztési program jóváhagyása tárgyában hiánypótolt Kérelem száma: KE02967/2014/MJSZ Érkezett: Ügyiratszám: KE02967/2014/MJSZ-3 Oldalszám: 2 A kérelmező adatai Általános A kérelmező

Részletesebben

Amatőr Licenc Szabályzat

Amatőr Licenc Szabályzat Szabályzat kódja ALSZ Hatálybalépés 2015.01.27. Előző változat 2014.02.11. Érvényesség Visszavonásig Verziószám 1/2015 (v2) Szabályozási szakmai felelős Szabályozási felelős és kibocsátó Utoljára módosította

Részletesebben

Kovács Gábor elnök. Kovács Gábor

Kovács Gábor elnök. Kovács Gábor 1 Érkezett : 1. A KÉRELMEZŐ ADATAI A kérelmező szervezet teljes neve: A kérelmező szervezet rövidített neve: Sárréti Gyöngyhalász Gyermeksport Egyesület Sárréti Gyöngyhalász GYSE 2 Gazdálkodási formakód:

Részletesebben

2015. évi Triplett válogató verseny versenykiírása

2015. évi Triplett válogató verseny versenykiírása Magyar Pétanque Szövetség Fédération Hongroise de Pétanque Hungarian Pétanque Federation H-7396 Magyarszék, Kossuth L. u. 33. Tel: +3630 405-4511 Fax: +3672 521-006 2015. évi Triplett válogató verseny

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV KISTELEK KÉPVISELŐTESTÜLETE 2014. január 13. NAPJÁN MEGTARTOTT 1. SZÁMÚ NYÍLT ÜLÉSÉRŐL

JEGYZŐKÖNYV KISTELEK KÉPVISELŐTESTÜLETE 2014. január 13. NAPJÁN MEGTARTOTT 1. SZÁMÚ NYÍLT ÜLÉSÉRŐL JEGYZŐKÖNYV KISTELEK KÉPVISELŐTESTÜLETE 2014. január 13. NAPJÁN MEGTARTOTT 1. SZÁMÚ NYÍLT ÜLÉSÉRŐL Határozatok száma TARTALOMJEGYZÉK a Kistelek Város Önkormányzat Képviselő-testülete 2014. Január 13-án

Részletesebben

be/sfphpm01-03269/2015/mksz

be/sfphpm01-03269/2015/mksz A kérelmező adatai A kérelmező szervezet teljes neve Kecskeméti Testedző Egyesület A kérelmező szervezet rövidített neve KTE Gazdálkodási formakód 521 Bajnoki osztály: NBI/B Áfa levonásra a pályázatban

Részletesebben

be/sfphpm01-10645/2015/mlsz

be/sfphpm01-10645/2015/mlsz A kérelmező adatai A kérelmező szervezet teljes neve Magyar Máltai Szeretetszolgálat SE A kérelmező szervezet rövidített neve MMSZ SE Gazdálkodási formakód 521 Tagsági azonosítószám 3872 A kérelmező jogállása

Részletesebben

AZ INTÉZMÉNYVEZETŐJÉNEK GONDOLATAI A MINŐSÉGIRÁNYÍTÁSI PROGRAMHOZ. BEVEZETŐ 5. oldal INTÉZMÉNY BEMUTATÁSA

AZ INTÉZMÉNYVEZETŐJÉNEK GONDOLATAI A MINŐSÉGIRÁNYÍTÁSI PROGRAMHOZ. BEVEZETŐ 5. oldal INTÉZMÉNY BEMUTATÁSA AZ INTÉZMÉNYVEZETŐJÉNEK GONDOLATAI A MINŐSÉGIRÁNYÍTÁSI PROGRAMHOZ 3. oldal BEVEZETŐ 5. oldal INTÉZMÉNY BEMUTATÁSA 6. oldal Intézmény adatai 6. oldal Intézmény szervezeti felépítése 9. oldal Az óvoda jellemzői

Részletesebben

Tisztelt Igazgató Asszony, Igazgató Úr! Köszönjük, hogy segíti a Magyar Diáksport Szövetség munkáját!

Tisztelt Igazgató Asszony, Igazgató Úr! Köszönjük, hogy segíti a Magyar Diáksport Szövetség munkáját! Tisztelt Igazgató Asszony, Igazgató Úr! Az alábbi kérdőív kitöltésével kérjük, hogy vegyen részt az Országos Testnevelés Kutatásban. A kérdőívben a testnevelés oktatás színvonalának emeléséhez kötődő különböző

Részletesebben

EGYSZERŰ ELJÁRÁS AJÁNLATTÉTELI FELHÍVÁSA A

EGYSZERŰ ELJÁRÁS AJÁNLATTÉTELI FELHÍVÁSA A 3. melléklet az 5/2009. (III.31.) IRM rendelethez KÖZBESZERZÉSI ÉRTESÍTŐ A Közbeszerzések Tanácsának Hivatalos Lapja1024 Budapest, Margit krt. 85. Fax: 06 1 336 7751, 06 1 336 7757 E-mail: hirdetmeny@kozbeszerzesek-tanacsa.hu

Részletesebben

be/sfphpm01-03275/2015/mksz

be/sfphpm01-03275/2015/mksz A kérelmező adatai A kérelmező szervezet teljes neve Debreceni Sportcentrum Közhasznú Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság A kérelmező szervezet rövidített neve Debreceni Sportcentrum Közhasznú Nonprofit

Részletesebben

Pá pái Egyesí tett Lábdárú gó Clúb Pá pái Perútz Fóótbáll Clúb Spórtfejleszte si stráte giá e s szákmái prógrám 2015/2016-2016/2017

Pá pái Egyesí tett Lábdárú gó Clúb Pá pái Perútz Fóótbáll Clúb Spórtfejleszte si stráte giá e s szákmái prógrám 2015/2016-2016/2017 Pá pái Egyesí tett Lábdárú gó Clúb Pá pái Perútz Fóótbáll Clúb Spórtfejleszte si stráte giá e s szákmái prógrám 2015/2016-2016/2017 Múlt á jövőért Megválósítási terv 2015/2016 Az ebben a dokumentumban

Részletesebben

be/sfphpm01-03017/2015/mksz

be/sfphpm01-03017/2015/mksz A kérelmező adatai A kérelmező szervezet teljes neve Budapesti Honvéd Sportegyesület A kérelmező szervezet rövidített neve BHSE Gazdálkodási formakód 521 Bajnoki osztály: NBII Áfa levonásra a pályázatban

Részletesebben

be/sfphpm01-08428/2015/mlsz

be/sfphpm01-08428/2015/mlsz A kérelmező adatai A kérelmező szervezet teljes neve Aramis Sport Egyesület A kérelmező szervezet rövidített neve Aramis SE Gazdálkodási formakód 521 Tagsági azonosítószám 2653 A kérelmező jogállása Hivatásos

Részletesebben