AZ EGYENSÚLY, AMI ÖSSZETARTJA A LOVAT ÉS A LOVAST Beszélgetés Rodolphe Schererrel Hogyan lehet elkerülni, hogy megzavarjuk a ló egyensúlyát a crosson? Mit és hogyan csináljunk, ha javítani kell a ló egyensúlyán? Mi a jelentősége a lovas testtartásának, saját egyensúlyának, cselekedeteinek a páros biztonságában és hatékonyságában? Rodolph Scherer, a Sydneyben rendezett olimpia egyéni negyedeik helyezettje, világbajnokságon csapat ezüstérmes, Európa-bajnokságon kétszeres csapat ezüstérmes; húsz év magas szintű versenyeken szerzett tapasztalatait osztja meg az olvasóval. Az egyensúly nagyon különböző a lovaknál. Függ a testtartásától és attól a helyzettől, amit meg kell oldania. A problémák mások 300-as vagy 600-as iramnál; egyenes vonalon vagy fordulatban; akkor, amikor a ló fölveszi magát vagy megindul; függ az akadályok arculatától; a talajtól; a talajfogás minőségétől egy széles ugráson, egy mélybeugráson, kombinációkon, vízbe ugráskor. A lovas is változtatja az egyensúlyát az éppen ugratott akadálynak megfelelően. A sík szakaszokon inkább a zsokéhoz hasonlóan ül a lovas (a George Morris által ajánlott két pontos üléssel, amikor csak a két kengyelre nehezedik a lovas egyéb kapcsolat nélkül), míg az ugrás rálovaglási szakaszában ülésével közeledik a nyereghez, hogy az akadály megugratásához alkalmazkodni tudó tartásba kerüljön (egy könnyed kapcsolat a nyereggel hozzáadódik a két pontos üléshez). Míg egy széles ugrásnál a lovas inkább közel marad a lóhoz, vízbeugratáskor hajlamos a felsőtestével hátradőlni. Bármilyen is legyen lovunk természetes egyensúlya, el kell azt fogadnunk. Azonban ez nem igazán kézzelfogható, így konkrét eligazodási pontokat kell keresni ahhoz, hogy képet alkossunk róla: ilyen eligazodási pont lehet például a kapcsolat minősége a ló szájával, vagy a ló könnyedén fenntartott orra. Ez nagyon szembetűnő azoknál a lovaknál, amelyeknek az egyensúlya vízszintes, vagy egy kicsit mélyebb annál. Lovasaik makacsul megpróbálják följebb emelni az ilyen egyensúlyú lovak fejét, ami tévedés. Minél jobban húzzák fölfelé a ló fejét, annál inkább nehézzé válik számára az egyensúlyát megőrizni. Mert a ló fejére rossz időben érkező hatások eredményeképpen a ló beejti a hátát, egyre inkább törekszik mélyebbre menni a fejével azért, hogy visszanyerje a komfort érzetét és szabaduljon a kellemetlen pozícióból. Hirtelen felerősődik az egyensúlyzavar érzése a lovasban, ezért még erősebben igyekszik azt fölösleges és eltúlzott segítségekkel rendezni. Sokkal biztonságosabb, ha a lovas nem avatkozik bele a ló természetes egyensúlyába persze azért nem engedi 1
elszaladni, s a megfelelő ütemet diktálva neki anélkül, hogy megzavarná őt készteti arra, hogy ismét egyensúlyban vágtázzon. Példának okáért, ha Denis Mesplès Vámpírt Galan de Sauvagère stílusában akarta volna lovagolni, ez lehetetlen lett volna. Minél kevesebbet kérünk, annál jobban sikerül Sík területen, ahol az akadályok elég távol vannak egymástól, ilyen típusú Fontainebleau-ban a Salamandra ugrás, nincs semmilyen hátránya, ha a lovas a két pontos ülést alkalmazza, persze anélkül, hogy hagyná a lovat elszaladni, felette a kontrollt állandóan megtartva. Egy igazán elengedett lónál tény, hogy ha egy kicsit elengedi a féket a lovas, a felvétel pillanatában még hatékonyabbá teszi őt. Gyakran látható a versenyeken, hogy amikor még messze vannak az akadálytól a lovasok, felveszik lovukat, aztán hagyják megindulni, hogy majd újra felvegyék, ami nincs igazán előnyére az eredményes teljesítésnek. Sokkal többet ér őrizni egy állandó iramú vágtát, és egy kicsit a rálovaglási zónához közelebb felvenni a lovat, azért, hogy meglovagolja az akadályt. Egy helytálló hasonlat segít megérteni a helyzetet: egy autónál minél többet használjuk a féket, annál inkább felmelegszik, s egyre kevésbé lesz hatékony. A nyitott területek előnye, hogy a ló látja az akadályt. Egy átlagos ló az akadályt észrevéve azonnal rendezi az egyensúlyát az ugrásra felkészülvén. Egy olyan akadálynál, ami fák között van, olyan helyen, ahol a ló nem látja előre, nem mindig érti, hogy a lovasa miért akarja hirtelen fölvenni őt, aki viszont tudja, hogy jön egy ugrás. Ezért gyakran, a hevesebb lovak sokkal jobban húznak ezeken a terepszakaszokon. Egyébként az, hogy a lovas állandóan megindítja és felveszi a lovat, komoly oka az elfáradásnak. Egy fáradt lóval egyre inkább lehetetlen lesz jól teljesíteni. Míg bizonyos lovak jól őrzik egyensúlyukat nagy iramú vágta közben is, mások erőlködnek, s egyre inkább nehezen kontrollálják a saját testtömegüket. Minden esetben jó a lovat csizma között tartani, és nem hagyni dülöngélni, egy minimális kontaktust fönntartva; és pontosan irányítani őt vágtában, mert az a ló, amelyik mereven, szár fölött van, kevésbé jól vágtázik, mint az a ló, amelyiket jól irányítják, még ha kicsit imbolyogva vágtázik is. A lovasnak tudnia kell módosítani a saját egyensúlyát, mert a lovak nagyon finoman érzékelik ezt az egyensúlyváltozást. A rálovaglási szakaszban az addig két pontos pozícióban ülő lovas mélyebbre engedi az izületeit, medencéjét megnyitva, s ezzel egy jelzést ad a lónak, hogy ő is módosítsa az egyensúlyát, hogy megfelelően közeledjenek az akadályhoz. Jó esetben ez a befolyás elegendő, és minálisra csökkenti az adandó segítségeket. Gyakran kérik a lovasoktól, különösen a leugróknál, hogy egyenesedjenek fel, de valójában inkább a medencét kell megnyitni. Két pontos pozícióban a medence egy kicsit 2
hátul van, s amikor a lovas megkísérel felegyenesedni vállait felfelé mozdítva, elcsúszik hátra, lábai ugyanígy, a kezek fölemelkednek és belerántanak a ló szájába az egyensúly elvesztése miatt. Ezzel a lovas lova ellen dolgozik és pontosan az ellenkezőjét éri el, mint amit szeretne, teljesen összezavarja lova egyensúlyát. A medence megnyitása, az ülés mélyebbre engedésével a nyeregben megkönnyíti a segítségadást, amíg az alsó test izületeinek behajlítása hatékonyabb helyzetbe hozza a térdet, így a lovas újra tudja rendezni a lovat a rálovagláskor, illetve új keretbe zárni különösen nehéz akadályok előtt, mint ahogy ezt Jean-Lou Bigot nagyon jól csinálja. Jean-Lou Bigot igazi terep lovas, két pontos pozícióban ülve hagyja Johara de Petrát a természetes egyensúlyában vágtázni. Takarékoskodni az energiával A terepeszakaszon a helyzet változhat ugyanazt a lovat lovagolva. A pálya kezdetén a lovaknak általában nagy menőkedvük van, néha túlságosan is. Jól át kell gondolni az akadályokra való rálovaglást. A cross közepére a ló lehiggad, minden egyszerűbb. A végén már inkább előre kell lovagolni, mert az elfáradás miatt a lónak több időre van szüksége állapotának rendezéséhez, különösen a hosszabb testű lovaknak. Némely lovak ösztönösen újrarendezik egyensúlyukat bizonyos típusú ugrásoknál. A pályabejárás egyik haszna, hogy van idő megtanulni az akadályok típusát. Vannak könnyebb akadályok, amit nem jól lát a ló, széles ugrások, amik késztetik a lovat az egyensúlyuk rendezésére, vagy nagyon meghívós ugrások, amelyeknél meg lehet tartani a vágta iramát anélkül, hogy a ló betenne egy rövid, biztonsági vágtaugrást az elugrás előtt. A ló saját technikájának számításba vétele szintén lényeges szempont az energiájának a jó beosztásához. Bizonyos lovak a cross kezdetén bátortalanabbak, mások nagyon nagy erővel kezdenek, pontos távolságok lovaglásával kell őket segíteni. Némelyek hajlamosak az elején mellé menni, őket erősen zárt keretben jó lovagolni. De minden esetben a leghasznosabb úgy lovagolni, hogy elkerüljük azt, hogy föl kelljen venni azért, hogy megindítsuk a lovat a rálovaglási zónában az ugrás teljesítéséhez, mert ez sok energiaveszteséggel jár. 3
Bizonyos lovasok, mint Mark Todd vagy Andrew Nicholson kifogástalan nyomvonal lovaglásával, és igen minimális, de nagyon hatékony munkával a díjlovagló napon, takarékoskodnak lovuk energiájával. Így sikerül elérkezniük a harmadik, ugró naphoz úgy, hogy lovuk jó formában marad, még az egymást követő napok erőfeszítései után is. Energiatakarékos lovaglással lovunk még a cross végén is meg tud felelni a lovas elvárásainak, a pálya ezen részén is könnyen irányítható lovunk lesz. Az a lovas, aki nem gazdaságos megoldásokkal lovagol, hamar durvább zabla után kell nézzen. Új típusú akadályok Egyre kevesebb nagy iramból megugorható ugrással találkozunk, kivéve a klasszikus angol és a CCI versenyeket, ahol az ugrások száma és a távolságok nőnek. Ugyanakkor azt is meg kell jegyezni, hogy ugyanaz az alternatíva nélküli kombináció kevesebb problémát okoz egy CIC versenyen, ahol az akadályok egy rövidebb távolságon közelebb vannak egymáshoz, mert a lovak erősebben koncentrálnak a feladatra, mint a CCI versenyeken, ahol az akadályok közötti távolság nagyobb. Nagyobb távolságoknál a lovasok hajlamosak nyitottabb tartást adni a lónak, az akadályokat láncolatszerűen, kissé elnyúlva ugratni, ami problémához vezet az ilyen kombinációkban. A vágtaugrások terjedelme nem ugyanolyan, kevesebb az adrenalin, tompább a figyelem, a lovaknak jut idő figyelmük szétszóródására, ezért újból az ugráshoz megfelelő figyelmi állapotba és egyensúlyba kell őket hozni. A CCI versenyek kényelmesebbek a lovaknak, de sokkal nagyobb figyelmet igényelnek a lovasoktól. Az ideális egyensúly felismerhető arról, hogy a ló képes a hátulsó részét a teste alá igazítani úgy, hogy mindig készenlétben maradjon, képes legyen előre menni anélkül, hogy ezt az egyensúlyt ellenkezésre használná, megállna, vagy kiperdülne. Az egyensúlynak megfelelőnek kell lennie az akadály nehézségéhez, a ló kondíciójához, az iramhoz, de igen változékony is. Időt nyerünk, ha jó helyzetbe hozzuk a lovunkat, nem vesszük fel és indítjuk meg szüntelenül, és pontos nyomvonalat lovagolunk. Iram és egyensúly Sok lovat találunk a militaryban, amelyek magasan telivérezettek, mert a vágta az elsődlegesen fontos jármódjuk, valamint az a képesség, hogy nagy iramnál is egyensúlyban maradjanak. Ilyen Fairfax is, akit Badmintonban és Burghleyben bőrzablával, nagyon könnyed szárkontaktussal lovagoltam a 600-as iramú pályán. 4
Rodolphe Scherer a Burghley-ben rendezett CCI**** versenyen Fairfaxszal a ló utolsó versenyén. Az ír telivér egyensúlya lehetővé tette, hogy a nagy versenyeken is egyszerű csikókantárral menjen. Ez az elsődlegesen fontos minősége, különös tekintettel a CIC-n szereplő lovaknak, mert gyorsan kell megindulni és lelassulni a lóval. Nincs meg minden lóban ez a képesség, még ha javulnak is a versenyek során. A lóversenysportban, Christophe Pieux nagyon rövid kengyelt csatolt, s mindenki megpróbálta őt utánozni. De az edzők hamar felmérték, hogy nem minden zsoké képes jól lovagolni ilyen rövid kengyelben. Terepen ugyanez a helyzet. Persze célszerűbb rövid kengyelt állítani, de csak akkor, ha megmarad az ülés maximális egyensúlya és befolyása. Minden a ló és lovas testalkatától, testrészeinek hosszúságától függ. Minél magasabb a lovas, annál jobban meg kell próbálni rövidíteni a kengyelen, de azért arra figyelve, hogy a térde ne lógjon ki a nyeregszárnyakon kívülre, hogy szükség esetén vissza tudjon ülni a nyeregbe lábszárait jó helyen tartva. Túl rövid kengyellel folyton erőlködni kell az egyensúly megtartásáért, aminek semmi haszna nincs a lovaglásra nézve. Viszont minél hosszabb a kengyel, annál inkább rázkódik a lovas, ami egyre fárasztóbb a lónak és a lovasnak is, s a szárak egyre jobban kicsúsznak a lovas kezéből. Viszont ha a kengyelek rövidek, a lovas megtámaszkodhat kicsit a ló nyakán hidat képezve, ahogy a zsokék csinálják, hogy stabilizálják magukat. Testtartás a crosson és a díjugrató pályán Egyre kevesebb különbség van egy ugró lovas és egy military lovas testtartása között a kombinációk meglovaglásakor, mert az akadályok új generációja egyre inkább az ugrópályák ritmusát, ütemét, iramát követeli a párostól. Ez arra ösztönzi a military lovast, hogy az ugrólovas tartásával az akadálynak megfelelően készítse elő a lovát. A pályaépítők gyakran tesznek ugrást fordulatokba. Ez egy kiváló gyakorlat, ami megköveteli az ugrás egyensúlyban történő végrehajtását, valamint az egyensúly azonnali visszanyerését már a talajfogás pillanatában. A beszélgetést lejegyezte: Béatrice Flechter Fordította: Rajz Katalin 5