SZAKMAPOLITIKAI AJÁNLÁSOK

Hasonló dokumentumok
2010. Közösségi felzárkóztatás a mélyszegénységben élők integrációjáért

Közösségi felzárkóztatás a mélyszegénységben élők integrációjáért. TÁMOP / programismertető kiadvány

Javaslat támogatási kérelem benyújtására az EFOP kódszámú, Integrált térségi gyermekprogramok című felhívásra Ózd, június 24.

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS. Társadalmi Megújulás Operatív Program keretében. LHH Kistérségek projektjei

ÖSSZEFOGLALÓ A 2013 JÚNIUSÁBAN MEGTARTOTT TERÜLETI MŰHELYEK EREDMÉNYEIRŐL

GYEREKESÉLY PROGRAM ORSZÁGOS KITERJESZTÉSÉNEK SZAKMAI-MÓDSZERTANI MEGALAPOZÁSA ÉS A PROGRAM KÍSÉRÉSE

ÖSSZEFOGLALÓ A 2013 JANUÁRBAN MEGTARTOTT LEHATÁROLÁS MŰHELYMUNKÁRÓL

KÖZÖSEN AZ UNIÓS FEJLESZTÉSI FORRÁSOK FELHASZNÁLÁSÁÉRT Környezetpolitikai Fórum Budapest, Március 20. Partnerség és fenntarthatóság

Nagy Regina Educatio Társadalmi Szolgáltató Nonprofit Kft elearning Igazgatóság

Uniós források a települési ifjúsági munka szolgálatában

TARTALMI ÖSSZEFOGLALÓ

Az adott kritérium értékelése során milyen további fejlesztés szükséges?

Projektnyitó rendezvény: LHH programok eljárásrendje és megvalósítása

GYERMEKEK AZ EGYSÉGES SZABÁLYOZÁS LOKÁLIS MEGVALÓSÍTÁS METSZÉSPONTJAIN

TERVEZÉSI FELHÍVÁS a Társadalmi Megújulás Operatív Program. Regionális felsőoktatási együttműködés támogatása c. kiemelt projekt támogatására

A projektzáró tájékoztató rendezvény június 23.

J a v a s l a t. Előterjesztő: Polgármester Előkészítő: PH. Településfejlesztési és Vagyongazdálkodási Osztály. Ó z d, augusztus 25.

Pályázati dokumentáció. Antoni Györgyi

Tájékoztató a programról

2013. július 2., Szikszó. 25 July 2013

A társadalmi befogadást szolgáló fejlesztések (TÁMOP 5. prioritás) értékelése

Hajdúszoboszló, június 1., Oross Jolán

Magdolna Drosztmérné Kánnai Tanácsadó,EMMI Társadalmi Felzárkózásért Felelős Helyettes Államtitkárság

Pályázatok - lehetőségek

Bodrogközben város születik hagyományok a jövő tükrében. Cigánd Város településfejlesztési stratégia és akcióterv (2007).

TÁRSADALMI EGYEZTETÉSRE MEGJELENT PÁLYÁZATI LEHETŐSÉGEK

Miért vagyunk ma itt?

Farkas Jenő Zsolt. MTA KRTK RKI ATO, Kecskemét. A vidékfejlesztés jelene és jövője - műhelykonferencia Június 24.

TÁMOP /A Bernáth Ildikó elnök Szakmapolitikai Koordinációs Testület szeptember 28.

Alternatív munkaerő-piaci szolgáltatások, képzések nyújtása és megismertetése. Kódszám: HEFOP /1

Városrehabilitációs törekvések Pécs-Keleten

Pályázat. Második esély típusú programok megvalósítása az Apáczai Oktatási Centrumban (TÁMOP-

AZ IKIR TANULSÁGAI ÉS KITERJESZTÉSE

Egyéb előterjesztés Békés Város Képviselő-testülete szeptember 16-i rendkívüli ülésére

AZ EGÉSZSÉGFEJLESZTÉSI TEVÉKENYSÉGEK HÁLÓZATOS MŰKÖDTETÉSE DR. SZŰCS ERZSÉBET NEFI EGÉSZSÉGFEJLESZTÉSI IGAZGATÓSÁG

Előterjesztő: Polgármester Előkészítő: PH. Településfejlesztési Osztály. Ózd, március 30.

KEHOP HELYI KLÍMASTRATÉGIÁK KIDOLGOZÁSA, VALAMINT A KLÍMATUDATOSSÁGOT ERŐSÍTŐ SZEMLÉLETFORMÁLÁS

Közösségi és civil együttműködések a hátrányos helyzet leküzdésében. Fogyatékos és megváltozott munkaképességű emberek munkaesély alternatívái.

ReGenerál magyar szerb foglalkoztatási partnerség projektjavaslatainak megvalósítása a helyi foglalkoztatás bővítése érdekében címmel, TÁMOP

Azon kistérségek, amelyek a rendelet hatályba lépése előtt szereztek kedvezményezettséget, de e rendelet alapján már nem jogosultak kedvezményre,

Mintavizsgasor megoldása

Közgyűlés tagjai részére tájékoztatás a december hó 15-i ülés 3. napirendi pontjához. Helyi Fejlesztési Stratégia (LEADER)

A Megyei Önkormányzat fejlesztéspolitikai feladatai visszatekintve a közötti időszakra

Az Integrált Közösségi és Szolgáltató Tér (IKSZT) program

Vállalkozz itthon - fiatalok vállalkozóvá válásának támogatása. Széchenyi Programirodák létrehozása, működtetése VOP-2.1.

AZ EU FEJLESZTÉSPOLITIKÁJA ÉS TURISZTIKAI VONATKOZÁSAI

PROJEKTAUDIT JELENTÉS - - -

Gyerekesély Program Drosztmérné Kánnai Magdolna EMMI, Gyermekesély főosztály

LHH program Összefoglalás, lezárás

Beadás kezdete. Beadás vége

A TÁMOP D/12. Szociális gazdaság fejlesztése c. pályázati konstrukció kínálta lehetőségek

ELŐLAP AZ ELŐTERJESZTÉSEKHEZ

TERVEZÉSI FELHÍVÁS a Társadalmi Megújulás Operatív Program keretében

A regionális hálózatépítés fejlesztési eredményei a Dél-dunántúli régióban

A SZOCIÁLIS VÁROSREHABILITÁCIÓ LEHETŐSÉGEI ÉS KORLÁTAI, A TOVÁBBLÉPÉS LEHETSÉGES IRÁNYAI

dr. Szaló Péter

Ref # 1 A program neve: Kapacitásépítő támogatási program. Munkatársak Célcsoport száma 3 fő / ország Civil szervezetek és önkormányzat ok

SZAKMAI SZEMPONTOK GINOP A PÁLYÁZAT ELKÉSZÍTÉSÉNEK TÁMOGATÁSA

A FOGLALKOZTATÁSBŐVÍTÉS ÚJ DIMENZIÓI PROJEKTVÁSÁR ÉS SZAKMAI RENDEZVÉNY SZOCIÁLIS SZÖVETKEZETEK SZÁMÁRA 2011.szeptember

Országos KID Egyesület

Vállalkozz itthon - fiatalok vállalkozóvá válásának támogatása

Egyéb előterjesztés Békés Város Képviselő-testülete június 14-i rendkívüli ülésére

Magyarország-Szlovákia határon átnyúló együttműködési program

Magad uram, ha szolgád nincs

Társadalmi Megújulás Operatív Program. Hazai és nemzetközi testvériskolai kapcsolatok kialakítása

KIÚT A HÁTRÁNYOS HELYZETBŐL Modell értékű program a Zalaegerszegi kistérségben

KÖZÖSSÉG ÁLTAL IRÁNYÍTOTT HELYI FEJLESZTÉS

Fordulópont Program TÁMOP A3-12/

ÖSSZEFOGLALÓ A 2012 JÚNIUSÁBAN MEGTARTOTT 3 TERÜLETI MŰHELY EREDMÉNYEIRŐL

Társadalmi befogadás elősegítése a szociális és munkaügyi szolgáltatások együttműködési modelljének kidolgozásával

ÁROP KÉPZÉS A KONVERGENCIA RÉGIÓKBAN LÉVŐ ÖNKORMÁNYZATOKNAK FENNTARTHATÓ ÖNKORMÁNYZAT E-TANANYAGOKAT BEMUTATÓ KONFERENCIA

A PROJEKTTERVEZÉS GYAKORLATI KÉRDÉSEI: SZAKÉRTŐ SZEMÉVEL. Pályázatíró szeminárium, Stratégiai partnerségek Január 16.

Esélyteremtés szakképzéssel az elmúlt évek integrációs programjai a gyakorlatban

Új szakmai továbbképzések a Nemzeti Művelődési Intézet képzési kínálatában

Terület- és Településfejlesztési Operatív Program (TOP) Tervezet 5.0 AZ EURÓPAI BIZOTTSÁGHOZ BENYÚJTOTT VÁLTOZAT Összefoglaló

15. sz. melléklet. Megvalósíthatósági Tanulmány ÚTMUTATÓ a Társadalmi Megújulás Operatív Program

Helyi Fejlesztési Stratégia (MUNKAANYAG) 1. INTÉZKEDÉS

Mezőföldi Híd Térségfejlesztő Egyesület. LEADER kritériumok. Célterület kód: 580a01

SZÉCSÉNYI KISTÉRSÉG FOGLALKOZTATÁSI PAKTUM

Hogyan hozzuk ki a CLLD-ből a lehető legjobbat? A CLLD Partnerségi Megállapodásban. tisztázása. CLLD szeminárium

Új Magyarország Fejlesztési Terv- Nemzeti Stratégiai Referenciakeret

A jó gyakorlatok szociológiája

Helyi önkormányzatok fejlesztési eszközei Magyarországon Uniós forrásokhoz való hozzáférés lehetőségei a as időszakban

Hatásvizsgálatok és stratégiák kidolgozása a Vidékfejlesztési Minisztériumban november 26. ÁROP Záró konferencia

KÖNYVTÁRI INNOVÁCIÓ INNOVATÍV KÖNYVTÁRAK

A Társadalmi Felzárkózási Stratégia oktatási intézkedéseinek bemutatása november 27.

POLGÁRMESTER 8600 SIÓFOK, FŐ TÉR 1. TELEFON FAX:

NAGYKANIZSA MEGYEI JOGÚ VÁROS TELEPÜLÉSFEJLESZTÉSI KONCEPCIÓJA INTEGRÁLT TELEPÜLÉSFEJLESZTÉSI STRATÉGIÁJA

Baross Gábor program 2009 Észak-Alföldi régió

Integrált Városfejlesztési Stratégia kiindulás


Terület- és Településfejlesztési Operatív Program (TOP) AZ EURÓPAI BIZOTTSÁGHOZ BENYÚJTOTT VÁLTOZAT

Berkecz Balázs, DDRFÜ regionális hálózati igazgató. A válság és a régió

Szeged Megyei Jogú Város Integrált Településfejlesztési Stratégiája

A Somogy Megyei Önkormányzat szerepe a terüle7ejlesztésben november 28.

Társadalmi szerepvállalás erősítése a közösségek fejlesztésével EFOP

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS a Társadalmi Megújulás Operatív Program keretében. Kísérleti program az adósságcsapda megelőzése érdekében c. program támogatására

Előadás elhangzott: Magyar Ifjúsági Konferencia visegrádi ünnepi ülése, szakmai panel, december 13.

letfejlesztés III. Gyakorlat Tennivalók

TÁMOP /A RÉV projekt

Átírás:

www.melyszegenyseg.hu info@melyszegenyseg.hu SZAKMAPOLITIKAI AJÁNLÁSOK ELŐZETES 2013. március 20.

1. Területi kijelölésre vonatkozó megfontolások 1.1. Akcióterület kijelölésének kérdései. A pályázó szervezeteknek meghatározott kritériumok szerint kellett kialakítaniuk azt az akcióterületet, ahol a programot megvalósítják. Két olyan listáról (elsődleges/másodlagos jogosultságú települések listája, illetve kiegészítő lista) vonhattak be településeket, amelyeket többlépcsős módszertannal alakítottak ki a tervezők. Ezek alapján a potenciális célterületbe összesen 1274 település került (801 elsődleges/másodlagos jogosultságú, 473 a kiegészítő listán). Az akcióterület kialakításának feltétele volt a legalább 5000 fős lakosságszám, illetve az, hogy települések legalább 70 százalékának első vagy másodlagos jogosultságúnak kell lennie (a maradék legfeljebb 30 százalék szerepelhet a kiegészítő listán). A rendszer kidolgozóinak szándéka az volt, hogy a legrosszabb helyzetű települések potenciálisan bekerüljenek az akcióterületekbe, valamint azok a települések is esélyt kapjanak a programban való részvételre, amelyek más lehatárolások szerint nem juthatnának ilyen típusú fejlesztési forrásokhoz. Eddigi tapasztalatink azt mutatják, hogy a nyertes pályázók akcióterületei, a kialakítás mögötti megfontolások számos kérdést, dilemmát vetnek fel. Választásukat természetesen behatárolták az adott térség demográfiai jellemzői, a településszerkezet és a települések együttműködési hajlandósága. Mindezekkel együtt számos olyan szempontot látunk, amelyek vizsgálata, elemzése hasznos lehet hasonló programok tervezése, a programhelyszínek területi lehatárolása során. 1 (Pl. települések száma, az akcióterület lakosságszáma, az akcióterület összefüggősége/széttagoltsága, bekerülő/kimaradó települések, városok/falvak bekerülési aránya stb.). Szakmapolitikai ajánlásunkban ezekkel a részletesen elemzett tapasztalatokkal alátámasztva azt nézzük meg, hogyan hatnak a szakmai megvalósításra, az együttműködési lehetőségekre az akcióterületek ezen főbb jellemzői. 1.2. Kistérségi/települési LHH beosztás. Saját elemzésünkből tudjuk, hogy az akcióterületekbe bekerült 299 település közel háromnegyede (73%) a 33 leghátrányosabb helyzetű kistérségben, tizede (11%) a 34 47. leghátrányosabb helyzetű kistérségben található. A fennmaradó 16 százalék, ami 49 települést jelent, nem leghátrányosabb helyzetű kistérségben van. 2 A 299 település 86 százaléka egy, az MTA Regionális Kutató Központja által korábban kialakított komplex mutató alapján a legmagasabb szegénységi kockázattal rendelkezik. A célzás, illetve a pályázók választásai így mindenképpen pontosnak mondhatók. Szakmapolitikai ajánlásunkban azt tervezzük megvizsgálni, hogy ezek az eloszlások, a bevont települések társadalmi gazdasági jellemzői hogyan alakulnak az egyes akcióterületeken, illetve hogyan befolyásolják a projektek megvalósulását. Fontos szempont, hogy a nem leszakadó térségekben lévő települések milyen minőségben, hogyan kerültek 1 Az 1 es komponens 2013. január 8 án több szakértő részvételével szervezett szakmai műhelyt a területi lehatárolás módszertani és gyakorlati kérdéseiről azzal a céllal, hogy szakmapolitikai ajánlásainkhoz minél több támpontot gyűjtsünk. (Az erről szóló összefoglaló és az elhangzott előadások anyagai a www.melyszegenyseg.hu oldalon olvashatók.) 2 Lásd erről bővebben: Farkas Zs., Kóródi M. (2012) "Sajnos a hátrányos helyzetű települések között vagyunk" Pillanatkép a mélyszegénység kezelését célzó lokális programokról. Falu, Város, Régió. 2012. december. http://www.nth.gov.hu/files/download_files/496/fvr201212final.pdf 2

be az akcióterületekbe. (Eddigi tapasztalataink és adataink alapján az ilyen települések szintén nagyon rossz mutatókkal rendelkeznek, bevonásuk a programokba teljes mértékben indokolható és szükséges.) 1.3. Ténylegesen bevont/ellátott települések. Eddigi munkánk fontos tapasztalata, hogy a projektekbe bevont egyes települések nem feltétlenül részesei a tényleges projekttevékenységeknek. Több akcióterületen látunk olyan településeket, amelyek különböző okok miatt csak formálisan részei a programnak. A gyakorlatban azonban kimaradnak a szolgáltatásokból, fejlesztésekből. Szakmapolitikai ajánlásunkhoz arról igyekszünk információkat szerezni, hogy melyek azok a települések, amelyek ilyen módon ténylegesen nem részesei a programnak, illetve melyek azok az okok, amelyek miatt kimaradnak a megvalósításból (miközben a szakmai és pénzügyi tervezés során velük is számoltak). Arra próbálunk javaslatokat tenni, hogy milyen eszközökkel kísérelhető meg az elzárkózó vagy egyéb okok miatt kimaradó települések tényleges bevonása. 2. Pályázók körére vonatkozó megfontolások 2.1. Pályázatírók, helyi/külső megvalósítók. A TÁMOP 5.1.3 program kettes komponensében megvalósuló projektek jelentős részét külső pályázatíró cégek tervezték, sok esetben a későbbi szakmai megvalósítók bevonása nélkül. A külső pályázatírók és szakmai megvalósítók szerepének elemzése mentén a pályázati rendszer működésével kapcsolatos ajánlásokat fogalmazunk meg. Egyebek mellett javaslatot teszünk az előzetes helyszíni monitorozás bevezetésére és a más konstrukciók esetén már működő több fordulós pályáztatási folyamatra. 2.2. Megvalósítók civil/önkormányzat/kistérség. A TÁMOP 5.1.3 projekteket legalább kéttagú konzorciumok valósítják meg. A nyertes pályázók szervezeti háttere meglehetősen sokszínű: a főpályázók közül 11 települési önkormányzat, 4 többcélú kistérségi társulás, 10 pedig civil szervezet. Szakmapolitikai ajánlásunk ezen pontjában azt járjuk körül, hogy egy egy program szakmai sikerét, hatékonyságát mennyiben határozza meg a projektgazda szerepe. Fontos kérdés, hogy a programban elvárt szakmaközi együttműködéseket milyen típusú szervezetek tudták a leghatékonyabban elérni. 2.3. Uniform projektek. Ez a kérdéskör szorosan összefügg a pályázatírók és megvalósítók szerepével. Alapvető elvárás minden fejlesztési programmal szemben, hogy valódi szükségletekre reagáljon lehetőleg helyi erőforrások igénybevételével. Nem hiszünk a mindenhol alkalmazható, egy az egyben adaptálható jó gyakorlatokban, csak a helyi megoldásokban. A TÁMOP 5.1.3 program keretében támogatást kapott projektek jelentős része egy kaptafára készült, ugyanazokat az elemeket tartalmazza. Ezen projektek szakmai megvalósítói jellemzően nem vettek részt a pályázatok kidolgozásában, a támogatási szerződések megkötését követően saját szakmai elképzeléseik szerint töltötték fel a mások által szabott kereteket. A támogatási program előkészítő szakasza alapján szeretnénk összegezni a pályázati szakaszhoz kapcsolódó szakmai támogatás tapasztalatait. Megítélésünk szerint a potenciális pályázók szakmai támogatása már a pályázat beadása előtt is fontos, kérdés azonban, hogy ez milyen formában működhet a leghatékonyabban. Ajánlásunk elkészítéséhez hasonló támogatási konstrukciók (LHH, GYEP) tapasztalatait is felhasználjuk. 3

3. Tartalmai kérdések 3.1. Források/programok egymásra építése, fenntarthatóság. Bár a TÁMOP 513 as program az általában megszokott ESZA finanszírozású fejlesztéseknél hosszabb időtávú (jellemzően 3 éves) helyszíni beavatkozásokat támogat, azt tapasztaljuk, hogy az előzményekre építő és valóban hosszútávú stratégiába illeszkedő projektek képesek igazán mélyreható és reményeink szerint fenntartható változásokat elérni. Ehhez természetesen nem csak arra van szükség, hogy a helyi szereplők együttműködése közös értékek és közösen megtervezett célok mentén működjön következetesen és éveken keresztül (és ne ad hoc jellegű legyen), hanem arra is, hogy az ilyen stratégiai fejlesztésekhez illeszkedően a források, a fejlesztési lehetőségek is rendelkezésre álljanak. Ezen szakmapolitikai ajánlásunk megalapozásaként azt járjuk körül, hogy a projektekben megteremett értékek fenntarthatósága miként biztosítható újabb, ráépülő programok meghirdetésével, valamint hogy milyen fejlesztési stratégia mentén támogatható a hasonló beavatkozások sikeressége. 3.2. Bevonás: mennyire és hogyan sikerült új célcsoportot elérni. A különböző projektek különböző eszközöket alkalmaztak a célcsoport tagok beazonosítása és elérése, bevonása során. Ezeket a tapasztalatokat területi műhelyek során elemeztük a projektek megvalósítóival, valamint a hatásvizsgálat első körös adatfelvételeiből is nagyon sok minden tudható a célcsoport jellemzőiről. Ebben a szakmapolitikai ajánlásban a legrosszabb helyzetű csoportok sikeres elérésére és bevonására vonatkozó tapasztalatainkat fogjuk összegezni. 3.3. Meglévő rendszerek/projekt működés összehangolása: szociális szolgáltatások fejlesztése, bővítése A szociális szolgáltatások fenntartható fejlesztése, bővítése és működtetése a projektek tapasztalatai alapján nehezen összeegyeztethető a projekt szerű működéssel. Ebben a szakmapolitikai ajánlásban azt járjuk körül, hogy a projekt kereteken belül megvalósuló szociális szolgáltatás fejlesztés miként tartható fenn hosszú távon. 3.4. Nagyon szabadon tartalommal feltölthető projektek előnyök, hátrányok. A TÁMOP 513 as program számos új elemet tartalmazott, ezek egyike a projektek szakmai tartalmának aránylag kismértékű meghatározása. Úgy látjuk, hogy ez a fajta rugalmasság sok esetben az innovációnak és a kísérletezésnek adott teret, azonban arra is látunk példát, hogy (az indikátorok nagyon puha definíciójával és alacsony értékeivel együtt) az alibi projektek is lehetőséghez jutottak. Ebben a szakmapolitikai ajánlásban az előnyöket és hátrányokat mérlegeljük, illetve javaslatot teszünk az innovációkat támogató, de a látszattevékenységet jobban szűrő kiválasztási szempontrendszerre. 3.5. Szakmaközi együttműködés. A TÁMOP 513 as program egyik legnagyobb eredménye a szakmaközi együttműködések támogatása és erősítése amit nem csak a 2 es komponens projektjeiben láttunk, hanem mi magunk is megtapasztaltunk az 1 es komponensben végzett munkánk során. A területfejlesztés, a közösségfejlesztés és a szociális szakma együttműködése rengeteg új tudást és tapasztalatot generált a mélyszegénységben élő közösségek felzárkóztatásáért végzett munkában. Ebben a szakmapolitikai ajánlásban a szakmaközi együttműködés szinergikus hatásait fogjuk elemezni és javaslatot teszünk ezek további erősítésére. 4

4. Támogató szervezet A TÁMOP 5.1.3 as konstrukció a helyi programokat támogató 2. komponens mellett tartalmaz egy szakmai koordináció elnevezésű 1. komponenst, amelynek keretében 1 országos hatókörű konzorcium működik. E konzorcium feladata a program átfogó szakmai irányítása, valamint szakmai szolgáltatások és koordináció nyújtása a 2. komponens nyertes pályázói számára. A 2. komponensből megvalósuló programok felé irányuló tevékenységekkel kapcsolatban több dilemma is megfogalmazható. A két komponens megvalósítói közötti együttműködés formálisan ugyan kötelező, azonban az egyes szolgáltatások igénybevétele opcionális, ami ellentmondásos helyzetet teremthet. Eddigi működésünk tapasztalata, hogy a 25 helyi programmegvalósítóval 25 teljesen különböző jellegű együttműködés alakult ki. Az 1. komponens szolgáltatásainak egy része passzív, mindenki számára felkínált és szabadon igénybe vehető. Az együttműködésnek egy másik szintjét jelentené a proaktív, szoros partnerségen alapuló támogató jelenlét, amihez a helyi programok részéről is nagyfokú nyitottság és elfogadás szükséges. A felsorolt és az ezekhez hasonló dilemmák és nehézségek ellenére azt tapasztaljuk, hogy az a fajta támogató, koordináló háttérmunka, amit ebben a programban az 1. komponens konzorciuma jelent, jelentős mértékben hozzájárul a helyi projektek magas színvonalú kivitelezéséhez, a térségi szakmai kapcsolatok kiépüléséhez, illetve a program egészével kapcsolatos tapasztalatok hasznosításához. Szakmapolitikai ajánlásunkban bemutatjuk a támogató együttműködéssel összefüggő dilemmákat, a támogató fél feladataival, szerepeivel, határaival és kompetenciáival kapcsolatos kérdéseket, és a program tapasztalatai alapján javaslatot teszünk arra, hogy az eljövendő konstrukciókban milyen módszertannal, eszközökkel alakítható ki hatékony szakmai támogató háttér. 5