1 / 5 2012.03.08. 11:05
2 / 5 2012.03.08. 11:05 Angol tanfolyam Fehérvár Reggeltıl estig bármikor Tanulhat Feleannyiért mint a Magántanárnál! www.helloenglish.hu/angol-tanfolyam Felsıbb osztályban, mikor már a szájról olvasás egészen jól ment, szinte profi szinten, kialakítottam a tanulási stratégiámat. Mindig az elsı padba ültem, figyeltem a tanár száját, a mellettem ülırıl másoltam, amit diktált. Elméleti tárgyaknál ez nagyon bevált, jó is voltam belılük. Nem nehéz kitalálni, hogy a matek és a fizika nem volt az erısségem. A tanár általában a táblára írva magyarázta a példákat, nekem háttal, elméletet nem nagyon vettünk. Nem tudtam mit megtanulni. A könnyebb példákkal még csak-csak elvoltam, de a deriválásnál feladtam. Az biztos volt, hogy matematikus, fizikus nem leszek. Nem mintha a fizikát nem szerettem volna, az elméletben nagyon jó voltam, de a számításokat ott is rendre elbuktam. Forrás: Stiller Ákos Ennek ellenére szerettem tanulni, minden érdekelt. Általánosban inkább a beilleszkedés okozott gondot. Annak a megtanulása, hogy hogyan értsek meg másokat, hogyan olvassak a szakállas tanár szájáról, meg azokéról, akik nem szembe beszéltek velem,
3 / 5 2012.03.08. 11:05 határozottan nehezebb volt, mint matekot tanulni. Fıiskolán ez a tanulási stratégia nem vált be. Általánosban szóról szóra azt írta le mindenki, amit a tanár mondott, itt azonban a jegyzetek jóformán csak kulcsszavakból álltak. Sok volt a hézag, a hiányzó rész, a kérdés. Nem a vizsgák okoztak gondot, megtaláltam a módját, hogy ötöst szerezzek, inkább az dühített, hogy ha hallanék, sokkal többet tanulhatnék. Nem tudtam úgy tájékozódni, mint a többiek, akik a tanár szavaiból kereken átlátták a témát, hanem inkább magolósan, utánanézısen, hiányosan. Frusztráló érzés volt. Alsóbb osztályokban, mint ahogyan a gimnáziumban is, elkerülhetetlen volt, hogy tudjanak arról, hallássérült vagyok, a fıiskolán viszont nem vertem nagydobra. Egyrészt, mert nem tudtak volna segíteni, másrészt azt sem várhattam el, hogy másfél órán keresztül egy helyben álljanak elıttem, hogy lássam, mit beszélnek. Meg amúgy is szörnyen önfejő és független voltam. De voltak olyan tanárok, akik elıl lehetetlen volt eltitkolni, fıleg a gyakorlati órákon. Egyikük például névsorolvasásnál mindig felnézett, ha az én nevemnél tartott, így tudtam, hogy jeleznem kell, hogy ott vagyok. Máskülönben meg kellett kérnem valakit, hogy szóljon nekem, ha a nevemet hallja. Bármennyire is törekedtem a függetlenségre, legalább a látszatára, ez azért mindig jól esett. Még gimnáziumban történt, hogy új tanárt kaptunk, aki nem tudta, hogy nem hallok. Éppen diktált valamit, én egyedül ültem, így nem tudtam senkirıl sem másolni. Sokáig figyeltem a tanárnıt, hátha elismétli, hátha sikerül kibogoznom, hogy mit szeretne, mikor felháborodva félbehagyta a diktálást, és megkérdezte, miért bámulom ıt már percek óta, talán szerelmes vagyok belé? Hirtelen nem tudtam, hogy sírjak-e vagy nevessek. Hetedikes lehettem, mikor az a nagy mobiltelefon-tilalom volt. Nem lehetett telefont hordani az iskolába, büntettek is érte, legalábbis a készüléket elvették, és csak a szülıknek adták vissza. Tudni kell, hogy a hallókészülékem néha sípol, hasonló hangon, mint egy rádió vagy telefon. Nos, történelemórán besípoltam. Az öreg, szigorú tanár azonnal követelte, hogy a mobil tulajdonosa jelentkezzen. Félszegen felálltam, szóltam, hogy a rádióm volt az, ahogy a készülékemet hívtam. Az öreg közölte, hogy kivág a cuccal együtt. Nem volt túl biztató kilátás, fıleg nem egy olyan tanártól, akitıl rettegett a fél iskola. Miután nagy nehezen elmagyaráztuk neki a dolgok okát, bocsánatot kért. Szóval ezek a pillanatok indítottak el a fıiskolán. Az elsı év a felelısség tudatának súlya alatt telt el, a következınél már a magam útját jártam. Egyre tudatosabbá vált bennem,
4 / 5 2012.03.08. 11:05 A szerzı a Kodolányi János Fıiskola hallgatója.
5 / 5 2012.03.08. 11:05