A tehetség csak lehetőség.

Hasonló dokumentumok
Tájékoztatás a Nemzeti Tehetség Program évi EMMI fejezeti forrásból meghirdetett pályázatok szakmai kérdéseiről. Nemzeti Tehetség Program

Nemzeti Tehetség Program

Azonosító, cím Szakmai tartalom Keret, támogatott pályázatok száma, intenzitás Benyújtási határidő

Magyar joganyagok /2016. (XII. 13.) Korm. határozat - a Nemzeti Tehetség Prog 2. oldal 3. felkéri az érdekelt szervezeteket, hogy működjenek köz

Hogyan tudja segíteni a Nemzeti Tehetség Program a tehetséggondozást?

INNOVÁCIÓ A TEHETSÉGGONDOZÁSBAN A MATEHETSZ TEVÉKENYSÉGRENDSZERÉBEN

Város Polgármestere ELŐTERJESZTÉS. Pályázat kiírása az oktatás minőségének fejlesztésére

A vezető szerepe és feladatai a tehetséggondozásban

Együttműködés az ÉReTT hálózatában

EFOP ISKOLAKÖZPONTÚ HELYI EGYÜTTMŰKÖDÉSEK TÁMOGATÁSA

Ki megy át a tehetséghídon?

Továbbtanulást erősítő kezdeményezések a Keményben TÁMOP A 12

EFOP TERMÉSZETTUDOMÁNYOS ÉLMÉNYPEDAGÓGIAI PROGRAMKÍNÁLAT ÉS TERMÉSZETTUDOMÁNYOS ÉLMÉNYKÖZPONTOK FEJLESZTÉSE

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS ÉS ÚTMUTATÓ

INGYENES KÉPZÉSI LEHETŐSÉG ÖNKÉNTES MUNKÁBAN

Tehetségfejlesztési modellek a rendészeti képzésben

RENOVABIS PÁLYÁZAT. Budapest, február 5. Reszeginé Erdélyi Beáta

FELHÍVÁS évi ösztöndíj felhívása

Kedves Tanuló! A 2015/2016-os tanévre meghirdetett osztályok OM azonosító:

EFOP A NÉPMESE ANYANYELVI KOMPETENCIAFEJLESZTŐ SZEREPÉNEK ERŐSÍTÉSE AZ INFORMÁLIS ÉS NON-FORMÁLIS TANULÁSBAN

BESZÁMOLÓ ŰRLAP. az NTP-JGYA-MPA-12 pályázati körhöz

A Nemzeti Tehetség Program, a Nemzeti Tehetség Alap és pályázataik

Társadalmi Megújulás Operatív Program. Hazai és nemzetközi testvériskolai kapcsolatok kialakítása

Látássérültek Észak-alföldi Regionális. Egyesülete. 26/2015. számú hírlevél. Tartalom. 3. Elérhetőségünk és félfogadási rendünk

Felsőoktatás Nemzetközi Fejlesztéséért Díj 2017

EFOP Tehetségek Magyarországa kiemelt projekt

2008 Tehetséggondozó Program kidolgozása és működtetése 2008 AKKREDITÁLT TEHETSÉGPONT

PÁLYÁZATI FELHÍVÁSOK TÁJÉKOZTATÓ FÓRUM

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS TEHETSÉG azonosítószámú SZTE KIEMELKEDŐEN TEHETSÉGES HALLGATÓI SZÁMÁRA

OKTATÓ RÖVID TANULMÁNYÚT KITÖLTÉSI ÚTMUTATÓ

Kihozzuk belőled a benned rejlő tehetséget és a kreatív alkotóerőt! Tehetséggondozó pályázat megvalósítása a Körzetiben

pályázati űrlap 1. pályázó adatai 2. pályázó intézmény bemutatása intézmény neve címe kapcsolattartó neve telefonszáma címe igazgató neve

NTP-HHTDK Tudományos Diákkörben folyó multidiszciplináris egészségtudományi kutatások támogatása és fejlesztés Szakmai beszámoló

Melléklet A július 3-án közzétett TÁMOP A-13/1 Út a szakmaválasztáshoz c. kiemelt projekt tervezési útmutató változásai

Ha az akadályozott gyermeknek nem segítünk abban, hogy a képességeit kibontakoztassa, az egyéni tragédia. Tragédia neki és családjának.

A Nemzeti Tehetség Program végrehajtásának évi cselekvési programja

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS a Társadalmi Megújulás Operatív Program. ISKOLAI TEHETSÉGGONDOZÁS támogatásához. Kódszám: TÁMOP /2

Uniós Projektek Megvalósítása Pénzügyi Szemmel. Uniós pályázatok és projektek felépítése

AZ ISKOLAI TEHETSÉGGONDOZÁS KRITIKUS ELEMEI

FÉLÚTON SZAKMAI KONFERENCIA. A Térségi Pedagógiai Központ hálózati és kommunikációs tevékenységei

2011. április 7-i ülésére

ELŐTERJESZTÉSEK. Gyomaendrőd Város Önkormányzata. Roma Nemzetiségi Önkormányzat január 23. napján tartandó rendkívüli üléséhez

POGÁNYI INFORMÁCIÓS NAPOK

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS. Kazincbarcika Város Önkormányzata A civil szervezetek pályázati támogatásáról szóló 7/2010. (II. 19.) rendelete alapján

K i v o n a t. Biatorbágy Város Önkormányzat Képviselő-testületének március 26-án megtartott ülésének jegyzőkönyvéből

ISKOLAI TEHETSÉGGONDOZÁS (TÁMOP /1-2)

A MaNNa Kulturális Egyesület PÁLYÁZATI FELHÍVÁSA ELŐADÓ-MŰVÉSZETI TEVÉKENYSÉG TÁMOGATÁSÁRA

Magyar Lapkiadók Egyesülete Olvasásra Nevelési Bizottsága. Repropress Magyar Lapkiadók Reprográfiai Egyesülete támogatásával. Mintaértékű gyakorlatok

A Nemzeti Tehetség Program célkitűzései, tapasztalatai, eredményei

A Sátoraljaújhelyi Tehetségpont hatókörében működő műhelyek működési rendje

A PEDAGÓGIAI- SZAKMAI SZOLGÁLTATÁSOK ÉVI HELYZETKÉPE

SZAKMAI SZEMPONTOK GINOP A PÁLYÁZAT ELKÉSZÍTÉSÉNEK TÁMOGATÁSA

MOB-KJSZE-13. Kiemelt jelentőségű szabadidősport események megrendezésének támogatására

A pályázati kategória kódja: NTP-SZTG-15

Campus Hungary Pályázati Felhívás hallgatók számára

TERÉZVÁROSI MAGYAR ANGOL, MAGYAR NÉMET KÉT TANNYELVŰ ÁLTALÁNOS ISKOLA INTÉZMÉNYI ÉRTÉKELÉSI SZABÁLYZAT

TÁMOP-4.1.1/A-10/1/KONV

Beszámoló a Szatmári Kistérségi Tehetségsegítő Tanács 2014-es tevékenységéről

Kedves Tanuló! A 2017/2018-as tanévre meghirdetett osztályok OM azonosító:

FELSŐOKTATÁSI MUNKATÁRSI RÖVID TANULMÁNYÚT KITÖLTÉSI ÚTMUTATÓ

PÁLYÁZATI KIÍRÁS. A pályázati kategória kódja: NTP-FTP-15. A meghirdetés dátuma: július 28.

Arany János Programokról augusztus 22. Dr. Polonkai Mária c. egyetemi docens Arany János Programok szakmai vezetője

Város Polgármestere ELŐTERJESZTÉS. A Biatorbágyon működő köznevelési intézmények évi szakmai pályázatának kiírásáról

EFOP NYE-DUÁL- Új utakon a duális felsőoktatással a Nyíregyházi Egyetemen, az Északkelet-Magyarországi térség felemelkedéséért

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS ÉS ÚTMUTATÓ (Kódszám: VTA-2015/1)

TEHETSÉGPONTOK MŰKÖDÉSE, EGYÜTTMŰKÖDÉSE. Dr. Török Istvánné Curie Tehetséggondozó és Oktatásfejlesztő Közhasznú Alapítvány

PÁLYÁZATI KIÍRÁS. A pályázati kategória kódja: NTP-SZTG-15. A meghirdetés dátuma: július 28.

1. Legfeljebb 5 mondatban foglalja össze a pályázati program lényegét! (maximum 500 karakter)

Gönczy Pál Általános Iskola Debrecen, október 27.

EFOP TÁRSADALMI SZEREPVÁLLALÁS ERŐSÍTÉSE A KÖZÖSSÉGEK FEJLESZTÉSÉVEL

TERVEZÉSI FELHÍVÁS a Társadalmi Megújulás Operatív Program. Regionális felsőoktatási együttműködés támogatása c. kiemelt projekt támogatására

SZEGED ÉS TÉRSÉGE EÖTVÖS JÓZSEF GIMNÁZIUM, ÁLTALÁNOS ISKOLA INTÉZMÉNYI ÖNÉRTÉKELÉSI PROGRAM

SZAKMAI BESZÁMOLÓ az NTP-HHTDK támogatásból megvalósított. A program megvalósításának ideje: Támogatás összege: Ft.

Erőforrás Alapítvány United Way Magyarország Meghívásos pályázat Ösztöndíj P Á L Y Á Z A T I F E L H Í V Á S ÉS ADATLAP

PÁLYÁZATI KIÍRÁS. A pályázati kategória kódja: NTP-RHTP-15. A meghirdetés dátuma: július 28.

PÁLYÁZATI KIÍRÁS. A pályázati kategória kódja: NTP-KKI-A-15. A meghirdetés dátuma: július 28.

GINOP GYAKORNOKI PROGRAM PÁLYAKEZDŐK TÁMOGATÁSÁRA SZÉCHENYI PROGRAMIRODA

TEHETSÉGGONDOZÁS A BOLYAI JÁNOS GIMNÁZIUMBAN

EFOP KERETÖSSZEG: 4,9 Mrd Ft. TÁMOGATANDÓ PÁLYÁZATOK SZÁMA: db

Város Polgármestere ELŐTERJESZTÉS

Intézkedési terv a es tanévre vonatkozóan, a es tanév minőségirányítási programjának értékelése alapján

Magyar Diáksport Szövetség Pályázati felhívása. Szabadidős jellegű mozgásprogramok megvalósítására

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS ÉS ÚTMUTATÓ

A TÁMOP D/12. Szociális gazdaság fejlesztése c. pályázati konstrukció kínálta lehetőségek

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS ÉS ÚTMUTATÓ (Kódszám: KÖFE-2015/1)

TÁRSADALMI EGYEZTETÉSRE MEGJELENT PÁLYÁZATI LEHETŐSÉGEK

Munkahelyi képzések támogatása nagyvállalatok munkavállalói számára GINOP

1120/2009. (VII. 23.) Korm. határozat. a Nemzeti Tehetség Program végrehajtásának évi cselekvési programjáról

Éves beszámoló. 3. számú Projekt Fenntartási Jelentés melléklete. Kedvezményezett címe 7400 Kaposvár, Virág utca 32.

HALLGATÓI CSOPORTOS TANULMÁNYÚT Közös (csoportvezető) KITÖLTÉSI ÚTMUTATÓ

Tájékoztatjuk a tisztelt kutatókat/dolgozókat a következő pályázati lehetőségekről

REFORMÁCIÓ EMLÉKBIZOTTSÁG PÁLYÁZATI KIÍRÁS

TEHETSÉGPROGRAM HAJÓS ALFRÉD ÁLTALÁNOS ISKOLA GÖDÖLLŐ

A projekt részcéljai:

Szakmai-kapcsolati tőkénk előzményei:

EFOP ÖNKÉNTESSÉG SZEMÉLYRE SZABVA


Mentler Mariann MTT Nyugat-dunántúli szekció vezetője

Előterjesztés a Baranya Megyei Önkormányzat Közgyűlése Oktatási és Kulturális Bizottságának április 15-i ülésére

HELYZETELEMZÉS A TELEPHELYI KÉRDŐÍV KÉRDÉSEIRE ADOTT VÁLASZOK ALAPJÁN

Átírás:

A tehetség csak lehetőség. Összeállította: KOVÁCS MÓNIKA (Tehetségpont-koordinátor) SZITT ZSOLT (Tehetségpont-vezető) KOVÁCS PÁL BAPTISTA GIMNÁZIUM TEHETSÉGPONT Budapest, 2015. augusztus 3.

Tartalom Dióhéjban a pályázatokról.. 3 Előkészületek a pályázatíráshoz.. 5 Pályázható területek.. 7 Pályázat megírásának lépései... 13 Program megírása... 14 Munkaterv elkészítése.... 17 Költségvetés megtervezése... 19 Pályázat benyújtása.... 22 Beszámoló elkészítése... 23 Záró gondolatok... 25 Mellékletek.... 27 Ajánlott irodalom tehetség témában.... 31 Intézményi belső használatra! Kovács Pál Baptista Gimnázium - Tehetségpont 2

Dióhéjban a Nemzeti Tehetség Program pályázatairól 2015. július 28-án kerültek kiírásra a Nemzeti Tehetség Program pályázatai összesen 2,8 milliárd forintos kerettel. A mintegy 42 kiírásból 17 nyílt pályázat, azaz a kiírási feltételekben meghatározottak szerinti kategóriákból bárki pályázhat, a többi meghívásos pályázat a hazai és határon túli tehetséggondozás rendszerének fejlesztését támogatja. Többek között a Tehetségpontok hálózatának bővítésére, akkreditációra is ezen keretből tud forrást biztosítani az illetékes szerv, így érdemes lesz a pályázati döntést követően a MATEHETSZ oldalát is figyelni. A Nemzeti Tehetség program pályázatokat az Emberi Erőforrás Támogatáskezelő kezeli, a kiírások a honlapján elérhetőek: www.emet.gov.hu A pályázatok beadása az EPER rendszeren keresztül történik, mely előzetes regisztrációhoz kötött. A pályázatok benyújtása elektronikusan történik, melynek határideje: 2015. szeptember 11. éjfél. Kovács Pál Baptista Gimnázium - Tehetségpont 3

A pályázatok megvalósítását 2015. július 1. 2016. június 30. közötti időszakra kell tervezni. Az idei Nemzeti Tehetség Program pályázatai a 2015-2016. évi cselekvési program kiemelt területei szerint kerültek kiírásra. Tekintve, hogy a Nemzeti Tehetség Program kiemelt céljai között szerepel a hazai és a határon túli tehetséges tanulókat, fiatalokat támogató tehetségsegítő programok folyamatos működtetése, a tehetségsegítő hagyományok őrzése és gazdagítása, a hazai és határon túli magyar tehetségfejlesztő közösségek együttműködésének segítése, így idén is hangsúlyosak ezek a területek. Kovács Pál Baptista Gimnázium - Tehetségpont 4

Előkészületek a pályázatíráshoz Első lépésben érdemes áttekinteni a pályázható területeket, a támogatandó tehetséggondozó programokat, ennek összefoglalása jelen kiadvány Pályázható területek részében is megtalálható. A működő tehetséggondozó programok esetében a kérdés, hogy melyik pályázati kiírás fedi le azokat a tényezőket, melyekbe ezen programok beilleszthetőek. A meghirdetett opciók több olyan lehetőséget is nyújtanak, melybe újonnan induló tehetséggondozó programok megvalósítására lehet pályázni. Nem feltétel, hogy Tehetségpont legyen az intézmény - többletpontszámot jelent. Értékelési szempont ugyanakkor, hogy milyen korábbi tehetséggondozó tevékenysége, tapasztalata, eredménye alapján kívánja ezt a programot megvalósítani. A kiválasztott terület esetében egy előzetes tervezés a megvalósíthatóságot illetően szükséges, így annak idejét, az iskolai humán erőforrásokat és esetleges külső szakembereket, a bevonható diákok körét illetően készítsünk egy Pályázati tervezetet (1. sz. melléklet). Ehhez már hozzá is tudjuk rendelni a szükséges tárgyi eszközöket, hozzávetőlegesen az utazási és egyéb kiadások is meghatározhatóak, így a költségvetés alapját is elkészítettük. Amennyiben ez megvalósíthatónak tűnik, az érintett kollégák számára elfogadható, következhet a pályázat elkészítése. Kovács Pál Baptista Gimnázium - Tehetségpont 5

Tehetséggondozó tevékenység, tehetségműhely Pályázati terület kiválasztása Megvalósítás előzetes tervezése Tekintve, hogy a pályázati anyag és nyertes program esetében a megvalósítást követő beszámoló elkészítéséhez külső szakember honoráriuma nem számolható el, így mindezen adminisztrációs feladatok is az intézmény pedagógusaira hárulnak. A Pályázati tervezet alapján a pályázat megírása 4-8 munkaórát vesz igénybe megfelelően előkészített munkaterv alapján. A tervezett programhoz a pályázati kiírás oldalán található sablon alapján Munkatervet (2. sz. melléklet) kell készíteni. A munkaterv részletesen tartalmazza a megvalósítandó program idejét, helyét, a szakembereket, a tartalmat, a munkaformát, célokat, a releváns költségvetési elemeket. Ennek elkészítése a pályázat központi eleme és sikerkritériuma. Kovács Pál Baptista Gimnázium - Tehetségpont 6

Pályázható területek 1. A fiatal felnőtt tehetségek társadalmi felelősségvállalását elősegítő programok támogatása. (NTP-FTH-15) Támogatható tevékenység: A) Szervezeti/intézményi társadalmi felelősségvállalási koncepció kidolgozása, amely célcsoportja a fiatal felnőtt tehetségek továbbá legalább három olyan tevékenységet tartalmaz, melyek az érintett közösség érdekeit szolgálják, a tevékenységek pedig hagyománnyá való alakításuk által hosszabb távon fenntarthatóvá válnak VAGY B) Műhelyek, témalaborok kialakítása, amelyek egy meghatározott cél vagy stratégia mentén lehetőséget biztosítanak a fiatal felnőtt tehetségeknek abban, hogy kipróbálhassák vagy megmutathassák magukat olyan tevékenységben is, amire a mindennapi tevékenységük során nem nyílna lehetőségük. A közös munka eredményeképp tárgyiasult alkotásnak kell létrejönnie. Kiegészítő tevékenység választandó Pályázható összeg: 2 millió forint Költségvetés: adminisztráció (10%), személyi kifizetések (30 %), tárgyi eszközök (20%) Példa a megvalósításra: egy többszörös intelligencián alapuló műhelymunka, élménynappal Kovács Pál Baptista Gimnázium - Tehetségpont 7

2. A köznevelési és a kulturális intézményekben működő komplex tehetséggondozó és tehetségfejlesztő programok megvalósításának támogatása. (NTP-KKI-B-15) Támogatható területek: A) Legalább 60 órás tanórán kívüli, a fiatalok érdeklődési területeire épülő, új kezdeményezésű, általános felfedezési tapasztalatokat nyújtó komplex tehetségazonosító, tehetséggondozó program megvalósítása, melynek eredményeképpen tárgyiasult alkotás (pl. kiállítás, prezentáció, interaktív bemutató, stb.) jön létre. (A tehetségazonosítás és diagnosztizálás az előírt 60 órás programba maximum 10 órában számítható be.) A tehetségműhelybe bevonni kívánt tehetségígéretek száma minimum 10 fő, maximum 20 fő gyermek/fiatal lehet. B) Legalább 60 órás tanórán kívüli, hagyományos tananyagon túlmutató, már működő, általános felfedezési tapasztalatokat nyújtó, komplex tehetséggondozó program megvalósítása és a megvalósítás eredményeképpen tárgyiasult alkotás (pl. kiállítás, prezentáció, interaktív bemutató, stb.) jön létre. A tehetségműhelybe bevonni kívánt kiemelten tehetséges fiatalok száma minimum 5 fő, maximum 10 fő lehet. C) Projekt szinten legalább 60 órás tanórán kívüli, nem tantárgyi komplex tehetséggondozó program megvalósítása, ami egy téma mentén, legalább két tehetségterületet érint és a megvalósítás eredményeképpen tárgyiasult alkotás (pl. kiállítás, prezentáció, interaktív bemutató stb.) jön létre. A komplex tehetséggondozó programot több, egymással együttműködő, legalább 20 órás, kisebb létszámú (minimum 5 fő, maximum 10 fő fiatal) műhelyek Kovács Pál Baptista Gimnázium - Tehetségpont 8

alkotják, melyek egymást erősítik, kiegészítik. A projektbe minimum 15 fő, maximum 30 fő tehetséges gyermek/fiatal vonható be. Kiegészítő tevékenység választandó: 3 napos tábor, 2 napos tanulmányi út, 1 napos üzemlátogatás. Pályázható összeg: 2 millió forint Költségvetés: adminisztráció (10%), személyi kifizetések (30 %), tárgyi eszközök (30%) Példa a megvalósításra: Szószóló tehetségműhely - 8 óra tehetségazonosítás, 44 órás program (heti 2x2 óra), színházlátogatással (5 óra), zárásként interaktív bemutató (3 óra) Ennek a pályázati kiírásnak a mintájára (támogatható tevékenységek, kiegészítendő programok, költségvetési arányok, pályázható összeg) az alábbi speciális területeken lehet pályázni: 3. Fogyatékossággal élő tehetséges fiatalokat támogató, integráló környezetben megvalósuló tehetségsegítő programok, illetve a fogyatékossággal élő fiatalok tehetségsegítő programokban való részvételének támogatása. (NTP-FTP-15) 4. A hazai nemzeti kulturális örökségének megőrzését, a nemzetiségi hagyományok és a népi kultúra ápolását felvállaló tehetséggondozó programok támogatása. (NTP-MKÖ-15) 5. A tehetséges fiatalok felkészítését végző művészetoktatási intézmények tehetséggondozó programjainak támogatása. (NTP-MOI-15) Kovács Pál Baptista Gimnázium - Tehetségpont 9

6. A tehetséges roma, hátrányos helyzetű és halmozottan hátrányos helyzetű fiataloknak szóló tehetséggondozó programok megvalósításának, valamint a tehetségsegítő szolgáltatásokhoz való hozzáféréseinek, továbbá a roma fiatalok tehetségsegítővé válásának támogatása. (NTP- RHTP-15) 7. A szakképzésben részt vevő tehetséges fiatalok tehetséggondozásának és az ezt segítő alkotópedagógiai műhelyek működésének támogatása. (NTP-SZTG-15) 8. A kisiskolákban működő komplex tehetséggondozó programok támogatása. (NTP-KKI-A-15) 9. A hazai köznevelésben tanuló tehetséges fiatalok matematikai, természettudományos, technikai, digitális, valamint a szakmatanuláshoz szükséges kompetenciáinak erősítését segítő, általános felfedezési tapasztalatokat nyújtó komplex tehetséggondozó programok megvalósításának támogatása. (NTP-MTTD-15) 10. A pályázat benyújtásakor a 30. életévét még be nem töltött magyarországi fiatalok egyéni és csoportos részvételének támogatása külföldön megvalósuló tehetséggondozó tanulmányi és művészeti nemzetközi versenyeken. (NTP-NTV-P-15) Benyújtásának feltételei speciálisak. Lásd: pályázati kiírás. Kovács Pál Baptista Gimnázium - Tehetségpont 10

11. A kiemelkedően tehetséges fiatalok egyedi fejlesztés alapú ösztöndíjának támogatása. (NTP-EFÖ-P-15) Benyújtásának feltételei speciálisak. Lásd: pályázati kiírás. 12. A hazai Tudományos Diákköri műhelyek támogatása (NTP-HHTDK-15) Támogatható tevékenységek: A) A Tehetségútlevél Programban részt vevő, Tehetségútlevéllel rendelkező tehetségek TDK munkába történő bevonása. B) A kiemelkedő képességű hallgatók TDK munkáját elősegítő felkészítő előírt tananyagon túlmutató, legalább 20 órás felkészítő kurzusok (amelyek az érintett felsőoktatási intézmény kurzus kínálatában nem szerepelnek) szervezése az intézmény/kar oktatóinak, kutatóinak más szakemberek bevonásával. C) Egyéni vagy kollektív tudományos kutatás végzése (a kutatási programot legalább 5 fő részvételével szükséges megvalósítani, amelyből legalább 3 fő aktív jogviszonnyal rendelkező hallgató). D) Kari, vagy intézményi szintű Tudományos Diákköri Konferencia szervezése. Kiegészítő tevékenység választandó Pályázható összeg: 1,5 millió forint Költségvetés: adminisztráció (10%), személyi kifizetések (40 %), tárgyi eszközök (20%) Kovács Pál Baptista Gimnázium - Tehetségpont 11

13. A nagy hagyományú és szakmailag elismert versenyek támogatása. (NTP-TV-15) Támogatható tevékenységek: A 2015/2016. tanévben általános iskolai, gimnáziumi, szakközépiskolai és szakiskolai tanulók számára meghirdetett azon országos, felmenő rendszerű tehetséggondozó tanulmányi és művészeti versenyek megrendezésének támogatása, amelyek teljes körűen megfelelnek a nevelési-oktatási intézmények működéséről és a köznevelési intézmények névhasználatáról szóló 20/2012. (VIII.31.) EMMI rendelet 184. -ban foglalt követelményeknek. Pályázható összeg: 3 millió forint Költségvetés: adminisztráció (10%), személyi kifizetések (40 %), tárgyi eszközök (10%) 14. Sportágválasztó rendezvények (NTP-SR-15) Támogatható tevékenységek: Olyan legalább 4 órás időtartamú, helyi sportágválasztó rendezvény megvalósításának támogatása, amelyen teret, lehetőséget kapnak a helyi és térségi klubok, hogy sportolóikon, élversenyzőiken keresztül, személyes találkozás keretében népszerűsítsék saját sportágukat, bemutathassák példaképeiket. Pályázható összeg: 1 millió forint Költségvetés: adminisztráció (10%), személyi kifizetések (40 %), tárgyi eszközök (30%) Kovács Pál Baptista Gimnázium - Tehetségpont 12

Pályázat megírásának lépései A sikeres pályázathoz egy jól átgondolt és a kiírás feltételeinek mindenben megfelelő program, világosan megfogalmazott célok, reális költségvetés szükséges. A pályázat megírásánál elsődleges feladat a célok pontos meghatározása, ehhez rendelhetőek a megvalósítandó lépések és a finanszírozandó elemek. célok meghatározása megvalósítás lépései szükséges eszközök, egyéb költségek Kovács Pál Baptista Gimnázium - Tehetségpont 13

1. Program megtervezése, célmeghatározás A program tervezésénél a megfelelő célmeghatározás az elsődleges. Egy megvalósítandó célt fogalmazzunk meg, ezt 5-8 részcélra bontva a munkaterv alapjait is elkészítettük. A cél és részcélok pontos megfogalmazása a beszámoló elkészítésekor is nagy segítségünkre lesz, hiszen a megvalósulás és az előzetes tervek kapcsolatára reflektálunk. Magában a pályázati anyagban is szükséges megfogalmazni a várható eredményeket, így itt érdemes figyelni arra, hogy a célként megfogalmazott tényezők eredményként is szerepeljenek. Példa a program megtervezéséhez: Szószóló retorikai műhely Tehetségterület: nyelvi, interperszonális, intraperszonális Pályázati program lényege: A nyelvi kifejezőkészség a legtöbb szakmában szükséges, bizonyos területeken munkaeszköz. A programban a retorikai kompetencia fejlesztése kerül a középpontba. Ennek során megtapasztalhatják a gyerekek a hatékony kommunikációs eszköztár kialakításának módját, a tudatos verbális megnyilvánulások pedig hozzájárulnak az iskolai teljesítmény növeléséhez, javítják a szakmai sikerességet, biztosítják az önkifejezés örömét. A gyakorlatok által megtapasztalhatják az együttműködésben rejlő lehetőségeket. Kovács Pál Baptista Gimnázium - Tehetségpont 14

Programot megalapozó szükséglet, fejlesztési igény: A szakmatanulásban rendkívül meghatározó a nyelvi kifejezőkészség, a verbális önkifejezés mikéntje. Bizonyos szakmákban kiemelkedően fontos a megfelelő kommunikációs és retorikai kompetencia, ily módon a jogi, orvosi, pedagógusi pályára készülők esetében meghatározó a nyelvi és az interperszonális tehetségterület relevanciája. Iskolánkban több diák mutat ilyen jellegű pályaorientációt, így az ő esetükben a szakmatanulás kompetenciájának erősítése volt az elsődleges célja a Szószóló - retorikai tehetségműhely létrehozásának. A tehetségműhely a nyelvi tehetségterület fejlesztésével a kifejezőkészség, a kommunikációs megnyilvánulások tudatosítása, a meggyőző beszéd, a hiteles önkifejezés, az együttműködő kommunikáció gyakorlati megvalósítását tűzte ki célul. Cél, tevékenység, módszerek: Célunk a nyelvi tehetségterületen kiemelkedő tanulók számára a szakmatanuláshoz szükséges kompetenciák gyakorlatorientált fejlesztése. A retorikai tehetségműhely célja a kifejező beszéd, a tudatos kommunikációs eszköztár fejlesztése, a meggyőző írásbeli és szóbeli kifejezésmód erősítése, mely életszerű gyakorlati példákon keresztül valósul meg. Kiindulópont önismereti gyakorlatok, tesztek által az egyéni kommunikációs eszköztár megismerése. Erre építkezve szituációs gyakorlatokon keresztül ismerik meg a gyerekek a hatékony kommunikáció eszköztárát, a beszédbeli megnyilvánulások egymásra gyakorolt hatását. Kovács Pál Baptista Gimnázium - Tehetségpont 15

Majd következnek a szerepjátékok, ahol belehelyezkednek különböző szakmák képviselőit jellemző társadalmi helyzetekbe, kommunikációs szituációkba, ahol a megszerzett retorikai eszköztár alkalmazható, próbára tehető. Várt rövid távú eredmények: Eredményként várható a 30 órás program végére a kommunikáció összetettségének felismerése, tudatos metakommunikációs eszköztár használata. A gyerekek képessé válnak meggyőző beszéd létrehozására az alapvető retorikai eszközök használatával. Kiemelten kezeljük, hogy e program végére különbséget tudjanak tenni meggyőzés és manipuláció között. További várt eredmény, hogy fejlődik a résztvevők beszédkészsége, a tudatos kommunikációs eszköztára, erősödik a meggyőző írásbeli és szóbeli kifejezésmódja. ( ) Programvezető: Kovács Mónika Kiemelt értékelési szempont a pályázati célok bemutatása, illeszkedése, összhangja a felhívásban rögzítettekkel. A program megtervezésekor a pályázó szervezet, a személyi és tárgyi feltételek bemutatása is szerepet kap. Az értékelésben hangsúlyos szempontként jelenik meg: a személyi és tárgyi feltételek bemutatása és megléte, a bevonni kívánt szakemberek Kovács Pál Baptista Gimnázium - Tehetségpont 16

végzettsége, szakmai tapasztalatai. Ennél a résznél törekedjünk arra, hogy az eddigi tehetséggondozó tevékenység, a szakmai felkészültség, az elköteleződés, a célok hangsúlyossága is szerepet kapjon. 2. Munkaterv elkészítése A program szakmai tartalmának felépítése, kidolgozottsága, szakmaisága, az alkalmazni kívánt módszerek bemutatása, koherenciája döntő tényező a pályázat elbírálásakor. A munkaterv részletezettsége, felépítése, összhangja a pályázat többi pontjával meghatározó eleme a pályázat értékelésének. Itt különösen érdemes figyelni a változatos módszerekre, a tartalmi kapcsolódásokra, valamint az előzetesen megfogalmazott részcélok pontos kifejtésére. Ami bekerül a költségvetésbe a program megvalósításához szükséges eszközként, mindenképpen szerepelnie kell a munkatervben is, igazolva ezzel a beszerzés indokoltságát ez szintén értékelési szempontként fogalmazódik meg. A munkatervben az elvárt eredményeket is fel kell tüntetni. Munkaterv külön csatolandó! Kovács Pál Baptista Gimnázium - Tehetségpont 17

EREDMÉNY RÉSZCÉL EREDMÉNY RÉSZCÉL RÉSZCÉL CÉL RÉSZCÉL EREDMÉNY EREDMÉNY RÉSZCÉL EREDMÉNY RÉSZCÉL EREDMÉNY Munkatervben a foglalkozás típusa és módszertana is szempontként jelenik meg, ne feledjük, a tehetséggondozás alapja a diákok sokféle tanulási helyzettel és módszerrel történő megkínálása, így a változatos formák megléte kulcsfontosságú a programok sikerességét tekintve. Javasolt külső programot, kirándulást, élményutazást is tervezni a programba. A pályázat benyújtásakor a célcsoport bemutatása és a beválogatás szempontjai is részletezendők. Jelen kiírások kapcsán több esetben 10 óra keretében maga a tehetségazonosítás kaphat szerepet. Tehetségazonosításra ötletek a 3. számú mellékletben találhatóak. Kovács Pál Baptista Gimnázium - Tehetségpont 18

3. Költségvetés elkészítése A program költségvetésének költséghatékonysága, összhangja a vállalt szakmai feladatokkal a legmagasabb pontszámot érő bírálati szempont. Célszerű szem előtt tartani, hogy a program megvalósításához szükséges költségek támogatását kérjük, mert más esetben előfordulhat, hogy a jól felépített, szakmailag korrekt, szükségletekre reflektáló programunk a rengeteg befektetett energia ellenére sem nyeri el a kívánt támogatást a költségvetésben szereplő irreális tételek miatt. A költségvetésben az alábbi kategóriában gondolkodhatunk: Kovács Pál Baptista Gimnázium - Tehetségpont 19

Minden pályázati kiírás esetében egyértelműen meg van határozva, hogy adminisztrációs költségre, személyi jellegű kifizetésekre - számlás megbízási díj, bér jellegű kifizetés (megbízási díj), munkáltatót terhelő járulékok -, valamint tárgyi eszköz vásárlására az igényelt támogatás milyen százalékarányban fordítható. Jellemzően 10-30-30 % az arány, a pontos adatot a jelen kiadvány Pályázati területek részében minden egyes pályázatnál feltüntettük. A fennmaradó százalékarányok a többi terület fedezetére szolgálnak (utazás, élelmiszer, szállás, stb.) Fontos, hogy sikeres pályázat esetében a fősorokon belül az elnyert támogatások átcsoportosíthatóak. A pályázat kapcsán az előfinanszírozott forma választása a javasolt, ez mindössze azzal indokolható a kívánt részben, hogy intézményünkben nem áll rendelkezésre a program megvalósításához szükséges anyagi forrás. A pályázat 100 % támogatású, vissza nem térítendő. Minta a fent említett program költségvetésére: Kovács Pál Baptista Gimnázium - Tehetségpont 20

Kovács Pál Baptista Gimnázium - Tehetségpont 21

Pályázat benyújtása A pályázat elkészítésénél a pályázati adatlapon figyeljünk arra, mennyi karakter áll rendelkezésünkre programunk ismertetéséhez, szükségességének indoklásához (4. sz. melléklet) A pályázatokat az EPER rendszeren belül kell benyújtani (kivétel: egyéni ösztöndíj). Külön minden oldal mentendő, különben elveszik a feltöltött anyag. Érdemes gyakran menteni, mert a rendszer túlterheltsége esetén előfordulhat, hogy megszakad a munkakapcsolat. A kész pályázatokat véglegesíteni kell, csak ebben az esetben kerül valóban benyújtásra. Az EMET munkatársai a pályázattal kapcsolatban hiánypótlásra kérhetnek fel, az erről szóló értesítés rendszerüzenetként is megjelenik saját EPER fiókunkban, és a regisztrációkor megadott e-mail címre is kapunk értesítést. A programmal kapcsolatban az elszámolás és költségvetés kapcsán és a szakmai programot illetően is meg kell adni egy kapcsolattartó elérhetőséget. A pályázatok beadási határideje: 2015. szeptember 11. 23:59. Várható döntés: 2015. november 11. Kovács Pál Baptista Gimnázium - Tehetségpont 22

A pályázat a hiánypótlás időszakában módosítható, a szakmai programban azonban módosításokat a véglegesítés után nem lehet végezni. Sikeres pályázat esetében a szerződéskötést megelőzően is van lehetőség módosításra. A pályázatokhoz Lehatárolási nyilatkozat benyújtása szükséges, melyek a www.emet.gov.hu oldalról a pályázati kiírásnál található meg. Egy pályázó egy kategóriában egy pályázatot nyújthat be, de egy szervezet, intézmény több kategóriában is pályázhat. Indoklása szükséges a több benyújtott pályázatnak. Fontos, hogy a pályázati kiírásokban a pályázatok elbírálásának szempontjai tételesen megtalálhatóak, így ellenőrizhető a benyújtást megelőzően, milyen esélyek vannak, mire kell hangsúlyosan figyelni. Beszámoló elkészítése A program megvalósítását követően Beszámoló készítése kötelező, ehhez űrlap a www.emet.gov.hu oldalról tölthető le. A beszámolónál a kitűzött célok, vállalt feladatok megvalósítását kell bemutatni, részletezve az elért eredményeket. (Jól tervezett cél Kovács Pál Baptista Gimnázium - Tehetségpont 23

részcél - eredmény programnál ez viszonylag rövid idő alatt hatékonyan elkészíthető.) A beszámolóban 10-20 fényképnek és egy 2 perces videofilmnek is szerepelnie kell a megvalósult programról. Ezek elkészítéséről előzetesen gondoskodni kell. Kérjünk szülői hozzájárulást a programban szereplő diákok esetében a fényképen, videón való szerepléshez. Tekintve, hogy ezek a pályázati kiírás alapján nyilvánosak, így az EMET a honlapján is közzéteheti. Sikeres pályázat esetén meg kell jeleníteni a program támogatóját, így a megvalósult program, projekt tevékenységei során, kommunikációjában, kapcsolódó kiadványaiban a Nemzeti Tehetség Program, a Támogató, a Támogatáskezelő nevét és hivatalos grafikai logóját fel kell tüntetni. Továbbá a programról, projektről szóló, szöveget és fotót, a Nemzeti Tehetség Program, valamint a Támogató, a Támogatáskezelő nevét és hivatalos grafikai logóját tartalmazó beszámolót a saját honlapon - vagy a helyben szokásos módon - közzé kell tenni oly módon, hogy az a program, projekt lezárását követően legalább 1 évig elérhető legyen. A beszámoló része az elszámolás is, azaz az odaítélt támogatás felhasználásának mikéntje (számlák szükségesek). Beszámoló benyújtásának határideje előfinanszírozott pályázatok esetében: 2016. július 30. Kovács Pál Baptista Gimnázium - Tehetségpont 24

Záró gondolatok Mivel mindenki a maga módján látja a világot, a maga módján éli meg a nehézségeit is sikereit. Tanítani annyi, mint megmutatni a lehetőséget. Tanulni annyi, mint élni a lehetőséggel. (Paulo Coelho) A Nemzeti Tehetség Program pályázatai kiváló lehetőséget nyújtanak az intézményekben folyó tehetséggondozó tevékenység még magasabb színvonalon történő megvalósítására. Tanuljunk, hogy taníthassunk! A pályázatok sikerességének alapja a jól megtervezett program, a megvalósítható célok, elérhető eredmények, a reális költségtervezet. Szempont az intézmény eddigi tehetséggondozó tevékenysége, azonban ennél is hangsúlyosabb a programok iránti elköteleződés, a szakmai felkészültség. A pályázatok elkészítése munkaigényes, a ráfordított idő és energia tapasztalatban és élményben mindenképpen megtérül, pozitív bírálat esetén pedig jelentős előnyökkel járhat az intézmények infrastrukturális fejlesztését illetőn, így megalapozva a további tehetséggondozó tevékenység még professzionálisabb megvalósulását. Kovács Pál Baptista Gimnázium - Tehetségpont 25

Amit ne feledjünk: - Pályázati tervezet és cél-részcél-eredmény vázlat készítése; - Regisztráció az EPER rendszerben; - Munkaterv sablonja a www.emet.gov.hu oldalról letöltendő; - Költségvetés relevanciája a legfontosabb értékelési szempont; - A pályázatokat elektronikus úton kell beküldeni, mentsük el minden esetben az addigi munkánkat; - Pályázat véglegesítéssel nyújtható be, ennek határideje: 2015. szeptember 11. 23 óra 59 perc; - Előfinanszírozást kérjünk; - Sikeres pályázat esetén készítsünk fotókat, videofelvételt, ami majd használható a beszámolóhoz; - Beszámoló benyújtási határideje: 2015. július 30. Javaslatok programokra: tehetségműhelyek külső programokkal, kirándulásokkal; többszörös intelligencia programon alapuló műhely élménynappal, sportágválasztó rendezvény, versenyszervezés, nemzetközi versenyeken való részvétel támogatása, egyéni ösztöndíj tehetséges fiataloknak. Sikeres pályázatokat, eredményes munkát kívánunk! KOVÁCS MÓNIKA SZITT ZSOLT Kovács Pál Baptista Gimnázium - Tehetségpont palyazat@kpgimi.hu; 06-1 307 74-19 Kovács Pál Baptista Gimnázium - Tehetségpont 26

1. sz. melléklet: Pályázati tervezet Pályázati kat. Tehetségterületek logikai matematikai természeti zenei testi kinesztetikus térbeli-vizuális nyelvi interperszonális intraperszonális Célmeghatározás Részcél Eredmény Erőforrások Kovács Pál Baptista Gimnázium - Tehetségpont 27

Célcsoport Szükséges eszközök Egyéb költségek Megjegyzés Kovács Pál Baptista Gimnázium - Tehetségpont 28

2. sz. melléklet: Munkaterv sablonja Kovács Pál Baptista Gimnázium - Tehetségpont 29

3. számú melléklet Tehetségazonosítás módjai 1. Kérdőíves felmérés Pedagógus tölti ki: Tehetségszűrő kérdőív Gyerek tölti ki: Tóth-féle Kreativitást Becslő Skála 2. Pedagógusi ajánlás meghatározott szempontok alapján Mely intelligenciaterületen kiemelkedő adott diák, motiváció, elköteleződés jellemzői; pszichológiai jellemzők. Tehetségszűrő kérdőív 3. Önkéntes jelentkezés (elbeszélgetés, prezentáció készítése, stb javasolt) Tehetségazonosításhoz javasolt többlépcsős módszert alkalmazni, továbbá a bekerülés feltételei, a beválasztás kritériumai kongruensek legyenek a megvalósuló program céljaival. Kovács Pál Baptista Gimnázium - Tehetségpont 30

4. sz. melléklet pályázati adatlap Röviden foglalja össze a pályázati program lényegét! (max. 500 karakter) Mutassa be a pályázó szervezet tevékenységét, különös tekintettel a választott tehetségterületen folytatott eddigi tehetséggondozó munkájára, a tehetséggondozás során elért eredményeire. Amennyiben már régóta működő műhelymunkát választ, úgy röviden térjen ki a műhelymunka kezdetére, eddigi elért eredményeire. (max. 2000 karakter) Mutassa be a pályázó szervezet személyi és tárgyi feltételeit a jelen pályázati programmal összefüggésben. (max. 500 karakter) A pályázati program megvalósítása során együttműködik-e más intézménnyel/szervezettel? Röviden foglalja össze, hogy a pályázati kiírásban megjelölt célkitűzésekhez hogyan kapcsolódik jelen pályázat programja. (max. 500 karakter) Röviden mutassa be a tehetséggondozó program célját, és azon tevékenységeket, módszereket, amelyek segítségével ezen célt meg kívánja valósítani. (max. 2000 karakter) Röviden foglalja össze a várt rövid távú eredményeket, mutassa be a tervezett tárgyiasult alkotásokat. (max. 500 karakter) Röviden mutassa be a tehetségazonosítás és diagnosztizálás módszerét. Fejtse ki, hogy milyen szempontrendszer alapján válogatja be az érdeklődőket a programba. Már működő programnál térjen ki a korábban használt tehetségazonosító módszerekre valamint azok eredményeire. (max. 1000 karakter) Kovács Pál Baptista Gimnázium - Tehetségpont 31

Röviden mutassa be a tehetséggondozó programba bevonni kívánt célcsoportot (a tehetséggondozó programba beválogatott személyek életkora, száma és tehetségtípusa szerint, nem szükséges a személyek konkrét megnevezése). Már működő program esetén, térjen ki a célcsoport eddigi eredményeire is! (max. 1000 karakter) Röviden mutassa be a választott kiegészítő tevékenység (3 napos szaktábor/ 2 napos tanulmányi út/ 1 napos üzemlátogatás/felsőoktatási intézmény/kutatóintézet-, vagy színház/múzeum/kiállítás meglátogatása) szükségességét, indokoltságát, célját, szakmai programját, kapcsolódását a komplex programhoz. (max. 1000 karakter) Részletesen mutassa be a pályázati programba bevonni kívánt megvalósító személyeket: a komplex tehetséggondozó programot vezető és megvalósító tehetségsegítő szakembereket, a meghívott előadókat, szakértőket, önkéntes közreműködőket stb. (név, végzettség, szakmai tapasztalat) és az általuk ellátandó tevékenységek körét. Indokolja kiválasztásukat! (max. 2000 karakter) Mutassa be a pályázat keretében beszerzendő tárgyi eszközöket, indokolja azok szükségességét és várható hasznosulását. (max. 500 karakter) Ismertesse az alábbi táblázat kitöltésével, hogy a támogatás elnyerése esetén milyen tevékenységeket terveznek a nyilvánosság és a tájékoztatás biztosítása érdekében; hogyan kívánják biztosítani a program eredményeinek szélesebb körben történő megismerését. (max. 10 sor) Indikátorok: tehetségígéretek, tehetségek, kiemlet tehetségek száma, fiú/lány arány, korosztályi megoszlás, hátrányos helyzetűek száma, tehetségsegítő személyek száma, önkéntesek száma, beszerzett tárgyi eszközök száma. Kovács Pál Baptista Gimnázium - Tehetségpont 32

Ajánlott irodalom tehetség témakörben A tehetségfejlesztés pszichológiája, szerk: BALOGH HERSKOVITS TÓTH, Kossuth Egyetemi Kiadó, Debrecen, 2000. BALOGH LÁSZLÓ, Komplex tehetségfejlesztő programok, Didakt Kiadó, Deberecen, 2012. CSÍKSZENTMIHÁLYI MIHÁLY, Tehetséges gyerekek, Nyitott könyvműhely, Bp, 2010. GYARMATHY ÉVA, A tehetség (fogalma, összetevői, típusai, azonosítása), ELTE Eötvös Kiadó, Bp, 2006. GYARMATHY ÉVA, A tehetség háttere és gondozásának gyakorlata, ELTE Eötvös Kiadó, Bp, 2012. HARMATINÉ OLAJOS TÍMEA, Tehetség és szocio-emocionális fejlődés, Didakt Kiadó, Deberecen, 2011. KONCZ ISTVÁN, A pedagógus szerepe a tehetségfejlesztésben, Debreceni Egyetem, Debrecen, 1999. KOVÁCS MÓNIKA, Gyerekjáték a tanulás, Grafokom Oktató és Szolgáltató Bt, Dunakeszi, 2014. MEZŐ FERENC, A tehetség tanácsadás kézikönyve, Tehetségvadász Stúdió, Debrecen, 2004. TÓTH LÁSZLÓ, A tehetségfejlesztés kisenciklopédiája, Pedellus Tankönyvkiadó, Debrecen, 2003. A Géniusz Könyvtár szakmailag magas színvonalú számos kötete pdf formátumban a www.tehetseg.hu oldalról ingyenesen letölthető. Kovács Pál Baptista Gimnázium - Tehetségpont 33

Tehetségpontként iskolánkban a tehetségtámogatás fő irányvonala a sportolók mentális támogatása és a kettős karrier építését biztosító kompetenciák fejlesztése. Kovács Pál Baptista Gimnázium - Tehetségpont 34