Látássérültek Észak-alföldi Regionális. Egyesülete. 26/2015. számú hírlevél. Tartalom. 3. Elérhetőségünk és félfogadási rendünk
|
|
- Csilla Oroszné
- 9 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 Látássérültek Észak-alföldi Regionális Egyesülete 26/2015. számú hírlevél Tartalom 1. Tájékoztatás a MÁK igazolványról 2. Út a diplomához Elérhetőségünk és félfogadási rendünk 1. Tájékoztatás a MÁK igazolványról A Magyar Államkincstár tájékoztatta az MVGYOSZ-t arról, hogy a Magyar Államkincstár Hatósági Igazolványai június 30-án lejárnak. Ezzel egyidejűleg jelezték, hogy az új igazolványok elkészítésével késedelemben vannak. Az új igazolványokat elkészülésüket követően megkezdik kiküldeni. Ennek időpontjáról érdemben nem tudtak nyilatkozni. Kérik szíves megértésünket és tudomásul vételünket.
2 Kaptam ma olyan jelzést, hogy az utazási kedvezmény ellenőrzésére jogosult személy elveszi a lejárt igazolványokat. Ezzel kapcsolatban az az álláspontom, hogy ők erre nem jogosultak. Viszont meg kell állapítanom azt a tényt is, miszerint lejárt hatósági igazolvánnyal kedvezményt már igénybe venni nem lehet. Erre továbbra is az MVGYOSZ tagsági igazolványa alkalmas. Amennyiben ezt nem kívánja elfogadni az ellenőrzésre jogosult személy, úgy tegyen feljelentést. A fogyatékossággal élő utast leszállítani a közlekedési eszközről nem szabad. A feljelentés kivizsgálásakor hatályos jogszabály bemutatásával tudjuk alátámasztani, a tagsági igazolvány felhasználását a kedvezmény igénybevételéhez. Ehhez azonban az szükséges, hogy az igazolványt utazási kedvezményhez tényleg a vak személy használja fel. Rendkívül hátrányos lenne ránk nézve, ha kiderülne, hogy az utazási kedvezményt látó ember veszi igénybe egy helytelenül kiállított tagsági igazolvánnyal. Üdvözlettel: dr. Nagy Sándor Elnök
3 2. Út a diplomához Az Emberi Erőforrás Támogatáskezelő, az Emberi Erőforrások Minisztériumának megbízásából, pályázatot írt ki a 2015/2016. tanév őszi és tavaszi félévre a felsőoktatási esélyteremtő ösztöndíj- és önköltség-támogatási programban való részvételre. A pályázat tárgya 2012 szeptemberében a hátrányos helyzetű, különös tekintettel a roma tanulók továbbtanulási esélyeinek növelése érdekében ösztöndíj- és önköltségtámogatási program indult Út a felsőoktatásba néven. A pályázat célja Az esélyteremtő ösztöndíj- és önköltség-támogatási program célja a hátrányos és halmozottan hátrányos helyzetű, kiemelten a roma/cigány hallgatók felsőoktatási esélyegyenlőségének javítása, felsőfokú végzettséghez jutásának támogatása. A pályázók köre Pályázatot nyújthat be a Magyarország területén működő felsőoktatási intézményben alap-, mester
4 vagy osztatlan képzési szintű, nappali, esti vagy levelező munkarendű képzésben a támogatási időszakra vonatkozóan aktív hallgatói jogviszonnyal rendelkező, magyar állampolgárságú hallgató, amennyiben az adott szintű végzettséggel még nem rendelkezik ÉS a nemzeti felsőoktatásról szóló évi CCIV. törvény pontja szerint hátrányos vagy halmozottan hátrányos helyzetű hallgatónak (jelentkezőnek) minősül, VAGY a gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról szóló évi XXXI. törvény szerint utógondozásban részesül A programba a támogatottak legalább 50%-áig roma származású pályázókat kell bevonni A pályázat részletei A pályázat keretösszege: Ft A támogatás formája: vissza nem térítendő támogatás A támogatás összege: A kiírás két komponense pályázható: A komponens: Ösztöndíj támogatási komponens, melynek keretében Ft/félév vissza nem térítendő támogatás igényelhető a 2015/2016. tanév I. vagy I. és II. tanulmányi féléveire vonatkozóan, szeptember 1. és június 30. közötti időszakra. Az ösztöndíj támogatás kifizetése félévente utalással történik
5 B komponens: Önköltség-támogatási komponens, melynek keretében önköltségtámogatás igényelhető a 2015/2016. tanév I. vagy I. és II. tanulmányi féléveire vonatkozóan, szeptember 1. és június 30. közötti időszakra. A támogatás összege az adott hallgató önköltsége mértékének maximum 95 %-a, de nem haladhatja meg a Ft/félév összeget. A hallgató önköltségének mértékétől függően a pályázati kiírásban meghatározott maximum értékig a számára megítélhető legmagasabb támogatást kapja. Támogatás mértéke: a program A komponense keretében önrész kötelezően nem kerül előírásra a B komponens keretében a támogatás nagysága nem haladhatja meg a képzési önköltség mértékének 95%-át A támogatás igénybevétele: a szakmai beszámoló és pénzügyi beszámoló elfogadását követően 15 napon belül, vagy a pályázó indokolt kérelme alapján a beszámoló elfogadását megelőzően támogatási előleg formájában történhet.
6 Az elnyerhető támogatás a 2015/2016. tanév I. vagy az I. és II. félévére, a szeptember 1- től június 30-ig tartó időszakra vonatkozik. Elbírálás: A pályázatokról az Értékelő Bizottság előterjesztése alapján a szociális ügyekért és társadalmi felzárkózásért felelős helyettes államtitkár dönt. Az elbírálásnál előnyt jelent: a hallgató halmozottan hátrányos helyzetű, a pályázó állandó lakóhelye a kedvezményezett járások valamelyikében helyezkedik el, a pályázó részesült már támogatásban az Út a felsőoktatásba alprogram vagy az Út a diplomához pályázat keretein belül és ott minden támogatott félév teljesítéséről elszámolt a pályázatok beérkezési sorrendje Döntés: A döntést követően a Támogatáskezelő 2 munkanapon belül elektronikus értesítést küld a pályázónak a pályázat elbírálásáról, és az eredményeket közzéteszi.
7 A szerződéskötéshez szükséges valamennyi feltétel határidőben való teljesülése esetén a kedvezményezettel a támogatási szerződést a Támogatáskezelő köti meg. A pályázat benyújtása Az ösztöndíjra pályázó hallgató az internetes pályázatkezelő rendszerben (Elektronikus Pályázatkezelési és Együttműködési Rendszer) regisztrál, a regisztrációt követően az EPER-ben nyújtja be a pályázatot, az elektronikus pályázati űrlaphoz csatolja a kötelező mellékleteket. A pályázatra augusztus 1-jétől lehet jelentkezni. Első beadási határidő: augusztus 31. A következő támogatási időszakra szeptember 1-től lehet jelentkezni október 31-ig. További információ A pályázattal kapcsolatos további információkat a honlapon, valamint az ott feltüntetett ügyfélszolgálati elérhetőségeken kaphat.
8 3. Elérhetőségünk és félfogadási rendünk 4024, Debrecen, Rákóczi u. 7. Tel: (52)/ Mobil: 70/ Web: Ügyfélszolgálati nyitva tartás: Hétfő, kedd, szerda: 8:00 és 17:00 Csütörtök: ügyfélfogadás nincs Péntek: 8:00 és 12:00 Debrecen, június 29. dr. Nagy Sándor Elnök dr. Nagyné Berke Mónika és Bálint Gáborné szerkesztők
Közlemény ÚT A DIPLOMÁHOZ. Útravaló Ösztöndíjprogram, Út a diplomához ösztöndíj- és önköltség-támogatási program
Közlemény ÚT A DIPLOMÁHOZ Útravaló Ösztöndíjprogram, Út a diplomához ösztöndíj- és önköltség-támogatási program FIGYELEM! JELEN TÁJÉKOZTATÓ ALAPJÁN PÁLYÁZAT BENYÚJTÁSÁRA NINCS LEHETŐSÉG! A sikeres pályázás
ÚT A DIPLOMÁHOZ. Útravaló Ösztöndíjprogram - Út a diplomához ösztöndíj- és önköltség-támogatási program PÁLYÁZATI KIÍRÁS. A pályázati kategória kódja:
Útravaló Ösztöndíjprogram - Út a diplomához ösztöndíj- és önköltség-támogatási program PÁLYÁZATI KIÍRÁS A pályázati kategória kódja: A meghirdetés dátuma: 2015. június Az Emberi Erőforrások Minisztériuma
ÚT A DIPLOMÁHOZ. Útravaló Ösztöndíjprogram, Út a diplomához ösztöndíj- és önköltség-támogatási program PÁLYÁZATI KIÍRÁS
Útravaló Ösztöndíjprogram, Út a diplomához ösztöndíj- és önköltség-támogatási program PÁLYÁZATI KIÍRÁS A pályázati kategória kódja: A meghirdetés dátuma: 2014. augusztus 1. Az Emberi Erőforrások Minisztériuma
ÚT A DIPLOMÁHOZ. Útravaló Ösztöndíjprogram - Út a diplomához ösztöndíj- és önköltség-támogatási program PÁLYÁZATI KIÍRÁS. A pályázati kategória kódja:
Útravaló Ösztöndíjprogram - Út a diplomához ösztöndíj- és önköltség-támogatási program PÁLYÁZATI KIÍRÁS A pályázati kategória kódja: A meghirdetés dátuma: 2016. augusztus 12. Az Emberi Erőforrások Minisztériuma
ÚTRAVALÓ ÖSZTÖNDÍJPROGRAM ÚT A FELSŐOKTATÁSBA ESÉLYTEREMTŐ ÖSZTÖNDÍJ- ÉS ÖNKÖLTSÉG-TÁMOGATÁSI ALPROGRAM
PÁLYÁZATI KIÍRÁS ÚTRAVALÓ ÖSZTÖNDÍJPROGRAM ÚT A FELSŐOKTATÁSBA ESÉLYTEREMTŐ ÖSZTÖNDÍJ- ÉS ÖNKÖLTSÉG-TÁMOGATÁSI ALPROGRAM (A pályázat kódja: UTR-UF-13) Az Emberi Erőforrások Minisztériuma (továbbiakban:
Út a felsőfokú szakképesítéshez. Ösztöndíj- és önköltség-támogatási program felsőoktatási szakképzésben résztvevők számára PÁLYÁZATI KIÍRÁS
Út a felsőfokú szakképesítéshez Ösztöndíj- és önköltség-támogatási program felsőoktatási szakképzésben résztvevők számára PÁLYÁZATI KIÍRÁS A pályázati kategória kódja: UFSZ-15 A meghirdetés dátuma: 2015.
ÚT A DIPLOMÁHOZ. Felsőoktatási esélyteremtő ösztöndíj- és önköltség-támogatási program MÓDOSÍTOTT PÁLYÁZATI FELHÍVÁS
Felsőoktatási esélyteremtő ösztöndíj- és önköltség-támogatási program MÓDOSÍTOTT PÁLYÁZATI FELHÍVÁS A pályázati kategória kódja: A meghirdetés dátuma: 2013. november 21. A módosítások dátuma: 2013. december
ÚT A DIPLOMÁHOZ. Felsőoktatási esélyteremtő ösztöndíj- és önköltség-támogatási program PÁLYÁZATI FELHÍVÁS. A pályázati kategória kódja: UD-13-A/B
Felsőoktatási esélyteremtő ösztöndíj- és önköltség-támogatási program PÁLYÁZATI FELHÍVÁS A pályázati kategória kódja: A meghirdetés dátuma: 2013. november 21. Az Emberi Erőforrások Minisztériuma (a továbbiakban:
ÚT A DIPLOMÁHOZ. Felsőoktatási esélyteremtő ösztöndíj- és önköltség-támogatási program MÓDOSÍTOTT PÁLYÁZATI FELHÍVÁS
Felsőoktatási esélyteremtő ösztöndíj- és önköltség-támogatási program MÓDOSÍTOTT PÁLYÁZATI FELHÍVÁS A pályázati kategória kódja: A meghirdetés dátuma: 2013. november 21. A módosítások dátuma: 2013. december
Az Emberi Erőforrások Minisztériuma nevében a Fogyatékos Személyek Esélyegyenlőségéért Közhasznú Nonprofit Kft. pályázatot hirdet
PÁLYÁZATI FELHÍVÁS Az Emberi Erőforrások Minisztériuma nevében a pályázatot hirdet Jegyzetelő szolgáltatás támogatása felsőoktatásban tanuló fogyatékos hallgatók érdekében (kód: 21221) címmel 1. A PÁLYÁZAT
Előterjesztés borítólapja
Kétpó község Önkormányzat 5411 Kétpó, Almásy tér 1. Előterjesztés borítólapja Sorszám: Előterjesztés tárgya: A Bursa Hungarica Felsőoktatási Önkormányzati Ösztöndíjrendszer 2013. évi fordulójához történő
Pályázati Hírlevél 1. évfolyam - 25. szám 2013. december 2. Hallgatók számára
Pályázati Hírlevél 1. évfolyam - 25. szám 2013. december 2. Hallgatók számára Tisztelt Olvasó! A Pályázati Hírlevél célja, hogy heti rendszerességgel összegyűjtse a Magyarországon és nemzetközi viszonylatokban
A Kormány..../2013. (...) Korm. rendelete. az Útravaló Ösztöndíjprogramról szóló 152/2005. (VIII. 2.) Korm. rendelet módosításáról
A Kormány.../2013. (.....) Korm. rendelete az Útravaló Ösztöndíjprogramról szóló 152/2005. (VIII. 2.) Korm. rendelet módosításáról A Kormány az Alaptörvény 15. cikk (3) bekezdésében meghatározott eredeti
Útravaló Ösztöndíjprogram ÚT A DIPLOMÁHOZ. ösztöndíj- és önköltség-támogatási program PÁLYÁZATI ÚTMUTATÓ. Pályázati kategória kódja: UTR-UD-14
ÚT A DIPLOMÁHOZ ösztöndíj- és önköltség-támogatási program PÁLYÁZATI ÚTMUTATÓ Pályázati kategória kódja: UTR-UD-14 A meghirdetés dátuma: 2014. augusztus 1. UTR-UD-14 ÚT A DIPLOMÁHOZ 1. Pályázat benyújtására
Útravaló Ösztöndíjprogram Út a szakmához PÁLYÁZATI KIÍRÁS UTR-16-USZ Emberi Erőforrások Minisztériuma Emberi Erőforrás Támogatáskezelő
Útravaló Ösztöndíjprogram Út a szakmához PÁLYÁZATI KIÍRÁS A pályázati kategória kódja: UTR-16-USZ A meghirdetés dátuma: 2016. augusztus 19. Az Emberi Erőforrások Minisztériuma (a továbbiakban: Támogató)
Előterjesztés: Testületi ülés dátuma: X X
Előterjesztés: Címe: KunszentmártonVáros Önkormányzatának csatlakozásáról a Bursa Hungarica Felsőoktatási Önkormányzati Ösztöndíjrendszerhez. Testületi ülés dátuma: 2016-09-22 Készítés ideje: 2015-09-12
ÚTRAVALÓ MACIKA ESÉLYTEREMTŐ ÖSZTÖNDÍJAK ÉVI TANULÓI ŰRLAP
ÚTRAVALÓ MACIKA ESÉLYTEREMTŐ ÖSZTÖNDÍJAK 2014. ÉVI TANULÓI ŰRLAP Tanuló oktatási azonosítója 1 : Tanuló teljes neve: TANULÓI TÖRZSADATOK Tanuló születési helye: Tanuló születési ideje: Anyja születési
JELENTKEZÉSI ÚTMUTATÓ. a Magyar Sportcsillagok Ösztöndíj keretében megvalósuló ösztöndíjprogramra való jelentkezéshez 2014/2015. tanév 1.
JELENTKEZÉSI ÚTMUTATÓ a Magyar Sportcsillagok Ösztöndíj keretében megvalósuló ösztöndíjprogramra való jelentkezéshez 2014/2015. tanév 1. félév Alapvető cél A Kormány a Magyar Sportcsillagok Ösztöndíjról
ÚTRAVALÓ - MACIKA ESÉLYTEREMTŐ ÖSZTÖNDÍJAK 2013. ÉVI TANULÓI ŰRLAP
ÚTRAVALÓ - MACIKA ESÉLYTEREMTŐ ÖSZTÖNDÍJAK 2013. ÉVI TANULÓI ŰRLAP Tanuló oktatási azonosítója 1 : Tanuló teljes neve: TANULÓI TÖRZSADATOK Tanuló születési helye: Tanuló születési ideje: Anyja leánykori
Egységes szerkezetben. I. fejezet. d) az e rendeletben meghatározott tanulmányi elvárásoknak megfelelnek. 3 1/6
Hatályosítás ideje: 2018. 10.19. Egységes szerkezetbe foglalta: Pádár Gabriella Budapest Főváros XVII. kerület Rákosmente Önkormányzata Képviselő-testületének 23/2018. (X.18) számú ök. rendelettel, 1/2018.
EFOP
EFOP-1.5.3-16-2017-00028 jelű projekt Maradj Helyben! Települési ösztöndíj fiatalok részére Célja: Az esélyegyenlőség növelése, felsőoktatásban tanuló fiatalok tanulmányainak segítése ösztöndíj támogatással,
Javaslat támogatási kérelem benyújtására az EFOP kódszámú, Integrált térségi gyermekprogramok című felhívásra Ózd, június 24.
Javaslat támogatási kérelem benyújtására az EFOP-1.4.2-16 kódszámú, Integrált térségi gyermekprogramok című felhívásra Ózd, 2016. június 24. Előterjesztő: Társulás Elnöke Előkészítő: Munkaszervezet Hatósági
SZABÁLYZAT A Bursa Hungarica Felsőoktatási Önkormányzati Ösztöndíjpályázat elbírálásának helyi szabályairól
SZABÁLYZAT A Bursa Hungarica Felsőoktatási Önkormányzati Ösztöndíjpályázat elbírálásának helyi szabályairól Csanádpalota Város Önkormányzatának Képviselő-testülete (továbbiakban: Képviselőtestület) a Bursa
A Bursa Hungarica Ösztöndíjrendszer többszintű támogatási rendszer, amelynek pénzügyi fedezeteként három forrás szolgál:
BURSA HUNGARICA FELSŐOKTATÁSI ÖNKORMÁNYZATI ÖSZTÖNDÍJPÁLYÁZAT 2016 Tájékoztató csomag a Bursa Hungarica Felsőoktatási Önkormányzati Ösztöndíjrendszerről települési önkormányzatok számára Pályázati dokumentáció
Jogszabályfigyelés 2012. augusztus. Jogszabály címe Megjel Hatály Módosított jogszabály Tárgy MK 105/2012.
1 Az egészségügyről szóló 1997. évi CLIV. törvénynek a szerv- és szövetátültetésre, valamint -tárolásra és egyes kórszövettani vizsgálatokra vonatkozó rendelkezései végrehajtásáról szóló 18/1998. (XII.
KÖZLEMÉNY AZ ÚTRAVALÓ MACIKA ÖSZTÖNDÍJPROGRAM ESÉLYTEREMTŐ ÖSZTÖNDÍJAK 2014/2015-ös TANÉVRE TERVEZETT PÁLYÁZATI KIÍRÁSÁRÓL
KÖZLEMÉNY AZ ÚTRAVALÓ MACIKA ÖSZTÖNDÍJPROGRAM ESÉLYTEREMTŐ ÖSZTÖNDÍJAK 2014/2015-ös TANÉVRE TERVEZETT PÁLYÁZATI KIÍRÁSÁRÓL Figyelem! Jelen tájékoztató alapján pályázat benyújtására nincs lehetőség! A sikeres
JELENTKEZÉSI ÚTMUTATÓ. a Magyar Sportcsillagok Ösztöndíj keretében megvalósuló ösztöndíjprogramra való jelentkezéshez 2013/2014. tanév 2.
JELENTKEZÉSI ÚTMUTATÓ a Magyar Sportcsillagok Ösztöndíj keretében megvalósuló ösztöndíjprogramra való jelentkezéshez 2013/2014. tanév 2. félév Alapvető cél A Kormány a Magyar Sportcsillagok Ösztöndíjról
PÁLYÁZATI FELHÍVÁS. Az egyes alprogramokra vonatkozó pályázati feltételek és tudnivalók az alprogramokról szóló mellékletekben találhatók meg.
PÁLYÁZATI FELHÍVÁS Fadd Nagyközség Önkormányzata tanulmányi ösztöndíj pályázatot hirdet roma tanulók/hallgatók részére tanulmányi sikerességük előmozdításának támogatására Fadd Nagyközség Önkormányzata
(Tervezet) Ecsegfalva Község Önkormányzata Képviselő-testületének. /2011. (.) önkormányzati rendelete
(Tervezet) Ecsegfalva Község Önkormányzata Képviselő-testületének /2011. (.) önkormányzati rendelete a Bursa Hungarica Felsőoktatási Önkormányzati Ösztöndíj pályázat helyi szabályairól Ecsegfalva Község
Melléklet A 2013. július 3-án közzétett TÁMOP-2.2.7.A-13/1 Út a szakmaválasztáshoz c. kiemelt projekt tervezési útmutató változásai
Módosítás történt az Út a szakmaválasztáshoz című kiemelt felhívásban Módosítás történt a TÁMOP-2.2.7.A-13/1 jelű, Út a szakmaválasztáshoz című kiemelt felhívásban. Melléklet A 2013. július 3-án közzétett
Szociális Alapú Ösztöndíjpályázat PÁLYÁZATI FELHÍVÁS 2017/2018 I. FÉLÉV - 0 -
Szociális Alapú Ösztöndíjpályázat PÁLYÁZATI FELHÍVÁS - 0 - A Budapesti Corvinus Egyetem Hallgatói Térítési és Juttatási Szabályzat 10-11. -a alapján pályázatot hirdet Rendszeres szociális ösztöndíjra és
2017/2018. tanévre szóló Nemzeti felsőoktatási ösztöndíj felhívás
2017/2018. tanévre szóló Nemzeti felsőoktatási ösztöndíj felhívás Pályázók köre A nemzeti felsőoktatásról szóló 2011. évi CCIV. törvény 2016. július 1-jétől hatályos módosítása szerint, a 114/D. (1) bekezdés
Arany János Kollégiumi Program (AJKP)
Tisztelt Osztályfőnök/Pályaválasztási Felelős! Az Arany János Kollégiumi Programra jelentkezéshez szeretnénk tájékoztatást nyújtani a leggyakrabban felmerülő kérdésekre adott válaszok segítségével. Milyen
1. A rendelet célja. 2. A rendelet hatálya. (2) Általános orvosi, fogorvosi képzés esetén a bátonyterenyei lakóhely nem kötelező.
Bátonyterenye Város Önkormányzata Képviselő-testületének 16/2017. (VIII.31.) ÖNKORMÁNYZATI RENDELETE a Jövőnk van Bátonyterenyén felsőoktatási tanulmányi ösztöndíjról Bátonyterenye Város Önkormányzata
Ügyiratszám: /2017/U1. Tárgy: Bursa Hungarica Felsőoktatási Önkormányzati Ösztöndíj támogatásról szóló szabályzat felülvizsgálata
Ügyiratszám: /2017/U1. Tárgy: Bursa Hungarica Felsőoktatási Önkormányzati Ösztöndíj támogatásról szóló szabályzat felülvizsgálata Tisztelt Képviselő-testület! A Bursa Hungarica Felsőoktatási Önkormányzati
Egységes szerkezetben
Hatályosítás ideje: 2015. 05. 28. Egységes szerkezetbe foglalta: Pádár Gabriella Budapest Főváros XVII. kerület Rákosmente Önkormányzata Képviselő-testületének 18/2015. (V.28.) számú rendelettel, a 17/2011.
Kunszentmárton Város Önkormányzata Képviselő-testületének
Kunszentmárton Város Önkormányzata Képviselő-testületének 20/2015.(IX.25.)önkormányzati rendelete a Bursa Hungarica Ösztöndíjrendszer elbírálásának szabályairól Kunszentmárton Város Önkormányzatának Képviselő-testülete
Kari BME ösztöndíj JOGOSULT HALLGATÓK
A Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem (Egyetem) Építészmérnöki Kar (Kar) Hallgatói Képviselet (Építész HK) ösztöndíj pályázatot hirdet az Egyetem Térítési és Juttatási Szabályzat (TJSZ) 11.
Rendelet hatálya 1. Pénzbeli ellátások 2. 1 3.. Rendkívüli gyermekvédelmi támogatás
TAKTASZADA KÖZSÉG KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 9/1999. (IV.28.) számú rendelete a gyermekvédelmi támogatásokról és a gyámügyi ellátásokról Taktaszada Község Képviselőtestülete a gyermekek védelméről és a gyámügyi
Nemzeti Tehetség Program
Nemzeti Tehetség Program 2016. évi pályázatai Székely Rita Kisalföldi Tehetségsegítő Tanács A pályázatok bemutatása 2016. március 31-én 41 db pályázat került meghirdetésre. A nyílt pályázatok benyújtási
5. napirendi pont. Csabdi Község Önkormányzat Képviselő-testületének szeptember 6-i rendkívüli ülésére
5. napirendi pont ELŐTERJESZTÉS Csabdi Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2016. szeptember 6-i rendkívüli ülésére Előterjesztés címe és tárgya: Csatlakozás a Bursa Hungarica Felsőoktatási Önkormányzati
Az Integrációs Pedagógiai Rendszer 2013. évi támogatása PÁLYÁZATI KIÍRÁS. A pályázati kategória kódja: IPR-13-A/B
PÁLYÁZATI KIÍRÁS A pályázati kategória kódja: A meghirdetés dátuma: 2013. december 13. Az Emberi Erőforrások Minisztériuma (a továbbiakban: Támogató) megbízásából az Emberi Erőforrás Támogatáskezelő (a
KISTARCSA VÁROS ÖNKORMÁNYZAT POLGÁRMESTERE
KISTARCSA VÁROS ÖNKORMÁNYZAT POLGÁRMESTERE 2143 Kistarcsa, Szabadság út 48. Telefon: (28)- 507-133 Fax: (28)-470-357 Nyílt ülésen tárgyalandó ELŐTERJESZTÉS A Képviselő-testület 2018. szeptember 26-i ülésére
SZAKONYFALU. Község Önkormányzata Képviselő-testületének. nyílt üléséről készült. j e g y z ő k ö n y v
SZAKONYFALU Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. december 17-én megtartott nyílt üléséről készült j e g y z ő k ö n y v J e g y z ő k ö n y v Készült: Szakonyfalu Község Önkormányzata Képviselő-testületének
JELENTKEZÉSI ÚTMUTATÓ. a Magyar Sportcsillagok Ösztöndíj keretében megvalósuló ösztöndíjprogramra való jelentkezéshez
Az előterjesztést a Kormány nem tárgyalta meg, ezért az nem tekinthető a Kormány álláspontjának. 1 JELENTKEZÉSI ÚTMUTATÓ a Magyar Sportcsillagok Ösztöndíj keretében megvalósuló ösztöndíjprogramra való
Szociális Alapú Ösztöndíjpályázat PÁLYÁZATI FELHÍVÁS 2018/2019 II. FÉLÉV
2017/2018 I. FÉLÉV Szociális alapú ösztöndíj pályázat "A 2018/2019/2 Szociális alapú ösztöndíj pályázat "B" 2018/2019/2 Alaptámogatás PÁLYÁZATI FELHÍVÁS 2018/2019 II. FÉLÉV - 0 - A Budapesti Corvinus Egyetem
E L Ő T E R J E S Z T É S. Csanádpalota Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. szeptember 25-i ülésére
Határozathozatal: egyszerű többség IX-2/2014. Nyü. Ügyiratszám:.2014. E L Ő T E R J E S Z T É S Csanádpalota Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. szeptember 25-i ülésére Tárgy: Csatlakozás a
A 2014/2015-ös tanév rendje Tanulmányi határidők 2014/2015. tanév őszi félév AUGUSZTUS. Gólyatábor, Balatonfenyves augusztus
A 2014/2015-ös tanév rendje Tanulmányi határidők 2014/2015. tanév őszi félév AUGUSZTUS Gólyatábor, Balatonfenyves augusztus 25-28. A nagykőrösi képzési helyre felvett első éves nappali munkarendű hallgatók
A Társadalmi Felzárkózási Stratégia oktatási intézkedéseinek bemutatása. 2013. november 27.
A Társadalmi Felzárkózási Stratégia oktatási intézkedéseinek bemutatása 2013. november 27. 1. Keretek - ORÖ megállapodás, Nemzeti Társadalmi Felzárkózási stratégia 2. Keretek - EU 2007-2013 - EU 2020,
ELŐTERJESZTÉS A Bursa Hungarica Felsőoktatási Önkormányzati Ösztöndíjpályázathoz való csatlakozásról
ELŐTERJESZTÉS A Bursa Hungarica Felsőoktatási Önkormányzati Ösztöndíjpályázathoz való csatlakozásról 1. előterjesztés száma: 329/2018. 2. előterjesztést készítő személy neve: Zimmermann Borbála 3. előterjesztés
PÁLYÁZATI FELHÍVÁS. Mezőkövesd Város Önkormányzata Ösztöndíj-pályázatot hirdet. című pályázat keretein belül
PÁLYÁZATI FELHÍVÁS Mezőkövesd Város Önkormányzata Ösztöndíj-pályázatot hirdet az EFOP-3.9.2-16-2017-00055. Humán kapacitások fejlesztése Bükkábrányban és térségében című pályázat keretein belül a 2018/2019.
Alcsútdoboz Települési Önkormányzatának. Szabályzata. a Bursa Hungarica Felsőoktatási Önkormányzati Ösztöndíjpályázat elbírálásának rendjéről
Alcsútdoboz Települési Önkormányzatának Szabályzata a Bursa Hungarica Felsőoktatási Önkormányzati Ösztöndíjpályázat elbírálásának rendjéről Alcsútdoboz Település Önkormányzata Képviselő-testülete (a továbbiakban:
A Székesfehérvári Kodály Zoltán Általános Iskola, Gimnázium és Alapfokú Művészeti Intézmény Térítési- és tandíj szabályzata 2018/19-es tanév
A Székesfehérvári Kodály Zoltán Általános Iskola, Gimnázium és Alapfokú Művészeti Intézmény Térítési- és tandíj szabályzata 2018/19-es tanév A Kodály Zoltán Általános Iskola és Gimnázium Alapfokú Művészeti
Csanádpalota Város Polgármesterétől 6913 Csanádpalota, Kelemen László tér 10. Tel.: 62/263-001 Fax: 62/263-105
Csanádpalota Város Polgármesterétől 6913 Csanádpalota, Kelemen László tér 10. Tel.: 62/263-001 Fax: 62/263-105 /2013. Tárgy:BURSA HUNGARICA Felsőoktatási Önkormányzati Ösztöndíj rendszer 2014. Melléklet:
Pályázati kiírás. A hátrányos helyzetű, szociálisan rászoruló fiatalok körében aluliskolázottság figyelhető meg,
Pályázati kiírás A Szegvári Roma Nemzetiségi Önkormányzat ezennel kiírja ösztöndíjpályázatát a szociális helyzetük miatt rászoruló általános közép vagy felsőfokú tanulmányokat folytató tanulók számára
E L Ő T E R J E S Z T É S Képviselő-testület szeptember 13-i ülésre
E L Ő T E R J E S Z T É S Képviselő-testület 2018. szeptember 13-i ülésre A TOP:4.2.1-15-JN1-2016-00023 azonosító számú pályázat keretében gépkocsi vásárlásra beérkezett árajánlatok bírálatáról Tisztelt
PÁLYÁZATI FELHÍVÁS Sátoraljújhely Város Önkormányzata Ösztöndíj-pályázatot hirdet
PÁLYÁZATI FELHÍVÁS Sátoraljújhely Város Önkormányzata Ösztöndíj-pályázatot hirdet Előzmény Sátoraljaújhely Város Önkormányzata az azonosító számú Humán közszolgáltatások fejlesztése Sátoraljaújhelyen és
Szociális Alapú Ösztöndíjpályázat PÁLYÁZATI FELHÍVÁS 2018/2019 I. FÉLÉV - 0 -
2017/2018 I. FÉLÉV Szociális Alapú Ösztöndíjpályázat PÁLYÁZATI FELHÍVÁS 2018/2019 I. FÉLÉV - 0 - A Budapesti Corvinus Egyetem Hallgatói Térítési és Juttatási Szabályzat 10-11. -a alapján pályázatot hirdet
P Á L Y Á Z A T I F E L H Í V Á S Itt van az otthonunk, itt van a jövőnk! ösztöndíj elnyerésére a 2014/2015. tanévre
P Á L Y Á Z A T I F E L H Í V Á S Itt van az otthonunk, itt van a jövőnk! ösztöndíj elnyerésére a 2014/2015. tanévre Salgótarján Megyei Jogú Város Önkormányzata a Salgótarján Megyei Jogú Város Közgyűlése
BURSA HUNGARICA FELSŐOKTATÁSI ÖNKORMÁNYZATI ÖSZTÖNDÍJPÁLYÁZAT 2010
BURSA HUNGARICA FELSŐOKTATÁSI ÖNKORMÁNYZATI ÖSZTÖNDÍJPÁLYÁZAT 2010 Tájékoztató csomag a Bursa Hungarica Felsőoktatási Önkormányzati Ösztöndíjrendszerben részt venni kívánó települési önkormányzatok számára
ELŐTERJESZTÉS Lajosmizse Város Önkormányzata Képviselő-testületének szeptember 27-i ülésére
4. ELŐTERJESZTÉS Lajosmizse Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2018. szeptember 27-i ülésére Tárgy: Csatlakozás a Bursa Hungarica Felsőoktatási Önkormányzati Ösztöndíjrendszerhez Az előterjesztést
EFOP NYE-DUÁL- Új utakon a duális felsőoktatással a Nyíregyházi Egyetemen, az Északkelet-Magyarországi térség felemelkedéséért
című projekt keretében a hátrányos helyzetű célcsoportok támogatására, a hallgatók duális képzésben való részvételének támogatására PÁLYÁZATI FELHÍVÁS A Nyíregyházi Egyetem pályázatot hirdet a 2018/2019.
3/2016. (IX.26.) számú REKTORI ÉS KANCELLÁRI EGYÜTTES UTASÍTÁS. 1. A szabályzat célja
3/2016. (IX.26.) számú REKTORI ÉS KANCELLÁRI EGYÜTTES UTASÍTÁS 1. A szabályzat célja (1) A Magyar Nemzeti Bank, mint Támogató által (továbbiakban: MNB) az Eszterházy Károly Főiskola, mint az Eszterházy
PÁLYÁZATI FELHÍVÁS TEHETSÉG azonosítószámú SZTE KIEMELKEDŐEN TEHETSÉGES HALLGATÓI SZÁMÁRA
A tehetség értékének kibontakoztatása a kiválósága érdekében című projekt terhére, mint külső forrásból támogatott SZTE TEHETSÉGPONT KIVÁLÓSÁGI tudományos ösztöndíj PÁLYÁZATI FELHÍVÁS TEHETSÉG 02-2015-001
Ágasegyháza Község Önkormányzat 10/2003. (VIII.26.) számú rendelete. A felsőoktatási intézményekben tanuló hallgatók támogatásáról
Ágasegyháza Község Önkormányzat 10/2003. (VIII.26.) számú rendelete /egységes szerkezetben/ A felsőoktatási intézményekben tanuló hallgatók támogatásáról Ádám Józsefné sk. polgármester dr. Fazekas István
A pályázatok leadásának határideje:
Általános rendelkezések: Nyugat magyarországi Egyetem Savaria Egyetemi Központ TUDOMÁNYOS ÖSZTÖNDÍJ PÁLYÁZATI KIÍRÁSA. FÉLÉV 1. Pályázat célja támogatni azon kiemelkedő szakmai és tudományos tevékenységet
Az MNB kiválósági ösztöndíj pályázatok elbírálásának rendje és feltételei a Budapesti Gazdasági Egyetemen október 5.
Az MNB kiválósági ösztöndíj pályázatok elbírálásának rendje és feltételei a Budapesti Gazdasági Egyetemen 2016. október 5. 1. Előzmények A Magyar Nemzeti Bank (továbbiakban MNB) a Budapesti Gazdasági Egyetem
Tárgy: Javaslat a Bursa Hungarica Felsőoktatási Önkormányzati Ösztöndíjpályázat évi fordulójához való csatlakozásra.
ELŐTERJESZTÉS SZUHAKÁLLÓ KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2013. OKTÓBER 3-AI MUNKATERV SZERINTI NYÍLT ÜLÉSÉRE. IKT. SZ: 2854-5/2013/Sz. MELLÉKLETEK SZÁMA: 1 DB I V. N API R E N D Tárgy: Javaslat
NYILVÁNTARTOTT ESÉLYEGYENLŐSÉGI ADATEGYEZTETÉS FOLYAMATA 2018/ FÉLÉV
NYILVÁNTARTOTT ESÉLYEGYENLŐSÉGI ADATEGYEZTETÉS FOLYAMATA 2018/2019. 1. FÉLÉV A 2018/19. tanév őszi félévétől kezdve a szociális támogatások igénylése és bírálata a Neptun tanulmányi rendszeren zajlik.
E L Ő T E R J E S Z T É S. Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlésének. Szeged Megyei Jogú Város Polgármestere
E L Ő T E R J E S Z T É S Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlésének Előterjesztő: Szeged Megyei Jogú Város Polgármestere Iktatószám: 51432-5/2014. Tárgy: Csatlakozás a Bursa Hungarica Felsőoktatási Önkormányzati
- állattartási, állattenyésztési, állategészségügyi és takarmányozási problémák
PÁLYÁZATI KIÍRÁS SZTE Kutatóegyetemi Kiválósági Központ - kiváló tudományos utánpótlás biztosítása Tudományos ÖSZTÖNDÍJTÁMOGATÁSI PROGRAM (A pályázat kódja: SZTE-TÁMOP-4.2.2/B-2012-MGK-TDK/1) A TÁMOP-4.2.2/B-10/1-2010-0012
PÁLYÁZATI KIÍRÁS Velencéért Közalapítvány pályázatot hirdet civil szervezetek támogatására
PÁLYÁZATI KIÍRÁS Velencéért Közalapítvány pályázatot hirdet civil szervezetek támogatására Jelen pályázati kiírás részét képezi a Pályázati Adatlap, amely letölthető www.velence.hu oldalon, vagy átvehető
Látássérültek Észak-alföldi Regionális. Egyesülete. 15/2015. számú hírlevél
Látássérültek Észak-alföldi Regionális Egyesülete 15/2015. számú hírlevél Kérjük, támogassa adója 1 %-ának felajánlásával a régióban élő vak és gyengénlátó emberek mindennapjait, a részükre nyújtott szolgáltatásokat
PÁLYÁZATI FELHÍVÁS. Háztartási nagygépek energiamegtakarítást eredményező cseréje alprogram. Pályázat kódszáma: HGCS-2014. 2014. szeptember 25.
PÁLYÁZATI FELHÍVÁS Háztartási nagygépek energiamegtakarítást eredményező cseréje alprogram Pályázat kódszáma: HGCS-2014. 2014. szeptember 25. 1 1. Előzmények a pályázat célja A pályázatkiírás célja energiamegtakarítást
ELŐTERJESZTÉS 2. Lajosmizse Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. szeptember 26-i rendkívüli ülésére
ELŐTERJESZTÉS 2. Lajosmizse Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. szeptember 26-i rendkívüli ülésére Tárgy : Csatlakozás a Bursa Hungarica Felsőoktatási Önkormányzati Ösztöndíjrendszerhez Az
TEHETSÉG HÍRLEVÉL. Hallgatói konferenciák. Pályázati figyelő
TEHETSÉG HÍRLEVÉL Második évfolyam második szám A Tehetség Hírlevél célja, hogy a hallgatókat és az oktatókat rendszeresen tájékoztassa a lehetséges pályázati, kutatási lehetőségekről. A hírlevél legfontosabb
Mindezek alapján az Oktatási, Ifjúság- és Gyermekvédelmi Bizottság szükségesnek tarja a rendelet módosítását. (1. sz. melléklet).
. t ÁO^Solk BUDAPEST FŐVÁROS XVI. KERÜLETI ÖNKORMÁNYZAT OKTATÁSI, IFJÚSÁG- ÉS GYERMEKVÉDELMI BIZOTTSÁG ELNÖKE Készült a 2014. június 18. napján tartandó képviselő-testületi Készítette: Majomé Szabó Etelka
Balajt Község Önkormányzata Képviselő-testületének. /2013.(XI..) önkormányzati rendelete
Balajt Község Önkormányzata Képviselő-testületének /2013.(XI..) önkormányzati rendelete a szociális célú tűzifavásárláshoz kapcsolódó kiegészítő támogatás felhasználásának helyi szabályairól TERVEZET Balajt
Hallgatók tájékoztatása a 2014/15. tanévi díjtételekről (kiírások és fizetési határidők)
Hallgatók tájékoztatása a 2014/15. tanévi díjtételekről (kiírások és fizetési határidők) Tisztelt Hallgatók! A BGF szenátusa 2014. június 12-én az alábbi határozatot hozta: A BUDAPESTI GAZDASÁGI FŐISKOLA
Pótpályázati Felhívása hátrányos helyzetű tanulók, fiatalok számára
Pótpályázati Felhívása hátrányos helyzetű tanulók, fiatalok számára Képviselő-testülete a 136/2018. (X.31.) önkormányzati határozata alapján, a Tisza-menti virágzás Ösztöndíj Szabályzat módosításával,
Pályázati útmutató. Pályázati útmutató. A.2. részcélok. A.2. részcélok
TIOP-2.2.8.A-15/1 Infrastrukturális fejlesztések megvalósítása c. pályázati felhívás Változáskövető Hivatkozás Eredeti szöveg Módosított szöveg A1. Alapvető cél és háttér információ A1. Alapvető cél és
BURSA HUNGARICA FELSŐOKTATÁSI ÖNKORMÁNYZATI ÖSZTÖNDÍJPÁLYÁZAT 2014
BURSA HUNGARICA FELSŐOKTATÁSI ÖNKORMÁNYZATI ÖSZTÖNDÍJPÁLYÁZAT 2014 Tájékoztató csomag a Bursa Hungarica Felsőoktatási Önkormányzati Ösztöndíjrendszerről települési önkormányzatok számára FIGYELEM! VÁLTOZÁS
1. A rendelet célja. 2. A támogatásban részesíthetők köre
Csömödér Község Önkormányzata Képviselő-testületének 7/2018. (VIII.23) önkormányzati rendelete a hátrányos, halmozottan hátrányos helyzetű tanulók ösztöndíj támogatásáról Csömödér Község Önkormányzata
ELŐTERJESZTÉS. a Kormány részére. az Útravaló Ösztöndíjprogram pályázatának eredményeiről és az Útravaló
OKTATÁSI MINISZTER TERVEZET ELŐTERJESZTÉS a Kormány részére az Útravaló Ösztöndíjprogram pályázatának eredményeiről és az Útravaló Ösztöndíjprogramról szóló 152/2005. (VIII. 2.) Korm. rendelet módosításáról
A pályázat benyújtási határideje: november 14.
A TÍPUSÚ PÁLYÁZATI KIÍRÁS BURSA HUNGARICA 1. A pályázók köre A pályázatra azok az önkormányzat illetékességi területén lakóhellyel rendelkező, hátrányos szociális helyzetű felsőoktatási hallgatók jelentkezhetnek,
Útravaló Ösztöndíjprogram ÚT A DIPLOMÁHOZ. ösztöndíj- és önköltség-támogatási program PÁLYÁZATI ÚTMUTATÓ. Pályázati kategória kódja: UTR-UD-15
ÚT A DIPLOMÁHOZ ösztöndíj- és önköltség-támogatási program PÁLYÁZATI ÚTMUTATÓ Pályázati kategória kódja: UTR-UD-15 A meghirdetés dátuma: 2015. június 22. UTR-UD-15 ÚT A DIPLOMÁHOZ 1. Pályázat benyújtására
Kiszombor Nagyközség Polgármesterétől 6775 Kiszombor, Nagyszentmiklósi u. 8. Tel/Fax: 62/
Üsz.: 22-129/2017. Kiszombor Nagyközség Polgármesterétől 6775 Kiszombor, Nagyszentmiklósi u. 8. Tel/Fax: 62/525-090 E-mail: ph@kiszombor.hu Kiszombor Nagyközség Önkormányzatának Képviselő-testülete KISZOMBOR
SZAKKÖZÉPISKOLA ÉS SZAKISKOLA. képzési. tájékoztató. 2012/2013-as tanév. esti és levelező. Pécs 2012
SZAKKÖZÉPISKOLA ÉS SZAKISKOLA képzési tájékoztató 2012/2013-as tanév esti és levelező 1223 0255 1478 Pécs 2012 az esti és levelező tagozatos képzés általános tudnivalói Az iskola alapítványi fenntartású
NEA szakmai támogatások (2014)
NEA szakmai támogatások (2014) Budapest, 2013. november www.emet.gov.hu Nemzeti Együttműködési Alap Civil szervezetek szakmai célú támogatása NEA-14 Pályázati célok Közösségi környezet (KK), Társadalmi
ELŐLAP AZ ELŐTERJESZTÉSEKHEZ
ME 01 Minőségirányítási Eljárás 1. melléklet ELŐLAP AZ ELŐTERJESZTÉSEKHEZ ÜLÉS IDŐPONTJA: Vecsés Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. július 28-i ülésére ELŐTERJESZTÉS TÁRGYA: Javaslat Vecsés
4/2013. számú Dékáni Utasítás A RÉSZISMERETI JOGVISZONY ALKALMAZÁSÁRÓL A PTE BÖLCSÉSZETTUDOMÁNYI KARÁN
4/2013. számú i Utasítás A RÉSZISMERETI JOGVISZONY ALKALMAZÁSÁRÓL A PTE BÖLCSÉSZETTUDOMÁNYI KARÁN 1. A nemzeti felsőoktatásról szóló 2011. évi CCIV. törvény (a továbbiakban: Nftv) előírja a felsőoktatási
PÁLYÁZATI FELHÍVÁS. Pécs Város Polgármestere pályázatot hirdet
I. PÁLYÁZATI FELHÍVÁS Pécs Város Polgármestere pályázatot hirdet Polgármesteri ösztöndíjra a 2011/2012. tanévben felsőoktatási intézményekbe teljes idejű, nappali tagozatos képzésre beiratkozott pécsi
Zalaegerszeg Megyei Jogú Város Közgyűlésének 10/2007. (III.09.) önkormányzati rendelete Zalaegerszeg Város Művészeti Ösztöndíjáról 1
Zalaegerszeg Megyei Jogú Város Közgyűlésének 10/2007. (III.09.) önkormányzati rendelete Zalaegerszeg Város Művészeti Ösztöndíjáról 1 Zalaegerszeg Megyei Jogú Város Közgyűlése az Alaptörvény 32. cikk (2)
Kari BME ösztöndíj 2017/18. tanév őszi félév
A Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem (Egyetem) Építészmérnöki Kar (Kar) Hallgatói Képviselet (Építész HK) ösztöndíj pályázatot hirdet az Egyetem Térítési és Juttatási Szabályzat (TJSZ) 11.
SZOLIDARITÁS ÉS SZERKEZETVÁLTÁS: Az informális intézmények szerepe a roma gyerekek. oktatásában
SZOLIDARITÁS ÉS SZERKEZETVÁLTÁS: Az informális intézmények szerepe a roma gyerekek oktatásában Budapest, 2015. március 24. Stratégiai keretek - helyzetkép Oktatási rendszerünk nem képes megfelelő mértékben
SIÓFOK VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 28/2017. (IX.29.) ÖNKORMÁNYZATI RENDELETE
1 SIÓFOK VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 28/2017. (IX.29.) ÖNKORMÁNYZATI RENDELETE a Bursa Hungarica Felsőoktatási Önkormányzati Ösztöndíj támogatásról Siófok Város Önkormányzatának Képviselő-testülete
Kedves Szülők, Diákok!
Kedves Szülők, Diákok! Zeneiskolánkban az oktatás térítési díj, illetve tandíj megfizetése ellenében vehető igénybe. Alacsonyabb összegű Térítési díjat (1-es táblázat) fizet minden olyan tanuló, aki iskolánkban
PÁLYÁZATI KIÍRÁS. I. A pályázat célja
PÁLYÁZATI KIÍRÁS Az Emberi Erőforrások Minisztériuma pályázati felhívása az anyaországok közreműködésével megvalósuló nemzetiségi pedagógus-továbbképzések megvalósításának 2013. évi költségvetési támogatására
TOVÁBBTANULÁS - 2014. Készítette: Chalupeckyné Guba Zsuzsanna
TOVÁBBTANULÁS - 2014 Készítette: Chalupeckyné Guba Zsuzsanna BOLOGNAI KÉPZÉSI RENDSZER Felsőoktatási szakképzés JELENTKEZÉSI FOLYAMAT, HATÁRIDŐK 1. Tájékozódás (nyílt nap, internet) Kapacitásszámok www.felvi.hu
JAVASLAT a Bursa Hungarica Felsőoktatási Ösztöndíjpályázat évi folytatásához
Budapest XXI. Kerület Csepel Önkormányzata 1211 Budapest XXI. Szent Imre tér 10. POLGÁRMESTER JAVASLAT a Bursa Hungarica Felsőoktatási Ösztöndíjpályázat 2010. évi folytatásához Készítette: Becsei Dénes