Hogyan juthatunk el a körforgásos gazdasághoz?

Hasonló dokumentumok
Szeretettel köszöntjük a megjelent vendégeket.

Javaslat a Kormány számára a termékdíj szabályozás szükséges módosításáról

A hulladék keretirányelv és a műanyagokra vonatkozó közösségi szabályozás változásai, hatásuk a hazai jogszabályi környezetre

A évre vonatkozó Országos Gyűjtési és Hasznosítási Terv (OGyHT 16)

A hazai italos karton hulladékok jelenlegi lakossági szelektív gyűjtési hatékonysága és növelésének indokai

Környezetvédelmi termékdíj Kelemen István vezető tanácsadó Green Tax Consulting Kft.

A évre vonatkozó Országos Gyűjtési és Hasznosítási Terv (OGyHT 17)

Hulladékgazdálkodási tervezési rendszer elemeinek összeillesztése OHT, OGYHT, OHKT

HASZONANYAG NÖVELÉSÉNEK LEHETŐSÉGEI AZ ÚJ KÖZSZOLGÁLTATÁSI RENDSZERBEN

Körforgásos gazdaság. A csomagoláshasznosítás eredményessége között. Hotel Benczúr, április 1. Viszkei György. ügyvezető igazgató

A évre vonatkozó Országos Gyűjtési és Hasznosítási Terv (OGyHT 18)

A körforgásos gazdaság hazai kihívásai

Az OHÜ Nonprofit Kft. szerepe a magyarországi hulladékgazdálkodás fejlesztésében. dr. Schieszl Ferenc főosztályvezető szeptember 18.

A hulladékgazdálkodási közszolgáltatást érintő aktuális kérdések

Az Országos Hulladékgazdálkodási Ügynökség tevékenysége, Q április 11.

A Csomagolási hulladékokról

Tervezet június

Környezetvédelmi termékdíj 2012

Szolgáltatási díj megállapításával kapcsolatos adatszolgáltatások tapasztalatai, elemzése, továbbá az OHKT-nak történő megfelelés

2013. évre vonatkozó Háttéranyag az Országos Gyűjtési és Hasznosítási Adatokhoz

Szövetség az Italoskartonért és a Környezetvédelemért (The Alliance for Beverage Cartons & the Environment)

20 hullámpapírlemez (PAP) 21 nem hullámpapírlemez jellegű karton (PAP) 22 papír (PAP) 29 külföldről behozott csomagolás papír, karton összetevője

A évre vonatkozó Országos Gyűjtési és Hasznosítási Terv (OGyHT 19)

Az első hazai csomagolási hulladékhasznosítást koordináló szervezet AZ ÖKO-PANNON KHT. Bemutatkozó prezentáció április 13.

Kontroll információk hasznosítása a környezetvédelmi termékdíj vonatkozásában

dr. Nyilas Krisztina

Formanyomtatvány CSOMAGOLÁS termékdíj mentességi kérelemhez egyéni teljesítő részére

A körforgásos gazdaság az Európai Uniós irányelvek szemszögéből

A évre vonatkozó Országos Gyűjtési és Hasznosítási Terv (OGyHT 18)

Hasznosítási célok és eredmények 2012 Országos Hulladékgazdálkodási Ügynökség Nonprofit Kft.

Fejlesztési stratégia a nemzeti célok elérésére

A KvVM célkitűzései a környezetvédelemben, különös tekintettel a hulladékgazdálkodásra. Dióssy László KvVM szakállamtitkár

Téli energia csomag, a zöldenergia fejlesztés jövőbeli lehetőségei

Az Országos Hulladékgazdálkodási Ügynökség tevékenysége, Q április 11.

A körforgásos gazdaság felé

Az Országos Hulladékgazdálkodási Közszolgáltatási Terv tervezett módosításai

Magyar Könyvvizsgálói Kamara. XX. Országos Könyvvizsgálói Konferencia NAV 1. A környezetvédelmi termékdíj szabályozásának változásai

A hulladékkezeléssel kapcsolatos közszolgáltatások helyzete vidéken és a városokban

A körforgásos gazdaság és a hazai hulladékgazdálkodási tervezés. Humusz Ház Február 22. Markó Csaba

A környezetvédelmi termékdíj és hulladékgazdálkodással kapcsolatos szabályozások változásai és a tapasztalatok 2012., 2013-ban

A termékdíj megfizetésének eljárási szabályai. A termékdíjfizetés lebonyolításának jogszabályi háttere

A évre vonatkozó Országos Gyűjtési és Hasznosítási Terv (OGyHT 12)

Hulladékhasznosító Mű bemutatása

A hulladékgazdálkodás aktuális feladatai a körforgásos gazdaság irányában

A NAV-hoz beérkezett, csomagolószerek termékdíjas szabályozásával kapcsolatos állásfoglalás kérések jellemzői és tanulságai

ÖKO-Pannon Nonprofit Kft. Gönci Beáta Ügyfélkapcsolati és kommunikációs vezető

Környezetvédelmi Termékdíj 2018

A 2015-ös integráció és struktúraváltozások hatásai a hulladékgazdálkodásra

Szolgáltatási díj megállapításával kapcsolatos adatszolgáltatások tapasztalatai, elemzése és az OHKT-nak történő megfelelés

Hulladékgazdálkodási dilemmák az EU-ban és Magyarországon

A csomagolások környezetvédelmi megfelelőségének értékelése

2018. évi törvény a környezetvédelmi termékdíjról szóló évi LXXXV. törvény módosításáról

Az elektronikai hulladékok hasznosítása, változások az elektromos és elektronikai hulladékok szabályozásában

Országgy ű lés Hivatala lrc)m yszám : T 5W. Tisztelt Elnök Úr!

Mintacím szerkesztése

Megújuló energia akcióterv a jelenlegi ösztönzési rendszer (KÁT) felülvizsgálata

KÖRNYEZETVÉDELMI TERMÉKDÍJ 2012

Csomagolással kapcsolatos európai jogszabályok

Terv tervezete. László Tibor Zoltán főosztályvezető-helyettes. Budapest, november 14.

AZ INFORMATIKAI FEJLESZTÉSEK JELENTŐSÉGE AZ OHÜ NONPROFIT KFT. ELŐTT ÁLLÓ FELADATOKBAN. Vámosi Oszkár ügyvezető

Környezetvédelmi termékdíj. Szabó Viktor - adótanácsadó

Aktualitások a körkörös gazdasági programban. Jeffrey D. Kimball elnökségi tag, EuRIC

Körforgásos gazdaság: mi ez és hova szeretnénk eljutni? Kriza Máté kuratóriumi elnök Körforgásos Gazdaságért Alapítvány

A megújuló energia termelés helyzete Magyarországon

Előterjesztés, tervezet címe: ELŐTERJESZTÉS a Kormány részére a környezetvédelmi termékdíjról szóló évi LXXXV. törvény módosításáról

A környezetvédelmi termékdíj zöldipart támogató és ösztönző szerepe. Schmidtka Gábor

Őri István vezérigazgató Green Capital Zrt május 6.

A szemléletformálás múltja, jelene, jövője. Hartay Mihály Textrade kft. kommunikációs vezető

10 éves az Italos Karton Környezetvédelmi Egyesülés

A Zöldgazdaság -fejlesztés innovatív iparfejlesztési irányai

A Tiszta Energia Csomag energiahatékonysági direktívát érintő változásai

Hulladékáramok és haszonanyaggal kapcsolatos adatszolgáltatás

Koordináló szervezetek bejegyzésének és működésének helyzete az OKTVF szemszögéből

Tóth Zoltán 1

A hierarhia jelentősége a hulladékgazdálkodásban

Hulladékgazdálkodás szakmai szemmel

Fejlesztési Stratégia a Nemzeti Célok elérésére

Hulladékképződés megelőzése és újrahasználat a magyar jogszabályokban és gyakorlatban. Hartay Mihály környezetvédelmi tanácsadó

Hulladékgazdálkodási közszolgáltatói integráció - az NHKV Zrt. koordinációs feladatai

Az uniós jogalkotási trendek az ELV szabályozásban

Megújuló energia projektek finanszírozása Magyarországon

Az új közszolgáltatási rendszer céljai és legfontosabb pillérei

Jogi, Termékdíj és Felügyeleti Főosztály

Honvári Patrícia MTA KRTK MRTT Vándorgyűlés,

A Közös Agrárpolitika megváltoztatására irányuló javaslatok

Hulladékgazdálkodás szabályozás Kitekintés a műanyagok irányában

Zöldenergia szerepe a gazdaságban

XVII. HULLADÉKHASZNOSÍTÁSI KONFERENCIA

KÖRNYEZETVÉDELEM ÉS FENNTARTHATÓSÁG A KÖZBESZERZÉSBEN

(4) Az állami adó- és vámhatóság a termékdíj raktár engedélyezésére vonatkozó kérelmet 30 napon belül bírálja el.

Európa szintű Hulladékgazdálkodás

Világgazdaság oldal - [ ]

Nemzetközi tapasztalatok a szelektív hulladékgyűjtés és hasznosítás témakörében. Előadó: Uhri László április 22.

Megelőzés központú környezetvédelem: energia és anyaghatékonyság, fenntarthatóság, tisztább termelés

Közszolgáltatói minősítés minőségi közszolgáltatás október 10.

Újrahasznosítási logisztika. 1. Bevezetés az újrahasznosításba

Környezetvédelmi termékdíj

Koordináló szervezet EKO-PUNKT. ÜDVİZLI ÖNT az. Új, komplex megoldás a csomagolások koordinálására 2010

KEOP Hulladékgazdálkodási projektek előrehaladása Kovács László osztályvezető

A hulladékhasznosítás helyzete Magyarországon

Átírás:

Hogyan juthatunk el a körforgásos gazdasághoz? Javaslatok szabályzórendszer módosítására MGYOSZ CSAOSZ KSZGYSZ Galli Miklós 2016. November

EU körkörös gazdaság iniciatívája Aktualitás - Globális kihívások Európa gazdasági versenyképessége Klímaváltozás, jelenlegi folyamatok fenntarthatósága, a lineáris gazdaság korlátai (energia- és nyersanyagellátás, környezetterhelés, demográfiai hatások ) EU iniciatívák - áttérés a körforgásos gazdaságra Új irányelvek, szabályozások: energiatakarékosság (1,5%/év megtakarítás) megújuló energiák (arányok jelentős növelése) hulladékirányelv (Cél: 0 hulladék hosszútávon) hulladékgazdálkodási célok (Irányszámok jelentős növelése, szelektíven gyűjthető hulladékok lerakásának tilalma)

Aktualitás - Magyar gazdaságot érintő kihívások Versenyképesség növelése Fenntartható növekedési pálya (EU források nélkül is!) Gazdaság szerkezet további javítása Energiafüggőség mérséklése Kormányzati iniciatívák: Irinyi terv: ipar részarányának növelése a GDP-n belül Stratégiai ágazatok, ezen belül zöldgazdaság kiemelt fejlesztése Közszolgáltatások központosítása, állami tulajdonú részarány növelése Intézkedések az EU új irányelveinek való megfelelésre

MGYOSZ és a szakmai szövetségek javaslatai a körforgásos gazdaságra való áttérés témakörében Javaslatok alulról építkeznek, a tagvállalatoktól és a Szakmai Szövetségek szakértőitől származnak Részben döntéseket sürgetnek, részben meglevő jogszabályok módosítását célozzák, amelyek nem ösztönzik, egyes esetekben akadályozzák a gazdaság szereplőinek részvételét a célok megvalósításában Sok a konkrét részleteiben is kidolgozott javaslat, más esetekben a problémát vetjük fel azzal az igénnyel, hogy az érintett Szakmai Szövetségek bevonásával kerüljön sor a módosítások részletes kidolgozására

Javaslatok az energiagazdálkodás témakörében Önkéntes megállapodások keretein belül adópolitikai ösztönzők bevezetése az energiahatékonyság javítását célzó beruházások gyorsítása érdekében (Cél: EU energiatakarékossági irányelv teljesítése) Javaslat átültetése folyamatban van, NGM/NFM előterjesztés készül METÁR szabályozás támogatási rendszerének felülvizsgálata, a magas hatásfokú ipari erőművekre vonatkozó korlátozás módosítása (Cél: EU megújuló energiatermelésre vonatkozó irányelv teljesítése) Energiaintenzív iparágak kompenzációja a villamos energia árában megjelenő indirekt költségek tekintetében (Cél: más EU tagállamokhoz hasonlóan a versenyképesség javítása)

Javaslatok a hulladékgazdálkodás terén Csomagolási hulladékok begyűjtésének és hasznosításának ösztönzése a szabályzórendszer módosításával (Cél: EU csomagolási hulladék direktíva teljesítése) A javaslatokat az előadás második részében részletezem Az építési-bontási hulladékokkal kapcsolatos szabályozás módosítása Melléktermékek hasznosításának támogatása Hulladékhasznosítással visszanyert anyagokból, megújuló erőforrásokból gyártott termékek használatának ösztönzése Csomagolási Adatbázis Rendszer létrehozása Kommunikációs együttműködés a hulladékok szelektív gyűjtése, és a hasznosítói kapacitások tervezése terén

Csomagolási hulladékok gyűjtése és hasznosítása, a hulladékgazdálkodás állatorvosi lova Jelentős hulladékáram, a magyarországi éves volumen mintegy 1,1 M tonna. EU szinten a leginkább szabályozott hulladékgazdálkodási terület, jól kialakult gyakorlattal a megoldási módok tekintetében. Általánosan elterjedt a kötelezettek bevonásával működtetett EPR alapú rendszerek alkalmazása. Magyarország 2012-ben áttért az állami irányítású hasznosítást szervező rendszerre, ahol főszabályként a kötelezett kötelezettségét termékdíj fizetésével teljesíti, így a gazdaság szereplőinek sem információjuk sem ráhatásuk nincs a teljesítésre. A törvényi szabályozás (Ktdt, HT) megjelenése óta számtalan esetben módosult mégis sok eldöntendő kérdés van, amely a működés szempontjából lényeges.

Válaszra váró kérdések Ki a terület gazdája, felelőse? Ki a felelős az EU irányelvek teljesítéséért? Ki dönti el, hogy milyen gyűjtési rendszerek alakuljanak ki az egyes településtípusoknál? (Szelektív gyűjtés? Utóválogatás? Frakciók száma? Kimenetek kezelése?) Országosan a szelektív gyűjtés mellett mennyi válogató és milyen égető kapacitásokra van szükség? Hogyan fog javulni az ország hulladékgazdálkodási teljesítménye, ha a fajlagos ráfordítások évről évre csökkenek? Hogyan tudnak a gazdaság szereplői optimális megoldásokat kialakítani termékeik életciklusáról, amikor a szabályzók kizárják őket a hulladékkezelés és hasznosítás folyamatának kézbentartásából?

A 2012-ben bevezetett rendszer hatékonysága a környezetvédelmi teljesítmény szempontjából (2011-2014) Az újrafeldolgozási arány elmarad az EU irányelvben rögzített követelménytől és jelentősen alacsonyabb az EU által tervezett céloknál Nemzetközi összeállításban Magyarország az EU leggyengébben teljesítő országai közé tartozik, míg a fogyasztókat terhelő költség kiemelkedően magas A belföldi csomagolási termékdíj bevételek folyamatosan emelkednek, ugyanakkor a fajlagos ráfordítások csökkenek, 2014- ben a termékdíj bevétel 18,8%-át fordították a hasznosítás közvetlen finanszírozására, a 2016. évi tervadatok szerint ez az arány 17,7% lesz. A kollektív finanszírozással elért hasznosítási eredmény az EU felé közölt teljesítménynek csak 2/3-a. A fennmaradó 1/3 a HIR-ből származó ellenőrizetlen adat, melynek következtében olyan hasznosítást is tartalmaz(hat), amely nem számolható el csomagolási hulladék hasznosításként. (gyártásközi hulladék) A csökkenő fajlagos ráfordítások hatékonysága romlik azáltal, hogy a gyűjtési és hasznosítási rendszerek kiírása általában az év második felében visszamenőlegesen történik, így a rendszer nem biztosít kiszámítható és folyamatos finanszírozást a résztvevő nyertes vállalkozások számára sem.a tenderkiírások a belföldi hasznosító számára szigorúbb feltételeket szabnak mint a külföldi hasznosítás esetében.

Kötelező és teljesített hasznosítási arányok EU irányelvben rögzített kötelező hasznosítási arány (recycling %) Magyarország teljesítése 2014-ben (recycling %) 2012-től 2025-től tervezett Összes újrahasznált és anyagában hasznosított csomagolás 55 65 52,3(?) Ebből: Műanyag 22,5 55 36,7 Fa 15 60 31,2 Fém 50 75 83,5(?) Üveg 60 75 36,3 Papír 60 75 66,1(?)

A 2012-ben bevezetett rendszer hatékonysága a környezetvédelmi teljesítmény szempontjából (2011-2014) Az újrafeldolgozási arány elmarad az EU irányelvben rögzített követelménytől és jelentősen alacsonyabb az EU által tervezett céloknál Nemzetközi összeállításban Magyarország az EU leggyengébben teljesítő országai közé tartozik, míg a fogyasztókat terhelő költség kiemelkedően magas A belföldi csomagolási termékdíj bevételek folyamatosan emelkednek, ugyanakkor a fajlagos ráfordítások csökkenek, 2014- ben a termékdíj bevétel 18,8%-át fordították a hasznosítás közvetlen finanszírozására, a 2016. évi tervadatok szerint ez az arány 17,7% lesz. A kollektív finanszírozással elért hasznosítási eredmény az EU felé közölt teljesítménynek csak 2/3-a. A fennmaradó 1/3 a HIR-ből származó ellenőrizetlen adat, melynek következtében olyan hasznosítást is tartalmaz(hat), amely nem számolható el csomagolási hulladék hasznosításként. (gyártásközi hulladék) A csökkenő fajlagos ráfordítások hatékonysága romlik azáltal, hogy a gyűjtési és hasznosítási rendszerek kiírása általában az év második felében visszamenőlegesen történik, így a rendszer nem biztosít kiszámítható és folyamatos finanszírozást a résztvevő nyertes vállalkozások számára sem.a tenderkiírások a belföldi hasznosító számára szigorúbb feltételeket szabnak mint a külföldi hasznosítás esetében.

Recycling arányok 2013-ban 80 70 60 50 40 30 20 10 0 12

EUR A fogyasztókat terhelő költség (csomagolási termékdíj) 16 15 14 13 12 12 11 éves költség lakosonként 10 8 7.5 7 6.5 6 6 4 3 2 0 Németország (EPR + Deposit) Magyarország Ausztria Spanyolország Hollandia Belgium Olaszország Csehország Bulgária

A 2012-ben bevezetett rendszer hatékonysága a környezetvédelmi teljesítmény szempontjából (2011-2014) Az újrafeldolgozási arány elmarad az EU irányelvben rögzített követelménytől és jelentősen alacsonyabb az EU által tervezett céloknál Nemzetközi összeállításban Magyarország az EU leggyengébben teljesítő országai közé tartozik, míg a fogyasztókat terhelő költség kiemelkedően magas A belföldi csomagolási termékdíj bevételek folyamatosan emelkednek, ugyanakkor a fajlagos ráfordítások csökkenek, 2014-ben a termékdíj bevétel 18,8%-át fordították a hasznosítás közvetlen finanszírozására, a 2016. évi tervadatok szerint ez az arány 17,7% lesz. A kollektív finanszírozással elért hasznosítási eredmény az EU felé közölt teljesítménynek csak 2/3-a. A fennmaradó 1/3 a HIR-ből származó ellenőrizetlen adat, melynek következtében olyan hasznosítást is tartalmaz(hat), amely nem számolható el csomagolási hulladék hasznosításként. (gyártásközi hulladék) A csökkenő fajlagos ráfordítások hatékonysága romlik azáltal, hogy a gyűjtési és hasznosítási rendszerek kiírása általában az év második felében visszamenőlegesen történik, így a rendszer nem biztosít kiszámítható és folyamatos finanszírozást a résztvevő nyertes vállalkozások számára sem.a tenderkiírások a belföldi hasznosító számára szigorúbb feltételeket szabnak mint a külföldi hasznosítás esetében

A fajlagos bevételek és kiadások, valamint a hasznosítási teljesítmény alakulása Év 2011 2012 2013 2014 2015T 2016T Éves termékdíj bevétel MFt 6900 34900 30008 32600 37000 38300 Éves termékdíj bevétel a kibocsátás arányában (Ft/kg) 19,0* 34,5 30,1 32,4 33,5 34,4 Fajlagos ráfordítás a hasznosítás arányában (Ft/kg) 18,0** 9,7 9,4 10,3 9,9 9,5 Hasznosítási teljesítmény anyagában (recycling %) 59,3 49,1 50,1 52,3 55,0 49,2 Ellenőrzött, fizetett hasznosítási teljesítmény (recycling %) 58,0** 37,7 35,7 34,8 34,7 39,3 Gyűjtési teljesítmény (recovery %) 62,9 60,1 60,3 59,7 65,1 63,9 * Termékdíj + licencdíj ** Koordináló szervezetek adata 15

A 2012-ben bevezetett rendszer hatékonysága a környezetvédelmi teljesítmény szempontjából (2011-2014) Az újrafeldolgozási arány elmarad az EU irányelvben rögzített követelménytől és jelentősen alacsonyabb az EU által tervezett céloknál Nemzetközi összeállításban Magyarország az EU leggyengébben teljesítő országai közé tartozik, míg a fogyasztókat terhelő költség kiemelkedően magas A belföldi csomagolási termékdíj bevételek folyamatosan emelkednek, ugyanakkor a fajlagos ráfordítások csökkenek, 2014- ben a termékdíj bevétel 18,8%-át fordították a hasznosítás közvetlen finanszírozására, a 2016. évi tervadatok szerint ez az arány 17,7% lesz. A kollektív finanszírozással elért hasznosítási eredmény az EU felé közölt teljesítménynek csak 2/3-a. A fennmaradó 1/3 a HIR-ből származó ellenőrizetlen adat, melynek következtében olyan hasznosítást is tartalmaz(hat), amely nem számolható el csomagolási hulladék hasznosításként. (gyártásközi hulladék) A csökkenő fajlagos ráfordítások hatékonysága romlik azáltal, hogy a gyűjtési és hasznosítási rendszerek kiírása általában az év második felében visszamenőlegesen történik, így a rendszer nem biztosít kiszámítható és folyamatos finanszírozást a résztvevő nyertes vállalkozások számára sem.a tenderkiírások a belföldi hasznosító számára szigorúbb feltételeket szabnak mint a külföldi hasznosítás esetében

Hasznosítási teljesítmény alakulása Anyagában történő hasznosítás (recycling %) 70 65 60 59.3 55 50 45 57.9 48.5 49.2 EU követelmény 52.3 49.3 40 35 30 Magyarország teljesítése OHÜ/NHI általi teljesítés (2011 EPR) 34.37 34.05 33.8 2011 2012 2013 2014 EPR OHÜ/NHI adatok

A 2012-ben bevezetett rendszer hatékonysága a környezetvédelmi teljesítmény szempontjából (2011-2014) Az újrafeldolgozási arány elmarad az EU irányelvben rögzített követelménytől és jelentősen alacsonyabb az EU által tervezett céloknál Nemzetközi összeállításban Magyarország az EU leggyengébben teljesítő országai közé tartozik, míg a fogyasztókat terhelő költség kiemelkedően magas A belföldi csomagolási termékdíj bevételek folyamatosan emelkednek, ugyanakkor a fajlagos ráfordítások csökkenek, 2014- ben a termékdíj bevétel 18,8%-át fordították a hasznosítás közvetlen finanszírozására, a 2016. évi tervadatok szerint ez az arány 17,7% lesz. A kollektív finanszírozással elért hasznosítási eredmény az EU felé közölt teljesítménynek csak 2/3-a. A fennmaradó 1/3 a HIR-ből származó ellenőrizetlen adat, melynek következtében olyan hasznosítást is tartalmaz(hat), amely nem számolható el csomagolási hulladék hasznosításként. (gyártásközi hulladék) A csökkenő fajlagos ráfordítások hatékonysága romlik azáltal, hogy a gyűjtési és hasznosítási tenderek kiírása általában az év második felében visszamenőlegesen történik, így a rendszer nem biztosít kiszámítható és folyamatos finanszírozást a résztvevő nyertes vállalkozások számára sem.a tenderkiírások a belföldi hasznosító esetében szigorúbb feltételeket szabnak mint a külföldi hasznosítás esetében

Javaslatok a kollektív hasznosítási rendszer hatékonyságának javítására I. Emelni szükséges a gyűjtési és hasznosítási ráfordításokat, különösen a kommunális (lakossági) szelektív gyűjtéssel elérhető területeken. Az újrafeldolgozási globálkvóta teljesítése érdekében maximálisan ki kell használni azokat a területeket, ahol a hasznosítási kapacitások adottak Magyarországon (papír, műanyag, fém). Egyértelműen tisztázni szükséges az országos hasznosítási arányok teljesítése tekintetében a felelősség és irányítás kérdését és biztosítani kell a befizetett termékdíjból a célok teljesítéséhez szükséges pénzügyi eszközöket (18% 30%). A termékdíj nem adó. A törvény előírásai szerint a kollektív befizetést teljesítő kötelezettekre jutó hasznosítási feladatot a kijelölt állami szervnek (OHU, NHI, NHKV) kell teljesítenie. 19

Javaslatok a kollektív hasznosítási rendszer hatékonyságának javítására II. A gyűjtési és hasznosítási tendereket lehetőleg hosszabb távra, a tárgyidőszakot megelőzően szükséges kiírni és elbírálni. A kiírási és hasznosítási folyamat ellenőrzése során biztosítani kell, hogy csak a rendszerben elszámolható hulladékok kerüljenek figyelembe vételre a teljesítésnél.azonos feltételeket kell kiírni a hasznosítási relációtól függetlenül és törölni kell az ésszerűtlen engedményeket. Széleskörű szakmai egyeztetés szükséges az OGYHT tervezése során. Rögzíteni szükséges az országos teljesítés számítási módszerét, figyelembe vehető összetevőit, szükség esetén módosítani kell a HIR adatszolgáltatás részletezését. Az országos teljesítés ellenőrzésébe be kell vonni a kötelezettek és a hasznosításban közreműködők szakmai szervezeteit. 20

Az egyéni teljesítés bővítési lehetőségei I. Az egyéni teljesítés mint a kiterjesztett gyártói felelősség (EPR) gyakorlásának közvetlen eszköze méltatlanul kis szerephez jut a hasznosítási rendszerben. A NAV adatai szerint a 19800 kötelezett közül 51 gazdálkodó (0,26%) tudott élni ezzel a lehetőséggel. Az okok a szabályozásba épített korlátok, ellentmondások, mellett a diszkriminatív adózásban keresendők. A hatóságok jogszabály értelmezése ellentmondásos az egyéni teljesítő által elszámolható teljesítmények és a közreműködő szerepe tekintetében. A jelenleg folyamatban levő törvénymódosítás feloldja az ellentmondást részben, szükséges a NAV újabb jogszabály értelmezése, illetve szükség esetén az egyéni teljesítés definíciójának egyértelmű megfogalmazása. 21

Az egyéni teljesítés bővítési lehetőségei II. Az adózási feltételek jóval kedvezőtlenebbek az egyéni teljesítő részére, mint a kollektív teljesítőkre az egyéni teljesítőnek magasabb teljesítési hányadot kell elérnie (65% 60%) magasabb teljesítés mellett összességében több kiadása van egyes speciális esetek kivételével Anyagfajtánként eltérő a többletteher mértéke (pl. papír esetében a gyűjtés és hasznosítás költségein felül az adó 84%-át kell megfizetni), és az alkalmazott képlet több anyagfajtánál magasabb teljesítési hányad esetében magasabb fizetési kötelezettségi eredményez. Fentiek miatt az egyéni teljesítés nem tölti be a kollektív teljesítést kiegészítő szerepét, a jelenlegi szabályozás miatt a kötelezettek nagy hányadánál kedvezőtlen alternatíva, egyben gátja a körkörös gazdaságra való áttérésre irányuló erőfeszítéseknek. 22

Javaslat az egyéni hulladékkezelésre vonatkozó jogszabály értelmezési vita rendezésére Vita lényege: A NAV értelmezése szerint csak az egyéni hasznosító kötelezett telephelyén folytatott gyűjtés számolható el teljesítésként. Szakmai szervezetek (és jogszakértők) szerint a Ktdt és HT együttes értelmezése valamint a magyar kormánynak 2014 évben az EU felé megküldött jogszabály magyarázata szerint a közreműködő telephelyén folytatott gyűjtés is elszámolható teljesítésként a Ktdt 16. rendelkezéseinek betartása mellett. NAV értelmezés következménye: A kötelezettek jelentős részének kizárása az egyéni hasznosítás lehetőségéből A kormány EU felé küldött jogszabály magyarázata nincs összhangban a hatóságok jogértelmezésével Javaslat: 9. a.) a kötelezett vagy teljesítésben közreműködő telephelyén történő gyűjtése, ideértve 23

Az egyéni hasznosító által fizetendő termékdíj normatív meghatározása/követelmények 1. A díjszámítás alapja a jelenlegi törvényben szereplő képlet legyen 2. Az egyéni és kollektív hasznosítók által fizetett díj és ráfordítások összege azonos hasznosítási teljesítmények esetében legyen közel azonos a jogszabályban rögzített - az állami szervezet által teljesítendő és a felső hasznosítási arány között (q ákhsz q e q f ) 3. Az egyéni hasznosítók által fizetett adó és normatív ráfordítások összege legyen progresszíven emelkedő a kötelező hasznosítási hányadtól (q ákhsz ) való elmaradás esetén, ugyanakkor legyen degresszív a felső teljesítési hányad (q f ) túlteljesítésnél 4. A normatív díjak megállapításánál a rendszer vegye alapul a 2016. évi OGYHT fajlagos hasznosítási és egyéb költségeit 24

Munkamenet 1. A jelenlegi díjstruktúra diszkriminatív voltának bemutatása egyéni/kollektív és anyagfajták összehasonlítása útján (díjszámítás az országos felső határ, az anyagfajtára jellemző hasznosítási kötelezettség teljesítése és nulla teljesítés esetén) 2. Javaslat kidolgozása a díjak normatív megállapítására, 65%-os teljesítménynél legyen az egyéni teljesítő összes költsége (termékdíj plusz az OGYHT fajlagos költsége alapján számított hasznosítási költség)azonos a kollektív teljesítő termékdíjával 3. Változtatható tényezők: K közelítse a 2016-os OGYHT fajlagos hasznosítási díjait (bár az utólagos tendereztetés és a teljesítés elmaradása, valamint a kis volumenű teljesítményvásárlás miatt az OGYHT számai nem tekinthetők mindenütt piaci normatívának!!), E változzon ott, ahol a követelmények teljesítése ezt szükségessé teszi. 4. Javaslat a hasznosítási teljesítménytől függő termékdíjra 5. Költségvetési hatás becslése (Várható egyéni teljesítés volumene, az adókiesés és költségvetési megtakarítás egyenlege) 25

Számítások Normatív rendszerirányítási alapköltség számítása: ahol: R Normatív rendszerirányítási alapköltség E e =2Ft/kg az egyéni teljesítő egyéb adminisztrációs, kommunikációs és ellenőrzési ráfordítása, megfelel a kollektív teljesítés fajlagos egyéb ráfordítása átlagának K e az egyéni teljesítő hasznosítási költsége, megfelel a kollektív teljesítés fajlagos átlagköltségének Hasznosítási teljesítménytől függő termékdíj számítása: 26

H eössz /T kollektív (%) Az egyéni teljesítő által a jelenlegi szabályozás szerint fizetendő költség (H eössz ) és termékdíj (T kollektív ) összehasonlítása a hasznosítási arány függvényében 170% q e =0 H eössz / T kollektív q f =65 160% q áhksz(fa) =15 q áhksz(műanyag) =25 q áhksz(fém, üveg) =60 150% 140% papír 130% fa fém 120% 110% üveg műanyag 100% T kollektív 90% 0% 10% 20% 30% 40% 50% 60% Hasznosítási arány (%) 27

Következtetések Az egyéni teljesítő által fizetett összköltség sem az anyagfajták közötti összehasonlításban, sem a kollektív teljesítővel való összehasonlításban nem elégíti ki a normativitás követelményét. Ezen belül: H eössz sokkal nagyobb mint T Kollektív, több anyagfajtánál Anyagfajtánként nagyon nagy szórást mutat a H eössz / T kollektív hányados Magasabb teljesítési hányadhoz magasabb összköltség tartozik néhány anyagfajtánál (vagyis a többletteljesítést a rendszer bünteti) Felül kell vizsgálni mind a rendszerirányítási költséget (R), mind az externális (E) és kezelési (K) költségeket. 28

Javaslat a módosított díjstruktúrára és paraméterekre A csomagolóanyag fajtája Kollektív teljesítő termékdíj tétele Fajlagos rendszerirányítási alapköltség Javasolt új rendszerirányítási alapköltség Externális alapköltség Javasolt Externális alapköltség Kezelési alapköltség Javasolt Kezelési alapköltség T K R R új E E új K K új (Ft/kg) (Ft/kg) (Ft/kg) (Ft/kg) (Ft/kg) (Ft/kg) (Ft/kg) papír 19 16 13 4 4 5 7 fa 19 14 11 4 8 10 10 fém 19 12 12 8 8 10 10 üveg 19 12 7 6 10 10 16 társított, italos karton 19 12 13 7 4 10 7 társított, más 57 34 30 24 27 30 40 műanyag 57 34 30 24 27 30 40 egyéb 57 34 30 24 27 30 40 fém, kereskedelmi 304 160 160 120 120 100 100 bevásárló m. reklámtáska 1900 1300 1300 774 774 30 30 * a módosításokat pirossal jelöltük 29

H eössz / T kollektív (%) A módosítások eredménye q e =0 190% H eössz /T kollektív q f =65 180% 170% q áhksz(fa) =15 q áhksz(műanyag) =25 papír fa fém 160% 150% üveg műanyag 140% q áhksz(fém, üveg) =60 130% 120% 110% 100% T kollektív 90% 0 5 10 15 20 25 30 35 40 45 50 55 60 65 Hasznosítási arány (%) 30

Cél: Egyéni teljesítő ösztönzése 100% hasznosítási hányad elérésére Az egyéni teljesítő ösztönzése 65% feletti hasznosítási teljesítés elérésére, annak érdekében, hogy az egyéni teljesítő nagyobb mértékben járuljon hozzá az országos célok teljesítéséhez A szabályozás a 65% alatti teljesítésnél alkalmazott képletnek megfelelő módon degresszíven ösztönözze a felső teljesítési hányad túlteljesítését Javasolt képlet q e >65% esetére: Ahol: 100% > q e > 65% E e = 2 Ft/kg, ahol E e az egyéni teljesítő egyéb ráfordítása 31

A javaslat hatása a fizetendő termékdíjra 100%-os hasznosításnál A csomagolóanyag fajtája Kollektív termékdíj Egyéni termékdíj 100%-os hasznosításnál. Ráfordítás hasznosított mennyiség szerint, 100%-os hasznosításnál H eössz /T k T k T e100 H eössz Ft/kg Ft/kg Ft/kg % papír 19 9,53 17,95 94,47 % fa 19 6,34 18,34 96,52 % fém 19 7,34 18,50 97,37 % üveg 19 0 18 94,74% műanyag, társított egyéb 57 13,48 54,88 96,28% 32

Költségvetési hatások vizsgálata A teljesítmény arányos termékdíj bevezetésének hatásai a költségvetési bevételekre és kiadásokra 65%-os teljesítés felett a kötelezettek 10%-os arányának áttérése és 100%-os teljesítése mellett Anyagáram Termékdíj Hasznosított mennyiség szerinti ráfordítás és adminisztrációs díj Termékdíj fizetési kötelezettség 100%-os egyéni teljesítésnél Költségvetési változás Kollektív hasznosítás esetén 10%-os áttérési arány Költségvetési változás 10%os áttérés esetén (Ft/kg) K e (Ft/kg)+2 (Ft)/kg Ft/kg kg Ft Papír 19 8,42 9,53-1,05 27 550 000-28 927 500 Fa, természetes alapú anyag 19 12,00 6,34-0,66 3 010 000-1 986 600 Fém 19 11,16 7,34-0,50 215 000-107 500 Üveg 19 18,00 - -1,00 5 670 000-5 670 000 Társított (kivéve társított rétegzett italkarton) Műanyag - a műanyag bevásárló - reklám táska kivételével 57 41,40 13,48-2,12 265 000-561 800 57 41,40 13,48-2,12 7 033 000-14 909 960 Összesen: 43 743 000-52 163 360 A 10%-os arányú áttérés 100%-os teljesítési hányad esetén biztosítaná országos szinten az EU recycling kvótájának teljesítését. 33

További javaslatok a termékdíjrendszer javítására, az adminisztráció csökkentésére Magyarországon a törvény alanyi és tárgyi hatálya 2012 óta nem egyezik meg az EU EPR rendszere szerinti alanyi és tárgyi hatállyal: csomagolószer csomagolás Következmények: bonyolult átvállalási rendszer a teljes csomagolási láncban (2015 NAV bevallott csomagolószer 1226 ezertonna átvállalások összege 1015 ezertonna!) Csomagolószerek és csomagolások bevallásán alapuló összes kibocsátás > EU irányelv szerinti csomagolás kibocsátás (tartalmazza a fázisok hulladékát, vissza nem igényelt tételeket, halmozódásokat a kereskedelmi láncban) Javaslat: alanyi és tárgyi hatály visszaállítása a csomagolásra Átalánydíjas rendszer felülvizsgálata és érdemi bővítése CSK kódok egyszerűsítése (rövidítése), nyilvántartás ésszerűsítése (tömeg adatok kg-ban, 2 tizedesjegy pontosság elhagyásával) Termékdíjrendszeren belül a hasznosítási díj és adó szétválasztása Kötelezettek bevonása a kollektív teljesítési rendszer tervezésébe és ellenőrzésébe 34

Köszönöm a figyelmet! 35