ÁLLATTANI KÖZLEMÉNYEK (2006) 91(1): 9 18. A márványos álkaszáspók (Holocnemus pluchei [Scopoli, 1763]) (Araneae: Pholcidae) Magyarországon * KOVÁCS GÁBOR 1, SZINETÁR CSABA 2 és EICHARDT JÁNOS 3 1 H 6722 Szeged, Nemes Takács u. 9/A., III. 10. E mail: KovacsG@pick.hu 2* BDF Állattani Tanszék, H 9700 Szombathely, Károlyi Gáspár tér 4. E mail: szcsaba@deimos.bdtf.hu 3 H 2840 Oroszlány, Kossuth Lajos u. 8., II. 2. E mail: ejanek@freemail.hu Összefoglalás. A mediterrán elterjedéső márványos álkaszáspókot (Holocnemus pluchei [Scopoli, 1763]) elsı ízben sikerült kimutatni hazánk területérıl. A faj tömegesen került elı Szeged, Hódmezıvásárhely és Budapest területérıl, így stabil faunatagnak tekinthetı. Új megfigyelésekkel egészítjük ki a faj habitatpreferenciájáról, szaporodás- és táplálkozásbiológiájáról rendelkezésre álló eddigi ismereteinket. A faj azonosítását elısegítı habitus- és ivarszervrajzokat is közlünk, valamint összehasonlítjuk a magyar faunában elıforduló ismert álkaszáspókfajokat. Kulcsszavak: Pholcidae, Holocnemus pluchei, szinantrópia. Bevezetés Az álkaszáspókok (Pholcidae) családjával, illetve a hazánkban elıforduló fajokkal részletesen foglalkozik LOKSA (1969) a Magyarország Állatvilága 97. kötetében. A nagy, a kis, továbbá a mintás álkaszáspók (Pholcus phalangioides [Fuesslin, 1775], Pholcus opilionoides [Schrank, 1781], Hoplopholcus forskali [Thorell, 1871]) részletes leírását közölte a fajok ivarszerveirıl készült eredeti rajzokkal együtt (LOKSA 1969). E három fajon kívül az 1990-es években további két, hazai faunára új álkaszáspók, a Psilochorus simoni (Berland, 1911) és a Spermophora senoculata (Duges, 1836) jelenlétét sikerült kimutatni az épületlakó pókfauna vizsgálatával (SZINETÁR 1992, SZINETÁR et. al 1999). A túlnyomórészt trópusi elterjedéső álkaszáspókok hazánk éghajlati sajátosságaiból fakadóan elsısorban szinantróp fajokként ismertek. Eddig kizárólag a kis álkaszáspók (Pholcus opilionoides) esetében vannak adataink a faj szabad természetbeni elıfordulásáról is (KENYERES & SZINETÁR 2003). A magyar álkaszáspók-faunából eddig nem ismert Holocnemus Simon, 1875 génusz dél-európai elterjedéső faja, a márványos álkaszáspók Holocnemus pluchei (Scopoli, 1763) fiatal hím példánya került elı 2005. március 24-én Szegeden. A márványos álkaszáspók Közép- és Dél-Európa számos országából ismert (KENYERES 1997), hazai elıkerülése várható volt (KENYERES & SZINETÁR 2003). Jelen közlemény célja a márványos álkaszáspók morfológiai, viselkedés- * Elıadták a szerzık az Állattani Szakosztály 945. elıadóülésén (2005. december 7-én). Kapcsolattartó szerzı (corresponding author) 9
KOVÁCS G., SZINETÁR CS. & EICHARDT J. és szaporodásbiológiai sajátosságainak, valamint elterjedésének bemutatása, továbbá a hazai álkaszáspókok legfontosabb (morfológiai, fenológiai és élıhelyválasztási) jellemzıinek öszszehasonlítása, melyeket saját adatainkon és megfigyeléseinken kívül az alábbi irodalmak alapján állítottunk össze: LOKSA 1969, 1984, JAKOB & DINGLE 1990, PORTER & JAKOB 1990, JAKOB 1994, KENYERES 1997, SCHNEIDER & LUBLIN 1998, BELLMANN 2001, KENYE- RES & SZINETÁR 2003, NENTWIG et al. 2003, SKOW & JAKOB 2003, PLATNICK 2006. Módszerek Az egyedek begyőjtése a fajra jellemzı mikrohabitatok alapos átvizsgálásával és kézi egyelı győjtéssel történt. Szeged 19 pontjáról összesen 37 egyed került begyőjtésre. A faj néhány egyedét Budapestrıl és Hódmezıvásárhelyrıl is kimutattuk. A determinált példányokat 70%-os etil-alkoholban tartósítottuk. A bizonyító példányok a Magyar Természettudományi Múzeum Állattárának győjteményében, az elsı szerzı magángyőjteményében, valamint a BDF Állattani Tanszékének győjteményében kerültek elhelyezésre. A márványos álkaszáspók elsı példányának elıkerülését követıen a faj szegedi felmérése 2005. április 22-én indult, és jelenleg is tart. További célkitőzéseink között szerepel a faj fenológiájának, a téli élıhelyválasztásának, továbbá szabadban történı telelésének megismerése. Eredmények és értékelés Morfológiai jellemzés A márványos álkaszáspók az utótest jellegzetes mintázata, valamint járólábainak feltőnı sárgásfehér keresztcsíkozottsága alapján könnyen elkülöníthetı a hazánkban elıforduló egyéb álkaszáspókfajoktól. A tapogatólábak mindkét nem esetében feltőnıen duzzadtak. Elıtest: A Holocnemus nem fajainak elülsı középszemei az elülsı oldalszemek elıtt állnak. A feji régió nem emelkedik ki. Az elıtest hátoldalának középsı részén kör alakú bemélyedést találunk (NENTWIG et al. 2003). A csáprágók oldalsó része ciripelı szegélyt visel (NENTWIG et al. 2003). Hátlemeze szürkésfehér, a szemektıl a nyélig húzódó szürke sávval. A torrésnél a sáv elkeskenyedik, majd azt elhagyva ismét kiszélesedik. Mellpajzsa szürkésfekete, apró, ezüstfehér szırökkel borított. Utótest: Az utótest hasi oldalán teljes hosszban elnyúló széles, fekete, enyhén hullámos határfelülettel rendelkezı középsáv húzódik. A sáv a petelemez, illetve a hasi barázda vonalában kissé kiszélesedik, két szélén vékony barnás (bézs színő) csík határolja. A hátoldal jellegzetes, szürkésdrapp színő karéjos mintát visel. A középsáv belsı területe halványbarna. A karéjos alakzat két oldala az utótest oldalsó területén lefutó, bézs színően márványozott (1. ábra). Az utótest kevésbé megnyúlt, mint a Pholcus-fajok esetében, ugyanakkor a fonószemölcsök felé nagyobb mértékben kihúzott. A kifejlett hímek utótest mintázata nem olyan kifejezett, mint a nıstényeké. 10
HOLOCNEMUS PLUCHEI MAGYARORSZÁGON 1. ábra. A márványos álkaszáspók habitusa felülnézetben (lábak nélkül). Figure 1. Dorsal view of the body of the Holocnemus pluchei. Ivarszervek: A petelemez erıteljesen fejlett, széles, fekete színő (3. ábra). A hím tapogatólába nagyon jellegzetes. Lényegesen egyszerőbb felépítéső, mint a többi hazai álkaszáspókfajé, és azokétól könnyen elkülöníthetı. A tapogató lábszára feltőnıen duzzadt. A pikkely karcsú, kihúzott, a végén sugarasan felnyíló. Belsı oldalához kapcsolódik a hólyagszerő győjtı (2. ábra). Megemlítendı, hogy a nıstények tapogatólábának végíze enyhén duzzadt, hasonló a még ivaréretlen hímek tapogatólábának megjelenéséhez. Lábak: A végtagok alapszíne sárgásbarna. A csípık valamivel világosabbak a többi íznél. A combok és a lábszárak végén közel azonos szélességő fekete, illetve egy azt követı szürkésfehér győrőt találunk. A térdek feketék. A végízek és másodvégízek valamivel sötétebbek, mint a többi ízület. A combok és a lábszárak alsó oldalán nagyszámú, apró tüske látható (KENYERES 1997). Testméret: A márványos álkaszáspók teljes testhossza 5 7 mm (NENTWIG et al. 2003). Elıteste 1 2 mm. A hat, jelenleg hazánkból kimutatott álkaszáspókfaj legfontosabb morfológiai, élıhelyválasztási és elterjedési jellemzıit az 1. táblázatban foglaltuk össze. 11
KOVÁCS G., SZINETÁR CS. & EICHARDT J. 2. ábra. A márványos álkaszáspók (Holocnemus pluchei) hímjének tapogatólába oldalnézetben. Figure 2. The palp of male Holocnemus pluchei (retrolateral view). 3. ábra. A márványos álkaszáspók (Holocnemus pluchei ) petelemeze (ventrális nézet). Figure 3. The epigyne of the female Holocnemus pluchei (ventral view). 12
HOLOCNEMUS PLUCHEI MAGYARORSZÁGON 13
KOVÁCS G., SZINETÁR CS. & EICHARDT J. Élıhelyválasztás Az épületek belsı, illetve külsı felszínein, továbbá az épületek belsı tereiben számos olyan mikrohabitat adott, mely az épületlakó fajok (valódi, illetve fakultatív épületlakók) számára tipikus lakóhelyként szolgál (falszögletek, üregek, párkányok stb.). A Szegeden, illetve Hódmezıvásárhelyen elıkerült márványos álkaszáspókok jellemzıen az épületeken futó csapadékvíz-levezetı csatornák függıleges helyzető szakaszai mentén szövik hálóikat. A fogóhálók a talajszinttıl megközelítıleg 3 méteres magasságig figyelhetık meg. Ablakmélyedésekben (ablakpárkányok alatt), illetve lépcsıházi ajtószárnyak közelében kevesebb példány található. A Budapest területén fellelt márványos álkaszáspókokat kıfalmélyedésben találtuk. A márványos álkaszáspók Dél-Európában fıleg kövek alatt, illetve pincékben és barlangokban él (KENYERES 1997). A faj hazai lakóházak pincéibıl egyelıre nem került elı. Magyarországi pincékben a nagy és a kis álkaszáspók (Pholcus phalangioides, Pholcus opilionoides) kifejezetten gyakori. A szegedi mintavételi helyeken (ereszcsatornák mentén) egyidejőleg győjtött további pókfajok az alábbiak voltak: üvegházi törpepók (Achearanea tepidariorum [C. L. Koch, 1841]), nagy eretnekpók (Amaurobius ferox [Walckenaer, 1830]), kétpettyes faggyúpók (Steatoda bipunctata [Linnaeus, 1758]), közönséges faggyúpók (Steatoda castanea [Clerck, 1757]), háromszöges faggyúpók (Steatoda triangulosa [Walckenaer, 1802]), házi zugpók (Tegenaria domestica Clerck, 1757) mezei zugpók (Tegenaria agrestis [Clerck, 1757]). A városi lakóépületek mellett, Szeged egyik jelentıs ipari létesítményének pincéjébıl is elıkerült a faj. Itt a rendszeres zavarás (takarítás) ellenére tartósan nagy egyedszámban él, miközben más épületlakó fajokat ezen a győjtıhelyen nem találtunk. A mesterséges körülmények között tartott példányok a begyőjtésüket követı néhány nap elteltével fokozott érzékenységet mutattak a kiszáradással szemben. A kontrollként tartott nagy álkaszáspók esetében az utótest vízvesztéssel kapcsolatos összehúzódását sokkal hosszabb idı leforgása alatt tapasztaltuk. Mindebbıl, valamint jellemzı élıhelyválasztásukból (esıcsatorna menti sáv) arra következtethetünk, hogy a márványos álkaszáspók magasabb páratartalmat igényel az élıhelyén, mint a másik két általánosan elterjedt faj. A fentiek alapján feltételezzük, hogy a száraz levegıjő központi főtéses lakásokat a késıbbiekben sem fogja ez az álkaszáspók benépesíteni. Viselkedésbiológiai megfigyelések A márványos álkaszáspók esetében a család fajaira általánosan jellemzı vibrotropizmus (az agresszív mimikrihez hasonló antipredátor viselkedés, mely gyors, remegésnek tőnı mozgásjelenség [KENYERES 1997]) nem annyira kifejezett, mint a kis, illetve a nagy álkaszáspók esetében. A háló enyhe érintésére a faj mérsékelt intenzitású, remegésszerő mozgással reagál. Egyes esetekben a mesterségesen keltett, ismétlıdı rezgések irányába élénk érdeklıdést tanúsít. Az álkaszáspókok által készített fogóhálók felépítésüket tekintve leginkább a vitorláspókok (Linyphiidae) és a törpepókok (Theridiidae) által szıtt hálókra hasonlítanak. A közel vízszintes helyzető, kupola alakú, könnyen szakadozó, laza szövéső, gyenge teherbírású hálólemez vitorlaszerő, ugyanakkor ez alatt különösen az aljzathoz közelebb élı példányok hálóinak esetében néhány függılegesen kifeszített fonalat is találunk. A törpepókoktól eltérıen ezek a fonalak azonban nem ragadósak. A zsákmányállatok elsısorban testszırzetük, illetve sertéik révén akadnak a hálókba. Az álkaszáspókok hálóinak sajátos fonalszerkezetére és annak hatékony 14
HOLOCNEMUS PLUCHEI MAGYARORSZÁGON zsákmányszerzı képességére több szerzınél már korábbi mővekben is találunk utalásokat (HOPFMAN 1935, WIEHLE 1953). A hálólemez felett a szerkezet stabilitásáért felelıs tartófonalak sokaságát találjuk, melyek másodlagos funkciójukat tekintve megfeleltethetık a vitorláspókok hálóit jellemzı buktatófonalakkal. Hálóikba legtöbbször felülrıl jutnak be a zsákmányállatok. Az álkaszáspókok a kupolaszerő hálólemez síkjában mozognak. Zsákmányszerzéskor a szövedék alá is lemerészkednek egy-egy alulról közeledı préda után. Ugyanakkor nem jellemzı, hogy zsákmányukat a fogóháló fölött üldöznék. A tartó, illetve buktató fonalakba akadt áldozat lejjebb kerülését sok esetben a teljes hálószerkezet gyors, ugyanakkor intenzív rángatásával érik el. (Megjegyzés: Ez utóbbi a vibrotropizmustól, illetve az agresszív mimikritıl egyaránt eltérı mozgásjelenséget jelent). Az épületekben tanulmányozott egyedek leggyakoribb zsákmányai a különféle szúnyogfajok közül kerültek ki. Megfigyeléseink szerint a zsákmány beszövése olykor 5 6 percet is igénybe vesz. Áldozataikat csak akkor marják meg, amikor azok már teljesen mozgásképtelenné váltak. A márványos álkaszáspókok esetében a szomszédos hálók tulajdonosai gyakran kerülnek közvetlen összetőzésbe egymással. Ilyenkor nem ritka az üldözés, a végtagokkal történı viaskodás, vagy akár a marás sem. Ezek az interakciók általában rövidek, néhány másodperctıl körülbelül 15 másodpercig tartanak (JAKOB 1994). A faj araneophag viselkedését igazolva, mesterséges körülmények között elfogyasztotta a nagy álkaszáspók egyedét. A városban talált márványos álkaszáspókok közvetlen közelében más álkaszáspók faj jelenlétét nem sikerült kimutatni. Az álkaszáspókok a mindenkori légmozgás intenzitásától függıen alapvetıen kétféle pihenıhelyzetet vehetnek fel. Gyenge légmozgás jellemezte vagy légmozgásmentes helyeken (lásd épületek) a kupola alakú háló legfelsı pontján helyezkednek el. Erısebb légmozgásnak kitett helyeken az álkaszáspókok menedéket keresve eltávolodnak a hálótól. Az épületeken kívül talált példányok olykor a csapadékvíz-levezetı ereszcsatorna falához simulva, függıleges helyzetben, fejjel lefelé tartózkodnak. A márványos álkaszáspók gyakran terjedelmes, nemritkán 30 40 cm átmérıjő hálókat is készíthet. Szaporodásbiológiai megfigyelések és fenológiai jellemzés Vizsgálataink teljes idıtartama alatt az épületekbıl begyőjtött egyedek mindvégig több korcsoportot képviseltek. Az egészen fiatal, néhány vedlésen átesett példányok mellett subadult, illetve kifejlett egyedeket is sikerült győjteni. Mások vizsgálatai is hasonló eredményrıl számolnak be (JAKOB & DINGLE 1990). A nıstények egyetlen évszakban több petecsomagot is készíthetnek (JAKOB & DINGLE 1990). Az épületek külsı falfelületein élı egyedek tanulmányozása alapján a faj fı szaporodási idıszaka májusra tehetı, míg a kispókok június végén, illetve júliusban bújnak elı a petezsákból. A második kopulációs idıszak szeptember végére tehetı, így a következı generáció fiatal képviselıi októberben jelennek meg. Egy 2005. május 28-án befogott példány 2005. május 30-án rakott petéket. A nıstény a szürkésbarna színő petékbıl álló, néhány fonallal stabilizált petezsákját az álkaszáspókokra jellemzı módon, csáprágói között ırizte. A petecsomót borító gyenge szövedék felsı részén erısebb szálakkal van összeszıve, éppen ott, ahol a pók a kokont fogja. Tapasztalataink alapján 2 3 naponként a nıstény rövidebb idıszakokra megválik petecsomójától, ám a legkisebb zavaró hatásra azonnal megragadja, majd kifejezett vibrotropizmust mutatva védettebb helyre viszi petéit. A petezsáktól való idıszakos megválás oka a rendszeres végtagtisztogatás elvégzése lehet. SKOW & JAKOB (2003) vizsgálatai alapján tudjuk, hogy a nagyobb termető pókok több petét raknak, és 15
KOVÁCS G., SZINETÁR CS. & EICHARDT J. masszívabb petecsomagokat készítenek. Ugyanakkor nem találtak összefüggést a nıstény testmérete és az átlagos petetömeg között. A közepes mérető petecsomagok tartalmazzák a legnagyobb átlagtömegő petéket. A nagyobb testő nıstények szaporodási sikere, így a lerakott peték száma, és a petecsomagok tömege is nagyobb, azonban ez nem vonatkozik az egyenként vett peték tömegére (SKOW & JAKOB 2003). Saját megfigyeléseink szerint mind a fogságban tartott, mind a szabadban tanulmányozott nıstények a petezsák keltetési idıszaka alatt egyáltalán nem táplálkoztak, önmaguk és petezsákjuk védelmére egy laza fonadéksátrat készítettek. 2005. július 3-ra a petékbıl 16 fiatal márványos álkaszáspók bújt elı. A kispókok elıés utóteste szürke színő, végtagjaik áttetszık. A hamarosan fellépı kannibalizmus miatt csak 6 maradt életben, melyeket 2005. július 9-tıl egymástól elkülönítve, 2,5 cm átmérıjő, 9,5 cm hosszúságú, egyik végükön nedves vattadugóval lezárt mőanyagcsövekben tartottunk. A második vedlést követıen hozzávetıleg kétszer nagyobb őrtartalmú üvegekbe telepítettük ıket. Táplálásukat lehetıség szerint naponta, illetve kétnaponta felkínált házi tücsök és afrikai kétfoltú tücsök lárvákkal végeztük. A fiatal pókok esetében a zsákmány bekötözött állapotban történı elraktározása jól megfigyelhetı volt. DINGLE & JAKOB (1990) megállapították, hogy az alultáplált pókok ivarérettségük eléréséhez gyakran eggyel több vedlésen esnek át, mint a megfelelıen táplált példányok. SCHNEIDER & LUBLIN (1998) ivarérett nıstény és hím közös fogóháló használatát vizsgálta, részletezve a két nem táplálkozási sikerességét és annak a hím és nıstény eltérı testméretével való kapcsolatát. A kupolaszerő hálólemez felett elhelyezkedı tartófonalakba akadt prédákat a pókok egy erıteljes rázó mozdulat segítségével juttatják a fonalvetéshez szükséges közelségbe. A zsákmányszerzésükben kísérletesen megzavart pókok a zavaró hatás megszőnése után tíz percen belül visszatérnek áldozatukhoz. A szabadban végzett megfigyeléseink szerint a kispókok elsı vedlésükig az anyapók mellett maradnak. A fiatalok már a második vedlésüket követıen felveszik a kifejlett egyedekre jellemzı mintázatot. A fogságban tartott nıstény 2005. szeptember 27-én pusztult el. A márványos álkaszáspók teljes élettartamára vonatkozó adattal egyelıre nem rendelkezünk. Az eddigi megfigyeléseink alapján elmondhatjuk, hogy az épületek külsı felületein áttelelı példányok a falak egyenetlenségeibe, réseibe, illetve repedéseibe húzódva, dermedt állapotban vészelik át a téli idıszakot. Fogóhálójukat már novemberben teljesen lebontják, így a téli idıszak alatt valószínőleg nem táplálkoznak. Ahhoz, hogy a faj közép-európai éghajlati adottságok mellett érvényesülı fenológiáját pontosabban megismerjük, további adatokra van szükség. A márványos álkaszáspók földrajzi elterjedése A márványos álkaszáspók elıfordulása elsısorban a Földközi-tenger vidékére jellemzı, gyakori a Balkán-félszigeten, elıkerült Korfu, Kréta és Korzika szigetérıl, de megtalálták Erdélyben, Svájcban, Németországban, illetve Alsó-Ausztriában is (KENYERES 1997, NENTWIG et al. 2003) is. Feltételezhetıen behurcolás eredményeképpen Kaliforniában és Új-Mexikóban is elıkerült (PORTER & JAKOB 1990). Magyarországi elıkerülését a faj északi irányú terjedésével magyarázzuk. A Szeged területén kimutatott márványos álkaszáspók populáció tekintettel nagyfokú kiterjedtségére, illetve tömegességére minden bizonnyal már több éve megtelepedett. Valószínősíthetı, hogy a faj terjedése a közeljövıben tovább folytatódik, és a jelenlegi ismereteink szerint még meghódítatlan Dunántúlon, illetve a Kárpát-medence északi területein is várhatóan hamarosan megjelenik. 16
HOLOCNEMUS PLUCHEI MAGYARORSZÁGON Köszönetnyilvánítás. Köszönetünket fejezzük ki a győjtésekben, illetve azok feltételeinek megteremtésében nyújtott segítségükért RAMSKA LÍVIÁnak (Budapest), valamint GALLÉ RÓBERTnek (Szeged). A szerzık köszönetüket fejezik ki Dr. SZŐTS TAMÁSnak a szakirodalom összegyőjtésében nyújtott segítségéért, továbbá a kézirattal kapcsolatos tanácsaiért. Hasonlóképpen köszönjük a közlemény két bírálójának az értékes észrevételeket és javaslatokat. A közlemény SZINETÁR CSABA Bolyai János Kutatói Ösztöndíjának támogatásával készült. Irodalom BELLMANN H. (2001): Kosmos-Atlas: Spinnentiere Europas. Franckh-Kosmos, Stuttgart, pp. 62 63. DINGLE H. & JAKOB E.M. (1990): Food level and life history characteristics in a pholcid spider (Holocnemus pluchei). Psyche 97: 95 110. HOPFMANN W. (1935): Bau und Leistung des Spinnapparates einiger Netzspinnen. Jenaische Ztschr. F. Naturw. 70: 65 112. JAKOB E.M. (1994): Contests over prey by group-living pholcids (Holocnemus pluchei). J. Arachnol. 22: 39 45. KENYERES Z. (1997): Az épületlakó pókok vizsgálata a Közép-Dunántúlon (Különös tekintettel az álkaszáspókok (Pholcidae) családjára Szakdolgozat, Berzsenyi Dániel Tanárképzı Fıiskola Állattani Tanszék, Szombathely, 33 pp. KENYERES Z. & SZINETÁR CS. (2003): Magyarország álkaszáspókjai (Araneae: Pholcidae). Állattani Közlemények 88(1): 51 60. LOKSA I. (1969): Pókok I. Araneae I. Magyarország Állatvilága 97 Fauna Hungariae No. 97. Akadémiai Kiadó, Budapest, 67 71. LOKSA I. (1984): Pókszabásúak. In: MÓCZÁR L. (szerk.): Állathatározó II. Tankönyvkiadó, Budapest, p. 527. NENTWIG W., HÄNGGI A., KROPF C. & BLICK T. (2003): Spinnen Mitteleuropas http:// www. araneae.unibe.ch PORTER A.H. & JAKOB E.M. (1990): Allozyme variation in the introduced spider, Holocnemus pluchei (Araneae, Pholcidae) in California. J. Arachnol. 18: 313 319. PLATNICK N. I. (2006): The World Spider Catalog, Version 6.5. American Museum of Natural History, http://research.amnh.org/entomology/spiders/catalog/index.html SCHNEIDER J. M. & LUBLIN Y. (1998): Intersexual conflict in spiders. Oikos 83: 496 506. SKOW C.D. & JAKOB E.M. (2003): Effects of maternal body size on clutch size and egg weight in a pholcid spider (Holocnemus pluchei). J. Arachnol. 31: 305 308. SZINETÁR CS. (1992): Újdonsült albérlıink, avagy jövevények az épületlakó pókfaunánkban. Állattani Közlemények 78: 99 108. SZINETÁR CS., KENYERES Z. & KOVÁCS H. (1999): Adatok a Balaton felvidék néhány településének épületlakó pókfaunájához (Araneae). Folia Musei Historico-naturalis Bakonyiensis 14: 159 170. WIEHLE H.(1953): Spinnentiere oder Arachnoidea (Araneae) IX. Die Tierwelt Deutschlands 42: 39. 17
KOVÁCS G., SZINETÁR CS. & EICHARDT J. Holocnemus pluchei (Scopoli, 1763) (Araneae: Pholcidae) in Hungary KOVÁCS G., SZINETÁR CS. & EICHARDT J. The mediterranean marbled cellar spider Holocnemus pluchei, is recorded for the first time from Hungary, based on specimens found in Szeged, Hódmezıvásárhely and Budapest. We give a summary to the description and biology of the species, adding new observations and data concerning its behavior, habitat preference and reproductive biology. We give a detailed comparison to all the six cellar spider species known from Hungary. Keywords: Pholcidae, Holocnemus pluchei, marbled cellar spider, synantropy. 18