Hallgatók a Tudomány Szolgálatában



Hasonló dokumentumok
Konföderáció Ágazati szakszervezet 2011.februári taglétszám (fő) SZEF Bölcsödei Dolgozók Demokratikus Szakszervezete. SZEF Pedagógusok Szakszervezete

Katasztrófavédelmi Igazgatás rendszer változásai 1976-tól napjainkig különös tekintettel a védelemben résztvevő szervezetekre

A települések katasztrófavédelmi besorolásának szabályai, védelmi követelmények.

A veszélyelhárítási (katasztrófaelhárítási) tervek kidolgozása

, , , (+36-1) ,

A katasztrófavédelem megújított rendszere

1996. évi XXXVII. törvény. a polgári védelemről1. Az Országgyűlés a polgári védelemről a következő törvényt alkotja: Értelmező rendelkezések

Magyar joganyagok - Békés Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság - alapító okirata, 2. oldal - irányítja a katasztrófavédelmi kirendeltségeket, a hivat

Közbiztonsági referensek képzése

Magyar joganyagok - Baranya Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság - alapító okirat 2. oldal - ellenőrzi a létesítményi tűzoltóságok és az önkéntes tűz

Új Szöveges dokumentum Helyi Védelmi Bizottság Miskolc

/2011. (XI.10)

Magyar joganyagok - Csongrád Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság - alapító okira 2. oldal - ellenőrzi a létesítményi tűzoltóságok és az önkéntes tűz

VAS MEGYEI VÉDELMI BIZOTTSÁG

MUNKAANYAG A KORMÁNY ÁLLÁSPONTJÁT NEM TÜKRÖZI

Dr. Varga Attila ezds.

A Magyar Polgári Védelmi Szövetség részvétele a PV szervezetek felkészítésében (A PV mozgalom dinamizálása projekt keretében)

Katasztrófavédelmi Műveleti Tanszék Javaslatai a szakdolgozat címjegyzékéhez 2016/2017-es tanévre

2009. évi törvény. a polgári védelemmel összefüggő egyes törvények módosításáról. A polgári védelemről szóló évi XXXVII. törvény módosítása

1) Ismertesse és értelmezze a katasztrófa lényegét, csoportosítási lehetőségeit, részletezze a tárcák felelősség szerinti felosztását.

Balaton Európa legbiztonságosabb tava. Jamrik Péter

Rendészeti igazgatás. Rendészet. Jogi szabályozás

Tűzvédelem. A biztonságtudomány integrált és komplex összetevői

NKE Katasztrófavédelmi Intézet Iparbiztonsági Tanszék

Települési vízkár-elhárítási tervek készítésének szakmai tapasztalatai. Kistelek május 15.

JÁSZ-NAGYKUN-SZOLNOK MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZLÖNYE

JÁSZ-NAGYKUN-SZOLNOK MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZLÖNYE

T E R V E Z E T

Az adomány értéke (Ft) könyv szerinti érték (bruttó, nettó) piaci érték

Dr. Bukovics István - Varga Imre A SEVESO II. EU IRÁNYELVHEZ KAPCSOLÓDÓ TELEPÜLÉSRENDEZÉSI TERVEZÉS EU GYAKORLATA, HAZAI MEGVALÓSULÁSÁNAK IRÁNYAI

Közbiztonsági referensek képzése MENTÉS MEGSZERVEZÉSE

Közbiztonsági referensek képzése

Katasztrófavédelem 2015 Budapest, Önkéntesek a katasztrófavédelemben

TÉMAJEGYZÉK Katasztrófavédelmi műveleti témájú diplomamunkák, szakdolgozatok és TDK dolgozatok elkészítéséhez

Békés megyére jellemző katasztrófavédelmi sajátosságok, feladatok, végrehajtás kérdései, a polgármester feladatai

FŐVÁROSI BÍRÓSÁG A FŐVÁROSI BÍRÓSÁG ÉVI KÖLTSÉGVETÉSI ALAPOKMÁNYA

ÖSSZEFOGLALÓ SEVESO III.

A képzett védelmi referensek lehetséges szerepe a lakosság jövőbeni felkészítésében. Dr. Muhoray Árpád pv. vezérőrnagy c. egyetemi docens igazgató

és s feladatrendszere (tervezet)

KÁRFELSZÁMOLÁSI MŰVELETEK LEHETŐSÉGEI TERRORCSELEKMÉNYEK ESETÉN BEVEZETÉS A BEAVATKOZÁS KIEMELT KÉRDÉSEI. Kuti Rajmund tűzoltó százados

Költségvetési szerv alapokmánya

A települések általános kérdései. Dr. Kozma Gábor

Magyarország szolgálatában a biztonságért! Békés Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság

Katasztrófavédelmi felkészítés

A szabályzat hatálya. Intézkedési tervek

Nagy Zsolt A lakosságfelkészítés aktuális kérdései

A polgármester elsőfokú polgári védelmi hatósági jogköre és ahhoz kapcsolódó feladatok

Törvényi szabályozás célja. Munkaviszonnyal kapcsolatos jogok és kötelezettségek

BM OKF Országos Iparbiztonsági Főfelügyelőség

Németbánya Község Önkormányzatának Képviselőtestületének 11/2009.(X.27) rendelete

Kötöttpályás fejlesztések a DÉLI KÖRVASÚT környezetében

BEFOGADÁSA, VISSZATELEPÍTÉSE EGYÉNI VÉDŐESZKÖZÖKKEL TÖRTÉNŐ ELLÁTÁSA FELKÉSZÍTÉSE A BETARTANDÓ MAGATARTÁSI SZABÁLYOKRA

A Kormány /2008. ( ) Korm. rendelete. a települések polgári védelmi besorolásának szabályairól és a védelmi követelményekről

BIZTONSÁGI TANÁCSADÓK NEMZETKÖZI SZAKMAI EGYESÜLETE

Complex education system on disaster management at the Zrínyi Miklós National Defence University

A válság és a különleges jogrend kapcsolata, különös tekintettel a NATO Válságreagálási Rendszerével összhangban álló Nemzeti Intézkedési Rendszerre

Állattartásra szolgáló építmények védőtávolságai építési vagy állattartási kérdés? Szerző: dr. Kajó Cecília

Rendészeti igazgatás. Rendészet

Dr. Varga Imre mk. pv. ezredes: A lakosságvédelem újszerű dimenziói, különös tekintettel az Uniós követelményekre. Balatonföldvár, március 19.

A VÉDELMI IGAZGATÁSBAN BEKÖVETKEZETT VÁLTOZÁSOK

14. Ismertesse a védelmi igazgatás és a katasztrófavédelem kapcsolatát!

Kockázatértékelés az egészségügyben. Egészségügyi dolgozók munkavédelmi kockázatai

LAKITELEK KÉPVISELŐTESTÜLETE

Újbuda szerepe és magatartása a fővárosi közlekedés alakításában

7. Ismertesse a logisztikai biztosítás lényegét, tartalmát, célját, időszakait, területeit, az egyes területek fő feladatait.

A VÍZGAZDÁLKODÁST SZABÁLYOZÓ JOGSZABÁLYI HÁTTÉR

KATASZTRÓFAVÉDELMI SZABÁLYZATA

A Képviselő-testület 23 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül az alábbi határozatot hozta:

FŐVÁROSI KATASZTRÓFAVÉDELMI IGAZGATÓSÁG ALAPÍTÓ OKIRATA A MÓDOSÍTÁSOKKAL EGYSÉGES SZERKEZETBE FOGLALVA

Közbiztonsági referensek képzése

KRÍZISHELYZETEK HATÁSA AZ ÖNKORMÁNYZATOK DÖNTÉSI FOLYAMATAIRA. Dr. Dobó Marianna Eszterházy Károly Főiskola Politológia Tanszéke

A SEVESO II. EU Irányelv magyarországi bevezetésének tapasztalatai

XII. FEJEZET A HONVÉDSÉG ÉS A RENDVÉDELMI SZERVEK 108. A hatályos alkotmány rendelkezése kiegészítve a humanitárius tevékenység végzésével.

A veszélyes áruk szállítása és a közlekedésbiztonság

AZ EGÉSZSÉGET NEM VESZÉLYEZTETŐ ÉS BIZTONSÁGOS MUNKAVÉGZÉS KÖVETELMÉNYEI III.

Javaslat a Polgármesteri Hivatal Alapító Okiratának módosítására

A DUNA PROJEKT VÁRHATÓ EREDMÉNYEI FONTOS FEJLESZTÉSEK

A DEMECSERI SZOCIÁLIS ALAPSZOLGÁLTATÁSI KÖZPONT ALAPÍTÓ OKIRATA EGYSÉGES SZERKEZETBEN

KATASZTRÓFAVÉDELMI RENDSZEREK FEJLESZTÉSE KEHOP-1.6.0

2. Ismertesse a katasztrófa elleni védelem vezetési szintenkénti szervezeti és irányítási rendszerét!

A KIV területi és helyi feladataival kapcsolatos követelményeinek ismertetése

Biztonsági összekötő illetve a Veszélyes ipari védelmi ügyintézői képzés

Humán Szolgálat H-1149 Budapest, Mogyoródi út 43. * : 1903 Budapest, Pf.: 314 Tel.: (06-1) Fax: (06-1) BM Tel.: Fax:

bekezdésének s) pontja, a 2007: XC. törvény 20. (5) bekezdésének e) pontja szerint módosított szöveg.

Klímaváltozás és katasztrófakockázatértékelés

Az önkormányzati miniszter. rendelete

TARTALOMJEGYZÉK ELŐSZÓ ÉVI III. TÖRVÉNY A POLGÁRI PERRENDTARTÁSRÓL ELSŐ RÉSZ ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK I.

3., A gépek biztonsági követelményei és megfelelőségének tanúsítása

ELŐTERJESZTÉS. Képviselő-testületének a helyi építmény- és telekadóról szóló 40/2011. (XII. 12.) önkormányzati rendeletének módosítása

T e r ve z ő : A r t V i t a l T e r ve z ő, É p í t ő é s 2017.

A katasztrófavédelem intézkedései

Sajóbábony Településrendezési Tervének módosítása OTÉK alóli felmentés kérése és indoklása január

Lakosságfelkészítés. Kirendeltség-vezetői tapasztalatok

Hatékonyság vagy biztonság? A tűzoltói beavatkozásokról

KÉPVISELŐ TESTÜLETE 12/2010. (IV. 20.) Budapest XXI. Kerület Csepel Önkormányzata Kt. rendelete

Tiszasas Község Település Ellátó és Szolgáltató Szervezetének alapító okirata módosításáról

A BELÜGYMINISZTÉRIUM II. FÉLÉVI JOGALKOTÁSI MUNKATERVE

Alapító okirat módosításokkal egységes szerkezetbe foglalva

Vízügyi igazgatás története

Összefoglaló tájékoztatás visszavonása

Átírás:

MŰSZAKI KATONAI KÖZLÖNY a MHTT Műszaki Szakosztály és a ZMNE folyóirata XXI. évfolyam, különszám, 2011.december ZRÍNYI MIKLÓS NEMZETVÉDELMI EGYETEM VÉDELMI IGAZGATÁS SZAK A Magyar Tudomány Ünnepe rendezvénysorozat keretében a Hallgatók a Tudomány Szolgálatában Védelmi igazgatás szakos hallgatók I. országos tudományos konferenciája Deméné Völgyi Erika Az életvédelmi létesítmények (Budapest) Budapest, 2011. november 10. 1202

Bevezető Az 1930-as évektől a haditechnika fejlődése vonta maga után, hogy a háborús összecsapások egy addig nem alkalmazott közegben is folyhassanak. Ez a fejlődés és térfoglalás eredményezte az óvóhelyek létjogosultságát, mivel a II. világháborúban a harci tevékenység a hadszíntértől távol, közvetlenül is érintette a civil lakosságot. Kiépítésre került egy átfogó védelmi rendszer, melynek célja a civilek védelme, a vétlen áldozatok számának csökkentése volt, katonai és polgári erők együttes alkalmazásával. Ez a cél napjainkra sem változott, csak azok a fajta helyzetek, anyagok, ami ellen védekeznünk kell és ami elől rejtőzni szeretnénk. A háború vége nem jelentette a világbékét és a technika sem állt meg ugyanazon szinten, a légoltalmi pincék jelentős része mégis kihasználatlanná, elhanyagolttá vált. Az emberiség rohamosan új távlatokban kezdett kutatni, gondolkozni, újabb és újabb anyagokat felfedezve vagy a régieket más formában területen alkalmazva. A célok is vegyessé váltak, mert az emberiség megmentése, a halálos betegségek leküzdése, utazás és kényelem, kikapcsolódás és a szórakozás mellett a hatalmi törekvések is megtalálták a maguk gyakran veszélyes, tömegpusztító, félelmet keltő fegyverét, mely szintén a kutatásoknak, kísérleteknek, a tudománynak volt köszönhető. A hatalomvágy, az emberek manipulálása és a rajtuk való uralkodás szándéka a legtöbb esetben negatív, elvakult és nem válogat az eszközökben, mely olykor véletlenül vagy akár szándékosan is - ártatlan civil életeket követel. A tanulmány célja a napjainkban gyakran előforduló sorozatos balesetek, természeti katasztrófák globális hatásai miatt teljesen egyértelmű: tájékozódni, tisztában lenni tényekkel, felmérni az adottságokat, a lehetőségeket, az aktuális helyzetet. Rákérdezni, hogy van-e esélye a magyar embernek a túlélésre a XXI. század elején? Milyen lehetőségeink vannak egy nyüzsgő, mindig népes nagyvárosban? Hogyan is állunk légópincékkel, védekezésre és menekítésre alkalmas természetes, illetve mesterséges létesítményekkel? A lakosság hány százalékának lenne esélye a túlélésre? Megfelelően fel vagyunk-e készülve? A szükségnek és a törvényeknek is megfelelően képesek vagyunk-e reagálni adott szituációban? Minden vezető és irányító szereplő tudja-e, hogy mi a feladata, mi múlik rajta? És a lakosság tisztában van-e az életmentő információkkal és birtokolja-e a képességet, mellyel megóvhatja saját és társai életét? Sok a kérdés és remélem, vannak válaszok és nemcsak újabb kérdések, hogy miért nincs? miért nem tanulta meg vagy nézett utána? miért gondolja, hogy ez nem az ő feladata? akkor velünk mi lesz? kinek lenne a felelőssége? kinek LETT VOLNA a felelőssége? 1203

1. Magyarország veszélyeztetettsége Kis ország vagyunk Európa szívében, a kontinens közepén, hol föld nem mozog (csak ritkán), tornádó s tájfun sem úgy pusztít; az aszályhoz már hozzászoktunk; a sok vízre úgy ahogy fel vagyunk készülve és egyébként is békés nép a magyar, nem csatázik, nem háborúzik. Mégis érnek és érhetnek váratlan események, katasztrófák, melyek igen negatív hatással vannak az élő szervezetekre, természeti és mesterséges értékeinkre. Napjaink permanens változásai kapcsán átértékelődött a Biztonság, mint értékkategória. A Nemzeti Biztonsági Stratégia összefoglalta mindazon tényezőket, amelyek a biztonságunkat fenyegetik, és kijelölte a kereteket, irányokat, amelyek mentén az ország, a lakosság biztonságát szavatolni lehet és kell. 1 A klasszikus megfogalmazás szerint a katasztrófa az a nagyarányú szerencsétlenség, csapás, megrázó hirtelen bekövetkező esemény, mely emberi élet, anyagi javak, természeti értékek pusztulásával jár. A törvény 2 részletesebben fogalmaz: a szükséghelyzet vagy a veszélyhelyzet kihirdetésére alkalmas, illetőleg a minősített helyzetek kihirdetését el nem érő mértékű olyan állapot vagy helyzet (pl. természeti, biológiai eredetű, tűz okozta), amely emberek életét, egészségét, anyagi értékeiket, a lakosság alapvető ellátását, a természeti környezetet, a természeti értékeket olyan módon vagy mértékben veszélyezteti, károsítja, hogy a kár megelőzése, elhárítása vagy a következmények felszámolása meghaladja az erre rendelt szervezetek előírt együttműködési rendben történő védekezési lehetőségeit és különleges intézkedések bevezetését, valamint az önkormányzatok és az állami szervek folyamatos és szigorúan összehangolt együttműködését, illetve nemzetközi segítség igénybevételét igényli. A katasztrófák eredete sokféle lehet és a hirtelenségéből adódóan fel sem tudunk készülni maximálisan mindre. A természet a maga nagyszerűségével és erőivel az ember számára mindig is kiismerhetetlen és csodálatra méltó volt. A légi háború jelentős fejlődésével hivatottak használatba vonni olyan természetes, majd létrehozni olyan mesterség építményeket, melyek alkalmasak a civil lakosság elsősorban testi épségét megóvni, illetve hosszabb időn át a túléléshez szükséges, élhető körülményeket biztosítani. A világháborús történelem óvóhelyeihez képest a mai védelmi építmények már jelentősen hatékonyabbak és felszereltebbek, felkészülve egy hosszabb időtartamú létfenntartásra, mivel már a veszélyforrások is nagy hatótávolságú és sajnos időben lassúbb 1 Dr. Hornyacsek Júlia: A települési védelmi képességek a katasztrófa-kihívások tükrében. p. 3. Biztonságunk érdekében Oktatási- és Tanácsadó Tudományos Egyesület Budapest, 2011. ISBN: 978-963-08-2606-8 2 1999. évi LXXIV. törvény a katasztrófák elleni védekezés irányításáról, szervezetéről és a veszélyes anyagokkal kapcsolatos súlyos balesetek elleni védekezésről 3. e) pont 1204

lefolyású problémát jelentenek. Hazánkban ezen építmények létrehozását, fenntartását törvény 3 szabályozza. Elmondható, hogy Magyarország katasztrófa veszélyeztetettsége közepes mértékű. A veszélyek és kockázati tényezők nagyobb részben ismertek, ezek a hazánkra leginkább jellemző árvizeket, belvizeket, azaz a vízkárokat jelentik. A klasszikus értelembe vett háborús fenyegetettséggel (fegyveres összecsapás, polgárháború, belviszályok) nem számolnak a védelmi szakemberek. Viszont jelentős figyelmet és védelmi felkészülést igényelnek a környezeti- és egészségkárosító anyagokat előállító, felhasználó és tároló üzemek; valamint az ilyen anyagok szállítása, megsemmisítése. A veszélyes anyagok azért is igényelnek több odafigyelést, mert annak ellenére, hogy egyértelmű a térségben, egy adott területen (telep, gyár) való jelenlétük, azaz nem váratlanul kerülnek oda; egészség károsító hatásuk súlyosabb és hosszan tartó következményekkel jár. A balesetek nem a káros anyagok szeszélyessége, hanem az emberi tényező: a felelőtlen viselkedés, figyelmetlenség miatt történnek meg. Az ebből adódó problémákat javarészt megelőzéssel és odafigyeléssel, megfelelő szabályok, jogi keretek felállításával tudjuk kivédeni. Rendelet rögzíti azon védelmi követelményeket 4, melyek a különböző veszélyeztetettségi kategóriába eső településekre vonatkoznak, valamint a települések polgári védelmi besorolását 5. 2. Óvóhelyi védelem A védelmi követelmények egyike, mely az I. és II. kategóriába sorolt települések esetében nagyon fontos, hogy biztosítani kell az óvóhelyi védelmet 6 a lakosság részére. Maga az óvóhely két típusú (+1) lehet: a) egy a célnak megfelelően épített létesítmény; egy eredetileg más rendeltetésű épület, mely műszakilag megfelelően átalakítható (a békeidőszakban egyéb funkciójú épületek: pince, metró, aluljáró, 7 stb.);1. fotó 8 3 22/1992. (XII.29) KTM rendelet az életvédelmi létesítmények létesítéséről, fenntartásáról és békeidőszaki hasznosításáról 4 114/1995. (IX. 27.) Kormány rendelet a települések polgári védelmi besorolásának szabályairól és a védelmi követelményekről 5 18/1996. (VII.25.) BM Rendelet a települések polgári védelmi besorolásáról 6 az emberi élet életvédelmi létesítményben történő védelmének módszere fegyveres összeütközések és egyes katasztrófák esetén 7 kettős rendeltetésű építmény 8 Légoltalom (korabeli plakát) 1205

b) valamint a természetes képződmények is alkalmazhatók 9, ezeket együttesen életvédelmi létesítményeknek hívjuk. Elhelyezés szerint az objektum lehet épület alatti, épületen kívüli, valamint részben vagy teljesen földbe süllyesztett. A kialakítás egyedi változóktól függ (területi adottság, beépítettség, talajvíz, közműhálózat). Természetesen a társadalom, a lakosság, az egyén elvárása az, hogy rendelkezzen mindenki férőhellyel óvóhelyen; mely elérhető közelségben van és amely megfelelő védelmet nyújt kialakításával (speciális felszerelések, műtárgyak, falvastagság, födémszerkezet teherbírása, stb.) természeti katasztrófák, veszélyes anyagokkal (nukleáris, vegyi) kapcsolatos balesetek, illetve terrorista tevékenységek, támadófegyverek (biológiai is) káros hatásai ellen. 10 Az óvóhelyek létével kapcsolatban rendeletek szabályoznak 11. Az 1990. évi LXV. törvény a helyi önkormányzatokról a polgármestert nevezi meg a település védelmi igazgatási feladatok ellátásért és szervezéséért felelős személynek. A polgármester ezen kötelezettségei közé tartozik a polgári védelmi szervezetek bevonásával - az óvóhelyi védelmi feladatokra történő felkészülés-felkészítés is: határozatban kijelöli a település polgári védelmi besorolásának megfelelően az életvédelmi létesítményeket; gondoskodik azok berendezésének, fertőtlenítésének elvégzéséről és a hiányzó óvóhelyjelölések (egyezményes jelek) pótlásáról; az óvóhelyi védelemmel kapcsolatos magatartási szabályokról lakossági tájékoztatás keretében gondoskodik. (tájékoztatás elsősorban rádió-, televízió-közlemények, területi, helyi sajtóközlemények, szórólapok, falragaszok útján történik). A magántulajdonú, illetve bérbe adott kettős rendeltetésű létesítmények hasznosításáról szigorú szabályok szólnak, annak érdekében, hogy az óvóhelyi minőségükben a lehető legrövidebb időn belül alkalmazhatóak legyenek. A fegyveres erők, a rendvédelmi szervek, valamint a polgári nemzetbiztonsági szolgálat kezelésében lévő életvédelmi objektumokra ezen szabályok hatálya nem terjed ki (kivéve a 9 szükségóvóhely 10 Életvédelmi létesítmények (óvóhelyek) kialakításának gazdaságossági vizsgálata 11 22/1992. (XII.29.) KTM rendelet az életvédelmi létesítmények létrehozásáról, fenntartásáról és békeidőszaki hasznosításáról 37/1995. (IV.5.) Kormányrendelet az életvédelmi létesítmények egységes nyilvántartási és adatszolgáltatási rendjéről 60/1997. (IV.18.) Kormányrendelet az óvóhelyi védelem, az egyéni védőeszköz-ellátás, a lakosság riasztása, valamint a kitelepítés és befogadás általános szabályairól 1206

lakóépületekben, lakótelepeken található életvédelmi létesítményeket). Ezekre külön jogszabály vonatkozik. 12 12 2004. évi CV. törvény a honvédelemről és a Magyar Honvédségről 1207

2. fotó: Információ Forrás: http://www.dunatv.hu/otthon/ovohelyek_szekelyudvarhelyen.html Az életvédelmi létesítményekkel kapcsolatban vannak nagyon logikus és egyértelmű elvárások, melyek a technikai kivitelezésről szólnak. Legyen egy óvóhelyen légzsilip, gázzsilip, szellőztető és regeneráló gépház, léglökéscsökkentő helyiség; természetesen vészkijáratok (alagutas vészkijárók, aknás vészkijáró, menekülő alagút), tartózkodóterek, mosdó és WC-helyiség, víztároló. 3. fotó: Vízszűrő rendszer Forrás: http://www.mertnet.net/cikkek/2009/20090506/eletvedelmi-letesitmenyeink Az óvóhelyi tartózkodás kényszerű, de létfontosságú; korlátozott élet- és mozgásteret engedve több száz embernek. A körülmények rendkívülisége folytán is, embertársainkra tekintettel szükséges viselkedni: a másokat nem zavaró, csendes, nyugodt magatartás az elvárt; a korlátozottan rendelkezésre álló tiszta levegő miatt pedig érdemes minél kevesebbet mozogni. 1208

4. fotó: A Rákosi bunker (F4) szűrőberendezése Forrás: http://fovarosi.blog.hu/2011/03/26/rakosi_bunkereben_jartunk?utm_source=ketrec&utm_me dium=link&utm_campaign=index&token=34b348c1770d16d9c00e677650b9d1a1 A II. világháború áldozatairól készült statisztikai számok jelzik (1. és 2. ábra), hogy ezeknek a létesítményeknek fontos szerepe volt a hátországban, és van napjainkban is. 1. ábra Civil áldozatok Európában 13 Készítő: Deméné Völgyi Erika 13 Forrás: Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2011; Köztes-Európa térképgyűjtemény; 230. Az európai országok embervesztesége a II. világháborúban http://terkepek.adatbank.transindex.ro/belso.php?nev=230 1209

2. ábra Katonai áldozatok Európában 14 Készítő: Deméné Völgyi Erika 14 Forrás: Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2011; Köztes-Európa térképgyűjtemény; 230a) Katonai emberveszteség a II. világháborúban http://terkepek.adatbank.transindex.ro/belso.php?nev=230 1210

3. Budapest főváros Budapest az Európai Unió legnépesebb városai közé tartozik. Városképe a világörökség része. Az önkormányzatok működési felállása itt más, mint az országban általában: Budapesten csak települési önkormányzatok vannak; ráadásul a fővárost irányító önkormányzati rendszer kétszintű. Ez a hatáskörök és a feladatok elosztásában is jelentkezik. A főváros a maga 23 kerületével egy külön részt képvisel a települési besorolást és óvóhelyi ellátottságát is illetően: a 23 önkormányzat és a Fővárosi Önkormányzat védelmi munkáját kell összehangolni adott esetben. 3.1 Budapest SWOT elemzése (védelmi szempontból) 3.1.1 Erősségek - jól működő kommunikációs csatornák; - gyors döntéshozatal és gyors reagálás; - kapcsolatrendszer jól kiépített itthon és nemzetközileg; - magas szintű és sokféle tapasztalat, szakértelem jellemző; - a vezetés folyamatos törekvése a megfelelő minőségfejlesztésre. 3.1.2 Gyengeségek: - nagy népsűrűség; - magas az agglomerációból ingázók száma; - ellentétek a különböző szakterületen; - az érintettek gyorsabb, közvetlenebb informálási lehetősége; - változó színvonalú, terheltségű infrastruktúra; - kerületek különböző szintű védelmi felszereltsége és állapota. 3.1.3 Lehetőségek: - a külső és a belső, valamint a hierarchikus szintek közötti kommunikáció javítása; - a szervezetek közötti együttműködés folyamatosan bővítése; - nagy számú életvédelmi létesítmény megléte; 3.1.4 Veszélyek - a munkavállalói elégedettség esetleges csökkenése az anyagi terheinek növekedése és kedvezményeinek csökkentése következtében; - nagy tapasztalattal rendelkező szakemberek távozása; 1211

- a szakember utánpótlás biztosítása az anyagi lehetőségek és a pálya modell által szabott korlátok hatása következtében; - a korlátozott anyagi erőforrások; - minimális számú speciális eszköz és elhasználódó gépjárműpark; - fejlesztésének elmaradása az anyagi korlátok hatása következtében és emiatt a szakmai ellentétek kiéleződése. 3.2 Budapest óvóhelyei Közel 3400 óvóhelyet tartanak számon Budapesten. Ezek a fővárosi lakosság kevesebb, mint a felét, kb. 40%-át képes befogadni. A rögzített és nyilvántartott létesítmények kb. 15%- a használatban lévő, tehát kettős rendeltetésű objektum: például irodák, raktárak, pincék és a legnagyobb a metró. A 3400 életvédelmi létesítmény több mint fele magántulajdonban van, ezeknek karbantartásáról, állapotuknak fenntartásáról a tulajdonosok kötelessége gondoskodni. Metró: A metró, mint életvédelmi létesítmény mind az aktív, mind a passzív személyek védelmét hivatott biztosítani, kettős rendeltetésű, ugyanis békeidőben fontos városi közlekedési funkcióval bír, III. illetve IV. osztályba sorolt minősített, igen nagy létszámú óvóhely. ( )A metró védőképessége a mélyvezetésű vonalaknál III. osztályú, kéreg alatti vonalak esetén IV. osztályú óvóhelynek felel meg. A 2-es és a 3-as metróvonalak közel 26 kilométeréből 20 km-es része rendelkezik az óvóhelyi védelemhez szükséges létesítményekkel. A K-Ny-i vonalon 3, míg az É-D-in 9 védelmi szakasz került kialakításra. 15 5. fotó: Metróalagút Forrás: http://www.origo.hu/itthon/20080621-metroalagut-mint-ovohelybudapesten.html 15 Mórocza Árpád Pellérdi Dezső: Az óvóhelyi védelem aktualitásának vizsgálata, avagy a 4-es metró és Budapest; Hadmérnök 2010. március V. évfolyam 1. szám; 22. old. 1212

Készítette: Hajdú D. András Budai Vár - Úri utca: Horthy kormányzó a Magyar Nemzeti Bank védelmére és háború alatti zavartalan működtetésére építette a várban a korabeli legjobb minőségű anyagokból és technikával. F4 objektum Rákosi atombunkere: A 2-es metró építésével egy időben (annak álcázásában) kezdődött az építése; van egy bejárata a metró alagútból is. A Szabadság tértől a Kossuth térig húzódik, vélhetően összeköttetésben van az Országházzal is. Rákosi Mátyás és pártja tagjainak védelmére tervezték. Csepel Tejút utca: Kommunista vezetők mentésére épült titkos objektum. Ma már oktató központnak és polgári védelmi kiállításoknak ad helyet. Az önkormányzati gondoskodásnak köszönhetően minden életfeltételt biztosító berendezése működő képes. Csepel Művek: Különböző elhelyezkedésű (földfelszín feletti és alatti egyaránt) és befogadó képességű vasbeton szerkezetű bunker (kb. 20 db) található a gyár területén. Ezek nem a politikai vezetők, hanem a gyár munkásainak védelmét szolgálták. Az épületek múzeumként, kiállítások helyeként, zenekari próbateremként funkcionálnak. 6. fotó: Csepeli légóbunker Forrás: http://csepel.info/?p=174 Budapest Riport 2004. Készítette: Ábel Attila 1213

7. fotó: Múzeum Forrás: http://varosban.blog.hu/2011/08/03/elhagyott_ovohelyet_latogattunk_budapesten Készítette: Mudra László Budapest Scenes 8. fotó: A Betonkocka Forrás: http://hg.hu/cikk/epiteszet/13042-haboru-csepelen-ejszakai-bunkertura Készítette: Mudra László Budapest Scenes 1214

9. fotó http://www.szeretlekmagyarorszag.hu/bunkertura-budapesten Készítette: Mudra László Budapest Scenes 10. fotó: Csepel http://www.szeretlekmagyarorszag.hu/bunkertura-budapesten Készítette: Mudra László Budapest Scenes 1215

11. fotó: Kertvárosi óvóhely Forrás: http://index.hu/gazdasag/magyar/gyr071008/ Készítette: Huszti István 1216

Jogszabályi háttér 1949. évi XX. törvény a Magyar Köztársaság Alkotmánya 1990. évi LXV. törvény a helyi önkormányzatokról 1996. évi LXXVII. törvény a Polgári védelemről 1999. évi LXXIV. törvény a katasztrófák elleni védekezésről 2004. évi CV. törvény a honvédelemről és a Magyar Honvédségről 114/1995. (IX.27.) Kormányrendelet a települések polgári védelmi besorolásának szabályairól és a védelmi követelményekről 18/1996. (VII.25.) BM rendelet a települések polgári védelmi besorolásáról 22/1992. (XII.29.) KTM rendelet az életvédelmi létesítmények létrehozásáról, fenntartásáról és békeidőszaki hasznosításáról 37/1995. (IV.5.) Kormányrendelet az életvédelmi létesítmények egységes nyilvántartási és adatszolgáltatási rendjéről 60/1997. (IV.18.) Kormányrendelet az óvóhelyi védelem, az egyéni védőeszköz-ellátás, a lakosság riasztása, valamint a kitelepítés és befogadás általános szabályairól 1217

Befejezés A megfelelő szintű és érzetű biztonsághoz, védelemhez a legoptimálisabb megoldás az lenne, ha mindenkinek adott tartózkodási helyén (lakó- vagy munkahely) rendelkezésére állna egy óvóhely. Amíg ez meg nem valósítható, addig a legtöbb, amit mi polgárok megtehetünk a biztonságunk és a kollektív védelem érdekében, hogy tájékozódunk: jogainkról és kötelezettségeinkről; a szabályokról; a lehetőségeinkről; aktívan részesei vagyunk a felkészítéseknek, gyakorlatoknak. Nem bízhatjuk magunkat öntudatlanul az események sodrására, sem a szakemberek véges energiájára. Biztos vagyok benne, hogy a fővárosi lakosságnak az a 40%-a, akinek esélye lenne az óvóhelyen a megmenekülésre, mindannyian rendelkeznek azzal az információval, hogy hova és miként és mennyi idő alatt kell eljutniuk ahhoz, hogy életben maradjanak egy esetleges katasztrófa helyzetben. Az kétséges, hogy nem tudjuk, vagy csak nem akarjuk tudni ezen objektumok létezését és a hamis biztonságérzet karjaiban ringatózunk. Pedig úgy tűnik, hogy életvédelmi létesítmények vannak: biztató közelségben, nagy részük megfelelő állapotban és berendezésekkel bevethető. Tehát az esély meg van, csak tudnunk kell élni vele. De inkább ne kelljen, az az egészségesebb. A megelőzésben hiszek: felelősség teljes magatartás, hiszen a földet nem nagyapáinktól örököltük, hanem unokáinktól kaptuk kölcsön 16 és nem csak mi emberünk vagyunk veszélyben, adott esetben, hanem a sérülékeny és már így is eltűnőben lévő növény- és állatfajainkon keresztül a természetes környezetünk. 16 Navaho indián eredetű mondás 1218

Melléklet 1. melléklet: 37/1995. (IV.5) Kormányrendelet (az életvédelmi létesítmények egységes nyilvántartási és adatszolgáltatási rendjéről) melléklete 1219

2. melléklet: Légoltalmi központ alaprajz 3. melléklet: Budapest székhelyű körzeti (kerületi) parancsnokságok 17 Kerület Besorolás Városrészek 1. I. kerületet I. Várkerület 2. II. kerület II. Budaliget, Adyliget 3. III. kerület I. Óbuda-Békásmegyer 4. IV. kerület I. Újpest 5. V. kerület I. Belváros-Lipótváros 6. VI. kerület II. Terézváros 7. VII. kerület II. Erzsébetváros 8. VIII. kerület II. Józsefváros 9. IX. kerület I. Ferencváros 10. X. kerület I. Kőbánya 11. XI. kerület I. Újbuda 12. XII. kerület I. Hegyvidék 13. XIII. kerület I. Angyalföld 14. XIV. kerület I. Zugló 15. XV. kerület I. Újpalota 16. XVI. kerület II. Cinkota 17. XVII. kerület II. Rákosmente 18. XVIII. kerület I. Pestszentlőrinc-Pestszentimre 19. XIX. kerület I. Kispest 20. XX. kerület I. Pesterzsébet 21. XXI. kerület I. Csepel 22. XXII. kerület I. Budafok-Tétény 23. XXIII. kerület I. Soroksár 17 18/1996. (VII. 25.) BM rendelet a települések polgári védelmi besorolásáról melléklete: : Körzeti polgári védelmi parancsnokságok székhelye és illetékességi területe Budapest székhelyű körzeti (kerületi) parancsnokságok 1220

I. csoport: a) az atomerőmű 9 km-es, a kutatóreaktor 1 km-es körzetében lévő településeket; b) azokat a településeket, amelyek területén a 2. számú mellékletben meghatározott normáknál nagyobb mennyiségben veszélyes anyagokat állítanak elő, használnak fel vagy tárolnak, amelyek környezetbe kerülése katasztrófahelyzetet idéz elő; c) azokat a településeket, amelyek területén többfajta, egyenként nem I. csoportba sorolható veszélyforrás együttes hatása érvényesülhet, amely következtében komplex védekezést kell megvalósítani; d) azokat a településeket, amelyek közigazgatási, infrastrukturális és ipari központ jellegük következtében, továbbá a közúti és vasúti közlekedésben betöltött szerepük alapján fegyveres összeütközés során közvetlen hatások által veszélyeztetettek; e) az országhatártól számított 30 km-es sávon belül lévő településeket, amelyek területén veszélyes anyagokat előállító, felhasználó vagy tároló üzem működik, és katasztrófaveszélyeztetésük alapján a II. csoport 1. b) pontba tartoznának; f) az olyan vízépítési műtárgyak körzetében lévő településeket, amelyeknél fegyveres összeütközés vagy terrorcselekmény következményeként elárasztás veszélye alakulhat ki. II. csoport: a) az atomerőmű által közvetetten veszélyeztetett (9 30 km közötti területen lévő) településeket; b) azokat a településeket, amelyek területén olyan veszélyes anyagokat állítanak elő, használnak fel vagy tárolnak, amelyek üzemzavar esetén a közvetlen környezetben élő lakosság és anyagi javaira veszélyt jelentenek; c) azokat az árvizek által veszélyeztetett településeket, amelyek az árvizek előfordulásának gyakorisága, valamint az árvízvédelmi műtárgyak aktuális műszaki-technikai állapota alapján indokoltak; d) azokat a településeket, amelyek területén a veszélyes anyagok vasúti, közúti, vízi úti szállításával (tranzittárolással) kapcsolatos közlekedési csomópontok, átrakóhelyek találhatók. 18 18 114/1995. (IX.27.) Kormányrendelet a települések polgári védelmi besorolásának szabályairól és a védelmi követelményekről 1221

Irodalomjegyzék Életvédelmi létesítmények (óvóhelyek) kialakításának gazdaságossági vizsgálata; Verla József mk. százados; A Polgári Védelem Országos Parancsnokság kiadványa; 1975. Rohoska Lajos: Segédlet az életvédelmi létesítmények (óvóhelyek) üzemeltetési, karbantartási és felújítási feladatainak elvégzéséhez, 1993. Dr. Hornyacsek Júlia: A települési védelmi képességek a katasztrófa-kihívások tükrében. p. 3. Biztonságunk érdekében Oktatási- és Tanácsadó Tudományos Egyesület Budapest, 2011. ISBN: 978-963-08-2606-8 Orovecz Isván: Dicső elődeink nyomában, avagy a polgári védelem valóban civillé válásának folyamata (1917-2007), Polgári Védelmi Szemle 2008./1. szám; 40-46. oldal Dr. Fodor Kálmán: Fejezetek a légoltalom történetéből, Polgári Védelmi Szemle 2008./1. szám; 47-69. old. Dr. Tóth Rudolf: A lakosságvédelem aktualitása, helye, szerepe napjaink új kihívásainak tükrében; Polgári Védelmi Szemle 2009./2. szám; 55-73. old. Mórocza Árpád Pellérdi Dezső: Az óvóhelyi védelem aktualitásának vizsgálata, avagy a 4-es metró és Budapest; Hadmérnök 2010. március V. évfolyam 1. szám; 22. old. Dr. Endrődi István: A lakosság mint megvédendő cél és feladat, egyben végrehajtó szereplő; Polgári Védelmi Szemle 2010.; 14-18. old. http://www.origo.hu/itthon/20080621-metroalagut-mint-ovohely-budapesten.html www.bunkermuzeum.hu http://www.budapestscenes.com/ http://csepel.info/?p=174 http://hg.hu/cikk/epiteszet/13042-haboru-csepelen-ejszakai-bunkertura http://ingatlanmagazin.com/penz-es-jog/cikk_9002/ http://epiteszforum.hu/node/1702 http://terkepek.adatbank.transindex.ro/belso.php?nev=230 1222