Közzététel: 2008. február 5. Következik: 2008. február 6. Kereskedelmi szálláshelyek forgalma, december Sorszám:20. Külkereskedelmi termékforgalom Részletes adatok, ben a kivitel volumene 16, a behozatalé 12%-kal nőtt 2006 időszakához képest. Folyó áras forintadatokat tekintve az export 10, az import 6%-kal bővült, euróban mérve a növekedés üteme 17, illetve 12% volt. A külkereskedelmi mérleg hiánya 73 milliárd forintot (295 millió euró) tett ki, 528 milliárd forinttal (1956 millió euróval) kevesebbet, mint egy évvel korábban. Január ben az export e 15 808 milliárd forint (62,9 milliárd euró), az importé 15 881 milliárd forint (63,2 milliárd euró) volt. ben a volumennövekedés me a korábbi hónapok növekedési üteméhez képest mind az export-, mind az importforgalomban mérséklődött; a kivitel bővülése azonban továbbra is meghaladta a behozatalét, ami az egyenleg további javulását eredményezte. A külkereskedelmi forgalom forintárszintje exportban és importban egyaránt mintegy 5%-kal csökkent, a cserearány változatlan maradt. Az árufőcsoportok közül az átlagosnál nagyobb mű forintárszint-csökkenés volt az energiahordozók behozatalában, valamint a gépek és szállítóeszközök mindkét irányú forgalmában. Az élelmiszerek, italok, dohány, valamint a nyersanyagok kivitelében azonban a forintárszint jelentős mben, 7, illetve 8%-kal emelkedett. A forint a főbb devizákhoz viszonyítva közel 7%-kal erősödött, amelyen belül az euróhoz képest több mint 5, a dollárhoz viszonyítva pedig 13%-os felelődés volt tapasztalható. A gépek és szállítóeszközök kereskedelmének volumene mind az export-, mind az importforgalomban az átlagot meghaladó mben, 19, illetve 16%-kal nőtt. Folyó áras forintadatokból számítva gépipari kivitelünkben a legjelentősebb bővülésre (33%) a közúti járművek esetében került sor. Ezen belül személygépkocsi-exportunk 62%-os növekedés mellett meghaladta az 1000 milliárd forintot. A termékfőcsoport exportforgalmából közel 30%-kal részesülő híradás-technikai, hangrögzítő és -lejátszó készülékek kivitele 13, behozatala 25%-kal volt több, mint egy évvel korábban. Az árucsoport exportforgalmának közel felét adó mobiltelefon-kivitelünk az időszak folyamán 21%-kal, 1351 milliárd forintra bővült. A jelentős mű importforgalom-növekedés a televíziók, monitorok, projektorok, valamint a kész és összeszereletlen mobiltelefonok behozatalában regisztrált 81, illetve 61%-os emelkedésnek köszönhető. A feldolgozott termékek kivitelének volumennövekedése 8, a behozatalé 10% volt. Folyó áras forintadatokból számítva az árufőcsoport exportforgalmának 10%-át kitevő gyógyszerek és gyógyszerészeti termékek kivitele továbbra is az átlagot meghaladó mben nőtt, 16%-kal volt több, mint egy évvel korábban. Értékét tekintve a legjelentősebb importbővülés a vas és acél, valamint a színesfémek behozatalában volt megfigyelhető, 18, illetve 16%-os mben. Az energiahordozók behozatalának volumene 2%-kal csökkent, míg a csekélyebb jelentőségű exporté 26%-kal volt több, mint 2006 időszakában. A folyó áras forintadatokat tekintve a kőolaj- A Külkereskedelmi termékforgalom, előzetes adatok, december c. tájékoztató megjelenése: 2008. február 8.
és kőolajtermék-import 2%-os csökkenése a forintárszint közel 8%-os mérséklődése mellett következett be. A természetes és mesterséges gázok behozatala az időszak folyamán 21%-kal volt kevesebb, mint egy évvel korábban. Az csökkenésben a forintárszint, valamint a behozott mennyiség 11 11%- os visszaesése egyaránt szerepet játszott. Az élelmiszerek, italok, dohánytermékek kivitelének volumene 18, az importé 12%-kal emelkedett időszakához képest. Az átlagot meghaladó exportbővülésben a meghatározó szerepet a dinamika szeptembertől tapasztalt jelentős lassulása mellett továbbra is a gabona és gabonakészítmények kivitelének közel kétszeres növekedése jelentette. Az árufőcsoport relációs szerkezetét tekintve a kivitel jelentős emelkedése az Európai Unióba irányuló forgalom 39%-os növekedésének köszönhető, miközben az Unión kívüli országokba irányuló exportforgalmunk 11%-kal csökkent. A behozatal 13%-os növekedésében elsősorban a tejtermék és tojás, valamint a zöldségféle és gyümölcs behozatalában bekövetkezett 33, illetve 13%-os bővülés játszott meghatározó szerepet. Az Európai Unió tagállamaiba irányuló kivitel volumene 15, az onnan érkező behozatalé 9%-kal nőtt 2006 éhez képest. Az új tagállamokkal lebonyolított kereskedelem továbbra is az átlagnál dinamikusabban bővült: exportban 27, importban 13%-kal. A forgalom egyenlege mind a régi, mind az új tagországok tekintetében javult, és aktívumot mutatott; a teljes uniós exporttöbblet (1411 milliárd forint) 63%-a az új tagállamokkal folytatott árucserében keletkezett. Az EU-n kívüli országokkal folytatott kereskedelemben a kivitel volumene 17, a behozatalé 18%-kal nőtt. Kereskedelmünk passzívuma az időszak folyamán kismben, 19 milliárd forinttal 1484 milliárd forintra nőtt. Az ázsiai országok viszonylatában a 341 milliárd forintos egyenlegromlás következtében a passzívum 1951 milliárd forintra emelkedett. Ezzel szemben az Európai Unión kívüli európai országokkal lebonyolított kereskedelem egyenlege több mint 355 milliárd forinttal javult, és 122 milliárd forint aktívumot mutatott. Bővebb információ: Részletes táblázatok Szirony Annamária e-mail: annamaria.szirony@ksh.hu tel.: 345 6619. A módszertani megjegyzések a: www.ksh.hu oldalon találhatóak. 2
1. A külkereskedelmi forgalom országcsoportok szerint External trade by groups of countries Országcsoport Groups of countries milliárd forint billion HUF (folyó áron at current prices) Az előző év megoszlás forint- dollár- eurómillió dollár millió euró (%) adatokból számítva Same period in percent from data in million USD million EUR (%) HUF USD EUR Behozatal Imports Európai Unió (EU-27) EU-27 11 115,0 60 391,8 44 260,4 70,0 105,8 121,8 111,7 EU-n kívüli országok extra-eu countries 4 766,2 25 696,9 18 981,0 30,0 107,6 123,7 113,9 Összesen Total 15 881,2 86 088,8 63 241,4 106,3 122,3 112,4 ebből of which: EU-15 EU-15 8 879,4 48 241,0 35 358,3 55,9 104,4 120,2 110,3 új tagállamok (EU-12) new member states (EU-12) 2 235,6 12 150,8 8 902,1 14,1 111,4 128,4 117,9 EU-n kívüli európai országok extra-eu (Europe) 1 704,9 9 190,6 6 793,9 10,7 98,1 113,0 104,0 ázsiai országok Asia 2 701,4 14 569,7 10 753,1 17,0 114,4 131,4 121,1 amerikai országok America 347,7 1 871,1 1 385,6 2,2 109,5 125,3 115,8 OECD OECD 11 893,2 64 562,1 47 359,8 74,9 105,7 121,7 111,7 Kivitel Exports Európai Unió (EU-27) EU-27 12 526,3 68 097,6 49 874,5 79,2 110,1 126,8 116,3 EU-n kívüli országok extra-eu countries 3 281,8 17 693,3 13 071,5 20,8 110,7 127,0 117,4 Összesen Total 15 808,1 85 790,9 62 946,0 110,2 126,9 116,5 ebből of which: EU-15 EU-15 9 407,4 51 115,1 37 459,6 59,5 106,6 122,7 112,5 új tagállamok (EU-12) new member states (EU-12) 3 118,8 16 982,5 12 414,9 19,7 122,3 141,2 129,3 EU-n kívüli európai országok extra-eu (Europe) 1 826,9 9 857,3 7 278,3 11,6 121,4 139,5 128,9 ázsiai országok Asia 750,8 4 045,1 2 989,6 4,7 99,9 114,5 105,7 amerikai országok America 469,2 2 527,1 1 867,6 3,0 96,6 110,8 102,3 OECD OECD 12 416,6 67 433,2 49 438,2 78,5 108,5 124,9 114,6 Egyenleg Balance Országcsoport Groups of countries Európai Unió (EU-27) EU-27 EU-n kívüli országok extra-eu countries Összesen Total ebből of which: EU-15 EU-15 új tagállamok (EU-12) new member states (EU-12) EU-n kívüli európai országok extra-eu (Europe) ázsiai országok Asia amerikai országok America OECD OECD Az előző év időszaka milliárd forint millió dollár millió euró milliárd forint millió dollár millió euró Same period year billion HUF million USD million EUR billion HUF million USD million EUR 1 411,3 7 705,8 5 614,1 865,2 4 091,0 3 277,6 1 484,3 8 003,7 5 909,5 1 465,7 6 851,6 5 528,8 73,1 297,9 295,4 600,6 2 760,6 2 251,2 528,1 2 874,1 2 101,3 320,6 1 527,4 1 225,9 883,2 4 831,7 3 512,8 544,6 2 563,6 2 051,7 122,0 666,7 484,4 233,3 1 066,8 885,5 1 950,5 10 524,6 7 763,4 1 609,3 7 552,1 6 054,3 121,5 656,1 482,0 168,4 787,2 629,2 523,4 2 871,1 2 078,4 190,7 922,8 733,1
2/a. A külkereskedelmi forgalom havonkénti adatai External trade by months Év, hónap Year, month (folyó áron at current prices) Behozatal Kivitel Egyenleg millió forint millió dollár millió euró millió forint millió dollár millió euró millió forint millió dollár millió euró Imports Exports Balance million HUF million USD million EUR million HUF million USD million EUR million HUF million USD million EUR 2006. január January 1 103 399,3 5 292,7 4 397,1 1 067 442,8 5 130,7 4 254,3 35 956,5 162,0 142,8 február February 1 133 158,6 5 400,6 4 500,8 1 062 148,8 5 057,1 4 219,5 71 009,9 343,5 281,3 március March 1 407 115,8 6 540,4 5 456,0 1 336 620,1 6 205,5 5 174,1 70 495,6 334,9 282,0 április April 1 229 229,1 5 641,6 4 623,1 1 168 102,0 5 371,5 4 395,6 61 127,1 270,1 227,4 május May 1 371 473,1 6 617,0 5 213,1 1 323 660,7 6 403,8 5 033,4 47 812,5 213,2 179,7 június June 1 373 324,3 6 472,3 5 093,7 1 345 969,1 6 320,1 4 979,3 27 355,3 152,2 114,4 július July 1 362 158,5 6 218,0 4 908,7 1 259 639,6 5 751,5 4 539,0 102 518,9 466,6 369,7 augusztus August 1 335 491,5 6 212,1 4 848,4 1 238 514,8 5 779,8 4 499,8 96 976,6 432,4 348,6 szeptember September 1 512 240,7 7 022,0 5 502,0 1 492 707,3 6 929,4 5 431,3 19 533,5 92,5 70,7 október October 1 529 917,7 7 182,5 5 683,7 1 488 880,5 6 998,0 5 539,4 41 037,2 184,6 144,3 1 582 598,7 7 780,6 6 052,2 1 555 848,9 7 672,0 5 962,0 26 749,8 108,7 90,2 december December 1 284 605,8 6 599,2 5 035,5 1 251 530,1 6 436,3 4 907,6 33 075,7 162,9 127,9 Év összesen Year, total 16 224 713,0 76 979,1 61 314,3 15 591 064,6 74 055,5 58 935,2 633 648,4 2 923,5 2 379,1 ebből of which jan. Jan. 14 940 107,2 70 379,8 56 278,8 14 339 534,6 67 619,2 54 027,6 600 572,7 2 760,6 2 251,2 január January 1 347 251,4 6 946,1 5 314,3 1 292 334,9 6 645,0 5 095,1 54 916,5 301,0 219,3 február February 1 345 067,3 6 927,9 5 307,3 1 332 134,8 6 864,4 5 256,5 12 932,4 63,5 50,8 március March 1 449 938,3 7 645,4 5 787,7 1 478 650,5 7 805,0 5 906,0 28 712,2 159,6 118,3 április April 1 319 659,5 7 202,5 5 356,8 1 285 057,5 7 027,6 5 219,1 34 602,0 174,9 137,7 május May 1 401 031,3 7 660,3 5 656,1 1 406 822,0 7 682,3 5 675,2 5 790,7 22,0 19,1 június June 1 453 910,9 7 805,8 5 817,8 1 471 813,6 7 896,9 5 886,2 17 902,8 91,1 68,4 július July 1 418 907,0 7 812,5 5 733,3 1 381 758,4 7 629,3 5 587,9 37 148,6 183,1 145,4 augusztus August 1 396 998,2 7 517,3 5 523,9 1 350 700,4 7 241,8 5 324,5 46 297,8 275,5 199,4 szeptember September 1 509 244,1 8 160,0 5 908,7 1 541 590,0 8 381,5 6 051,9 32 346,0 221,5 143,2 október October 1 621 246,0 9 125,2 6 453,0 1 631 976,0 9 214,2 6 500,5 10 730,0 89,1 47,6 1 617 934,6 9 285,9 6 382,5 1 635 287,4 9 402,8 6 443,1 17 352,8 116,9 60,6 jan. Jan. 15 881 188,5 86 088,8 63 241,4 15 808 125,6 85 790,9 62 946,0 73 062,9 297,9 295,4
2/b. A külkereskedelmi forgalom havonkénti alakulása ( hónapja = ) External trade by months (same month ) Év, hónap Year, month Behozatal Kivitel forint- dollár- euró- volumenindex forint- dollár- euróadatokból számítva adatokból számítva Imports Exports from data in volume from data in HUF USD EUR index HUF USD EUR volumenindex volume index 2006. január January február February március March április April május May június June július July augusztus August szeptember September október October december December január January február February március March április April május May június June július July augusztus August szeptember September október October jan. Jan. 123,6 110,6 121,4 116,8 125,0 112,3 122,8 121,7 119,9 107,2 116,5 112,5 120,1 107,2 116,6 115,1 134,2 116,2 127,3 123,9 130,8 113,0 123,8 123,3 110,2 96,7 102,8 101,4 114,7 100,9 107,0 108,1 129,2 122,2 123,3 120,2 129,6 123,3 123,9 123,5 121,1 116,0 112,3 109,9 120,6 115,2 111,5 110,9 128,7 120,0 114,5 113,9 134,3 125,3 119,4 120,6 127,3 118,8 113,3 113,3 131,9 123,2 117,3 118,3 123,6 115,3 110,6 111,4 124,8 116,3 111,6 112,9 126,5 122,8 117,5 118,2 132,6 129,4 123,6 124,9 121,3 127,0 116,8 117,5 125,3 131,6 120,8 120,4 116,4 127,7 115,3 114,7 116,9 128,3 115,9 115,9 122,1 131,2 120,9 120,3 121,1 129,5 119,8 118,7 118,7 128,3 117,9 119,2 125,4 135,7 124,6 124,8 103,0 116,9 106,1 106,5 110,6 125,8 114,1 115,2 107,4 127,7 115,9 114,3 110,0 130,8 118,7 117,9 102,2 115,8 108,5 107,9 106,3 120,0 112,8 112,4 105,9 120,6 114,2 113,9 109,3 124,9 118,2 118,3 104,2 125,6 116,8 114,5 109,7 132,7 123,1 120,2 104,6 121,0 113,9 113,1 109,1 125,3 118,3 117,1 99,8 116,2 107,4 107,0 103,3 121,0 111,4 110,7 106,0 127,0 113,5 111,6 109,6 131,7 117,4 116,0 102,2 119,3 105,5 104,2 105,1 122,6 108,1 107,6 106,3 122,3 112,4 111,5 110,2 126,9 116,5 115,6 3. A külkereskedelmi forgalom negyedévek szerint, I III. negyedév External trade by quarters of year, I III. quarters Időszak Period I. negyedév I. quarter II. negyedév II. quarter I II. negyedév I II. quarters III. negyedév III. quarter I III. negyedév I III. quarters (folyó áron at current prices) Érték Értékindex Volumenindex milliárd forintban behozatal kivitel egyenleg behozatal kivitel behozatal kivitel Value Value index Volume index billion HUF imports exports balance imports exports imports exports 4 142,3 4 103,1 39,1 113,7 118,4 114,6 119,0 4 174,6 4 163,7 10,9 105,0 108,5 111,8 116,2 8 316,9 8 266,8 50,0 109,2 113,2 113,2 117,4 4 325,1 4 274,0 51,1 102,7 107,1 111,3 115,7 12 642,0 12 540,9 101,1 106,9 111,0 112,4 116,7
Ország (folyó áron, millió forint at current prices, million HUF) Az előző év behozatal kivitel egyenleg behozatal kivitel Same period of Country previous imports exports balance imports exports Összesen Total 15 881 188,5 15 808 125,6 73 062,9 106,3 110,2 Európa Europe 12 819 959,7 14 353 208,8 1 533 249,1 104,7 111,4 Ausztria Austria 953 831,5 714 548,4 239 283,1 101,9 102,1 Belgium Belgium 318 299,1 243 680,9 74 618,2 101,5 85,3 Bulgária Bulgaria 21 814,1 153 255,6 131 441,5 91,2 142,8 Csehország Czech Rep. 555 499,9 594 081,7 38 581,7 120,6 121,6 Dánia Denmark 106 210,2 111 974,3 5 764,1 118,6 124,9 Finnország Finland 117 378,8 68 129,2 49 249,6 107,7 81,8 Franciaország France 681 862,6 742 981,4 61 118,8 95,5 110,7 Görögország Greece 17 532,7 101 505,9 83 973,2 114,2 132,8 Hollandia Netherlands 676 076,5 500 586,8 175 489,8 105,6 114,5 Horvátország Croatia 75 948,0 234 443,0 158 495,1 227,1 108,4 Írország Ireland 70 889,8 70 003,7 886,2 97,8 106,7 Lengyelország Poland 627 583,8 662 296,7 34 712,8 97,6 114,1 Luxemburg Luxembourg 17 854,0 12 962,8 4 891,2 127,0 215,5 Nagy-Britannia United Kingdom 395 725,4 685 802,6 290 077,2 110,3 107,4 Németország Germany 4 344 752,9 4 548 690,0 203 937,1 106,2 106,8 Olaszország Italy 715 856,4 870 202,4 154 346,0 103,8 111,3 Oroszország Russia 1 067 369,2 496 698,9 570 670,3 88,3 129,5 Portugália Portugal 33 901,8 88 968,1 55 066,4 104,6 103,3 Románia Romania 359 458,3 713 789,2 354 330,9 106,7 124,1 Spanyolország Spain 235 062,6 493 067,0 258 004,3 111,9 101,1 Svájc Switzerland 130 293,8 175 285,6 44 991,8 90,0 129,7 Svédország Sweden 194 154,8 154 342,6 39 812,2 90,2 97,8 Szerbia Serbia 42 865,2 196 375,2 153 510,0 128,6 141,3 Szlovákia Slovakia 491 315,1 729 858,8 238 543,8 122,4 131,5 Szlovénia Slovenia 147 275,0 157 118,9 9 843,9 164,3 103,3 Törökország Turkey 88 132,8 230 226,2 142 093,4 103,2 104,5 Ukrajna Ukraine 205 740,6 311 917,1 106 176,5 124,9 128,9 Ázsia Asia 2 701 378,2 750 846,9 1 950 531,2 114,4 99,9 Hongkong Hong Kong 292 829,7 25 574,5 267 255,2 138,1 103,4 Japán Japan 447 882,3 66 313,7 381 568,6 103,3 92,5 Kína China a) 834 686,2 175 403,8 659 282,5 110,4 116,7 Koreai Köztársaság R. of Korea 344 046,0 43 206,5 300 839,6 123,6 108,9 Malaysia Malaysia 75 859,4 7 763,3 68 096,1 108,7 116,6 Szingapur Singapore 115 014,4 29 099,0 85 915,4 101,4 114,2 Tajvan Taiwan 321 118,5 8 995,8 312 122,7 136,5 82,8 Thaiföld Thailand 48 420,2 8 553,7 39 866,4 103,5 66,8 Afrika Africa 9 897,5 207 777,5 197 880,0 111,9 109,1 Dél-Afrika South Africa 2 872,3 64 359,5 61 487,2 97,9 123,9 Egyiptom Egypt 1 663,1 43 449,1 41 786,0 106,1 125,1 Amerika America 347 695,3 469 215,0 121 519,7 109,5 96,6 Brazília Brazil 22 053,5 14 148,6 7 904,8 97,3 83,3 Egyesült Államok United States 264 003,1 371 917,8 107 914,7 104,0 94,4 Kanada Canada 38 079,9 29 507,5 8 572,4 160,9 121,4 Ausztrália és Óceánia Australia and Oceania 2 257,8 26 202,4 23 944,6 65,7 97,2 Ausztrália Australia 1 895,4 23 365,1 21 469,7 70,1 96,2 a) Tajvan és Hongkong nélkül. Excl. Taiwan and Hong Kong. 4/a. Külkereskedelmi forgalom a fontosabb országok szerint External trade by main partner countries
Ország 4/b. Külkereskedelmi forgalom a fontosabb országok szerint External trade by main partner countries (folyó áron, millió euró at current prices, million EUR) Az előző év behozatal kivitel egyenleg behozatal kivitel Same period of Country previous imports exports balance imports exports Összesen Total 63 241,4 62 946,0 295,4 112,4 116,5 Európa Europe 51 054,3 57 152,8 6 098,5 110,6 117,7 Ausztria Austria 3 798,2 2 845,4 952,9 107,7 108,0 Belgium Belgium 1 267,8 970,0 297,8 107,1 89,9 Bulgária Bulgaria 86,9 609,7 522,7 96,9 151,2 Csehország Czech Rep. 2 212,3 2 364,8 152,5 127,6 128,4 Dánia Denmark 422,9 445,7 22,8 125,4 131,7 Finnország Finland 466,8 271,2 195,6 113,8 86,0 Franciaország France 2 715,3 2 958,2 242,9 100,8 116,7 Görögország Greece 69,8 404,0 334,2 120,7 139,8 Hollandia Netherlands 2 690,6 1 992,0 698,6 111,5 120,6 Horvátország Croatia 302,5 934,7 632,2 241,2 114,8 Írország Ireland 282,3 278,5 3,7 103,1 112,9 Lengyelország Poland 2 498,7 2 637,1 138,4 103,2 120,6 Luxemburg Luxembourg 71,3 51,6 19,6 134,1 228,5 Nagy-Britannia United Kingdom 1 575,5 2 730,1 1 154,7 116,5 113,3 Németország Germany 17 302,7 18 114,6 811,9 112,1 112,9 Olaszország Italy 2 852,9 3 466,3 613,5 109,7 117,4 Oroszország Russia 4 253,7 1 979,2 2 274,5 93,7 137,9 Portugália Portugal 135,1 354,3 219,3 110,5 109,0 Románia Romania 1 431,5 2 842,1 1 410,6 113,3 131,7 Spanyolország Spain 936,8 1 963,6 1 026,8 118,1 106,6 Svájc Switzerland 519,2 698,2 179,0 95,0 137,1 Svédország Sweden 770,6 614,0 156,5 94,5 102,9 Szerbia Serbia 170,8 781,8 611,1 136,8 149,9 Szlovákia Slovakia 1 955,8 2 904,0 948,1 129,5 139,1 Szlovénia Slovenia 586,5 625,3 38,8 173,5 108,8 Törökország Turkey 351,4 917,4 566,0 109,2 110,7 Ukrajna Ukraine 819,6 1 242,3 422,7 132,9 137,2 Ázsia Asia 10 753,1 2 989,6 7 763,4 121,1 105,7 Hongkong Hong Kong 1 168,2 101,8 1 066,5 147,4 109,4 Japán Japan 1 784,5 264,1 1 520,4 109,4 97,6 Kína China a) 3 322,4 697,2 2 625,2 117,0 123,3 Koreai Köztársaság R. of Korea 1 368,4 171,9 1 196,5 130,5 115,6 Malaysia Malaysia 301,8 31,0 270,8 115,2 123,4 Szingapur Singapore 457,8 116,1 341,7 107,0 121,6 Tajvan Taiwan 1 275,3 35,8 1 239,5 143,9 87,7 Thaiföld Thailand 192,7 34,0 158,7 109,9 70,4 Afrika Africa 39,5 828,2 788,7 117,6 115,8 Dél-Afrika South Africa 11,4 256,4 245,0 102,9 131,4 Egyiptom Egypt 6,6 173,2 166,5 112,6 132,8 Amerika America 1 385,6 1 867,6 482,0 115,8 102,3 Brazília Brazil 87,8 56,4 31,4 102,8 87,5 Egyesült Államok United States 1 052,2 1 480,6 428,4 109,9 Kanada Canada 151,7 117,3 34,3 171,1 128,5 Ausztrália és Óceánia Australia and Oceania 9,0 104,2 95,3 68,9 103,2 Ausztrália Australia 7,5 93,0 85,4 73,3 102,2 a) Tajvan és Hongkong nélkül. Excl. Taiwan and Hong Kong.
5/a. Az Európai Unió tagállamaival folytatott külkereskedelem változása árufőcsoportok szerint, External trade developments by the EU member states and by main commodity groups, Behozatal Imports (folyó áron at current prices) Tagállamok Érték összesen ezer euró összesen élelmiszerek, italok, dohány Az előző év nyersanyagok energiahordozók feldolgozott termékek gépek és szállítóeszközök (0+1) (2+4) (3) (5+6+8+9) (7) Member state Turnover, total thousand euro total food, beverages, tobacco Same period crude materials fuels, electric energy manufactured goods machinery and transport equipment Ausztria Austria 3 798 216 107,7 117,8 123,9 118,7 108,2 103,1 Belgium Belgium 1 267 805 107,1 115,0 98,0 150,3 108,9 102,8 Dánia Denmark 422 855 125,4 88,3 131,2 64,4 128,8 128,4 Finnország Finland 466 807 113,8 50,6 189,1 521,2 125,9 104,3 Franciaország France 2 715 276 100,8 92,2 64,1 121,4 104,3 97,5 Görögország Greece 69 838 120,7 124,1 188,7 x 113,3 141,7 Hollandia Netherlands 2 690 578 111,5 112,1 92,0 265,0 114,2 110,5 Írország Ireland 282 254 103,1 130,6 305,4 195,5 100,7 102,9 Luxemburg Luxembourg 71 251 134,1 138,1 315-szörös 3,0 107,5 251,1 Nagy-Britannia United Kingdom 1 575 465 116,5 107,2 193,4 76,4 107,2 122,2 Németország Germany 17 302 669 112,1 122,2 101,3 68,0 113,6 112,4 Olaszország Italy 2 852 861 109,7 130,1 94,5 92,8 105,1 115,8 Portugália Portugal 135 089 110,5 383,6 14,0 117,2 98,3 Spanyolország Spain 936 807 118,1 108,7 90,1 113,9 122,4 Svédország Sweden 770 553 94,5 199,4 139,7 208,8 112,5 80,9 EU-15 összesen EU-15, total 35 358 323 110,3 117,3 106,1 97,2 110,7 110,1 Bulgária Bulgaria 86 927 96,9 127,4 55,4 130,7 89,0 118,2 Ciprus Cyprus 18 537 212,2 94,2 47-szeres x 327,0 56,6 Csehország Czech Republic 2 212 274 127,6 135,5 129,2 57,1 137,7 129,8 Észtország Estonia 39 203 46,6 103,8 159,7 55,2 347,4 14,7 Lengyelország Poland 2 498 680 103,2 108,2 152,9 86,0 110,7 96,5 Lettország Latvia 12 956 156,7 163,3 203,2 122,1 162,2 68,3 Litvánia Lithuania 39 944 120,4 122,0 248,3 135,4 140,6 68,7 Málta Malta 19 629 34,5 582,8 x 320,8 28,0 Románia Romania 1 431 535 113,3 178,3 119,6 127,5 97,9 129,4 Szlovákia Slovakia 1 955 842 129,5 120,5 128,6 112,6 141,8 131,4 Szlovénia Slovenia 586 529 173,5 153,3 66,9 337,4 132,5 268,3 Új tagállamok (EU-12) összesen New member states (EU-12), total 8 902 055 117,9 121,9 120,7 99,9 121,6 117,3 EU-27 összesen EU-27, total 44 260 378 111,7 118,8 109,5 98,6 112,9 111,1 Világ összesen World, total 63 241 385 112,4 119,7 113,6 96,8 113,3 114,5 x A tárgyidőszakban vagy időszakában nem volt forgalom. No turnover in the reference period or in the of the previous year.
5/b. Az Európai Unió tagállamaival folytatott külkereskedelem változása árufőcsoportok szerint, External trade developments by the EU member states and by main commodity groups, Kivitel Exports (folyó áron at current prices) Tagállamok Érték összesen ezer euró összesen élelmiszerek, italok, dohány Az előző év nyersanyagok energiahordozók feldolgozott termékek gépek és szállítóeszközök (0+1) (2+4) (3) (5+6+8+9) (7) Member state Turnover, total thousand euro total food, beverages, tobacco Same period crude materials fuels, electric energy manufactured goods machinery and transport equipment Ausztria Austria 2 845 353 108,0 106,0 131,5 100,6 111,0 103,7 Belgium Belgium 970 002 89,9 134,2 83,6 94,9 100,6 83,8 Dánia Denmark 445 676 131,7 124,2 87,1 101,7 137,7 131,5 Finnország Finland 271 211 86,0 96,5 207,9 103,3 89,3 85,0 Franciaország France 2 958 169 116,7 167,4 179,9 96,6 136,1 106,8 Görögország Greece 404 002 139,8 155,9 152,4 103,1 129,1 134,1 Hollandia Netherlands 1 991 989 120,6 230,5 119,1 178,3 99,9 117,4 Írország Ireland 278 505 112,9 181,7 55,9 161,4 105,7 112,6 Luxemburg Luxembourg 51 634 228,5 29,1 176,1 78,6 449,9 84,7 Nagy-Britannia United Kingdom 2 730 144 113,3 93,4 113,3 134,1 101,6 117,8 Németország Germany 18 114 563 112,9 126,8 112,3 93,1 110,6 113,5 Olaszország Italy 3 466 327 117,4 164,4 113,1 157,6 111,4 113,1 Portugália Portugal 354 340 109,0 127,7 109,9 137,4 116,0 108,3 Spanyolország Spain 1 963 647 106,6 73,5 172,4 166,4 121,5 105,6 Svédország Sweden 614 044 102,9 102,6 163,0 300,2 117,2 98,9 EU-15 összesen EU-15, total 37 459 606 112,5 135,5 119,5 100,1 112,5 111,1 Bulgária Bulgaria 609 667 151,2 231,2 172,3 52,2 106,7 184,7 Ciprus Cyprus 43 501 123,6 265,5 396,7 x 88,9 87,4 Csehország Czech Republic 2 364 776 128,4 117,2 137,1 152,0 126,1 130,5 Észtország Estonia 93 628 109,2 160,9 61,4 56,3 125,9 93,4 Lengyelország Poland 2 637 101 120,6 152,1 126,2 201,9 123,5 113,8 Lettország Latvia 117 051 155,3 188,7 71,9 17,9 133,5 168,4 Litvánia Lithuania 169 195 115,0 172,3 63,0 25,8 105,6 113,2 Málta Malta 8 644 205,9 358,7 105,2 131,6 49,6 197,1 Románia Romania 2 842 095 131,7 264,5 125,3 109,9 112,7 130,1 Szlovákia Slovakia 2 903 951 139,1 131,9 108,8 186,3 126,6 141,7 Szlovénia Slovenia 625 295 108,8 108,0 85,1 115,0 117,4 Új tagállamok (EU-12) összesen New member states (EU-12), total 12 414 904 129,3 169,4 115,9 135,6 119,6 130,3 EU-27 összesen EU-27, total 49 874 510 116,3 146,8 118,9 115,1 114,6 114,5 Világ összesen World, total 62 946 010 116,5 133,5 116,6 129,8 112,8 116,1 x A tárgyidőszakban vagy időszakában nem volt forgalom. No turnover in the reference period or in the of the previous year.
6. A külkereskedelmi forgalom árufőcsoportok szerint Main commodity groups of external trade Árufőcsoport milliárd forint millió dollár millió euró megoszlás (%) (folyó áron at current prices) Az előző év forint- dollár- euróadatokból számítva Main commodity groups billion HUF million USD million EUR in percent (%) Same period from data in HUF USD EUR Behozatal Imports I. Élelmiszerek, italok, dohány (0+1) Food, beverages, tobacco 668,6 3 636,0 2 660,7 4,2 113,4 130,7 119,7 II. Nyersanyagok (2+4) Crude materials 268,6 1 454,2 1 069,9 1,7 107,5 123,6 113,6 III. Energiahordozók (3) Fuels, electric energy 1 499,5 8 099,7 5 974,2 9,4 91,5 105,4 96,8 IV. Feldolgozott termékek (5+6+8+9) Manufactured goods 5 194,7 28 173,5 20 688,8 32,7 107,1 123,2 113,3 V. Gépek és szállítóeszközök (7) Machinery and transport equipment 8 249,8 44 725,4 32 847,8 51,9 108,4 124,7 114,5 Összesen Total 15 881,2 86 088,8 63 241,4 106,3 122,3 112,4 Kivitel Exports I. Élelmiszerek, italok, dohány (0+1) Food, beverages, tobacco 982,9 5 330,0 3 913,3 6,2 126,2 145,2 133,5 II. Nyersanyagok (2+4) Crude materials 303,5 1 648,3 1 208,0 1,9 110,3 127,1 116,6 III. Energiahordozók (3) Fuels, electric energy 438,8 2 383,9 1 746,9 2,8 122,5 141,5 129,8 IV. Feldolgozott termékek (5+6+8+9) Manufactured goods 4 241,5 23 006,4 16 892,2 26,8 106,7 122,8 112,8 V. Gépek és szállítóeszközök (7) Machinery and transport equipment 9 841,5 53 422,3 39 185,6 62,3 109,9 126,5 116,1 Összesen Total 15 808,1 85 790,9 62 946,0 110,2 126,9 116,5 Egyenleg Balance I. Élelmiszerek, italok, dohány (0+1) Food, beverages, tobacco II. Nyersanyagok (2+4) Crude materials III. Energiahordozók (3) Fuels, electric energy IV. Feldolgozott termékek (5+6+8+9) Manufactured goods V. Gépek és szállítóeszközök (7) Machinery and transport equipment Összesen Total Árufőcsoport Main commodity groups Az előző év időszaka milliárd forint millió dollár millió euró milliárd forint millió dollár millió euró Same period year billion HUF million USD million EUR billion HUF million USD million EUR 314,3 1 694,1 1 252,6 189,0 887,5 707,2 34,9 194,1 138,1 25,3 120,1 93,7 1 060,7 5 715,7 4 227,3 1 281,5 5 996,7 4 825,5 953,2 5 167,1 3 796,6 875,8 4 133,9 3 292,4 1 591,6 8 696,8 6 337,8 1 342,5 6 362,4 5 065,9 73,1 297,9 295,4 600,6 2 760,6 2 251,2
7/a. A külkereskedelmi forgalom áruszerkezete Commodity pattern of external trade Árucsoport Commodity groups (folyó áron, millió forint at current prices, million HUF) Behozatal Kivitel Imports Exports I. Élelmiszerek, italok, dohány Food, beverages, tobacco (0+1) 668 627,8 113,4 982 892,4 126,2 00 Élő állat Live animals 25 681,4 86,8 38 923,3 01 Hús és húskészítmény Meat and meat preparations 60 981,6 99,2 168 707,3 109,3 02 Tejtermék és tojás Dairy products and birds' eggs 72 204,2 132,9 48 161,6 124,3 03 Hal, rák, puhatestű állat Fish, crustaceans and molluscs 10 965,7 102,4 1 182,9 74,9 04 Gabona és gabonakészítmény Cereals and cereal preparations 61 289,9 130,4 319 740,1 194,1 05 Zöldségféle és gyümölcs Vegetables and fruit 111 012,8 113,4 153 987,8 106,8 06 Cukor, cukorkészítmény és méz Sugars, sugar preparations and honey 27 225,5 114,1 50 501,4 89,7 07 Kávé, tea, kakaó, fűszer Coffee, tea, cocoa, spices 71 551,7 107,0 44 439,7 112,9 08 Állati takarmány (gabona nélkül) Feeding stuff for animals (not including unmilled cereals) 80 489,7 119,0 73 178,3 99,7 09 Egyéb, táplálkozásra alkalmas termék és készítmény Miscellaneous edible products and preparations 65 344,3 105,4 36 276,2 123,8 11 Ital Beverages 48 651,9 118,6 37 913,2 124,1 12 Dohány és dohányáru Tobacco and tobacco manufactures 33 229,0 122,3 9 880,6 139,7 II. Nyersanyagok Crude materials (2+4) 268 619,3 107,5 303 506,5 110,3 21 Nyersbőr és kikészítetlen szőrme Hides, skins and furskins, raw 212,1 109,6 2 242,8 124,0 22 Olajos mag és olajtartalmú gyümölcs Oil seeds and oleaginous fruits 11 191,9 95,3 64 130,2 139,0 23 Nyers-, szintetikus és regenerált gumi Crude rubber (including synthetic and reclaimed) 38 124,2 134,8 17 078,3 144,0 24 Fa és parafa Cork and wood 49 194,2 110,0 36 903,2 104,4 25 Cellulóz és papírhulladék Pulp and waste paper 21 139,9 103,0 7 202,4 139,8 26 Textilrost és hulladékai Textile fibres and their wastes 17 469,8 89,5 8 078,3 126,8 27 Természetes trágya, műtrágya-alapanyag, ásványi nyersanyag Crude fertilizers and crude minerals 20 225,4 110,4 6 563,7 123,9 28 Fémtartalmú ércek és fémhulladék Metalliferous ores and metal scrap 62 013,3 103,3 109 322,7 101,3 29 Állati és növényi eredetű nyersanyag Crude animal and vegetable materials, n.e.s. 29 211,1 97,1 21 053,0 79,2 41 Állati olaj és zsír Animal oils and fats 2 278,4 79,0 2 002,6 104,7 42 Növényi olaj és zsír Fixed vegetable fats and oils 13 355,2 136,3 28 219,6 107,4 43 Feldolgozott állati és növényi zsír, olaj, viasz Animal and vegetable fats and oils, processed; waxes 4 203,7 114,5 709,6 149,7
7/a. A külkereskedelmi forgalom áruszerkezete (folytatás) Commodity pattern of external trade (continued) Árucsoport Commodity groups (folyó áron, millió forint at current prices, million HUF) Behozatal Kivitel Imports Exports III. Energiahordozók Fuels, electric energy (3) 1 499 466,6 91,5 438 776,6 122,5 32 Szén, koksz és brikett Coal, coke and briquettes 45 648,2 105,9 10 940,3 122,4 33 Kőolaj és kőolajtermék Petroleum, petroleum products and related materials 780 759,3 98,2 301 574,0 105,9 34 Természetes és mesterséges gáz Gas, natural and manufactured 527 025,8 79,1 12 973,8 117,7 35 Villamos energia Electric current 146 033,3 108,1 113 288,5 211,8 IV. Feldolgozott termékek Manufactured goods (5+6+8+9) 5 194 657,4 107,1 4 241 487,5 106,7 51 Szerves vegyi termék Organic chemicals 202 301,5 108,9 217 416,4 86,1 52 Szervetlen vegyi termék Inorganic chemicals 52 727,6 107,1 60 199,3 107,8 53 Festő-, cserző- és színezőanyag Dyeing, tanning and colouring materials 82 557,4 100,9 23 915,5 102,7 54 Gyógyszer, gyógyszerészeti termék Medical and pharmaceutical products 430 701,7 103,3 425 610,0 115,6 55 Illóolaj, illat- és tisztítószer Essential oils, perfume materials; cleaning preparations 162 736,8 114,1 88 169,9 88,1 56 Műtrágya Fertilizers, manufactured 52 340,2 127,5 22 057,9 138,6 57 Műanyag-alapanyag Plastics in primary forms 228 528,5 103,7 312 756,7 112,6 58 Műanyag termék Plastics in non-primary forms 171 275,8 108,6 89 184,9 102,1 59 Egyéb vegyi anyag és termék Chemical materials and products, n.e.s. 143 100,5 99,4 51 343,4 138,3 61 Készbőr, bőrgyártmány Leather, leather manufactures, and dressed furskins 65 475,6 103,2 32 334,7 97,2 62 Gumigyártmány Rubber manufactures 170 056,4 120,2 176 950,8 115,2 63 Faáru (bútor nélkül) és parafaáru Cork and wood manufactures (excluding furniture) 81 810,2 116,6 92 996,1 110,5 64 Papír, karton, papírpép és ezekből készült termék Paper, paperboard, and articles thereof 234 738,3 103,9 170 096,5 108,3 65 Textilfonal, szövet, egyéb textilipari gyártmány Textile yarn, fabrics, and related products 235 423,1 96,5 127 641,0 98,9 66 Nemfémes ásványból készült termék Non-metallic mineral manufactures 212 031,5 100,1 191 436,6 122,8 67 Vas és acél Iron and steel 498 484,0 118,1 237 780,1 111,6 68 Színesfém Non-ferrous metals 390 281,8 116,1 192 881,1 97,7 69 Egyéb fémtermék Manufactures of metals, n.e.s. 550 980,2 107,0 382 733,9 110,0 81 Kész épület-, egészségügyi, fűtési és világítási szerelvény és készülék Prefabricated buildings; sanitary, plumbing, heating and lighting fixtures 67 994,2 97,8 89 193,6 98,8 82 Bútor és bútorelem Furniture and parts thereof 123 934,1 111,1 198 764,9 102,5 83 Útifelszerelés, kézitáska és hasonló termék Travel goods, handbags and similar containers 13 671,0 106,7 7 944,0 117,7
7/a. A külkereskedelmi forgalom áruszerkezete (folytatás) Commodity pattern of external trade (continued) Árucsoport Commodity groups (folyó áron, millió forint at current prices, million HUF) Behozatal Kivitel Imports Exports IV. Feldolgozott termékek (folytatás) Manufactured goods (continued) 84 Ruházati cikk és öltözékkiegészítő Articles of apparel and clothing accessories 178 455,9 193 182,0 87,9 85 Lábbeli Footwear 69 475,4 105,3 71 957,6 95,0 87 Szakmai, tudományos ellenőrző műszer Professional, scientific and controlling instruments and apparatus 219 535,0 109,4 444 406,6 128,4 88 Fényképészeti és optikai készülék és felszerelés, óra Photographic and optical apparatus; watches and clocks 31 784,6 104,9 17 863,0 93,6 89 Egyéb feldolgozott termék Miscellaneous manufactured articles, n.e.s. 465 509,5 103,0 301 218,3 98,0 93 Térti áru Returned goods 57 846,3 100,2 18 713,5 81,6 96 Érme Coin (other than gold coin) 38,0 90,6 5,9 143,4 97 Nem fizetési eszköz célját szolgáló arany Gold, non-monetary 862,1 76,4 2 733,3 110,6 V. Gépek és szállítóeszközök Machinery and transport equipment (7) 8 249 817,4 108,4 9 841 462,5 109,9 71 Energiafejlesztő gép és berendezés Power generating machinery and equipment 1 027 579,5 1 586 837,6 97,9 72 Speciális szakipari gép Machinery specialized for particular industries 290 594,9 104,4 272 890,3 113,8 73 Fémmegmunkáló gép Metal working machinery 99 814,1 154,2 23 703,7 114,8 74 Általános rendeltetésű ipari gép General industrial machinery and equipment 747 301,7 102,4 741 587,9 111,1 75 Irodagép és gépi adatfeldolgozó berendezés Office machines and automatic data processing machines 703 511,2 113,5 841 860,9 96,0 76 Híradás-technikai, hangrögzítő és -lejátszó készülék Telecommunications and sound recording and reproducing apparatus and equipment 1 558 423,5 125,0 2 805 872,2 113,1 77 Villamos gép, készülék és műszer Electrical machinery, apparatus and appliances 2 253 988,7 97,0 1 663 940,6 103,0 78 Közúti jármű Road vehicles 1 482 846,4 122,3 1 847 783,8 132,6 79 Egyéb szállítóeszköz Other transport equipment 85 757,4 78,9 56 985,5 143,6 Összesen Total 15 881 188,5 106,3 15 808 125,6 110,2
7/b. A külkereskedelmi forgalom áruszerkezete Commodity pattern of external trade Árucsoport Commodity groups (folyó áron, millió euró at current prices, million EUR) Behozatal Kivitel Imports Exports I. Élelmiszerek, italok, dohány Food, beverages, tobacco (0+1) 2 660,7 119,7 3 913,3 133,5 00 Élő állat Live animals 102,2 91,8 155,0 106,0 01 Hús és húskészítmény Meat and meat preparations 242,6 104,7 671,4 115,5 02 Tejtermék és tojás Dairy products and birds' eggs 287,4 140,5 192,0 131,2 03 Hal, rák, puhatestű állat Fish, crustaceans and molluscs 43,7 108,2 4,7 79,0 04 Gabona és gabonakészítmény Cereals and cereal preparations 243,7 137,2 1 273,0 205,1 05 Zöldségféle és gyümölcs Vegetables and fruit 441,6 119,0 613,3 113,4 06 Cukor, cukorkészítmény és méz Sugars, sugar preparations and honey 108,2 120,6 201,0 94,5 07 Kávé, tea, kakaó, fűszer Coffee, tea, cocoa, spices 284,6 113,0 176,7 119,6 08 Állati takarmány (gabona nélkül) Feeding stuff for animals (not including unmilled cereals) 320,4 125,5 291,4 105,4 09 Egyéb, táplálkozásra alkalmas termék és készítmény Miscellaneous edible products and preparations 260,1 111,4 144,5 130,9 11 Ital Beverages 193,9 125,7 151,0 131,5 12 Dohány és dohányáru Tobacco and tobacco manufactures 132,2 129,7 39,3 145,7 II. Nyersanyagok Crude materials (2+4) 1 069,9 113,6 1 208,0 116,6 21 Nyersbőr és kikészítetlen szőrme Hides, skins and furskins, raw 0,8 114,9 8,9 131,0 22 Olajos mag és olajtartalmú gyümölcs Oil seeds and oleaginous fruits 44,5 99,9 254,6 146,7 23 Nyers-, szintetikus és regenerált gumi Crude rubber (including synthetic and reclaimed) 151,7 142,0 68,0 151,8 24 Fa és parafa Cork and wood 196,1 116,5 147,0 110,0 25 Cellulóz és papírhulladék Pulp and waste paper 84,2 108,7 28,7 147,6 26 Textilrost és hulladékai Textile fibres and their wastes 69,6 94,6 32,2 134,2 27 Természetes trágya, műtrágya-alapanyag, ásványi nyersanyag Crude fertilizers and crude minerals 80,6 117,0 26,1 131,5 28 Fémtartalmú ércek és fémhulladék Metalliferous ores and metal scrap 247,0 109,1 435,4 107,4 29 Állati és növényi eredetű nyersanyag Crude animal and vegetable materials, n.e.s. 116,4 102,1 83,8 83,5 41 Állati olaj és zsír Animal oils and fats 9,1 83,1 8,0 111,0 42 Növényi olaj és zsír Fixed vegetable fats and oils 53,2 144,6 112,4 113,6 43 Feldolgozott állati és növényi zsír, olaj, viasz Animal and vegetable fats and oils, processed; waxes 16,7 120,4 2,8 160,4
7/b. A külkereskedelmi forgalom áruszerkezete (folytatás) Commodity pattern of external trade (continued) Árucsoport Commodity groups (folyó áron, millió euró at current prices, million EUR) Behozatal Kivitel Imports Exports III. Energiahordozók Fuels, electric energy (3) 5 974,2 96,8 1 746,9 129,8 32 Szén, koksz és brikett Coal, coke and briquettes 181,6 111,8 43,5 131,3 33 Kőolaj és kőolajtermék Petroleum, petroleum products and related materials 3 110,1 104,1 1 200,4 112,2 34 Természetes és mesterséges gáz Gas, natural and manufactured 2 100,6 83,6 51,7 123,8 35 Villamos energia Electric current 582,0 114,3 451,4 223,7 IV. Feldolgozott termékek Manufactured goods (5+6+8+9) 20 688,8 113,3 16 892,2 112,8 51 Szerves vegyi termék Organic chemicals 805,8 115,0 866,1 90,6 52 Szervetlen vegyi termék Inorganic chemicals 210,1 113,1 239,7 113,8 53 Festő-, cserző- és színezőanyag Dyeing, tanning and colouring materials 328,9 106,9 95,3 109,0 54 Gyógyszer, gyógyszerészeti termék Medical and pharmaceutical products 1 714,8 109,2 1 696,2 122,4 55 Illóolaj, illat- és tisztítószer Essential oils, perfume materials; cleaning preparations 648,0 120,5 351,1 93,0 56 Műtrágya Fertilizers, manufactured 208,6 135,7 87,7 144,7 57 Műanyag-alapanyag Plastics in primary forms 910,5 109,7 1 245,7 119,2 58 Műanyag termék Plastics in non-primary forms 681,7 114,7 355,1 108,1 59 Egyéb vegyi anyag és termék Chemical materials and products, n.e.s. 570,7 104,7 205,0 146,2 61 Készbőr, bőrgyártmány Leather, leather manufactures, and dressed furskins 260,8 109,2 128,9 102,9 62 Gumigyártmány Rubber manufactures 677,0 127,0 704,4 121,8 63 Faáru (bútor nélkül) és parafaáru Cork and wood manufactures (excluding furniture) 325,9 123,5 370,4 117,1 64 Papír, karton, papírpép és ezekből készült termék Paper, paperboard, and articles thereof 934,6 109,7 677,4 114,5 65 Textilfonal, szövet, egyéb textilipari gyártmány Textile yarn, fabrics, and related products 938,0 101,9 508,7 104,6 66 Nemfémes ásványból készült termék Non-metallic mineral manufactures 844,6 106,0 762,4 130,0 67 Vas és acél Iron and steel 1 985,6 125,2 946,1 118,1 68 Színesfém Non-ferrous metals 1 554,5 123,1 768,0 103,2 69 Egyéb fémtermék Manufactures of metals, n.e.s. 2 194,6 113,3 1 524,1 116,5 81 Kész épület-, egészségügyi, fűtési és világítási szerelvény és készülék Prefabricated buildings; sanitary, plumbing, heating and lighting fixtures 270,7 103,6 355,1 104,6 82 Bútor és bútorelem Furniture and parts thereof 493,4 117,3 791,3 108,0 83 Útifelszerelés, kézitáska és hasonló termék Travel goods, handbags and similar containers 54,5 113,0 31,6 124,1
7/b. A külkereskedelmi forgalom áruszerkezete (folytatás) Commodity pattern of external trade (continued) Árucsoport Commodity groups (folyó áron, millió euró at current prices, million EUR) Behozatal Kivitel Imports Exports IV. Feldolgozott termékek (folytatás) Manufactured goods (continued) 84 Ruházati cikk és öltözékkiegészítő Articles of apparel and clothing accessories 710,4 105,8 769,5 92,8 85 Lábbeli Footwear 276,7 111,4 286,9 100,6 87 Szakmai, tudományos ellenőrző műszer Professional, scientific and controlling instruments and apparatus 874,2 115,4 1 769,3 135,7 88 Fényképészeti és optikai készülék és felszerelés, óra Photographic and optical apparatus; watches and clocks 126,6 110,8 71,2 99,1 89 Egyéb feldolgozott termék Miscellaneous manufactured articles, n.e.s. 1 853,7 108,9 1 199,7 103,5 93 Térti áru Returned goods 230,2 105,4 74,5 86,3 96 Érme Coin (other than gold coin) 0,2 96,0 0,0 152,2 97 Nem fizetési eszköz célját szolgáló arany Gold, non-monetary 3,4 82,1 10,9 117,9 V. Gépek és szállítóeszközök Machinery and transport equipment (7) 32 847,8 114,5 39 185,6 116,1 71 Energiafejlesztő gép és berendezés Power generating machinery and equipment 4 091,2 105,4 6 316,8 103,3 72 Speciális szakipari gép Machinery specialized for particular industries 1 158,6 110,5 1 087,4 120,0 73 Fémmegmunkáló gép Metal working machinery 398,5 163,8 94,4 121,4 74 Általános rendeltetésű ipari gép General industrial machinery and equipment 2 977,0 108,4 2 953,7 117,5 75 Irodagép és gépi adatfeldolgozó berendezés Office machines and automatic data processing machines 2 799,0 119,8 3 350,4 101,6 76 Híradás-technikai, hangrögzítő és -lejátszó készülék Telecommunications and sound recording and reproducing apparatus and equipment 6 201,3 132,4 11 167,9 119,5 77 Villamos gép, készülék és műszer Electrical machinery, apparatus and appliances 8 973,9 102,5 6 625,5 108,7 78 Közúti jármű Road vehicles 5 908,6 129,3 7 362,5 140,2 79 Egyéb szállítóeszköz Other transport equipment 339,7 82,5 226,9 152,2 Összesen Total 63 241,4 112,4 62 946,0 116,5
8. Külkereskedelmi forgalom a főbb nemzetközi gazdasági szervezetek és országcsoportok szerint, Commodity pattern of external trade by main international economic organizations and groups of countries, Főbb nemzetközi szervezetek és országcsoportok Main international organizations and groups of countries (: millió forint; index: : million HUF, index: ) Élelmiszerek, italok, Nyersanyagok Energiahordozók Feldolgozott termékek Gépek és szállítóeszközök dohány Összesen (0+1) (2+4) (3) (5+6+8+9) (7) index (%) index (%) index (%) index (%) index (%) index (%) Machinery and transport Food, beverages, tobacco Crude materials Fuels, electric energy Manufactured goods Total equipment index (%) index (%) index (%) index (%) index (%) index (%) Behozatal Imports Európai Unió (EU-27) EU-27 615 484,9 112,6 177 609,8 103,7 360 371,4 93,1 4 469 520,9 106,8 5 492 049,8 105,2 11 115 036,8 105,8 EU-n kívüli országok extra-eu countries 53 142,9 123,5 91 009,4 115,8 1 139 095,2 90,9 725 136,5 109,1 2 757 767,6 115,3 4 766 151,7 107,6 Összesen Total 668 627,8 113,4 268 619,3 107,5 1 499 466,6 91,5 5 194 657,4 107,1 8 249 817,4 108,4 15 881 188,5 106,3 ebből of which: EU-15 EU-15 405 484,0 111,2 131 364,5 100,6 174 946,4 92,0 3 500 326,4 104,8 4 667 267,8 104,2 8 879 389,1 104,4 új tagállamok (EU-12) new member states (EU-12) 210 000,9 115,4 46 245,3 113,8 185 425,0 94,2 969 194,5 114,9 824 782,0 111,0 2 235 647,7 111,4 EU-n kívüli európai országok extra-eu (Europe) 26 383,7 145,2 71 058,3 118,6 1 074 111,0 90,6 323 282,8 105,1 210 087,1 126,2 1 704 922,9 98,1 ázsiai országok Asia 10 952,4 96,8 9 394,2 129,1 56 452,1 89,5 310 609,6 114,9 2 313 969,9 115,2 2 701 378,2 114,4 amerikai országok America 12 629,1 115,8 8 873,1 91,5 8 531,6 222,5 86 579,2 104,5 231 082,2 110,0 347 695,3 109,5 OECD OECD 590 603,9 110,7 162 064,1 103,8 353 701,9 91,4 4 517 471,0 107,1 6 269 311,6 105,3 11 893 152,4 105,7 Kivitel Exports Európai Unió (EU-27) EU-27 806 725,8 138,9 268 784,7 112,4 255 648,8 108,8 3 428 733,8 108,5 7 766 396,7 108,5 12 526 289,8 110,1 EU-n kívüli országok extra-eu countries 176 166,7 89,0 34 721,7 96,3 183 127,8 148,7 812 753,7 100,1 2 075 065,9 115,6 3 281 835,8 110,7 Összesen Total 982 892,4 126,2 303 506,5 110,3 438 776,6 122,5 4 241 487,5 106,7 9 841 462,5 109,9 15 808 125,6 110,2 ebből of which: EU-15 EU-15 495 494,1 128,2 219 756,4 113,0 128 922,3 94,6 2 369 237,5 106,5 6 194 035,6 105,3 9 407 446,0 106,6 új tagállamok (EU-12) new member states (EU-12) 311 231,7 160,1 49 028,4 109,9 126 726,5 128,4 1 059 496,3 113,1 1 572 361,0 123,2 3 118 843,8 122,3 EU-n kívüli európai országok extra-eu (Europe) 127 714,3 24 468,3 111,7 174 941,2 151,9 561 874,3 105,7 937 921,0 132,4 1 826 919,0 121,4 ázsiai országok Asia 37 013,7 66,9 6 935,9 67,1 1 982,7 71,7 126 618,0 79,6 578 296,7 110,3 750 846,9 99,9 amerikai országok America 6 258,2 109,6 2 272,3 76,2 5 069,7 110,5 102 334,6 97,6 353 280,3 96,1 469 215,0 96,6 OECD OECD 666 261,5 125,7 256 569,6 111,0 242 753,5 122,6 3 212 517,9 108,1 8 038 456,3 107,1 12 416 558,8 108,5
9. A külkereskedelmi forgalom volumenindexei Volume indices of external trade (1998. év havi átlaga = 100) (monthly average of 1998 = 100) Behozatal Imports Százalék Percent 340,0 320,0 300,0 280,0 260,0 240,0 220,0 200,0 180,0 160,0 140,0 120,0 2001 2002 2003 2004 2005 2006 Kivitel Exports Százalék Percent 340,0 320,0 300,0 280,0 260,0 240,0 220,0 200,0 180,0 160,0 140,0 120,0 2001 2002 2003 2004 2005 2006 Szezonálisan kiigazított adatok Seasonally adjusted indices Trendadatok Trend
10. A külkereskedelmi forgalom volumenindexei a főbb nemzetközi gazdasági szervezetek és országcsoportok szerint, Volume indices of external trade by main international economic organizations and groups of countries,, Főbb nemzetközi szervezetek és országcsoportok Main international organizations and groups of countries Élelmiszerek, italok, dohány ( ) Gépek és Nyersanyagohordozók termékek Összesen Energia- Feldolgozott szállítóeszközök (0+1) (2+4) (3) (5+6+8+9) (7) Food, beverages, tobacco Crude materials Fuels, electric energy Manufactured goods Machinery and transport equipment Total Behozatal Imports Európai Unió (EU-27) EU-27 111,6 103,9 96,5 108,8 110,0 109,0 ebből of which: EU-15 EU-15 110,5 101,4 97,7 107,0 109,0 108,0 új tagállamok (EU-12) new member states (EU-12) 113,0 111,9 95,3 115,4 115,9 113,2 EU-n kívüli országok extra-eu countries 123,4 115,0 98,8 115,7 128,1 117,7 OECD OECD 109,6 104,1 94,6 109,6 111,8 110,1 Összesen Total 112,3 107,4 98,3 109,6 115,6 111,5 Kivitel Exports Európai Unió (EU-27) EU-27 128,5 104,1 117,5 109,8 117,0 115,3 ebből of which: EU-15 EU-15 117,0 103,5 104,4 108,0 113,6 112,0 új tagállamok (EU-12) new member states (EU-12) 151,3 106,8 134,9 114,0 133,0 127,0 EU-n kívüli országok extra-eu countries 85,8 91,0 140,7 102,5 126,5 117,1 OECD OECD 117,0 102,6 128,1 109,5 116,0 114,2 Összesen Total 117,6 102,4 125,8 108,2 118,9 115,6
11. A külkereskedelmi forgalom árindexei a főbb nemzetközi gazdasági szervezetek és országcsoportok szerint, Price indices of external trade by main international economic organizations and groups of countries,, Főbb nemzetközi szervezetek és országcsoportok Main international organizations and groups of countries Élelmiszerek, italok, dohány ( ) Gépek és Nyersanyagohordozók termékek Összesen Energia- Feldolgozott szállítóeszközök (0+1) (2+4) (3) (5+6+8+9) (7) Food, beverages, tobacco Crude materials Fuels, electric energy Manufactured goods Machinery and transport equipment Total Behozatal Imports Európai Unió (EU-27) EU-27 101,1 99,8 96,5 98,2 95,6 97,1 ebből of which: EU-15 EU-15 100,6 99,2 94,2 97,9 95,6 96,7 új tagállamok (EU-12) new member states (EU-12) 102,1 101,7 98,8 99,6 95,8 98,4 EU-n kívüli országok extra-eu countries 100,1 100,7 92,0 94,3 90,0 91,4 OECD OECD 101,0 99,7 96,6 97,7 94,2 96,0 Összesen Total 101,0 100,1 93,1 97,7 93,8 95,3 Kivitel Exports Európai Unió (EU-27) EU-27 108,1 108,0 92,6 98,8 92,7 95,5 ebből of which: EU-15 EU-15 109,6 109,2 90,6 98,6 92,7 95,2 új tagállamok (EU-12) new member states (EU-12) 105,8 102,9 95,2 99,2 92,6 96,3 EU-n kívüli országok extra-eu countries 103,7 105,8 105,7 97,7 91,4 94,5 OECD OECD 107,4 108,2 95,7 98,7 92,3 95,0 Összesen Total 107,3 107,7 97,4 98,6 92,4 95,3