Decemberben 6,6%-kal csökkentek a mezőgazdasági termelői árak

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Decemberben 6,6%-kal csökkentek a mezőgazdasági termelői árak"

Átírás

1 Közzététel: február 16. Következik: február 20. Keresetek Sorszám: 26. Decemberben 6,6%-kal csökkentek a mezőgazdasági termelői árak Mezőgazdasági termelői árak, december 2014 decemberében a mezőgazdasági termelői árak 6,6%-kal mérséklődtek az előző év azonos időszakához viszonyítva. Ezen belül a növényi ára 6,9, az élő állatok és állati é 6,2%-kal csökkent folyamán a termelői árak összességében 6,1, a mezőgazdasági termelés ráfordítási árszintje pedig 3,1%-kal elmaradt a évihez képest decemberében a gabonafélék ára 8,4%-kal csökkent decemberhez viszonyítva. A búza ára megegyezett az egy évvel korábbi árral, a kukoricáé viszont 11%-kal alacsonyabb lett. (Mindkét növény termésmennyisége kiemelkedő volt 2014-ben. ) Az ipari növények ára 2,1, ezen belül az olajos növényeké 2,8%-kal elmaradt a decemberitől. A burgonya ára 39%-kal csökkent, a zöldségféléké 8,6%-kal emelkedett. A gyümölcsfélék ára 17%-kal visszaesett, ezen belül az alma és a szőlő ára 21%-kal csökkent, a körtéé 26%-kal nőtt. Az élő állatok termelői árszintje 7,1%-kal volt kisebb a decemberhez viszonyítva. A legnagyobb mértékben a vágósertés ára csökkent (12,4%-kal), a vágómarha és a vágóbaromfi ára 6,1, illetve 3,9%-kal mérséklődött. A sertés felvásárlási ára július óta folyamatosan csökkent, decemberben 339 forint volt kilogrammonként, ami szeptember óta a legalacsonyabb ár. Az állati ára 4,2%-kal kisebb lett az előző év azonos időszakinál. A tojás ára 3,5%-kal nőtt, a tej termelői ára 6,4%-kal mérséklődött. A tej felvásárlási ára október óta stagnál január decemberben a mezőgazdasági termelői árak 6,1%-kal csökkentek 2013 azonos időszakához viszonyítva, ezen belül a növényi ára 9,2, az élő állatok és állati é 1,1%- kal. A gabonafélék ára 8,9, az ipari növényeké 7,6, a burgonyáé 23%-kal elmaradt a évitől. A zöldségfélék ára 2,3, a gyümölcsféléké 18%-kal csökkent, utóbbiaknál az őszibarack kivételével minden jelentősebb termék esetében az egy évvel korábbi alatt maradtak az árak. A mezőgazdasági termelés ráfordítási árai 2013-hoz viszonyítva 3,1%-kal mérséklődtek, ami a folyó termelőfelhasználás árszínvonalának 3,9%-os csökkenéséből és a mezőgazdasági beruházások árszínvonalának 2,1%-os emelkedéséből tevődött össze. A folyó termelőfelhasználáson belül a takarmányárak csökkentek a legnagyobb mértékben: 10,6%-kal. A műtrágya és az energia ára kisebb mértékben, de szintén mérséklődött: 3,9, illetve 3,7%-kal. A mezőgazdasági beruházásokon belül a gép- és az épületberuházások esetében egyaránt növekedés történt (2,6, illetve 2,0%). A mezőgazdasági termelőiár-index és ráfordításiár-index hányadosa az agrárolló. E mutató értéke 2014-ban 96,9% volt, azaz 2013-hoz viszonyítva a mezőgazdasági termelői árak nagyobb mértékben csökkentek, mint a ráfordítási árak. Bővebb információ: Részletes táblázatok kommunikacio@ksh.hu Módszertani megjegyzések a oldalon találhatóak. A Mezőgazdasági termelői árak, január c. gyorstájékoztató megjelenése: március 13.

2 1. A mezőgazdasági termelői árainak változása az előző év azonos időszakához viszonyítva (%) 1. Changes of agricultural producer prices, compared to corresponding period of previous year (%) Időszak Gabonafélék, vetőmaggal Ipari növények Ebből: olajos növények Friss zöldségek Virágok Burgonya Gyümölcsfélék Növényi zöldség, gyümölcs és virág nélkül Növényi összesen Period Cereals (including seeds) Industrial crops Of which: oil seeds Fresh Flowers Potatoes Fruits Crop output excluding fruits, and flowers Crop output, total 2013 Jan. 32,8 13,1 11,9 11,8-1,6 89,8 1,4 28,9 24,4 Jan.-Febr. 31,8 16,5 15,9 8,3 2,7 96,8 2,4 29,1 24,3 Jan.-Márc. 30,1 17,5 16,8 5,9 6,8 97,4 2,5 28,0 23,0 Jan.-Ápr. 27,8 16,7 16,3 6,3 6,0 96,9 5,5 26,3 21,9 Jan.-Máj. 24,9 16,0 15,4 8,3 4,4 104,7 0,9 24,2 20,2 Jan.-Jún. 21,8 15,3 14,4 6,6 5,0 106,4-3,7 21,8 17,5 Jan.-Júl. 7,2 5,2 3,9 8,7 3,8 102,7-10,8 8,9 7,0 Jan.-Aug. 2,2 4,6 3,2 7,9 3,1 103,8-9,5 5,1 4,1 Jan.-Szept. -4,4-11,0-13,4 8,7 4,0 94,7-6,7-3,6-2,6 Jan.-Okt. -13,2-17,9-19,6 8,5 4,7 77,2-4,7-11,9-9,2 Jan.-Nov. -20,6-19,9-21,5 8,9 4,5 70,8-4,6-17,8-14,2 Jan.-Dec. -19,7-19,6-21,7 9,0 4,4 64,4-4,8-17,2-13, Jan. -25,1-27,8-31,5 0,5 1,4 8,1 2,4-24,1-19,6 Jan.-Febr. -24,3-22,0-25,3-1,9 0,0 5,8-1,6-22,3-18,7 Jan.-Márc. -22,9-19,8-23,7 0,6-7,1 5,6-1,6-20,7-17,1 Jan.-Ápr. -22,8-18,5-22,2 0,8-6,4 3,6-1,4-20,5-16,7 Jan.-Máj. -21,7-18,4-22,0-4,8-3,8-3,8-3,4-20,0-17,0 Jan.-Jún. -21,1-20,0-23,3-3,9-3,5-8,9-17,2-20,1-18,1 Jan.-Júl. -16,4-17,1-19,8-3,3-4,2-8,6-18,5-16,1-14,8 Jan.-Aug. -14,2-17,6-19,7-3,7-3,1-13,7-16,2-14,9-13,7 Jan.-Szept. -11,9-12,5-12,5-4,5-3,2-16,5-16,9-12,4-11,8 Jan.-Okt. -9,5-7,2-6,2-3,4-2,8-17,0-17,7-9,4-9,4 Jan.-Nov. -8,7-7,7-6,9-2,6-2,6-20,9-18,6-9,1-9,1 Jan.-Dec. -8,9-7,6-6,8-2,3-2,7-22,8-18,3-9,2-9,2

3 1. A mezőgazdasági termelői árainak változása az előző év azonos időszakához viszonyítva (folyt., %) 1. Changes of agricultural producer prices, compared to corresponding period of previous year (cont., %) Élő állatok Vágómarha Vágósertés Vágóbaromfi Állati Tej Étkezési tyúktojás Élő állatok és állati összesen (zöldség, gyümölcs és virág nélkül) Időszak Live animals Cattle for Pigs for Poultry for Animal products Milk Fresh eggs Live animals and animal products, total excluding fruits, and flowers Period ,6 11,6 3,3 14,4 3,5 1,4 14,5 7,0 19,8 18,1 Jan. 8,7 10,6 3,8 14,2 2,9 2,0 6,5 6,9 19,9 18,0 Jan.-Febr. 7,4-7,3 4,1 14,0 2,6 2,3 2,1 5,9 18,7 16,8 Jan.-Márc. 6,0-12,6 3,8 12,3 2,5 3,2-6,0 4,9 17,3 15,8 Jan.-Ápr. 4,9-15,0 3,3 10,8 1,9 4,9-8,7 4,0 15,8 14,4 Jan.-Máj. 4,7-16,0 3,0 10,8 3,0 6,4-8,1 4,1 14,5 12,8 Jan.-Jún. 4,8-17,4 3,5 10,9 4,4 7,9-7,5 4,7 7,2 6,2 Jan.-Júl. 4,8-18,5 4,2 10,5 5,1 9,3-8,7 4,9 5,0 4,3 Jan.-Aug. 4,4-18,9 4,1 9,7 5,8 10,5-9,4 4,8-0,3 0,0 Jan.-Szept. 3,6-18,4 3,4 8,4 6,2 11,1-10,1 4,4-5,5-4,5 Jan.-Okt. 2,7-19,8 2,9 7,2 6,3 11,4-11,0 3,8-9,5-8,1 Jan.-Nov. 2,0-19,9 2,5 6,1 6,6 11,8-11,0 3,4-9,2-7,8 Jan.-Dec ,4-13,1-2,8-6,9 10,0 16,4-14,3-0,7-15,4-13,4 Jan. -4,6-12,4-1,9-6,2 11,2 17,2-13,3 0,2-14,0-12,5 Jan.-Febr. -4,9-10,4-2,0-6,8 10,3 16,8-15,0-0,3-13,1-11,6 Jan.-Márc. -4,1-7,5-1,5-6,2 9,8 15,9-12,8 0,2-12,8-11,2 Jan.-Ápr. -2,9-5,3-0,6-5,0 10,8 15,0-11,1 1,3-12,1-11,1 Jan.-Máj. -2,5-4,4 0,6-5,4 9,9 13,9-10,6 1,3-12,1-11,7 Jan.-Jún. -2,4-3,7 1,1-5,6 8,5 12,7-9,6 0,9-9,3-9,3 Jan.-Júl. -2,5-2,9 0,7-5,8 7,6 11,3-7,8 0,6-8,6-8,6 Jan.-Aug. -2,8-3,4 0,0-5,7 6,9 10,1-6,6 0,2-7,1-7,5 Jan.-Szept. -3,2-3,8-1,1-5,4 6,1 8,6-5,6-0,3-5,5-6,0 Jan.-Okt. -3,4-3,7-1,9-5,2 5,5 7,3-4,0-0,7-5,4-5,9 Jan.-Nov. -3,7-3,9-2,9-5,1 4,6 6,0-3,4-1,1-5,7-6,1 Jan.-Dec.

4 2. A mezőgazdasági termelői árainak változása az előző év azonos hónapjához viszonyítva (%) 2. Changes of agricultural producer prices, compared to corresponding month of previous year (%) Időszak Gabonafélék, vetőmaggal Ipari növények Ebből: olajos növények Friss zöldségek Virágok Burgonya Gyümölcsfélék Növényi zöldség, gyümölcs és virág nélkül Növényi összesen Period Cereals (including seeds) Industrial crops Of which: oil seeds Fresh Flowers Potatoes Fruits Crop output excluding fruits, and flowers Crop output, total 2013 Jan. 32,8 13,1 11,9 11,8-1,6 89,8 1,4 28,9 24,4 Febr. 30,5 20,7 20,4 3,1 8,7 104,4-4,3 29,6 23,3 Márc. 26,0 19,7 19,1 5,1 11,0 72,2 0,3 25,3 20,4 Ápr. 18,4 15,2 14,6 6,4 4,2 81,9 13,1 17,8 15,9 Máj. 11,1 10,3 8,6 7,9 4,3 136,6-12,2 12,5 9,9 Jún. 6,0 6,3 4,1 0,4 33,9 121,7-8,1 7,3 5,0 Júl. -15,5-1,7-4,5 10,0 10,0 82,2-20,7-10,3-9,3 Aug. -26,1-10,7-13,0 7,3 21,1 82,9-9,1-20,1-16,8 Szept. -35,2-21,8-24,5 7,3 37,0 57,0-0,3-29,8-24,7 Okt. -34,2-23,4-25,8-2,4 27,7 30,2-6,2-29,9-25,7 Nov. -31,5-21,1-25,3 8,5 6,4 27,2 4,4-26,7-21,6 Dec. -29,0-16,8-22,4 5,6 9,0 11,9 0,0-24,3-20, Jan. -25,1-27,8-31,5 0,5 1,4 8,1 2,4-24,1-19,6 Febr. -23,5-15,9-18,8-2,4-2,9 3,9 1,2-20,4-17,0 Márc. -20,2-18,1-21,4 2,7-14,5 5,2 1,8-18,6-14,7 Ápr. -17,1-16,0-18,8-1,1-4,4-7,1 0,0-16,9-13,7 Máj. -17,0-12,0-15,8-9,0-3,7-19,2-8,3-16,2-14,9 Jún. -15,9-15,7-17,4 2,0-22,1-45,3-30,1-16,8-15,8 Júl. -5,5-11,7-11,4 1,2-10,5-20,7-19,0-8,4-8,2 Aug. -1,1-9,2-9,5-5,6-16,6-19,1-6,3-4,6-4,8 Szept. -0,9-7,3-6,4-6,9-20,4-22,4-17,8-4,6-6,1 Okt. -7,3-1,8 0,2 2,5-15,1-19,0-19,3-5,8-6,1 Nov. -6,9-6,7-2,3 10,1-4,8-44,0-29,2-8,2-8,3 Dec. -8,4-2,1-2,8 8,6-10,2-39,0-17,0-8,0-6,9

5 2. A mezőgazdasági termelői árainak változása az előző év azonos hónapjához viszonyítva (folyt., %) 2. Changes of agricultural producer prices, compared to corresponding month of previous year (cont., %) Élő állatok Vágómarha Vágósertés Vágóbaromfi Állati Tej Étkezési tyúktojás Élő állatok és állati összesen (zöldség, gyümölcs és virág nélkül) Időszak Live animals Cattle for Pigs for Poultry for Animal products Milk Fresh eggs Live animals and animal products, total excluding fruits, and flowers Period ,6 11,6 3,3 14,4 3,5 1,4 14,5 7,0 19,8 18,1 Jan. 8,5 10,0 4,6 12,9 2,0 2,3-1,6 6,5 20,0 17,2 Febr. 6,4-21,7 6,0 13,3-0,5 2,5-12,3 4,2 16,4 14,5 Márc. 3,2-26,2 3,2 10,2 2,7 5,9-20,7 3,1 11,8 11,4 Ápr. 2,7-23,2 1,4 9,6 4,4 12,0-18,6 3,2 8,9 7,6 Máj. 3,1-20,2 1,6 9,5 8,4 15,0-12,5 4,7 6,2 4,9 Jún. 5,4-24,1 7,8 9,1 10,6 17,5-10,0 6,9-3,7-3,9 Júl. 4,5-26,4 9,2 7,4 11,5 20,4-14,3 6,4-10,3-9,2 Aug. 1,9-21,8 4,4 3,6 12,0 20,6-13,5 4,7-17,1-15,0 Szept. -1,8-14,5-1,7 0,1 9,8 17,5-16,6 1,6-18,2-16,7 Okt. -4,2-29,3-0,3-3,2 7,2 14,2-18,5-0,9-16,9-14,5 Nov. -4,1-21,7 0,3-5,1 10,1 14,8-10,7 0,1-15,1-13,2 Dec ,4-13,1-2,8-6,9 10,0 16,4-14,3-0,7-15,4-13,4 Jan. -2,8-12,4-1,3-3,3 12,3 18,3-12,4 1,7-12,3-10,9 Febr. -5,1-5,1-3,5-6,7 8,4 16,3-17,5-1,0-12,0-10,2 Márc. -2,6 2,1-0,5-5,6 8,7 13,5-7,1 0,9-10,2-8,9 Ápr. 0,0 4,3 3,3-4,4 8,3 11,7-4,0 2,5-9,3-9,2 Máj. 0,1 1,0 6,2-6,0 7,8 8,8 0,9 2,4-9,3-9,7 Jún. -1,2-0,3 3,2-5,2 4,6 5,5 0,4 0,6-4,6-4,9 Júl. -2,2 4,3-1,3-5,6 3,2 2,6 3,8-0,6-2,8-3,2 Aug. -5,7-10,8-6,2-4,7 2,1 0,8 3,5-3,4-4,1-5,0 Szept. -7,1-11,8-11,1-3,5-0,9-3,6 5,2-5,2-5,5-5,7 Okt. -6,5-10,1-10,0-3,5-0,9-4,7 13,2-4,7-6,6-6,9 Nov. -7,1-6,1-12,4-3,9-4,2-6,4 3,5-6,2-7,2-6,6 Dec.

6 3. A mezőgazdasági ráfordítási árainak változása az előző év azonos időszakához viszonyítva (%) 3. Changes of agricultural input prices, compared to corresponding period of previous year (%) Időszak Vetőmag Energia Műtrágya Növényvédő szerek Állatgyógyászati költségek Takarmány Gépfenntartási költségek Épületek Folyó termelőfelhasználás fenntartása és javítása Gépek Épületek Mezőgazdasági beruházások Agrárolló Period Seeds Energy Fertilisers Plant protection products Veterinary expenses Animal feedingstuffs Maintenance of machines Maintenance and repair of buildings Goods and services currently consumed in agriculture Machinery Buildings Goods and services contributing to agricultural investment Terms of trade I. 5,8-1,2-2,3 3,3 5,1 27,1 2,4 1,3 8,5 2,4 1,2 1,8 7,6 8, I-II. 5,8-2,4-2,6 3,8 5,2 22,7 2,1 1,6 7,2 2,2 1,4 1,8 6,5 5, I-III. 7,4-2,1-2,4 4,0 5,4 13,6 2,0 1,6 5,1 1,7 1,5 1,6 4,7-4, I-IV. 3,3-2,3-4,1 3,0 4,9 5,3 1,9 1,5 2,2 1,4 1,7 1,6 2,1-9, I. 3,3-3,3-8,0 1,1 1,4-16,9 1,5 1,8-5,9-0,6 2,5 0,8-5,0-6, I-II. 3,3-2,8-6,9 0,5 1,2-14,9 1,1 1,8-5,1 0,3 2,4 1,2-4,4-7, I-III. 3,7-2,9-5,8 1,2 0,9-12,3 1,0 1,8-4,1 2,0 2,0 1,9-3,4-4, I-IV. 2,0-3,7-3,9 1,6 1,3-10,6 1,0 1,9-3,9 2,6 2,0 2,1-3,1-3,1

7 4. A mezőgazdasági ráfordítási árainak változása az előző év azonos negyedévéhez viszonyítva (%) 4. Changes of agricultural input prices, compared to corresponding quarter of previous year (%) Időszak Vetőmag Energia Műtrágya Növényvédő szerek Állatgyógyászati költségek Takarmány Gépfenntartási költségek Épületek fenntartása és javítása Folyó termelőfelhasználás Gépek Épületek Mezőgazdasági beruházások Period Seeds Energy Fertilisers Plant protection products Veterinary expenses Animal feedingstuffs Maintenance of machines Maintenance and repair of buildings Goods and services currently consumed in agriculture Machinery Buildings Goods and services contributing to agricultural investment I. 5,8-1,2-2,3 3,3 5,1 27,1 2,4 1,3 8,5 2,4 1,2 1,8 7, II. 5,8-3,5-2,8 4,2 5,2 18,6 1,7 1,8 5,9 2,1 1,4 1,8 5, III. 10,6-1,5-2,1 4,5 5,7-2,7 1,9 1,6 1,1 0,7 2,0 1,3 1, IV. -6,7-3,1-9,5 0,1 3,4-16,3 1,7 1,5-6,2 0,4 2,3 1,3-5, I. 3,3-3,3-8,0 1,1 1,4-16,9 1,5 1,8-5,9-0,6 2,5 0,8-5, II. 3,3-2,2-5,8 0,0 1,0-12,8 0,7 1,8-4,4 1,1 2,4 1,5-3, III. 4,7-3,1-3,4 2,4 0,2-6,6 0,7 1,9-2,1 5,6 1,0 3,5-1, IV. -2,9-6,2 2,6 2,8 2,7-4,4 0,8 2,1-3,2 4,0 2,1 3,0-2,3

8 A termelői árak alakulása januártól Producer price trends from January 2012 (2010 = 100%) Mezőgazdasági Agricultural products 113,5 121,8 117,8 126,1 133,1 125,0 133,2 145,3 152,6 március május július szeptember november január március május július szeptember november január március május július szeptember november január Mindösszesen / Növények összesen / Crop products, total Élő állat és állati / Live animals and animal products %

Márciusban 10,2%-kal csökkentek a mezőgazdasági termelői árak

Márciusban 10,2%-kal csökkentek a mezőgazdasági termelői árak Közzététel: 2014. május 14. Következik: 2014. május 15. Bruttó hazai termék (GDP), 2014. I. negyedév (első becslés) Sorszám: 65. Márciusban 10,2%-kal csökkentek a mezőgazdasági termelői árak Mezőgazdasági

Részletesebben

Mezőgazdasági termelői árak, 2010. szeptember

Mezőgazdasági termelői árak, 2010. szeptember Közzététel: 2010. november 15. Következik: 2010. november18. Személysérüléses közúti közlekedési balesetek, 2010. III. negyedév Sorszám:178. Mezőgazdasági termelői árak, 2010. szeptember Az agrár termelőiár-szintje

Részletesebben

Októberben 5,7%-kal csökkentek a mezőgazdasági termelői árak

Októberben 5,7%-kal csökkentek a mezőgazdasági termelői árak Közzététel:. december 12. Következik:. december 15. Építőipar,. október Sorszám: 162. Októberben 5,7%-kal csökkentek a mezőgazdasági termelői árak Mezőgazdasági termelői árak,. október októberében a mezőgazdasági

Részletesebben

Mezőgazdasági termelői árak, 2009. november

Mezőgazdasági termelői árak, 2009. november Közzététel: 2010. január 13. Sorszám: 8. Következik: 2010. január 14. Fogyasztói árak Mezőgazdasági termelői árak,. november Az agrár termelőiár-szintje novemberében 5,2%-kal csökkent az előző év azonos

Részletesebben

Augusztusban 3,3%-kal csökkentek a mezőgazdasági termelői árak

Augusztusban 3,3%-kal csökkentek a mezőgazdasági termelői árak Közzététel:. október 13. Következik:. október 16. Építőipar,. augusztus Sorszám: 134. Augusztusban 3,3%-kal csökkentek a mezőgazdasági termelői árak Mezőgazdasági termelői árak,. augusztus augusztusában

Részletesebben

Szeptemberben 5,1%-kal csökkentek a mezőgazdasági termelői árak

Szeptemberben 5,1%-kal csökkentek a mezőgazdasági termelői árak Közzététel: 2014. november 12. Következik: 2014. november 13. Építőipar, 2014. szeptember Sorszám: 147. Szeptemberben 5,1%-kal csökkentek a mezőgazdasági termelői árak Mezőgazdasági termelői árak, 2014.

Részletesebben

Mezőgazdasági termelői árak, március

Mezőgazdasági termelői árak, március Közzététel: 2011. május 12. Sorszám: 74. Következik: 2011. május 13. Bruttó hazai termék (GDP) Mezőgazdasági termelői árak, 2011. március Az agrár termelőiár-szintje 2011 márciusában 48,2%-kal magasabb

Részletesebben

Mezőgazdasági termelői árak, december

Mezőgazdasági termelői árak, december Közzététel: 2009. február 12. Sorszám: 22. Következik: 2009. február 13. Bruttó hazai termék (GDP) Mezőgazdasági termelői árak, 2008. december Az agrár termelőiár-szintje 2008. decemberben 22,6%-kal mérséklődött

Részletesebben

Mezőgazdasági termelői árak, 2009. május

Mezőgazdasági termelői árak, 2009. május Közzététel:. július 10. Sorszám: 110. Következik:. július 14. Fogyasztói árak Mezőgazdasági termelői árak,. május Az agrár termelőiár-szintje májusában 21,7%-kal csökkent az előző év azonos időszakához

Részletesebben

Mezőgazdasági termelői árak, augusztus

Mezőgazdasági termelői árak, augusztus Közzététel:. október 12. Sorszám: 163. Következik:. október 13. Fogyasztói árak Mezőgazdasági termelői árak,. augusztus Az agrár termelőiár-szintje augusztusában 11,8%-kal csökkent az előző év azonos időszakihoz

Részletesebben

Mezőgazdasági termelői árak, február

Mezőgazdasági termelői árak, február Közzététel:. április 11. Sorszám: 58. Következik:. április 12. Fogyasztói árak Mezőgazdasági termelői árak,. február Az agrár termelőiár-szintje februárjában 47,5%-kal magasabb volt az egy évvel korábbinál.

Részletesebben

Mezőgazdasági termelői árak, január

Mezőgazdasági termelői árak, január Közzététel:. március 10. Sorszám: 42. Következik:. március 11. Bruttó hazai termék (GDP) Mezőgazdasági termelői árak,. január Az agrár termelőiár-szintje januárjában 39,6%-kal magasabb volt az egy évvel

Részletesebben

Mezőgazdasági termelői árak, január

Mezőgazdasági termelői árak, január Közzététel:. március 12. Sorszám: 44. Következik:. március 17. Ipar Mezőgazdasági termelői árak,. január Az agrár termelőiár-szintje januárjában 3,6%-kal növekedett az előző év azonos időszakához képest.

Részletesebben

Mezőgazdasági termelői árak, április

Mezőgazdasági termelői árak, április Közzététel:. június 15. Sorszám: 96. Következik:. június 18. Létszám és kereset a nemzetgazdaságban Mezőgazdasági termelői árak,. április Az agrár termelőiár-szintje áprilisában 5,7%-kal csökkent az előző

Részletesebben

Mezőgazdasági termelői árak, május

Mezőgazdasági termelői árak, május Közzététel:. július 12. Sorszám: 108. Következik:. július 13. Fogyasztói árak,. június Mezőgazdasági termelői árak,. május Az agrár termelőiár-szintje májusában 0,6%-kal csökkent az előző év azonos időszakához

Részletesebben

Júliusban 5,1%-kal csökkentek a mezőgazdasági termelői árak

Júliusban 5,1%-kal csökkentek a mezőgazdasági termelői árak Közzététel:. szeptember 12. Következik:. szeptember 15. Építőipar,. július Sorszám: 120. Júliusban 5,1%-kal csökkentek a mezőgazdasági termelői árak Mezőgazdasági termelői árak,. július júliusában a mezőgazdasági

Részletesebben

Mezőgazdasági termelői árak, november

Mezőgazdasági termelői árak, november Közzététel: 2009. január 14. Sorszám: 8. Következik: 2009. január 15. Fogyasztói árak Mezőgazdasági termelői árak,. november Az agrár termelőiár-szintje. novemberben 22,3%-kal mérséklődött az előző év

Részletesebben

Mezőgazdasági termelői árak, 2009. február

Mezőgazdasági termelői árak, 2009. február Közzététel:. április 14. Sorszám: 60. Következik:. április 15. Ipar Mezőgazdasági termelői árak,. február Az agrár termelőiár-szintje februárjában 27,4%-kal csökkent az előző év azonos időszakához képest.

Részletesebben

Mezőgazdasági termelői árak, 2008. augusztus

Mezőgazdasági termelői árak, 2008. augusztus Közzététel:. október 13. Sorszám: 175. Következik:. október 14. Fogyasztói árak Mezőgazdasági termelői árak,. augusztus Az agrár termelőiár-szintje augusztusában 2,7%-kal haladta meg az egy évvel azelőttit.

Részletesebben

Mezőgazdasági termelői árak, 2010. március

Mezőgazdasági termelői árak, 2010. március Közzététel: 2010. május 13. Sorszám: 75. Következik: 2010. május 14. Ipar Mezőgazdasági termelői árak, 2010. március Az agrár termelőiár-szintje 2010 márciusában 4,1%-kal csökkent az előző év azonos időszakához

Részletesebben

Mezőgazdasági termelői árak, 2009. július

Mezőgazdasági termelői árak, 2009. július Közzététel:. szeptember 14. Sorszám: 147. Következik:. szeptember 15. Ipar Mezőgazdasági termelői árak,. július Az agrár termelőiár-szintje júliusában 14,9%-kal csökkent az előző év azonos időszakihoz

Részletesebben

KÖZPONTI STATISZTIKAI HIVATAL Veszprémi Igazgatósága. A kalászos gabonák évi terméseredményei a Közép-Dunántúlon. Veszprém 2005.

KÖZPONTI STATISZTIKAI HIVATAL Veszprémi Igazgatósága. A kalászos gabonák évi terméseredményei a Közép-Dunántúlon. Veszprém 2005. KÖZPONTI STATISZTIKAI HIVATAL Veszprémi Igazgatósága A kalászos gabonák 2005. évi terméseredményei a Közép-Dunántúlon Veszprém 2005. október Készült: a Központi Statisztikai Hivatal Veszprémi Igazgatóság,

Részletesebben

Decemberben 2,2%-kal csökkent az építőipari termelés volumene

Decemberben 2,2%-kal csökkent az építőipari termelés volumene Közzététel: 2015. február 12. Következik: 2015. február 13. Bruttó hazai termék (GDP) Sorszám: 24. Decemberben 2,2%-kal csökkent az építőipari termelés volumene Építőipar, 2014. január december 2014. decemberben

Részletesebben

2012-ben jelentősen csökkent a főbb növények betakarított termésmennyisége

2012-ben jelentősen csökkent a főbb növények betakarított termésmennyisége Közzététel: 2013. január 21. Következik: 2013. január 24. Népmozgalom, 2012. január-november Sorszám: 13. 2012-ben jelentősen csökkent a főbb növények betakarított termésmennyisége (A fontosabb növényi

Részletesebben

Építőipar, 2009. szeptember

Építőipar, 2009. szeptember Közzététel: 2009. 17. Sorszám: 182. Következik: 2009. 17. Létszám és kereset a nemzetgazdaságban Tájékoztatjuk Felhasználóinkat, hogy a 2009. évi adatok publikálása az európai uniós szabályozásoknak megfelelően

Részletesebben

A fontosabb növényi kultúrák előzetes terméseredményei, 2010

A fontosabb növényi kultúrák előzetes terméseredményei, 2010 Közzététel: 2011. január 12. Sorszám: 7 Következik: 2011. január 13. Mezőgazdasági termelői árak A fontosabb növényi kultúrák előzetes terméseredményei, 2010 2010-ben közel 2,6 millió hektáron (az előző

Részletesebben

III. évfolyam, 1. szám, Statisztikai Jelentések A MEZŐGAZDASÁG ÉVI II. ELŐREJELZÉSE

III. évfolyam, 1. szám, Statisztikai Jelentések A MEZŐGAZDASÁG ÉVI II. ELŐREJELZÉSE III. évfolyam, 1. szám, 2013 Statisztikai Jelentések A MEZŐGAZDASÁG 2012. ÉVI II. ELŐREJELZÉSE A MEZŐGAZDASÁG 2012. ÉVI II. ELŐREJELZÉSE A MEZŐGAZDASÁG 2012. ÉVI II. ELŐREJELZÉSE III. évfolyam, 1. szám,

Részletesebben

A fontosabb növényi kultúrák előzetes terméseredményei, 2007

A fontosabb növényi kultúrák előzetes terméseredményei, 2007 Közzététel: 2008. január 11. Sorszám: 7. Következik: 2008. január 14. Mezőgazdasági termelői árak A fontosabb növényi kultúrák előzetes terméseredményei, 2007 2007-ben 2,8 millió hektáron (az előző évinél

Részletesebben

A gabonafélék termésmennyisége mintegy harmadával nőtt 2013-ban (A fontosabb növényi kultúrák előzetes terméseredményei, 2013)

A gabonafélék termésmennyisége mintegy harmadával nőtt 2013-ban (A fontosabb növényi kultúrák előzetes terméseredményei, 2013) Közzététel: 2014. január 22. Következik: 2014. január 24., Népmozgalom, 2013. januárnovember Sorszám: 13. A gabonafélék termésmennyisége mintegy harmadával nőtt 2013ban (A fontosabb növényi kultúrák előzetes

Részletesebben

Építőipar, 2009. október

Építőipar, 2009. október Közzététel: 2009. 17. Sorszám: 203. Következik: 2009. 18. A KSH jelenti Tájékoztatjuk Felhasználóinkat, hogy a 2009. évi adatok publikálása az európai uniós szabályozásoknak megfelelően a TEÁOR'08 nómenklatúra

Részletesebben

STATISZTIKAI TÜKÖR. A mezőgazdaság teljesítménye, 2016 (Mezőgazdasági számlarendszer, 2016) november 3.

STATISZTIKAI TÜKÖR. A mezőgazdaság teljesítménye, 2016 (Mezőgazdasági számlarendszer, 2016) november 3. VIII. évfolyam 15. szám 2014. február 21. STATISZTIKAI TÜKÖR 2017. november 3. A mezőgazdaság teljesítménye, (Mezőgazdasági számlarendszer, ) Tartalom Összefoglalás...1 Nőtt a termésmennyiség és a szarvasmarha-állomány,

Részletesebben

Közzététel: 2015. január 30. Következik: 2015. február 4. Kiskereskedelem (első becslés) 2014. december Sorszám: 17.

Közzététel: 2015. január 30. Következik: 2015. február 4. Kiskereskedelem (első becslés) 2014. december Sorszám: 17. Közzététel: 2015. január 30. Következik: 2015. február 4. Kiskereskedelem (első becslés) 2014. december Sorszám: 17. Nem változtak az ipari termelői árak decemberben (Ipari termelői árak, 2014. december,

Részletesebben

IV. évfolyam, 1. szám, Statisztikai Jelentések A MEZŐGAZDASÁG ÉVI TELJESÍTMÉNYÉNEK II. ELŐREJELZÉSE

IV. évfolyam, 1. szám, Statisztikai Jelentések A MEZŐGAZDASÁG ÉVI TELJESÍTMÉNYÉNEK II. ELŐREJELZÉSE IV. évfolyam, 1. szám, 2014 Statisztikai Jelentések A MEZŐGAZDASÁG 2013. ÉVI TELJESÍTMÉNYÉNEK II. ELŐREJELZÉSE A MEZŐGAZDASÁG 2013. ÉVI TELJESÍTMÉNYÉNEK II. ELŐREJELZÉSE A MEZŐGAZDASÁG 2013. ÉVI TELJESÍTMÉNYÉ-

Részletesebben

STATISZTIKAI TÜKÖR. A mezőgazdaság teljesítménye 2017-ben (Mezőgazdasági számlarendszer, 2017) november 29.

STATISZTIKAI TÜKÖR. A mezőgazdaság teljesítménye 2017-ben (Mezőgazdasági számlarendszer, 2017) november 29. VIII. évfolyam 15. szám 2014. február 21. STATISZTIKAI TÜKÖR 2018. november 29. A mezőgazdaság teljesítménye -ben (Mezőgazdasági számlarendszer, ) Tartalom Összefoglalás...1 Csökkent a termésmennyiség...1

Részletesebben

STATISZTIKAI JELENTÉSEK

STATISZTIKAI JELENTÉSEK VII. évfolyam 2. szám 2017 STATISZTIKAI JELENTÉSEK A MEZŐGAZDASÁG 2016. ÉVI TELJESÍTMÉNYE A mezőgazdaság 2016. évi teljesítménye A mezőgazdaság 2016. évi teljesítménye VII. évfolyam 2. szám 2017 Megjelenik

Részletesebben

Építőipar, 2007. augusztus

Építőipar, 2007. augusztus Közzététel: 2007. 18. Következik: 2007. 25. Foglalkoztatottság és munkanélküliség Sorszám:176. Építőipar, 2007. augusztus Az építőipari termelés 2007 augusztusában kiigazítatlan adatok alapján 15,3, munkanaptényezővel

Részletesebben

KÖZPONTI STATISZTIKAI HIVATAL HUNGARIAN CENTRAL STATISTICAL OFFICE MEZŐGAZDASÁGI SZÁMLARENDSZER, 2002 ECONOMIC ACCOUNTS FOR AGRICULTURE, 2002

KÖZPONTI STATISZTIKAI HIVATAL HUNGARIAN CENTRAL STATISTICAL OFFICE MEZŐGAZDASÁGI SZÁMLARENDSZER, 2002 ECONOMIC ACCOUNTS FOR AGRICULTURE, 2002 KÖZPONTI STATISZTIKAI HIVATAL HUNGARIAN CENTRAL STATISTICAL OFFICE MEZŐGAZDASÁGI SZÁMLARENDSZER, 2002 ECONOMIC ACCOUNTS FOR AGRICULTURE, 2002 BUDAPEST, 2003 Készült a Központi Statisztikai Hivatal Mezőgazdasági

Részletesebben

XVI. évfolyam, 4. szám, Statisztikai Jelentések MŰTRÁGYA ÉRTÉKESÍTÉS I-III. negyedév

XVI. évfolyam, 4. szám, Statisztikai Jelentések MŰTRÁGYA ÉRTÉKESÍTÉS I-III. negyedév XVI. évfolyam, 4. szám, 2015 Statisztikai Jelentések MŰTRÁGYA ÉRTÉKESÍTÉS I-III. negyedév Műtrágya értékesítés Műtrágya értékesítés XVI. évfolyam, 4. szám, 2015 Megjelenik negyedévente Osztályvezető Dr.

Részletesebben

VI. évfolyam, 1. szám, Statisztikai Jelentések A MEZŐGAZDASÁG ÉVI TELJESÍTMÉNYÉNEK II. ELŐREJELZÉSE

VI. évfolyam, 1. szám, Statisztikai Jelentések A MEZŐGAZDASÁG ÉVI TELJESÍTMÉNYÉNEK II. ELŐREJELZÉSE Statisztikai Jelentések A MEZŐGAZDASÁG 2015. ÉVI TELJESÍTMÉNYÉNEK II. ELŐREJELZÉSE A mezőgazdaság 2015. évi teljesítményének II. előrejelzése A mezőgazdaság 2015. évi teljesítményének II. előrejelzése

Részletesebben

Ipari termelői árak, 2007. november

Ipari termelői árak, 2007. november Közzététel: 2008. január 4. Sorszám: 2. Következik: 2008. január 7. Foglalkoztatottság és munkanélküliség Ipari termelői árak, 2007. november Az ipar belföldi értékesítési árai 2007. novemberben az előző

Részletesebben

Februárban leginkább az energia és élelmiszer árak mozgatták az inflációt

Februárban leginkább az energia és élelmiszer árak mozgatták az inflációt Közzététel: 2012. március 13. Következik: 2012. március 13. Mezőgazdasági árak Sorszám: 45. Februárban leginkább az energia és élelmiszer árak mozgatták az inflációt (Fogyasztói árak, 2012. február) Februárban

Részletesebben

Foglalkoztatottság és munkanélküliség október december és év

Foglalkoztatottság és munkanélküliség október december és év Közzététel: 2010. január 29. Következik: 2010. január 29. Ipari termelői árak, 2009. december Sorszám:16. Foglalkoztatottság és munkanélküliség 2009. október december és 2009. év 2009 IV. negyedévében

Részletesebben

Mezőgazdasági számla

Mezőgazdasági számla 3. előadás Mezőgazdasági számla Megnevezés Folyó alapáron 2009 2010 2011 +) Gabonafélék (vetőmaggal) 393 047 458 021 679 591 Ipari növények (hüvelyesekkel) 151 957 159 261 248 061 Takarmánynövények 42

Részletesebben

Augusztusban 1,3% volt az infláció (Fogyasztói árak, 2013. augusztus)

Augusztusban 1,3% volt az infláció (Fogyasztói árak, 2013. augusztus) Közzététel: 2013. szeptember 11. Következik: 2013. szeptember 12. Mezőgazdasági árak Sorszám: 137. Augusztusban 1,3% volt az infláció (Fogyasztói árak, 2013. augusztus) Augusztusban a fogyasztói árak 1,3%-kal

Részletesebben

Távközlés, internet 2006. III. negyedév

Távközlés, internet 2006. III. negyedév www.ksh.hu A KÖZPONTI STATISZTIKAI HIVATAL LEGFRISSEBB ADATAIBÓL Következik: Előzetes adatok az ipari termelés változásáról 2006. december 7. Közzététel: 2006. december 6. Sorszám: 210. Távközlés, internet

Részletesebben

Januárban 1,4%-kal csökkentek a fogyasztói árak (Fogyasztói árak, 2015. január)

Januárban 1,4%-kal csökkentek a fogyasztói árak (Fogyasztói árak, 2015. január) Közzététel: 2015. február 11. Következik: 2015. február 12. Építőipar Sorszám: 23. Januárban 1,4%-kal csökkentek a fogyasztói árak (Fogyasztói árak, 2015. január) Januárban a fogyasztói árak átlagosan

Részletesebben

Januárban változatlan maradt a fogyasztóiár-színvonal (Fogyasztói árak, 2014. január)

Januárban változatlan maradt a fogyasztóiár-színvonal (Fogyasztói árak, 2014. január) Közzététel: 2014. február 14. Következik: 2014. február 20. Népmozgalom Sorszám: 26. Januárban változatlan maradt a fogyasztóiár-színvonal (Fogyasztói árak, 2014. január) Januárban változatlan maradt a

Részletesebben

Állatállomány, 2013. június 1., (előzetes adatok)

Állatállomány, 2013. június 1., (előzetes adatok) 213/85 Összeállította: Központi Statisztikai Hivatal www.ksh.hu VII. évfolyam 85. szám 213. október 25. Állatállomány, 213. június 1., (előzetes adatok) A tartalomból 1 Bevezető 1 Szarvasmarha-állomány

Részletesebben

Állatállomány, 2013. december 1.

Állatállomány, 2013. december 1. 214/15 Összeállította: Központi Statisztikai Hivatal www.ksh.hu VIII. évfolyam 15. szám 214. február 21. Állatállomány, 213. december 1. Tartalom Bevezető...1 Szarvasmarha-állomány...1 állomány...2 Baromfiállomány...3

Részletesebben

AGRÁRPIACI JELENTÉSEK

AGRÁRPIACI JELENTÉSEK AGRÁRPIACI JELENTÉSEK BAROMFI 2010. június 28. Baromfi 2010. 24. hét Megjelenik kéthetente Felelős szerkesztő: Dr. Stummer Ildikó Készítette: Thury Eszter thury.eszter@aki.gov.hu Kiadja: Agrárgazdasági

Részletesebben

Foglalkoztatottság és munkanélküliség, április június

Foglalkoztatottság és munkanélküliség, április június Közzététel: 2009. július 29. Sorszám: 118. Következik: 2009. július 29. Ipari termelői árak Foglalkoztatottság és munkanélküliség, 2009. április június 2009 II. negyedévében a 15 74 éves foglalkoztatottak

Részletesebben

Ipari termelői árak, 2007. augusztus

Ipari termelői árak, 2007. augusztus Közzététel: 2007. szeptember 28. Következik: 2007. október 2. Külkereskedelmi forgalom, 2007. július (részletes) Sorszám:166. Ipari termelői árak, 2007. augusztus Az ipar belföldi értékesítési árai 2007.

Részletesebben

AGRÁRPIACI JELENTÉSEK

AGRÁRPIACI JELENTÉSEK AGRÁRPIACI JELENTÉSEK BAROMFI 2010. november 29. Baromfi 2010. 46. hét Megjelenik kéthetente Felelős szerkesztő: Dr. Stummer Ildikó Készítette: Thury Eszter thury.eszter@aki.gov.hu Kiadja: Agrárgazdasági

Részletesebben

36% more maize was produced (Preliminary production data of main crops, 2014)

36% more maize was produced (Preliminary production data of main crops, 2014) Release date: 22 January 2015 Next release: 26 January 2015. Vital events, January November 2014 Number 13 36% more maize was produced (Preliminary data of main crops, 2014) In 2014 the of all major crops

Részletesebben

KÖZPONTI STATISZTIKAI HIVATAL Veszprémi Igazgatósága ÁLLATÁLLOMÁNY ALAKULÁSA A KÖZÉP-DUNÁNTÚLON

KÖZPONTI STATISZTIKAI HIVATAL Veszprémi Igazgatósága ÁLLATÁLLOMÁNY ALAKULÁSA A KÖZÉP-DUNÁNTÚLON KÖZPONTI STATISZTIKAI HIVATAL i Igazgatósága ÁLLATÁLLOMÁNY ALAKULÁSA A KÖZÉP-DUNÁNTÚLON 2005. október - 1 - Készült: a Központi Statisztikai Hivatal i Igazgatóság, Tatabányai képviseletén Igazgató: Szemes

Részletesebben

Fogyasztói árak, 2009. augusztus

Fogyasztói árak, 2009. augusztus Közzététel: 2009. szeptember 11. Sorszám: 146. Következik: 2009. szeptember 14. Mezőgazdasági árak Fogyasztói árak, 2009. augusztus 2009. augusztusban az egyhavi átlagos fogyasztóiár-csökkenés 0,3% volt.

Részletesebben

XVI. évfolyam, 2. szám, Statisztikai Jelentések MŰTRÁGYA ÉRTÉKESÍTÉS I. negyedév

XVI. évfolyam, 2. szám, Statisztikai Jelentések MŰTRÁGYA ÉRTÉKESÍTÉS I. negyedév XVI. évfolyam, 2. szám, 2015 Statisztikai Jelentések MŰTRÁGYA ÉRTÉKESÍTÉS 2015. Műtrágya értékesítés Műtrágya értékesítés XVI. évfolyam, 2. szám, 2015 Megjelenik negyedévente Osztályvezető Dr. Vágó Szabolcs

Részletesebben

A mezőgazdaság szerepe a nemzetgazdaságban, 2018

A mezőgazdaság szerepe a nemzetgazdaságban, 2018 A mezőgazdaság szerepe a nemzetgazdaságban, 2018 2 Tartalom Összefoglalás...3 1. Nemzetközi kitekintés...4 2. A mezőgazdaság és az élelmiszeripar helye a nemzetgazdaságban...6 3. A földhasználat és a növénytermesztés

Részletesebben

A nyilvántartott álláskeresők számának alakulása Tolna megyében november november

A nyilvántartott álláskeresők számának alakulása Tolna megyében november november A MUNKAERŐ-PIACI HELYZET ALAKULÁSA TOLNA MEGYÉBEN 2015. NOVEMBER 2015. november 20-án a Tolna Megyei Kormányhivatal Foglalkoztatási Főosztályának nyilvántartásában 8.743 álláskereső szerepelt, amely az

Részletesebben

Állatállomány, december 1.

Állatállomány, december 1. 213/12 Összeállította: Központi Statisztikai Hivatal www.ksh.hu VII. évfolyam 12. szám 213. február 22. Állatállomány, 212. december 1. A tartalomból 1 Bevezető 1 Szarvasmarha-állomány 2 állomány 3 Baromfiállomány

Részletesebben

Mezőgazdaság számokban

Mezőgazdaság számokban Mezőgazdaság számokban Vas megyei információk a 1 11. oldalon A mezőgazdaság teljesítménye % 18 16 14 12 1 8 A mezőgazdaság bruttó termelése (2=1%) 6 2 21 22 23 24 25 26 27 28 29 21 211 Növénytermesztés

Részletesebben

A VISONKA Takarmánykeverő és Szolgáltató Nyilvánosan Működő Részvénytársaság időközi vezetőségi beszámolója. 2015. május

A VISONKA Takarmánykeverő és Szolgáltató Nyilvánosan Működő Részvénytársaság időközi vezetőségi beszámolója. 2015. május A VISONKA Takarmánykeverő és Szolgáltató Nyilvánosan Működő Részvénytársaság időközi vezetőségi beszámolója 2015. május Alapadatok a Társaságról A Társaság cégneve: VISONKA Takarmánykeverő Szolgáltató

Részletesebben

Márciusban 2,2%-os volt az infláció (Fogyasztói árak, március)

Márciusban 2,2%-os volt az infláció (Fogyasztói árak, március) Közzététel: 2013. április 11. Következik: 2013. április 12. Ipar Sorszám: 58. Márciusban 2,2%-os volt az infláció (Fogyasztói árak, 2013. március) Márciusban a fogyasztói árak 2,2%-kal voltak magasabbak,

Részletesebben

Decemberben 0,9%-kal csökkentek a fogyasztói árak (Fogyasztói árak, 2014. december és 2014. év)

Decemberben 0,9%-kal csökkentek a fogyasztói árak (Fogyasztói árak, 2014. december és 2014. év) Közzététel: 2015. január 14. Következik: 2015. január 15. Mezőgazdasági termelői árak Sorszám: 9. Decemberben 0,9%-kal csökkentek a fogyasztói árak (Fogyasztói árak,. december és. év) Decemberben a fogyasztói

Részletesebben

Állatállomány, 2012. június 1.

Állatállomány, 2012. június 1. 212/56 Összeállította: Központi Statisztikai Hivatal www.ksh.hu VI. évfolyam 56. szám 212. augusztus 3. Állatállomány, 212. június 1. A tartalomból 1 Bevezető 1 Szarvasmarha-állomány 2 állomány 3 Baromfiállomány

Részletesebben

STATISZTIKAI TÜKÖR július 28.

STATISZTIKAI TÜKÖR július 28. VIII. évfolyam 15. szám 214. február 21. 214/78 STATISZTIKAI TÜKÖR 214. július 28. www.ksh.hu Állatállomány, 214. június 1. Tartalom Bevezető...1 Szarvasmarha-állomány...1 Sertésállomány...2 Baromfiállomány...2

Részletesebben

Az élelmiszerek termelõi és fogyasztói árának alakulása ban

Az élelmiszerek termelõi és fogyasztói árának alakulása ban 29/12 Összeállította: Központi Statisztikai Hivatal www.ksh.hu III. évfolyam 12. szám 29. augusztus 3. Az élelmiszerek termelõi és fogyasztói árának alakulása 24 28-ban A tartalomból 1 Élelmiszerek termelõi

Részletesebben

STATISZTIKAI JELENTÉSEK

STATISZTIKAI JELENTÉSEK XVII. évfolyam 1. szám 2016 STATISZTIKAI JELENTÉSEK MŰTRÁGYA-ÉRTÉKESÍTÉS MEZŐGAZDASÁGI TERMELŐKNEK I-IV. negyedév Műtrágya értékesítés Műtrágya értékesítés XVII. évfolyam 1. szám 2016 Megjelenik negyedévente

Részletesebben

KÖZPONTI STATISZTIKAI HIVATAL MISKOLCI IGAZGATÓSÁGA. Szántóföldön termelt főbb növények terméseredményei Észak-Magyarországon 2006

KÖZPONTI STATISZTIKAI HIVATAL MISKOLCI IGAZGATÓSÁGA. Szántóföldön termelt főbb növények terméseredményei Észak-Magyarországon 2006 KÖZPONTI STATISZTIKAI HIVATAL MISKOLCI IGAZGATÓSÁGA Szántóföldön termelt főbb növények terméseredményei Észak-Magyarországon 2006 Miskolc, 2007. február Igazgató: Dr. Kapros Tiborné Tájékoztatási osztályvezető:

Részletesebben

AGRÁRPIACI JELENTÉSEK

AGRÁRPIACI JELENTÉSEK AGRÁRPIACI JELENTÉSEK BAROMFI 2009. július 13. 2009. 27. hét Megjelenik kéthetente Felelıs szerkesztı: Dr. Stummer Ildikó Készítette: Thury Eszter thury.eszter@aki.gov.hu Kiadja: Agrárgazdasági Kutató

Részletesebben

JELENTÉS A BIOKONTROLL HUNGÁRIA NONPROFIT KFT ÉVI TEVÉKENYSÉGÉRŐL

JELENTÉS A BIOKONTROLL HUNGÁRIA NONPROFIT KFT ÉVI TEVÉKENYSÉGÉRŐL csak a Biokontroll Hungária Nonprofit Kft. engedélyével lehet! JELENTÉS A BIOKONTROLL HUNGÁRIA NONPROFIT KFT. 2016. ÉVI TEVÉKENYSÉGÉRŐL Írta: Dr. Roszík Péter és szerzőtársai 1. példány Budapest, 2017.

Részletesebben

STATISZTIKAI JELENTÉSEK

STATISZTIKAI JELENTÉSEK XVIII. évfolyam 3. szám 2017 STATISZTIKAI JELENTÉSEK MŰTRÁGYA-ÉRTÉKESÍTÉS MEZŐGAZDASÁGI TERMELŐKNEK Műtrágya-értékesítés Műtrágya-értékesítés XVIII. évfolyam 3. szám 2017 Megjelenik negyedévente augusztus

Részletesebben

Távközlés, internet IV. negyedév

Távközlés, internet IV. negyedév Közzététel: 2008. március 10. Sorszám: 46. Következik: 2008. március 11. Fogyasztói árak Távközlés, internet 2007. IV. negyedév 2007 végén a mobil-előfizetések száma meghaladta a 11 milliót, ismét csökkent

Részletesebben

Decemberben 0,4% volt az infláció (Fogyasztói árak, december és év)

Decemberben 0,4% volt az infláció (Fogyasztói árak, december és év) Közzététel: 2014. január 15. Következik: 2014. január 16. Építőipar Sorszám: 10. Decemberben 0,4% volt az infláció (Fogyasztói árak, 2013. december és 2013. év) Decemberben a fogyasztói árak 0,4%-kal voltak

Részletesebben

A nyilvántartott álláskeresők számának alakulása Tolna megyében január január

A nyilvántartott álláskeresők számának alakulása Tolna megyében január január A MUNKAERŐ-PIACI HELYZET ALAKULÁSA TOLNA MEGYÉBEN 2016. JANUÁR 2016. január 20-án a Tolna Megyei Kormányhivatal Foglalkoztatási Főosztályának nyilvántartásában 8.865 álláskereső szerepelt, amely az előző

Részletesebben

2015/13 STATISZTIKAI TÜKÖR

2015/13 STATISZTIKAI TÜKÖR VIII. évfolyam 15. szám 214. február 21. 215/13 STATISZTIKAI TÜKÖR 215. február 2. www.ksh.hu Állatállomány, 214. december 1. Tartalom Szarvasmarha-állomány...1 állomány...2 Baromfiállomány...2 Tyúkállomány...3

Részletesebben

A KALÁSZOS GABONÁK TERMÉSEREDMÉNYEI A NYUGAT-DUNÁNTÚLI RÉGIÓBAN

A KALÁSZOS GABONÁK TERMÉSEREDMÉNYEI A NYUGAT-DUNÁNTÚLI RÉGIÓBAN KÖZPONTI STATISZTIKAI HIVATAL GYŐRI IGAZGATÓSÁGA A KALÁSZOS GABONÁK TERMÉSEREDMÉNYEI A NYUGAT-DUNÁNTÚLI RÉGIÓBAN 2005 2300/9/2005. GYŐR 2005. november Készült a KÖZPONTI STATISZTIKAI HIVATAL GYŐRI IGAZGATÓSÁGÁN,

Részletesebben

XXIV. évfolyam, 3. szám, Statisztikai Jelentések MŰTRÁGYA ÉRTÉKESÍTÉS I. félév

XXIV. évfolyam, 3. szám, Statisztikai Jelentések MŰTRÁGYA ÉRTÉKESÍTÉS I. félév XXIV. évfolyam, 3. szám, 2013 Statisztikai Jelentések MŰTRÁGYA ÉRTÉKESÍTÉS 2013. I. Műtrágya értékesítés Műtrágya értékesítés XXIV. évfolyam, 3. szám, 2013 Megjelenik ente Osztályvezető Dr. Vágó Szabolcs

Részletesebben

Mezőgazdasági termelői árak és hatásuk az élelmiszerek fogyasztói árára

Mezőgazdasági termelői árak és hatásuk az élelmiszerek fogyasztói árára 211/31 Összeállította: Központi Statisztikai Hivatal www.ksh.hu V. évfolyam 31. szám 211. május 23. Mezőgazdasági termelői árak és hatásuk az élelmiszerek fogyasztói árára A tartalomból 1 Bevezetés 1 Élelmiszerek

Részletesebben

Novemberben 0,7%-kal csökkentek a fogyasztói árak (Fogyasztói árak, 2014. november)

Novemberben 0,7%-kal csökkentek a fogyasztói árak (Fogyasztói árak, 2014. november) Közzététel:. december 11. Következik:. december 12. Mezőgazdasági termelői árak Sorszám: 161. Novemberben 0,7%-kal csökkentek a fogyasztói árak (Fogyasztói árak,. november) Novemberben a fogyasztói árak

Részletesebben

XXIV. évfolyam, 2. szám, Statisztikai Jelentések MŰTRÁGYA ÉRTÉKESÍTÉS I. negyedév

XXIV. évfolyam, 2. szám, Statisztikai Jelentések MŰTRÁGYA ÉRTÉKESÍTÉS I. negyedév XXIV. évfolyam, 2. szám, 2013 Statisztikai Jelentések MŰTRÁGYA ÉRTÉKESÍTÉS 2013. I. Műtrágya értékesítés Műtrágya értékesítés XXIV. évfolyam, 2. szám, 2013 Megjelenik ente Osztályvezető Dr. Vágó Szabolcs

Részletesebben

SAJTÓKÖZLEMÉNY. A rezidensek által kibocsátott értékpapír-állományok alakulásáról és tulajdonosi megoszlásáról május

SAJTÓKÖZLEMÉNY. A rezidensek által kibocsátott értékpapír-állományok alakulásáról és tulajdonosi megoszlásáról május SAJTÓKÖZLEMÉNY A rezidensek által kibocsátott értékpapír-ok alakulásáról és tulajdonosi megoszlásáról 2016. május Budapest, 2016. július 11. Az értékpapír-statisztika adatai alapján a rezidensek által

Részletesebben

A nyilvántartott álláskeresők számának alakulása Tolna megyében május május. aug. szept. júni. máj. ápr. nov. dec.

A nyilvántartott álláskeresők számának alakulása Tolna megyében május május. aug. szept. júni. máj. ápr. nov. dec. A MUNKAERŐ-PIACI HELYZET ALAKULÁSA TOLNA MEGYÉBEN 2017. MÁJUS Nyilvántartott álláskeresők száma és aránya 2017. május 20-án a Tolna Megyei Kormányhivatal Társadalombiztosítási és Foglalkoztatási Főosztályának

Részletesebben

A nyilvántartott álláskeresők számának alakulása Tolna megyében október október

A nyilvántartott álláskeresők számának alakulása Tolna megyében október október A MUNKAERŐ-PIACI HELYZET ALAKULÁSA TOLNA MEGYÉBEN 2015. OKTÓBER 2015. október 20-án a Tolna Megyei Kormányhivatal Foglalkoztatási Főosztályának nyilvántartásában 8.727 álláskereső szerepelt, amely az előző

Részletesebben

AGRÁRPIACI JELENTÉSEK

AGRÁRPIACI JELENTÉSEK AGRÁRPIACI JELENTÉSEK BAROMFI 2010. február 8. Baromfi 2010. 4. hét Megjelenik kéthetente Felelıs szerkesztı: Dr. Stummer Ildikó Készítette: Thury Eszter thury.eszter@aki.gov.hu Kiadja: Agrárgazdasági

Részletesebben

Elmozdult a mélypontról a lakásépítés Lakásépítések, építési engedélyek, 2014. I. negyedév

Elmozdult a mélypontról a lakásépítés Lakásépítések, építési engedélyek, 2014. I. negyedév Közzététel: 2014. május 5. Következik: 2014. május 6. Kiskereskedelem, 2014. március (első becslés) Sorszám: 59. Elmozdult a mélypontról a lakásépítés Lakásépítések, építési engedélyek, 2014. I. negyedév

Részletesebben

SAJTÓKÖZLEMÉNY. A rezidensek által kibocsátott értékpapír-állományok alakulásáról és tulajdonosi megoszlásáról június

SAJTÓKÖZLEMÉNY. A rezidensek által kibocsátott értékpapír-állományok alakulásáról és tulajdonosi megoszlásáról június SAJTÓKÖZLEMÉNY A rezidensek által kibocsátott értékpapír-ok alakulásáról és tulajdonosi megoszlásáról 2018. június Budapest, 2018. augusztus 10. Az értékpapír-statisztika adatai alapján a rezidensek által

Részletesebben

AGRÁRPIACI JELENTÉSEK

AGRÁRPIACI JELENTÉSEK AGRÁRPIACI JELENTÉSEK BAROMFI 2009. június 29. Baromfi 2009. 25. hét Megjelenik kéthetente Felelıs szerkesztı: Dr. Stummer Ildikó Készítette: Thury Eszter thury.eszter@aki.gov.hu Kiadja: Agrárgazdasági

Részletesebben

KÖZPONTI STATISZTIKAI HIVATAL, 2006 HUNGARIAN CENTRAL STATISTICAL OFFICE, 2006

KÖZPONTI STATISZTIKAI HIVATAL, 2006 HUNGARIAN CENTRAL STATISTICAL OFFICE, 2006 KÖZPONTI STATISZTIKAI HIVATAL, 2006 HUNGARIAN CENTRAL STATISTICAL OFFICE, 2006 ISBN-10: 963-235-047-2 ISBN-13: 978-963-235-047-9 Készült a Mezőgazdasági és környezetstatisztikai főosztályon Compiled by

Részletesebben

2014/58 STATISZTIKAI TÜKÖR

2014/58 STATISZTIKAI TÜKÖR 214/58 STATISZTIKAI TÜKÖR 214. június 3. Élelmiszermérlegek, 212 Tartalom Bevezető...1 Mérsékelten nőtt a hús- és a tej-, csökkent a tojás fogyasztása...2 Mérséklődő zsiradékfogyasztás...3 Stagnáló liszt-

Részletesebben

XIV. évfolyam, 1. szám, Statisztikai Jelentések NÖVÉNYVÉDŐ SZEREK ÉRTÉKESÍTÉSE év

XIV. évfolyam, 1. szám, Statisztikai Jelentések NÖVÉNYVÉDŐ SZEREK ÉRTÉKESÍTÉSE év XIV. évfolyam, 1. szám, 2014 Statisztikai Jelentések NÖVÉNYVÉDŐ SZEREK ÉRTÉKESÍTÉSE 2013. év Növényvédő szerek értékesítése Növényvédő szerek értékesítése XIV. évfolyam, 1. szám, 2014 Megjelenik évente

Részletesebben

Segédlet a csekély összegű támogatásokhoz kapcsolódó szabad támogatási keret kiszámításához

Segédlet a csekély összegű támogatásokhoz kapcsolódó szabad támogatási keret kiszámításához Segédlet a támogatásokhoz kapcsolódó szabad támogatási keret kiszámításához I. A támogatást igénylő egyéni szabad keretének kiszámítása I./1 Amennyiben a támogatást igénylő által alkalmazott üzleti év

Részletesebben

STATISZTIKAI TÜKÖR július 31.

STATISZTIKAI TÜKÖR július 31. VIII. évfolyam 15. szám 214. február 21. 215/56 STATISZTIKAI TÜKÖR 215. július 31. www.ksh.hu Állatállomány, 215. június 1. Tartalom Bevezető...1 Szarvasmarha-állomány...1 Sertésállomány...2 Baromfiállomány...2

Részletesebben

A vállalkozói, lakossági és bankközi forintkamatok alakulása a áprilisi adatok alapján

A vállalkozói, lakossági és bankközi forintkamatok alakulása a áprilisi adatok alapján A vállalkozói, lakossági és bankközi forintkamatok alakulása a 2001. áprilisi adatok alapján A vállalkozói és a lakossági szektor által áprilisban felvett hitelek átlagos kamatlába az előző hónap szintjéhez

Részletesebben

Munkaügyi Központja. A nyilvántartott álláskeresők számának alakulása Tolna megyében január január. márc. ápr. júni. júli.

Munkaügyi Központja. A nyilvántartott álláskeresők számának alakulása Tolna megyében január január. márc. ápr. júni. júli. 1 Munkaügyi Központja A MUNKAERŐ-PIACI HELYZET ALAKULÁSA TOLNA MEGYÉBEN - 215. JANUÁR 215. január 2-án a Tolna Megyei Kormányhivatal Munkaügyi Központjának nyilvántartásában 9.465 álláskereső szerepelt,

Részletesebben

Munkaügyi Központja. A nyilvántartott álláskeresők számának alakulása Tolna megyében november november

Munkaügyi Központja. A nyilvántartott álláskeresők számának alakulása Tolna megyében november november Munkaügyi Központja A MUNKAERŐ-PIACI HELYZET ALAKULÁSA TOLNA MEGYÉBEN - 2011. NOVEMBER 2011. november 20-án a Tolna megyei munkaügyi kirendeltségek nyilvántartásában 12 842 álláskereső szerepelt, amely

Részletesebben

SAJTÓKÖZLEMÉNY. A rezidensek által kibocsátott értékpapír-állományok alakulásáról és tulajdonosi megoszlásáról január

SAJTÓKÖZLEMÉNY. A rezidensek által kibocsátott értékpapír-állományok alakulásáról és tulajdonosi megoszlásáról január SAJTÓKÖZLEMÉNY A rezidensek által kibocsátott értékpapír-ok alakulásáról és tulajdonosi megoszlásáról 2019. január Budapest, 2019. március 07. Az értékpapír-statisztika adatai alapján a rezidensek által

Részletesebben

STATISZTIKAI TÜKÖR 2015. július 10.

STATISZTIKAI TÜKÖR 2015. július 10. STATISZTIKAI TÜKÖR 215. július 1. Élelmiszermérlegek és tápanyagfogyasztás, 213 215/41 Tartalom Bevezető...1 Mérséklődött az állati eredetű termékek fogyasztása...2 Mérséklődő zsiradékfogyasztás...3 Több

Részletesebben

AGRÁRPIACI JELENTÉSEK

AGRÁRPIACI JELENTÉSEK AGRÁRPIACI JELENTÉSEK BAROMFI 2009. december 14. Baromfi 2009. 49. hét Megjelenik kéthetente Felelıs szerkesztı: Dr. Stummer Ildikó Készítette: Thury Eszter thury.eszter@aki.gov.hu Kiadja: Agrárgazdasági

Részletesebben

SAJTÓKÖZLEMÉNY. A rezidensek által kibocsátott értékpapír-állományok alakulásáról és tulajdonosi megoszlásáról november

SAJTÓKÖZLEMÉNY. A rezidensek által kibocsátott értékpapír-állományok alakulásáról és tulajdonosi megoszlásáról november SAJTÓKÖZLEMÉNY A rezidensek által kibocsátott értékpapír-ok alakulásáról és tulajdonosi megoszlásáról 2018. november Budapest, 2019. január 07. Az értékpapír-statisztika adatai alapján a rezidensek által

Részletesebben