A DR. FEJÉRPATAKY LÁSZLÓ ÁLTALÁNOS ISKOLA HÁZIRENDJE

Hasonló dokumentumok
HÁZIREND. Táltos Tehetséggondozó Általános Iskola, Gimnázium, Szakképző Iskola, Óvoda és Alapfokú Művészeti Iskola 1 / 25

MIISKOLÁNK PILISSZENTIVÁN. Házirend. amely a Miiskolánk Pilisszentiván Általános Iskola tanulói jogviszonyra vonatkozó rendelkezéseit tartalmazza.

A MÓRA FERENC ÁLTALÁNOS ISKOLA HÁZIRENDJE

BUDAPEST XXI. KERÜLETI MÓRA FERENC ÁLTALÁNOS ISKOLA HÁZIREND

H Á Z I R E N D 2013.

A Lippói Gárdonyi Géza Általános Iskola panaszkezelési szabályzata

APÁCZAI CSERE JÁNOS ÁLTALÁNOS ISKOLA HÁZIRENDJE 2013.

Platthy József ÁLTALÁNOS MŰVELŐDÉSI KÖZPONT KARANCSKESZI HÁZIREND

A HUNYADI MÁTYÁS ÁLTALÁNOS ISKOLA HÁZIRENDJE HATÁLYOS:2009. JÚLIUS ELSEJÉTŐL

A Kormányhivatalok közneveléssel kapcsolatos feladatai A tanévben Kecskemét

Házirend. Innovációs Szakképző, Továbbképző Iskola Központ és Gimnázium ISZTI

A házirend előírásai nyilvánosak, azt minden érintettnek (tanulónak, szülőnek, valamint az iskola alkalmazottainak) meg kell ismernie.

Tartalomjegyzék 1. A házirend célja, feladata 2. oldal 2. Tanulói kötelességek és jogok 4. oldal 3. A tanulók közösségei 6. oldal 4.

Biharkeresztesi Bocskai István Általános Iskola Biharkeresztes, Hősök tere 15. Tel.: (54) ; Tel/fax: (54)

HÁZIREND. Óbudai Nagy László Általános Iskola Budapest, Zápor utca 90. (székhely) 1035 Budapest, Váradi utca 15/b.

Iktatószám: 158/2013. AZ EGRESSY BÉNI ZENEISKOLA ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA HÁZIRENDJE. Tartalom

HÁZIREND TARTALOMJEGYZÉK

PETŐFISZÁLLÁSI PETŐFI SÁNDOR ÁLTALÁNOS ISKOLA HÁZIREND. Készült: augusztus

Az érték bennünk van Czeizel Endre. Ikt. sz.: 944/2014/H IVÁNCSA, FŐ U. 61. Balhegy Gabriella Katalin. intézményvezető

HÁZIREND. Ságújfalui Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola

Szervezeti és Működési Szabályzata

Intézmény neve: Tátra Téri Általános Iskola. Szabályzat típusa: Általános iskolai házirend. Intézmény székhelye, címe: Budapest 1204 Tátra tér 1.

HÁZIREND. A gyermek óvodában tartózkodásának maximális ideje: heti 50 óra (a közoktatási törvény 24. (4) pontjának értelmében)

LUCFALVI ÁLTALÁNOS ISKOLA. H á z i r e n d 2013/2014.

AZ ARANY JÁNOS REFORMÁTUS ÁLTALÁNOS ISKOLA ÉS ÓVODA. (2750 Nagykőrös, Hősök tere 8.) OM: HÁZIREND

Közzétételi lista. 2016/17-es tanév. 1. A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztáshoz

HÁZIREND. Brassai Sámuel Gimnáziuma és Műszaki Szakgimnáziuma. Fenntartó: Nemzetgazdasági Minisztérium

A KARÁCSONY SÁNDOR RÓZSATÉRI REFORMÁTUS ÁLTALÁNOS ISKOLA ÉS ÓVODA

Házirend. Pedagógiai Program

HÁZIREND Szentgotthárd és Térsége Általános Iskola, Gimnázium és Alapfokú Művészeti Iskola

Hétfőtől csütörtökig A és B héten órától óráig. Pénteken A és B héten órától óráig.

SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT. Szent András Katolikus Általános Iskola

Intézmény neve, címe: Szervezeti és működési szabályzat

BKF Két Tanítási Nyelvű Szakközépiskola. Szervezeti és Működési Szabályzata

Kedves Lakóink, Tisztelt Hozzátartozók!

OM azonosító: (2509 Esztergom-kertváros, Wesselényi M. u ) HÁZIRENDJE

HÁZIREND BRASSAI 2016

21.SZÁMÚ ÁLTALÁNOS ISKOLA DIÁKÖNKORMÁNYZAT SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA

A KARÁCSONY SÁNDOR RÓZSATÉRI REFORMÁTUS ÁLTALÁNOS ISKOLA ÉS ÓVODA

Komárom-Esztergom Megyei Integrált Szociális Intézmény. Glatz Gyula Idősek Klubja HÁZIREND

MÓDSZERTANI JAVASLAT ÉS SEGÉDANYAG SZABÁLYOZÓ DOKUMENTUM FELÜLVIZSGÁLATÁSOZ

Szabóné Tóth Erika. Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Pedagógiai Intézet Pedagógiai Szakmai és Szakszolgálat 1

14. Az osztályozó vizsga tantárgyankénti, évfolyamonkénti követelményei, a tanulmányok alatti vizsgák tervezett ideje:

Tehetség Alapfokú Művészeti Iskola Házirend

Dusnok Fajsz Általános Iskola. Házirend. Gorbay-Nagy Tihamér Intézményvezető. Dusnok, szeptember

A HUNYADI MÁTYÁS ÁLTALÁNOS ISKOLA SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA HATÁLYOS: JÚLIUS ELSEJÉTŐL KÉSZÍTETTE: NÉMETH TAMÁSNÉ IGAZGATÓ

Tanulmányok alatti vizsgák

A VÁROSKÖZPONTI ÓVODA, ÁLTALÁNOS ISKOLA ÉS ALAPFOKÚ MŰVÉSZETOKTATÁSI INTÉZMÉNY HÁZIRENDJE

Gyakornoki Szabályzat

HÁZIREND. Budapest II. Kerületi Szabó Lőrinc Kéttannyelvű Általános Iskola és Gimnázium

2013. HÁZIREND. Kossuth Lajos Általános Iskola 2086 Tinnye Szabadság tér 3. Tel: , Fax: Mail:

TRIOLA ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA

A Makói Oktatási Központ, Szakképző Iskola és Kollégium Szervezeti és Működési Szabályzata

VIOLIN ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA HÁZIREND

Közgazdasági Szakgimnáziuma

Szent András Katolikus Általános Iskola. és Óvoda. Iskolai Házirend

GYAKORNOKI SZABÁLYZAT

GUBODY FERENC SZAKKÉPZŐ ISKOLA. (2700 Cegléd, Alkotmány u. 7-9.) OM azonosító: HÁZIREND

Baksai Általános Iskola házirendje

GESZTENYEFASORI ÁLTALÁNOS ISKOLA ÉS ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA LAJOSKOMÁROM

SÁRKERESZTÚRI NAPRAFORGÓ ÓVODA Általános közzétételi listája

A tanulmányok alatti vizsgák szabályai. A tanulmányok alatti vizsgák típusai

Szügyi Dániel Református Általános Iskola Házirendje

RÉVFÜLÖPI ÁLTALÁNOS ISKOLA SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA

Budapest Főváros X. Kőbányai Önkormányzat Kékvirág Óvoda Házirendje. Kőbányai Önkormányzat Kékvirág Óvoda

Út a munkához program. Kőnig Éva Hajdúszoboszló június 9-11.

Általános Szerződéses Feltételek

Biatorbágyi Korai Fejlesztő Központ HÁZIREND

Az iskola fegyelmi szabályzata

Ferencvárosi Szociális és Gyermekjóléti Intézmények Igazgatósága Napsugár Idősek Klubja 1095 Budapest, Mester u

Békéscsabai Szent László Utcai Általános Iskola

TÁMOP B-14/1. Hazai és nemzetközi testvériskolai kapcsolatok kialakítása

A Mátészalkai Szakképző Iskola és Kollégium HÁZIRENDJE I. ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK

ECSEGFALVI ÓVODA SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT

Belvárosi Általános Iskolai Tagintézmény

12. Vizsgaszabályzat (osztályozóvizsga, különbözeti vizsga, javítóvizsga)

Békéscsabai Szent László Utcai Általános Iskola HÁZIREND 2013.

Szombathelyi Műszaki SZC Puskás Tivadar Fém- és Villamosipari Szakgimnáziuma,Szakközépiskolája és Kollégiuma. Tisztelt Szülő/Gondviselő!

Hódmezővásárhelyi Pedagógiai Szakszolgálat Levélcím: 6800 Hódmezővásárhely, Szék utca 3. Tel/Fax: 62/ H Á Z I R E N D

Az Érdi Batthyány Sportiskolai Általános Iskola tanév

KVGY Kft tanműhelyének házirendje

A Szilágyi Erzsébet Keresztény Általános és Alapfokú Művészeti Iskola Szervezeti és Működési Szabályzata

Soproni Német Nemzetiségi Általános Iskola Deutsche Nationalitätenschule Ödenburg

ALAPSZABÁLY. Általános Rendelkezések

Lévay József Református Gimnázium és Diákotthon - Házirend LÉVAY JÓZSEF REFORMÁTUS GIMNÁZIUM ÉS DIÁKOTTHON H Á Z I R E N D

A ZALAEGERSZEGI ÖVEGES JÓZSEF ÁLTALÁNOS ISKOLA ISKOLAI HÁZIRENDJE

Iskolai magatartási szabályok 2015.

ÁLTALÁNOS SZERZŐDÉSI FELTÉTELEK

ÁKR tájékoztató kérelemre indult eljárások esetén Budapest Főváros Kormányhivatala

Az Érdi Batthyány Sportiskolai Általános Iskola tanév

INTEGRÁCIÓS PROGRAMJA

A Budapesti Zsidó Hitközség Benjámin Óvodájába járó gyermekek Házirendje. A házirend elfogadásának és módosításának szabályai

I.TANULÓI MUNKAREND 1, A HÁZIREND CÉLJA ÉS TARTALMA

SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT

A TÁPSZENTMIKLÓSI CSOKONAI VITÉZ MIHÁLY ÁLTALÁNOS ISKOLA DIÁKÖNKORMÁNYZATÁNAK MŰKÖDÉSI RENDJE (MÓDOSÍTOTT VÁLTOZAT)

MILKY WAY ÁLTALÁNOS ISKOLA HÁZIREND

11/1994. (VI. 8.) MKM rendelet a nevelési-oktatási intézmények működéséről (R.)

Csepel-sziget Általános és Szakképző Iskola, Speciális Szakiskola. Házirend

A KŐRÖSI CSOMA SÁNDOR ÁLTALÁNOS ISKOLA ÉS ALAPFOKÚ MŰVÉSZETOKTATÁSI INTÉZMÉNY

SZERVEZETT KÉPZÉSEINK

Átírás:

Az érték bennünk van Czeizel Endre Ikt. sz.:2088 /2016 A DR. FEJÉRPATAKY LÁSZLÓ ÁLTALÁNOS ISKOLA 2454 IVÁNCSA, FŐ U. 61 HÁZIRENDJE 2016

TARTALOM 1. Bevezetés... 4 A házirend célja... 4 A házirend időbeli és térbeli hatálya... 4 2. A működés rendje... 4 Az intézmény munkarendje... 4 Tanítási rend... 5 Az egyéb fglalkzásk rendje... 6 A tantermek használatának szabályai... 6 A szülők tájékztatásának rendje... 7 3. A tanulókkal összefüggő szabályk... 7 Az iskla biztnságs működése érdekében meghatárztt szabályk... 8 Védő-óvó intézkedések... 8 Pedagógiai prgramhz kapcslódó isklán kívüli rendezvények... 10 A tankönyvellátás isklán belüli szabályai... 10 Tantárgy, szakkör, sprtágválasztás rendje... 11 A tanuló távlmaradásának, mulasztásának, késésének igazlására vnatkzó előírásk... 11 Tanulmányk alatti vizsgák rendje... 12 Osztályzó vizsga... 12 Pótvizsga... 13 Javító vizsga... 13 4. A tanulók jutalmazásának elvei és frmái, a fegyelmező intézkedések frmái és alkalmazásának elvei... 14 A tanulók jutalmazásának elvei és frmái... 14 Tanulói elmarasztalásk, büntetések... 15 Egyéb rendelkezések... 17 5. A tanulók jgai és kötelességei... 17 A tanulói jgviszny... 18 A tanuló jgai... 18 2

A tanuló kötelességei... 19 Elvárásk... 21 4. A házirend felülvizsgálata, módsítása... 21 Legitimációs záradék... 22 Mellékletek... 22 1. sz. melléklet... 22 Isklai védő, óvó előírásk... 23 1.1. Védő, óvó előírásk, amelyeket a tanulók egészsége, testi épsége védelmében az isklában való tartózkdás srán meg kell tartani... 23 1.2. A gyermek- és ifjúságvédelmi feladatt ellátó személy és elérhetőségének meghatárzása, közzététele... 24 1.3. Baleset-megelőzési előírásk, baleset esetén teendő intézkedések... 24 2. sz. melléklet... 25 Az iskláhz tartzó létesítmények, helyiségek és eszközök használati rendje... 25 1. a tanulószbai fglalkzásk rendje... 25 2. A tehetséggndzó és a felzárkóztató fglalkzásk rendje... 26 3. A számítógéptermek használati rendje... 26 4. A trnaterem és az öltözők rendje... 26 5. Az ebédlő használatának rendje... 27 6. Az isklai könyvtár használata... 27 A tartós tankönyv használatának szabályai... 28 Az isklai könyvtár kölcsönzési és nyitvatartási rendje... 28 3. sz. melléklet... 29 Az intézményben működő egyeztető fórumk nyilatkzatai... 29 A diákönkrmányzat nyilatkzata... 29 Az intézményi tanács nyilatkzata... 30 A nevelőtestület nyilatkzata... 30 4. sz. melléklet... 31 Osztályzó vizsga követelményei... 31 Függelék... 32 A házirend szabályainak alapjai... 32 A házirend jgi háttere:... 32 3

Légy büszke iskládra, és úgy élj, hgy isklád, szüleid is büszkék lehessenek rád! 1. BEVEZETÉS A HÁZIREND CÉLJA A házirend az iskla önálló belső jgfrrása. A pedagógiai prgrammal és a szervezeti és működési szabályzattal, valamint a fenntartó döntéseivel együtt meghatárzza az intézmény belső működését. Az iskla házirendje állapítja meg a jgszabálykban meghatárztt tanulói jgk gyakrlásának és a tanulmányi kötelezettségek teljesítésén kívül a kötelezettségek végrehajtásának módját, tvábbá az iskla által elvárt viselkedés szabályait. A HÁZIREND IDŐBELI ÉS TÉRBELI HATÁLYA A házirend betartása kötelező minden, az isklával jgvisznyban álló tanulóra, pedagógusra és alkalmazttra. Előírásai értelemszerűen alkalmazandók a szülőkre (gndviselőkre), akik a tanulók törvényes képviselőiként gyakrlnak jgkat, illetve teljesítenek kötelezettségeket, és az isklát felkereső, az isklával jgvisznyban nem állókra is Előírásai azkra az isklai és isklán kívüli, tanítási időben, illetve tanítási időn kívül szervezett prgramkra is vnatkznak, amelyeket a pedagógiai prgram alapján az iskla szervez, és amelyeken az iskla ellátja a tanulók felügyeletét. 2. A MŰKÖDÉS RENDJE AZ INTÉZMÉNY MUNKARENDJE Az iskla nyitvatartási ideje: 07-17 óráig. Az isklában szülői kérésre ügyeletet biztsítunk, amennyiben munkahelyi igazlással alátámasztva indklja a gyermek isklában tartózkdásának kérését 7.30 előtt, és/vagy 16 óra után. Ez idő alatt a tanulók az erre kijelölt helyen: a flysón, az udvarn; délután a tantermekben tartózkdhatnak az ügyeletet vezető nevelővel. Az iskla épületében és a hzzá tartzó területeken felügyelet nélkül tanuló nem tartózkdhat. A tanuló tanítási idő alatt az iskla épületét nem hagyhatja el, rendkívüli esetben az iskla elhagyása csak a szülő személyes vagy írásbeli kérésére, az sztályfőnök íráss engedélyével lehetséges. A kilépőt a tanulónak távzáskr le kell adnia az iskla bejáratánál a prtaszlgálatnak. 4

TANÍTÁSI REND A tanulóknak a tanítás kezdete előtt legalább 15 perccel az isklában kell lenniük. A diákknak reggeli ügyelet 7.30-tól 7:45-ig az udvarn/földszinti flysón van, tanári felügyelettel. A rendkívüli ügyeletet a gyerekek szülei indklt esetben vehetik igénybe az iskla nyitva tartása idején, a szülő előzetes írásbeli kérése alapján, munkáltatói igazlással.(6.30-7.30; 16.00-17.00) Az isklába érkezés ideje 7.45. A 7.45 után érkező tanuló késik, ezzel megsérti a házirend előírását. A későn érkező tanulónak nem marad elég ideje átöltözni, elfglalni a helyét, stb. Az isklatthns sztályk szülei hétfőn 7.45-8.00; pénteken 15.55-16.00 között kísérhetik be gyermekeiket az sztályterem ajtajáig, segítve a heti felszerelés be-és hazavitelét. A felső tagzatsk 16 óráig tanórán kívüli szervezett fglalkzáskn vesznek részt. A tanulás-segítő fglalkzásk alól a szülő kérése alapján az igazgató határzatban adhat felmentést. A kérés elutasításának indka lehet a tanuló érdekeinek pedagógiai védelme (képességek alatti teljesítés, elégtelen tthni tanulási környezet) a határzat ellen a szülő fellebbezhet a fenntartóhz. Csengetési rend: Óra Becsengetés Kicsengetés 1. 8.00 8.45 2. 9.00 9.45 3. 10.00 10.45 4. 11.00 11.45 5. 12.00 12.45 6. 13.00 13.45 7. 14.00 14.45 8. 15.00 15.45 Az ügyeletre megérkező diák köteles jelentkezni az ügyeletes nevelőnél. A délutáni ügyelet 16 óráig tart. Reggel 7 45 -kr minden diák benti cipőt vesz, és annál a teremnél gyülekezik, ahl első órája kezdődik. A diákk az 2. szünetben kulturáltan fgyasszák el tízóraijukat abban a teremben, ahl a következő órájuk lesz. 5

Az ebéd elfgyasztása a felsősöknek 13.45-től kezdődik, az alsó tagzat a besztás szerint étkezik csprtsan. Tanítási időben a diák szülőjével történt egyeztetés alapján csak sztályfőnökének, tanárának vagy az igazgatójának íráss engedélyével hagyhatja el az isklát. A 3. szünetet minden diák levegőzéssel tölti az iskla udvarán tanári felügyelettel. A többi szünetet a flysókn vagy az sztálytermekben tölti tanári felügyelettel. A tanórán kívüli fglalkzásk időpntja: 7-7.45 illetve 14.00-17.00 óráig. Tanítás után a tanuló csak szervezett fglalkzás keretében maradhat az isklában tanári felügyelet mellett. AZ EGYÉB FOGLALKOZÁSOK RENDJE Az egyéb fglalkzáskn való tanulói részvétel a szakszlgálatk szakvéleményében és szakértői véleményében előírt fejlesztő fglalkzásk kivételével önkéntes. Az egyéb fglalkzáskra a tanulónak az adtt tanév elején kell jelentkeznie, és a jelentkezés egy tanévre szól. Az egyéb fglalkzásk között minimum 10 perc szünetet kell tartani. Az a tanuló, aki a szakszlgálatk szakvéleményében vagy szakértői véleményében fglaltak szerint fejlesztő fglalkzásn való részvételre kötelezett, e fglalkzáskról történő távlmaradását igazlnia kell. A mulasztás a kötelező tanórai fglalkzáskkal esik azns megítélés alá. A könyvtár szlgáltatásait csak az isklai könyvtárba beiratkztt tanulók vehetik igénybe. A beiratkzás minden tanév elején egyénileg történik, és egy tanévre szól. A könyvtár használati rendjét a szervezeti és működési szabályzat tartalmazza. Az isklában tanítási idő után az intézményvezetővel való egyeztetést követően, beleegyezésével isklai rendezvényeket, prgramkat lehet szervezni. A rendezvények előkészítése srán frgatókönyvet kell készíteni, mely a prgramn kívül tartalmazza a rendezvény befejezésének időpntját és felügyelő pedagógusk, felnőttek neveit, a prgram felelősét. Az egyes egyéb fglalkzásk előkészítésében, lebnylításában, lezárásában a rendezvény megszervezéséért felelős tanulóközösség tagjainak közre kell működniük. A helyszín berendezésében, majd helyreállításában pedagógus felügyeletével a rendezvényt szervező tanulók tevékenyen részt vesznek. Az egyéb fglalkzásk napközi, tanulószba, tehetséggndzó és felzárkóztató stb. fglalkzásk rendjét a 2. sz. melléklet tartalmazza. A TANTERMEK HASZNÁLATÁNAK SZABÁLYAI 6

Minden tanuló köteles a villams energiával, az ivóvízzel takarékskdni, az intézmény berendezéseire, használati tárgyaira vigyázni, azk épségének megőrzésére társait is figyelmeztetni. Az iskla épületében, a trnaterem öltözőiben tils balesetveszélyesen közlekedni, labdázni, saját és másk testi épségét veszélyeztető tevékenységet flytatni. Becsengetés után a tanulók fegyelmezetten várják a pedagógust az sztálytermekben, illetve az órarend szerint kijelölt szaktantermek előtt. A szaktantermekbe csak a szaktanár engedélyével lehet belépni. A tanteremben tarttt utlsó tanítási óra után a pedagógus felügyeletével a tanulók a székeket a padkra felteszik, a szemetet a padkból kiszedik. A pedagógus feladata figyelni arra, hgy a tantermet a tanulók rendben hagyják el. A helyiségekből való távzáskr gndskdni kell az ablakk bezárásáról és a villanyltásról, gépek, berendezések kikapcslásáról. Az iskla ktatási helyiségeit az órák közötti szünetekben és a tanítás befejezését követő időszakban zárva kell tartani. Az évközi tanítási szünetekben és a nyári szünet ideje alatt a diákk csak az ügyeleti napkn tartózkdhatnak az iskla épületében. Ettől eltérni csak az intézményvezető előzetes engedélyével lehet. Az iskla felszereléseit, eszközeit az isklából kivinni tils. Kivételes esetben kivihetők, de csak az igazgató íráss engedélyével, amelynek egy példánya szállító jegyként a kölcsönvevőnél marad, egy példányát pedig a prtán, illetve az intézményvezető-helyettesnél kell leadni. Az iskla területén idegen személy- és vagynvédelmi kk miatt csak engedéllyel tartózkdhat. Az iskláhz, kapcslódó területek használatának rendjét a 3. számú melléklet tartalmazza. A SZÜLŐK TÁJÉKOZTATÁSÁNAK RENDJE A tájékztatás hagymánys frmáit és a mdern kmmunikációs csatrnákat is alkalmazza az iskla, hgy a szülőkkel kapcslatt tartsn. A hirdetmény, tájékztató füzet, szülői értekezletek és fgóórák lehetőségei mellett közleményeket az iskla hnlapján, zárt n-line közösségi ldalakn is megjelenítünk. Az sztályközösséggel kapcslats infrmációkat az sztályfőnök, a szaktárgyakkal kapcslats tájékztatást a szaktanárktól kapják a szülők. A szaktanár feladata az érdemjegyek beírása a tájékztató füzetbe (ellenőrzőbe), melyet az sztályfőnök havnta egyeztet a naplóval. A szülő a tájékztató füzetet (ellenőrzőt) hetente megtekinti, az értékeléseket kézjegyével ellátja. 3. A TANULÓKKAL ÖSSZEFÜGGŐ SZABÁLYOK 7

AZ ISKOLA BIZTONSÁGOS MŰKÖDÉSE ÉRDEKÉBEN MEGHATÁROZOTT SZABÁLYOK Az iskla nem vállal kártérítési felelősséget a tanulónak a tanulói jgvisznyból fakadó kötelezettségeinek teljesítéséhez, illetve jgai gyakrlásáhz nem szükséges vagyntárgyaiban bekövetkezett értékveszteségekért, kivéve ha azt a tanuló az isklába érkezéskr az sztályfőnökének vagy az intézményvezető által kijelölt pedagógusnak megőrzésre leadja. Tils az iskla területére, annak rendezvényeire minden lyan eszköz behzatala, melyet magasabb jgszabály is tilt. (Az isklába tils behzni minden lyan eszközt, amely a tanóra és a fglalkzásk rendjének jelentős megzavarására, személyhez fűződő jg megsértésére kifejezetten és célzttan alkalmas, a többi tanulót tankötelmének teljesítésében akadályzza vagy ártalmas az egészségre és a testi épségre 1 ). Ha a tanuló tanulmányi kötelezettségeinek teljesítésével összefüggésben a nevelési-ktatási intézménynek jgellenesen kárt kz, a Ptk. szabályai irányadók, azaz szülei állnak helyt. A kártérítés mértéke nem haladhatja meg a) gndatlan kárkzás esetén a kötelező legkisebb munkabér (minimálbér) - a kárkzás napján érvényes rendelkezések szerint megállapíttt - egyhavi összegének ötven százalékát, b) szándéks kárkzás esetén az kztt kár, legfeljebb aznban a kötelező legkisebb munkabér - a kárkzás napján érvényes rendelkezések szerint megállapíttt - öthavi összegét. VÉDŐ-ÓVÓ INTÉZKEDÉSEK Azkat a védő, óvó előíráskat, amelyeket a szervezeti működési szabályzat előírásainak megfelelően, összhangban az egészséges életmódra vnatzó támgató intézményi munkarenddel a tanulóknak az isklában való tartózkdás srán meg kell tartaniuk, a házirend 1. sz. melléklete tartalmazza. Az óvó, védő előíráskat az iskla pedagógiai prgramjában fglalt teljes körű egészségfejlesztési prgramban szereplő tartalmi követelményekkel összhangban kell értelmezni és alkalmazni. Az iskla minden dlgzója és tanulója felelős: a tűz- és balesetvédelmi, valamint munkavédelmi szabályk betartásáért, a közösségi tulajdn védelméért, állaptának megőrzéséért, az iskla rendjének, tisztaságának megőrzéséért, az energiafelhasználással való takarékskdásért, a tűz- és balesetvédelmi, valamint munkavédelmi szabályk betartásáért. 1 Pl.: bármilyen fegyvernek minősülő tárgy, szúró- és vágóeszközök, gyufa, öngyújtó, naprafrgómag, kártya, dhány, szeszes ital, gyúlékny vegyszer, rbbanószerek, petárda, stb. 8

A tanuló az iskla helyiségeit csak tanári felügyelettel használhatja. A tanuló a tanterem elhagyása előtt és az utlsó órák után hagyjn, illetve tegyen rendet maga után! A gndatlan és szándéks rngálásért felelősséggel tartzik. Az anyagi kárt a szülő köteles megtéríteni. A flysón futksni balesetveszélyes és tils! A tanulók az isklában lévő elektrms berendezéseket és a kísérletekhez szükséges eszközöket csak tanári felügyelet mellett használhatják. A pedagógusk a tanítási órákra az általuk készített, használt technikai jellegű eszközöket a védő-, óvó intézkedések betartásával vihetik be. A pedagógusk által készített, nem technikai jellegű pedagógiai eszközök a tanítási órákn krlátzás nélkül használhatók. A tanulók az intézmény létesítményeit, helyiségeit csak pedagógus felügyelete mellett használhatják. Az iskla tantermeit, szaktantermeit, könyvtárát, trnatermét, számítástechnikai felszereléseit, stb. a diákk elsősrban a kötelező és a választható tanítási órákn használhatják. A fglalkzáskat követően a tanteremért felelős, vagy a fglalkzást tartó pedagógus felügyelete mellett - lehetőség van az iskla minden felszerelésének használatára. A szaktantermek, könyvtár, trnaterem, stb. használatának rendjét a házirendhez kapcslódó belső szabályzatk tartalmazzák, amelyek betartása tanulóink és a pedagógusk számára kötelező. Az egyes helyiségek, létesítmények berendezéseit, felszereléseit, eszközeit elvinni csak az igazgató engedélyével, átvételi elismervény ellenében lehet. Vagynvédelmi kk miatt az üresen hagytt szaktantermeket, szertárakat zárni kell. A tantermek, szertárak bezárása az órát tartó pedagógusk, illetve - a tanítási órákat követően - a technikai dlgzók feladata. A diákönkrmányzat az iskla helyiségeit, az iskla berendezéseit az igazgatóhelyettessel való egyeztetés után - szabadn használhatja. A szülő a gyermekét az iskla kapujáig kísérheti, és a tanítási idő végeztével tt várhatja meg. Szülő a pedagógust a szülői értekezleten és a fgadó órán kívül csak előre egyeztetett időben keresheti. 9

PEDAGÓGIAI PROGRAMHOZ KAPCSOLÓDÓ ISKOLÁN KÍVÜLI RENDEZVÉNYEK A tanulmányi kiránduláskn, amelyeket az iskla a pedagógiai prgramjában előírtak alapján szervez, az iskla minden tanulójának részt kell vennie. Indklt esetben a szülők kérésére (pl. egészségügyi k) az sztályfőnök adhat felmentést a részvételi kötelezettség alól. A felmentés megadásáról a szülőt értesíteni kell. Osztálykirándulásk az iskla éves munkatervében rögzített időpntkban lehetnek, ha az sztály tanulóinak szülei írásban vállalják a kirándulás költségeit. A kirándulást az igazgató engedélyezi. A kirándulócsprt a gyülekezési helytől a visszaérkezés helyéig a kísérő tanár felügyelete alatt áll. A csprt tagjai együtt utaznak, túráznak, megnézik a nevezetességeket. A csprtból eltávzni csak akkr lehet, ha a kísérő tanár megengedi. Minden rendkívüli eseményt (baleset, tűz, hiányzás) aznnal jelenteni kell a kirándulást vezető tanárnak. A tanulónak csak rendkívül indklt rvsi igazlásn vagy méltányssági alapn elbírálható szülői kérésen alapuló esetben lehet megengedni azt, hgy a tanulmányi kirándulás helyett az iskla más tanórai fglalkzásán vegyen részt. A TANKÖNYVELLÁTÁS ISKOLÁN BELÜLI SZABÁLYAI A tankönyvellátásban közreműködők: igazgató, tankönyvfelelős, könyvtárs, munkaközösségvezetők, sztályfőnökök, szaktanárk. A tankönyvrendelést ly módn kell elkészíteni, hgy a tankönyvtámgatás, a tankönyvkölcsönzés az iskla minden tanulója részére biztsítsa a tankönyvhöz való hzzájutás lehetőségét. A tankönyvrendelés végleges elkészítése előtt az isklának lehetővé kell tenni, hgy azt a szülők megismerjék. A szülő nyilatkzhat arról, hgy gyermeke részére az összes tankönyvet meg kívánja-e vásárlni, vagy egyes tankönyvek biztsítását más módn, például használt tankönyvvel kívánja megldani. Az iskla igazgatója a tankönyvrendelés lezárását követően tájékztatja a fenntartót, aki az ellenőrzés után azt jóváhagyja, így válik véglegessé a tankönyvrendelés. Az ingyenes tankönyvek az iskla könyvtári állmányába kerülnek. Bevételezéséről az iskla igazgatója gndskdik. Az ingyenes tankönyvhöz a tanulók kölcsönzés útján jutnak, a tanév végén firkamentes, használható állaptban kötelesek visszaadni. Az isklai tankönyvkölcsönzés srán biztsítani kell, hgy a kölcsönzést igénybe venni kívánó tanulók egyenlő eséllyel jussanak hzzá a tankönyvekhez. Ha a tankönyv kölcsönzése srán a könyv a szkáss használatt meghaladó mértéken túl sérül, a tankönyvet a tanuló elveszti, megrngálja, a kiskrú tanuló szülője az kztt kárért kártérítési felelősséggel tartzik. Nem kell megtéríteni a rendeltetésszerű használatból származó értékcsökkenést (amrtizáció). A tankönyv elvesztése esetén a tanuló, illetve szülője köteles a tankönyv beszerzési árát 10

megtéríteni. A tanulónak felróható k miatt megrngálódtt tankönyvet a tanuló/szülő köteles másik tankönyv beszerzésével megtéríteni, illetve a tankönyv értékét megfizetni. TANTÁRGY, SZAKKÖR, SPORTÁGVÁLASZTÁS RENDJE A tizennegyedik életévét be nem töltött tanuló esetén szülője, a tizennegyedik életévét betöltött tanuló esetén a szülő és a tanuló közösen minden év május 20-ig írásban jelöli meg a következő tanévre választtt tevékenységfrmákat. A választással kapcslats döntést írásban tett jelentkezési lapn jelzi, melyet a hit-és erkölcstan tantárgy választása/váltztatása esetén az sztályfőnökhöz, a szakköri jelentkezést a szakkörvezetőhöz, a sprtágválasztást a sprtkör vezetőjéhez juttatnak el. A TANULÓ TÁVOLMARADÁSÁNAK, MULASZTÁSÁNAK, KÉSÉSÉNEK IGAZOLÁSÁRA VONATKOZÓ ELŐÍRÁSOK A tanuló hiányzását, illetve késését a tanítási órákról, valamint az egyéb fglalkzáskról igazlni kell. A szülő egy tanév flyamán gyermekének hárm nap (órákra nem bntható) hiányzását igazlhatja. Ennél hsszabb időtartamú hiányzásra engedélyt indklt esetben az iskla igazgatója adhat. A tanuló hiányzása esetén köteles bemutatni szülői vagy rvsi igazlását sztályfőnökének az isklába érkezése első napján, illetve kivételes esetben a másdik napn. Amennyiben ezt elmulasztja, a hiányzását igazlatlannak tekintjük. Betegségből fakadó mulasztását csak rvsa igazlhatja. A mulasztás első napján a távllét káról, várható időtartamáról a szülő értesíti az isklát. Hsszabb távlmaradásra az intézményvezető adhat engedélyt. (Írásban benyújttt szülői kérelem alapján.) A késések időtartama összeadódik, igazlatlan késésekből igazlatlan óra keletkezik. Az igazlatlan mulasztásk a törvényben meghatárztt feljelentést vnják maguk után, melyet az sztályfőnök köteles megtenni. Az első intézkedés megtétele előtt köteles knzultálni a gyermekvédelmi felelőssel. Az iskla értesíti a szülőt az első igazlatlan mulasztáskr. Ha az értesítés eredménytelen, és a tanuló ismételten igazlatlanul mulaszt, az iskla igénybe veszi a Gyermekjóléti Szlgálat közreműködését. 11

Ha a tanuló egy évben 10 óránál többet mulaszt igazlatlanul, az iskla igazgatója értesíti a krmányhivatalt. A 30 óra igazlatlan hiányzás utáni isklai értesítést követően a Krmányhivatal illetve a Jegyző szabálysértési eljárást indít a gndviselővel szemben. 50 igazlatlan óra fölött sr kerül az iskláztatási támgatás flyósításának szüneteltetésére, illetve indklt esetben a fiatalkrú védelembe vételére. Ha a tanulónak egy tanítási évben az igazlt és az igazlatlan mulasztása együttesen meghaladja a 250 órát, vagy egy adtt tantárgyból a tanítási órák 30%-át, és emiatt a tanuló teljesítménye év közben nem vlt sztályzható, akkr a tanítási év végén a tanuló nem minősíthető, és a vnatkzón jgszabályk alapján a nevelőtestület dönt sztályzóvizsgára vagy évismétlésre való utasításáról. Amennyiben a tanuló az óra megkezdése után érkezik, későnek számít. A késéseket percben jelöljük a naplóban, és összeadódnak. Ha a tanuló a tanulmányaival összefüggő, isklán kívüli rendezvényen vesz részt a tanítási időben, távlléte igazlt hiányzásnak minősül. A mindenkri 8. sztálysk 3 alkalmmal, délelőtti tanítási időben középisklai nyílt napkn vehetnek rész. Hiányzásuk akkr igazlt, ha az időpntt a szülő előzetesen az sztályfőnökkel egyeztette és az isklalátgatásról igazlást hz. A tanuló szüleinek, gndviselőjének előzetes távlmaradási engedélyt kell kérni írásban az iskla igazgatójától, ha a tanuló előre láthatólag hiányzni fg. A távlmaradási engedélyt az iskla igazgatója indklással elutasíthatja, ha az a tanuló tanulmányi kötelezettségének minimumszintű teljesítését veszélyezteti. TANULMÁNYOK ALATTI VIZSGÁK RENDJE A tanulmányk alatti vizsgák (javítóvizsga, sztályzó vizsga, különbözeti vizsga, pótló vizsga) tervezett időpntjait, az sztályzó vizsgára jelentkezés módját és határidejét az iskla igazgatója határzza meg. Az intézmény munkatervében kerül rögzítésre, s hirdetmény frmájában az iskla hnlapján, a tanulói tájékztatás fórumain és az sztályfőnökök útján kerül a tanulók és szüleik tudmására. OSZTÁLYOZÓ VIZSGA A tanév srán két alkalmmal kell a magántanulónak sztályzó vizsgát tennie. (1. félév végén, tanév végén). 12

A félévi és év végi tanulmányi sztályzatk megállapításáhz a tanulónak sztályzó vizsgát kell tennie, ha: a) magántanulói jgviszny esetén az igazgató felmentette a tanórai fglalkzáskn való részvétel alól, b) az igazgató engedélyezte, hgy egy vagy több tantárgy tanulmányi követelményének egy tanévben, illetve az előírtnál rövidebb idő alatt tegyen eleget, c) egy tanévben 250 óránál többet mulaszttt, és a nevelőtestület nem tagadta meg az sztályzó vizsga letételének lehetőségét, vagy ha a tanuló hiányzása egy adtt tantárgyból az évi tanítási órák 30%-át meghaladta és a nevelőtestület nem tagadta meg az sztályzó vizsga letételének lehetőségét. Az sztályzó vizsgát a szülő írásbeli kérésére adtt jóváhagyással egy időben kell elkezdeni szervezni. A vizsgát megelőzően 30 naptári nappal a szülőt írásban értesíteni kell a vizsga időpntjáról, menetéről. A kérelmek benyújtását a félév és tanév zárását megelőző 45 nappal kell kezdeményezni. Az sztályzóvizsga tantárgyankénti, évflyamnkénti követelményeit a szaktanár állítja össze a helyi tanterv követelményrendszerét alapul véve. A helyi tantervről a szülő a hnlapn tájékzódhat. A követelményrendszerről írásban tájékztatjuk a szülőt és a tanulót. Osztályzó vizsgát az iskla a tanév srán bármikr szervezhet. PÓTVIZSGA Pótló vizsgát tehet a tanuló, ha a vizsgáról neki fel nem róható kból elkésik, távl marad, vagy a megkezdett vizsgáról engedéllyel eltávzik, mielőtt a válaszadást befejezné. A vizsgázónak fel nem róható k minden lyan, a vizsgán való részvételt gátló esemény, körülmény, amelynek bekövetkezése nem vezethető vissza a vizsgázó szándéks vagy gndatlan magatartására. Az igazgató hzzájárulhat ahhz, hgy az adtt vizsganapn vagy a vizsgázó és az intézmény számára megszervezhető legközelebbi időpntban a vizsgázó pótló vizsgát tegyen, ha ennek feltételei megteremthetők. A vizsgázó kérésére a vizsga megszakításáig a vizsgakérdésekre adtt válaszait értékelni kell. JAVÍTÓ VIZSGA Javítóvizsgát tehet a tanuló, ha a) tanév végén - legfeljebb hárm tantárgyból - elégtelen sztályzatt kaptt, nevelőtestületi döntés alapján 13

b) az sztályzó vizsgáról, a különbözeti vizsgáról számára felróható kból elkésik, távl marad, vagy a vizsgáról engedély nélkül eltávzik. A vizsgázó javítóvizsgát az iskla igazgatója által meghatárztt időpntban, az augusztus 15-étől augusztus 31-éig terjedő időszakban tehet. Az isklában az sztályzó vizsga tantárgyankénti, évflyamnkénti követelményeit a helyi tanterv tantárgyi prgramjainak kimeneti elvárásaiként meghatárztt tvábbhaladási feltételek alktják. 4. A TANULÓK JUTALMAZÁSÁNAK ELVEI ÉS FORMÁI, A FEGYELMEZŐ INTÉZKEDÉSEK FORMÁI ÉS ALKALMAZÁSÁNAK ELVEI A TANULÓK JUTALMAZÁSÁNAK ELVEI ÉS FORMÁI Azt a tanulót, aki példamutató magatartást tanúsít, vagy képességeihez mérten flyamatsan jó tanulmányi eredményt ér el, vagy az sztálya, illetve az iskla érdekében közösségi munkát végez, vagy isklai, illetve isklán kívüli versenyeken, vetélkedőkön kiemelkedő eredményt ér el, vagy bármely más módn hzzájárul az iskla hírnevének megőrzéséhez és növeléséhez, az iskla jutalmban részesíti. Azt a tanulót, aki a tőle elvárhatónál jbb teljesítményt nyújt, dicséretben részesítjük. Az isklai jutalmazás történhet írásban és szóban. Az isklai jutalmazás frmái: 2 tanítói, tanári dicséret: daítéléséről a tanító, szaktanár dönt. Adható az adtt tárgyban elért versenyeredményért, kutató-vagy gyűjtőmunkáért, kiemelkedő tanulmányi munkáért, szakköri vagy szertársi stb. munkáért. sztályfőnöki dicséret: daítéléséről az sztályfőnök dönt, adható több dicsérte alapján, vagy egyszeri közösségi munkáért. igazgatói dicséret: az igazgató döntése szerint tanulmányi körzeti, rszágs versenyeken elért dbgós helyezésért, az iskla jó hírének öregbítéséért. Az isklai szinten elismert, kiemelkedő teljesítményt igazgatói és nevelőtestületi dicséret mellett klevéllel is jutalmazhatja az intézmény. Hónap diákja cím: kiemelkedő tanulmányi munkáért, példamutató magatartásért az sztályközösség javaslata szerint. Alsó tagzats közösségi vándrdíjak: 2 Részletesen a Pedagógiai prgram tartalmazza 14

az év legtisztább sztálya alsó tagzatn Az év környezetvédő sztálya Fejérpataky - plakett: 8. évflyamt befejező diákknak tanulmányi munkáért sprt teljesítményért közösségi munkáért Jutalmazási frmák szóbeli dicséret írásbeli dicséret, klevél könyvjutalm tárgyjutalm sztálykirándulás, jutalmnap TANULÓI ELMARASZTALÁSOK, BÜNTETÉSEK Azt a tanulót, aki tanulói jgvisznyából fakadó lényeges kötelezettségeit a tanulmányk teljesítését ide nem értve flyamatsan nem teljesít,i vagy a házirend előírásait megszegi, fegyelmező intézkedésben lehet részesíteni. A fegyelmező intézkedések frmái: nevelői (sztálytanítói) figyelmeztetés, intés, megrvás, szaktanári figyelmeztetés, intés, megrvás, sztályfőnöki figyelmeztetés, intés, megrvás, igazgatói figyelmeztető, intés, megrvás nevelőtestületi figyelmeztetés Az isklai fegyelmi intézkedések kiszabásánál a tett-aránys büntetés, a fkzatsság elve és a nevelő célzat érvényesül. A tanuló súlys kötelességszegése esetén a büntetési fkzatk betartásától el lehet tekinteni, s a tanulót legalább az sztályfőnöki megrvás büntetésben kell részesíteni. Súlys kötelességszegésnek minősülnek különösen az alábbi esetek: durva verbális agresszió; a másik tanuló megverése, egyéb testi és lelki bántalmazása; az egészségre ártalmas szerek (dhány, szeszes ital) isklába hzatala, fgyasztása; a szándéks és súlys gndatlansággal elkövetett kárkzás; az iskla nevelői és alkalmazttai emberi méltóságának megsértése. 15

Ha a tanuló kötelességét súlysan megszegi, vele szemben fegyelmi eljárás indítható. Az iskla az iskla szülői közössége és az isklai diákönkrmányzat közös kezdeményezésére biztsítja a fegyelmi eljárás leflytatását megelőző egyeztető eljárást. Az egyeztető eljárás célja: a kötelességszegéshez elvezető események feldlgzása, értékelése, ennek alapján a kötelességszegő és a sértett közötti megállapdás létrehzása a sérelem rvslása érdekében. Az egyeztető eljárás rendje: A kötelességszegő tanuló kiskrú esetén a szülő a fegyelmi eljárás megindításáról szóló értesítés kézhez vételétől számíttt 5 tanítási napn belül írásban bejelentheti, ha kéri az egyeztető eljárás leflytatását, abban az esetben, ha a sértett tanuló is egyetért azzal. Ha a kötelességszegő és a sértett az egyeztető eljárás srán megállapdtt a sérelem rvslásában, közös megegyezésükre a fegyelmi eljárás, a sérelem rvslásáhz szükséges időre, de legfeljebb hárm hónapra felfüggesztésre kerül. Ha a felfüggesztés ideje alatt a sértett kiskrú esetén a szülő nem kéri a fegyelmi eljárás flytatását, a fegyelmi eljárás megszűnik. A sérelem rvslására a felek között írásbeli megállapdást kell kötni. A fegyelmi eljárást le kell flytatni, ha az egyeztető eljárás leflytatását nem kérik, tvábbá, ha a kérés intézménybe történő megérkezésétől számíttt 15 napn belül az egyeztető eljárás nem vezet eredményre. Az egyeztető eljárás leflytatásáért felelős személyek: Az igazgató vagy helyettese Az igazgató által megbíztt személyek Az iskla szülői közösségének képviselője Az isklai diákönkrmányzat képviselője Az iskla gyermekvédelmi felelőse A kiszabható fegyelmi büntetések fkzatai: szigrú megrvás, áthelyezés más sztályba. 16

A fegyelmi büntetést az iskla igazgatója ismerteti a tanulóval. A fegyelmi büntetést kiszabó határzat ellen a tanuló fellebbezéssel élhet, melynek srán írásban kérelmet nyújthat be egyéni érdeksérelemre, illetve törvényességi kifgáskra hivatkzva. A jutalmazási és az elmarasztalási frmák alkalmanként indklt esetekben átléphetők. EGYÉB RENDELKEZÉSEK Az iskla területén idegen személy csak engedéllyel tartózkdhat. Az alkhl, drg, cigaretta és energiaital fgyasztása az iskla egész területén, és az isklán kívüli egyéb rendezvényeken tils! Nem tanórai célra (sztálytalálkzó stb.) igazgatói engedéllyel vehetők igénybe az iskla létesítményei. A használat ideje alatt az igénylő anyagilag felelős a berendezésért, eszközökért. Az isklába kerékpárral érkező tanulók kerékpárjukat csak a kerékpártárlóban tarthatják. Az iskla e járművekért felelősséget nem vállal. A talált tárgyakat az igazgatói irdában kell leadni. Az isklarvst, a védőnőt minden tanuló megkeresheti panaszával. Tanítási időben a tanulók hivatals ügyeinek intézése az isklatitkári irdában történik 7.45 óra és 15.00 óra között. A tanítási szünetekben a hivatals ügyek intézésére az iskla külön ügyeleti rend szerint tart nyitva. A tanulók, isklai dlgzók a munkavédelmi balesetvédelmi, tűzvédelmi szabálykat az isklai SZMSZ mellékletében szereplő szabályzatkban leírt módn kötelesek érvényesíteni, megtartani. Ezeket a szabályzatkat minden tanév elején sztályfőnöki órán (szülői értekezleten) a tanulókkal és a szülőkkel ismertetni kell, illetve az isklában jól látható helyen ki kell függeszteni. Amennyiben az intézmény bármely tanulójának vagy dlgzójának az iskla épületét vagy a benne tartózkdó személyek biztnságát fenyegető rendkívüli eseményre utaló tény jut a tudmására, köteles azt aznnal közölni az iskla igazgatójával, illetve valamely intézkedésre jgsult felelős vezetővel. 5. A TANULÓK JOGAI ÉS KÖTELESSÉGEI 17

A TANULÓI JOGVISZONY A tanulói jgvisznyt a szülő kezdeményezi, létesítéséről az igazgató dönt. A tanulói jgviszny a beíratás napján jön létre. A tanulói jgviszny megszűnik: az általáns isklai tanulmányk befejezésével, a 16. életév betöltésekr flyamatban lévő tanév végén a szülő kérése, vagy a törvényben meghatárztt igazlatlan hiányzás esetén. szülői kérésre más intézménybe való átiratkzáskr, más intézménybe való áthelyezéskr. A TANULÓ JOGAI Magas színvnalú ktatásban részesüljön. Egyenlő bánásmódban részesüljön. Az emberi méltóság tiszteletben tartásával szabadn véleményt nyilvánítsn mindent őt érintő kérdésről. Igénybe vegye a tanórán kívüli (napközi és tanulószbai, szakköri stb.) fglalkzáskat. Igénye és lelkiismerete szerinti hit-és erkölcsi nevelésben részesüljön. (Adtt tanév májusában nyilatkzzn a következő év választható tantárgyairól) Tanári felügyelet mellett tanórán és tanórán kívüli fglalkzáskn igénybe vegye az isklában rendelkezésére álló eszközöket, berendezéseket. Kedvezményes juttatáskban részesüljön, melyeket a jgszabályk lehetővé tesznek számára. A kedvezmények igénylését minden esetben a szükséges igazlásk csatlása mellett a szülőknek kell kezdeményezni. Étkezési kedvezményt: minden tanév kezdetekr, illetve a család szciális helyzetének megváltzásakr, tankönyv-támgatási kedvezményt: minden tanévben nvember 15-ig, szciális ösztöndíjat: pályázati kiírás alapján és határidő szerint, rendszeres gyermekvédelmi kedvezményt: a szülők igénylése alapján, rendkívüli gyermekvédelmi támgatást: a szülők igénylése alapján kaphat. 18

Rendszeres egészségügyi felügyeletben részesüljön iskla-egészségügyi ellátás keretében. Biztnságs és egészséges környezetben tanuljn. A felmerülő költségeket vállalva részt vegyen az iskla által szervezett szabadidős prgramkn, sprtrendezvényeken, versenyeken, tábrzáskn. Részt vegyen a DÖK munkájában. Megválassza képviselőit, vagy megválasztása esetén maga is képviselő legyen. Egyéni és közösségi ügyeiben segítséget kérjen tanáraitól és az isklát segítő szakemberektől (pszichlógus, fejlesztőpedagógus, gyógypedagógus, lgpédus), valamint az iskla igazgatójától. Tanárai segítségét kérje tanulmányaihz. Javaslatt tegyen az iskla szabadidős, kulturális prgramjainak színesebbé tételéhez. Javaslatt tegyen (az intézmény működésével kapcslatsan) a tanulókat érintő kérdésekben. A tanuló jga, hgy választó és választható legyen diákképviseletekbe, melyek létrehzhatnak diákköröket. Ezek döntési jgkörrel rendelkeznek saját közösségi életük szervezésében. Diákönkrmányzat révén lehetősége van, hgy: egyeztető fórumkn vegyen részt, ahl a prblémák feltárhatók; képviselje egyes tanulók és tanulóközösségek érdekeit, kérhesse sérelmei rvslását; javaslatt tegyen az isklai prgramkra; a házirend elfgadása előtt nyilvánítsn véleményt a házirenddel kapcslatban. A TANULÓ KÖTELESSÉGEI Tanuljn szrgalmasan, és képességeinek megfelelő tanulmányi eredményt érjen el. A tanítás megkezdése előtt 15 perccel jelenjen meg az isklában. (A szülő köteles gndskdni arról, hgy gyermeke időben érkezzen az isklába.) Felkészülten érkezzen a tanórákra. Tisztelettel és megbecsüléssel frduljn tanárai és az iskla valamennyi dlgzója felé. 19

Figyelmesen, fegyelmezetten és tevékenyen vegyen részt a tanítási órákn, tanórán kívüli fglalkzáskn. Udvariatlan, tiszteletlen, emberi méltóságában sértő megjegyzéssel, viselkedéssel nem zavarhatja a munkát és társai eredményes tanulását a tanítási órákn és tanórán kívüli fglalkzáskn. Tanári felügyelet mellett segédkezzen a tanítási órák, rendezvények előkészítésében, lezárásában. A tanítási órákn szükséges taneszközöket, felszerelést és tájékztatóját mindig hzza magával, azk tisztaságát és rendezettségét őrizze meg. A tájékztató (ellenőrző) füzetet heti rendszerességgel szüleivel aláíratja. A tanuló köteles mbiltelefnját isklába érkezésekr kikapcslni, és újra bekapcslnia csak isklából való távzásakr lehet. Az órai munkáhz nem tartzó tárgyait, eszközeit köteles eltéve tartani. Ezek használata esetén a pedagógus elveheti az adtt tárgyat, amelyet az óra végén kaphat csak vissza. Eltűnésükért, megrngálódásukért az iskla semmiféle felelősséget nem vállal. Ünnepélyeken a sötét nadrág, illetve szknya; fehér ing, illetve blúz a megfelelő öltözék. Testnevelésórán a fglalkzás jellegének megfelelő öltözetben vegyen részt. (fehér póló, sötét nadrág, fehér pamut zkni, trnacipő, melegítő, úszófelszerelés). Utcai ruhában és cipőben trnázni tils. Balesetveszélyes az ékszerek, kiegészítők viselése. Az iskla felszerelése, berendezése mindannyiunké. Ezekre vigyázni minden tanuló kötelessége. Az isklába tils behzni minden lyan tárgyat, eszközt, amely nem a tanórai munkáhz szükséges és balesetveszélyes. Óvja maga és társai egészségét és testi épségét, tartsa meg a közlekedési, a balesetvédelmi és a tűzrendészeti szabálykat. Egészséges életmód betartása: egészséges étkezés (tízórai, rendszeres gyümölcs-, zöldségfgyasztás), szabad levegőn való tartózkdás, rendszeres testmzgás, higiénés elvárásk betartása. Észleléskr aznnal jelentse a máskat és saját magát veszélyeztető állaptt és a baleseteket. 20

Az iskla által szervezett, a pedagógiai prgram végrehajtásáhz kapcslódó, isklán/tanításn kívüli rendezvényeken kulturáltan, az etikai nrmáknak megfelelő módn viselkedjen. Ismerje meg, és minden, az iskla által szervezett prgramn tartsa be a házirend előírásait. ELVÁRÁSOK Az isklában tiszta, áplt, kulturált külsővel, a helyhez, alkalmhz illő, időjárásnak megfelelő öltözékben jelenjen meg, kerülje a szélsőséges divatirányzatkat, kirívó ruhák, magas sarkú cipő viselését. Isklán kívüli rendezvényeken, prgramkn kulturáltan, az iskla hírnevéhez méltóan viselkedjen! A tanulói jgviszny fennállása idején az isklai és isklán kívüli megjelenés, viselkedés is fényt vet az intézményre. Isklánk tanulói gyerekek, ezért nincs helye arc-, haj-, körömfestésnek, műkörömnek, piercingnek. Szlid, balesetveszélyt nem kzó viselet a követelmény az isklában. Egészségügyi kkból - és a tisztaság megőrzése érdekében viseljen váltócipőt. A cipőt rendezetten tárlja az öltözőszekrényben. A kabátját, trnazsákját tárlja az öltözőszekrényben. Az iskla hagymányainak áplása, az iskla jó hírnevének megőrzése minden tagjának jga és kötelessége. A HETES KÖTELEZETTSÉGEI A hetesek kiválasztása sztályn belül megállapdás alapján történik A két hetes gndskdik a tábla tisztaságáról, krétáról, a terem szellőztetéséről és rendjéről. A hetes feladata a tájékztató füzetek összeszedése az első óra előtt, ha valakié hiányzik, jelenteni kell az első órát tartó tanárnak, aki bejegyzi a naplóba. Az utlsó óra után kisztja a tájékztató füzeteket, ha valakiét nem tudja kisztani, leadja a tanáriban, ahl az sztályfőnök asztalára teszik. Elvégzi az egyéb, - sztályfőnök, vagy a szaktanár által rábíztt feladatkat. A hetes jelzi az órát kezdő tanárnak a hiányzók személyét. Ha a tanórát tartó tanár a becsengetés után 5 perccel sem érkezik meg, a hetes jelenti a tanáriban, vagy az igazgatói irdában. 4. A HÁZIREND FELÜLVIZSGÁLATA, MÓDOSÍTÁSA 21

A házirendet a nevelőtestület fgadja el, ezt a jgát nem ruházhatja át. A házirend elfgadása előtt a nevelőtestület a szülői közösség választmánya véleményét kikéri. Az érvényben lévő házirendet kötelező felülvizsgálni, módsítani: ha jgszabályi váltzásk következnek be, ha az igazgató, a nevelőtestület, a tanulók nagybb közössége, illetve a szülői közösség együttesen igényt tart erre. Az érvényben lévő házirend felülvizsgálatát, módsítását külön-külön is javaslhatják a fent meghatárztt közösségek. Ez esetben a felülvizsgálat elindítása írásban történik, melyet a kezdeményező fél képviselője nyújt be az intézményvezetőnek. A Házirendben fglaltak a fenntartóra, a működtetőre többletköltséget nem hárítanak. LEGITIMÁCIÓS ZÁRADÉK A Házirend kifüggesztésre, közzétételre kerül az igazgatói irdában, az sztálytermekben, könyvtárban, a nevelőtestületi, isklatitkári szbában, az iskla hnlapján. Az iskla nyitvatartási ideje alatt bárki számára hzzáférhető. A Házirend megismerése tanulók esetén a felvételt megelőzően történik. Iváncsa, 2016. hó..nap. Ph. Balhegy Gabriella Katalin intézményvezető MELLÉKLETEK 1. SZ. MELLÉKLET 22

ISKOLAI VÉDŐ, ÓVÓ ELŐÍRÁSOK 1.1. VÉDŐ, ÓVÓ ELŐÍRÁSOK, AMELYEKET A TANULÓK EGÉSZSÉGE, TESTI ÉPSÉGE VÉDELMÉBEN AZ ISKOLÁBAN VALÓ TARTÓZKODÁS SORÁN MEG KELL TARTANI A legfntsabb rendszabályk e körben a következők: A tanulókkal az egészségük és testi épségük védelmére vnatkzó előíráskat, a fglalkzáskkal együtt járó veszélyfrráskat, az elvárt és tils magatartásfrmákat a szrgalmi idő megkezdésekr, valamint szükség esetén (pl. sztálykirándulás) életkruknak és fejlettségi szintjüknek megfelelően ismertetni kell. Az ismertetés tényét a haladási naplóba, az első sztályfőnöki óra anyagaként pirs színű tllal kell dkumentálni. Azknál a tantárgyaknál, ahl a baleseti veszélyfrrásk fkzttabban fennállnak (technika, testnevelés, fizika, kémia, számítástechnika), a pedagógus köteles az első tanórában a tanulókat tájékztatni a szaktárgy sajátsságaiból adódó veszélyhelyzetekről és azk megelőzési módjáról. A menekülési tervet és a rendkívüli esemény előfrdulásakr a teendőket a veszélyhelyzeti cselekvési terv tartalmazza. Az iskla területén és a szervezett tanórán kívüli fglalkzáskn tudatmódsító szereket fgyasztani, valamint dhányzni szigrúan tils. A tanulókat érintő rendszeres egészségügyi felügyelet és ellátás frmái, megszervezésükkel kapcslats eljárás: Az isklarvssal és az isklai védőnővel a rendszeres kapcslattartás az SZMSZben fglaltak alapján az isklavezetés feladata. Az isklában a rendszeres egészségügyi felügyeletet az isklarvs és a védőnő biztsítja. Feladatuk a szűrővizsgálatk, rvsi vizsgálatk (súly-, magasság- és vérnymásmérés, látás-, hallás- és rtpédiai vizsgálat), ltásk előkészítése, valamint preventív jellegű előadásk megszervezése különböző krcsprtk számára. A tanulók részvétele a vizsgálatkn kötelező. A vizsgálatkról előzetesen és az azk srán felmerülő prblémákról a szülők értesítést kapnak. 23

A tanulók csprts fgászati szűrővizsgálata és kezelése a területileg illetékes fgászati rendelőben évente, szrgalmi (tanítási) időben történik. A szűrővizsgálatn való részvételt, valamint annak ideje alatt a tanulók felügyeletét a nevelési-ktatási intézmény biztsítja. A szakrvsi vélemény figyelembevételével az isklarvs a tanulókat gyógytestnevelés/gyógyúszás fglalkzáskra utalhatja, amelyeken a részvétel kötelező. 1.2. A GYERMEK- ÉS IFJÚSÁGVÉDELMI FELADATOT ELLÁTÓ SZEMÉLY ÉS ELÉRHETŐSÉGÉNEK MEGHATÁROZÁSA, KÖZZÉTÉTELE A gyermek- és ifjúságvédelmi feladatkat az isklában az igazgató által e feladatkkal megbíztt pedagógus látja el, aki előzetes megbeszélés alapján mind a szülők, mind a tanulók rendelkezésére áll. A gyermek- és ifjúságvédelmi feladatkkal megbíztt pedagógus elérhetőségét, fgadóóráját az iskla infrmációs csatrnáin (tanári hirdetőfal, faliújság, hnlap) megfelelő módn nyilvánsságra kell hzni. Szükség esetén, hatás- és feladatkörébe tartzó esetekben az isklai pszichlógus, a fejlesztőpedagógus, a gyógypedagógus (knduktr) és a lgpédus is bekapcslódik a prblémák megldásába. 1.3. BALESET-MEGELŐZÉSI ELŐÍRÁSOK, BALESET ESETÉN TEENDŐ INTÉZKEDÉSEK Minden tanév elején a pedagóguskkal, első tanítási nap sztályfőnöki fglalkzásain a tanulókkal ismertetni kell az isklai baleset- és tűzvédelem legfntsabb szabályait. Az iskla területén mindenki köteles úgy viselkedni, dlgzni és környezetét kialakítani, hgy senkinek ne tegyen ki élet- vagy balesetveszélynek, ne kzzn balesetet. Minden tanulónak biztsítani kell a szünetekben való mzgási lehetőséget. Az öltözőkbe a tanulók csak az előző sztály távzása után mehetnek. A balesetek elkerülése érdekében az épületben szaladgálni, balesetveszélyes játékkat (labdázás, ugrókötelezés, gördeszkázás stb.) játszani, az udvarn a kerítésre, fára és a sprteszközökre mászni tils. Az iskla udvarán kavicskat, köveket dbálni, az ablakkn, a lépcsőházban bármit kidbni tils. Az isklában a jbbkéz szabály szerint kell közlekedni. 24

Elektrms eszközöket a tanulók csak pedagógus vagy más isklai alkalmaztt engedélyével és felügyeletével használhatnak. A balesetet aznnal jelenteni kell a leggyrsabban elérhető pedagógusnak. A sérültet megfelelő ellátásban kell részesíteni, súlysabb esetben a szakrvsi rendelőbe kell kísérni vagy mentőt hívni. A sérülés körülményeiről, a sérült ellátásáról az sztályfőnöknek vagy akadályztatása esetén más érintett pedagógusnak a szülőt tájékztatni kell. A tanulóbaleset tényét, körülményeit jgszabályban fglaltaknak megfelelően jegyzőkönyvben kell rögzíteni. 2. SZ. MELLÉKLET AZ ISKOLÁHOZ TARTOZÓ LÉTESÍTMÉNYEK, HELYISÉGEK ÉS ESZKÖZÖK HASZNÁLATI RENDJE 1. A TANULÓSZOBAI FOGLALKOZÁSOK RENDJE Az isklatthns rendszerben a napközis időkeret egységenként jelenik meg a nap flyamán. A tanulószbai fglalkzásk a tanórai fglakzáskat követik. A fglalkzásk rendjét a napközis és tanulószbai fglalkzási terv rögzíti, melyet az intézményvezető hagy jóvá. A tanítási idő végeztével a napközis és tanulószbás, tvábbá isklaétkeztetésben részesülő tanulókat a felügyelő tanárk, illetve a pedagógiai asszisztensek fgadják, s felügyelik a rendet az ebédlőben és az előterekben. Utlsó tanóra, illetve fglalkzás után a pedagógusk a tvábbi fglalkzáskn részt nem vevő tanulókat a prtáhz való lekísérésüket követően hazaengedik. Az egyéb fglalkzáskra érkező tanulók a földszinti előtérben várják meg a fglalkzást tartó nevelőt. Az egész naps isklai rendben tanulók, valamint a napközis és tanulószbás tanulók 16 órakr hagyják el az iskla épületét. A tanulók számára legalább 10 szülő íráss kérése esetén 16 órától 17 óráig felügyelet biztsít. Egyéb más esetben tanuló csak íráss igazgatói engedéllyel távzhat a fglalkzási idő alatt az isklából. Nevelői vagy a pedagógiai asszisztensi felügyelet nélkül az iskla épületében sem a flysókn, sem egyéb más helyiségekben vagy az udvarn tanuló nem tartózkdhat. 25

2. A TEHETSÉGGONDOZÓ ÉS A FELZÁRKÓZTATÓ FOGLALKOZÁSOK RENDJE A tehetséggndzásra, illetve a felzárkóztatásra szervezett fglalkzáskat a tanulók közül bárki igénybe veheti. Ezek időpntjait, helyét és a fglalkzáskat vezető tanárk nevét az iskla hirdetőtábláján és hnlapján minden tanév szeptemberében az intézményvezető teszi közzé. 3. A SZÁMÍTÓGÉPTERMEK HASZNÁLATI RENDJE A számítógépteremben a tanulók csak a pedagógus engedélyével és jelenlétében tartózkdhatnak. Az óra elején csak tanári utasításra szabad bekapcslni a gépeket, és aznnal jelenteni kell az esetlegesen észlelt hibákat. A számítógépekre csak a fglalkzáskhz szükséges állmányk telepíthetők. Játékk telepítése és a magánjellegű internethasználat és saját adathrdzók, egyéb hardver eszközök bevitele csak szaktanári engedéllyel szabad. Az óra végén, a tanulói munka végeztével a megváltztt knfigurációs állmánykat vissza kell állítani az eredeti állaptába. Használat srán be kell tartani a vírusk elleni védekezés általáns szabályait. A hardver eszközöket szétszerelni, csatlakzókat eltávlítani nem szabad. A számítógépterembe ételt, italt bevinni, étkezni, inni szigrúan tils, a fglalkzásk srán meg kell őrizni a gépterem rendjét és tisztaságát. A számítógépterem használati rendjére vnatkzó rendszergazdai utasításkat mindenki köteles betartani. 4. A TORNATEREM ÉS AZ ÖLTÖZŐK RENDJE A trnateremben tanári, edzői vagy ktatói engedély nélkül tartózkdni tils! Utcai cipőben a trnaterembe lépni tils! Élelmiszerrel, itallal a trnateremben tartózkdni tils! A testnevelés órákra és edzésekre megfelelő sprtruházat szükséges. (Váltócipő, sprtlásra alkalmas alsó-és felsőruházat, amely a balesetmentes mzgást lehetővé teszi.) Az udvari órákra az időjárásnak megfelelően tréningruha, esetleg sapka, sál, kesztyű szükséges! A testnevelés órákn a tanulón semmiféle lyan ékszer nem lehet, amely balesetveszélyes helyzetet teremthet (nyaklánc, óra, karkötő, gyűrű, lógós fülbevaló ) Az órákn rágózni, cukrkát, nyalókát szpgatni tils! A frizurának a sprtláshz alkalmasnak kell lennie! (Kötelező a hsszú haj eltűzése, cpfba kötése!) 26

Részleges illetve állandó felmentést csak rvsi igazlás bemutatása ellenében tudunk elfgadni! Szülő a testnevelés óra alól egy félévben maximum hármszr kérheti a tanuló teljes felmentését. A testnevelés órák elején minden tanulónak kötelező a bemelegítésben részt vennie, ezért aki ezt elmulasztja (késik az óra elejéről), nem vehet részt a tvábbi munkában! Felszerelés hiánya esetén a tanuló vét a házirend ellen, ezért felelősségre vnható! Az öltözők zárása órák alatt és a délutáni sprtköri fglalkzáskn is a tanulók kötelessége! Amennyiben ezt elmulasztják, és bármi eltűnik az iskla nem vnható felelősségre! Az öltözőkben történő kárkzásért az tt tartózkdó tanulók vnhatók felelősségre! A kikölcsönzött sprtszert a tanulóknak vissza kell hzni a megbeszélt időpntban! Amennyiben megrngálják, vagy elveszítik, az árát meg kell téríteniük! Az edzéseken, isklai mérkőzéseken a részvétel mindazk számára kötelező, akik erre jelentkeztek, igazlás bemutatása kötelező hiányzás esetén! Amennyiben egy tanuló sprtköri fglalkzásra jár és a testnevelő úgy ítéli meg, hgy a tanuló az isklát eredményesen képviselhetné valamely sprtágban, kötelezheti a mérkőzéseken, versenyeken való részvételre! Amennyiben egy tanuló a mérkőzésre, versenyre jelentkezett és tt nem jelenik meg, elfgadható indk nélkül felelősségre vnható! A mérkőzéseken a tanulók az isklát képviselik, ezért a nem megfelelő magatartás fegyelmi következményekkel jár. (Más isklában történő rngálás, durva, sprtszerűtlen magatartás ) A testnevelés órákn, edzéseken történt sérüléseket aznnal jelenteni kell, akkr is, ha nem tűnik kmlynak és a testnevelő esetleg nem veszi észre! 5. AZ EBÉDLŐ HASZNÁLATÁNAK RENDJE A knyhába kizárólag az tt dlgzók léphetnek be. Az ebédlőt, az ebédidő kivételével zárva kell tartani. Az ebédlőt a tanulók nyitva tartás alatt vehetik igénybe. Étkezés előtt - az egészségvédelem érdekében - ajánltt a kézmsás. Az ebédlőben önkiszlgálás van, a tanulók türelmesen álljanak srban és legyenek udvariasak. Az étkezés befejezése után a tálcát, tányérkat, evőeszközöket a kijelölt helyen kell beadni. Mindenkinek be kell tartani a kulturált étkezés szabályait, vigyáznia kell az asztal és az étkező tisztaságára, rendjére. 6. AZ ISKOLAI KÖNYVTÁR HASZNÁLATA Az isklai könyvtár a községi könyvtárral közös helyiségben, a kifüggesztett nyitvatartási rendnek megfelelően használható. A kikölcsönzött könyvekért minden diák felelősséggel tartzik. 27

Az elveszett könyvet pótlnia kell. A könyv elvesztéséért a tanuló anyagi felelősséggel tartzik. Az isklából való kiiratkzáskr köteles minden kikölcsönzött könyvet visszaszlgáltatni. A TARTÓS TANKÖNYV HASZNÁLATÁNAK SZABÁLYAI Ha az iskla a tankönyvet tankönyvkölcsönzés útján adja a tanulónak, addig az időpntig kell a tanuló részére biztsítani, ameddig tanulmányai srán szüksége van rá. A tanuló illetve szülője köteles a tankönyv elvesztéséből, megrngálásából származó kárt az isklának megtéríteni. A tartós tankönyvbe illetve munkafüzetbe a tanuló csak ceruzával írhat. Év végén tiszta állaptban adja le a könyvtárban! Nem kell megtéríteni a rendeltetésszerű használatból származó kárt. Abban az esetben, ha az elhasználódás mértéke a megengedettnél indklatlanul nagybb, a tankönyvjegyzékben szereplő vételár megfelelő hányadát kell fizetnie (a könyvtárban kifüggesztve megtalálható). Az így kiadtt tankönyvet a diák év végén köteles leadni, és a következő tanév elején ismét felveheti. A használat első éve után a diák a könyvet kedvezményes árn megvásárlhatja. AZ ISKOLAI KÖNYVTÁR KÖLCSÖNZÉSI ÉS NYITVATARTÁSI RENDJE 1. A községgel közös könyvtárat az intézmény dlgzói és tanulói is igénybe vehetik. 3. A könyvtár használata ingyenes. Nyitva tartás: Hétfő: 8:00-17:00 Kedd: 8:00-16:00 Szerda: 8:00-17:00 Csütörtök: 8:00-16:00 Péntek: 8:00-14:00 4. A könyvtári állmány nagybbik hányada kölcsönözhető, illetve részben kölcsönözhető, kisebbik része csak az lvasóteremben használható. 28