A Mátészalkai Szakképző Iskola és Kollégium HÁZIRENDJE I. ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "A Mátészalkai Szakképző Iskola és Kollégium HÁZIRENDJE I. ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK"

Átírás

1 A Mátészalkai Szakképző Iskola és Kollégium HÁZIRENDJE I. ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK A közoktatásról szóló évi LXXIX. tv. 40 (7) bekezdésének előírásai értelmében az iskola életével kapcsolatos egyes kérdéseket a házirendben kell szabályozni A házirend az iskola belső életét szabályozza, hatálya kiterjed az iskola egész területére, az iskolai rendezvényekre, a tanulókra, tanköteles tanulók esetén a szülőkre és az intézmény dolgozóira egyaránt. A házirend a hatályba lépéstől visszavonásig érvényes és évenként felülvizsgálatra szorul. A házirend megsértése a törvényben szabályozott fegyelmi eljárást von maga után. A házirend módosítását az igazgató, a nevelőtestület 1/3-a, illetve a diákönkormányzat kezdeményezheti. A kezdeményezéstől számított 3 hónapon belül a módosítást az iskolavezetésnek el kell készítenie. II. A TANULÓ JOGAI 1./ A tanuló személyiségét, emberi méltóságát és jogait tiszteletben kell tartani, és védelmet kell számára biztosítani fizikai és lelki erőszakkal szemben. 2./ A tanuló nem vethető alá testi fenyítésnek, megalázó büntetésnek vagy bánásmódnak. 3./ Jelentkezhet diákotthonba, kollégiumba. 4./ Választhat érdeklődésének megfelelő tanórán kívüli foglalkozások körül. 5./ Látogathatja az iskolai létesítményeit pl.- könyvtár, laboratórium, tanműhely, sport- és szabadidő létesítmény stb.-t, használhatja azokat a berendezéseket, eszközöket amelyek felkészülését előmozdítják, érdeklődését kielégítik. 6./ Részt vehet különféle szakkörök, tevékenységi körök munkájában. 7./ Tagja lehet az iskolai kulturális és sportkörnek. 8./ Szociális támogatást kaphat, jutalomban részesülhet. A jutalmazás lehet: szaktanári dicséret, osztályfőnöki dicséret, osztálytestületi dicséret (4,50 átlag felett) igazgatói dicséret, nevelőtestületi dicséret.

2 9./ Szervezett formában véleményt nyilváníthat az őt nevelő- oktató pedagógusok munkájáról és az őt érintő kérdésekről. 10./ Tanulmányai során ha arra lehetőség van, meghatározott keretek között megválaszthatja azokat a tárgyakat, amelyeket tanulni kíván és megválaszthatja a tantárgyakat tanító pedagógust. 11./ Tájékoztatást kapjon a személyét és tanulmányait érintő kérdésekről. 12./ Javaslatot tehet a személyét és tanulmányait érintő ügyekben. 13./ Kérdést intézhet az iskola vezetőihez, pedagógusaihoz és az iskolaszékhez. 14./ Kérelmére független vizsgabizottság előtt adhat számot tudásáról. 15./ Tanulói érdekvédelmi szervezetben részt vehet, ilyet ő maga is létrehozhat. 16./ A szakképzésben résztvevő tanuló jogosult juttatásokra és kedvezményekre, ezeket a gyakorlati oktatás szervezője köteles biztosítani. 17./ A szakképzésben résztvevő tanuló javára az aki a szakképzést szervezi köteles felelősségbiztosítást kötni. 18./ A nagydolgozatok írásának időpontját előre jelezni kell. III. A TANULÓ KÖTELESSÉGEI 1./ Részt vegyen a kötelező foglalkozáson és mai gyakorlaton. 2./ Tegyen eleget rendszeres munkájával és fegyelmezett magatartásával képességeinek megfelelően tanulmányi kötelezettségének. 3./ Tartsa meg a tanulmányi rendet, a gyakorlati oktatási hely munkarendjét és a nevelésioktatási intézmény szabályzatainak (tűzvédelmi, munkavédelmi) rendelkezéseit. 4./ Őrizze meg, illetőleg az előírásoknak megfelelően kezelje a rábízott vagy az oktatás során használt eszközöket, védje az intézmény létesítményeit, felszereléseit. 5./ Óvja saját- és társai testi épségét, egészségét. 6./ Segítse elő a nevelési-oktatási intézmény feladatainak teljesítését, és őrizze jó hagyományait. 7./ Tanúsítson tiszteletet a pedagógusok, oktatók, valamint más iskolai dolgozók személye és munkája iránt, becsülje társait. 8./ Fegyelmezett magatartásával járuljon hozzá az iskola jó hírnevéhez. 9./ Az ellenőrző könyvét minden nap hozza magával és abba az osztályzatokat folyamatosan jegyezze be, havonta egyszer szüleivel azt láttamoztassa.

3 A félévi osztályzatok az ellenőrzőbe kerülnek bejegyzésre, így hivatalos okmánynak minősül, gondosan őrizni kell. 10./ A tanórai munka csendet és fegyelmet igényel. Tanítási időben, tanítási órákon a tanulók csak a tanulmányaikkal foglalkozhatnak, fegyelmezetlenségükkel a tanítási órát nem zavarhatják. A tanítási óra alatt (csengetéstől csengetésig) az osztályban és az osztálytermen kívül lármázni, zajt csapni, a tanítást bármi módon zavarni tilos. 11./ Minden tanulónak kötelessége az iskola rendjére, tisztaságára vigyázni. Padját mindenkinek tisztán kell tartania, arra nem firkálhat, véshet, faraghat, épségéért, szépségéért személyesen felelős. Szemetet csak a szemétgyűjtőbe rakhat. 12./ Tanszereit, könyveit minden tanuló köteles rendben tartani, órarend szerint elhozni és hazavinni. 13./ Az iskolai berendezési tárgyaiban okozott kárt a tanuló köteles megtéríteni. 14./ A tanuló köteles személyi tulajdonára vigyázni. Az iskolába nagyobb pénzösszeget (1.000 Ft), értékes tárgyakat (rádió, magnó, ékszer) behozni tilos. Az öltözőben hagyott értékekért (óra, márkás drága ruhadarabok) az iskola anyagi felelősséget nem vállal. Csengetési rend 1 óra óra óra óra óra óra óra óra óra óra óra óra IV. AZ ISKOLA RENDJE 1./ Az iskolában az elméleti tanítás kor kezdődik. Az első óra utáni szünet 5 perces, a többi 10 perces. Az órák és szünetek rendjét az iskola hirdetőtábláján el kell helyezni, és az ellenőrző könyvbe be kell írni. 2./ A szakmai gyakorlatok eltérő időpontokban kezdődnek. A kezdési időpontokat évente, az órarend elkészítésénél, a csoportváltások tervezésénél kell meghatározni. A gyakorlati órákat összefüggően lehet tartani úgy, hogy köztük legalább egy alkalommal 25 perc legyen.

4 3./ Tanulóinknak a tanítás kezdése előtt legalább 10 perccel az iskolában meg kell jelenniük. 4./ Tanítási óra előtt a tanulók osztályonként, csoportonként a tanterem előtt gyülekeznek és csengetéskor sorakoznak. A tanterembe bevonulni, illetve azt elhagyni csak az órát tartó tanár engedélyével szabad. A tantermeket órák közötti szünetekben zárva kell tartani. 5./ Becsengetés után legkésőbb 5 perccel, ha nem ment be nevelő az osztályba, az egyik hetes köteles a tényt jelenteni az igazgatói vagy igazgatóhelyettesi irodában. Elmulasztása esetén osztályfőnöki figyelmeztetésben részesül. 6./ A tanulók a tanári szobába nem léphetnek be. Ha tanárukkal beszélni akarnak, várják meg a tanári szoba előtti folyosón. 7./ Egy-egy tanítási óráról vagy tanítási órán kívüli foglalkozásról a szaktanár, több óráról vagy egy-két tanítási napról az osztályfőnök engedhet el tanulót. Több napról való távolmaradásra, tanítási időben külföldi útra az iskola igazgatója ad engedélyt. 8./ A két hetes (csoportvezető) minden tanítási óra előtt letörli a táblát, gondoskodik krétáról, számba veszi a hiányzókat, és jelenti az órát tartó nevelőnek. 9./ A hetes a tanítási óra elején a következőképpen jelent: Tanárnő / Tanár úr tisztelettel jelentem az osztály létszáma fő hiányzik fő (felsorolja a hiányzó tanulókat). 10./ Hivatalos megszólítás az iskolában: Tanárnő, Tanár úr. 11./ Iskolánk tanulói tiszta, rendes öltözékben jöhetnek iskolába. 12./ Iskolai ünnepségeken, rendezvényeken a lányok sötét szoknyában, fehér blúzban, a fiúk sötét nadrágban, fehér ingben vehetnek részt. 13./ A gyakorlati foglalkozásokon a tanulók kötelesek tiszta, az iskolából kapott munkaruhában megjelenni. 14./ Testnevelési órán a tanulók kötelesek az iskola az iskola tagintézményeiben előírt sportfelszerelést viselni. 15./ Kártya és szerencsejáték az iskolában tilos: 16./ Szeszes italt, kábítószert iskolánk tanulói nem fogyaszthatnak, szeszes italt sem a szülők, sem a tanulók nem hozhatnak az iskolába. 17./ Az iskola tanulók által is használt helyiségeiben a dohányzás tilos. A tizennyolc éven felüli tanulók az udvaron kijelölt dohányzóhelyet vehetik igénybe. 18./ Az osztályok tanulói felváltva ügyeleti szolgálatot látnak el az iskola bejáratánál. Feladatuk az idegenek fogadása és eligazítása. 19./ A tanulók hivatalos dolgaikat (engedélykérés, iskolai igazolások, igazolványok pecsételése stb.) az iskolatitkárnál a tanítási szünetben és délután intézhetik.

5 20./ Minden iskolai mulasztást legkésőbb a hiányzás első napjától számított 8 napon belül az osztályfőnöknél igazolni kell, ellenkező esetben a mulasztás igazolatlan. 21./ A tanítási óráról indokolatlanul késve érkező tanuló fegyelmező büntetésben részesül. 22./ Megszűnik a tanulói jogviszony annak a nem tanköteles korú tanulónak, aki 30 óránál igazolatlanul többet mulasztott. 23./ Az iskola területét tanítási időben elhagyni csak igazgatói vagy igazgatóhelyettesi kilépő kártyával szabad. Osztályozó vizsgát kell tennie minden tárgyból annak a tanulónak, - amennyiben azt a nevelőtestület engedélyezi - aki egy tanévben 250 óránál többet hiányzott, ill. abból a tárgyból, amelyikből a tanuló hiányzása eléri az órák 30%-át (8, 16, 24, 32.óra) V. ZÁRÓ RENEDELKEZÉSEK Az elfogadott vagy módosított házirendet nyilvánosságra kell hozni. Az elfogadás és módosítás feltétele, hogy a diákönkormányzat és az iskolaszék vagy szülői közösség egyetértését adja. A házirendet az iskola tanulóival és dolgozóival a tanév kezdetén ismertetni kell. Mátészalka, igazgató

A Mátészalkai Szakképzési Centrum Déri Miksa Szakgimnáziuma, Szakközépiskolája és Kollégiuma HÁZIRENDJE I. ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK II.

A Mátészalkai Szakképzési Centrum Déri Miksa Szakgimnáziuma, Szakközépiskolája és Kollégiuma HÁZIRENDJE I. ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK II. A Mátészalkai Szakképzési Centrum Déri Miksa Szakgimnáziuma, Szakközépiskolája és Kollégiuma HÁZIRENDJE I. ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK A Nemzeti Köznevelésről szóló 2011. évi CXC. tv. 25. előírásai értelmében

Részletesebben

1022 Budapest, Marczibányi tér. 3. Tel: 212-57-04/233 www.addeturiskola.hu H Á Z I R E N D J E. 2012/2013-as tanév

1022 Budapest, Marczibányi tér. 3. Tel: 212-57-04/233 www.addeturiskola.hu H Á Z I R E N D J E. 2012/2013-as tanév 1022 Budapest, Marczibányi tér. 3. Tel: 212-57-04/233 www.addeturiskola.hu H Á Z I R E N D J E 2012/2013-as tanév Tanulóink eredményes munkája érdekében a Házirend betartása és betartatása, a benne rögzített

Részletesebben

KVGY Kft tanműhelyének házirendje

KVGY Kft tanműhelyének házirendje KVGY Kft tanműhelyének házirendje Készítette: dr. Sebestyén Mónika HR vezető 2017. május 2 KVGY Kft. tanműhelyének házirendje A házirend célja: Biztosítani a tanműhely működésének kereteit az oktató nevelő

Részletesebben

Tehetség Alapfokú Művészeti Iskola Házirend

Tehetség Alapfokú Művészeti Iskola Házirend Tehetség Alapfokú Művészeti Iskola Házirend 1 1. Általános alapelvek Az iskola tanulói közösségének életét a házirend szabályozza, amelyben érvényesül a jogok és kötelességek összhangja. A házirend feladata

Részletesebben

Platthy József ÁLTALÁNOS MŰVELŐDÉSI KÖZPONT KARANCSKESZI HÁZIREND

Platthy József ÁLTALÁNOS MŰVELŐDÉSI KÖZPONT KARANCSKESZI HÁZIREND Platthy József ÁLTALÁNOS MŰVELŐDÉSI KÖZPONT KARANCSKESZI HÁZIREND 2009 ÁLTALÁNOS MŰVELŐDÉSI MÖZPONT HÁZIRENDJE 1. A tanítás és az iskola rendje 1.1 A tanulók iskolába érkezésének időpontja legkésőbb tíz

Részletesebben

VIOLIN ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA HÁZIREND

VIOLIN ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA HÁZIREND 1 VIOLIN ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA HÁZIREND 2 Intézményünkben az alapfokú művészetoktatás azzal a szándékkal jött létre, hogy lehetőséget nyújtsunk az esztétikai érzékenység, a szépre való hajlam, a harmonikus

Részletesebben

Hétfőtől csütörtökig A és B héten 12.35 órától - 15.35-óráig. Pénteken A és B héten 11.45 órától - 15.35-óráig.

Hétfőtől csütörtökig A és B héten 12.35 órától - 15.35-óráig. Pénteken A és B héten 11.45 órától - 15.35-óráig. 2012. A tanulószoba időbeosztása: Hétfőtől csütörtökig A és B héten 12.35 órától - 15.35-óráig. Pénteken A és B héten 11.45 órától - 15.35-óráig. A tanulószoba helyszíne: 6. osztály tanterme A tanulószoba

Részletesebben

Dusnok Fajsz Általános Iskola. Házirend. Gorbay-Nagy Tihamér Intézményvezető. Dusnok, 2013. január 1. - 1 -

Dusnok Fajsz Általános Iskola. Házirend. Gorbay-Nagy Tihamér Intézményvezető. Dusnok, 2013. január 1. - 1 - Dusnok Fajsz Általános Iskola Házirend GorbayNagy Tihamér Intézményvezető Dusnok, 2013. január 1. 1 HÁZIREND I. A házirend hatálya: Ez a házirend a dusnoki általános iskolába járó tanulókra vonatkozik.

Részletesebben

Az iskola fegyelmi szabályzata

Az iskola fegyelmi szabályzata 1. A tanulói hiányzások igazolása Az iskola fegyelmi szabályzata a/ A tanuló köteles a tanítási órákról és az iskola által szervezett rendezvényekről való távolmaradását az időtartamra vonatkozó szülő

Részletesebben

Közgazdasági Szakgimnáziuma

Közgazdasági Szakgimnáziuma Az iskola munkarendje Az iskola éves munkatervét a nevelőtestület határozza meg a Szülői Szervezet és a Diákönkormányzat véleménye alapján. A tanítás nélküli munkanapok időpontjait az éves munkaterv tartalmazza.

Részletesebben

A RITSMANN PÁL NÉMET NEMZETISÉGI ÁLTALÁNOS ISKOLA HÁZIRENDJE

A RITSMANN PÁL NÉMET NEMZETISÉGI ÁLTALÁNOS ISKOLA HÁZIRENDJE A RITSMANN PÁL NÉMET NEMZETISÉGI ÁLTALÁNOS ISKOLA HÁZIRENDJE Készítette: Rack Ferencné Elfogadta: A Ritsmann Pál Német Nemzetiségi Általános Iskola Nevelőtestülete 2012. augusztus 13. Ritsmann Pál Német

Részletesebben

H Á Z I R E N D. Az épületek használatára vonatkozó általános követelmények az intézmények tanulóira és dolgozóira egyaránt érvényesek.

H Á Z I R E N D. Az épületek használatára vonatkozó általános követelmények az intézmények tanulóira és dolgozóira egyaránt érvényesek. H Á Z I R E N D A házirend célja a Bartók Béla Zene- és Táncművészeti Szakgimnázium és a 3530 Miskolc, Bartók Béla tér 1. sz. alatt, a Miskolci Egyetem Bartók Béla Zeneművészeti Intézete és a Miskolc,

Részletesebben

A tanuló kötelessége, hogy az iskola tanárainak, valamennyi dolgozójának és tanulótársainak emberi méltóságát és jogait tiszteletben tartsa.

A tanuló kötelessége, hogy az iskola tanárainak, valamennyi dolgozójának és tanulótársainak emberi méltóságát és jogait tiszteletben tartsa. Általános rendelkezések A házirend hatálya a) Területi hatály: A házirend érvényes az iskola teljes területén, illetve az iskola által szervezett és a pedagógiai programban meghatározott iskolán kívüli

Részletesebben

LUCFALVI ÁLTALÁNOS ISKOLA. H á z i r e n d 2013/2014.

LUCFALVI ÁLTALÁNOS ISKOLA. H á z i r e n d 2013/2014. LUCFALVI ÁLTALÁNOS ISKOLA H á z i r e n d 2013/2014. A házirend célja A nevelőtestület és a tanulókat képviselő diákönkormányzat által meghatározott házirend biztosítja az intézmény közösségi életének

Részletesebben

ÁLTALÁNOS ISKOLÁJÁNAK. Készült : Ajak, 2004. december 14. Ajak, 2004.

ÁLTALÁNOS ISKOLÁJÁNAK. Készült : Ajak, 2004. december 14. Ajak, 2004. ÁLTALÁNOS ISKOLÁJÁNAK Készült : Ajak, 2004. december 14. Ajak, 2004. A házirend részei: 0. Bevezető 1. Tanulói jogok 2. Tanulói kötelességek 3. Iskolai munkarend 4. Egyéb rendelkezések 5. Az iskola Etikai

Részletesebben

A tanuló jogviszonya. A tanuló kötelességei. A tanuló jogai

A tanuló jogviszonya. A tanuló kötelességei. A tanuló jogai A tanuló jogviszonya A tanulói jogviszony kezdete a beiratkozás napja. Az osztályba sorolás rendjét az igazgatóhelyettes terjeszti elő, az intézmény vezetője hagyja jóvá. A tanuló felvételéről az igazgató

Részletesebben

Fejér Megyei Kossuth Zsuzsanna Általános Iskola, Speciális Szakiskola és Egységes Gyógypedagógiai Intézmény Sárbogárd HÁZIREND 2012.

Fejér Megyei Kossuth Zsuzsanna Általános Iskola, Speciális Szakiskola és Egységes Gyógypedagógiai Intézmény Sárbogárd HÁZIREND 2012. Fejér Megyei Kossuth Zsuzsanna Általános Iskola, Speciális Szakiskola és HÁZIREND 2012 2 Tartalom ELFOGADÁSRA VONATKOZÓ NYILATKOZATOK 4 1 A HÁZIREND CÉLJA 5 2 A TANULÓ KÖTELESSÉGEI 5 3 A TANULÓ JOGAI 5

Részletesebben

SZÁSZ MÁRTON ÁLTALÁNOS ISKOLA, SZAKISKOLA, SPECIÁLIS SZAKISKOLA ÉS EGYSÉGES GYÓGYPEDAGÓGIAI MÓDSZERTANI INTÉZMÉNY

SZÁSZ MÁRTON ÁLTALÁNOS ISKOLA, SZAKISKOLA, SPECIÁLIS SZAKISKOLA ÉS EGYSÉGES GYÓGYPEDAGÓGIAI MÓDSZERTANI INTÉZMÉNY SZÁSZ MÁRTON ÁLTALÁNOS ISKOLA, SZAKISKOLA, SPECIÁLIS SZAKISKOLA ÉS EGYSÉGES GYÓGYPEDAGÓGIAI MÓDSZERTANI INTÉZMÉNY HÁZIREND Készítette: Stolár Mihály igazgató Hatályba lépés időpontja: 2013. szeptember

Részletesebben

GUBODY FERENC SZAKKÉPZŐ ISKOLA. (2700 Cegléd, Alkotmány u. 7-9.) OM azonosító:201038 HÁZIREND

GUBODY FERENC SZAKKÉPZŐ ISKOLA. (2700 Cegléd, Alkotmány u. 7-9.) OM azonosító:201038 HÁZIREND A GUBODY FERENC SZAKKÉPZŐ ISKOLA (2700 Cegléd, Alkotmány u. 7-9.) OM azonosító:201038 HÁZIREND 2013 Tartalom 1. A Házirend célja és feladata, hatálya... Hiba! A könyvjelző nem 1.1.A házirend hatálya...

Részletesebben

A HAGYOMÁNYŐRZŐ Alapfokú Művészetoktatási Intézmény Házirendje

A HAGYOMÁNYŐRZŐ Alapfokú Művészetoktatási Intézmény Házirendje A HAGYOMÁNYŐRZŐ Alapfokú Művészetoktatási Intézmény Házirendje A tanuló a beiratkozástól számítva a Fantázia Alapfokú Művészetoktatási Intézmény (továbbiakban iskola) növendéke, így vonatkoznak rá a Házirend

Részletesebben

MÓRA FERENC ÁLTALÁNOS ISKOLA ÉS ALAPFOKÚ MŰVÉSZETOKTATÁSI INTÉZMÉNY HAJDÚDOROG OM azonosító: 031047 HÁZIREND

MÓRA FERENC ÁLTALÁNOS ISKOLA ÉS ALAPFOKÚ MŰVÉSZETOKTATÁSI INTÉZMÉNY HAJDÚDOROG OM azonosító: 031047 HÁZIREND MÓRA FERENC ÁLTALÁNOS ISKOLA ÉS ALAPFOKÚ MŰVÉSZETOKTATÁSI INTÉZMÉNY HAJDÚDOROG OM azonosító: 031047 HÁZIREND 2010 2 Tartalomjegyzék A házirend nyilvánossága... 5 Az intézmény adatai... 5 Az iskola nagyobb

Részletesebben

Belvárosi Általános Iskolai Tagintézmény

Belvárosi Általános Iskolai Tagintézmény DOMBÓVÁRI BELVÁROSI ÁLTALÁNOS ÉS ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA Belvárosi Általános Iskolai Tagintézmény 1. A tanulók jogai 1.1. Az intézmény szabadtéri sportlétesítményeit, játszóterét szorgalmi időben szabadon

Részletesebben

Kaposvári Általános Iskola és Gimnázium 7400 Kaposvár, Béke u. 75. Tel.: 82/411-628 www.gyakorlo-kap.sulinet.hu

Kaposvári Általános Iskola és Gimnázium 7400 Kaposvár, Béke u. 75. Tel.: 82/411-628 www.gyakorlo-kap.sulinet.hu HÁZIREND Kaposvári Általános Iskola és Gimnázium 7400 Kaposvár, Béke u. 75. Tel.: 82/411-628 www.gyakorlo-kap.sulinet.hu A Házirend egységes együttműködési szabályzat tanulók, tanárok és szülők számára,

Részletesebben

A SZENT MIKLÓS KATOLIKUS ÁLTALÁNOS ISKOLA ÉS ÓVODA ISKOLAI HÁZIRENDJE

A SZENT MIKLÓS KATOLIKUS ÁLTALÁNOS ISKOLA ÉS ÓVODA ISKOLAI HÁZIRENDJE A SZENT MIKLÓS KATOLIKUS ÁLTALÁNOS ISKOLA ÉS ÓVODA (6768 Baks, Fő u.82.) OM: 201616 ISKOLAI HÁZIRENDJE Jóváhagyta:,. év. hónap. nap. fenntartó TARTALOM 1. Bevezető... 3 1.1. Jogszabályi háttér... 3 1.2.

Részletesebben

Az Ybl Miklós Pénzügyi és Számviteli Szakközépiskola HÁZIRE DJE

Az Ybl Miklós Pénzügyi és Számviteli Szakközépiskola HÁZIRE DJE Az Ybl Miklós Pénzügyi és Számviteli Szakközépiskola HÁZIRE DJE I. Általános rész 1. Az Ybl Miklós Pénzügyi és Számviteli Szakközépiskola házirendje az 1993. évi LXXIX. számú, a közoktatásról szóló módosított

Részletesebben

Iktsz: /2013. Zenei Alapfokú Művészeti Iskola Vácszentlászló, Zsámboki u. 7. OM: Házirend. Vácszentlászló, szeptember 2.

Iktsz: /2013. Zenei Alapfokú Művészeti Iskola Vácszentlászló, Zsámboki u. 7. OM: Házirend. Vácszentlászló, szeptember 2. Iktsz: /2013. Mikrofon Zenei Alapfokú Művészeti Iskola 2115 Vácszentlászló, Zsámboki u. 7. OM: 102603 Vácszentlászló, 2013. szeptember 2. 1 1. Általános alapelvek Iskolánkban az alapfokú művészetoktatás

Részletesebben

ABAKUSZ Közgazdasági, Kereskedelmi és Informatikai Szakközépiskola HÁZIRENDJE

ABAKUSZ Közgazdasági, Kereskedelmi és Informatikai Szakközépiskola HÁZIRENDJE ABAKUSZ Közgazdasági, Kereskedelmi és Informatikai Szakközépiskola HÁZIRENDJE I. Általános rész 1. Az ABAKUSZ Közgazdasági, Kereskedelmi és Informatikai Szakközépiskola házirendje a 2011. évi CXC. számú,

Részletesebben

HÁZIREND. mely a Nemesvámosi Petőfi Sándor Német Nemzetiségi Nyelvoktató Általános Iskola. tanulói jogviszonyra vonatkozó rendelkezéseit tartalmazza

HÁZIREND. mely a Nemesvámosi Petőfi Sándor Német Nemzetiségi Nyelvoktató Általános Iskola. tanulói jogviszonyra vonatkozó rendelkezéseit tartalmazza HÁZIREND mely a Nemesvámosi Petőfi Sándor Német Nemzetiségi Nyelvoktató Általános Iskola tanulói jogviszonyra vonatkozó rendelkezéseit tartalmazza a jogszabályok előírásai alapján A házirend célja és feladata

Részletesebben

qwertzuiopőúasdfghjkléáűíyxcvbnmq wertzuiopőúasdfghjkléáűíyxcvbnmq wertzuiopőúasdfghjkléáűíyxcvbnmq wertzuiopőúasdfghjkléáűíyxcvbnmq

qwertzuiopőúasdfghjkléáűíyxcvbnmq wertzuiopőúasdfghjkléáűíyxcvbnmq wertzuiopőúasdfghjkléáűíyxcvbnmq wertzuiopőúasdfghjkléáűíyxcvbnmq q HÁZIREND 2008. Fejér Megyei Önkormányzat Kossuth Zsuzsanna Általános Iskolája, Speciális Szakiskolája és Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézménye wertzuiopőúasdfghjkléáűíyxcvbnmrt yuiopasdfghjklzxcvbnmqwertzuiopő

Részletesebben

BKF Két Tanítási Nyelvű Szakközépiskola. Szervezeti és Működési Szabályzata

BKF Két Tanítási Nyelvű Szakközépiskola. Szervezeti és Működési Szabályzata A BKF Két Tanítási Nyelvű Szakközépiskola Szervezeti és Működési Szabályzata - 1 - I. Általános rendelkezések 1. A Szervezeti és Működési Szabályzat (a továbbiakban SZMSZ) célja és jogszabályi alapja:

Részletesebben

H Á Z I R E N D. I. A házirendet szabályozó jogszabályok

H Á Z I R E N D. I. A házirendet szabályozó jogszabályok 1 H Á Z I R E N D I. A házirendet szabályozó jogszabályok 2011. évi CXC. törvény a köznevelésről 20/2012. (VIII.31.) EMMI rendelet a nevelési-oktatási intézmények működéséről és köznevelési intézmények

Részletesebben

HÁZIRENDJE 2015. Arany János Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény, Óvoda, Általános Iskola, Speciális Szakiskola

HÁZIRENDJE 2015. Arany János Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény, Óvoda, Általános Iskola, Speciális Szakiskola 2015. Arany János Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény, Óvoda, Általános Iskola, Speciális Szakiskola HÁZIRENDJE Aktualizálva: 2015. szeptember 10. Arany János Egységes Gyógypedagógiai Módszertani

Részletesebben

Általános Nevelési Központ Óvodája, Iskolája Kővágószőlős EGYSÉGES HÁZIRENDJE. Készítette: Kővári Zoltánné igazgató. 2011. szeptember 01.

Általános Nevelési Központ Óvodája, Iskolája Kővágószőlős EGYSÉGES HÁZIRENDJE. Készítette: Kővári Zoltánné igazgató. 2011. szeptember 01. Általános Nevelési Központ Óvodája, Iskolája Kővágószőlős EGYSÉGES HÁZIRENDJE Készítette: Kővári Zoltánné igazgató 2011. szeptember 01. 1 Tartalomjegyzék 1. ÁLTALÁNOS HÁZIREND...3 1.1. A házirend célja

Részletesebben

H Á Z I R E N D nappali tagozat

H Á Z I R E N D nappali tagozat Kereskedelmi és Vendéglátóipari Szakközépiskola és Szakiskola OM azonosító: 031229 4027 Debrecen, Vénkert u.2. (52) 413-113, 413-255, fax: (52) 413-113 E-mail: keri@iskola.debrecen.huhonlap:www.keri-debr.sulinet.hu

Részletesebben

Szegedi Nemzetközi Általános Iskola HÁZIREND 2017.

Szegedi Nemzetközi Általános Iskola HÁZIREND 2017. Szegedi Nemzetközi Általános Iskola HÁZIREND 2017. 1 1. TARTALOMJEGYZÉK 1. TARTALOMJEGYZÉK 2 2. A HÁZIREND CÉLJA, HATÁLYA 3 2.1. TÖRVÉNYI ELŐÍRÁSOK 3 2.2. A HÁZIREND CÉLJA 4 3. A HÁZIREND TARTALMI ELEMEI

Részletesebben

A NAGYKOVÁCSI ÁLTALÁNOS ISKOLA HÁZIRENDJE

A NAGYKOVÁCSI ÁLTALÁNOS ISKOLA HÁZIRENDJE A NAGYKOVÁCSI ÁLTALÁNOS ISKOLA HÁZIRENDJE Házirend A házirend rögzíti a tanulói jogokat és kötelezettségeket, valamint az iskola munkarendjét. Betartása és betartatása iskolánk minden tanulójának és dolgozójának

Részletesebben

H Á Z I R E N D J E. Elfogadta: a Sátoraljaújhelyi Kossuth Lajos Gimnázium és Szakképző Iskola nevelőtestülete. Jóváhagyta:

H Á Z I R E N D J E. Elfogadta: a Sátoraljaújhelyi Kossuth Lajos Gimnázium és Szakképző Iskola nevelőtestülete. Jóváhagyta: A Sátoraljaújhelyi Kossuth Lajos Gimnázium és Szakképző Iskola H Á Z I R E N D J E Elfogadta: a Sátoraljaújhelyi Kossuth Lajos Gimnázium és Szakképző Iskola nevelőtestülete. Jóváhagyta: Tartalomjegyzék

Részletesebben

Az Apostagi Nagy Lajos Általános Iskola. házirendje

Az Apostagi Nagy Lajos Általános Iskola. házirendje Az Apostagi Nagy Lajos Általános Iskola házirendje 1 I. rész: Általános rendelkezések 1. A házirend az iskola belső életét szabályozza. Hatályos az iskola teljes területén, illetve szervezett iskolai rendezvényeken

Részletesebben

HÁZIREND Saját részek

HÁZIREND Saját részek AM DASzK, Ujhelyi Imre Mezőgazdasági és Közgazdasági Szakgimnáziuma, Szakközépiskolája és Kollégiuma 7940 Szentlőrinc, Erzsébet utca 1. Telefon: (73) 570-107, Tel./fax: (73) 371-035 E-mail: ujhelyi.igazgato@gmail.com

Részletesebben

KISFALUDY MIHÁLY ÁLTALÁNOS ISKOLA ÉS ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA HÁZIREND OM 031914

KISFALUDY MIHÁLY ÁLTALÁNOS ISKOLA ÉS ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA HÁZIREND OM 031914 KISFALUDY MIHÁLY ÁLTALÁNOS ISKOLA ÉS ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA HÁZIREND OM 031914 Tartalmi elemek Alapelvek és célok A házirend alapvető célja, hogy a köznevelésről szóló 2011.évi CXC. törvényben, valamint

Részletesebben

A Petrik Lajos Két Tanítási Nyelvű Vegyipari, Környezetvédelmi és Informatikai Szakközépiskola. Házirend. Hudacsek Lászlóné igazgató

A Petrik Lajos Két Tanítási Nyelvű Vegyipari, Környezetvédelmi és Informatikai Szakközépiskola. Házirend. Hudacsek Lászlóné igazgató A Petrik Lajos Két Tanítási Nyelvű Vegyipari, Környezetvédelmi és Informatikai Szakközépiskola Házirend Hudacsek Lászlóné igazgató TARTALOM 1. Bevezetés... 4 2. Általános rendelkezések... 4 3. A tanulókat

Részletesebben

EÖTVÖS JÓZSEF ÁLTALÁNOS ISKOLA INTÉZMÉNYEGYSÉG

EÖTVÖS JÓZSEF ÁLTALÁNOS ISKOLA INTÉZMÉNYEGYSÉG Reményhír Szakképző Iskola, Általános Iskola, Óvoda és Kollégium EÖTVÖS JÓZSEF ÁLTALÁNOS ISKOLA INTÉZMÉNYEGYSÉG HÁZIREND 2014 1 Tartalom 1 A tanulók mindennapi életét meghatározó szabályok...3 1.1 A tanulók

Részletesebben

AZ ÉRDI GÁRDONYI GÉZA ÁLTALÁNOS ISKOLA ÉS GIMNÁZIUM 2030 Érd, Gárdonyi u. 1/b HÁZIRENDJE

AZ ÉRDI GÁRDONYI GÉZA ÁLTALÁNOS ISKOLA ÉS GIMNÁZIUM 2030 Érd, Gárdonyi u. 1/b HÁZIRENDJE AZ ÉRDI GÁRDONYI GÉZA ÁLTALÁNOS ISKOLA ÉS GIMNÁZIUM 2030 Érd, Gárdonyi u. 1/b HÁZIRENDJE A házirend célja, hogy a szabályok betartásával biztosítsuk az iskola törvényes működését, az iskolai nevelés-oktatás

Részletesebben

KEMÉNY GÁBOR LOGISZTIKAI ÉS KÖZLEKEDÉSI SZAKKÖZÉPISKOLA = HÁZIREND =

KEMÉNY GÁBOR LOGISZTIKAI ÉS KÖZLEKEDÉSI SZAKKÖZÉPISKOLA = HÁZIREND = KEMÉNY GÁBOR LOGISZTIKAI ÉS KÖZLEKEDÉSI SZAKKÖZÉPISKOLA = HÁZIREND = A Házirend a tanulók jogait, kötelességeit, az iskola életét, rendjét meghatározó szabályokat és munkarendet tartalmazza. A Házirend

Részletesebben

H Á Z I R E N D. 5. A tanulók jogai

H Á Z I R E N D. 5. A tanulók jogai H Á Z I R E N D 1. A házirend az iskola diákjainak alkotmánya. Rögzíti a jogokat és a kötelességeket, valamint az iskola munkarendjét. Betartása és betartatása az iskola minden tanulójának és dolgozójának

Részletesebben

HÁZIREND. Hatálya kiterjed az iskola minden tanulójára és dolgozójára. Jóváhagyta:

HÁZIREND. Hatálya kiterjed az iskola minden tanulójára és dolgozójára. Jóváhagyta: HÁZIREND Hatálya kiterjed az iskola minden tanulójára és dolgozójára. Jóváhagyta: Baráthné Dobai Rita fenntartó Dobai Szabolcs igazgató 1 Iskolánk fenntartója: Borsod és Térsége Képzési és Humánszolgáltató

Részletesebben

A Diósgyőri Gimnázium házirendje

A Diósgyőri Gimnázium házirendje A Diósgyőri Gimnázium házirendje I. Bevezető rész 1. A Diósgyőri Gimnázium tantestülete és a tanulókat képviselő diákönkormányzat egységes szerkezetbe foglalja az iskola életének és működésének legfontosabb

Részletesebben

Szabóné Tóth Erika. Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Pedagógiai Intézet Pedagógiai Szakmai és Szakszolgálat 1

Szabóné Tóth Erika. Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Pedagógiai Intézet Pedagógiai Szakmai és Szakszolgálat 1 Szabóné Tóth Erika Pedagógiai Szakmai és Szakszolgálat 1 Mi is az a Házirend? Jogi forrás Intézményi belső normatív szabály. Jogi szabály, amelynek szükségszerű és nélkülözhetetlen tartalmi és eljárásbeli

Részletesebben

Különös közzétételi lista

Különös közzétételi lista Különös közzétételi lista i Általános Iskola A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztásához 2013/2014. tanév Pedagógus végzettsége Pedagógus szakképzettsége

Részletesebben

Házirend. A Házirend jogszabályi alapja

Házirend. A Házirend jogszabályi alapja TARTALOM Házirend... 3 Házirend... 3 A Házirend jogszabályi alapja... 3 A Házirend célja és feladata... 3 A Házirend hatálya... 3 A Házirend nyilvánossága... 3 A tanulók által az iskolában való tartózkodásuk

Részletesebben

Jáki Nagy Márton Általános Iskola HÁZIREND

Jáki Nagy Márton Általános Iskola HÁZIREND Jáki Nagy Márton Általános Iskola HÁZIREND HÁZIREND Az Iskola házirendje a nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC. törvény, a nevelésioktatási intézmények működéséről és a köznevelési intézmények névhasználatáról

Részletesebben

Érsekvadkerti Petőfi Sándor Általános Iskola Házirend 2015. Házirend 2015.

Érsekvadkerti Petőfi Sándor Általános Iskola Házirend 2015. Házirend 2015. Házirend 2015. 1 Tartalomjegyzék 1. Bevezető 3 1.1 A Házirend célja 3 1.2 A Házirend hatálya 3 2. A tanulói kötelességek teljesítése 3 2.1 Minden tanuló kötelessége, hogy: 3 2.2 A tanulók távolmaradása

Részletesebben

HŐGYÉSZI HEGYHÁT ÁLTALÁNOS ISKOLA, GIMNÁZIUM, ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA

HŐGYÉSZI HEGYHÁT ÁLTALÁNOS ISKOLA, GIMNÁZIUM, ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA HŐGYÉSZI HEGYHÁT ÁLTALÁNOS ISKOLA, GIMNÁZIUM, ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA ÉS KOLLÉGIUM HÁZIRENDJE I. ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK 1. A házirend az iskola belső életét szabályozza. Hatályos az iskola teljes területén,

Részletesebben

Tótkomlós, 2013. augusztus 30.

Tótkomlós, 2013. augusztus 30. JANKÓ JÁNOS ÁLTALÁNOS ISKOLA ÉS GIMNÁZIUM HÁZIREND 2013-2014 TANÉV Tótkomlós, 2013. augusztus 30. 1 Tartalomjegyzék 1. A házirend fogalma, célja... 3. 2. Felülvizsgálatának, módosításának feltételei, módjai...

Részletesebben

A ZALAEGERSZEGI ÖVEGES JÓZSEF ÁLTALÁNOS ISKOLA ISKOLAI HÁZIRENDJE

A ZALAEGERSZEGI ÖVEGES JÓZSEF ÁLTALÁNOS ISKOLA ISKOLAI HÁZIRENDJE A ZALAEGERSZEGI ÖVEGES JÓZSEF ÁLTALÁNOS ISKOLA ISKOLAI HÁZIRENDJE KÉSZÍTETTE: Domján István intézményvezető megbízásából Kolozsi-Gángó Ildikó DMS PEDAGÓGUS ELFOGADTA: A Zalaegerszegi Öveges József Általános

Részletesebben

A SZEKSZÁRDI DIENES VALÉRIA ÁLTALÁNOS ISKOLA VALÉRIA DIENES GRUNDSCHULE HÁZIRENDJE. Szekszárd, 2014. 12. 15. Simon Andrea intézményvezető

A SZEKSZÁRDI DIENES VALÉRIA ÁLTALÁNOS ISKOLA VALÉRIA DIENES GRUNDSCHULE HÁZIRENDJE. Szekszárd, 2014. 12. 15. Simon Andrea intézményvezető A SZEKSZÁRDI DIENES VALÉRIA ÁLTALÁNOS ISKOLA VALÉRIA DIENES GRUNDSCHULE HÁZIRENDJE Szekszárd, 2014. 12. 15. Simon Andrea intézményvezető 1 Tartalomjegyzék 1. Bevezető rendelkezések... 4 1.1 Az intézmény

Részletesebben

Házirend Fábiánsebestyéni Arany János Általános Iskola és AMI

Házirend Fábiánsebestyéni Arany János Általános Iskola és AMI Házirend Fábiánsebestyéni Arany János Általános Iskola és AMI 2013 1. BEVEZETÉS 1.1. A 2011.évi CXC. törvény a nemzeti köznevelésről és a 20/2012.EMMI rendelet előírása értelmében, az iskola életével kapcsolatos

Részletesebben

Dusnok Fajsz Általános Iskola. Házirend. Gorbay-Nagy Tihamér Intézményvezető. Dusnok, szeptember

Dusnok Fajsz Általános Iskola. Házirend. Gorbay-Nagy Tihamér Intézményvezető. Dusnok, szeptember Dusnok Fajsz Általános Iskola Házirend GorbayNagy Tihamér Intézményvezető Dusnok, 2018. szeptember 01. 1 HÁZIREND I. A házirend hatálya: Ez a házirend a dusnoki általános iskolába járó tanulókra vonatkozik.

Részletesebben

A Vértesboglári Nyelvoktató Német Nemzetiségi. Általános Iskola HÁZIRENDJE

A Vértesboglári Nyelvoktató Német Nemzetiségi. Általános Iskola HÁZIRENDJE A Vértesboglári Nyelvoktató Német Nemzetiségi Általános Iskola HÁZIRENDJE 2013 Tartalomjegyzék 1. Bevezető... 3 2. Általános rendelkezések... 3 3. A tanuló jogai... 3 4. A tanuló kötelességei... 5 5. Általános

Részletesebben

Galamb József Mezőgazdasági Szakképző Iskola HÁZIREND

Galamb József Mezőgazdasági Szakképző Iskola HÁZIREND Galamb József Mezőgazdasági Szakképző Iskola HÁZIREND Hatályba lép: 2013. szeptember 2. Horváth Zoltán igazgató 1 A HÁZIREND CÉLJA... 5 2 ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK... 5 3 A TANULÓK KÖTELESSÉGEI... 6 4 A

Részletesebben

FELSŐTÁRKÁNYI ÁLTALÁNOS ISKOLA ÉS ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA HÁZIREND

FELSŐTÁRKÁNYI ÁLTALÁNOS ISKOLA ÉS ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA HÁZIREND FELSŐTÁRKÁNYI ÁLTALÁNOS ISKOLA ÉS ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA HÁZIREND 2014 Tartalom 1. Bevezető rendelkezések... 3 2. Az Intézmény adatai... 3 3.Az iskola diákjainak jogai és kötelességei, tankötelezettség...

Részletesebben

A Kaesz Gyula Faipari Szakközépiskola és Szakiskola Házirendje

A Kaesz Gyula Faipari Szakközépiskola és Szakiskola Házirendje A Kaesz Gyula Faipari Szakközépiskola és Szakiskola Házirendje 1. Bevezetés Minden közösség igényel szabályokat, amelyek a közösség tagjainak cselekedeteit, egymáshoz való viszonyát, kapcsolataik rendjét

Részletesebben

VÁCI szakképzési centrum I. GÉZA KIRÁLY KÖZGAZDASÁGI SZAKKÖZÉPISKOLÁJA. 2600 Vác, Géza király tér 8. OM azonosító: 203065 HÁZIREND

VÁCI szakképzési centrum I. GÉZA KIRÁLY KÖZGAZDASÁGI SZAKKÖZÉPISKOLÁJA. 2600 Vác, Géza király tér 8. OM azonosító: 203065 HÁZIREND VÁCI szakképzési centrum I. GÉZA KIRÁLY KÖZGAZDASÁGI SZAKKÖZÉPISKOLÁJA 2600 Vác, Géza király tér 8. OM azonosító: 203065 HÁZIREND 2015 TARTALOMJEGYZÉK A HÁZIREND ÁLTALÁNOS ALAPELVEI... 1 1. A TANULÓK JOGAI

Részletesebben

A LUKÁCS SÁNDOR MECHATRONIKAI ÉS GÉPÉSZETI SZAKKÉPZŐ ISKOLA ÉS KOLLÉGIUM HÁZIRENDJE. 9027 Győr, Mártírok útja 13-15.

A LUKÁCS SÁNDOR MECHATRONIKAI ÉS GÉPÉSZETI SZAKKÉPZŐ ISKOLA ÉS KOLLÉGIUM HÁZIRENDJE. 9027 Győr, Mártírok útja 13-15. A LUKÁCS SÁNDOR MECHATRONIKAI ÉS GÉPÉSZETI SZAKKÉPZŐ ISKOLA ÉS KOLLÉGIUM HÁZIRENDJE 2013 9027 Győr, Mártírok útja 13-15. Tartalomjegyzék Tartalomjegyzék...2 1. HÁZIREND...4 2. A HÁZIREND HATÁLYA...6 2.1

Részletesebben

PANNON OKTATÁSI KÖZPONT ÁLTALÁNOS ÉS SZAKKÉPZŐ ISKOLA ALSÓSZENTIVÁNI TAGINTÉZMÉNYÉNEK HÁZIRENDJE. Jóváhagyta: Humán-Pszicho 2002 Kht.

PANNON OKTATÁSI KÖZPONT ÁLTALÁNOS ÉS SZAKKÉPZŐ ISKOLA ALSÓSZENTIVÁNI TAGINTÉZMÉNYÉNEK HÁZIRENDJE. Jóváhagyta: Humán-Pszicho 2002 Kht. Pannon Oktatási Központ Általános és Szakképző Iskola Alsószentiváni Tagintézménye Cím: H-7012 Alsószentiván, Béke út 112. Tel.: 06-25-504-710; Fax: 06-25-504-711 e-mail: iskola@bela-aszentivan.sulinet.hu

Részletesebben

Tartalom Nincsenek tartalomjegyzék-bejegyzések. 1. Bevezető rendelkezések 1.1. A Házirend készítésének elvei 1.2. A tájékoztatás rendje 1.3.

Tartalom Nincsenek tartalomjegyzék-bejegyzések. 1. Bevezető rendelkezések 1.1. A Házirend készítésének elvei 1.2. A tájékoztatás rendje 1.3. 1 Tartalom Nincsenek tartalomjegyzék-bejegyzések. 1. Bevezető rendelkezések 1.1. A Házirend készítésének elvei 1.2. A tájékoztatás rendje 1.3. Az intézmény adatai 1.4. Az iskola nagyobb tanulóközösségei

Részletesebben

SPECIÁLIS SZAKISKOLA GYŐR HÁZIRENDJE

SPECIÁLIS SZAKISKOLA GYŐR HÁZIRENDJE SPECIÁLIS SZAKISKOLA GYŐR HÁZIRENDJE 2013 TARTALOMJEGYZÉK I. A HÁZIREND HATÁLYA... 4 II. JOGOK ÉS KÖTELESSÉGEK... 5 III. AZ ISKOLA NAGYOBB KÖZÖSSÉGEI... 9 IV. A TANULÓK, SZÜLŐK TÁJÉKOZTATÁSA... 9 V. AZ

Részletesebben

ZALAKOMÁRI ÁLTALÁNOS ISKOLA HÁZIRENDJE

ZALAKOMÁRI ÁLTALÁNOS ISKOLA HÁZIRENDJE 1 ZALAKOMÁRI ÁLTALÁNOS ISKOLA HÁZIRENDJE Készítette: Hatos Tiborné intézményvezető helyettes Hatályba lépés időpontja: 2014. január 1. 1 2 Tartalom I. Bevezető rendelkezések... 4 1. A házirend célja...

Részletesebben

Tartalomjegyzék. 1.1 A Házirend célja 2. 1.2 A Házirend hatálya 2

Tartalomjegyzék. 1.1 A Házirend célja 2. 1.2 A Házirend hatálya 2 Tartalomjegyzék 1. Bevezető 2 1.1 A célja 2 1.2 A hatálya 2 2. A tanulói kötelességek teljesítése 2 2.1 Minden tanuló kötelessége, hogy: 2 2.2 A tanulók távolmaradása 3 2.3 Fegyelmező intézkedések 4 3.

Részletesebben

HÁZIREND A székesfehérvári Tóparti Gimnázium és Művészeti Szakközépiskola házirendjének célja, hogy helyi gyakorlati, módszerbeli, eljárási és technikai szabályokkal szolgálja a köznevelésről szóló 2011.

Részletesebben

DOMBÓVÁRI BELVÁROSI ÁLTALÁNOS ÉS ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA Kaposszekcsői Általános Iskolája

DOMBÓVÁRI BELVÁROSI ÁLTALÁNOS ÉS ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA Kaposszekcsői Általános Iskolája DOMBÓVÁRI BELVÁROSI ÁLTALÁNOS ÉS ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA Cím: 7361 Kaposszekcső, Táncsics Mihály u. 22. Telefon: +36-74-565-653 Fax: +36-74-466-537 E-mail: kaposkola@freemail.hu OM-azonosító: 036393

Részletesebben

Kőrösi Csoma Sándor Általános Iskola HÁZIRENDJE

Kőrösi Csoma Sándor Általános Iskola HÁZIRENDJE A Kőrösi Csoma Sándor Általános Iskola HÁZIRENDJE A házirend rögzíti a tanulói jogokat és kötelességeket, valamint az iskola munkarendjét. Betartása és betartatása iskolánk minden tanulójának és dolgozójának

Részletesebben

H Á Z I R E N D. Az iskola neve: Sándorfalvi Térségi Alapfokú Művészeti Iskola Székhelye: Sándorfalva, Alkotmány krt 15-17.

H Á Z I R E N D. Az iskola neve: Sándorfalvi Térségi Alapfokú Művészeti Iskola Székhelye: Sándorfalva, Alkotmány krt 15-17. H Á Z I R E N D Az iskola neve: Sándorfalvi Térségi Alapfokú Művészeti Iskola Székhelye: Sándorfalva, Alkotmány krt 15-17. A házirend tartalma: Általános rendelkezések A tanuló jogai A tanuló kötelességei

Részletesebben

Házirend. Dorozsmai Felnőttoktatási Gimnázium 2013/14.

Házirend. Dorozsmai Felnőttoktatási Gimnázium 2013/14. Házirend Dorozsmai Felnőttoktatási Gimnázium 2013/14. Általános szabályok A házirend célja és feladata A házirend állapítja meg a tanulói jogok és kötelességek gyakorlásával, valamint az iskola munkarendjével

Részletesebben

Dunaferr Szakközép- és Szakiskola Házirend - 2012/2013 tanév H Á Z I R E N D

Dunaferr Szakközép- és Szakiskola Házirend - 2012/2013 tanév H Á Z I R E N D H Á Z I R E N D I. Készült a DUNAFERR Szakközép és Szakiskolában Dunaújváros Vasmű tér 1-2. OM: 030213 Hatálybalépés ideje: 2012. év szeptember 1. A Házirend hatálya A Házirend területi hatálya az iskolai

Részletesebben

Pókaszepetki Általános Iskola Pakodi 1-4. évfolyamos Tagiskola Pókaszepetki Óvoda Zalaistvándi Óvoda Pakodi Óvoda

Pókaszepetki Általános Iskola Pakodi 1-4. évfolyamos Tagiskola Pókaszepetki Óvoda Zalaistvándi Óvoda Pakodi Óvoda FESTETICS KRISTÓF ÁLTALÁNOS MŰVELŐDÉSI KÖZPONT INTÉZMÉNYEINEK HÁZIRENDJEI Pókaszepetki Általános Iskola Pakodi 1-4. évfolyamos Tagiskola Pókaszepetki Óvoda Zalaistvándi Óvoda Pakodi Óvoda A HÁZIREND JÓVÁHAGYÁSA

Részletesebben

Szegedi Tudományegyetem Vántus István Gyakorló Zeneművészeti Szakközépiskola Házirend Tartalom:

Szegedi Tudományegyetem Vántus István Gyakorló Zeneművészeti Szakközépiskola Házirend Tartalom: HÁZIREND Szegedi Tudományegyetem Vántus István Gyakorló Zeneművészeti Szakközépiskola Szeged 2009. Tartalom: A tanulói jogviszony keletkezésének szabályai, eljárási rendje....3 Felvétel, átvétel feltételei,

Részletesebben

Pécsi Tudományegyetem Babits Mihály Gyakorló Gimnázium és Szakközépiskola HÁZIREND

Pécsi Tudományegyetem Babits Mihály Gyakorló Gimnázium és Szakközépiskola HÁZIREND Pécsi Tudományegyetem Babits Mihály Gyakorló Gimnázium és Szakközépiskola HÁZIREND 2011 TARTALOM I. A TANULÓI JOGOK ÉS KÖTELESSÉGEK GYAKORLÁSÁVAL KAPCSOLATOS SZABÁLYOK... 2 II. A TANULÓI JOGOK ÉS A DIÁKÖNKORMÁNYZAT...

Részletesebben

H Á Z I R E N D A HÁZIREND CÉLJA ÉS FELADATA A HÁZIREND HATÁLYA A HÁZIREND NYILVÁNOSSÁGA

H Á Z I R E N D A HÁZIREND CÉLJA ÉS FELADATA A HÁZIREND HATÁLYA A HÁZIREND NYILVÁNOSSÁGA Szatmári Többcélú Kistérségi Társulás Szatmári Kistérségi Egységes Pedagógiai Szakszolgálat 4700. Mátészalka, Kazinczy u. 5. Tel./fax: 44-312-103. E-mail: szatmari.szakszolg@businesstel.hu H Á Z I R E

Részletesebben

Házirend 1. Bevezetés 2. Az iskola munkarendje

Házirend 1. Bevezetés 2. Az iskola munkarendje Házirend Rázsó Imre Szakközépiskola és Szakiskola Körmend, Rákóczi u. 2. OM: 036745 1. Bevezetés 1.1. A nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC törvény (továbbiakban Nkt.) 25..(3.) bekezdésének előírása

Részletesebben

Bánki Donát Közlekedésgépészeti Szakközépiskola és Szakiskola (1138 Budapest, Váci út 179-183.)

Bánki Donát Közlekedésgépészeti Szakközépiskola és Szakiskola (1138 Budapest, Váci út 179-183.) Bánki Donát Közlekedésgépészeti Szakközépiskola és Szakiskola (1138 Budapest, Váci út 179-183.) Házirend Intézmény OM - azonosítója: 035391 Intézményvezető: Fehér Dalma Emese Legitimációs eljárás A nevelőtestület

Részletesebben

Vecsési Zeneiskola. Alapfokú Művészeti Iskola. Házirendje

Vecsési Zeneiskola. Alapfokú Művészeti Iskola. Házirendje Iktatószám:.../2013 A Vecsési Zeneiskola Alapfokú Művészeti Iskola Házirendje OM azonosító: 040033 Székhely: 2220 Vecsés, Erzsébet tér 1. 1 Bevezetés A házirend szabályozza a jogok és kötelességek gyakorlásának

Részletesebben

AZ ÓBUDAI NÉPZENEI ALAPFOKÚ MŰVÉSZETOKTATÁSI ISKOLA

AZ ÓBUDAI NÉPZENEI ALAPFOKÚ MŰVÉSZETOKTATÁSI ISKOLA AZ ÓBUDAI NÉPZENEI ALAPFOKÚ MŰVÉSZETOKTATÁSI ISKOLA H Á Z I R E N D J E Fenntartó : Észak-Budapesti Tankerületi Központ 1033 Budapest, Fő tér 1. - A növendék köteles a tanórákon mindenkor pontosan és felkészülten

Részletesebben

HÁZIRENDJE BLASKOVITS OSZKÁR ÁLTALÁNOS ISKOLA OM 032377. Készítette: a Blaskovits Oszkár Általános Iskola tantestülete

HÁZIRENDJE BLASKOVITS OSZKÁR ÁLTALÁNOS ISKOLA OM 032377. Készítette: a Blaskovits Oszkár Általános Iskola tantestülete BLASKOVITS OSZKÁR ÁLTALÁNOS ISKOLA HÁZIRENDJE OM 032377 Készítette: a Blaskovits Oszkár Általános Iskola tantestülete Felülvizsgálva: 2013. március 18. Tóthné Seres Katalin intézményvezető 1 Tartalom 1.

Részletesebben

Kisfaludy Sándor Gimnázium, Kollégium és Alapfokú Művészeti Iskola

Kisfaludy Sándor Gimnázium, Kollégium és Alapfokú Művészeti Iskola Kisfaludy Sándor Gimnázium, Kollégium és Alapfokú Művészeti Iskola 8330 Sümeg, Mártírok útja 1-3. Telefon: 87/550-010; 87/550-012 Fax: 87/550-010 E-mail: titkarsag@kisfaludy.hu Honlap: www.kisfaludy.hu

Részletesebben

Révfülöpi Általános Iskola KLIK 176001 8253 Révfülöp Iskola u. 5. H Á Z I R E N D. 1. Iskolai adatok

Révfülöpi Általános Iskola KLIK 176001 8253 Révfülöp Iskola u. 5. H Á Z I R E N D. 1. Iskolai adatok Révfülöpi Általános Iskola KLIK 176001 8253 Révfülöp Iskola u. 5. H Á Z I R E N D A Révfülöpi Általános Iskola házirendje - a hatályos jogszabályok alapján - megállapítja a tanulói jogok és kötelességek

Részletesebben

Hartai Ráday Pál Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola Hartauer Pál Ráday Grund -und Musikschule. Házirend. Ráday Pál Általános Iskola

Hartai Ráday Pál Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola Hartauer Pál Ráday Grund -und Musikschule. Házirend. Ráday Pál Általános Iskola Házirend Ráday Pál Általános Iskola Az intézmény neve: Hartai Ráday Pál Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola OM azonosító: 027861 Az intézmény székhelye: 6326 Harta, Bajcsy-Zs.u.4. Tel./ Fax:

Részletesebben

Verpeléti Arany János Általános Iskola és Reményi Ede Alapfokú Művészeti Iskola. Házirend 2015.

Verpeléti Arany János Általános Iskola és Reményi Ede Alapfokú Művészeti Iskola. Házirend 2015. Verpeléti Arany János Általános Iskola és Reményi Ede Alapfokú Művészeti Iskola Házirend 2015. Tartalom I. AZ INTÉZMÉNY ADATAI... 4 II. ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK... 4 III. A DIÁKOK JOGAI ÉS KÖTELESSÉGEI...

Részletesebben

Tartalomjegyzék Tartalom

Tartalomjegyzék Tartalom Tartalomjegyzék Tartalom 1. Házirend fogalma... 4 2. A házirend hatálya... 4 3. Tanulók véleménynyilvánítási joga, a házirend elfogadása... 4 4. A házirend nyilvános... 5 5. A gyermekek, a tanulók kötelességei...

Részletesebben

I.TANULÓI MUNKAREND 1, A HÁZIREND CÉLJA ÉS TARTALMA

I.TANULÓI MUNKAREND 1, A HÁZIREND CÉLJA ÉS TARTALMA I.TANULÓI MUNKAREND 1, A HÁZIREND CÉLJA ÉS TARTALMA 1/1. A házirend célja A házirend biztosítja a működés kereteit: az oktató és nevelő feladatok ellátásához, a közösségi élet szervezéséhez és lebonyolításához,

Részletesebben

Vak Bottyán János Katolikus Műszaki és Közgazdasági Szakgimnázium, Gimnázium és Kollégium

Vak Bottyán János Katolikus Műszaki és Közgazdasági Szakgimnázium, Gimnázium és Kollégium Vak Bottyán János Katolikus Műszaki és Közgazdasági Szakgimnázium, Gimnázium és Kollégium 3200 Gyöngyös, Than Károly út 1. Telefon: (+36) 37/505-100 Telefax: (+36) 37/505-108 Honlap: www.vbjnet.hu E-mail:

Részletesebben

KÉZMŰVES SZAKISKOLA ÉS ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA BÉKÉSCSABA, OROSHÁZI ÚT 32. H Á Z I R E N D Az iskola adatai

KÉZMŰVES SZAKISKOLA ÉS ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA BÉKÉSCSABA, OROSHÁZI ÚT 32. H Á Z I R E N D Az iskola adatai KÉZMŰVES SZAKISKOLA ÉS ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA BÉKÉSCSABA, OROSHÁZI ÚT 32. H Á Z I R E N D 2007. Az iskola adatai Az intézmény név: Kézműves Szakiskola és Alapfokú Művészeti Iskola Cím: 5600 Békéscsaba,

Részletesebben

Faktor Tanműhelyek Kft. Gyakorlati oktatóhely

Faktor Tanműhelyek Kft. Gyakorlati oktatóhely Faktor Tanműhelyek Kft. Gyakorlati oktatóhely HÁZIREND Dunaújváros, 2015. július 27. Fodorné Rózsa Csilla ügyvezető A gyakorlati oktató szervezet oktatással kapcsolatos működésének rendjét a házirend szabályozza.

Részletesebben

RÉSZEI AZ ISKOLA HÁZIRENDJE A TANMŰHELYEK HÁZIRENDJE A KOLLÉGIUM HÁZIRENDJE

RÉSZEI AZ ISKOLA HÁZIRENDJE A TANMŰHELYEK HÁZIRENDJE A KOLLÉGIUM HÁZIRENDJE Szemere Bertalan Szakközépiskola, Szakiskola és Kollégium 3529 Miskolc, Ifjúság út 16-20. 3. sz. melléklet HÁZIREND RÉSZEI AZ ISKOLA HÁZIRENDJE A TANMŰHELYEK HÁZIRENDJE A KOLLÉGIUM HÁZIRENDJE Hatályba

Részletesebben

Bláthy Ottó Villamosipari Szakközépiskola Miskolc, Soltész Nagy Kálmán u. 7. OM: 029300

Bláthy Ottó Villamosipari Szakközépiskola Miskolc, Soltész Nagy Kálmán u. 7. OM: 029300 Ikt.sz.: 643-1/2013. Bláthy Ottó Villamosipari Szakközépiskola Miskolc, Soltész Nagy Kálmán u. 7. OM: 029300 HÁZIREND Fenntartó: Klebelsberg Intézményfenntartó Központ Budapest, Nádor utca 32. 1. Általános

Részletesebben

I. A házirend célja és feladata

I. A házirend célja és feladata HÁZIREND,mely a Szigetszentmártoni Általános Iskola tanulói jogviszonyra vonatkozó rendelkezéseit tartalmazza a magasabb jogszabályok előírásai alapján. TARTALOM I. Házirend célja és feladata II. Bevezető

Részletesebben

Zalakarosi Móra Ferenc Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola. Házirend 2013.

Zalakarosi Móra Ferenc Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola. Házirend 2013. Zalakarosi Móra Ferenc Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola Házirend 2013. 1 Bevezető A Zalakarosi Móra Ferenc Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola házirendjének jogszabályi háttere:

Részletesebben

A SZENT LŐRINC KATOLIKUS ÁLTALÁNOS ISKOLA HÁZIRENDJE

A SZENT LŐRINC KATOLIKUS ÁLTALÁNOS ISKOLA HÁZIRENDJE A SZENT LŐRINC KATOLIKUS ÁLTALÁNOS ISKOLA HÁZIRENDJE Bevezető A házirend a tanulóra, a pedagógusra, az intézmény más alkalmazottjára és a szülőre terjed ki, aki a gyermek törvényes képviselőjeként gyakorol

Részletesebben

HÁZIREND. Soproni Idegenforgalmi, Kereskedelmi, Vendéglátó Szakképző Iskola és Kollégium 9400 Sopron, Ferenczy János u. 1-3.

HÁZIREND. Soproni Idegenforgalmi, Kereskedelmi, Vendéglátó Szakképző Iskola és Kollégium 9400 Sopron, Ferenczy János u. 1-3. 2013 HÁZIREND Soproni Idegenforgalmi, Kereskedelmi, Vendéglátó Szakképző Iskola és Kollégium 9400 Sopron, Ferenczy János u. 1-3. 2 I. ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK... 4 1. Bevezető rendelkezések... 4 2. Iskolánk

Részletesebben

GORSIUM Alapfokú Művészeti Iskola Házirend OM: Székhelye: 8000 Székesfehérvár, Palotai út 51.

GORSIUM Alapfokú Művészeti Iskola Házirend OM: Székhelye: 8000 Székesfehérvár, Palotai út 51. GORSIUM Alapfokú Művészeti Iskola Házirend OM: 040 235 Székhelye: 8000 Székesfehérvár, Palotai út 51. 1. Általános alapelvek Intézményünkben az alapfokú művészetoktatás azzal a szándékkal jött létre, hogy

Részletesebben