EGYETEMI DOKTORI (Ph.D.) ÉRTEKEZÉS TÉZISEI Területi és nemi inhomogenitás az emlős kamrai szívizomszövetben Dr. Szabó Gergely Témavezető: Dr. Bányász Tamás DEBRECENI EGYETEM MOLEKULÁRIS ORVOSTUDOMÁNY DOKTORI ISKOLA DEBRECEN, 2009.
Betétlap Területi és nemi inhomogenitás az emlős kamrai szívizomszövetben Értekezés a doktori (Ph.D.) fokozat megszerzése érdekében Írta: Dr. Szabó Gergely Készült a Debreceni Egyetem Molekuláris Orvostudomány Doktori Iskolája (Élettan és neurobiológia programja) keretében Témavezető: Dr. Bányász Tamás A doktori szigorlati bizottság: elnök: Prof. Dr. Csernoch László, az MTA doktora tagok: Dr. Tóth András, PhD Dr. Szentmiklósi József, PhD A doktori szigorlat időpontja: 2009. október 13. Az értekezés bírálói: Dr. Mohácsi Attila, PhD Dr. Varga Zoltán, PhD A bírálóbizottság: elnök: Prof. Dr. Csernoch László, az MTA doktora tagok: Dr. Mohácsi Attila, PhD Dr. Varga Zoltán, PhD Dr. Tóth András, PhD Dr. Szentmiklósi József, PhD Az értekezés védésének időpontja: 2009. október 13. 2
I. BEVEZETÉS A szív izomzata a hagyományos elképzelések szerint homogén morfológiájú és funkciójú sejtek által felépített úgynevezett functionalis syncytium. Ez a hosszú időn át, szinte dogmaként kezelt felfogás gyorsan semmivé foszlott, amikor az első megfigyelések napvilágot láttak a jobb és a bal kamra falát alkotó sejtek funkcionális különbözőségéről. Ahogy ez lenni szokott, a kezdeti megfigyeléseket lavinaszerűen követték az újabbak, s a szívizmot alkotó sejtek funkcionális inhomogenitása ma már tankönyvi adat. Az akciós potenciál morfológiája jelentős különbséget mutat a pitvar és a kamra, vagy a jobb kamra bal kamra, epikardiális és endokardiális régió összehasonlításakor. Az akciós potenciáloknak a szívizmon belüli különbözőségéért a sejtmembrán ionáramainak ugyancsak megfigyelt regionális inhomogenitása a felelős. Ebben a munkában azt kívántuk megvizsgálni, hogy a szívizomsejtek elektrofiziológiai inhomogenitása magyarázható-e az ioncsatornák expressziós mintázatának különbségeivel. I/1. A szívizom rétegei közötti inhomogenitás Az emlős kamrai szívizomról korábban azt gondolták, hogy homogén, egyfoma sejtek alkotják, ugyanakkor a kamrafal különböző rétegeiben találtak különbségeket a sejtek akciós potenciáljai között. Először a könnyen elkülöníthető epikardiumhoz valamint endokardiumhoz közel eső sejtek akciós potenciáljai között találtak karakterisztikus különbségeket. Később, ahogy a kísérleti technikák fejlődtek, már a kutya kamrafal középső rétegében (midmiokardium) is találtak egy, az eddigiektől különböző sajátságokkal rendelkező sejttípust, az M-sejtet. 3
Az akciós potenciál kamrafalon belüli különböző konfigurációit több fajban is részletesen leírták, köztük kutyában, sertésben, tengerimalacban, nyúlban, patkányban és emberben is. Az akciós potenciál felszálló szárát létrehozó Na + -áram (I Na ) szívizom rétegeken belüli különbségeit is megfigyelték több különböző állatfajban. Amikor az akciós potenciálok amplitúdóját hasonlítjuk össze a szívizom rétegeiben, eltérő fajok között, ellentmondásokkal találkozunk. A közlemények eredményeit összevetve megállapíthatjuk hogy az epikardiális sejtek kisebb akciós potenciál amplitúdóval rendelkeznek az endokardiális réteghez viszonyítva. Az akciós potenciál felszálló, 0. fázisa után a korai, gyors repolarizáció alkotja az AP 1. fázisát és az azt követő ismételt depolarizációval együtt alakítja ki a tipikus spike-and-dome AP konfigurációt. Ez a jellegzetes AP alak csak az epikardiális és az M- sejtekben alakul ki, az endokardiális sejtekben hiányzik. Legmarkánsabban kutya szívizomsejtekben jelenik meg, kevésbé mutatható ki ember, sertés és nyúl szívizomsejtekben, és teljesen hiányzik tengerimalac szívizomban. Kutya szívizomszövetben a korai repolarizáció nagysága kisebb az endokardiális sejtekben, mint a két másik sejttípusban, ugyanakkor az epikardiális sejtekben nagyobb, mint az M-sejtekben. Ionáramok szintjén vizsgálva, nagyobb I to csatorna denzitást találtak az epikardiális és midmiokardiális sejtekben az endokardiális réteghez viszonyítva egér, nyúl, patkány, kutya és humán szívizomsejtekben. Az epikardiális és az M-sejtek közül az epikardiális sejteknek volt szignifikánsan nagyobb I to amplitúdója. Az akciós potenciál plató fázisa után következik be az I K és az I K1 áramok által létrehozott AP repolarizáció. A végső repolarizáció és így az akciós potenciál hossza nagymértékben függ a plató magasságától: ha nagyobb a 2. fázis amplitúdója akkor gyorsabban aktiválódik a késői típusú káliumáram gyors komponense (I Kr ), így hamarabb létrejön a 4
végső repolarizáció és rövidebb lesz az AP. Ez történik az epikardiális sejtekben, ahol a legnagyobb a plató fázis magassága és a legrövidebb az AP kutya, sertés, tengerimalac és nyúl szívizomsejtekben. Az M-sejtek akciós potenciáljai minden közlemény szerint hosszabbak az epi- és endokardiális sejtek AP-hoz képest, és ezen sejtek AP hosszának volt a legmeredekebb frekvencia függése, tehát az ingerlési ciklushossz növelésekor ezen sejtek akciós potenciálja nyúlt meg a legnagyobb mértékben. Ha megvizsgáljuk a terminális repolarizációt létrehozó ionáramokról szóló közleményeket, akkor láthatjuk, hogy nyúl bal kamrai midmiokardiális szívizomsejtekben kisebb I Ks amplitúdót írtak le az epiés endokardiális sejtekhez képest, míg az I Kr amplitúdója hasonló volt minden sejttípusban. Az epi- és endokardiális sejtek összehasonlításakor nagyobb I Ks -denzitást találtak az epikardiális rétegben, ami összhangban volt az itt megfigyelt rövidebb akciós potenciálokkal. Az I Ks transzmurális gradiensét kutya szívizomsejtekben is tanulmányozták, minden esetben újfent a midmiokardiumban volt az áram amplitúdója a legkisebb. Az epi- és endokardiumot összehasonlítva azonban nem találtak jelentős különbséget sem az I Ks és I Kr áram amplitúdójában sem kinetikai sajátságaiban. A befelé egyenirányító kálium áram (I K1 ) sajátságaiban nem találtak különbséget a szívizom rétegein belül egyik vizsgált emlősfajban sem. Az epikardiális/endokardiális különbségek miatt létrejövő transzmurális grádiens élettani jelentősége az EKG repolarizáló, a T és (feltételezések szerint) az U hullámok pozitív kitéréseinek létrehozása. 5
I/3. Vertikális különbségek a szíven belül Az előző fejezetben tárgyalt transzmurális különbségekhez képest a szívizom vertikális inhomogenitásáról sokkal kevesebb publikáció jelent meg. Az apiko-bazális különbségeket vizsgálták többek között kutya, nyúl, patkány, vadászgörény, sertés, tengerimalac és ember szívekben. Casis és mtsai. patkány szívizomsejteken a szívcsúcson mért akciós potenciálokat rövidebbnek találták, mint a bazális területeken regisztráltakat, ugyanakkor a közleményben az apikális epikardium és a bazális endokardiumot hasonlították össze, így a bemutatott vertikális különbséget nagymértékben befolyásolhatta a transzmurális grádiens. Watanabe és mtsai. tengerimalac multicelluláris preparátumot használva az AP paramétereiben nem találtak vertikális grádienst, egyedül az akciós potenciál hossza változott a szívizom különböző területein: rövidebb apikális akciós potenciálokat mértek a jobb kamra endokardiális és a bal kamrai szeptum bazális részéhez képest. Emberi szíveket vizsgálva is találunk az irodalomban apikálisan hosszabb és rövidebb akciós potenciálokat is. Összefoglalásként megállapíthatjuk, hogy jelentős mennyiségű, de gyakran egymásnak ellentmondó adatot találunk az irodalomban a szívizom regionális inhomogenitását illetően mind az akciós potenciál tulajdonságaiban mind az azt kialakító ionáramok karakterisztikájában. Ezzel egyidőben az adatokban nagymértékű a fajok közötti különbség, így a emberi mintákon végzett vizsgálatoknak különösen nagy jelentőségük van. Munkánkban tehát célul tűztük ki az emlős kamrai szívizom transzmurális és vertikális inhomogenitásának szisztematikus feltérképezését elektrofiziológiai módszerekkel. Kíváncsiak voltunk, hogy a talált funkcionális eltérések milyen mértékben tükröződnek az ioncsatorna-fehérjék expressziós mintázatában. 6
I/4. Nemi hormonok hatása a szívizom elektromos sajátságaira Nemcsak egy egyed szívén belül végezhetők összehasonlítások, hanem ugyanazon faj különböző egyedeinek szívei között is találunk különbségeket. Kézenfekvő egy fajon belüli egyedek közötti nemi különbségek vizsgálata, mivel jól ismert különbségek vannak akár csak a kamrai repolarizációban is férfiak és nők között. Mivel az AP paramétereiben és az ionáramokban bekövetkezett változások jól nyomon követhetők a testfelszíni EKG regisztrátumon, ezért első megközelítésben EKG mérésekkel összehasonlíthatjuk különböző egyedek szívének elektrofiziológiai sajátságait. Amennyiben látunk különbségeket az EKG paraméterekben, feltételezhetjük, hogy a szívizom elektrofiziológiája és az ioncsatorna-fehérjék expressziós szintjei is eltéréseket mutathatnak. A nemi különbségeket amiket normál és kasztrált férfiak és nők összehasonlító EKG tanulmányaiból tudunk úgy tűnik, hogy elsősorban a hím nemi hormon, a tesztoszteron jelenlétének vagy hiányának tudhatjuk be, kisebb szerepe van a női szexuálszteroidoknak. A tesztoszteron és az ösztrogén szívre gyakorolt hatása máig alig ismert, tehát egy állatmodell nagymértékben segíthet tisztázni a nemi hormonoknak a szívizom ioncsatornáira és ionáramjaira gyakorolt molekuláris hatását. Mivel a nemi hormonok szubsztitúciója jelenleg is alkalmazott gyakorlat a klinikumban, munkánk nemi különbségeket vizsgáló részét úgy terveztük meg, hogy kutya EKG paraméterein vizsgáljuk meg az ösztrogén és tesztoszteron hatásait, amely eredményeket össze tudunk hasonlítani az irodalomban található emberi EKG eredményekkel. Kutya állatmodellünket (bár korlátokkal) megfelelőnek találtuk a nemi különbségek vizsgálatára, és arra is, hogy emberre vonatkozó releváns konklúziókat vonjunk le. 7
II. CÉLKITŰZÉS Munkánk során azt vizsgáltuk, hogy az emlős szívizmon belüli, illetve ugyanazon faj egyedei közötti elektrofiziológiai inhomogenitás magyarázható-e az ioncsatornák expressziójában megfigyelhető különbségekkel. III. ANYAGOK ÉS MÓDSZEREK III/1. Szívizom preparátumok Vizsgálatainkhoz kutatási célra tenyésztett vegyes nemű ivarérett kutyák szívét használtunk. A humán kamrai szöveteket 7 db, kardioplégiás oldatban tartott, egészséges donor szívből nyertük. A szíveket olyan szervdonorokból kaptuk, akiknek a szemilunáris billentyűjét transzplantációra használták fel. A kutya és a humán szívek esetében is először 5x5 mm-es darabokat vágtunk ki a szívek bal kamrai szabad falának apikális és bazális régióiból, majd dermatómmal lenyúztunk egy 0,5 mm vastag szubepikardiális csíkot a bal kamra felületéről az apikális-bazális tengely felénél. Hasonló módon vettünk mintát a midmiokardium középső rétegéből is 3 mm-el az epikardium alatt. III/2. Elektrofiziológiai vizsgálatok III/2. 1. Sejtizolálás A kutya kamrai szívizom sejteket anterográd irányú enzimatkus szegmentperfúziós technika alkalmazásával nyertük. 8
III/2. 2. Az akciós potenciálok mérése A membránpotenciál mérésére a Volders és mtsai. által egysejtes rendszerre kidolgozott, nagyellenállású üvegmikroelektródás eljárást alkalmaztuk. Kísérleteink során a sejtszuszpenzióból 2-3 cseppet egy invertáló mikroszkóp tárgyasztalára rögzített mérőkádba cseppentettünk. A kád és a perfundáló oldatok hőmérsékletét a kísérletek során termosztát és perfúziós rendszer segítségével végig 37 o C-on tartottuk. A sejtek membránpotenciáljának követésére 3 M-os KCl-dal töltött, 25-30 MΩ ellenállású mikroelektródát használtunk. Minden mérés során 10 egymást követő AP-t rögzítettünk, átlagoltuk őket majd az elemzés során a következő paramétereket határoztuk meg: a nyugalmi membránpotenciál értéke, a depolarizáció maximális sebessége (V max ), az AP amplitúdója, valamint az AP 20, 50 illetve 90%-os repolarizációjához tartozó időtartama (a későbbiekben APD 20, APD 50 és APD 90 ). III/2. 3. Ionáramok mérése feszültség-clamp technikával Az ionáramokat a patch-clamp technika teljes-sejtes konfigurációjában, feszültség-clamp körülmények között mértük. A méréseket 37 o C-on, normál Tyrode oldatban végeztük. III/3. EKG mérések Az EKG mérések altatott állapotban történtek, 10-10 db, felnőtt korú, kutatási célra tenyésztett hím és nőstény kutyán. Az EKG értékeket (szívfrekvencia, PQ-intervallum, QRS-időtartam és QT-intervallum) folyamatosan monitoroztuk egy 12 csatornás PC-vezérelt elektrokardiográfon. A kontroll EKG felvétel elvezetése után az állatokat Dofetiliddel (HERG-csatorna gátló) kezeltük. A mérések elvégzése után mind a hím, mind a nőstény állatokat kasztráltuk. 1 hónapos időtartam után, miután a kutyák endokrin státusza 9
stabilizálódott, az EKG méréseket a Dofetilide adásával együtt megismételtük. Ezek után az állatok inverz hormon szubsztitúciót kaptak 4 héten keresztül, a kasztrált hím kutyák 17β-ösztradiol-benzoátot kaptak, a nőstényeket pedig 5α-dihidroxytesztoszteron - propionáttal kezeltük. Végül az EKG méréseket ismét elvégeztük a Dofetilide kezeléssel együtt. A kísérletek minden egyes fázisában, a Dofetilide alkalmazása előtt 3 ml vért vettünk a kutyáktól. A 17β-ösztradiol- és a tesztoszteronszinteket elektro-kemilumineszcens immunoesszé technikát (ECLIA kit) alkalmazva határoztunk meg. A fent leírt protokoll után az állatok szívét kiemeltük és a szívizmukból a korábbiakban leírtaknak megfelelően (a regionális különbségeket figyelmen kívül hagyva) mintákat vettünk az ioncsatorna-fehérjék denzitásának meghatározása céljából. III/4. Western (immuno)blot A szívizom különböző területeiről származó minták membrán proteinjeinek kinyerését Han és mtsai. módosított módszerét használva végeztük A következő elsődleges antitestteket használtuk: nyúl anti- Kv1.4, anti-kv4.3, anti-kir 2.1, anti-nav1.5, anti-α 1C, anti-mink, anti- HERG és anti-mirp1, kecske anti-kchip2 és anti-lqt1. III/5. Adatfeldolgozás és statisztikai analízis A mérések során kapott adatokat átlagoltuk és kiszámítottuk a standard hibát (SE). Az átlagértékek különbségeinek megítélésekor egyváltozós ANOVA-t és Student-féle kétmintás t-próbát használtunk. A változásokat akkor tekintettük szignifikánsnak, ha a p értéke kisebb volt, mint 0,05. Minden elvégzett vizsgálat összhangban volt a Guide for the Care and Use of Laboratoy Animals (US NIH publication No 85-23. revised 1996) és a Helsinki Deklaráció alapelveivel. A humán minták kezelését és 10
a kísérleti protokollt a Debreceni Egyetem Munkahelyi Állatetikai Bizottsága is jóváhagyta (No. 51-57/1997 OEJ). IV. EREDMÉNYEK IV/1. Akciós potenciál karakterisztika és membránkapacitás A munka során az apikális (APEX) és bazális (BASE) területről származó, valamint az epikardiális (EPI) és midmiokardiális (MID) rétegből származó sejtek akciós potenciáljait és azok jellegzetes paramétereit hasonlítottuk össze. Az APEX-BASE összehasonlításnál használt sejtek a szívizom középső (MID) rétegéből származtak. Az EPI sejtek akciós potenciáljai rövidebbek voltak a MID sejtekénél, az APEX sejtek akciós potenciáljai pedig a BASE sejtekénél. Az EPI és APEX sejtek akciós potenciáljai prominens első fázis repolarizációval rendelkeztek, míg a MID és BASE sejtek esetében ez kisebb volt. Ugyanakkor a MID sejtek maximális depolarizációs sebessége (V max ) szignifikánsan meghaladta az EPI sejteken mért értéket, és az AP amplitúdója is szignifikánsan nagyobb volt. Az apikális és bazális sejtek V max értéke között nem találtunk különbséget, mint ahogy nem volt különbség az AP amplitúdójában sem a két területről származó sejtek között. A vizsgált sejtcsoportok nyugalmi membránpotenciál-értékei között nem találtunk szignifikáns különbséget. A sejtek kapacitását feszültség-clamp üzemmódban határoztuk meg, A kapacitásértékek átlagai minden vizsgált sejtcsoportban hasonló értéket mutattak, szignifikáns különbséget sehol nem találtunk. Ez arra utal, hogy a sejtek mérete valamennyi vizsgált régióban egyforma volt. IV/2. Befelé egyenirányító káliumáram (I K1 ) A membrán egyensúlyi áram-feszültség (I/V) összefüggését 400 ms hosszú, -130 és +50 mv közötti, 5 millivoltos lépcsőkben alkalmazott 11
teszt impulzusokkal határoztuk meg 5 µm Nifedipin jelenlétében. Az egyes régiókból származó sejtek átlagait összehasonlítva a -130 és +40 mv közötti tartományban szignifikáns különbségeket sehol nem találtunk. IV/3. L-típusú kalciumáram (I Ca ) Az L-típusú kalciumáram méréseknél Tyrode oldatot 3 mm koncentrációjú 4-aminopiridinnel, 1 µm E-4031-gyel és 30 µm chromanol 293B-vel egészítettük ki, hogy blokkoljuk a káliumáramokat. Vizsgáltuk az áram amplitúdójának, inaktivációjának feszültségfüggését, és a +5 mv értéken mért inaktiváció időállandóját. Az egyes régiókban mért paraméterek között szignifikáns különbséget sehol nem figyeltünk meg. Tehát a kalciumáramok paraméterei az általunk vizsgált régiókban megegyeznek. IV/4. Tranziens, kifelé irányuló káliumáram (I to ) Az I to -t -80 mv-os tartó feszültségről aktiváltuk 400 ms hosszú, -20 és +60 mv közötti tesztimpulzusokkal, 10 mv-os lépésközökkel. Minden egyes tesztimpulzus előtt egy rövid (5 ms időtartamú) -30 mv-os depolarizáló lépcsőt alkalmaztunk, hogy inaktiváljuk a gyors, feszültség függő Na + -áramot, a külső oldat pedig az I Ca,L gátlása céljából 5 µm Nifedipint tartalmazott. Az EPI és az APEX sejteknek a +10 illetve +20 mv feletti feszültségértékeknél szignifikánsan nagyobb I to csúcsáram amplitúdója volt, mint a velük összehasonlításra kerülő MID és BASE sejteknek. Az áram inaktivációjának feszültségfüggését -80 mv-os tartó feszültségről -70 és -10 mv közötti, 5 mv-os lépcsőkben alkalmazott előimpulzust követő +50 mv-ra történő depolarizációval vizsgáltuk. Az előimpulzusok alkalmazása után +50 mv-on kiváltott csúcs áramokat az előimpulzus nélkül, ugyancsak +50 mv-on kiváltott áram csúcsértékére 12
normalizáltuk, és a hányadost az előimpulzus feszültségértékének függvényében ábrázoltuk, majd Boltzmann függvénnyel illesztettük. Az EPI és MID sejtek esetében nem volt szignifikáns különbség az I to egyensúlyi inaktivációjában. Az APEX sejtekben az inaktivációs görbe 4 mv-al jobbra helyezkedett el a BASE sejtek görbéjéhez képest. Ugyanakkor az APEX sejtek inaktivációjának feszültségfüggése görbéje kis mértékben, de szignifikánsan meredekebbnek adódott, mint a BASE sejteké. Az I to inaktivációjának időfüggését a +50 mv-on kialakult áram leszálló szárának exponenciális illesztésével kaptuk. Az inaktiváció sebességében nem találtunk szignifikáns különbséget egyik vizsgált csoport között sem. IV/5. A késői típusú káliumáram gyors komponense (I Kr ) Az I Kr aktiválását 200 ms hosszú -20 és +40 mv közötti, 10 mv-os lépcsőkben alkalmazott depolarizáló pulzusokkal végeztük. Az I Kr -t farokáramként mértük a -40 mv-os tartófeszültségre történő repolarizáció során. A mérések során az I Ca,L és az I Ks áramot 5 µm Nifedipinnel és 30 µm Chromanol 293B-vel gátoltuk. A +40 mv-os aktivációkor nem volt különbség az APEX és BASE sejtek farokáramai között. Ugyanakkor az aktiváló feszültség egy kis tartományában (+10 mv körül) az apikális áramamplitúdók szignifikánsan kisebbek voltak, mint a bazális sejtek áramai. Az I Kr áram aktivációjának feszültség-függése esetén a görbéket két-állapotú Boltzmann függvénnyel illesztettük. Azt találtuk, hogy az I Kr kevésbé pozitív feszültségértékeken aktiválódik a BASE területeken, mint az APEX sejtjeiben. Az áram aktivációjának időállandóit envelopeteszttel határoztuk meg. Ezen protokoll során +30 mv-os depolarizáló pulzusokat alkalmazunk 5-900 ms időtartamban. A kapott áramamplitúdókat a pulzusok hosszának függvényében ábrázoltuk, majd 13
monoexponenciális egyenlettel illesztettük. Az aktivációs időállandók nem különböztek szignifikánsan a szívizom különböző, összehasonlításra került területein. A deaktivációs időállandókat két exponens illesztésével kaptuk a farokáram leszálló szakaszán. Nem volt szignifikáns különbség sem a gyors, sem a lassú időállandókban az APEX és BASE sejtek I Kr áramai között. Az I Kr EPI/MID összehasonlítása során meghatároztuk az I Kr aktivációjának feszültségfüggését, de nem találtunk szignifikáns különbséget az EPI és a MID sejtekben. Az áram deaktivációja gyorsabb volt az EPI sejtekben, mint a MID régióban: mind a gyors, mind a lassú deaktivációs időállandók szignifikánsan kisebbek az EPI sejtekben. IV/6. A késői típusú káliumáram lassú komponense (I Ks ) A késői típusú káliumáram lassú komponensét (I Ks ) teljesen aktivált és farokáramként egyaránt meghatároztuk. Tartó feszültségként -40 mvot, aktiváló feszültségként 3 s hosszú, -30 és +50 mv közötti feszültségértékeket alkalmaztunk 10 mv-os lépésközökkel. Az I Ca -t 5 µm Nifedipine, az I Kr -t 1 µm E-4031 segítségével blokkoltuk. Mind a teljesen aktivált, mind a farokáram szignifikánsan nagyobb volt az APEX, mint a BASE sejteken. Az I Kr eredményekkel ellentétben az I Ks aktivációs és deaktivációs időállandója is szignifikánsan kisebb volt az APEX sejtek esetében. Az aktiváció sebességét envelope-teszttel határoztuk meg. Az kapott időállandók az apikális sejtek esetében szignifikánsan alacsonyabbak, mint a bazális sejtek esetében. Az I Ks deaktivációját -40 és +30 mv közötti feszültségértékeken vizsgáltuk, egy 3 s hosszú +50 mv-os depolarizáló impulzust követően. A kapott áramgörbék leszálló szárait exponenciális egyenlettel illesztettük, és a kapott időállandókat a deaktiváló feszültség függvényében ábrázoltuk. Eredményeink azt mutatják, hogy a -10 és +20 mv közötti feszültség tartományban a 14
deaktiváció szignifikánsan gyorsabb az APEX sejtek esetében, mint a BASE területeken. Az EPI rétegben az I Ks áram amplitúdóját szignifikánsan nagyobbnak találtuk, mint a MID rétegben. Az aktiváció feszültségfüggése nem különbözött egymástól a két rétegben, csakúgy mint az aktiváció időállandói sem. Az I Ks deaktivációját biexponenciális függvénnyel tudtuk megilleszteni, de sem a gyors, sem a lassú időállandók esetében nem találtunk különbséget az EPI és MID rétegek között. IV/7. Ioncsatorna proteinek eloszlása a szívizom különböző területein A további kísérletek célja annak eldöntése volt, hogy a vizsgált ionáramok paramétereiben észlelt különbségek (akár APEX/BASE, akár EPI/MID viszonylatban tapasztalt eltérések legyenek) eredhetnek-e az ioncsatornák expressziójának különbségeiből Ezért meghatároztuk a fő ioncsatornaproteinek (α-alegységek), és azok ismert másodlagos szabályozó proteinjeinek expressziós mintázatát APEX/BASE és EPI/MID mintákban. A Szegedi Tudományegyetem Farmakológiai és Farmakoterápiai Intézetével történő együttműködésünk keretein belül lehetőségünk nyílt egészséges, humán szívizomminták vizsgálatára is. Vizsgálataink során azt találtuk, hogy az L-típusú Ca 2+ -csatorna α 1C (pórus formáló) alegységének, a befelé egyenirányító K + -csatorna Kir2.1 (pórus formáló) alegységének, valamint az I Kr -csatorna HERG (pórus formáló) és MiRP1 (regulatórikus) alegységének expressziója nem különbözött szignifikánsan az APEX és BASE mintákban. Ezzel szemben a KvLQT1 és MinK (az I Ks -csatorna pórus formáló és regulatórikus) alegységek expressziója szignifikánsan kisebb volt a BASE területekről származó mintákban. Hasonló asszimetriát találtunk az I to áramot létrehozó csatornafehérjék expressziós mintázatában is: a Kv1.4- és a 15
KChIP2-fehérjék (pórus formáló és másodlagos I to alegységek) szignifikánsan kisebb mértékben voltak jelen a BASE területeken, mint az APEX részen. A Kv4.3 expressziója (az I to másik pórus formáló alegysége) ugyan kisebb volt a BASE mintákban, de a különbség statisztikailag nem bizonyult szignifikánsnak. Összevetve a kutya miokardiumból származó eredményekkel mennyiségi különbségek vannak a KChIP2, a MinK és a Kv1.4 expressziós szintjeinek relatív értékeiben, az APEX/BASE asszimetria emberi anyagban hasonló volt a kutyából származó mintákon megfigyeltekéhez. Az α 1C, a Kir2.1, a HERG és a MiRP1 proteinek (sorrendben az I Ca, az I K1 és az I Kr áramokért felelős csatornák) expresszióiban nem volt szignifikáns különbség a kutyaszív epikardiális és a midmiokardiális rétegéből származó minták között. Ezzel szemben szignifikánsan nagyobb volt az epikardiális mintákban az I to áramot létrehozó ioncsatorna fehérjéknek, a Kv4.3, a Kv1.4 és a KChIP2 proteineknek (két pórus formáló és egy regulatórikus alegység) az expressziója. A KvLQT1 és a MinK fehérjék (I Ks ) denzitása aszimmetrikus volt: a KvLQT1 expressziója magasabb volt az EPI területeken, míg a MinK denzitása a MID régióban volt magasabb. Ezen kívül itt megvizsgáltuk még a Nav1.5 (a gyors, feszültség függő Na + -csatorna pórus formáló alegysége) expressziós szintjét is, ami MID régióban mintegy kétszerese volt az EPI területen találtnak. Az EPI/MID ioncsatorna expressziós különbségeket 5 humán szíven is alkalmunk nyílt megvizsgálni: alapvetően hasonló ioncsatorna expressziós mintázatot kaptunk itt is, mint amit kutya mintákban észleltünk, kisebb mennyiségi különbégeket leszámítva. Egyedül a HERG-fehérje expressziójának EPI/MID hányadosa volt nagyobb a humán mintákban a kutya miokardiumban megfigyelt értékhez képest. 16
IV/8. Nemi hormonok hatása az EKG paraméterekre A korábbi kísérleteinkben az ioncsatornák expressziójának és funkciójának szíven belüli inhomogenitását tanulmányoztuk. A következő kísérleteinkben arra kerestünk választ, hogy hogyan változik meg a szív ioncsatornáinak expressziója és funkciója különböző hormonstátuszú állatmodellekben. Vizsgáltuk kasztráció, illetve inverz hormon szubsztitúció hatásait. IV/8. 1. Plazmahormon-szintek Mind a plazmatesztoszteron-, mind a plazmaösztrogén-szinteket folyamatosan meghatároztuk a kísérletek során. A hím kutyák kasztrációja a plazmatesztoszteron-szint közel egy nagyságrendű csökkenéséhez vezetett, olyan szintre csökkent a plazma tesztoszteronkoncentrációja, mint a kontroll, vagy kasztrált nőstény állatokban. A kasztrált nőstény állatok tesztoszteron kezelése magasabb plazmatesztoszteron-szintet eredményezett, mint amit a kontroll hím állatokban tapasztaltunk. Az ösztrogénkoncentrációk a kontroll hímekben és ovarectomizált nőstényekben nem haladták meg az általunk használt kit detekciós határát (18,4 pmol L -1 ), a kontroll nőstényekben pedig igen nagy szórást mutattak. Egyedüli kivételt az ösztrogén kezelt hímek jelentették, ahol a csoport átlaga 162±43 pmol L -1 17β-ösztradiol volt. Ezek az adatok kielégítően igazolják, hogy az inverz hormon szubsztitúció hatásos volt. IV/8. 2. Szívfrekvencia és az atrioventrikuláris vezetés Ha egy szívben, illetve azon belül a szinusz csomóban vagy pitvarkamrai csomóban megváltozik az ioncsatornák funkciója, akkor a változás tükröződik a szívfrekvenciában és az atrioventrikuláris vezetés sebességében (PQ intervallum). A kasztráció kis mértékben 17
lecsökkentette mind a hím, mind a nőstény kutyák szívfrekvenciáját. Ezek a változások a nőstények esetében statisztikailag szignifikánsak voltak, míg a hím állatoknál nem érte el a változás a szignifikáns szintet. Inverz nemi hormon szubsztitúcióját követően (ösztrogén adagolása a kasztrált hímeknek és tesztoszteron a nőstényeknek) a szívfrekvencia nem különbözött a kontroll csoportétól sem hímek, sem nőstények esetében. Ehhez hasonló változásokat tapasztaltunk a PQ-intervallum viselkedésében is kasztráció, és kasztrációt követő inverz hormon szubsztitúció hatására. A kasztráció meghosszabbította, majd a hormonok fordított adása helyreállította a PQ- intervallumot. IV/8. 3. Kamrai depolarizáció és repolarizáció Az intraventrikuláris vezetésről a QRS-komplexum hossza nyújt információt a felszíni EKG-regisztrátumon. Sem a kasztráció, sem az inverz hormonszubsztitúció nem befolyásolta szignifikánsan a QRSkomplexum hosszát, ami arra utal, hogy az intraventrikuláris vezetésre nem hatnak a szexuálszteroidok szintjében bekövetkező változások. A depolarizációval ellentétben, a kamrai repolarizáció időtartama nagy mértékben függött a tesztoszteron szintjétől. Orchiectomia szignifikánsan megemelte a QT és a korrigált QT intervallum (QTc) hosszát hím kutyákban. A kasztrált hím kutyák 1 hónapig tartó ösztrogén kezelése tovább növelte a QT- és QTc-intervallum hosszát, de ez a növekedés a kasztrált állatok értékeihez képest már nem bizonyult szignifikánsnak. Nőstény kutyákban az ovarectomia nem okozott szignifikáns változást a QT- és QTc-intervallumban. A tesztoszteron egy hónapon át történő adagolása lerövidítette a repolarizáció időtartamát. Orchiectomia szignifikánsan megnövelte a QT- és QTc-diszperziót is, amit az ösztrogén adása tovább növelt. A QT- és QTc-intervallumokhoz hasonlóan, nőstény kutyákban ovarectomiával nem sikerült a diszperzió 18
mértékét megváltoztatni, de a tesztoszteron kezelés lecsökkentette a QTés QTc-diszperziót a kasztrált nőstény állatokban. IV/8. 4. Dofetilide indukált repolarizáció nyújtás Dofetilide adása mindkét nemben, függetlenül az aktuális hormonszintektől percenként 20-30 ütéssel csökkentette le a szívfrekvenciát. Ez a bradikardia mindig együtt járt a QT-és QTcintervallumok nagymértékű megnyúlásával. A hím állatok kasztrálása szignifikánsan felerősítette ezt a nyújtó hatást, ugyanakkor tesztoszteron adása a kasztrált nőstény kutyáknak szignifikánsan lecsökentette a Dofetilide indukált QT- és QTc-időtartam megnyúlását. Az ösztrogénszint megváltozása sem a nőstény állatok kasztrálása, sem a kasztrált hím kutyák ösztrogénkezelése esetében nem befolyásolta a Dofetilide repolarizáció-nyújtó, bradikardizáló hatását. IV/9. Nemi hormonok hatása az ioncsatorna proteinek expressziós mintázatára Ioncsatornát alkotó proteinek (α-alegységek) és a másodlagos, szabályozó alegységek expressziós szintjeit először a tesztoszteron-kezelt ovarectomizált nőstény állatokban és az ösztrogén-kezelt orchiectomizált hímekben határoztuk meg, és hasonlítottunk össze. A vizsgált ioncsatorna-fehérjék nagy többségének expressziója nem különbözött szignifikánsan a két vizsgált csoportban. Ezzel szemben szignifikáns különbségeket találtunk az I K1 és az I to áram létrehozásáért felelős Kir2.1 (I K1 csatorna pórusformáló alegysége) és a Kv4.3 (az I to csatorna egyik pórusformáló alegysége) fehérjék expressziójában, mindkét fehérje szignifikánsan nagyobb denzitást mutatott a tesztoszteron-kezelt kasztrált nőstényekben, mint az ösztrogén kezelt kasztrált hímekben. A Kv1.4 (az I to másik részért felelős csatorna pórusformáló alegysége) expressziós 19
szintje szintén magasabb volt a tesztoszteronnal kezelt, kasztrált nőstény csoportban, ez az emelkedés azonban elmaradt a szignifikáns mértéktől. Érdekes módon a KChIP2 szintje, ami a legfontosabb regulatórikus alegysége a tranziens kifelé egyenirányító K + -csatornának (I to ), nem mutatott különbséget a két vizsgált csoportban. A vizsgálatok további részében a Kv4.3 és a Kir2.1 relatív optikai denzitásait megvizsgáltuk négy különböző csoportban: kontroll (nem kezelt) hím és nőstény kutyák, tesztoszteron-kezelt ovarectomizált nőstények és ösztrogén-kezelt orchiectomizált hím kutyák. Mind a Kir2.1, mind a Kv4.3 proteinek expressziós szintjei szignifikánsan magasabbak voltak a tesztoszteron-kezelt kasztrált nőstényekben és normál hímekben, mint a tesztoszteronnal nem rendelkező csoportokban. Más szóval egyedül a tesztoszteron hatása volt a döntő, függetlenül az állat aktuális nemétől vagy az ösztrogén jelenlététől illetve hiányától. V. DISZKUSSZIÓ Annak ellenére, hogy számos tanulmány foglalkozik az emlős szívizom regionális és transzmurális heterogenitásával, mai tudásunk ezen a területen (különösen a humán szívizomra vonatkozóan) korántsem nevezhető teljesnek. Adódik ez részben a szisztematikus, átfogó elemzések hiányából (a legtöbb közlemény egy adott, markánsan megfigyelhető különbség vizsgálatára szorítkozik), másrészt pedig az egészséges humán szívizomminták hozzáférhetőségének nehézségeiből. Ezen utóbbi hiányában nagyon fontos, hogy megfelelő modellt találjunk a vizsgálatokhoz, hiszen az orvosbiológiai kutatások végső célja mégiscsak az ember. Ez a tanulmány az első szisztematikus összehasonlító elemzés az egészséges humán szívizom ioncsatorna-fehérjéinek területi és regionális eloszlásáról, összehasonlítva az azonos körülmények között vizsgált kutya szívizomminták eredményeivel. Ezeknek az expressziós 20