Mérési-értékelési csoport Csongrádi Kistérségi Általános Iskolák, Alapfokú Művészetoktatási Intézmény, Egységes Pedagógiai Szakszolgálat, 6640 Csongrád, Dob utca 4-8. Beszámoló a mérési-értékelési csoport éves munkájáról 2013. június Verejték nélkül termett gabonának szára törékeny és kalásza léha. (Wass Albert) Október 10-én tartottuk alakuló foglalkozásunkat. Az éves felokat felvázoltuk és ütemeztük időrendi sorrendben. Az első félévre így a következő tennivalók körvonalazódtak: A 2012. májusban végzett helyi mérési eredmények elemzése A felbank bővítése A csoport továbbképzése aktuális témák választásával Az első féléves munka értékelése A csoport az előző évhez hasonlóan működik. Minden tagintézmény egy főt delegált a csoportba, így együtt 6 fővel és egy csoportvezetővel végeztük az első féléves munkatervben meghatározott felokat. A Tömörkény I. Általános Iskola egyházi irányítású intézménnyé vált, így a csoport munkájából kimaradtak. A csoportban két fő mérési-értékelési szakvizsgával rendelkezik. A csoport összeszokott, jól tud együtt dolgozni. A 2012. májusban végzett helyi mérések összesítése és értékelése az első féléves munkánk első nagyobb fela volt. Az idén is az 5. és a 7. évfolyamokon az országos méréshez hasonlóan 4-szer 45 percben mértük a tanulók tudását, képességét. A 3. évfolyamon kétszer 45 perces felsor megoldása volt a gyerekek fela. Az egyik teszt matematika, a másik szövegértés felsort tartalmazott. Az eredményeket iskolánként összegeztük, a tapasztalatokat összesítettük. A tapasztalatok jók, a tagintézmények egyre gördülékenyebben bonyolítják le a méréseket. Az összesített eredmények is határidőre megérkeztek, így a munkaközösségi foglalkozásokon, a tantestületi értekezleteken, illetve a tagintézmények szakmai közösségei értékelhették, elemezhették az év elején az elért eredményeket.
A helyi mérés objektivitásának fokozása érdekében a tesztek számának növelését tűztük ki célul. A tesztek felainak változatosabbá tételével, újszerű felok beépítésével igyekszünk ezt elérni. A felokat folyamatosan gyűjtjük, ezekből állítjuk és szerkesztjük a teszteket. Felvettük a kapcsolatot a kistérségi munkaközösségekkel és kértük a tesztek bővítésében a szakmai segítségüket. Támogatásukról, segítségükről biztosították a mérési csoportot. A 2013-as országos mérés során a 4. évfolyam mérése elmarad. Az intézmény vezetésével megbeszélve az elképzeléseket a 4. évfolyam részére is teszteket állít össze a mérési csoport. A felok kiválasztása, a tesztek összeállítása folyamatos. Az idei évben pályázati lehetőség ismételten nem volt, továbbképzésre így nem volt módunk. Úgy döntöttünk, a tavalyi tapasztalatok alapján, hogy helyi képzést valósítunk meg. A net-en, szakirodalmak tanulmányozásával próbáljuk ismereteinket gyarapítani. A törvényi változásokat is figyelemmel kísértük, az ebből adódó ránk vonatkozó szemelvényeket megbeszéltük. Különösen fontos része a törvénynek: (2) A hivatal akkor hívja fel az iskola fenntartójának figyelmét arra, hogy kezdeményeznie kell az általa fenntartott iskolában az intézkedési terv elkészítését, ha az adott évben elvégzett mérések központilag feldolgozott eredményei alapján a felmért évfolyamok vonatkozásában az iskola bármely telephelyére és bármely képzési típusára vonatkozóan a) a 6. évfolyamon a tanulók legalább fele nem érte el szövegértésből, és legalább fele nem érte el matematikából a 2. képességszintet, b) a 8. évfolyamon a tanulók legalább fele nem érte el szövegértésből, és legalább fele nem érte el matematikából a 3. képességszintet Szorgalmazzuk a csoport tagjainak, illetve a tantestületi tagok ez irányú önképzését is. A második félévben is beiktatunk egy ilyen foglalkozást. A tagintézményi felokat a csoport tagjai a tagintézményekben saját ütemezés szerint végezték. 2
A kistérségi csoport általában havonta találkozott és a közös teendőket együtt beszéltük meg. A törvényi előírás szerint a minőségi csoport és a mérési csoport működtetése nem biztosított az idei tanévben. Az iskolavezetés azonban támogatta mindkét csoport munkáját. Köszönet érte. A második félévben működési lehetőségünk biztosított volt, így zavartalanul végezhettünk munkánkat. Tervet készítettünk, melyben két fő felot határoztunk meg: - Az országos kompetenciamérés eredményeinek elemzését, értékelését - A helyi mérés tesztjeinek összeállítását Március elején az országos kompetenciamérés eredményeit áttekintettük. Minden tagintézmény részletesen elemezte a saját iskolája eredményeit, tapasztalatai alapján meghatározta a legfontosabb teendőket, felokat. A mérési csoport elkészítette az összesítő táblázatot és az összesített intézményre vonatkozó jellemzőket tekintette át. (Összesítés a mellékletben) Megállapítottuk, hogy az eredmények - az elmúlt évek eredményeivel összehasonlítvakiegyenlítettebbek. A családi háttérindex alapján a tanulók nagy része az elvárt teljesítményt nyújtotta. A kis létszámú osztályok esetében a családi háttérindex nem számítható ki. Továbbra is ügyelni kell az objektivitásra és a hiányosságok feltárása. A felok meghatározása révén az eredményeket igyekszünk megtartani. A másik felunk a helyi mérés tesztjeinek összeállítása volt. A tavalyi év tapasztalatai alapján a csoport arra vállalkozott, hogy önállóan állít össze minden tesztet. A 2013-as országos mérésből a negyedik évfolyam kimarad, így számukra is helyi mérést terveztünk. Készítettünk a harmadik és negyedik évfolyam számára egy-egy matematika és szövegértő tesztet, az ötödik és hetedik évfolyam számára pedig négyszer 45 perces időintervallumra két matematika és két szövegértő tesztet. Nagy felot jelentett ez a csoport számára. Többször áttekintve a felokat, próbáltuk azokat változatossá tenni. Igyekeztünk az utasításokat egyértelművé tenni, a hibákat kiküszöbölni, illetve az előző évek javaslatait, ötleteit beépíteni. Megterveztük a tesztek sokszorosítását, a mérés lebonyolítását. 3
Az elmúlt évek tapasztalatai alapján a helyi mérést az országos méréssel egy időben bonyolítjuk le. Kisebb gondot jelentett a kollégák más irányú elfoglaltsága, így nem minden alkalommal tudtunk teljes létszámmal együtt gondolkodni. A következő tanévben a csoport működéséről (nem működéséről) nincsenek információim. Az idei munkánk nem volt verejték nélküli, sokat dolgoztunk, úgy gondolom eredményes évet zárt a csoport. Köszönöm minden csoporttag munkáját! Kívánok a nyári szünetben sok-sok pihenést, feltöltődést, hogy a következő akadályok hasonló eredményességgel legyenek leküzdhetők. Csongrád, 2013. június 5. Pozsár Péterné mérési-értékelési csop. vez. 4
Csongrádi Kistérség Egyesített Alapfokú Oktatási Intézménye 2012-es országos kompetenciamérés eredményei Az intézmény létszámai: Évfolyam Képzési forma Tanulók létszámai Összesen A felmérésben szereplők 6. 109 105 8. 123 114 Átlageredmények: Mérési terület évfolyam Átlageredmény (megbízhatósági tartomány) Matematika Szövegértés Intézményben Országosan 6. 1430 (1400;1463) 1489 (1489;1490) 8. 1566 (1536;1592) 1612 (1611;1613) 6. 1428 (1405;1456) 1472 (1470;1473) 8. 1540 (1507;1568) 1567 (1566;1568) Tagintézmény- Iskola Bokrosi Ált. Isk. Ének-Zenei László Gy. Ált. Isk. Felgyő Piroskavárosi Gr. Széchenyi I. Szent László Csanytelek Matematika Szövegértés 6. o. 8. o. 6. o. 8. o. 1342 1575 1390 1617 (1212;1443) (1458;1669) (1326;1470) (1484;1729) 1465 1556 1488 1536 (1408;1519) (1489;1611) (1424;1559) (1475;1592) 1494 1660 1452 1603 (1409;1606) (1446;1801) (1367;1569) (1437;1719) 1401 1619 1408 1561 (1331;1452) (1578;1660) (1350;1472) (1498;1623) 1329 1588 1329 1499 (1286; 1387) (1529;1676) (1286;1387) (1397;1619) 1391 (1304; 1479) 1454 (1401;1520) 1391 (1304;1479) 1514 (1463;1601) 5
CSHI (Családiháttér-index) a regressziós egyenesen az országos eredményekhez való viszonyítás alapján 2012-es mérés Tagintézmény- Matematika Szövegértés Iskola 6. o. 8. o. 6. o. 8. o. Bokrosi Ének-Zenei Ált. Isk. László Gy. Ált. Isk. Felgyő Piroskavárosi eredmény jobb a várhatónál Gr. Széchenyi I. Szent László Csanytelek eredmény gyengébb a várható értéktől eredmény gyengébb a várható értéktől 6