Útmutató a 0635-ös önellenőrzési lap kitöltéséhez Tisztelt Adózó! Ez a nyomtatvány a magánszemélyek személyi jövedelemadójának, az egyéni vállalkozó saját járulékának, a járulékfizetési felső határt meghaladóan levont egészségbiztosítási és nyugdíjjáruléknak és az egészségügyi hozzájárulásnak az önellenőrzésére szolgál. Az adóhatósághoz benyújtott bevallását önellenőrzéssel helyesbítheti, ha abban a jövedelmét vagy az adóját (járulékát) számítási hiba, esetleg elírás miatt tévesen, vagy nem a jövedelem keletkezése évében hatályos jogszabályoknak megfelelően állapította meg. A személyi jövedelemadó bevallás a benyújtására előírt határidőt követően helyesbíthető. Így például a 2005. évről önadózóként benyújtott személyi jövedelemadó bevallás 2006. május 22-e után helyesbíthető. Önellenőrzés keretében érvényesítheti az Önt megillető kedvezményt is, ha azt a bevallásában bármely ok miatt nem vette figyelembe. Önnek kell az önellenőrzést elvégeznie abban az esetben is, ha az éves adóelszámolását a munkáltatója készítette el, és Ön utóbb olyan jövedelmet tár fel, amelyről a munkáltatójának nem volt tudomása, vagy olyan kedvezményt kíván utólag igénybe venni, amelyet a munkáltatója az elszámolásban nem érvényesített. Amennyiben Ön adóhatósági adómegállapítást választott, akkor önellenőrzést ezen a nyomtatványon nem végezhet arra az időszakra vonatkozóan, kivéve, ha az adóévben a fegyveres erők, a rendvédelmi szervek vagy a polgári nemzetbiztonsági szolgálatok hivatásos állományú tagja volt és a járulékfizetési felső határt meghaladóan levont, a 0556-os bevallásban visszaigényelt nyugdíjjárulékának összegét téves számítás miatt kívánja módosítani. Az egyéni vállalkozó a munkáltatói, kifizetői minőségében keletkezett kötelezettségeit nem ezen a nyomtatványon, hanem a 0631-es önellenőrzési nyomtatványon helyesbítheti. A társasházak a magánszemélyekre vonatkozó szabályok szerint bevallott személyi jövedelemadó kötelezettségüket a 06410-es számú nyomtatványon helyesbíthetik. Önellenőrzésre annak az évnek az utolsó napjától számított öt éven belül van lehetősége, amelyben Ön a bevallását benyújtotta, illetőleg a munkáltatója az éves
2 adóelszámolást elkészítette, feltéve, hogy az adóhatóság a helyesbíteni kívánt adónemben az ellenőrzést még nem kezdte meg. Az önellenőrzés benyújtásával mentesül az adóbírság, illetve mulasztási bírság alól, a helyesbítéssel feltárt adókülönbözet és az önellenőrzési pótlék határidőre történő megfizetésével pedig az önellenőrzés időpontjáig esedékes késedelmi pótlék alól. Az önellenőrzési nyomtatvány a főlapból és az egyes kötelezettségek (visszaigénylések) helyesbítésére szolgáló önellenőrzési lapokból áll. A főlapot feltétlenül ki kell töltenie, míg az egyes önellenőrzési lapok közül csak azokat, amelyeket a helyesbítése érint. (A mellékletek önállóan is megvásárolhatók.) Ha Ön a személyi jövedelemadóját kívánja helyesbíteni, töltse ki a 0635-01 számú "A magánszemélyek személyi jövedelemadójának helyesbítése" elnevezésű önellenőrzési lapot. Amennyiben önellenőrzése a családi kedvezményt is érinti, akkor a 0635-06-os lapot is ki kell töltenie. Abban az esetben, ha Ön egyéni vállalkozó, és saját jogú járulékkötelezettségét kívánja helyesbíteni, akkor töltse ki a 0635-02 számú "Az egyéni vállalkozó saját jogú járulékkötelezettségéhez kapcsolódó önellenőrzése" elnevezésű lapot. Ha ön nem egyéni vállalkozó és saját jogú járulékkötelezettségét kívánja helyesbíteni, akkor töltse ki a 0635-03 számú Az egyéni vállalkozónak nem minősülő magánszemély saját jogú járulékkötelezettségéhez kapcsolódó önellenőrzése elnevezésű lapot. Amennyiben Ön az egészségügyi hozzájárulási kötelezettségét helyesbíti, azt a 0635-04 számú "A magánszemélyek egészségügyi hozzájárulásának helyesbítése" elnevezésű önellenőrzési lapon teheti meg. Ha Ön a járulékfizetési felső határt meghaladóan levont, egészségbiztosítási és nyugdíjjárulék visszaigénylését kívánja helyesbíteni, akkor a 0635-05 számú önellenőrzési lapot töltse ki. Egy önellenőrzési nyomtatványon csak egy időszak, egy típusú bevallása helyesbíthető. A 2000. évtől a személyi jövedelemadó-bevallás a személyi jövedelemadón kívül az egészségügyi hozzájárulás és a járulékkötelezettség bevallását is tartalmazza. Így ha pl. 2001. évre kíván önellenőrizni, mindhárom kötelezettséget egy önellenőrzési
3 nyomtatványon helyesbítheti a megfelelő önellenőrzési lapok csatolása mellett. Ha az önellenőrzése több adóévet vagy bevallási időszakot érint, akkor adóévenként (bevallási időszakonként) külön-külön önellenőrzési nyomtatványt kell kitöltenie. Az önellenőrzési nyomtatványt két példányban, tintával, nyomtatott betűkkel vagy írógéppel töltse ki! Az önellenőrzési nyomtatványnak csak a fehér rovataiba írjon, hagyja szabadon a nyomtatvány alapszínével megegyező, a hivatal számára fenntartott rovatokat, mert azok a gyors számítógépes feldolgozáshoz szükségesek! Ha a kitöltés közben hibázik, a javítást igazolja aláírásával. Ha elkészült a nyomtatvány kitöltésével, az egyik példányt - személyesen vagy postai úton - juttassa el az illetékes első fokú adóhatóság (egyéni vállalkozó esetében a székhely, magánszemély esetében az állandó lakcím szerinti igazgatóság) címére. A másik kitöltött példányt és az önellenőrzéshez készített számításait az elévülési idő lejártáig őrizze meg. (Pl: 2006. február 2-án elvégzett önellenőrzésnél a bizonylatokat 2011. december 31-ig kell megőrizni.) Az önellenőrzés az Internetről a http://www.apeh.hu web-lapról letöltött nyomtatványon is benyújtható. 2005. április 1-jétől lehetőség van továbbá a 13/2005. (III.30.) PM-IHM-MeHVM együttes rendeletben foglalt rendelkezéseknek való megfelelés esetén a bevallási kötelezettség elektronikus úton történő teljesítésére is. Ha a helyesbítés miatt Önnek befizetési kötelezettsége keletkezik, akkor a személyi jövedelemadót, egészségügyi hozzájárulást, a járulékot és a felszámított önellenőrzési pótlékot az önellenőrzés benyújtásával egyidejűleg kell megfizetnie. A helyesbítés miatt visszajáró személyi jövedelemadó, egészségügyi hozzájárulás vagy járulék visszaigénylésének lehetősége az igény (bevallás) beérkezésének napjával nyílik meg. - A személyi jövedelemadó helyesbítéséből adódó befizetési kötelezettségét a Magyar Államkincstárnál vezetett 10032000-06056353 számú APEH Személyi jövedelemadó beszedési számlára, - az egészségügyi hozzájárulás helyesbítéséből adódó befizetési kötelezettségét a Magyar Államkincstárnál vezetett 10032000-06056212 számú APEH Egészségügyi hozzájárulás beszedési számlára, - a nyugdíjbiztosítási járulék helyesbítéséből adódó befizetési kötelezettségét a Magyar Államkincstárnál vezetett 10032000-06056236 számú APEH Nyugdíjbiztosítási Alapot megillető bevételek beszedési számlára, - az egészségbiztosítási járulék, baleseti járulék helyesbítéséből adódó befizetési kötelezettségét a Magyar Államkincstárnál vezetett 10032000-06056229 számú APEH Egészségbiztosítási Alapot megillető bevételek beszedési számlára, - az önellenőrzési pótlék összegét a Magyar Államkincstárnál vezetett 10032000-01076301 számú APEH Bírság, mulasztási bírság és önellenőrzéssel kapcsolatos befizetések bevételi számlára fizesse meg. Amennyiben bankszámlanyitásra nem kötelezett és befizetési kötelezettségét az APEH által kiadott készpénzátutalási megbízáson (csekken) teljesíti, úgy ne feledje el
4 ellenőrizni, hogy: - a csekk Befizetőazonosító rovatában az adószámát, ennek hiányában adóazonosító jelét pontosan tüntette-e fel, - a csekk Számlatulajdonos számlaszáma, neve rovatban annak az adónemnek a megnevezése, valamint számlaszáma szerepel-e, amelynek javára a befizetést teljesíteni kívánja. Amennyiben bankszámlanyitásra kötelezett és/vagy befizetési kötelezettségét a bankszámlájáról történő átutalással teljesíti, úgy az átutalási megbízás közlemény rovatában ne mulassza el feltüntetni pontos adószámát, ennek hiányában adóazonosító jelét. Az önellenőrzési pótlék felszámítása Az eredetileg bevallott és a helyesbített adó (járulék) összegének különbözete után az önellenőrzés benyújtásával egyidejűleg pótlékot kell fizetnie. Mentesül a pótlék megfizetése alól abban az esetben, ha a helyesbítést a munkáltató, kifizető hibás vagy késedelmes igazolása miatt kellett elvégeznie. (Ezt a körülményt az önellenőrzési nyomtatvány 0635-01-es lapján jeleznie kell!) Nem kell önellenőrzési pótlékot fizetnie abban az esetben sem, ha a helyesbítés következtében az adó-, járulékfizetési kötelezettsége az eredeti bevallásban feltüntetett kötelezettségéhez képest nem növekedett. Az önellenőrzési pótlékot az eredeti adóbevallás benyújtására előírt határidő leteltét követő első naptól az önellenőrzési nyomtatvány benyújtásának napjáig (a benyújtás napjára is), minden naptári napra fel kell számítania. Az önellenőrzési pótlék mértéke minden naptári nap után a felszámítás időpontjában érvényes jegybanki alapkamat 365-öd része. (A számítás eredményét 3 tizedesjegy pontossággal, kerekítés nélkül kell meghatározni.) Ugyanazon bevallási időszak kötelezettségének ismételt önellenőrzése esetén az önellenőrzési pótlék mértéke naptári naponként a felszámítás időpontjában érvényes jegybanki alapkamat másfélszeresének a 365-öd része. (A számítás eredményét 3 tizedesjegy pontossággal kell meghatározni.) Ha a helyesbítés miatt azért nem keletkezik pótlólagos befizetési kötelezettsége, mert az adót az eredeti esedékességekor Ön teljes egészében megfizette, akkor kevesebb pótlékot kell fizetnie. Ebben az esetben az önellenőrzési pótlékot az általános szabályok szerinti mértékkel állapítsa meg. Amennyiben az így megállapított összeg az 1000 forintot meghaladja, akkor az 1000 forint feletti összeget nem kell megfizetnie. Ilyen esetben csak 1000 forint önellenőrzési pótlékot kell felszámítania (bevallania és megfizetnie). Felhívjuk szíves figyelmét, hogy az APEH internetes honlapján pótlékszámító segédprogram érhető el, amellyel pontosan kiszámítható az önellenőrzési pótlék
5 mértéke egy megadott időszakra vonatkozóan, figyelembe véve a jegybanki alapkamat változását. A jegybanki alapkamat mértékeinek változása 1999.12.22-2000.01.19. 14,5% 2000.01.20-2000.02.29. 13% 2000.03.01-2000.04.02. 12% 2000.04.03-2001.07.12. 11% 2001.07.13-2001.09.09. 11,25% 2001.09.10-2001.10.24. 11% 2001.10.25-2001.11.12. 10,75% 2001.11.13-2001.12.10. 10,25% 2001.12.11-2002.01.07. 9,75% 2002.01.08-2002.01.21. 9,50% 2002.01.22-2002.02.18. 9,00 % 2002.02.19-2002.05.21. 8,50% 2002.05.22-2002.07.08. 9,00 % 2002.07.09-2002.11.18. 9,50% 2002.11.19-2002.12.16. 9, 00 % 2002.12.17-2003.01.15. 8,50% 2003.01.16-2003.01.16. 7,50% 2003.01.17-2003.06.10. 6,50% 2003.06.11-2003.06.18. 7,50% 2003.06.19-2003.11.27. 9,50% 2003.11.28-2004.03.22. 12,50% 2004.03.23-2004.04.05. 12,25% 2004.04.06-2004.05.03. 12,00% 2004.05.04-2004.08.16. 11,50% 2004.08.17-2004. 10.18 11,00% 2004.10.19-2004.11.22. 10,50% 2004.11.23-2004.12.20. 10,00% 2004.12.21-2005.01.24. 9,50% 2005.01.25-2005.02.21. 9,00% 2005.02.22-2005.03.29. 8,25% 2005.03.30-2005.04.25. 7,75% 2005.04.26-2005.05.23. 7,50% 2005.05.24-2005.06.20. 7,25% 2005.06.21-2005.07.18. 7,00% 2005.07.19-2005.08.22. 6,75% 2005.08.23-2005.09.19. 6,25% 2005.09.20-6,00% A jegybanki alapkamat az önellenőrzés időpontjáig változhat, ezért feltétlenül kísérje
6 figyelemmel (az ügyfélszolgálataink ebben segítségére lesznek), hogy az ismertetett utolsó időpontot követően történt-e változás. Azonosító adatok kitöltése A nevét, az adóazonosító jelét (adószámát, ha családi gazdálkodó, akkor a családi gazdaság nyilvántartási számát is) és az azonosításhoz szükséges egyéb adatait a B mező megfelelő rovataiban tüntesse fel. Ha Ön külföldi állampolgár és adóazonosító jellel még nem rendelkezik, akkor az illetékes elsőfokú állami adóhatóságtól kérheti annak kiadását. Levelezési címként a (magyarországi) tartózkodási helyét jelölje meg. A gyorsabb ügyintézés érdekében kérjük, írja be azt a telefonszámot, amelyen napközben elérhetjük. A törvényes képviselő, a meghatalmazott neve, adóazonosító jele és címe sorokat természetesen csak akkor kell kitölteni a C mezőben, ha az adózó kiskorú, vagy egyéb ok miatt kell őt más személynek képviselnie. Lehetőség van arra is, hogy a bevallást az adózó helyett az adózás rendjéről szóló 2003. évi XCII. törvény 7. (1) bekezdésében meghatározott képviselője, meghatalmazottja írja alá. Ha az adózót az adóhatóság előtt meghatalmazott képviseli és az önellenőrzést is ő készítette el, akkor a meghatalmazást is csatolni kell, és ezt az "E" mező megfelelő kódkockájában az X beírásával jelezni kell. Magánszemély meghatalmazó esetén a bevallást meghatalmazottként a következő személyek írhatják alá: a magánszemély törvényes képviselője; közokiratba, vagy teljes bizonyító erejű magánokiratba foglalt eseti meghatalmazás vagy megbízás alapján más nagykorú személy; képviseleti jogosultságát igazoló ügyvéd, ügyvédi iroda, európai közösségi jogász, adószakértő, okleveles adószakértő, adótanácsadó, könyvelő, számviteli, könyvviteli szolgáltatásra vagy adótanácsadásra jogosult gazdasági társaság alkalmazottja, tagja; egyéni vállalkozó meghatalmazó esetén a képviseleti jogosultságát igazoló nagykorú alkalmazottja. A meghatalmazásnak tartalmaznia kell a kiállítás időpontját, valamint a meghatalmazott és a meghatalmazó mindazon adatait, amelyből a meghatalmazó és a meghatalmazott személye egyértelműen megállapítható. Amennyiben a meghatalmazott magánszemély az adóhatósághoz bejelentett állandó meghatalmazott, akkor ezt a tényt az E mező megfelelő kódkockájában X beírásával kell jelezni, és a meghatalmazást nem kell külön csatolni. Fontos! Az adóhatósághoz nem bejelentett, vagy az adóhatósághoz bejelentett, de a bevallás aláírására nem jogosult állandó meghatalmazott által aláírt adóbevallás a meghatalmazás csatolása nélkül érvénytelen, csak az adóhatósághoz bejelentett, a bevallás aláírására jogosult állandó meghatalmazott esetén lehet a meghatalmazás bevalláshoz történő csatolásától eltekinteni.
7 Az önellenőrzést adótanácsadó, adószakértő, okleveles adószakértő is ellenjegyezheti. Ilyen esetben az ellenjegyző nevét, adószámát (ha ez utóbbival nem rendelkezik, akkor a 10 pozíciós adóazonosító jelét) és az adótanácsadói bizonyítvány vagy adószakértői igazolvány számát is fel kell tüntetni az E mezőben. Az ellenjegyzett hibás bevallás esetén a mulasztási bírságot az adóhatóság az adótanácsadó, adószakértő terhére állapítja meg. Az önellenőrzés hitelességét Önnek vagy törvényes képviselőjének (meghatalmazottjának) aláírással kell igazolnia. A D mező kitöltése Ha Önnek a helyesbítés következtében a személyi jövedelemadóból, az egészségügyi hozzájárulás vagy a járulék összegéből visszatérítés jár, és ezt az összeget vagy ennek egy részét visszautalni kéri, akkor a visszatérítési igényét a főlap D mezőjében a megfelelő helyen az X beírásával jelezze. Ebben az esetben a lejárt esedékességű köztartozások tekintetében is nyilatkoznia kell a 0635-07 számú lapon. Visszatérítésnek minősül az is, ha a visszajáró összeget, vagy annak egy részét az Ön által megjelölt köztartozásra utalja át az adóhatóság. Ezért írja be az X-et abban az esetben is, ha lejárt esedékességű köztartozásról nyilatkozott. Abban az esetben, ha a visszaigényelhető összeget vagy annak egy részét más adónemen fennálló tartozására kívánja átvezettetni, vagy részleges kiutalást kér, akkor ezt a főlap D mezőjében a megfelelő helyen az X beírásával jelezze. Ilyenkor a 06170-es számú "Átvezetési és kiutalási kérelem" elnevezésű nyomtatványt is nyújtsa be az önellenőrzési nyomtatvánnyal együtt. Ha Önnek a helyesbítés következtében a személyi jövedelemadóból, az egészségügyi hozzájárulás vagy a járulék összegéből visszatérítés jár, és ezt az összeget vagy ennek egy részét postai átutalással kéri visszatéríteni, akkor a pénzintézeti számlaszám feltüntetésére fenntartott helyet hagyja üresen. Pénzintézeti számlaszámra történő utalás esetén a postai cím marad üresen. Ezeknek a rovatoknak a pontos kitöltése elengedhetetlenül szükséges ahhoz, hogy Ön a visszajáró összeget rövid időn belül megkapja. Amennyiben Ön külföldi illetőségű és a Magyar Köztársaságban bankszámla nyitására nem kötelezett, akkor a visszajáró összeg utalását külföldi bankszámlájára az Ön által megadott devizanemben is kérheti. Ebben az esetben az (D) blokkban az erre szolgáló négyzetekben tüntesse fel a külföldi pénzintézeti számlaszámát. A számlaszámot a sor elején kezdje el beírni, és közök kihagyása nélkül folytassa. Amennyiben Ön az Európai Unió valamely tagországában bír adóügyi illetőséggel, célszerű, a nemzetközi pénzforgalomban alkalmazandó bankszámlaszám, az úgynevezett IBAN feltüntetése. Ennek oka, hogy más bankszámlaszám megadása esetén az átutalás hosszadalmasabb
8 lehet. Az erre szolgáló helyre feltétlenül írja be a SWIFT kódot is. Ne felejtse el az erre szolgáló négyzetekben az Ön által választott devizanem 3 betűből álló, nemzetközileg használt kódját (EUR az eurónál, USD az USA dollárnál), is feltüntetni a deviza pontos megnevezése mellett. A külföldi devizanemre történő átváltás költsége Önt terheli. Az erre szolgáló helyre feltétlenül írja be a külföldi pénzintézet elnevezését és pontos címét is. Amennyiben Ön belföldi illetőségű, vagy külföldi illetőségű ugyan, de bármely ok miatt a Magyar Köztársaságban bankszámla nyitására kötelezett, a visszajáró összeg nem utalható külföldi bankszámlára. Ha ennek ellenére külföldi bankszámlaszámot ad meg, a bevallása hibás lesz, a belföldi utaláshoz szükséges adatok megadásáig nem utalható ki az Ön részére visszajáró adó. Bankszámlára (folyószámlára) történő utalásnál egyidejűleg a belföldi és a külföldi számlaszám nem tüntethető fel. Az F mező kitöltése A helyesbített bevallás típusa rovatban a helyesbített bevallásnak a számát kell feltüntetnie. Ha Ön például a 2002. évre vonatkozó személyi jövedelemadó bevallását helyesbíti, akkor ebbe a rovatba a 0253-as számot (balra zártan) írja be. Munkáltatói elszámolás esetén ide M29-et írjon! Az "F" mezőben a részletező lapok felsorolása mellett lévő kódkockában jelezze, hogy a megjelölt nyomtatványokból hány darabot csatolt az önellenőrzéshez. Az önellenőrzéssel helyesbített év, negyedév, hónap rovatba azt az évet, illetőleg évet és negyedévet vagy évet és hónapot kell feltüntetnie, amelyet önellenőriz. Ha például Ön a 2004. évre benyújtott személyi jövedelemadó bevallását kívánja helyesbíteni, akkor az "év" elnevezésű kódkockában a 2004. évet tüntesse fel (természetesen ez esetben a helyesbített időszakra vonatkozó többi kódkockát már nem kell kitöltenie). A bevallási időszak rovatot csak akkor kell kitöltenie, ha az önellenőrizni kívánt bevallási időszak eltér a naptári időszaktól, azaz akkor, ha nem egész évet, hanem csak törtidőszakot kíván önellenőrizni. Ez az eset fordulhat elő a 71-es, megszűnő bevallás önellenőrzésekor. Amennyiben tevékenységét például 2004. február 15-én szüntette meg, akkor a bevallási időszak tól/ig rovatot 2004. 01. 01-től 2004. 02. 15-ig megjelöléssel kell feltüntetnie. A helyesbített adónem rovat erre szolgáló kódkockájában az X beírásával arról kell Önnek nyilatkoznia, hogy az önellenőrzéssel a személyi jövedelemadót, a járulékkötelezettséget, az egészségügyi hozzájárulást vagy a járulékfizetési felső határt meghaladóan levont egészségbiztosítási és nyugdíjjárulék visszaigényelt összegét kívánja-e helyesbíteni. Ebben a rovatban kell feltüntetnie azt is, ha csak az önellenőrzési pótlékot helyesbíti.
9 Ha a helyesbítése olyan időszakot és adónemet érint, amelyet ezt megelőzően önellenőrzéssel már helyesbített, akkor az ismételt önellenőrzését a megfelelő kódkockában az X beírásával jelölje. Az önellenőrzéssel együtt beadható 06170-es számú Átvezetési és kiutalási kérelem című nyomtatvány Amennyiben a visszajáró adót, járulékot, egészségügyi hozzájárulást, vagy annak egy részét más adónemre szeretné átvezettetni, illetve az átvezetés mellett kiutalást kér, akkor azt a 06170-es számú Átvezetési és kiutalási kérelem című nyomtatvány kitöltésével teheti meg. Ilyen esetben a főlap (D) blokkjában a megfelelő kódkockában X-szel kell jelölnie az átvezetési és kiutalási kérelem csatolásának tényét. Ezt a bizonylatot Önnek külön meg kell vásárolnia vagy az Internetről le kell töltenie, és az önellenőrzési nyomtatvánnyal együtt kell az adóhatósághoz benyújtania. A 06170 számú. nyomtatvány önmagában átvezetési és kiutalási kérelemként nem alkalmazható, azt az adóhatóság önálló átvezetési kérelemként nem, kizárólag a bevallás mellékleteként fogadja el. Amennyiben az önellenőrzési nyomtatvány benyújtásával egyidejűleg a visszajáró összeget nem igényelte vissza, illetve átvezetést, vagy részbeni visszautalást nem kért, akkor utólag ebben az esetben a 0617 számú. Átvezetési és visszautalási kérelem a folyószámlán mutatkozó túlfizetéshez című nyomtatvánnyal igényelheti vissza az összeget.
10 Útmutató a magánszemélyek személyi jövedelemadójának helyesbítése elnevezésű 0635-01-es lap kitöltéséhez Kérjük ezen a lapon is tüntesse fel a nevét és az adóazonosító adatait. A megfelelő kódszám (1-es, 2-es, 3-as) beírásával Önnek nyilatkoznia kell arról, hogy milyen okból szükséges az önellenőrzést benyújtania. Ha azért kell önellenőriznie, mert az adóbevallásában hibázott vagy az Önt megillető (pl. családi) kedvezményt nem érvényesítette, vagy ha a munkáltatója felé tévesen nyilatkozott, vagy az adókedvezményre jogosító igazolás késedelmes átadása miatt a munkáltatója a kedvezményt nem érvényesítette, akkor az 1-es vagy a 2-es kódszámot kell beírnia attól függően, hogy az adóbevallását (1-es kód) vagy a munkáltatója által elkészített éves adóelszámolást (2-es kód) helyesbíti. Ha a munkáltató, a kifizető hibás vagy késedelmes igazolása miatt kell az önellenőrzést benyújtania, akkor a 3-as számot írja be a kódkockába. Ilyen esetben a helyesbítéssel feltárt adókülönbözet után nem kell önellenőrzési pótlékot fizetnie. Amennyiben tudja, hogy a munkáltatója az önellenőrzéssel érintett időszakban melyik adóigazgatósághoz tartozott, úgy kérjük azt is tüntesse fel. 1. sor: Éves adófizetési kötelezettség A helyesbítés miatt Önnek ismételten ki kell számítania az éves adófizetési kötelezettségét az önellenőrzéssel érintett időszakban hatályos jogszabályok figyelembevételével. A számítások elvégzéséhez szüksége lesz a helyesbíteni kívánt (eredeti) adóbevallás Önnél lévő példányára és az ahhoz készült kitöltési útmutatóra. Ha Ön az adóbevallást helyettesítő, azzal egyenértékű munkáltatói elszámolást kívánja helyesbíteni, akkor a munkáltatójától kapott éves jövedelemadóról szóló elszámolás adataiból kiindulva az adókötelezettség évére vonatkozó személyi jövedelemadó bevallási nyomtatvány és az ahhoz tartozó útmutató segítségével végezheti el a szükséges számításokat. A helyesbítés alapjául szolgáló számításait feltétlenül őrizze meg!
11 Az eredeti bevallásában (munkáltatói elszámolásában) kiszámított éves adó összegét ennek a sornak az a oszlopába, a helyesbített összeget pedig a b oszlopba kell beírnia. Az éves adó eredeti összegét az egyes adóévek bevallási nyomtatványainak (elszámolásainak) a következő soraiban találja meg: 2000. évben a 0053-as számú nyomtatvány 81. sora 2001. évben a 0153-as számú nyomtatvány 81. sora 2002. évben a 0253-as számú nyomtatvány 81. sora 2003. évben a 0353-as számú nyomtatvány 81. sora 2004. évben a 0453-as számú nyomtatvány 81. sora 2005. évben a 0553-as számú nyomtatvány 71. sora Amennyiben Ön a most helyesbített évre vonatkozóan már nyújtott be önellenőrzést, akkor eredeti kötelezettségként az előző önellenőrzés során megállapított módosított kötelezettségét tüntesse fel ennek a sornak az a oszlopában. 2. sor: Kifizetők által levont adóelőleg, adó Ebben a sorban a kifizetők által levont adó, adóelőleg együttes összegét kell feltüntetnie, az eredeti összeget az a oszlopban, a helyesbített összeget pedig a b oszlopban. A kifizetők által levont adó, adóelőleg összegét az adóbevallás (munkáltatói elszámolás) következő soraiban találja meg. 2000. évben a 0053-as számú nyomtatvány 85. sora 2001. évben a 0153-as számú nyomtatvány 85. sora 2002. évben a 0253-as számú nyomtatvány 85. sora 2003. évben a 0353-as számú nyomtatvány 85. sora 2004. évben a 0453-as számú nyomtatvány 85. sora 2005. évben a 0553-as számú nyomtatvány 72. sora Abban az esetben, ha Ön már nyújtott be önellenőrzést arra az évre, amelyet most ismételten önellenőriz, és abban a kifizetők által levont adót, adóelőleget is módosította, akkor ennek a sornak a kitöltésénél a módosítás adatait is vegye figyelembe. Ha az önellenőrzéssel olyan jövedelmet vall be, amelyből a kifizető adót, adóelőleget vont le, és ez az összeg az eredeti bevallásában (munkáltatói elszámolásában) nem szerepelt, akkor a b oszlop kitöltésénél ezt az összeget is vegye figyelembe. Ha a kifizetők által levont adó, adóelőleg összegét nem kell módosítania, akkor az a és a b oszlopban is ugyanazt az (eredeti bevallásában szereplő) összeget tüntesse fel.
12 3. sor: Az adózó által befizetendő adóelőleg, adó Ennek a sornak az a oszlopát akkor kell kitölteni, ha az 1. sor a oszlopában feltüntetett összeg nagyobb a 2. sor a oszlopába írt összegnél. Ebben az esetben a két összeg különbségét ennek a sornak az a oszlopába írja be. Ha az 1. sor b oszlopában feltüntetett összeg nagyobb a 2. sor b oszlopába írt összegnél, akkor a két összeg különbségét ennek a sornak a b oszlopába írja be. Ha ennek a sornak az a oszlopában kisebb összeget tüntetett fel mint a b oszlopban, akkor a két összeg különbségét írja be a c oszlopba. A d oszlop ebben az esetben üresen marad. Ha ennek a sornak az a oszlopába nagyobb összeget írt, mint a b oszlopba, akkor a két összeg különbségét a d oszlopban tüntesse fel, és a c oszlopot hagyja üresen. 4. sor: Az adózó által visszaigényelhető adóelőleg, adó Ennek a sornak az a oszlopát akkor kell kitöltenie, ha az 1. sor a oszlopában feltüntetett összeg kisebb a 2. sor a oszlopába írt összegnél. Ebben az esetben a két összeg különbségét írja be ennek a sornak az a oszlopába. Ha az 1. sor b oszlopában feltüntetett összeg kisebb a 2. sor b oszlopába írt összegnél, akkor a két összeg különbségét ennek a sornak a b oszlopába írja be. Ha ennek a sornak az a oszlopába nagyobb összeget írt, mint a b oszlopba, akkor a két összeg különbségét a c oszlopba írja be, a d oszlopot pedig hagyja üresen. Ha ennek a sornak az a oszlopába kisebb összeget írt, mint a b oszlopba, akkor a különbözetet a d oszlopban kell feltüntetnie. Ilyen esetben a c oszlop üresen marad. 5. sor: Kötelezettség növekedése Ennek a sornak a c oszlopába a 3. sor c oszlopában és a 4. sor c oszlopában feltüntetett összegek együttes összegét írja be. Ha a 3. és 4. sor c oszlopaiban nem tüntetett fel adatot, akkor ebbe a sorba nullát írjon. Az ebbe a sorba írt összeget az Ön folyószámláján terhelésként könyveljük.
13 6. sor: Kötelezettség csökkenése Ennek a sornak a d oszlopába a 3. sor d oszlopában és a 4. sor d oszlopában feltüntetett összegek együttes összegét írja be. Ha a 3. és 4. sor d oszlopaiban nem tüntetett fel adatot, akkor ebbe a sorba nullát írjon. Az ebbe a sorba írt összeget az Ön folyószámláján jóváírásként könyveljük. 7. sor: Adózó által befizetett adóelőleg, adó Ebben a sorban azt az összeget tüntesse fel, amelyet az önellenőrzéssel érintett adóévre vonatkozóan adóelőleg és adó címén Ön befizetett. Az ebbe a sorba beírandó összeg kiszámításánál vegye figyelembe azt az összeget is, amely az eredeti bevallásában még befizetendő adóként szerepelt, feltéve természetesen, hogy annak befizetése meg is történt. Az önellenőrzéssel érintett adóévben Ön által befizetett adóelőleg és adó összegét, valamint az eredeti bevallás benyújtásával egyidejűleg fizetendő adó összegét az egyes adóévek bevallási nyomtatványainak alább megjelölt sorai tartalmazzák. 2000. évben a 0053-as számú nyomtatvány 86. sor és a 88. sor összege 2001. évben a 0153-as számú nyomtatvány 86. sor és a 88. sor összege 2002. évben a 0253-as számú nyomtatvány 86. sor és a 88. sor összege 2003. évben a 0353-as számú nyomtatvány 86. sor és a 88. sor összege 2004. évben a 0453-as számú nyomtatvány 90. sor és a 92. sor összege 2005. évben a 0553-as számú nyomtatvány 80. sor és a 84. sor összege Amennyiben a jelenlegi önellenőrzéssel érintett évre vonatkozóan már volt olyan önellenőrzése, amelyben befizetendő adót állapított meg, és azt be is fizette, úgy ezt az összeget is számítsa hozzá az Ön által befizetett adó, adóelőleg összegébe. Itt vegye számításba azt az összeget is, amelyet az önellenőrzéssel érintett adóévre vonatkozóan (az eredeti adóbevallásától és az esetleges korábbi önellenőrzésétől függetlenül) a jelenlegi önellenőrzés benyújtását megelőzően már befizetett. 8. sor: Az adóbevallással visszaigényelt összeg Ha Ön az eredeti bevallásában visszaigényelhető adót, adóelőleget tüntetett fel, akkor annak az összegét ebbe a sorba írja be. Amennyiben a jelenlegi önellenőrzéssel érintett évre vonatkozóan már volt önellenőrzése, és annak alapján a levont, befizetett adóelőleg, adó összegéből visszatérítés járt, úgy ezt az összeget is számítsa be ebbe a sorba.
14 9. sor: A helyesbítéssel egyidejűleg fizetendő adó Ha az önellenőrzés miatt adófizetési kötelezettsége keletkezik, akkor a fizetendő adó összegét ebbe a sorba kell beírnia. Ha az adóbevallásában vagy a 8. sornál említett önellenőrzésében visszaigényelhető adót, adóelőleget tüntetett fel, akkor a helyesbítéssel egyidejűleg fizetendő adó számításánál ezt az összeget is figyelembe kell vennie. A helyesbítéssel egyidejűleg fizetendő adó kiszámításakor az 1. sor b oszlopába írt összegből vonja le a 2. sor b oszlopába és a 7. sorba írt összegeket, és ennek a különbözetnek az összegéhez adja hozzá a 8. sorban feltüntetett összeget. Ha Ön a befizetési kötelezettségét más adónemen nyilvántartott túlfizetésének a személyi jövedelemadó számlára történő átvezettetésével kívánja rendezni, akkor a 06170-es számú Átvezetési és kiutalási kérelem elnevezésű nyomtatványt is be kell nyújtania az Önellenőrzési nyomtatvánnyal együtt. 10. sor: A helyesbítés miatt visszajáró összeg Ha a helyesbített adatok szerint az éves adófizetési kötelezettség módosított összege kisebb, mint a kifizetők által levont adóelőleg, adó módosított összegének és az Ön által befizetett adóelőlegnek, adónak az együttes összege, akkor a különbözet Önnek visszajár. Ha az önellenőrzéssel érintett időszakra vonatkozó adóbevallásában visszaigényelhető adót, adóelőleget tüntetett fel, akkor ezt az összeget is figyelembe kell vennie a helyesbítés miatt visszajáró összeg kiszámításánál. A helyesbítés miatt visszajáró összeg kiszámításakor adja össze a 2. sor b oszlopába és a 7. sorba írt összegeket, és az így kapott összegből vonja le az 1. sor b oszlopában és a 8. sorban feltüntetett összegeket. 11. sor: Az önellenőrzési pótlék alapja Az önellenőrzési pótlék alapjának kiszámításáról szóló tájékoztatást az önellenőrzés általános szabályait ismertető Útmutatóban találja meg. 12. sor: Önellenőrzési pótlék Ha Önnek a helyesbítés miatt önellenőrzési pótlékot is kell fizetnie, akkor annak az összegét ebben a sorban tüntesse fel. Az önellenőrzési pótlék kiszámításáról szóló tájékoztatást az önellenőrzés általános szabályait ismertető Útmutatóban találja meg. Amennyiben Önnek nem kell önellenőrzési pótlékot fizetnie, akkor ezt a sort hagyja üresen.
15 0635-011. Részletező adatok Ezen a táblán az adó alapját, az adót, adókedvezményt és a kifizetők által levont adóelőleg, adó összegét érintő módosításokat kell tételesen (az eredeti bevallás megfelelő soraival megegyező részletezettséggel) felsorolni. Az eredeti adóbevallásban (munkáltatói elszámolásban) bevallott adatokhoz képest bekövetkezett minden egyes változást külön-külön sorban, a módosított sor számának a megjelölésével kell feltüntetni. Ha a jelenlegi önellenőrzéssel érintett évre vonatkozóan már volt önellenőrzése, akkor azt a b, a d és az f oszlopok kitöltésénél vegye figyelembe. Bevallás módosított sora ( a oszlop) Ebben az oszlopban az eredeti bevallásnak azt a sorát (sorszámát) tüntesse fel, amelyet az önellenőrzéssel helyesbít. Példa az a oszlop kitöltésére Kis György a 2001. évről benyújtott adóbevallását 2006. február 17-én önellenőrzéssel helyesbíteni kívánja, mert az adóbevallás elkészítésekor elkerülte a figyelmét egy kifizetői igazolás, amely 150 ezer forint szellemi tevékenységből származó jövedelem kifizetéséről szól. Ilyen esetben az adózónak a 2001. évi 0153-as számú személyi jövedelemadó bevallás magánál tartott példányában meg kell keresnie a Szellemi tevékenység jövedelme elnevezésű sort, és ennek a sorszámát (ami a példa szerinti esetben 11.) kell a 13. sor a oszlopában feltüntetnie. Amennyiben a szellemi tevékenységet folytatókat megillető adókedvezményt is módosítani kell a példabeli esetben, akkor a következő (14.) sor a oszlopába a 47-es számot kell beírni. Ha a kifizető által levont adóelőleg, adó összege is módosul, akkor a 15. sor a oszlopában a 85. számot kell feltüntetni. A táblázat további oszlopait a következőkben leírtak figyelembe vételével kell kitölteni. Adóalap változása ( b és c oszlop) Ha az önellenőrzés következtében az eredeti adóbevallásában kiszámított adóalap összegéhez képest változás következett be, (növekedés vagy csökkenés) akkor az eredeti és a módosított adóalap összegét a b illetve a c oszlopokban tüntesse fel. A b és a c oszlopok kitöltése során Adóalap -nak kell tekinteni az összevonás alá
16 eső jövedelmeket, (pl. bérjövedelem, önálló tevékenység jövedelme) és az egyes külön adózó jövedelmeket is. (Pl. ingatlanértékesítés jövedelme, árfolyamnyereségből származó jövedelem stb.) Példa a b és a c oszlop kitöltésére A kiinduló példánál maradva, ha Kis György szellemi tevékenységből származó jövedelme az eredeti bevallásában feltüntetett 40 ezer forinthoz képest (az utóbb feltárt 150 ezer forint jövedelemmel együtt) 190 ezer forint lett, akkor a 13. sor b oszlopába 40 ezer forintot, a c oszlopba pedig 190 ezer forintot kell beírnia. Adókedvezmény változása ( d és e oszlop) Ha az önellenőrzéssel az eredeti bevallásában érvényesített adókedvezménynek az összegét módosítja, akkor az eredetileg érvényesített kedvezményt a d, a módosított összeget pedig az e oszlopban tüntesse fel. Példa a d és az e oszlop kitöltésére A már ismertetett példában szereplő Kis Györgyöt a szellemi tevékenységből származó jövedelme után adókedvezmény illeti meg, mely az e tevékenységből származó jövedelem 25 %-a, legfeljebb 50.000 forint. Ha az adózó a bevallásában ezen a címen 10 ezer forint kedvezményt vett figyelembe, akkor az önellenőrzéssel feltárt 150 ezer forint jövedelme után még további 37.500 Ft adókedvezményt érvényesíthet (vonhat le az összevont adóalap adójából). Ebben az esetben a 14. sor d oszlopába 10 ezer forintot, az e oszlopba pedig 47.500 Ft-ot kell beírnia. Kifizető által levont adóelőleg, adó változása ( f és g oszlop) Ha a kifizetők által levont adóelőleg, adó összege az eredeti adóbevallásában (munkáltatói elszámolásában) feltüntetett adatokhoz képest módosul, akkor az f oszlopba a bevallásban (elszámolásban) feltüntetett, a g oszlopba pedig a helyesbített összeget írja be. Példa az f és a g oszlop kitöltésére Ha a példabeli Kis György szellemi tevékenységből származó 150 ezer forint jövedelméből a kifizető 60 ezer forint adóelőleget vont le, és ezt az összeget az adózó az adóbevallás elkészítésekor nem vette figyelembe, akkor a 15. sor f oszlopába a bevallás megfelelő (85.) sorában feltüntetett összeget, a g oszlopba pedig a 60 ezer forinttal növelt összeget kell beírnia. Ne felejtse el, hogy az önellenőrzési lapon közölt adatok hitelességét Önnek vagy
17 törvényes képviselőjének, meghatalmazottjának, az önellenőrzés ellenjegyzése esetén az ellenjegyzésre felkért adótanácsadónak, adószakértőnek az aláírásával kell igazolnia. Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal
18 A járulékok önellenőrzése (a 0635-02-es lap kitöltése) Amennyiben Ön egyéni vállalkozó vagy egyéni vállalkozói igazolvány alapján családi gazdálkodást folytat 2006. január 1-je előtti időszakra vonatkozó járulék bevallásaiban közölt saját jogú járulékait - elévülési időn belül bármelyik évre - ezen a nyomtatványon helyesbítheti. A 2000. évre vonatkozóan az a foglalkoztatónak minősülő egyéni vállalkozó, aki a 0053-as bevalláson tett eleget bevallási kötelezettségének, kizárólag a saját járulékait helyesbítheti ezen a nyomtatványon. Az egyéni vállalkozó foglalkoztatói minőségében, a 07-es nyomtatványon bevallott járulékok (alkalmazottak járulékai) önellenőrzését nem itt, hanem a 0631-es számú nyomtatványon helyesbítheti. A 2006. évre vonatkozó járulékbevallását a 0658-as számú nyomtatványon helyesbítheti. Az önellenőrzést az önellenőrizni kívánt időszakban hatályos jogszabályok figyelembevételével végezze el. E jogszabályok: a társadalombiztosítás ellátásaira és a magánnyugdíjra jogosultakról, valamint e szolgáltatások fedezetéről szóló, többször módosított 1997. évi LXXX. törvény (továbbiakban: Tbj.) és a végrehajtására kiadott 195/1997. (XI. 5.) kormányrendelet. Az önellenőrzés során is vegye figyelembe, hogy a korábban egyéni járulék jogcímen bevallott összeget (pl. 10 %), valamint a társadalombiztosítási járulék (pl. 39 %) összegét is meg kell bontania - külön sorba kell beírni - nyugdíj- és egészségbiztosítási járulékra, illetve nyugdíjbiztosítási és egészségbiztosítási járulékra. A betétlap a 0635-ös önellenőrzési lap része, csak a főlappal együtt adható be! A főlap (F) részének kitöltése Járulékbevallás helyesbítése esetén A helyesbített bevallás típusa kódkockába az alábbiak közül azt a bevallástípust írja be, melyet helyesbíteni kíván: 0053-2000. évben benyújtott járulék bevallás 0153-2001. évben benyújtott járulék bevallás 0253-2002. évben benyújtott járulék bevallás 0353-2003. évben benyújtott járulék bevallás 0453-2004. évben benyújtott járulék bevallás 0553-2005. évben benyújtott járulék bevallás
19 0271-2002. évben benyújtott járulék bevallás 0371-2003. évben benyújtott járulék bevallás 0471-2004. évben benyújtott járulék bevallás 0571-2005. évben benyújtott járulék bevallás 0343-2003. évben benyújtott járulék bevallás 0443-2004. évben benyújtott járulék bevallás 0543-2005. évben benyújtott járulék bevallás 0035-2000. évben benyújtott járulék bevallás önellenőrzéssel történt módosításának önellenőrzési pótléka 0135-2001. évben benyújtott járulék bevallás önellenőrzéssel történt módosításának önellenőrzési pótléka 0235-2002. évben benyújtott járulék bevallás önellenőrzéssel történt módosításának önellenőrzési pótléka 0335-2003. évben benyújtott járulék bevallás önellenőrzéssel történt módosításának önellenőrzési pótléka 0435-2004. évben benyújtott járulék bevallás önellenőrzéssel történt módosításának önellenőrzési pótléka 0535-2005. évben benyújtott járulék bevallás önellenőrzéssel történt módosításának önellenőrzési pótléka Amennyiben pótolt bevallást önellenőriz (pl. 2005. évben járulék bevallását a 0536-os pótbevalláson teljesítette és ezt kívánja helyesbíteni), úgy a bevallás típusa kódkockába ennek a pótbevallásnak a típusszámát kell beírni, vagyis 0536-ot. A járulék önellenőrzése esetén az adónemekre vonatkozó kódkockák közül a járulék kódkockába írjon X -et. Ismételt önellenőrzés esetén az ismételt önellenőrzésre vonatkozó kódkockába írjon X -et. Az önellenőrzéssel helyesbített év, negyedév, hónap rovatban kell feltüntetni, hogy mely időszakra vonatkozik az önellenőrzés. A 0635-02-es lap kitöltése A személyi azonosító adatok sorait értelemszerűen kell kitölteni. Ne feledje el itt is feltüntetni az adóazonosító jelét, és ha van, adószámát, családi gazdaság nyilvántartási számát. Az oszlopok közül (a)-(f)-ig, csak a (c) és az (e) oszlopba írhat adatot.
20 A c oszlopba a korábban bevallott és az önellenőrzéssel módosított járulékalap különbözetet, az e oszlopba a korábban bevallott és az önellenőrzéssel módosított járulék különbözetet kell beírni. Amennyiben a helyesbítéssel kötelezettség növekedés keletkezik, úgy az 1-4-ig sorokat (nyugdíjbiztosítási és nyugdíjjárulék), valamint a 10-13. sorokat (egészségbiztosítási és baleseti járulék), kötelezettség csökkenés esetén az 5-8. (nyugdíjbiztosítási és nyugdíjjárulék), illetve a 14-17. sorokat (egészségbiztosítási és baleseti járulék) kell kitölteni. Az 1. sor (e) oszlopába a Nyugdíjbiztosítási Alapot megillető járulékkötelezettségnövekedést összesítve [2-4. sorok (e) oszlopainak együttes összege] kell feltüntetni. A 2. sor (e) oszlopába az egyéni vállalkozó saját nyugdíjbiztosítási járulékát kell beírni, amely az ellenőrzött időszaktól függően változhat a következők szerint: - 2000. évre vonatkozóan - 22% - 2001. évre vonatkozóan - 20% - 2002-2005. évekre vonatkozóan - 18% A 3. sor (e) oszlopába kizárólag a társadalombiztosítási nyugdíj hatálya alá tartozó egyéni vállalkozó saját nyugdíjjáruléka kerül beírásra, amely az ellenőrzött időszaktól függően szintén eltérő lehet: 2000-2002. évekre vonatkozóan - 8% 2003-2005. évekre vonatkozóan - 8,5% A 4. sor (e) oszlopába a magánnyugdíj-pénztári tag egyéni vállalkozó saját nyugdíjjáruléka kerül beírására. A járulék mértéke: 2000-2002. években 2%, 2003. évben 1,5%, 2004-2005. években 0,5%. Az 5. sor (e) oszlopába a Nyugdíjbiztosítási Alapot megillető járulékkötelezettségcsökkenést összesítve [6-8. sorok (e) oszlopainak együttes összege] kell feltüntetni. Az 6-8. sorokba akkor kerül adat, ha az önellenőrzés a nyugdíjbiztosítási és/vagy nyugdíjjárulék kapcsán kötelezettség csökkenést tár fel. A sorok tartalma megegyezik az 2-4. soroknál ismertetettekkel, a különbség a kötelezettség változás irányában van (kötelezettség csökkenésről van szó). A 9. sorban az 1. és 5. sorok (e) oszlopaiban feltüntetett Nyugdíjbiztosítási Alapot megillető járulék-különbözet összesített, előjelhelyes összegét kell feltüntetni. A 10. sor (e) oszlopába az Egészségbiztosítási Alapot megillető járulékkötelezettségnövekedést összesítve [11-13. sorok (e) oszlopainak együttes összege] kell beírni.
21 A 11. sor (e) oszlopába az egyéni vállalkozó egészségbiztosítási járuléka (a társadalombiztosítási járulékból az egészségbiztosítási rész ) kerül beírásra, melynek mértéke: 2000-2005. évek tekintetében - 11% A 12. sor (e) oszlopába az egyéni vállalkozó azon egészségbiztosítási járuléka kerül, amely: 2000-2003. évek helyesbítése esetén - 3% 2004-2005. évek helyesbítése esetén - 4% A 13. sor (e) oszlopa az egyéni vállalkozók baleseti járulékának helyesbítésére szolgál. Ennek mértéke 2000. január 1-től 5%. A 14. sor (e) oszlopába az Egészségbiztosítási Alapot megillető járulékkötelezettségcsökkenést összesítve [15-17. sorok (e) oszlopainak együttes összege] kell feltüntetni. A 15-17. sorokba akkor kerül adat, ha az önellenőrzés az egészségbiztosítási és/vagy baleseti járulék kapcsán kötelezettség csökkenést eredményez. A sorok tartalma megegyezik a 11-13. soroknál leírt tartalommal, a különbség itt is a kötelezettség változás irányában van (kötelezettség csökkenéséről van szó). A 18. sorban a 10. és a 14. sorok (e) oszlopaiban feltüntetett Egészségbiztosítási Alapot megillető járulék különbözet összesített, előjelhelyes összegét kell feltüntetni. A 19. sor (e) oszlopában a 2005. évre vonatkozó kötelezettséggel összefüggésben helyesbíthető a vállalkozói járulék, melynek mértéke 4 százalék. Kötelezettség csökkenés esetén előjel helyesen kell a különbözet összegét beírni. A 20. sorba az önellenőrzési pótlék alapját kell beírni, mely összeget a főlaphoz tartozó útmutatóban leírtak szerint kell megállapítani. Az önellenőrzési pótlék alapja az 1., 10. és a 19. sorok (e) oszlopaiban feltüntetett járulék összege. A 21. sorba a járulékkötelezettség növekedés miatt felszámított önellenőrzési pótlék összegét kell feltüntetni. Az önellenőrzési pótlék számításának módjára vonatkozó tudnivalókat megtalálja a főlaphoz tartozó útmutatóban. Amennyiben a 19. sorban kötelezettség csökkenés (negatív adat) szerepel, úgy az után önellenőrzési pótlékot felszámítani nem kell. Amennyiben az önellenőrzés eredményeként kötelezettség csökkenést állapított meg (9. és/vagy 18., illetve a 19. sorokban negatív előjelű adat szerepel), úgy lehetősége van annak visszaigénylésére.
22 22. sor: Abban az esetben, ha Ön a 9. sor (e) oszlopában közölt negatív előjelű összeg egy részének vagy egészének a visszautalását kéri, akkor a visszaigényelt összeget ebben a sorban kell feltüntetnie. Kérjük, hogy az összeget jobbra igazítva írja be! 23. sor: Abban az esetben, ha Ön a 18. sor (e) oszlopában közölt negatív előjelű összeg egy részének vagy egészének a visszautalását kéri, akkor a visszaigényelt összeget ebben a sorban kell feltüntetnie. Kérjük, hogy az összeget jobbra igazítva írja be! 24. sor: Abban az esetben, ha Ön a 19. sor (e) oszlopában közölt negatív előjelű összeg egy részének vagy egészének a visszautalását kéri, akkor a visszaigényelt összeget ebben a sorban kell feltüntetnie. Kérjük, hogy az összeget jobbra igazítva írja be! Figyelem! A visszautalási kérelemhez ki kell töltenie a nyilatkozatot a köztartozásokról, amely az önellenőrzési nyomtatvány 0635-07 lapján található meg. Ha Ön a járulék túlfizetés átvezetését kéri másik adónemnél mutatkozó tartozás miatt, akkor a 06170-es Átvezetési és kiutalási kérelem elnevezésű nyomtatványt is ki kell töltenie (lásd: önellenőrzési nyomtatvány főlapjának (D) mezőjét!). A nyomtatvány kitöltésénél figyeljen arra is, hogy az önellenőrzési lap alsó részén az (E) mezőben a közölt adatok hitelességét Önnek, törvényes képviselőjének, meghatalmazottjának, adótanácsadójának vagy adószakértőjének aláírásával igazolnia kell! Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal
23 Útmutató az egyéni vállalkozónak nem minősülő magánszemély saját jogú járulékkötelezettségéhez kapcsolódó önellenőrzése elnevezésű 0635-03-as lap kitöltéséhez Amennyiben Ön nem egyéni vállalkozó a 2005. adóévre vonatkozó járulék bevallásában közölt saját jogú járulékait - elévülési időn belül - ezen a nyomtatványon helyesbítheti. Az önellenőrzést az önellenőrizni kívánt időszakban hatályos jogszabályok figyelembevételével végezze el. E jogszabályok: a társadalombiztosítás ellátásaira és a magánnyugdíjra jogosultakról, valamint e szolgáltatások fedezetéről szóló, többször módosított 1997. évi LXXX. törvény (továbbiakban: Tbj.) és a végrehajtására kiadott 195/1997. (XI. 5.) kormányrendelet. A betétlap a 0635-ös önellenőrzési lap része, csak a főlappal együtt adható be! A főlap (F) részének kitöltése Járulékbevallás helyesbítése esetén A helyesbített bevallás típusa kódkockába az alábbiak közül azt a bevallástípust írja be, melyet helyesbíteni kíván: 0553-2005. évről benyújtott járulék bevallás 0535-2005. évről benyújtott járulék bevallás önellenőrzéssel történt módosításának önellenőrzési pótléka A járulék önellenőrzése esetén az adónemekre vonatkozó kódkockák közül a járulék kódkockába írjon X -et. Ismételt önellenőrzés esetén az ismételt önellenőrzésre vonatkozó kódkockába írjon X -et. Az önellenőrzéssel helyesbített év, negyedév, hónap rovatban kell feltüntetni, hogy mely időszakra vonatkozik az önellenőrzés. A számítások elvégzéséhez szüksége lesz a helyesbíteni kívánt (eredeti) adóbevallás Önnél lévő példányára és az ahhoz készült kitöltési útmutatóra. Kérjük ezen a lapon is tüntesse fel a nevét és az adóazonosító adatait. 1. sor: A borravaló összege Ebben a sorban a borravaló összegét kell feltüntetnie, az eredeti összeget az a
24 oszlopban, a helyesbített összeget pedig a b oszlopban. Amennyiben Ön a most helyesbített évre vonatkozóan már nyújtott be önellenőrzést, akkor eredeti kötelezettségként az előző önellenőrzés során megállapított módosított kötelezettségét tüntesse fel ennek a sornak az a oszlopában. 2. sor: A borravalót terhelő nyugdíjbiztosítási járulék összege (15%) Ebben a sorban a borravalót terhelő nyugdíjbiztosítási járulék összegét kell feltüntetnie, az eredeti összeget az a oszlopban, a helyesbített összeget pedig a b oszlopban. Ha a 2. sor b oszlopában feltüntetett összeg nagyobb a 2. sor a oszlopába írt összegnél, akkor a két összeg különbségét ennek a sornak a c oszlopába írja be. Ha a 2. sor b oszlopában feltüntetett összeg kisebb a 2. sor a oszlopába írt összegnél, akkor a két összeg különbségét ennek a sornak a d oszlopába írja be. 3. sor: A társadalombiztosítási járulék alapja Ebben a sorban a társadalombiztosítási járulék alapját kell feltüntetnie, az eredeti összeget az a oszlopban, a helyesbített összeget pedig a b oszlopban. 4. sor: A magánszemélyt terhelő társadalombiztosítási járulék összege (29%) Ebben a sorban a társadalombiztosítási járulék összegét kell feltüntetnie, az eredeti összeget az a oszlopban, a helyesbített összeget pedig a b oszlopban. 5. sor: A magánszemélyt terhelő nyugdíjbiztosítási járulék összege (18%) Ebben a sorban a magánszemélyt terhelő nyugdíjbiztosítási járulék összegét kell feltüntetnie, az eredeti összeget az a oszlopban, a helyesbített összeget pedig a b oszlopban. Ha az 5. sor b oszlopában feltüntetett összeg nagyobb az 5. sor a oszlopába írt összegnél, akkor a két összeg különbségét ennek a sornak a c oszlopába írja be. Ha az 5. sor b oszlopában feltüntetett összeg kisebb az 5. sor a oszlopába írt összegnél, akkor a két összeg különbségét ennek a sornak a d oszlopába írja be. 6. sor: A magánszemély által fizetendő nyugdíjjárulék alapja Ebben a sorban a magánszemélyt által fizetendő nyugdíjjárulék alapját kell feltüntetnie, az eredeti összeget az a oszlopban, a helyesbített összeget pedig a b oszlopban. 7. sor: A magánszemélyt nyugdíjjáruléka (8,5%) Ebben a sorban a magánszemély nyugdíjjárulékának (8,5%) összegét kell feltüntetnie, az eredeti összeget az a oszlopban, a helyesbített összeget pedig a b oszlopban. Ha a 7. sor b oszlopában feltüntetett összeg nagyobb a 7. sor a oszlopába írt
25 összegnél, akkor a két összeg különbségét ennek a sornak a c oszlopába írja be. Ha a 7. sor b oszlopában feltüntetett összeg kisebb a 7. sor a oszlopába írt összegnél, akkor a két összeg különbségét ennek a sornak a d oszlopába írja be. 8. sor: A magánszemély nyugdíjjáruléka (0,5%) Ebben a sorban a magánszemély nyugdíjjárulékának (0,5%) összegét kell feltüntetnie, az eredeti összeget az a oszlopban, a helyesbített összeget pedig a b oszlopban. Ha a 8. sor b oszlopában feltüntetett összeg nagyobb a 8. sor a oszlopába írt összegnél, akkor a két összeg különbségét ennek a sornak a c oszlopába írja be. Ha a 8. sor b oszlopában feltüntetett összeg kisebb a 8. sor a oszlopába írt összegnél, akkor a két összeg különbségét ennek a sornak a d oszlopába írja be. 9. sor: A Nyugdíjbiztosítási Alapot megillető kötelezettség növekedése Ebben a sorban akkor kell adatot feltüntetni, ha az önellenőrzés a nyugdíjbiztosítási és/vagy nyugdíjjárulék kapcsán kötelezettség növekedést tár fel. A "c" oszlopban a 2.,5.,7. és 8. sor "c" oszlopainak együttes összegét kell feltüntetni. 10. sor: A Nyugdíjbiztosítási Alapot megillető kötelezettség csökkenése Ebben a sorban akkor kel adatot feltüntetni, ha az önellenőrzés a nyugdíjbiztosítási és/vagy nyugdíjjárulék kapcsán kötelezettség csökkenést tár fel. A "d" oszlopban a 2.,5.,7. és 8. sor "d" oszlopainak együttes összegét kell feltüntetni. 11. sor: A Nyugdíjbiztosítási alapot megillető kötelezettség változás összesen Ebben a sorban a 9. sor c és a 10. sor d oszlopaiban feltüntetett Nyugdíjbiztosítási Alapot megillető járulékkülönbözet összesített összegét kell feltüntetni, a c vagy a d oszlopban, annak megfelelően, hogy az önellenőrzés eredménye az adózó terhére, vagy javára állapít meg kötelezettséget. 12. sor: A magánszemély által fizetendő egészségbiztosítási járulék alapja Ebben a sorban a magánszemély által fizetendő egészségbiztosítási járulék alapját kell feltüntetnie, az eredeti összeget az a oszlopban, a helyesbített összeget pedig a b oszlopban. 13. sor: A magánszemélyt terhelő egészségbiztosítási járulék összege (11%) Ebben a sorban a magánszemélyt terhelő egészségbiztosítási járulék összegét kell feltüntetnie, az eredeti összeget az a oszlopban, a helyesbített összeget pedig a b oszlopban. Ha a 13. sor b oszlopában feltüntetett összeg nagyobb a 13. sor a oszlopába írt összegnél, akkor a két összeg különbségét ennek a sornak a c oszlopába írja be. Ha a 13. sor b oszlopában feltüntetett összeg kisebb a 13. sor a oszlopába írt összegnél, akkor a két összeg különbségét ennek a sornak a d oszlopába írja be.