Új magyar nyelvtan É. Kiss, Katalin Siptár, Péter Kiefer, Ferenc

Új magyar nyelvtan É. Kiss, Katalin Siptár, Péter Kiefer, Ferenc

Új magyar nyelvtan írta É. Kiss, Katalin, Siptár, Péter, és Kiefer, Ferenc Publication date 2003-03-31 Szerzői jog 2003-03-31 Katalin, É. Kiss; Péter, Siptár; Ferenc, Kiefer Kivonat A kötet elsősorban a huszadik század utolsó harmadának magyar nyelvészeti eredményeire épül, de felhasználja a korábbi leíró munkák számos megfigyelését, általánosítását is.

Tartalom ELŐSZÓ... ix 1. I. rész MONDATTAN É. Kiss Katalin... 1 1. 1. A mondattan tárgya és alapfogalmai... 1 1.1. 1.1. A mondattan tárgya... 1 1.2. 1.2. Mondattani kategóriák... 1 1.2.1. 1.2.1. A kategóriák megállapítása... 1 1.2.2. 1.2.2. Az elemi alaki kategóriák és a kifejezés-kategóriák megkülönböztetésének szükségessége... 2 1.3. 1.3. Az alaki kategóriák felsorolása... 3 2. 2. A mondat topik predikátum tagolódása... 3 2.1. 2.1. A topik predikátum tagolás funkciója... 3 2.2. 2.2. A topik formai jellemzői... 4 2.3. 2.3. A kontrasztív topik... 5 2.4. 2.4. Topik nélküli mondatok... 6 2.5. 2.5. A topik és a predikátum szerkezeti viszonya... 7 2.6. 2.6. A mondathatározók helye... 8 2.7. 2.7. Összefoglalás... 10 3. 3. A predikátum belső szerkezete... 11 3.1. 3.1. A csak igét és megnevező kifejezést tartalmazó VP belső szerkezete... 11 3.2. 3.2. Az igemódosítót tartalmazó VP belső szerkezete... 12 3.2.1. 3.2.1. Az igemódosítók típusai... 12 3.2.2. 3.2.2. Az igemódosító mondatszerkezeti helye... 14 3.2.3. 3.2.3. Igekötőhelyzet és a predikátum időszerkezete... 15 3.2.4. 3.2.4. A névszói állítmány... 16 3.2.5. 3.2.5. Összefoglalás... 17 3.3. 3.1. A fókuszt tartalmazó predikátum belső szerkezete... 17 3.3.1. 3.3.1. A fókuszfunkció... 17 3.3.2. 3.3.2. A fókusz szerkezeti helye... 18 3.3.3. 3.3.3. A fókusz és az ige szomszédossága... 19 3.3.4. 3.3.4. A fókusz típusai... 21 3.3.5. 3.3.5. Összefoglalás... 25 3.4. 3.4. A disztributív kvantort tartalmazó predikátum belső szerkezete... 25 3.4.1. 3.4.1. A disztributív kvantor funkciója... 25 3.4.2. 3.4.2. A disztributív kvantor szerkezeti helye... 26 3.4.3. 3.4.3. Predikátumszerkezet és hangsúlyozás... 27 3.4.4. 3.4.4. A disztributív kvantorok típusai... 27 3.4.5. 3.4.5. A gyakorisági, fok-, mérték- és módhatározók szerepe és helye... 28 3.4.6. 3.4.6. Összefoglalás... 30 3.5. 3.5. Szerkezeti hely és hatókör... 30 3.5.1. 3.5.1. A hatókör-értelmezés elve... 30 3.5.2. 3.5.2. Két kivétel... 33 3.5.3. 3.5.3. Összefoglalás... 35 3.6. 3.6. A tagadás... 36 3.6.1. 3.6.1. VP-, FP- és QP-tagadás... 36 3.6.2. 3.6.2. Negatív kvantorok... 38 3.6.3. 3.6.3.Összefoglalás... 40 4. 4. A főneves kifejezés... 41 4.1. 4.1. A főneves kifejezés logikai funkciói... 41 4.2. 4.2. Az igék NP-típus-választása... 42 4.3. 4.3. A foneves kifejezések szerkezeti típusai... 44 4.3.1. 4.3.1. A predikatív NP... 44 4.3.2. 4.3.2. A határozatlan NP... 45 4.3.3. 4.3.3. A határozott NP... 47 4.4. 4.4. A mutató névmás... 48 4.5. 4.5. A birtokos szerkezet... 49 4.5.1. 4.5.1. A birtokviszony... 49 iii

Új magyar nyelvtan 4.5.2. 4.5.2. A birtokos mint determináns... 50 4.5.3. 4.5.3. A birtokos mint bővítmény... 52 4.6. 4.6. A birtoklásmondat... 54 4.7. 4.7. A tárgyi NP szerkezete és az alanyi, illetve tárgyas igeragozás... 55 4.8. 4.8. Összefoglalás... 57 5. 5. A mellékneves kifejezés... 58 5.1. 5.1. A jelzői szerepű ADJP szerkezete... 58 5.2. 5.2. A predikatív ADJP... 61 5.3. 5.3. Összefoglalás... 62 6. 6. A határozószós kifejezés... 62 6.1. 6.1. A határozószós kifejezés szerkezete... 62 6.2. 6.2. Határozóbővítmény vagy igebővítmény?... 64 6.3. 6.3. Összefoglalás... 65 7. 7. A névutós kifejezés... 66 7.1. 7.1. A határozóragos NP-t vonzó névutók... 66 7.2. 7.2. A ragtalan NP-t vonzó (egyező) névutók... 66 7.3. 7.3. PP-k igemódosítói szerepben... 68 7.4. 7.4. Az ún. személyragos határozószók... 70 7.5. 7.1. Összefoglalás... 71 8. 8. Az igeneves kifejezések... 71 8.1. 8.1. A ragozatlan főnévi igeneves kifejezés... 72 8.1.1. 8.1.1. A főnévi igenevet tartalmazó mondat alapszerkezete... 72 8.1.2. 8.1.2. Egyeztetési problémák... 76 8.2. 8.2. A személyragos alaptagú főnévi igeneves kifejezés... 77 8.2.1. 8.2.1. Sajátságai... 77 8.2.2. 8.2.2. A részesesetű összetevő hovatartozása... 77 8.2.3. 8.2.3. A személyragos főnévi igeneves kifejezés szerkezete... 78 8.3. 8.3. A határozói igeneves kifejezés... 79 8.3.1. 8.3.1. A módhatározói szerepű határozói igeneves kifejezés... 79 8.3.2. 8.3.2. Az állapothatározói szerepű határozói igeneves kifejezés... 80 8.4. 8.4. A melléknévi igeneves kifejezés... 82 8.5. 8.5. Összefoglalás... 83 9. 9. Az alárendelő összetett mondat... 83 9.1. 9.1. Az alárendelés mibenléte és típusai... 83 9.2. 9.2. A független alárendelés... 84 9.3. 9.3. A hogy-kötőszós mellékmondatok... 85 9.3.1. 9.3.1. Igét bővítő hogy-kötőszós mellékmondatok... 86 9.3.2. 9.3.2. Névutót és határozószót bővítő hogy-kötőszós mellékmondatok... 88 9.3.3. 9.3.3. Főnevet bővítő hogy-kötőszós mellékmondatok... 89 9.3.4. 9.3.4. Következményes mellékmondatok... 90 9.3.5. 9.3.5. Az alárendelt mondat helye a főmondatban... 91 9.3.6. 9.3.6. Az utalószó elhagyása... 93 9.3.7. 9.3.7. A hogy elhagyása... 94 9.3.8. 9.3.8. Az úgy és a hogy-kötőszós mellékmondat... 95 9.4. 9.4. A vonatkozó mellékmondatok... 95 9.4.1. 9.4.1 A vonatkozó mellékmondat belső szerkezete... 95 9.4.2. 9.4.2. NP-nek alárendelt vonatkozó mellékmondatok... 96 9.4.3. 9.4.3. Közvetlenül PP-nek alárendelt vonatkozó mellékmondatok?... 101 9.4.4. 9.4.4. Határozószós és mellékneves kifejezésnek alárendelt vonatkozó mellékmondatok... 102 9.4.5. 9.4.5. A nem-korlátozó vonatkozó mellékmondat... 104 9.4.6. 9.4.6. Mondatelőzményű vonatkozó mellékmondat... 105 9.5. 9.5. Összefoglalás... 105 10. 10. A mondatátszövődés... 105 10.1. 10.1. A mondatátszövődés mibenléte... 106 10.2. 10.2. Mondathatáron átívelő operátorkiemelés... 108 10.3. 10.3. Esetadási, egyeztetési problémák... 110 10.4. 10.4. Mondathatáron átívelő topikkiemelés... 113 10.5. 10.5. Kérdomondat-átszövodés... 114 10.6. 10.6. Összefoglalás... 114 iv

Új magyar nyelvtan 11. 11. A névmások értelmezése... 115 11.1. 11.1. A fejezet tárgya, szakkifejezései, jelölésmódja... 115 11.2. 11.2. A visszaható és a kölcsönös névmás... 116 11.3. 11.3. A személyes névmások... 120 11.3.1. 11.3.1. A harmadik személyű személyes névmások állománya... 120 11.3.2. 11.3.2. A kötött személyes névmás... 122 11.3.3. 11.3.3 A személyes névmás független használata... 124 11.4. 11.4. Összefoglalás... 125 12. 12. Hivatkozások... 126 2. II. rész ALAKTAN Kiefer Ferenc... 127 1. 1. Bevezető... 127 1.1. 1.1. Az alaktan tárgya... 127 1.2. 1.2. A szó fogalma... 128 1.3. 1.3. Az alaktani kategóriák... 128 1.4. 1.4. A magyar mint agglutináló nyelv... 129 1.5. 1.5. Jel, rag, képző... 130 2. 2. A ragozás... 135 2.1. 2.1. A fonévragozás... 135 2.1.1. 2.1.1. Az esetragok... 135 2.1.2. 2.1.2. A többes szám jele... 138 2.1.3. 2.1.3. A birtokos személyragozás... 139 2.1.4. 2.1.4. A birtokjel... 142 2.1.5. 2.1.5. Tő- és toldaléktípus... 142 2.1.6. 2.1.6. A toldalékok sorrendje... 143 2.2. 2.2. Az igeragozás... 143 2.2.1. 2.2.1. Jelen idő: alanyi ragozás... 144 2.2.2. 2.2.3. Múlt idő: alanyi ragozás... 146 2.2.3. 2.2.4. Múlt idő: tárgyas ragozás... 147 2.2.4. 2.2.5. Feltételes mód, jelen idő: alanyi ragozás... 148 2.2.5. 2.2.6. Feltételes mód, jelen idő: tárgyas ragozás... 149 2.2.6. 2.2.7. Feltételes mód, múlt idő... 150 2.2.7. 2.2.8. Felszólító mód, jelen idő: alanyi ragozás... 150 2.2.8. 2.2.9. Felszólító mód, jelen idő: tárgyas ragozás... 150 2.2.9. 2.2.10. A -lak toldalék... 151 2.2.10. 2.2.11. Az ikes ragozás... 151 2.2.11. 2.2.12. Tőtípusok... 152 2.3. 2.3. A főnévi igenév személyragozása... 152 2.4. 2.4. A névutók személyragozása (az ún. személyragos határozószók)... 153 2.5. 2.5. A melléknevek toldalékai... 153 2.5.1. 2.5.1. A fokozás... 153 2.5.2. 2.5.2. A kiemelő jel... 153 3. 3. A szóképzés... 153 3.1. 3.1. A magyar szóképzés rendszere... 153 3.2. 3.2. A képzőkkel kapcsolatos néhány probléma... 156 3.2.1. 3.2.1. Képző, inflexiós toldalék vagy összetételi tag?... 157 3.2.2. 3.2.2. A -ható és -hatatlan elemek státusa... 157 3.2.3. 3.2.3. Az -i becéző képző... 158 3.2.4. 3.2.4. Az igenevek képzői... 159 3.2.5. 3.2.5. Kötelező bővítményű melléknévi szerkezetek... 160 3.2.6. 3.2.6. A lexikai akadályozás... 161 3.3. 3.3. A lexikalizálódott képzett szavak elemzése... 161 3.4. 3.4. Néhány képző részletesebb vizsgálata... 162 3.4.1. 3.4.1. Főnévképzés... 162 3.4.2. 3.4.2. Melléknévképzés... 167 3.4.3. 3.4.3. Igeképzés... 170 3.4.4. 3.4.4. Határozószó-képzés... 173 3.4.5. 3.5.4. Igenévképzés... 175 3.5. 3.5. A képzők sorrendje... 177 3.6. 3.6. Néhány befejező megjegyzés... 178 4. 4. Az összetételek... 179 v

Új magyar nyelvtan 4.1. 4.1. A szóösszetétel fogalma... 179 4.2. 4.2. Az összetételek fajtái... 179 4.2.1. 4.2.1. Az endocentrikus összetételek... 179 4.2.2. 4.2.2. Az exocentrikus összetételek... 180 4.2.3. 4.2.3. A mellérendelő összetételek... 180 4.2.4. 4.2.4. Az ikerszavak... 180 4.3. 4.3. Az endocentrikus összetételek mondattana... 180 4.4. 4.4. A magyar összetételek tipológiája... 184 4.5. 4.5. A deverbális alaptagú összetételek... 187 4.5.1. 4.5.1. A deverbális alaptagú összetételek általános jellemzése... 187 4.5.2. 4.5.2. Az előtag által kielégíthető argumentumok... 189 4.5.3. 4.5.3. Az -Ó képző és az összetételek... 193 4.5.4. 4.5.4. Összefoglalás... 193 4.6. 4.6. Azonos alaptagú összetételek mellérendelése... 194 4.6.1. 4.6.1. A probléma... 194 4.6.2. 4.6.2. Mellérendelő előtag?... 195 4.6.3. 4.6.3. A szóellipszis egyéb esetei... 195 4.6.4. 4.6.4. A szóellipszis feltételei... 196 4.6.5. 4.6.5. Összefoglalás... 198 5. 5..Hivatkozások... 198 3. III. rész HANGTAN Siptár Péter... 200 1. 1. Bevezető: a hangtan tárgya... 200 2. 2. A magánhangzók... 202 2.1. 2.1. A magánhangzók csoportosítása... 202 2.1.1. 2.1.1. A hosszúság ábrázolása... 203 2.1.2. 2.1.2. A hangtani ábrázolások szerkezete... 204 2.1.3. 2.1.3. A magánhangzók ábrázolása... 204 2.2. 2.2. A magánhangzó-harmónia... 206 2.2.1. 2.2.1. A toldalékok fajtái... 206 2.2.2. 2.2.2.Tőtípusok... 209 2.2.3. 2.2.3. A harmónia működése... 210 2.3. 2.3. A hosszúsági váltakozások... 216 2.3.1. 2.3.1. Az alsó magánhangzók nyúlása... 216 2.3.2. 2.3.2. A nyúlási szabály... 217 2.3.3. 2.3.3. A tőmagánhangzó-rövidülés... 219 2.4. 2.4. Magánhangzók kiesése és betoldása... 223 2.4.1. 2.4.1. A kötőhangzók... 223 2.4.2. 2.4.2. Az ingatag tőmagánhangzók... 225 3. 3. A mássalhangzók... 226 3.1. 3.1. A mássalhangzók csoportosítása... 226 3.2. 3.2. A mássalhangzók ábrázolása... 228 3.2.1. 3.2.1. A zöngésségi hasonulás... 230 3.2.2. 3.2.2. A h és a v viselkedése... 231 3.2.3. 3.2.3. A dz mássalhangzó-kapcsolat... 233 3.3. 3.3. Mássalhangzó-szabályok... 234 3.3.1. 3.3.1. Zengőhangokra vonatkozó szabályok... 234 3.3.2. 3.3.2. A szóvégi j... 237 3.3.3. 3.3.3. Az Y elem terjedése és az l teljes hasonulása... 240 3.3.4. 3.3.4. A t-végű igék felszólító alakja... 240 3.3.5. 3.3.5. Sziszegők és susogók... 242 4. 4. A szótag... 247 4.1. 4.1. A szótagok szerkezete és típusai... 248 4.2. 4.2. Elágazó szótagkezdetek?... 252 4.3. 4.3. Kételemű szótagmagok?... 253 4.4. 4.4. Hangsorépítési szabályosságok... 256 4.4.1. 4.4.1. Szótagkezdetek... 256 4.4.2. 4.4.2. Szótagzárlatok... 258 4.4.3. 4.4.3 Szótagfűzés... 262 4.5. 4.5. Szótagszerkezetre hivatkozó szabályok... 264 4.5.1. 4.5.1. Az orrhangú magánhangzók szabálya... 264 vi

Új magyar nyelvtan 4.5.2. 4.5.2. A h változatainak eloszlása... 264 5. 5. A hangsúly és a hanglejtés... 268 4. 6. Olvasnivaló... 274 5. Irodalom... 276 vii

A táblázatok listája 1.1.... 121 2.1.... 147 2.2.... 147 2.3.... 148 2.4.... 149 2.5.... 150 2.6.... 151 2.7.... 155 3.1.... 203 3.2.... 210 3.3.... 216 3.4.... 219 3.5.... 220 3.6.... 227 3.7.... 257 3.8.... 258 3.9.... 258 3.10.... 259 3.11.... 260 3.12.... 261 3.13.... 261 viii

ELŐSZÓ Munkánk olyan leíró magyar nyelvtan, mely elsősorban a XX. század utolsó harmadának magyar nyelvészeti eredményeire épül, de felhasználja a korábbi leíró munkák számos megfigyelését, általánosítását is. Törekvésünk, hogy az új felismeréseket olyan formában tegyük közzé, mely a modern nyelvészetben járatlan olvasó számára is hozzáférhető. Nyelvtanunkat elsősorban a magyartanároknak szánjuk. Reméljük, hogy legfontosabb megállapításai rajtuk keresztül az iskolai anyanyelvoktatásba is utat találnak. Munkánk a nyelvészeti gondolkodás rejtelmeibe is betekintést kíván nyújtani. A modern nyelvészeti gondolkodás, érvelésmód megismertetését az új ismeretek közlésével egyenrangú fontosságúnak tartjuk. Könyvünkben igyekszünk nem csupán az eredményeket összefoglalni, hanem az eredményekhez vezető utat is megvilágítani. Az utóbbi évtizedekben a nyelvleírás módszerei a kísérleti fizika módszereihez váltak hasonlóvá. Lényegük, hogy egy nyelvi jelenség leírásakor a tapasztalt tények alapján először hipotézist állítunk fel arra nézve, hogy az adott jelenség milyen feltételek teljesülése esetén jön létre. Majd kísérletezünk: egyrészt olyan mondatokat/kifejezéseket/szavakat/ hangkapcsolatokat alkotunk, amelyekben a megállapított feltételek mindegyike teljesül, s ezeket helyesnek várjuk. Másrészt olyan mondatokat/kifejezéseket/szavakat/hangkapcsolatokat képzünk, amelyekben a hipotézisben szereplő egyik vagy másik feltétel nem teljesül, s ezeket helytelennek jósoljuk. Ha a tapasztalt tények megcáfolják várakozásainkat (azaz, ha a megadott feltételek teljesülése esetén is kapunk helytelen szerkezetet, vagy ha egyik vagy másik feltétel nem teljesülése sem rontja el a szerkezetet), módosítanunk kell a leíráson. Nyelvtanunk nem törekszik a teljességre. A nyelv jelenségei helyük, fontosságuk, szabályszerűségük alapján a nyelv központi magjához tartozó és többé kevésbé periferikus jelenségekre oszthatók. A Prágai Iskolától kölcsönzött mag és periféria elnevezések ma is jól használhatók. Az alaktanban például a termékeny szóalapú képzések minden kétséget kizáróan a maghoz tartoznak. A nem szóalapú képzések, ha esetenként termékenyek is, a periféria részei. A nyelvtannak elősorban a magról kell számot adnia, a perifériához tartozó jelenségek között legfeljebb csak válogathat a teljesség igénye nélkül. Nyelvtanunkban ennek megfelelően a magyar nyelvtan központi magját képező jelenségeket vizsgáljuk; ezek esetében viszont igyekszünk minden olyan nyelvi jelenségre kitérni, melyet fontosnak tartunk. Az Új magyar nyelvtan több tucat magyarországi és külföldi nyelvész több évtizedes együttműködésének, vitáinak, egymást kiegészítő, korrigáló, ösztönző együttgondolkodásának eredményeit hasznosítja. Ez azonban nem jelenti azt, hogy az itt képviselt nézetek mind konszenzuson alapulnak; valójában a szerzőknek e nyelvészközösség együttműködése, vitái eredményeképpen kialakult egyéni álláspontját tükrözik. Az Új magyar nyelvtanban kifejtett nézeteket előkészítő, olykor velük megegyező, máskor nekik ellentmondó kutatói teljesítmények az irodalomjegyzék alapján azonosíthatók. E nyelvészközösség munkája beépült a nemzetközi nyelvtudományba; eredményeik az emberi nyelvről, az emberi nyelv általános természetéről való ismeretek közös tárházát is jelentősen gazdagították. A magyarra vonatkozó kutatások például az elsők között hívták fel a figyelmet arra a ma már általánosan elfogadott tényre, hogy az emberi nyelvek mondatszerkezete nem húzható rá az alany állítmány tagolás kaptafájára; hogy a nyelvek nagy részében a mondat kitüntetett összetevői a topik és a fókusz. A magyar birtokos szerkezet elemzése kulcsszerepet játszott a főneves szintagma univerzális belső szerkezetének felismerésében. A magyar hangrend és illeszkedés törvényszerűségeinek pontos leírása vezetett el e más nyelvekben is gyakori jelenségkör mozgatórugóinak megértéséhez. A magyar alaktani rendszere is számos olyan vonással rendelkezik, melyek vizsgálata általános nyelvészeti szempontból is gazdagította a nyelvtudományt (a ragozási paradigmák felépítésében érvényesülő gazdaságosság, az esetragok és a mondat szerkezete közötti összefüggés, az alanyi és a tárgyas ragozás és a határozottság-határozatlanság kategóriái, a deverbális alaptagú összetételek viselkedése stb.). Először fordul elő, hogy olyan magyarra vonatkozó munkák eredményei, melyek a jelen nemzetközi nyelvészeti szakirodalmának szerves részét képezik, helyet kapnak egy nem szaknyelvészek számára készülő leíró nyelvtanban. Ez a körülmény talán a megszokottnál nagyobb intellektuális erőfeszítést kíván az olvasótól, de, úgy érezzük, a magyar nyelv legfontosabb szerkezeti sajátosságainak újragondolása a leírás szempontjából mindenképpen megéri a fáradságot. ix

1. fejezet - I. rész MONDATTAN É. Kiss Katalin 1. 1. A mondattan tárgya és alapfogalmai 1.1. 1.1. A mondattan tárgya A mondattan azt vizsgálja, hogyan, milyen műveletekkel, milyen elveknek, megszorításoknak eleget téve kapcsolódnak össze a szavak kifejezésekké és mondatokká. Az Új magyar nyelvtan mondattani fejezete azon mondattani műveletek és megszorítások minél teljesebb és pontosabb leírására törekszik, melyek alapján a magyar szókincs elemeiből a lehetséges magyar mondatok és csakis azok előállíthatók. Célját: azoknak a szabályszerűségeknek a megállapítását, melyek alapján a szavakból kifejezések, a kifejezésekből mondatok építhetők fel, ellenkező irányból fogja megközelíteni: azt elemzi, milyen szabályszerűségek szerint bonthatók a mondatok kifejezésekké, a kifejezések pedig szavakká, azaz hogyan tagolható a magyar mondat, milyen szerkezet tulajdonítható neki. 1.2. 1.2. Mondattani kategóriák 1.2.1. 1.2.1. A kategóriák megállapítása Mielőtt a magyar mondat elemzéséhez hozzáfognánk, tisztáznunk kell, hogyan osztályozzuk a mondat szerkezeti elemeit. Alapelvünk, hogy ha két mondatösszetevő, mondatrész egy adott mondattani környezetben felcserélhető egymással, akkor azonos osztályba sorolandók. A mondatösszetevők osztályait alaki kategóriájuk és funkciójuk szerint is megnevezhetjük; pl. a piros kendő piros elemét hívhatjuk melléknévnek és jelzőnek is. (Az alaki kategória tágabb értelmű, mint a hagyományos szófaj elnevezés; a szófajok mellett a szintagmafajok, például a melléknévi alaptagú kifejezés is alaki kategóriáknak számítanak.) Amennyiben egy mondatösszetevőt funkciója (hagyományosabban: mondatrész szerepe), valamint alaki kategóriája alapján is egyértelműen azonosíthatunk, az alaki kategóriával való megnevezést részesítjük előnyben. Végezzünk egy-két próbaosztályozást! (1) a. János könyvet ír. b. János könyvet olvas. c. János könyvet vesz. E mondatok ír, olvas, vesz elemei helyettesíthetik egymást, következésképp azonos alaki osztályba tartoznak: igék. Helyettesítsük különféle típusú kifejezésekkel a (2a) mondat első, ige előtti összetevőjét is: (2) a.péter leült a padra. b. A fiú leült a padra. c. A szőke fiú leült a padra. d. János szőke fia leült a padra e. A szemüveget viselő szőke fiú leült a padra. f. Az a fiú, akiről beszéltem, leült a padra. E mondatok egymással felcserélhető Péter/a fiú/a szőke fiú/jános szőke fia/a szemüveget viselő szőke fiú/az a fiú, akiről beszéltem összetevői is azonos kategóriájúak. Ennek az alaki kategóriának a képviselői szolgálnak az ige által kifejezett cselekvés, történés, állapot szereplőinek megnevezésére, azaz tipikusan e kategória képviselői 1

I. rész MONDATTAN É. Kiss Katalin szerepelnek igebővítményekként. A kategória neve: főnévi alaptagú kifejezés vagy főneves kifejezés ; nemzetközi rövidítése a latin nomen/nominalis és a görög phrasis szavakra utaló NP. A mondatösszetevők a mondatban egyszerre többféle funkciót is betölthetnek, tehát többféle funkcionális elnevezéssel is illethetők. Egy összetevő mondattani viselkedése szempontjából az a legdöntőbb, hogy az összetevő az őt tartalmazó kifejezésen (szintagmán) belül alaptagként, bővítményként vagy módosító elemként funkcionál-e. Az alanyi, tárgyi és határozói funkciók elkülönítésére ritkábban lesz szükségünk, hiszen e funkciók többnyire nincsenek egyenes összefüggésben a mondatrészek mondatbeli elhelyezkedésével; elsősorban a mondatrészek toldalékolásában és értelmezésében, azaz az alaktanban és a jelentéstanban játszanak lényeges szerepet. A magyar mondat felépítésében a hagyományos mondattani szerepektől különböző funkciók is relevánsnak bizonyulnak majd; ezek megnevezésére a tárgyalás során új fogalmakat fogunk bevezetni (pl. a topik -ot és a fókusz -t). 1.2.2. 1.2.2. Az elemi alaki kategóriák és a kifejezés-kategóriák megkülönböztetésének szükségessége A (2a) alatti mondat Péter összetevője egyszerre főnév és főneves kifejezés: olyan főneves kifejezés, mely csupán egy főnévi alaptagból (latinosan: nomenből, N-ből) áll. A mondatok, kifejezések szerkezetének ábrázolására nyelvtanunk két módszert is alkalmaz. A mondatot, kifejezést láttathatjuk tetejére állított faként, mely úgy válik szét egyre kisebb és kisebb összetevőkre, ahogy a fa törzse egyre kisebb és kisebb ágakra. A mondatot vagy kifejezést ábrázolhatjuk dobozként is, melyben az összetevők a dobozba illesztett kisebb dobozok, melyek további dobozokat (összetevőket) tartalmazhatnak. Az egymásba rakott dobozokat addig nyitogatjuk, míg végül a legbelső, legkisebb dobozokban egy-egy szót találunk csupán. Az egymásba rakott dobozokat egy-egy pár szögletes zárójel jelképezi. A dobozok, illetve faágak képviselte összetevők alaki kategóriáját a zárójelpárok első elemén, illetve a fa lehetséges elágazási pontjainál tüntetjük fel. íme tehát a (2a) alatti mondat Péter összetevőjének kétféle szerkezeti ábrázolása: Számos érv szól amellett, hogy (2a) Péter összetevőjét a (3a,b) alatt ábrázolt módon, főneves kifejezésként elemezzük. A legfontosabb érvet már említettük: a (2b-d) mondatok tanúsága szerint a Péter helyettesíthető összetett főneves kifejezésekkel, s a felcserélhetőség az azonos kategóriájú összetevők sajátsága. Másrészt (2a) Péter összetevője kiegészíthető módosító elemekkel, s ez szintén arra mutat, hogy a mondat nem puszta főnevet, hanem olyan főneves kifejezést tartalmaz, melyben ott van e módosító elemek potenciális helye is. Például: (4) A szőke Péter/az én Péterem leült a padra. Továbbá, ha nem különböztetjük meg következetesen az elemi kategóriákat és a kifejezéskategóriákat, akkor rendkívül bonyolulttá válik a mondattani műveletek többségének leírása. Tekintsünk egy példát! A magyar mondatban a kimerítő azonosítást kifejező összetevő (melynek megnevezettjére a mondatban kifejezett állítás kizárólagosan igaz) az igét közvetlenül megelőző fókuszpozícióba kerül. (Az igekötőt nem tekintjük az ige részének!) Ha nem mondatelemző, hanem mondatelőállító szabályrendszert fogalmazunk meg, akkor ezt a következő szabállyal érhetjük el: (5) A kimerítő azonosítást kifejező főnévi, névutói, melléknévi vagy határozószói alaptagú kifejezést vidd az igét közvetlenül megelőző fókuszpozícióba! Ha a (2a) alatti mondat Péter összetevőjét főneves kifejezésként elemezzük, szabályunkkal a Péter is fókuszpozícióba emelhető, tehát az alábbi mondat is létrehozható: 2

I. rész MONDATTAN É. Kiss Katalin (6) PÉTER ült le a padra. Ha ellenben a Péter-t főnévnek tekintjük, akkor az (5) alatti fókuszkiemelő szabályt a kifejezések mellett az elemi szófaji kategóriákra is ki kell terjesztenünk, valahogy így: A kimerítő azonosítást kifejező főnevet vagy főneves kifejezést vidd az igét közvetlenül megelőző fókuszpozícióba! Ez esetben viszont szabályunk a főneves kifejezés fókuszba emelésével létrehozott (7 a) mondat mellett a főnév fókuszba emelésével létrehozott helytelen (7b) mondatot is elő fogja állítani hacsak nem teszünk további bonyolult kikötéseket: 7. a. [ np AZ IDŐS EMBER] ült le _ i a padra. b. *[ N EMBER] ült le [ np az idős _ i] a padra. (Az elmozdított mondatrészek eredeti helyét (7a,b)-ben is és a továbbiakban is _ szimbólummal jelöljük. Valamely elmozdított mondatrésznek és nyomának összetartozását úgy fejezzük ki, hogy mind az elmozdított mondatrészt, mind a nyomát azonos betűjellel (alsó indexszel) látjuk el. A mondatok, kifejezések elé tett * szimbólum annak a jele, hogy az adott mondat vagy kifejezés helytelen. Minthogy mondattani szabályainkkal, megszorításainkkal azt akarjuk megfogalmazni, mit lehet és mit nem lehet a magyar mondatban, a mit nem lehet ellenőrzésére igen gyakran fogunk helytelen mondatokat is alkotni.) Mindezek alapján tehát meg kell engednünk, hogy egy főnév, ige, melléknév, névutó vagy határozószó önmagában is kifejezést: NP-t, VP-t, ADJP-t, PP-t, illetve ADVP-t alkosson, s mindig világossá kell tennünk, hogy az adott összetevőről az adott összefüggésben mint kifejezésről vagy mint egy kifejezés alaptagjáról beszélünk-e. 1.3. 1.3. Az alaki kategóriák felsorolása Minthogy arra törekszünk, hogy a magyar mondat törvényszerűségeit minél egyszerűbb rendszerbe foglaljuk, a mondatösszetevőket a lehető legkevesebb alaki kategóriába igyekszünk besorolni. Az elemi alaki kategóriák között vannak a valóságra vonatkozó jelentéstartalommal bíró, valamint elsősorban grammatikai funkcióval rendelkező (röviden: tartalmas és grammatikai) kategóriák. A tartalmas kategóriák az ige (latinosan verbum, röviden V), a főnév (nomen, N), a melléknév (adjectivum, ADJ), a névutó (postpositio, P) és a határozószó (adverbium, ADV). A mondatban e kategóriák többnyire kifejezés alaptagjaként, gyakran bővítményekkel és módosító elemekkel ellátva jelennek meg, tehát az ige igés kifejezés (VP) alaptagjaként, a főnév főneves kifejezés (NP) alaptagjaként, a melléknév mellékneves kifejezés (ADJP) alaptagjaként, a névutó névutós kifejezés (PP) alaptagjaként, a határozószó pedig határozószós kifejezés (ADVP) alaptagjaként. A tetszőleges alaptagú kifejezést XP-nek mondjuk. Az elsősorban grammatikai funkcióval rendelkező kategóriák közé a kötőszó (conjunctio, C), a számnév (numerus, NUM), valamint a determináns (D) tartozik. A határozott és határozatlan számnevek mellett (pl. két, sok) a határozatlan névelő, valamint a hány, valahány, néhány is számnévnek minősül. A determinánsok osztályába a határozott névelőt, valamint a kijelölő szerepű kérdő, mutató, általános és határozatlan névmásokat (pl. melyik, mindegyik, bármely, eme, ezen) soroljuk. (A számnevek és a determinánsok osztályának elkülönítéséről a főneves kifejezéssel foglalkozó fejezetben szólunk részletesebben.) E felsorolásból hiányzik a hagyományos grammatikák néhány szófaja. Ami a névmásokat illeti, a főnévi névmásokat a főnevek, a melléknévi névmásokat a melléknevek, a számnévi névmásokat a számnevek, a névmási határozószókat a határozószók közé soroljuk. A magyar hagyománynak megfelelően az igekötőket határozószóknak tekintjük. Az igeneves kifejezéseket is megkíséreljük külön igenévi kategóriák felvétele nélkül leírni. 2. 2. A mondat topik predikátum tagolódása 2.1. 2.1. A topik predikátum tagolás funkciója A mondatok legáltalánosabban használt típusa egy személyről, dologról vagy személyek, dolgok csoportjáról, fajtájáról közöl állítást. (A személy, dolog, csoport, fajta közös megnevezésére a továbbiakban a logikából kölcsönzött individuum kifejezést fogjuk használni.) E mondattípus úgy ír le egy eseményt vagy állapotot, hogy azt az esemény vagy állapot valamely szereplőjéről való információként fogalmazza meg. Ilyenek az alábbi mondatok: 3

I. rész MONDATTAN É. Kiss Katalin (1) a. János vett egy autót. b. Az idős asszonyt elütötte a vonat. c. Egy kollégám biciklivel jár dolgozni. d. A vonatokon megszaporodtak a rablótámadások. e. A folyó fölött híd ível át. Az (1a) mondat egy János nevű személyről tesz állítást; azt állítja róla, hogy vett egy autót. Az (1b) mondat az idős asszony -ként megnevezett személyről közöl információt; azt állítja róla, hogy elütötte a vonat. Az (1c) mondat a beszélő egyik kollégájáról állít valamit: azt, hogy biciklivel jár dolgozni. Az (1d) mondat a vonatok - ról mint a dolgok egy meghatározott fajtájáról tesz állítást; azt állítja róluk, hogy megszaporodtak rajtuk a rablótámadások. Az (1e) mondat a folyóról közöl állítást: azt, hogy híd ível át fölötte. E mondatok első összetevői mind olyan individuumot (személyt, dolgot vagy csoportot) neveznek meg, amely a szövegelőzményből vagy a szituációból ismert vagy felidézhető nemcsak a beszélő, hanem a hallgató számára is. E mondatok első összetevőjét: azt, amely megnevezi az individuumot, amelyről a mondat második része állítást tesz, közlésbeli-jelentéstani szerepe szerint topiknak hívjuk. A mondatok második összetevőjét: azt, amely a topikról szóló állítást tartalmazza, közlésbeli- jelentéstani funkciója szerint predikátumnak nevezzük. A topikfunkciót tehát a következőképpen határozzuk meg: (2) Atopikfunkciója A topik szerepű mondatösszetevő azt a mind a beszélő, mind a hallgató által ismert vagy létezőnek feltételezett individuumot nevezi meg, amelyről a mondat predikátum része állítást tesz. 2.2. 2.2. A topik formai jellemzői A topik és a predikátum formailag legegyszerűbben a hangsúly alapján választható szét: a mondatban a predikátum első tartalmas összetevőjére esik az első kötelező hangsúly (mely általában egyszersmind a mondat legerősebb hangsúlya is). Tekintsük újra az (1a-e) alatti példákat! A kötelező hangsúly helyéből, melyet a hangsúlyt viselő szótag elé tett aposztróffal jelölünk, az alábbi mondattagolás vezethető le: (3) a.[ Topik János][ predikátum 'rajzolt egy autót]. b. [ Topik Az idős asszonyt][ predikátum 'elütötte a vonat]. c. [ Topik Egy kollégám] [ predikátum 'biciklivel jár dolgozni]. d. [ Topik A vonatokon][ predikátum 'megszaporodtak a rablótámadások]. e. [ Topik A folyó fölött][ predikátum' híd ível át]. (Ne feledjük, hogy e mondatokban, valamint néhány további példában csak a kötelező hangsúly helyét jelöljük! A mondatok topikja és ige utáni bővítménye is lehet hangsúlyos, de ezek hangsúlya nem lehet erősebb a predikátum élén álló kötelező hangsúlynál). Mint e példákból kitűnik, az igének akár alanyi, akár tárgyi, akár határozói bővítménye szerepelhet topikként. Ugyanakkor más szempontból korlátozott a topik szerepre alkalmas igei bővítmények köre; így a (4) alatti mondat tárgya nem topikalizálható: (4)??[ Topik Egy autót] [ predikátum 'rajzolt János]. (A mondat elé tett?? szimbólum arra utal, hogy az adott mondat elfogadhatósága erősen kétséges.) Mivel a topik olyan individuum megnevezésére szolgál, mely mind a beszélő, mind a hallgató számára ismert, vagy legalábbis, melynek létezése a róla teendő állítástól függetlenül is feltételezhető, a topikot olyan kategóriának kell képviselnie, mely képes individuumot, sőt ismert, létezőnek feltételezett individuumot megnevezni. Az individuum megnevezésére szolgáló mondattani kategória a főneves kifejezés, valamint a főneves kifejezést magában foglaló névutós kifejezés. Ismert, létezőnek feltételezett individuum megnevezésére elsősorban a 4

I. rész MONDATTAN É. Kiss Katalin tulajdonnév és a határozott névelőt tartalmazó NP, illetve az ilyet tartalmazó névutós kifejezés alkalmas; ezek szabadon topikalizálhatók (lásd (3a,b)-t és (3d,e)-t). A határozatlan névelős főnév elsősorban arra szolgál ugyan, hogy új, eddig ismeretlen individuumot vezessen be a beszélgetésbe (pl. Bejött egy fiú), létezőnek feltételezett, ismert (bár pontosan nem azonosított) individuum megnevezésére is felhasználható: utalhatunk vele egy, a beszélgetés során már felmerült, ismert csoport valamely tagjára (pl. Az ajtó előtt gyerekek várakoztak. Egy fiú bejött.). Az ilyen határozatlan főneves kifejezést, melynek egy névelője az egyik-kel rokon értelmű, specifikus határozatlan NP-nek nevezzük. A specifikus határozatlan főneves kifejezés is topikalizálható lásd (3c)-t. (4) azért helytelen, mert az egy autót tárgy a rajzolt ige jelentéséből következően nem vonatkoztatható egykönnyen egy már ismert, létezőnek feltételezett csoport valamely tagjára. A specifikus határozatlan névelős főnevekhez hasonlóan a valamelyik, némelyik, néhány által módosított főneves kifejezések, valamint a valaki és a valami is topikalizálhatók: (5) a. [ Topik Néhány gyerek][ Predikátum kint biciklizik az utcán]. b. [ Topik Valamelyik gyerek][ Predikátum elvitte a biciklimet]. c. [ Topik Valaki][ predikátum elvitte a biciklimet]. A topikalizált néhány gyerek, valamelyik gyerek, valaki kifejezések is specifikus értelműek, amennyiben vagy ismert, vagy legalábbis létezőnek feltételezett individuumokra utalnak. Ha olyan eredménytárgyat fejezünk ki velük, melynek létezése nem előfeltételezhető, topikalizálásuk lehetetlen: (6) a. [ Topik Péter] [ predikátum 'rajzolt néhány autót]. b.??[ Topik Néhány autót] [ predikátum 'rajzolt Péter]. Nem topikalizálhatók a minden, legtöbb típusú számnevet, illetve determinánst tartalmazó és az is-től módosított főneves kifejezések. Az alábbi mondatokban a mondatkezdő összetevőre esik az első kötelező hangsúly, ami annak a jele, hogy az nem topik, hanem a predikátum része: (7) a. 'Minden fiú focizni akart. b. János is focizni akart. A minden fiú, János is bővítmények azért nem topikalizálhatók, mert nem megnevező kifejezések. Nincs a szövegkörnyezettől vagy a helyzettől függetleníthető értelmük; csak a szövegkörnyezet vagy a helyzet meghatározta halmazokon végzett műveletek segítségével értelmezhetők. (7a) esetében például a minden fiú vonatkozhat az adott helyzetben jelen lévő valamennyi fiúra, de a szövegelőzménytől meghatározott bármely más fiúhalmazra is. így a Több osztályfőnök is arról panaszkodott, hogy minden fiú focizni akart mondat minden fiú összetevője valószínűleg az egy-egy osztályfőnök osztályába tartozó valamennyi fiúra utal, tehát ahhoz, hogy megtudjuk, mely fiúkról van szó, először a szóban forgó osztályfőnököket kell azonosítani. A János is kifejezés megnevez ugyan egy individuumot, de nemcsak Jánosra vonatkozik, hanem a szövegkörnyezet vagy a helyzet által meghatározott individuumok összességére és Jánosra. Összegezve az elmondottakat: topikként vagy határozott, vagy specifikus határozatlan főneves kifejezés, vagy ilyet tartalmazó névutós kifejezés szerepelhet. 2.3. 2.3. A kontrasztív topik Ha a topikalizált összetevőt sajátos, mélyen induló s az utolsó szótagján vagy szótagjain emelkedő dallammal ejtjük, kontrasztív jelentéstartalmat kölcsönzünk neki. Példáinkban a kontrasztív topik dallam vonalát is jelöljük. A (8)-as mondat azt sejteti, hogy bár Jánosra érvényes, hogy nem adnám neki kölcsön az autómat, vannak más releváns személyek, akikre ez nem igaz, akiknek tehát kölcsönadnám az autómat. A kontrasztívtopik-dallam tehát annak kifejezésére szolgál, hogy a topikként megnevezett individuum egy a beszélő és a hallgató által rekonstruálható halmaz része, s e halmaznak van olyan eleme is, melyről az adott predikátumtól különböző, azzal ellentétes predikátum állítható. 5

I. rész MONDATTAN É. Kiss Katalin Nem megnevező kifejezéseket is alkalmassá tehetünk topik szerepre, ha kontrasztívtopik- dallammal ejtjük őket. Például: A kontrasztív dallam azt fejezi ki, hogy a topikalizált összetevő által jelölt állapotot, tulajdonságot, illetve irányt hallgatólagosan más hasonló elemekkel állítjuk szembe; tehát bizonyos állapot-, tulajdonság-, illetve irányhalmaz egyik elemének tekintjük. Ezáltal mintegy individualizáljuk ; olyan dolognak fogjuk fel, amelyről állítást lehet tenni. Az a halmaz, melynek egyik elemét a kontrasztív topik a többivel szembeállítja, a hallgató számára is ismert vagy kikövetkeztethető; ilyen értelemben tehát a kontrasztív topik is ismert, a beszélő és a hallgató által létezőnek feltételezett dologra utal. (9a) például a tanárságot állítja hallgatólagosan szembe más szóba jöhető rokon állapotokkal tegyük fel, hogy a beszélgetésben hallgatóként részt vevő személy foglalkozásával, a kereskedőséggel. Ezáltal azt érzékelteti, hogy a tanárságról mint a pályák, foglalkozások halmazának egyik eleméről beszél; azt állítja róla, hogy nem való mindenkinek (a kereskedőséggel ellentétben). (9b) a szépséget állítja hallgatólagosan szembe más hasonló tulajdonságokkal (pl. az okossággal, kedvességgel, bőkezűséggel). Ezáltal világossá teszi, hogy a szépségről mint pozitív emberi tulajdonságról van szó; a szépségről mint pozitív emberi tulajdonságról teszi azt az állítást a mondat predikátumrésze, hogy a beszélőre nem jellemző (más pozitív emberi tulajdonságokkal ellentétben). A (9c) mondat esetében a fel az ellentétes irányt jelölő le igekötővel van szembeállítva. Szembeállításukból az következik, hogy a fel mint irány képezi a soron következő állítás logikai értelemben vett alanyát. A mondat predikátumrésze azt állítja róla, hogy arra csak gyalog lehet menni. Összegezve megfigyeléseinket: kontrasztív topikként nemcsak megnevező kifejezés szolgálhat, ugyanis a hasonló elemekkel való hallgatólagos vagy kimondott szembeállítás a nem megnevezésre, hanem jellemzésre szolgáló kifejezéseket is tulajdonságok, állapotok stb. nevéhez teszi hasonlóvá. Következésképp, míg egyszerű topikként csak határozott vagy legalábbis specifikus főneves kifejezés, vagy ilyet tartalmazó névutós kifejezés szerepelhet, kontrasztív topikként nem-megnevező kifejezés, így nem-specifikus határozatlan főneves kifejezés, mellékneves kifejezés vagy határozószós kifejezés is állhat. 2.4. 2.4. Topik nélküli mondatok Mint a (7a-c) példákból is kitűnt, nem minden mondat tartalmaz topikot. Az igének gyakran nincs is topikalizálható, ismert individuumot megnevező bővítménye például ha valaminek a létrejövését, keletkezését, megjelenését vagy puszta létezését fejezi ki, mint (10a)- ban. Ha vannak topikalizálható igebővítmények, akkor sem szükséges az adott eseményt okvetlenül az egyik szereplőjéről szóló állításként megfogalmazni lásd (10b)-t. A topik nélküli mondatok csupán predikátumrészből állnak, ennek megfelelően első tartalmas összetevőjükre esik az első kötelező főhangsúly. (10) a. [ predikátum Alakult egy énekkar]. b. [predikátum Megjött a vonat]. Az állapotot kifejező predikátumok szokatlanabbak topik nélkül, mint a cselekvést, történést kifejezők: (11)?Szereti János Marit. Szembeállítás, kérdés, felszólítás esetén, óhajtó mondatban vagy, mint (7) alatt láttuk, minden, mindegyik típusú determinánst tartalmazó főneves kifejezés jelenlétében még állapotjelölő predikátum mellett sem szükséges topik lásd a (12a), (13a), (14a) alatti mondatokat. Ugyanakkor, mint (12b), (13b) és (14b) tanúsítja, a topik ilyen esetekben sem kizárt. 6

I. rész MONDATTAN É. Kiss Katalin (12) a.[ Predikátum'Szereti János Marit]? b. [ Topik János][predikátum 'szereti Marit]? (13) a.[ Predikátum 'JÁNOS szereti Marit], nem 'PÉTER. b. [ Topik Marit] [ Predikátum 'JÁNOS szereti], nem 'PÉTER. (14) a.[ PredikátumBárcsak 'szeretné János Marit]! b. [ Topik János] [ Predikátum bárcsak 'szeretné Marit]! (15) Olykor a topik nem hiányzik, csak rejtve marad: az igei személyragból kikövetkeztethető, pro szimbólummal jelölt üres személyes névmás: [ Topikpro] [ Predikátum 'Elmentünk biciklizni a budai hegyekbe]. 2.5. 2.5. A topik és a predikátum szerkezeti viszonya A topik-predikátum szerkezetű mondatok úgy írnak le egy cselekvést, történést vagy állapotot, hogy a mondat topikrészében megnevezik a cselekvés, történés, állapot valamely szereplőjét, s a mondat predikátumrészében állítást tesznek róla. Ennek megfelelően a mondat topikrészébe valamely igei bővítmény kerül. A mondat predikátumrésze az igét és az ige azon bővítményeit és módosító elemeit közös szóval: vonzatait tartalmazza, melyek nem kerültek topikként a predikátum elé. Alaki kategóriáját tekintve a predikátum egyfajta igés kifejezés (VP). (Ezt a megállapítást a predikátum belső szerkezetének vizsgálata során pontosítani fogjuk.) Bizonyos értelemben a topikalizált összetevők is részei az igés kifejezésnek, hiszen vonzatai a VP igei alaptagjának. Kettős kötődésüket úgy fejezzük ki, hogy a VP-n belül vesszük fel őket az ige többi vonzatával együtt, s onnan emeljük ki őket topik helyzetbe. Azt feltételezzük, hogy az elmozdított összetevőnek megmarad az üres helye: a nyoma. Ezt _ szimbólummal jelöljük, s az elmozdított összetevőt és nyomát azonos indexszel látjuk el. (10a) alatti példánknak tehát a (16) alatti szerkezetet tulajdonítjuk. A mondategészet a latin sententiá-ra utaló S szimbólummal jelöljük. A VP belső szerkezetével később foglalkozunk; egyelőre a VP-t tagolatlan egységként ábrázoljuk, azaz a VP-vel jelölt elágazási pont alá ágak helyett egy háromszöget rajzolunk. A topikalizált összetevőnek azért kell a VP-ben szükségszerűen nyomot tulajdonítanunk, mert kötelező vonzata (alanya) az igének. A topik nyomának VP-beli jelenlétére utal az a tény is, hogy ha a mondatot a topikpredikátum szerkezetet kifejtve átfogalmazzuk, a predikátumban a topikra vonatkozó névmás (vagy üres pro) jelenik meg. íme egy korábbi topikpredikátum szerkezetű példánk és annak a topik-predikátum szerkezetet kifejtő átfogalmazása: (17) a. A vonatokon megszaporodtak a rablótámadások. b. A vonatokról azt állítjuk, hogy megszaporodtak rajtuk a rablótámadások. Mindazonáltal a mondatszerkezetekben, mondatábrázolásokban a topik nyomát nem fogjuk minden esetben jelölni, csak akkor, ha a gondolatmenet vagy a szemléletesség szempontjából szükséges a nyom jelenlétére rámutatni. A mondat topikja tehát formai szempontból mondatszerkezeti helye alapján azonosítható, a következőképpen: 7

I. rész MONDATTAN É. Kiss Katalin (18) A topik szerkezeti helye Az olyan, közvetlenül az S kategóriának alárendelt kifejezés (XP), melynek a VP-ben nyoma van, topik szerepű. Olyan mondatok is lehetségesek, melyek egynél több topikot tartalmaznak, azaz amelyek egy esemény vagy állapot egynél több szereplőjéről tesznek állítást: (19) [ Topik János a biciklit] [ Predikátum kéz alatt vette]. Kérdés, hogy az ilyen, többszörös topikot tartalmazó mondatokban milyen szerkezeti viszonyt tételezzünk fel a topikok között. A mondat logikai szerkezetében a topikok azonos szerepet játszanak; a predikátum ilyen esetben az adott esemény vagy állapot több szereplőjéről tesz egyszerre állítást. Ennek megfelelően a topikok szabadon, a jelentés megváltoztatása nélkül felcserélhetők. (20) [ Topik A biciklit János ] [ Predikátum kéz alatt vette]. A többszörös topikot tartalmazó mondatok szerkezetének megállapításához a mondathatározók viselkedése ad útbaigazítást. 2.6. 2.6. A mondathatározók helye Az olyan határozók, melyek a mondatban kifejezett esemény vagy állapot egészére vonatkoznak: az esemény vagy állapot egészét értékelik a beszélő szempontjából (lásd (21a)-t) vagy valamilyen más szempontból (lásd (21b)-t)), vagy az esemény vagy állapot egészének valamely külső körülményét pl. helyét vagy idejét adják meg, a topikokhoz hasonlóan a mondat első, predikátum előtti szakaszában találhatók. A topikokhoz képest tetszőleges sorrendben helyezkedhetnek el. Azaz: (21) a. Sajnos [ NP az új autónak]j [ NP Péter] i [ VP megnyomta j az elejét]. b. [ NP Az új autónak]j állítólag [ NP Péter] i [ VP megnyomta j az elejét]. c. [ NP Az új autónak]j [ NP Péter] i feltehetőleg [ VP megnyomta j az elejét]. Minthogy a mondathatározók nem vonzatai az igének, nem tulajdonítunk nekik nyomot a VP-ben. Azt feltételezzük róluk, hogy mindig mondat, azaz S kategória elé járulnak módosítóként, s az általuk módosított összetevő is mondat kategóriájú lesz. Azaz, a következő szerkezetben jelennek meg: (22) a. S Több mondathatározó esetén:b.s ADVP SADVPS A (22b) alatti szerkezetből az következik, hogy a két mondathatározó nem azonos mondatszakaszt módosít, a második mondathatározó benne van az első mondathatározó által módosított mondatszakaszban, míg ez fordítva nem igaz tehát az első mondathatározó hatóköre nagyobb mondatszakaszra terjed ki. Ennek megfelelően a különféle mondathatározók többnyire nem cserélhetők fel. Például: (23) a. Véleményem szerint valószínűleg [VP nem érjük el a vonatot]. b. *Valószínűleg véleményem szerint [VP nem érjük el a vonatot]. Ugyanakkor a topikok szabadon keveredhetnek a mondathatározókkal: 8

I. rész MONDATTAN É. Kiss Katalin (24) a. János a vonatot véleményem szerint valószínűleg [VP nem éri el]. b. Véleményem szerint János a vonatot valószínűleg [VP nem éri el]. c. Véleményem szerint a vonatot János valószínűleg [VP nem éri el]. d.?véleményem szerint János valószínűleg a vonatot [VP nem éri el]. Stb. E szórendi változatok legkönnyebben úgy hozhatók létre, ha a topikokat is mind külön S csomóponthoz kötjük. íme tehát például a (21a) szerkezete: (21b) esetében a Péter topikként való kiemelése után módosítjuk a mondatot határozóval. Ezt követően ismét topikalizációt végzünk: A mondathatározó (21c) esetében sem módosíthat mást, mint mondatot; ezért a VP-t már a topikalizáció elvégzése előtt mondatként értékeljük át. (A VP alkothatna is önmagában, topik nélkül mondatot.) Azaz: 9

I. rész MONDATTAN É. Kiss Katalin A nem vonzatértékű, azaz nem az igéhez tartozó, hanem a kijelentés egészét módosító hely- és időhatározók legtermészetesebb helye is a predikátumon kívül, a topikok előtt, mögött vagy között, a mondathatározók szokásos helyén van. Például: (28) a. Tegnap [ np János] i [ VP biciklitúrára ment _ a barátaival]. b. [ np János] itegnap [ vp biciklitúrára ment _ a barátaival]. (29) a. Az iskolában [ np János] i [ vp eldicsekedett _ az új biciklijével]. b. [ np János] iaz iskolában [ vp eldicsekedett _ i az új biciklijével]. Ugyanakkor az sem kizárt, hogy az efféle, konkrét helyet, időpontot megnevező hely- vagy időhatározót a mondat topikjaként, a VP-ben kifejezett állítás logikai értelemben vett alanyaként értelmezzük. Különösen akkor valószínű az efféle értelmezés, ha a mondatnak nincs más topikja. Ha e mondatokat Magyarországról, illetve az öt óra körüli időpontról szóló állításként akarjuk ábrázolni, akkor ezeket a megnevező kifejezésekként is értelmezhető határozókat nem mondathatározókként, hanem az ige választható bővítményeiként kell felfognunk, s a VP-ben kell felvennünk. Ez esetben a VP elé kiemelt határozónak a VP-ben nyoma lesz, tehát topiknak minősül. (30) a. [ np Magyarországon] [ vp viszonylag kevés katalizátoros autó fut _i]. a. [ pp Öt óra körül] i [ vp csúcsforgalom van a városban _J. A puszta predikátumból álló mondatoknak a következő szerkezetet tulajdonítjuk: 2.7. 2.7. Összefoglalás Összefoglalva a mondat topik-predikátum tagolódásáról elmondottakat: a mondatok elsődlegesen két szerkezeti egységre: topikra és predikátumra tagolódnak. A topik megnevez egy (vagy több) a beszélő és a hallgató által egyaránt létezőnek feltételezett individuumot, s a predikátumrész erről (vagy ezekről) tesz állítást. Topik nélküli mondat is lehetséges. Alakját tekintve a topik olyan NP, mely képes létezőnek feltételezett individuum megnevezésére, például tulajdonnév, határozott névelős főnév, specifikus értelmű határozatlan névelős főnév 10

I. rész MONDATTAN É. Kiss Katalin vagy ilyen NP-t tartalmazó PP. Kontrasztívtopik-hanglejtéssel és szembeállító értelmezéssel egyéb kategóriájú igei vonzatok is alkalmassá tehetők a topik szerepre. A mondat predikátumrészében találjuk a mondat igéjét, valamint az ennek bővítményeit és módosító elemeit tartalmazó VP-t. A topik szerepű összetevőket a VP-ből, az ige bővítményei közül emeljük ki; ott nyomot hagynak. A topik predikátum tagolódás hangtani síkon is kifejeződik: a predikátum első tartalmas összetevőjére esik a mondat első kötelező hangsúlya. 3. 3. A predikátum belső szerkezete A mondat predikátum része kifejezhet egyszerű és összetett állítást. Az egyszerű állítást kifejező predikátum pusztán egy igés kifejezést (VP-t) tartalmaz lásd (1a)-t. Az összetett állítást kifejező predikátumban a VP fölé logikai műveleteket kifejező operátorokat, például kérdő kifejezést (1b), fókuszt (1c), kvantort (1d), tagadószót (1e) is rendelünk. (Ezekről a 3.3-6. alatti alfejezetekben szólunk részletesebben.) (1) a.jános [ Predikátum megjavította a biciklijét]. b. János [ predikátum mit javított meg]? c. János [ Predikátum A BICIKLIJÉT javította meg]. d. János [ Predikátum mindkét biciklijét megjavította]. e. János [ Predikátum nem javította meg a biciklijét]. Elemzésünket az egyszerű állítást kifejező predikátumok vizsgálatával kezdjük. Az egyszerű predikátumot alkotó igés kifejezés belső szerkezete attól függ, milyenek az ige vonzatai. Mind megnevező kifejezések-e, vagy van köztük igekötő vagy igekötőszerű névelőtlen főnév, valamint módot, gyakoriságot, fokot-mértéket kifejező határozószó is. Kiindulásként tekintsük a legegyszerűbb esetet: az olyan VP-t, mely az igén kívül csak megnevező kifejezést tartalmaz. 3.1. 3.1. A csak igét és megnevező kifejezést tartalmazó VP belső szerkezete A megnevező kifejezések osztálya jórészt egybeesik a főneves kifejezések osztályával. Ugyanakkor vannak nem megnevező NP-fajták is; ilyenek a nem megnevezésre,hanem jellemzésre szolgáló puszta köznévből álló NP-k pl. orvosnak (tanul)-ésanemmeghatározott individuumot jelölő, hanem halmazokon végzett műveletekkel értelmezhető mindenki, bármelyik fiú, melyik fiú típusú NP-k. A megnevező NP-t magukban foglaló névutós kifejezések viszont megnevező kifejezések. A VPben álló megnevező kifejezések arra szolgálnak, hogy az ige által kifejezett cselekvést, történést vagy állapotot a résztvevők (a szereplők, valamint esetleg a külső körülmények, például a helyszín és az időpont) megnevezésével kibővítsék tehát bővítményi szerepűek. A csak igéből és megnevező kifejezésekből álló VP igével kezdődik; a bővítmények követik az igét: (2) [ vp Adott János Péternek egy jó tanácsot]. Az olyan bővítmények, melyek ismert vagy a hallgató által is létezőnek tudott individuumot jelölnek, természetesen topikalizálhatók is; ez esetben csak a nyomuk képviseli őket a VP- ben. Például: (3) [ np Péternek] [ vp adott János _ egy jó tanácsot]. Az ige után álló bővítmények sorrendje szabad ha nem érzünk is minden szórendi változatot egyformán megszokottnak: (4) a. [ vp Adott Péternek János egy jó tanácsot]. b. [ vp Adott egy jó tanácsot János Péternek]. c. [ vp Adott Péternek egy jó tanácsot János]. stb. 11

I. rész MONDATTAN É. Kiss Katalin A bővítmények ige utáni sorrendje akkor a legtermészetesebb, ha a hangsúlytalan bővítmények (pl. az ismert individuumokra utaló tulajdonnevek és személyes névmások) megelőzik a hangsúlyosakat, mint az alábbi példában is: (5) [ vp 'Adott neki János egy 'jó tanácsot]. Abból a tényből, hogy az igebővítmények ige utáni sorrendje lényegében szabad, arra következtetünk, hogy azonos mondatszerkezeti helyet foglalnak el: ugyanazon ágból ágaznak szét testvérekként. Ennek megfelelően az igéből és ige utáni bővítményekből álló igés kifejezésnek az alábbi szerkezetet tulajdonítjuk: Tekintsük például a (7) alatti mondat szerkezetét: Összegezve: az igéből és megnevező kifejezésekből álló VP igével kezdődik; az igével és egymással testvérviszonyban álló bővítmények tetszőleges sorrendben követik az igét. 3.2. 3.2. Az igemódosítót tartalmazó VP belső szerkezete A megnevezésre alkalmatlan igevonzatok, például az igekötő el(megy) -, a melléknévi vonzat pirosra (fest) és a puszta főnévi vonzat orvosnak (tanul) -, nem bővítő, hanem módosító szerepűek; az ige jelentését módosítják, pontosítják. A módosító szerepű von- zatok más helyet foglalnak el a VP-ben, mint a bővítmények; míg a bővítmények követik az igét, a módosító elemek mint a pirosra fest, orvosnak tanul példákból is kitűnt megelőzik. 3.2.1. 3.2.1. Az igemódosítók típusai 3.2.1.1. 3.2.1.1. Az igekötő A módosító szerepű igevonzatok leggyakoribb típusát az igekötő képviseli. Magyarázatot kíván, hogy az igekötőt miért tekintjük önálló igei vonzatnak, ahelyett, hogy az ige részeként elemeznénk hiszen egy szótári és jelentéstani egységet képez az igével, s ha közvetlenül megelőzi az igét, egy hangtani egységet is alkot vele. Az olvas, elolvas, kiolvas, átolvas, összeolvas, felolvas, leolvas, megolvas, ráolvas, beolvas mind önálló címszavak a magyar nyelv szótáraiban. Együtt vethetők alá szóképzésnek is vö. felolvasó (ülés), (gázóra-)leolvasó, ráolvasás, beolvasás márpedig szóképzés alapjául általában csak szótári egységek szolgálhatnak. Számos igekötős ige, például a beolvas, ráolvas, olyan jelentéstani egységet alkot, mely nem vezethető le az igekötő és az ige külön jelentéséből. Ez az eset azért nem általános; gyakoribb, hogy az igekötő csupán megváltoztatja az ige által jelölt akció minőségét: például a folyamatos igét bevégzővé (elolvas), kezdővé (meglát), mozzanatossá (meghúz) teszi, vagy megváltoztatja az akcióminőséget, és más szempontból is módosítja az ige jelentését. Ez történik például az olvas igének átolvas-sá, leolvas-sá, felolvas-sá való kiegészítésekor. 12