8. évfolyam 24. május 28., 8. füzet Országos kompetenciamérés 24
Általános tudnivalók a feladatokhoz Ebben a tesztfüzetben matematika- és szövegértési feladatokkal találkozol. fela da to kat alaposan olvasd el, és a legjobb tudásod szerint válaszolj a kérdésekre!. Vannak olyan matematika- és szövegértési feladatok, amelyek után négy vagy öt válaszlehető ség szerepel, ezek mindegyikét egy-egy betű jelöli. z ilyen feladatokban annak az egyetlen válasznak a betűjelét satírozd be, amelyiket helyesnek gondolod! z. példafeladat ezt mutatja be.. MK3 Hét Hány percből áll egy hét? Satírozd be a helyes válasz betűjelét! 68 8 42 44 Ha már megjelöltél egy választ, de meggondoltad magad, akkor az első jelölést jól láthatóan húzd át, vagy tégy rá egy X-et, majd satírozd be a helyesnek ítélt választ az alább látható módon! 2. 68 8 42 44 Néhány matematika- és szövegértési feladatban több választ is meg kell jelölnöd úgy, hogy mindegyik sorban egy-egy állítással kapcsolatban kell döntést hoznod. Erre látsz példát a 2. példafeladatban. 2. MK2 kció alka áruházban a Világatlaszt 2 zedről 8 zedre értékelték le. öntsd el, melyik igaz, illetve melyik hamis az alábbi állítások közül! Válaszodat a megfelelő kezdőbetű besatírozásával jelöld! Igaz Hamis Világatlasz ára %-kal csökkent. I Világatlasz új ára az eredeti ár 4/5-e. I Világatlasz ára 2 zeddel csökkent. I H H H 2 Matematika. évfolyam
3. szövegértési részben lesznek olyan kérdések, amelyekre a választ a feladatlapon megadott helyre kell beírnod. sak olyan hosszú választ írj, hogy az kiférjen az üresen hagyott helyre. 3. példafeladat egy ilyen kérdést mutat be. 3. OK42 Könyv Mit csinál a fiú, miután megtalálta a könyvet? 4. 5. szövegértési feladatok között vannak olyanok, amelyekre a választ a szövegben kell visszakeresned és aláhúznod. Ilyenkor lapozz vissza, keresd ki a választ a szövegben, és húzd alá! Találkozol olyan szövegértési feladatokkal is, amelyekben néhány állítást számozással, a megadott szempont szerint kell sorba rendezned. z ilyen feladatokban az állítások előtti vonalra írd be a sorrendnek megfelelő számot! 6.. matematikarészben vannak olyan feladatok, amelyekben rövid választ (egy számot vagy néhány szót) kell írni az üresen hagyott helyre. bonyolultabb matematikafeladatok esetében nemcsak a végeredményre, nemcsak arra a követ keztetésre vagy döntésre vagyunk kíváncsiak, amelyet az eredmény alapján hozol, hanem sze ret nénk látni azt is, hogy milyen számításokat végeztél a feladat megoldása során. Erre a feladat szövege külön felhívja a figyelmedet. Pl.: Úgy dolgozz, hogy számításaid nyomon követhetők legyenek! 8. Más matematikafeladatok esetében önállóan kell írásba foglalnod, hogy milyen matematikai módszerrel oldanál meg egy adott problémát, milyen matematikai érvekkel cáfolnál meg vagy támasztanál alá egy állítást. z ilyen kérdésekre többféleképpen adhatsz helyes választ. Válaszodat aszerint fogjuk értékelni, hogy az általad leírtak mennyire tükrözik a probléma megértését, illetve milyen a válaszodban megmutatkozó gondolatmenet.. zoknál a matematikafeladatoknál, amelyekben két-három lehetőség közül választva kell vala milyen döntést hoznod, ÉS indoklást is kérünk, nagyon fontos, hogy az indoklásodat/ számításodat is leírd, mert ennek hiányában nem elfogadható a válaszod.. Felrakja a polcra, majd bezárja a könyvszekrényt. zután szól a mamájának, hogy megtalálta a könyvet. Néhány matematikafeladatban egy képzeletbeli ország, Zedország szerepel. Zedország pénzneme a zed. füzet végén képleteket tartalmazó táblázatot találsz, amely segítséget nyújthat a matematikafeladatok megoldásában. feladatok megoldásához használhatsz vonalzót, számológépet. Állj! Ne kezdj hozzá a feladatok megoldásához, amíg arra fel nem szólítanak! Matematika. évfolyam 3
pénz kialakulása z alábbi szöveg a pénz kialakulásáról szól. Olvasd el, és válaszolj a kérdésekre! pénz kialakulása. 2. 3. 4. 5. z első pénzt esztendővel Krisztus születése előtt a görögök verték ezüstből. zelőtt a pénzt nem ismerték, hanem cserekereskedést űztek. Ez úgy történt, hogy aki valamit vásárolni akart, nem pénzt adott érte, mint ma, hanem olyasvalamit, amiből neki sok volt, de az eladónak kevés. Ha tehát valaki gabonáért juhot akart cserélni, keresnie kellett egy olyan embert, akinek juha volt, és gabonát akart érte. 2. század elején az ilyen cserekereskedések az óceáni szigetországok és frika népeinél is divatban voltak még. z európai ember vitt nekik mindenféle értéktelen csecsebecsét, például tükröt, és kapott értük elefántcsontot, vadbőrt és sok mást, ami azon a vidéken bőven található. régi perzsák, görögök és rómaiak a pénz helyett a szarvasmarhát használták, minden áruért marhát adtak cserébe. Más népeknél juh, ló, gabona, kagylók, réz- és vasszerszámok helyettesítették a mai pénzt. zok a népek, amelyek jórészt vadászatból éltek, mint az oroszok, lappok és az ősmagyarok a honfoglalás előtt, vadbőrökkel fizettek. z ősmagyaroknál az eljegyzések alkalmával a leány apja a vőlegénynek megmutatta vagyonát, a menyét-, nyest- és rókaprémeket, és azok közül adott neki jegyajándékot. magyar nyelvben még 3 évvel ezelőtt is a marha szóval jelölték a vagyont. cserekereskedésnek azonban sokszor nagy hátrányai voltak. marhának az értéke a jó vagy rossz esztendő szerint nagyon ingadozott, tehát a kereskedőt nagy veszteségek érhették, de a vevők sem tudtak az ingadozó érték alapján eligazodni, rendesen számítani. Ha a marha időközben elpusztult, az is kár volt. Nehezen lehetett egyik helyről a másikra elszállítani, végül pedig nem lehetett apróra váltani. népeknek tehát alkalmasabb eszközre volt szükségük. Olyanra, amelynek az értéke kevésbé ingadozik, tartós és könnyen szállítható, minden hol elfogadják, nem romlik, és amellett, hogy nem sok helyet foglal, értékes. Ilyenek a fémek, az arany, ezüst, réz, nikkel, bronz. Rudakat öntöttek különböző fémekből, és ezekkel vásároltak. e ez sem volt még elég célszerű, mert a rudakat mindig le kellett mérni, hogy megbecsülhessék, mennyit ér. Ezért később meghatározott súlyú rudakat, karikákat, golyókat öntöttek, és bélyeget nyomtak rá, amely a súlyát és az értékét mutatta. Innen már csak egy lépés kellett a mai pénzhez, mert amikor a rudakat kisebb értékű lapokra felaprózták, megszületett a pénz újszerű formája. e maga az állam sem vette sok hasznát a természetben való adózásnak. beszolgáltatott terményekkel sehogy sem tudott boldogulni, a pénz teljes hiányában azokat saját javára kellően alig tudta értékesíteni, szükségleteit 4 Szövegértés 8. évfolyam
6.. 8.. pedig nem tudta kellőképpen kielégíteni. Így történhetett, hogy legelőször a királyok, az ország urai vették észre a pénz szükségességét, így a legdrágább fémből, az ezüstből, utóbb az aranyból pénzt verettek. régi cserekereskedés, a termények kicserélése tehát lassanként átalakult: az áru kicserélése helyett az árunak pénzért való megvétele lett a mástól való áruszerzés módja. pénzt már kezdetben is veréssel vagy öntéssel készítették. régi rómaiak öntötték, de később ők is a célszerűbb veréshez fordultak. pénzverés első korában, amikor a darabokat még valóságos kalapácsveréssel készítették, a pénz többnyire idomtalan és egyenetlenül vastag volt; szélének nem volt szabályos kör alakja. legrégibb pénz golyó vagy hasonló alakú volt, később vastag, tojásdad formát kapott, külsején bizonyos értékjelzéssel és díszítő rajzzal. perzsák lapos arany- és ezüstpénzéből lett idővel a lapos, kör alakú pénz, amely manapság is általános használatban van. Hajdanán szögletes pénzdarabokat is vertek. Tojásdad alakú magyar pénz volt a Szent György tallér, amely 66 és 53 között készült. Legelső kör alakú pénzünk IV. éla király idejéből való (3. század). Károly Róbert az uralkodása alatt (38 342) a pénzbeváltást és a pénzverést szabályozni akarta, és elrendelte, hogy nyilvános mérleghivatalt állítsanak fel minden szabad királyi városban. Ezekből lettek később a kamarák, ahol a kereskedők és üzletemberek új pénzre válthatták a forgalomból kitiltott pénznemeket. Károly Róbert veretett hazánkban legelőször aranypénzeket, a florenci aranyak alakjára. Ezeket az aranyakat az olasz Florence (mai Firenze) város nevéről nevezték el. Így lett a magyar aranypénz neve is forint. Körmöcbánya híre azért emelkedett, mert az onnan kikerült aranyés ezüstpénz már az európai forgalomban is híressé vált, és a magyar király példáját követve az aranypénzt majdnem minden európai uralkodó bevezette. hogyan külföldön is, a magyar királyság első három századában csak lapos pénzt, azaz lemezpénzt vertek, mégpedig olyan lágy fémkeverékből, amely hamar elkopott. Ezért a király évente új pénzt hozott forgalomba, a régit pedig forgalmon kívül helyezte úgy, hogy a régi pénzt be kellett cserélni. Mivel a régi pénzt súly szerint cserélték be, a királyok ezen a pénzváltáson is nyertek. Így aztán már III. éla király idejében a pénzváltás a kincstárnak olyan jövedelmet hozott, hogy ez tette ki a király készpénzjövedelmének majdnem harmadát. Szövegértés 8. évfolyam 5
OK52 pénz kialakulása Mi lehet az oka annak, hogy a fémpénz több évszázados használata ellenére még a 2. században is voltak olyan népcsoportok, amelyekkel az európaiak cserekereskedelmet folytattak? Satírozd be a helyes válasz betűjelét! Elértéktelenedett a pénzük. Más pénznemet használtak, mint az európaiak. Nem ismerték a pénzt. Nem tudtak számolni. 2 OK54 pénz kialakulása szöveg több pénzhelyettesítő eszközt is említ. Sorolj fel közülük HÁRMT! 3 OK56 pénz kialakulása Hasonlítsd össze az árucserét a pénzzel történő fizetés korai történetével! Írj egy-egy példát arra, hogy melyik milyen hátránnyal járt! z árucserén alapuló fizetés hátránya: pénzzel történő fizetés hátránya: 4 OK5 pénz kialakulása Mi volt a bélyegzés szerepe az elkészült fémrudakon? Satírozd be a helyes válasz betűjelét! íszítőelemként funkcionált. tulajdonjog igazolása. z anyag minőségének feltüntetése. z érték és a súly rögzítése. 6 Szövegértés 8. évfolyam
5 OK58 pénz kialakulása Kinek okozhatott veszteséget a cserekereskedelem? Satírozd be a helyes válasz betűjelét! Kizárólag az államnak. Kizárólag a kereskedőknek. z államnak és a kereskedőknek. z államnak, a kereskedőknek és a vásárlóknak is. 6 OK5 pénz kialakulása Melyik IGZ, illetve melyik HMIS az alábbi állítások közül? Válaszodat a megfelelő kezdőbetű besatírozásával jelöld! Igaz z első pénzek egy része golyóhoz hasonlított. I pénzverés kezdetén kalapáccsal készítették a fémpénzt. I magyar aranyforintot IV. éla vezette be. I Hamis H H H OK53 pénz kialakulása Mi a 3. szövegrész elsődleges célja? Satírozd be a helyes válasz betűjelét! emutatni a cserekereskedelem hátulütőit. Összefoglalni a cserekereskedelem lényegét. Információt nyújtani a szarvasmarhatartásról. Tájékoztatni a szarvasmarhák pusztulásának okairól. 8 OK54 pénz kialakulása z 5. szövegrészben az állam bevételeiről olvashatsz. Melyik szövegrész folytatja ezt a témát? Satírozd be a helyes válasz betűjelét! 6. szövegrész. szövegrész 8. szövegrész. szövegrész Szövegértés 8. évfolyam
OK55 pénz kialakulása Kiktől ered a mai fémpénzek kör alakja? OK56 pénz kialakulása z alábbi válaszlehetőségek közül melyik jellemzi leginkább a szöveg stílusát, megfogalmazását? Satírozd be a helyes válasz betűjelét! hivatalos ismeretterjesztő szépirodalmi tudományos OK5 pénz kialakulása Kinga szerint a pénz kialakulása témamegjelölés alapján a szövegből hiányzik még egy fontos bekezdés. z alábbiak közül melyikkel lehetne kiegészíteni a szöveget? Satírozd be a helyes válasz betűjelét! fémpénzek mai előállítása kamarák működésének szabályozása királyok vagyonszerzése papírpénzek megjelenése 2 OK5 pénz kialakulása Egészítsd ki a következő mondatot egy szóval úgy, hogy az megfeleljen a. szövegrész tartalmának! régi pénz elkopott részének az értéke pénzváltáskor a kincstár... volt. 8 Szövegértés 8. évfolyam
Itt nem ér véget a szövegértési feladatsor, lapozz tovább! Szövegértés 8. évfolyam
Hajózási ajánlat Peti osztálya hajókirándulást tervez, és az alábbi ajánlatokat is fontolóra veszik. Olvasd el a szöveget, és válaszolj a hozzá kapcsolódó kérdésekre! Hajózási ajánlataink gyermek- és diákcsoportok részére Társaságunk a 22. évre az alábbi hajózási programokat kínálja a alatonon gyermek- és diákcsoportok (4 8 év) számára, előzetes időpont-egyeztetéssel.. Kedvezményes órás sétahajózás 4. 28. 6.. és.... között az alábbi kikötőkben: adacsony, Keszthely, Fonyód, Siófok és alatonfüred. 5. 26. 6.. között alatonföldvár, alatonboglár, Révfülöp hajóállomásokról és alatonmáriafürdőről 6. -től. Minimumlétszám 25 fő. Ár: 6 Ft/fő + 2 kísérő díjtalan. 2. Szigligeti vártúra 22. május 2. szeptember. között. Indulás Fonyódról; a hajóút kb. óra, majd gyalogos túra a Szigligeti várig. z út óra a kikötőtől, majd gyalog vissza a hajóhoz. Igény esetén idegenvezetőt biztosítunk külön díjazás ellenében (5 Ft + áfa). hajózás ára oda-vissza: 25 Ft/fő, minimumlétszám 4 fő; különhajóval. 3. Keszthelyi kirándulások 22. május 2. szeptember. között, a hajóút Fonyódról Keszthelyre kb. 2 óra. hajózás ára oda-vissza: 6 Ft/fő, minimumlétszám 4 fő; különhajóval. Fakultatív programjavaslatok Keszthelyen: séta a Festetics-kastélyig (kb. 25 perc), majd múzeumlátogatás, mely kb.,5 óra. séta (kb. 5 perc) a alatoni Múzeumig, a múzeumlátogatás kb. óra. 4. alatonfüredi kirándulás 22. április 28. szeptember 3. között Siófokról. hajózás ára oda-vissza: Ft/fő, minimumlétszám 2 fő; menetrend szerinti járattal. Fakultatív programjavaslatok alatonfüreden: Tagore sétány, Kerek templom stb. 5. Tihanyi kirándulás 22. április 28. szeptember 3. között Siófokról. hajózás ára oda-vissza: Ft/fő, minimumlétszám 2 fő; menetrend szerinti járattal. Fakultatív programjavaslatok Tihanyban: pátság, séta az ófaluban, Echo domb, Kálvária domb, Marcipán Múzeum, aba Múzeum, Panoptikum, Levendula-Ház. Szövegértés 8. évfolyam OKM24_8 evfolyam_ fuzet.indb 24.2.. 8:3:5
6. Kedvezményes menetrend szerinti hajózás Siófok alatonfüred Tihany Ár: oda 55 Ft/fő, oda-vissza Ft/fő. alatonföldvár Tihany Ár: oda 4 Ft/fő, oda-vissza 8 Ft/fő.. ővebb információval szívesen állunk rendelkezésére! alatoni Hajózási Zrt. www.balatonihajozas.hu Tel. 84/3-5 Mártonné Hajduk Villő program manager (déli part) Tel. 2/6-42 Várnainé Soós ndrea program manager (északi part) Tel. 2/6-43 programok csak előzetes megrendelés esetén indulnak! Várjuk a alatonnál, várjuk a fedélzeten! Érvényes: 22. 4. - 6.8-ig és. -.-ig Siófok - alatonfüred - Tihany - Tihanyrév - alatonföldvár H H2 H3 H4 H5 H6 Állomások H H8 H H H H2 : : 3:3 6: indul Siófok érkezik :5 2:5 5:2 :5 :5 : :2 :3 :5 2: 4:2 4:3 2:2 4:5 5: 6:5 érkezik indul érkezik indul alatonfüred Tihany indul : 2: érkezik :5 indul érkezik :45 5:25 érkezik indul : 3:35 Tihanyrév :5 5:3 indul érkezik :55 3:3 2:5 5:45 érkezik alatonföldvár indul :4 3:5 Jelmagyarázat: jelzésű járat 22. 5. 26-tól 6.8-ig és.-től.6-ig közlekedik satlakozás átszállással :5 :3 3:5 4:3 4:2 : 6:5 4: 6:3 3 OK Hajózási ajánlat Mi a neve annak a cégnek, amelynek a hajózási ajánlatát megismerhetjük? Szövegértés 8. évfolyam
4 OK2 Hajózási ajánlat Melyik az a KÉT feltétel, amely mindegyik ajánlat igénybevételéhez szükséges?. feltétel: 2. feltétel: 5 OK3 Hajózási ajánlat szöveg szerint merre tudja folytatni a kirándulást Peti osztálya Fonyódról? Satírozd be a helyes válasz betűjelét! Keszthelyre és adacsonyba Keszthelyre és Siófokra Keszthelyre és Szigligetre Keszthelyre és Tihanyba 6 OK4 Hajózási ajánlat Mi a közös a 3. és a 4. szövegrész tartalmában? Satírozd be a helyes válasz betűjelét! Mindkét hajó ugyanabból a kikötőből indul. Mindkét ajánlat ugyanannyiba kerül fejenként. Mindkét ajánlat tartalmaz programjavaslatokat. Mindkét ajánlat különhajóval vehető igénybe. OK8 Hajózási ajánlat Milyen HÁROM azonosságot fedezel fel a szigligeti és a keszthelyi kirándulások között?.... 2.... 3.... 2 Szövegértés 8. évfolyam
8 OK Hajózási ajánlat Jelöld be a térképen nyíllal, hogy a menetrend H2-es járata honnan hová tart! 6 alatonfüred Tihany Tihanyrév Siófok alatonföldvár OK2 Hajózási ajánlat Melyik IGZ, illetve melyik HMIS az alábbi állítások közül? Válaszodat a megfelelő kezdőbetű besatírozásával jelöld! Igaz menetrend április -től október -ig érvényes. I jelzésű járatok csak hétvégén közlekednek. I H3-as hajójárat végállomása Tihany. I Hamis H H H 2 OK5 Hajózási ajánlat z alábbi újságok közül melyikben jelenhetne meg ez a szöveg? Satírozd be a helyes válasz betűjelét! Élet és Irodalom Hírszerző Nemzeti Sport Turista Magazin Szövegértés 8. évfolyam 3
2 OK Hajózási ajánlat Petiék találtak egy ajánlatot, amelyet iskolájuk április -i közös kirándulásán szívesen igénybe vennének. Melyik ajánlat lehet ez? Satírozd be a helyes válasz betűjelét!. ajánlat 2. ajánlat 5. ajánlat 6. ajánlat 22 OK8 Hajózási ajánlat z osztály úgy döntött, hogy Siófokra mennek kirándulni, és ott vesznek részt egy hajókiránduláson. Kata az egyórás sétahajózás mellett érvel, Judit a tihanyi kirándulást támogatj a. Állj ki valamelyikük véleménye mellett, és döntésedet támaszd alá a szöveg alapján! 4 Szövegértés 8. évfolyam
Itt nem ér véget a szövegértési feladatsor, lapozz tovább! Szövegértés 8. évfolyam 5
Zöld barackok Olvasd el Karinthy Frigyes Zöld barackok című novelláját, és válaszolj a hozzá kapcsolódó kérdésekre! Zöld barackok. 2. 3. 4. Egy nagy barackfán tavasszal, mikor melegen és barátságosan kezdett sütni a nap, kinyitották szemüket a picike, zöld barackok, és kíváncsian körülnéztek. e jó meleg van mondta az egyik barack, akit Gábor baracknak hívtak. Mitől van olyan jó meleg? ttól a nagy sárgától mondta Pista barack, aki barackmag korában esztétikai tanulmányokkal is foglalkozott. ttól a nagy sárgától ottan, szembe velünk, a kék égen. És mi az a nagy sárga? kérdezte naivan Gábor barack. Mi lenne? mondta fölényesen Pista barack. z is egy barack, olyan, mint mi, csakhogy valamivel nagyobb, és egyedül van, egyedül lóg valami nagy fáról, amit innen nem látni. És mi is leszünk ilyen szép sárgák? kérdezte kíváncsian Gábor barack. Hogyne! mondta fölénnyel Pista barack. Ha sokáig tart ez a jó meleg, akkor mi is ilyen szép sárgák leszünk. jó meleg csakugyan tartós volt, és a zöld barackok kezdtek szépen sárgulni. Különösen az egyik, akit Sándornak hívtak, és aki a legszélén ült a fának, és a legtöbb napfény érte. Ez a Sándor gyönyörűen fejlődik mondta egy napon Pista barack, aki szerette figyelni a barack-testvérek gyarapodását. zóta nagy tekintélye volt Sándornak a barackok között. Meglátjátok mondta Pista, ebből lesz a mi Lajosunk. (Tudniillik, a nagy, sárga barackot, ami az égen lógott, és ami olyan jó meleg volt, Lajosnak nevezték el.) Már most van olyan sárga mondta később. Hová fog fejlődni ez a fiú, szinte beláthatatlan. Sándor valóban egyre sárgább lett. Valamivel kisebb, mint Lajos mondta Pista, de ez csak optikai csalódás. Tudniillik Lajos messzebb van, és minél messzebb van valami, annál nagyobbnak látjuk mi. Ez ugyan nem egészen így van, de hát egy baracktól az is szép, ha egyáltalában tud ilyen nehéz latin szavakat, mint: optikai csalódás. És miért ne? fűzte tovább gondolatait Pista barack. Tegyük fel, hogy Lajos valami egészen rendkívüli lény a barackok között, mivel úgy látszik, hogy mindannyian tőle tanulnak sárgulni, még ez a Sándor is, aki pedig kivételes tehetség. Wilde Oszkár egy helyen nagyon szellemesen megjegyzi, hogy nem a művész tanul a természettől, hanem a természet tanul a művésztől. Ír költő, író, drámaíró, 854. 6 Szövegértés 8. évfolyam
5. 6. Ezt ugyan nem egészen így mondta Wilde Oszkár, de hát nem elég-e egy fiatal, zöld baracktól, hogy egyáltalán olvassa a nagyobb külföldi írók műveit? zt lehet mondani fejtegette néhány hét múlva Pista barack, hogy a mi Sándorunk nemcsak hogy van olyan sárga, mint az agyoncsodált, agyonistenített Lajos, hanem talán még sárgább. barackok helyeslően zúgtak, Sándor, az ünnepelt sárga, szenvelgően legyintett, és keserűen megjegyezte, hogy ehhez két hónap kellett a többieknek. Ő ezt már korábban tudta saját magáról. e hát nálunk nem értik meg a barackot, mert nincsen igazi kultúra. Úgy van, sárgább kiabáltak most már mindannyian. És tulajdonképpen kicsoda az a Lajos? Valamikor, igaz, elég sárga volt, és zöld korában, amikor még nem volt ítélőképessége, a mi Sándorunk is tőle tanult állítólag sárgulni. e most kiderült, hogy Lajos fejlődésképtelen, már nem tud újat nyújtani. Ő mindig ilyen sárga volt, nem fejlődött, nem változott semmit, míg íme, a mi Sándorunk egyre színesebb lesz, egyre duzzadóbb, piros és barna színekben pompázik. Kétségtelen mondta ki végre a szentenciát Pista barack, kétségtelen, hogy a mi Sándorunk az igazi, az új, a tökéletesebb barack, az ultrabarack; mondhatnám a barackabb barack. Lajos kora és a fejlődésképtelen romantikáé lejárt, le kell lökni Lajost onnan, és Sándort kell a helyébe ültetni. Látjátok ujjongott fel hirtelen, Lajos maga is megérezte, hogy igazunk van odanézzetek! Magától lehullott a fájáról! Mindnyájan odanéztek. Esteledett, és a Nap, mely melegíti és érleli a barackokat, e percben csakugyan fáradtan bukott a láthatár mögé. 23 OK482 2 Zöld barackok Húzz alá a szövegből KÉT olyan mondatot, amelyek bizonyítják, hogy Pista barack véleménye nagymértékben befolyásolja a közösség véleményét! 24 OK48 Zöld barackok Milyen különbséget látott Pista barack az. szövegrészben saját maguk és a nagy, sárga barack között? KETTŐT említs! Szövegértés 8. évfolyam
25 OK482 Zöld barackok z alábbi tulajdonságok közül melyik jellemző Gábor barackra? Satírozd be a helyes válasz betűjelét! erőszakos hiszékeny kishitű művelt 26 OK483 Zöld barackok Fogalmazd meg, hogy melyik tulajdonságával tűnt ki a többiek közül Sándor barack! 2 OK48 Zöld barackok szöveg elbeszélője kétszer is fűz megjegyzést Pista barack megnyilvánulásaihoz. z egyik megjegyzés a 3. szövegrész, a másik a 4. szövegrész zárómondata. Fogalmazd meg röviden, mi a közös ezeknek az elbeszélői megjegyzéseknek a tartalmában, hangvételében! 28 OK48 Zöld barackok z 5. szövegrészben Pista barack Sándorról szól. Milyen Pista barack hangvétele ebben a bekezdésben? Satírozd be a helyes válasz betűjelét! gúnyos hivatalos semleges ünnepélyes 8 Szövegértés 8. évfolyam
2 OK48 Zöld barackok ELSŐSORN mivel vádolja Pista barack Lajost? Satírozd be a helyes válasz betűjelét! zzal, hogy túl messze van. zzal, hogy képtelen a fejlődésre. zzal, hogy túl nagy. zzal, hogy nincs ítélőképessége. 3 OK48 Zöld barackok Melyik alábbi szóval lehet helyettesíteni a 6. szövegrész szentencia kifejezését? Satírozd be a helyes válasz betűjelét! felhívás figyelmeztetés következtetés utasítás 3 OK484 Zöld barackok Micsoda valójában Lajos? 32 OK485 Zöld barackok z alábbi állítások közül melyik jellemzi Pista barack magatartását? Satírozd be a helyes válasz betűjelét! szöveg egészében igyekszik a háttérben maradni, nem törekszik előtérbe kerülni. szöveg elején visszafogottabb, a közepén felbátorodik, a végén ismét visszafogottabb. szöveg elején visszafogottabb, majd fokozatosan felbátorodik, a végén már szinte erőszakos. szöveg nagy részében visszafogottabb, a végén hirtelen, minden előzmény nélkül felbátorodik. Szövegértés 8. évfolyam
33 OK486 Zöld barackok Számozással állítsd sorrendbe a történet eseményeit! legkorábbit -essel jelöld!... Gábor barack kérdezősködni kezd.... Lemegy a nap.... Pista barack becsmérlően szól Lajosról.... Pista barack Wilde Oszkárt idézi. 2 Szövegértés 8. évfolyam
Állj! Ne kezdj hozzá a szövegértési feladatok következő részéhez, amíg arra fel nem szólítanak! Szövegértés 8. évfolyam 2
Korallzátony z alábbiakban avid ttenborough z élő bolygó című könyvéből közlünk részletet, amely a korallzátonyok élővilágát mutatja be. Olvasd el a szöveget, és válaszolj a hozzá kapcsolódó kérdésekre! Élet a korallzátonyon szárazföldön rengeteg különféle környezet van, amelyek mindegyikének megvan a maga speciálisan alkalmazkodó állat- és növényközössége. Ugyanez a helyzet a tengereken is, és meglepő, hogy a kettő között sok párhuzamra bukkanhatunk. szárazföld azon része, ahol az élet a legváltozatosabban és legsűrűbben burjánzik, a trópusi erdő, amelynek a tengeren a korallzátony a megfelelője. korallok változatos ligetei, amelyek törzsei és ágai hol fölfelé, a fény irányába nyúlnak, hol pedig oldalra nyúlva fogják fel a napfényt, úgy viselkednek, mint az őserdő növényei. zátonyt felépítő korallok természetesen állatok, testük nagyszámú, apró, sárgásbarna szemcsét tartalmaz, melyek nem mások, mint növények, apró algák. korallpolipocskák belsejében ezek az algák a gazdaállat bomlástermékeit dolgozzák fel, a foszfátokat és nitrátokat fehérjékké alakítják, és szén-dioxidból a Nap nélkülözhetetlen segítségével szénhidrátokat állítanak elő. Ez az utóbbi folyamat a fotoszintézis, amelynek folyamán az algák oxigént bocsátanak ki, márpedig a polipoknak pontosan erre van szükségük a lélegzéshez. Ez az elrendezés tehát mindkét szervezetnek nagyszerűen megfelel. polipokban élő algák mellett sok más alga él független életet a koralltelep halott részein. Egy darabka korall élőlényeit vizsgálva megállapítható, hogy az ott élő szervezetek háromnegyed része növény. korallzátony alapvető anyaga a mészkő, amelynek nyersanyagát a korallok és az algák egyaránt buzgón kivonják a tengervízből. korallpolipok a mészkő fő előállítói; soha nem szüntetik be a mészkiválasztást. mikor már mindegyikük megépítette a maga kis oltalmazó kamrácskáját, akkor újabb polipocskák segítségével tovább sarjadzik. z új egyed szintén elkezd i saját építkezését elődje tetején, amely így betemetődik és elhal. korall telep épülése közben többszörösen elágazik, a telepet létrehozó élőlények tehát csak egy vékony élő burkolatot alkotnak az egymásra rétegeződő üres mészkőkamrácskák tetején. z építmény elhagyott része azonban tovább szolgálja az őt létrehozó koralltelepet, mert erős támaszt biztosít számára. Ebből a szempontból a fatörzsben lévő élettelen faanyaghoz hasonlíthatók. korallzátony kőbokrai és ágai között igen változatos állatok táplálkoznak vagy találnak otthonra. papagájhalaknak a szájuk szélén éles, csőrszerű fogaik vannak, ezekkel megőrlik a csikorgó falatokat, és kiszedik belőlük a polipokat. Más halak kifinomultabb módon fosztogatják a korallokat. z ezüstfehér, narancsszínű, csíkozott csipeszhal rászorítja száját a poli p 22 Szövegértés 8. évfolyam
2 kamrájának bejáratára, és kiszívja belőle a polipot. tengeri csillagok emésztő folyadékot állítanak elő, aztán bespriccelik a pöttöm kamrácskákba, majd kiszívják belőlük az elfolyósodott polipokat. Más állatok búvóhelynek használják a korallzátonyt, vagy ott ütik fel tanyájukat. kacslábú rákok és a fúrókagylók lyukakat fúrnak a mészkőbe, amelyekben a planktont szűrögetve biztonságosan élhetnek. tengeri liliomok, a kígyókarú tengeri csillagok és a héjatlan puhatestűek állandóan ott mászkálnak a korall ágainak hálózatában. z apró barlangokban murénák leselkednek, hogy lecsapjanak mit sem sejtő zsákmányukra. z agancs korall ágai körül apró, világoskék korallsügérek rajai nyüzsögnek, mint holmi madár csapat. Közvetlenül a kiválasztott korallfürtjük fölött lebegve gyűjtögetik az örvénylő vízből az apró, szerves táplálékmorzsákat, de ha valami veszély fenyegeti őket, egy szempillantás alatt lebuknak a kőlevelek biztonságos menedékébe. koralltelepek körül és között pedig, akárcsak a dzsungelbeli fák ágain élő növények, szivacsok és tengeri virágállatok, tengeri uborkák, zsákállatok és kagylók élnek tömegesen, szorosan egymás mellett. 34 OK66 Korallzátony Mihez hasonlítja többször is a szöveg a korallzátonyt? Satírozd be a helyes válasz betűjelét! szárazföldhöz halott fatörzshöz trópusi erdőhöz mészkőtelephez 35 OK662 Korallzátony Mi a korall? Satírozd be a helyes válasz betűjelét! ásvány állat állati váz növény Szövegértés 8. évfolyam 23
36 OK665 6 Korallzátony korallok és az algák egymás mellett, közösen élnek a zátonyon. Krisztián szerint ez a kapcsolat elsősorban az algáknak hasznos, akik élősködnek a korallokon. Egyetértesz ezzel a kijelen téssel? Válaszodat a szöveg alapján indokold! 3 OK666 Korallzátony koralltelepen sokféle állat- és növényfaj él. szöveg szerint milyen arányban? Satírozd be a helyes válasz betűjelét! zátonyon fele-fele arányban élnek állatok és növények. zátonyon túlnyomórészt állatok élnek. zátonyok jellemző módon lakatlanok. z itt fellelhető élőlények 5%-a növény. 38 OK66 Korallzátony szöveg alapján fogalmazd meg, miért hasonlít a korallzátony egy fatörzshöz! 3 OK66 Korallzátony Kik a korallpolipok ellenségei? Satírozd be a helyes válasz betűjelét! algák planktonok tengeri csillagok tengeri liliomok 24 Szövegértés 8. évfolyam
2 4 OK662 2 Korallzátony Mi a közös a következő három állat elnevezésében: csipeszhal, zsákállat, tengeri csillag? 4 OK663 2 Korallzátony Milyen szerepeket tölt be a tenger élőlényeinek életében a korallzátony?. szerep: 2. szerep: 42 OK665 Korallzátony Zoli vázlatot készített a szövegről, de összekeveredtek a vázlatpontjai. Tedd őket helyes sorrendbe!... korallpolipok ellenségei... Hogyan épül fel egy koralltelep?... hogy a földön, úgy a vízben is... Kik élnek még itt?... z algák szerepe Szövegértés 8. évfolyam 25
43 OK666 Korallzátony Melyik IGZ, illetve melyik HMIS a következő állítások közül? Válaszodat a megfelelő kezdőbetű besatírozásával jelöld! csipeszhal korallpolipokkal táplálkozik. I korallzátonyok között kacslábú rákok és fúrókagylók is élnek. I héjatlan puhatestűek messzire elkerülik a korallzátonyokat. I murénák az ellenségeik elől bújnak el a korallzátonyok barlangjaiba. I Szivacsok tömegesen fordulnak elő a koralltelepeken. I Igaz Hamis H H H H H 44 OK66 Korallzátony Milyen stílusú a szöveg? Satírozd be a helyes válasz betűjelét! ismeretterjesztő szakirodalmi publicisztikai hivatalos 26 Szövegértés 8. évfolyam
2 Itt nem ér véget a szövegértési feladatsor, lapozz tovább! Szövegértés 8. évfolyam 2
Otthon nyomtatott jegy Olvasd el az alábbi ismertetést az otthoni jegynyomtatásról, és válaszolj a hozzá kapcsolódó kérdésekre! Otthon nyomtatott jegy. 2. 3. 4. 5. MÁV-STRT kibővítette az internetes menetjegy-vásárlási szolgáltatását az otthoni jegynyomtatás lehetőségével. z új funkció az online jegyvásárláshoz használt e-ticket-rendszerben a vásárlási folyamat részeként lekérhető, így a szolgáltatásra már regisztrált utasaink automatikusan választhatják menetjegyük otthoni kinyomtatását is. z eredmények is azt mutatják, hogy a MÁV-STRT Zrt. legújabb kényelmi szolgál tatása egyre népszerűbb: elérte a tízezret azon internetes vásárlások száma, amelyek során otthoni nyomtatással kérték az utasok a jegyet. z online rendszerben az indulás óta több mint kétmillió jegyet vásároltak az utasok, az otthoni nyomtatás lehetőségét jelenleg minden hetedik interneten vásárló veszi igénybe. Kevesebb mint két hónap telt el az otthoni jegynyomtatás bevezetése és a tízezredik, otthoni nyomtatást választó vásárlás között. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy a bevezetéstől számított nyolc hét alatt tízezer vásárló sem a pénz tárakat, sem az állomási jegykiadó automatákat nem vette igénybe a jegyvásárláshoz, elkerülve a várakozást és egyúttal csökkentve a többi utas sorban állásra fordított idejét. z első időszak statisztikai adatai egyértelműen mutatják, hogy hétről hétre nő az interneten vásárló, de nem az állomási jegy kiadó automatáknál jegyet nyomtató utazók száma. z online jegyértékesítés növekvő nép szerűségéhez a kényelmen túl hozzájárul, hogy elővételben, az utazás előtt akár hatvan nappal is megválthatók a jegyek. z otthoni jegynyomtatás mindössze néhány egyszerű lépést követően megtörténhet:. regisztrációkor megadott e-mail cím és jelszó beírása után a ejelentkezés nyomógombbal jelentkezzen be az e-ticket-rendszerbe. 2. Válassza ki úti célját és az Önt megillető kedvezményt online vasúti menetrendünkben. 3. Jelölje be, hogy otthoni jegynyomtatást szeretne. 4. dja meg a számlázási címet (a vásárlásról elektronikus számlát kap). 5. dja meg nevét és születési dátumát. 6. Ellenőrizze, hogy a megfelelő vonatra szól-e a jegye.. fizetés után kapott pdf-dokumentumból nyomtassa ki a menet jegyét! jegy pdf-formátumban, 4-es méretben áll elő, és egy kétdimenziós pontkód tartalmazza az utazáshoz és jegykezeléshez szükséges információkat. Fontos tudni, hogy az otthon nyomtatott jegyek névre és vonatra szólnak, és a személyazonosságot a fedélzeten jegykezeléskor igazolni kell. kinyomtatott jegyen szerepelnek a kiválasztott vonatok is, indulási és érkezési idővel. Vásárlásáról minden esetben elektronikus számlát kap a regisztrált számlacímére. 28 Szövegértés 8. évfolyam