Zebegény. Ilyen nehéz idõkben a legfontosabb az összefogás. Díszpolgári cím és Kulturált Települési Környezet Díj



Hasonló dokumentumok
"ALAPÍTÓ OKIRAT... A továbbiakban változatlanul a 13. ponttal bezárólag. Határidő: határozat megküldésére: október 30.

Ikonok Világa Magazin

TRIANONI EMLÉKMŰ-AVATÁS

(11,05 Miskolczi Ferenc megérkezett, a létszám: 21 fő)

A Szolgáltatás minőségével kapcsolatos viták

GÖR. 1 H9ITH. TUDÓSÍTÓ

2000. évi XXV. törvény a kémiai biztonságról1

% &'( Kedves Gyerekek! Nagyon szép ünneplést kívánok nektek ilyenkor decemberben! Addig is várom a leveleiteket!! " # $ %! & '

A Szent István királyról nevezett erdélyi Ferences Rendtartomány értesítője Brassó, Március

finanszírozza más városnak, tehát ezt máshonnan finanszírozni nem lehet.

ELBIR. Elektronikus Lakossági Bűnmegelőzési Információs Rendszer A FEJÉR MEGYEI RENDŐR-FŐKAPITÁNYSÁG BŰNMEGELŐZÉSI HIRLEVELE 2010.

Javaslom és kérem, hogy a következő alkalomra Várpalota

PÁLYÁZATI ÚTMUTATÓ. a Társadalmi Megújulás Operatív Program keretében

380 éves a Türr Gimnázium

A torokgerendás fedélszerkezet erőjátékáról 1. rész

Friss tavaszi szélben ünnepeltünk

A színpad és a nézőtér viszonya (1) Ravelszki perújrafelvétele (10) Az úrhatnám polgár avagy vallomás a színházról (14) Don Juan, a magánember (17)

európa modern alkotmányos demokráciái ma jellemzően

Piaci kitekintő Erste Alapkezelő Kommentár

Együtt Egymásért. 6. Szám. Kirándulás Erdélybe. Kiadja a Háromhatár Kulturális és Sport Egyesület Kup

Piaci kitekintő Erste Alapkezelő Kommentár

VÉREK TES. Amit Lélekben kezdtetek el. ANYÁK NAPJÁN SZERETETTEl KÖSZÖNTÜNK MINDEN ÉDESANYÁT!

FESTÉSZETÜNK TÖRTÉNETÉNEK SZENTENDREI VONATKOZÁSAI A XIX. SZÁZADBAN

MAGYAR NYELVI FELADATLAP a 8. évfolyamosok számára

Szim Salom Hírlevél A Szim Salom Progresszív Zsidó Közösség havonta megjelenő kiadványa

VÉREK TES. Az őszi levél üzenete. a Budapest József Utcai Baptista Gyülekezet lapja

tud vinni, tehát nem kényszeríthetjük építsen magának, hogy a mozsárkályhát Abból indulnék ki, hogy nem elvétett gondolat-e a fűtőmű

A szoba bejáratához közelebbi számítógépasztalon egy nagyméretű nyomtató és az ehhez. A villanyszerelési munka veszélyei

Tartalom I. 1. Kohászat. 2. Egyedi Protanium acél. 3. Első osztályú korrózióvédelem. 4. Örökös garancia

Egészsége és jó közérzete

Közlemények 339 VARGA SÁNDOB

beszélgetések a mûvészetrôl Beszélgetés Orosz István grafikusművésszel A követ és a fáraó című, 2011-ben megjelent könyvéről

FÁCÁNKERT HELYI ÉRTÉKVÉDELMI KATASZTER

JÁSZOK NYOMÁBAN AMERIKÁBAN


Tárgy: 2() 14. évi s ciális nyári gvenl[keztetés. Előterjesztő: Di. Földc vaboics gyző. Készítette: Dr. Fölűcsi Szabolcs jegyző

A vasbeton vázszerkezet, mint a villámvédelmi rendszer része

MAGYAR NYELVI FELADATLAP

TARTALOM. játékszín B É C S Y T A M Á S

TAR T A L O M. magyar ját ék szí n. Bodnárné (5) Az új cirkusz (23) Bohócok (26) műhely. Prágai színház cseh dráma n él kül (38)

- 43- A Képviselő-testület 2 igen szavazattal, 19 tartózkodás mellett elvetette a Pénzügyi Bizottság módosító javaslatát.

Kokusai Budoin, IMAF International Martial Arts Federation Nemzetközi Harcművészeti Szövetség AIKIDO - IAIDO - JUJUTSU - KARATEDO

Bevezetés. Egészséges táplálkozás. Az egészségi állapotunkat számos tényező befolyásolja,

Kelj föl rab-ágyad kőpárnáiról, Beteg, megzsibbadt gondolat! Kiálts fel érzés! mely nyögél Elfojtott, vérző szív alatt.

MATEMATIKA FELADATLAP a 8. évfolyamosok számára

F a 1 u s s v Sándor: A Jogi és Ügyrendi Bizottság 6 igen szavazattal a rendelet-tervezet elfogadását javasolja.

MAGYAR NYELVI FELADATLAP a 6. évfolyamosok számára

ÁPRILISI KÉPVISELŐ-TESTÜLETI ÜLÉS

FEDŐLAP. A Medgyaszay István Szakképző Iskola, Gimnázium és Kollégium diáklapja ( es tanév I. szám)

JÁRÁSI SZINTŰ ESÉLYTEREMTŐ PÜSPÖKL ADÁNYI JÁRÁS

Ismerős a városban? Körkérdésünk a 6. oldalon. Idén csak az áfa emeli a vízdíjat 3. oldal. Biztosították a boldogságot 7. oldal

ORSZÁGOS KÉSZSÉG- ÉS KÉPESSÉGMÉRÉS VÁLTOZAT

Fejlesztőfeladatok ANYANYELVI KOMMUNIKÁCIÓ. 2. szint

Kerületi Közoktatási Esélyegyenlőségi Program Felülvizsgálata Budapest Főváros IX. Kerület Ferencváros Önkormányzata 2011.

Támogatta az EU Európa a Polgárokért programja.

játékszín fórum műhely világszínház arcok és maszkok szemle Boldog születésnapot! (1) Jegyzetek szovjet bemutat ókról (5) Színházi holmi (12)

BUDAPEST FŐVÁROS X. KERÜLET KŐBÁNYAI ÖNKORMÁNYZAT llsl &Q jl ^[k>q^. POLGÁRMESTERE íjjjjg s/fp; 2 4 Budapest ;...V...

A BUX-index alakulása a 9. héten ( )

VÉREK TES. Szabadságra mentem

Juhász István Orosz Gyula Paróczay József Szászné Dr. Simon Judit MATEMATIKA 10. Az érthetõ matematika tankönyv feladatainak megoldásai

Amiről mindenki hallgat (angliai támogatási rendszer) - Élet az Egyesült Királyságban (Angliában)! - FRAN

TIMSS TERMÉSZETTUDOMÁNY. 8. évfolyam NYILVÁNOSSÁGRA HOZOTT FELADATOK

MATEMATIKA ÉRETTSÉGI október 25. KÖZÉPSZINT I.

MATEMATIKA FELADATLAP a 4. évfolyamosok számára

MAGYAR NYELVI FELADATLAP a 6. évfolyamosok számára

Jegyzőkönyv. Termoelektromos hűtőelemek vizsgálatáról (4)

MATEMATIKA FELADATLAP a 8. évfolyamosok számára

Gyakorló feladatsor 9. osztály

Egyházashollós Önkormányzata Képviselőtestületének 9/ (IX.17) ÖR számú rendelete a helyi hulladékgazdálkodási tervről

A BUX-index alakulása a 4. héten ( )

HATÁROZAT. zajkibocsátási határértékeket állapítok meg

Hoya multifokális lencsék

vízújság Több polgármester Bemutatkozik a Vevőszolgálat Központi Telefonos Ügyfélszolgálata Még mindig a víz az Úr! Szakszervezeti hírek

Büki Újság A BÜKI ÖNKORMÁNYZAT LAPJA

MATEMATIKA FELADATLAP a 6. évfolyamosok számára

A szerkesztő. Tartalomjegyzék:

FIGYELEM! Ez a kérdőív az adatszolgáltatás teljesítésére nem alkalmas, csak tájékoztatóul szolgál!

: kalandok a levéltárban

6. Tárkezelés. Operációs rendszerek. Bevezetés A program címeinek kötése. A címleképzés. A címek kötésének lehetőségei

Interjú Dr. VÁRY Annamáriával

MATEMATIKA FELADATLAP a 4. évfolyamosok számára

Több, mint 140 kolléga vett részt a Magyar Közművelődésért Konferenciasorozat kecskeméti állomásán

Bevezetés. Mi a koleszterin?

KÉRDŐÍV. (március hó 31. napja, 24 órai állás szerint) Születési idő. nős/férjezett

TARTALOM. játékszín F Ö L D E S A N N A

1988. évi I. törvény Hatályos:

TENGELY szilárdsági ellenőrzése

MATEMATIKA FELADATLAP a 8. évfolyamosok számára

Lépések a fenntarthatóság felé. A tartalomból: A környezettudatos és társadalmilag felelős vállalatvezető szaklapja

Modul I Képzési szükségletek elemzése

Családi napközi hálózatok pedagógiai munkájának támogatása a napközbeni kisgyermekellátás területén

Összegezés az ajánlatok elbírálásáról

De mi is tulajdonképpen a Kaptár? Kalmár Elvirával, Pekár Dórával és Levendel Áronnal, a Kaptár megálmodóival beszélgettünk.

JÁSZ-NAGYKUN-SZOLNOK MEGYEI. Grátisz. Ingyenes, információs hirdetési hetilap. találkozhatunk mutatványosokkal, zsonglõrökkel, cirkuszi

Frei Kitti: A coach én- márkája. Egy felmérés eredményei. A felmérésben egy hét alatt 28 gyakorló coach (5 férfi és 23 nő) vett részt, akik 28 és


A japán tőzsdeindex (Nikkei) és a jen (USD/JPY) árfolyamának alakulása. LDP Győzelme

FIGYELEM! Ez a kérdőív az adatszolgáltatás teljesítésére nem alkalmas, csak tájékoztatóul szolgál!

A lecke célja... A vállalati gazdálkodás célja hét A monopolerő hatása a kínálati magatartásra

A városi ökölvívás. Egyszerű szótöbbség. nyílt ülés Maezik Róbert edző Egylet Surman Zoltán elnök Ciub. Surman Box. Tisztelt Bizottság!

Átírás:

Zebegény Ilyen nehéz idõkben legfontosbb z összefogás "Minden szbd, de nem minden hsznál. Minden szbd, de nem minden épít. Ne keresse senki mg jvát, hnem másét." (1 kor 10,23-24) Amikor e sorokt írom, még krácsony elõtt vgyunk, bár z dventi koszorún már mind négy gyerty ég. Advent várkozás ideje. Vlmi csodár, vlmi megfoghttlnr várunk. Hinni krjuk, hogy minden gondunkt megoldj z idõ. S hinni krjuk, hogy Betlehemben megszületendõ gyermek megszbdít minden bûnünktõl. Mindezt külsõ jegyekkel krjuk bizonyítni. Kitkrítjuk és feldíszítjük lkásunkt. A hívõ ember szokásosnál többször kulcsolj imár kezét. Többször él Isten igéjének hllgtásávl. Meggyónj bûneit, s fárdtn, de boldog örömmel ül le z ünnepi sztlhoz, mert hiszi, hogy mindent megtett, hogy z ünnep vlódi ngybetûs ÜNNEP legyen. Mégis, miért válsztottm fenti igét krácsony ünnepi és új évi üzenetként? Polgártársim! Nehéz éven vgyunk túl, és várhtón még több nehézséggel terhelt esztendõnek nézünk elébe. Ki és mi segíthet át bennünket gzdsági válság nehézségein? Mi z megtrtó erõ, mely reményt d nekünk nehézségek elviselésére, túlélésére? A hívõ ember ezt segítséget z Istenbe vetett hitébõl meríti. A mterilist sját erejében, problémmegoldó képességében bízik. De mindnnyin hiszünk jövõben, megváltásbn, s szebb és boldogbb jövõben. Kérdés, mit teszünk hívõként vgy nem hívõként z elérendõ célért? Tudjuk-e egyéni érdekeinket, egoizmusunkt háttérbe helyezni közös célok elérése érdekében? "Minden szbd, de nem minden épít" - írj Pál postol. Felvetõdik kérdés: építe z egyet nem értés erõsítése, pletykszintû félinformációk vlóságként vló interpretálás? Épít-e z egyeztetés nélküli rendezvény szervezése, vgy nnk lemondás? Épít-e másik lejártás, miközben sját fontosságomt, z áltlm elvégzett "munkát" z egekig mgsztlom? Brátim, ngyon nehéz év elé nézünk. Meg kell hrcolnunk z iskolánk, hivtlunk megmrdásáért. Meg kell hrcolnunk zért, hogy zebegényieknek ne kelljen lényegesen több dóforinttl megtámogtni település költségvetését. Ilyen nehéz idõkben legfontosbb, mit egy közösség megmrdás érdekében tehet, z összefogás. Gondoljunk elsõsorbn embertársinkr, segítsük egymást figyelemmel, szeretettel, nygi és erkölcsi támogtássl, ki, mivel és mennyivel tud. Ezekkel gondoltokkl kívánok település minden lkójánk, nyrlójánk áldott békés krácsonyi ünnepeket, és kegyelemmel teljes boldog új esztendõt. " Ne keresse senki mg jvát, hnem másét." SINKÓ VILMOSNÉ POLGÁRMESTER Díszpolgári cím és Kulturált Települési Környezet Díj Pest megye elõdje december 4-én lkult meg, z évforduló lklmából minden évben ünnepséget trtnk megyeházán, hol idén december 2-án 24 település képviselõi vehették át legjobbknk járó díjkt. Zebegény község képviselõ-testülete boldog, sikerekben, egészségben gzdg új esztendõt kíván minden zebegényi lkosnk! Az ünnepségen Pest Megye Közgyûlése díszpolgári címet dományozott T. Szõnyi Zsuzsánk (képünkön) rómi mgyr kulturális életben, mgyr kulturális diplomácii kpcsoltok ápolásábn betöltött kiemelkedõ szerepéért, vlmint Pest megyéhez kötõdõ Szõnyi-hgyték tárgyi és szellemi világánk megõrzésért, ápolásáért kifejtett újságírói és írói tevékenysége elismeréseként.

2 Zebegény Nem változik jövõre helyi dórendelet Zebegény Község Képviselõ-testülete december 20-án trtott idei utolsó ülését, melyen egyebek közt következõ döntések születtek: - képviselõ-testület pénzügyi, közbeszerzési, településfejlesztési, idegenforglmi, környezetvédelmi és ügyrendi bizottság jvsltát figyelembe véve úgy htározott, hogy 2012-re vontkozón helyi dórendeleteken nem kíván változttni; - 6 igen szvzttl, nem szvzt és trtózkodás nélkül testület 25/2011. (XII. 21.) számú rendeletét helyi környezetvédelem szbályiról szóló módosított 1/2009. (II. 4.) számú rendelet módosításár meglkott; - Zebegény Község Képviselõ-testülete úgy döntött, hogy szennyvízelvezetés, szennyvíztisztítás és kezelés díjáról szóló 14/2010. (XII. 8.) számú rendelet módosítását jelenleg nem kívánj tárgylni. Egyúttl felkérte pénzügyi, közbeszerzési, településfejlesztési, idegenforglmi, környezetvédelmi és ügyrendi bizottságát, hogy 2012 jnuári ülésére DMRV képviselõjét hívj Zebegény meg, mjd ezt követõen bizottság nyújts be jvsltát képviselõ-testület részére, melyrõl jnuári ülésén kíván dönteni; - ugyncsk nem tárgylták helyi vízszolgálttási díjról szóló 17/2010. (XII. 27.) számú rendelet módosítását, egyúttl felkérték pénzügyi, közbeszerzési, településfejlesztési, idegenforglmi, környezetvédelmi és ügyrendi bizottságot, hogy 2012 jnuári ülésére DMRV képviselõjét hívj meg, mjd ezt követõen bizottság nyújts be jvsltát képviselõ-testület részére, melyrõl jnuári ülésén kíván dönteni; - elfogdták z önkormányzt 2012. évre szóló munktervében foglltkt; - Zebegény Község Önkormányzt 6 millió forint összegû munkbérhitel felvételérõl döntött. A hitel futmidejét szerzõdéskötéstõl 2012. június 27-ig htározt meg; - támogtták képviselõk Vác és Környéke TDM Non-profit Kft együttmûködési nyiltkoztábn foglltkt, egyúttl felhtlmzták polgármestert nyiltkozt láírásár. Az Alcsony-Tátr síterepei közelebb vnnk, mint gondolná! Egynpos síutkhoz, vegye igénybe 8 és 16 fõs buszinkt! Donovly, Jsná, Tle, Chopok-dél Személyre szbott jánltokhoz várjuk jelentkezését! Héd Tours, Visegrád Tel.: 70/930-5768, hedtours@t-online.hu Zebegény Község Önkormányztánk lpj honlp: www.zebegeny.hu Felelõs kidó: Zebegény Község Képviselõ-testülete 2627 Zebegény, Árpád u. 5. Tel.: 27/571-510 Furucz Zoltán, tel.: 27/316-100 Dunpress Multimédi Bt 2626 Ngymros, Mihályhegy u. 6. Tel./fx: 27/305-581, e-mil: dunpress@invitel.hu Furucz Anit A kézirtok ledásánk htárideje: minden hónp 20 (A kézirtokt polgármesteri hivtl titkárságán lehet ledni.) Akdálymentesítik hivtlt Mint már z elõzõ számunkbn írtunk ról, z önkormányzt pályázton polgármesteri hivtl utólgos kdálymentesítésére 12 millió 927 ezer 395 forintot nyert. A munkáltok elkezdõdtek, z átdásr várhtón április közepén kerül sor. Fotóink z építkezés helyszínén készültek.

Zebegény 3 Krácsonyi csomgok Sokn élnek közöttünk, kiknek mi idõkben gondot okoz krácsonyi ünnepre vló felkészülés, jándékvásárlás, z ünnepi sztl elõteremtése. Az utóbbin próbáltunk egy picit segíteni krácsony elõtti idõszkbn. December 6-án érkezett z Országos Ktolikus Kritásztól z csomg, mely 120 kilogrmm szárztésztát, 84 kilogrmm vníliáskrikát és 45 üveg oljt trtlmzott. - Az Európi Unió áltl finnszírozott EU élelmiszersegély-progrmot Mezõgzdsági és Vidékfejlesztési hivtl szervezi. Az országos progrm keretében z EU-s forrásból elõállított élelmiszereket z MVH és vele nyertes pályázt lpján szerzõdött segélyszervezetek (így zebegényi Szent Erzsébet kritászcsoport) közremûködésével jutttj el rászorultk részére. - Több mint húsz csládnk próbáltunk ezzel egy kicsit segíteni, kiknek névsorát z önkormányzt szociális bizottság és zebegényi kritász csoport közösen állított össze. Mint köztudott, önkormányztunk pénzügyi helyzete nem túl rózsás és így szociális támogtásr, krácsonyi csomgok készítésére is igen kevés pénz mrdt. Ezért megvlósítottuk zt hozzánk érkezett ötletet, hogy trtsunk gyûjtést trtós élelmiszerekbõl. Itt szeretnénk köszönetet mondni Coop üzletnek és Nphegy 97 Bt Kossuth utci üzletének, hogy lehetõvé tették z dományok gyûjtését. Örömmel jelenthetjük - és ngyon szépen köszönjük z dományozóknk -, hogy z próbb dolgok (lencse, bb, mák, konzervek, szloncukor, csokoládé, citromlé, szárztészt stb.) mellett 21 kilogrmm cukor, 6 üveg olj, 16 kilogrmm liszt, 9 kilogrmm rizs gyûlt össze, melyeket - kb. 20.000 forint értékben - még kiegészítettünk különbözõ trtós élelmiszerekkel és zokt szociális bizottság áltl kiválsztott 10 csládnk szétosztottuk. December 19-én templombn kis ünnepség keretében került sor z idei kritász-csomgok átdásár, mely lklomból 12 csládot segítettünk meg kb. 30.000 forint értékben. Ebben z évben is - immár hrmdszor - sor került krácsonyi hlászlé progrmr, melynek keretében rászorulóknk és olyn csládoknk, kiknek techniki szempontból gondot okozn hlászlé elkészítése, lehetõségük volt hlászléhez jutni. A hlászlé készítése Tettekkel Zebegényért Egyesület szervezésében zjlott, de nnk finnszírozását z egyesület néhány tgj és önkéntes dományozók válllták mgukr. Ezt z összeget z dvent elsõ szombtján összegyûlt dományok is kiegészítették. Ehhez kpcsolódv érkezett nyugdíjsklub tgj közül z feljánlás, hogy nehéz körülmények között élõknek kiegészítik hlászlévcsorát egy kis süteménnyel. Köszönjük szépen mindenkinek, kik csomgok, hlászlé, sütemények elkészítésében, szétosztásábn, kiszállításábn és bármiben, mi ezzel munkávl kpcsoltos részt vettek! Az önkormányzt szociális bizottság és Szent Erzsébet kritászcsoport nevében: CSÓKÁNÉ SALAMON MELITTA Díszpolgári cím és Kulturált Települési Környezet Díj A Kulturált Települési Környezet Díjt idén Ngykovácsi és Zebegény kpt. Ngykovácsi fõterének megújításávl z elsõ helyen, míg Zebegény Petõfi tér felújításávl második helyen végzett. A díjt Sinkó Vilmosné polgármester (képünkön) vette át. A pályázt lpításáról szóló megyei önkormányzti rendelet szerint Kulturált Települési Környezet Díj "dományozhtó zoknk közösségeknek, melyek megyei településekben, vgy jelentõs településrészek fejlesztésében kiemelkedõ munkát végeztek és ezzel jelentõsen hozzájárultk környeze- tük szebbé, jobbá tételéhez." Grtulálunk T. Szõnyi Zsuzsánk és legyünk büszkék Kulturált Települési Környezet Díj elnyeréséért. (fotók: megyeház és Köpöczi Rózs)

4 Zebegény Csomópont életünk útján A 2011. október 12-én és 13-án, Budpesten rendezett mûegyetemi állásbörze kiemelt méditámogtójként szépírói pályáztot hirdetett egyetemi hllgtók részére. A beérkezett pálymunkák közül zsûri zebegényi mûvét is kiválsztott közlésre. Csomópont életünk útján Írt: Boross Tmás Némán, leszegett fejjel ül zon kövön, melyen percekkel zelõtt helyet fogllt. Esõs õszi np borús szürkületében szívj be tüdejébe felszárdó cseppek páráját, és veszi sorr z eltelt hónpok tnulságát. Kezében ppírlp, vlmint egy golyóstoll, melynek tintáj úszni vágyik gondoltok tengerében. Viszont csk egy név virít kéken fehér háttéren. Egy név, melyet elõtte nem írt még le soh kézzel. Lehetne ez név száz másik, de kkor és ott ennek pár betûnek kell szerepelnie. Néh rápillnt lpr, mjd z elõtte elterülõ víztükröt kémleli, miközben néh felsóhjt. Úgy érzi, hogy közelmúltbn kimondott szvk hlkk és üresek, még z elhllgtott gondoltok hngosk és mélyek voltk. Amilyenné õ is vált rövid idõ ltt. Felszínesen élt, de mélyen érzett. Eszébe jutott számtln emlék, megnnyi elkövetett hibávl és z utánuk érzett fájdlomml. A rossz döntések vgy tnácstln hezitálás mitt z emberekben és önmgábn okozott kár, és z ezt helyrehozni vágykozás minden pró rezzenése. A sebeket lssn hegek váltották fel, melyeket csk részben fed szkáll, mégis minden tükörbenézéskor emlékszik mindenre. Nem önmgávl volt bj, csk világbn és z emberek közt betöltött szerepével. Tudt, hogy test, elme és szív közül gykrn rosszul válsztott ki zt, ki irányított cselekedeteit. Nem értette, miért voltk mégis olyn személyek, kiknek így is kellett közelsége. A közelség, mely sokszor fényévnyi távolsággá változott, mjd egy pillnt ltt szoros ölelésben ért véget. Kíváncsi volt, hogy z emberek miért nem psszolnk néh még önmgukhoz sem, és hogy miért nem merik kérni zt, mire legjobbn vágynk. Meg krt ismerni gondoltukt, felfogni döntéseik miértjét, és közelebb kerülni hhoz, mire õ is vágyott. Tudni krt kit és miért vesztett el, beletörõdve mindebbe, változttás lehetõségét elkergetve fejébõl. Kereste zt pontot, mely megváltozttott mindent, és ide vonzott erre helyre. Titkos tlálkozók, tiltott érintések és csillgos éjszkák színhelye, lssn emlékképekké égve. Hûtlen csókok és hûséges érzelmek együttesének különbözõ rányú keverékei. Mozznti nnk nyárnk, mely ltt elveszett minden, mi elõtte létezett, és helyükbe üresre ivott pohrk és betöltetlen érzések léptek. Mindnnyin eljutunk od, hogy leülünk vlhov, honnn nem mozdíthtn el semmi bbn percben. Visszgondolunk z eltelt idõre, és számot vetünk mindennel, mi velünk történt. Mindenkinek eljön ez pillnt, csk idõ kérdése. Vn, ki csk hlálos ágyán kezd el töprengeni, de senki sem kerülheti ezt el. Õ most érkezett el erre pontr, honnn végtelen irányú út nyílik, viszont csk egy vezetett ideáig. Nincs térkép, nincs tnács, mely segíthetne eligzodni egy ilyen útvesztõben, hiszen csk mgunkb nézve válszthtunk. A ppírlpr pillntott, csk egy nevet olvsott rjt. Vjon õmitt vn mindez? Szerencsés z, kinek z életében volt olyn személy, kinek nevét ilyenkor lejegyezheti. Ezer és ezer gondolt tört útr, és úgy döntött sorokt ezekkel fogj megtölteni. Azzl z útnk leírásávl, mely elhozt õt erre pontr, honnn nem bírt mozdulni. A nevet nem húzt át, hnem rögtön lá kezdte el toll tintájávl z ürességet betölteni: Megjelent Levelek Rómából címû kötet 2011 december végére készült el Szõnyi Zsuzs és Trizny Mátyás leveleit trtlmzó kötet, melyet Pest Megyei Múzeumok Igzgtóság jelentetett meg Levelek Rónából címmel. A kötet Szõnyi és Trizny szülõkhöz 1949 és 1956 között írott leveleket és Szõnyi Zsuzs kézírásos nplóit teszi közzé, ngyon sok rchív fotóvl illusztrálv. Szõnyi Zsuzsánk és Trizny Mátyásnk 1949 februárjábn hrmdik kísérletre sikerült átlépniük mgyr-osztrák htárt, disszidáltk, hogy bbn z idõben mondták. Ez zt jelentette, hogy beláthttln ideig nem térhettek vissz hzájukb. Ezzel elkezdõdött fitl házspár európi utzás. Végül Rómábn telepedtek le és váltk rövid idõ ltt "borzs idegenekbõl" igzi itálii polgárokká. Az otthon mrdt szülõkkel hosszú évekig csk levelezés útján tudták trtni kpcsoltot. A htárokon és "vsfüggönyön" átívelõ dilógus kézzel foghtó emléke ez több száz, sûrûn teleírt lp, melyeket szülõk és Szõnyi Zsuzs gondosn megõriztek. A teljes gyûjteményt Szõnyi Zsuzs PMMI Szõnyi István Emlékmúzeumnk jándékozt. 2009-ben Levelek otthonról címmel jelent meg Szõnyi István és Brtóky Melind leveleit trtlmzó kötet, ennek szerves folyttás Levelek Rómából. A második könyvet is gzdgon illusztrálják borítékokb becsúszttott, levelekkel együtt küldött fotók és Trizny Mátyás rómi festményei, így még pontosbbn érzékelhetjük " háború után mgához térõ és újr felviduló Róm semmihez sem hsonlíthtó tmoszféráját" (Szörényi László). A szülõk soriból z ötvenes évek Mgyrországánk "szûk levegõje" árd, hzájukt kényszerbõl elhgyó fitlok válszikbn repülés boldogságáról tudósították z itthon mrdottkt és minket, késõi olvsókt. Teljes terjedelmében djuk közre Szõnyi Zsuzs kézzel írott nplóit, miket egyedi szókpcsolássl "Disszidol"-nk nevezett el. Eleinte részletesen leírt minden kis eseményt, már ekkor megmuttkozott képessége rr, hogy érdekfeszítõen tudj megfoglmzni z egyszerû eseményeket is. A nplóírást 1949 végén bbhgyt, de szülõk számár küldött tudósítások nnyir részletesek, hogy pótolják npló elmrdt bejegyzéseit. A leveleket végigolvsv Szõnyi Zsuzs íróvá érésének lehetünk tnúi. Ebben mûfjbn érezte igzán otthon mgát. Széleskörû levelezést folyttott világ minden tájár szétszóródott brátivl is, köztük jeles írókkl, tudósokkl, mûvészekkel. A Mári Sándorrl és Cs. Szbó Lászlóvl váltott levelei könyv formábn is megjelentek Kortárs Kidó gondozásábn. A Levelek Rómából nemcsk élvezetes olvsmány Szõnyi Zsuzs elrgdó humor és tmoszférteremtõ képessége jóvoltából, hnem korszkot kuttó irodlomtörténészek, filmszkemberek, történészek, mûvészettörténészek számár is nélkülözhetetlen, máshol fel nem lelhetõ dtokt, információkt kínál. Egyben szemlélve két kötetben közredott levélfolymot, tudományos szempontból pártln dokumentum, irodlmi szempontpontból izglms memoár, ezért jánljuk mûvészetszeretõ és vllomásos irodlom iránt érdeklõdõ olvsóknk és szkmánk egyránt. A könyv 2012 jnuárjától Szõnyi István Emlékmúzeumbn megvásárolhtó. A könyvbemuttó 2012. jnuár 17-én, Szõnyi István születésnpján lesz Szentendrén, délután 3 órkor, mire zebegényieket is szeretettel várjuk. KÖPÖCZI RÓZSA

Zebegény 5 Válsz "y - e" vádjir Aki csk zért "mesél", hogy szerepelhessen, hogy népszerûségre tegyen szert, z tuljdonképpen hzudik! Aki engem "hmissággl" vádol, z ráglmz. Ezt érzi "y - e" is. Azért bújik monogrm mögé! A Zebegény novemberi számábn megjelent írásr sokn odfigyeltek. Volt, ki csk legyintett, többség zonbn válszr vár! "Szigorú, de igzságos!" - ez volt megválsztásom után z elsõ minõsítésem. Véletlenül tudtm meg, de jelentése végigkísérte z életemet. Életem százdik évében már nem tgdhtom meg. Kétféle igzság nincs. Amit leírtm, z történelem vlóság. 1920 krácsonyár jelent meg Tormy Cecille Bujdosó könyve. Hiteles feljegyzések gyûjteménye 1918-1919-bõl. Alpvetõ mû! Adtit történelemtudomány 90 év ót hitelesíti! Ebbõl idézek. Ezért írásom nem "mese" és nem "hmis". Károlyi Mihályról. Vérrokonoknk korcs fi. Frkstorokkl és nyúlszájjl született. Tizenegy éves korábn hjtották rjt végre mûtétet. Ezüst szájpdlást tettek szájáb. A fiú kínlódott és szenvedett. Küzdött szvkkl, és h környezete nem értette állti hngzású ddogását, vlóságos dührohmok lepték meg. A nyomorékot vitte z élet, melyen õ kegyetlen bosszút vett. (B. k. 62. old. Prlmenti feljegyzés, 1918. november 16.) Károlyi Mihály bejelentette Hbsburg-ház trónfosztását! A jó szándékú király két héttel korábbn, november 2-án nevezte ki miniszterelnöknek. Így hálált meg! A hzáruló: Károlyi nevetve mondt. Minél kisebb lesz z ország, nnál ngyobbr növök én. Kislányánk "Bolsevik Év" becenevet dt. Fõúr társi is megvetették. 1919. április 2-án írj egy bécsi újság: Slm Ljos gróf nyílt utcán felpofozt Károlyi Mihályt. Bécsben véletlenül épp egy kétes hírû nyilvánosház kpuján jött ki, mikor Slm nekirontott. "Fogd, ez z olsz frontért jár, ez Mgyrországért!" Slm gróf elkiáltott mgát: "Hlljátok csk, ez Károlyi Mihály, ki Mgyrországot elárult!" A pofonok pedig fergetegesen hulltk tovább. Kun Bél. Szovjet hdifogolyként lett kommunist. Hzánkbn Szmuellyvel együtt trtották kpcsoltot Leninnel és Trockijjl. 1919 februárjábn fegyveres puccsot szerveztek kommunist htlom átvételére. Az kció nem sikerült, de 8 rendõr meghlt. Ezért trtózttták le Kun Bélát. Károlyi Mihály és felesége fogházbn is gondoskodtk ról. 1919. március 21-én nem történt semmiféle puccs. Az történt, hogy Károlyi Mihály lemondott, Kunfit küldte Kun Béláért gyûjtõfogházb. Kunfi utomobilll vitte Kun Bélát miniszterelnökségre. A szocilisták és kommunisták megegyeztek. Direktórium lkult. Megkezdõdött proletárdikttúr 133 npos rémurlm! Szmuely Tibor. Õ is kommunizmus gátlástln képviselõje volt. Személyesen utzott ki Leninhez, kivel szikrtávírón trtották kpcsoltot. Szmuely kéjelegve gyilkolt, sok árttln ember hlálát okozt. Rendõrségi hír: A budpesti rendõrség egy Szmuely Tibor nevû kommunist gitátort letrtózttott. Egy hdifogságból megtért lezredes tnúskodott ról, hogy ez z ember, mint hdifogoly, Moszkvábn százötven mgyr ktontisztet lelövetett, mert nem krtk vörös gárdához cstlkozni. (B. k. 69. oldl) Csorni vérengzés: Csornán 150 embert begyömöszöltek egy zárkáb. Szmuely egymás után vezettette mg elé foglyokt. Csk zt kérdezte, kinek vn vgyon, ezután jobbr és blr prncsolt z embereket. "Mrs hlálb!" - rivllt bloldlik felé. Szmulely gúnyolódv nézte z ksztást. Az ismeretlen "y - e" vgy tájékoztln, vgy rosszindultú, mikor z ellenforrdlmárokt minõsíti. Ellenforrdlmár volt mindenki, ki válllt, hogy keresztény, vgy mgyr. Ellenforrdlmárok voltk vgyonos réteg tgji is. Milyen lpon írj: "Így kerül képbe városmjori templom is, hol egy titkos "ellenforrdlmi" csoport szervezõdött, ellenállási góc lkult ki. Nem vllás mitt kellett tehát menekülnie plébánosnk." Felkérem tisztelettel "y - e" ismeretlen személyt, hogy ne minõsítsen bennünket ennyire korlátoltnk. Azért mindennek vn htár! Azt állítj, hogy városmjori templombn ellenforrdlmi központ volt. Eszerint mi elsõ plébánosunk "ellenforrdlmár" volt! Megdöbbentõ. "y - e" engem "kioktt". H írunk történelmi eseményeket, minimum elvárás z objektivitás. "Bgoly mondj " Hiszen városmjori templom nem is létezhetett még. Írásombn éppen zt kérdezem, hogyn jutott mi elsõ plébánosunk zebegényi templom tervdokumentációjához? Engem vádol hiteltelenséggel, mikor õ "mesél". Kriegs-Au mi templomunk mását kommün bukás után építtette. Hvs Boldogsszony lett védõszentje is! "y - e" kedvéért közlöm, hogy zebegényi templom mását Csernoch János hercegprímás szentelte fel 1923-bn. Névtelen bírálóm zt írj, hogy elsõ plébánosunk nem vllás mitt menekült Zebe-génybe. Errõl itt vn hiteles dokumentáció: Budpesten pedig elrendelte vörös htlom, hogy már be kell zárni Krisztus templomit és holnpr mozgó színházt kr beléjük telepíteni. A rendházkb kommunist gyülekezõhelyeket telepítenek. (B. k. 287. oldl) Húsz év ót gyvérzés mitt jobboldlm sérült. Próbár tett válszdás, de sikerült! Hál Gondviselõnek! Erõt dott szeretet, minek megnyilvánulás np mint np jelentkezik. Ezt itt köszönöm meg! November 2-án volt születésnpom. Gyerekeim kinn voltk temetõben. Öt tnítványom küldte jó kívánságit százdik életévemhez! Honnn tudták? Az Újvölgybõl Bertényi Márton, 73 éves tnítványom is felkeresett. Kérdésemre zt válszolt, hogy megkérdezte nyilvántrtóbn. Íme - z egyik oldlon próbár tesz, másik oldlon erõt d z Ég! Összetrtozunk szeretetben. Vigyázznk rám! Köszönöm, hogy védelmeznek! NÉMETH FERENC (A szerkesztõség és z önkormányzt ebben párbeszédben állást nem fogll, ezzel vitát lezártnk tekintjük.) Fontos telefonszámok mentõk 104 rendõrség 107 tûzoltóság 105 Polgárõrség 06/70-331-6806 06-20/936-3615, vgy polgármesteri hivtl: 06-27/571-510

6 Zebegény Gyöngyszemünk krácsonyról Milyen hvi világesemény is vn most? December j, hogy krácsony ünnepünk? Ötven évig úgy kellett mondni, hogy "fenyõünnep". És jobbár így is ültük meg hát nem borzsztó!? Derítsük csk ki, mitõl is, hogy ez borzsztó? A dornchi iskol lpítój, z ntropológus Rudolf Steiner, így beszélt hllgtóihoz, 1920-bn, egy krácsonyi elõdásábn: A krácsony, másik két legngyobb ünnepünk húsvét és pünkösd társságábn, mivel legngyobb követelményeket támsztj "érzületeinkkel" szemben. Hogy miért? Mert krácsony és misztérium (mgyrul tudás) z, mely egész emberi lényiségünket, értékét, méltóságát igényli meg tõlünk - megértéséhez! Ez pedig nem kevesebb, mint nnk bizonyosság-tudás: hogy "isteni mgs erõk szövik át természetünket". H np jár z égen, rgyognk csillgok, h hlljuk források s folyók surrogását, vgy h mezõk illtát szívjuk mgunkb. Ilyenkor kicsik és ngyok ámultb esünk - csodáltuktól! És kpszkodásul, hogy értsük is jól Steiner mester prófétás-üzenetét, még nnyit z elõdásából: vn vlmi z ember lelke mélyén, mely vlódi létrõl tud - h persze hllgtunk rá -, s ezt õ, hogy legtávolbbi õseink: "csillgbölcsességnek" nevezte. S most jön egy igen fontos "közlése" számunkr: csupán ebben mélységben tlálhtjuk meg krácsonyi misztérium/tudás gyermekcsodáját: kis Jézust! Csillgbölcsesség. Akárh pásztorok mezõn, vgy npkeleti mágusok birtokolják. Tudván tudv: földi élet. Következtében, e csillgvilág értése, s szív hllásin át, õk fogják z ági-üzenetet: Krisztus Jézus. De - kérdezhetjük -, hogyn ez csillgbölcsesség? Itt röviden csk nnyit: távoli õseink, hinduk, egyiptomik, káldeusok, bbilóniik és ó perzsiik - föld s z ég kpcsoltáról: már horoszkópnk ismert, írták. Képeskönyvük volt ez, s mjd számtnkönyvük. S ez utóbbi zt jelenti, hogy csillgink állás számokbn is kifejezésre jutott. Témánkbn, innen, egy csodáltos fénysugár z égen, z idõszámítás elõtt 6-ik esztendõben: mely "hírül dt" õseinknek: földre szállt. Tudományosn ez így hngzik: e csillg Szturnusz és Jupiter együttállás Hlk csillgképében és elindultk Itt egyelõre ennyit elég errõl tudnunk. Krácsony? Úristen már mivé lettél? A jobbár merevült együttlétünk lklm. Imádság helyett, z "áhítt" helyén... S itt Steiner veszi át ismét szót tõlünk: mert z z "erõ", mely hírvivõ pásztoroknál még bensõben volt, m csk szemekben, s fülekben vn! Azz csupán külsõ érzékelõinkben. De hát mi lehet itt részünkre? Errõl is kérdeztük próféti Steinert, ki így válszolt nekünk: Krisztus szellemi lkjábn úgy és kkor jelenik meg újr nekünk, vn velünk, h megtláljuk mgunkbn ismét, zt z erõt, mit õseink képviselt hjdnán földön. Vgyis zt kell újr megtlálnunk, mi vlójábn is vn! Vlhányn, fenn csillgok, z élõk sokság, s mi emberek itt földön, e htlms. S kkor - ismét Steiner szvivl -, szeretetben tudunk együttmûködni, célunk s világért élet megvlósításáért! Ahogy ezt, õsünk lírájábn is olvshtjuk: V. KAUTZKY ERVIN Járdák és emberek Egy régi fényképet keresek fotólbumbn. Nem tlálom, már másodszor lpozom át z egészet. Kezdek ideges lenni. Ekkor csördült meg telefon. A hívó ismeretlen. Felveszem, krom mondni z igent, mikor egy öblös férfihng beleordít: "Hlló! Ki beszél?" Kpásból válszolok: "Természetesen mg " Leteszem telefont. Azért modortlnságnk is vn htár. Néhány másodperc, újr csörgés. Ismerõ hng ordít: "Nekem nehogy még egyszer le merd tenni telefont! Megértetted?" Hllgtok. Mjd elmondj, mit kr Továbbr is üvölt: "Erzsi náltok vn?" N, erre már válszolni kell, de mit? H nemet mondok, le fog hzugolni. Mert z ilyen stílusú embernek mindig igz vn, legyen hát igz! "Igen, nálm vn" - rebegem. "Tudtm, tudtm! Pedig megmondtm, hogy nem beszélhettek, nem tlálkozhttok egymássl!" - hörögte. Hllgtok bûnbánón. " És mit csinál most z Erzsi?" - kérdezi hlkbbn. Istenem, ki ez z Erzsi? És mit csináljon? "Most ment át tisztszobáb." Megint ordít: "És mit csinál tisztszobábn?" Lssn, megfontoltn dom válszt: "A második üveg konykot vitte át, de ne izguljon, Snyi mellett ott vn Józsi is " Egy vdkn hördülése, egy megsebzett vdkn Zrínyi Néhány éve egy csoportot kísértem Kiskunfélegyházár, helyi börtönmúzeumot néztük meg. A vásárolt képeslpokhoz bélyeget nem dtk, így kénytelen voltm fõút másik oldlán lévõ posthivtlhoz elzrándokolni. Megyek járdán, közben sûrûn pislntok másik oldlr, keresem z átkelõt. Huss! Egy bringás hátulról mjdnem elsodort. Néhány pillnt múlv szembõl is. Mi csod! Itt z szokás, hogy járdán kerékpároznk? És hol rendõr? Ekkor egy öt-ht éves formájú srác bukknt fel sövény tkrásából, egyenesen felém. Megállt. "Bácsi, ugye mg idegen?" - kérdezte elkerekedett szemekkel. Mokány, jó kiállású gyerek volt. Ránéztem: "Igen, z vgyok. Miért kérdezed?" Sóhjtott egyet: "Gondoltm, mert csk z idegenek közlekednek kerékpárúton járd helyett " Aztán rámuttott velünk párhuzmosn futó - sövénnyel elválsztott - gylogos járdár. Mondnom sem kell, járd szélessége közel megegyezett József Attil utc szélességével! Megköszöntem "kiokttást", átmentem járdár, én voltm figyelmetlen. Ez kis történet jutott eszembe minp, mikor késõ délután kiskpuból kilépve huss, mjdnem elsodort egy bringás, súrolv dzsekimet. Csengõ nincs, lámp nincs. Csóválom fejemet, mikor sötétlõ knyrból következõ kerékpáros elõl lig tudtm félreugrni. Nem láttm. Figyelmeztetõ csengõ nincs, lámp nincs. A József Attil utc járdáj jelképes, szélessége közel egy méter. Gyerekkocsivl gyerekestül, sztyrokkl felszerelve csk járdán közlekedni nem lehet. De egy házspár sem tud egymás mellett közlekedni. A gépkocsiknk - ngyon helyesen - egyirányú, kerékpárosoknk nem. Többségük gykorlópályánk nézi és trtj, úgy gondolják, hogy elsõbbségük vn. A KRESZ elõírj csengõ és lámp meglétét ugyn, de ez Zebegényben nem kötelezõ. (Állítólg hiáb szerelik fel, úgyis ellopják ) Svejk, derék kton, kiugrott lövészárokból és így kiáltott lövöldözõ ellenséges orosz ktonák felé: "Ktonák, ne lõjetek, hát nem látjátok, hogy itt emberek vnnk?" Nem kiáltozom, ellenség sincs, hlkn megjegyezném: "Bringások, z utcán gylogosok is közlekednek estefelé." De világosbn is! - Y - Hlló! Ki beszél? Miklós áltl: "S..nyi, Joó-zsi? Õk is ott vnnk?" "Bizony, õk is vn huztjuk, z biztos!" Kis hllgtás után: "Az ivás mellett mást nem csinálnk?" Mit mondjk most, szegény Snyi, Józsi. Nyeglén lehelem telefonb: "Azt én nem tudom, de vlmi hlk nótszót zért hllok! Várjon csk, igen! Azt éneklik: Miért múlik el minden, mi szép? / Ki tudj, hogy visszjön-e még " Az öblös hngból, hörgésbõl suttogás lett: "Átmegyek, átmegyek" De viszem kisbltát is!" Hû! Ez már fenyegetés Snyi! Mgbiztos vgyok: "Jöhet nyugodtn, Snyi már oljozz z utomt gerelyvetõ-gépet, Józsi meg zsírozz prittyáját! Értette?" Csönd. Hllom, hogy zktolnk kerekek z gyábn. Megszkítj beszélgetést. Elképzelem, hogy Alsómucsán egy behemót ember kisbltávl számon kéri Snyikt, Józsikt. De ki lehetett? Férj? Elhgyott szerelmes? És én ki vgyok? Most jön tnulság! H telefonálsz, lpvetõ szbály: köszönök, megmondom nevemet. H ezt nem trtod be, bizony te is ilyen helyzetbe kerülhetsz. Ezzel z írásomml kívánok lp minden olvsójánk ngyon boldog újévet, egészséget, derûs npokt! - Y - E -