1 Biológia-Egészségtan tantárgyi tanterv a 10. évfolyam számára Jellemzők: Tantárgy neve:biológia-egészségtan Óraszám: évi 74 óra heti 2 Évfolyam: 10. osztály Otthoni tanulási idő: heti 1,5 óra Típus: tantárgyi tanterv Jelleg: közismereti Ajánlás Késztette: Szakképző iskolák számára, a szakiskolai kerettanterv alapján készült Ungvári Jánosné a Pro prudentia alkotócsoport 7-8. és 9-10. osztályos Biológia tantervének felhasználásával Az évi órakeret javasolt felosztása: Témák: I. A sejtek felépítése, működése, az öröklődés alapjai: II. Az ember életműködései III. Általános egészségtan : IV. Rendszerező ismétlés: Új anyagra: Gyakorlásra, vizsgálatokra Összefoglalásra, ellenőrzésre: Összesen: 20 óra 35 óra 10 óra 10 óra 50 óra 10 óra 14 óra 74 óra Tantervi célok: --A tanulók értsék meg, hogy az élőlények tulajdonságainak öröklődését a kromoszómák és a gének irányítják, de a környezetük is jelentős hatással van kialakulásukra, értsék a folyamatok genetikai hátterét. --Tudják értelmezni a rokonságukban előforduló testi tulajdonságokat, értsék a folyamatok genetikai hátterét. --Ismerjék meg az emberi szervezet felépítését és működését, a betegségeit, az emberi szervezetet veszélyeztető anyagok szervezetre gyakorolt hatását, valamint a betegségek és a káros szenvedélyek kialakulása megelőzésének módját. --Legyenek képesek arra, hogy ne csak megszokásból alkalmazzák az egészségüket megőrző szabályokat, hanem tudatosan is. -- Igényeljék a tisztaságot és az egészséges életmódot, és maguk is tegyenek meg minden tőlük telhetőt ezért. -- Ismereteik birtokában lássák be, hogy az egészség érték, legyenek képesek az egészséges környezet megőrzésére. -- Alakuljon ki bennük a káros szenvedélyeket elutasító magatartás. -- Tiszteljék az emberi test életműködésének, betegségeinek megismerésében meghatározó szerepet játszó tudósok munkásságát. - Sajátítsanak el olyan ismereteket, szemléletet, magatartásformát, amely elengedhetetlen feltétele az egészség megőrzésének. -- Legyenek képesek a tanult és az életben szerzett információk alapján, a helytelen életmódot elkerülni.
2 -- Ismerjék meg néhány híres tudós életét, munkásságát (pl. Pasteaur, Jenner, Semmelweis, Koch, Wirchow). -- Tudják, hogy a szerelem, család, gyermek felelősségvállalással, gondoskodással jár. --Párkapcsolataikban törekedjenek a másik megbecsülésére, toleranciára, együttműködésre. Követelmények: 1. téma: A sejtek felépítése, működése, az öröklődés alapjai (20 óra) -- Ismertessék az emberi szervezet szerveződési szintjeit, idézzék fel a sejtalkotókat, és feladatukat. -- Mondják el a sejt anyagainak vizsgálata során szerzett tapasztalataikat. -- Sorolják fel és jellemezzék a sejteket felépítő anyagokat működés szempontjából. -- Mondják el az enzimek szerepét a sejtek anyagszállításában -- Ismertessék a sejten belüli felépítő és lebontó folyamatok lényegét -- Rajzolják fel a kromoszóma általános alakját és ismertessék az öröklődés információhordozójának felépítését. -- Jellemezzék a mutáció lényegét, sorolják fel az mutációt kiváltó körülményeket. -- Ismertessék az emberre káros mutációk megelőzésének módjait -- Határozzák meg a DNS, kromoszómák, a gének, a homozigóta, a heterozigóta genotipus, fenotipus fogalmát. -- Ismertessék és rajzolják le a tanult szimbólumokkal, a köztes és az uralkodólappangó öröklődésmenetet, a Mendel szabályokat. --. Mondják el a tanult emberi tulajdonságok és betegségek öröklődését. -- Rajzolják fel jelekkel a nemek öröklődését. -- Magyarázzák meg a sejt építő és lebontó anyagcserefolyamatai közötti különbséget. -- Hasonlítsák össze az ivarsejtképző osztódás és a testisejtképző osztódás lényegét. -- Értelmezzék és hasonlítsák össze a köztes és az uralkodó lappangó öröklődésmenet. -- Magyarázzák meg genetikai alapon, hogy az emberek fele miért hím, vagy nőnemű. -- Értelmezzék a vérzékenység öröklődését a X kromoszómához kötötten. -- Alkalmazzák az öröklődés típusait a tanult példákon kívüli esetekben is. -- Jósolják meg, hogy a megadott példákban milyen utódok várhatók homozigóta, illetve heterozigóta szülők esetén, pl. adott testmagasságú szülők esetén, adott vércsoportú szülők esetén. -- Következtessenek saját vércsoportjuk, más testi tulajdonságaik ismeretében (fülcimpa, ujjperec-hátrahajlítás stb.) szüleik genotípusára. 2. témakör. Az ember életműködései ( 35 óra) -- Sorolják fel és jellemezzék a hámszövetet, csontszövetet, porcszövetet, ínszövetet, zsírszövetet, laza rostos kötőszövetet, izomszövetet, a vért, és az idegszövetet. -- Ismerjék fel mikroszkópi képük alapján a fenti szöveteket. -- Sorolják fel az emberi szervrendszerek szerveit, ismerjék fel alakjuk és jellemzőik alapján. -- Jellemezzék az emberi szervrendszerek működését. -- Fogalmazzák meg a szervezet belső állandóságának lényegét. -- Ismertessék az idegsejt működését. -- Sorolják fel az idegrendszer szerveit -- Mondják el a központi idegrendszer szerveit, a szöveti felépítésüket feladatukat. -- Nevezzék meg a belső elválasztású mirigyeket, és mondják el feladatukat. -- Jellemezzék a legfontosabb hormonok működését -- Mondják el leggyakoribb hormonális megbetegedéseket és megelőzésüket.
3 -- Sorolják fel az érzékszerveket és mondják el az ingerek érzékelésének folyamatát. -- Ismertessék a leggyakoribb érzékszervi elváltozásokat, azok okait és megelőzésüket. -- Ismertessék az anyagcsere és az anyagszállítás kapcsolatát. -- Rajzolják le a vérkeringés sematikus ábráját. -- Mondják el a keringési szervrendszer részeit, a vér és a nyirok útját a szervezetben. -- Rajzolják le a szív részeit, és mondják el a szívizom működését. -- Ismerjék fel a vérszövetet, és az alakos elemeit. Ismertessék az alkotórészek feladatát a szervezetben -- Mondják el a vérkeringés megbetegedéseit okozó tényeket és a megelőzésük módját. -- Definiálják az immunitás fogalmát, mondják el az immunrendszer szerepét. -- Sorolják fel a védőoltások típusait és leggyakrabban alkalmazott fajtáit, jelentőségét. --Rajzolják le a fog felépítését szerkezetét, az ember tápcsatornáját és nevezzék meg részeit. -- Határozzák meg a külső-elválasztású mirigy fogalmát. -- Mondják el az ember legfontosabb tápanyagait, és az A-,B-,C-,D- vitamin tulajdonságait, jelentőségét a táplálkozásban. -- Ismertessék az emésztőmirigyeket és az emésztőnedvek hatását a táplálékra. -- Mondják el a máj szerepét feladatát -- Ismertessék a helyes táplálkozás módját, a tápcsatorna betegségeinek megelőzését -- Rajzolják le sematikusan a légzőszervrendszert és ismertessék a részeit. -- Ismertessék a be és kilégzés folyamatát és az ebben résztvevő szerveket. -- Mondják el a légzés során felvett és leadott anyagokat -- Ismertessék a hangadó szerv működését -- Sorolják fel a légutak megbetegedéseit, mondják el a megelőzés lehetőségeit. --Ábrázolják sematikusan a bőr felépítését, nevezzék meg a rétegeit és az ezeket felépítő szöveteket, valamint a bőrfüggelékeket. -- Nevezzék meg a mozgás-szervrendszer részeit. -- Rajzolják le egyszerűsítve csontvázat és írják le a csontok nevét.. Jellemezzék a vázizom működésének alapvető formáit. -- Ismertessék a mozgásszervi megbetegedéseket és megelőzésük lehetőségeit. --Ismertessék az emberi bőr egyes alkotórészeinek feladatát, szerepét. -- Ismertessék a kiválasztó szervrendszer részeit, a vizeletképződés folyamatát. -- Nevezzék meg kiválasztó szervrendszer megbetegedéseit és megelőzésük módját -- Mondják el az ember szaporító- szervrendszerének részeit, működését. -- Ismertessék a nemi működés hormonális szabályozását, a fogamzásgátlás módjait. -- Nevezzék meg a terhesség jellemzőit, mondják el a szülés folyamatát. -- Ismertessék az egyedfejlődés szakaszait és jellemezzék az egyes szakaszokat. -- Magyarázzák meg mi a szerepe az egyes szervrendszereknek a belső környezet fenntartásában --Kapcsolják össze az életműködéseket a belső környezet állandóságának biztosításában. -- Hasonlítsák össze az idegi és a hormonális szabályozás szerepét a belső állandóság fenntartásában. -- Csoportosítsák az idegrendszer szerveit. -- Hasonlítsák össze a feltételes és feltétlen reflexek működését. -- Értelmezzék a stressz és az idegrendszerre ható különböző káros anyagok hatását -- Hasonlítsák össze a nagyagy és a gerincvelő felépítését és működését. -- Értelmezzék az agyalapi mirigy szabályozó szerepeit -- Hasonlítsák össze az adrenalin és az inzulin hatásmechanizmusát -- Különböztessék meg az emberi sejtet a baktériumétól és a vírustól. -- Hasonlítsák össze a látás és a hallás érzékelésének folyamatát
4 -- Igazolják kísérlettel az ízek érzékelését a nyelv különböző részein -- Értelmezzék, hogy a zaj is környezetszennyezés és mondjanak rá példákat -- Kapcsolják össze az a vér összetevőit feladatukkal a szervezetben, valamint az immunitás fogalmát. -- Kapcsolják össze a mindennapos testmozgás hiányát a szív- és érrendszeri megbetegedésekkel -- Hasonlítsák össze a vér- és a nyiroknedv összetételét, feladatát. -- Hasonlítsák össze az ember tápcsatornáját az emlősökével. -- Mérjék, meg, hogy melyik tápanyagot emésztjük meg leggyorsabban. -- Magyarázzák meg a vakbél törzsfejlődéstani jelentőségét. -- Értelmezzék a hasnyálmirigy kettős funkcióját. --Értelmezzék a tápanyagok és a járulékos tápanyagok jelentőségét az egészséges táplálkozás szempontjából. -- Magyarázzák meg, a bélbolyhok felületnövelő hatása, a gyorsabb emésztés és felszívás közti összefüggést. -- Tegyenek különbséget az élelmiszer, étel és a tápanyag között. -- Hasonlítsák össze napi fogyasztásukat és a szükséges tápanyagfelvételt minőségét, energiatartalmát. -- Fejtsék ki, hogy a lebontó folyamatokban termelődő felesleges anyagok milyen utakon távoznak a szervezetből. -- Fejtsék ki a dohányzás légutakat károsító következményeit. --Kapcsolják össze a dohányzás légzőszervi megbetegedéseit egyes a szív- és érrendszeri megbetegedésekkel -- Magyarázzák el a hangképző szerv működését. --Kapcsolják össze az égésről tanultakat és a légzés folyamatát, mondják el a hasonlóságokat és különbségeket -- Tegyenek különbséget az emésztés egyes szakaszai között. -- Magyarázzák meg, hogy miért helyes az óraközi szünetekben szellőztetni. -- Értelmezzék a sejten belüli emésztés és a kívüli emésztés közötti különbséget. -- Magyarázzák meg, hogy miért elválaszthatatlan az élő szervezetben a táplálkozás, légzés, kiválasztás és az anyagszállítás. -- Értelmezzék az anyagcsere és a mozgás egymásrautaltságát. -- Hasonlítsák össze a bőr rétegeinek szöveteit, szerepét, feladatát. -- Magyarázzák meg, hogy miért barnulunk le nyáron és miért barnább a néger bőre. -- Magyarázzák meg, a haj zsírosodása és a túl gyakori hajmosás közötti összefüggést -- Magyarázzák meg, hogy a hosszúcsontok szerkezete miért hasonlít a hidak, tornyok, vasszerkezetes épületek tartószerkezeteihez. - Hasonlítsák össze a női és férfi hormonok szerepét, arányát a nemi jellegek kialakításában -- Fejtsék ki meg a hormonális fogamzásgátlás előnyös tulajdonságait és károsító hatásának lehetőségét. -- Magyarázzák meg a várandós anya szervezetének változásait az embrionális fejlődés szakaszaival párhuzamosan. -- Mutassák ki egyszerű vizsgálattal a sejtben található anyagok közül a vizet, a fehérjét, és a zsírt és a szaruanyagot. -- Mutassák meg saját testükön, hogy mely tájon helyezkednek el a tanult csontok, izmok, izületek, varratok belső szervek. -- Alkalmazzák a helyes ki és belégzésről tanultakat. -- Igazolják kísérlettel, hogy a légzéskor leadott anyagok a szén-dioxid és a víz. -- Mutassák ki a nyál és a pepszin emésztő hatását. -- Számítsák ki, hogy mennyi idő alatt használódik el a levegő a tanteremben.
5 -- Alkalmazzák a fogak őrlő szerepe és a könnyebb emésztés közötti összefüggést a napi étkezéskor. -- Számítsák ki táblázatok segítségével a fogyasztott ételek energiatartalmát. 3. témakör: Általános egészségtan (10 óra) -- Ismertessék a helyes táplálkozási és étkezési szokásokat. -- Határozzák meg a következő fogalmakat: tápanyag, táplálék, alapanyagcsere, koleszterin, szalmonella, ellenállóképesség, közérzet, perctérfogat, pulzustérfogat, háttérsugárzás, veszélyes hulladék, háziorvos, beutaló, TB- kártya, társadalombiztosítás. -- Mondják el a helytelen táplálkozás következményeit -- Jellemezzék az alábbi fogalmakat: fertőzés, járvány, szűrővizsgálatok, rákszűrés, allergia, pollen, gyógynövény, drog, pollennaptár, természetgyógyászat, akupunktúra, akupresszúra, vízkúra. -- Ismertessék a háziorvos, a szakorvos, és a kórház feladatait. -- Néhány szóban ismertessék a következő tudósok jelentőségét és felfedezéseit: Pasteaur, Jenner, Semmelweis, Koch, Wirchow. -- Ismertessék az utógondozási lehetőségeket Magyarországon. -- Soroljanak fel mérgező és allergén növényeket és ismertessék a hatásukat. -- Ismerjék fel a leggyakoribb gyógynövényeket. -- Ismertessék a kemikáliák nélküli gyógyítás lehetőségeit, a betegségek megelőzésének módjait. -- Sorolják fel a nemi betegségeket és ismertessék a megelőzésük módját. -- Ismertessék a csecsemő fejlődését és gondozását. -- Mondják el, hogy melyek a korai jelei a terhességnek, ismertessék a terhesség alatt szervezetben lejátszódó változásokat. -- Magyarázzák meg a betegség és az egészségtelen életmód, valamint a betegség és egészségtelen környezet összefüggését. -- Értelmezzék, hogy bizalom és a hit is kell a gyógyuláshoz. -- Magyarázzák meg a testedzés és az esztétikus külső megjelenés közötti összefüggést. -- Értelmezzék, hogy a rendetlen, szennyezett környezet a betegség forrása. -- Magyarázzák meg a csecsemőkor változásait. -- Hasonlítsák össze a szerelmet és a szexualitást. -- Magyarázzák meg, hogy hogyan függ össze a szerelem és a harmonikus házasság. -- Gyűjtsenek statisztikai adatokat eltérő korcsoportok, dohányzók és nem dohányzók, különböző foglalkozásúak megbetegedési statisztikáiból és hasonlítsák össze, majd magyarázzák meg ismereteik birtokában a talált összefüggéseket. -- Olvassák le grafikonokból táblázatból a rákos megbetegedések gyakorisága és a levegőszennyezettség közti összefüggést. -- Magatartásukban részesítsék előnyben a helyes étkezési szokásokról és a napirendről tanultakat. -- Betegség esetén önállóan járjanak el az orvosoknál saját érdekükben, és tudják kihez kell fordulni. -- Vegyenek részt rendszeresen szűrővizsgálatokon. -- Jósolják meg, hogy mikor növekszik meg az allergiás megbetegedések száma. -- Alkalmazza egészsége érdekében a pollennaplót -- Válasszanak helyesen a természetgyógyász és az orvos között. -- Értelmezzék, hogy a terhesség megszakítás súlyos következményekkel jár.
Tanulási előzmények : A sejtek felépítésének ismerete. A növények állatok és emberi szervezet felépítésének és alapvető működésének ismerete. Az állati szervezet szerveződési szintjei, állati szövetek. Rendszerezési tapasztalatok, rendszertani kategóriák ismerete. Tartalom: 1. témakör: A sejtek felépítése működése és az öröklődés alapjai (20 óra) 6 --A sejt alkotórészeinek és építőanyagának áttekintése. Jelentőségük. -- Anyagszállítás a sejtben. Az enzimek. Felépítő és lebontó anyagcserefolyamatok lényege. --A sejtmag és a örökítőanyag (DNS -fonalak). -- Az utódok a szüleikhez hasonlítanak. Az öröklődés kromoszomális alapjai. A kromoszómák felépítése és a gének A gének és a tulajdonságokat meghatározó fehérjék. A gépárok, a homozigóta és a heterozigóta fogalma. Watson, Crick, Wilkins, A. Hershey munkásságának lényege. -- A testi sejtek és az ivarsejtek osztódása. -- A sejtosztódás mikroszkópos vizsgálata -- Mendel kísérletei. A köztes öröklődésmenet lényege. A keresztezés és a hibrid fogalma. Szülői nemzedék az első és második utódnemzedék. A genotípus és fenotípus fogalma. -- A Mendel-szabályok: az öröklődés törvényei. -- Az uralkodó-lappangó öröklődésmenet lényege. -- A szülői tulajdonságok átörökítésének valószínűsége változó. A Mendel szabályok gyakorlati alkalmazása. Egyszerű genetikai számítások. -- A nemi kromoszómák és a hozzájuk kötődő öröklődő megbetegedések (vérzékenység, doltonizmus). A nemek öröklődése -- Az öröklődő megbetegedések és alkalmazkodás a környezethez a mutáció révén. A folyamatot befolyásoló tényezők. Az emberre káros mutációk megelőzése. 2. témakör: Az ember életműködései ( 20 óra) -- A szervezet belső környezet -- Idegi és hormonális szabályozás alapelvei -- Az idegsejtek felépítése és funkciója, az idegszövet. -- Az idegsejtek felépítése és funkciója, az idegszövet. -- A reflexív elve. -- Az idegrendszer tagolódása a környéki és központi idegrendszer. -- A központi idegrendszer részei. -- Az idegrendszer működésével kapcsolatos egészségügyi ismeretek. -- Hormonális szabályozás alapelvei, Az idegrendszer és a hormonrendszer együttműködésének elve. Az agyalapi mirigy szerepe. ---A pajzsmirigy, a mellékvese és a hasnyálmirigy legfontosabb hormonjai. -- Az emberi sexualitás. -- A terhesség és a szülés. -- Az embrionális és postembrionális fejlődés jellemzői. -- Hormonhiány vagy túltermelés következtében fellépő leggyakoribb betegségek. -- A szem felépülése és működése. -- A hallószerv felépítése és működése Az íz és szagérzékelés. Az érzékszervek védelme és betegségei. -- A vér összetétele alkotói. A szív működése. A szív és érrendszeri betegségek megelőzése. --Az immunrendszer funkciója. --A védőoltások. --A vércsoportok.
7 -- Az immunrendszerrel kapcsolatos egészségügyi ismeretek. --Az emésztés lényege. -- Az emésztőnedvek szerepe. -- A bélcsatorna szakaszai és életműködésük. A máj funkciója. -- A táplálkozással kapcsolatos egészségügyi ismeretek. --A légzőszervek felépítése, működése. --A hangképzés. A légzőmozgások. -- A légzőszervekkel kapcsolatos egészségügyi ismeretek. --A bőr felépítése és működése. A bőr egészsége. -- A csontok szerkezete és kapcsolódása, feladatuk. -- A csontváz fontosabb részei. -- Az izomműködés alapvető formái. -- A mindennapos testmozgás jelentősége. -- A mozgásszervi megbetegedések és sérülések. -- A belső környezet állandósága. A vese működésének elve. -- A kiválasztó szervrendszerrel kapcsolatos egészségügyi ismeretek. -- Az ivarsejtek. A hím-ivarszervek felépítése és működése A női ivarszervek -- felépítése és működése, a ciklus. -- A fogamzásgátlás módjai. A terhesség és a szülés. Az embrionális fejlődés jellemzői. 3 témakör: Általános egészségtan (10 óra) A mindennapok egészségügyi ismeretei: -- Az egészséges táplálkozás, helyes étkezés. A helytelen táplálkozás következményei -- A helyes életmód kialakításának mentális tényezői. A napirend, ellenálló-képesség, közérzet. Az egészség önellenőrzése. Általános egészségügyi ismeretek: -- Személyi- és környezet-higénia. Az egészséget veszélyeztető környezeti tényezők. (városi levegő, háttérsugárzás, túlzott napozás és kvarcolás, veszélyes hulladékok, bomló szerves hulladékok a környezetben, a társadalmi, kulturális, szociális körülmények összefüggése, a stressz, mint egészséget veszélyeztető tényező. -- Az egészségügyi ellátás napjainkban. Háziorvos, szakorvos, korház feladatai. -- Egészség, betegség. Az egészségtan természettudomány. betegségek, a fertőzés, és járvány megelőzése. Szűrővizsgálatok és igénybevételük módja. -- Az egészségügy kiemelkedő alakjai. (Pasteaur, Koch, Jenner, Semmelweis, Wirchov. -- A gyógynövényekés mérgező és allergén növények. -- Gyógyítás kemikáliák nélkül (természetgyógyászat, akupunktúra, gyógyvízkúra, illetve utógondozás. Utógondozási hálózat, rehabilitációs lehetőséget Magyarországon. -- Az utódvállalás egészségügyi ismeretei: -- A helyes nemi magatartás, fogamzásgátlás. A terhesség állapota és az utód kihordása. A korai terhesség jelei felismerhetők. A művi megszakítás következményei, szövődmények. -- A szülés, szülési módok és lehetőségek. Az anyaság és az apaság vállalása. A csecsemőgondozás feladatai és problémái. A csecsemő fejlődése, gondozása. -- A gyermekvállalás, és nevelés felelősség, testi- lelki érettség kell hozzá. -- A szerelem és a harmonikus házasság. A család a társadalom alapja és része.
8 4. témakör: Rendszerező ismétlés (10 óra) A tanulók a készüljenek fel az alapvizsgára a tanult anyag összehasonlító rendszerező ismétlésével és az alábbi témák fogalmainak, összefüggésének új variációkban történő gyakorlásával: -- Az élővilág kialakulása. -- Az élőlények szerveződése. A növényi és az állati sejt és a szövetek -- Az élőlények testfelépítése és működése. -- Az emberi szervezet felépítése, betegségei és egészségvédelme. -- Összefüggések a szervezet és működése között. -- A tulajdonságok öröklődése -- Az egyed feletti szerveződési szintek. Az élőlények és környezetük kölcsönhatásai. -- Az anyagforgalom és energia áramlás földi rendszere. Értékelés: --A tananyag rendszeres számonkérése szóban, írásban, formatív értékelés. --Témazáró-ellenőrzéskor és év végén szummatív értékelés. -- A 10. évfolyam végén alapvizsga, a rendeletek szerint. Feltételek: Tanulói munkaeszközök, felszerelt szaktanterem, viteotár, kézikönyvek, határozók Tanárok száma: l fő Képesítés: biológia szakos középiskolai tanár Osztályterem: 1 Tanulók legalább: 15 fő