Kecskemét helyi autóbusz-közlekedésének utazási feltételei (Érvényes: 2012. április 1-jétől) 1. Általános tudnivalók A Polgári Törvénykönyv 216. (1) bekezdése értelmében a Személyszállítási szerződés az utas és a Kunság Volán Zrt. között akkor lép hatályba, amikor az utas utazási szándékkal, az arra kijelölt helyen felszáll a menetrend szerinti járatra. Az utas a ráutaló magatartásával hatályba lépett személyszállítási szerződés alapján jogosult a felkínált személyszállítási szolgáltatást igénybe venni azzal a kitétellel, hogy az adott járműre történő felszállásával elismeri, hogy a jelen Utazási Feltételeket mely a személyszállítási szerződés elválaszthatatlan részét képezi a felszállást megelőzően tanulmányozta, és magára nézve kötelező érvénnyel elfogadta. Felszállni az autóbuszra csak az első ajtón lehet. Felszálláskor az utas köteles a bérletjegyét az autóbuszvezetőnek felmutatni, a menetjegyét pedig felmutatni és a vezetőfülkénél lévő lyukasztógépen érvényesíteni. A menetjegy az autóbuszon is megváltható. Az autóbuszvezetőtől vásárolt menetjegyet a vezetőfülkénél levő lyukasztógéppel szintén érvényesíteni kell. Autóbuszon csak az utazhat, akinek érvényes menetjegye, utazási igazolványa, utazási jogosultságot igazoló okmánya van. Az utazási igazolványt ellenőrzés céljából az utazás tartama alatt, illetve leszálláskor az autóbuszjárat személyzete, vagy az ellenőr felhívására fel kell mutatni, vagy át kell adni. Az utasoknak a díjszabásban megállapított menetdíjat kell megfizetnie megfelelő címletű pénzeszközzel. Az autóbuszvezető pénzváltásra és nagy címletű pénzből visszaadásra nem kötelezhető. A visszajáró összeget, ha azt a jegyet kiadó autóbuszvezető visszaadni nem tudja, akkor arról elismervényt köteles kiállítani és az utas részére átadni. A közlekedési társaság az utas részére a fennmaradó összeget az utas nyilatkozatának megfelelően személyes átvételi igény esetén a nyilatkozat megtételét követő 5. naptól a Helyi Üzemigazgatóságon (Kecskemét, Noszlopy Gáspár park 1.) vagy postai úton, a postaköltség levonásával visszatéríti. A menetjegy (egy útra szóló vonaljegy) akkor érvényes, ha: - a díjszabásban meghatározott értékű, - a KUNSÁG VOLÁN ZRT. által kibocsátott, - felszállás után közvetlenül a lyukasztógép által érvényesített. A bérletjegy akkor érvényes, ha: - a díjszabásban meghatározott értékű, - a KUNSÁG VOLÁN ZRT. által kibocsátott, - az utazás megkezdése előtt a bérletigazolvány számát, diákigazolvány esetében a diákigazolvány számát, a hetijegy esetében bármilyen fényképes, személyazonosításra alkalmas okmány számát a bérlet- vagy jegyszelvény megfelelő rovatában tintával vagy golyóstollal olvashatóan a tulajdonos feltüntette. Sérült, javított, vagy megrongált bérlet érvénytelen és ellenőrzéskor bevonásra kerül. - a felhasználás az egyes bérlet típusokra vonatkozóan a 3. pontban szabályozottak szerint történik. Az utas a menetjegyet köteles megőrizni az utazás teljes időtartama alatt. A menetjegyeket, az utazás megkezdése után átruházni tilos! Az átruházott, illetve jogosulatlanul használt utazási igazolványok érvénytelenek. 1
Utazás végén a leszállásra lehetőség szerint a hátsó ajtókat kell igénybe venni, az első ajtón felszálló utasok akadálytalan és folyamatos beszállítása érdekében. 2. Utazási jogosultság A járművekre előre megváltott jeggyel, a járművezetőnél váltott vonaljeggyel, érvényes bérlettel, érvényes utazási igazolvánnyal, illetve a díjtalan utazásra jogosultak esetében a díjtalan utazásra való jogosultságot igazoló okmány, igazolvány felmutatásával lehet felszállni. 2.1. DÍJTALAN UTAZÁSRA JOGOSULTAK - A Vakok és Gyengénlátók Országos Szövetsége arcképes igazolványával rendelkezők. - A Siketek és Nagyothallók Országos Szövetségének arcképes igazolványával rendelkezők. - A 65. életévüket betöltött EU tagországok állampolgárai (fényképes hatósági igazolvány felmutatásával). - Hadirokkant, vagy hadiözvegy magyar állampolgárok, hadigondozotti igazolvány és személyi igazolvány felmutatásával. - A legalább 75%-os rokkant hadirokkant családtagja. - A magasabb összegű családi pótlékban részesülő gyermek, valamint az 1998. évi XXVI. törvény szerint súlyosan fogyatékos személy (a Magyar Államkincstár által kiadott igazolás alapján). - A magasabb összegű családi pótlékban részesülő gyermek, valamint az 1998. évi XXVI. törvény szerint súlyosan fogyatékos személy, a vak személy és a hallássérült személy 1 fő kísérője együtt utazás esetén. 2.2. UTAZÁSI KEDVEZMÉNYEK 2.2.1. Nyugdíjasok utazási kedvezménye Korlátlan számú utazásra érvényes nyugdíjas bérlet váltására a következő 65 éven aluli személyek jogosultak: - saját jogú nyugdíjasok, - rokkantsági járadékban részesülők, valamint nyugdíjas korú házastársuk (élettársuk), - az aktív korúak ellátására jogosult személy (önkormányzati igazolás alapján), - munkaképtelen rokkantak (önkormányzati igazolás alapján). 2.2.2. Tanulók utazási kedvezménye Korlátlan számú utazásra érvényes tanuló bérlet váltására a következő személyek jogosultak: - 6-14 éves korú gyermek, - a nappali vagy esti tagozatos hallgatók jogosultak a diákigazolvány érvényességének időtartama alatt (a tanév első félévére érvényesítve március 31-ig, a tanév második félévére érvényesítve október 31-ig). A táv- és levelező oktatásban résztvevő tanulók, hallgatók a helyi közlekedésben nem jogosultak kedvezményre. Gyermek vonaljegy váltható a 6-14 éves korú gyermekek részére egyszeri, átszállás nélküli utazásaikhoz. 2
2.2.3. Gyermekkedvezmények Helyi autóbuszjáratokon a gyermekek felnőtt kíséretében 6 éves korukig díjtalanul utazhatnak. A 4 éven aluli gyermekek biztonságuk érdekében kísérőjük ölében utazhatnak, illetve külön ülésen mózeskosárban, gyermekülésben stb. elhelyezve. A kísérővel utazó gyermekek elhelyezéséről, valamint folyamatos felügyeletéről a kísérő tartozik gondoskodni. (A 6 éven aluliak csoportos utazásakor minden 10 fő gyermekhez legalább egy fő kísérőt kell biztosítani.) A 6. életévüket betöltött óvodás gyerekek kedvezményes árú Gyermek vonaljeggyel, illetve a tanulók havi bérletjegyével utazhatnak, amelyhez tartozó bérletigazolvány kiállításához az óvoda által kiadott igazolás szükséges. 2.3. UTAZÁSBÓL KIZÁRHATÓ SZEMÉLY - Akinek betegsége, vagy ittassága a többi utas terhére lehet, - botrányosan, vagy illemsértő módon viselkedik, - utazási jogosultságot igazoló okmánya, Kunság Volán Zrt. által kibocsátott érvényes menetjegye, bérlete nincs, - csomagként nem szállítható tárgyat visz az autóbuszba, - aki az utazási, díjszabási feltételeket nem tartja be. - A 14. életévét be nem töltött kísérő nélkül utazó kiskorú kizárólag az utazás megkezdése (az autóbuszjáratnak a felszálláshelyről történő elindulása) előtt zárható ki az utazásból. 3. Jegyek és bérletek érvényessége JEGYEK Gyermek vonaljegy A gyermek vonaljegy érvényes az autóbuszvonal teljes hosszán két megállóhely között egyszeri, átszállás nélküli utazásra. Használatára 6-14 év közötti gyermekek jogosultak. Ellenőrzés során a gyermek életkorát igazoló fényképes okmányt (pl.: diákigazolvány) szükséges felmutatni. Vonaljegy A vonaljegy érvényes az autóbuszvonal teljes hosszán két megállóhely között egyszeri, átszállás nélküli utazásra. Kedvezményes vonaljegy A kedvezményes vonaljegy a Vonaljeggyel azonos módon használható fel a végállomásokról 8:00-12:59 és 20:00 22:56 perc között menetrendben rögzített időpontok szerint végállomásról induló autóbuszjáraton egyszeri, átszállás nélküli utazásra. Autóbuszon megvásárolható vonaljegy A menetjegy az autóbuszon is megváltható. Az autóbuszvezetőtől vásárolt menetjegyet a vezetőfülkénél levő lyukasztógéppel érvényesíteni kell. Az autóbuszon vásárolt menetjegy egyszeri utazásra, átszállás és az utazás megszakítása nélkül, azon az autóbuszjáraton érvényes, amelyen a menetjegyet megvásárolták. 3
Gyűjtőjegy A gyűjtőjegy tömb 10 db vonaljegyet tartalmaz. A gyűjtőjegy csak tömbben árusítható. A jegyek a borító tőszelvénnyel együtt érvényesek, a tömbből az utazás befejezését követően téphetőek ki. Több felhasználó esetén az utazás megkezdésekor utasonként 1-1 menetjegyet kell érvényesíteni az autóbuszban elhelyezett jegylyukasztó készülékkel. Csak a megkezdetlen, sérülésmentes gyűjtőjegy tömb váltható vissza. Tarifaváltást követően a már megkezdett gyűjtőjegy tömb a tarifamódosítást követő 365 napon belül utazásra felhasználható. Hetijegy A hetijegy a rajta megjelölt nap 0 órájától az azt követő hatodik nap 24. órájáig (7 nap) érvényes a Kunság Volán Zrt. járatain korlátlan számú utazásra Kecskemét város számozott helyi járataira, valamint Kadafalva, Boróka u. 73. Kecskemét autóbusz-állomás, Felsőméntelek vmh. Kecskemét autóbusz-állomás viszonylatban közlekedő helyközi járatokon. A jegy névre szól, amelyre az utazás megkezdése előtt a tulajdonosnak a nevét és bármilyen fényképpel ellátott személyazonosításra alkalmas igazolvány számát fel kell írnia. A jegy csak az adott okmánnyal együtt érvényes. A hetijegy az érvényességi idő kezdetét megelőzően is megváltható. A felhasználás megkezdése után nem váltható vissza. Családi jegy A családi jegy a megjelölt nap 0. órától az azt követő második nap 24. óráig (3 nap) érvényes a Kunság Volán Zrt. járatain korlátlan számú utazásra Kecskemét város számozott helyi járataira, valamint Kadafalva, Boróka u. 73. Kecskemét, autóbusz-állomás, Felsőméntelek, vmh. Kecskemét, autóbusz-állomás viszonylatban közlekedő helyközi járatokon. A családi jegy igénybevételére 1 vagy 2 felnőtt, legfeljebb 3, tizennégy év alatti gyermekkel együtt jogosult. Hat éven felüli gyermek esetében utazáskor életkor igazolására alkalmas okmányt fel kell mutatni. A családi jegy az érvényességi idő kezdetét megelőzően is megváltható. A jegy csak az érvényességi idő kezdő napját megelőzően váltható vissza. BÉRLETEK Éves, negyedéves, havi, 30 napos és félhavi bérlet Az éves, negyedéves, havi bérletek a hónap első napjának 0. órájától az adott időszakot követő hónap 5-én 24. óráig érvényesek. A 30 napos bérletek érvényessége nem kötődik naptári hónaphoz, tetszőleges kezdőnappal váltható, a kezdőnap 0 órájától a következő hónap azonos napját megelőző napján 24 óráig jogosít utazásra. A 30 napos bérlet az érvényességi idő kezdetét megelőzően, legfeljebb 10 nappal korábban megváltható. A I. félhavi bérletek a hónap első napjának 0 órájától 20-án 24. óráig, a II. félhavi bérletek 16-án 0 órától az adott időszakot követő hónap 5-én 24. óráig érvényesek. A teljes árú bérletek csak bérletigazolvánnyal együtt használhatók [kiv.: felmutatós bérlet. A felmutatós bérletet az azon feltüntetett jogi személy alkalmazottja (tagja) használhatja. A munkaviszonyt, tagságot a felhasználáskor igazolni kell. Az igazolás minden olyan igazolvánnyal, irattal történhet, amelyből az utas munkaviszonya, illetve tagsági viszonya egyértelműen megállapítható]. A bérletigazolvány kiállításához 1 db 4 4 cm-es 3 hónapnál nem régebbi igazolványkép, valamint személyi igazolvány szükséges. A bérletszelvényre a bérletigazolvány sorszámát az első utazás megkezdése előtt az utas köteles tollal olvashatóan ráírni. 4
A helyközi járatokon, ahol a helyi tarifa nem érvényes, a helyivel közös szakaszon sem érvényesek a helyi bérletjegyek. Egyvonalas bérlet Az egyvonalas bérletre az autóbusz viszonylat számát vásárláskor a pénztáros rábélyegzi. Az egyvonalas bérlet csak a szelvényen megjelölt viszonylaton érvényes. A 12D, 14D, 15, 15D, 19, 23, 29, 32, 52 és 54 számú vonalakon, valamint Kecskemét- Kadafalva, Kecskemét-Méntelek között egyvonalas bérlet nincs, csak összvonalas bérlet váltható. Az egyvonalas bérletek a fenti viszonylatokban még városon belül sem érvényesek utazásra. Azonban a 23-as számú vonalat a Széchenyi tér és a METRO megállók közötti viszonylaton a 18-as vonalra kiadott egyvonalas helyi bérlettel is igénybe lehet venni. A 2-es vonalra kiadott egyvonalas bérlet érvényes a 2A, 2D vonalakra is, a 4-es vonalra kiadott egyvonalas bérlet érvényes a 4A vonalra is, a 7-es vonalra kiadott egyvonalas bérlet érvényes a 7C vonalra is, valamint a 13-as vonalra kiadott egyvonalas bérlet érvényes a 13C vonalra is. Tanuló/Nyugdíjas bérlet A tanulók bérlete csak érvényes diákigazolvánnyal, 6 éven felüli óvodás a Kunság Volán Zrt. által kiállított Tanuló igazolványa Volán kedvezmények igénybevételére bérletigazolvánnyal együtt jogosít utazásra. A nyugdíjas bérlet csak a Kunság Volán Zrt. által kiállított Igazolvány Volán helyi járati nyugdíjas bérletjegy használathoz bérletigazolvánnyal együtt jogosít utazásra. A bérletszelvényre az első utazás megkezdése előtt a diákigazolvány ill. a bérletigazolvány számát tollal, olvashatóan fel kell tüntetni. A szeptember hónapra érvényes tanuló bérletjegyek a tanévkezdés előtt 5 nappal megvásárolhatók ill. használhatók. A tanulók részére váltható 5 hónapos bérlet szeptember 1-től február 5-ig, illetve február 1-től június 30-ig érvényes. Összvonalas KECSKEMÉT KÁRTYA - Negyedéves bérlet A Kecskemét Kártyával rendelkező utasok 5% kedvezményt tartalmazó, összvonalas KECSKEMÉT KÁRTYA Negyedéves bérlet -et válthatnak, azzal a feltétellel, hogy saját névre szóló KECSKEMÉT kártyájuk érvényes. Egy Kecskemét Kártyával adott időszakra csak egy alkalommal váltható negyedéves bérlet. Minden utas kizárólag a saját nevére szóló Kecskemét Kártyájával, illetve a saját kártyájának számát is tartalmazó összvonalas KECSKEMÉT KÁRTYA - Negyedéves bérlet -szelvénnyel utazhat. A Kecskemét Kártyával vásárolt szelvény a Kecskemét Kártyán felül a VOLÁN által kiállított fényképes igazolvánnyal együtt jogosít utazásra. 5
4. Jegyek és bérletek árának megállapítására vonatkozó szabályok 4.1. Általános tételű jegyek és bérletek Jegy- és bérlettípusok megnevezése 2012. április 1-től érvényes díj Menetjegyek Teljes árú 183,92 Ft+ÁFA Autóbuszon vásárolt 250,80 Ft+ÁFA Felmutatós 8 736,22 Ft+ÁFA Bérletjegyek Általános egyvonalas 4 054,60 Ft+ÁFA Havi Általános összvonalas 4 957,48 Ft+ÁFA Tanuló és nyugdíjas 1 726,34 Ft+ÁFA Iskolák és tanintézetek által rendelt helyi autóbusz különjáratok díja 452,00 Ft/km+ÁFA Alap 7 500,00 Ft+ÁFA Pótdíj* 8 napon belül fizetve 8 500,00 Ft+ÁFA 8 napon túl fizetve 10 000,00 Ft+ÁFA * Az ÁFA tartalma: 0,0 %. 4.2. Üzletpolitikai kedvezményt tartalmazó jegyek, bérletek, valamint azok díjának meghatározása A Kunság Volán Zrt. üzletpolitikai megfontolásai alapján alkalmazott jegy és bérlettípusok: Teljesárú menetjegyből üzletpolitikai kedvezménnyel árusított jegytípusok (2012. április 1- jétől): Gyermek vonaljegy Kedvezményes jegy Gyűjtő jegy A havi bérletjegyből üzletpolitikai kedvezménnyel árusított bérlettípusok (2012. április 1- jétől): Éves összvonalas bérlet Negyedéves összvonalas bérlet Kecskemét Kártya - Negyedéves bérlet Negyedéves egyvonalas bérlet Tanuló/Nyugdíjas negyedéves bérlet Tanuló 5 hónapos bérlet 5. JEGYEK ÉS BÉRLETEK VISSZAVÁLTÁSA 6
Elveszett menetjegyért, bérletért stb. visszatérítés nem jár. 5.1 Menetjegyek visszaváltása Árváltozás esetén az utazóközönség birtokában lévő, utazásra fel nem használt előre megváltott, a korábbi díjszabási árral kiadott menetjegyeket az alábbi helyeken és időpontig lehet kezelési költség levonása nélkül visszatéríttetni: Kunság Tours Utazási Irodában Noszlopy G. Park helyközi elővételi pénztárban Széchényi téri bérletpénztárban Noszlopy G. Park helyi bérletpénztárban Tarifamódosítást követő egy éven belül A régi díjszabási árral kiadott, tarifaváltáskor már megkezdett gyűjtőjegy tömb a tarifamódosítást követő 365 napon belül utazásra felhasználható. A fel nem használt gyermek vonaljegy, vonaljegy, kedvezményes árú (bevásárló) jegy, egész gyűjtőjegy tömb, valamint a hetijegy és családi jegy az érvényességi idő kezdete előtt kezelési költség levonása nélkül az előzőekben megjelölt helyeken visszaváltható. 5.2 Bérletjegyek visszaváltása A Kunság Volán Zrt. a kezelési költség levonásával visszatéríti: a. a havi bérlet teljes árát, ha az érvényesség hónapjában 5-ig benyújtják; b. a 30 napos bérlet teljes árát, ha az érvényesség első napja előtt visszatérítésre benyújtják; c. félhavi bérlet teljes árát, ha az első félhónapra érvényesített bérletet 5-éig, a második félhónapra érvényesített bérletet 20-áig benyújtják; d. a havi bérlet árának felét, ha a visszatérítést igénylő a havi bérletet az érvényesség hónapjában 20-áig benyújtják, e. a 30 napos bérlet árának felét, ha az érvényesség első napját követő 15. nap 24.00 óráig benyújtják; f. az éves, negyedéves, öthónapos érvénytartalmú bérletek árát azokra az egész naptári hónapokra, amelyeknek kezdete előtt a bérletet benyújtják. A kezelési költség mértéke 10%. A visszatérítési igény benyújtásának időpontját a postabélyegzés kelte, személyes benyújtás esetén az átvétel napja határozza meg. A megváltott és utazásra fel nem használt, illetőleg részben felhasznált utazási igazolványok (bérletjegy) árát a Kunság Volán Helyi Üzemigazgatósága a fel nem használt utazási igazolvány ellenében téríti (váltja) vissza. Társaságunk a jogi személyek által vásárolt bérletek árát csak a vásárló írásbeli megkeresésére téríti vissza. 6. Kutyák szállítása Az autóbuszon egy személy csak egy szájkosárral, pórázzal felszerelt kutyát szállíthat, kísérőjének felelősségére. A szállítás viteldíja elővételben megegyezik az elővételi, illetve autóbuszon vásárolva az autóbuszon váltható menetjegy árával. Díjmentes a segítő és a rendőrségi kutya szállítása. A segítő kutya szájkosár nélkül szállítható. A segítő kutyát alkalmazó személy a VOLÁN szolgáltatási területén (autóbuszállomások nyilvános helyiségei, autóbuszok) az alábbiakban felsorolt segítő kutyának minősülő kutyával jogosult tartózkodni és a 7
szolgáltatásokat igénybe venni: vakvezető, mozgáskorlátozott személyt segítő, hangot jelző, rohamjelző és személyt segítő kutya. 7. Csomagfuvarozás A helyi autóbuszokon minden utas legfeljebb 2 db 40x50x80 cm, vagy 200x20x20 cm méretet meg nem haladó egy személy által hordozható, a fel- és leszállást nem akadályozó kézi poggyászt, illetve 1 db szánkót, 1 pár sílécet, 1 db összecsukható gyermekkocsit szállíthat díjmentesen. Az ezen felül szállított csomag viteldíja elővételben megegyezik az elővételi, illetve autóbuszon vásárolva az autóbuszon váltható menetjegy árával. A csomag az utas őrizetében marad. 8. Fuvarozásból kizárt tárgyak Nem fuvarozható olyan tárgy, amely: - fuvarozását jogszabály, vagy hatósági rendelkezés tiltja, - személyekben, vagy más poggyászokban kárt okozhat, - az autóbuszt megrongálhatja, vagy beszennyezheti, természeténél, állapotánál, méreténél, tömegénél, vagy csomagolásánál fogva fuvarozásra nem alkalmas (pl.: kerékpár, stb.), - veszélyes, robbanó, maró, gyúlékony, mérgező anyagok, - töltött lőfegyver. 9. Egyéb rendelkezések Az autóbuszon dohányozni, fagylaltozni és élelmiszert fogyasztani tilos! Szórakoztató technikai eszközöket (rádió, magnó, mobiltelefon stb.) az utastérben csak úgy szabad hallgatni, hogy az a többi utastársat ne zavarja. Az autóbuszjárat végállomásán minden utasnak le kell szállni az autóbuszról. 10. Biztosítás A Kunság Volán Zrt. a menetrend szerint közlekedő járatait igénybevevők részére a járműre történő fellépéstől a járműről való lelépésig terjedő utazásra utasbaleset biztosítással rendelkezik. A járművön bekövetkezett balesetet lehetőség szerint azonnal jelezni kell az autóbuszvezetőnek. A balesetet szenvedett utasnak vagy hozzátartozójának az eseményt a Kunság Volán Zrt. Helyi Üzemigazgatóságán (Kecskemét, Noszlopy Gáspár park 1.) 8 napon belül be kell jelentenie. Az eseményről a helyi üzemigazgató, illetve a forgalomvezető közreműködésével jegyzőkönyv készül, amelyhez a baleset idején használt érvényes menetjegy, bérlet, utazási jogosultságot igazoló okmány vagy annak másolati példányának becsatolása szükséges. 8
11. Pótdíj Alappótdíjat köteles fizetni, aki: - Az autóbusz belső utasterét beszennyezi, az autóbuszállomások külső - belső rendjét zavarja. - A megállóhelyi oszlopokon és várók felületén, illetve területén illetéktelenül helyez el hirdetéseket. A viteldíjon felül alappótdíjat köteles fizetni, aki: - jegy nélkül, érvénytelen jeggyel, bérlettel, utazási igazolvánnyal kísérli meg az utazást, illetve valamilyen kedvezményt jogosulatlanul vesz igénybe, - kutyát külön érvényes menetjegy nélkül szállít, - csomagként nem szállítható tárgyat visz fel a járműre. Ha a bérletszelvényen az igazolványszám nincs feltüntetve, akkor a helyszínen rá kell íratni az igazolvány számát. Megemelt összegű pótdíjat köteles fizetni a viteldíjon felül, aki: - a tartozását 3 napon túl, de 8 napon belül egyenlíti ki, illetőleg - a tartozását 8 napon túl egyenlíti ki. A pótdíjak mértékét Kecskemét Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének a menetrend szerinti helyi autóbusz-közlekedés díjának megállapításáról szóló rendelete tartalmazza. 12. Bérletjegyváltó helyek Nyitva tartás munkanapokon szombat, vasárnap Autóbusz-állomás Helyközi elővételi pénztár 06.00 18.00 - Kunság Tours Utazási Iroda Kéttemplom köz 09.00 18.00 - Széchenyi tér Helyi autóbusz Bérletpénztár alközpont 06.00 17.30 06.00 17.30 Noszlopy G. park Bérletpénztár Havonta 1-től 6-ig Helyi autóbusz alközpont 06.00 18.00 06.00-12.00 7-től 31-ig 06.00 11.00 Szombaton: 06.00-11.00 Csak a bérletjegyváltó helyeken lehet a családi és hetijegyeket megvásárolni. 13. Menetjegyváltó helyek HELYI MENETJEGYVÁLTÁSI LEHETŐSÉGEK KECSKEMÉTEN NÉV HELYSZÍN Helyi autóbusz alközpont (elővételi pénztár) Széchenyi tér Helyi autóbusz állomás (bérletpénztár) Noszlopy G. park Helyközi pályaudvar (elővételi pénztár) Noszlopy G. park Kunság Tours Utazási és jegyiroda Kéttemplom köz 5. 9
A Noszlopy G. parkban a helyi autóbusz alközpont bérletpénztárának zárvatartási ideje alatt a helyi forgalmi szolgálat végez információadást, valamint munkanapokon 18.00-22.00 óra között, szabad- és munkaszüneti napokon 5.30-22.00 között végez vonaljegy és kedvezményes jegy (bevásárló jegy) eladást. Munkanapokon 6-18 óra között helyi jegy és bérletváltás a helyközi pályaudvar pénztáraiban lehetséges. A további menetjegyárusokról információ a www.kunsagvolan.hu internetes oldalon érhető el. 10