A macskabunda mintázatának, színének és típusának öröklődése ÍRTA: PAVELKA ALEXANDRA állattenyésztő mérnök A macskák küllemét alapvetően meghatározza, hogy milyen bundát viselnek, ez mind tenyésztők, mind hobbi állattartók szempontjából fontos. A színek, minták és szőrzettípusok jellemzésével kapcsolatban elengedhetetlenül fontos a domináns-recesszív öröklésmenet megértése. Minden tulajdonságot két allél határoz meg, az egyiket az apjától, a másikat az anyjától örökli az utód. A dominánsan öröklődő tulajdonságok fenotípusban (küllemben) való megjelenéséhez elegendő, ha az utód egyik szülőtől örökli a mutációt okozó allélt (heterozigóta). A recesszív tulajdonságok esetében mindkét szülőtől ugyanazt a génváltozatot kell örökölnie ahhoz, hogy az a küllemében szemmel láthatóan megjelenjen (homozigóta). Ha csak egyet örököl, akkor hordozónak nevezzük. A domináns allélokat nagy-, a recesszíveket kisbetűvel szokás jelölni. Genetikailag minden macska cirmos, azok is, amelyek egyszínűnek látszanak. A cirmos minta jele az aguti elnevezésből eredően nagy A betű. A cirmos macskák genotípusa AA, vagy Aa lehet. A nem aguti génnek maszkírozó, episztatikus hatása van, a csíkokat kialakító gén hatását befolyásolja, szinte teljesen elnyomja. Hatását a fekete és a barna pigmenten tudja a legjobban kifejteni, a vörösön nem. Ezért a vörös és a krém macskákon még a legszigorúbb szelekció ellenére is marad bizonyos mértékű szemmel látható csíkozottság. Az egyszínű bunda úgy alakul ki, hogy a nem-aguti gén (a) a cirmok közötti területeken gátolja a szőrszálak gyűrűzöttségét (ticking) és így a bunda egyöntetű lesz. Ez csak akkor jelenik meg, ha a genotípus aa. A csíkokat kialakító gén azonban továbbra is megvan. Ezt bizonyítja az is, hogy néhány egyszínű kölyök macskán halványan látszik a csíkos minta, úgynevezett szellemrajzolat, mely a fejlődés során eltűnik. A vadon élő macskák színe és mintája eredetileg barna tigriscsíkos, ennek segítségével jól beleolvadnak a környezetükbe, mely az eredményes vadászathoz szükséges. A háziasodás során azonban ez már nem volt annyira fontos, valamint az emberek is inkább a szokásostól eltérő, különlegesebb színű és mintájú macskákat részesítették előnyben a ház körül, így lehetőség volt a mutációk elterjedésére. A tenyésztés segítségével ma már rengetegféle szín, minta és szőrzettípus rögzítésére és további tökéletesítésére van példa. A cirmosnak négy változata van. A tigriscsíkos (tabby, jele T, más néven makréla cirmos) a legáltalánosabb. Az aguti minta esetében csak az arc részén és esetleg a lábakon vannak
csíkok (az abesszin fajtánál ez utóbbi hiba). A makrélához képest domináns, jele Ta. A pettyes változat esetén a makréla minta csíkjai,,darabokra törnek, emiatt a valójában csíkos macska pettyesnek látszik. Rögzítése nehéz, szigorú szelekcióra van szükség a szép pettyek további generációkban való megtartásához. A márványcirmos minta recesszív a makrélához és az abesszinhez képest, jelölése tm. A csíkok jellegzetes mintákat alkotnak a testen. A tarkón pillangó, a has oldalán osztrigaforma, a háton pedig két hosszanti csík jellemző, valamint a fajtatiszta macskák esetében elvárás is. Egyszínű macskával történő párosítás során előfordul, hogy a megszülető márványcirmos utódok hátán a két csík elmosódik. Korábban a márványcirmos változat ritka volt, ma már nagyon elterjedt, köszönhetően a tenyésztőknek és a macskakedvelőknek. Nevezik még klasszikus cirmosnak (classic tabby) és foltoscirmosnak (blotched tabby) is. A cirmos minta nem csak vadas, illetve barna, hanem bármilyen ismert színben (kék, vörös, csokoládé, lila, ezüst stb. létrejöhet, fehértarka, teknőctarka vagy színjegyes (himalája) változatban is. A bengáli fajtának van egy nagyon különleges változata, ez a szénfekete. A minta a házimacska nem-aguti (a) és a fajta kialakításában résztvevő ázsiai leopárdmacskából származó aguti allél kombinációjából jön létre. A színeket alapvetően a melanociták által termelt kétféle pigment, az eumelanin (fekete, illetve barna pigmentek) és a feomelanin (vöröses pigmentek) határozzák meg. Az első színmutáció valószínűleg a fekete volt, az aguti gén megváltozásának hatására a gyűrűzöttség elmaradt, a bunda pedig egyszínű fekete színt öltött. Ezt követően további mutációk hozták létre a többi színváltozatot. A pigmentrészecskék méretének csökkenésével jött létre a barna (csokoládé) szín (b). A barnából alakult ki a világosbarna (bv), más néven fahéj szín. A csokoládé recesszív a feketéhez képest és domináns a fahéjhoz képest. A tömör pigmentáció domináns tulajdonság (D), a hígulás (dilute, d) során a szőrszálakban pigmentben szegény részek váltakoznak összetapadt pigmenteket tartalmazó részekkel, így a szín halvány, szürkés lesz, ezt nevezzük kéknek (pl. karthauzi, brit kék, orosz kék). A lila szín úgy jön létre, hogy az egyedek mindkét szülőtől öröklik mind a barna, mind pedig a kék színt létrehozó allélokat. A vörös és a krém macskák tulajdonképpen sosem látszanak teljesen egyszínűnek, hiszen a nem aguti gén nem tudja száz százalékosan kifejteni a hatását a vörös pigmenteken. A vörös szín nemhez kötötten, az X ivari kromoszómán öröklődik. Ahhoz, hogy egy nőstény (XX) vörös színű legyen, mindkét szülőjétől örökölnie kell a vöröset kialakító gént (O), ha csak az egyiktől örökli, akkor teknőctarka lesz (pl. vörös-fekete, vagy hígult változata a kék-krém,
csokoládé-krém vagy lila-krém tortie). Ez az oka, hogy több vörös hím van, mint nőstény, hiszen a hím ivari kromoszóma párja XY, így, ha az X-szel örökli az O-t, vörös színe lesz. A krém a vörös hígult változata, recesszív a vöröshöz képest. A vörös vagy krém tarkázottság kiterjedése és alakja teljes mértékben a véletlenen múlik, nagyon nehéz rá szelektálni. Ahogy írtam, a teknőctarka nőstények genotípusa Oo. A sejtekben a két X kromoszóma közül az egyik inaktiválódik, a véletlenen múlik, hogy az O-t, vagy az o-t tartalmazó marad-e aktív, így lesz a vörös/krém szín elhelyezkedése szórt. Természetesen a teknőctarkák lehetnek cirmosak is, ilyenkor torbie-nak nevezik őket. Nagyon ritkán előfordulnak teknőctarka hímek is. Ezeknek az egyedeknek az ivari kromoszómapárja rendellenes, nem XY, hanem XXY (Klinefelter-szindróma) és terméketlenek. Az abesszin macskák vöröses színe teljesen független az O géntől. Négy alapszínűket (vadas, sorrel (vörös), fawn (őzbarna) és kék a B (vadas) és D (dilute) gének irányítják. Ha az egyed genotípusa BBDD, BbDD, BBDd, vagy BbDd, akkor a színe vadas. Ha mindkét szülőtől a B gén recesszív változatát örökli, de a halványító génhatás nem érvényesül, akkor a genotípusa bbdd, vagy bbdd, színe pedig vörös lesz. Ha emellett a dilute recesszív génhatás is érvényre tud jutni, akkor genotípusa bbdd, színe pedig fawn lesz. A kék színű abesszin macskák úgy jönnek létre, hogy a domináns B mellett érvényesül a dilute hatása is, vagyis genotípusuk BBdd, vagy Bbdd lehet. A fajtában már régen megjelent az ezüst szín is, ezt egyes szervezetek elfogadják, mások nem, de mindenképpen törekednek rá, hogy az ezüst vonalakból származó nem ezüst utódokat ne keverjék a hagyományos állománnyal. A fehér színt alapvetően két mutáció alakíthatja ki. Az albínó fehér szín a teljes színerőhöz (C) képest receszíven öröklődik. A cc genotípusú macskáknak a szeme is pigmenthiányos (piros). A c a c a albínó macskák szeme halványkék. A domináns fehér (W) szín dominánsan öröklődik. Macskák esetében ez utóbbi fehér szín a gyakoribb. A W génnek az agutihoz hasonlóan szintén maszkírozó hatása van, így a látszólag fehér szín,,alatt gyakorlatilag bármilyen szín lehet, kék, fekete, vörös, cirmos stb. Az embrionális fejlődés során a neurális taréj működésében zavar keletkezik, ezért a pigmenttermelő sejtek nem egyformán oszlanak el a bőrben (foltozottság), vagy egyáltalán nem jutnak a bőrbe, így a pigmentek nélküli szőrszálakat fehérnek látjuk. A szembe szintén csökkent mennyiségű melanin jut, így kék színű lesz az írisz. A belső fül fejlődése is zavart szenvedhet, így felléphet süketség is, de a süketség és a kék szemszín nem minden domináns fehér macska esetében jelentkezik. A domináns fehér macska szemszíne jellemzően kék, sárga, zöld vagy felemás. Annak, hogy nem minden domináns fehér macska szeme kék, az is lehet az oka, hogy az írisz nem csak a
pigmentképző sejtek vándorlásával juthat pigmentekhez, hanem a recehártyáról is. A felemás szeműeknél nem ritkán csak a kék szem oldali hallószerv az érintett, de a sárga szemű fehér macskák is lehetnek süketek. A süket fehér egyedeket nem szabad tenyészteni. A fehér kölykök fején pár napos korukig látható lehet néhány sötétebb folt, ez arra utal, hogy a macskában több működőképes melanocita van jelen és a kölyök valószínűleg nem lesz süket. Megoszlanak a vélemények azzal kapcsolatban, hogy a fehér macskákat fehér vagy színes macskával szabad-e párosítani. A fehér-fehér párosítások nagy valószínűséggel felerősítik a hallószerv rendellenességének esélyét, főként a homozigóta (WW) utódokban. A burma és a himalája színek az albínó sorozathoz tartoznak, szintén recesszívek a C-hez képest, de nem fehérek. A burma macskák genotípusa c b c b, a teljes színerő halványodásáról van szó. A himalája (más néven színjegyes, point) szín (c s c s ) eredetileg a sziámi macskákra volt jellemző, de ma már számos fajtának létrehozták a színjegyes változatát. A törzs színe halvány, az arc, a lábvégek és a farok sötétebb színű. Ennek oka, hogy a gén hőérzékeny, a melegebb testrészeken világosabb a szőrzet, a hidegebbeken sötétebb. A himalája kölykök fehéren születnek, néhány hetes korra jelennek meg a színek. A tónus függ a környezeti hőmérséklettől is. A burma és a himalája kereszteződésekor részleges dominancia figyelhető meg. A burma és a sziámi alléllel egyaránt rendelkező egyedek c b c s színe köztes jellegű, a sziámi és a burma színe között helyezkedik el. Az így kialakult egyedeket tonkinéznek nevezik. Természetesen mind a burma, mind a himalája esetében megjelentek az eredeti barna színen kívül más színek is, például kék, vörös, lila stb. Himalája esetében nehéz elkülöníteni a kék és a lila, valamint a fókabarna és a csokoládé színeket. Ez esetben a talppárna vizsgálata segíthet, ugyanis a csokoládé színűek talpa kissé rózsaszínes, a fókáké sötétebb barna, a kékeké szürke, a liláké halványabb színű. A himalája színnel együtt öröklődő kék szem miatt a himalája változatok annyira kedveltek lettek, hogy cirmos változatukat is létrehozták, ezek mai elnevezése a lynx point. A bicolor macskák tarkázottságát (fekete-fehér, kék-fehér, cirmos-fehér stb.) egy dominánsan öröklődő allél (S) irányítja. A foltosság mértékét és a foltok helyét módosító gének befolyásolják, megfelelő párválasztással fenntartható a kívánt foltozottság. Az SS genotípusú macskákban több a fehér szín, mint az Ss genotípusúakban. Tarka macskához lehet párosítani egyszínűt is, például kék-fehérhez kéket vagy feketét. Vannak olyan fajták, melyeknél a standard szigorúan meghatározza a foltok méretét és elhelyezkedését, például a török van macska, vagy a japán csonkafarkú mi-ke színváltozata. A teknőctarka macskák is lehetnek
fehér foltosak (tricolor, vagy calico). Néha előfordul, hogy a fehér annyira kiszorítja az egyik színt, hogy első pillantásra kétszíntarkának vélik a macskát. Ilyenkor érdemes megnézni a talpakat, mert ezek pigmentáltsága utalhat a teknőctarkaságra. Nagyon kedvelt színváltozat az ezüst. Egy dominánsan öröklődő gén, az inhibitor (I) meggátolja, hogy a szőrszálak bizonyos részein pigmentek rakódjanak le, így ezüstös, fehéres hatást kelt. Azt, hogy ez milyen mértékben történik meg, több gén határozza meg, ez az úgynevezett wide-band hatás. A márvány és makréla, vagy pettyescirmos macskák esetében az alapszíneket elválasztó sárga csíkok világosodnak ki, így lesz a macska fekete-ezüst, kékezüst stb. cirmos. A sávozott (ticked tabby) macskák már egészen ezüstnek tűnnek. Ha a szőrnek még ennél is kevesebb hányada színes, akkor árnyalt ezüstnek (shaded) nevezzük őket, ha csak a szőrvégek színesek és a macska szinte fehérnek látszik, akkor spriccelt (shell vagy tipped) színű a bunda. Utóbbira jó példa a csincsilla perzsa macska. A shell színű macskák esetében már nem egyszerű elkülöníteni a kék és a lila, valamint a fekete és a csokoládé-ezüst egyedeket, ilyenkor a talpak színe adhat segítséget. A shaded esetében a kölykök lábain és testén még látszódhat az,,eredeti minta, ami az éréssel eltűnik és inkább csak a háton és a farkon lesz látható. Előfordulhat, hogy az inhibitor gén hatásába hiba csúszik és a szőrszálakat csak részben világosítja ki, így a csíkok sárgás színe néhol látható marad. Ez rozsdaszínű foltokat (tarnishing) eredményez, ami hibának számít. A füstszínű macskák úgy jönnek létre, hogy öröklik az I-t és a non-agouti (aa) géneket is, vagyis valójában egyszínűek, nem cirmosak. Az inhibitor gén kifejtheti a hatását vörös és krém macskákon is, ezeket vörös/krém-ezüst cirmosoknak, illetve a vörös/krém csincsillákat kámeáknak nevezik. Előfordul, hogy a wide-band az inhibitor jelenléte nélkül is kifejti a hatását. Ezek az igazi arany macskák, például fekete-arany, kék-arany stb. árnyalt vagy spriccelt. A wide-band megjelenhet vörös, vagy krém ii (nem ezüst) macskákon is, azonban ezek az egyedek egyszínűnek tűnnek, így nincs irántuk nagy érdeklődés. A színeken túl a bunda felépítése és jellege is igen változatos. A szőrzet alapvetően alj-, fedő- és koronaszőrökből áll. Az aljszőrök pihések, melyek a fedőszálakat veszik körül. A fedőszőrök magasabbak az aljszőröknél. A koronaszőrök a háton, a nyakon, a combokon és a mellkason találhatóak meg, hosszabbak, mint a fedőszőrök. A rövid szőr az eredeti változat, mely domináns a hosszúszőrhöz képest. Tiszta származéksorú rövid és hosszúszőrű macska keresztezésekor az első generáció minden tagja rövidszőrű, de hordozzák a hosszúszőrűség génjét. Az utódokon megfigyelhető kevés intermedier jelleg, mert előfordul, hogy egy kicsit hosszabb a szőrük, mint a rövidszőrű szülőnek. A hosszúszőrűek legrégebbi képviselője a
perzsa macska, így ennél a fajtánál legnagyobb szelekciós előrehaladás. A bunda sűrűsége és a szálak hossza már olyan méreteket ér el, hogy a természetben nem is tudna fennmaradni, mindenképpen napi beavatkozás szükséges az ápolásába. A félhosszúszőrűek közé tartozik pl. a Maine Coon, szibériai stb. A göndörszőrű fajtákhoz sorolható a Selkirk, a Cornish, a Devon rex, a LaPerm, valamint a mára kevésbé népszerű német rex. A Selkirk rex és a LaPerm szőrének göndörségét egy domináns gén alakítja ki. A Cornish és a német rex ugyanazon recesszív mutáció miatt göndörszőrűek, nincsen koronaszőrük, a fedőszőr pedig göndör és alig hosszabb az aljszőrnél. A Devon rexnél egy másik recesszív elváltozás okozza a göndörséget, korona és aljszőrzete is csökevényes, göndör. Amerikai drótszőrű bundáját a szabálytalanul kunkorodó szőrszálak teszik durva textúrájúvá. A drótszőrűség dominánsan öröklődik. Nagy rajongótábora van az ún.,,szőrtelen macskáknak, melyek közül valójában nem mind szőrtelen. A népszerű kanadai szfinx, valamint a szentpétervári (Peterbald) macska flock (pihés) változata első ránézésre kopasznak tűnik, azonban van szőrzetük, de gyengén fejlett. A Don szfinx és a belőle kialakított szentpétervári macska gummy változata teljesen kopasz. A kanadai szfinxre jellemző pihés szőrzet recesszíven öröklődik. A Don szfinx és a Peterbald szőrtelenségét domináns gén irányítja. A szentpétervárinak valójában négy változata van: teljesen kopasz (gummy), pihés (1-2 mm piheszőrzet), velúr (3 mm-es szőrzet) és a brush (kefehajú), 4 mm-es szőrzettel, amely már kicsit hasonlít a fajta kialakításában résztvevő keleti macskák szőrzetéhez. A pihés és a velúr változat a gén intermedier jellegére vall. Ezek az egyedek heterozigóták (normál/kopasz genotípusúak), míg a teljesen kopaszok homozigóták, mindkét szülőtől a szőrtelenséget örökölték. Figyelembe kell venni, hogy ezeket a macskákat sem szabad hipoallergénnek nevezni, hiszen az allergiások nem a macskaszőrre érzékenyek, hanem a nyálban, bőrben megtalálható FEL D1 nevű fehérjére. 2019.szeptember Források: Sarah Hartwell: Silver and gold: smoke, shaded and tipped cats abyssiniandatabase.com: Color inheritance chart for abyssinian cats UC Davis Vet.Gen. Laboratory: Charcoal pattern-bengal cat