Jan Peterson A viking balták osztályozása A legnehezebben osztályozható fegyverek. Ez részben azért van, mert a fejszék nem csak fegyverek, hanem szerszámok is lehetnek, így még szerepüket is nehéz meghatározni. Sőt, használhatóak mindkét célra, felváltva is. A szerszámok általában kevesebbet változtak mint a kardok vagy az ékszerek. A szerszámok nagyon korán elértek egy olyan praktikus formát, amit nem volt szükséges megváltoztatni. Egy viking korból származó favágó fejsze kevéssé különbözik egy maitól. A fejszefejek osztályozása egyrészt a markolatlyuk keresztmetszetén, másrészt a penge és az él sajátosságain alapul. A lyuk szárnyai lehetnek hosszúak vagy rövidek, erősen vagy kevésbé hegyesedőek vagy lekerekítettek, a felső és alsó szárnyak lehetnek különböző hosszúságúak, állhatnak egymással pont szembe vagy nem, az egyik előbbre mint a másik. A markolatlyuk mögötti rész is változó. A régebbi típusoknál ez hosszú és széles. A penge és az él többé vagy kevésbé lehet ívelt kifelé, íveltebb lefelé mint felfelé, sőt lehet megdőlt is a markolat hosszanti síkjához képest. A következő osztályozásban bemutatjuk a többi előforduló jellegzetességet is. A. típus A markolatlyuk szárnyai kicsik, szimmetrikusak, apró görbületet vagy kis hegyeket formáznak, gyakran a fej eleje felé irányulnak ( V.J.G. Fig 38o), a nyaka karcsú, az él szimmetrikus és enyhén ívelt. Ez a típus lehet sokkal nehezebb is, kevésbé karcsú mint Rygh példánya (R553, VJG 245) és kevésbé ívelt és nagyobb lyukkal. Ha a szárnyak hegyesebbek akkor átmenet képez a G. típus felé, ha a szárnyak és az él nem szimmetrikusak, még ha az előbbiek meg is őrzik méreteiket, és ha az él csak kicsit is ívelt, akkor átmenetté válik a H. típus felé. Ez a típus keresztvas nélküli, egyélű kardokkal együtt jelenik meg és az A, B,C, E és H típusúakkal is. Az
átmeneti típusok, amiket a típus elhomályosodásának kell tekinteni megjelennek C, D, E, F típusú kardokkal, de K és L típusúakkal is. A fentiekből megállapíthatjuk, Scheteliggel egyetemben, hogy az eredeti típus jól elkülöníthető a viking kori daraboktól. Egy egyszerű forma ami fennmaradhatott a viking kor elejéig. A C, E és H típusú kardok jól mutatják ezt. Mindenképpen a későbbi változatai a viking korhoz tartoznak, elmosódottabb, nagyobb markolatlyukakkal, és kevésbé karcsú vonalakkal egészen a 9-ik századig használatban voltak. Bárhogyan is az A. típus a legelső balta típus, ezért ide kellett illeszteni. B. típus A markolatlyuk keresztmetszete hasonló az előbbihez, de a szárnyak hegyesebbek ( mint az R559). A tiszta A. típus összes szárny változatai megvannak itt is. A nyak karcsú, az él felső része kevésbé ívelt, de az alsó részén az ív szakállá nyúlik, ebben különbözik leginkább az A. típustól. A többi hasonlóságaik azt mutatják, hogy azonos korú mint az A. típus, ezt alátámasztják a kísérőleletei is. Ezt a típust keresztvas nélküli egyélű B,C, E és H típusú kardokkal együtt találták meg. Megjelenhet pajzsdudorral, mint az R564 és B vagy E típusú lándzsahegyekkel együtt. A B. típust a 7 -ik századra (a vaskorba) kell helyezzük, de megmaradt a korai viking korban és gyakoribb mint az előző. A későbbi változatai egy másik típusba kerültek ( D).
C. típus A penge élének felső része egyenes, szárnyak nélkül. Szélessége a markolatlyuk után általában nő. Lelógó szakáll, mint az előzőnél. Ez a típus földrajzilag korlatozott elterjedésű,az országban ( Norvégia), szinte csak Trondelagban és Norland-ban (Éközép N.) találtak ilyet. Trondelagban kb. 35 darabot ebből a típusból, kelet Norvégiában csak 2-t. Én csak a másodikat ismerem, Rendelen (C34oo), ami nagyon hasonló a Trondelegiekhez, és egy különleges alakút Vestfoldból, amit 1O-ik század eleji tárgyakkal együtt találtak. Ez a darab nagyon különös ebben a leletben, főleg a lyuk mögötti rész érdekes. Ez a fajta főleg keletről ismert, Svédországban sokat találtak, elsősorban Gotlandon, ahol a Svéd Állami Múzeumban 36-ot számoltam meg. Svédország többi részéből 18 további darab ismert. Ez a típus feltehetőleg a római vaskorra datálható. Az országban nem jelenik meg a népvándorlás
előtt. Trondelagban egyélű, keresztvas nélküli és B, E és késői H típusú kardokkal találták együtt. A bemutatott darabot egy olyan karddal találták együtt, aminek gombja és markolata Karoling stílusban volt díszítve. Valószínűleg a viking kor elejéről származhat. D. típus Egyenesen a szakállas baltából származik. A szárnyak a régebbi példányoknál rövidebbek, de mindenképpen egyre jobban kidolgozottak, íveltebbek, és az alsó kezd nőni a felső rovására. A szakáll kevésbé meredek, a nyak általában vékonyabb, az alsó él pedig egyenletesebben lejt a szöglet felé, amit itt alkot. Ettől a szöglettől, párhuzamosan az éllel ennek a típusnak van egy gerince, ami előtt a penge vékonyabb. Csak néhány kivétel van ez alól. Ezt a típust C, D, E, F, H, I, K és még M típusú kardokkal is megtalálták. A lándzsák B, E és F típusúak voltak. A fentiek a korai viking korra utalnak. A B. típus egyenes leszármazottjának kell tekintenünk, ami a századfordulóra volt jellemző, vagy a 8-ik századra és a 9-ik elejére. A D. típus a 9-ik század elejétől, annak közepéig elterjedt. Ez jól illeszkedik a lelet együttesekkel. A D. típussal együtt talált fegyverek mind a korai viking korba illeszthetőek, ilyenek a C, D, és E típusú kardok, hasonlóan a H és néha a K. Azonban az olyan fegyverek mint a balták, néha több ideig fennmaradnak. Valószínűleg ez történt a C911O darabbal is ( Strand, Elverum, Sondre Osterdalen). A kard I típusú, ami nem jelenhetett meg a 9-ik század vége előtt. De, hogy egy darab fennmaradt ebből a típusból, nem jelenti, hogy a század végéig számolnunk kellene vele.
E. típus A szárnyak egy újabb fejlődési fokon mennek keresztül, hosszabbak és egyenlőtlenek lesznek, az alsók megnyúlnak hátrafelé, és egy kicsit előbbre helyezkednek el. De a típus legjellemzőbb része a penge, aminek alsó ívében van egy törés. Ez hátrább kerül, mint az előző típusnál és a szakáll elveszti jellemző alakját, majdnem eltűnik, ahogy a fenti él ívesebbé válik. Ennek a típusnak nagyon sok variációja van, lehetnek szimmetrikus szárnyai, az él lehet egyenes a lyukhoz képest, a lyuk lehet rövid, a szárnyak ölthetnek furcsa alakot, a penge lehet kifelé sokkal íveltebb, és a későbbi fejlődés során, ahogy látni fogjuk, egyre nagyobb lesz. Ez a típus elsősorban M, L, H és I és O típusú kardokkal jelenik meg. Fejeltebb változatai Q, X, Ae típusúakkal. Lándzsák közül általában a C és F jelenik meg mellette. Tipológiája szerint megjelenését a 9-ik század közepére kell tegyük. Valószínűleg túlélte a századfordulót, még akkor is ha a század második felére a legjellemzőbb. Nagyon közönséges, főleg az ország nyugati részén, itt a 1o-ik századig hordhatták is. A fiatalabb változatainál a törés kezd visszahúzódni, a nyak karcsúbb, az él kifelé íveltebb. Például a B1o7o, Grov, Vik, Nordre Bergenhus, NB amit Y típusú karddal együtt találtak. A törés erősödhet is, az él ferdévé válhat, a törés és a lyuk közötti rész ívelhet erősen befelé. Az ilyen alakúak elsősorban Telemark-ból ismertek, a késői viking korból. A C21211, Saheim, Dal, Tinn ből (fig 36) ami egy késői forma a biztosan az ezres év környékéről származik. Ez megerősíti, hogy vegyes típus az L-el. Így a C1271-hez hasonló fejszék (Fossesholm in Ovre Eker, fig 35) a késői viking korhoz tartoznak, ahol ezeket Q- Ae kardokkal együtt találták meg. A pengék erősen kifele íveltek, míg a lyuk egyedi formát kap.
F. típus Nagyon kevés fennmaradt darab. Mintha átmeneti darab lenne az előbbi, töréssel rendelkező és a későbbi (H-K) törés nélküli darabok között, ezeknél az ív szöge nem nő a törésnél. Ugyanakkor a törés hátrább kerül. Az F.típus valószínűleg a 1O-ik századhoz tartozik, kardok közül az M, Q és U típusúakkal található egy leletben, lándzsáknak karcsú alakjuk és erős gerincük volt, a pajzsdudorok R 565-ösök. G. típus Későbbi változata az A.típusú hosszabb daraboknak, de az alakja még karcsúbb, a szárnyak kidolgozottabbak. A nyak karcsú, sokszor facetállt. Az él jobban ívelt kifelé, a lyuk mögötti rész nem olyan széles. Az előbbiből való átmenet a C1978 Opphus, Vang, Hedemark, ezt D típusú karddal találták meg, a penge kidolgozottabb, de a balta feje közelebb áll a régebbi formához. Kardok közül elsősorban M, H,K, F, típusúakkal, I- vel egyet, és egyet (C4115) egy sokkal fiatalabb kürtel találtak meg. Lándzsák közül a C és az F jellemző. Ha az osztályozás helyes, akkor a 9-ik század második felére helyezhető a teljesen kifejlődött változat, de olyanok mint a C1978 lehetnek régebbiek. A leletek megerősítik ezt, de vannak a 1O-ik századból is példányok. Ez nem meglepő egy ilyen egyszerű formánál.
H.típus Karcsú típus, kicsi nyílással, íveltebb felül mint alul, ahol a penge befelé hajlik. A szárnyak lehetnek hegyesek, az alsók hosszabbak, Egymással pont szemben vannak. A nyak karcsú, az általános megjelenése elegáns. Megtalálható M, de főleg Q és S típusú kardokkal. A lándzsahegyek karcsúak. A 9-ik század közepétől a 1Oik század elejéig jelenik meg. A IX. Vendel-i sírban is megtalálták, korabeli érmékkel együtt. Tipológiailag csatlakozik az előző típushoz és az A.típus következő változataihoz. I.típus Tömörebb változata az előbbinek, rövid, vastag és tompa. Q típusú karddal találták meg, és néhányat X-el, ez jellegzetes kombináció, a P és az Y is. M és H is előfordul. Teljesen a 1O századhoz tartozik, ezt mutatja sokszori előfordulása az X típussal, Y -al való kapcsolata azt mutatja, hogy fennmaradt a század végéig. K. típus Van számos olyan balta aminek a lyukas része rövid és kompakt, pengéjük csak kicsit ívelt. Elsősorban az él felső része egyenes, ezért az él ferde. Ez a forma többé-kevésbé kecses, általában az él elég hosszú. A szárnyak különböző fajtájúak, így ez a forma két altípusra osztható. Lehetnek olyanok mint a H típusnál, rövid heggyel és széles alappal vagy lehetnek csökevényesek, majdnem kerekek vagy egy külön csoportnál fent csökevényes lent pedig az általános heggyel. Ennek a típusnak első példányai rátevődnek a H. és I. típusokra. Más csoportok önmagukban állnak. Egy különlegesen karcsú fajta, alul erősen ívelt, menedékes éllel a fiatalabb formákhoz kapcsolódik.
Ezt a formát különböző fajta kardokkal találták együtt, főleg X, Q, Y és S-el, de M és L -el is. A lándzsák karcsúak, a kürtök későbbi típusúak. Semmi kétség nem fér hozzá, hogy egy fiatal változatról van szó. Egyet sem találtak régebbi típusú fegyverekkel, hanem csak újabbakkal. Mint egész, ez a csoport a 1O-ik századra helyezhető. Meghatározni a különböző csoportok tipológiai fejlődését és kronológiáját olyan feladat amire nem vállalkozok, mivel sok az átfedés és a különbségek sokszor helenyészőek. L. típus A penge általános formája olyan mint a fenti formáknál, a lyukas rész különleges, a szárnyak egyenes vonalúak vagy lekerekítettek. Ez a fajta balta P,Z és Ae típusú kardokkal került elő. A lándzsahegyek G,K vagy M típusúak. A kürtők újabb változatok. A pajzsdudorok R 565 és R563 fajtájúak. Ez a típus egyértelműen a késői viking kor baltáihoz tartozik. Eredete a 1O -ik század közepére tehető és elterjedt volt egész a 11-ik századig. A Z és Ae típusú kardok bizonyítják ezt. A C5545-ös példány Hafsten, Granshered-ből is ezt mutatja, ennél a forma egyenesen középkori, elmosódott lyukas résszel, de azért felismerhetően az L csoporthoz tartozik. A Z típusú kard (C5O44), ahogy később látni fogjuk, szintén középkori, a markolatgombon egy apró lefelé irányuló heggyel. Feljegyzésre méltó a fentitekben említett C21211 fejsze Saheim-ből, ahol a penge olyan különös alakot ölt amiről az E típusnál szóltunk, és szintén a legkésőbbi viking korra kell helyeznünk.
M. típus Kisebb és nagyobb példányok, a kisebbek mégis gyakoribbak. A lyukas rész után egy szögletes, majdnem négyzet alakú rész következik, ahonnan meredeken indulnak a szárnyak lefelé és felfelé. Enyhén el vannak tolódva egymáshoz képest, az alsók kicsit hosszabbak és közelebb vannak az elejéhez a fejnek. A nyak karcsú, a felső és főleg az alsó él erősen ívelt, a vágó él egyértelműen ferde a markolat hosszanti síkjához képest. Mindjárt az él mögött egy vastag gerinc van, mint az E típusnál, de a vonal törése nélkül. A penge máskülönben elég vékony, és a nagyobb példányoknál erősen ívelt kifelé (R 558) Ezek a balták a fejlettebb Q, X, Z, T és Ae típusú kardokkal kerültek elő. A lándzsák R565 és 565 típusúak. Az előző típussal együtt a késő viking korhoz tartoznak, de még későbbi, a 11 -ik századhoz tartozik. A Loyteni lelet (C1O658), ahol a kard egyértelműen középkori Ae típus, alátámasztja ezt. A nagyméretű példányokhoz hasonlóan az R56O -nak is vékony, lapos pengéje van, de a szárnyak szimmetrikusok és az él egyenes. Nem ismerek egy ilyet se, ami viking tárgyakkal került volna elő, így középkorinak tekintem. A B462O lelet Seie-ből érdekes a későbbi típusokkal való kapcsolata miatt. Ebben a leletben 7 baltafej van, ebből 2 M típusú, erősen ívelt, vékony, lapos pengével, egészében az R56O-ra emlékeztetnek. Mellettük volt 5 keskeny élű, K-L típusú balta. Ez azt bizonyítja, hogy ezeket a típusokat hordták a középkorban.
A baltafejek esetében sem mondhatjuk, hogy a tipológia tökéletesen lefedi az összes változatot. Vannak átmeneti, homályos, degenerált formák, vagy különleges egyedi fejlesztések. Van 5 példány aminek egyáltalán nincs szárnya, sem fent sem lent. A penge éle szimmetrikus. Ezeket M, Q és X típusú kardokkal találták és K lándzsákkal. Ezek lehetnek a G.típus egyszerűsített változatai. Vannak nagyon nagy és nehéz példányok is, meredek éllel és keskeny markolat lyukkal, néha meghatározhatatlan lyuk keresztmetszettel. Ezek közül 2-t X típusú kardokkal találtak. Ezeket a a H és az I típushoz kell kössük, de lehetnek a fiatalabb K. típus változatai is. Egy Vadresben talált baltafej, a C19759-6O egyértelműen középkori, hosszúkás lyukkal. Ezt egy M típusú lándzsa kíséri. (ford. nbda31)